2013. március 14., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A trónját ellopták. A hatalmát nem.

 

2013. március 13. szerda 21:20
Drága szeretett leányom, másodjára is halálra ítéltek Engem. A Rómában hozott sértő döntés melynek ma tanúi voltatok, kettévág Engem.
Amikor a hóhéraim előtt álltam, eretnekséggel vádoltak Engem, és mivel az Igazat meg mertem mondani, Apostolaim elfutottak, és sehol sem lehetett őket megtalálni. Azok, akik követtek Engem és elfogadták Tanításaimat, elárultak Engem, amikor a hatalmon lévők kétségbe vonták Szavamat. Ők kezdték elveszíteni a Belém vetett bizalmukat, és kételkedni kezdtek Bennem.
Néhányan a Követőim közül elhitték az eretnekség bűncselekményét, amellyel vádoltak Engem, és azt gondolták, hogy ez indokolt a részükről. Vádlóim olyan hatalommal rendelkeztek – magas beosztásokban lévő emberek, egzotikus palástba öltözködve, és akik jártukban a valódi hatalom érzésével beszéltek -, hogy csak kevesen kételkedtek bennük.
Alaposan szemügyre vettek Engem, provokáltak, kinevettek, megvetettek, kigúnyoltak és kicsúfoltak az Igazság elmondásáért. Az emberek leborultak ezek előtt az uralkodók előtt – tekintélyes hangú emberek, akiknek a hatalmát sohasem kérdőjelezték meg. A Hangom olyan volt, mint egy suttogás Vádlóim üvöltése közepette.
„Eretnek!” – kiáltozták. Azt mondták, hogy gonosz nyelvem volt, hogy káromoltam Istent és hogy el akartam pusztítani a templomukat. És így hidegvérrel megöltek Engem.
Nem lesz ez másként most sem, amikor megpróbálom a Hangomat megismertetni, és Isten minden gyermekét azon eseményekre akarom figyelmeztetni, amelyekről az elmúlt néhány évben beszéltem neked, lányom. Szavamat megvetéssel fogják kezelni. Szavamat meg fogják kérdőjelezni. Kétségek surrannak be, és Apostolaim ismét elfutnak, otthagyván Engem a farkasoknak.
Ne kövessetek el hibát, az Igazság ki lett nyilvánítva számotokra. Én megmondtam nektek, Követőim, hogy hogyan lesztek becsapva. Ez nagyon nehéz lesz számotokra, mivelhogy meg fogjátok kérdőjelezni ezt a csalót, aki Atyám Házában ül.
Az Én szeretett XVI. Benedek Pápámat elüldözték, és ő elmenekült, ahogy az meg volt jövendölve. Nem Én neveztem ki ezt a személyt, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön.
Ő, Benedek Pápa, fogja az Igazság felé vezetni Követőimet. Nem hagytam el őt, közel fogom tartani a Szívemhez, és megadom neki azt a vigaszt, amelyre szüksége van ebben a szörnyű időben.
A trónját ellopták. A hatalmát nem.
Jézusotok

2013. március 13., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között

2013. március 12. kedd 14:38
Drága leányom, a Mennyország sír bánatában azon szörnyű nap miatt, amely már oly régen meg volt jövendölve.
Az emberiségnek minden idők legnagyobb megtévesztésével kell szembenéznie, amelyet a fenevad valaha is elkövetett.
Fiam könnyei – kinek Kereszthalála a szabadságot adta Gyermekeimnek – lelki gyötrelmében az egész világra hullnak ebben az időben.
Jelenleg a Haragom visszafojtom, de a Dühöm nagy. A csalás nagyon hamar egyértelművé válik mindazok számára, akiket Fiam nevezett ki, hogy vezessék nyáját a Földön.
Harc dúl most Hierarchiám és a fenevad uradalma között. Ez fájdalmas lesz, de a büntetés, mely az ellenség és serege általi gonosz üldözést fogja követni, hamarosan eltörli a rothadást.
Felszólítom minden gyermekemet: forduljatok vissza Fiamhoz, és helyezzétek Belé minden bizalmatokat ebben az időben.
Legyetek bátrak, kicsinyeim, mert ez a szenvedés rövid életű lesz. Kezem Hatalma által megkapják majd a tisztánlátást mindazok, akik a fenevadat és a hamis prófétát követik, hogy végül visszahozza őket Fiam Szívébe. Ha el fogják utasítani ezt az Ajándékot, akkor elvesznek, és ugyanazt a gyötrelmet fogják elszenvedni, mint amellyel a csaló is szembesül, aki a kárhozat mélységébe (az alvilágba) vettetik majd mindörökre.
A hamis próféta megkoronázását a Szabadkőműves csoportok a világ minden pontján meg fogják ünnepelni, akik gyermekeim végső üldöztetésének szakaszát tervezik.
Azok, akik vele együtt fognak ünnepelni, és nem térnek ki ez elől, idővel még nagyobb fájdalmat fognak érezni, mint azok, akik már ismerik az Igazságot.
Most tehát bátorsággal és örömmel várakozzatok, mert mindezeknek meg kell történniük, mielőtt még Fiam Dicsőséges Uralma megnyilvánulna.
Hűséget kell fogadnotok mindenkor Szeretett Fiamnak, és el kell utasítanotok a hazugságokat. Amennyiben, és amikor felkérnek benneteket, hogy egy új Misén vegyetek részt, akkor tudnotok kell, hogy ez lesz a legnagyobb átok, amellyel a Sátán valaha is sújtotta gyermekeimet.
Tudnotok kell, hogy a Mennyország vezetni fog benneteket, és azáltal, hogy méltósággal elfogadjátok a szenvedéseket, segíteni fogtok Fiamnak a végső szövetség beteljesítésében.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

