2011. május 19., csütörtök

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Mondd meg népemnek, emlékeztesd őket …

2011. május 5.
Uram! Téged úgy ismernek, mint aki királyokat és uralkodókat dönt le trónjaikról, birodalmakat birodalmak után buktat meg, ha ezek keresztülhaladásod akadályaivá válnak. Téged úgy ismernek, mint aki kitörli ellenségeinek még az emlékét is. Miért hagyod el hát a barátaidat? Igazságtalanság, önteltség jellemzi őket. Téged pedig arról ismernek, Istenem és Atyám, hogy utálatos számodra a gőg.
Mivel érdemeltem ki a megvetést? Megtörtem parancsolataidat? Elhagytam szabályaidat és elhívásodat?
 „ Tanítsd felebarátaidat, újítsd meg és egyesítsd Egyházamat” – ez volt a kérésed és egyúttal parancsod is. „Dolgozz velem kéz a kézben, és dicsőíts meg engem” – ezzel vigasztaltál. Elidegenedtem saját családomtól a Te érdekeid miatt.
A rágalmazók a jót rosszra ferdítik, gonosz mesterkedésekkel vesznek körül és lesben állva várják az alkalmat, hogy leköpjenek és a véremet ontsák.
Gyermekem, jóhiszeműséged nem vész kárba, megkapod tőlem jutalmadat. Ne add át magad a kétségbeesésnek! Én minden helyzetnek ura vagyok! Életnek, halálnak, jónak, rossznak, ezeknek is ura vagyok! Kezem kezedet tartja. Minden ellened irányuló kegyetlen bírálat ellenem irányul. Nagy az én haragom ez ellen a hitetlen nemzedék ellen! Nem veszed észre, Vassula? Kiáltásom áttöri az eget. Tüzes hurrikánként fogok leszállni rájuk, és tűzfolyam fog elnyelni sok országot. Nem szűnik haragom, nem látjátok az idők jeleit? A tengerek vize megállás nélkül könyörtelenül tombolni fognak e gonosz és hitetlen nemzedéket sújtva, mert Atyám Keze hamarosan a hitehagyottakra esik. Atyám keze alá kerül ez a nemzedék, és iszonyatosan szenvedni fognak mindazok, akik elfelejtettek engem.
Ó, igen! Hirtelen eszükbe fogok jutni. Hívni fogják nevemet, de nem azért, mert bűnbánatot akarnak tartani, vagy mert szeretnek, hanem csak azért, mert az életüket féltik. Azon a napon némelyek őrjítő gúnnyal sértéseket és istenkáromlást fognak rám zúdítani, és továbbra is dicsekedni fognak filozófiájukkal és az úgynevezett önmegvalósításukkal. Átmérőkkel és számításokkal kapcsolatos ismereteikkel fognak hencegni és továbbra is gúnyolni fogják Bölcsességemet. De számításuk hiábavaló lesz, Vassulám, mert haszontalanul ér véget mindaz, amiről azt gondolta ez a nemzedék, hogy nélkülem ért el. Hiábavalónak bizonyul majd mindaz, amit fárasztó munkával, de Szent Nevem nélkül ért el. Valójában szánt szándékkal kitörölték Szent Nevem.
Leányom! Hadd mondjam el neked, hogy én, az Isten, próbára tettem ezt a nemzedéket, és mint észrevetted, sokan bizonyulnak méltatlannak arra, hogy Királyságomban osztozzanak. Megigézetten kutatják, mi lehet a világegyetemen túl, ami elképeszt engem1, és zavarba ejti angyalaimat! Az egész emberiségnek felkínáltam kegyelmemet és irgalmamat. De azok, akik meghallottak engem, és mégis úgy döntenek, hogy nem hallgatnak rám és nem fogadják el megmentő segítségemet, mérhetetlenül szenvedni fognak hitetlenségük miatt, úgy, mint Káin! A hűségesek viszont a Szívemben élnek szeretetben. Ők is próbára vannak téve, mint az arany a kemencében, és méltónak bizonyulnak Királyságomra.Nekik Királyuk leszek mindörökre…. A ti időtök2 végének kezdetét az jelzi majd, amikor elér benneteket az én tüzem, mely a világ összes elemét meg fogja olvasztani. A napfordulók és az évszakok egymásutánja már meg is változott, amit sok minden egyéb fog még követni!
