Antikrisztus

Mohammed bin Hamad bin Khalifa Al Thani. 33 ÉVES

Muhammad

Gematria has been used with the word Maometis (Ancient Greek: Μαομέτις); which scholars[who?] have described as a dubiously obscure Latinisation of a Greek transliteration of the Arabic name محمد (Muhammad). A leading proponent of the Maometis interpretation was Walmesley, the Roman Catholic bishop of Rama. Other proponents include 16–17th century Catholic theologians Gilbert Genebrard, François Feuardent, and René Massuet. Maometis in Greek numerals totals: 666

Mohammed bin Hamad bin Khalifa Al Thani

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás a navigációraUgrás a keresésre

Mohammed bin Hamad Al Thani
Mohammed bin Hamad bin Khalifa Al Thani sejk aláírta Rex Tillerson vendégkönyvét
Született	1988. április 18. (33 éves)
Ház	Thani háza
Apa	Hamad bin Khalifa Al Thani
Anya	Moza bint Nasser Al Missned
Vallás	iszlám

Mohammed bin Hamad bin Khalifa Al Thani sejk stílusai
Referencia stílus	Őkegyelmessége
Beszélt stílus	Excellenciád
Alternatív stílus	Sejk

Mohammed bin Hamad bin Khalifa Al Thani sejk ( arabul : محمد بن حمد بن خليفة آل ثاني ; született 1988. április 18.) a Thani Királyi Ház tagja. A katari emír, Tamim bin Hamad Al Thani sejk testvére és a volt katari emír , Hamad bin Khalifa Al Thani sejkfia, második feleségével, Moza sejkjével, Nasser sejkével.

Tartalom

• 1korai élet és oktatás
• 2Karrier
• 3Címek, stílusok, kitüntetések és díjak
• 4Hivatkozások

Korai élet és oktatás [ szerkesztés ]

Mohammed sejk nemzetközi diplomával rendelkezik a katari Georgetown Egyetem Külügyi Szolgálati Iskolájában, és a Harvard Kennedy Egyetem Kormányzati Iskolájában ('13) államigazgatási mesterképzéssel rendelkezik. ^[1]

Mohammed sejk a katari lovascsapat egykori kapitánya , és mint ilyen, megtiszteltetés volt meggyújtani lóháton a 2006. évi dohai ázsiai játékok üstjét. ^[2]

Karrier [ szerkesztés ]

2010-ben Mohamed sejk vezette Katar nyertes pályázatát a 2022-es FIFA-világbajnokság létrehozásának történelmének megrendezésére, vezetve azt a dinamikus csapatot, amely a FIFA Világkupát ™ először a Közel-Keletre viszi. ^[3] [4]

Mohamed sejk a katari állam legfelsőbb szállítási és örökségbizottságának (korábban Katar 2022 Legfelsőbb Bizottsága), a stadionok felügyeletéért és szállításáért felelős testület ügyvezető igazgatója, igazgatósági tagja és társelnöke. és a kapcsolódó infrastruktúra a 2022-es FIFA katari világkupára. ^[5]

2017-ben Mohammed sejket kinevezték Őfelsége, a beruházási ügyekért felelős emír titkárának feladatkörébe, amelynek minőségében Katar emírjét képviseli magas szintű stratégiai és befektetési megbeszélések során, különös tekintettel az amerikai piacra. ^[6]

Mohammed sejk a Katari Befektetési Hatóság igazgatóságának alelnöke . ^[7] A Katar Alapítvány kuratóriumi tagja . ^[8]

Címek, stílusok, kitüntetések és díjak [ szerkesztés ]

Fensége titkára, a beruházási ügyekért felelős emír

Őexcellenciája Mohammed bin Hamad Al Thani sejk

https://www.facebook.com/filipvandersky/videos/4188053801286001

https://www.facebook.com/filipvandersky/posts/1217033325434692

https://www.youtube.com/watch?v=kR4-aVejhtc

LA SALETTE 1846. szeptember 18-án
„Ekkor fog születni az antikrisztus egy héber apácától, egy hamis szűztől, aki kapcsolatban áll az ősi kígyóval, a tisztátalanság urával.

Ez az Antikrisztus édesanyjának találkozása a Vatikánban Bergoglióval. Adott neki egy régi Bibliai példányt arabul.

https://www.facebook.com/filipvandersky/videos/4188053801286001

Miért gyűlöli Ferenc pápa a latint?
Ferenc pápa a "Magnum Principium" című motu proprio-jában (2017. szeptember 9.) azt mondja, hogy a püspökök lefordíthatják a „latin liturgikus szövegeket” a plébániaik népnyelvére, anélkül, hogy felhatalmazást jelentenének a Vatikánnak.
Ferenc pápa a "Traditionis Custodes" című motu proprio-jában (2021. július 16.) azt mondja, hogy a püspökök nem engedhetik meg a "hagyományos latin szentmisét" a plébániákon, és felhatalmazásuk érdekében jelenteniük kell a "hagyományos latin szentmise" papok nevét a Vatikánnak.
Továbbá, Ferenc pápa egyik enciklikájának sincs latin címe (a katolikus hagyomány szerint), hanem olaszul.
Tudja, hogy a latin hivatalosan a katolikus egyház „szent nyelve”?
És az Úr Jézus Krisztus Szent Péternek tett ígéretével (olvassa el Mt 16: 18-19 ~ „bármit is köt a földön, azt megköti / elengedi a mennyben), a latin az angyalok számára is a„ szent nyelv ”lesz a mennyben és a pokol démonainak legfélelmetesebb nyelve.
Prófécia: "Ő, az antikrisztus, sok nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem jön az ajkáról" - Jézus az utolsó prófétának, MDM-nek
Forrás: Az Igazság könyve, 2013. december 09.

https://masodikeljovetel.hu/az-antikrisztus-anyagi-tamogatasokat-fog-letrehozni-vallalatok-szervezetek-valamint-jotekonysagi

https://masodikeljovetel.hu/isten-az-atya-az-antikrisztus-keszen-all-hogy-kinyilvanitsa-magat

https://masodikeljovetel.hu/o-egy-nagyon-kozeli-szovetsegese-lesz-hamis-profetanak-es-nem-fogja-illuziokban-ringatni-magat

Az antikrisztus Keletről való lesz,

 nem pedig Nyugatról.

2013. április 26. péntek 12:30

Drága, szeretett leányom, a világ az antikrisztus fellépésére készül. Ő már ki lett képezve számos befolyásos politikai erő által, hogy megtegye nagyszerű fellépését.

Az antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz, és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni:

Az antikrisztus hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek a segítségével, két nemzet között, amelyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások.

Mintegy a semmiből fog a fenevad előlépni. És olyan ügyességgel fog véget vetni a háborúknak, hogy az lenyűgözi a világot. Neki erőteljes hangja lesz. Ő roppant intelligens lesz és egy lenyűgöző karizmatikus ember benyomását fogja kelteni. Az ő megnyerő külseje, kelleme és humorérzéke olyan lesz, mint egy erős hipnotikus mágnes. Ő vonzani fogja a közismert vezetők és a média nagy dicséretét, és nagy hírnévre tesz szert. Viselkedése befolyással lesz az üzleti vezetőkre, akik úgy fognak rá tekinteni, mint a jólét megteremtésének eszközére, mivel a gazdasági élet majd fejlődni kezd.

Olyan különleges lesz az antikrisztus megjelenése, hogy a nemzetek túl fogják harsogni egymást, arra bátorítván őt, hogy látogassa meg országukat. Szeretni fogják őt, aki a legapróbb részletekig utánozni fogja egykori földi Küldetésem minden pillanatát. A szeretet, a béke és a nemzetek közötti egységről szónokolván látni lehet majd, hogy amerre csak jár, nagy csodákat fog tenni. Ez nem egy olyan ember, mint bárki más. Ez nem egy olyan ember, mint bármely más karizmatikusvezető. Az ő csillaga ragyogni és csillogni fog, mint senki másé őt megelőzően. Őrá úgy fognak tekinteni, mint az emberbaráti egy-világvallás névleges vezetőjére. Ennek az utálatnak az úgynevezett sikerét neki fogják tulajdonítani. Mindenki a lába elé fog hullani. Arcának képmása mindenhol megtalálható lesz. Őt együtt lehet majd látni sok más vallási felekezet vezetőivel. Hamarosan azt fogják mondani, hogy az emberek spontán módon meggyógyulnak a jelenlétében. A sátán hatalmának köszönhetően, ő olyan cselekedetek véghezvitelére lesz képes, amelyek sokkolni fognak sokakat, és ezeket csodáknak fogják minősíteni.

Addigra a tudatlanok, mint Messiásra fognak föltekinteni. Aztán arra fog célzásokat tenni, hogy őt Isten küldte a világ megmentésére. Sokan, beleértve azokat is a világban, akik nem fogadják el Jelenlétemet, meg lesznek győződve arról, hogy ez az ember nem más, mint az Emberfia, maga Jézus Krisztus. Azok, akik tisztelik őt, engedelmesen eleget tesznek kérésének, és akik imádják őt, olyan gonosz módon fognak megfertőződni, hogy a lelkük egy vákuumba lesz beszippantva, és lehetetlennek fog tűnni számukra az abból való szabadulás.

Azok, akik Tanításaim Igazságait ismerik, fel fogják ismerni a csalást, amelyet az emberi nem elé helyeznek, és ők ellen fognak állni ennek az utálatnak. Azok, akik azt mondják, hogy ismerik Istent és gyakorló Keresztények, nem lesznek képesek megérteni a visszatérésemre tett Ígéretemet. Amikor Én újból visszatérek, azért jövök, hogy ítéljek. Sohasem fogok másodszor a Földön járni. Hogy lehet az, hogy Tanításaim teljes ismerete ellenére sem értik azt, amit mondtam. Most újból emlékeztetem őket: Én nem fogok testben járni. Bárki, aki azt mondja önmagáról, hogy ő Én vagyok, az egy hazug.

Jézusotok.

Ő, az antikrisztus, több nyelven

 fog beszélni, de egyetlen latin

 szó sem fogja elhagyni a száját.

2013. december 9. hétfő, 19:46

Drága, szeretett leányom, az Én Időm közel van. Minél jobban közeledik a Nagy Nap, annál több jelről lehet majd tanúskodni a világban.

Az ember, akit úgy fognak bemutatni a világnak, mint a „béke emberét”, arra készül, hogy minden elképzelhető módon utánozzon Engem. Ő kívülről tudja a Szentírást, és származása miatt visszafelé fogja kiejteni a Szavakat, így azok fordított értelmet kapnak. A szájából istenkáromlások, eretnekségek, hazugságok és a Szavam megszentségtelenítése fog áradni. Ő azzal fog lenyűgözni mindenkit, hogy minden Szent dologban jártas. Idézni fog a Tanításaimból, amit szenvedélyesen fog hirdetni a világ összes szekuláris színpadán, mígnem az emberek észreveszik, és felfigyelnek rá.

Sokan ezt fogják kérdezni: Ki ez az ember, aki ilyen bölcsen beszél? Ki ő, aki a tömegek iránti szeretettel a szívében szól a világhoz? Ő lenne az Úristen, Jézus Krisztus? – fogják kérdezni, amikor sok csodát fognak neki tulajdonítani. És amikor az oltároknál fog sétálni a többi ellenségemmel együtt, akik Isten szent szolgáinak öltözetében lesznek felöltözve, akkor a világ mindkét megosztott tábora – az igaz hívők és a pogányok – teljes mértékben el fogja őt fogadni.

