2014. február 10., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat.

2014. február 9. vasárnap, 19:00
Drága leányom, nincs semmi, amit Én ne tennék meg gyermekeimért. Nem létezik olyan nagy áldozat. Én lealacsonyítom Magam, hogy Szívemet a lábaik elé tehessem, viszont ők továbbra is taposni fognak azon. Megalázom Magam, hogy ezen Üzenetek által hívjam őket, ők viszont kigúnyolnak és megvetnek Engem.
Megengedtem nekik, hogy megostorozzák és megöljék Fiamat, és ők alábecsülték azt a Nagy Áldozatot, amit értük hoztam, hogy életet adjak nekik és megszabadítsam őket a gonosz rabszolgaságából.
Könyörögtem hozzájuk, hogy változtassák meg útjaikat, és ők figyelmen kívül hagytak Engem. Kiválasztott lelkeket küldtem hozzájuk, hogy beszéljenek velük és hirdessék Igémet, és ők az arcukba köptek.
Büntetéseket küldtem rájuk, de ők nem tanultak azokból. Ehelyett azt állították, hogy azok csupán a sors iróniái voltak, és nem volt semmi közük Hozzám.
Elküldtem nekik Szeretetemet a látnokoknak, a szenteknek és a prófétáknak adott csodás Ajándékok által, és csak néhányan éltek azokkal. Most jól jegyezzétek meg Szavaimat: Az Igazság Könyve a legnagyobb Ajándék, amelyet Én adtam a világnak azóta, hogy megváltásotokra elküldtem egyetlen Fiamat. Én rátok hagyom most ezt az értékes Ajándékot, hogy megnyissa a szíveteket, hogy kiszabadítsa lelketeket a gonosz kísértéseinek a fogságából, és hogy segítsen felkészíteni benneteket Királyságomra.
Az Én Erőteljes Beavatkozásom ez alkalommal azt jelenti, hogy az a sebesség, amellyel és ahogyan mától fogva Szavam terjedni fog, sokakat meg fog döbbenti, és meg fog lepni. Amikor minden nyelven beszélni halljátok Szavamat ott, ahol az emberi kéznek csak kevés szervezésben van része, akkor ezzel bizonyítékot fogtok kapni a Szentlélek erejéről.
Gondoskodni fogok arról, hogy Munkám továbbra is fennálljon. Át fogok lépni mindazokon, akik megpróbálják megállítani Kezemet. Félre fogom tolni azokat, akiket a gonosz szelleme vezet, és elfojtom szánalmas hangjukat.
Egyetlen kézmozdulattal elhallgattatom azokat, akik megpróbálnak megállítani Engem, mikor Én csupán csak arra vágyom, hogy megmentsek minden egyes lelket. Eltökélt szándékom, hogy nem engedem meg, hogy ezt a Munkát figyelmen kívül hagyják, mert ha Én egyszer ilyen Hatalmat adok egy Küldetésnek, mint ennek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az ember hatalma semmi ehhez képest.
Legyetek nyugodtak, drága gyermekek, és bízzatok Bennem, szeretett Atyátokban. Az Én Szeretetem olyan nagy, hogy azt nem lehet meggyengíteni, független attól, hogy milyen súlyosan vétkeztek. Megengedem ezeket a megpróbáltatásokat, gyötrelmeket és azokat a gonosz terveket, hogy Fiam Nyomát eltöröljék, de csak egy rövid időre.
Soha ne féljetek a Terveimtől, mert azoknak céljuk van, éspedig az, hogy eltöröljön minden gonoszságot, és Szent Akaratomnak megfelelően elhozza mindnyájatoknak a Dicsőséges életet. Sok mindennek örülhettek. Csak annyit kérek, hogy imádkozzatok, és kövessétek mindazt, amit ebben az időben ezen a Szent Küldetésemen keresztül adtam nektek, hogy egy végleges és felbecsülhetetlen Ajándékot hozzon mindnyájatok számára, amelyet nektek teremtettem az Új Égben és az Új Földön: az Új Paradicsomot, ugyanolyat, mint amilyen akkor volt, amikor Ádámot és Évát megteremtettem.
Amikor gyengének és sebezhetőnek érzitek magatokat, mindig gondoljatok a Szeretetemre, amelyet mindnyájatok iránt érzek, mert az olyan nagy, hogy meghaladja felfogóképességeteket.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Hogyan nevettessük meg Istent?


Frankie Mulgrew, ír származású katolikus pap, stand-up comedy fellépésekből élt a szeminárium előtti években. A Catholic Heraldban megjelent írásából közlünk részleteket.
II. János Pál azt mondta: Isten örömre teremtett minket. Isten maga az öröm, és az életöröm azt az eredendő örömöt tükrözi, amelyet Isten érzett, amikor megteremtett minket.
Tavaly nyáron, a pappá szentelésem előtti napon, a négyéves unokaöcsémet vittem valahová autóval. Tesztelésképp megkérdeztem tőle: "Tristan, mi fog történni holnap?" Mire ő azt mondta: "Frankie bácsi, felszentelnek téged." Meglepődtem: 4 éves, és már ilyen szakkifejezéseket ismer – gondoltam. Ez a gyerek egy zseni. "És mi történik, ha felszentelnek engem?" "Pap leszel." Na, ez kettőből kettő – gondoltam. – Meg kell próbálnom a harmadik, a döntő kérdést: "És mit csinálnak a papok?" Mire a válasz: "Szoknyában járnak!"
A szentté avatását ezek után (egyelőre) elhalasztottam, de nagyon megnevettetett! Katolikus pap vagyok, de stand-up comedy háttérrel – csoda-e ezek után, ha ezt a két területet össze akartam hozni egy könyvben? Így született meg a Does God LOL? (Szokott-e Isten hangosan nevetni?) című könyv. (...)
Néhány héttel ezelőtt férjhez ment a lgkisebb húgom, aki szintén komikus, csakúgy, mint édesapánk, Jimmy Cricket. Az esküvői beszédek után egy komikus ismerős megjegyezte: mi mindig mennyire élveztük egymás vicceit, egymás humorát. "A ti családotok a nevetésen nőtt fel" – fogalmazott. Az örömből öröm fakad. A nevetésből nevetés fakad, Isten pedig biztos nem adta volna nekünk ezt az adományt, ha azt akarta volna, hogy búskomorak legyünk.
Kérdezhetné valaki, miért írtam meg a Does God LOL? című könyvet. A LOL természetesen az internetes szleng része, a 'Laughing Out Loud', azaz: 'hangosan felnevet' rövidítése. A válaszom az lenne: Mert Isten vidám. Jézus azt mondja, többek  között, hogy Isten országa olyan, mint egy esküvői lakoma. Hány unalmas, rosszkedvű lakodalomban voltak Önök?
Jézus azt mondja, azért jött, hogy "életük legyen, és bőségben legyen" (Ján 10, 10). A bőségben való élet nem lehetséges, ha az emberi lét minden aspektusát ünnepeljük, de pont a mosolyt és a nevetést hagyjuk ki. Az Evangelii Gaudiumban  (Az evangélium öröme) azt mondja Ferenc pápa, hogy aki evangelizálni akar, az soha ne nézzen úgy, mintha épp most jönne egy temetésről.
Életem legnehezebb időszakaiban azt éltem meg, hogy egy nevetés vagy egy mosoly mindig a reményt jelezte, a reményt, hogy egy jobb nap következik, hogy a tragédiák és veszteségek közepette is látjuk a fényt – hála egy mennyből küldött nevetésnek.
A könyvben is írok egy lebénult fiatalemberről, aki nem tudta kinyitni a száját áldozáskor. A pap rájött, hogy egy módon tudja rábírni erre: ha valami viccel megnevetteti. Amíg nevetett, a pap a szájába tudta adni a szentostyát. Szeretem ezt a történetet, mert arról szól, hogy azokban a szent pillanatokban Isten a nevetés és öröm révén jött el ehhez az emberhez.
A Szentírásban visszatérő motívum, hogy akik Istenhez tartoznak, azokban öröm van. Annak, hogy valakiben Isten lelke van, az egyik biztos jele a nagy öröm és a belső béke. A folyton változó körülményektől függetlenül béke és öröm van bennük, amelyet senki sem vehet el tőlük. Magam is ezt éltem át, mikor régebben depresszióban szenvedtem. Olyan szörnyen depressziós voltam, hogy az EastEnders sorozatot néztem antidepresszánsként.
A Miatyánkban azt mondjuk: Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Jézus eljövetelétől kezdve a Mennyek országa egyre inkább betör a világba, egyre jelenvalóbbá válik, egyre jobban fölfedi magát – attól függően, mennyire vagyunk nyitottak rá. Azt gondolom, amikor ártatlanul nevetünk, akkor egy pillanatra megérezzük azt a boldogságot, ami a mennyben lesz majd részünk. Innen jött a könyvem alapgondolata is: azt szerettem volna megérteni, honnan jön ez az adomány – a nevetésre és a boldogságra való képesség. Nem teológusok és filozófusok írták a könyvet, hanem a komédia gyalogos katonái, a nevettetők, akiknek a hivatása az, hogy boldogságot és örömet hozzanak az emberek életébe. Thomas Merton így fogalmazott: "A komikusok és bohócok valószínűleg jó helyre kerülnek majd a mennyben, mert közel állnak Isten szívéhez."
Amihez még nagyon értenek a komikusok az az, hogy tudjunk nevetni önmagunkon, amikor már éppen kezdenénk túl komolyan venni magunkat. Biztos, hogy Isten is így akarta, hogy képesek legyünk nevetni önmagunkon. Van egy igaz történet, amit a könyvemben is elmesélek. Egy püspök elmegy misére egy paphoz az egyházmegyéjében. A pap azzal kezdi a szentbeszédet: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe!" A gyülekezet levegő után kapkod. A püspök levegő után kapkod. Aztán tovább mondja: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe... szerelmes vagyok az anyámba."  Aztán elmondja a szentbeszédet a feltétel nélküli szeretetről, miközben a püspök ott ül, és csodálja, milyen jól kezdte ez a pap a beszédét. Néhány héttel később a püspöknek magának kell homíliát mondania a feltétel nélküli szeretetről. Gondolja: úgy fogom kezdeni, mint az a pap. Odaáll a pulpitushoz, és közli: "Szerelmes vagyok valaki más feleségébe." A gyülekezet levegő után kapkod. A püspök viszont elfelejti, mi is jön ezután. Semmi nem jut az eszébe. Azt mondja a mikrofonba: "Az életemre esküszöm, nem tudom, hogy ki is az..." Majd felkiált: "Ó, már tudom! Ez egy pap az egyházmegyémben! Az ő anyjáról van szó!"
Sokszor hiányzik a komikustársak bajtársiassága most, hogy nem vállalok többé stand-up fellépéseket. Olyan jó hangulat volt mindig a kulisszák mögött, annyit ugrattuk egymást – mindig érezni lehetett, hogy egy csapat vagyunk. Akár sokan voltak, akár nehezen kezelhető volt a közönség, mindig kisegítettük egymást. Egyszer nagyon ideges voltam: először léptem fel egy helyen. Egy népszerű komikus tartotta bennem a lelket, úgy magyarázott, mintha a személyes trénerem lenne – sikerült is a lehető legjobb formámat hoznom. (...)
A hivatásos nevettetők szerint Isten számára fontos, hogy vidámak és boldogok legyünk. Mint C. S. Lewis mondta: "Az öröm a mennyország komoly kötelessége."
Magyar Kurír

