2014. december 11., csütörtök

A Mazsihisszel karöltve távolíttatták el az egyházak Siklósi Beatrixot az MTVA vallási műsorainak éléről - nem felelt meg a filoszemitizmus követelményének

Alig nevezték ki Siklósi Beatrixot a közmédia vallási műsorainak élére, egyházi nyomásra máris visszahívják - értesült a csütörtöki Népszabadság.

Siklósi október 15-én lett a vallási, nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője. A lap birtokába került tiltakozó levél szerint a nagy egyházak nemzeti elkötelezettséggel aligha "vádolható" vezetői igencsak felháborodtak a szakember kinevezésén, ezért fordultak Szabó László Zsolthoz, az MTVA vezérigazgatójához.

Az október 21-én kelt levelet Erdő Péter bíboros, a katolikus püspöki kar elnöke, Bölcskei Gusztáv református püspök, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és természetesen iránymutatójuk, Heisler András, a Mazsihisz elnöke is aláírta.

Az egyházi elöljárók "megdöbbentek" azon, hogy a sajtóból kellett értesülniük Siklósi kinevezésről, egyeztetésre még csak kísérlet sem történt - írták.

"Siklósi Beatrix (...) személyét elfogadhatatlannak tartjuk. Nyíltan kirekesztő és antiszemita megjegyzései, nyilatkozatai alkalmatlanná és hiteltelenné teszik az egyházi műsorok gondozására" - állt a levélben. Felkérték a vezérigazgatót, hogy azonnal vonja vissza a döntést, és kezdjen egyeztetést az egyházakkal.

Szabó László Zsolt hat nappal később válaszolt a levélre. Azt írta, sajnálja, hogy az egyházi vezetők a sajtóban megjelent támadásokat ismétlik. Megjegyezte, hogy Siklósi nemrég Erdő Pétertől vette át Ferenc pápa apostoli áldását.

A vezérigazgató ugyanakkor hajlott a konszenzusos megoldásra: önálló vallási szerkesztőség felállítására tett javaslatot, melynek vezetéséről egyeztetni szeretne az egyházakkal.

Siklósi Beatrix tehát már nem felel a vallási műsorokért, ugyanakkor a főszerkesztői posztját és többi feladatkörét megtarthatja.

A HVG, "magyarázatképpen" a zsidóbérenc egyházi vezetők aljas lépésére, megjegyzi: Siklósi kinevezésekor "sokan felidézték", hogy a 2000-es évek elején az újságíró meghívta David Irving "antiszemita történészt" az Éjjeli menedék című műsorába, amelynek szerkesztő-műsorvezetője volt. S ami még szörnyűbb: 2009-ben Horthy Miklós bevonulásának emléknapján kitüntetést vett át ifjabb Hegedűs Loránt "szélsőséges református lelkésztől", Tormay Cécile emléktáblájának avatásakor.

A zsidó lap korábban külön cikket is szentelt Siklósi Beatrix facebookos megosztásainak, melyekből a munkásságát nem ismerők számára is kitűnik, hogy valóban nem a felvásárlók szekértolója, mint Erdő Péterék. De kérdezzük mi: ehelyett nem a magyar nemzet iránti hűség kellene a "beszámítandó érték", az előremenetel egyik feltétele legyen a magyarok országában?

Nos, amíg maceszgombóc- és sóletzabáló, kóser pálinkát ivó Erdő Péterek, az országhódítók elleni fellépést Isten elleni bűnnek nevező Gáncs Péterek, a Jobbik félreszorításáról prédikáló, besúgó Bölcskei Gusztávok és a nemzetünknek a legtöbb kárt okozó zsidókat Isten ajándékainak tartó Orbán Viktorok kezében van a sorsunk, addig a kérdés költői marad...

Két példa a "bűnös" megosztások közül


(Kuruc.info - HVG - Népszabadság nyomán) Frissítés: íme, kik indították el a hadjáratot még október 22-én, kik mondják meg az egyházaknak, ki vállalható, és ki nem:

2014. december 10., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Én minden korszakban az Ő hírnökeként lettem küldve


2014. december 9. kedd, 17:00
Drága gyermekem, én vagyok a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, és azért jövök, hogy feltárjam nektek földi küldetésem célját.
Én az Úr szolgálóleánya vagyok, és Engem Mennyei Atyám jelölt ki arra, hogy a világra hozzam az Ő Fiát, Jézus Krisztust, a világ Megváltóját. Mint ahogy elhivatott voltam arra, hogy Atyám Legszentebb Akaratát teljesítsem, világra hozván Egyszülött Fiát, Aki azért lett küldve, hogy örök életet adjon minden gyermekének, úgy azt a feladatot is megkaptam, hogy az Ő hírnöke legyek minden korszakban. Én, mint az Ő hírnöke, azért lettem küldve, hogy feltárjam Mennyei Királyságának misztériumát, és Én minden alkalommal az Ő Szent Nevében jöttem, hogy fontos üzeneteket adjak a világ számára. Én nem a saját nevemben jöttem, mert erre sohasem kaptam volna felhatalmazást. Isten Nevében jöttem, az Ő Dicsőségére, mint hűséges szolgálója, hogy ez által Isteni Irgalmába hívhassa a lelkeket. Most újra jövök ebben a végső küldetésben, melyet a Szentháromság szentesített a lelkek üdvössége érdekében.
Első alkalommal, a Messiás Eljövetelekor, Én fontos szerepet játszottam, most végül úgy jövök, mint az Ő szent hírnöke, még mielőtt Ő, a Fiam, Második Eljövetele alkalmával kinyilvánítaná magát.
Minden korszakban, amikor a földi jelenések helyein megjelentem, a világ egy jelet kapott. Sok esetben a fontos próféciákat belső sugallat által tártam fel, de egyáltalán semmi sem lett elmondva. Ehelyett egy jel adatott, és azok, akik meg voltak áldva a tisztánlátás kegyelmével, megértették, hogy mi volt az, amit Isten az Ő gyermekeinek a tudtára akart adni. Isten nagylelkűségének volt köszönhető az, hogy jóváhagyta ezeket az isteni beavatkozásokat, mert az Ő egyetlen vágya, a lelkek megmentése volt.
Örök Atyám, Aki a semmiből teremtett meg mindent, csak akkor lép közbe, amikor meg szeretné menteni gyermekeit a megtévesztésektől, amelyeket a lelkükbe ültettek. Amikor a gonosz zűrzavart hoz létre, akkor Isten mindig közbelép, megnyitván gyermekei szívét arra a Nagy Szeretetre, amellyel Ő minden gyermekét szereti. Fogadjátok szívélyesen ezt a küldetést, drága gyermekek, és adjatok hálát Istennek Nagy Irgalmáért, mely nélkül sok lélek elveszne.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

A győztes Én leszek!

Kedves Testvéreim! Az öt első üzenetet teszem közé - saját személyes kiegészítéseimmel aktualizálva, zárójelben, dőltbetűkkel  - amelyeket a Kék könyv tartalmaz, vagyis Gobbi atya kapott a Szűzanyától éppen Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepein, időrendi sorrendben. Tehát szíves figyelmükbe ajánlom, megnyilatkozásaim, véleményem, nézőpontom, ahogyan előbbi írásomban (Hogyan tovább?) kifejtettem, esetenként nagyon eltér a Máriás Papi Mozgalom – Máriás Mozgalom „hivatalos” álláspontjától! Az Egyházunk és a Világ történelmi sorsfordulóhoz érkezett,  az események kibontakozása hangsúlyozottan igazolja,  vizsgáljatok meg mindent, jobban mint valaha, ha a végzetes tévedést el akarjuk kerülni, akkor nem valószínű, hogy a Mennyország, Új Paradicsom helyett a Pokolba kössünk ki. Nem eshetünk tévhitben, hogy az Úr Jézus ügyéért buzgólkodunk, és a valóságban a Sátán játékszerévé, eszközévé váltunk, ha: a gyümölcsök jók, épek, érettek, tiszták, kívül-belül!