Ő, az Antikrisztus, el fogja ferdíteni az Igazságot, és azt a hazugságot fogja bejelenteni, hogy Ő Én vagyok, Aki azért jön, hogy üdvösséget hozzon nektek. Azt a hazugságot fogja bejelenteni, hogy ő testben jött el. Ő soha nem fog hivatkozni Jézus Krisztusra, Aki testben jött el, az Ő Kereszthalálára, mert ez lehetetlen. Nem, ő ezt a tényt fordítva fogja kijelenteni. Azt fogja mondani, hogy ő jött el végre testben, ebben az időben. Sokan azt fogják hinni, hogy ő Krisztus. Ő, az Antikrisztus, több nyelven fog beszélni, de egyetlen latin szó sem fogja elhagyni a száját.

A fenevadat bálványozni fogják, miközben Engem, az Igaz Üdvözítőt, el fognak felejteni, és a Szavamat eltapossák. Nektek nem szabad soha elhinnetek a hazugságokat, melyeket a fenevad fog hangoztatni, amikor büszkén fog ülni a tiszteletére felépített templomban.

Jézusotok.

„A szivárvány Istené és senki másé”

 

„Tőlem nyugodtan kiélhetitek a perverzióitokat, ahogyan csak akarjátok, én csak egyszerűen vissza szeretném kapni a szivárványt”

Eugen Böhler evangélikus teológus nemrégiben egyértelmű szavakat használt Görlitz-ben mondott prédikációjában, jelentette az ikea evangélikus hírügynökség. Böhler azt sérelmezte, hogy az ú. n. LGBTQI-mozgalom kisajátította magának a szivárványt: „A szivárvány Istené és senki másé”, szögezte le beszédében a Görlitz-i Szabad Evangéliumi Közösség pásztora, miközben arra emlékeztetett, hogy az Ószövetség szerint Isten a szivárványt azon ígéretének jeléül adta, hogy soha többet nem fogja a világot özönvíz által elpusztítani. Böhler szerint az özönvíz a Noé idejében élt emberek nemi és szexuális eltévelyedéseiért kapott büntetés volt.

Ma azonban a szivárványt a bibliai, azaz egy apából, egy anyából és gyermekekből álló családkép elleni jelként is használják. A teológus azt is kifogásolta, hogy a kereszténység a bibliai értékeket és parancsokat harc nélkül ráhagyja egy mind harsányabbá és agresszívebbé váló korszellemre. „Az ilyen kereszténységnek nincsen jövője, és csak árt a társadalomnak.”

A hozzászólásokból:
Lisa: Egy evangélikus teológus egyértelműen kifejti a véleményét az LGBTQI-mozgalomról. Miközben a "katolikus" plébánosok szivárványos lobogót tesznek ki a templomtornyokra. Milyen szégyen!

Christoph: Isten megígérte Noénak, hogy „többé nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet” (Ter 9,11). És szövetséget kötött Noéval és utódaival, és e szövetség jeléül „szivárványt helyezett a felhőkbe” (Ter 9,12-14). És pont ezen isteni szövetség jelét bitorolja és forgatja ki perverz módon az LGBTQI-mozgalom. És az emberek még ezek után is csodálkoznak, hogy Isten felmondta szövetségét, ahogy Jerobeam bűnei miatt Izraellel is tette. A homo-házasság és a világ mostani állapota között oksági összefüggés áll fenn. Ezt kellene az embereknek megérteniük, amíg még idejük van rá!

(forrás: https://kath.net/news/75764 – 2021. július 20.)
http://katolikus-honlap.hu/2101/szivarvany.htm

Zsinati folyamat vagy a pápaság intézményéneké megszüntetése. Bergoglio látogatása a V4-ben - Magyarországon és Szlovákiában.Illés pátriárka több mint egy órán át tüzes módon tartott beszédében nemcsak Bergoglio zsinati folyamatának rejtett szándékait tár

 

Zsinati folyamat vagy a pápaság intézményének megszüntetése. Bergoglio látogatása a V4-ben - Magyarországon és Szlovákiában

Október 9-én és 10-én kétéves, soha nem látott zsinati folyamat kezdődik a Vatikánban, amelynek csúcspontja 2023 októberében a pápaság tényleges eltörlésével és a katolikus egyház szétesésével áll a New Age felé való áttérés érdekében. Ez a szándék azonban rejtve van. Illés pátriárka több mint egy órán át tüzes módon tartott beszédében nemcsak Bergoglio zsinati folyamatának rejtett szándékait tárja fel, hanem mindenekelőtt egy mentési megoldásra mutat. Ez első látásra nagyon paradoxnak tűnhet, de ez az üdvösség eredeti módja.

https://gloria.tv/post/uS9aEMnteRoH29k3iwnCu3VcD

A kígyók világnapja

 

„ez a ti órátok és a sötétség hatalmáé” (Lk 22,53)

Július 16-án a katolikusok a Kármelhegyi Boldogasszonyt ünneplik, a környezetvédők pedig a kígyók világnapját. Ezt a napon találta alkalmasnak Franciscus, hogy megjelentesse rendelkezését a katolikus szentmise visszaszorításáról.

Néhány éve találkoztam egy videóval egy dél-amerikai miséről, ahol a hívek áldoztatását végző püspök megtagadta az oltáriszentséget azoktól, akik térdre ereszkedtek és nyelvre kérték az Urat. Akkoriban nem tartottam lényegesnek az áldozás módját, de ez a látvány mégis mellbevágott és megrendített. Mert igaz, hogy én nem tartottam az áldozás módját lényegesnek, de ezek az emberek igen, és végtelenül megdöbbentett a püspök érthetetlen magatartása. Elemi felháborodás vett erőt rajtam, mert a napnál világosabb volt a megfosztott emberek áhítata és Úr iránti tisztelete. Hogyan tagadhatja meg tőlük a püspök az oltáriszentséget? Sokszor eszembe azóta az a püspök érzéketlen szeretetlensége és kegyetlen jogszerűtlensége, a megszégyenített hívek.

Talán ennek az eseménynek is szerepe volt abban, hogy az Úr elvezetett a felismerésre, hogy az imádás és istenfélelem az egész keresztény élet és örök élet középpontja.  Ha ebből az alapvetésből indulunk ki, logikusan és következetesen végiggondolva és haladva szükségszerűen jutunk el arra, hogy minden istentiszteleti aktus középpontja is. Hogy a szentmise nem az emberről szól, ahogy az egész életünk sem rólunk szól, mert nem a mienk, hanem az Úré, akit minden gondolatunknak, cselekedetünknek meg kell dicsőítenie. És akkor szükségszerű arra is rádöbbennünk, hogy az új mise, ahogy mi ismerjük nem mindenben és nem mindenkor Isten dicsőségét szolgálja. Sokáig ellehetünk még ezzel a felismeréssel úgy, hogy megpróbálunk olyan papot keresni, aki „tisztelettel” misézik. Aki az elviselhetetlen előadás-nárcizmustól mentesen Isten dicsőségét keresi, azt mondja, teszi és úgy, ahogy és amit kell. De ha tovább morfondírozunk, és az Úr is megadja kegyelmét, rájöhetünk arra is, hogy önmagában az a tény, hogy Isten megdicsőítése a szerencse és a pap homeosztázisának függvényében történik megfelelőképpen ebben a misében, valami mély rendszerhibát feltételez. Ha ezt a felismerést megkapjuk, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miként lehetséges ilyen rendszerhiba a misében, ami isteni alapítású? És ha már idáig eljutottunk, az Úr biztosan megadja az alkalmat arra, hogy egyszer – véletlenül vagy tervezetten – részt vehessünk egy régi rítusú szentmisén. És akkor megtapasztalhatjuk, hogy az ismeretlen ismerős szentmisében nem a nárcizmus, a felszínes önünneplés, mint az újban, hanem az Isten iránti mély tisztelet és imádás van kódolva. Az a tisztelet és imádás, amit nekünk testben létezőknek testben is ki kell mutatnunk és meg kell adnunk. Mert ez Istennek jár. Mert erre születtünk, és csak ez ad értelmet az egész világ létezésének, és erre vagyunk meghívva az örökéletben is. Miért is akarnánk üdvözülni, ha nem akarjuk megadni Istennek azt a tiszteletet és imádást, ami neki jár, és miből gondoljuk, hogy eljuthatunk az örök dicsőítésre és imádásra, ha most nem imádjuk Őt?

Mennyi kérdés merül fel az első szentmisénk után! Hogyan lehet az, hogy eddig nem találkoztam ezzel az igazi istentisztelettel? miért változatták meg? hogyan volt lehetséges erről áttérni a sekélyes újra? mit élhettek át azok, akiket megfosztottak ettől és a talmira kötelezték őket? Az Úr új és erős lelket önt belénk, hogy vágyjunk megismerni a gyakorlati tudnivalókon túlmenően a szentmise mélységeit. És minden felfedezett apró és nagyobb dologban a Szentlélek kezenyomát fedezzük fel. A végtelen bölcsességet, a tisztaságot, az értelmet, nagyszerűséget annak minden porcikájában. És végre, annyi év vagy évtized után helyére kerülnek a dolgok: térdeplő, mélyen meghajló, bűnbánattal mellét verő emberként élhetjük meg az igazi keresztény nagykorúságot, azt, hogy a szentmisét átjáró értelem meghaladja az egyéni vallásos érzést, hogy az igazságot cselekedjük ebben az istentiszteletben. Hála tölt el minket, nagylelkűség mindannak megtételére, ami segíti azt, hogy mindig ebben legyen részünk. Mint aki kincset talált idegen földben, és mindenét pénzzé teszi, hogy megszerezhesse. Ha kell, elszakadunk a megszokott helyünktől, az eddig megszokott mise utáni társasági élettől, vállaljuk az ismerősök furcsálló tekintetét és megjegyzéseit, az utazást, az anyagi áldozatot, hogy fennmaradhasson a kincs. Egy mondatban: azt élhetjük át, amit az új rítus esetén sosem tapasztalhattunk. És megízlelve az óbort, nem vágyunk többé az újborra.

És vajon mi várható, ha jön egy Franciscus, aki a kígyók világnapján túltengő ideológiától vezérelve egy tollvonással akar megfosztani a kincstől, kígyót adva a kért hal helyett azoknak, akiket apaként kellene táplálnia? Vajon el fogjuk fogadni a Romboló tiltását, akinek az intézkedései, mulasztásai, szavai és tettei koherenciáját adó egyetlen felismerhető összekötő eleme a rombolás? Mert mi más lehet oka annak, hogy minden intézkedése, beszéde, tette hatását tekintve rombolásként jellemezhető? hogy ezek apologetikus magyarázatra szorulnak? És hogy a magyarázat mindig arra irányul, hogy miért ne lássunk rossz szándéknak, rossz szándékú tévedésnek, eretnekségnek, sötétségnek a rossz szándékot, a rossz szándékú hamisságot, az eretnekséget, a sötétséget, hogy miért állítsuk, hogy a rossz gyümölcs nem következménye a fa rosszaságának. A modernisták kedvenc filozófusai alapján mondhatnánk, hogy nem az a valóság, amit látunk, de ha egy állat úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy mozog, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa. Pont. Franciscus is az, aminek látszik ebből a szempontból: egy igazi antipápa.