2014. február 9., vasárnap

A melegházasság az emberi civilizáció pusztulásához vezet


Legalábbis Kirill orosz ortodox egyházfő szerint. Az emberi létet veszélyezteti az azonos neműek házasságának törvényesítése - hangoztatta Kirill orosz ortodox egyházfő vasárnap, a moszkvai Kremlben tartott liturgiát követően - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
A pátriárka a történelmi Uszpenszkij székesegyházban az orosz ortodox egyház új vértanúi és hitvallói napján a misét követően szólalt fel a homoszexualitás és az azonos neműek házasságának külföldi engedélyezése ellen. Úgy ítélte meg, hogy az isteni törvények megsértése az emberi civilizáció pusztulásához vezet. "Ha társadalomként, népként, emberi civilizációként akarunk élni, nem szállhatunk szembe az emberi lét isteni törvényeivel" - mondta.
Az orosz ortodox egyházfő szerint természetesen szükség van olyan törvényekre, amelyek megszüntetik a hátrányos megkülönböztetést a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális életben, de úgy vélte, az emberek intim (szexuális) élete nem tartozik a szabályozandó körbe.
Kirill pátriárka szerint más országokban "ennek az életnek (az azonos neműek szexuális kapcsolatának) a bűnös pusztítását akarják törvényekkel igazolni".
Oroszországban csak 1993-ban, két évvel a Szovjetunió szétesése után szűnt meg a homoszexualitás mint bűnügyi tényállás, az azonos neműek közötti viszonyt azonban továbbra is megbélyegzik. Tavaly az orosz parlament törvényben tiltotta meg a "nem hagyományos szexuális kapcsolatoknak a fiatalkorúak körében való népszerűsítését". A törvényhozók ezzel azt is megtiltották, hogy a másság képviselői utcai felvonulásokon fejezzék ki véleményüket.
Az orosz parlament ugyancsak tavaly az azonos neműek házasságát külföldön engedélyező jogszabályokra reagálva azt is megtiltotta, hogy külföldi homoszexuális párok orosz gyermekeket fogadjanak örökbe.
Hír24

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint pedig lelkileg

2014. február 8. szombat, 16:00
Drága gyermekem, ahogy a Szentlélek, Isten Ajándéka, leszállt Fiam apostolaira, úgy fog kiáradni ezekben az időkben mindazokra, akik szeretik Fiamat.
Atyámnak sok terve van, amelyeket meg fog valósítani, hogy megmentse minden egyes gyermekét. Ezek a tervek számos csodás eseményt foglalnak magukba, beleértve a különleges Kegyelmi kiáradást, azokat a kinyilatkoztatásokat, amelyek ezeken az Üzeneteken keresztül adatnak, és még sok más egyéb beavatkozást, hogy Isten gyermekei ne tévedjenek el, rossz utat követvén. Néhány ezekből a beavatkozásokból ökológiai büntetések formájában fog megnyilvánulni. Amikor ezek rendszeressé válnak, az ember többé már nem mondhatja, hogy az áradások, a földrengések, a szökőárak, a vulkánkitörések és a hurrikánok azért történnek, mert az ember elhanyagolja a Földet.
A Föld Isten irányítása alatt van, mert azt Ő teremtette. Ő fog dönteni a sorsáról – senki más –, mert az Övé minden Hatalom.
Atyám meg fogja rázni a világot, úgy fizikailag, mint pedig lelkileg, miközben a gonosz tervei és cselekedetei minden nemzetben virágzanak. Minden Isten ellen elkövetett megszentségtelenítést az Ő megtorlásai fogják követni, amelyek elviselhetetlen fenyítést fognak előidézni. Atyám heves küzdelmet fog folytatni az ember bűne ellen; az embernek sohasem szabad alábecsülnie Isten Hatalmát.
Isten Szeretetét sohasem szabad magától értetődőnek tekinteni. Őt sosem szabad gyengének tekinteni, csak azért, mert gyermekei iránti Szeretete kifürkészhetetlen. Az Ő Irgalma nagy, és mindazok, akik szeretik Istent, a megpróbáltatások alatt meg lesznek kímélve, amelyek azért szabadulnak az emberiségre, mert a hamis istenek és az emberiség megszállottsága javára félredobták Istent.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert minden megjövendölt dolog Fiam Második Eljövetelének előkészítésében most fog elkezdődni. Az események lefolyása gyors lesz, és a Sátán hadserege olyan kimért léptekkel fogja megrohamozni Fiam Egyházát, hogy azt csak kevesen fogják észrevenni. Ezután pedig már semmivel sem fognak törődni, mert nem sokkal később már olyan sokan lesznek megtévesztve, és oly sokan lesznek a karmaik között, hogy valódi szándékaikat többé már nem kell rejtegetniük.
Nektek, drága gyermekeim, most fel kell készülnötök, maradjatok nyugodtak, tegyetek meg mindent, amire utasítást kaptatok, és imádkozzatok. Maradjatok együtt. Vigyétek el az Igazságot más lelkekhez is; imádkozzatok kitartóan azok megtéréséért, akik nem hisznek Istenben, és mindazokért, akik sértegetik Fiam, Jézus Krisztus emlékét.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2014. február 8., szombat

Buzifilmmel megyünk a Berlináléra (Csakhogy tudjátok 1963-ig bűn volt a homokosság)

A február elején megrendezendő Berlinálé filmfesztiválra a "magyarok" buzeráns filmmel neveznek. A Viharsarok című, egyértelműen felforgató szándékkal készült "alkotást" őrült média-fanfár vezeti fel. Nézzük csak röviden, miért? A film történetét felesleges részletezni, elég csak annyi, hogy a homoszexuális propagandán kívül egyéb üzenete nincsen. Elferdülések és degeneratív hajlamok piedesztálra emelése, röviden a sátáni betegesség tömjénezése. Hitvány és alávaló provokáció a család, az életet jelentő természetesség, az emberi faj ellen. Császi Ádám rendezte ezt a förtelmes gyűlöletet, persze nekünk, magyaroknak szánja, lenyomni a torkunkon azt, ami nem Istentől való. A tolerancia álságos hazug ritmusaira tagadjuk meg az életet és fogadjuk el az abnormalitást, ünnepeljük a sátán teremtményeit? Nem fogjuk.
Hídfő.net | Buzifilmmel megyünk a BerlináléraNyilván keresve se lehetett volna jobb témát találni, mint a buzi focisták megható története
Ez a züllött és groteszk perverzió nincsen ránk hatással. Egyedül azért írunk erről a kábítószer mámorban fogant, filmművészetnek csúfolt támadásról, hogy olvasónk segítségével felhívhassuk a figyelmet a veszélyre. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy gyermekeinket megóvjuk az ilyen pederaszta senkiházi népségtől. Kerülniük kell a bűn tanyáit, mint amilyenek a mozik példának okáért, hiszen ez a leghatékonyabb fegyver ellenünk az életellenes merénylők kezében. A Viharsarok című filmnél maradva, könnyen tetten érhető a merénylők szándéka, gyűlölnek bennünket. Fellázadtak a természet törvényei ellen, a rend ellen és ömlik belőlük az a pestishez hasonlatos, fertőző kór, ami ha nem védekezünk, vesztünket fogja okozni. Az ilyen tevékenységért, mint Császié, normális esetben hosszú évek járnának az egészséges levegőjéről elhíresült Vorkután.
Melegségével ott tudna legtöbbet tenni az emberiségért.
Balassa Viktor