1. A győztes Én leszek!
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás! Eljöttem az égből, fiaim, és Lourdes-ban (1858)  emlékeztettelek benneteket erre az igazságra, amelyről az Egyház nemrég hivatalosan nyilatkozott. (az Egyház kihirdette a dogmát 1854-ben – amelyet minden katolikusnak hinnie kellene – és az Isten igazolta négy évre rá, kiválasztott leánykája Bernadett által, és mintegy válaszul a nagy 1848-as - sátáni -  forradalmi eufóriára.)
Abban a kiváltságban van részem, hogy minden bűntől, még az eredeti bűntől is mentes vagyok, amelynek ti mindnyájan részesévé váltok fogantatástok pillanatában. Mentes vagyok a bűntől, mert a Szentháromság ebben az alázatos teremtményében akarta csorbítatlanul megvalósítani ragyogó tervét. Mentesen a bűntől, beteltem kegyelemmel, mert arra választattam, hogy az Ige Anyja legyek és arra rendeltettem, hogy nektek ajándékozzam Fiamat, Jézust. (és mivel Jézus a Második Isteni Személy, egylényegű az Atyával  – tehát Isten – így Mária Istenszülő, szintén Szűzanyánkkal kapcsolatos dogma!).
És Fiam, Jézus ajándékozott engem mindegyikőtöknek, mint igazi (égi) Anyátokat. Emiatt az én anyai feladatom veletek kapcsolatban, hogy saját szeplőtelenségembe öltöztesselek benneteket. Abból a bajból akarlak főleg kigyógyítani, amely igen elcsúfít benneteket, a bűnből.
Szeretett fiaim, Szeplőtelen Szívemnek szentelt papok: kezdettől fogva azt jövendölték rólam, hogy ellensége, ellenfele és legyőzője vagyok a Sátánnak, aki minden bűn atyja és első szerzője. Küldetésem az, hogy küzdjek a Sátánnal, és legyőzzem őt, hogy sarkammal széttiporjam fejét. Enyém volt a győzelem már kezdetben, amikor a Szentháromság engem, mint a biztos győzelem jelét mutatott be, abban a pillanatban, amelyben a bűn rabszolgaságába esett az egész emberiség. „Ellenkezést vetek közéd és az Asszony közé, a te ivadékod és az Ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, míg te sarka után leselkedsz”.
Enyém volt a győzelem, amikor „igenem” nyomán testé lett az Ige tiszta méhemben, és amikor Fiam, Jézus a Kálvárián feláldozta magát a kereszt oltárán. Teljes győzelmem valósult meg Őbenne, aki mindegyikőtöket megváltott. (de nem mindenki üdvözül, csak azok, akik teljesítik az Atya rájuk vonatkozó akaratát, közreműködnek kegyelmeivel, „sziklára építenek”. A Tízparancsolat életünk alaptörvénye, még a XXI század embere számára is, kivétel nélkül!).
Ezt a küzdelmemet  az Egyház földi vándorlásának hosszú évei alatt folytattam: legnagyobb győzelmeit különleges anyai segítségemnek köszönheti. (az 1989-es keleti kommunista tömb összeomlását is beleértve!).
De amikor az elmúlt században  Ellenfelem oda akarta vetni elém a kihívás kesztyűjét, és küzdelmet akart indítani ellenem, (a bemelegítés 1789-ben volt a Francia forradalommal, majd jött az edzés, 1848-ban) az ateizmus tévedésén keresztül, az egész emberiséget bűnre akarta csábítani és félrevezetni, eljöttem az égből és megjelentem a földön mint a Szeplőtelen, hogy megerősítselek benneteket, mivel elsősorban az a feladatom, hogy küzdjek a gonosz lélek ellen, és legyőzzem őt.
És ebben a században, amikor az ateizmus nagyhatalommá szerveződött az egész világ meghódítására és Egyházam teljes tönkretételére, (a meccs – 1917-ben -  a Nagy Októberi Szocialista Forradalom), ismét megjelentem az égből, hogy megmondjam, ne féljetek, mert ebben a rettentő küzdelemben a győztes Én leszek: „Végül Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni!”
Szegény fiaim, titeket sújt leginkább az a küzdelem, amely főleg köztem, és Ellenfelem, az őskígyó, a Sátán között folyik, aki a csábító, és minden rossz szerzője. Emiatt hívtalak meg anyaként mielőtt a harcot meghirdetném, hogy biztos menedéket keressetek magatoknak. Meneküljetek Hozzám, bízzátok magatokat teljesen Szívemre! Értsétek meg fiaim, hogy miért az én Szeplőtelen Szívem a legnagyobb ajándék, amelyet a mennyei Atya felajánl.
Szeplőtelen Szívem a ti legbiztosabb menedéketek, és a megmenekülés eszköze, amelyet ebben az időben Isten az Egyház és az emberiség részére ad. Szívem rendkívüli beavatkozása ez a Mű, (a Máriás Papi Mozgalom és a Máriás Mozgalom), amelyet most hozok létre Egyházamban, hogy minden papot, minden szeretett fiamat meghívjam, meneküljön Hozzám!
Nem látjátok, mennyire behatolt már a Sátán az Egyház belsejébe? (a bárányhoz hasonló, szárazföldi kétszarvú vadállat az egyházi szabadkőművesek által, bíborosok, püspökök, papok, teológusok, stb., le egészen a hívekig,   akik  megalkudtak a világ szellemével, a jólét, kényelem  kereséssel  és szolgálatába álltak, élükön Bergoglioval.)  Mennyire megtéveszti, megrontja és magához ragadja sok szegény papfiamat? (és a rájuk bízott nyájnak sem kegyelmez!)
Ez tehát az az óra, amelyben Én is személyesen közbelépek! (Hogyan teszi ezt a Szűzanya? Választott eszközein, rajtunk keresztül, akik nyíltan kiállunk és vállaljuk a küzdelmet, a harcot, az Úr Jézus és a Szűzanya seregében!)
Felszólítalak titeket a bizalomra, a teljes Rámhagyatkozásra, és hogy mindnyájan ajánljátok fel magatokat Szeplőtelen Szívemnek. Felfedtem előttetek tervemet, elmondtam nektek, mely fegyvereket választottam erre a harcra! Most fiaim, megerősítem kijelentésemet, hogy egyedül Én leszek a győztes (...)!” (K k. 1975. 12. 8.).

2. Veletek van a Szeplőtelen!
Szeplőtelen Anyátok vagyok. Emeljétek tekinteteteket ma a világ minden tájáról Énrám, és szemléljetek abban a dicsőségben, ahová különleges kiváltság folytán helyezett a Szentháromság. Sohasem ismertem a bűnt! Fiam, Jézus így akarta bennem felragyogtatni megváltásának első és legszebb gyümölcsét! (ez hitigazság, és az is marad mindörökre, még akkor is ha sokaknak, beleértve a  protestánsokat is  botrány, mert nincs benne a Szentírásban.)
Ahogy az Ő vére lehetővé teszi számotokra, hogy a bűn minden szeplőjétől megtisztuljatok, úgy adta meg számomra a kiváltságot, hogy fogantatásom első pillanatától kezdve mentes maradtam a bűn érintésétől. „Egészen szépnek” akart engem, hogy méltó kaput találjon bennem és eljusson hozzátok. (tehát aki az Úr Jézushoz a legbiztosabb úton akar eljutni, az nem kerülheti ki az Ő édesanyját. Igaz, hogy a gonosz lélek minden szemetet, kacatot – érvet, okoskodást -  összehord erre az ösvényre, hogy eltorlaszolja, de aki átlépi személyes korlátit, előítéleteit,  a kegyelem segítségével,  az előbb- utóbb rájön, ha az Atya a Szent Szűzre merte bízni Szent Fiát, akkor „én” a kis senki, a nyomorult bűnös,   miért ne merjem magamat Rá bízni?)
Szeretett fiaim, (lányaim), engedjétek, hogy mindinkább égi Édesanyátok vezessen, hogyha segítségével meg akartok szabadulni a bűntől. Számotokra a bűn az az igazi rossz, amely tönkreteszi Fiam, Jézus képét, pedig ennek kell mindannyitokban visszatükröződnie. Ez az a nap, amikor hozzátok közeledem, és azt mondom nektek: „Ne féljetek, semmitől ne rettegjetek, mert mellettetek van Szeplőtelen Anyátok!” (még akkor sem lesz  miért rettegjünk, aggódjunk, amikor majd ránk szakad egyik percről a másikra a rettenetes véres üldözés, Fatimai titok - éppen azok kezétől, akik már „Mózes” vagyis a Vatikán és a politikai bársony székeikben ülnek. Ellenkezőleg, imádkozzunk értük, hogy ébredjenek fel idejében, hogy rossz oldalon küzdenek, legalább a Nagyfigyelmeztetéskor ne szalasszák el az esélyüket a megtérésre, hogy üdvözüljenek.)
Megmutattam nektek a célt, ahová vezetni kívánlak.  Kijelöltem számotokra az utat. A világ minden tájáról meghívtalak, és Szeplőtelen Szívembe zártalak benneteket. Azt is megjövendöltem nektek, aminek be kell következnie. (több alkalommal, La Salette, Fatima, Kék könyv, bekövetkezett: két „pápánk” van, a hitelest fondorlatosan eltávolították, két Egyház, Igaz lefejezve, Hamis megkoronázva, tehát elérkeztünk az utolsó szakaszhoz, fellépett a Hamis Próféta, következik az Antikrisztus felléptetése, valóságos Sátáni mestermű a Vatikáni puccs!) Most, ezen a napon felszólítalak benneteket, hogy teljesen bízzátok magatokat reám, félelem nélkül és aggodalom nélkül!
Hogyha megmondtam nektek, hogy Szeplőtelen Szívemből árad rátok a fény a legnagyobb sötétségben, ezzel tudtotokra akartam adni, hogy a döntő pillanatokban Én magam adok nektek tanácsot mindenben! (de vigyázat, ez nem azt jelenti, hogy mindannyiunknak Mária jelenésekben lesz részünk, sőt, nem is lesz szükség. Szűzanyánk is ismeri övéit, és hűséges gyermekei is felismerik Anyukájuk hangját!) Megmondom, kit kövessetek, hogy hűségesek maradjatok Fiam, Jézus helytartójához és Egyházamhoz. (a hiteles helytartó: XVI. Benedek emeritus pápa, haláláig, az Igaz Egyház az, amely megőrzi, megvédi és sértetlenül továbbítja a Krisztusi hitet, tanítást, különös hangsúllyal az Oltáriszentséget, szentségeket.)
Megerősítelek abban, amit hirdetnetek kell, hogy megmaradjatok az Igazságban! Megmutatom, kitől kell félnetek, és melyik úton járhattok, hogy elkerüljétek a veszélyt. (óvakodjatok a farizeusok kovászaitól, mondta a Mester tanítványainak akkor, máma a Szűzanya és a Jelenések könyve arra figyelmeztet, óvakodjunk a báránybőrbe bújt ragadozó farkasoktól, vagyis az egyházi szabadkőművesek tanításaitól, újításaiktól, reformjaiktól és Hamis Egyházuktól!)
Azok számára, akiket a Kálváriára vezetek, hogy ott feláldozásra kerüljenek, Én magam készítek elő mindent! (és ezt a szó teljes jelentésének értelmében kell venni,  ahogyan a Fatimai titokban le van írva, a Szentatya felér a Kálváriára és ottan, a kereszt tövében ölik meg, és püspököket, papokat és különféle rendű és rangú híveket, a Nagyfigyelmeztetés után, - „tükör előtt elvonulnak” - nem szimbolikusan. Sajnos még a magyar MPM hivatalos irányvonala is tévesen az utóbbi mellett tört lándzsát, lásd a Mária Kora cikkeit, hogy meddig, majd kiderül, annak ellenére, hogy Gobbi atya is hangsúlyozta, még hátra van a véres üldözés!)
Én vagyok a Szeplőtelen és veletek vagyok: tisztulásotok e pillanataiban rendkívüli módon fogom magamat megismertetni, mert nagy a harc, (a lelkekért, a Szűzanya segítségünkkel az Úr Jézus, a Mennyország, az Új Paradicsom  számára akar minél többet megmenteni, a Szentháromság dicsőségére.  A Sátán és csatlósai a Pokol számára akarnak minél többet magukkal vinni!) amelyet a Sátán ellen, a bűn ellen és a gonoszság egész nagy hadserege ellen kell megvívnunk (...).” (K. k. 1977. 12. 8.)