Sokan mondják őt ellenpápának, és bár megérne egy írást annak számbavétele, hogy milyen jogon, milyen tények alapján állíthat ilyent bárki is, de én nem ilyen értelemben mondom most őt antipápának. Franciscus mindannak az antitézise, amit egy igaz pásztorról tudunk, várunk és remélünk. Nála minden igaz keresztény érték ki van csavarodva, ellenkezőjére fordul, az együttérzés a bűnben maradásra biztat, az irgalom csak a bűneikhez ragaszkodókat illeti, az apostoli hagyomány követése merevség, az Isten iránti tisztelet üldözendő, mintha nem Krisztus helytartóját látnánk működni az ő személyében, hanem Isten majmáét.

De mivel már sok éve edz minket arra, ami vár ránk, kondicionálja intézkedéseivel, tetteivel és tanításával, szavaival a válaszunkat, talán nem meglepő, hogy alakul a válasz. És ezért, ha túl vagyunk az első jogos felháborodáson, fontos tudatosítanunk, hogy ez az ámokfutás is az, aminek látszik: a sötétség hatalmának tombolása, a sötétség órája, amely közvetlenül a hajnalt előzi meg. És a hajnalt megelőző óra a legsötétebb. De a hajnal jönni fog.

Addig pedig készítsük az utat: a legfontosabb tennivalón, a személyes hűséges Krisztus-követésünkön kívül beszéljünk a felismert igazságokról, hirdessük akár alkalmas, akár alkalmatlan. És mondjuk el úton-útfélen, hogy az a zsinat, amelynek ez a pápa a beteljesítője, nem a Szentlélek műve volt, és hogy csak egy igaz hit van, amelyben egyedül lehetséges az üdvösség; hogy a keresztség nem mellőzhető néphagyomány, hanem az üdvösség feltétele az élő hittel együtt; hogy a liturgikus reform szakítás volt a hagyománnyal, az apostoli hit szándékos megtagadása és elferdítése, egy tragédia, amit mihamarabb semmissé kell tenni, visszatérve az évezredek szentmiséjére; hogy a püspökök szolgatársaink, akiknek nem kellene szorongatniuk nyakunkat, és akiknek nemcsak ellentmondhatunk, hanem készen is állunk ellentmondani nekik, ha a hittel szemben tevékenykednek.

És adjuk hálát azért, hogy az Úr, aki soha nem próbál meg minket erőnkön felül, ebbe a korba teremtett minket, amikor talán arra is meghív, hogy Érte tanúságot tegyünk Róla, akár üldözések között is.

https://invocabo.wordpress.com/2021/07/18/a-kigyok-vilagnapja/

A SZŰZANYA ÜZENETE TREVIGNANO ROMANOBAN GISELLA CARDIA ÁLTAL

A SZŰZANYA ÜZENETE TREVIGNANO ROMANOBAN GISELLA CARDIA ÁLTAL

2021. JÚLIUS 10.-ÉN.

"Drága gyermekeim!

Köszönöm nektek, hogy a szívetekben meghallottátok a hívásomat és eljöttetek ide imádkozni.

Szeretett gyermekeim! A sötétség hercege nem áll meg, hanem nagy erővel halad előre. Nézzétek meg, mit csinál! Sajnos, meghódította az emberek elméjét, hogy őket csak a hatalmasok manipulálhassák, Egy napon az ember annyira ,megőrül, hogy a szomszéd megemészti a szomszédot.

Gyermekeim! Olvastok a pokolról, a tisztítótűzről és a mennyről.

Gyermekeim közül sokan egyáltalán nem hiszik a pokol létezését és az örök kárhozatot, annak ellenére sem, hogy sok misztikus beszélt nektek erről.

Gyermekeim, ahogy létezik a jó, létezik rossz is, és azok, akik sokat imádkoznak az elveszett lelkek védelméért, megérzik az Úr jelenlétét.

Sürgősen térjetek meg, nincs sok időtök!

Gyerekek, sokat imádkozzatok Brazíliáért és Olaszországért, mert a Föld nagyon meg fog rázkódni. Én, a ti Édesanyátok meg foglak védeni titeket szent angyalaimmal. Soha ne féljetek, szent igazságban beszéljetek tovább a Fiamról!

Most megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen."

 

A SZŰZANYA ÜZENETE TREVIGNANO ROMANOBAN 2021. JÚLIUS 13.-ÁN GISELLA CARDIA ÁLTAL:

"Drága gyermekeim! Köszönöm nektek, hogy eljöttetek ide imádkozni.

Gyermekeim, rakjatok rendet az életetekben és legyen erős a hitetek, szükségetek lesz rá, hogy alkalmazkodjatok az elkövetkezendő változásokhoz.

Ne legyetek meglepve azért, ami körülöttetek történik! Emlékezzetek, minél jobban fog terjedni az igazságtalanság, annál jobban kihűl köztetek a szeretet.

Isten haragja,amit már nem sikerül visszafordítani, hatni fog az emberiségre, de az én hűséges gyermekeim védettek lesznek.

Minden a szemetek előtt fog megváltozni.

Isten állandóan próbára teszi a hiteteket, és az, hogy én még mindig itt vagyok, azért van, hogy megmutassam nektek az utat amin követnetek kell Istent, hogy hűségesek legyetek Hozzá és gazdag jutalmat kaphassatok!

Gyermekeim, óvakodjatok azoktól, akik azt akarják tőletek, hogy a világ dolgait Isten elé helyezzétek. Figyelmesen hallgassátok meg, ha valaki szól hozzátok, hallgassátok meg és megértitek, hogy Isten szavai, vagy sem.

Ezekben az időszakokban látom, hogy a gyermekeim közül némelyek könnyelműségből elhanyagolják a Rózsafüzérimát, de ismét mondom nektek: a Rózsafüzér a legerősebb pajzs a gonosz elleni harcban. Megkérdezlek titeket, gyermekeim: melyik oldalon akartok lenni?

Kérlek titeket, végezzetek Szentségimádásokat, mert sok lelki és nem lelki gyümölcsöt hoz.

Legyetek olyanok, mint az első apostolok, örömmel imádkozzatok a Szentlélekhez, és legyetek hűségesek a Szentíráshoz!

Szeretett gyermekeim, hagyjatok fel a haraggal, az ítélkezéssel, az egoizmussal, és az irigységgel! Az én szemeimben senki nem jobb a másiktól, mindannyian a gyermekeim vagytok és mindannyiótokat a világosságra akarlak vezetni. Ne szomorítsatok el engem, hanem legyetek a Szeplőtelen Szívem győzelmének a tanúi!

Soha ne féljetek, hűségeseket és az alázatosakat meg fogom védeni!

Most anyai áldásommal hagylak itt titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen."

A SZŰZANYA ÜZENETE TREVIGNANO ROMANOBAN GISELLA CARDIA ÁLTAL 2021. JÚLIUS 17.-ÉN

"Drága Gyermekeim! Köszönöm, hogy a szívetekben meghallottátok a hívásomat és eljöttetek ide imádkozni.

Szeretett gyermekeim, veletek imádkozom, különösen a fiatal emberekért, akik elherdálják a lelküket a szabadságukért.

Gyermekeim, az ördög mindig több embert akar a pokolba vezetni, és sokan beleestek az emberiség legnagyobb hazugságába.

Gyermekeim, gyakran kérdeztek engem, hogy valóban lesz e háború, de tudjátok meg, hogy a lelki közületek már sokak bensőjében van.

Szeretett gyermekeim, az ami már nektek előre meg volt mondva, az megtörténik veletek. Sokat imádkozzatok, mert Isten igazságossága hirtelen hathatósabban jön, mint ezelőtt bármikor, és lehet, hogy nem lesz időtök bocsánatot kérni.

Ismét kérem Oroszország felajánlását az én Szeplőtelen Szívemnek, mivelhogy ettől a pillanattól sok dolog fog történni.

Drága gyermekeim, az Egyház valódi Tanítói Hivatalát kövessétek, maradjatok a szent papok közelében, akiknek nagy szükségük lesz rátok!

Gyermekeim, az összetartás és köztetek a szeretet nagyon felvidítja az én Jézusom Szívét. Legyetek a Világosság gyermekei!

Most megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen."

Hamispróféta bemutatta a "végső megoldását" a katolikusoik számára

 

Hamispróféta Motu Proprio kísérőlevele, a Traditionis Custodes (TC) "az utóbbi idők legkegyetlenebb és leggonoszabb Bergoglióját mutatja, azt a Bergogliót, akit mi argentinok Buenos Aires-i érsekként nagyon jól ismertünk" - írja a Caminante-Wanderer.Blogspot.com (július 16) argentin blog.

"Senki sem gondolta volna, hogy Motu Propriója ennyi gonoszságot és ennyi gyűlöletet tartalmazhat".

Caminante a TC-t nemcsak "kristályéjszakának", hanem "végső megoldásnak" nevezi, mert Ferenc pápa azt akarja, hogy a katolikusok éhen haljanak: "Ferenc pápa egyházában már nincs helyünk, de a megbánást nem tanúsító házasságtörőknek, homoszexuálisoknak és mindenféle színű eretnekeknek van helye".

A TC-vel Bergoglio kanonizálja azt, ami kezdettől fogva világos volt: "A II. vatikáni zsinat szakítást jelent a katolikus hagyományokkal".

Caminante sivár jövőt lát az Ecclesia Dei közösségek számára, mint pl. a Szent Péter Testvériség, a Krisztus Király és a Jó Pásztor Intézetek, amelyeket a gonosz Braz de Aviz bíboros által vezetett Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja alá helyeznek át. Ez valószínűleg azt jelenti: apostoli látogatások, szemináriumaik bezárása és átnevelésre tervezett koncentrációs táborok.

A blog felteszi a kérdést: "Az egyház többi része gyorsan haldoklik - miért vágják ki az egyetlen egészséges részt?". Hamisprófétának emlékeznie kellene arra, hogy Hitler végső megoldása is kudarcot vallott.
https://gloria.tv/post/FXLqoHTtNjTt4gwYRGbgYMzNX

„Traditionis custodes” – Ferenc pápa újraszabályozta a régi rítus használatát – TELJES FORDÍTÁS

 

A Szentszék július 16-án tette közzé a Szentatya „Traditionis custodes” kezdetű apostoli levelét, amely hatályon kívül helyez minden korábbi szabályozást az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról, és teljesen új, szigorúbb szabályokat vezet be. A motu proprióhoz Ferenc pápa kísérőlevelet is küldött a püspököknek, annak fordítását is hamarosan közzétesszük.

A Szentatya teljes motu propriójának fordítását közreadjuk.

Ferenc pápa Traditionis custodes kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról

A püspökök, mint a hagyomány őrzői, Róma püspökével közösségben, részegyházaikban az egység látható princípiumát és alapját képezik. [1.] A Szentlélek vezetésével az evangélium hirdetése és az eucharisztia ünneplése által kormányozzák a rájuk bízott részegyházakat. [2.]

