2014. január 13., hétfő

A Regnum Marianum (magyarul: Mária Országa) a Rákosi-rendszer által lerombolt templom.

Hivatalos neve Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya volt, népszerűbb nevét az építést kezdeményező szervezetről kapta
Az erzsébetvárosi plébániának a Városliget felé húzódó részén lakó hívei messze laktak a templomtól. Ezért az ifjúság nevelésével foglalkozó Regnum Marianum Közösség épített egy kápolnát házának udvarán (Budapest VII. Damjanich u. 50.), de ebben csak kevesen fértek el. 1901. december 8-án szentelték fel. 1919-ben az érsekség az erzsébetvárosi plébániából leválasztva megalapította a Magyarok Nagyasszonya plébániát, melynek hivatalos neve Magna Domina Hungarorum lett. Átmenetileg a Damjanich u. 50. alatt működött.


A Regnum Marianum pályaterve 1926-ból
A Városliget szélén, a Damjanich utca tengelyében kezdődött meg a templom építése. A templom alapkövét 1925-ben rakták le, a tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. Az épület, amely a budapesti Városliget szélén, a Dózsa György úton állt, 1820 négyzetméter volt, kupolás, erősen emlékeztet a jeruzsálemi Szent Sír templomára. Tornyát, egyedülálló módon a Szent Korona másolata díszítette. Az első plébános a Regnum Marianum Közösség házfőnöke, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök lett 1927-től 1928-ig. A közbeszédben így lett a templom a Nagy Regnum, a kápolna a Kis Regnum. Shvoy Lajos utóda már nem regnumi atya volt, így a közösség és a plébánia elvált egymástól. Gróf Mailáth Gusztáv támogatásával készült el a templom, délfrancia stílusban (pénzhiány miatt a harangtorony nem készült el). 1931. június 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás.


A Regnum Marianum templom helyén épített tribün, a fölé magasodó Sztálin szoborral
1951-ben Rákosi Mátyás, Sztálin születésnapjára szánt ajándékként építtetni kezdte a nagy felvonulási teret, a templomot pedig lebontásra ítélték. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a templomot az 1919-es kommün bukása után építették, és ezt a gondolatot megörökítették az alapkő letételénél és a benne elhelyezett dokumentumokban. Emberek élőlánca próbálta megakadályozni a pusztítást, ám az ÁVH tagjai szétoszlatták a tömeget, és a templomot felrobbantották. Az ingoványos területen beton cölöpökre épült vasbeton szerkezetű templom bontása több mint fél évig tartott és csak katonai segédlettel, robbantásokkal sikerült porba tiporni. Ifjú regnumisták, köztük Hajnal György atya, követték a maradványok sorsát és figyelték azok nyughelyét. A templomnak még a nyomait is igyekezett eltüntetni a szocialistaSztálin-szobor (amit később, 1956-ban ledöntöttek), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság emlékműve. A Sztálin-szobor és a tribün a mai Városligeti fasor tengelyébe épült.
kultúrpolitika, fényképeit még az építészeti szakirodalomban sem engedték megjelentetni, mintha nem is létezett volna. A lerombolt templom helyét hamarosan elfoglalta a szocialista dísztribün és a
Mivel 1990-ben még élt a rendelet, hogy új templom építésére nem adható engedély, ezért Paskai László bíboros jogutód plébániatemplom építésére adott megbízást Hajnal György atyának. Így a templom jogutódjaként épült fel Zuglóban a Zoborhegy téri Regnum Marianum templom és közösségi ház. A plébánia közösségi házát 1991. novemberében, templomát 1995. júniusában kezdték építeni. Az új templom építkezésének megkezdésekor, 3 méter mélyről Hajnal atya ásatta ki és szállíttatta az új plébánia kertjébe a városligeti templom néhány tartóelemét, az új templomba pedig két kövét mementóul. Az új plébánián – a regnumos szellemiségnek megfelelően – kiemelt hangsúlyt kap a fiatalokkal és közösségeikkel való foglalkozás, dr. Hajnal György kanonok-plébános vezetésével. 1995-ben a városligeti Magyarok Nagyasszonya plébánia területét felosztották a szomszédos plébániák között.
2000. november 5-e óta egyszerű fakereszt jelzi a volt templom helyét, amit felállítása óta többször megrongáltak. A templom padjai a terézvárosi Szent Család Plébániatemplomba kerültek, ahol azóta is használják azokat. Kisharangja 2005 óta a dióspusztai (Somogyapáti) Szent Mihály Kápolnában van használatban.[1]
2011. februárjában több fórumon került ismét napirendre a Regnum Marianum-templom felépítése. A visszaépítés ügyét a Váralja Szövetség karolta fel egy aláírásgyűjtés indításával. A petícióhoz tízezernél is többen csatlakoztak. A kezdeményezés kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága az alábbi közleményt adta ki: A templomépítés az érintett egyház legbelsőbb ügye, nem civil kezdeményezés. A gyalázatosan lerombolt Regnum Marianum-templom helyett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a '90-es években a Zoborhegy téren nagy templomot és plébániát épített Regnum Marianum néven. Az efféle Budapest más részére vonatkozóan terjesztett javaslatok – különös tekintettel arra a tényre, hogy nem a katolikus közösség, hanem civil kezdeményezés részéről indulnak ki – nem feltétlenül szolgálják a magyarság ügyét. Ha a kormánynak szándékában áll ennek a lelkipásztori használat szempontjából nem nélkülözhetetlen, de tiszteletre méltó nemzeti jelképnek a megépítése és nem emlékműben, hanem templomban gondolkodik, úgy érdeklődéssel várjuk javaslatát.[2] Az egyház álláspontjára a Váralja Szövetség így reagált: "A Váralja Szövetség, noha az MKPK közleménye a kezdeményezés további sikerét jelentősen hátráltatja, kitart korábbi álláspontja és véleménye mellett, amely szerint a Regnum Marianum-templom visszaépítését az egyházi vezetés támogatásával képzeljük el."
Eddig a Wikipedián található féligazság: http://hu.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum_(templom)


A Regnum Marianum templom terve

A templom helyén épített tribün
és a föléje magasodó Sztálin-szobor

A tribün elbontása után emelt kereszt

Magyarország, Budapest, Hősök tere, Angyal
Talán le lehetne írni, hogy az a több, mint 10.000 ember tudja-tudta azt, hogy a Hősök terén található hazánk védőangyalának szobra az apostoli egységkereszttel, bár többek szerint az nemcsak szobor, az előéletet kellene megtekinteni, de az keveseknek adatik meg. S ha megadatik, inkább elhallgattatják, csak ne tudjon országunk kiszabadulni a fenevad fogságából... Az engesztelő kápolna akadályozói szinte azonos személyiséggel rendelkező egyének, akik a fenevadat szolgálják, de valamit elfelejtettek, Hazánk, az egész Kárpát-medence Mária országa, ennek pedig számos jele van, amiket pedig szeretnek figyelmen kívül hagyni, mivel nem fogták fel ez a harc, mely háború már meg van nyerve, csak rajtunk áll melyik ösvényen haladunk, szemben az árral a szűk, meredek ösvényen, mely a széles ösvény közepén halad, s csak Urunk Jézus Krisztussal vagyunk képesek vándorolni a keresztúton.

példának okán, amíg még el nem tüntetik mivel, képesek elrejteni ami felemelné az emberiséget:
JÉZUS MÁRIA HAZÁNK PÁTRÓNÁJA
1582
MATER DOMINICA FRANCISSIMO MINERITA

(Dömös)

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni, hogy a Pokol egy olyan hely, ami nem létezik