3. Az Egyház Anyja!
„Én vagyok a Szeplőtelen fogantatás. Egészen szép Anyátok vagyok, szeretett fiaim. Ezen a napon visszatükröződik bennem a Szentháromság tiszta fénye, hogy általam énekelhesse Isten legnagyobb dicséretét, az angyalok és a szentek kórusával együtt az egész mennyország. Az egész Egyház is végtelen reménységgel tekint Szeplőtelen Anyjára.
Az  Egyház Anyja vagyok!
(sajnos, ehhez az igazi, egész Egyházhoz nem tudnak tartozni, csatlakozni a protestáns felekezetek, mert Ők, máma, a „nagy reformátorok” tévedései miatt, amelyek alapjában véve burkolt lázadások voltak , önmagukat kizárták ebből a misztériumból, tehát a kegyelemtáruk amelyből töltekezhetnének nagyon beszűkült. Gyertyafénynél bukdácsolnak az „atomkorszak” kellős közepén.   Elfogadtak egy más – felhígított - hitet, tanítást, amely elutasította a Szűzanyát szerepével együtt, az Oltáriszentséget, a Szentgyónást, a pápaságot, a felszentelt papságot, a szentek és angyalok  szerepét stb. és emiatt elveszítették az igaz hitet, a helyes utat, ösvényt is, valójában már csak részigazságokat mondhatnak magukénak. Boldog az a felekezethez tartozó testvérünk, aki felismerte ezeket a tényeket, és törekszik megnyílni, a teljes Igazság felé, ők már az első fecskék, akik ráéreztek a lényegre, hogy hamarosan megérik az idő, hogy egy Akol legyen és egy Pásztor! De ehhez be kell ismerni a tévedést és kiigazítani ami téves! )
Szeplőtelen Szívemből ma a szeret és a kegyelem fénysugarai áradnak fiaimra: a pápára, a püspökökre, a papokra, a szerzetesekre, minden hívőre. Nagy bizalmatok legyen Szeplőtelen Anyátok különleges gondoskodása iránt. Olyan gyöngéden tekintek rátok ahogy az anya néz gyermekeire, akik betegségük miatt igen rászorulnak.
A bűn a ti igazi bajotok. Örök halálba (amely nem megsemmisülés) viszi minden nap sok szegény gyermekemet... (vagyis a Pokolba, örökre, ez olyan Igazság, amely sokakat letaglóz. Azzal, hogy máma sokan  tagadják, kezdve a Jehova Tanúival, egészen a lélekvándorlás tanainak hirdetőiig,  vagy elutasítják az ördög létével együtt, sajnos még katolikus papok, teológusok is, önmagukat csapják be, és a fizikai – testi - haláluk pillanatában szembesülnek a szörnyű tévedésükkel. Fájdalmas valóság, hogy máma az emberek nagy része lelkileg halott, de erről fogalmuk sincs, csak azt érzik, sejtik, hogy valami nincs rendben legbelül.)
A bűn az, ami szeretett leányom, az Egyház arcát elcsúfítja, (a mi aprónak vélt egyénenkénti személyes bűneink, langyosságunk, közömbösségünk miatt), akit tündöklőnek szeretnék látni, ránc nélkül és egészen szépnek, (mint  kezdetben volt), Anyja példájára. Ma úgy elterjedt a bűn, mint valamely súlyos vész és a ragály erejével sok szegény gyermekemet taszította a legmélyebb sötétségbe. A szenvedés ideje ez az Egyház számára, mert a hűtlenség elterjedt, és a világ szellemével való megalkuvás megtévesztett egyeseket azok közül, akinek nagy a felelősségük. (élükön egyes bíborosokkal, püspökökkel, papokkal, teológusokkal, akik az egyházi szabadkőművesség gerincét képezik).
Az Egyház Szeplőtelen Anyja vagyok!
Anyaként magam siettem (az Egyház) segítségére azok révén, aki válaszoltak sürgető felszólításomra, hogy küzdjenek a bűn ellen, (világosan, határozottan, bátran feltárva, egyértelműen nevén nevezve), imádkozzanak, szenvedjenek, szeressenek és engeszteljenek. (tehát nem kerülgető szavakkal, kétértelműen, részigazságokkal manipulálva!).
Általuk meg tudom gyógyítani sok beteg gyermekemet, és újból igazi szeretetre tudom indítani őket Jézus iránt, aki tőlem született minden ember üdvére. (Drága, nagyon szeretett beteg Testvéreim! Íme a hiteles diagnózis, és hiteles recept! Tőletek függ, hogy elfogadjátok, vagy nem, szembesülni kell a fájdalmas valósággal, ha meg akartok gyógyulni, ingyen, kegyelemből, az Úr Jézus végtelen áldozata érdemeiért. A kuruzslók, guruk, szellemidézők, rejtett energiák stb. mind megannyi démoni megkötözöttséghez vezet, amely sok esetben tragédiával végződik, végállomása a Pokol!) Sokan vannak mindennap, akik igennel válaszolnak, különösen szeretett papjaim közül!
Az Egyház győzelmes Anyja vagyok!
Papjaim serege által már megkezdtem győzelmes munkálkodásomat, ez ragyogtatja fel az egész világon Szeplőtelen Szívemet. Az irgalmasság és a megbocsátás diadala lesz ez. (nem a bosszúállásé, de ennek érdekében szükséges a nagyon mély és őszinte bűnbánat, beismerni a tévedést, szembesülés az Igazsággal és alázatos meghódolás, - „szükség néktek újonnan születnetek” elv szerint - minden gőgnek, kevélységnek, önteltségnek, hatalomvágynak, hírnévnek gyökerét kiirtva, kezdve rajtunk egészen politikusainkkal befejezve. Nem a ’89-es „köpönyegforgató” úgynevezett „Rendszerváltás” mintájára. Az akkor volt, de nem kérünk többé belőle. Átmenetnek, tanulságként megfelelt, de a 25 év, negyed század végéhez értünk. Boldog az, aki ezt megérti,  az ajándékba kapott időt jól használta, a hangsúlyt a lelkiekre tette,   és ezen az úton akar jövőt építeni, pontosabban felkészülni a Második, dicsőséges eljövetelre.)
Összegyűjtöm jó és engedelmes fiaimat, hogy velem együtt felépítsék azt, amit a gonosz lélek és követői leromboltak. ( elsősorban a lelkekben, az Egyházban és a világban, ahogyan Grignon Szt. Lajos a Tökéletes Mária tisztelet című könyvében leírta.) Így kezdődött meg már az Egyház és a világ megújulása. Mivel a lárma nem illik égi Édesanyátok cselekedeteihez, azért csendben történik, rejtekben és alázatban. De minden múló nappal világosabbá válik és teljesebbé. Minél több fiam (és leányom) válaszol Szeplőtelen Édesanyja szerető meghívására, annál inkább megrövidül a küzdelem ideje, és sietteti a nagy győzelem óráját! Ezért ma megáldok minden papot, aki a világ minden táján szétszóródva él, aki felelve meghívásomra szeretetem tervének részese lett!” (K. k. 1978. 12. 8.)
Már a Vatikánban levő hűséges bíborosok is kezdtek feleszmélni, Bergoglió eretnek megnyilatkozásai miatt, igaz, hogy „konzervatívoknak” bélyegzi őket a média, de ez nem változtat a lényegen. A végső Harc elkezdődött a két tábor között, és a színfalak mögül hamarosan belépik személyes mindennapi életünkbe is.