Hogy az Egyház összhangját és egységét előmozdítsák, tiszteletre méltó elődeim, Szent II. János Pál és XVI. Benedek – atyai gondoskodással azok iránt, akik egyes térségekben a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformot megelőző liturgikus formákhoz ragaszkodtak – megadták és szabályozták a Szent XXIII. János által 1962-ben kiadott Római misekönyv használatának lehetőségét. [3.] Így akarták „megkönnyíteni az egyházi közösséget azoknak a katolikusoknak, akik egyes korábbi liturgikus formákhoz kötődnek”, de nem másoknak. [4.]

Tiszteletre méltó elődöm, XVI. Benedek kezdeményezésének nyomdokain járva, aki a Summorum Pontificum motu proprio alkalmazásának megvizsgálására hívta fel a püspököket három évvel annak megjelenése után, a Hittani Kongregáció 2020-ban részletes konzultációt folytatott a püspökökkel, melynek eredményeit az ezekben az években szerzett tapasztalatok fényében mérlegre tettük.

Most, tekintettel a püspökök által kifejezett kívánságokra, és meghallgatva a Hittani Kongregáció véleményét, szeretnék, ezzel az apostoli levéllel, még inkább előrelépni az egyházi közösség állandó keresésében. Ezért helyénvalónak tartottam elrendelni a következőket:

1. cikk. A Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápák által kihirdetett liturgikus könyvek, a II. Vatikáni Zsinat határozatainak értelmében, a római rítus lex orandijának egyetlen kifejeződési formáját jelentik.

2. cikk. A megyéspüspöknek mint a rábízott részegyházban az egész liturgikus élet irányítójának, előmozdítójának és őrzőjének [5.] a kötelessége, hogy a liturgikus ünneplést szabályozza saját egyházmegyéjében. [6.] Ezért az ő kizárólagos hatáskörébe tartozik az 1962-es Missale Romanum használatának engedélyezése az egyházmegyében, követve az Apostoli Szentszék útmutatásait.

3. cikk. Azokban az egyházmegyékben, ahol máig jelen van egy vagy több olyan csoport, amely az 1970-es reform előtti misekönyv szerint végzi a szertartást, a püspöknek:

1. § meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezek a csoportok nem zárják ki a liturgikus reformnak, a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseinek és a pápák tanítóhivatalának érvényességét és törvényességét;

2. § ki kell jelölnie egy vagy több helyet, ahol az ezekhez a csoportokhoz tartozó hívők összegyűlhetnek az eucharisztia ünneplésére (de ez nem lehet plébániatemplom, és e célból új személyi plébániákat sem lehet létesíteni);

3. § a kijelölt helyen meg kell határoznia azokat a napokat, amelyeken az eucharisztia ünneplése a Szent XXIII. János által 1962-ben kihirdetett Missale Romanum használatával engedélyezve van. [7.] Ezeken a miséken az olvasmányokat népnyelven kell felolvasni, a Szentírásnak a liturgikus használatra szánt, az illetékes püspöki konferenciák által jóváhagyott fordításait felhasználva;

4. § ki kell neveznie egy papot, aki a püspök megbízottjaként felelős a misézésért és a hívők ezen csoportjainak lelkipásztori gondozásáért. A papnak alkalmasnak kell lennie erre a feladatra, jártasnak kell lennie az 1970-es reform előtti Missale Romanum használatában, olyan jó latin nyelvtudással kell rendelkeznie, hogy teljesen megértse a rubrikák szövegét és a liturgikus szövegeket, valamint buzgó lelkipásztori szeretetnek és egyházi közösségi érzésnek kell betöltenie. Szükséges ugyanis, hogy a megbízott papnak ne csak a liturgia méltóságteljes ünneplése legyen szívügye, hanem a hívők lelkipásztori gondozása is;

5. § az ezen hívők érdekében kánonilag létesített személyi plébániákon megfelelően meg kell vizsgálnia, hogy azok ténylegesen hasznosak-e a hívők lelki fejlődése szempontjából, és döntenie kell arról, hogy fenntartja-e őket vagy sem;

6. § figyelnie kell arra, hogy ne engedélyezze új csoportok létrehozását.

4. cikk. A jelen motu proprio közzététele után felszentelt papoknak, akik az 1962-es Missale Romanummal kívánnak misézni, hivatalos kérelmet kell benyújtaniuk a megyéspüspökhöz, akinek az engedély megadása előtt konzultálnia kell az Apostoli Szentszékkel.

5. cikk. Azoknak a papok, akik már az 1962-es Missale Romanum szerint miséznek, engedélyt kell kérniük a megyéspüspöktől, hogy továbbra is élhessenek ezzel a felhatalmazással.

6. cikk. A megszentelt életnek azok az intézményei és az apostoli életnek azok a társaságai, amelyeket egykor az Ecclesia Dei Pápai Bizottság létesített, mostantól a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának hatáskörébe tartoznak.

7. cikk. A Szentszék hatalmát az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja gyakorolja a hatáskörükbe tartozó ügyekben, felügyelve ezeknek a rendelkezéseknek a betartását.

8. cikk. A korábbi előírások, utasítások, engedélyek és jogszokások, amelyek nincsenek összhangban a jelen motu proprio rendelkezéseivel, hatályukat vesztik.

Elrendelem, hogy mindazt, amiről ezzel a motu proprio formában kiadott apostoli levéllel határoztam, minden részletre kiterjedően tartsák be, minden ellentétes dolog ellenére, még ha az külön említésre méltó is lenne, és elrendelem, hogy az Osservatore Romano napilapban való közzététel útján hirdessék ki, s ezzel azonnal hatályba lépjen, azt követően pedig a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben is tegyék közzé.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. július 16-án, a Kármelhegyi Boldogasszony liturgikus emléknapján, pápaságunk kilencedik évében.

Ferenc

JEGYZETEK
[1.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[2.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 27. pont: AAS 57 (1965) 32; II. VATIKÁNI ZSINAT: Christus Dominus határozat a püspökök pásztori szolgálatáról az Egyházban, 1965. október 28., 11. pont: AAS 58 (1966) 677–678; Katolikus Egyház katekizmusa, 833.
[3.] Vö. II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2.: AAS 80 (1998) 1495–1498; XVI. BENEDEK: Summorum Pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 777–781; Ecclesiae unitatem kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2009. július 2.: AAS 101 (2009) 710–711.
[4.] II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2., 5. pont: AAS 80 (1988) 1498.
[5.] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 41. pont: AAS 56 (1964) 111; Caeremoniale Episcoporum, 9. pont; ISTENTISZTELETI ÉS SZENTSÉGI KONGREGÁCIÓ: Redemptionis Sacramentum. Instrukció egyes megtartandó, illetve kerülendő dolgokról a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban, 2004. március 25, 19–25. pontok: AAS 96 (2004) 555–557.
[6.] Vö. Egyházi törvénykönyv, 375. kánon, 1. §; 392. kánon.
[7.] HITTANI KONGREGÁCIÓ: Quo magis határozat a római rítus rendkívüli formája számára készült hét új prefáció jóváhagyásáról, 2020. február 22., és Cum sanctissima határozat a szentek liturgikus ünnepléséről a római rítus rendkívüli formájában, 2020. február 22.: L’Osservatore Romano, 2020. március 26., 6. oldal.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Magyar Kurír

Az ördög gyűlöli a latint

 

1) "A latin nyelv hatásosabb, mint bármely profán nyelv, mert szent nyelv, és mivel szent, Isten szemében értékesebb és érdemesebb" (P. Chad Ripperger, ördögűző).
2) "Az ördög gyűlöli a latint. Ez az Egyház egyetemes nyelve."
(Fr. Gary Thomas ördögűző, a Rítus című könyv és film alanya.)
3) A Vatikán fő ördögűzője, Fr. Gabriel Amorth, aki jóval több mint 70 000 ördögűzést hajtott végre, többször is tanúságot tett e szent nyelvbe fektetett hatalom valóságáról. "Ez a leghatékonyabb az ördög kihívására" (Spirit Daily).
4) Andrea Gemma iserniai püspök, a római katolikus egyház egyik vezető ördögűzési szakértője kifejtette: "a démonok rettegnek [a latin] nyelvtől". Később kijelentette: "Az ördög örül a latin nyelv majdnem teljes eltűnésének". (Spirit Daily).
5) Amikor a 60-as években a latint eltávolították az imákból, világszerte elszabadult a pokol (Fr. Carota, Latin Crushes the Devil).
6) "A latin nyelv iránti gyűlölet Róma minden ellenségének szívében veleszületett". (Dom Gueranger, Liturgikus intézmények)
7) A latin nyelvet ördögpusztító nyelvnek is nevezik.
Isten kétségtelenül értékeli az erőfeszítést, hogy megtanuljunk ezen a szent nyelven imádkozni, és bőkezűen megjutalmazza azt.
(Forrás:facebook.com/login/)
https://gloria.tv/post/h6xq2K2wwPCA42hqUA6WEfUEG

HÍVEK REAKCIÓI: „FERENC, MIÉRT HAGYTÁL EL MINKET?

 

Talán nem meglepő, hogy a mai hír haragot és gyötrelmet váltott ki a hűséges katolikusok között, laikusok és klerikusok egyaránt.

A papok a Twitteren írták le, hogy ez a lépés „ teljesen szívszorító ”, „szomorú nap ”, és hogy a Dies Irae-t kellene énekelni.

Alexander Tschugguel, a fiatalember, aki 2019-ben az amazóniai zsinaton a Tiberisbe dobta a Pachamama-szobrocskákat, ezt írta: „Inkább megyek a föld alá, mintsem hogy eláruljam szent hitünket és hagyományainkat! Maradjunk katolikusok! #staycatholic #catacombspirit."

Matthew Hazel rámutatott, hogy Ferenc álságos magatartására: „Ferenc, miért vagy ilyen merev? Hol van irgalmasságod, nagylelkűséged és pásztori magatartásod azok számára, akik ugyan elfogadjuk a liturgikus reformok érvényességét, de minden porcikánkkal usus antiquiorhoz kötődünk? Miért hagytál el minket?”

Laurence England brit katolikus blogger a döntés kegyetlenségére mutatott rá: „Meg sem várják, hogy XVI. Benedek meghaljon. Gonosz, gonosz emberek.”

Az új szöveg megjelenése előtt egy figyelmeztetésben Carlo Maria Viganò érsek, az egykori amerikai apostoli nuncius ezt írta: „Nem elfogadható, hogy az egyház legfelsőbb hatósága hagyja magát, a romboló kultúra eme zavart keltő művelete során. Az usus antiquior egy vallási kulcs, az apáktól kapott örökség. Az sem megengedhető, hogy az egyházon kívülieknek tekintjük azokat, akik csak a szentmise és a szentek majdnem kétezer éve kialakult formában ünnepelt szentségek privilégiumait fogadják el. "

Athanasius Schneider is figyelmeztetett a „hatalommal való visszaélésre”, ha a Summorum Pontificum elnyomásra kerül. A hónap elején arra buzdította a papokat és a híveket, hogy „továbbra is ünnepeljék ezt a szentmisét, mert ez az egész egyház miséje, és a híveknek joguk van ahhoz, ami szent”.

Ami magukat a hagyományos papokat illeti, például a Szent Péter Testvériségben, ha kénytelenek lennének a Novus Ordo koncelebrációjára ,

Schneider püspök elővetíttette, hogy sokan fognak csatlakoznak a Szent Piusz X. Papi Testvérülethez, ahol „az egyház hagyományainak megőrzése érdekében folytonos marad a tradíció.”