2014. január 12. vasárnap, 20:28
Drága szeretett leányom, ha nem Én, Jézus Krisztus lennék, Aki jelenleg a világhoz szólok, sok lélek nem lépne be soha a Paradicsom Kapuin.
Oly sok hálátlan lélek nem engedelmeskedik többé Törvényeimnek és így a saját értelmezéseiket alkotják meg, melyeket Én visszataszítónak találok. Az Igazságra vonatkozó előírások Ajándékként adattak az emberiség számára, mintegy eszköz, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy az üdvösség jogát kiérdemelje. Nem tudjátok, hogy nem élhettek az Isten Törvényeiről alkotott változatotok szerint és aztán elvárjátok, hogy belépjetek a Paradicsomba?
Az ember arroganciája megelőzte az alázat szellemét. Az ember már nem olyan módon szolgálja Istent, ahogyan az elrendeltetett számára. Ehelyett a saját elképzelése szerint egy látomást alkotott arról, hogy minek véli a Mennyországot. Manapság egyetlen szolgám sem utal soha a Pokol létezésére – azok, akiket kineveztek, hogy szolgáljanak Engem. A Pokol szavának puszta említése feszélyezteti felszentelt szolgáimat, mert félnek, hogy szembesülniük kell egy szekuláris világ gúnyolódásától, melyet már becsaptak. A Pokol sok szegény lélek otthona és mennyire fáj Nekem, amikor látom a gyanútlan lelkeket, amint belevetik magukat a rémület mélységébe abban a pillanatban, amikor az utolsó lélegzetüket veszik.
Isten gyermekeinek most beszélni kell annak sürgősségéről, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik vakok az Igazságra. Hamarosan azt fogják hivatalosan bejelenteni a Pokolról, hogy egy olyan hely, ami nem létezik. A lelkeknek azt fogják mondani, hogy Isten minden gyermeke meg fogja kapni az Örök Életet, amennyiben méltányos és méltóságteljes életet élnek – függetlenül attól, hogy hisznek Istenben, vagy sem. De ez egy hazugság lesz. A Pokolból nincs visszaút. Az egy örökkévalóság.
Sok lélek sorvad a Pokolban, akik láthatóan – úgy személyesen, mint nyilvánosan – elutasítottak Engem. Keserű megbánásuk rosszabbá teszi az amúgy is szörnyű szenvedésüket és a Sátán gyűlöletét. Ha már egyszer a Pokolban vannak, a Sátán (az ő) minden gonosz és aljas alakjában megmutatkozik számukra és az irántuk való gyűlölete minden másodpercben elárasztja őket. Az iránta (a Sátán) való ellenérzésük – ugyanazon fenevad iránt, akinek tisztelettel adóztak földi életük során – önmagában is sok fájdalmat okoz számukra. De a legtöbb gyötrelmet a Tőlem való szétválás és az általuk megtapasztalt sötétség fogja okozni.
Bárki, aki azt mondja nektek az Én Nevemben, hogy a Pokol nem létezik, az nem érdekelt abban, hogy segítsen nektek lelketek megmentésében. Ha meg vagytok győződve arról, hogy a Pokol nem létezik, akkor tévesen feltételezitek, hogy a bűnnek nincs jelentősége.
Ti nem szolgálhattok Engem, ha úgy vélitek, hogy a bűn nem létezik. Ti nem élhettek egy dicsőséges örök életet Királyságomban, ha nem kértek Engem, hogy bocsássam meg nektek bűneiteket. Ez lesz a magja a hamarosan bevezetésre kerülő új tannak, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, hogy lenyeljétek azt. Ez lesz az, amikor becsapnak benneteket, hogy elhanyagoljátok az Úr Nagy Napjára felkészíteni a lelketeket, amikor eljövök, hogy Enyéimként visszaköveteljelek benneteket.
Azért mondom ezt nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, nem pedig megfélemlítésként. Arra kérlek benneteket, hogy fogadjátok el a bűnt, mint életetek részét, de arra sürgetlek benneteket, hogy a hét főbűnt továbbra is kerüljétek, mert ha megteszitek, akkor a Kegyeimben részesültök. Mindig meg kell vallanotok a bűneiteket. Tegyétek ezt naponta. Mondjátok el Nekem és kérjetek Engem, hogy bocsássak meg nektek. Ti pedig, akik nem részesülhettek a Gyónás Szentségében – akik más hitfelekezetet és vallást követnek – el kell fogadnotok a Teljes Búcsú Ajándékát, amelyet Én adtam nektek. /Teljes Búcsú a Bűnbocsánatért./
Vigyázzatok a lelketekre, mert a lelketek az, ami örökké élni fog. Ti a két helyből – a Pokol és Királyságom – csak egyetlen egy helyen fogtok örökké élni.
Jézusotok

A vatikáni Szent Anna plébánia vacsorát szervez a szegényeknek


Száz szegényt vár vacsorára január 13-án, hétfőn este a vatikáni plébánia, amely gondját viseli ezeknek az embereknek. A kezdeményezés a szolidaritás és a lelki közelség kifejezése céljából indult el, hogy a plébániai Caritas ezzel a gesztussal mutassa ki törődését az év során segített személyek felé.

P. Bruno Silvestrini, a Szent Anna templom plébánosa elmondta, hogy ezek közül a szegények közül sokan bekopogtatnak az ágostoni közösséghez és a vatikáni plébániai irodák ajtaján, hogy gazdasági és erkölcsi támogatást kérjenek.

A vacsorát a Vatikán közelében található Moretto elnevezésű bárban tartják. Az alkalom a barátság és a testvéri osztozás kifejezésének pillanata. A vendéglátóhely tulajdonosa azzal az indíttatással bocsátotta rendelkezésre a helységet, hogy konkrét gesztussal válaszoljon Róma püspökének felhívására, amely a befogadásra és a szolidaritásra szólít. A vacsorán részt vesz Konrad Krajewski érsek, Ferenc pápa főalamizsnása – tájékoztat az Osservatore Romano vatikáni napilap.

(sv)

Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok, a szegények megsegítése érdekében



2013. október 6. vasárnap, 23:30
Drága szeretett leányom, a hamis próféta hangja bömböl mindarról, ami Egyházamban szent. Ellenben kevés szó esik Isten Tanításainak betartásáról, a Szentségek gyakorlásának, és az Igazság hirdetésének fontosságáról. Ehelyett a figyelem elterelése lesz látható, mint például a szegényekkel és az éhezőkkel való törődés, és mindezt úgy tekintik majd, hogy ez a ti elsődleges feladatotok, mint Isten szolgáinak.
Mint Isten szolgáinak és követőinek az Egyházban, mindenekelőtt ahhoz az Igazsághoz kell hűek maradnotok, amelyet Én mondtam nektek. Szeretni a szegényeket és az éhezőket, és segíteni őket, egy jó dolog, de földi Egyházamnak, amely Nekem tett esküt, sokkal nagyobb szerepe van. Ez magába foglalja az Igazság tanítását mindenben, amit tanítottam nektek, és ti ezt meg fogjátok tenni, ha valóban szerettek Engem.
Az Egyháznak az a küldetése, hogy az Én Tanításaim Igazságát tanítsa. Szavam egyik aspektusát kiemelni a szegények megsegítése érdekében, csodálatra méltó, de egyben félrevezető is, mivel Tanításaim egyértelműen kimondják, hogy nektek a lelkükben szegényeket kell segítenetek. Segítsétek őket lelkük meggyógyításában, mielőtt segítetek nekik megszabadulni az élet megpróbáltatásaitól. Ha egy szegény embert küldök hozzátok, és megkérlek benneteket, hogy segítsetek neki, hogyan tennétek ezt? Ruhát adnátok neki? Pénzt, hogy táplálhassa családját? Vagy először a lelkét mentenétek meg Számomra?
Hamarosan azt fogják nektek mondani, hogy összpontosítsátok minden figyelmeteket a világ szegényeire. Pénzt fognak kérni tőletek – és ezt különböző forrásokból fogják beszedni, hogy a világ szegényeit, a munkanélkülieket és a hajléktalanokat segítsék. Azt fogják nektek mondani, hogy Én, Jézus Krisztus mindig is szerettem a szegényeket. A probléma a következő: Én először a lelki szegényeket keresem fel, hogy megszabadítsam őket az elveszett életüktől. A lélekben szegények – akik kevés lelki érzülettel rendelkeznek Isten iránt – azok, akikre vágyom. Boldogok azok, akik szegények ebben az életben, akik keveset tudnak felmutatni, de szeretnek Engem, mert ezek az emberek egyáltalán nem szegények. A gazdag embernek inkább van szüksége Szeretetemre, Irgalmamra és Együttérzésemre, mint azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy élelmet, ruhát vagy menedéket találjanak. Arra kell figyelmet szentelnetek, hogy mennyire szerettek Engem, és hogyan kértek Engem, hogy megmentselek benneteket. A Szentségek lesznek a megmentő erő azok számára, akik gazdagok és szegények, de akik nem szeretnem Engem.
Hamarosan Egyházam vezetői, mindenhol a világon, azt fogják nektek mondani, hogy a hiteteket egy politikai kampány létrehozására használjátok a világ szegényeinek megsegítése érdekében. Semmit sem fognak nektek mondani bátorításként, hogy felkészítsétek a lelketeket Második Eljövetelemre, mert ezt nem merik: felkészíteni benneteket erre a nagy Napra. Ők inkább Rólam szeretnék a figyelmeteket elvonni, kérvén, hogy szenteljetek több időt a hamis próféta munkálkodásának a tiszteletére.
Nagyon rövid időn belül szobrokat, ereklyéket, plakátokat, csészéket és nagy méretre rendelt festményeket fognak készíteni a hamis prófétáról, hogy elhelyezzék mindenütt a Templomokban. Idővel az ő képe, az Antikrisztuséval együtt sok nyilvános helyet, templomot, politikai központot fog díszíteni, valamint azokban az országokban is díszelegni fog, ahol úgy tűnik majd, hogy parlamentjük felkarolja az „új fényben”tündöklő Katolikus Egyházat. Ez létre fogja hozni egy hamis evangelizáció új formáját, és mivel ez csábító lesz egy modern szekuláris világ számára, vonzani fogja a rajongókat a világ minden tájáról.
Egyetlen szóval sem fogják méltatni a Szentségek fontosságát, ahogyan azok a világnak adattak, sem a Kegyelmeket, melyeket azok közvetítenek. Ehelyett mindegyiket le fogják becsülni – külön értelmezéseket fűzvén azokhoz, hogy vonzó legyen azok számára, akik tagadják a Szentségek mivoltát. Ez abban a reményben fog történni, hogy Szentségeim megszentségtelenítésének utálatát a lehető legtöbb embernek kínálják fel, elszakítván őket Istentől, hogy így Isten ellenségei beteljesítsék az ördöggel kötött egyezségüket.
Az ördög sokakat meg fog téveszteni azok közül, akik Egyházamhoz tartoznak, a történelem ezen idejében. Ezt a legvonzóbb és legmeggyőzőbb módon fogja tenni, és igazolni fogja azokat a hazugságokat, amelyeket szolgái fognak mondani: hogy Én egyetértek ezekkel az új változásokkal. Én, Jézus Krisztus, félre leszek magyarázva azért, hogy győzedelmeskedjenek a lelkek fölött. Tanításaimat ki fogják forgatni, hogy elpusztítsák Egyházamat, és hogy ellopják a Hozzám legközelebb álló lelkeket. Emberek milliói fogják elfogadni a hazugságokat, minden gond nélkül, az egész világon. Imádkoznotok kell értük, remélvén azt, hogy idővel ők is rájöjjenek arra, hogy itt valami nincs rendben.
Amikor földi Egyházamban vezetőket jelölök ki, és választott lelkeket nevezek ki, hogy Szent Szavamat terjesszék, az Igazság mindig egyenes, világos, tömör és lényegre törő. Amikor a gonosz lélek befolyása miatt hazudtok, össze fogtok zavarodni. A kifejezésmódok, melyeknek nincs értelme. Az úgynevezett tökéletesítések, amelyeket az ellenség mutat be Egyházamban, azt jelenti, hogy az Igazság nem elég tökéletes.
Nincs szükség Szavam, Szentségeim és Tanításaim tökéletesítésére, mert azok Tőlem származtak. Én Isten vagyok. Tökéletes vagyok. Szavam mindörökre megmarad. Bárki, aki megváltoztatja Legszentebb Szavamat, az Isten ellensége. Nagy az Én Haragom ebben az időben, és ha valaki tiszteletlenül bánik Testemmel, Legszentebb Eucharisztiámmal, és mégis azt mondja, hogy népemet vezeti, tudnotok kell, hogy ez nem igaz. Én soha nem kérnék Egyházamban egyetlen vezetőt sem arra, hogy új jelentések és értelmezések bevezetésével megváltoztassa Isten Szavát. Ez soha nem lehetséges.
Jézusotok

