2016. március 25., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2016. március 25-én Medjugorjéból

Szeretetből hívlak benneteket a megtérésre

Üzenet, 25. március 2016

Drága gyermekek! Ma a szeretetemet hozom nektek. Isten megengedte, hogy szeresselek benneteket és szeretetből hívjalak titeket a megtérésre. Gyermekeim, ti a szeretetben szegények vagytok  és még nem értettétek meg, hogy Fiam, Jézus szeretetből adta életét értetek, hogy megváltson benneteket és örök életet adjon nektek. Ezért, imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok, hogy az imában megértsétek Isten szeretetét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Szűz Mária a dicsőségből jön, és abból a lelki valóságból szól hozzánk, amelyben él és ahová szeretné, hogy majd mi is megérkezzünk. Utunkhoz hasonló utat járt be. Meghívása és Istennel való kapcsolata hitéből forrásozott. Az angyali üdvözletre kimondott „igenje”, amely számára is meglepő és nagy kihívás volt, Isten szeretetének és irgalmának eszköze lett. És most üzenetével, amellyel hozzánk fordul, Isten szeretetét hozza el nekünk. Mária az Úr szolgálóleánya, teljesen aláveti magát Isten akaratának és kész beteljesíteni azt életében. Helyet ad Istennek, hogy csodát tehessen. Mária „igenjével” lehetővé tette Isten e világra való eljövetelét. Így új Éva lett. Az első Éva pusztulást és szenvedést hozott, Mária, az új Éva engedelmességével feloldotta azt a csomót, amelyet engedetlenségével Éva kötött. Mária szíve olyan hely, ahol Isten lakik. Mária által Isten hozzánk jön és változásra, megtérésre és hitre hív.
Máriának is a hit útján kellett járnia. Életében semmi csodás dolog nem történik. Sok nehézséget és szorongattatást kellett elviselnie és megélnie: amikor szállást keresett születendő Fiának, az Egyiptomba való meneküléskor, a tizenkét éves Jézus keresésekor, amikor nyilvános fellépésekor aggódva szeretné haza vinni Fiát a családba és a végén bátran áll Fiának keresztje alatt. Isten semmitől sem kímélte meg. Fiával együtt kitartott a kereszt sötétségében. Nem menekült el és nem adta fel.
Máriában, Jézus és a mi édesanyánkban egy közülünk való asszonyt ismerünk fel. Megtapasztaljuk Őt úgy, mint, aki mellettünk áll és harcol értünk. Minden jelenése, minden üzenete és szava arra irányul, hogy meghalljuk és komolyan vegyük Őt. Nem kiabál, nem tolakszik, nem erőszakos, hanem állhatatosan és halkan, szeretettel hív.
Sokan megtapasztalták segítségét és közbenjárását. Megélték azt, hogy Szűz Mária kioldotta bajaik és nehézségeik, emberi kapcsolataik csomóját, lelkük, valamint hibáik és a bűneik rabsága okozta csomókat.
Édesanyaként azt szeretné, hogy boldogok legyünk. Tudja azonban, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a bűn sötétségéből, a pusztulásból és a rosszból a világosság, a jóság és Isten felé fordulunk.
Megtérni azt jelenti, elfordulni bűneinktől, hátat fordítani a pusztulásnak, és szívünkkel Isten felé fordulni, aki a mi egészségünk, békénk, győzelmünk és életünk értelme. Megtérni ugyanakkor azt is jelenti, hinni Jézus szavaiban és ígéreteiben: Isten országa közel van. Hinni Isten Országában azt jelenti, hinni abban, hogy Istenben minden újjászülethet, megújulhat, jóra fordulhat, még maga a halál is. Amikor a bűn, a rossz, a csalás mellett döntünk, arra az útra lépünk, amely a halálba vezet, amelyen nem találhatunk sem békét, sem életet.
Megtérni azt jelenti, végleg hinni Isten szeretetében, amelyet Fiának édesanyja által ad nekünk.
Imádság
Szűz Mária, köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk. Köszönjük édesanyai türelmedet és szeretetedet, amelyet szívünkbe szeretnél árasztani. Köszönünk neked minden szívet, amely megnyílt és megtapasztalta annak az életnek új voltát, amelyet Isten ad. Köszönjük neked hitből fakadó engedelmességedet. Könyörögd ki számunkra a szív nyitottságát, hogy felismerhessük Isten akaratát és beteljesíthessük életünkben. Tőled szeretnénk tanulni. János apostol példája szerint, aki ott állt a kereszt alatt, szeretnénk „házunkba fogadni”, és tőled tanulni hinni, élni és szeretni. Ámen.
M.M
fordította: Sarnyai Andrea

2016. március 24., csütörtök

Az Úr Jézus Krisztus 15 titkos szenvedése

Krisztus Urunk 15 szenvedését, az áhítatos és Istenszerető nővérnek, a Klarisszák-rendjéből való Mária Magdolnának, aki Rómában, nagy szentségben élt és boldogan halt meg. Szóbelileg közölte Krisztus a nővérrel, kívánságát teljesítette, aki tudni vágyott az Úr titkos szenvedéséről, ezért jelent meg neki és feltárta előtte.Ismertette vele azt a 15 titkos szenvedést, melyet elfogatása éjjelén, majd a börtönben és végül halála előtt szenvedett el.
Krisztus Urunk így szólt hozzá.
A zsidók engem a legrosszabb embernek tartottak, aki akkoriban a földön élt.
Ezért:
1.Kötéllel átkötötték a lábamat és a lépcsőn lerángattak egy tisztátalan bűzös pincébe.
2.Valamennyi ruhámat levették rólam és testemet hegyes vasakkal összeszurkálták. 
3.Testem köré kötelet kötöttek és a pince padlóján ide-oda huzigáltak.
4.Derekam köré tekert kötéllel gerendához fűztek és függni hagytak, amíg kicsúsztam belőle és leestem, ekkor fájdalmamban véres könnyeket sírtam.
5.Oszlophoz kötöttek és testemet különböző fegyvernemekkel szurkálták, parazsat hintettek rám és fáklyákkal égettek.Kövekkel dobáltak.
6.Görbe hegyű árakkal és hegyes vasakkal szurkáltak át, míg bőrt, húst téptek le testemről, ereimről.
7.Oszlophoz kötöttek és izzó vastáblára állítottak.
8.Tövissel koronáztak meg és szememet a legtisztátalanabb kendővel kötötték be.
9.Olyan székre ültettek le, amely kiálló hegyes szögekkel volt tele,amelyek mélyen a testembe fúródtak.
10.Sebeimbe olvasztott ólmot és szurkot öntöttek.
11.Kínszenvedtetésem és megcsúfoltatásom fokozására tűket és szegeket szurkáltak kitépett szakállam sebhelyeibe.
12.Egy keresztre dobtak, amelyhez olyan erősen és szorosan kötöttek, hogy alig tudtam lélegezni.
13.Fejemre hágtak, az egyik a mellkasomra állt és átszúrta nyelvemet tövissel.
14. A legundorítóbb váladékot öntötték a szájamba.
15. A legcsúnyább szavakkal és kifejezésekkel illettek. Kezemet hátra kötötték és sűrű ütlegelések között vezettek ki a fogházból, állandóan vesszőztetve.

Azután mondá Krisztus:" Szeretett leányom az Én óhajom, hogy ezen 15 titkos szenvedésemet és fájdalmamat másoknak is elmondjad, hogy szemlélve és tisztelve legyenek."

Aki naponta egyet felajánl ismeretlen szenvedéseimből és elmondja a következő imát, azt az ítélet napján örök hűséggel jutalmazom.
A rózsafűzéren egy Miatyánkot és öt Üdvözlégyet kell elimádkozni a következő titkokkal:"Aki irgalmas isteni szeretetből, megváltásunkért alázatos megadással kínoztatta és megostoroztatta magát, Vele és általa a Fölséges Örök Atya szent akaratát teljesítve. Hála és imádás érte.Ó irgalom, ó kegyelem, többé ne cselekedjem, többé ne cselekedjük, a két Szentséges Szívet többé fájdalommal ne telítsük, mindörökké örvendeztessük.. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja és a mi Anyánk, imádkozzál érettünk és halálunk óráján. Ámen.

Sanborn püspök úr előadása: Mi történik a Katolikus Egyházban?



Mi történik a Katolikus Egyházban?

Aki figyelemmel kíséri azokat a híreket, amik az utóbbi években, évtizedekben a Katolikus Egyház háza tájáról érkeznek, és emellett arról is rendelkezik némi rálátással, hogy korábban mi volt az Egyház szerepe a társadalomban, milyen volt a viszonya a különböző csoportokhoz, ideológiákhoz, annak feltűnhetett néhány furcsaság.

Például ilyenek:
  • Vajon hogyan lehet az, hogy korábban az Egyház azt tanította, hogy az erkölcsi törvények mindig, mindenhol, mindenkire nézve általánosan érvényesek, most pedig azt hallhatjuk, hogy a törvényeket koronként és országonként újra kell értelmezni?
  • Vajon hogyan lehet az, hogy korábban az Egyház azt tanította: a szodómia ún. égbekiáltó bűn (tehát annyira szörnyű bűn, ami már itt a földön magára hívja Isten büntetését), azóta ez a tétel a katekizmusok egy részében eltűnt az égbekiáltó bűnök listájáról; sőt, mostanában főleg a toleranciáról, az elfogadásról hallunk, és azon kellene aggódnunk, hogy nehogy az érintettek esetleg úgy érezzék, „ki vannak rekesztve” az Egyház életéből?
  • Vajon hogyan lehet az, hogy korábban az Egyház azt tanította, hogy a pogányok istenei valójában démonok, a többi vallás hamis vallás, és az Egyházon kívül nincs üdvösség; most pedig azt halljuk, hogy
  • Hogyan lehet az, hogy korábban az Egyház azt tanította: hamis vallások szertartásain részt venni halálos bűn, ma pedig a pápa zsinagógákba és mecsetekbe jár az ottani vallási vezetőkkel együtt „imádkozni”?
  • Vajon hogyan lehet az, hogy amikor a XI. században az iszlám komolyan fenyegette Európát, akkor II. Orbán pápa meghirdette a keresztes hadjáratot, most pedig Ferenc pápa mindenkit arra buzdít, hogy telepítsünk be minél több muszlimot Európába, építsünk nekik mecseteket, és örüljünk a sokszínűségnek?
  • Vajon hogyan lehet az, hogy korábban a Katolikus Egyház és a szabadkőművesség egymást kölcsönösen halálos ellenségnek tekintette, most pedig a két szervezet kölcsönösen elismerően nyilatkozik egymásról, néha közösen tartanak sajtótájékoztatót, a szabadkőművesek gratulálnak a pápa megválasztásához? Megváltozott volna a szabadkőművesség célja?
    Vagy… ?

  • Vajon hogyan lehet az, hogy korábban az Egyház azt hangsúlyozta, hogy az emberek bánják meg bűneiket, és tartsák be a parancsolatokat, a világban lévő bajok oka pedig a bűn, ma pedig azt halljuk, hogy a társadalom problémáinak oka az egyenlőtlenség, és a boldogabb jövő felé vezető út nem a katolikus tanítás elfogadása, hanem az (állítólag) általános emberi értékeken alapuló párbeszéd mindenkivel?
  • Hogyan lehet az, hogy az ártatlanok milliónak életét követelő abortusszal, a normális családokat szétzúzó homoszexuális nyomulással csak néha, finoman, érintőlegesen foglalkoznak a hivatalos egyházi nyilatkozatok, ezzel szemben a „globális felmelegedés” elleni kampány részeként óriási fényjátékot vetítenek ki a Szent Péter-bazilika homlokzatára, makogó majmokkal (és enyhén okkult szimbólumomkkal)?
Ez lenne a fejlődés, amire a Szentlélek Isten vezeti az Egyházat – vagy ez valami egészen más? De ha ez mégsem fejlődés, ha ezzel valami baj van, akkor miért engedi ezt meg az Isten?