Brian McCall, a „Katolikus Családi Hírek” főszerkesztője így nyilatkozott: „A Motu Proprio igazságtalan törvény, ezért egyáltalán nem törvény. Ez egy erőszakos cselekedet. (Lásd: St. Thomas Summa Theologiae I-II Q. 96 Ar. 4). Túllépi a jogalkotó tekintélyét (amint azt még XVI. Benedek is elismerte 2007-ben), és ellentétes a közjóval. Jogi szempontból teljes kudarcot vall.”

Most lesznek azok az idők, amelyek megpróbálják a hívek, különösen a papok lelkét. Vajon kapitulálnak a zsarnokság javára, vagy erősek lesznek a hitben? Inkább engedelmeskednek Istennek, mint az embereknek?

A népszerű katolikus kommentátor, Nick Donnelly szerint "Az egyházi egység előmozdítása helyett Ferenc pápa motu proprioja nagyobb valószínűséggel széthúzást okoz az egyházban.”

https://gloria.tv/post/rj4HuKZ33Laa1tWjmU2rY6CoZ

Akinek a reggeli harangszó sérti a fülét a müezzin éneke alatt fog nyögni

 Betiltották a reggeli harangszót, mert zavarta a nyaralókat

Betiltották a reggeli harangszót Balatonberényben. A helyi templom harangja minden reggel hatkor szólalt meg, amin sok nyaraló felháborodott, mondván, ők pihenni jöttek − derül ki az ATV híradójából.

Az ügyben petíciót is indítottak, melyet benyújtottak a helyi polgármesternek. Végül sikerült megállapodni az ügyben, így már nem szól harang reggelente a községben. Sok ott élőt felháborított a turisták kérése.

Mérges voltam, megmondom őszintén, faluhelyen ez egy ősi tradíció, a reggel ötös harangszót áttették hatra, ez már furcsa volt az embereknek, de hogy a reggel hatos harangszót is megszüntetik egy-két ember kénye-kedve szerint, ezt döbbenetesnek tartom. Ilyen alapon este nyolckor meg délben se harangozzanak

− mondta az egyik helyi lakos.

A probléma ugyan megoldódott, de most már más miatt panaszkodnak a nyaralók. A hivatalba újabb kérés érkezett, melyben az áll: zavarja őket a reggeli kakaskukorékolás.

Most is van egy olyan ügy, ami a kakaskukorékolással kapcsolatban van, de nem tudjuk megtiltani azt, hogy a kakasok kukorékoljanak

− emelte ki Horváth László polgármester.

index.hu

Peter Kwasniewski: Traditiones Custodes, az új atombomba

 

Hetvenhat évvel ezelőtt, 1945. július 16-án robbantották fel az első atombombát egy kietlen sivatagban, Los Alamostól 210 mérföldre délre, Új-Mexikóban. Ma, 2021. július 16-án Ferenc pápa atombombát dobott a katolikus egyházra, amely nemcsak azoknak árt, akik “ragaszkodnak a latin liturgikus hagyományhoz”, hanem mindenkinek, aki értékeli a folytonosságot és a koherenciát, az áhítatot és a szépséget, örökségünket és jövőnket.‎

‎Ahogy kinyitottam ‎‎Traditionis Custodes-t ‎‎ma reggel, a szemöldököm felvontam a valószínűtlen cím láttán (‎‎Traditionis Perditores‎‎, “A hagyomány elpusztítói,” lett volna sokkal pontosabb), majd a hitetlenkedésem növekedett minden egyes bekezdéssel. Mire befejeztem a kísérőlevelet, mélyen belesüppedtem abba az ideológiai fantáziavilágba, amelyet Ferenc pápa és a hagyományos liturgia más ellenségei népesítenek be a mai egyházban. Úgy éreztem, mintha egy kezdő George Orwell kapott volna megbízást, hogy megírja a szöveget. ‎ A dokumentum csöpög ‎‎ ‎‎a lekezeléstől ‎‎ és a szívtelenségtől, egy svájci bicskához hasonlóan arra van tervezve, hogy felfegyverezze a püspököket arra, hogy a lehető legváltozatosabb módon kellemetlenkedjenek a hagyománytisztelő katolikusoknak vagy vadásszanak rájuk.

‎És a rendelkezést ‎‎azonnal ‎‎hatályba léptették, minden más “normát, instrukciót, engedélyt és szokást” elvetettnek nyilvánítottak.‎ ‎Ez olyan, mintha a tradicionalizmus globális világjárványával állnánk szemben, amelyet minden módszerrel meg kell állítani. A motu proprio nyelvezete azt sugallja, hogy a hagyományos latin misét leginkább a COVID-19 egyházi változatának tekintik: ez egy olyan betegség, amelyet gondosan karanténba kell helyezni, ellenőrizni kell, és korlátozni kell bármilyen társadalmi beavatkozás árán, amit a központi hatóság szükségesnek tart. Sőt, mivel a latin misét el kellene távolítani a plébániákról, és nem lehet több személyi plébániát létrehozni, azok, akik részt vesznek, akár sárga csillagot is viselhetnek, és csengőt rázhatnak, miközben járkálnak. A gettósítás, amelyet XVI. Benedek hatalmas munkával leküzdött, nemcsak visszatért, hanem csengő jóváhagyást is kapott.‎

Mondanom sem kell, hogy ez a sokat emlegetett “lelkipásztori” megközelítés ellentéte, a meleg befogadásé, amely mindenkit elkísér az útján (még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy számos fontos kérdésben ellentmondanak a katolikus tanításnak), a romantikusan ábrázolt “perifériáké”, amelyek irányába a pásztoroknak “irgalmasságot” kell mutatniuk — mindannak a politikai retorikának ellentéte, amellyel ez a pápaság ünnepelte magát. Az új motu proprióban, nem a pásztor az, aki átveszi a juhok szagát, hanem a juhoknak mondják meg, milyen szagúnak kell lenni ahhoz, hogy vezesse őket a pásztor, különben…‎

Vajon a naivitás okozta, vagy csak egy megalapozatlan hit abban, hogy ennek a peronista pápának szívét még mindig az emberek és katolikus hittársai iránti egyszerű tisztelet mozgatja, hogy felkészületlenül ért engem a szörnyű és hazug nevű ‎‎Traditionis Custodes?‎‎ Ez sokkal rosszabb, mint amire számítottam: egy szöveg, amely csöpög a megvetéstől, szűkkeblűségtől és bosszúvágytól, és amiből még a puszta retorikai kísérlet is hiányzik a kontextusba helyezésre, vagy arra, hogy (bármennyire is nem őszintén) finomítsa a csapást: egy ilyen, nagyon sok katolikust érintő, nagy jelentőségű dokumentumban soha nem tapasztalt hiánya ez a legelemibb kegyelemnek. Történelmi pofon Ferenc pápai elődjeinek, Nagy Szent Gergelytől V. Piuszig, sőt még a II. Vatikáni Zsinat utáni pápáknak is, akik látva, hogy a hagyományos liturgia iránti szeretet nem halt ki és nem is fog kihalni, gondoskodtak ezen tiszteletreméltó rítus által táplált katolikusok lelki szükségleteinek kielégítéséről. Számtalan lélek számára ez a nagy liturgia új indíttatás volt az evangéliumi élet megélésére, a családi és közösségi élet erős alapja, értékes papi és vallási hivatások forrása.‎

Ferencet ezek egyike sem érdekli. Ami őt egyedül érdekli, az egy mesterséges “egység”, amit uniformitásnak, vagy még inkább ideológiának kellene nevezni. Egy egységesség, amelyet minden elhajlás és aberráció jellemez (az immár a több mint öt évtizede uralkodó pártban elhangzó megregulázást hirdető meddő felhívások ellenére), de intoleráns a komolyság, józanság, és a kortalan istentiszteleti cselekmény transzcendenciája iránt.‎

Ne finomkodjunk: ez egy totális háború bejelentése, és bátran ellen kell állni neki minden egyes lépésnél, “minden ezzel ellenkezőt figyelmen kívül hagyva”. A “tradíció igazi őrzői” a papság, a szerzetesek és a laikusok lesznek, akik folytatják a hagyományos liturgiát az ellene irányuló pokoli gyűlölet ellenére. Ha Ferenc háborút akar, remélem és imádkozom azért, hogy legyen elég ember, aki készen áll a harcra, és elég ember, aki képes vezetni őket ebben. És ez utóbbi alatt olyan papokat értek, akik ‎‎készek ‎‎100%-ban átadni magukat a hagyományokhoz méltán ragaszkodó hívek szükségleteinek kielégítésére – jöjjön, aminek jönnie kell. Lelkek üdvössége forog kockán, beleértve a pap saját lelkéét is; mert nem képes nem tudni, amit megismert, nem tudja nem szeretni azt, amit megszeretett. Túl magas a lélekzúzó rezsim iránti engedelmesség ára, hiába bírja a hatalom bármilyen csapdáját is.

Ez az új motu proprio csak akkor olyan rossz, mint amilyennek látszik, ha hagyjuk magunkat úgy gondolkodni és cselekedni, mintha kötne minket, mintha a rendelkezései jogosak lennének. Ha azonban felismerjük, hogy ez a rendelkezés eredendően katolikusellenes, és hogy egyetlen pápa sem taposhatja jogszerűen az egyház tagjait és tiszteletreméltó rítusait, mint ahogy Ferenc próbálja megtenni, akkor inkább külső teherként fogjuk látni, mint egy pestist, egy háborút, egy éhínséget vagy egy gonosz kormányt, amelyet meg kell buktatni vagy el kell viselni a bukásáig. Van-e joga a pápának egy ilyen diktátum kiadására? Nincs. Ez még kevesebbet ér, mint a papír, amelyre írták.‎

Azok, akik szeretik a hagyományos liturgiát, és felismerik benne az Egyház örökségének fókuszpontját, a lehető leghűségesebben viszik tovább. Nem fognak engedélyt kérni, hogy bemutassák az ősi szentmisét. Nem fogják a jóváhagyott népnyelvi olvasmányos könyvek kiadásait használni. Inkább mártírként pusztulnak el, minthogy meghaljanak a hitehagyás gyalázatában.‎

Azt hiszem, legalább ‎‎néhány‎‎ püspököt megráz, hogy milyen hideg, kemény, és ostoba Ferenc anti-TLM motu propriója, amely minden varázsával rendelkezik az ukrán másként gondolkodókat sújtó sztálini tisztogatási rendeletnek. Természetesen vannak mások is, akik ezek alapján haladnak majd, de nem tudom elképzelni, hogy azok a püspökök, akik látták a ‎‎Summorum Pontificum‎‎ számtalan jó gyümölcsét – nem utolsósorban a hagyományos csoportokból származó állandó és gyakran nagylelkű pénzügyi hozzájárulásokat –, és akik jó kapcsolatokat ápolnak a TLM-et (hagyományos latin misét) békésen ünneplő papokkal és plébániákkal, meg akarnák zavarni őket, hogy egy ideigtartó zsarnoknak megfelelő irányhoz alkalmazkodjanak. Minden püspök, aki valóban szereti a katolikus hitet, minden püspök, aki tisztában van a fiatalok körében a hagyomány iránt növekvő szeretettel, és annak erejével, hogy újjáélessze az egyházat az elmúlt évtizedek pangása (hogy ne mondjam szabadesése) után, csendben félre fogja tenni ezt a fájdalmas dokumentumot, és úgy folytatja, mintha semmi sem változott volna, vagy inkább annak biztos tudatában, hogy -amint ‎‎a Rorate Caeli‎‎ tweetelte- “Ferenc meg fog halni, és a hagyományos mise tovább fog élni.”‎