Vassula, gyermekem, hadd frissítsem fel újra az emlékezetedet: te az én tulajdonom vagy, ne félj, te az én meghívásomra jöttél a világra. Én formáltalak téged saját céljaimra. Mert tudtam, hogy nem fogsz elfordulni az Igazságtól és Szent Társad leszek ezen a világon.  Már születésed előtt kijelöltem utadat3 és kezdettől fogva egyesítettem Szívemet a tiéddel. Lelki szabadságodat azonban látni engedem az embereknek. Olyan voltál és vagy is, mint egy világ fölött repkedő, egekig szárnyaló madár. Királyságom4 adminisztrátorai5 észlelik szabadságodat és könyörtelen ítéletet hoznak ellened, nyilakat záporoznak részvétlenül rád, hogy leterítsenek, és kegyetlen ütést mérjenek rád, hogy ne is maradjon bizonyíték arról, hogy kapcsolatban álltál Egyházammal. Sohasem szűntek meg gonosz tetteikkel hencegni. A Jóság és Szeretet6 kedvéért ne szentelj figyelmet rájuk! Akármennyire megvetnek téged, nem tudnak ártani neked, és megtörni sem tudnak. Még ha hegyek zuhannának is alá a tengerbe, vagy vizek zúgnának és háborognának, te akkor se félj, mert Én Vagyok melletted van! Rajtad tartom királyi jogaromat, hogy lépteidet vezessem és megóvjalak attól, hogy szabályaimtól eltérj. Örvendj jelenlétemnek! Védelmezlek, biztonságban vagy!
Mondd meg népemnek, emlékeztesd őket, hogy a szeretet sok bűnt eltakar. Engedjétek, hogy szeretetetek egymás iránt igaznak bizonyuljon…
Hadd frissítsem fel az emlékezeteteket: áldás számotokra az, ha miattam sértegetnek és üldöznek benneteket, mert ez azt bizonyítja, hogy rajtatok pihenek én, az Isten… Ha csak az embereknek akarnátok tetszeni, nem hívtalak volna el benneteket. Ha saját érdekeitekért és dicsőségetekért és nem az enyémért dolgoznátok keményen, elfordítottam volna rólatok a szemeimet.
Tárjátok ki szíveteket és fogadjatok be engem! Egyesüljetek egymást segítve és igyekezzetek megvigasztalni népemet ezekben az időkben! Legfőbb gondotok az legyen, hogy szeressétek felebarátotokat!
Ne feledjétek hirdetni Üzenetemet ahol csak lehet, mert a halál bűze már az egekig ér, és hitetlensége és hitehagyása miatt közeledik a nemzedéketekre váró büntetés. Hozzátok küldött követeimet nem hallgatjátok meg és káromoljátok Lelkemet. Sokan vakmerően megsértik Egyházamat prófétáim megkövezése miatt. Sokan léptek a pusztulás útjára, ők látható jeleket kapnak hitehagyásuk és bűneik mértéke és súlya szerint.
Megpróbáltatások és nyomorúság sújtja ezt a hitetlen nemzedéket. Ezek jelek, melyeket azért adok neki, mert elutasítja, hogy megbékéljen velem.
Sokakat felmentek Atyám előtt, én azonban azt akarom, hogy viszont szeressetek, legyetek újra hűségesek. Felfedtem előttetek, miként munkálkodom, és mit keresek. Hallottátok Egység Üzenetemet és hittetek benne. Megmutattam nektek elhívásom célját. Elköteleztétek magatokat, hogy nagy tiszteletben részesítetek engem, megtagadhatja hát valaki azt, amiben hisz? Tartsátok ébren szívetekben mindazt, amit kezdetben tanítottam nektek és ne áruljátok el Véremet! Az én békémet adom neked, és újra mondom, ne félj, mert Én Vagyok veled van. Hordozd Nevemet és tisztelj engem. ic