Nehéz kérdések ezek, amire a katolikus hívők csak nehezen, sok kutatás és fáradtság árán tudnak válaszolni. De – mint minden rejtélynek – ennek is van magyarázata, méghozzá nem is annyira bonyolult, csak nagyon váratlan, és sokak számára nehezen elfogadható, mert sok illúzióval le kell számolnunk.
Viszont ha szeretnénk megérteni, hogy mi az a harc, ami meghatározza a történelem jelenlegi korszakát, és tudni akarjuk, hogy kik az ellenségeink, honnan jöttek, hová tartanak, és miért teszik azt, amit tesznek, akkor az igazsággal való szembenézés elkerülhetetlen.
A katolikus tanítás kielégítő és hiteles választ ad mindezen kérdésekre – csak tudni kell, hogy hová forduljunk valódi útmutatásért; kik a pásztorok, kik a béresek, és kik a báránybőrbe bújt farkasok.
Aki szeretne választ kapni e kérdésekre, azt hívjuk és várjuk Donald J. Sanborn püspök úr előadására április másodikán délután.

Az előadás

2016. április 2–3-án ismét Magyarországra látogat Donald J. Sanborn püspök úr, a floridai Legszentebb Szentháromság Szeminárium rektora.
Sanborn püspök úr immár több évtizede a katolikus hit meghamisitására, és végső soron megsemmisítésére létrehozott újegyház elleni küzdelem egyik vezető alakja. Széles filózofiai és történelmi ismereteinél fogva a helyzetet és a folyamatokat mélyen átlátja, és képes azokat számunkra is megvilágítani.
Látogatása ritka jó alkalom arra, hogy jobban el tudjunk mélyülni korunk legfontosabb problémájának megértésében.
Április 2-án, szombaton délután 14 órakor tart előadást. A témák:
  • I. rész: Az összes vallás átformálása (egy dogmanélküli egyveleggé)
  • kérdések, szünet
  • II. rész: Miért nem maradhatnak a valódi katolikusok a Novus Ordo szervezetben?
  • kérdések, szünet
A helyszín a Gellért Szálló. (Budapest, Szent Gellért tér)
Az előadások angol nyelven hangzanak el, magyar tolmácsolással.
A részvétel természetesen ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kötött.
Az előadásokra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

(A katolikus hitigazságokról senkivel nem nyitunk vitát, de a jelen – az egyháztörténelemben példa nélkül való – helyzetet tőlünk eltérően értelmező katolikus hívek vagy klerikusok véleményét szívesen meghallgatjuk.)


https://orapronob.is/puspoki-latogatas-2016-tavasz/

2016. március 23., szerda

Hajléktalan Jézus szobor a Vatikánban. - Drága Urunk! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek.

Az ember nagyságú Jézus szobor egy padon fekvő hajléktalant ábrázol, akit befed egy takaró, amelyből csak a lábai látszanak ki a keresztre feszítés szögeinek nyomával. A bronzszobrot az irgalmasság szentévének nagyhetében helyezik el a vatikáni Szent Egyed udvarban, az Apostoli Alamizsnahivatal hivatalainak bejáratánál.
A szegényekben és az utolsókban Krisztus arca és jelenléte mutatkozik meg
A művet egy kanadai hiperrealista szobrász Timothy P. Schmalz készítette. A művész ötlete volt, hogy ilyen eredeti módon mutassa be Krisztus személyét, miután a karácsonyi ünnepek idején meglátott egy hajléktalant, aki egy padon aludt a szabadban. „Amikor peremre szorult embereket látunk, Jézus Krisztust kellene meglátnunk bennük” – írta a szobrász. A szegényekben és utolsókban Krisztus arca és jelenléte tükröződik: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40).
Ferenc pápa közel áll a peremre szorultakhoz
2013 novemberében a Szent Péter téren megtartott egyik általános kihallgatáson a művésznek lehetősége volt, hogy bemutassa Ferenc pápának a hajléktalan Jézus kisméretű másolatát. Amikor a pápa meglátta az alkotást, megérintette a hajléktalan térdeit és lábát, és imádkozott. Ferenc pápa ezt teszi, közel lép a peremre szorultakhoz.
A szobor másolatait már elhelyezték a világ különböző részein
Az Apostoli Alamizsnahivatalnak adományozott szobor bronzból készült és első példányát 2013-ban a torontói Regis College épületénél helyezték el. Ez a kanadai jezsuiták teológiai fakultása. További másolatai már eljutottak a világ különböző részeire: Ausztráliába, Kubába, Indiába, Írországba, Spanyolországba (a madridi Almudena székesegyház mellett látható) és az Egyesült Államok számos városába.
2014 áprilisában a bronzszobrot kiállították North Carolina állam egyik városának episzkopális temploma előtt. Egy este a helyi rendőrség telefonhívást kapott egy aggódó asszonytól, aki elhaladt a szobor mellett az utca másik oldalán és távolról azt hitte, hogy a padon egy élő hajléktalan aludt. 2014 novemberében a szobor egy másolatát a londoni metodista központ előtt is elhelyezték, nem messze a Westminster Abbey-től és a Big Ben-től. Megtörtént már a kapcsolatfelvétel Argentínával, Chilével, Brazíliával, Mexikóval, Dél-Afrikával és Lengyelországgal, ahol szintén kiállítanák a művet.
Az alkotás egy kanadai mecénás adománya
A Vatikánban elhelyezésre kerülő bronzszobor egy kanadai mecénás adománya, aki Schmalz első támogatója volt, amikor még csak 20 éves volt. A művész egy másik alkotása, amely a kolduló Jézust ábrázolja a Vatikán közelében, a Tevere parton található Santo Spirito kórház főbejárata előtt látható.
(sv)
http://www.publicdomainpictures.net/pictures/10000/nahled/jesus-on-the-cross-11288023169aJdg.jpg
Drága Urunk! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek.

2016. március 21., hétfő

Szent királyaink és a pálosok nyomában

2016. 03. 19, Szombat (Pécs, Pálos templom)
Jézus: „A magyarok megkapták az engesztelő hivatás küldetését, melynek lelkiségét már az őseitek is hordozták az évszázadok folyamán. E két napos zarándoklat célja, hogy az engesztelők egységben működjenek azokkal a pálos szerzetesekkel és keresztény királyokkal, akik az életüket Isten szolgálatára szentelték. Európa régen a kereszténység bástyája volt, ám mostanra idegen istenségeknek és idegen népeknek nyújt kezet. Magyarországot Atyám különleges módon fölemeli, mivel az igazság kardja ékeskedik fölötte. Valóban páratlan dicsőségben lesz részetek, de még sok küzdelmen fogtok keresztül menni. Bizony mondom nektek, hogy csak a legkitartóbbak előtt fognak megnyílni a Mennyek Országának kapui.”
Egy kőoltárt láttam, melyet körülvettek a magyar királyok és pálos szerzetesek. A királyok kezében edények voltak, amiből áradt a tömjénfüst. Az asztal közepén Isten Báránya helyezkedett el, aki feláldozta önmagát az emberiségért. A királyok a Bárány teste köré tették az edényeket, és láttam, hogy a tömjén füstje fölfelé haladt egészen a Mennyei Atya trónjáig. Ekkor az Atya a Világ Győzelmes Királynőjével együtt leereszkedett dicsőségében az asztalhoz, magához ölelte a Bárányt és így szólt hozzánk: „A magyarok páratlan helyet foglalnak el Atyai szívemben, mert a világ legnagyobb küldetésével bíztalak meg titeket. Engesztelnetek kell a világ bűneiért és az egyházért. Sokan felajánlották magukat önként erre a szolgálatra, amelyet örömmel elfogadtam és hazátok javára fordítottam. Bizony mondom nektek, hogy ti is éppúgy rászorultok segítségemre, mint a többi nemzet. Boldogok vagytok, mert irgalmas tekintettel szemléllek titeket. Ezt a kegyelmet Mennyei Édesanyátoknak és Fiamnak köszönhetitek. Ők ketten elválaszthatatlanok és mindenben együtt munkálkodnak. Azt akarom, hogy szentjeitekhez hasonlóan egészen elégő áldozatok legyetek Fiam örök oltáránál, melyet senki és semmi nem tud megsemmisíteni. Mit értek elégő áldozat alatt? Kegyelmi életet, folyamatos áldozathozatalt és imaéletet bűnbánattal megöntözve. Mindez lehetséges számotokra, ha bíztok Bennem és hittel cselekedtek. Ha törvényeitek összhangban vannak az Én törvényeimmel, akkor országotokba beköszönt a változás szele. De ha az ellenkezője történik, akkor szembe kell néznetek a következményekkel. Gyermekeim, nem véletlen, hogy hazátok ki van jelölve a világ bűneinek engesztelésére. Édesanyátok Fiam mellett Társmegváltója a világnak. Ez a Mennyben már kezdettől fogva kinyilvánított hitigazság. Nemsokára a Földön is elismert lesz Mária különleges szerepe az Én tervemben. Mivel Magyarország Mária tulajdona, így ti is kiveszitek részeteket a megváltás küldetésében, ami az utolsó napon fog beteljesedni.”
A Szűzanya, mint a Világ Győzelmes Királynője Isten áldásával egy hófehér ruhát ajándékozott nekünk, melyet maga készített számunkra, és amikor átadta, így szólt hozzánk: „Gyermekeim, öltsétek magatokra a Bárány ruháját. Ez a ruha magában hordozza az engesztelés tisztaságát, mivel Fiam kereszthalála engesztelő áldozat volt az emberiség megváltásáért. Én, a ti Mennyei Édesanyátok azért imádkozom, hogy lelketek hasonuljon Fiam lelkületéhez. Tartsátok mindig szemeitek előtt Fiam példáját, akinek magatartásában, szavaiban és tetteiben visszatükröződött az Atya szeretete, irgalma és igazságossága. Az Evangélium ma is ugyanolyan aktuális, mint az Egyház megalapításakor. Isten szavai érvényben vannak, és beteljesednek előttetek. Csak akkor tudtok igazán kedvessé válni az Atya előtt, ha a szeretet vezeti életetek minden gondolatát, szavát és cselekedetét. Sokan keresik a szeretet lényegét és ismertetőjeleit a Földön. Gyermekeim, életeteket azért kaptátok ajándékba, hogy megismerjétek és megtanuljátok azt, hogy mit jelent szeretni. A Mennyországba csak azok az emberek léphetnek be, akik lényükben hordozzák a szeretet fénysugarát és kezeik telve vannak jócselekedetekkel. Ugyanis üres kezekkel nem lehet üdvözülni. Mindazok, akik szemtől szembe találkoznak Fiammal, az Örök Bíróval, olyan kérdések sorát kapják, melyek a szeretetről szólnak. Fiam nem veszi figyelembe a találkozáskor azt, hogy kinek mennyi és milyen földi tulajdonai vannak. A szeretet nem korlátozható le a múlandó dolgokkal, mert a szeretet lényege anyagtalan. A szeretet olyan lelkületet jelent, amely hordozza az önzetlenséget és mindig a másik ember javát tartja elsődlegesnek. Engesztelőim, nemcsak az engesztelésben kell példát adnotok másoknak, hanem a szeretetben is, mert Fiam követőit a szeretetről ismerik fel. Még időre van szükségetek, hogy jobban megváltozzatok. Sokszor járok köztetek észrevétlenül, és szomorúan látom, hogy a szeretet gyakorlásában számtalan mulasztást követtek el. Az életszentség alapfeltétele a szeretet gyakorlása. A Szentháromság örvendezik, amikor látja, hogy milyen gyakran imádkoztok, szentmisére mentek és gyakran gyóntok. Ám fájdalom járja át a három isteni szívet, hogy a szeretetben megtorpantok, és nem tudtok tovább haladni az úton nagyobb léptekkel. Sokan tapasztaljátok, hogy gyakran ugyanazokba a bűnökben estek el és ugyanazokat a bűnöket gyónjátok meg. Ennek oka az, hogy nem vagytok erősek az elhatározásaitokban. A bűnbocsánat szentsége szent és nélkülözhetetlen számotokra. Ugye tudjátok, hogy amikor kiléptek a gyóntatószékből megigéritek Jézusnak, hogy törekedtek visszatérő bűneitek elkerülésére? Isten sokkal komolyabban veszi gyónásaitokat, mint ti magatok. Ő mindent megjegyez, és ha szükségesnek látja, felmutatja nektek bűneiteket, hogy érezzétek cselekedeteitek súlyát. Gyermekeim, a pálosok nem véletlen hordanak fehér ruhát, mert törekednek a magas életszentségre. A pápák fehér ruhát hordanak, mert az Krisztus szentséget jelképezi. Most megajándékoztalak titeket a fehér ruhával, de azt meg is kell tartanotok a szeretet és tisztaság gyakorlásával, megőrzésével.”
Szent László király sírjánál (Somogyvár)
Szent László király megjelent előttem, és láttam, hogy egyik oldalán Szűz Mária állt, másik oldalán pedig egy angyal. Szent László kardot tartott a kezében, felénk emelte és azt mondta: „Magyar testvéreim, az égből szemlélem országotok kormányzását és egyben a nép sorsát. Határaitokra nagy védelmet kaptatok, ám el ne bízzátok magatokat. Még sok harcot kell megvívnotok, mert ezeket nem tudjátok elkerülni. Itt nemcsak fizikai harcról beszélek nektek, hanem elsősorban szellemiről. Az iszlám vallás olyan magasra akar törni, mint annak idején a római birodalom. Ma mindenkit felvértezek arra a harcra, amely elhozza a kereszténységnek Isten dicsőségét. Az ellenség nem nyugszik addig, amíg minden gátat át nem tör. Egykori királyotokként rengeteg csatát vívtam, hogy hazámat és népemet megvédjem. Most is mellétek állok, mert bár most a Mennyország az örök hazám, de földi hazám Magyarország. Szomorúan mondom nektek, hogy számtalan megpróbáltatás és szenvedés vár rátok, mivel a magyar nép egy része nincs egyetértésben az ország vezetőjével. Mivel ellenségeskedés uralkodik a politikában, és a közéletben, ezért küzdelmeitek meg fognak sokszorozódni. Ó, milyen sokan semmibe veszik Isten akaratát! Jobb lett volna, ha ezek az emberek meg sem születtek volna, mert szigorú ítéleten fognak átesni. Hamarosan Isten közbe fog lépni egy eseménnyel, amely rövid időre változást hoz és megszégyenülést az emberiségnek. Ekkor Isten megállítja egy időre a menekültnek álcázott hadsereg beáramlását Európa országaiba. Mert minél több ember özönlik Európába, annál közelebb kerültök a III. Világháborúhoz. A magyarok csak úgy győzhetik le az iszlám vallást, ha mindvégig kitartanak Isten mellett. Azok, akik Istent megvallják, nem lesznek legyőzve, mivel az Úr mögöttük fog állni. Kardommal megáldom szíveteket, hogy amikor harcoltok, mindig az Isten iránti szeretet éljen bennetek, mert aki az Úr oldalán harcol, ott Ő jelen van győzelmének erejével.”