4. Mindenki Édesanyja!
„Ma ráterítem szeplőtelen palástomat az egész földre, és anyai gyengédséggel tekintek mindannyiótokra. Itt vagy ma egy igen nagy világrész kicsi népénél. (Douala – Kamerun). Mennyi szegénységgel, mennyi egyszerűséggel, mennyi jósággal találkoztál mindenütt! (ennek ellentéte a „fejlett” nyugati világ fényűzése, tobzódása, önzése, önimádata a tudomány, technika bűvkörében!)
Megszerettettem veled e testvéreidet Jézus Szívének és az én anyai Szívemnek dobbanásával. Találkoztál sok szeretett fiammal és leányommal, akik egész életüket áldozatok és lemondások között töltötték, hogy elhozzák erre a földre az Evangélium üzenetét. És segítségükkel hányan léptek be az Egyházba, hogy az egyetlen akolhoz tartozzanak és annak egyetlen Pásztorához!
(Világos, egyértelmű tiszta beszéd, határozott kijelentés a Szűzanya szájából. Ez a teljes Igazság, a kimagyarázkodás, a mellébeszélés önámítás, önigazolás, ez pedig zsákutcába vezet. A gubanc máma az, hogy ennek az Egyetlen Akolnak hiteles Pásztorát fondorlatos módon lemondásra kényszeríttették, és a hiteles, évezredes Tanítását szintén fondorlatos módon „logikusnak tűnő csillogó észérvekkel” megkérdőjelezték éppen „belülről” az egyházi szabadkőművesség, egyszóval a modernisták. Rájuk vonatkoztatva jegyzi meg az apostol, „közülünk kerültek ki”, - ők is az Atya gyermekei, teremtményei -  de nem hozzánk és az Úrhoz – tanításához ragaszkodtak  – tartoztak. Hogy miért? Mert valami mást vártak saját értelmi képességük, elképzelésük szerint, mint amit, és ahogyan az Úr – a Messiás – cselekedet,  ígért, adott, tanított! Más szóval, nem tudták bensőleg átélni, feldolgozni, megérteni, hogy a régi, ó embernek, meg kell halnia, sőt, hagyni kell meghalni – ez fájdalommal jár, vállalni kell és lehet az Úr Jézussal – ahhoz, hogy megszülethessen az új, lelki ember a Mennyország számára, Isten dicsőségére! Ez volt Nikodémus dilemmája is a Mester kijelentése miatt: „szükség néktek újonnan születnetek!” Hogyan? Máma, a XXI. Század katolikus keresztényei  számára is,  ez már sokak valóságos „gordiuszi csomó”-ja lett, - egy szokás, hagyomány, amelybe beleszületett - ezért torzult el az Egyház arca, a bűn miatt. Tulajdonképpen nagyon egyszerű a megoldás, a Jn 3, 1-21 verseiben a válasz, nemcsak Nikodémusnak, hanem minden kor kereső embere számára.  Aki be akar menni az Isten országába, el kell fogadnia – muszáj – feltétel, és kibújók nélkül – hittel – az Isten Fia által kinyilatkoztatott Tanítást, Igazságot, és a szerint kell éljen, tőle telhetően – ezt jelenti a víz, vagyis a keresztség. Az értelem, logikai okoskodás meg kell hódoljon a kinyilatkoztató Isten Fia tekintélye előtt, ez hitben történik, a többit elvégzi a Harmadik Isteni személy, a Szentlélek. Ez idősebb korban nehezebb, feladni egy kiforrott téves világnézetet, Nikodémusnak sem volt könnyű, de a tét nagy, Mennyország vagy Pokol – örökre!  Ne feledjük a lényeget:  a Gonosz mindig ugyanazzal a megtévesztő módszerekkel dolgozik az Igazság ellen, csak a megnevezése, a csomagolást igazítja a kor szokásai, igényei, elvárása szerint. Eszközeit – az adott kor emberei közül tudja csapdájába, becsalogatni – Júdás, Annás, Kaifás, a farizeusok, stb.  esetei nagyon jól igazolják, feltárják, mintegy iránytűként.  De minden kornak megvoltak, megvannak a hiteles Mózesei, prófétái, apostolai  is!).
Nézz körül, milyen nagyszerű tavasz készülődik! Közülük sokan vannak még a pogányság tévedésében, vagy más vallásokhoz tartoznak. Ezek nem azonosak az igaz vallással, amelyet Jézus, az Atya örök Igéje nyilatkoztatott ki nektek. Erre Szeretete Lelkében akar elvezetni benneteket. Ezek az emberek is rászorulnak, hogy az égi Édesanya Jézussal együtt elvezesse őket az igazság teljességére, mialatt én már ma Szeplőtelen Szívembe zárom mindannyiukat.
Mindenkinek Édesanyja vagyok!
Főleg azoké, akik a legtávolabb vannak és még sötétségben járnak. Anyja vagyok különösképpen a legszegényebbeknek, a legegyszerűbbeknek, a legelhagyatottabbaknak, a legvédtelenebbeknek. És ma, Szeplőtelen Fogantatásom ünnepén azt kívántam, hogy légy itt imádságban, összeszedettségben, szenvedésben és mindenütt tarts velem cenákulumokat, légy anyai szeretetem és rendkívüli vonzalmam kifejezője minden gyermekem iránt.
Így itt is elérkezik mindennap Szeplőtelen Szívem diadala, mialatt egyre inkább kiárad a szívekbe és a lelkekbe Jézus uralma, és Ő elviszi nekik a béke, a szeretet és az öröm jelét. Megáldalak ma a pápával, első szeretett fiammal együtt, és megáldom minden gyermekemet, akik e nagy afrikai kontinensen élnek”. (K. k. 1979. 12. 8.)

5. A  nagy irgalmasság!
Szeretett fiaim, ma mindannyitokat szeplőtelen palástom alá gyűjtelek. Ez a pajzs, amellyel betakarlak, hogy minden támadástól megvédjelek benneteket abban a nagy küzdelemben, amelyre összehívlak. Ezt az erős pajzsot kell magatokra öltenetek, melyet védelmetekre és megszentelésetekre ajándékozok nektek. Milyen sok kelepcét állít ma Ellenfelem, aki látszólag elérte általános támadása csúcspontját. Igyekszik minden módon és a legravaszabb eszközökkel elcsábítani benneteket, megtámadja lelketeket, megsebez a bűnnel és ily módon eltávolít Jézustól, aki egyedüli Üdvözítőtök.
Az egész emberiséget megfertőzte ez a láthatatlan méreg, és már igen rászorul, hogy Jézus irgalmas szeretete meggyógyítsa. Jézus rendkívüli módon fog előttetek megnyilvánulni, Szeplőtelen Édesanyátok beavatkozása által.
Az a fegyver, amelyet nektek a harcra adok, az a lánc, mely Szívemhez köt benneteket: a szent rózsafüzér. Szeretett fiaim, gyakran imádkozzátok, mert egyedül Szeplőtelen Szívembe gyűjtött papi imátok az, amivel a jelenlegi időkben megindíthatjuk, szinte megnyilvánulásra késztethetjük az Úr nagy irgalmasságát. (a szent rózsafüzér, a hagyományos, most már négy tizedes Szentolvasó, az Örvendetes, Világosság, Fájdalmas és Dicsőséges, vagyis a teljes rózsafüzér, megfelelő titkokkal, napi elimádkozása, nyugodtan, figyelmesen, áhítattal, összeszedetten, bizalommal, hűséggel, lehetőleg elmélkedve, elvégezendő a családban. Nélkülözhetetlen, mert különben nem lehet kivédeni azt a borzasztó támadást, kísértést, amelyet a gonosz zúdít ránk, akik csatlakoztunk tudatosan a Szűzanya seregéhez.)
Abban az órában, amikor látszólag minden elveszett, (-nek, legyőzöttnek, megsemmisültnek fog tűnni, mint az Úr Jézus a kereszten), mindent megment az Atya irgalmas szeretete, ami Jézus eucharisztikus Szívének legnagyobb megnyilatkozása által válik láthatóvá. (megtapasztalhatóvá, valószínű a Nagyfigyelmeztesés lesz)
A zászló, amely alatt összegyűjtelek, a megfeszített Jézus zászlaja, (vagyis a kereszt), ezt kell felmutatnotok, mivel a ti romlott nemzedéketek számára sincs másban üdvösség, csak Jézus keresztjében!
Egyik kezetekben a rózsafüzérrel, a másikban a Megfeszített zászlajával harcoltok ti már a csata végső szakaszában! (mert a teljes rózsafüzér nem más, mint a „hiteles” megélt Evangélium! Egy picit bővebben majd befejezésként kitérek rá.) Anyai beavatkozásomért első szeretett fiam,
(XVI. Benedek pápánk nagyon szorult helyzetében, biztosan megtette, várt, és csak utána hozta meg döntését, lemondását, persze, ismerve a teljes Fatimai titok tartalmát. Nem véletlen, hogy pápasága kezdetén már kérte, imádkozzunk érte, hogy küzdeni tudjon a „farkasokkal”, vagyis az egyházi szabadkőművesekkel, hogy ne váljék eszközeikké.),
a pápa is erősen esdekelt bizalomteljes imájában, és Isten irgalmáért könyörgött számotokra. (hogy meg ne botránkozzunk döntésén, legyünk megértők, amiért a teljes Igazságot nem tárhatja fel Ő szentsége sem, várjunk türelmesen amikor magukban az eseményekben feltárulnak teljes valóságukban a dolgok, mert majdnem „hihetetlen” ez a kőkemény valóság. Nem hagyta cserben az Egyház több oldalról  erősen meglékelt,  süllyedő hajóját, ellenkezőleg, hűséges kapitányaként felismerte:  hogy a saját és a hűségesei  erejét is messze meghaladó túlerővel, kegyetlen kalózok hordájának kell átengednie a kormányt, modern szóval, a legprofibb, legaljasabb „terroristák” elitjével szemben tehetetlen; hogy ez az összecsapás számára, számunkra, vereséggel végződött, mert megengedte az Isten, „hogy sokaknak kiderüljenek a tikos gondolatai”, Lk 2, 35b. Szándékai, cselekedetei, vagyis elérkeztünk a színvallás idejéhez. Szentatyánk magasra emelte a megfeszített Jézus zászlaját. Más szóval, Mestere példáját követve, engedte, hogy ellenségei felszegezzék a keresztre, de az Igazságot nem tagadta meg, nem vált Júdássá, azaz árulóvá! )
Hatalmas kiáltása (fájdalmas szenvedése, megaláztatása) felhatolt az égig, és megindította anyai Szívemet, hogy siettessem a győzelem idejét (...). Ezért ma seregembe gyűjtelek benneteket, és nektek ajándékozom a pajzsot, a fegyvert és a zászlót a küzdelemre. Mind megerősítelek és megáldalak titeket”. (K. k. 1980. 12. 8.)
Tehát a pajzsunk: Szűzanyánk Szeplőtelen Palástja! Fegyverünk az imádság: a teljes Szentolvasó! És a zászlónk: a kereszt!