2014. január 12., vasárnap

Amiért szükséges imádkozni - elindult a legmocskosabb Való Világ , a VV6


Elindult a legnagyobb kereskedelmi tévé egyik csatornáján a ValóVilág "reality show", amely rögtön a nézettségi lista elejére ugrott. A nézőknek kínált kukkolás, meztelenség, szex, a másik leuralása és manipulálása, trágárság, az ismertség és pénz megcsillogtatása - a test evangéliuma, a megrontott ösztönök evangéliuma ismét nagy sikerrel meghirdetésre került.

Mennyei Atyánk!
Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, áraszd ki ránk és az egész teremtett világra Szentlelked, a Békesség Lelkét, a Kiengesztelődés Lelkét, a Védőügyvédet és Szabadítót! Ments ki minket, egész hazánkat és nemzetünket, de az egész Kárpát-medencét és a világot is a gonoszság ereje, sújtása, ostorozása alól! Állítsd helyre a Te országodat közöttünk és a teremtett világ minden részében!
Köszönöm Istenem, hogy szeretsz minket és velünk vagy mindenkor! Ámen.
*
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

http://szeretetfoldje.hu/index.php/imadsagok-hazankert/41-nemzeti-imanap/5261-amiert-szuekseges-imadkozni-elindult-a-vv6


Itt egy hiteles könyv a média káros hatásairól. Pratkanis-Aronson - A rábeszélőgép.

1497702_657886834270323_2103189937_n

1506016_10152242719078969_1189605108_n

Nyelveken szóló katolikus pap

 

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Azok az emberek, akik a mai világban élnek nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek

2014. január 11. szombat, 10:48
Drága szeretett leányom, azt akarom, hogy a világ megtudja, mennyire szeretem az embereket, mert Én még a legegyszerűbbet, a legmeggyötörtebbet és a legméltatlanabbat is szeretem. Aki csak azt gondolja, hogy Én az egyik embert a másik elé helyezem, az nem ismer Engem. Lehet, hogy kedvezek bizonyos lelkeknek, de nem szeretem őket sem jobban, sem kevésbé, mint a szerencsétlen lelkeket.
Én Szeretettel a Szívemben nézek minden lélekre. Én minden lélekhez ragaszkodom, mert ti Tőlem, az Atyától valók vagytok. Bár lehet, hogy gyengeségeitek által megbántódom és haragszom a gonosz szándékaitok és vágyaitok miatt, de az irántatok érzett Szeretetem sohasem hal meg. Isten minden bűnöst szeret – nem számít, hogy azok mit tettek. Istennek van végső Hatalma minden lélek sorsa felett, és ez a hatalom Őt illeti.
Csak Nekem van az egyedüli Felhatalmazásom arra, hogy ítélkezzek. Egy ember sem kapta meg közületek ezt a jogot. Amikor ő valakiről azt tartja, hogy bűnös, akkor ő csak vezekléssel büntetheti meg azt az embert és nem halállal. Soha senki sem ítélhet halálra egy embert a bűneiért, sem bíró, sem politikai vezető, sem földi Egyházam tagja függetlenül attól, hogy az mennyire gonosz. Senki sem ítélheti Pokolra a másikat, mert ha azt mondja, hogy egy lélek elkárhozott, akkor helyette ő lesz az, aki el fog kárhozni, attól függetlenül, hogy mennyi szent cselekedetet vitt végbe az Én Nevemben.
Mennyi időt pazaroltok arra, hogy egymást elítéljetek, ahelyett, hogy elfogadnátok a nektek adott Ajándékot – az egymás iránti szeretet Ajándékát! Szeressétek az Ajándékot, melyet Isten adott mindnyájatoknak, és ami a tietek, hogy kívánságotok szerint bármilyen módon továbbadjátok azt – ha ez megfelel Atyám Akaratának. Mégis oly sokan – akik szeretnek Engem, Jézus Krisztust-, azt gondolják, hogy Én elnézek minden olyan cselekedetet, melyek az egymás iránti gyűlöletet táplálják. Ehelyett tudnotok kell, hogy Én csak azt akarom, hogy szeressétek egymást és maradjatok állhatatosak Isten Szavához, amelyet az Ó és az Újszövetség tartalmaz.
Az Ige örök, nem változik meg soha. Azok az emberek, akik a mai világban élnek, nem különböznek azoktól, akik évezredekkel ezelőtt éltek. Talán több tudásotok és információtok lehet, de ti nem vagytok kiválóbbak, mint bármelyik előttetek élő generáció. Az ember halandó. Ebben a tekintetben semmi sem fog addig változni, ameddig el nem hozom nektek az Örök Életet.
Álljatok meg és gondolkodjatok. Utasításaim még mindig ugyanazok, mint ahogyan az Én földi Időmben adatott az emberiség számára. Most az egyetlen különbség az, hogy sok ember a tudomány fejlődése miatt azt gondolja, hogy nagyobbak lennének, mint Isten. Sokan annyira hisznek a halhatatlanságukban, hogy döntésük szerint nem fogadják el, hogy Isten teremtette őket. Sokan azt hiszik, hogy van hatalmuk Isten Törvényeinek átírására.
Sokan úgy döntöttek, hogy felépítik az új Bábel Tornyát, és amikor ezt teszik, akkor az Atyám Kezének egyetlen ütésétől romba fog dőlni. Akkor az ember rá fog jönni arra, hogy az élet csak Istennel és Istenért létezhet, ami megfelel Isten Akaratának. Nincsen élet Isten nélkül.
Jézusotok

Nem adták fel az abortusz-pártiak - Bíró László püspök levele az Európai Parlament magyar képviselőknek

Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!
2014. január 16-án az Európai Parlament plenáris ülésének napirendjén szerepel a Bizottság állásfoglalása A szexuális és reprodukciós egészség és jogok területén való diszkrimináció-mentességről. Nyilvánvalóan annak ellenére, hogy a Parlament 2013. december 10-i ülésén elfogadta A szexuális és reprodukciós egészség és jogok c. határozatot, kísérlet történik az ezzel a határozattal elutasított ún. Estrella-jelentésben foglalt kitételek (azaz az abortuszhoz való általános jog deklarálása, a lelkiismereti szabadság korlátozása, a kötelező szexuális nevelés bevezetése az alapfokú oktatásban, stb.) elfogadtatására. Tekintettel arra, hogy – mint ezt a dec. 10-én elfogadott határozat egyértelműen kimondja –, ezek a kérdések nem tartoznak az EU kompetenciájába, az újabb állásfoglalás előterjesztői nem veszik figyelembe sem az EU demokratikus eljárásrendjét, sem a szubszidiaritás alapelvét.
Az előterjesztők feltehetőleg az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 110. cikke alapján kívánnak eljárni, e cikk ugyanis lehetővé teszi, hogy az előterjesztett állásfoglalás alapján lefolytatott vita után a Parlament döntsön, lezárja-e a vitát egy határozattal. Tisztelettel kérem Képviselő Asszonyt/Urat, hogy tegyen meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy ne születhessen a Parlament 2013 december 10-i ülésén elfogadottal ellentétes határozat, vagy olyan határozat szülessen, megfelel az EU és a tagországok jogrendjének, nem sérti a szubszidiaritás alapvető elvét, valamint lelkiismereti szabadsághoz való alapjogot, tekintettel van minden emberi személynek az élethez való alapvető jogára, amelyet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az EU Alapjogi Chartája egyaránt deklarál, nem hivatkozik a nők semmiféle jogerős európai vagy nemzetközi dokumentummal nem deklarált abortuszhoz való jogára.
A Magyar Katolikus Családegyesület elnöksége nevében
Bíró László tábori püspök
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke
MKPK Családbizottság

Kenyai menekülttábor: a törzsek, nyelvek kavalkádjában a keresztények teremtenek egységet

Luke Mulayinkal atya a Kenyában található Kakuma Menekültközpontban működő Szent Kereszt plébánia igazgatója, ahol több mint 130 ezer ember talált menedéket Afrika különböző államaiból.

A szudáni menekültek attól a naptól fogva érkeznek Kakumába, amikor elkezdődtek a zavargások. 2014. január 3-án 2273 menekült érkezett és még sokkal többen vannak úton. Mulayinkal  atya elmondja: találkozott egy Gabriel nevű emberrel Jongle államból, aki 2005-ben itt volt diák, a Don Bosco Kakumában. Egy szudáni civil szervezetnél dolgozik az édesanyjával, feleségével és gyermekeivel érkezett. Szerencsés volt, mert gépkocsival utazhattak, de azt mondja, a legtöbben  gyalog keltek útra.
Arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban meg fog növekedni az érkező menekültek száma. Amióta nincs több hely, az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Bizottsága (UNHCR) néhány iskolát alakított át fogadásukra. Mindenre szükségük van, kezdve az élelmiszertől a ruházaton és sátrakon keresztül egészen a vízig. Hangsúlyozza: ha segíteni akarunk rajtuk, most van itt az ideje, hogy válaszoljunk a válságra, és ha van valami, amit tenni akarunk, akkor azt most kell megtennünk. Az UNHCR és az általuk vezetett irodák túl vannak terhelve.
A Kakuma Menekült Központot 1992-ben alapították a szudáni menekültek számára. A szaléziak már 1993 óta foglalkoznak a menekülttáborban élő fiatalokkal, képzést kínálnak fel nekik emberi és lelki növekedésük elősegítésére. Napjainkban a Szent Kereszt plébánia dél-szudáni, kongói, burundi, ruandai, etiópiai, eritreai és ugandai keresztényekből tevődik össze. A menekültek zöme nem ért sem angolul, sem kiswahili nyelven – vagyis a Kenyában használatos két hivatalos nyelven –, azért az itt működő mintegy tizenöt kis keresztény közösség tagjai veszik fel velük a kapcsolatot és jelentik az egységet különböző törzsek és nemzetségek között. Így a plébániák lesznek az egység alapvető helyei, ahol az emberek szívesen segítenek egymásnak.
A Kakumába érkező menekültek közül sokan írástudatlanok, ezért fontos szerepet töltenek be azok a fiatalok, akik tudnak írni és olvasni. Ők felelősségteljes feladatokat láthatnak el, a plébánia pedig kifejezetten szívvel ösztönzi őket erre.
ANS-Kakuma/Szaléziak.HU/Magyar Kurír

2014. január 11., szombat

A "melegholokauszt" és Tel-Aviv

Pénteken felavatták Izrael első olyan emlékművét, amelyik a melegholokauszt "áldozatainak" állít emléket. Elérkezett tehát az az idő is, amikor az izraeli kormányzat a Tóra útmutatásaival teljesen ellentétes módon a buzik kivégzése helyett azokat mentegeti és ünnepli. Mózes törvénye ugyanis nagyon egyértelmű ebben a kérdésben: a homoszexualitásért kivégzés jár. Ez éppen olyan parancsolat, mint a ne lopj vagy a ne gyilkolj, vagyis minden olyan embernek, aki elfogadja az ószövetséget, teljesen egyértelmű kellene hogy legyen. Teljesen érthetetlen tehát, hogy ebből a törvényből hogy lehet ennek az ellenkezőjét kihozni? Akkor most ez csak a zsidók számára nem érthető vagy mi? Elég valószínű egyébként, mivel minden más normális ország visszaszorítja, üldözi, esetleg kivégzéssel jutalmazza a természetellenes fajtalankodást, buzulást, és egyéb elfajzásokat. A Tóra ismerete nélkül is. Egy normális embernek ezen nem is kell mit magyarázni.
Az iszlám alapját képező Korán is érdekesen kezeli a kérdést, mivel a szexuális elfajzásokat száz vagy nyolcvan korbácsütéssel lehet büntetni. Lehet azon vitatkozni, hogy pontosan milyen eszközzel lehet végrehajtani az ilyen ítéletet, de általánosságban elmondható, hogy a huszadik korbácsütésre a bőr heves vérzések közepette több helyen erőteljesen felszakad, a negyvenedikre a hús helyenként lefoszlik a csontokról, a hatvanadikra pedig elég valószínű, hogy a főbb ütőerek is átszakadnak, és a nyolcvanadikra még egy erőteljes testfelépítésű ember is többszörösen meghal.
Visszatérve a melegholokausztra: mivel napjainkban is elmondható, hogy Izrael zsidó lakosságának 90%-a buzi, teljesen egyértelmű, hogy siratják az övéiket. Az ő fejükkel gondolkodva az is teljesen nyilvánvaló, hogy a csak számukra tényként kezelt holokauszt minden áldozata buzeráns volt, tehát ők tulajdonképpen nem tizenötezer, hanem hatmillió buzira emlékeznek. Mivel a zsidó tudja, hogy a másik zsidó milyen, ez nem is lehet kérdéses. A nagy zsidó színészkedés a holokauszttal kapcsolatban mintha most őszinteségi rohammá változott volna. A bűnt divattá tenni akaró minden igyekezetük azért van, hogy szándékaik szerint egyszer majd minden bűnüket felfedhessék, de mégis áldozatként és követendő példaként tekintsen rájuk mindenki - elérve ezzel a képmutatás, a bűn és az Isten elleni lázadás végső kiteljesítését. Csakhogy a világ egészségesebbik, és egyre erősebbé váló fele nem kér sem a zsidókból, sem a képmutatásaikból, sem a bűneikből.
A zsidók pedig kerüljenek csak szerepzavarba. Járassák csak le a holokausztos halálkultuszukat, amennyire csak tudják. Mert a legtöbb ember számára a komédia ezen foka már gusztustalan és röhejes.
Tamási Attila

2014. január 10., péntek

Büntethető homoszexualitás? Jöhet a népszavazás

Vszevolod Csaplin, az orosz ortodox egyház egyik vezető tisztségviselője támogatja azt a javaslatot, hogy népszavazás döntsön a homoszexualitás büntethetőségének visszaállításáról – közölte pénteken az Izvesztyija című orosz napilap.
A szinódus társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó apparátusának vezetője szerint fontos kérdést vetett fel egy, a szerzetesi szolgálattól ideiglenesen felmentett orosz médiasztár.
Ivan Ohlobisztin, aki évek óta az egyik legjobban fizetett orosz színész és egy mobiltelefonokat is forgalmazó nagy orosz cég kreatív igazgatója, január 7-én a Twitter közösségi weblapon nyílt levélben fordult Vlagyimir Putyin államfőhöz, és azt javasolta, hogy újra büntetőjogi kategória legyen a homoszexualitás. A férfi népszavazást kezdeményezett az ügyben.
Oroszországban és a volt Szovjetunióban 1934-től 1993-ig 5-8 év börtönt szabhattak ki azokra, akiket a büntető törvénykönyv 121. cikkelye alapján bűnösnek találtak a férfiak közötti szexuális kapcsolat létesítésében. Nem hatékony a homoszexualitással szembeni védekezés
Ohlobisztin szerint a homoszexualitásnak a kiskorúak körében való népszerűsítését tiltó orosz törvény nem hatékony, mert „a homoszexuálisokat tömörítő, hivatalosan működő, nyilvántartásba vett közösségek megléte önmagában a másság reklámját jelenti”, ami a hívők érzelmeit sérti. A katolikus egyház... vezetője elutasítja a homoszexuális párok örökbefogadási jogát.
Ferenc pápa egyébként interjúkötetben beszél a homoszexuálisokkal kapcsolatos véleményéről, azok után, hogy a világsajtó felfújta a riói járaton mondott visszakérdését: „Ki vagyok én, hogy egy meleget megítéljek?”
Az ortodox egyház egyik fontos tisztségviselőjének számító Vszevolod Csaplin az Izvesztyijának azt mondta, vitán felül áll, hogy ezt a kérdést érdemes társadalmi vitára bocsájtani. „A lakosság többségének, és nem valamiféle külső erőknek kell eldönteniük, mi minősül büntethetőnek, és mi nem. (...) Meggyőződésem, hogy az ilyen szexuális kapcsolatokat teljesen ki kell zárni társadalmunk életéből” – mondta.
Az Izvesztyija cikke szerint annak ellenére, hogy Ohlobisztin blogjáról eltávolították a Putyinnak címzett levelet, az Onlinepetition.ru oldalon aláírásgyűjtés kezdődött népszavazási kezdeményezésének támogatására.
Erre válaszul az orosz LGBT-közösség (magyarul LMBT: leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) a Change.org című honlapon követelték az orosz színész eltávolítását munkahelyéről, a vele szerződésben álló világhírű számítástechnikai céget pedig arra szólították fel, hogy vizsgálja felül együttműködését orosz partnerével. Analfabéta kezelés
Igor Kocsetkov, az oroszországi LGBT-hálózat vezetője jogi analfabetizmusnak és erkölcstelennek nevezte a homoszexualitás kérdésének ilyen kezelését. Emlékeztetett arra, hogy a szovjet időszakban 250 ezer ember ártatlanul szenvedett az őket büntető jogszabály miatt. Szerinte a büntethetőség visszaállításáról szóló népszavazás felérne azzal, ha Németországban azt javasolnák, hogy újra állítsák fel a koncentrációs táborokat.
MNO

Az ördög jellemrajza

Kaptam, küldöm...!

Találtam egy cikket a riscossacristiana.it c. olasz honlapon Bamonte atya, római exorcista tapasztalatairól és lefordítottam, hátha titeket is érdekel:


"Napjaink egy ördögűzőjének harca a Sátán ellen
Don Marcello Stanzione cikke

Megjelent a Riscossa Cristiana-ban, 2014.I.10-én

A gonosz jellegzetes viselkedése ördögűző szertartások alatt, hogy gyakran beszél pusztításról és rombolásról: gúnyos hangon vesz számba mindent, ami szép, jó, egészséges, tiszta, harmonikus és azzal fenyeget, hogy elpusztítja. Kifejezi különleges gyűlöletét a házasság szentsége és a családi szeretet irányában, rendkívül erőszakosan reagál, amikor két jegyes házasságának a megáldására kerül sor vagy amikor a házasok megújítják házassági fogadalmukat.

Francesco Bamonte atya, Mária Szeplőtelen Szívének Szolgálói rendjéből, aki 1990 szeptember 8-án lett pappá szentelve, a római egyházkerület ördögűzője és az olasz ördögűzők egyesületének elnöke. Már papsága első éveitől kezdve meghallgatás, tanács, bátorítás és az imában való kísérés által segítette azokat az embereket, akik varázslók áldozatai lettek vagy különféle okkult praktikák révén szenvedtek károsodást. 1997-ben lépett be az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségébe. 2005 óta tanít a római Regina Apostolorum főpapi egyetem „Ördögűzés és szabadító imák” kurzusain. Különböző olasz és külföldi egyházmegyék püspökeinek kérésére néhány éve papnövendékek és papok számára tart előadásokat az exorcizmus végzésével, az exorcizmus lelkipásztori megközelítésével és az okkultizmus különböző formáinak a társadalomban való elterjedése által előidézett problémákkal kapcsolatban..

Az Ancora (horgony) kiadó adta ki a „Mit csináljunk ezekkel a varázslókkal? Hogyan szabaduljunk meg a babonától és hogyan védjük meg magunkat a csalóktól” (2000); „A spiritizmus okozta károk. A Gonosz okkult akciói a túlvilággal történő állítólagos kommunikációk során” (2003) c. könyveit, míg a Paoline Editoriali Libri az „Ördögi megszállottság és az exorcizmus. Hogyan ismerjük fel a ravasz megtévesztőt?” (2006), a „Lázadó angyalok. A gonosz rejtélye egy ördögűző tapasztalatain keresztül” (2008) és a „Szűz Mária és az ördög az ördögűzésekben” (2010) címűeket.
2012. július 19-én az Ördögűzők Nemzetközi Egyesülete elnökének választották.

Bamonte atya egy nagyon érdekes előadást tartott az olasz ördögűzők országos gyűlésén 2013-ban és egyebek között megerősítette: Az ördögűzés során rendszeresen visszatérő jellegzetesség, hogy a Gonosz folyamatosan azt kéri, imádják, mintha Isten lenne. A Gonosz, aki képtelen elfogadni teremtmény mivoltát, beképzeli magának, hogy Isten és mohón vágyik az emberektől arra az imádatra, ami csak Istennek jár ki. Gyakran, amikor azzal foglalatoskodom, hogy kiűzzem, azt mondja: „Imádjatok, imádjatok, Isten vagyok, Isten vagyok. Essetek térdre, ha a nevemet kiejtik előttetek. Én vagyok a Mindenható! Hívjatok meg!” Ezekre a kifejezésekre a Rituale Romanum 20. szabványa által előírtak szerint (Titulus XII. De exorcizandis obsessis a demonio) a Szentírás szavaival válaszolok, pl. Jézus szavaival a pusztában: "Takarodj, sátán! Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"
Vagy Szent Pál szavaival: „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”.
(Fil 2, 10-11). Néha spontán hozzáteszek olyanokat, hogy „Csak az Atya, a Fiú és a Szentlélek az Isten. Nincs más Isten! Vesd térdre magad Előtte és imádd!” Ismételt felszólításaimra, hogy imádja az egyetlen igaz Istent, az egyik mondat, mellyel dühösen válaszolt nekem és amely kifejezi büszkeségét és gőgjét, ez volt: „Soha! Soha! Én Isten vagyok! Nézz körül és lásd, hogyan követ mindenki engem és hogyan keresi mindenki azt, amit én akarok neki adni!”.

Egy másik jellegzetes viselkedésmódja a Gonosznak az ördögűzések alatt, hogy gyakran beszél pusztításról, rombolásról: gúnyos hangon vesz számba mindent, ami szép, jó, egészséges, tiszta, harmonikus és azzal fenyeget, hogy elpusztítja. Kifejezi különleges gyűlöletét a házasság szentsége és a családi szeretetkötelék irányában, rendkívül erőszakosan reagál, amikor két jegyes házasságának a megáldására kerül sor vagy amikor a házasok megújítják házassági fogadalmukat. Egy napon (2005-ben) nagyon jól fejezte ki család iránti gyűlöletét ezekkel a szavakkal: „Még mindig nem tetszik nekem, ahogy a nők öltöznek. Még többet kell megmutatniuk a testükből, hogy a szex egyre inkább domináns lehessen és még inkább le tudjam rombolni a családokat!” Más alkalommal a nemi szervekre tett egyértelmű meghatározást, mint a: „a világ közepe”. Más dühödt reakcióival is találkoztam, például amikor olyan fiatalok jegyességére adtam áldást, akik nagyon komoly tisztasági fogadalmat tettek. Az Ördög úgy definiálta ezt az elhatározásukat, hogy az mocskosság.


Egy másik jellemvonása az Ördögnek, amely erősen megmutatkozik az exorcizmus során, az a benne forrongó gyűlölet. Élvezi a rosszat, bármilyen formájában is. Egyszer ezeket a szavakat kiabálta: „Vedd azt a mocskos könyvet az Apokalipszisről. Írnak benne egy asszonyról, aki szül. Én mindig azon dolgozom, hogy a gyerekeket felfaljam. Tudod, hogyan?” És leírta, szörnyűséges szavakkal, az anyaméhben lévő magzatok ezreinek minden nap és a világ minden részén folyó elpusztítását az abortusz révén és a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális erőszakot. Az, ami még borzalmasabbá tette minden alkalommal ezeknek a leírását az volt, ahogyan hozzátette: „Ó, hogy élvezem!” Ugyanezt a kifejezést használta fiatalokra, akik a kábítószerrel emberi lárvákká alázzák magukat és az öngyilkos merénylőkre, akik felrobbantják magukat. Az a mód is mellbe vágott, ahogyan a dolgokat felcseréli: ahogyan a jót rossznak, a rosszat pedig jónak kiáltja ki: Például sok alkalommal, amikor valamilyen relikviát mutattam föl neki, azt mondta: „Micsoda bűz! Annak a bűze, aki Őt választotta!” (Jézus Krisztusra utal, Akinek a nevét gyűlöletből és megvetésből, sosem ejti ki). Amikor pedig Rózsafüzért mutattam neki, azt mondta: „Átkozott lánc, azzal a Kereszttel az alján!” Ha pedig szenteltvízzel hintettem meg, tiltakozott, hogy nem akarja, hogy megmossák azzal a vízzel, ami bűzlik és éget. Szavaimra: „Áldd meg Uram ezt a testvérünket!”, ezt mondta: „Legyen átkozott, magammal viszem a pokolba!”. Az Evangélium szavaira pedig, „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok: Én felüdítlek titeket.” Rögtön azt válaszolta: Gyertek hozzám mind, gyertek ti mind, akik perverzek vagytok és én felüdítelek titeket!”.

Egyszer, mikor ördögűzést végeztem a következő exorcista szavakkal: “inimìce fidei, hostis, géneris umani, mortis adductor” (Hit ellensége, az emberi nem ellenfele, halálhozó), az ördög kifejezte ellenállhatatlan vágyát a rosszra ezekkel a szavakkal: „A bűn hatalma lesz nekünk oltárunk, amelyen feláldozzuk átkozott gyermekeid lelkét, azon az oltáron fogjuk vérét ontani átkozott fiaidnak. Van egy istene azoknak, akik gyűlölnek és ez az isten én vagyok!”

Azután pedig, rágalmazásaiból mindig kitűnik az is, hogy valóban ő az, aki folyamatosan megpróbálja megosztani az embereket és egyiket a másik ellen uszítani. Szereti kihangsúlyozni azt, hogy tetszik neki, ha az emberek gyűlölik egymást és vágyik az emberi gonoszságra, mert ahogy többször is megerősítette: „ez számomra étel, mely táplál és erősít”.

Apropó, annyiszor hallottam megerősíteni, hogy – a teológiával tökéletes összhangban – a rossz a mi akaratunk választása és amennyiben az emberi akarat, a kegyelemmel megtámogatva ellentmond neki, nem tehet semmit. Ugyanakkor, számtalanszor és egyértelműen fogalmazva megerősítette azt is, hogy az ő legfontosabb tevékenysége az emberek között a maga a kísértés. Egy alkalommal, amikor is az ördögűzés rítusa szerint ehhez a ponthoz érkezünk: „malorum radix, fomes vitiorum, sedùctor hòminum, proditor gentìum” (minden rossznak gyökere, bűn terjesztője, emberek elcsábítója, népek átejtője), akkor ezekkel az ékesszóló szavakkal fejezte ki kísértői feladatát: „A mi feladatunk az, hogy kísértsünk, mindig, mindenkit, mindenhol és minden körülmények között. Aki beleesik a hálónkba, örökre lezuhan hozzánk”.

Egy utolsó élmény, amelyet megemlítek, hogy az ördögűzések során mindig mélyen megérint engem az ima kézzelfogható ereje és hatásossága. Az exorcizmus egy liturgikus cselekedet, ezáltal az Egyház imája. Az ördögűző nem a saját nevében, hanem Krisztus és az Egyház nevében exorcizál. Így aztán, ha nagyon sajnálkozunk azon szenvedések miatt, melyeket az ördög okoz azoknak, akiket megszállva tart, jó ha elmélkedünk egy kicsit és így megértjük, hogy amennyiben ez az ima ilyen mértékben zavarja őt, akkor bármilyen más ima is, liturgikus vagy saját szavakkal elmondott ima meghozza gyümölcsét, feltéve, hogy mély hittel imádkozunk. Ez még akkor is igaz, ha nem látjuk ilyen kézzelfoghatóan és azonnal eredményét. Mindez arra ösztökél, hogy szeressük az imát, úgy a közösségit, mint az egyénit és növeljük a gyakoriságát és a kéréseinket, azzal a bizonyossággal, hogy az őszinte ima mindig jót hoz, saját magunkra is, még ha ez nem is nem érzékelhető az adott pillanatban. Emlékszem, hogy az ördög egyszer, akarata ellenére, nyilvánvalóan az Istentől kényszerítve ezt volt kénytelen mondani: „Ha ti, emberek, térden állnátok Előtte és dicsőítenétek, mint az angyalok, nem lenne semmink abból a hatalomból, amelyet ti biztosítotok nekünk fölöttetek”."
Az eredeti itt található: http://www.riscossacristiana.it/la-lotta-di-esorcista-contemporaneo-contro-il-demonio-di-don-marcello-stanzione/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el

2014. január 9. csütörtök, 21:41
Drága szeretett leányom, nézz magad körül – és mit látsz? Egy ellentmondásokkal teli világot. Az egyik oldalon szeretetet, örömet és jóakaratot fogsz látni. De ezt semlegesíti a másik oldal gyűlölete, amit a gonosz érez az emberiség iránt.
Tudnotok kell, hogy minden, amit láttok megtörténni a világban, a nyugtalanság, szomorúság, zavarodottság, a bizalom hiánya, minden méreg és gonoszság, csak egyetlen forrásból jöhet. Az emberiség ostora, a Sátán, aki kétségbeesett boldogtalanságot hozott létre Isten gyermekei között. Fájdalmaik az Enyémek lesznek, és éppen emiatt van az, hogy a gonosz ekkora pusztítást okoz: csakhogy bántson Engem.
Leányom, a mai naptól kezdve bármerre is járnál, és bármilyen arcot is látnál, úgy fogod látni azokat, ahogyan Én látom őket – mind Isten egy-egy gyermeke. Ó, mennyire szeretem mindnyájukat, mennyire szeretném dédelgetni őket, függetlenül hibáiktól és bűneiktől. Nem számít, hogy az, amit tettek, azért volt, csakhogy bántsanak Engem, Én még mindig szeretem őket – minden egyes embert. Nagy örömet érzek, amikor látom sugározni a szeretetet belőlük – egy szeretetet, amit Atyámtól kaptak Ajándékba, Aki megteremtette őket. Az Ő szeretetük az Én Szeretetem, mely hozzájuk vonzza a többi lelket, és aztán így Isten Szeretete mindenüvé szétterjed.
De amikor valamelyik lélekben fájdalmat és szenvedést látok, akkor fájdalmuk az Enyém lesz. Fájdalmukat okozhatja rettenetes szenvedés, amelyet éppen a mások iránti szeretet hiánya idézett elő, ami egyfajta vigasztalanságot hoz magával. Magányukat és elszigeteltségüket szintén érzem, és ez tovább éleszti Együttérzésemet.
Aztán vannak olyan lelkek, akik azzal töltik minden idejüket, hogy nem Tőlem származó dolgok után vadásznak. Azok, akik elutasítanak Engem, teljesen kettétörik a Szívemet. Mennyi Vérkönnyet hullatok ezekért a lelkekért, mivelhogy ők elvágták a köldökzsinórt, ami összeköti őket Üdvözítőjükkel – Aki egyetlen reményük a szabadulásukra! Amikor ezeket a lelkeket látod, leányom, szörnyű fájdalmat fogsz érezni a szívedben, ahogyan azt Én is érzem irántuk.
Végül, ott vannak azok, akik azt mondják, hogy Engem képviselnek, de akik arra sem méltók, hogy megtöröljék a Lábamat. Irántam való gyűlöletüket önszeretetük okozza. Mégis, nem számit, hogy milyen gyakran sértegetnek Engem és vezetik félre nyájamat, Én továbbra is vágyom a lelkük után.
Szeretetem az emberiség iránt teljes. Én mindenkit szeretek, beleértve azokat is, akik a leggonoszabb tetteket követik el. Ez így lesz egész végig. Én minden lelket át fogok ölelni, egészen az utolsó napig, amikor a lelkek megmentése érdekében tett minden Erőfeszítésem már teljesen kimerült, így tehát csak azok a lelkek fognak örökre elveszni Számomra, akik a fenevad mélységébe rohannak, és akik elutasítanak Engem, annak ellenére, hogy tudták, menyire szeretem őket.
Mindig szeressétek egymást, hibáitok ellenére is – ahogyan Én szeretlek benneteket. Amikor valaki rossznak talál benneteket, emlékezzetek Szeretetemre, és maradjatok csendben. Amikor megvettek másokat, akkor tudnotok kell, hogy ez a gyűlölet nem Tőlem származik. Amikor egymásra néztek, akkor úgy nézzetek a másikra, mintha az Én Szemeimmel néznétek őket. Senkit sem szabad elkerülnötök. Ehelyett legyetek együttérzéssel azok iránt, akik neheztelnek rátok, megbántanak benneteket, vagy bajt okoznak nektek, mert Én szeretem őket. Ha szerettek Engem, akkor szeretettel fogtok viseltetni azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültök.
A Szeretet ragályos, mert Istentől származik. A Szeretetből csak jó származhat.
Jézusotok

Elmebeteg zsidók toboroznak a mozivásznon

Kevin Smith zsidó rendezésében készülő perverz filmalkotás kerül a mozikba. Már az alaptörténet beteges és pokolravaló, miszerint a megőrült Jézus ellen összefog az emberiség a sátánnal, hogy végleg félreállítsák Isten fiát. A filmben Jézus mindent elpusztítani akaró őrültnek van ábrázolva, míg az ördög kedves, humanista szerzet. Említett rendezőnk korábban is "megajándékozta" a filmnézőket eszement, torz lelkivilágával, elég csak a Stop Shop nevű, káromkodásokat és elferdüléseket dicsőítő "alkotását" említeni. Sajnos ezt egyfajta kultusz-filmként tartják számon. Az ízig-vérig zsidó rendező az alacsony költségvetésű produkciók híve, amiből persze maximális hasznot húz. Úgy tűnik ez a botrányos figura nyugodtan gúnyt űzhet a keresztény értékekből és Jézus Krisztusból, senki nem bojkottálja tevékenységét. Biztosak vagyunk abban is, hogy filmtermékei a szabadkőműves háttérhatalom parancsára vagy legalábbis beleegyezésével és támogatásával készülnek. Ez Amerika, a sátánisták paradicsoma.
Dunai István

Amiért szükséges az ima a gyermekekért - két eset

Két eset: Minden felelőst felmentettek a szentmiklósi gyerekkínzás ügyében, illetve már a második gyerek lett öngyilkos egy szakiskolában...
1. eset: Minden felelőst felmentettek a szentmiklósi gyerekkínzás ügyében
Éveken keresztül se a védőnő, se a gyerekorvos, se az óvoda, se az iskola, se a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket. Csak az elhanyagoltságuknak köszönhették, hogy végülis nevelőszülőkhöz kerültek, és brutális szüleiknek egy darabig még a láthatási joga is megmaradt. Ezt hozta ki a kormányhivatal által indított vizsgálat, amely a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésére irányult. Senkivel szemben nem javasolták fegyelmi indítását.
A botrányt a Blikk cikke robbantotta ki tavaly november 26-án. A vádiratra hivatkozó cikkben megírták, hogy egy házaspár éveken át kínozta, rendszeresen megerőszakolta és verte három kiskorú gyerekét. A gyerekekkel a vád szerint fekáliát és patkányt etettek.
A legidősebb fiú 2000-ben, húga 2002-ben, öccse 2003-ban született. A vádiratban az Index információi szerint az szerepel, hogy a bántalmazás azóta tartott, „mióta csak az eszüket tudták”. Csak 2012 januárjában kerültek el brutális szüleiktől.
Az ügyben rögtön felvetődött a gyermekvédelmi rendszer szereplőinek a felelőssége, az a kérdés, hogy történhetett meg, hogy éveken át senki nem lépett hatékonyan közbe, nem védték meg a gyerekeket brutális szüleiktől.
A botrány első napja azzal telt, hogy mindenki hárított, november 27-én azonban közölte a Pest Megyei Kormányhivatal, hogy elrendelte: a Szociális és Gyámhivatal indítson vizsgálatot az ügyben. A gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének vizsgálatát el is kezdték november 28-án, írta az Index megkeresésére szerdán a kormányhivatal. A vizsgálat lefolytatására 30 napjuk volt
A vizsgálat jogi hátterét egy 2006-os kormányrendelet adta, ez sorolja fel a szociális és gyámhivatal feladatait. Ezek között szerepel, hogy a hivatal „a gyermekvédelmi jelzőrendszer elégtelen működése esetén megteszi” a gyermekvédelmi törvény két bizonyos pontjában megadott intézkedéseket.
Az egyik ilyen pont a fegyelmi felelősségre vonásról szól. Azt mondja ki, hogy ha a jelzőrendszer valamelyik tagja (a felsorolás szerint például védőnő, háziorvos, gyermekorvos, családsegítő szolgálat, óvoda, iskola, rendőrség) jelzési vagy együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, a gyámhatóság – jelzésre vagy hivatalból – értesíti a fegyelmi jogkör gyakorlóját, és javaslatot tesz arra, hogy induljon fegyelmi az érintettel szemben. A másik pont azt rendeli el, hogy a gyámhatóság  ezzel egyidejűleg egyeztető megbeszélést tart, és a gyermekjóléti szolgálatnál kezdeményezi esetmegbeszélés megtartását.
A vizsgálat eredményéről ezt közölte a kormányhivatal:
A médiában korábban megjelent információkkal ellentétben, a vizsgálat szerint a gyermekekkel kapcsolatban álló védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat nem észlelte a gyermekek szexuális bántalmazását, ilyen jelzés sem szóban, sem írásban nem történt.  Nevelőszülőhöz való kerülésüknek oka nem a bántalmazó szülői magatartás, hanem rendkívüli elhanyagoltságuk volt. Az átmeneti nevelésbe vétel iránti eljárás során a gyermekeket pszichológus is megvizsgálta, de akkor sem tárt fel szexuális bántalmazásra utaló gyanút. A gyermekek már több mint fél éve nevelkedtek nevelőszülőnél, amikor újabb pszichológiai vizsgálat során szexuális abúzus gyanúja felmerült. A Városi Gyámhivatalnak a nevelőszülői hálózat jelezte a pszichológiai vizsgálatban feltárt gyanút, amely jelzésre a Szigetszentmiklósi Városi Gyámhivatal haladéktalanul büntetőfeljelentést tett, valamint a szülők kapcsolattartási jogát megszüntette a gyermekekkel.
Amikor visszakérdeztünk, hogy ezek szerint tehát a vizsgálat:
- semmilyen mulasztást nem állapított meg,
- semmilyen hibát nem azonosított, és ebből kifolyólag
- semmilyen változtatás (személyi felelősségre vonás, új gyakorlat kialakítása) szükségességének kimondását sem alapozta meg,
a kormányhivatal sajtófőnöke a kormány gyermekvédelmi intézkedéseiről írt általánosságban, azzal, hogy „a Szigetszentmiklóson történt szörnyűséges események” megerősítik ezek szükségességét.
Megjegyezte, hogy a „közigazgatás reformja a gyermekvédelmi rendszert elsőként érintette”. Példaként azt hozta fel, hogy 2013. január 1-jétől a járási gyámhivatalok létrejöttével megszűnt a jegyző és a gyámhivatal közötti ügyek áttétele, és lehetővé vált a gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés. A kormányhivatal válaszközleménye megjegyezte, hogy az ő vizsgálatuk „a jelzőrendszer egy szeletére terjedhetett csak ki, további vizsgálatokra a hivatal nem volt jogosult”. November 27-én belső vizsgálatokat ígért az Index kérdésére a szigetszentmiklósi önkormányzat is. Az önkormányzat sajtómunkatársa, Vajna-Sallai Adrienn azon a napon az Indexnek az írta:
„A szükséges belső vizsgálatok el lesznek végezve. Az ügyet kivizsgáljuk, és mint minden alkalommal, így most is megtesszük a megfelelő intézkedéseket.” (Janecskó Kata - index)

2. eset: Csicskáztatás miatt ugrott le a 17 éves diák
Társai folyamatos kegyetlenkedése miatt akart öngyilkos lenni az a 17 éves fiú, aki kedd reggel a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola aulájában vetette le magát a legfelső emeletről, írja a Blikk. A diák a fehérvári kórház intenzív osztályán fekszik, egyelőre kómában van.
Az iskola diákjai közül a legtöbben arról beszélnek, hogy  a fiú ezért akart végezni magával, mert az iskola egyik bandája folyamatosan zaklatta. Állandóan csicskáztatták, megütötték, nemegyszer az is előfordult, hogy arcon köpték.
A kórházban fekvő fiú bátyja a Blikknek azt mondta: tudták, hogy többen szekálják öccsét, de ő sosem panaszkodott otthon. A báty szerint hiába kérték, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége, nem mondott semmit, sőt az eset előtti este még vidáman elviccelődtek édesanyjával. A fiú szerint öccse önszántából nem ugrott volna, lehet, hogy kényszerítették vagy valahogy rávették.
A diákok közül többen nem mentek iskolába. Volt, akivel pszichológus is beszélgetett. Néhány diák ugyanis látta, amint a fiú leveti magát az emeletről és fejjel az aula kövére zuhan. Többen látták társuk vérben fekvő testét. A 17 éves fiút többször újra kellett éleszteni.
Az Árpád Szakképző Iskola egy másik tanulója karácsony előtt pár nappal lett öngyilkos. Egy társával együtt a vonat elé ugrott, őt már nem tudták megmenteni.



Ima a gyermekek védelméért

Drága Istenünk kérünk, védj meg minden gyermeket az egész világon a fizikai és lelki bántalmazásoktól!
Küldd el a Szentlelked minden magányos és kétségbeesett gyermekre, hogy tudják nincsenek egyedül, és hogy Rád mindig számíthatnak. Angyalaid segítségével oltalmazd a veszélyben lévő gyermekeket. Ébreszd fel a szeretetet az emberek szívében, az árva gyermekek megsegítésére.
Imádkozunk minden olyan felnőttért, akik ilyen gyermekek közelében vannak, hogy Szentlelked segítségével jót cselekedjenek.
Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, hogy hatalmas erőddel állítsd le a gyermekekre zúduló csapásokat, és ébressz szeretet az emberek szívében!
Drága Szűzanyánk kérjük hathatós segítségedet és közbenjárásodat minden gyermek védelmében! Ámen.
*
Kérünk Téged Istenünk, hárítsd el a pedofília, az erőszak, a prostituálás veszedelmét a gyermekektől és minden kiszolgáltatott embertől! Leplezd le e gonoszságok művelőit, különítsd el őket, hogy soha többé semmilyen kárt ne okozzanak a senkinek!

A hamis proféta a meleg párokról

Ismét a melegekkel kapcsolatos fontos kijelentést tett Ferenc pápa. Bár legutóbbi megnyilatkozására talán nem figyelt fel annyira a világsajtó, mint amikor nyáron a Rio de Janeiro-i útjáról visszatérve beszélt a kérdésről, mégis ez is fontos mérföldkőnek tekinthető. Nyíltsága mintha a Vatikánban is némi zavart keltett volna.
Jól emlékezhetünk arra, amint nyáron Ferenc pápa a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról hazatéve a repülőn, újságírók előtt az egyházfők közül elsőként beszélt az azonos neműekhez vonzódók ügyéről. "Ha valaki meleg és az Urat keresi, ki vagyok én ahhoz, hogy ítéletet mondjak róla? Mindannyian a testvéreink. Az elveszetteknek segíteni kell" - fogalmazott a pápa.
Az azonos neműekkel kapcsolatos véleménye gyökeresen eltér attól, amit előzőleg sok egyházi személyiség és magát katolikusnak nevező, akár befolyásos személy hangoztatott. Az egyház tanítása ettől persze még nem változik, de nem is kell újraírni a katekézist. Ferenc pápa ugyanis arra világított rá, hogy ennek az üzenete a diszkriminációra való ösztökélés helyett az elesettek, rászorulók társadalomba integrálásának elősegítése. Hogy szavai milyen hatást keltettek a világban, az is mutatja: egy amerikai meleg magazin, a The Advocate Ferenc pápát választotta meg a 2013-as év emberének.
Az egyházfő a fenti gondolatmenetet követte november 29-én, amikor szerzetesrendek vezetőivel találkozott. Beszédét január elején tette közzé a jezsuiták lapja, a La Civiltá Cattolica. Mint fogalmazott, a nevelés szempontjából "számunkra is nagy, időnként nehezen megérthető kihívást jelentenek" az azonos nemű párok". Hozzátette, az egyház nem eshet abba a hibába, hogy e párok gyermekeit "beoltsák" a hit ellen.
Ez a mondata legalább annyira fontos, mint a repülőgépen elhangzott megnyilatkozása, hiszen ezúttal sem akar szőnyeg alá söpörni egy az egyház szempontjából tabunak számító problémát, hanem szembenéz azzal a ténnyel, hogy létrejöhet családi közösség melegek között. Ferenc pápa rámutatott arra, a mai világ kihívásai miatt nem mindegy, miként közvetítik Krisztus üzenetét.
Hogy kijelentésével az egyházban is sokan egyetértenek, bizonyítja Domenico Mogaveronak, Mazara del Vallo olasz egyházmegye püspökének kijelentése, aki a La Stampa napilap múlt vasárnapi számában az azonos neműek kapcsolatának elfogadása mellett foglalt állást. Mint mondta, ellentmondana a keresztény irgalmasságnak és az emberi jogoknak, ha ezekre a párokra úgy tekintenének, mintha nem is léteznének. Ugyanakkor ő sem támogatná azt, hogy a meleg párok kapcsolata törvényileg ugyanolyan elbírálás alá essen, mint a férfi és nő által kötött házasságoké. De bizonyos jogok őket is megilletik - tette hozzá. Teljesen jogosnak tartaná például, ha lehetővé tennék számikra az özvegyi nyugdíj bevezetését.
Enrico Salmi, Parma püspöke, az olasz katolikus püspök kar családügyi felelőse szintén nem támogatná, hogy törvényben ismerjék el az azonos neműek viszonyát, ugyanakkor hitet tett a melegek emberi jogainak védelme mellett. Megfigyelők szerint már ez is némi elmozdulás a korábbi mereven elutasító állásponthoz képest.
Ezek a megnyilatkozások mintha némi zavart keltettek volna a Vatikánban. Federico Lombardi, a Szentszék sajtóirodájának vezetője cáfolta, hogy a pápa nyitni kívánna az azonos neműek kapcsolata ügyében. Kifejtette, csak arra kívánt utalni, hogy az iskolákban különböző társadalmi hátterű gyermekek tanulnak, elvált szülők gyermekei, s akár olyanok is, akiknek a szülei melegek. Mint Lombardi írta, természetes az, hogy az oktatás során mindezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Tény, hogy 2010-ben, amikor Argentínában a latin-amerikai országok közül elsőként fogadták el az azonos neműek kapcsolatának törvény előtti elismerésére Jorge Mario Bergoglio, akkor még Buenos Aires érsekeként hevesen bírálta a jogszabályt. Ugyanakkor jól értesült argentin újságírók azt állították, a színfalak mögött Bergoglio már messze nem volt ennyire elutasító.
A kérdés azért is időszerű Olaszországban, mert a napokban tette közzé társadalmi programját Matteo Renzi, a balközép kormánypárt, a Demokrata Párt (PD) múlt év végén megválasztott elnöke. Ennek egyik eleme, hogy javasolja az azonos neműek kapcsolatának törvény előtti elismerését. Úgy véli, a jogszabályt brit példára kellene megalkotni. Olaszországban jelenleg a helyi polgármesteri hivatalok dönthetnek e kapcsolat elismeréséről. Eddig 145 település csatlakozott az előterjesztéshez.
A római kormányzat egyébként eddig két alkalommal, 2002-ben és 2007-ben is napirendre tűzte az azonos neműek törvény előtti elismerésével foglalkozó javaslatot, de törvény végül nem született, részben a Vatikán és az olasz püspökök heves ellenállása miatt.
Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit törvényt júliusban fogadta el a londoni parlament két háza, hosszas tárgyalássorozat után. A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy e párok 2014. március 29-től akár polgári, akár vallási szertartással házasságra lépjenek egymással.
Rónay Tamás
Népszava