Székesfehérvár, Sírkert
Láttam a parlamenten belül a Szűzanyát, mint a Világ Győzelmes Királynőjét, aki kezében tartotta a Szent Koronát és belépett abba a terembe, ahol a politikusok összegyűlnek és az országgal kapcsolatos problémákat megvitatják. A Szűzanya szomorúan ránézett a koronára, mert az Ő képe és néhány gyöngy hiányzik róla. Szűzanya: „Gyermekeim, amíg a koronámra nem kerül vissza minden, addig nem lesz teljes győzelmem hazátokban és a világban. Szomorúan ölelem magamhoz királynői uralmam jelképét, és vele együtt népemet is. Eljön az az idő, amikor az ország hozzám fog könyörögni segítségért a bajban. Én segíteni fogok, mert gyermekeimnek tekintelek titeket. Miközben itt vagyok e teremben, látom országotok jövőjét. Vannak politikusok, akik a nép üdvös javát szolgálják. Isten őket magához öleli és áldását adja rájuk. Ha vezetőitek tisztességesek, becsületesek, és a szívüket nem fertőzte meg a hatalomvágy, akkor országotok fel fog virágozni. Imádkozzatok azokért, akik meg akarják dönteni ezt a kormányt! Édesanyai szívemben még jelen van az a tüske, ami a kommunizmust szimbolizálja. Imádkozzatok, hogy ne tudjon a kommunizmus újra hatalomra jutni! Most lehajolok Orbán Viktor fiamhoz, átölelem őt és azt mondom neki: Fiam, veled vagyok, és mivel te Isten oldalán állsz, együtt harcolok veled az igazságért. Nehéz időszak vár rád, de ha a hitedben mindvégig kitartasz, akkor nem fogsz vereséget szenvedni. Édesanyai szívemről leemelem a virágkoszorút és a fejedre helyezem, mint a kegyelmek forrását. Ne engedd, hogy az erkölcs hanyatlást szenvedjen országotokban! A fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy mi a jó és mi a rossz. A gonosz megzavarta az emberek elméjét éppúgy, mint Ádámét és Éváét. Elhitette velük, hogy a jó rossz, a rossz pedig jó. Ez is részét alkotja a zűrzavarnak, és csak tovább fog fokozódni Európa szerte. Európa országainak vezetői nem is tudják, milyen súlyosan vétenek Isten ellen, amikor törvényeikkel elfogadtatják a bűnt. Ezeket a cselekedeteket Isten számon tartja, és ha a megpróbáltatások ellenére sem akarnának változni az emberek, akkor látni fogják Szent Haragját. Vigyázz fiam és légy óvatos azokkal, akik körülvesznek téged. Sokan akarnak ártani neked, ezért ne bízz az emberekben, csak egyedül Istenben.” A Szűzanya megáldotta koronájával azokat, akik Isten ügyét szolgálják. Az áldás által erőt is kaptak, hogy folytatni tudják feladataikat. Az áldásban családtagjaik is részesültek, hogy jó támogatói legyenek a háttérben.
2016. 03. 20, Virágvasárnap (Márianosztra)
Boldog Özséb megjelent előttem a pálosokkal együtt és így szólt: „Gyermekeim, átadom nektek azt a tiszta szellemiséget, amelyet mindig is hordoztunk az évszázadok folyamán. Mi mindig Isten akarata szerint éltünk és cselekedtünk, és így eljutottunk az életszentségre. Imádkozunk értetek, hogy erősek legyetek és minden gyengeségeteket le tudjátok küzdeni. Országotokért sokat kell engesztelnetek, mivel még nagy megtisztulásra van szüksége. Én a Mennyben már szentként élek örökkön-örökké Isten színe előtt. Hamarosan hazátokban is szentként fognak tisztelni, és nem csak boldogként. Amikor szentté fognak avatni, akkor tudjátok meg, hogy az engesztelő hivatás is különleges módon fel fog virágozni. Imádkozunk az engesztelő kápolna felépítéséért, mert veletek együtt mi is azt akarjuk, hogy Szűz Mária elfoglalja méltó helyét köztetek. Magyarországnak az a küldetése, hogy az egész emberiség megtéréséért imádkozzon. A Szentháromság és a Szűzanya akarata az, hogy mielőbb elérkezzen a Földre a béke és kegyelem korszaka. Ez a nemzedék meg fogja élni ezt a korszakot, mert ki lettetek választva arra, hogy lássátok a Fiú második eljövetelét és az Egyház megdicsőülését a Szentlélek által.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1068-a-palosok-nyomaban

Utcán fejezik le a nőket, darun lógatják a holttesteket Szaúd-Arábiában

Szaud-Arábia leplezetlenül címmel készítettek dokumentumfilmet brit filmesek. A dokumentumfilmben, borzalmas részleteket mutatnak be, például azt, hogy napokra az utcán hagyják a holttesteket elrettentésül.
A Daily Mail információi szerint helyi polgárjogi aktivisták segítették a brit dokumentaristákat, hogy a felvételeket készítsenek a Szaud-Arábiában folyó borzalmas állapotokról.
tak
A dokumentumfilmből kiderül, hogy a közel-keleti országban mindennaposak a kivégzések és elrettentésül akár napokra is kint hagyják a holttesteket az utcán, például öt lopásért elítélt férfi holttestét, napokig huzalra erősítve a magasból lógatták le két daruról. De olyat is lehet látni a filmben, hogy egy nőt lefognak az utcán a rendőrök, majd egy fehér ruhás hóhér levágja a fejét. A nőt azzal gyanúsították, hogy megölte a mostohalányát, mielőtt a hóhér lesújt rá, még felkiált, hogy nem én voltam.
A féléves titkos munkával készült film kedd este látható az ITV-n. Az egyik operatőr megkérdez egy kisfiút, hogy mit tanult aznap az iskolában, aki azt válaszolja, hogy „A keresztényeket addig kell halállal büntetni, amíg egy sem marad” – írja a DailyMail.
(faktor)
Bal-Rad komm: “…A keresztényeket addig kell halállal büntetni, amíg egy sem marad…”-vallja egy “hithű kisfiú”!
-Namármost mire is lehet számítani egy európainak a kontinens leigázására készülődő “igazhitű” muszlimoktól? Ahol már a kisfiúk is a keresztények halomra gyilkolásának, kiirtásának szükségességéről beszél!
-Amúgy ez a Szaud-Arábia mostanság lett megdobva a világ elsőszámú latorállama-az USA-ajánlására az ENSZ Emberjogi Bizottsága soros elnöki tisztével!
MERT-AZ USA SZERINT-RÁSZOLGÁL!