Befejezésként idézek két könyvből:
SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL az ELŐSZÓT.
„Gyakran kérnek meg, hogy ajánljak olyan szabadító imákat ( a gonosz, ördögi befolyások, betegségek vagy szenvedések ellen), amelyek mindenki, papok és világiak számára elérhetők, illetve amelyekhez nincs szükség valamiféle jóváhagyásra.
Mindenekelőtt szeretném kijelenteni, természetesen, a szentségek és Isten Igéje bizonnyal hatásosabb a mi személyes imáinknál. Ezenkívül emlékezzünk rá, hogy amikor az Úrhoz fordulunk, a legfontosabb és az Evangélium által leginkább hangsúlyozott erény mindig a hit marad.
A gyakorlat kézzelfoghatóvá tette számomra, hogy az Úr szabadító jelenléte befogadásának fontossági és hatásbeli sorrendje a következő:
1. A SZENTGYÓNÁS. Ez a szentség, amely közvetlenül a lelkeknek a Sátán karjaiból való kiszabadítására irányul; magába foglalja a szívbéli megbocsátást: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is...”
2. A SZENTMISE.
3. A SZENTÁLDOZÁS
4. SZENTSÉGIMÁDÁS
5. A BIBLIAI ÉS LITURGIKUS IMÁDSÁGOK: a Szentírás zsoltárai és énekei, a Hitvallás, a Dicsőség, a Szent vagy ...
6. A RÓZSAFÜZÉR és a közös hagyomány által leginkább javallott imádságok.
E könyvben javasolt imádságok hatékonysága csak ezen általános fogalmak fényében értékelhető helyesen és a maga helyén, ugyanis nem automatikus  vagy mágikus okokra vezethető vissza, hanem arra a hitre, amellyel alázattal fordulunk az Atyához, a Szent Szűzhöz, az angyalokhoz és a szentekhez. Don Gabriele Amorth
Tájékoztatásként: ez a könyvecske megjelent 2004 –ben, az IHTYS Kiadónál, Nagyváradon, az Imprimaturt az akkori püspök atya Joseph Tempfli adta meg. Teológiailag lektorálta P. Selymes József

Személyes tapasztalatomból: én is voltam célpontja rontásnak, már gyerekkoromban, nálunk úgy mondták, meg gurucsaltak. Egy szerencsétlen vénasszony a falunkból. Szentségimádás alatt a templomban is volt részem  incidensben, ismeretlen, valóságos személy támadt rám, hogy hagyjam abba, távozzak a szentségimádásról, ne gyötörjem őt. Meglepődtem, nem tudtam hová tegyem, a szentségimádásra az Úr Jézus hívott belső sugallat által, hogy ajánljam fel azokért a lelkekért, akiket a démonok próbálnak behálózni. Természetesen, figyelmen kívül hagytam, - bocsánat, biztosan összetévesztett valakivel, - és folytattam az Oltáriszentség imádást még buzgóbban, az Úrra bízva még azt a szerencsétlent is. Akik komolyabban érdekeltek, próbálják beszerezni a könyvecskét, készüljenek fel egy alapos, jó szentgyónásra,  és fel a fejjel, van szabadulás a bilincsekből, Jézus Krisztus hatalma előtt meghódolni kényszerül a Pokol minden fajzata, Luciferrel az élen.

A TÖKÉLETES MÁRIA-TISZTELET Momforti Szent Grignon Lajos, Pax Kiadó Esztergom
Csak rövid, tömör részleteket idézek a fönti üzenetek lényegének alátámasztása, megvilágítása céljából.

Maria Gratiarum Mediatrix

„Szűz Mária általános kegyelmi közvetítésének tana két igazságot foglal magába: 1. hogy Szűz Mária az összes kegyelmek megszerzésében közreműködött! 2.hogy a kegyelmek kiosztásában Isten minden kegyelmet Szűz Mária közbenjárására juttat az embereknek. Ez utóbbi egyértelmű azzal, hogy Isten Szűz Máriára bízta az összes kegyelmek kiosztását!
Ami Szűz Mária közbenjárását illeti, katolikus dogma, hogy a boldogságos Szűz értünk Istennél közbenjár, és ebben a minőségben mérhetetlenül felülmúlja az összes szenteket. (6. oldal)
Szűz Mária függésben Krisztustól és Istentől, Jézus Krisztus érdemére való tekintettel nyert különös kiváltság által a mi közvetítőnk és közbenjárónk szentséges Fiánál és Istennél. Ez a kiváltsága azonban Istenanyai hivatásában gyökerezik. (7. o.)
Amint Isten az egyéni üdvözülést is az ember szabad akaratának közreműködésétől teszi függővé, úgy az egész emberi nem megváltását sem akarta az ember szabad hozzájárulása nélkül eszközölni. Ebben a hozzájárulásban Szűz Mária helyettesítette és képviselte az egész emberi nemet. .. méltányos dolog, hogy Isten a Krisztus által szerzett kegyelmek kiosztását is Őrá bízza! (8. o.)
Szűz Mária még többet tett. Saját testéből és véréből szolgáltatta az áldozati bárányt a világ megváltására, Ő adta Krisztus emberi testét, ... Ő ápolta, gondozta, táplálta, nevelte fel a bárányt, hogy képes legyen feláldozni magát az emberek üdvösségéért. És mindezt áldozati szellemben, Krisztus áldozatának előrelátásával és Vele való egyesülésben tette! (9. o.)
Krisztus Jog szerint a mi közbenjárónk az Atyánál és az összes kegyelmek jog szerinti kiosztója, Szűz Mária pedig Tőle való függésben és Neki való alárendeltségben méltányosság és kegyelmi kiváltság szerint. Krisztus szoros értelemben vett áldozattal váltotta meg a világot. Szűz Mária lelki áldozatával kísérte Krisztus áldozatát! (10. o.)
Szűz Mária ezt az Ő kegyelemközvetítői szerepét már itt a földön kezdte gyakorolni. Szent János megszentelése az anyaméhbe csak előjátéka annak a nagy és hatalmas közvetítői szerepnek, mely Neki a Szentlélek eljövetelével jutott. Halála és menybemenetele (vétele) után pedig ez a közvetítés az Atyánál és Fiúnál még sokkal tündöklőbb fényben ragyog. (11. o.)
Szűz Mária szerepe Jézus Krisztus első eljövetelében
Mivel Isten a Szent Szűz megteremtése óta legnagyobb műveit Ő általa akarta megkezdeni és befejezni, azért feltételezhető,  hogy cselekvésmódját az egész örökkévalóságon át sem fogja megváltoztatni, mert Ő Isten és nem változik sem szándékaiban, sem cselekedeteiben.
Mivel a világ  méltatlan volt rá, mondja Szent Ágoston, hogy az Isten Fiát közvetlenül az Atya kezéből fogadja, azért az Atya Szűz Máriának adta Őt, hogy Szűz Mária által fogadja Őt a világ! (19. o.)
Szűz Mária különösen az utolsó idők nagy szentjeit fogja kiképezni!
... a legnagyobb szentek, a kegyelemben és erényekben leggazdagabb lelkek törekszenek majd  leginkább arra, hogy a Boldogságos Szűzhöz imádkozzanak, jelenlétében járjanak, hogy Őt, mint legtökéletesebb példaképet kövessék és hathatós segítségében részesüljenek. .. ez a világ vége felé lesz! Ezek a nagy szentek annyira felülmúlják szentségben a többi szent túlnyomó részét, mint ahogy a Libanon cédrusai túlnövik az alacsony bokrot.
Ezek a nagy, kegyelemmel és buzgósággal teli lelkek arra lesznek hivatva, hogy szembe helyezkedjenek Isten ellenségeivel, kik nagy haraggal támadnak majd minden oldalról. Ezek a szentek különös ájtatossággal viseltetnek majd a Boldogságos Szűz iránt, ki világosságával megvilágosítja, tejével táplálja, szellemével vezeti, karjával támogatja, oltalmával körülveszi őket. Úgyhogy egyik kezükkel harcolnak, a másikkal építenek. Az egyik kezükkel legyőzik, letaszítják és szétzúzzák az eretnekeket eretnekségükkel, a szakadárokat hamis egyházaikkal, (protestáns barátaink, szembesülni az Igazsággal  fájdalmas, de elkerülhetetlen), a bálványimádókat, a bűnösöket istentelenségeikkel együtt; a másik kezükkel pedig felépítik Salamon igazi templomát, Isten titokzatos városát.
Szavukkal és példájukkal mindenkit rábírnak majd az igazi Mária-tiszteletre. Ez sok ellenséget szerez ugyan nekik, de egyszersmind sok győzelmet és dicsőséget is. (31. o.)
Miért kell Szűz Máriának Jézus Krisztus utolsó (Második) eljövetelében előtérbe lépnie
Isten ezekben az utolsó századokban ki akarja nyilatkoztatni kezének remekművét, Máriát. (1830-tól napjainkig, a magán kinyilatkoztatások által). (33. o.)
Mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon. (vagyis jelenései által). (34. o.)
A végső nagy harc, mely a Boldogságos Szűz és a Sátán között folyik le.
Főként az ördögnek ezekre az utolsó és borzalmas üldözéseire, melyek az Antikrisztus eljöveteléig napról-napra növekednek, vonatkozik az a híres jövendölés és Isten átka, mely a Paradicsomban a kígyót érte. Isten csak egyszer létesített ellenségeskedést, de ez aztán kibékülhetetlen, és az idők végéig fog tartani, sőt fokozódni! (tehát nincs helye a párbeszédnek, egyezkedésnek, alkudozásnak, toleranciának! Nem lehet szolgálni két Úrnak!)
Ez az ellenségeskedés Isten méltó Anyja és a Sátán között áll fönn, a Boldogságos Szűz gyermekei és szolgái, és Lucifer gyermekei és csatlósai között! A Sátán, ez a büszke szellem, végtelenül többet szenved, ha Istennek egy kicsiny, alázatos szolgáló leánya győzi le és bünteti. (35. o.)
Béliál fiai, a Sátán rabszolgái, a világ barátai (ezek egy és ugyanaz) mindig üldözték a Boldogságos Szűz hozzátartozóit és a jövőben még jobban fogják üldözni mint valaha!
De Szűz Máriának a gonoszlélek fölötti hatalma különösen az utolsó időkben tűnik ki, amikor a Sátán sarkai után leselkedik, azaz alázatos gyermekei és rabszolgái után, kiket Szűz Mária a Sátán elleni harcra felhasznál. Ezek a világ szemében kicsinyek és szegények lesznek ... eltaposottak és lenézettek. Ellenben gazdagok lesznek isteni kegyelemben, melyeket Szűz Mária bőségesen közöl velük!