1 Milyen ostobák tudunk lenni!
2 nem a világ végét
3 az életemet
4 az Úr ez alatt az Egyházat érti
5 ez nem egy megfelelő szó, az Úr itt a földhözragadt papokra céloz
6 megértettem, hogy a Jóság és Szeretet alatt itt Istent kell érteni. E két szó Isten nevét helyettesíti
http://ichtys.hu/index.php/93-2011-majus-5


Szívem panaszosan sír, mint a fuvola hangja
2011. május 9.
Vassulám, egyesítsd szívedet az enyémmel és figyelj rám: emlékszel, miként vittem véghez csodáimat a múltban? Ne nyugtalankodj hát, most is csodát fogok tenni, mert én vagyok e csodálatos Műnek a Szerzője. Továbbra is add át a lélekben szegényeknek mindazt, amit írásba foglaltam, mégpedig úgy, hogy dicséretüket hallják a mennyben. Ne tétovázz, leányom! Mosolyogj és folytasd, kezed a kezemben . Pihentesd meg fejedet a Szívemen és hallgasd dobogását… Mit hallasz, leányom: panaszkodást?
Igen, panaszkodást, zokogást…
Szívem panaszosan sír, mint a fuvola hangja, szánalmas társadalmatok miatt zokog. Ha nem változnak meg és nem térnek vissza hozzám bűnbánóan, élő fáklyaként fogja nyaldosni őket a tűz. Ó, fejedelemtől koldusig mindnyájukra halál vár, úgy, ahogy a mostani égre és földre is a tűz vár. Még egy ostoba szamár is odafigyelt volna, megértette és gyorsan cselekedett volna, amikor újra és újra megismételtem figyelmeztetésemet, hogy ha ez a nemzedék nem tart bűnbánatot, nem imádkozik szívből, nem fordul vissza hozzám, és nem hozza rendbe életét az én Törvényem, az én szabályaim, az én Parancsolataim és az Egyház tanítása szerint, ha nem egyesül és él a másikkal békében és szeretetben, Atyám meg fogja büntetni. Atyám szétterjedő lángjai egész országokat fognak elpusztítani, teljesen eltűntetve őket a térképről. Mondom neked, az ég felgöngyölődik, szertefoszlik és tűztengerré válik.
Figyelmeztetéseim elutasítása nem segíti elő belső problémáik1 megoldását. Íme, itt vagyok és ellátom ezt a nemzedéket lelki táplálékkal, egész végig a lábuk elé hozom Szavaimat, hogy tanácsot és reményt adjak nekik, de ők mégis közömbösen elfordulnak.
Amikor őseid kihívtak és provokáltak engem, mit tettem?
Egyikük sem jutott el a pihenőhelyére….
Süketségük és engedetlenségük elszakította őket attól, hogy megértsék utaimat és hallgassanak rám. Főpapjuk vagyok és tudniuk kellene, hogy aki engedelmeskedik nekem, az örökké élni fog. Én vagyok a Megváltás Forrása, a Kezdet és a Vég. Sokan lemorzsolódtak ösvényeimről: trónon ülőktől a nyomorultakig és a megfélemlítőkig, a gyolcsruhába öltözöttektől a mezítlábas, rongyokba öltözöttekig. Előttem állnak tetteik. De nem mindenki hűtlen, nem mindenkinek homályosodott el a látása.
Mondd meg nekik: Forduljon mindegyikőtök vissza, hagyjon fel gonosz dolgaival! Szolgálja Istent és ne a Mammont, szolgálja Istent és ne az embert! Akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van (Lk 19: 26). Gondok várnak Egyházamra.2 Szívek fognak összetörni, az emberek összeütközésbe kerülnek egymással és a sátán lába elé vetik magukat. Száműzések lesznek a sötétbe. Ajándékot kínáltam fel nekik, de ők sem szeretetet, sem tiszteletet nem adtak cserébe. Sohasem hallgattak a hangomra. Leányom, sirasd nemzetedet! Figyeld meg, miként hervad el kétségbeesve.
Jöjj, szeretlek.

1  a hierarchia
2 ezt részben megtapasztaltuk 2013. márciusban, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, miután ellopták az okmányokat.
Source: http://ichtys.hu/index.php/100-2011-majus-9
http://ichtys.hu/index.php/100-2011-majus-9