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember

2014. február 7. péntek, 15:50
Gyermekem, ha Fiam, Jézus Krisztus a Földön járna, ebben az időben Őt újból meggyilkolnák. Egyetlen hivatalos személy sem ismerné el Őt Egyházában. Nevetség tárgyává tennék, aztán félnének Tőle, és annyira megvetnék, hogy – éppen úgy, mint annakidején – Keresztre feszítenék.
Ez alkalommal Fiam kizárólag Lélekben fog eljönni, és Atyám Parancsára nem fog emberként, testi formában megjelenni a Földön. Arra sürgetlek benneteket, hogy ezt az Üzenetet tegyétek világossá mindenki számára, mert sokan fognak jönni az Ő Nevében, de egy közülük prominens személlyé fog emelkedik, és azt fogja mondani, hogy ő az Én Fiam, azonban ez egy hazugság lesz.
Az antikrisztus fel fog emelkedni, és olyan erőteljessé fog válni, hogy az arcképét mindenütt látni lehet majd. Szobrokat fognak emelni az ő képmására és az arcképe folyamatosan meg fog jelenni világszerte a televízió képernyőjén. A legnagyobb hatalommal rendelkező politikai vezetők meg fogják őt tapsolni, de mindez nem fog megtörténni addig, amíg őt nyilvánosan nem üdvözlik, és a hamis próféta jóvá nem hagyja, hogy az emberiségre tett befolyását valóban gyakorolni tudja.
Ha most Fiam újból ismertté tenné Magát testben, és figyelmet parancsolna, elpusztítanák. Azonban az antikrisztust üdvözölni fogják a világban, és össze fogják téveszteni Jézus Krisztussal.
A Biblia minden szavát, mely Fiam Második Eljövetelére vonatkozik, meg fogják változtatni, és el fogják ferdíteni, csakhogy meggyőzzék a világot, hogy az most szemtanúja a visszatérő Jézus Krisztusnak. Fiam ellenségeit, akik mindenhol elvegyülnek az Ő ártatlan szolgáival Fiam Egyházában, súlyos megtévesztésbe fogják vezetni. Vezetőik át fogják ölelni az antikrisztust, és arra fogják ösztönözni a lelkeket, hogy bálványozzák őt. Befolyása sokakat meg fog rémíteni, akik továbbra is hűségesek maradnak Istenhez, és éppen ezért fontos, hogy védjétek a lelketeket az ő hipnotikus vonzerejével szemben.
Az Üdvösség Érme, ha azt magatokon hordjátok, védelemben fog részesíteni benneteket – a többi megígért Kegyelmekkel együtt -, az antikrisztus erejével szemben. Félreértés ne essék, az antikrisztus sokakat le fog nyűgözni, és úgy fogják őt tekinteni, mint minden idők legerősebb, legnépszerűbb, legkarizmatikusabb és legbefolyásosabb vezetőjét. Sokan azt fogják hinni, hogy az antikrisztus egy nagyon szent ember, és a Fiam Egyházával való összeköttetései által, emberek milliói lesznek hívei annak, amit ők Igazságnak fognak hinni. Ez a látszólagos szentség, örömkönnyeket fog csalni mindazok szemébe, akiknek eddigi életük során nem volt bizalmuk, és nem is hittek Istenben. Ők ezt az embert dicsérettel fogják elhalmozni, és lelkük megmentését az ő érdemének fogják tulajdonítani.
Mindenekelőtt az antikrisztust egy nagy vezérnek fogják tekinteni, aki egy megnyerő, elbűvölő és szeretetreméltó vonzóerővel rendelkezik. Aztán idővel elkezdi bemutatni gyógyító erejét, és sok ember fog jelentkezni, akik tanúsítani fogják, hogy általa gyógyultak meg. S aztán sokan azt is fogják állítani, hogy csodáknak voltak a szemtanúi az ő jelenlétében. Aztán egy sor hamis jelenés fog mindenhol nyilvánosságra kerülni, melynek során egy kép lesz látható a Szentlélek jeléről. A média egy istenhez hasonlatos képet fog alkotni róla és csak nagyon kevesen mernek majd nyilvánosan szemrehányást tenni neki. Mivel ő sok nyelv ismeretével rendelkezik, ezért nagyon rövid időn belül milliókat fog elbolondítani. Aztán elkezdődnek a pletykák, hogy Jézus Krisztus eljött egy második alkalommal is. Ezeket a kósza híreket azok fogják táplálni, hazugságokat terjesztvén, akik fáradhatatlanul az antikrisztusnak dolgoznak, míg végül Fiammal fogják őt összetéveszteni. Mindezek az események most túlzásként hangzanak, de amikor ki fognak bontakozni előtettek, természetes eseménysorozatnak fognak tűnni, amelyek sokakat lelkesíteni fognak.
Aztán, mint minden gonosz hamisság, amit a Sátán – a sátáni rituálékon keresztül – fordítva mutat be a világnak, az antikrisztust látni lehet majd, amint felmegy a Mennybe.
Fiamat, az Ő visszajövetelekor, látni lehet majd, amint a felhőkön leereszkedik, éppen úgy, ahogyan azt megígérte – ami pontosan a Mennybe való felemelkedésének az ellenkezője.
Aztán az antikrisztus és mindazok, akik szolgai módon imádták őt, a tüzes tóba lesznek vetve – és a béke a tietek lesz, drága gyermekeim. Mert mindazok, akik hűségesek maradnak az Igazsághoz, egy szempillantás alatt elragadtatnak az Új Paradicsomba, amikor az Ég és a Föld eggyé válik.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja



Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem

2014. február 7. péntek, 23:38
Drága szeretett leányom, miközben az Üzenetek terjednek, és felélesztik a szükségét annak, hogy sok embert arra bátorítsanak, hogy Hozzám forduljanak, sok csodáról lehet majd tanúskodni.
A hitetlenek, más hitfelekezethez tartozók és azok, akik bűnös életük miatt elvágták magukat Tőlem, meg fognak térni. Ezt megígérem nektek. A csukott szemű embernek a szemei meg fognak nyílni. Azok, akiknek a szívükben gyűlölet van, örömkönnyeket fognak sírni, amikor terhük súlyától meg fognak szabadulni. Az az ember, aki egyáltalán nem ismer Engem, fel fog ismerni. Oly sokan jönnek majd, és hívni fognak Engem, és sokan fogják érezni a Szentlélek Jelenlétét, amikor végre elfogadják azon közbelépésemet, hogy minden bajtól megmentsem a lelküket.
Leányom, nyugtasd meg mindazokat, akik szomorúak a miatt, ahogyan Létezésemet ma a világban tagadják. Mondd el nekik, hogy bár minden Nyomom el fog tűnni, Isten Kegyelmével továbbra is meg fogom világítani azok lelkét, akik hívnak Engem. Soha nem fogom elhagyni az enyéimet. Soha nem fogom figyelmen kívül hagyni azokat, akik magányosak, szomorúak, félnek, vagy bizonytalanok abban, hogy Isten Létezik-e vagy sem. Azáltal, hogy egyszerűen félreteszik büszkeségüket és kérnek egy jelet Jelenlétemről, Én válaszolni fogok nekik. Még soha eddig nem avatkoztam be ilyen nagymértékben, mint ahogyan azt most teszem. És mert az a Vágyam, hogy megmentsem az egész emberiséget, mostantól azok szívébe fogok belehasítani, akik eddig megtagadtak Engem, feltéve, ha hívnak, és amikor hívnak Engem.
Várom a válaszotokat. Már alig várom azt a szeretetet és örömet, amellyel a megbékélés pillanatában el fogom tölteni a szíveteket és a lelketeket, mert ez a megtérésetek édessége. Ez lesz az az idő, amikor kinyitjátok a lelketeket, és lehetővé teszitek, hogy Isten Fénye elhozza számotokra a legnagyobb Ajándékot, amelyet el sem tudnátok képzelni: Az Örök Élet Ajándékát.
Jézusotok

2014. február 7., péntek

A német és a svájci katolikusok elutasítják az egyház több tanítását is a családdal kapcsolatban a német és a svájci püspöki kar egy-egy friss felmérésének eredményei szerint.

A felméréseket annak előkészítéseként végezték el a hívek körében, hogy a Vatikánban októberben rendkívüli püspöki szinódus lesz.
Jelentős különbség van aközött, amit az egyház tanít a házasságról, a szexualitásról és a családról, és aközött, amit a hívek személyesen gondolnak. A legjelentősebb eltérés a házasság előtti együttélés, a polgári jog szerint elváltak és újraházasodottak státusa, a születésszabályozás és a homoszexualitás kérdésében mutatkozik meg - derül ki a német püspöki kar hétfőn közzétett jelentéséből, amely mind a 27 német egyházmegye és mintegy 20 katolikus szervezet tagjainak válaszait összegzi. A svájci eredményeket - amelyek nagy hasonlóságot mutatnak a németországiakkal - kedden hozták nyilvánosságra, hozzávetőleg 25 ezer választ összegezve.
"A legtöbb megkereszteltben családbarát egyházkép él, de az egyház nemi erkölccsel kapcsolatos tanítását irreálisnak tartják" - mutat rá a német jelentés.
Mindkét ország válaszadói elfogadják az egyház tanítását arról, hogy a házasság egy férfi és egy nő élethosszig tartó egysége, amely nyitott a gyermekvállalásra, azonban a németországi eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a házasság előtti együttélés még a katolikusok körében is teljesen általános. A katolikus házasságot kötni szándékozó párok 90-100 százaléka már házasság előtt együtt él, annak ellenére, hogy az egyház azt tanítja: a házasságon kívüli szexuális élet bűn. Sőt, sokan úgy gondolják, hogy felelőtlenség úgy összeházasodni, ha előtte nem éltek együtt.
Az eredetileg egyházi esküvőt kötött, majd a polgári jog szerint elvált és újraházasodott hívők státusa kérdésében - amely az októberi szinódus egyik kiemelt témája lesz - a német válaszadók többsége támogatja a freiburgi egyházmegye tavalyi kezdeményezését, miszerint az ilyen párok a helyi pappal megbeszélve helyzetüket, saját lelkiismeretük alapján dönthessék el, áldoznak-e vagy sem. Ezt a kezdeményezést Gerhard Müller érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa ellenezte, mondván, hogy az egyházi házasság csak abban az esetben tekinthető érvénytelennek, ha azt egy egyházi bíróság is megerősítette.
A jelentés arra is rávilágított, hogy mindkét ország hívőinek többsége elutasítja vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egyház tanítását azzal kapcsolatban, hogy a férj és a feleség közötti minden szexuális kapcsolatnak nyitottnak kell lennie az élet továbbadására, és ezért nem engedi a fogamzásgátló szerek alkalmazását. Ugyanígy mindkét ország katolikus hívőinek többsége támogatja az azonos nemű párok élettársi kapcsolatának elismerését és a házassággal egyenrangú kapcsolatként kezelését.