Az utolsó idők apostolai

De kik lesznek Szűz Mária e szolgái, gyermekei és rabszolgái? Az Úr papjai lesznek, akik mint valami láng, mindenütt felgyújtják az isteni szeretet tüzét. Lévi gyermekei lesznek, kiket nagy szenvedések tüze megtisztított és Istennel bensőségesen egyesített, amiért szívükben hordják a szeretet aranyát, lelkükben az imádság tömjénjét, testükön az önmegtagadás mirháját.
A szegények és kicsinyek számára mindenütt Jézus Krisztus jó illata lesznek, a nagyoknak, gazdagoknak és büszkéknek ellenben a halál lehelete. Mennydörögnek a bűn  és a világ ellen, leverik a Sátánt és követőit, mindazokat pedig, akikhez a Magasságbeli küldötte, átszegezik Isten Igéjének kétélű fegyverével, életre vagy halálra.
Az utolsó időknek igazi apostolai lesznek, és a seregek Ura megadja nekik a szót, és az erőt, hogy csodákat művelhessenek és dicsőséges győzelmeket arassanak ellenségein. Arany és ezüst nélkül, (...) gond nélkül fognak élni a többi pap és egyházi személy között, és mégis megadatik nekik a galamb ezüstszárnya, hogy az Isten dicsősége és a lelkek üdve tiszta szándékával mindenhova eljussanak, ahova a Szentlélek szólítja őket. És ahol prédikálnak, ott nem hagynak majd vissza mást, mint a szeretet aranyát, mely a törvény (tízparancsolat) teljesítése!
Jézus Krisztusnak igazi tanítványai lesznek, mert a szegénység, alázatosság, világmegvetés és szeretet nyomdokain haladnak majd. Az Istenhez vezető keskeny utat, a tiszta igazság útját fogják tanítani, de az Evangélium és nem a világ elvei szerint, mégpedig kímélet nélkül, az emberekre való tekintet nélkül, (Bergoglió és elvbarátai, az egyházi szabadkőművesek,  messze állnak ettől) hogy valaki halandóra is hallgatnának, vagy valakitől is félnének, bármily hatalmas legyen is különben.
Szájukban lesz az Isten Igéjének kétélű fegyvere, vállukon a kereszt véres zászlaja, jobbjukban a feszület, balkezükben a rózsafüzér, szívükön Jézus és Mária neve, s egész valójukon Jézus Krisztus szerénységét és önmegtagadását viselik!
Ezek azok a nagy férfiak, kik eljövendők, de akiket Szűz Máriának a Magasságbelinek parancsára ki kell képeznie (üzenetei által – Kék könyv, Máriás Papi Mozgalom) és felfegyvereznie, hogy Isten országát terjeszthessék. Mikor és hogyan történik ez?”

Benne élünk, elkezdődött, már nem tudom tovább magamban elfojtani, tétlenül nézni, várni, hogy  papjaink felébredjenek „csipkerózsika” álmukból, és kilépjenek a rejtekből.
Égi Édesanyám, lábaid elé helyezem ezt a csokrot, Szeplőtelen Fogantatásod ünnepén, legkisebb gyermeked Imre. Áve Mária!

2014. december 9., kedd

A bátorításról

Velem együtt biztosan sokakkal előfordul, hogy olykor-olykor bizony meginog az önbizalmunk. Kinek ritkábban, kinek gyakrabban. Képes vagyok megoldani ezt a feladatot/munkát? Van hozzá elég kitartásom, időm, türelmem, tehetségem … ? – tesszük fel magunknak a kérdést.
Voltak, vannak és valószínűleg lesznek is még az életemben olyan szituációk, amikor nem bíztam önmagamban, kétségeim támadtak saját képességeimmel szemben. Erősen és hosszú ideig hatnak rám a negatív kijelentések, a rosszindulatú, lekicsinylő megjegyzések, amelyek táptalajai lehetnek az elbátortalanodásnak.
Henry Ford így fogalmazott:”akár azt hiszed, meg tudod csinálni, akár azt hiszed nem, igazad van.” Vagy is szükség van a pozitív gondolkodásra, arra, hogy bízzunk, higgyünk önmagunkban, az álmainkban, a jóban. Persze hiú ábránd lenne azt hinni, hogy mindez elég és megtörténik a „csoda”. Nem állítja senki, hogy kizárólag a remény elég a boldoguláshoz. Tenni, cselekedni is kell érte. De biztos, hogy nélküle sem működik.


"Önmagunkkal vívni: a legszörnyűbb viadal; önmagunkon győzni: a legnagyobb diadal."
(Logau)

"Az Istenhez imádkozni kell, de a parthoz evezni."
(Lev Tolsztoj)

"A kihívások teszik életünket érdekessé; azok legyőzése ad értelmet neki."
(Joshua Marine)

"Ha küzdesz veszíthetsz, ha nem küzdesz: veszítettél!"
(ismeretlen)
Baruch Spinoza szerint: „ Ha valaki elképzeli magának, hogy nem tud megcsinálni egy dolgot, azzal már eldöntötte, hogy nem csinálja meg, következésképp nem is lesz rá képes.”
Ismerek egy egyszerű kis mesét, ami remek példája annak, hogy hittel bámulatos teljesítményekre is képesek lehetünk. Ezt idézem fel magamban mikor „önbizalom veszteségben” szenvedek.
A történet így szól:
Hol volt, hol nem volt, volt két külsőre teljesen egyforma béka, akik elhatározták, hogy megmásznak egy hatalmas hegycsúcsot. Az indulás napján összesereglett az erdő, és nevetve csúfolták a kétéltűeket:
- Buták vagytok, úgysem tudjátok megcsinálni!
Az egyikük valóban nem ért célba, a másik azonban nem adta fel a küzdelmet. Neki sikerült feljutnia a csúcsra, pedig nem volt sem erősebb, sem ügyesebb a társánál.
Vajon mi volt a titka? Kiderült, ez a béka süket volt, és nem hallotta a többiek gúnyos megjegyzéseit.
Így azt gondolta, azért állnak ott, hogy szurkoljanak nekik.

Tanítói munkám során is igyekszem érvényesíteni a fenti gondolatokat. Egy gyermek számára talán még fontosabb az állandó biztatás, bátorítás, dicséret. Éreztetni kell velük, hogy képesnek tartjuk őket a számukra kiadott, személyiségükre szabott feladatok teljesítésére. A tapasztalat íratja velem, hogy a nagyon gyenge képességű diák is szárnyakat kap, ha tudja, hiszünk benne.