2016. március 17., csütörtök

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

Az ősi pálosok és az engesztelők – és a mai magyar egyház

2016. 03. 13, Vasárnap
Jézus imádkozott a Mennyei Atyához, és közben könnyek peregtek le az arcán a bűnös emberiségre tekintve. Egy szeráf angyal kehelybe gyűjtötte a könnyeket, mert Jézus minden egyes könnycseppjének felülmúlhatatlan értéke van. Szemlélődésem alatt az angyal megjelent előttem és a kehelyben lévő könnyeket rám öntötte, miközben így szólt: „Te is rászorulsz Isten irgalmára, mert nem vagy különb másoknál. Az alázatosság erénye vezesse lépteidet, mert csak így haladhatsz egyenesen az üdvösség útján Krisztus példáját követve. Az Úr könnyeit hullatja a nemzetekért és a lelkek sokaságáért, akik elvesznek. Ó, nem is tudjátok, hogy milyen közel van az ítélet napja! Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg mindennap, mert a megtérés egy egész életen át tart bűnre való hajlamotok miatt. De ne féljetek, mert Isten irgalmas azokhoz, akik hallgatnak az Ő szavára és törekednek a jóra! E könnyekkel nemcsak téged mostalak át, hanem veled együtt engesztelő testvéreidet is. Merüljetek el Krisztus szenvedéseiről való elmélkedésetekben, hogy átérezhesseték az Ő fájdalmát a bűnösök iránt. Az együttérzés vezesse gondolataitokat és szavaitokat az imádságaitok alatt, hogy érezzétek felelősségeteket a lelkek megmentésében. Ez a világ érzéketlenné vált Isten és a nyomorultak iránt. Vigyázzatok, nehogy a ti szívetek is keménnyé és közömbössé változzon! Legyetek szelídek és alázatos szívűek, ahogyan a ti Megváltótok, aki irgalmas volt a bűnbánókhoz! Testvéreim – mert mi angyalok is lélekben a testvéreitek vagyunk – az engesztelésetekben nélkülözhetetlen a bűnbánat gyakorlása. Ti az emberiség, nemzetetek és családjaitok bűneiért is engeszteltek, ezért őrizzétek szívetek tisztaságát, hogy engesztelésetek értéke fölemelkedhessen egészen Isten lábaihoz, aki a világmindenség Trónján ül. Mi, angyalok, a velünk való szövetségkötésetek óta különleges módon veletek vagyunk, hogy elősegítsük küldetéseteket.”
A szeráf angyal elvezetett egy templomba, és amikor beléptünk oda, engesztelőket láttam leborulva az Euchariszta előtt. Felfigyeltem arra, hogy a hófehér ruhák mellett csillogó zöld palástok fedték be az engesztelők hátát. A szüntelen imádat és imádság alatt megrendülve néztem, hogy az emberek testéből tömjénfüst árad. Mindenkinek más-más módón, mert különböző a lelkünk. Ott, ahol a füst halvány volt és nem tudott fölszállni az egekig, az angyalok hozzá segítettek. Az Eucharisztia előtt egy hatalmas edény volt, amiből áradt a tömjénfüst. Ezt az edényt a valaha itt élt pálos szerzetesek vették körül, és középen láttam Boldog Özsébet, aki így szólt: „Krisztus tökéletes engesztelő áldozata megnyilvánult kínszenvedése és kereszthalála során. Mi az életünket tettük arra, hogy Őt mindenekfelett szolgáljuk akár halálunk árán is. Az Úr összekötötte szíveiteket a mi szívünkkel, mert küldetésünk egy forrásból fakad. Most is veletek vagyunk – annak ellenére, hogy testünk sírban fekszik a föld alatt –, mert Isten mellett állunk, aki égi megbízást adott nekünk, hogy a magyarokat vezessük Szűz Máriával az élén. Örömmel szemléljük, hogy a magyarok hazaszeretete (ország védelmezése) nem szunnyadt el ellentétben más nemzetekkel. Amíg ez az öntudat élő marad, országotok kifog virágozni. Ez a felvirágzás azonban nem jelenti azt, hogy a megpróbáltatások elkerülik Magyarországot. Még sok harcot kell megvívnotok, mert az akadályok nem szűnnek meg. Az idegen népek nem fognak megállni addig, amíg el nem érik a céljukat, vagyis a honfoglalást. Európára most sötétség száll, és nagy veszedelemben fog részesülni. Isten próbára teszi a kereszténységet jobban, mint Izrael népét. Mert a keresztén nép ismeri az igazságot, ami Krisztus személyében nyilvánul meg. A bálványimádással kivívjátok magatok ellen Isten szent haragját. Vizsgáljátok meg szíveteket, hogy egyedül csak az igaz király uralkodhasson fölötte! Leborulásotokkal megenyhítitek az Atya szívét a bálványimádás bűnei miatt. Imádkozzatok keresztény testvéreitekért, hogy felismerjék a világ tévedéseit, hazugságait és kísértéseit! Imádságaitokhoz mi is csatlakozunk, hogy a veletek való egységünk bőséges gyümölcsöket teremhessen.”
Jézussal, az angyallal és a pálosokkal együtt megtekintettük a magyar egyházat. Az Úr háromszor megtömjénezte a Szentháromság nevében egyházunkat, amelyet egy hatalmas, több tornyos épület jelképezett, hogy a gonosz lelkek sokasága eltávozzon onnan, akik gátolni akarják Isten tervét. Láttam, hogy a tömjén füstje szétáradt az épületben, és a gonosz lelkek menekültek vissza egyenesen a pokolba. Együtt bementünk az épületbe, és a klérus nagy része bűnbánatot tartott. Ám voltak olyanok is, akiknek kemény maradt a szívük. Jézus minden felszentelt szolgáját magához ölelte irgalmával és azt mondta nekik: „Ne féljetek, mert nem elpusztítani jöttem magyar egyházatokat, hanem megtisztítani! Örvendezzetek, mert halottak voltatok és életre keltetek, elvesztetek és megkerültetek (Lk 15, 24).” Akik keményszívűek voltak, őket az Úr meghintette könnyeivel, és szívük átváltozott érző szívvé. Jézus lehajolt a püspökökhöz és azt mondta: „Fiaim, ti vagytok az Én apostolaim és nyájam pásztorai. Az Egyház híveinek nagy szüksége van a vezetésetekre, hisz – ne feledjétek! – minden juhomat rátok bíztam. Az életemet adtam értetek, hogy ti is életeteket adjátok felebarátaitokért és Istenért. Fogadjátok Szentlelkem megújító erejét, hogy tisztábban lássatok, és szilárd hitetek legyen az örök életben!” Néhány püspök letérdelt az Úr előtt és a szeretettől megrendülve azt kérték, hogy vigye őket magával. Erre Jézus így felelt: „El fogok jönni értetek hamarosan. Még időre van szükségetek, hogy megtisztuljatok egészen és alkalmassá váljatok az üdvösségre.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1058-az-osi-palosok-es-az-engesztelok-es-a-mai-magyar-egyhaz



Még egy kis haladék, de már közel az idő
2016. 03. 16,
Láttam a Szűzanyát, a Mennyei Atya előtt térdelt kezében a Jelenések könyvével, ami nyitva volt. Isten felemelte jobb kezét és olyan nyelven (talán arámul) beszélt, amit nem értettem. Megrendülve néztem, hogy az Úr szava által a Jelenések könyvéből egyre több szereplő jön elő, akik beléptek a világunkba és beteljesítik Isten igéjét, amelyet Szent Jánoshoz intézett. Édesanyánk mindezt könnyes szemekkel szemlélte, mert tudta, hogy az emberiség már nem kerülheti el Isten igazságosságát. Ekkor a Mennyei Atya együttérzéssel tekintett a Világ Királynőjére, majd arca komollyá változott, miközben így szólt: „Leányom, a bűnöket eltörölhetem a bűnbocsánat szentségében, de a következményeket nem. Ezzel az egész emberiségnek számolnia kell, hogy felismerje a bűn lényegét. De Én ezt a megrostálást is a javukra fordítom éppúgy, mint Izrael népének.” Az Atya bal tenyerében láttam egy követ, melynek súlya lefelé húzta a kezét és közben jobb keze felfelé emelkedett. Az Atya így szólt: „Ahogyan a bűn súlya növekszik, és lefelé húzza bal kezemet, úgy igazságos kezem fölemelkedik és ítéletet mondok az emberiségre. De nem feledkezem meg maradék népemről, akiknek az Újvilágot ígértem.” A Szűzanya oldalán megjelent Jézus, és mindketten egymásra tekintettek, majd a Fiú azt mondta az Atyának: „Atyám, az emberiségnek szüksége van irgalmamra. Ez az utolsó mentőövük. Még sok lélekre várakozok, hogy megtérjenek Hozzám. Tudom, hogy sok haladékot adtál, mert hosszantűrő vagy. Még egy kis időt kérek Tőled, hogy engesztelőimmel még több bűnös embert megmentsünk. Légy kegyes, mint király az ő szolgáihoz!” Erre az Atya ezt felelte: „Rendben van, Fiam, engedek a kérésednek, mert szeretlek, és veled együtt az emberek megváltását akarom. Bölcsességemben úgy döntöttem, hogy még lehetőségeket és felhívásokat tárok a bűnösök elé. Aki él ezekkel és megváltozik, az megmenekül. Aki pedig elhalasztja, és nem foglalkozik velük, az elvész.” Ezután a Mennyei Atya lehajolt a Szűzanyához, és atyai szívéből elővette igazságának fénysugarát és arra kérte legszentebb leányát, hogy helyezze el minden engesztelő szívében. Miután megtette és imádkozott értünk, a Szűzanya, így szólt hozzánk: „Fiam, az út, az igazság és az élet. Az út a szenvedést jelenti, az igazság a lelketek megmérettetését, az élet pedig az örökkévalóságot. Akik követik Fiamat, ezeken keresztül kell menniük, hogy elérhessék életük végső célját. Imádkoztam értetek, hogy amikor az igazság feltárul előttetek, és a földre zuhantok, talpra tudjatok állni és tovább tudjatok menni úgy, mint Szent Pál.”
Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1059-meg-egy-kis-haladek-de-mar-kozel-az-ido

A hamispróféta bekeményít migránsügyben

A napokban minden eddiginél keményebben elítélte a migránsokat nem befogadó kormányokat, nagycsütörtökön pedig menekültek lábát fogja megmosni. Sőt, nőkét is!
Ferenc pápa az utóbbi fél évben többször kiállt a migránsok befogadása mellett, nem kis fejtörést okozva azon, köztük hazai katolikusoknak, akik aggódnak a milliós tömeg érkezése miatt. Épp eheti lapszámunkban nyilatkozik a kérdésről Habsburg Eduard, Magyarország új vatikáni nagykövete, és a következőket mondja: „Nyár óta a pápa véleménye árnyaltabb lett. Akkor még csak arra figyelmeztetett, hogy nem szabad falakat építeni, és mindenkit be kell fogadni. Később hozzátette, hogy a menekülteknek igazodniuk kell az európai értékekhez, ismerniük a befogadók szokásait, nyelvét, s be kell tartaniuk a törvényeiket. Sőt a nagyköveteknek tartott újévi beszédében már arról szólt, hogy a menekültek segítése mellett meg kell védeni a befogadó országok polgárait is.”
A napokban ugyanakkor a pápa ismét a befogadásra helyezte a hangsúlyt, sőt keményen elítélte azokat az országokat, amelyek bezárják kapuikat a migránsok előtt. Most pedig bejelentették, hogy Ferenc nagycsütörtökön az ilyenkor szokásos szertartás keretében menekültek lábát fogja megmosni. (Eddig is volt példa arra, hogy az elesetteket vagy a társadalom perifériáján élőket – szegényeket, hajléktalanokat, rabokat – választottak ki a gesztusra, migránsok azonban most először szerepelnek a körben.)
Ezzel összefüggésben idén más is borzolta a kedélyeket. Ferenc ugyanis az év elején megengedte, hogy – az eddigi szokással ellentétben – a lelkipásztorok ne csak férfiak, hanem nők lábát is megmoshassák a nagycsütörtöki szertartáson. Egyes papok és püspökök azonban kötelező érvényűként értelmezték ezt, és bejelentették, hogy nem hajlandók változtatni a hagyományokon. Köztük volt például Athanasius Schneider kazahsztáni segédpüspök, ezért a Szentszék tisztázni volt kénytelen: ez csupán lehetőség, és továbbra is mindenki maga döntheti el, kit választ a 12 „szerencsés” közé.
Ami pedig a pápa és a menekültek ügyét illeti, világszerte sok katolikus azon háborog, hogy miközben az egyházfő a migránsok tömeges befogadására szólít fel, a Vatikán tavaly ősszel mindössze két menekültcsaládnak adott otthont. Sokan azt is észrevételezik, hogy Ferenc nemrég elítélte a mexikói bevándorlást szigorúan korlátozni akaró Donald Trump amerikai elnökjelölt-jelöltet, amiért „csak falakban tud gondolkodni” – ehhez képest, amint a témáról forgatott Reuters-film is rávilágít, a Vatikán magas falakkal bástyázza körül magát.
Ez persze a probléma felszínes, ámbár igencsak szemléletes megközelítése. Nyilvánvaló ugyanis, hogy (a bevándorló családból származó, ezért a migránsok helyzetére különösen fogékony) Ferenc igaz lelkiismerettel szólal meg az ügyben. Ezért még ha ebben a kérdésben megszavazhatjuk neki a tévedés jogát is, méltatlan volna csak amiatt leírni azt a főpapot, aki három év alatt világszerte képes volt az egyház legjobb arcát megmutatni. Ezzel együtt örvendetes volna, ha – sok hasonlóképpen hiteles pap, püspök véleményével ellenkező – álláspontját minél inkább átélhetővé tenné, és nemcsak a befogadásra intene, hanem részletesen válaszolna a tömeges migrációban veszélyek sokaságát látók aggályaira is.