2013. március 12., kedd

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott legfrissebb üzenete

2013. március 2. Szentmise, Szentáldozás után az Úr Jézus:
„Most kettéválik az Egyház. Lesz egy földalatti, ahol az igazak szentségben és igazságban fognak imádni Engem, és egy hivatalos, ahol kigúnyolnak és megcsúfolnak Engem. A földalatti Egyházból csak nagyon kevesen fognak megmaradni. Sokakat elhurcolnak és kivégeznek. De megmarad egy szent gyökér, amely majd kihajt. Azok, akik megváltoztatják tanaimat, kigúnyolnak, és arcul ütnek Engem, mindörökre elvesznek.”
2013. március 3. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus:
„Nyisd ki a Szentírást!” Ide nyílt ki: „A testvér figyelmeztetése.” Jézus: „Figyelmeztesd testvéreidet! Az idő közel. Térjenek meg még ma, mert mondom neked: nincs több haladék. A türelmi idő lejár. Most kezdődik el az ítélet Isten háza népe, és a világ fölött. Aki megtér, üdvözül. Aki nem, elkárhozik.”
Szentírási megerősítések: Jel. 11,18. „…eljött a megtorlásnak…az ideje.” Júdás:14-15: Ide kétszer nyílt ki: „…jön az Úr tízezernyi szentjével, hogy ítéletet tartson mindenki fölött, és hogy megbüntesse az istentelenek minden gonoszságban véghezvitt cselekedetét, és minden durva szót, amit az istentelen bűnösök ellene szóltak.”