Pragmatikusan nézve: a legtöbb püspöknek nincs olyan pap-bősége, hogy megengedhetné magának a papság jelentős részének elidegenítését. Ha a konzervatívabb egyházmegyékben elég pap ragaszkodik a latin misékhez, amelyhez elidegeníthetetlen és visszavonhatatlan joguk van, mit fognak tenni a püspökök – kidobják őket? Honnan szereznek papokat? Honnan kapják a jövőbeni hivatásokat? Szükségük van a püspököknek még egy hatalmas fejfájásra, egy polgárháborúra, egy parázsló elégedetlenségre, ami felemészti minden oldalon az időt és az energiát? XVI. Benedek törékeny békét adott, amely alatt lehetséges volt bizonyos mértékig a nem polemikus normalitás. Sokan meg akarják tartani ezt a békét, úgy ahogy most van, a megújult ellenségeskedésekkel szemben.‎

A ‎‎Traditionis Custodes ‎‎”logikája” enyhén szólva kicsavart. A hagyomány őrzői . . . akik megtámadják az évszázadokon átívelő istentisztelet római hagyományát. A püspök felhatalmazást kapott . . . de csak azért, hogy korlátozzon és elnyomjon; nem hozhatják létre, nem támogathatják és nem sokszorozhatják meg a növekedés helyeit. A pápa az egységet támogatja . . . azzal, hogy az elképzelhető legnagyobb egységromboló cselekedetet hajtja végre. A pápa dicséri elődjét . . . azzal, hogy egészen és teljesen ellentmond tanításának, és visszavonja, amit ő tett. És mivel megkaptad a katolikus hagyományból azt az igazságot, hogy a pápa az illetékes, ne feledd, hogy feltétel nélkül engedelmeskedned kell neki, amikor megparancsolja neked, hogy utasítsd el azokat a hagyományokat, amelyeket személyesen nem szeret, függetlenül attól, hogy mennyire támogatták az elődei, akiknek a tekintélye nem kevesebb, mint az övé, és akiknek a kumulatív támogatása sokkal több, mint az övé.‎

Emlékezzünk vissza arra, hogy a pápát egyszer megkérdezték egy olyan ember üdvösségéről, aki minden bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy Istent megtagadva ateistaként ment a sírba. A pápa pozitívan beszélt ennek az embernek az üdvösségéről. Ezzel szemben a pápa levélben kommentálta az egyház szent hagyományához kapcsolódó katolikusokat. Feltétel nélküli engedelmességet követel maga iránt, amikor azt parancsolja, hogy vágják el az egyházi hagyományhoz való ragaszkodásukat.

És ha nem engedelmeskednek neki, emlékezteti őket arra, hogy az üdvösség csak akkor lehetséges, ha olyan katolikus valaki, aki engedelmeskedik neki, beleértve annak a parancsának is, hogy szakítsák meg az Egyház hagyományához való ragaszkodásukat. Más szóval nem az Egyház hagyományához kell kapcsolódniuk, hanem engedelmesen alá kell vetniük magukat az ő személyének. Helyezzük egymás mellé a forgatókönyveket. Ha az emberek teljesen megtagadják Istent, és ateistaként halnak meg, akkor csak reményteli szavaink vannak; feltételezzük, hogy az „irgalom” miatt meg vannak mentve. De ha az emberek elég vakmerőek ahhoz, hogy az egyház hagyományához ragaszkodjanak annak ellenére, hogy azt mondták nekik, hogy szüntessék meg ezt a kötődést, ők leendő szakadárok az egyházból kivezető úton, a kárhozat felé haladók. Nem a hiperpapalizmus teljes összeomlását látjuk itt, amely a pápát halandó istenné, isteni jóssá teszi, aki átírja a liturgiát, a teológiát, az erkölcsöket, sőt még a történelmet is az ideológia mentén?‎

Ferenc pápa olyan modern építészre emlékeztet, mint Le Corbusier, aki ideológiából építkezik, és meglepődik, amikor minden szivárog, elszíneződik, elhajlik és szétesik. A lakosok joggal szeretnének visszaköltözni az elegáns, erős, tiszta régi épületekbe.‎

‎Van-e e fenyegető felhőn átszűrődő bármiféle fénycsík? Talán ez: minden álcát véglegesen ledobtak a halálos játékról, amit a modernisták kívánnak játszani.‎

‎A Kármelhegyi Szűzanya ünnepe és az ember által valaha feltalált legpusztítóbb fegyver felrobbantása – amely a bűnösöknek és az ártatlanoknak egyaránt árt, és éveken át betegséget okoz – közötti ellentét kulcsfontosságú a mai nap jelentőségének megértéséhez. A Szűz jele, aki megkapta az Igét és megdicsőítette Istent, szemben áll a kígyó jelével, aki gőgösen megveti Isten ajándékait és felmagasztalja saját akaratát. Az ősi ‎‎non serviam ‎‎visszhangzik annak a hangjában, aki nem hajlandó a ‎‎servus servorum Dei‎‎ lenni .‎

“Gyümölcseik által ismeritek fel őket”: ez volt az evangélium üzenete múlt vasárnap, a pünkösd utáni hetedik vasárnap az egykori Rendkívüli Formában, ismertebb nevén minden korok szentmiséjében. Ennek az új motu propriónak a gyümölcsei a széles körű zűrzavar és fokozott megosztottság; kísértés a keserűségre, a csüggedésre és a kétségbeesésre; feszültségek és fejfájás a püspökök számára szerte a világon; bénító hezitálás azon a fiatalembereknek a fejében, akik a ‎‎Summorum Pontificum ‎‎rendelkezései szerinti szeminaristáknak készültek; a katolikusok nagy vándorlása a Szent X. Piusz Társaságba (amiért senkit sem ítélek el!) és a szedevakantista csoportokba (ami ezzel szemben tragikus), egyszerűen azért, mert az egyszerű katolikusok nem tudják‎‎– és nem is kell tudniuk‎‎– megérteni, hogy egy pápa hogyan tud fellépni az Egyház, a hagyománya és a közjó ellen, ahogy Ferenc teszi és tette, újra és újra. Ezt és még ennél is többet kell majd Jorge Bergoglionak megválaszolnia Krisztus rettegett ítélőszéke előtt.‎

Ne csak könyörögjünk a Kármel-hegyi Szűzanyához ezen a sötét napon, és viseljük barna skapuláréját, hanem lássunk ebben a skapuláréban egy emlékeztetőt is a védelmező köpenyéről, amely minden gyermekét és minden katolikus dolgot betakar, beleértve azokat a hagyományokat is, amelyek összekötnek minket egymással és a hívők minden generációjával, visszamutatva a Szűzanyára. Mert ő volt az, aki mondta, olyan szavakkal, amelyekhez ragaszkodnunk kell hűséges kitartással, hogy: “csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta, hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt”

(A cikk forrása: The Remnant Newspaper)
https://invocabo.wordpress.com/2021/07/18/peter-kwasniewski-traditiones-custodes-az-uj-atombomba/

Kubai tüntetések: Letartóztatták a papot, amiért Szűzanya-körmenetet tartott

 

Július 11-én kormányellenes tüntetések törtek ki Kubában, és több tízezer ember vonult utcára a sziget egész területén.

A tüntetést kiváltó ok a gazdasági helyzettel, az élelmiszer- és áramellátással, valamint a Covid-19 intézkedéseivel kapcsolatos problémák. A legtöbb problémát az országgal szembeni bénító amerikai szankciók okozzák.

A tüntetők rendőrautókat borítottak fel és kövekkel dobálták a rendőröket, akik a tüntetőket verték és több száz letartóztatást hajtottak végre.

A tüntetések közepén egy körmenet keretében Castor José Álvarez Devesa atya vitte a Nuestra Señora de la Caridad del Cobre (El Cobre-i Irgalmas Szűzanya) szobrot, Kuba védőszentjét, miközben a tömeg imádkozott a szobor mögött (videó lent).

Ezért Álvarez atyát közrendbontás okozásával vádolták meg, majd letartóztatták, miközben védte a fiatal tüntetőket. Wilfredo Pino Estevez camagüey-i érsek azonban egy nappal később ki tudta szabadítani a papot a börtönből.

https://gloria.tv/post/NmeZcq7CACC44kVn1VcFqvvDa

Nem lehet se találkozni, se kísérni valakit: A tokiói érsekség megtiltja a sportolóknak, hogy templomba járjanak

 

A 62 éves tokiói érsek, Kikucsi Tarciszio július 12-i nyilatkozatában arra kérte az olimpiára látogató sportolókat és edzőket, hogy "tartózkodjanak a templomok látogatásától".

Ez azért történt, mert a japán püspökök elkötelezték magukat arra, hogy "nem fertőződünk meg, és nem engedjük, hogy mások is megfertőződjenek" a Covid-19 vírussal. A koronavírus halálozási aránya a szezonális influenzáéhoz hasonló.

A tokiói érsekség kezdetben a július 23-án kezdődő olimpiai játékok miatt Japánba látogatók "lelki igényeit" akarta kielégíteni. Aztán az érsekség minden eddigi tervét visszavonta. A megfelelő eljárás az lett volna, hogy a katolikus sportolókat tárt karokkal üdvözöljék és biztosítsák lelki kíséretüket.

A tokiói érsekség a közel 20 milliós lakosságból mintegy 100 ezer katolikust szolgál. Az egyház Japánban nagyon "liberális", és ennek megfelelően nem áll jól a növekedés és a lelki élet szempontjából.

https://gloria.tv/post/WsdormmWuMs83UJ3JbCQFkKDo

Peter Kwasniewski: A Summorum Pontificum tizennégy éve – a tragikus hibák

 

Ahogy egyre többet tudunk meg az egyházi hierarchia ‎‎mai doktrinális és erkölcsi korrupciójáról,‎‎ amely a reneszánsz kori feljegyzéseket idézi, úgy tűnik, hogy a csoda az, hogy a ‎‎Summorum Pontificumot‎‎– a XVI. Benedek pápa által kiadott motu proprio-t, amely megengedte a hagyományos latin mise ünneplését – egyáltalán kiadták. Ez egy vízválasztó pillanat volt, a bátorság és a szívesség gesztusa, egy egyértelmű tényező a hagyományos szentmise megsokszorozódásában szerte a világon, amely gyengítette a modernisták hegemóniáját. Hálásak voltunk, hogy van egy pápánk, aki ahelyett, hogy csontot dobott volna a feltételezett nosztalgiázóknak – mint ahogy VI. Pál és II. János Pál “indultumai” tették -, bátorsággal kimondta az igazságot: hagyományunk nagy liturgiáját soha nem törölték el, és soha nem is lehet eltörölni.