http://valasz.hu/vilag/ferenc-papa-bekemenyit-migransugyben-117761

2016. március 11., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Rágalmazás

2016. 03. 01.
Kedveseim, boldogok vagytok, ha hazudozva minden rosszat mondanak rátok, mondja Jézus a nyolc boldogság egyikében. Ha olyat terjesztenek és állítanak rólatok, ami hazugság és nem fedi a valóságot, ne vegyétek magatokra. Az emberek tele vannak előítéletekkel. Ne hagyjátok őket kétségek között, mert különben az ítélkezés bűnében maradnának. Szeretettel és kellő tárgyilagossággal válaszoljatok rágalmaikra, ezzel kihúzzátok lelkükből a bűn tüskéit. Imádkozzatok rágalmazóitokért, hogy bocsásson meg nekik az Úr. De ti se essetek bele abba a bűnbe, hogy elfordultok azoktól, akik így bántanak titeket. Szeressétek azokat, vagyis jót akarjatok azoknak is, akik benneteket bántó szavakkal illetnek. Ne nehezteljetek rájuk, hogy szívetekben létrejöjjön a teljes kiengesztelődés műve. Mert csak így lehettek kedves gyermekei az Úrnak.
Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1071-ragalmazas


Rejtettség


2016.03.07.       
Kedveseim, úgy hozzátok meg áldozataitokat minden nap, hogy az kedves legyen az Úr előtt. Minél rejtettebben teszitek felajánlásaitokat, és minél kevesebbet beszéltek róla, annál nagyobb tetszést fog aratni az isteni Fölség előtt. Ezzel arra szeretnélek tanítani benneteket, hogy ne kérkedjetek jótetteitekkel. Minél önzetlenebbül hozzátok áldozataitokat Isten elé, annál kedvesebbek lesztek az Atya szemében. Ma különösen is nehéz minden hátsó gondolat nélkül szerényen és egyszerűen meghozni áldozataitokat. De az Atya olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják és követik Őt. Kérjétek a Szentlelket, tanítsa nektek ezt az utat járni!
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1107-rejtettseg



Isten szemével nézni magunkat


2016.03.08.     
Kedveseim, az emberi tökéletlenségeket olyan nehéz felismerni a földön. Amikor az ember önmagát szemléli, nehezen tudja kívülállóként nézni a vele történteket. De ha kéritek, hogy emeljen fel az Úr, és engedje, hogy az Ő szemével lássátok magatokat, akkor bizonyára több értékes észrevételt kaptok állapototokról. Imádkozni kell azért, hogy az ember jól láthassa önmagát, hogy tárgyilagosan szemlélje hibáit, bűneit, hogy ne legyen részrehajló, de olyannal se vádolja magát, amit nem ő követett el. Egyedül csak Isten jelenlétében, a Szentlélek erejével lehet őszinte, tiszta bűnbánatot tartani. Aki engedi, hogy Isten Szentlelke feltárja előtte bűneit, és ezt el is tudja fogadni, annak nagy esélye van arra, hogy felismerje, megvallja rendezetlenségeit az Úrnak. Adjátok meg az időt erre a vizsgálódásra, amíg nem késő, akkor nyugodt lelkiismerettel állhattok meg az Úr előtt.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1108-isten-szemevel-nezni-magunkat



Nehézségek elfogadása, felajánlása

2016.03.09.        
Kedveseim, tanuljatok meg alázattal közeledni mindenhez, amit Isten megenged nektek. Különösen a nehézségeket kellő türelemmel fogadjátok. Soha ne bosszankodjatok azért, ha Isten megpróbál benneteket és olyan nehézségek elé állít, ami alatt görnyedeztek. De ekkor se féljetek, mert Istennek gondja van mindenre, és arra is, hogy jó előjelűvé alakítsa azt, ami most nehezen elviselhető megpróbáltatás. Higgyétek, hogy mindent a javatokra fordít, és közben alakítja, formálja lelketeket. Legyetek hálásak mindenért, még ezekért a keményebb próbatételekért is, mert ha a jót elfogadjátok Istentől, akkor a rosszat miért ne fogadnátok el.   
2016.03.10.       
Kedveseim, bírjátok ki az engesztelés megpróbáltatásait, mert azokból méltó gyümölcsök teremnek! Hordozzátok egymás terhét is, ha azt látjátok, hogy valakinek megroggyan a térde. Vegyétek körül és támogassátok, hogy megtapasztalja Jézus segítő gondoskodását rajtatok keresztül. Bátorítsátok egymást az úton és ne engedjétek, hogy bárki is közületek kidőljön a sorból. Adjatok hálát mindennapi engesztelésetek után, hogy az Úr megsegített benneteket és veletek szenvedte el fájdalmaitokat. Tűrjetek még egy kicsit, hogy nyilvánvalóvá váljék kipróbáltságotok. Tartsatok ki és maradjatok állhatatosak, hogy az Úr megjutalmazza kitartásotokat! Ne féljetek, csak erősen akarjátok Krisztus második eljövetelét, mert Ő már az ajtótokban áll és zörget, hogy beengedjétek szívetekbe.
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1109-nehezsegek-elfogadasa-felajanlasa

2016. március 9., szerda

Milyen ember a katolikus? „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5,48)

Pár évvel ezelőtt Krétában meglátogattam német barátnőmet, aki az év nagyobb felét ott tölti. Ottlétem egyik napján bevitt a közeli városba. Míg ő hivatalos teendőit intézte, én felfedező körútra indultam a város tenger mellett fekvő központjában. Pontosan megjegyeztem, merre járok, így nem féltem, hogy eltévedek, és nem találok vissza. Barátnőm azonban hamar végzett, és a megbeszélt idő előtt SMS-t küldött, hogy azonnal menjek a találkahelyünkre. Mivel bíztam jó tájékozódási képességemben, nem a megtett úton indultam visszafelé, hanem irány szerint. Csakhogy nem tudtam, hogy ehelyütt a tengerpart kanyargós, aminek következtében hol északra, hol délre, hol nyugatra láttam a vizet. Az eredmény az lett, hogy egy idő után szinte életemben először fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Már éppen kétségbe estem, amikor orrom előtt megláttam a keresett helyszínt. De a „nem tudom, hol vagyok” elveszettséget szuggeráló, fenyegető érzésére még most, évekkel később is jól emlékszem.
Ez az élményem segített abban, hogy megértést tanúsítsak azon ismerőseim iránt, akiknek nincs tájékozódási képességük. A rossz tájékozódási képességgel rendelkező emberek azonban többfélék. Ismerek olyat, aki pontosan tudja magáról, hogy nem tud tájékozódni, és boldogan, sőt bizalommal fogadja annak segítségét, aki megmondja, hogy merre kell mennie. Ismerve saját magát, nem is próbálkozik azzal, hogy maga megtalálja a helyes utat, hanem mindig keres valakit, aki útba tudja igazítani. De ismerek olyan embert is, aki egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy se térképet nem tud olvasni, se nem tudja még nappal sem megállapítani, hogy merre van észak, merre van dél, merre van fent és merre van lent, merre van jobb és merre van bal, és miközben a „nem tudom, hol vagyok” érzés miatt egyre türelmetlenebb és gorombább lesz, mégsem hallgat arra, aki szívesen útbaigazítaná.
Azt hiszem, a jó tájékozódás nem tartozik azon képességek közé, amiket fejleszteni lehet. Ezt a képességet valaki vagy megkapta Istentől, vagy nem. Következésképpen senkit nem lehet hibáztatni azért, ha nincs neki. Mint ahogy arról sem tehet senki, ha Isten kevesebb észt, kevesebb türelmet, kevesebb szerénységet adott neki, mint másnak. Csakhogy … arról már igenis minden szerényebb képességű ember tehet, ha 1) nem veszi tudomásul korlátait; 2) elutasítja a neki nyújtott segítséget.
Mivel Isten teremtette az embert, az emberi élet célját is Ő határozta meg. Ma, kétezer évvel Krisztus kereszthalála után, a világot olyan emberek népesítik be, akik vagy semmit nem akarnak tudni erről a célról, vagy tudják, mégis folyton szem elől tévesztik. A kétezer éves Egyház és katolikus tanítás nélkül nem is lehet se megismerni, se megtalálni az emberi lét értelmét. És mivel a „józan katolikus vallást”, azaz Isten útbaigazítását ma szinte mindenki visszautasítja, a világ olyan emberekből áll, akik nem tudják, hol vannak, merre tartanak, merre van fent és merre van lent.
Ezen embercsoportba tartoznak ma azon „katolikusok” is, akik ahelyett, hogy tanulni, magukat képezni igyekeznének, „önmaguk kiteljesedését, kifejezését” tekintik a vallásos élet, az Isten-keresés helyes útjának.
Egy katolikus embert sok minden megkülönbözteti a többi embertől. Például az, hogy nem törődik bele hiányosságaiba, rossz természetébe, és EGY ÉLETEN ÁT igyekszik hibáin, rossz szokásain változtatni. Ezért volt régen az emberek többsége idős korában bölcs, megnyugodott, vagyis „jó” keresztény. És ezért lesznek a mai emberek koruk haladtával egyre rosszabbak és ostobábbak: hiszen a szellemi, fizikai képességek hanyatlásával bekövetkező általános romlást nincs mi ellensúlyozza náluk! A katolikust EGÉSZ ÉLETÉN ÁT az a vágy, cél kell vezesse, hogy „szentté váljon, ahogy mennyei Atyja szent”, ahogy Jézus elvárja tőle. Ez ugyan aligha sikerülhet neki, de arra kiválóan alkalmas, hogy egy pillanatra se feledje emberi gyengeségeit, másfelől szünet nélkül próbáljon jobbá válni, Istennek jobban tetszeni.
A helyzet viszont ma az, hogy az „ember-vallás” térhódításával alig-alig akad olyan ember, a megmaradt „katolikusok” között sem, aki tudomásul venné saját korlátait, és elfogadná a nála többet tudó segítségét. Nem a tanítóra, nem a bevált tanításra, módszerre, még csak nem is Istenre hallgatva akar előbbre jutni, hanem a saját ideáit, szeretett elképzeléseit követve.
Máshol már elmeséltem, hogy Zaby atya egyik prédikációja után, amiben az atya neveket nem említve a helyes katolikus viselkedést ismertette, az érintettek között egyetlen egy sem volt, aki megszívlelte volna a hallottakat és változtatott volna helytelen szokásain. Azt nem tudom eldönteni, hogy az ilyen emberek nem hallják, nem értik, vagy csak egyszerűen nem követik a kapott, olvasott tudnivalókat.
A hozzám érkező levelek nagy többségéből is az derül ki, hogy a mai ember – ha egyáltalán próbál tájékozódni még – egyszerűen nem képes felfogni, hogy mit olvas. Az olvasottak, a hallottak nem állnak már agyában össze semmilyen képpé.
Egy katolikus az élete során összegyűjtött információkat osztályozza: Eldönti melyik viszi előre az útján, melyik nem. És ami nem, azt kikerüli, eldobja, elfelejti. A mai ember egyfelől saját vacakságából, másfelől az őt érő információk tömkelege miatt képtelen bármilyen rendszerezésre. Egy katolikus, ha el akar jutni valahova, akár az erények fejlesztésében, akár a mindennapi dolgaiban, a célt látja maga előtt, arra koncentrál, azt igyekszik a lehető leggyorsabban elérni – aki nem hagyja magát a véletlenre vagy a csodára, az másképp nem is juthat el a céljához. Csakhogy a mai ember még vallásos útja során is úgy viselkedik, mint az az autóvezető, aki ahelyett, hogy célja felé törekedne, folyton azzal foglalkozik, hogy jobbra vagy balra mit lát, milyen „érdekesség” történik. Ez a szétszórtság, felületesség, elkalandozás lelki síkon még veszedelmesebb, mint az utcai forgalomban.
Nemrég hallottam egy paptól, hogy a világ legönzőbb embere a katolikus, aki mindenképpen üdvözülni akar. Az ilyen embert a környezete egészen biztosan nem szereti, hiszen az üdvösség felé vezető út – tartósan – nagyon sok mindent nem tűr el: Nem tűri el a figyelmetlenséget, nem tűri el a visszafelé tekintgetést, nem tűri el a tájékozatlanságot, nem tűri el az Isten-ellenes, Istennek nem tetsző dolgokat – s mivel ma a katolikus is szinte kizárólag ilyesmikkel találkozik maga körül, ezek visszautasítása miatt mindenki más szemében kifejezetten ellenszenvesnek, türelmetlennek, sőt gőgösnek hat – pedig csak igyekszik Jézus szavait teljesíteni, vagyis „tökéletessé válni”.