2013. március 5. Itthon az Úr Jézus:
„Imádkozz papjaimért, mert sokakat ki fognak végezni közülük. Így dicsőítik meg Istent hűségükkel, amikor vértanúságukban is sorsközösséget vállalnak Velem, Aki kereszthalált haltam értük. Csak a képmutatók nem adják Értem az életüket. Sok igaz papom meg fog halni.”
2013. március 5. Szentségimádáson Jézus:
„Drága kislányom! Most az idők végét élitek. Most teljesülnek be a Szentírásban megírt próféciák. Most lép föl az Antikrisztus. (2 Thessz. 2, 3-4.) Most tisztítom meg tűz által a világot. (2 Péter 3, 10. 12.) Miután megtisztult, visszajövök a földre. Egy új korszakot hozok, a béke és a szeretet korát. A sátánt ezer évre megbilincselem, és a pokol fenekére taszítom, hogy ne tudja többé megtéveszteni az embereket. Ezt az új kort viszont csak az emberek egyharmada fogja megérni. Ezért ezt mondom nektek: Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek mindig halálra készen! Szüntelen imádkozzatok! Kérjétek a Szentlelket, hogy adja meg nektek a tisztánlátást és a bölcsességet! Ő vezessen titeket, adja meg a hit kegyelmét, és hitetek megerősítését! Csak Bennem higgyetek, Aki a keresztfán meghaltam értetek, a ti bűneitekért, és harmad napra feltámadtam. Felmentem Atyámhoz, és helyet készítettem nektek a mennyben, hogy ti is ott legyetek, ahol Én, és lássátok dicsőségemet. Annyira szeretlek benneteket, hogy mindörökké veletek együtt akarok lenni Atyám házában. De csak akkor jöhettek fel a mennybe, ha szeretitek Atyámat, Engem és a Szentlelket, mert a mennyország azoknak készült, akik Istent szeretik. Istent szeretni annyit jelent, hogy teljesítitek törvényeit. Törvényei nem nehezek. Ha beengedtek Engem a szívetekbe, és átadjátok az életeteket Nekem, akkor Én uralkodom bennetek. Ez azt jelenti, hogy mérhetetlen undort keltek a szívetekben minden bűn iránt, úgyhogy inkább a halált választanátok, mint a bűnt. Ezzel együtt hatalmas vonzást adok a lelketekbe a szentségek iránt, akaratom megtételére, és Szent Színem látására. A szentek mind azért lettek szentekké, mert ezeket a kegyelmeket megkapták Tőlem. Ti ne akarjatok magatoktól tökéletesek, szentek lenni, mert nem tudtok! Ti csak adjátok át magatokat Nekem úgy, amilyenek vagytok! Bízzatok Bennem! Én szentekké formállak benneteket. Szeressetek viszont Engem úgy, amilyenek vagytok! Az Én értetek kiontott drága szent Vérem lemossa minden bűnötöket. Csak bánjátok meg azokat teljes szívetekből, és erős fogadással kötelezzétek el magatokat, hogy többé nem vétkeztek! Gyónjátok meg bűneiteket, amilyen gyorsan csak tudjátok, mert figyelmeztetlek benneteket, hogy nemsokára nem lesz gyóntatás, Szentmise és Eucharisztia! Egyházam alapjaiban inog, recseg, ropog. Egy rövid időre úgy fog tűnni, hogy összeomlik. De megígértem Péternek, hogy a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Egyházamat kénytelen vagyok megrostálni. Ezért engedem meg a sátánnak ezt a támadást, mert külön kell választanom az igazakat a képmutatóktól. Már nem tudom tovább tűrni az elhatalmasodott bűnt, a kétszínűséget, amely Egyházamban még hatványozottabban nagyobb bűntett, mint a világban, mert aki többet kapott, többről ad számot. Akinek többet adtak, attól többet követelnek. Ez vonatkozik Egyházamra, a Nekem szenteltekre, és a hívekre. Mindenkit a szerint ítélek meg, hogy mennyi talentumot kapott. Aki keveset, és úgy vétkezik, az csak kevés verést kap. De aki sokat kapott, és ennek ellenére bűnt bűnre halmoz, nagyon sok verést kap. Ezért taszítottam le a mennyből az első engedetlenség miatt Lucifert és a többi bukott angyalt, mert ők birtokolták a tökéletes tudást, ezért nagy volt a felelősségük. Ti is, akik ismeritek törvényeimet, és mégis a bűnt választjátok, szigorú büntetésre számítsatok. A türelmi idő nem azt jelenti, hogy nem látlak benneteket, és hogy nem lesz számonkérés. Az időt kizárólag arra kaptátok, hogy térjetek meg, és tegyétek jóvá bűneiteket. Ne halogassátok megtenni ezt a kötelességeteket, mert akkor jövök el, amikor nem számítotok rá. Jaj nektek, ha bűnben talállak benneteket. Mondom nektek, nem leszek irgalmas hozzátok. Úgy fogtok járni, mint a balga szüzek, akik kinnrekedtek a menyegzőről. A külső sötétségben pedig nagy szenvedés vár rátok. Sírás és fogcsikorgatás mindörökre. Ne szakítsátok el magatokat Tőlem, örök életetek Szerzőjétől, mert ha így talál benneteket a halál, akkor már nincs többé Hozzám visszaút. Mindörökre el lesztek szakítva Tőlem, örök boldogságotoktól, ami a legnagyobb kár az ember számára, ezért mondják örök kárhozatnak.
Gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Ha nem tértek meg, csak magatokat okolhatjátok. Én mindent tudtul adtam nektek. Mindezek le vannak írva a Szentírásban. De mivel azt nem veszitek a kezetekbe, ezért kénytelen vagyok kiválasztott gyermekemen keresztül tanítani benneteket. Adjatok hálát végtelen irgalmamért, szeretetemért! Térjetek vissza Hozzám! Gyűljetek keresztem alá! Sirassátok és bánjátok meg bűneiteket, amelyekkel keresztre feszítettetek Engem! Szolgáljatok és szeressetek Engem felebarátaitokban, legfőképpen hittestvéreitekben! Így tegyétek jóvá bűneiteket, amelyeket Ellenem és saját magatok ellen követtetek el. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”