MTI

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Amikor Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem

2014. február 6. csütörtök, 16:15
Gyermekem, amikor eljön annak az ideje, hogy Fiam papjai szörnyű szorongással és az igazságszolgáltatás visszaélésével fognak szembesülni, hívniuk kell Engem.
Nekem megadatott a Kegyelem, hogy meg tudjam nekik adni a bátorságot, amelyre szükségük lesz, hogy továbbra is szolgálják Fiamat. Különösképpen a Katolikus Egyház papjaira utalok, mert ők többet fognak szenvedni, mint Isten bármelyik más szolgája.
Amikor eljön az a nap, és felszólítják őket, hogy tegyenek le egy olyan esküt, amely megtagadja szeretett Fiam, Jézus Krisztus Istenségét, akkor sohasem szabad kételkedniük azok valódi szándékában, akik ezt elvárják tőlük. Amikor arra kérik őket, hogy tagadják meg a Szent Eucharisztia valódi jelentését, és fogadjanak el egy új értelmezést, akkor tudni fogják, hogy ütött az óra. Ez lesz az a nap, amikor majd elkezdődik a rothadás, és szemtanúi lesznek a templomok fedelei alatt omladozó falaknak mindenütt a világon.
Azt szeretném, hogy minden pap, akinek szembe kell néznie ezzel a szomorú megpróbáltatással, imádkozza a Keresztes Imahadjárat ezen (135.) imáját, hogy megvédje az Igazságot.
Ó, Üdvösségnek Szeretett Anyja, segíts nekem a szükség pillanatában. Imádkozz, hogy legyek megáldva azokkal az Ajándékokkal, melyeket a Szentlélek Ereje áraszt ki méltatlan lelkemre, hogy mindenkor képes legyek megvédeni az Igazságot. Támogass engem minden olyan kellemetlen esemény alkalmával, amikor majd azt kérik tőlem, hogy tagadjam meg az Igazságot, Isten Igéjét és a Legszentebb Eucharisztiát.
Segíts nekem, hogy felhasználván a kapott Kegyelmeket, megingathatatlan legyek a Sátán gonoszságaival szemben és mindazokkal a szegény lelkekkel szemben, akiket ő arra használ fel, hogy bemocskolja Fiadat, Jézus Krisztust.
Segíts nekem a szükség órájában. A lelkek érdekében add meg nekem azt a bátorságot, hogy Isten minden gyermeke számára kiszolgáltassam a Szentségeket, amikor talán Isten ellenségei megtiltják azt nekem. Ámen.
Amikor ezek az idők kezdetüket veszik, akkor készen kell állnotok, hogy továbbra is folytassátok Isten Munkáját, lendülettel és méltósággal hordozzátok Keresztjét a saját és Isten minden gyermeke lelkének az érdekében.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2014. február 6., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva (& 133., 134.)

2014. február 5. szerda, 15:27
Gyermekem, azoknak a lelkeknek, akik egyszer megismerték Fiamat, és elvándoroltak Tőle, sokkal nehezebb visszatérniük Hozzá, mint azoknak, akik sohasem ismerték Őt.
Ha egyszer megtapasztaljátok Jézus Szeretetét, s aztán hátat fordítotok Neki, akkor az egy nagy űrt hagy az életetekben. Semmi sem helyettesítheti valaha is Jelenlétét. Tehát, amikor egy lélek megpróbál visszatérni Hozzá – bár Fiam mindig nagy Szeretettel és Türelemmel várja őket –, ez a személy még mindig bizonytalan abban, hogy hogyan kell megnyitnia a szívét.
Ha úgy érzitek, hogy elidegenedtetek Fiamtól, nem szabad félnetek soha attól, hogy hívjátok Őt. Nem szabad soha szégyenkeznetek amiatt, hogy a Színe elé kerüljetek, mert Ő Örökké Irgalmas és megbocsát minden bűnösnek, amikor egy bűnbánó lélek erre kéri Őt.
Ha hívni szeretnétek Fiamat, akkor csak egyszerűen hívjátok Őt, hogy Irgalmába vigyen benneteket, és a többit bízzátok Rá.
Íme, a Keresztes Imahadjárat egy különleges imája (133.) – Hívó kiáltás, hogy visszatérjünk Istenhez
Drága Jézus, bocsáss meg Nekem, egy elidegenedett léleknek, aki lemondott Rólad, mert vak voltam. Bocsáss meg nekem, hogy Szeretetedet haszontalan és értelmetlen dolgokkal cseréltem fel. Segíts nekem összeszednem bátorságomat, hogy Melletted járhassak, és hogy hálával fogadjam Szeretetedet és Irgalmadat. Segíts nekem, hogy Szentséges Szíved közelében maradjak, és soha ne vándoroljak el újból Tőled. Ámen.
Azoknak, akik nem ismerik Fiamat, és akik azt szeretnék, hogy a Legmagasságosabb Isten Trónja elé kerüljenek, a Keresztes Imahadjárat ezen (134.) imáját kell imádkozniuk: Hogy higgyünk Isten Létezésében
Ó, Legmagasságosabb Isten, segíts nekem, hogy hinni tudjak Létezésedben. Dobd félre minden kétségemet. Nyisd meg a szemem annak az életnek az Igazságára, amely ezt a földi életet követi, és vezess engem az Örök Élet felé vezető úton. Kérlek, engedd, hogy érezzem Jelenlétedet, és még a halálom előtt, add meg nekem az igaz hit Ajándékát. Ámen.
Ezekhez az imákhoz, drága gyermekeim, nagy Kegyelmek vannak társítva, és azoknak, akik ezeket imádkozzák, az Igazság megmutatatásra kerül, és a lelkük olyan nagy szeretettel fog eltelni, amilyet a Földön eddig még sohasem tapasztaltak. Aztán a lelkük megtisztul.
Most menjetek abban a tudatban, hogy amikor közel vagytok Istenhez, akkor a nagy békesség Kegyelmével lesztek megáldva.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

Az EU jóváhagyta a Lunacek-jelentést az LMBT személyek jogairól

Az Európai Parlament február 4-én, kedden délelőtt 394 igen, 176 nem szavazattal és 72 tartózkodással jóváhagyta a Lunacek-jelentést. „Ez a jelentés nem az emberi jogokat védelmezi, hanem egy lobbi kényszerítő tevékenységének eredménye” – jelentette ki a szavazás kapcsán Luca Volonté, az Európai Néppárt korábbi elnöke.
Az osztrák Ulrike Lunacek EU-képviselő nevéhez kapcsolódó dokumentum a homofóbia, a szexuális irányultsághoz és a nemi identitáshoz kötődő diszkrimináció ellen lép fel. Ezzel a döntéssel az EU arra hívja a tagállamokat, hogy minden eszközzel mozdítsák elő az LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transz-szexuális) személyek jogait. Ezek közé tartozik többek között az egynemű párok házassága, a gyermek-örökbefogadás biztosítása, a mesterséges megtermékenyítés lehetővé tétele leszbikus párok számára, illetve a béranyaság igénybevétele a homoszexuális párok részéről. A tagországok szabadon dönthetnek alkalmazásukról vagy figyelmen kívül hagyásukról.
„Ez a jelentés nem az emberi jogokat védelmezi, hanem egy lobbi kényszerítő tevékenységének eredménye” – jelentette ki a szavazás kapcsán Luca Volonté, az Európai Néppárt korábbi elnöke.
Brüsszelből Maria Hildingsson, a Katolikus Családok Szervezetei Európai Föderációjának főtitkára nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak. Elmondta, hogy a Lunacek-jelentést egy bizonyos politikai csoport egyhangúan támogatta, más csoportok megosztottak voltak vagy ellene foglaltak állást. Hangsúlyozni kell, hogy ez a téma nem az EU kompetenciaterületei közé tartozik, hanem a tagállamokéba, mint a családpolitika. Ez nem egységet teremt az európai állampolgárok között, hanem megosztja őket, nemcsak azért, mert érzékeny kérdésről van szó, hanem azért is, mert egymástól nagyon eltérő értelmezések vannak ezzel kapcsolatban.
Kelet-Európában például egyetlen állam sem hozott törvényeket ezen a téren, míg Nyugat-Európában igen, tehát nagy különbségek vannak. Maria Hildingsson szerint ez a téma törést okoz az európai országok között. Ennek tükrében sajnálatos, hogy egy, a homoszexuális személyek támogatását hirdető lobbi erőlteti ezt a kérdést. Ugyanakkor tudjuk jól, hogy sok homoszexuális személy nem teljesen ért egyet ezzel az állásponttal, továbbá nincsenek is tájékoztatva arról, hogy ez a lobbi mit tesz az ő nevükben. Arról van tehát szó, hogy bizonyos értelemben saját akaratuk ellenére ez a lobbi „foglyul ejti”, felhasználja a homoszexuális személyeket saját céljaira.
A jövőbeli kezdeményezésekről szólva Maria Hildingsson elmondta, hogy az európai választások közeledtével hamarosan új kampányt indítanak. Ennek keretében minden apa, anya és felnőtt számára lehetővé akarják tenni, hogy a képviselőjelöltekhez fordulhasson egy internetes platform létrehozása által, amely az EU minden nyelvén elérhető lesz. Mindezt annak érdekében teszik, hogy az állampolgárok közvetlenül feltehessék kérdéseiket a jelölteknek, megismerhessék azok álláspontját és megtudhassák, hogy politikájukban elkötelezik-e magukat a családok érdekében.
A családpolitika nem tartozik az EU kompetenciaterületei közé. Mégis az uniós szinten hozott politikai döntések közvetlen hatással vannak a családok életére. A kampány nem ér majd véget a választások után. Folytatódik, hogy segítséget nyújtson a május 25-én megválasztásra kerülő képviselőknek, akik a következő öt évben tagjai lesznek az Európai Parlamentnek. Mindezt a családok európai szintű támogatása érdekében tervezik megvalósítani – hangsúlyozta Maria Hildingsson, a Katolikus Családok Szervezetei Európai Föderációjának főtitkára.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

2014. február 5., szerda

KATOLIKUS HITTÉTELEK ELLENSÉGES ERŐK HATÁSKÖRÉBEN Kereszttűzében!