http://katolikus-honlap.hu/1601/katolikus.htm

2016. március 4., péntek

Dániai imám: ki kell végezni az iszlámot elhagyókat

Abu Bilal Ismail dániai muszlim tanító nők megkövezéséről tartott előadást. A beszédről rejtett kamerás felvétel készült, melyet a Dzsihádfigyelő tett közzé magyar felirattal.
Bezáratnának egy dániai mecsetet, miután részletek szivárogtak ki egy imám botrányos beszédéből. Abu Bilal Ismail többek között arról értekezik, hogy ha egy férjezett nő házasságtörést követ el, vagy egy elvált nő paráználkodik, halálra kell kövezni. Kegyesen hozzáteszi: ha a nő szűz, csak ostorcsapásokat érdemel. Előadásában arról is beszél, hogy ki kell végezni a hitehagyó muszlimokat.

(atv)

2016. március 2., szerda

Égi Édesanyánk üzenete 2016. március 2-án Medjugorjéból

Medjugorje, 2016. március 2.
„Drága gyermekek, hozzátok való jövetelem a Mennyei Atya ajándéka számotokra. Az Ő szeretetéből jövök hozzátok, hogy segítsek nektek megtalálni az igazsághoz vezető utat, a Fiamhoz vezető utat. Azért jövök, hogy bizonyítsam nektek az igazságot. Fiam szavaira szeretnélek emlékeztetni benneteket. Ő kimondta az üdvösség szavait az egész világnak, a szeretet szavait mindenkinek, a szeretetét, amelyet áldozatával bizonyított. De ma is sok gyermekem közömbös, nem ismeri, nem is akarja megismerni Őt. Közömbösségük miatt szívem fájdalmasan szenved. Fiam mindig az Atyában volt. A földre születve az istenit hozta el, tőlem kapta a földit. Általa közénk jött az Ige. Általa a világ világossága jött el, amely behatol a szívekbe, beragyogja és betölti szeretettel és vigasztalással. Gyermekeim, mindazok láthatják Fiamat, akik szeretik, mert arca láthatóvá válik azok lelkében, akiket betölt az iránta való szeretet. Ezért, gyermekeim, apostolaim hallgassatok rám. Hagyjátok el a hiábavalóságokat és az önzést. Ne csak a földiért, anyagiakért éljetek. Szeressétek Fiamat és úgy cselekedjetek, hogy mások megláthassák arcát iránta való szeretetetek által. Segíteni fogok nektek, hogy mind jobban megismerjétek Őt. Beszélni fogok nektek róla. Köszönöm nektek!”

2016. március 1., kedd

Germán tanterv!-avagy milyen is legyen Bundesmutti Európája?

A németországi Stuttgartban vasárnap besokalltak a Bundesmutti megkívántjai miatt amúgy is már háborgó németek. Újabb deviáns intézkedéssel borzolta a LIBERÁLIS NÉMET HATALOM mostanság már eléggé megviselt idegzetüket.
Hírül vették ugyanis, hogy új tantervet készül elfogadni a tartományi oktatási kormányzat, amelyben szegmensként kívánják a multikulti mellé beemelni a szexuális deviancia dicsőítését!
Közérthetőbben: tananyagi szintre kívánják emelni a “másság” megismertetését a gyerekekkel. Mint elfogadandó és jó dolgot. Fölvilágosítani a nebulókat arról, hogy a házasság az nem csak egy férfi és egy nő közötti kötelék, hanem létezhet az bizony azonos neműek között is, TÁRSADALMILAG ELISMERT ÉS TISZTELENDŐ MÓDON!
stut
A terv meglehetősen kiverte a biztosítékot a “konzervatív” gondolkodású stuttgartiak körében. Akik úgy gondolták, hogy csoportosan fejezik ki nemtetszésüket a ratyizmus iskolákban való tanítása miatt.
De a tanterv ötletén fellelkesült “mások” is menetet szerveztek. Örömmenetet az elgondolás dicsőítésére.
Stuttgart nem egy aprócska kis bokortanya Németországban, de a város méretei dacára sem lehetett elkerülni a két tábor alkalmi randíját.
A randin aztán előkerült egy már réginek is nevezhető “konzervatív” sérelem, a muszlim migránsinvázió! Amit viszont az ún. LMBT aktivisták ugyancsak üdvösnek tartanak.
Így aztán nem is csoda, ha “vita” kerekedett vasárnap a “konzervatívok” és az LMBT aktivisták között.
stu
A Germán Vezérlotyó sikeresen ugrasztja össze a németeket ezen a téren is.
http://www.balrad.com/2016/03/01/german-tanterv-avagy-milyen-is-legyen-bundesmutti-europaja/

2016. február 29., hétfő

Nyílt Levél

Kedves Atyák! Jézus Krisztus testének őrzői és kiosztói!

Az utóbbi hónapokban, a magyar keresztény hívők szomorúan tapasztaltuk azt, hogy katolikus templomainkban Pop-Rock koncerteket engedélyeztek, vendéglőket nyittok hajléktalanoknak, és az egyházi intézményeinkbe befogadjátok muszlim testvéreinket. Mi történt a Püspökökkel és az atyákkal? Szentjeink, boldogjaink, papjaink, világi hívők es tanítók 2000 évig jól értelmezték a Bibliát. Ti pedig, korunk kedves atyái, a muszlim testvéreknek bűnbánat nélkül elnézitek a bűneiket, a keresztények lemészárlását, és ezeket az embereket befogadjátok Jézus Krisztus Testébe, Isten Házába. Tévedés ne essék, nem az étkeztetéssel van a bajunk. Nem a hajléktalanokkal és a muszlim testvérekkel van a bajunk, hanem azzal, hogy templomainkban esznek, melyekből vendéglőt és koncerttermeket csináltok (lásd az Omega együttes koncert rendezvényét).

Elferdítitek a Biblia Szavait, Rómára hivatkoztok, hogy bizony ott is megvendégelték a hajléktalanokat. Az egyik püspök válasza irreveláns volt, mivel a közös agapéra hivatkozott. Az agapéval egyetértünk. De az agapé az őskeresztények korában nem a templomokban zajlott, hanem egy, az erre a célra berendezett más teremben, feltételezhetően a plébánián, vagy esetleg valamelyik hívő ember lakásán. Az Úr Jézus az Ő utolsó vacsoráját nem a jeruzsálemi templomban fogyasztotta el, hanem kibérelt egy, erre a célra előkészített emeleti termet, és ott fogyasztotta el tanítványaival a húsvéti vacsorát. Nem sértette meg az imádság házát, Isten templomát. Egy apostol sem gondolt arra, hogy a későbbiekben szegényekkel, vagy bárkivel templomokban étkezzék. Szentjeink életében sem találunk arra példát, hogy templomokban többedmagukkal étkeztek volna. Szinte kivétel nélkül mindegyikük adakozott, jó szívvel, etette a szegényeket, de nem a templomokban.
Abszurd dolognak tartjuk, hogy a megfeszített Jézus Krisztus templomában rock koncertek legyenek. Az Úr Jézus kínhalált szenvedett: a templomokban a keresztúti stációk figyelmeztetnek erre minket. És akkor egy ilyen szent helyen, az áhítat és az imádság helyén az Omega együttes profán énekeket énekel? Ez egy keresztény hívő számára elfogadhatatlan. Az Úr Jézus nem azért szenvedett kínhalált, hogy 2000 év múltán az Ő templomában mindenféle mulatságos zene szóljon.

Magyarország közel 170 évig volt török megszállás alatt. Elég jól ismerjük őket… Ismerjük gondolkodás-módjukat, erkölcsiségüket: üldözik a keresztényeket, nem tisztelik a vallásunkat és a kultúránkat sem; a hitük terjesztése érdekében eszközökben nem válogatnak, megerőszakolják asszonyainkat, durván bánnak gyermekeinkkel, minket, férfiakat pedig halálra szánnak.

Mindezt láthatjuk különböző tájain a világnak, és sajnos hazánkban is megtapasztalhattuk. Mi pedig felelőtlenül beengedjük őket országunkba, ugyan miért? Hogy kiszolgáltassuk magunkat, a hitünket és az életünket pusztító gyilkosainknak?

Jézus Krisztus a kereszten értünk, a mi üdvösségünkért kínhalált szenvedett. A templomainkban pedig az Ő keresztje alatt vidám, hangos világi muzsika szól? Sajnos, kedves atyák az a szomorú tapasztalatunk, hogy a szegényekkel többet foglalkoztok, mint az Úrral. Nektek a Biblia szent Igazságait kell követnetek, nem pedig a megtévesztők eretnek tanait és magatartásait.

A Katolikus Katekézist olvasva ezekre a sorokra lettem figyelmes:

AZ EGYHÁZ UTOLSÓ PRÓBATÉTELE
675 Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. [639] Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, [640] fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett. [641]
Ezek lennének már azok az idők?
Ezen helytelen magatartás ellen mi tiltakozunk, és aláírásainkkal arra kérünk és sürgetünk benneteket, kedves püspökök és atyák, hogy az Evangélium tiszta eledelét és lelket üdítő forrását adjátok nekünk üdvös táplálékul, és nem mást.

„A szeretett nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal”, ahogyan szent Pál Apostol is fogalmaz a Korinthusiakhoz írt első levelében.