2013. március 7. Szentségimádáson Jézus:
„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Már itt az óra, amikor beteljesülnek a próféciák. Az Antikrisztus fellép, felfedi magát. Sokakat el fog kápráztatni hatalmával és csodáival. Sokan fogják őt imádni, mert azt fogják állítani róla, hogy ő a messiás, a Krisztus. De ti, akik megismertetek Engem és tanításomat, ne menjetek ezek után a megtévesztett, ostoba emberek után! Ti tartsatok ki mindhalálig Mellettem, , Üdvözítő Istenetek mellett! Mert Én haltam kínhalált értetek a keresztfán. Én váltottalak meg titeket bűneitekből. Atyám az Én értetek kiontott drága Szent Véremet látja rajtatok, és ezért könyörül meg bűnös, érdemtelen népén. Csak Én vagyok számotokra az út, amelyen bejuthattok az Atyai Házba. Én vagyok az igazság, Aki kinyilvánítottam nektek Atyám Igéit, és csak Én vagyok számotokra az élet, Aki Szent Testemet és Véremet adom nektek, hogy Általam örök életetek legyen. Ne menjetek más istenek után! Ezek mind a sátán hazugságai. Azért, hogy letérítsen benneteket a szűk ösvényről, ami a mennybe visz, és az örök tűzbe, az örök kárhozatba taszítson benneteket. Gyermekeim! Ne higgyetek ellenfelemnek! Most a végső harc folyik ellenetek a sátán részéről. Tudja, hogy kevés az ideje, ezért mindent bevet, hogy megtévesszen és elbuktasson benneteket. Ne higgyetek neki! Ne álljatok vele szóba! Tartsatok ki Mellettem és az Evangélium megtartása mellett életetek feláldozása, véretek kiontása árán is! Én is az életemet adtam oda értetek. Így lesztek méltó követőim, és ha mindhalálig hűségesek maradtok Hozzám, bevezetlek titeket Atyám házába, és elnyeritek az örök boldogságot.
Gyermekeim! Ami most következik, az a végső harc, az utolsó ütközet. A sátán elkeseredett harcot vív a lelketekért, hogy megtévesszen, és a pokol tüzére taszítson. Újra mondom: ne higgyetek neki! Ne álljatok vele szóba! Akkor megmentitek a lelketeket az örök életre. Íme mindent tudtul adtam nektek. Kövessétek felhívásomat! Megáldalak titeket különleges, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
A vértanúk imája
Erre az imára sok gyermekemnek szüksége lesz, amit már most kezdjetek el imádkozni, mert sokakat meg fognak ölni közületek Énértem. De aki mindvégig kitart, csak az üdvözül. Ezért ti így imádkozzatok:
Imádott Jézusom! Te rettenetes kínszenvedések árán váltottál meg minket. Kínszenvedéseidre kérünk, erősíts meg minket!
Te, Aki a Getszemáné kertben vérrel verítékeztél, mert halálfélelem kerített hatalmába, de a szent angyal megerősített, és ki tudtad mondani: „Atyám, ha lehetséges, múljék el Tőlem ez a kehely, de ne az Én akaratom legyen, hanem a Tiéd.” Drága Szent Jézusom! Kérlek, erősíts meg minket is! Add nekünk a Te erődet, küldd el hozzánk is szent angyalodat, hogy Veled együtt mi is ki tudjuk mondani, amit Te mondtál: „Atyám, ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.”
Jézusom, Téged elítélt Pilátus, és Te némán elfogadtad az ítéletet. Kérlek, add meg nekünk is a Te lelki békédet, hogy elfogadjuk az igazságtalan ítéletet abban a hitben, hogy Te megváltottál minket, és ha mindhalálig kitartunk Melletted, egy jobb hazát adsz nekünk, ahol Veled együtt örökké boldogok leszünk.
Drága Jézusom! Téged megostoroztak a mi bűneinkért. Te némán tűrted a fájdalmas ütlegeket. Kérlek, add meg nekünk is a Te erődet és a Te békédet, hogy elviseljünk Érted, és az Evangéliumért minden szenvedést, és azt a Te örök érdemeiddel egyesítve, Szűzanyánk hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által felajánljuk Neked a lelkekért.
Jézusom, Téged kigúnyoltak, leköpdöstek, Arcul ütöttek, és tövissel koronáztak. Így gyaláztak meg azért, mert kimondtad az igazságot: „Király vagyok. Az Én országom nem e világból való.” Drága Jézusom kérlek, adj nekünk is bátorságot, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt. Még akkor is, ha ez az életünkbe kerül.
Jézusom, Te vérző, sebes Válladon vitted fel a Golgotára a súlyos keresztet. Többször elestél, összeroskadtál, de mindig felálltál. Kérlek, add nekünk a Te erődet, hogy mi is végigmenjünk a keresztúton. Meg ne torpanjunk, vissza ne forduljunk, csak Téged kövessünk. Dagadt, sebes Arcod és Tested indítson minket részvétre Irántad, hogy el ne hagyjunk Téged, Megváltó Istenünket, Aki a mi bűneinket vetted Magadra, és helyettünk adtál elégtételt. Szenvedő Arcod képét nyomd a mi lelkünkre, hogy soha ne felejtsük, mekkora árat fizettél értünk!
Jézusom, Téged hatalmas szegekkel szegeztek fel a keresztfára. Te ezt is békével, némán tűrted, mert tudtad, hogy áldozatoddal rengeteg lelket mentesz meg. Az egész világot, az egész történelmet. Kérünk, add nekünk a Te erődet, hogy soha ne magunkra, és saját szenvedéseinkre, áldozatainkra tekintsünk, hanem mindig csak Rád, hogy megtegyük akaratodat, és ez által példaképek lehessünk az elkövetkező nemzedékeknek. Ránk is úgy tekintsenek, mint az Egyház magvetésére, mert az Egyház ereje, és örök példája a vértanúk hite és hűsége.
Drága Jézusom! Nagy volt a mi váltságdíjunk. Ezért nem vagyunk a magunkéi, hanem a Tied, Aki megváltottál minket. Kérve kérünk, tudatosítsd ezt bennünk, és add kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsük ránk vonatkozó örök szent tervedet! Erre áldj meg bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."