Fatimai évkönyvek – 2 - FATIMA HÁRMAS TITKA – Fugel Adolf – Romániai Fatima-Apostolátus, Nagykároly, 2001. (a 46-56. oldal.)
Sokan azt gondolják ilyen vagy ehhez hasonló cím alapján, hogy most biztosan a kommunizmusról lesz szó. De ez nem így van. Hiszen a kommunizmus olyan ideológia, amely a saját ateista, istentelen – tehát Isten nélküli – tételeit vallási rangra emelte. Természetes következménye ennek az volt, hogy nem tűrhetett más vallási hittételeket a magáé mellett, ezért elnyomta, a hivő embert pedig vértanú sorsra ítélte!
A mazonikus vagy szabadkőműves rendszer olyan férfiközösség, (máma már nők is vannak közöttük), amely részben középkori szimbólumok felhasználásával természet-esztétikai alapon akarja elérni az „új humanisztikus embert”. (és az „új aranykort” ) Ebből kifolyólag azonosítja magával  azt a szellemi magatartást, amely ezen „Mozgalom” élén állt. Dómok és katedrálisok építőmesterei járva egyik építkezési helyről a másikra, nem tartoztak a helybeli cégekhez, s ezért alapítottak „testvériséget”, amely nem ritkán híres kőfaragókat, művészi építőmestereket foglalt magába. Gyors terjedésének köszönhető, hogy a „dómépítő mesterek testvériségébe” Európa szerte a legjobb szakemberek tartoztak. (de az igaz  hit terén, nem jeleskedtek) Egyelőre „egyházi építőszövetkezet” alakjába léptek fel, s majdnem kizárólag katolikusokból állt, de a vallási hovatartozás elejétől kezdve nem volt a felvételnek kritériuma. Már azért sem, mert nagyon hamar beléptek a „testvériségbe” kisebb munkát elvégző kőművesek is. Ők „szabad”, a helybeli cégeken kívül álló „kőműveseknek” nevezték magukat, a mesterek éppúgy, mint a szakkőművesek. Lassan átvették a munkában használt eszközöket, kézmozdulatokat, képeket és a „társulatnak” rendszert adva, ezek felhasználásával iktatták be a „testvériségbe”, amelynek körében különböző hierarchikus fokozatokat állítottak fel.  Céljuk ebben a stádiumban nem volt más, mint a nehéz, kemény munkanap befejeztével hasonló gondolkodásúak körében szórakozni, így főleg a konzervatív Angolországban.
A reneszánsz és főleg a reformáció nyomában sikerült bekebelezniük más „vidám köröket” is, nem ritkán az egyháztól elszakadt, vagy egyházzal szemben kialakult „szabad gondolkodás” szóvivőit. Így Angliában már 1641-ben fölvették a nemességből hozzájuk csatlakozó „vidám klubokat” is, aminek az volt a következménye, hogy az előbb említett „szabad” mesteremberek „testvériségéből” nem sok minden maradt, hiszen a nemesség aligha törődött a kőműves nyomorúságos életével. De a – főleg protestáns – nemesek belépésével a „testvériség” társadalmi elfogadottságot nyert, sőt mi több, befolyást is a társadalmi életre. Angliai találkozó helyük adta meg végül a végleges nevüket: „a Lózsa” ( angolul: lodge - előkelő lakás, szálloda, átmeneti tartózkodási hely). Az új név felvételével be is fejeződött a későbbi szabadkőművesség alapjainak lerakása. Ezentúl már egy „szellemi alap” felépítésén fáradoztak.
Az Angliában 1700. körül föllépő racionalisztikus felvilágosítás és deizmus elvei alapján egy új, minden ember számára elfogadható vallást terveznek, amelynek a végén az emberiség nagy testvériessége áll. (Hamis Egyház). (Itt említem meg, hogy a New-Age és az ezoterikus mozgalom változatlanul ma is ezt a „minden embert átfogó, személyes Isten nélküli és a tudomány, valamint az emberi szellemre épített hitet” akarja megvalósítani”. A szerző mgj.)
1717. június 24-én összeáll négy londoni páholy és „első világnézeti nagypáholynak” nevezik magukat. Ez a születési dátuma a ma is létező szabadkőművességnek.
(Nem lényegtelen a visszatekintés, amely világossá teszi, hogy a jelszavak és a századok mennyire rányomták pecsétjüket az emberiség fejlődésére. 1517-ben a Luther-i reformáció: „el az Egyháztól” – 1717-ben a „Deizmus” célja „el a kereszténységtől”. 1917-ben a kommunista győzelem: „el az Istentől”. Ha ezeket a szellemi áramlatokat figyelembe vesszük, akkor jobban megértjük Egyházunk mai nehéz helyzetét. Fontos ezt itt megemlíteni, hiszen Fatimában is felvonultatták az iskolásokat az utcán a szabadkőművesek ilyen jelszavakkal: „Sem Isten, sem Egyház!” . Ezért is tartjuk fontosnak erről a témáról a Fatimai keretben szólni. A szerző mgj.) (Tehát több mint valószínű, 2017-re már Antikrisztusi uralom lesz, vagy talán túl is leszünk rajta? Minden esetre fontos jól felkészülni.  Az én mgj.)
Június 24-ét céltudatosan választották „születésnapnak”, (a Medjugorje-i Mária jelenések is ezen a napon kezdődtek, 1981-ben, meggyőződésem, nem véletlenül! JELKÉNT!) mert eddig is Keresztelő Szent János volt a középkori „szabad” kőműveseknek, dómépítőknek védőszentje. Így minden szabadkőműves páholy elsősorban „János-páholy”. Tagjait a kőműves szakmából átvett rítusokkal iktatták be az első „testvériségbe”: az inas, a legény és a mester fokozatokat megtartva. Erre a három fokozatra épülő szabadkőművesség, vagyis a „János-páholy” különböző országokban „kék szabadkőművességnek” is nevezi magát és jelvényükben a kék szín dominál, nem ritkán megnevezésük rövidítésében három pontot használva.

Kiterjedés és hatalomnövelé


Az „első világnézeti nagypáholy” 1723-ban adja ki első írott alapszabályzatát „Régi kötelességek” címen. Szerzője az anglikán prédikátor James Anderson  volt, a londoni presbiteriánus egyház szónoka! Ettől kezdve egyetlen kívülállónak sem volt megengedve, hogy a „belsőkről” valamit is megismerjen. Annál jobban kötelességnek érezték maguk közt a testvéri segítségnyújtást, ami vonzóvá tette a „testvéreket”. 1725-ben létesült az ír és párizsi nagypáholy. 1728-ban Madridban telepszenek le, 1730-ban az angol kolóniában levő Kalkuttában. 1728-ban létesül a Bostoni /USA/ nagypáholy és az Egyesült Államok elnöke, Franklin Benjámin volt az, aki Anderson könyvét egy évvel később kiadja Amerika részére. George Washington 1752-ben lép a páholyba. Ezzel csúcspontra érkezett a páholy világi befolyásának fejlődése. Ettől kezdve már némi hatalommal, nyomással, felsőbbségi érzettel alapítottak filiákat. 1753-ban alapították a Lisszaboni páholyt, majd Den Hag-ban és Stockholmban 1736-ban a „Skót és Francia nagypáholyt”, amely 1773-ban megváltoztatja a nevét, s még ma is így nevezi magát: „Grand Orient de France”.  A páholyok legnagyobb diadalának nevezhető az angol királyi ház belépése 1737-ben, hiszen ez a királyi ház nemcsak világi uralkodó, hanem egyúttal egyházfő is. A világi hatalom (USA) folyója ily módon át lett terelve a szabadkőművesek tengerébe. Amint látni fogjuk, a szabadkőműves mozgalom későbbi célja abban áll, hogy a be nem lépett királyi házakat egymásután ledöntse, s ennek a hataloműrnek előnyeit sok ügyességgel maguknak rezerválják. Természetesnek vehető, hogy ezzel az – úgy világi, mint egyházi hatalom szempontból – erőre kapott mozgalommal, mely most már világnézeti mozgalommá fejlődött, a katolikus egyház állt homlokegyenest szemben. De folytatódik a protestáns fejedelmek páholyba való belépése, nem utolsó sorban azért, mert ebben láttak megfelelő eszközt a katolicizmus elleni harcban, főleg a pápa ellen. 1737-ben – Anglia példájára – belép a páholyba II. Frigyes porosz király. Ugyanakkor létesül Hamburgban egy nagypáholy. 1740-ben alapítják a berlini „Három fölgömb páholyt”, amelyet már 1770-ben átneveztek „Németországi szabadkőművesek nagypáholyának”. Rövid időn belül létesülnek a nagypáholyok Svédországban, Lengyelországban, Oroszországban, Litvániában, Brazíliában, Belgiumban: 1844-ben Svájcban, Luxemburgban, Kanadában, Dániában, Portugáliában, Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, Magyarországon, Törökországban, Bulgáriában, Jugoszláviában.