Aláírók: dr. Polgár Ákos Livingston Skócia

Csatlakozni az aláírásokhoz a nevek beküldésével lehet, melyeket erre az email címre, lehet beküldeni:
zsinat12@gmail.com

2016. február 28., vasárnap

AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenete



2016. február 2. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága, édes, kicsi gyermekeim! Nagyon – nagyon szeretlek benneteket. Szent Véremet ontottam, az életemet adtam a ti üdvösségetekért.
Kicsinyeim! Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Bízzatok Bennem még jobban! Ne keseredjetek el! A derűt soha ne engedjétek ki a lelketekből. Higgyetek Nekem! Én minden rosszból jót hozok ki. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Szeressetek viszont Engem! Szeressetek még jobban! Adjátok át az életeteket Nekem! Nélkülem semmit sem tehettek, De Velem együtt mindenre képesek lesztek.
Gyermekeim! Ez a világ most vajúdik. Olyan, mint a szülni készülő asszony. Egyik természeti katasztrófa a másikat éri. Nagyon rosszak a kilátások. Rengeteg a reményt vesztett ember. Ez azért van, mert csak ebben a világban reméltek, és nem Bennem. Ezeknek mind meg kell történnie. A Szentírásban benne van.

Szent Pál apostol ezt kétezer évvel ezelőtt megírta a 2Tessz 2,1-12 levélben.

Krisztus eljövetelének előzményei.

1Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, 2és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. 3Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, 4aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. 5Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? 6Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, 7csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. 8Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. 9Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, 10azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. 11Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy
higgyenek a hazugságnak. 12Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.
Máté 24, 23-44.

Az álmessiások.

23Akkor, ha valaki azt mondja: Íme, itt a Krisztus vagy amott! – ne higgyétek. 24Álpróféták és álkrisztusok fognak fellépni, és nagy jeleket és csodákat visznek végbe, hogy megtévesszék, ha lehet, még a választottakat is. 25Lám, előre megmondtam nektek. 26Ha tehát azt mondják nektek, hogy kinn van a pusztában, ne menjetek ki; hogy a házban rejtőzködik, ne higgyétek el! 27Amint a villám napkeleten támad és napnyugatig látszik, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. 28Ahol a hulla van, oda gyűlnek a keselyűk.

A Megváltó megjelenése.

29Mindjárt e gyötrelmes napok után a Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek. 30Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és dicsőséggel. 31Elküldi angyalait hangos harsonaszóval, s összegyűjtik a választottakat a szélrózsa minden irányából, az ég egyik szélétől a másikig.

Felhívás az éberségre.

36Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. 37Az Emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé napjaiban történt. 38A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, 39s jött a vízözön, és el nem ragadta mindnyájukat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. 40Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 41Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. 42Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. 43Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. 44Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

Mk13, 5-23.

Jeruzsálem pusztulásának előjelei.

5Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! 6Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek. 7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

Jeruzsálem pusztulása.

14Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg! –, akkor, aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe. 15Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról. 16Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét. 17Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be. 19Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. 20Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.

Álmessiások.

21Akkor, ha valaki azt mondja: »Nézzétek, itt van a Krisztus vagy ott van!« – ne higgyétek. 22Álkrisztusok és álpróféták lépnek fel, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is félrevezessék. 23Vigyázzatok, mindent előre megmondtam nektek.
De csak annyi történhet meg, amennyit Isten megenged. Ha csak ebben az életben reménykedtek Bennem, szerencsétlenebbek vagytok minden embernél. A Mennyország és az örök boldogság nem itt van. Azt ne itt keressétek! Én előre mentem, és helyet készítettem nektek Atyám házában, ahol sok hely van. Higgyetek Nekem! Örök életetek, halálotok pillanatában kezdődik el. Az örök boldogság a síron túl van. Ebben higgyetek! Vágyakozzatok Hozzám, Szent Színem látására! Minél inkább életszentségben éltek, annál jobban vágytok átlépni a halál küszöbét, amelyen túl az örök boldogság vár rátok. Így imádkoztam értetek: Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet! Ó, ha csak egyetlen pillanatra bepillanthatnátok az örök hajlékba, minden szenvedést zokszó nélkül elviselnétek, csak hogy elnyerjétek azt, amit Atyám öröktől fogva azoknak készített, akik Őt szeretik.
Drága kicsinyeim! Éljetek életszentségben! Éljetek szeretetben! Akkor nincs mitől félnetek. Bármelyik pillanatban is csap le rátok a halál, berepültök az örök hajlékba, ahol vég nélkül fogtok örvendeni a szentek és a szent angyalok megszámlálhatatlan seregében. Ne féljetek attól, ami erre a világra következik! Ezeknek mind meg kell történni, mert ez a világ fertelmesen bűnös. A saját könnyeiben és vérében kell megtisztulnia. A kereszt mindig az emberek megtérésére van. De utána, ha megtisztult ez a világ, fölemeltetik Isten dicsőségébe. Íme újjáalkotok mindent. Bízzatok Bennem! Kérjétek, hogy jöjjek vissza az ég felhőin dicsőségemben, és alkossam meg az új világot, az ezer éves béke uralmát. Kötözzem meg a sátánt, aki tévútra vezette az embereket.
Kicsinyeim! Legyetek szentek! Bárkiből lehet szent, akárhol és bármilyen körülmények között is legyen, csak hallgasson mindig a lelkiismerete szavára, amely Isten szava, és imádkozzon hittel! Akkor meghallgatásra talál.
Gyermekeim! Én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig. Aki Engem hív, ahhoz lehajolok, Magamhoz ölelem, életszentségre vezetem, és megadom neki az örök boldogságot. Jöjjetek Hozzám mindnyájan! Én felüdítelek titeket, és bevezetlek Atyám házába. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik távol vagytok Tőlem. Hívlak titeket! Térjetek meg Hozzám, mert az idő vészesen fogy, nagyon – nagyon rövid. Bármikor véget érhet életetek, és akkor már késő. A halál mindent lezár. Utána már nem tudtok változtatni. Most lépjetek az igaz ösvényre, hagyjátok el a hazugság útját, ami ellenfelem csapdája, és az örök kárhozatra visz. Az igazság útja az Evangélium, az Én tanításom, ami az örök fény birodalmába, a Mennybe, az örök boldogságba vezet.
Kicsinyeim! Ne higgyetek a sátánnak! Ő az örök vesztes, a hazugság atyja, aki örök kárhozatotokat akarja. Egyedül Én szeretlek titeket. A keresztfán az életemet áldoztam a ti üdvösségetekért. Engem kövessetek! Csak Nekem higgyetek! Ne álljatok szóba a sátánnal! Kérve kérlek benneteket, térjetek meg Hozzám, Üdvözítő Istenetekhez! Velem boldogok lesztek már most itt a Földön, és a Mennyben örökké. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik örökre elvesznek. Felfogni nem tudjátok, mit jelent: örök kárhozat. Rettenetes kínszenvedés, ami örökké, szakadatlanul ismétlődik. Emberi szavakkal nem lehet leírni, mi a pokol.
Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Térjetek meg Hozzám, Megváltó Istenetekhez! Azonnal, még ma, mert a következő pillanat bizonytalan, hogy rendelkezésetekre áll-e. Vegyétek halálosan komolyan figyelmeztetéseimet! A döntés a ti kezetekben van. Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ima a Szentlélek által: „Így imádkozzatok a bűnösökért: Drága jó Jézusom! Értünk kiontott drága Szent Véredre, rettenetes kínszenvedéseidre és kereszthalálodra kérlek, mentsd meg a lelkeket! Ragadd ki őket a sátán markából! Rejtsd el őket irgalmas Szívedbe! Mosd meg őket értük kiontott drága Szent Véreddel, és így vezesd őket a Mennyei Atya Legszentebb Színe elé!
Drága Jézusom! Te mindent megtehetsz. Akadályozz meg minden bűnt, semmisíts meg minden bűnre vezető alkalmat! Indítsd a bűnösöket, hogy undorodjanak minden bűntől! Egyedül Hozzád vágyakozzanak, Aki megváltottad őket a keresztfán!
Drága Szent Jézusom! Tégy minket szentekké, hogy méltóképpen fogadjunk Téged a Legszentebb Eukarisztiában, tiszta szívünkbe!
Drága Szent Jézusom! Könyörögve kérlek, üdvözíts minden embert! Ámen.”
Az Úr Jézus: „Erre az imára nagyon sok lélek fog üdvözülni.”




2016. február 7. Szentségimádáson az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek! Hamarosan elhurcolnak és megölnek titeket. Mindezt azért teszik veletek, mert azt hiszik, hogy ezzel szolgálnak Istennek.



Gyermekeim! Ne féljetek! Valljatok meg Engem ez előtt a gyilkos nemzedék előtt! Aki mindvégig kitart, az üdvözül.



Gyermekeim! Mindenki meg fog állni ítélőszékem előtt, és számot kell adni tetteiről. Én pedig kinek-kinek megfizetek a szerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett. Akkor is, ha nem hisz benne. Ez a Szentírás.



Kicsinyeim! Elmélkedjetek kínszenvedéseimen! Mekkora árat fizettem a ti lelketek üdvösségéért. Mekkora elégtételt adtam a ti bűneitekért. Tisztuljatok meg, értetek kiontott Véremben! Bánjátok meg és gyónjátok meg bűneiteket! Ne kövessetek el bűnt, mert minden bűn büntetésért kiált. A Mennybe csak a szentek jöhetnek be. Tudjátok, mi az életszentség? Isten törvényeinek a megtartása. Más szóval: a főparancs betartása. Ez pedig a szeretet. Szeretni annyit jelent, mint örülni annak, hogy a másik ember van, és áldozatokat hozni érte, önzetlenül. Ma az emberek zöme éppen ezt nem teszi. Bűnben élnek, és csodálkoznak, hogy nem boldogok.



Gyermekeim! A boldogság Én vagyok. Itt, a Földön, és a Mennyben is. Tudjátok, mi a boldogság? Az, hogy van Gondviselő Mennyei Atyátok, Aki szeret titeket, és a Mennyben örök hajlékot készített nektek. Ezt fejezi ki a nyolc boldogság.

Máté 5, 3-12. 3„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 4Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 5Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 6Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 7Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 8Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. 9Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 10Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. 11Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. 12Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.”

Kicsinyeim! Ne bízzatok a vagyonban, mert ez bálványimádás! Egyedül Istenben bízzatok! Minél jobban bíztok, annál több kegyelmet kaptok. Ezért nem kell megdolgozni, mert pénzbe sem kerül. Pusztán rá kell hagyatkozni Istenre, és át kell adni Neki az életeteket, és a gondjaitokat. Ennél egyszerűbb nincs, mint az Istenbe vetett hit és bizalom. Tanuljatok a kisgyermekektől! Ha nem lesztek olyanok, mit ők, nem jöhettek be a Mennybe. Atyám azoknak készítette országát, akik Őt szeretik. Ez pedig az Ő törvényeinek a megtartása.



Gyermekeim! Hagyjátok magatokat szentté formálni! Ti nem tudtok szentekké válni. Egyedül Isten tud titeket szentekké formálni. Hajoljatok meg az Ő teremtő keze alatt, mint az agyag, megmunkálója keze alatt. Ez azt jelenti, hogy nem zúgolódtok, hanem elfogadtok mindent. Jóért és rosszért egyaránt hálát adtok. Szikla szilárd hittel hiszitek, hogy Isten minden rosszból jót hoz ki, mert Ő Mindenható. Ő csupán a ti válaszotokra vár, mert tiszteletben tartja szabad akaratotokat. Ha együttműködtök kegyelmével, szentek lesztek, és üdvözültök. De ha külön utakat jártok, könnyen elkárhozhattok.