Felkeltik és kihívják Igazságosságomat
2011. május 16.
Uram, küldd már el Világosságodat és Igazságodat! Muszáj, hogy mindig elnyomjon minket az ellenség?
Gyermekem, hát nem tudom én ezt? Azt hiszed, nincs tudomásom a sok ellenvetésről? Záporozik rám a sok sértés és gyűlölet. Szeretet Parancsomat még saját papjaim sem méltatják figyelemre.
Vassula, ma azt hiszik, győzedelmeskednek, diadalt aratnak. A gonosz az ő oldalukon áll, de végül Szívem fog győzedelmeskedni. Atyám és én arra választottunk ki téged, hogy a Mi áldozatunk légy. Sokak közül kiválasztott áldozat légy, aki szeretettel viseli az elutasításokat.
Jelenlétedben maradtam, jobb kezem a tiédben, hogy leírjam Szavaidat, és hogy vezess engem. De az eszeveszett emberek sértegetik Nevedet, és bár nincsenek megfosztva jeleidtől, mégis égnek a vágytól, hogy véget vessenek üzeneteidnek.
Vassula, semmi, de semmi nem fog véget vetni üzeneteimnek, sem küldetésednek, amivel megbíztalak. Higgy és bízzál bennem! Még ha úgy is érzed olykor, hogy teljesen összezúz a Keresztem, ne légy elcsigázott, mert Én Vagyok melletted van! És meglátod, miként állok majd előttük sokak legnagyobb elképedésére! Örvendezni fog a jó, a rossz pedig azt kapja, amit megérdemel. Semmi sem fog megállítani engem. Tönkreteszik Egyházamat, terveket szőnek, miként árthatnak Egyházamnak. Én helytálló tanokat adok nektek, de ők elvetik tanításaimat. Megmondtam, hogy hat dolgot utálok, héttől pedig irtózom: a dölyfös tekintettől, a hazug nyelvtől, az ártatlan vért kiontó kezektől, a gonosz terveket forraló összeesküvéstől, a gonoszságra ösztönző légkört, a hamis tanút, akinek minden lélegzetvétele hazugság, azt az embert, aki viszályt kelt embertársai között, és még hozzátenném azokat, akik örömüket lelik bűnös tetteik elkövetésében.
Beszédre nyitottam Ajkamat, hogy megszenteljek, megváltsak és megmutassam Irgalmamat, de jóságom viszonzásául kigúnyolnak, kicsúfolnak és megvetnek. Az összes Udvarom összegyűlt a Mennyben, ahonnan a sokaságtól a következő hallatszott egyhangúlag:
„Meddig tűri még a mi Urunk és Mesterünk az istenkáromlást? Az istentelen föld kételkedéseivel és ocsmányságaival kérkedik. Megrészegedett züllöttségétől, mint egy szajha.”
Megérett az idő, az Igazság nem tudja tovább nézni, miként fojtja el Lelkemet és adja el Véremet ez a nemzedék. Felkeltik és kihívják Igazságosságomat. Gyászba öltöztetem a mennyországot és megmutatom magamat, mint Bíró. Ekkor elhallgatnak majd mindazok, akik megsértik Nevemet. Kinyilatkoztatásomat kigúnyolták és sohasem méltányolták. Meg fogom büntetni a világot és bűnös tetteit. Megalázom az öntelteket, és amikor majd Nevemet kiáltják, nem fogom meghallani. Közelebb van az én napom, mint gondoljátok! Ugyanolyan pusztulás éri ezt a földet, mint amilyen pusztává tették Egyházamat!
Úgy kezdtem, mint egy koldus, aki szeretete viszonzásáért koldul, de e helyett kigúnyoltak, elnyomtak és eredménytelenné tettek engem. Kérleltem ezt a nemzedéket, papjaim lába előtt könyörögtem, de ők válaszképpen leköptek és elzavartak. Irgalmas cselekedeteimet kigúnyolták. Azért jöttem hozzájuk, hogy megmentsem őket ellenségem karmaitól. Megmutattam nekik az Arcomat, de ők nem ismertek fel, és a Szentírásban lévő mondásaimból sem tanultak1. Azért jöttem, hogy békét hozzak nehéz korszakaikba, de nem értékelték és nem fogadták el a békémet. Ezért most ítéletet hozok a föld minden teremtménye fölött, hogy megtisztítsam a bűn bűzét.
Gyermekem, én, a te Jegyesed azt mondom: viselj el minden támadást miattam. Kegyelmek folyamai fogják feltölteni mindazt a pusztaságot, ahova küldelek téged. Leányom, öntözd meg gyümölcsöseimet, ékesítsd fel kertemet! Én, Jézus Krisztus, megáldalak most és mindörökre. Én vagyok. ic

1Egyidejűleg a ’követték’ szót is hallottam

http://ichtys.hu/index.php/92-2011-majus-16


Ne káromoljátok Királyotokat! Ne keltsétek fel Igazságosságát
2011. május 18.