A „világnézeti páholy” belső megszilárdítása


A sok alapítás nyomán félni kellett, hogy a páholy tanítása és szervezete nyilvánossá és köztudottá válik. Ezért szükséges volt egy belső megerősítést, megszilárdítást elindítani.
Már a „Régi feladatok” előírja a tagoknak az általános természeti szellemi vallást. Hitetlen, ateista nem kerülhet be a testvérek közé éppúgy, mint a hit- és dogma lekötelezettei sem. A természeti vallásnak az alapja  három oszlop: a bölcsesség, a szépség és az erősség! Belépéskor nem szabad a jelöltet személyes vallási meggyőződéséről kikérdezni és a páholytalálkozókon ez nem lehet beszéd tárgya. De aki belép, a felvételi szertartásban pozitíve el kell ismerje, hogy az istenség a „nagy építészmester”, aki az ősapát, Ádámot és a világrendszert alapította”.
A személyes meggyőződés utáni kikérdezést az angol királyi házra való tekintettel vették be, hiszen már királyok egész sora tartozott a páholyhoz: IV. György (+1830), IV. Vilmos (+1837), VII. Eduárd (+1910) és nagy államfők egyaránt, mint pl. Winston Churchill.
Németországban találták ki a reformáció utolsó éveiben a „Cuius regio – ejus religio” jelszót (1530 augsburgi fejedelmi összejövetel). Ennek nagy hatása lesz majd, miután II. Frigyes porosz király (+1786) és III. Frigyes (+1888) között minden porosz király  a nagypáholy tagja és ugyanakkor az egyház feje is, angol módra. Számos német író és költő követte királyuk példáját a páholyokba: Herder, Klopstock, Rückert, Wieland, Goethe. Ausztriában a császárok tiltották a szabadkőművességet nem utolsó sorban azért, mert akkor le kellett volna szakadniuk Róma egyházától. Mégis elkerülhetetlen volt, I. Ferenc József császár 1731-ben a Habsburg korona hordozója belépjen a nagypáholyba, (Ő volt a „kalapos” király, akinek utasítására a Szent Koronát „megrontották”) de már utódja, II. Ferenc József ádáz ellensége volt a szabadkőművességnek. (A magyar király elnevezése nem követi az osztrákét. Így lehetett valaki egy időben II. Ferenc József császár, és I. Ferenc József király Magyarországon. A szerző mgj.).
Ez a rövid felsorolás szükségesnek tűnt, ahhoz, hogy megértsük azt a belső megszilárdítást, metemorphozist, amelyen keresztül ment a szabadkőművesség az eredeti „vidám klub” alapításától a reformáció nyomán a királyi házak belépéséig. Ezzel alapszabályai közé nemcsak a katolikus egyház elleni harcot vették fel, hanem úgy a világi, mint a vallási hatalmat a páholy kezébe játszották. (az utolsó bástya a Vatikán volt, addig ostromolták, alattomba, amíg  bevették, az Ő emberük foglalta el Péter székét,  ez a Gonoszság „misztériumának” részét képezi, amely most feltárul).
Hozzájön mindehhez a nagyon szigorú titoktartás a testvérek között a kívülállókkal szemben. Tudott dolog, hogy a „misztérium” a hatalomnak mindig megadja a külső keretet. Ami teljesen átlátszó, áttekinthető az nem ér többet, mint egy rövidéletű szenzáció.  Az ilyen titkok közé tartozik az u. n. „világosság útja”, amelynek szimbólumai a körző és a szögmérő (vinkli). Ide sorolhatók a politikai életben tevékenykedő „testvérek” is, akik inkább szociális téren működnek és a három pontról fölismerhetők rövidítésükben (pl. Németországban a Szabaddemokrata párt: F.D.P. – minden betű után pont van). Alapszínük a kék.

Egyházi nyilatkozatok


A protestáns egyházakkal szemben, ahol a világi fejedelem az egyház fője is, és azért nem volt soha érintkezési aggályuk, a katolikus egyháznak nem annyira világi hatalom miatt kellett elítélnie a szabadkőművességet, mint inkább a humanisztikus-deisztikus világnézet miatt, amely elveti a keresztény hit és a Szentírás alapjait. Természetesen okozott problémát a „cujus regio, ejus et regio” jelszó is, amennyiben világszerte minden egyes fejedelem kénye-kedve szerint szervezheti a vallási életet. Így nagyon hamar mutatkozott az, hogy a protestáns területeken olyan hagyományok fejlődtek ki, amelyeket önmagában véve a katolikus egyház is megengedhetett volna, ha nem kimondottan azért teszik, hogy a katolikus Egyházat sújtsák ezzel. Az első ilyen összecsapásként lehetne említeni a halott elégetését krematóriumban. Angliában, majd Franciaországban és Olaszországban a Katolikus Egyház elleni aktusnak hirdették azt, ha elhunytat elégetnek földbe temetés helyett. 1869-ben döntést hozott a Nápolyban tartott első nemzetközi szabadkőműves kongresszus, hogy világszerte a holttest elégetését kell szorgalmazni.
Az időpontot is gondosan választották meg, hiszen épp akkor kezdődött az I. Vatikáni Zsinat Rómában, ahol a holttest elégetését az emberi méltóság elleni aktusként ítélték el. 1738 és 1918 között – utóbbi évben jelent meg az első Codex Iuris Canonici, az egyházi törvénykönyv – 12 pápai bullába  lett elítélve a szabadkőművesség. XIII. Kelemen pápa kiközösítette 1735-ben az ultrechti Theodor van der Croon püspököt, mert páholytestvér lett. 1738-ban kiadta a „In eminenti” bulláját, amelyben mindenféle tagságot szigorúan megtilt, majd XIII. Leó pápa megismétli ezt az exkommunikációt „Humanum generis” (1888. 4. 20.) nevű enciklikájában.
1918-ban jelenik meg a CIC, amelynek 2335. kánonja szerint mindenki „eo ipso” (önmagától bekövetkező) az apostoli széknek fenntartott kiközösítésbe esik, aki bármilyen összeköttetést tart a szabadkőművesekkel. Erről a kánonról még szó esik majd az új, 1983-as CIC kiadásával kapcsolatban. Ugyanúgy tiltja az 1918-iki CIC a szabadkőművesek temetését.
A tények azonban a történelmi visszatekintésben azt mutatják, hogy ezt a kánont sem a katolikus világi fejedelmek, sem a politikusok, sőt még az egyházi emberek sem – beleértve püspököket, papokat, de bíborosokat is – nem vették komolyan és mindig voltak, akik megszegték. (eltemették azt a magyar katolikus papot is, akinek gépében megkapták a bizonyítékot, egyházi temetés – jó „béke papnak”, politikusaink nagy része  ma már szabadkőműves).

  Az ezoterikus mozgalom napjainkban

Már említettük, hogy az ezoterikus mozgalom napjainkban eredeti szabadkőműves-deista elveket propagál, s a nem eléggé odafigyelőnek a kereszténységben használt szavak leple alatt új minden ember számára elfogadható vallást akar nyújtani. Mivel ezzel a mozgalommal a későbbiekben még foglalkozunk, itt csak röviden említjük a szabadkőművességgel kapcsolatosan, amellyel közös gyökerei vannak. (magyarul ördögi, démoni).
Mind több és több ember ellátogat u. n. „Workshop”-ba, amelyet guruk és szektafők tartanak. Lelki otthont akarnak találni ott, miután a katolikus egyházban a latin nyelvet ( és Tridenti misét) felcserélték a nemzeti nyelvekkel, s ezáltal egy bizonyos „misztikus távolság” elveszett. (Köszönjük Fugel atya a bátorságát, őszinteségét!). De ez csak egy gyenge példa mindarra, amit itt említeni kellene. Sajtó és televízió nem ritkán a  a szélsőségét emelik ki nagy fontosságú híreknek. Szellemgyógyítók ajánlják fel  a betegeknek segítségüket, jósok a horoszkópban és kártyákban vélik látni a jövőt, nyilvános vitákban a vallás inkább háttérbe szorul és „saját felnőtt véleményt” igyekeznek a médiumok elfogadhatóvá tenni. Tehát egy „látszatvallásnak” nyitnak sok-sok kis kaput, amely ha nem is veszi el de itt-ott gyengíti, megrendíti a hivő ember hitét.
„Keresd magadban Istent!” Ez az ezoterikus mozgalom nagy jelszava. De ez a keresés nem fog célba jutni, s így nyílik alkalom mindig újabb és újabb „utakat” mutatni, hogy ezt magunkban föltaláljuk, addig, amíg Istenben vetett hitünket elveszítettük. Az oda vezető úton szép katolikus kifejezéseket használnak. Az ezoterikus mozgalom kitalálta az un. „paradigma-csere” jelszót. Sohasem volt valami alattomosabb és ugyanakkor veszélyesebb a katolikus egyház kebelén belül, mint ez a jelszó. Hiszen azt mondja ki: Használd a szót, ahogy eddig megszoktad, de adj neki más belső értelmet. Egyetlen példa álljon itt csupán: „Jézus” – persze hogy  hiszünk benne, hiszen Ő volt a nagy mester, a kimondott „forradalmár”, aki a szegény mellé állt, megmutatta, hogy hogyan juthatunk Istenhez, sőt Ő is kereste Isten utjait, s mindenben eggyé lett Isten akaratával... „legyen meg a Te akaratod, ne az enyém”... Tehát sikerült neki fölfedeznie magában Istent, teljesen eggyé lenni vele, ezért lehet minden időben az emberiség tanítója...
Lehetne folytatni más példával is. De aki odafigyelt, észre vette, hogy itt nem Jézusról, a második isteni személyről van szó, hanem egy emberről, akinek példaadóan sikerült Istent magában felfedezni! S ha neki sikerült, s Ő a „nagy mester”, akkor miért ne sikerüljön nekünk is. Tehát mind ezekkel a szép szavakkal tagadva van: a Szentháromság, Jézus Istensége, Jézus messiási mivolta, a megváltás, a kegyelem, s nem utolsó sorban az Egyház, hiszen minek kell az, ha Isten „bennem” van, s ott föltalálhatom,... ha én magam is „eggyé lehetek az istenséggel...”