Gyermekeim! Az óra itt van. Döntéshelyzetben vagytok. Mindig döntenetek kell, hogy jót, vagy gonoszat akartok-e cselekedni. A gonoszsággal a sátánt szolgáljátok. Ha jót tesztek, azzal a felebarátban Istent szolgáljátok, Aki örök boldogsággal jutalmaz meg érte.



Kicsinyeim! Imádkozzatok! Kérjétek magatokra és másokra a Szentlelket, hogy Ő ragyogja be az életeteket. Ő vezessen, és az Isteni Fényben mindig mutassa meg nektek a jó irányt, ami az örök életre vezet. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



A Szentlélek: „Ima megbocsátó irgalomért.”



„Jézus, Te ott függsz a keresztfán. Onnan kiáltasz, szomjazom! Az én nyomorult, bűnös lelkemre szomjaztál, és mindazokéra, akik a világ végéig fognak élni. Könyörgök minden emberért, akik még nem ismernek Téged, és keresik a boldogságot az élvezetekben, és függőségekben tobzódnak. A sátán csapdájában vergődnek, és nem találnak kiutat.



Jézusom Te mondtad: „Az aratni való sok, de a munkáskéz kevés.” Küldj munkásokat az aratásba! Most azokért imádkozom, akik nem jutnak el a templomba. Kérlek, küldj hozzájuk igehirdetőket, akik lelki táplálékot adnak nekik, akik fényt gyújtanak számukra a sötétben, és megismertetnek velük Téged, a világ Világosságát. Ó, Jézusom, kérlek, adj nekik hitet, reményt és szeretetet! Ezt a három Isteni erényt, ami által nem veszhetnek el.



Jézusom! Te vagy a világ Világossága. Te hoztad el nekünk az örök élet Igéjét. Te váltottál meg bennünket a keresztfán. Kérünk Téged, add meg a kegyelmet, hogy minden lélek megismerjen és szeressen Téged, és engedelmeskedjen törvényeidnek. Ámen.”





2016. február 14. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

„Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Gondolj Rám gyakran, mindig röpítsd fel Hozzám a lelkedet, mondj Nekem szerelmes szavakat, ilyeneket: Jézusom, köszönöm, hogy meghaltál értem a keresztfán. Köszönöm, hogy úgy szerettél, hogy az életedet adtad értem, hogy kínhalált szenvedtél értem. Elmélkedj szenvedéseimen! Amikor csak tudsz, térdelj az Oltáriszentség elé, és hozd oda a lelkeket, főleg a hitetleneket, a keresőket, a megszállottakat és minden embert, akik még nem találtak Rám, vagy akik már megtaláltak, de még nem elég erős a hitük. Kérj meg Engem, hogy hintsem meg őket értük kiontott drága szent Véremmel, kérj Tőlem számukra kegyelmet, megtérést, hitet, vagy hitük megerősítését. Kérd Tőlem a kegyelmet, hogy megnyissák Előttem szívüket, hogy befogadjanak, hogy ne féljenek átadni az életüket Nekem, hogy elfogadják törvényeimet, és a szerint éljenek. Rengeteg lelket lehet így menteni. Nagyon sok gyógyulást lehet kiesdeni beteg emberek számára, amikor az Oltáriszentségben Engem imádsz. Meg lehet szüntetni a lelki vakságot, és szenteket lehet kérni Tőlem, amit boldogan megadok. Közbenjárásodra rengeteg lélek üdvözül, akik nélküled elkárhoznának.
Gyermekem! Nagyon kedves vagy Nekem. Kiválasztottalak, hogy az Enyém légy, és szíved szeretetével az imában megvigasztalj Engem és kielégítsd szomjamat, amelyet a Keresztfán kiáltottam, hogy lelkeket ments, akik betöltik Szívem vágyát, mert vágyva-vágyom a lelkek üdvösségére.
Nagyon szeretlek téged. Szíved az Én palotám, egy tiszta hely, ahol megnyugszom és békét találok, ahol teljes öröm van Bennem, mert kisded vagy lélekben, Rám hagyatkozol és átadod Nekem az életedet, a jelent, a múltat és a jövőt. Maradj mindig ilyen, soha ne térjél le az Én utamról, mindig csak Engem láss magad előtt, és akkor teljesen szentté teszlek, és amikor majd elvégezted a feladatot, amelyet rád bíztam, akkor beviszlek dicsőségembe, hogy láss Engem teljes fényemben, tündöklő ragyogásomban, ahogy vagyok, öröktől fogva, örökkön-örökké.
Gyermekem! Az élet rövid. Használj ki minden percet a Velem való társalgásra! Őrizd szívedben és forgasd elmédben Szavaimat, amelyeket hozzád intézek. Az Oltáriszentség magadhoz vétele után ez a legnagyobb kegyelem, amelyet nyújtok számodra.
Kisfiam! Úgy szeretlek téged, hogy Magamat teljesen kiszolgáltatom neked, hogy szavadra megjelenek az oltáron és az Ostya, amelyet fölmutatsz nem közönséges ostya többé, hanem az Én feltámadt és megdicsőült Testem. Ugyanígy a bort is átváltoztatom, amely az Én kiontott Véremmé válik. Így teljesen kezedbe adom Magam, hogy a szívedbe fogadj és szétosszál a híveknek, a bárányoknak, akiket rád bízok. Nagy felelősség a papi hivatás.
Gyermekem! Úgy vigyázz a saját lelkedre, mint megszentelt edényre, amelyet maga az Isten foglalt le tulajdonul Magának. Ó, ha tudnád, mekkora felelősség papnak lenni, beleszédülnél, belehalnál, mekkora kitüntetés, mily’ hatalmas kegyelem. Ezért mindig tudatosítsd magadban, hogy nem vagy a magadé, hanem az Enyém! A lelked és a tested nem arra van, hogy megtöltsd élvezetekkel, hanem arra, hogy az Én szolgálatomba hajtsd a lelkek megmentésére, mert kiválasztottalak és tulajdonommá tettelek. Lefoglaltalak Magamnak. Ha szeretsz, akkor könnyű lesz mindaz, amit kérek, mert természetesnek tartod, amit elvárok tőled. De jaj annak a papnak, aki nem szeretetből végzi a szolgálatát. Hiába erőlködik, nem tudja jól végezni, mert a szíve távol van Tőlem. Imádkozz az ilyen papokért és minden szentbeszédedben hirdesd a szeretetet, amely legelsősorban Isten felé kell, hogy irányuljon és csak azután az emberek, a felebarátok felé.
Kisfiam! Amikor majd kitör az üldözés és te rejtekben leszel, akkor fogod legjobban megtapasztalni hozzád lehajló, gondviselő, végtelen Szeretetemet. Már most imádkozz ezért a helyzetért, ezekkel a szavakkal: „Gondviselő Mennyei Jó Atyánk! Te Szent Fiadat adtad értünk, hogy kiontott Vérével és kínhalált szenvedett Testével megváltson minket. Jó Atyánk, kérünk, add kegyelmedet, hogy Szent Fiad szenvedéseivel egyesülve valamennyien az Ő képmásaivá alakuljunk át a Te mind nagyobb dicsőségedre! Ha azt akarod, hogy vértanúkként hagyjuk el ezt a világot, elfogadjuk. Ha azt akarod, hogy még itt maradjunk és lelkeket mentsünk a Te dicsőségedre, azt is elfogadjuk. Mennyei Jó Atyánk! Tégy velünk tetszésed szerint és add kegyelmedet, hogy az Irántad való szeretetben és a Tőled kapott feladataink elvégzésében mindhalálig kitartsunk! Ámen. Erre áldj meg bennünket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Zsid. 12, 22-25: „Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, 23az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, 24az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé. 25Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.”


2016. február 20. Itthon az Úr Jézus…
„Ezt üzenem X-nek: Drága gyermekem! Én úgy szeretlek téged, amilyen vagy. Előttem tiszta vagy, és életszentségben élsz, és erre törekszel. Nekem a személy szándéka a fontos, mert szabad akaratot adtam nektek, amelyet tiszteletben tartok. Aki közületek Engem választ és Engem akar követni és Velem akarja leélni az életét, amellett Én ott vagyok, és életszentségre emelem. A szentségek, amelyekhez járulsz, hatalmas kegyelem. Minden alkalommal Én térek a szívedbe, amely tisztán, szeplőtelenül, kitakarítva fogad. Engem fogadsz a lelkedbe, Aki a te Királyod vagyok, Aki Mindenható vagyok, és hatalmamban áll téged megvédeni minden kísértéstől és minden bűntől. Ezt illetően soha ne bizonytalanodj el! Te a Mindenható Isten lefoglalt, megszentelt teremtménye vagy. Te az Én tulajdonom vagy. Soha nem engedlek el, hogy ellenfelem martaléka légy. Egyedül szabad akaratoddal téphetnéd ki magad ebből a szent kötelékből. De szüntelenül imádkozom érted Atyámhoz, hogy mindhalálig kitarts a megszentelő kegyelem állapotában, és ki is fogsz tartani, higgyél ebben! Ezek a szavak legyenek a te erőforrásaid, ha ellenfelem kísérteni próbál, és ne hagyd, hogy a csüggedés erőt vegyen bármikor is rajtad!
Továbbra is vezetni foglak, mert szeretlek téged, úgy szeretlek téged, amilyen vagy. Maradj tiszta kisgyermekem, mint pár hónapos csecsemő, aki keblemre hajtja fejét, és akit az ölemben hordozok. Szeress Engem lángolóan, különösen most, a Nagyböjt idején! Feledkezz bele kínszenvedésem titkaiba, elmélkedd át Velem együtt, mennyit szenvedtem érted! Gyűlöld a bűnt, iszonyodj minden mocsoktól! Imádkozz a bűnösökért, különösen azokért, akik bűnben áldoznak, mert nagyon megszomorítják Szívemet. Értük kiáltottam a keresztfán: Szomjazom! Értük hullatok vérkönnyeket, mert ezek a kárhozatukra vesznek Engem.
Megáldalak Téged Szívem túlcsorduló szeretetével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 1Tim 6, 3: „Krisztus üdvös szavai”




2016. február 27. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim, Szívemnek kedves választottjai! Emlékezzetek vissza üzeneteimre! Sokszor mondtam már nektek, hogy egy nagy véres keresztényüldözés lesz. Azóta évek teltek el. Ezt az időt a megtérésetekre kaptátok. De most lezárul a türelmi idő, és beteljesülnek a próféciák. Készüljetek! Már minden elő van készítve kiirtásotokra. Lélekben készüljetek! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Kérjétek hitetek megerősítését, mert erre van a legnagyobb szükségetek. Csak az erős hittel rendelkezők fognak kitartani mindhalálig. Kérjétek magatokra Szent Vérem védelmét, és azt, hogy Én álljak köztetek és üldözőitek között! Akkor nem tud közel férkőzni hozzátok a sátán, és beteljesítitek rátok vonatkozó örök szent tervemet. Bátran valljatok meg Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt! Akkor Én is megvallak titeket Mennyei Atyám előtt, és Ő befogad benneteket az örök hajlékba. Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de semmi egyebet nem tudnak tenni! Örüljetek és ujjongjatok, mert amikor kiszáll lelketek testetekből, akkor kísérnek be szent angyalaim Atyám házába, ahol letörlök szemetekről minden könnyet, és vég nélkül fogtok örvendezni, mert elnyeritek az örök életet.



Gyermekeim! Már nem sokáig beszélek hozzátok. Váltsátok tettekre üzeneteimet! Minden kegyelmet megadok, hogy üdvözüljetek. Az idő eljött. Most teljesülnek be a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben! Váltsátok tettekre figyelmeztetéseimet! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”