Vassula, gyermekem, Béke és Szeretet vagyok. Írd:
Nem hallják meg követeim hangját szennyes bűneik miatt. Pásztoraid1 alszanak, néped ugyanúgy. Juhaim szétszéledtek, nem találok vigaszt a szívükben. Holttestek feküsznek szerteszéjjel, ahol csak járok, holttestekbe botlok. Megszámlálhatatlan a számuk. Pásztorként jöttem el közéjük, hogy megmentsem és üdvözítsem azokat, akik hűtlenné váltak Szavamhoz. Néhányan követték irgalmas hívásomat, őket nagy örömmel magam köré gyűjtöttem. Most, amikor nemzeted ennyire siralmas állapotban van és ennyire romlott, amikor a hatalmasok a néped borát isszák, megfosztanak és tehetetlenné tesznek egész családokat, a szegényeket még nagyobb szegénységbe taszítják, fáj a Szívem a szomorúságtól.
Termőföldjükön2 járkáltam egy ideig égve a vágytól, hogy legeltessem őket. De pásztoraim földre lökték Koronámat sértő szavakat kiabálva. Felemelték hangjukat az én ajándékom ellen!  Ó, mert megesküdtek, hogy birokra kelnek velem, bár én étellel és itallal3 tápláltam őket, és kezemben kínáltam fel nekik a Szívemet. De verni fogják a mellüket! Eltökélt szándékom volt, hogy mindnyájukat egybegyűjtsem és Királyságomba vezessem.  Legeltessem a juhaimat, arra tanítsam a bűnösöket, hogy hagyjanak fel bűnös dolgaikkal, a gonoszokat, gonosz gondolataikkal. Kész voltam vállaimon vinni benneteket 4, becsesen bántam veletek, mivel gyermekeim vagytok, és én gazdag vagyok a megbocsátásban. Még akkor sem szűntem meg hívni benneteket, amikor angyalaim figyelmeztettek benneteket önteltségetekre.
 „Vigyázzatok! Ne káromoljátok Királyotokat! Ne keltsétek fel Igazságosságát, mert gyászolni és siránkozni fogtok nyomorúságotokban! Megrendülnek fentről az erők és egyre nagyobbak lesznek gyötrelmeitek…. Ne lobbantsátok lángra Isten haragját! Hagyjátok abba gonosz cselekedeteiteket, tartsatok bűnbánatot és többé ne bántsátok meg Őt!”
Ők azonban nem akartak meghallgatni. Látod, leányom, Én vagyok köztetek van, de ők megvetnek engem. El vagyok felejtve, közömbösen letudtak engem.  Pásztoraim nem válaszoltak nekem, és édességemet sem ízlelték meg, hogy el ne lankadjanak.,. Én vagyok a Szikla, de ők abban lelik örömüket, hogy ködre támaszkodnak és nem rám.
Amikor tagadják, hogy hallasz engem vagy látsz a szívedben, hitetlenségükkel a Szentírást ferdítik el. Én minden emberben benne élek, hogyan tagadhatják hát a Jelenlétemet?
Uram, Te tökéletesebbé tetted lelkem látását, így megengedted nekem, hogy magasztosságodban szemlélődhessek.
Jössz és mész, hol hosszabb időre megmutatkozol, hol hosszabb időre eltűnsz, mégis mindig velem vagy…
Vassula, pásztoraimmal az a baj, hogy intellektualizáltak engem. Egyesek birtokukba vettem engem, de sokan nem. Lelkem rajtad nyugszik, amit sokaknak ki is nyilvánítok. Nagyon is láthatóak a jelek, hogy tőlem származol. Ezért hát örvendezz! Mivel Üdvözítőd, akit már gyermekkorodban is láttál, és aki téged később elhívott, sohasem szűnt meg veled lenni! Nem sértegettek, nem gyaláztak, nem vádoltak téged azzal, hogy csaló vagy és így tovább? Nem üldöztek téged miattam? Ezek azok a jelek, melyek bizonyítják, hogy Lelkem rajtad nyugszik és mindig is rajtad nyugodott.
A prófétálást, mint adományt elutasítják pásztoraid, ez azonban nem jelenti azt, hogy a prófétai Lélek megszűnt volna! A Szentírás sohasem hazudik és neked szilárdan ki kell tartanod mellette.

Amikor a földet ellepi a bűn, a hitehagyás szennye, és amikor a földet a Sátán uralja, akkor ne lépnék közbe? Ne küldeném el Szentlelkemet, hogy arra indítsa választottaimat, hogy Nevemben beszéljenek? Végzetes dolog elutasítani a prófétálás adományát. Ezért hát Vassulám, álld a sarat, sohase botladozz, és sohase inogj meg, növekedj kegyelmemben és tanulj tőlem. Gyönyörűségemet lelem benned… jöjj, mi ketten? ic


1 országom, Görögország pásztorai
2 jelképesen
3 lelki táplálékkal az üzenetek által
4 Görögországot

http://ichtys.hu/index.php/91-2011-majus-18

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése