2010. december 13., hétfő

manduriai Debóra által

2010. december 12.


 A fény derengése egy fáradságosan befejezett nap és hét után arra indít, hogy felébredjek. Alighogy kinyitom a szeme megértem, hogy közel van a kegyelem. Még nem sikerül senkit sem észrevennem a fénysugarak között a meleg tónusú és erős színek között, de ugyanakkor egy gyengéd dallamot hallok, amely más le nem írható hangokkal keveredik és a fénylő oszlop szívéből érkezik. Majd néhány tíz másodpercnyi ideig hosszú csend következik és egy halk ruhasuhogást veszek észre. Előveszem a rózsafüzérem, és amíg imádkozom, egy rés nyílik meg előttem.
Nem önthető szavakba, ahogyan a gőztől duzzadó felhők kettéhasadnak. Enyhe virág- és tömjénillat előzik meg az édes Úrnő megjelenését. Fehér ruhába van öltözve, de egy nyakánál összekapcsolt köpenyt is visel, színe olyan, mint az ég, szakadt és vérrel áztatottan szennyes.
Arca telve volt fájdalommal. Arra kért, hogy imádkozzunk közösen különösen arra a szándékra, amely az Úr két parancsa elleni vétkekre vonatkozik.
Leírom az üzenetnek azt a részét, amit megoszthatok, a többit a szívemben kell őriznem egy meghatározott ideig.


„... Kedves fiaim, azért imádkozom, és azért járok közben, hogy a mai sötét időkben is vegyétek észre Fiam fényét. Szeretete annyira bőséges mindnyájatok iránt, hogy elküldött engem, hogy elveszett reményeteket visszaadjam. Bábel tornyát mindenütt felépítették, vagyis súlyos bűnök terheli a szent igazságosságot.
Azt szeretném, ha ma meghallgatnátok, hogy a hazugság és gyilkosság ne uralkodjon rajtatok egy pusztító évtizednél tovább. Az Úr nem hagyott el benneteket, és ezért drága gyermekeim jósággal és bizalommal válaszoljatok, hogy egy szörnyű büntetéstől menthessen meg benneteket, amely a következő hónapokban készül felülkerekedni. Csak ha könnyeim meghallgatásra találnak! Ne utasítsátok vissza segítségemet és imádkozzatok, engeszteljetek, ajánljátok mindezt azokért, akik a rosszat terjesztik, és így kísértik az ítéletet magukkal szemben.
Eljövök, hogy minél nagyobb számú lelket hívjak meg az üdvösségre és félelmet érzek azokért, akik kinevetve szavaimat, nem akarják megváltoztatni életüket."
D: Fájdalom van bennem és sírok, amikor szeretett hazámra gondolok, hogy mennyien nem hittek nektek különböző mások általi okoknál fogva.
„Ne szomorkodjatok kedves gyermekeim és tárjátok ki szíveteket Isten felé azért, hogy meg tudjon bocsátani nektek és elfogadhassa áldozataitokat.
Hamarosan jelet kaptok... (Mozgatja a kezét, a köpeny a vállán mozdulatlan marad és az alsó részén nyitott, amely bezárul, majd újra kinyílik három alkalommal).
Gyermekeim nem most, hanem a végidőkben (a végén) a Szentlélek igazolja majd erre a helyre történő érkezésemet, és majd örülni fogtok, hogy válaszoltatok az Üzenetre.
A közeli viszontlátásra."

2010. december 12., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15
Szeretett leányom, te már készen állsz az továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.
Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a föld megteremtése óta.
A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok.  Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy a mások kárára.
Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.
Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindannyiatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindannyiatokra mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.
Gyertek ide Hozzám Gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.
Sok gyermekem félelmet érez szívében, azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük.  Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz.  Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket és örömkönnyeket fogok sírni.
Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amit akkor érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.
Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra. Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.
Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a szeretetet és az igazságot olyan módon, hogy annak értelme legyen. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.
A semmibe vezető Üres Ösvény
Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.
Szenvedésem a Getszemáni kertben
Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam, azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem (kínfájdalom), és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.
Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, vagy Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz?  Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével. Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.
Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok,
Jézus Krisztus

2010. december 8., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Figyelmeztetés az emberiség számára , az igazság megértésére ..

2010. december 7. kedd; 3:15
Igen, szeretett leányom, újra itt vagyok. Írd a következőket: te, leányom, aki az igazság megtagadása miatt fordultál el Tőlem, most segíteni fogsz Nekem abban, hogy népem visszatérhessen a világosságra, az igazság világosságára.
Egyetlen embertől sem tagadom meg azt az esélyt, hogy láthassa Isten Igazságát. Meg fogom nekik mutatni Irgalmasságomat, Létezésem bizonyítékának ajándékaként.   Ők akkor kapják meg ezt az ajándékot, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt végre megismerik az igazságot. Sajnos, nem fog mindenki megtérni Hozzám, és nem fognak Atyám Örök Birodalma felé sem fordulni, még ez alatt az esemény alatt sem.
Leányom, már néhány napja nem kommunikáltam veled. Ez szándékos volt. Ez az idő lehetővé tette számodra, hogy az üzeneteim tartalmát gondosan feldolgozhasd.
Most már tudod, hogy az üzenetek Tőlem jönnek, és hogy mindegyiknek fontos témája van. Úgy gondolom, hogy tanításom igazságait most már meg tudod különböztetni a képzeletedtől. Leányom, te most láthatod azokat a sérelmeket és azt a kétségbeesést, amit Én érzek akkor, amikor te szinte naponta tanúja vagy annak a csalódottságnak, amit Én és az Örök Atya érzünk, ennek a szomorú, üres és hitetlen világnak a hozzáállása láttán.
Nemcsak a hitetlenek okoznak neked fájdalmat, de a Tőlem kapott ajándékok és kegyelmek által, még a zűrzavart is látod követőim fejében. Nekik sem könnyű az igazságról meggyőződniük, amelyet Szeretetem ajándékaként adok, prófétáim által.
Milyen hosszú, kanyargós út gyermekeim számára, amikor az igazságra törekednek, és azokra az ígéretekre, amelyeket Én adtam nekik. Amikor te személyesen most gyermekeimre nézel, az utcán, a televízióban, a médiában és felebarátaid között, akkor az Én szememmel látod őket. Mit látsz?  A lelki világ feledésbe merült, és hiányzik életük valódi célja. A reménytelenség érzését látod, a világi csábítások hajhászása ellenére.
Gyermekeim most nem ismerik fel, de a tisztulás folyamatán mennek keresztül. Ezt a tisztulási folyamatot, amely során az anyagi javak hiányának köszönhetően az üresség érzését tapasztalják meg, Én engedtem meg. De mindezt az emberek kapzsisága okozta. Azáltal, hogy az emberek megkapták a szabad akarat jogát, a gonoszok továbbra is a bankrendszer globális összeomlását készítik elő, ravasz megtévesztéseik által.
Megengedtem Népemnek, az ártatlan áldozatoknak, hogy keresztülmenjenek ezen a tisztulás folyamaton. Nagyon fontos, hogy keresztülmenjenek mindezen, mert azok a nehézségek, amelyeket el kell viselniük, segíteni fognak a lelkük megtisztulásában.
Nagyon közel az az idő, amikor az anyagi javakból kevesebb lesz, és nehezebb is lesz elérni, így az emberek az életet mélyrehatóbban fogják látni. Az egyszerűség segíteni fog felnyitni szemüket az igazságra, arra az igazságra, ami valóban nagyon fontos. Enélkül a tisztulás nélkül, amely során megengedem Gyermekeimnek, hogy lelkük érdekében szenvedjenek, nem tudnak és nem is fognak közelebb kerülni Szívemhez.
Csupaszon, anyagi javak nélkül, azért, mert a múltban olyan megszállottak voltak a bálványimádástól, most vissza fognak térni az igazsághoz. Világosan látni fogják mások lelkében a szeretetet.  Így a gonoszt minden rút dicsőségében is gyorsan felismerik, mindazokban, akik a megszállottság és a kapzsiság csábítását követik. Azokat, akiket hitelesnek tartanak a médiában – mintha fel kellene nézni rájuk, és csodálni kellene őket-, ők (Gyermekeim) úgy fogják most már nézni ezeket az embereket, ahogy Én látom őket – teljes kétségbeeséssel és szomorúsággal.
Menj most leányom, és értsd meg a feladatodat, lásd tiszta szemmel. Te már ismered az igazságot. Nem kételkedsz többé. Terjeszd a megmentés igazságát olyan gyorsan, ahogyan csak tudod, hogy az emberek esélyt kaphassanak a megmenekülésre, még a Nagyfigyelmeztetés előtt.
Szerető Megváltótok Jézus Krisztus

2010. december 6., hétfő

Nagyfalui üzenet, 2010. december

2010 (2011) – AZ ÜNNEPEK MEGISMERÉSÉNEK ÉS MEGÉLÉSÉNEK AZ ÉVE – DECEMBER


”Boldog a nép, mely ünnepelni tud és Arcod fényében járhat Uram!” (88 Zsolt. 16)

75. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból elmélkedjük át Jézus születésének történetét! (Mt.1,2;Lk.1;2;Jn.1) 

Havi mottó: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki Asszonytól született…!”
(Gal 4,4)

Havi imaszándék: azért könyörögjünk együtt, hogy minél több édesanya örömmel vállalja gyermeke megszülését és Isten Akarata szerínti felnevelését!

Konkrét feladatunk: köszönjük meg édesanyánknak, hogy megszűlt és szeretettel felnevelt minket!

Békével, szeretettel és örömmel teljes karácsonyi ünnepet és Istentől megáldott Új Évet kívánunk mindenkinek!


Tanítás a Szentlélek Istentől 2010 decemberében


„Szeretteim! Jézus, szavak nélkül is, már a születésekor tanított titeket. Tudnotok kell, mindennek, ami Jézus születésekor végbement mélységes mondanivalója van.

Jézus Betlehemben született! Betlehem, azt jelenti, a kenyér háza. Ő, Aki jászolban született a világ éltető, mennyei Kenyere. „Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van”.

Jézus nem Názáretben, hanem egy idegen helyen született! Ő ezzel azt hírdeti: csak átutazók vagytok itt a Földön, egy utas, aki utazik tovább. A ti házatok a Mennyben van!

Jézus a pásztorok és a bárányok szállásán született. Ő, a kicsik és a nagyok Jó Pásztora, Aki az életét is feláldozta juhaiért.

Jézus egy bűzös istállóban született. Jézus születésekor a Föld olyan volt, mint egy bűzös istálló. Jézus isteni Irgalmának az illatát hozta el a Földre.

Jézus rejtekben született! Ő az elrejtett Isten, aki jelen van a szentségekben, a felebarátban, a Bibliában.

Jézus a sötétség csúcsán, éjfélkor született, amikor az emberiség nagy része lelki sötétségben élt. Üzenete: ne legyetek a sötétség és az eltérés fiai. Legyetek a világosság és a megtérés fiai. „Úgy világítson a ti jó példátok az emberek előtt, hogy látva a ti jótetteiteket, dícsérjék a mennyei Atyát.”

Jézus télen, a hidegben született, akkor, amikor az emberek többségének a szívében szeretetlenség volt. Jézus elhozta a világba, a szívekbe a meleget, a szeretetet, a boldogságot.

Jézus születése idején Rómában a harc istenének a temploma zárva volt. Ahol nincs a szívekben Jézus, ott harc, békétlenség és minden rossz megtalálható. Ahol Jézust beengedik a szívekbe, a családba, ott Vele együtt megszületik a Béke.

Jézus gyermekként jött a Földre! Ő nem félelmet, hanem szeretetet vált ki az emberekből. Ma is azt mondja: ‘Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a Mennyországba!’

Jézus szegénységben jött közzétek. A szegénység lelkülete azt jelenti, elégedjetek meg azzal, amitek van, legyetek hálásak mindenért. Ne legyetek elégedetlenek, mértéktelenek, telhetetlenek.

Jézus születését az angyalok az egyszerű, alázatos pásztoroknak hírdetik, és nem gőgös farizeusoknak és írástudóknak. Jézus mondta: Áldalak Téged Atyám, Ég és Föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak előtt és kinyilatkoztattad az egyszerűeknek.

Jézus születését csodálatos csillag hírdette. Tanítása: e gonosz és romlott nemzedékben, úgy kell ragyogjatok, mint a csillagok a világ mindenségben.

Jézus, Augusztusz császár népszámlálása idején született. Ezáltal arra tanít titeket, egyszer mindenki Isten előtt kell elszámoljon az életével!

Jézus születését december 25-én, karácsonykor ünneplitek. Karácsony jelentése – incarnatio – megtestesülés. Az Ige Testté lett és köztetek lakozott! Kérjétek Jézustól azt a kegyelmet, hogy testetek az Ő Szent Testévé, véretek az Ő Szent Vérévé változzon.

Jézus születése napján háromféle eljövetelére emlékeztek! Ő eljött emberi formában, Betlehemben; eljött szentségi formában és eljön isteni hatalommal az utolsó ítéleten.

Jézus születése napján háromféle születésére emlékeztek: örök születésére, az Atyától; időben való születésére, Máriától és lelki születésére, a szívetekben. Hiába született meg Jézus Betlehemben, ha nem születik meg a szívetekben! Jézus kéri: a jászolban ne hagyjatok, szívetekbe fogadjatok! Ne hagyjatok a templomban, vigyetek magatokkal!!!

Jézus születésének ünnepe, az ajándékozás ideje. Gondoljatok arra, hogy a mennyei Atya ajándékozó Isten. A legcsodálatosabb ajándék, akit átvehettek Tőle: Jézus. Éljetek minden nap abban a tudatban, hogy Istentől megajándékozott teremtményeim vagytok.   


Most megáldalak titeket Jézus szeretettel teljes lelkületével!”


Házi feladat decemberre:

„JÉZUSOM TANíTS MEG ÚGY ÉLNI, HOGY SZERETTEIM ELMONDHASSÁK RÓLAM, ŐSZINTÉN: JÓ, HOGY MEGSZÜLETTÉL!!!”

(Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya közvetítésével kapjuk!)

 



MI TÖRTÉNT JÉZUS SZÜLETÉSE ELŐTT, JÉZUS SZÜLETÉSEKOR ÉS JÉZUS SZÜLETÉSE UTÁN



Krisztus előtt 39-ben, egy Heródes nevű pogány lett, Judea királya! Ő, idegen származású volt. Ő volt az, aki meggyilkoltatta a kisdedeket. Krisztus után 1-ben halt meg. Heródest, fia Heródes Antipász követte (Kr.u.1-40). Ő volt az, aki Keresztelő Jánost megölette és Jézus Krisztust kínszenvedése alkalmával gúnyruhába öltöztette.

Őt, nagy Heródes unokája, Heródes Agrippa követte a trónon. Ő volt az, aki id. Szt. Jakab apostolt lefejeztette és Péter apostolt bebörtönöztette. Káromlóan istennek nevezte magát, de még életében férgek kezdték testét emészteni (+ Kr.u.44). Krisztus után a 70-ik évben Titusz római hadvezér feldúlta Jeruzsálemet. Ekkor szóródtak szét a zsidók az egész világon. Krisztus Urunk születésének évétől veszi kezdetét a keresztény időszámítás. A Krisztust megelőző időszakot Ó-szövetségnek és az Őt követő időt Új-szövetségnek nevezzük. Jeruzsálemen kívül leginkább említésre méltó helyek a Szentföldön Betlehem és Názáret. Jeruzsálemtől 10 km-re, délre fekszik Betlehem, Jézus születési helye. Názáret, Isten Anyjának a lakóhelye, Krisztus Urunk születésének hírüladása idején, továbbá Jézus tartózkodási helye 30 éves koráig.

A názáreti Jézus a világ Megváltója. Őbenne teljesedtek be a próféták jövendőlései. Az Ég angyalai Megváltónak hirdették Jézust. „Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus az Úr, Dávid városában! Ez lesz a jel: találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket. (Lk.2,10-11) Szent Józsefnek szintén angyal adta tudtára álmában Krisztus Urunk csodálatos születését: „Szűz Mária, Fiút fog szűlni, kit Jézusnak fogsz nevezni, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt.1,21)

Krisztus születését Gábriel arkangyal vitte hírül Szűz Máriának, aki Názáretben lakott. (Mt.1,21) Gábriel arkangyal hagyta meg Szűz Máriának, hogy isteni gyermekét Jézusnak (Jehosua) hívja (Lk.1,31), ami annyit jelent: Megváltó (Mt.1,21) Innen van a szokásos Krisztus monogram: I.H.S. Gábriel arkangyal híradására emlékeztet Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, március 25-én, továbbá a naponkénti három harangozás. Krisztus születésének hírüladása után, Szűz Mária meglátogatta Erzsébetet, aki Keresztelő Szent János édesanyja volt. Ezt az eseményt Sarlós Boldogasszony ünnepén tartjuk (jul.2). A megtestesülés titokteljes csodáját Szt. József senkivel sem közölte, mert a zsidók nem hitték volna el, sőt az ő törvényük szerint Máriát meg is kövezték volna.  Ő Szűz Mária védője volt és a törvény előtt Jézus atyjaként szerepelt.

Krisztus Urunk, Szűz Máriától született Betlehemben!  Máriának Józseffel együtt, szülővárosában, Betlehemben kellett jelentkeznie, mert Augusztusz római császár népszámlálást rendelt el. (Lk.2,1) Szűz Máriának istállóban kellett megszűlnie isteni Gyermekét, mert Betlehemben a nagy tömeg miatt nem volt hely számára. (Lk.2,7) Ma is mutogatnak Betlehem mellett egy 12 m. hosszú és 4 m. széles és 3m. magas mészkő barlangot, amelyet Krisztus születési helyeként tisztelnek. Szt. Ágoston mondja: „Ime a világ hordozója jászolban fekszik. Az angyalok táplálóját emberi anya táplálja. Az erősség gyenge lett, hogy a gyöngéket megerősítse.” Krisztus születésének emlékére ünnepeljük a Karácsonyt! Karácsony, dec.25-én, tehát kilenc hónappal Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe után van. A betlehemi barlang fölé, amelyben Jézus született, később Szt. Katalin tiszteletére templomot építettek. December vége felé a nappalok ismét hosszabbodnak, ami találóan jelképezi a világ Világosságának Földre jövetelét. A karácsony, az incarnació – megtestesűlés szóbol származik. A régi pogányok december végén, a nap-istenség tiszteletére ünnepeltek.

A karácsony ünnepét megelőző éjszakát „karácsony éjjel”-nek nevezzük. A legtöbb templomban karácsonykor jászolt állítanak. Az első jászolt Assisi Szt. Ferenc készítette. Szinte minden háznál karácsonyfa van. Ez részben a paradicsomi végzetes fára, részben Jézus keresztfájára emlékeztet. A karácsonyi ajándékok, Jézusra emlékeztetnek, akit az emberiség az Atya Istentől kapott.

A karácsonyt megelőző négy hetet adventnek nevezzük. Ezek a hetek a Krisztust megelőző 4000 évet jelképezik. Ez a szent idő, amely a pogányság nyomorára és a bűnbeesésre emlékeztet, mindig a bűnbánatnak volt az ideje. A IV. századtól Krisztus születésének a megünneplésétől, a keresztények hetente háromszor böjtöltek az adventben: hétfőn, szerdán és pénteken. Az Égyház az első Ádám és a második Ádám egymás mellé állításával Isten nagy Irgalmára akar emlékeztetni, amely Jézus megtestesülése által nyilvánult meg. Advent idejére esik Szeplőtelen Fogantatás ünnepe. Szűz Mária a lelki tisztaságra hív meg titeket.

Az újszülött isteni gyermeket legelőször a pásztorok, azután a napkeleti bölcsek imádták. Ők a szegényeket és a gazdagokat képviselték Jézus jászolánál. Az isteni gyermek körülmetélése alkalmával a Jézus nevet kapta. A körülmetélés zsidó szertartás volt, amely az embert a bűnből való tisztulásra szólította fel. Nagy ereje van Jézus Nevének: segítséget ad a kísértésben, megvéd a szerencsétlenségben, e Név elől a pokoli szellemek menekülnek.

Az isteni gyermeket 40 napos korában bemutatták a jeruzsálemi templomban. Ezt az eseményt Gyertyaszentelő Boldog Asszony ünnepén tartjuk. A gyertyaszentelés Krisztusra figyelmeztet, aki a világ Világossága. A gyermek Jézus 9 hónapos korában került Egyiptomba, amikor a szülei elmenekítették a vérengző Heródes elől. A betlehemi kisdedek vértanú halálukkal elnyerték az üdvösséget. Kairó egyik külvárosában ősidőktől tisztelik a Szentcsalád egyiptomi lakhelyét. Emmerich Katalin látomásai szerint a gyerek Jézus 7 évig volt Egyiptomban és a 8-ik életévében tért vissza Názáretbe. Tizenkét éves korában Jézus felment a Jeruzsálemi templomba. Bölcsességén csodálkoztak az írástudók. A szüleinek tudomására hozta, a három napos keresés után, Neki elsősorban a Mennyei Atyára kell figyelnie és az Ő Akaratát kell teljesítenie.

Köszönjünk így karácsony szent idejében: Krisztus megszületett! Valóban megszületett!



  Előretekintés 2011 januárjára:



2011 januárjában 1-2,6-7-én lesznek az engesztelések 13 órai kezdettel a Szentháromság hegyen!

2010. december 5., vasárnap

Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. december 4.

2010. december 4. Szent Szívemnek kedves Testvéreim!

Igen, "testvért" mondok, mint egykor az apostolság szélén álló tanítványaimnak, pedig hitetlenségetek fájdalmas, és Irgalmamba vetett bizalmatok sokszor olyan lanyha, hogy mély bánatot okoztok vele! Bizonytalankodtok, pedig ismernetek kell Engem, és tudnotok kell, hogy Én még senkit sem hagytam cserben!

Jól jegyezzétek meg hát: Amit egyszer elindítottam és megáldottam, azt be is fejezem, végigviszem!

Ha szívetekkel őszintén Hozzám csatlakoztok, és kitartotok saját ígéretetek mellett, vagyis Mellettem, akkor nincs helye semmiféle félelemnek és bizonytalankodásnak, mert Én, az ÚR Jézus vagyok veletek! Hűségem Örök.

Örök hűséggel vagyok Atyámhoz, hisz Belőle való Vagyok és Örökkön Benne létezem.

A Teremtő Isten Végtelen Jóságát és Szeretetét nyilvánítom ki és testesítem meg Embertestvéreim felé. Így hűségemben is Örök Jósággal élek Atyám választottjaihoz!

Irgalmam Szeretetét kiárasztom, emelem lelketek, kitöltöm szellemetek, vezető Angyalaim köztetek élnek.

Készülj Teremtésem, készülj világ!

Szent Atyám elindította a Rendezést! Mindennek és mindenkinek a helyére kell kerülnie!

Gyújtsátok meg a Fényeket, legyen lámpásotokban olaj! Vetüljön Fény a sötétségre és a hazugságra! Én, az Úr, a Világ Világossága mondom ezt!

A Sötétség Hercege körbejár, dühödten dolgozik. Ő és szolgái akadályozni próbálják szívekbe születésem Szent Adományát, és az emberiség Istenhez közeledését. Tudjatok erről, lássátok meg mesterkedéseit az életetek minden területén, "kicsiben" és "nagyban" egyaránt! Elvakító fényének, hamis ígéreteinek ne higgyetek!

Szellemi Harcosaim, szólítalak benneteket! Szívetekben visszhangozzék Szavam! Nyíljon meg szemetek és fületek minden Igazságra!

Álljatok készen a Szó, a Tett és az Ima fegyverével!

Rázzátok fel az alvókat, támasszátok fel a lelki halottakat, tanítsátok a hitetleneket, adjatok kenyeret az éhezőknek! Sokszorozzátok a jót, és nyissátok ki születésem ünnepére a bezárt szíveket, hogy minél több emberi szívbe beleszülethessek!

Az idő kitöltetik...

Előttem nincs helye halogatásnak, egymásra mutogatásnak, vádaskodásnak! Én, a Megváltó Krisztus szívetekbe látok, lelketeket teszem mérlegre... Tudom, ki az igaz, és ki nem!

Álljatok készen ott, ahol vagytok, ott, ahová jutottatok. Egységesítsétek BENNEM erőtöket, használjátok ki a legkisebb esélyt is a lelkek megmentésére, így még kicsi időt nyerhettek, fájdalmas történéseket módosíthattok!

Édesanyám Szeretete menteget benneteket, Könnyei támogatnak, de visszaút nincs! A változás kereke visszafordíthatatlanul megindult! Lassítani csak a szívetekből kiáramló IGAZ SZERETET tudja!

Az idő kitöltetik...

Ne feledjétek az első parancsolatot: Istennek, az EGY IGAZ ÖRÖK ATYÁNAK legyen mindenek előtt elsőbbsége az életetekben!

Legyetek éberek, Atyám Áldottai, vezetlek benneteket!

Én, az Úr Jézus szóltam, második eljövetelemre készülök!

Szívem legmélyebb Szeretetével áldom meg az Emberiséget, és Isteni Hatalmam teljes Irgalmát öntöm az elközelgő Szent Ünnepen a világra! Ámen.

Én, Jézus Krisztus, az Eljövendő Úr szóltam!

2010-12-04


                                                     M.G.Mária

2010. december 1., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A gazdasági hajsza

2010. november 30. kedd 12.00

Szeretett leányom, összpontosíts és hallgasd meg, amit mondani akarok neked. Te most az átmenet fájdalmas időszakát éled, az első üzenettől számítva, egészen a mostani üzenetekig. Kérlek, értsd meg, hogy ezek az üzenetek Tőlem származnak, és hagyd abba a kétkedést. Ezáltal jobban tudsz erre a munkára összpontosítani, amire elhívatva vagy.
Azzal kapcsolatban, ami a világban történik, napról – napra egyre nyilvánvalóbb, hogy a gonosz Világrend kárt akar okozni a Földön. Az Egyesült Nemzetek, egyike azoknak a fedőszerveknek, akik az új világrendhez tartoznak, akik megpróbálják kiirtani Tanításaimat, és erre a célra fel fognak használni minden rendelkezésükre álló gyilkos fegyvert.
Ne féljetek, mert az Én híveim keményen fognak harcolni, és nem fognak megtagadni Engem, különösen azokban az országokban, amelyeket Nekem ajánlottak fel, és ahol ájtatosan és rendíthetetlenül élik hitüket. Ők nem fognak meghátrálni, és nem fogják mindezt hagyni. De sokan, a felmerülő költségek miatt, annak biztosítására, hogy gyermekeiket a világosságra vezessék, tehetetlenek lesznek.
Amint azt már megmagyaráztam neked korábban, az Én Örök Atyám haragja hamarosan megmutatkozik a földön, amint az emberek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek arra, hogy megtagadjanak Engem.
A világ ugyanolyan, mint eddig. Az emberek is ugyanolyannak látszanak, mint eddig. A televízió világa is, a rózsaszínű felhívásaival, ugyanolyan maradt. Az emberek a homokba dugják a fejüket. Azt gondolják, hogy a világ továbbra is így fog folytatódni, amilyen az most. Sajnos tévednek.   Az Én kötelességem gyermekeimmel szemben, hogy megmentsem őket. Nem engedhetem meg, hogy továbbra is beszippantson benneteket az üres ígéretek, az üres álmok és a hamis nagyravágyások vákuuma. Ezek azok az örömök, amelyekhez sok – sok éven át hűségesek maradtatok. Ezek voltak azok az ígéretek, amelyek saját hibátokon kívül, az önértékelés követéséről győztek meg benneteket, mint a saját-haszon és az önjutalmazás. Azt mondták nektek, hogy az elsőbbségre törekedjetek, mindegy, hogy ez mibe kerül.
És ti lennétek az elsők. Ti, a nagyravágyásotokkal, a gazdagság utáni vágyatokkal önmagatok és gyermekeitek számára, a törekvéssel, hogy jobbak legyetek testvéreiteknél, és az önigazolás állandó, rendületlen keresésével, be lettetek csapva. Ezeket a nagyravágyásokat a csaló táplálta Gyermekeimbe, ezen nagyravágyások csillogásával és vonzerejével. Sok Gyermekem nevetni fog ezeken az üzeneteken, és azt fogják mondani, hogy hamisak. Sajnos, a csaló valóban létezik, de a legtöbb Gyermekem nem fogadja el a létezését.
Ő ravasz módon bújik meg a dolgok, az emberek, a cselekedetek és vonzó ösztönzők mögött. Manapság az ő csábítása alatt a következőt lehet érteni: ha egy személyt megkérdeznének, hogy mit szeretne jobban a pénzt, vagy széthullott családjával ismét egyesülni, akkor ő a pénz mellett döntene. Kérdezzetek meg másokat, hogy elárulnák – e testvéreiket az anyagi haszon miatt, és a válasz igen lenne. Kérdezzetek meg egy kis gyermeket, hogy felcserélné – e az ő egyszerű életét, egy csodákkal teli és izgalmas életre, és a válasz igen lenne.
Miért olyan nehéz megérteni gyermekeimnek, hogy ők még akkor is többet és többet akarnak, amikor már tudják, hogy övék a fődíj? Egy gazdag ember, aki már egyszer nyereségre tett szert, az továbbra is folyamatosan többet akar elérni. Ennek az az oka, hogy a sátán ajándékai, egy zord, üres érzést hagynak bennetek, amelyet nem értetek. Aztán folytatjátok a fáradságos keresést, és ezt általában felebarátaitok kárára teszitek. Egyetlen ember sem tehet nagy vagyonra szert anélkül, hogy ne okozna fájdalmat azoknak az embereknek, akik az útjába kerülnek. Egyetlen ember sem tehet úgy vagyonra szert, hogy ezt ne a mások kárára tenné. Az az ember, aki másokkal nem osztja meg a vagyonát, elkárhozik. Az a személy, akinek semmije sincs, sokkal jobban hajlik a megosztásra, mint az, aki anyagi javakkal van megáldva.
Tanításaimat nem lehet felhígítani
Miért utasítják el Gyermekeim azokat a tanításokat, amelyeket már Apostolaim az új Szentírásban (Új Testamentum) összefoglaltak? Miért nem kísérik figyelemmel ezeket a tanokat? Azt hiszik, hogy azért írták le tanítványaim, hogy az emberek ne hallják meg ezeket? Mióta Én ezt a Földet elhagytam, ezek a tanítások nem változtak. Ezek (a tanítások) nem ok nélkül vannak. Ezek értelmezéseit megváltoztathatjátok, felhígíthatjátok, új értelmet adhattok neki, vagy egyes részeket kitörölhettek belőle, de egy dolog maradni fog, és ez az igazság.  Az igazság mindig ugyanaz marad.  Ez nem tud és nem is fog megváltozni, még akkor sem, ha ez nem tetszik az embereknek. Most erre figyelj. Legyetek figyelmesek. Nem követhetitek ezt a kényelmes utat, ha Atyám Birodalmába akartok bemenni. Sokan közületek a szerencsének tulajdonítják a gazdagságot és a megszerzett dicsőséget. Amit sokan nem ismernek fel, az az, hogy időközben sokan közületek a lelküket már eladták az ördögnek.
Egyes gyermekeim tisztában vannak azzal, hogy súlyos bűnt követtek el, de nem törődnek vele. Mások pedig egyszerűen meg vannak arról győződve, hogy önmaguk és családjaik részére a legjobbat teszik, de ők meg kell, hogy értsék, hogy az anyagi biztonság elfogadható, de a luxus és a gazdagság utáni hajsza nem.
A valóság az, hogy a roppant nagy vagyon megszerzése, csak bűnök árán történhet. Az a vagyon, amelyet talán bűn nélkül szereztek meg, végül is a bűnhöz fog vezetni.
Atyám Egyházának tanításai ellenére az egész világon, az emberek még most sem fogadják el tanításaimat. A gazdag embereknek, akik az anyagi javak után törtetnek, van egy Istenük. A szegény embereknek, akik a gazdagságra törekednek, szintén van egy Istenük. Mind a kettőnek ugyanaz: a pénz. A pénz hasznavehetetlen, ha azt nem becsületes úton szerezték, és azoknál is, akik kevésbé szerencsések (vagyonosak), mert nem tanultak a megtapasztaltakból.
A pénzt, az anyagi javakat és minden jó dolgot, amelyeket azok az emberek birtokolnak, akik szerencséseknek tartják magukat, el kell, hogy osszák a rászorulók között. De az sincs rendjén, hogy a pénzt csak azért ajándékozzák el, hogy ezáltal dicsőséget és figyelmességet szerezzenek maguknak.
Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek.   Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok.
A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt, a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett hajlott térden dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem.
Gondoljátok át. Legyetek óvatosak a gazdagság keresésében. Most álljatok meg, mielőtt túl késő lenne. Osszátok meg vagyonotokat, és kövessétek ösvényemet. Ez a tanítás, talán túl szigorú azon gyermekeim számára, akik bizonytalanságot éreznek.
Szerető Megváltótok
Jézus Krisztus

2010. november 30., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Az igaz látnokok üldözése…

2010. november 29. hétfő, 12:48
Leányom, írd le a következőket azért, mert figyelmeztetned kell a világot arra az üldöztetésre és az elkövetkezendő büntetésre, amely az Én kiválasztott lelkeimre vár, akiknek az a küldetésük a világban, hogy közöljék az igazságot, hogy megmenthessék a lelkeket még a második eljövetelem előtt.
Észre fogjátok venni, hogy az általam kiválasztott látnokokat és prófétákat ugyanúgy el fogják utasítani, mint a hamis prófétát. Ezek az Én nemes lelkeim, akiket az egyszerű hűségükért választottam ki, és akik Velem együtt szenvedik el azt az elutasítást, amit Én is elszenvedtem az emberiség kezei által.
Azok az igaz próféták, akik Bennem, Velem és Miattam szenvednek. Ők azok a lelkek, akiket Miattam meg fognak kínozni, meg fognak vetni és elítélnek. Ők tehát el lesznek utasítva saját Egyházam által, de nem minden felszentelt szolgám által. Hűséges követőim is, akik a tanításaimat pontosan követik, engednek az elutasítás csábításának, míg idővel lassan derengeni kezd előttük az igazság.
Az idők kezdete óta, Isteni Irgalmasságomon túl, prófétákat küldök a világba, hogy minden tanításomra emlékeztessenek benneteket, de eleinte csak nagyon kevésnek hittek. Sokat közülük kigúnyoltak, s úgy néztek rájuk, mint akiknek nagyon eleven a fantáziájuk, depressziótól szenvednek, vagy egyszerűen, mint becsapottakat elítélték őket. A legtöbb próféta maga is megrendült, amikor megtapasztalhatta az első isteni találkozást. Sokan közülük egy ideig maguk is kételkedtek ezekben a misztikus élményekben, mielőtt elfogadták volna ezek valódiságát.
Ők előbb átgondolták azt, hogy elmondhatják – e valakinek ezeket az élményeket. Időbe telt, amíg el tudták fogadni.
Mindazok az általam kiválasztott lelkek, akik – míg elfogadták a meghívattatásukat – vonakodtak megmutatni az üzeneteimet vagy utasításaimat felszentelt szolgáimnak, beleértve az apácákat, papokat, püspököket és bíborosokat is. Ők, ezeket az embereket tiszteletben tartották, és tudták a szívükben, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket feltennének nekik, nagyon nehéz lenne megtárgyalni velük.
Sokan, az elhívatottak közül nem fedték fel az üzeneteket, hanem az imát és a szenvedéseiket használták fel arra, hogy teljesítsék kötelességeiket Velem szemben.
Másoknak, akik – Áldott Édesanyám és az Én utasításaim követve – kinyilatkozták az üzeneteket, nem hittek. Ezeket, csak azon Isteni megnyilvánulások (csodák) által hitték el, amelyek idővel nyilvánvalóvá váltak.
Sürgősen felkérem minden követőmet, hogy hallgasson a szívére. Figyeljetek az üzenetekre, amelyeket drága látnokaim juttatnak el hozzátok. Ezek az üzenetek tiszta szeretetből adattak nektek, hogy segítsenek és vezessenek benneteket és lelkeket mentsenek. Ez a céljuk. Ha úgy döntötök, hogy ezek nem Isteni eredetűek, imádkozzatok a vezetésért. Ha úgy döntötök, hogy mégis azok, akkor imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a látnokaimért, hogy hallgassanak rájuk.
Most engedjétek meg, hogy figyelmeztesselek benneteket azokra a jelekre, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy az Én nevemben, igaz látnokaimat üldözni fogják. A gonosz követői, látván világosságukat, nemcsak egyszerűen célba veszik őket, hanem olyan rosszindulatúak lesznek velük szemben, hogy ez még a lélegzetüket is elállítja. Nemcsak gúnyolódás által kínozzák őket, hanem nagyon hosszasan lejáratják őket. És mindezt az Én nevemben teszik. Az a fájdalom, amelyet tanítványaimnak kell elszenvedniük, semmiségnek számít ahhoz a fájdalomhoz képest, amit ezzel Nekem okoznak.
Az utolsó időkben szenvedéseim újra elérték azt a szintet, mint akkor, amikor szenvedtem és a bűneitekért meghaltam, mert most újra átélem azt a rettenetes kínzást.  Az összes bűnért. Minden gyermekemért beleértve azokat is, akik Engem és a látnokaimat kínozzák. Beleértve azokat a gyilkosokat, azokat az embereket, akik nyilvánosan megtagadnak Engem, és ezzel még dicsekednek is, és büszkék mindazokra a rettenetes gonoszságokra, amik most a világban láthatóak.
Kérlek, hallgassatok látnokaimra. Érezni fogjátok a szívetekben, amikor az igazságot halljátok. Kérlek, ne essetek azok csapdájába, akik Anyám látnokait üldözték, közöttük Szt. Bernadettet, vagy a kis fatimai gyermekeket. Nagy tiszteletlenséggel bántak velük, különösen felszentelt szolgáim. Ők azok (a látnokok), akiket a legtöbb bántás ér, amikor Isteni kinyilatkoztatásaim az emberiségnek adatnak, szeretetemen túl. A Szívem még jobban fáj, amikor nem hisznek a természetfeletti Istenségben, és még akkor sem, ha mindezt megmutatják nekik.
Kérlek, imádkozz a látnokaimért, különösen azokért a látnokaimért, akiknek az üzeneteit nem lehet elutasítani, a bennük megmutatkozó szeretet, és a figyelmeztetések miatt, amelyet tartalmaznak. Mert ők az Én igaz látnokaim. Fel fogjátok ismerni őket azokról a sértésekről, rágalmazásokról, gyötrelmekről és gyalázásokról, amelyeket gyermekeim kezei által kapnak.
Amikor látjátok azokat a gyalázásokat, amit el kell viselniük, és a hazugságokat, amelyeket olyan lealacsonyító módon terjesztenek róluk, akkor fel kell majd tennetek magatoknak a kérdést: Ha ezt a személyt idáig kínozták és nem hittek neki, akkor miért szidalmazzák őt továbbra is ilyen durván? Aztán meg fogjátok kapni rá a feleletet. Imádkozzatok a Szentlélekhez a vezetésért, hogy igaz prófétáimat és látnokaimat meg tudjátok különböztetni azoktól, akik becsapnak benneteket.
Szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus

Az Úr Jézus legfrissebb üzenetei Mária Julianna által 2010. november 29.

2010. november 29.

Ketten ültünk a szobában Gabival, beszélgettünk.

Hatalmas, fényes angyalok töltötték meg a szobát. Egyikük különösen ragyogó, bíbor köntösben jelent meg. (Olyanban, mint az Úr Jézus palástja.)

Mély tisztelettel, szeretetet sugározva érkeztek. A köszöntés után csak álltak méltósággal és vártak; azt mondták: "Vendéget várunk."

Azt éreztem, hogy a Vendég nem lehet más, mint az Úr Jézus...

Megkértem, hogy a "Vendég" érkezéséig ismertessék jövetelük célját:
"Mit szeretnétek nekünk mondani?"

Gabi fordított, a válasz az Angyali Hírnök szájából így hangzott:

"Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek!

Elmondjuk a Hírnököknek, a földi embereknek és a Fény Gyermekeinek:

Figyeljetek a Szóra, a Szóra a szívben!

Nagyon kevés, ami elválasztja a két valóságot egymástól!

Mindenkit szólítunk! Figyeljetek! Téren és időn át minden Testvérünkhöz szólunk! Figyeljetek, Fény Gyermekei, Fény Küldöttei, Fény Szolgálói!

Az Atyai Szóra figyeljetek, mely elhangzott.

Hírnökök járják be a világot most, és szólítják Urunk Gyermekeit, átadják az üzenetet:

"Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek gyermekeim, lépjetek Hozzám közelebb!

Halld meg Akaratom, te világ!

Rám figyeljetek! Ha bármi történik is a világban, csak az Én utasításaimat kövessétek!

Angyalaim vezetésére legyetek éberek!

Mindenki másképp fogja érteni a Szót, de elvezérellek egymáshoz benneteket. Rakjátok össze, amit kaptok, csak így értitek meg Akaratomat!

Öröm legyen a lelketekben, szerető ölelésem már közel van!

Áldott Gyermekeim! Bátorsággal cselekedjetek! Érteni fogjátok, hogy mit kell tennetek!..."

Itt megjelent az angyalok között az Úr Jézus. (A "közlés" azonban abbamaradt, és egy felkészülési időszak után a folytatást már én írom 2010-12-04-én, szombaton, kevéssel az Irgalmasság órája előtt.)

Aquinói Szent Tamás 5 istenérve

1. VáltozásTapasztalati tény, hogy a világban változás van. Azonban változtatni annyit jelent, mint átvinni valamit potentiából actusba, de ezt csak actusban lévő lény teheti meg, viszont nem lehet valami ugyanabban az időben,ugyanabból a szempontból actusban is, és potentiában is, ezért lehetetlen, hogy valami önmagát változtassa.Tehát mindazt, ami változik, szükségszerűen más változtatja és ez utóbbit ismét más lény. Azonban itt nem leheta végtelenségig menni, mert akkor nem lenne első változtató, ami azt jelentené, hogy semmi más változtató semlehetne, és ezért nem lennének változtatottak sem. Ezért szükségszerű egy olyan első változtató léte, amit semminem változtat. Ezt nevezzük Istennek.
2. Létesítő ok Tapasztalati tény, hogy a világban létesítő okok vannak. Azonban lehetetlen, hogy valami önmaga létesítő okalegyen, hiszen így előbb lenne önmagánál, ami lehetetlen. Viszont a létesítő okok sorában nem mehetünk avégtelenségig, mivel minden közbülső ok egyúttal okozat is, márpedig okozat nincs ok nélkül, tehátszükségszerű egy első létesítő ok léte. Ezt nevezzük Istennek.
3. EsetlegességTapasztalati tény, hogy a világban a dolgok keletkeznek és elpusztulnak, tehát képesek létezni és nem létezni.Lehetetlen azonban, hogy ezek a lények mindig létezzenek, mivel, az ami képes nem létezni, az valamikor nemlétezett. Azonban azt, ami nincs, csak egy létező hívhatja létre, ha viszont minden lény olyan lenne, ami képesnem létezni, akkor valamikor egyetlen lény sem létezett volna, ez viszont azt jelentené, hogy ma sem létezik semmi. Ez nyilvánvaló tévedés. Tehát nem minden lény esetleges, hanem kell lennie szükségszerű lénynek is. Aszükségszerű lény szükségszerűségének vagy más lény az oka, vagy önmaga lényege a magyarázata. Viszontazon lények sorában, melyek szükségszerűségét más lény okozza, nem mehetünk a végtelenségig, amint azt alétesítő okoknál már bizonyítottuk. Tehát léteznie kell lényegénél fogva szükségszerű lénynek, amiszükségszerűségének oka nem más lény, hanem ő az oka más lények szükségszerűségének. Ezt nevezzük Istennek.
4. Léttökéletességi fokozatok Tapasztalati tény, hogy a világban a dolgok különféle fokban jók, igazak, stb. Kell lennie tehát egy legjobb,legigazabb, és ennek következtében leginkább létező lénynek. Azonban az a lény, mely valamely nemben alegnagyobb, oka mindazon lényeknek, melyek ahhoz a nemhez tartoznak. Létezik tehát valami, ami valamennyilény számára a lét, a jó és minden tökéletesség oka. Ezt nevezzük Istennek.
5. CélirányosságTapasztalati tény, hogy a világban egyes értelem nélküli természeti lények célszerűen működnek. Azonban azértelem nélküli lények csak akkor irányulnak célra, ha őket egy értelmes lény a célra irányítja, ahogy anyílvesszőt irányítja az, aki nyilaz. Létezik tehát olyan értelmes lény, aki minden természeti lényt célra irányít.Ezt nevezzük Istennek.

2010. november 28., vasárnap

2010.11.27.

2010.11.27. szombat

Ma délelőtt megetettem az állatokat. Látomásban az Úr Jézus ott állt az egyik helyen és engem figyelt. Az Úr Jézus udvariasan és szeretettel kinyitotta nekem segítségül az állatok egyik ajtaját. A jobb kezét pedig felemelte, mintha meg akarna áldani. Jézus: „Drága gyermekem, jelenlétemmel azt akartam neked mutatni, hogy minden jócselekedetedet és áldozatodat nagy örömmel figyelem, és áldásomat adom állapotbeli kötelességeidre.”
A konyhában söprögettem és egyszer csak azt láttam, kétszer is, hogy a Szűzanya térdelve tartotta nekem a lapátot. Nagyon boldog voltam, eme szép látomásokra. Szűzanya: „Drága gyermekem, mint Égi Édesanyád és lelki vezetőd mindenben segítek neked, még a házi teendőidben is. Nagyon szeretlek, gyermekem! Mindig legyen szemeid előtt az én példám.
Szentmise előtt kicsit szomorú voltam. Odahívtam mellém az Úr Jézust és a Szűzanyát, hogy üljenek mellettem a szentmisén és vigasztaljanak meg engem, mert úgy érzem, szükségem van az Ő szeretetükre. Látomásban az Úr Jézus és a Szűzanya mellettem ült és kezüket rátették a kezemre és erősen megfogták. Majd a Szűzanya azt mondta: „Drága gyermekem, mi melletted vagyunk. Ne légy szomorú!” Utána gondolatban kifejeztem a Mennyei Atyának bűnbánatomat, hálámat és vágyakozásomat a Mennyország után. Látomásban a Mennyei Atya fehér ruhában oda jött hozzám, homlokon csókolt és azt mondta: „Nagyon szeretlek, drága kisleányom!” Kértem az Úr Jézus Irgalmát. Jézus: „Örömmel megbocsátottam neked mindent, gyermekem. Irgalmammal és szeretetemmel pedig átölellek.”
Szentmise elején látomásban középen az Úr Jézus egyik oldalán a Szűzanya, másik oldalán Pio atya jött el hozzánk szentmisére. Olvasmány és Szentlecke alatt is végig jelen voltak köztünk. Evangélium előtt látomásban az Úr Jézus megáldotta Pio atyát, aki mélyen meghajolt előtte. Majd Pio atya odaállt a szószékhez és felolvasta nekünk az evangéliumot. Pio atya: „Drága gyermekem, nagy örömmel olvastam fel nektek az evangéliumot, mely fontos része volt egész életemnek.”
Prédikáció alatt egy kicsi lány ide-oda futott és mászkált szentmise alatt a templomban. Látomásban az Úr Jézus az oltár asztala előtt állva, tárt karokkal várta őt. Odament hozzá ez a kis gyermek és az Úr Jézus szeretettel felvette karjaiba, megsimogatta a fejét és homlokon csókolta. Jézus: „Az ilyen gyermekek láttára hatalmas boldogság tölti el Szent szívemet és Szeretetemet nem tudom magamban tartani. Legyetek ti is gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek láttára örvendezik az egész Mennyország.”
Áldozati liturgia alatt látomásban a Szentlélek állt középen fehér ruhában és szép szárnyakkal hátán. Jobb oldalán az Úr Jézus állt, mellette a Szűzanya, bal oldalán pedig Pio atya állt. Az Úr Jézus és a Szentlélek egyszerre felemelték a kelyhet és az ostyát, és azt mondták: „Mennyei Atyánk, kérünk, fogadd el ezt a kelyhet és ezt az ostyát, hogy áldásoddal megszentelődjön eme táplálék, mely a lelkek üdvére szolgál.” Közben a Szűzanya mindvégig térdelt. Szent vagy… alatt látomásban mindenki (Pio atya, Szentlélek, Jézus, Szűzanya) térdelt és tárt karokkal énekeltek. Közben azt láttam, mintha megnyílt volna a templom teteje és látomásban a Mennyei Atya állt középen fehér ruhában és mögötte angyalok milliói térdeltek. Őáltala… alatt látomásban az Úr Jézus és a Szentlélek újból felemelték a kelyhet és az ostyát, majd a kehely és az ostya felfelé repült egészen a Mennyei Atya kezébe, aki szeretettel megáldotta az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Szentáldozáskor látomásban Pio atya fehér ruhában, mellette pedig Slavko atya áldoztatott. Pio atyánál egy angyal tartotta a tálcát, Slavko atyánál pedig a Szűzanya tartotta a tálcát nekünk. Slavko atya nagy örömmel adta nekem az Úr Jézus Szent Testét, majd homlokomra egy keresztet rajzolt. Közben a Szűzanya is nagy örömmel mosolygott rám. Slavko atya: „Drága gyermekem, légy boldog, mert a Szűzanya jelenlétében áldozhattál.”
Szentmise végén látomásban mindenki (Jézus, Szűzanya, Szentlélek, Pio atya, Slavko atya) megáldottak bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Majd megfordultak és mélyen meghajoltak az oltár előtt. Utána a Mennyei Atyát láttam szép és nagy fehér ruhában tárt karokkal állt előttünk és mindenki eltűnt a fehér ruhájában. Jézus: „Drága gyermekem! Mennyei Atyám képviseli az egész Mennyországot, ezért tértünk be ruhája hajlékába.”
        A biciklit tolva sétáltam hazafelé. Látomásban az Úr Jézus mellettem sétált és egyszer megkérdezte tőlem: „Drága gyermekem, boldog vagy? Azt feleltem neki, hogy, igen. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szép látomásokat és beszélgetéseket ajándékozol nekem.
        Megkérdeztem az Úr Jézust, hogy megengedi-e, hogy az egyik hétvégén elmehessek egy moziba. Jézus: „Drága gyermekem! Igen, megengedem, hogy elmehess a moziba. Bárhol is   légy, én mindig ott leszek melletted.”

2010. november 27., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására

2010. november 26. péntek, 3.00

Szeretett leányom, egy lelki vezető által, rövidesen vezetésben lesz részed.
De ne felejtsd el azt,  hogy sokan lesznek a meghívottak sorában,  de kevesen lesznek az elfogadottak. Nem tudok beavatkozni szabad akaratotokba,  amely nem más,  mint ajándék számotokra. Most nagyon fontos,  hogy ez a sürgős feladat teljesítve legyen, azért,  hogy gyermekeim mindezt meghallhassák, és hogy megmeneküljenek.
A jelek
Most ne hibázz,  mert a változások már folyamatban vannak és rövidesen annyi előjel fogja ezt bebizonyítani,  hogy kevesen lesznek azok,  akik ezt majd nem veszik észre. Ezek azok a jelek, amelyekről ebben az üzenetben beszélek, és amelyekről szeretett Anyám, Európa szerte a  jelenések során hívja fel az emberek figyelmét. Sok ember, aki megnyitja szívét és felszabadítja fogságba tartott lelkét,  meg fogja érteni,  hogy ezek égi közlemények. Gyermekeim akkor fogják felismerni az Igazságot,  amikor a Nap által előidézett csodajelet fogják látni.
Ignoráld mindazoknak az embereknek csúfolódásait,  gyűlölködéseit és megvetéseit,  amelyeket ennek az írásnak az olvasása vált ki belőlük. Ugyanez történt Apostolaimmal is,  amikor a Szentlélek adománya által munkálkodtak. Leányom,  te is megkaptad ezt az ajándékot.  Sohase utasítsd azt vissza és ne kételkedj benne. Ez a valóság,  és ezt most már te is tudod. Kétségeid végre, csökkenni kezdenek.
Mint ahogyan azt már mondtam neked,  segítséget küldök számodra. Most már kibontakozóban van ennek az ígéretnek a bebizonyosodása. A jövőről továbbra is tájékoztatni foglak,  amelyet fel kell tárnod mindenki előtt,  beleértve a hitetleneket is. Mi lesz, ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak,  nem lesz más választásuk,  csak az,  hogy elhiggyék az Igazságot.
Terv egy háború szervezésére
A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez,  amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világnépességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért,  hogy minél kisebb legyen az az okozott kár,  amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva,  hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.
Terv Benedek pápa megdöntésére
Tervek vannak arra is készülőben,  hogy  hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve,  akik a megdöntését tervezik.
A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.
Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború,  teljesen más, mint az  eddigi háborúk voltak,  amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint  egy ellenetek irányított háború,  minden egyes gyermekem ellen. Ti vagytok a célpont. A probléma az, hogy nem láthatjátok az ellenséget,  mert ők gyáva szívűek,  nincs bátorságuk arra,  hogy megmutassák  magukat.
Titkos találkozók
Eltelve önmaguktól, saját köreikben titokban találkozgatnak és megtalálhatóak az élet minden területén. Nemcsak kormányaitok székházainak folyosóin találjátok meg őket,  hanem a törvényszéken, a rendőrségen,  a kereskedelemben, a tanügyben és a hadseregnél is.
Ne hagyjátok,  hogy majd ezek az emberek írják elő nektek azt,  hogy hogyan kell imádkoznotok.  Figyeljétek majd meg,  hogy hogyan próbálják igazgatni életeteket,  ezért már most kezdjetek felkészülni az előtettek álló dolgokra.
Figyelmeztetés a globális oltások ellen
Mindenekelőtt arra kérlek titeket,  hogy imacsoportokban imádkozzatok. Imádkozzatok azokért az emberekért,  akik a  sátán lelkes követői. Az ima segíteni fog egyes katasztrófák elhárításában. Óvakodjatok attól az iszonyatos dologtól, amelyet oltások által akarnak nektek okozni. Ne bízzatok abban,  amikor veletek együttérezve, hirtelen globális oltási kezdeményezést indítanak. Legyetek éberek. Megegyezés alapján, országról – országra annyi embert akarnak uralni,  amennyi csak lehetséges. Ne féljetek,  mert meg fogom védeni mindazokat a híveimet,  akik Hozzám imádkoznak. Imádkozzatok azokért a bátor lelkekért is,  akik elhatározták azt,  hogy terjesztik az Igazságot. Sokat közülük kinevetnek,  pedig ők nagyrészt csak az Igazságról beszélnek.
Az élelmiszerek elraktározása
Ne bízzatok az élelmiszerszolgáltatókban. Már most készüljetek fel a jövőre.  Saját felelősségetekre kezdjétek el az élelmiszerek és a vetőmagok gyűjtését. Úgy raktározzátok el azokat,  mintha egy háború következne. Mindazok, akik ezt megteszik, helyesen cselekednek. Lelketeket az ima és az ájtatosság fogja megerősíteni és meg fog védeni titeket attól,  hogy  ezeknek a rosszindulatú embereknek az útjaira térjetek. Sohase hagyjátok jóvá,  hogy ők uralkodjanak a ti véleményeitek és meggyőződéseitek fölött,  mert ők az olyan törvények behozását fogják követelni, amelyek a családok széthullására vezetnek. Arra fognak törekedni, hogy szétválasszák a családokat,  azáltal hogy az embereket a vallásra, a szexuális és a vallási szabadságra fogják bátorítani.
A világ egyes vezetőinek megöletése
A világ nemzetei között gyűlöletet fognak szítani,  vezetőket fognak megölni és azáltal, hogy az embereket diktatúra alá akarják vetni,  elveszik szabadságukat is.
Isten haragja nemsokára érezhető lesz, mert Ő már ezeknek az embereknek a gonoszságait nem fogja sokáig eltűrni, hacsak ezek az emberek hátat nem fordítanak a sátán befolyása alatt álló szervezeteknek. Imádkozzatok érettük.
Legyetek elővigyázatosak abban,  hogy kire szavaztok a választások idején. Amikor beszélnek, figyeljetek jól oda szavaikra. Azokra hallgassatok,  akik megpróbálnak figyelmeztetni benneteket. Arra hívom fel sürgősen figyelmeteket,  hogy azokért imádkozzatok,  akik nem így cselekednek,  hogy ők is megtérhessenek, és hogy megmenekülhessenek.
Nemsokára elkezdődik a beteljesedése ezeknek az eseményeknek,  amelyekről most beszéltem nektek. Szorosan tartsatok össze,  saját élelmiszerkészleteiteket tartsátok készenlétben,  próbáljátok saját részetekre a zöldségféléket és a túléléshez szükséges dolgokat megtermelni. Ez egy ellenetek irányított háború,  de egyáltalán nem annak fog tűnni. Mégis legyetek éberek.
Az Egyházakat betiltják
Ti, gyermekeim  akik bátorságaitokat összegyűjtitek és az Egyházhoz visszatértek,  sohase féljetek imádkozni és hiteteket nyíltan kimutatni. Sokan közületek, akik most Egyházamat természetes dolognak tartják,  nem fogják majd ezt tenni. Előttük csak akkor fog az Igazság megvilágosodni,  amikor elveszik tőlük azt a valódi ajándékot, ami megengedte nekik,  hogy hitüket nyilvánosan élhessék. Ez dühössé fog tenni benneteket.
Leányom, mondd meg híveimnek,  hogy ne essenek pánikba. Megmentem mindazokat,  akik követnek Engem,  a felhőkbe emelem fel őket,  hogy ott várakozzanak az új Paradicsomra. A Földön ők  fogják élvezni az új Paradicsomot és ebben az új Örök Életben újra egyesülni fognak meghalt családtagjaikkal. Most nekik erősnek kell maradniuk, imádkozniuk kell, és szeretettel kell legyenek egymás iránt. Imádkozzatok,  imádkozzatok, imádkozzatok, legfőképpen azokért az elveszett és megtévesztett lelkekért,  akiknek semmi fogalmuk sincs arról,  hogy cselekedeteik milyen hatással vannak a jövőre nézve,  az elkövetkezendő életükre.
A langyos lelkekről
Imádkozzatok a langyos lelkű gyermekeimért is. Nekik mielőbb vissza kell Hozzám térniük. Gyermekeim,  egymás iránti szeretetetek által, az Igazságot szem előtt tartva,  ne késlekedjetek figyelmeztetni őket. Legyetek példakép számukra, ezáltal mutassátok meg nekik, az ima valódi értelmét, mert így ők sem fognak elveszni.
Maradjatok erősek. Sohase adjátok át magatokat a csaló hadseregének. Sohasem. Álljatok ki azért,  amiben hisztek. Már most védjétek családjaitokat. Térjetek vissza Hozzám.  Mindennap imádkozzátok az Irgalmasság rózsafüzérét.
Világ keresztényei, imádkozzátok a rózsafüzér!  Engedjétek,  hogy Anyám közbenjárjon értetek,  és hogy segítségével visszatérhessetek Hozzám.
Gyermekeim, sírok mindannyiatokért és most nagy szükségem van híveimre,  hogy a gonosz ellen, most összeszedjük és egyesítsük erőnket. Erre az ima, a válasz.
A ti szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus


A Jelenések Könyve

2010. november 26. péntek, 00.00

…
Harcolni fogok közületek minden egyes emberért
Szemeim előtt ti mind egyformák vagytok lehettek gyermekek, tinédzserek, fiatal felnőttek,  középkorúak,  öregek, Én  közelebb hozlak Szívemhez benneteket, és a végsőkig fogok harcolni értettek. Ti vagytok az én drága és szeretett családom,  amelynek mindenki tagja közületek. Senki sincs kizárva,  még azok sem,  akik nem fogadják el létezésemet. Még azokat is szeretem, akik engem utálnak. Szeretetem szenvedélyes,  ami fölülmúlja képzeleteteket és én mindent meg fogok tenni,  ami csak hatalmamban áll,  hogy visszatereljelek benneteket nyájamhoz. Nem fogom olyan könnyen lelkeiteket feladni.
Kérlek benneteket forduljatok Hozzám
Mindegy,  hogy mennyi kétség van bennetek,  kérlek forduljatok Hozzám és hagyjátok,  hogy  megtöltsem szíveteket Isteni szeretetemmel.  Egyedül csak a szeretet megízlelése fog benneteket segíteni abban,  hogy felkészülhessetek arra az örök életre,  amelyet Velem,  az Örök Atyával és testvéreitekkel fogtok élni. Ez a ti örökségetek, a jogos örökségetek.
Ne szalasszátok el ezt az alkalmat,  amely megmentésetekre szolgál. Választanotok kell,  vagy a Mennyei Paradicsom,   vagy a pokol mélye. A Földön,  elkövetett bűneitek miatt a Pokolba csábít benneteket a sátán.
Itt az ideje,  hogy kinyissátok szemeiteket. Gondoljatok arra,  hogy a halál bármikor,  bármelyik nap bekövetkezhet,  akkor,  amikor a legkevésbé számítotok rá.
Ezáltal az üzenet által,  kérlek benneteket,  hogy még az ítélet előtt ismerjétek fel az igazságot. Gondoljatok mindig arra,  hogy Én szeretlek benneteket,  attól függetlenül, hogy milyen nagyok voltak vétkeitek. Még az utolsó leheletetekkor is megbocsátok nektek, ha Hozzám fordultok és szívetek mélyéből bocsánatot kértek.
A ti szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus

A hívők felhívása az elveszett lelkek megtérítésére

2010. november 26. péntek, 00.00
Szeretett Leányom,  a Szentháromság egyesül és eggyé válik veled,  hogy az Isteni Igazságot a világ minden lelke számára sürgősen továbbítani tudjad.
Leányom, most velem együtt egyesülve a szíved mélyén te is érzed a fájdalmat és a szenvedést az emberiség iránt. Elveszett hitük és jövőjükért érzett aggodalmad miatt,  mély szomorúságot érzel és félelem tölt el most téged.
Hűséges híveim most  az egész világon, egyesülnek a szeretet köteléke által,  hogy a lelkekért harcoljanak és megmentsék őket az örök kárhozattól. Akik engem követnek, minden nemzetből,  ők a világosság gyermekei.
Rögtön felismerik egymást függetlenül a fajtól,  a bőrszínétől és vallási felekezettől. Ők a szeretet hadserege, az Én vezetésem alatt állnak, és az a feladatuk,  hogy a történelem jelenlegi időszakaszában erősítsék az emberek hitét.
Jelenlétem még sohasem volt ennyire nyilvánvaló híveim szívében,  mint most. Ők is érzik azt a fájdalmat,  amit én érzek,  amikor azt a szívszaggató romlottságot látom,  amelyet az emberek kisugároznak magukból,  még azok is, akiket ti szeretetreméltónak és figyelmesnek találnátok. Az önszeretet elpusztítja gyermekeimet.
Az egoizmus és a kíméletlenség, olyan szégyenfoltot hagy a környezetetekben élőkkel és a sebezhető emberekkel szemben,  hogy ezt nehéz eltüntetni. A kegyetlenség,  amelyet az ember mindennap elkövet a felebarátjával szemben, és aminek célja az önkielégülés, elérte minden korok magaslatát. Az Örök Atya szemében bűn az a szenvedély,  amellyel az ember a saját szükségleteit kielégíti.
Teljesen elfogadhatatlan, és ellentmond a tanításomnak a számtalan önigazoló hamis mentegetőzés. Szeressétek egymást. Úgy bánjatok egymással,  ahogyan szeretnétek,  hogy veletek bánjanak. Mások szükségleteit helyezzétek a tietek elé. Álljatok ki testvéreitek emberi jogaiért,  ha másokkal szemben igazságtalanságnak vannak kitéve. Soha senkinek nincs joga ahhoz, hogy valakit megbüntessen azért, hogy ezáltal anyagi javakhoz jusson.  Az ellenségeiteket is szeressétek, érezzetek együtt velük. Nem könnyű feladat ez a gyermekeim számára, az anyagi bizonyságtalanság miatt. A vagyon, a szépség és az úgynevezett siker iránti önző megszállottság rettenetesen összezavarja az embereket. Sokan meg vannak győződve arról, hogy ezek természetes emberi tulajdonságok.
A lélektan tudományába már régen beültették azt az elképzelést, hogy az önbizalom minden egyébtől fontosabb, s agymosásszerűen el is hitették az emberekkel, hogy az önbizalmuk érdekében a saját szükségleteiket kell előnyben részesíteniük. Ez a filozófia azonban  a modern kommunikáció korában egyre erősödött. Ha gyermekeim  szinte naponta ezt hallják a televízió, a média,  a mozi, a zene és internet által, akkor fontosnak fogják megítélni.
Figyelmen kívül hagyva a hamis ígéreteket, amelyek ezeket az elképzeléseket jellemzik, gyermekeim hisznek azoknak a  hazugságoknak. (Ezek tetszelgősek,  mert az önkielégülést kínálják,  ezt pedig  nehéz elutasítani).A hazugságot  a csaló – a sátán -  ülteti be szívükbe.
Nem nagyon értik azt sem, miért érzik magukat olyan nyugtalanul, már közvetlenül azután, amikor valakit becsaptak. Nem boldogok azok a gyermekeim,  akik az áhított díjat megnyerték. Mindig többet és többet akarnak ugyanabból,  mert étvágyuk kielégíthetetlen. De hasztalan. Már nem tudják magukat kielégíteni. Az igaz boldogság és a természetes elégedettség érzését nem ismerik, és nem értik miért van bennük ez a lelki üresség.
Ha fölényesen viselkedtek másokkal szemben, akkor önzőek vagytok. Ha a gyengékkel és a sebezhetőkkel szemben önmagatokat részesítitek előnyben,  akkor vétkeztek. Mélyen megbánt engem az,  ha ezeket a személyeket abban  korlátozzátok, hogy méltóságteljes életet éljenek, és ha azt a jogot is elveszítek tőlük,  hogy családjaikat táplálni tudják. Együtt szenvedek ezekkel a lelkekkel. Ha felebarátaitoknak szenvedést okoztok, akkor azt velem tettétek. Ti vagytok a hibásak,  ha Szívemet fájdalom éri, amikor csúnya szavakkal illetitek felebarátaitokat.
Újból átélem a Passió fájdalmait, amikor az egyik ember a másikat erőszakkal bünteti. Amikor testi fájdalmat okoznak nekik, azt én is átélem. Az utolsó megaláztatásnak vagytok  részesei, ha gyilkoltok,  ezzel a tettel újra keresztre szegeztek Engem.
Gyermekeim,  vegyétek tudomásul,  hogy a bűn a pokolba vezet. Ettől  azok a híveim ijednek meg, akik úgy néznek fel rám, mint az Igazságos Bíróra. Határtalan  irgalmasságom  ígérete, még mindig biztosított,  és azok között osztom szét, akik bűneiket megbánják. De hogyan is menthetném meg mindazokat,  akik nem akarják beismerni összekuszált életük hibáit?
Nagyon fontos tanításaim igazságait hirdetni. Sok gyermekemnek nehezére esik, hogy felismerje Isten országát,  mert a félrevezetésnek nagy a vonzóereje. Sokan lesznek,  akik Isten tanításait nem fogják megismerni sem a próféták,  sem a Szentírás által. Egyszerűen azért,  mert azokat meg sem akarják ismerni. Mások pedig, vonakodni fognak attól, hogy meghallgassák  mindazt, amit most a próféták,  vagy látnokok a világon közzé tesznek. Ez arra fogja ösztönözni híveimet,  hogy másokért imádkozzanak. Különösen az imádkozókra van most nagy szükség! Az Isteni Irgalmasság imája,  amelyet Én szeretett Fausztina nővérnek adtam, nagyon erőteljes ima  és sokak megtérésére fog szolgálni.
Arra kérlek benneteket gyermekeim,  hogy alkossatok imacsoportokat és továbbra is imádkozzatok elveszett gyermekeimért, a ti testvéreitekért és tanácsaitok által álljatok rendelkezésükre.
A saját és a legszentebb Szentháromság nevében sürgetem szeretett gyermekeimet,  hogy egymással összefogva, egyesítsék erejüket az Én Szívemmel és segítsenek nekem a lelkek megmentésében. Oly nagyon szeretem őket,  hogy irántuk való félelmemben szomorú és keserű könnyeket sírok.  Nem akarom elveszíteni őket.
Ti,  akik a világosság hívei vagytok,  segítsetek Nekem,  hogy családommal újra egyesíteni tudjam ezeket az elveszett lelkeket,  hogy egykor ők is megláthassák az igaz Paradicsomot, amelyre annyira vágynak. Nyújtsátok ki feléjük kezeteket, beszéljetek hozzájuk és hallgassátok meg őket. Legyetek irgalmasak hozzájuk,  még akkor is,  ha ők mindent a szemetekre vetnek. Legyetek türelmesek. De mindenekelőtt  hagyjátok,  hogy rajtatok keresztül érezzék meg szeretetemet. Nehezükre fog esni nekik,  hogy visszautasítsanak benneteket, még akkor is, ha gúnyolódnak veletek.
Imáitok által megmenthetitek lelkeiket.
Köszöntöm az Én drága híveimet. Könnyekre fakaszt Engem szeretetetek és odaadásotok,  amelyet Nekem,  Édesanyámnak,  az ég királynőjének és a Szentháromságnak tanúsítotok. Már most örömet vált ki az ég angyalaiból és Szentjeiből az, ahogyan erre az elhívatásra reagálni fogtok. Menjetek  és munkálkodjatok most az Örök Atya nevében. Hozzátok vissza nyájamat.
A ti odaadással tele Megváltótok,
Jézus Krisztus