Igazságos már az elején elmondanunk, hogy a ‎‎Summorum Pontificum ‎‎hasznos volt a hagyománytisztelő katolikus mozgalom számára, miként hasznos volt a régi idők óriási méretű gyorsító rakétája is egy űrhajó pályára állításához: hatalmas nyers erővel rendelkezik, de ennyi a feladata, és amikor kiürül, leesik. A ‎‎Summorumot ‎‎a történelem egyik legnagyobb pápai beavatkozásának szánták, de valójában nem más, mint kárelhárítás; nem lehet egy állandó struktúra pillére, még kevésbé alapja.‎

Ha nem értjük meg annak gyenge pontjait‎‎, ‎‎nem fogjuk megérteni, hogy miért vagyunk még mindig ennyire sebezhetőek Ferenc pápa és körének machinációival szemben, és ami még fontosabb, nem lesz meg a szükséges erőnk ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk vagy ellenálljuk annak, amit a Vatikán tesz a hagyományos római rítus ünneplésének visszaszorítása vagy megakadályozása érdekében. Bármennyire is pragmatikusan profitált a hagyományhű mozgalom ‎‎a Summorumból ‎‎(és ebben nem lehet kétség), meg kell tanulnunk teljesen a saját lábunkra helyezni súlyunkat, hogy amikor a jogi mankót vagy támaszt hirtelen eltávolítják, ne essünk el tehetetlenül.

‎ ‎‎A Summorum‎‎ előszava valóságos diadalének a római pápáknak a szent liturgia irányításában az évszázadok során betöltött központi szerepéről. XVI. Benedek méltán emeli ki Nagy Szent Gergely, V. Piusz és sok más pápa meghatározó szerepét (listáján szerepel VIII. Kelemen, VIII. Urbán, X. Piusz, XV. Benedek, XII. Piusz és XXIII. János). Azonban nem tesz említést egy mindennél fontosabb tényről: a pápák, bár időnként módosították a liturgia részeit, soha nem tekintették magukat az egyházi szertartások urainak és birtokosainak, akik teljes ellenőrzést gyakorolhatnának azok felett– mint akik ki tudnák dobni ezeket a rítusokat, és újra tervezhetnék őket a semmiből, ha úgy tetszik nekik. Hogy egy Ratzinger számára kedves metaforát használjunk: az övéké a kertész munkája volt, nem az alkotóké. Ha egyesével végigtekintünk a pápákon láthatjuk, hogy bármelyikük hozzájárulása elhalványul a kapott és továbbadott örökség egészéhez képest.‎

‎A Summorum‎‎ felsorolt pápái között van egy pápa a hatodik századból, egy a tizenhatodikból, egy a tizenhetedikből és öt a huszadikból. Sok évszázados stabilitás után – amely nem a megcsontosodást jelenti, hanem a Szentlélek irányítása alatt lassan érlelődő formai tökéletességet, amint azt ‎‎másutt‎‎ is állítottam – nem mulaszthatjuk el észrevenni, hogy valami felbolydul, amint a huszadik századba érünk: egyfajta fokozódó viszketegség vagy őrület a liturgikus reform iránt: a század elején elindultunk  a breviárium és naptár változásaitól, a század közepi nagyheti változtatásokon át, az 1963 és 1974 közötti évtizedben minden szertartás és szertartás dekonstrukciójáig és újjáépítéséig.‎

‎Őszintén szólva bizonyítékokat látunk egy ‎‎ ‎‎túltengő ultramontanizmusra,‎‎ amely a pápát teszi azzá, aki meghatározza a katolikus istentisztelet tartalmát és üzenetét, egyre csökkenő tisztelettel a hagyomány iránt. Ezzel éles ellentétben láthatjuk, hogy az V. Pius által a tridenti zsinat után kodifikált római rítus már ‎‎a pápai kodifikációt megelőzően is létezett. Ez ‎‎a Missale Romanum ‎‎nem azért az, ami, mert a pápa azzá tette, hanem azért, mert a pápa ellenőrizte és hitelesítette azt, amit kapott egy nyomtatott kiadás formájában, ami azt tartalmazta, ami úgy tűnt számára, hogy leginkább hű a hagyományhoz.‎

‎A Summorum Pontificum‎‎ így írja le a régi rítus kedvelőit: “Bizonyos régiókban azonban sok hívő olyan szerető érzülettel ragaszkodott és ragaszkodik ma is a korábbi liturgikus formákhoz”, amelyek, mondja Benedek pápa „mélyen áthatották lelki kultúrájukat”. De nem a katolikusokra, mint katolikusokra ‎‎hárul-e‎‎ a felelősség, hogy szeressék azt a liturgiát, amely a hit előző századaiból érkezik hozzájuk? Ez nem más, mint ami a liturgikus mozgalom egészséges szakaszának elsődleges célja volt, ahogy az olyan szereplők esetében látjuk, mint dom Prosper Guéranger: jobban megismerni az örökölt liturgiát, hogy jobban szeressük, és teljesebben éljük meg.‎

‎E hívek “lelki kultúráját” “mélyen áthatotta” az ő liturgiájuk‎‎– természetesen, és helyesen! A hívőknek, akik ‎‎ arra törekedtek, hogy gyakorló katolikusok legyenek, nem volt szükségük más liturgiára, mivel az, amelyiket már gyakoroltak, győzelmet aratott a szívük és az elméjük fölött, áthatotta az életüket, sőt a társadalmi miliőjüket is (elég csak a régi liturgikus naptár gazdagságára gondolni). Olyan, mintha a ‎‎Summorum ‎‎kisebbségi problémaként azonosítaná az egyetlen mentalitást, ami katolikusnak nevezhető és a liturgia történetének egyetlen vágyott célját. Ebből következően az úgynevezett reform ‎‎‎olyan erőszakos cselekedet‎‎ ‎‎volt, amely által a hívek elidegenedtek a katolikus hitet és életet meghatározó “liturgikus formáktól”.‎

‎Miután elővezeti azoknak a pápáknak a listáját, akik soha nem merték megtiltani (és ugyanígy soha nem merték “megengedni”) az ősi rítusok szerinti istentiszteletet, említést tesz II. János Pál “indultumáról” . Ez a fogalom csak azon hipotézisből kiindulva értelmezhető, mely szerint az Egyháznak joga van betiltani vagy elnyomni egy hagyományos rítust, amely felfogást ugyanakkor Benedek néhány bekezdéssel később tagad (sőt, sok más írásában is tagad). Csak az igényel engedélyt, amit jogerősen megszüntettek; ha az ‎‎usus antiquior ‎‎soha nem volt eltörölve, és nem is lehet eltörölni, akkor egy papnak soha nem volt szüksége engedélyre, és ‎‎soha nem is lesz szüksége engedélyre, hogy gyakorolja.‎

‎Ez a pont nyilvánvalóan a legnagyobb jelentőséggel bír a hagyományos római rítus használatának minden jövőbeni pápai vagy kuriális aláásási kísérletére való válasz során. Sajnálatos módon a ‎‎Summorum Pontificum ‎‎és a püspökökhöz intézett kísérőlevél, a ‎‎Con Grande Fiducia,‎ még mindig azt a hamis nézetet tükrözi, hogy a pápának és a püspököknek hatalmukban áll meghatározni, hogy a római rítusra felszentelt papok használhatják-e saját rítusuk klasszikus formáját – az egyetlen létező formát, amely az apostoli hagyományból és a több mint 1500 éves folyamatos egyházi fejlődésből származik. Fogalmi ellentmondás azt mondani, hogy a római rítus papja törvényes módon gyakorol egy részben deformált és részben kitalált rítust, amelyet egyetlen pápa hirdetett ki, míg ugyanannak a papnak szabad vagy tilos gyakorolnia a több száz pápa által kapott és továbbadott tiszteletreméltó rítust, amelyet azok  együttes tekintélye erősít meg.‎

‎A ‎‎Summorum Pontificum‎‎ leghírhedtebb jellemzője az az állítása‎‎ az 1. cikkben, hogy a római rítusnak két “kifejeződése” van:‎

„A VI. Pál pápa által közzétett Római Misekönyv a latin szertartású katolikus Egyház „lex orandi”-jának rendes kifejeződése. A Szent V. Pius által közzétett és Boldog XXIII. János által újra kiadott Római Misekönyv pedig úgy tekintendő, mint az Egyház ugyanezen „lex orandi”-jának rendkívüli kifejeződése, és tiszteletreméltó és régi használata következtében kellő tiszteletben kell tartani. Az Egyház „lex orandi”-jának e két kifejeződése a legkevésbé sem vezet az Egyház „lex credendi”-jének megoszlására; ugyanis az egyetlen római szertartás két szokását képviselik. Éppen ezért a Római Misekönyv Boldog XXIII. János által kiadott és soha be nem tiltott editio typicája szerinti Szentmisét mint az Egyház liturgiájának rendkívüli formáját szabad ünnepelni.”

‎Ugyanakkor az az állítás, mely szerint VI. Pál 1969-es ‎‎Missale Romanumja ‎‎(a “Novus Ordo”) ugyanaz a rítus, vagy ahhoz tartozik, amit a ‎‎Missale Romanum előzőleg 1962-ben kodifikált – vagy egyszerűbben, hogy a Novus Ordo-t a mise “római rítusának” nevezhetjük –, nem állja ki ‎‎a kritikai vizsgálat próbáját‎, és ez az állítás nem áll meg bármely két, vetus és novus liturgikus könyv esetében sem. A római egyház történetében még soha nem volt két “formája” vagy “kifejeződése” ‎‎ugyanazon‎‎ helyi liturgikus rítusnak egyidejűleg és ‎‎egyforma kánoni státusszal‎‎.‎

‎Az, hogy Benedek pápa mondhatta, hogy a régi rítust soha nem vonták vissza (‎‎numquam abrogatam‎‎), azt bizonyítja, hogy VI. Pál liturgiája ‎‎ ‎‎valami új, nem pedig az előzőnek puszta revíziója, mivel a missale minden korábbi ‎‎editio typicája ‎‎helyettesítette és kizárta elődjét. Bár a latin egyházban mindig is voltak különböző “úzusok”, a római liturgia megduplázása a disszociatív identitászavar vagy skizofrénia esete.‎

‎Nem lehetséges, és nem is kívánatos a tridenti rítusról és a Novus Ordo-ról ugyanazon római rítus „két formájaként” beszélni; és nevetséges azt mondani, hogy a deviáns forma “rendes” és a hagyományos “rendkívüli”, kivéve, ha ez az értékelés csupán szociológiai vagy statisztikai. A római rítus és VI. Pál modern pápai rítusa közötti teológiai és lelki tartalom radikális különbségeit mutató, egyre bővülő tudományos eredmények ismeretében intellektuálisan tisztességtelen és hiteltelen azt állítani, hogy a régi és az új rítusok ugyanazt a ‎‎lex orandit‎‎ vagy következésképpen ugyanazt a lex ‎‎credendit‎‎ fejezik ki. Lehetséges, hogy az új rítus mentes az eretnekségtől, de ‎‎lex orandija ‎‎csak részleges átfedésben van a régi rítuséval, és így a ‎‎credanda ‎‎is, amelyet közvetít -‎‎ amint azt nemcsak a szövegekben, hanem a szertartásokban és a nyilvános istentisztelet minden más dimenziójában is látható.‎

‎Ha van állítás, ami közös lehet a hagyományhoz hűek minden típusa számára, ‎‎ez lenne az: amit VI. Pál tett a katolikus egyház liturgiájával, az tektonikus elmozdulás volt, példátlan támadás a hagyomány ellen – és ezért valóban rossz, méltatlan a pápasághoz, a pápai hivatal kötelességeivel összeegyeztethetetlen, olyan módon gonosz, ahogy az apagyilkosság vagy árulás gonosz. Tudjuk, hogy a korábbi pápák hozzáadtak vagy módosítottak a rítusokon, de soha nem úgy, hogy ránézve az “előtte” és az “utána” állapotra bárki azt mondhatta volna, hogy ezek különböző dolgok. VI. Pál azt tette, amit egyetlen pápa sem merészelt megtenni: megváltoztatta a katolikus egyház minden rítusát, tetőtől talpig. Még az összes szentségi ‎‎formát,‎‎ legszentebb formulákat is módosította.