2013. március 11. Szentségimádáson Jézus:
„Drága gyermekeim! Engem lássatok mindig mindenben, mert minden mögött Én állok. Így lássátok az eseményeket, a jövőt, mert mindent a ti javatokra, lelketek üdvösségére adok, vagy engedek meg. Ne féljetek a jövőtől! Én mindig veletek vagyok. Veletek szenvedek, és soha nem hagylak el. Ha kiáltotok Hozzám, meghallgatom. Ha hittel kértek, megsegítelek. A derűt ne engedjétek ki soha a lelketekből! A félelem és a kétségbeesés a sátántól van. Ha átadjátok az életeteket Nekem, és teljes bizalommal Rám hagyatkoztok, nem szégyenültök meg, mert Én vagyok a ti Megváltó Istenetek, Aki a keresztfán kínhalált szenvedtem értetek. Bízzatok Bennem! Higgyetek az örök életben, amelyet akkor kaptok meg Tőlem, amikor a lelketek kirepül testetekből. Tartsatok ki mindhalálig a Belém vetett hitben! Éljetek az Evangélium szellemében, és akkor elnyeritek az örök boldogságot. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Hamarosan bezárják templomaimat. Kidobják Az Oltáriszentséget és a gyóntatószéket. Megszüntetik a Szentmisét. Helyette gyalázatos tévtanításokat fognak templomaimban prédikálni. Mindezt a hamis ökumenizmus jegyében teszik. Engem ugyanúgy nem fognak elfogadni, mint amikor a földön éltem. Most is el fognak utasítani. Megvetik tanításomat, és elvetik törvényeimet, mert azokat túl szigorúnak találják. Helyette a saját ízlésük, bűneik szerint hoznak törvényeket. Eltörlik a cölibátust (papi nőtlenség). Megengedik a homoszexuálisok és a nők pappá szentelését, az abortuszt és az eutanáziát. Eltörlik a tíz parancsot. A bűn fogalmát elvetik. Helyette teljes szabadosságot engednek meg az élet minden területén. Az emberi méltóságot lábbal tiporják. Az embert az állat szintje alá süllyesztik. Ki fog törni a harmadik világháború, amely sokkal nagyobb pusztítást végez, mint az első kettő együttvéve. Rengeteg lesz a halott. Az emberek kétharmada kipusztul. Tűz által tisztítom meg a földet. (2 Péter 3, 10. 12.) Akik életben maradnak, azt fogják hinni, hogy egyedül vannak, mert oly ritka lesz egy-egy élő ember. A föld sivár és kietlen lesz. Ember és állat elpusztul. Mindez azért történik, mert annyira elhatalmasodott a bűn, hogy a pokol összes ördögét kiszabadították a földre. Mindezt azért engedem meg, mert lélekben újra keresztre feszítenek Engem az által, hogy még a legszentebb Eucharisztiát is ki fogják dobni. 
Gyermekeim! Készüljetek! Most az Egyház ketté fog szakadni. Nyissátok meg ajtótokat a menekülni kényszerülő keresztények, szerzetesek, és igaz papjaim előtt! Fogadjátok be őket házaitokba! Úgy gondoskodjatok róluk, mintha Engem, személyesen fogadnátok be! A rejtekben ünnepeljétek meg a Szentmisét, amely nagy kincs lesz, mert nagyon ritka lesz. Úgy fogadjátok a szívetekbe a legméltóságosabb Oltáriszentséget, mint utolsó útravalótokat, mert egyáltalán nem biztos, hogy halálotok előtt még újra meg tudtok áldozni. 
Gyermekeim! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, még életetek feláldozása árán is! Ha mindvégig kitartotok tanításom megtartásában, egy soha nem látott gyönyörű országba viszlek benneteket, a mennyországba. Atyám tárt karokkal fogad majd benneteket, és elnyeritek az örök életet.
Gyermekeim! Most nagy megmérettetés következik erre a világra. A jókat különválasztom a gonoszoktól, az igazakat a képmutatóktól. Éljetek szüntelen halálra készen! Járuljatok a Szentségekhez, amíg még lehet! Papjaimat hamarosan elhurcolják, azokat, akik nem hódolnak be az új tanításnak és az Antikrisztusnak.
Miután megtisztítottam a földet, visszajövök, és felvirágoztatom azt. Lesz egy kis gyökér, amely majd kisarjad. Sok gyermek fog születni. A földet virágos kertté változtatom. A sátánt ezer évre megbilincselem, és a pokol fenekére taszítom. Az emberek békében és szeretetben fognak élni. Köztük leszek az Oltáriszentségben. Imádni fognak Engem, és megtartják törvényeimet. Istenük leszek, és ők a népem lesznek. Nagy egyszerűségben, a két kezük munkájából fognak megélni. Nem lesznek többé uzsorások, akik kihasználják és becsapják őket. Népem igazságban és egyszerűségben fog élni. A kölcsönös szeretet és a béke fog köztük uralkodni. De ezt csak kevesen érik meg. Mindazok, akik meghalnak, elnyerik méltó jutalmukat, vagy büntetésüket, a szerint, amit érdemelnek.
Gyermekeim, készüljetek! Mindaz, ami most következik, az emberek bűneinek a következménye. Mivel Nélkülem akartak élni, és elvetették törvényeimet, ellenfelem markába kerültek. Mivel tiszteletben tartom szabad akaratukat, átengedem őket a sátánnak, akit bűneikkel szolgáltak. Vérkönnyeket sírok mindazokért, akik örökre elvesznek. 
Gyermekeim! Ti, akik szerettek Engem, és törvényeim szerint éltek, engeszteljétek fájdalmas Szívemet! Imádjatok Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és fogadjatok tiszta szívetekbe gyakran! Így engeszteljetek azok miatt, akik halálra sebeznek Engem halálos bűneikkel! Szeretlek benneteket, és felviszlek titeket Atyám trónja elé, a végtelen boldogságba. Megáldalak mindnyájatokat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. március 11., hétfő

Barsi Balázs nagyböjti konferenciabeszéde (2013.03.10)


Barsi Balázs atya 2013. március 10-én vasárnap a pesti Belvárosi Ferences Templomban mondott beszédet A Hitről a Hité évében címmel a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: A Keresztes Imahadjárat csoportjai milliárdok lelkét fogják megmenteni

 

2013. március 10. vasárnap 18:00
Drága gyermekem, ebben az időben még jobban egyedül és elszigetelten fogod érezni magad, miközben Isten Szava hangosan kiált, hogy figyelmeztesse az embereket lelkük felkészítésének szükségességére.
Gyermekek, itt az ideje megkérnetek szeretett Fiamat, hogy tartsa fenn bátorságotokat azon sötét napok, hónapok és évek alatt, melyek előtettek állnak. Örvendeznetek kell, mivel a Szentlélek által nagyon sok lélek ihletődött meg és válaszolt Fiam, Jézus Krisztus hívására. Ő oly nagyon szeret mindnyájatokat, hogy ez örömkönnyekre fakaszt engem, az Ő szeretett Édesanyját. Ahogyan majd kiterjeszti Irgalmasságát, az meghaladja értelmi képességeteket, és még azokat is közel vonzza majd a Szívéhez, akik megvetik Őt.
Nem fog sokáig tartani, amíg az Ő Második Eljövetele bekövetkezik, ezért Dicsőítenetek kell Istent. Felkészülésül olyan gyakran kell részesülnötök a Gyónás szentségében, ahogyan csak lehetséges és imádkoznotok kell továbbra is a lelkekért.
Bár Isten Mindenható és az Ő Dicsőségét most teljesen meg fogják érteni, amikor Második Eljöveteléről tanúságot tesztek, nektek, Maradék Hadseregének segítenetek kell Neki az emberiség megmentésének Tervében.
A Keresztes Imahadjárat csoportok milliárdok lelkét fogják megmenteni, és ezért terjeszteni és megtöbbszörözni kell azokat. Isten Kegyelmei kiáradnak mindazokra a gyermekeire, akik részt vesznek ezekben az imacsoportokban. Ők lesznek a fegyverzet, akik védelmezni fogják az emberiséget az Antikrisztus által tervezett üldöztetés ellen.
Sohase adjátok fel, gyermekek. Maradjatok mindenkor a Kegyelem állapotában és továbbra is kövessétek Fiam utasításait. Ő sohasem fog elhagyni benneteket, oly nagy az irántatok lévő Szeretete.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

2013. március 10., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot

2013. március 9. szombat 21:45
Drága szeretett leányom, Mire Nagypéntek elérkezik, sok lélek kezdi felismerni, hogy a Figyelmeztetésem az emberiség számára elérte a világot.
Amint tanúi lesznek az utálatnak, ezen Üzeneteim Igazságát is valóban meg fogják érteni.
Gyűjtsétek össze embereiteket, egyesüljetek az imában, mert egy sötét felhő fogja beborítani a Földet. Az emberiségre büntetések lesznek kimérve, amint elmerül az Isten Szavával szembeni közöny és érzéketlenség mélységébe.
Azok, akik hátat fordítottak a Kereszthalálom Ajándékának, amely az emberiség számára adatott, fel lesznek ébresztve, és látni fogják, hogy Szemem előtt milyen groteszk módon jelenik meg a lelkük.
Hamarosan látni fogják, hogy számukra csak egy rövid idő adatott, amelyben bűnbánatot tarthatnak. Mert nagy az Én türelmem, de mélységes a szomorúságom. Olyan elkeseredett a szívük, hogy nemcsak kitérnek Előlem, szeretett Jézusuk elől, de megtagadják maguktól még az Ajándékot is, amelyet szabadon elérhetővé tettem számukra.
Mennyire be lesznek csapva azon saját hamis illúzióikba vetett hitükben, hogy az övék a világ, melyben választásuk szerint élhetnek a nélkül az elővigyázat nélkül, hogy lelassítanák a kielégülésre irányított törekvéseiket. Ezt a világot többé már nem fogják megnyerni, mert ez csak egy átmeneti állapot. Hamarosan egy új állapotban találják magukat, mely – sokak számára – nem az Én Új Paradicsomomban lesz.
Beavatkozásom közel van, és Tervem, hogy megmentsem a világot,hamarosan teljes mértékben ismert lesz. A büszkeség a ti legnagyobb ellenségetek, és a Sátán legnagyobb hibája. Amikor valaki az Én Nevemben elítéli a másikat, megfedi azt és a vád ujjával mutogat rá, akkor ők a Sátán bűnének esnek áldozatul.
A büszkeség bűne lesz az emberiség bukása, ami sok lelket vet majd a Pokol tüzére.
Ne essetek áldozatul a gonosz ezen átkának, maradjatok csendben, amikor nem értetek egyet másokkal, akik fennhangon kiáltoznak Ellenem, és a hazugságok ömölnek a szájukból, még akkor se tegyétek ezt, ha tudjátok, hogy nem az Igazságot mondják. Le kell sütnötök a szemeteket, és egyszerűen hirdessétek Szavamat.
Az által védjetek Engem, hogy a világnak csak azt nyilvánítjátok ki, amit azon Tervemről ismertek, hogy lelkeket mentsek. Sohasem szabad érvekkel megvédeni Engem, még akkor sem, amikor azok a lelkek, akik azt hiszik, hogy a Tőlem eredő tudásuk felhatalmazza őket arra, hogy figyelmeztessenek másokat, és választ követeljenek tőletek.
Rövidesen sok esemény a világban az emberiség nagy részét sokkolni fogja. Még a legközömbösebb emberek is, akik az életüket a világi becsvágy vákuumában élik – a lelki dolgokra kevés időt szánva -, kezdenek rájönni arra, hogy nagy változások vannak folyamatban. Ők tudni fogják, hogy ezek a változások meghaladják az értelmi képességüket, és ez azt fogja bennük eredményezni, hogy jobban megnyílnak Isten Szavára.
Jézusotok

2013. március 9., szombat

Római Riport - 2013. 03.09.

Március 12-én kezdődik a konklávé

Kik döntik el, hogy ki lesz az új pápa? A népnek beadták azt a hazugságot, hogy ezt majd a 115 püspök fogja eldönteni. Erről szó sincs. Már korábban utaltunk arra, hogy van egy szűkebb ismeretlen tanácskozó testület, akik megkapják a háttérben lévő zsidó köröktől az elképzeléseket. Hogy ez a szűk jelölő kör névszerint kikből állt? - erről hallgattak. Viszont igen beszédes volt, amit a Vatikán szóvivője mondott legutóbb. Már magának a szóvivőnek a beszédstílusa is igen érdekes, mert nem úgy beszél mintha a Szentszéken lenne, hanem mintha valami tőzsdei nyilatkozó lenne. Arra utalt, hogy „hamar” megválasztják az új pápát, ami annyit jelent, hogy a szűk kör már tudja, hogy ki lesz az új pápa. A választási színjáték az csak egy megtévesztő bohózat. Két eset lehetséges a választásnál. Vagy valóban nagyon gyorsan, elsőre megválasztják az új pápát. Vagy elhúzzák az időt és hülyítik a tömegeket a Szent Péter-téren, hogy több napon át várjanak a fehér füstre.
ÚJ PÁPA FELADATAI
- egyházi reform
- szexuális visszaélések
- üres templomok megtöltése
- hiányzó papok kérdése
- keresztények üldözése
- globalizáció
- kapcsolat más vallásokkal
- egység az egyházban



