manduriai Debóra által

2000. február 7.

Késő éjszaka van, s én egyedül engesztelő virrasztást tartok.

J. „Kedves mátkám, légy áldott!"

D. „Ó, édes Uram, imádunk Téged!"

J. „Azért jövök, hogy megmutassam neked Szeretete­met és végtelen gyengédségemet! Azért jövök, hogy te visszahívhasd az embereket, mindenkit, különösen „a becstelenség munkásait!"! A Kinyilatkoztatott Bölcsességgel kiáltok „SOS-t" mindazoknak, akik a sötétségbe és a homályba akarták börtönözni magukat!

Leányom, buzdítsd arra az embereket, hogy utasítsák vissza tudatosan mindazt, ami lerombolhatja barátságu­kat a megtestesült Istennel, aki hozzád szól és feltárja előtted irgalmas Jóságát!"

D. Jézusom, a gyengéd szeretet Mestere, imádkozni fogok, hogy az emberek ellenkezése engesztelő himnusszá változzon!"

J. „Úgy legyen! Maradj Bennem! Később visszatérek hozzád azokért a lelkekért, akik a királyi palotáim lettek, s akikben megpihenhetek!"

2000. február 12.

Az egész testem olyan, mintha egy tövises csipkebo­korban vergődne. Nincs olyan része, amely ne fájna.

Édes, drága Uram, én Neked ajánlom szenvedései­met, elégtételképpen minden bűnömért és az egész em­beriség bűneiért! Kérlek, fogadd el őket túláradó irgal­madban, és adj nekem egyenes, tiszta lelket! Dicsőség neked, Uram és Megváltóm!

Hirtelen előttem terem Jézus.

J. „Eljöttem hozzád, lelkem! Vigasztalj meg úgy, hogy gyakran ajánlod Nekem szenvedésedet!"

D. „Milyen szomorú vagy, Uram!"

J. „Szívem a fájdalom szakadéka; annyi teremtmény rohan a vesztébe Szent Nevemet káromolva és átkozva! Neked a hasznodra válik, ha felajánlod, amit csak tudsz! Legalább te ne térj el előírásaimtól!"

D. „Nem vagyok benne biztos, hogy eleget tudok szen­vedni! Néha fellázadok, és nagy-nagy űrt érzek a szívem­ben!"

J. „Leányom, ezután, ha nem tudod örömmel hozzám emelni szenvedésedet, jöjj közelebb Szívemhez¹¹⁸, és el­mélkedj! Én meglátogatlak majd mennyei Kegyelmem­mel, és érezni fogod, ahogyan megerősítem akaratodat, hogy folytathasd a megkezdett küldetést!"

D. (Miközben hallgatom, egy pillanatra elszomorodok.)

J. „Miért keseregsz, édes, kicsi jegyesem? Jöjj, és ne en­gedd, hogy az ellenség megnyerje a háborút a mű ellen, amelyet bizonyságtételeddel megvalósítasz! Jöjj!"

D. „Vedd el szívemet, Uram, és helyezd a Te Szentséges Szívedbe!"

(Rögtön ezután álomba merülök. Ezzel minden véget ér.)

¹¹⁸ az Oltáriszentséghez

2000. február 16.

Egyedül imádkozom, amikor a három fénygömb jel­zi, hogy fel kell készülnöm a Mennyei Úrnő fogadására. A Szűzanya ezúttal Szent Mihály Arkangyallal együtt je­lenik meg. Az Angyal Tőle balra áll, valamivel hátrébb.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Leányom, gyerünk, éledj fel ebből a bizalmatlan, le­mondó állapotból! Éppen ez az az idő, amelyet oly sok próféta és szent megálmodott!¹¹⁹ Arra kérlek, tarts ki az imádságban és az áldozatos munkában, mert az Atya terve valósul meg manduriai Jelenésemen át!

Kevesen, nagyon kevesen értették meg, és fogadták el, hogy eljöttem erre az áldott földdarabra, s ezért sokan elbátortalanodtak! Nézd, leányom, neked nem szabad el­hervadnod, hiszen te látsz Engem, és hallod anyai szavai­mat! Az Oltáriszentség Szüze nem fog elhagyni bennete­ket, gyermekeim! Ajánljátok a megaláztatásokat, amelye­ket átéltek, Isteni Fiamnak, hogy megszabaduljatok attól az őrült zavarodástól, amely a földön úrrá lett! A Nemzeted súlyos bűnnel szennyezi be magát, ha felforgatja majd a család természetes rendjét!

Már beszéltem neked arról, hogy egy különleges csa­pástól mentelek majd meg titeket, de az ember nem akar többé együttműködni Istennel, ezért hamarosan kitör az Úr haragja. A manduriai Jelenésem, melyet a „legvitathatóbbnak" mondanak, nagy dicsőséget fog szerezni az Atya Szívének az által az engesztelés által, amely a kis kápolná­ból emelkedik majd az Égre! Én meg szeretném menteni Olaszországot és a világot! Maradj meg Isten békéjében, kislányom!"

D. „Viszontlátásra, édes Anyukám!"

¹¹⁹ előre látott és megízlelt

2000. február. 23.