Pál Erzsébet - Tanító

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét



2014. december 8. hétfő, 17:30
Drága gyermekeim, amikor a legváratlanabb helyeken történő új háborúk kitöréséről hallotok, tudatában kell lennetek annak, hogy a Jelenések Könyvében foglalt próféciák már elérkeztek hozzátok.
Amikor a föld természetes rendje és az emberi faj viselkedése a világnak mind a négy sarkában zűrzavarba torkollik, akkor itt a felkészülés ideje. Mindezeknek a dolgoknak meg kell történniük, mint utolsó védőbástya mindazzal a gonoszsággal szemben, mely a gonosz fertőzéséből fakad.
Ember ember ellen támad; az emberek kegyetlenül fognak egymással bánni, anélkül, hogy akár egy szemernyi lelkiismeret-furdalásuk is lenne, és mindegyik vissza fog élni a másik bizalmával. Ez az eredménye annak, amikor a szeretet, mely Istentől származik, elenyészik az emberek szívében. Még azok is, akik hisznek Fiamban, Tanításai ellen fognak fordulni. A Hozzá legközelebb állók, annak ellenére, hogy szeretik Őt, el fogják árulni. Azok, akik Őt képviselik, az Ellenségeihez fognak pártolni, amint azt Júdás is tette. 
Nagyon kevesen vannak olyanok, akik elég erősek ahhoz, hogy felálljanak, és hirdessék Isten Szent Igéjének Igazságát. Az ember gyenge, és a bűn miatt van az, hogy nem válhat tökéletessé. Mindaddig, amíg a bűn gyökerestől ki nem lesz irtva, sok szenvedést kell még elviselni Fiam visszajöveteléig. Addig is az ima a ti egyetlen fegyveretek a Sátán hatalma ellen. Különösen Legszentebb Rózsafüzéremet kell naponta imádkoznotok, mert annak hatalma van, hogy meggyengítse a Sátán erejét és mindazokat, akik a végső csatát vezetik Jézus Krisztus és földi Egyháza ellen.
Most elmondom nektek, hogy Én, a ti szeretett Édesanyátok, a Szeplőtelen Szűz Mária, Isten Anyja, egy különleges ajándékot adok ma nektek. Nekem megadatott az a kegyelem, hogy az emberiség védelmezője legyek. A viszály idején a védelmembe kell menekülnötök. Én meg fogom védeni mindazokat közületek, akik az ördög gonoszságai ellen hívnak engem. Védelmem alatt mentességet fogtok kapni a támadásokra, amelyeket a sátán azokra a Keresztényekre fog mérni, akik az előttetek álló megpróbáltatások során megpróbálnak hűségesek maradni Fiamhoz.
Fiam megadta nekem azt a hatalmat, hogy eltiporjam a kígyó fejét, hogy közelebb vihessen Magához benneteket. Fogadjátok el védelmemet, és én válaszolni fogok mindazoknak, akik a segítségemet kérik.
Kötelességgel tartozom Istennek, és hűséggel szeretett Fiamnak, Jézus Krisztusnak, Aki oly nagyon szeret benneteket. Nincs semmi, amit meg ne tennék Fiamért és nincs semmi, amit Ő meg ne tenne azért, hogy megszabadítson benneteket a fájdalomtól és a szenvedéstől.
Köszönöm, drága gyermekeim, az Irántam tanúsított szeretetet, de tudnotok kell, hogy én azt a szeretetet, amelyet nekem adtok, bemutatom Fiamnak, Isten Dicsőségére.
Én továbbra is Isten alázatos szolgálója maradok.



Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem!

2014. december 8.


Békémet adom neked (… ) most hallgass meg Engem: 
Vassulám, ez az ajándék, hogy hallasz Engem, és hogy lelked Mennyei Udvaromban van, a Trónom közelében, azért van, hogy elvezesselek a minden nemzetből és vallásból való Népemhez. Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem! Azt mondtam Mennyei Udvaromban: „Ilyen módon fogom megmutatni Népemnek Magamat, és minden nemzet hallani fog Engem Választott leányom segítségével; aki egy leányom Egyiptomból, arról a földről, mely táplált Engem… a földről, amely megvédett Engem a haláltól. Áldott legyen Egyiptom, Én népem! A föld, melyet mindig Szívemben dédelgetek.” 
Elhatároztam a Tervemben, leányom, hogy megközelítelek, megnyugtatlak, és Bölcsességgel vezetlek. Gyönyörködtem benned, habár te még most sem érted, miért. Gyönyörködtem, hogy Kezemben látlak. Azt mondtam: „Utat mutatok számára, egy ösvényt, mely nem kanyarodik el az Igazságtól, Népem jólétéért. Sok embert fogok okosan útbaigazítani azáltal, hogy közvetlenül az Én Számból tanulnak. A Hangomat úgy fogják hallani, mint a vízesés morajlását. A barátságom olyan, mint a gyógyfüvek. Hogy miért? Mert sokakat fogok megnyugtatni. Megvigasztalom Népemet! Még ebben az életben megéreztetem velük Jelenlétemet, kormányozni fogom Népemet, és az összes nemzeteket ilyen módon.

Vassulám, tudtam előre a nehézségekről, melyekkel szembenézel az Én kedvemért. Ezért mondtam neked, hogy az Én ajándékom nem fog abbamaradni, és a fizetséged az lesz, hogy ilyen módon bármikor szólíthatsz Engem, és Én mindig válaszolni fogok neked. Egy ajándék, amit senki másnak nem adtam még választottaim közül. 
Keresztülmentem veled a pusztaságon. Így tehát engedd meg Nekem, hogy folytassam a Tervemet benned! Engedd meg, hogy Visszhangomként használjalak azért, hogy továbbra is emlékeztethessem Népemet, mielőtt Atyám haragja elpusztítja ezt a földet, hogy királyi méltóság volt az övék! Igen, attól a naptól kezdve, hogy mindnyájatokat megteremtettelek.  
Szüntesd meg Felém, Istened felé áradó megvetésedet! Tarts bűnbánatot, és változtasd meg szívedet, teremtés! Ne csak akkor közelítsetek Felém, ha katasztrófák és nehézségek zúdulnak rátok! Emeljétek fel szíveteket Hozzám, és meggyógyítom azokat! Ah, leányom, Szívemnek öröme, légy Velem egy! 
A szám soha nem fog szűnni dicsérni Téged, és szüntelen vágyakozni fogok Utánad!
Biztos Menedéked Vagyok kedvesem, tégy Szívem kedvére, és szeress Engem! IC


http://ichtys.hu/index.php/99-2014-december-18

Kötelező drogteszten bukna el a liberális sajtó?

Aktív közéleti vitát váltott ki a kormánypárt javaslata, miszerint kötelező drogtesztnek kell alávetni a tizenéveseket, amit várhatóan az újságírókra is kiterjesztenek.
Az alapjaiban jó elgondolás kapcsán nem egyértelmű, hogy azt kormánykörökben komolyan gondolták-e, vagy a párt mindössze témamegjelölést végez a magyar közéletben (vagyis, hogy ne a baloldali pártok, hanem a kormánypárt által bedobott javaslatok körül folyjon a vita). Mostanra felmerült, hogy az iskolákban mégsem kötelező jelleggel végeznék a drogtesztet, hanem önkéntes alapon, vagy a szülő kérésére - ami egyébként épp az intézkedés lényegét veszi el, emiatt valószínűsíthető, hogy inkább van szó tematizálásról, mint a kábítószerhasználat visszaszorítását célzó javaslatról. Az eredeti tervezet szerint évente kötelező lenne a drogteszt, ami több hónapra visszamenően kimutatná a kábítószerhasználatot. Ám annak nem lenne büntetőjogi következménye.
A tervezet ellenzéki körökben általános ellenállást váltott ki. A liberális sajtó alapvetően megrémült attól a gondolattól, hogy a kábítószerfogyasztást kötelező vizsgálaton kimutathatják. A nyugati értékrendet képviselő Demokratikus Koalíció szintén megrémült, és a DK egy budapesti képviselője előre bekészített vizeletmintával sétált be a VIII. kerületi polgármesteri hivatalba, hogy így tiltakozzon a javaslat ellen.
Az indítványt egyelőre úgy tűnik, módosítják, és az iskolákban nem lesz kötelező drogteszt. Az azonban mindent elmond a mai társadalomról, hogy ez milyen mértékű rémületet és ellenállást váltott ki. Reméljük, az újságírók kötelező drogtesztje végül benne lesz a javaslatban. Fontos lenne hiteles adatokhoz jutni arról, hogy a liberális sajtó józan ítélőképességének birtokában népszerűsíti-e a liberalizmust, vagy valamilyen anyag befolyása alatt. Ez különösen abból a szempontból lesz egyre fontosabb, hogy az utóbbi időben több alkalommal is felmerült, hogy egyes liberális sajtóorgánumok együttműködnek külföldi titkosszolgálatokkal. Kötelező kivizsgálásuk egy teljes mértékben támogatandó dolog. Elfogadhatatlan lenne, hogy több millió magyar állampolgár számára kábítószer által befolyásolt ítélőképességű újságírók szolgáltassák a híreket és készen tálalt értékítéletet a világban zajló eseményekről.
Hídfő.net.ru | Drogos újságíró

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/09/kotelezo-drogteszten-bukna-el-liberalis-sajto

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

2014. december 8.

Békémet adom neked (… ) most hallgass meg Engem:

Vassulám, ez az ajándék, hogy hallasz Engem, és hogy lelked Mennyei Udvaromban van, a Trónom közelében, azért van, hogy elvezesselek a minden nemzetből és vallásból való Népemhez. Tudd, hogy ez az utolsó Figyelmeztetésem! Azt mondtam Mennyei Udvaromban: „Ilyen módon fogom megmutatni Népemnek Magamat, és minden nemzet hallani fog Engem Választott leányom segítségével; aki egy leányom Egyiptomból, arról a földről, mely táplált Engem… a földről, amely megvédett Engem a haláltól. Áldott legyen Egyiptom, Én népem! A föld, melyet mindig Szívemben dédelgetek.”

Elhatároztam a Tervemben, leányom, hogy megközelítelek, megnyugtatlak, és Bölcsességgel vezetlek. Gyönyörködtem benned, habár te még most sem érted, miért. Gyönyörködtem, hogy Kezemben látlak. Azt mondtam: „Utat mutatok számára, egy ösvényt, mely nem kanyarodik el az Igazságtól, Népem jólétéért. Sok embert fogok okosan útbaigazítani azáltal, hogy közvetlenül az Én Számból tanulnak. A Hangomat úgy fogják hallani, mint a vízesés morajlását. A barátságom olyan, mint a gyógyfüvek. Hogy miért? Mert sokakat fogok megnyugtatni. Megvigasztalom Népemet! Még ebben az életben megéreztetem velük Jelenlétemet, kormányozni fogom Népemet, és az összes nemzeteket ilyen módon.

Vassulám, tudtam előre a nehézségekről, melyekkel szembenézel az Én kedvemért. Ezért mondtam neked, hogy az Én ajándékom nem fog abbamaradni, és a fizetséged az lesz, hogy ilyen módon bármikor szólíthatsz Engem, és Én mindig válaszolni fogok neked. Egy ajándék, amit senki másnak nem adtam még választottaim közül.