Összehasonlítva a régi és az új miséket, láthatjuk a nagyrészt összeegyeztethetetlen naptárakat, a szinte teljesen különböző olvasmányrendet és az ‎ ‎‎euchológia‎‎ ‎‎ (azaz az ima szövegek), ‎ ‎‎zene‎‎ és a ‎‎‎rubrikák‎ radikális dekonstrukcióját. Hasonló kedvezőtlen összehasonlításokat lehet tenni az Egyház bármely két szertartása között: a régi és új keresztség, a régi és új bérmálás, a régi és új diakónusi, papi és püspöki szentelések, bármely tárgyú régi és új áldások, stb. között. Kétségtelen, hogy a hagyományhoz hűeknek igazuk van abban, hogy ez egyáltalán nem “reform”, hanem ‎‎ ‎‎forradalom‎‎ volt .‎

‎Van-e hatalma egy pápának arra, amit VI. Pál tett? Nem azt kérdezem, hogy ‎‎képes-e úgy tenni, mintha‎‎ hatalma lenne, ezer évnyi politikai tőkét fordítva arra, hogy a hierarchiától és a hívektől engedelmességet követeljen akaratának, a forradalom befogadásának, amely visszaél a hagyomány befogadására vonatkozó készségesség katolikusokra jellemző attitűdjével. Azt sem kérdezem, hogy VI. Pál szubjektíven mit gondolt arról, hogy mit tesz, vagy mit tehet meg, sem azt, hogy a püspökök és a többi hívő szubjektíven mit gondolt arról, amit tesz, vagy amit tennie kellene válaszképpen az olyan új rítusok bevezetésére, amelyek több közös vonást mutatnak Cranmerrel és Pistoia-val, mint Clunyval és Tridenttel.‎

‎Inkább azt kellene kérdeznünk, hogy objektíven egy pápának joga van-e új rítusokkal helyettesíteni a katolikus egyházban az annak egész történeleme során organikusan kifejlődött rítusokat. A szubjektív szándékok rendezetlenek és zavarosak lehetnek, de objektíven a liturgikus forradalom elválasztotta a katolikusokat saját hagyományuktól, az ortodoxiától, mint “helyes istentisztelettől”, és úgy alakította át a ‎‎lex orandi‎‎ és ‎‎a lex credendi‎‎ kapcsolatát, hogy a “pillanat tanítóhivatalát” irányító liturgikusok koalíciója az imádság egyetlen normája lett.‎

‎Ha egy ilyen szakadás legitimnek és elfogadhatónak tekinthető, akkor már nem maradt a liturgia örök elveiből semmi: minden pusztán a pápaság teljesen önkényes (liturgia)gyakorlatára redukálódott. Juan de Torquemada bíboros (1388–1468) az egyháztörténelem nagy részében elfogadott józan meggyőződést így fogalmazta meg: ha egy pápa nem tartja be “az egyházi istentisztelet egyetemes rítusát”, és “önfejűséggel elválasztja magát az egyetemes egyházhoz való hűségtől”, akkor “képes skizmába esni”, és ekkor nem szabad engedelmeskedni neki, és nem is kell “támogatni” (‎‎non est sustinendus‎‎).‎

Ez tehát a ‎‎Summorum Pontificum ‎‎alapvető problémája‎‎: belsőleg ellentmondásos, az egyház történetének legsúlyosabb pápai hatalommal való visszaélése által okozott monumentális ellentmondáson alapul. Ennek eredményeképpen rendelkezései nem tesznek mást, mint hogy szinte minden lépésnél visszhangozzák a feloldhatatlan dialektikus ellentétet a kollektív egyházi hagyomány visszavonhatatlan kiváltságai és a liturgikus etiológia, az ontológia és a teológia feletti igényelt vagy feltételezett autoritás között. A motu proprio tükrözi és megerősíti az egyháztan és liturgia hamis elveit, amelyek éppen ahhoz a válsághoz vezettek, amelyre maga a motu proprio volt a részleges válasz. XVI. Benedek munkásságát gyakran jellemzi egy hegeli dialektikus módszer, amely egyszerre kíván ellentmondásokat fenntartani, vagy egy tézisből és annak antitéziséből kíván magasabb szintézist létrehozni (a “kölcsönös gazdagítás” ebben a keretben értelmezhető).‎

‎A Bevezető és az 1. cikk után a ‎‎Summorum Pontificum ‎‎többi része finoman túszként tartja a hagyományos liturgiát, vagy másodosztályú állampolgárságot ad neki, ahogy addig is volt. Nyelvezetének gyakorlati eredménye az lett, hogy megsokszorozta a lelkipásztorok és püspökök kifogásait, akik mindig azt állíthatják, hogy a régi rítusú szentségek léte akadályozza vagy akadályozhatja a lelkipásztori ellátást, hogy a püspöki útmutatás vétójogot jelent a pap tiszteletre méltó szentmise mondására vonatkozó kérése kapcsán, és hogy az azt kérő katolikusok viszályt szítanak, és rombolják az Egyház egységét.‎

‎A Summorum Pontificum ‎‎szükségtelenül bonyolítja a helyzetet, és megsokszorozza a bürokratikus akadályépítés lehetőségeit. Soha nem könnyű meggyőzni a püspököket, hogy valóban lelkipásztorok legyenek, de egy olyan dokumentum, amely egyszerűen azt mondta volna, hogy “A régi szentmisét minden egyházmegyében több helyen elérhetővé kell tenni eddig és eddig az időpontig, és minden szeminaristát fel kell készíteni rá” talán legyőzte volna azt a tehetetlenséget, akadályozást és örökös halogatást, amelyet a motu proprio megjelenésének tizennégy éve alatt láttunk.‎

‎A 9. cikkely esettanulmánynak tekinthető:‎ ‎

“Ugyanígy a plébános, mindent jól mérlegelve, engedélyt adhat a korábbi rituálé használatára a keresztség, a házasság, a gyónás és a betegek kenete szentségének kiszolgáltatásakor, ha a lelkek java ezt indokolja. Az Ordináriusok felhatalmazást kapnak arra, hogy a bérmálás szentségét a régi Pontificale Romanum szerint szolgáltassák ki, ha a lelkek java ezt javallja.“

‎Bár a szándék – hogy felszabadítsuk ezeket a gazdagságokat a lelkek javára – csodálatra méltó‎‎, a nyelvezet ismét túl óvatos, túlságosan nem elkötelezett. Miből tudjuk, hogy egy plébános “figyelmesen megvizsgált minden szempontot”? Ő miből ‎‎tudja ‎? Miért kell engedélyt adnia a többi szentségi szertartásra, ha azok ugyanúgy nem voltak eltörölve, mint a szentmise? És az elsődleges feltétel, “ha úgy tűnik, hogy a lelkek java megköveteli”, gyakran azzal a mennydörgő válasszal fog találkozni: “Senki üdvössége nem függ egy adott liturgikus rítustól!”‎

‎Tudok olyan püspökökről, akik egyszerűen határozottan tagadják, hogy a lelkeknek jó, ha hozzáférésük van az Egyház hagyományos szertartásaihoz; azt mondják, jobb, ha “engedelmesek”, “alázatosak és elégedettek azzal, amit az Egyház nyújt”, és “nem a külsőségeket keresik, vagy nem ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez arról, hogy mi a tiszteletteljes”, stb. Mondjuk ki: ha a lelkészeknek és püspököknek lenne fogalmuk arról, hogy mi szolgálhat a lelkek javára, nem lennénk abban a katasztrofális helyzetben, amelyben most tudhatjuk magunkat.‎

‎Bármilyen nagyok azok az előnyök, amelyeket a ‎‎Summorum Pontificumon ‎‎keresztül élvezhettünk, nagyon nagy szükségünk van egy átfogóbb teológiai megértésre a hagyományos liturgia eredendő igazságáról, valamint a papság és a laikusok ilyen liturgiához való jogának elidegeníthetetlenségéről. Látnunk kell, hogy bármit is adtak a pápák a szentmiséhez az évszázadok során, nem vagyunk a pápák lekötelezettjei a liturgia miatt; az megelőzte őket, felsőbbrendű a valóságában és a hatalmában; ez Isten egész népének közös tulajdona.‎

‎Ha a ‎‎Summorum Pontificumot ‎‎hatályon kívül helyezik, azzal a hagyományos római liturgiát nem fogják eltörölni; ha ‎‎Summorum ‎‎rendelkezéseit megnyirbálják, az nem lesz ok arra, hogy megnyirbáljuk a hit és a kultúra hatalmas kincstárának egyre jobban kibontakozó helyreállítását. Lehet, hogy az Isteni Gondviselés szükségesnek látja, hogy még jobban elválasszuk magunkat az ultramontanizmus tejétől, hogy a hagyomány húsán edzhessük állkapcsainkat – a prelátusok jóváhagyásával vagy anélkül.‎

(A cikk forrása: Crisis Magazine)
https://invocabo.wordpress.com/2021/07/08/peter-kwasniewski-a-summorum-pontificum-tizennegy-eve-a-tragikus-hibak/

Az orosz ortodoxok feltaláltak egy új bűnt

 

 

Az orosz ortodoxok arra kérik híveiket, hogy oltassák be magukat. Hilarion Alfejew, a pátriárka utáni második ember a Russia 24 TV-nek azt nyilatkozta, hogy azok, akik megtagadják az oltást, állítólag "bűnt" követnek el, amelynek következményeit életük végéig viselniük kell.

Hozzátette, hogy az oltást bírálóknak egész életükben "bűnbánatot kell tartaniuk", és azt állította, hogy a hívek "rendszeresen" elmondják neki, hogy bűntudatuk van, amiért nem oltatták be magukat, mert állítólag továbbadták a vírust valakinek, aki végül meghalt.

Azonban még a hivatalos tájékoztatás is elismeri, hogy a védőoltások nem állítják meg a vírus terjedését. Az elmúlt hónapokban az orosz ortodoxok egyre hangosabban kiálltak a kormány "oltási" programja mellett.

https://gloria.tv/post/TfSa8FaDC7jX33FAHkWhpp928

JELEK: Rádőlt egy daru a veszprémi Szentháromság szoborra

 

Rádőlt egy daru a Várban lévő Szentháromság szoborra kedden délután, közölte Csondor Henrietta, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A helyszínen a veszprémi tűzoltók és a katasztrófavédelem műveleti szolgálat dolgoznak.

Információink szerint a daruban hárman tartózkodtak, ők könnyebben megsérültek. Kettejüket kórházba szállították.

Csizmadiáné Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens elmondta: a szobornál felmérést végeztek annak állapotáról, amikor a daru öt méter magasan megakadt. A kosárban tartózkodók ekkor zuhantak ki.

Információink szerint a darut nem rögzíthették megfelelően, ezért mozdulhatott el. Az esetben a szobor és a daru egyaránt megsérült.

Forrás: veol.hu