Mint gyakran megesik, most is három fény előzi meg az Úrnőt. Közben érzem, hogy szívemben egyre jobban fellobban a szeretet lángja. Rám mosolyog, és üdvözöl.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!"

D. „Mindörökké dicsértessék!"

(Kezébe veszi a Rózsafüzéren lévő feszületet, és megértem, hogy meg kell jelölnöm magam a kereszttel, ahogyan mindig is tanította.)

„Drága gyermekeim, ma elsősorban azt szeretném, ha együtt imádkoznánk egy olyan szándék megvalósulásá­ért, amely nagyon fontos nekem: mégpedig az Eukarisztikus Engesztelésről szóló Üzenet terjedéséért!

Drágáim, ezekben a napokban a Sátán bőszülten tá­mad e helyre és mindazokra, akiket Tervem megvalósítá­sára hívtam: a lustaság és a közönyösség által. Ő, a hazug­ság és a szemfényvesztés fejedelme a kétségbeesés szaka­déka felé akar csalogatni benneteket!

Gyermekeim, imádkozzatok kitartóbban: a többit majd Mi Ketten: Én és Jézus Fiam elintézzük. Még most is azt kérem: újuljatok meg, és fogadjátok el az utat, ame­lyet az Atya kijelölt számotokra!"

(Ekkor a Szűzanya felemeli karjait, és felém nyújtja őket. Lehunyja a szemét, és imádkozni kezd, leírhatatlanul szép mozdulattal. Eltelik néhány másodperc, és én még mindig megrendülve nézem.)

„Lény nyugodt! Még ha el is kellene hagynod ezt a he­lyet¹²⁰, én mindig, mindenüvé elviszem neked Üzenete­met - a kijelölt napig. Közeleg egy nagyon értékes kegyel­mi időszak: a Nagyböjt. Ne mondjátok, hogy lehetetlen időt szakítani rá! Közületek sokaknak akár az utolsó is le­het! Találjatok rá újra a lélek mosolyára! Tisztuljatok örömmel, gyermekeim! Menjetek Isten békéjében, és ne feledjétek, hogy nagy dolgokat teszek ezen a helyen!"

(Ezzel véget ér a nyilvános jelenés.)

¹²⁰ akkor is, ha minden nap sokan megátkozzák és el akarják zavarni Debórát szülőfalujából

2000. február 28.

Otthon imádkozom, a ház egyik sarkában, ahol egy kis kápolnarészt alakítottunk ki. Hirtelen meghallom szívemben a Mester határozott hangját: olyan, mint egy szerelmes üdvözlet.

J. „Kedvesem, már vártalak, mert végtelenül szomja­zom a lelkekre! Légy áldott, kiválasztott lélek, te határta­lan nyomorúság! Végy körül dicséreteddel!"

D. „Igen, az vagyok, Uram! Egy kenyérmorzsa, akit fel­emeltél! Édesen a fülembe súgtad: „Engedd, hogy meg­egyelek!" Bocsáss meg Uram, ha a válaszom nem volt nagylelkű!"

J. „Annyi ideig vártam lelkeket, akik nem válaszoltak úgy, mint te! Miért kínzód még mindig a kis szívedet az­zal, hogy feleslegesnek tartod magadat? Valójában te az Én erőmmel vagy felruházva, és Én választottam számod­ra - elválaszthatatlan társként - a magányt!

Te kihúzod Szívemből a keserű tőrt, amelyet annyian belém döfnek, mikor elutasítják megszentelő akaratomat.

Hányan leköpnek azok közül is, akik egész életük­ben arra használják szőlőmet, hogy magukat táplálják vele!

Te látod, Debórám, hogy meggyötörték Szívemet az emberek, de azt is tudod, hogy annyira szeretem őket, hogy még most is képes vagyok megkötözni magamat és a rabjuk lenni. És jóval nehezebb ez a rabság, amely az el­hagyott Tabernákulumban vár rám, mint az, amelyet egy­kor el kellett viselnem, amikor elítéltek. Ma jóval na­gyobb szenvedést kell átélnem: a lelkek közönyösségét!"

D. „Drága Jézusom, ha legalább biztosan tudnám, hogy küldetésem egy kicsit megédesíti kesém szádat, ak­kor én..." (közbevág)

J. „Állj meg, és ne folytasd, mert még mindig az önszeretet homályosítja el látásodat, ifjú leányom! Pedig jól tu­dod, hogy amit az Én Nevemben teszel, nem a te szeszé­lyed, hiszen Én adtam neked küldetést, amely nagy meg­becsülést hoz majd a Szentháromságnak! Miért nem hi­szed el még mindig, hogy az Én kegyelmem kísér uta­don?"

D. „Ölelj magadhoz, mert ha kételkedem, félő, hogy a kísértés szakadékába zuhanok! Segíts! Szabadíts meg tőle!"

J. „Leányom, imádkozz, hogy megmenekülj ezektől a sugalmazásoktól, amelyek a Sátántól erednek! Szegény kislányom, aki a megpróbáltatások csendjében elnyered bizalmamat! Éld meg a te pusztai magányodat azzal a méltósággal, amit Tőlem kaptál, és hallgasd a te Urad hangját, aki semmi másra nem vágyik, csak hogy feltűn­jön a láthatáron üdvösségetek!

Maradj bennem, és soha ne félj! Soha! Soha!"