Keresztülmentem veled a pusztaságon. Így tehát engedd meg Nekem, hogy folytassam a Tervemet benned! Engedd meg, hogy Visszhangomként használjalak azért, hogy továbbra is emlékeztethessem Népemet, mielőtt Atyám haragja elpusztítja ezt a földet, hogy királyi méltóság volt az övék! Igen, attól a naptól kezdve, hogy mindnyájatokat megteremtettelek. 

Szüntesd meg Felém, Istened felé áradó megvetésedet! Tarts bűnbánatot, és változtasd meg szívedet, teremtés! Ne csak akkor közelítsetek Felém, ha katasztrófák és nehézségek zúdulnak rátok! Emeljétek fel szíveteket Hozzám, és meggyógyítom azokat! Ah, leányom, Szívemnek öröme, légy Velem egy!

A szám soha nem fog szűnni dicsérni Téged, és szüntelen vágyakozni fogok Utánad!

Biztos Menedéked Vagyok kedvesem, tégy Szívem kedvére, és szeress Engem! IC 
Source: http://ichtys.hu/index.php/99-2014-december-18

2014. december 8., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.


2014. december 7. vasárnap, 16:30

Drága leányom, senki se feledje közületek, hogy Én Ki Vagyok. Én a ti szeretett Atyátok Vagyok, mindannak Teremtője, ami kezdetben volt, és Az, ami a vég. Mindezek a dolgok Tőlem származnak, és minden ember Színem előtt meg fog hajolni, ha nem szeretné, hogy kidobják a Legnagyobb Mennyei Hierarchiából.

Ti vagytok, szeretett gyermekeim, mindaz, amire a Szívem vágyik, és mindazok a csaták, amelyeknek tanú vagytok a Földön, a lelketek üdvösségét szolgálják. Mindazt, ami gonosz, Ellenségem okozza, a hazugság királya, a kísértő, a vádló, a legnagyobb ellenségem, és egyben gyermekeim ellensége is. Ő, aki Ellenem van, ti ellenetek is van. Mindaz, ami Dicsőséget hoz Nekem, annak is dicsőséget hoz, ami az Enyém. Ez magába foglalja egyszülött Fiamat és titeket is, szeretett leszármazottjaim.

Az az ember, aki üldözi gyermekeimet, nem Tőlem származik. Tudnotok kell, hogy mindazt a szenvedést, fájdalmat, elszigeteltséget, amit el kell viselniük azoknak, akik a legközelebb állnak Hozzám, a Sátán és az ő bukott angyalainak a hierarchiája okozza. A legnagyobb vágyuk az, hogy elvegyenek Tőlem benneteket, és emiatt fogtok szenvedni.

Mivel Én nem veszem vissza azt, amit adok, ezért a szabad akaratotok lesz a ti győzelmetek, vagy a bukásotok, attól függően, hogy melyik utat választjátok. Ez azt jelenti, hogy ha felajánljátok a szabad akaratotokat Nekem a lelketek és más lelkek javára, akkor le tudjátok, és le is fogjátok győzni a legnagyobb ellenséget: az ördögöt. De ha hagyjátok, hogy a gonoszság átitassa a lelketeket, a saját szabad akaratotokkal fogtok elvágni minden, benneteket Velem összekötő kapcsolatot.

Én nem avatkozhatok bele a szabad akaratotokba, mert ez azt jelentené, hogy megszegtem volna az Ígéretemet. Nem kényszeríthetlek benneteket, hogy döntéseket hozzatok. Én csak az örök üdvösségre vezető ösvényt, az utat mutathatom meg nektek. Ezt követően nektek kell eldöntenetek azt, hogy mit akartok. Minden Ajándékot szabadon kaptok a Mennyei Hierarchiától, ha úgy döntenétek, hogy ez az az élet, amire vágytok. A saját érdeketekben kérlek benneteket, ne hagyjatok el Engem a pompa és ragyogás miatt, amelyeket a démonok, kísértései által elétek helyeznek.

Sokan közületek bizonytalanok Felőlem, vagy afelől, hogy Én Ki Vagyok, mert a Sátán a neki adott hatalom által elvakít benneteket Létezésemet illetően. Ő nyilvánosan gúnyolni fog benneteket, felhasználván mindenféle emberi logikát és értelmet, hogy tagadjátok Istenségemet. Engem nyilvánosan megvetéssel fognak megvitatni, de a „gyáva ravasz” – aki maga a Sátán -, nem fogja magát felfedni, mert ez megdöntené a célját. Mindaddig, amíg nem hisztek az ördög létezésében, az sem valószínű, hogy Bennem hisztek. Azonban figyelmeztetlek benneteket: higgyetek, amit csak akartok Felőlem, de a gonosz létezését ne tagadjátok, mert az körös-körül vesz benneteket. Ha a gonosz létezését tagadjátok, Engem tagadtok, mert a gonosz ellentéte mindannak, amit Én képviselek. Én Vagyok a Szeretet. A Szeretet az Enyém. Azok, akik szeretnek, lehet, hogy nem ismernek el Engem, pedig Nélkülem semmi sem létezne. Nem lenne világegyetem. Nem lenne szeretet. Nem lenne élet.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a gonoszság okozóját választjátok Istenségem helyet. Hamarosan fel fog virradni az a nap, amikor meg fogjátok érteni mindazt, amit most mondok nektek. Amikor a pókhálók le lesznek rántva szemetekről, Hozzám kell futnotok. Én várni fogok rátok, hogy Menedékembe ragadjalak benneteket, és attól a pillanattól kezdve, le fogom törölni könnyeiteket, elűzök minden szenvedést, és Királyságom Fényébe foglak vinni benneteket mindörökre.

Szeretlek benneteket, drága gyermekeim. Vágyva várom azt a napot, amikor visszatértek Mennyei Ölelésembe.


Szeretett Atyátok,


A Legmagasságosabb Isten

MEDJUGORJÉBEN A SZENT JAKAB TEMPLOM TETEJÉN , SZŰZANYA JELENÉS (A dátumot sajnos nem tudom!)




A Medjugorje la Madonna ti chiama, ascoltala fényképe.
A Medjugorje la Madonna ti chiama, ascoltala fényképe.

2014. december 7., vasárnap

Fazekas Tamás: Végtisztesség

A védelmed: oltalom!
Ahogyan a kard is kereszt
S a kereszt is kard,
S amíg ereszt,
Az majd, az majd…

Az oszt igazságot, látod!
Az vág rendet, alig várod!
Az tesz Rendet! Igazságot!
Látod-e ily bölcsességed!
Áldott, bűnös Lélek

- Nékem, s Néked -
Az hozhat békességet,
Nyerhet bocsánatot,
S áldott irgalmat!
Könyörületességet!

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Ha megölelitek a new age praktikáit, megtagadtok Engem



2014. december 6. szombat 14:20
Drága szeretett leányom, hogyan van az, hogy azok, akik nem fogadják el Létezésemet, vagy Örök Atyám Istenségét, olyan készségesen megölelik mindazokat a hamis isteneket, melyeket saját maguk készítenek?
Amikor azok a lelkek, akik Létezésemet elutasítják, érzik Jelenlétemet, akkor anélkül, hogy lelkiismeret furdalásuk lenne, szükségét érzik a megtorlásnak. Ők ki fogják csúfolni, nevetni és gúnyolni Jelenlétemet mind Egyházamban, mind pedig a Könyvekben, Igémben, vagy amikor jelen Vagyok más lelkekben. Isten Jelenléte mindenható, és ezt a sötétségben lévő lelkek érzékelik a legfájdalmasabban. Ezért van az, hogy minden Rólam tett említés során ilyen méreggel reagálnak. Ezekbe az emberekbe mélyen beleivódott az Irántam való gyűlölet, és nem veszik észre, hogy mennyire tudnak gyűlölni valakit, aki a szemükben nem is létezik.
Figyelmeztetem mindazokat, akik hamis szellemiséget ölelnek meg és olyasmit bálványoznak, vagy olyan dolgok megszállottja, amelyek nem Tőlem származnak. Ha olyan szellemi birodalom előtt nyitjátok meg a lelketeket, mely nem az Én Alkotásom, akkor a démonok előtt nyitjátok meg a lelketeket, akik ravaszul az ő sötét világukba fognak csábítani benneteket. Bármiféle béke legyen is az, amelyről azt hiszitek, hogy a new age gyakorlataitól kaptátok, az rövid életű lesz. És miközben egyre jobban és jobban keresgéltek, egy olyan állapotba fogtok kerülni, ahol Isten ellenségei veszik át lelkiismeretetek fölött a hatalmat, míg végül képtelenek lesztek megszabadulni uralmuktól. Sohasem fogtok békére találni, ha hamis isteneket bálványoztok.
A világba hamis tanok, istenek és vallások szivárogtak be. Csak egyetlen igaz Isten van, és ti csak Hozzá mehettek, elismervén azt a Nagy Áldozatot, amelyet akkor hozott, amikor elküldött Engem, az Ő egyszülött Fiát, hogy kiszabadítson benneteket a gonosz csapdájából.
Azoknak, akik ismernek Engem, de más tanokba is belekóstoltak, tudniuk kell a következőt: Ha megölelitek a new age tanait, megtagadtok Engem. Amennyiben Egyházam olyan vallásokat ismer el, amelyek nem Tőlem származnak, akkor elárul Engem.
Az az időszak, amikor Születésemet ünnepelvén olyan vallások iránt mutatnak hűséget, amelyek nem Tőlem származnak, az Igazság legnagyobb elárulásának az ideje lesz.

Jézusotok