Ez pedig tiszta deizmus!


NEOKATEKUMENÁTUSI MOZGALOM!

-          ezoterikus mozgalom előfutára –

Egyre nagyobb nyilvánosságot kap egy közösség, a neokatekumenátus. Ahol papjai fellépnek, a plébánia megosztását eredményezik. Többek között jellemző rájuk az, hogy a Szentmisét ülve, terített asztalnál tartják. Az ezoterikus mozgalom többféle előfutárai közé lehet sorolni. Ilyen pl. A karizmatikus mozgalom egyes részeiben is!
Ha mélyebben akarjuk megérteni a mozgalmat, a KIKO és CARMEN alapítók írásait kell áttanulmányozni. Enrico Zoffoli kiemelkedő római dogmatika professzornak (aki időközben már meghalt – hogyan?), sikerült ezekhez a nem nyilvánosságra szánt iratokhoz jutni, s így a mozgalom nem nyilvános tanításába is betekintést nyerni. Az alapító könyv címe: Katekézis azon team-ek részére, akik a későbbi  katekétákat előkészítik, hogy a konverzió mozgalmát elindítják. (Madrid, 1972).
Ez nem a katekétáknak kezébe való tehát, hanem azok részére íródott, akik a katekétákat kiképezik. Ilyenformán a legszisztematikusabb összefoglalása a neokatekumenátus mozgalom tanításának. Nevezett professzor nyomán néhány témakört vizsgáljunk meg részletesebben.

Egyház


A kereszténység nem Istentől inspirált vallás, hanem egy a többi vallások közül. Ebből kifolyólag jogtalan a katolikus egyház kemény kitartása amellett, hogy minden, ami az ő tanaival nem egyezik meg, tévtanként elutasítandó. Az említett két alapító szerint csak az első három század egyháza volt igazán krisztusi. A Konstantini változás (314) során intézményesített lett az egyház és ezáltal korrumpálódott, eltért az eredeti eszménytől. Csak 1600 év múltán, a II. Vatikáni Zsinat révén támadhatott fel ismét Krisztus egyháza. A közbeeső időben az egyház Krisztustól eltávolodott, erkölcsileg megromlott, és Krisztus tanításához hűtlen lett. Krisztus ugyanis nem azért alapított egyházat, hogy egyetlen nyáj legyen, „nem az a feladata (az egyháznak), hogy azért fáradozzon, hogy minden ember tagja legyen, nem ő (az egyház) az egyedüli horgony, amelybe mindenki kapaszkodjon”.  A könyv nem ismer semmiféle hierarchiát. „Az egyház által hirdetett három féle hatalmat – vezetés, megszentelés és tanítás – nem adott Krisztus senkinek, tehát nem is birtokolhatja senki. Az egyházban nincs felsőbbrendű és alattvaló, hanem egy általános, totális egyenlőség: tehát az egyház lényegileg demokratikus”. Az egyház nem jogi és nem hierarchikusan felépített közösség, hanem „csupán lelkiségi és karizmatikus” közösség. 

Eucharisztikus áldozat és áldozópapság

 

Minden áldozattal kapcsolatos egyházi tanítás a régi kereszténység előtti pogány kultuszoknak maradványa. „Az eukarisztia bemutatásában semmiféle áldozati elem nincs”. A papról pedig a következőket írja a könyv: „áldozati papság nem létezik a kereszténységben, még kevésbé a templom és az oltár. Ezért az egyedüli oltár, amely minden vallásban közös, az amelyen asztalterítő van, és azáltal válik keresztény oltárrá, hogy körülüljük és étkezési asztallá lesz”. Egy igazi áldozati oltárnak nem lehetnek terítői, mint ahogy az egyházban található, hiszen arra szolgál az áldozati oltár, hogy rajta bakokat és kosokat áldozzanak fel.

Az egyházban ezért nem is létezhet áldozópapság, amely a fölszentelt embert a többi megkeresztelt fölé emelhetné. Márpedig ha nincs áldozati papság, akkor papság szentsége sincs. Elegendő a keresztség, amely minden embert Krisztusba tagol, és ezáltal az Ő főpapi méltóságában részesíti. Az eukarisztia bemutatásához tehát semmiképpen sem kell pap, mert az egész hívő közösség mutatja be a szentmisét. „Ennek a közösségnek a tevékenysége hozza létre az eukarisztiát!” Kiko elveti a transsubstantio (átváltoztatás) tanát, mondván „az egyház megszállottként ragaszkodik a valóságos jelenléthez, habár az eukarisztia lényege nem abban áll. Ha Krisztus tényleg a valóságos jelenlétet akarta volna, akkor nem egy romlandó kenyeret, hanem egy követ választott volna jelenléte anyagául”.

A konszekrált bor és víz „csak szimbóluma” a Föltámadt jelenlétének, aki lelkével összeköti a jelenlevő közösséget, részesítve őket a halál fölötti győzelmében. Az ostya részecskéi pedig már semmit sem jelentenek, még szimbolikus jelentését sem Krisztusnak. „Földre hullott morzsák és hasonló típusú dolgok nem jelentenek problémát”. Kiko tiltakozik „az Oltáriszentség imádásra történő kitétele, körmenet, imádás, térdhajtás és nyilvános tisztelete ellen.

Pápaság

A mindenkori pápában nem lehet fölismerni a sumus pontifexet, mint egy látható egyháznak fejét, hanem csak mint egy „kiemelkedő személyiséget a szokásos civil világban, akiről azonban el lehet ismerni azt, hogy nagy emberi erőt és legmagasabb presztist egyesíti magában”.

Bűn és megváltás


Bűn, mint Isten megbántása nem létezik, sőt az ember kényszerítve van rá, hogy bűnt kövessen el. Természete annyira megromlott, hogy jót nem is tud tenni. Természetesen meg tud térni, de ez csak abból állhat, hogy beismeri állapotát, amelyben van és bízik Krisztus megváltó erejében. Ez azonban nem azért történik, mert Istent megbántotta, és nem is abban áll, hogy javulni akarna. Jézus Krisztus nem hozott semmiféle megváltást. A II. Vatikáni Zsinat ezért „már nem beszél a megváltás dogmájáról”. Az embernek nincs is szüksége megváltásra. Mivel a bűnre kényszerítve van, a bűnös cselekedetnél nem is lehet szabad tettről beszélni. Ilyenképpen Krisztusnak nem is volt miért engesztelni Istent, mert az ember nem is bántotta meg Őt. Krisztus nem a bűnökért áldozta fel magát, hanem csupán azért, hogy az embereknek alkalmat adjon a föltámadására. (ily módon megszabadítson a halálfélelemtől, amely béklyóba kötött – idézem emlékezetből). Igazi önmegszentelés az embernek abszolút lehetetlen. Ezért ki kell zárni a szentek, főleg Mária tiszteletét, aminek nincs is értelme a fentiek után.

Krisztus követése


„Krisztus semmiképpen sem lehet életpélda, ideál, nem is azért jött, hogy példát adjon, vagy hogy arra tanítson, hogy valamiféle törvényt tartson be. Krisztus nem toborzott magának népet, amely áldozatot hoz, mert ez mazohisztikus ( magamnak okozott szenvedés fölötti öröm) kereszténység volna. Ilyen volt Krisztus”. Tudniillik szenvedése által megóvott bennünket, hogy mi is szenvedjünk. Az egyháznak tehát kötelessége, hogy erre a szenvedésre emlékeztesse, de csak azért, hogy lelkesítsen arra, hogy tudjuk az Ő szenvedését élvezni, és nem arra, hogy mi is kövessük szenvedésében.
Minden kultusz alapja tehát az örömből fakadó ünnepélyesség, amely a jövendő feltámadásból és az élet végleges győzelméből fakad. Ezek a kijelentések a lutheri tanítással nagyrészt megegyeznek. Ez odavezetett, hogy a milánói Martini bíboros egyházmegyéjében a mozgalmat betiltotta. Példáját követte a Westminsteri Hume bíboros is.
Akárhogy is nézzük a tanítást, az imént felsorolt idézetek nemcsak a katolikusokat késztetik gondolkodásra, mert a két alapítónak nem nyilvánosság részére szánt alapító könyvében kifejtett tanítása egyszerűen bármely keresztény számára elfogadhatatlan.

A napjainkban lezajlott nagy színjáték a 8 000 – nyolcezres résztvevővel, ahol Kiko karmester teljes dicsőségében tündökölt,  Carmen már csak árnyéka  önmagának,  Róma püspökének lehetőséget adva, hogy kifejezze gyengédségét még a kis ártatlan csöppségek iránt is. De egy hadsereg kész a bevetésre, rájuk számíthat, mert már átprogramozták agyukat, fogalmuk sincs, hogy a Hamis Egyházat szolgálják. Ó, ha tudnák mi vár rájuk!
A legfrissebb adataik: - 5 – öt kontinensen, 124 országban, 1 479 egyházmegyében, 20 432 közösség, 6 272 plébánián vannak jelen. 100 – száz missziós egyházmegyei „Redemptoris Mater” szeminárium,  2 300 egyházmegyés szeminarista, 1 880 egyházmegyés pap, 1 000 – ezer missziós család Evangelizál 93 országban, 92 „ad gentes” misszióban!
Ki sejti, mi zajlik a háttérben, titkok, amelyekről kifelé nem szabad beszélni! Erről saját 6-7 éves személyes tapasztalatunk alapján beszámolok. Akinek van türelme és érdekelt, érdekli,  a Videót megnézheti 1: 46:10, ennyi időt igényel. www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-fogadta- neokatekumenalis-út-tagjait. Fontos  a hátteret is jól szemügyre venni, kit ábrázol? És mire, kikre épül? Meg a 12 pontos útszakaszt, a keresztségtől a célba érésig. Kétféle Evangélium hirdetés zajlik jelenleg a világban, Krisztusi tanításon alapuló – hiteles -  a Szűzanya és prófétái, látnokai vezetésével (mert már kevés pap hirdeti a teljes Igazságot) – a kiforgatott, a Hamis Próféta és munkatársai hirdetik,  készítvén  elő a „mesterük” színre lépését az Antikrisztus személyébe.
Befejezésül,  az elején megnevezett könyv 73-74 oldalairól Fugel atya megnyilatkozásából részleteket idézek:

Fatima nem teljesített kérése!

1917 júliusi jelenésében a Szűzanya egészen nyíltan beszél az ateista világuralom végéről akkor is, ha ez hosszú ideig embereket fog leigázni és sok szenvedést hoz az emberiségre. Mivel a hitetlenség is az emberi szabad akaratból fakad, az Úr Isten előre látta és pástra hívta a jóakaratú emberek szabad akaratát is, akik a hitetlenség ellen harcolnak.
De meg kell kérdezzük magunkat, hallottuk-e, komolyan vettük-e a Szűzanya szavait? Sajnos a nyugat nem vette túl komolyan a Fatimai üzeneteket, habár sok apostolátusi mozgalom nagyon sokat tett. De úgy látszik, nem eleget! „Ha az emberek hallgatnak szavamra, Oroszország megtér és béke lesz: ha nem...”
Ha ezeket a szavakat komolyan vesszük, föltűnik, hogy a Szűzanya az ateizmus (amit Oroszország alatt kell érteni) fölötti győzelmet ígéri, de azzal a kikötéssel, hogy az egyház ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívének, hogy megtérhessen. Ehhez adja az első szombatok kegyelmi eszközét. De Isten nem kényszerít bennünket, meg akar győzni, hogy szabadon kövessük. Ezért fűzi hozzá a Szűzanya: „ha nem...” – (megisszuk a levét, viseljük a következményeit.)
Nos, Oroszország állami ateizmusa már csak történelmi tény. Ha azonban ugyanakkor, amikor a Szovjetunió összeomlott meg is tért volna, azaz: ha le lett volna győzve az ateizmus imádsággal, akkor nem kellett volna „látszatra” szétessen a Szovjetunió: a kegyelem átváltoztatta volna ennek az országnak a vezetőit úgy, hogy teljesen tartózkodnának az ateizmustól. Csak látszatra omlott össze ez az ateista rendszer. (minden volt kommunista országban). Tény, hogy az ott kiforrott ateista elvek nem lettek a múlté, nincsenek legyőzve. Sőt ellenkezőleg: miután egy országnak határai összeomlottak, ma ezek az eszmék szétáradnak zavartalanul az egész világra, s a világ kapva kap utánuk. Szalonképesek lettek (világszinten). Nem csoda, hogy ma oda jutottunk, hogy a nyugati országok szégyen nélkül vallják magukat nyíltan „szekularizált társaságnak”.

De hát Fatimában ezt előre megmondotta a Szűzanya. Vajon mi lesz a következő lépés? (most már az eseményekben megnyilvánul, hamarosan). Mert „ha hallgatott” volna a világ (elsősorban az illetékesek) Fatimára, akkor Oroszország nem bukik meg, nem omlik össze, hanem megtér!!! S pont ez NEM következett be! Tehát – s a Szűzanya szavának hihetünk – következik ennek a szózatának második része: ha nem...

Reméljük... rájönnek az emberek, hogy mennyire szükséges lesz kézbe venni a rózsafüzért. (és nem  a gitárt, felszínes énekeket és tévhitet követni). Megtérni, „bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat” jelszót a nemzetek fölé írni. (de ehhez most már a „lángpallos” le kell hogy sújtson).
Fatima óta senki sem mondhatja már – ha bekövetkezik az említett szózat 2. része – hogy nem tudott róla! Mennyire megnyugtató az (rózsafüzért) imádkozó, Mária-tisztelő embernek a Szűzanya utolsó ígérete: „De a végén Szeplőtelen Szívem Győzni fog!” (A VÉGÉN!!!)

Ki-ki vonja le a saját következtetését! Kis testvéretek Imre. Áve Mária!

http://www.uzenetek.eu/news/katolikus-hittetelek-ellenseges-erok-hataskoreben/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Arra vágyom, hogy az Igazságot ne kétséggel a szívetekben fogadjátok el, hanem szeretettel és bizalommal.

2014. február 4. kedd, 15:00
Drága leányom, ma egy különleges nap van, mert végre megkaptam tőled azt az ajándékot, hogy teljesen elfogadod ezt a Küldetést.
Amikor Én megérintem egy lélek szívét, akit meghívok arra, hogy hirdesse Szavamat, akkor az egy nyomasztó érzést vált ki a kiválasztott lélekben. Jelenlétem megdöbbenti, de ugyanakkor meg is nyugtatja őt. Ez rettenetes megrázkódtatást okoz, mely teljes bizalmat követel a lélektől. Ez félelmetes mindazok számára, akik tanúi Beavatkozásomnak, mivel nagy megkülönböztető képességet követel, éppen az érzelmek konfliktusa miatt, amelyet az illető lélekben vált ki.
Az elején a lélek elgyengül a Szentlélek Jelenlétének puszta erejétől, és a test elnehezül. Az érzékek felélénkülnek, és az értelem eltompul. Nem sokkal ez után, fellép egy természetes vágy, hogy megkérdezze, mi történik, és kétségek támadhatnak benne. De a Szentlélek Jelenléte kifürkészhetetlen, és az is marad addig, amíg Akaratom be nem teljesül, mindaddig, amíg a lélek el nem fogadja, amit elvárnak tőle. Ezután a lélek tisztaság utáni vágya, a megnyugvás óhajával együtt beborítja a lelket. És miközben a lélek vigasztalást és bátorságot keres, a Szentlélek Erejét nem lehet megállítani, megakadályozni vagy feltartóztatni.
Az, hogy a lélek hajlandó megengedni, hogy a Szentlélek eszközévé váljon, annak érdekében, hogy az Igazságot hirdesse, azt jelenti, hogy képtelen Isten Szavát befolyásolni, meggátolni, vagy bármilyen módon meghamísítani.
Időről időre azonban az emberi értelem harcol ellene. Miközben a Szentlélek megnyugtatja a lelket, és a lélek már nem fél többé Tőle, mindig ott a remény, hogy amikor ez a Küldetés véget ér, az élete ugyanúgy fog folytatódni, mint korábban. De természetesen, ez nem mindig van így. Tehát e Küldetésemnek, melynek köszönhetően összegyűjtöm gyermekeimet, és biztonságban elviszem őket a vég nélküli Világomba, nem lesz vége. Ez a Küldetés fennmarad az utolsó Napig. Most, hogy elfogadtad ezt a tényt, és nem vágysz többé más alternatívára, végre békére találhatsz a szívedben, leányom.
Gyermekeim, csak akkor fogtok békére találni a szívetekben, ha elfogadjátok végre a világnak adott Ajándékomat: Az Igazság Könyvét. Csak akkor lesztek képesek teljesen megbízni Bennem, amikor elfogadjátok, hogy Én, a Legmagasságosabb Isten – Minden, ami Van, és ami Lesz – értekezem a világgal ebben az időben.
Arra vágyom, hogy az Igazságot ne kétséggel a szívetekben fogadjátok el, hanem szeretettel és bizalommal. Ha ezt megteszitek, akkor az Én Békémmel és Szeretetemmel árasztalak el benneteket. Csak akkor fogtok eltelni örömmel és boldogsággal. Csak akkor lesztek szabadok.
Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Botránkoztató!!!














"
Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.” 8„Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre. 9Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére.” 10„Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (Máté 18.)

Skócia is elbukott - Igent mondtak a buzeránsok házasságára

Skóciában kedden megszavazták a házasságról és élettársi kapcsolatról szóló új törvényt, amely már nem tesz különbséget az emberek között a nemek alapján. Vagyis legalizálták ezzel a buziházasságokat, valamint olyan beteges lényeknek, mint a "transzneműek" is lehetővé tették, hogy házastárssá váljanak.
A skót parlament 105-18 arányban szavazta meg a törvényt kedden. Jim Eadie parlamenti képviselő azt mondta, hogy a társadalomra nagyon pozitív hatással lesz az új szabályozás, amellyel hozzájárulnak a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek életének teljessé tételéhez. Valódi egyenlőséget jelent az, hogy a házasság nemcsak egy férfi és egy nő között lesz lehetséges – magyarázta.
A katolikus egyház Skóciában sem ért egyet a melegházasságokkal, így az új törvényt nem támogatják. Az egyes vallási csoportok vezetőit illetve a vallásos hivatalnokokat nem kötelezik arra, hogy olyan ceremóniát vezényeljenek le, amely ellenkezik a világnézeteikkel. De természetesen ők is csatlakozhatnak az újításhoz, ha akarnak.
Angliában és Walesben már tavaly megszavazták az azonos neműek házasságának engedélyezését, az első esküvőket várhatóan márciusban tartják a briteknél. Skóciában még nem tudni, pontosan mikor járulhatnak oltár vagy anyakönyvvezető elé az első párok, mert a brit parlamentnek még meg kell szavaznia egy kapcsolódó módosítást. Az első skót buziesküvőket ugyanakkor idén valószínűleg megtartják – derül ki a BuzzFeed cikkéből.
A skót törvények közül törlik azt az előírást is, amely szerint a skót transzneműeknek írásban kell engedély kérniük házastársuktól a nemváltoztatásukhoz.
Skóciában 1980-ban törölték el a homoszexualitás büntetését, 13 évvel Anglia és Wales után. A bejegyzett élettársi kapcsolatokat 2005 óta engedélyezik.
Az Egyesült Királyságból a normalitás utolsó bástyája Észak-Írország maradt, itt nem legális a buzik közötti házasság, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem is akarják napirendre venni a kérdést.