A bíborosok testületének mai döntése értelmében március 12-én, kedden kezdődik a konklávé. A szentszéki sajtóközlemény tájékoztatása szerint 12-én, kedden délelőtt a Szent Péter-bazilikában celebrálják a „pro eligendo Romano Pontifice” szentmisét, ezután a bíborosok visszavonulnak és megkezdődik a pápaválasztó konklávé. A pápa megválasztásához a választó bíborosok szavazatának kétharmada szükséges.
A Sixtus-kápolna a pápaválsztás hivatalos helyszíne. Erre az alkalomra 115 cseresznyefából készült széket helyeznek el benne, amelyeken szerepel majd a helyet foglaló választó bíboros neve. Ezen kívül 12, nyersfából készült, bézs szövettel és bordó szatén terítővel leterített asztal kerül be a kápolnába: 6 a jobb és 6 a bal oldalra. Az oltár előtt, az Utolsó ítélet freskó alatt is egy asztalt helyeznek el az urna számára, amelybe a szavazatokat gyűjtik, továbbá egy olvasóállványt, amelyre az Evangéliumot helyezik és, amelyre a bíborosok esküt tesznek majd.
A pápaválasztók a konklávé előtt egy nappal vonulnak be vatikáni szálláshelyükre a Szent Márta-házba. A konklávé napjaiban a bíborosok kizárólag a Szent Márta-ház és az innen 700 méterre levő Sixtus-kápolna területén tartózkodhatnak. Szigorú titoktartás kötelezi őket.
A Sixtus-kápolna biztonságáért a vatikáni csendőrség felel. Mire a konklávé résztvevői elfoglalják helyüket, a kápolnát teljesen elszigetelik a külvilágtól. A kápolna területét még a mobilhálózatról is lekapcsolják. A bíborosok nem tudnak majd mobilkapcsolatot létesíteni a vatikáni szálláshelyükként szolgáló Szent Márta-házból sem.
A pápa megválasztásához a választó bíborosok szavazatának kétharmada szükséges.
(Magyar Kurír)






Okkult numerológia?

2013. – a 13 fontos és erős okkult tartalommal felruházott szám.
Másrészt:
2+0+1+3 = 6

Mutatok még valamit.
A pápaválasztó konklávé dátuma:
2013.03.12.
Általában 48 órán belül pápát választanak.
Tehát meglehet, hogy a pápaválasztás dátuma:
2013.03.13.

És/Vagy más érdekesség számokban a pápaválasztással kapcsolatban:
2013 = 2+0+1+3 = 6
03.12. = 0+3+1+2 = 6
??? 12:03 = 1+2+0+3 = 6 ???

666 ???

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

A hamis próféta azzal a céllal küldetett, hogy lebontsa, és apró darabokra szakítsa Egyházamat

2013. március 8. péntek, 14.05
Szeretett leányom, a sátán tajtékzik földi Egyházam ellen, és az általa való fertőzés továbbra is terjed Egyházam falain belül.
A ravasz szélhámos, aki lesben állva vár a színfalak mögött, türelmesen, hamarosan kinyilvánítja – szegény, gyanútlan, felszentelt Szolgáim feletti – uralmát. Túl nehéz lesz Elviselnem azt a kínt, melyet ő fog okozni, és mégis uralma, Egyházam velejének a gonosztól való végső megtisztításában fog kicsúcsosodni.
Ő körültekintő ravaszsággal érte el tisztségét, és hamarosan fellengzős viselkedése látható lesz pompázatos udvartartása körében. Gőgje, önteltsége és önimádata kezdetben gondosan el lesz rejtve a világ elől. A külvilág számára, egy megkönnyebbült sóhaj lesz hallható, amint a trombiták felharsannak, meghirdetvén - Egyházam vezetőjeként - az ő ciklusát.
Testem maga az Egyházam, de nem Nekem, Jézus Krisztusnak fogad majd ő hűséget, mert őbenne nincs semmi szeretet Irántam. Ő a fenevadhoz hűséges, és mennyire fog majd nevetni és gúnyolódni azon felszentelt Szolgáimon, akik támogatni fogják őt.
Ő, aki Templomomban merészel ülni, és akit a gonosz küldött, nem szólhatja az igazságot, mert ő nem Tőlem való. Ő azzal a céllal küldetett, hogy lebontsa, és apró darabokra szakítsa Egyházamat, még mielőtt gonosz szájából kiköpné azt.
Testem maga az Egyházam. Egyházam továbbra is él, de csak azok lehetnek tagjai földi Egyházamnak, akik az Igazságot szólják, és kitartanak Isten Szent Igéje mellett. Most, hogy az Ellenem, Jézus Krisztus elleni végső sértés testet ölt, Péter Széke révén, meg fogjátok végre érteni az Igazságot.
Az Igazság Könyvét, mely Dánielnek lett megjövendölve a végidőre vonatkozóan, nem szabad félvállról venniük Egyházam tagjainak, mert ennek tartalma émelyíteni fogja majd felszentelt Szolgáimat, amikor rádöbbenek arra, hogy Én az Igazságot szólom.
A hamis próféta – ő, aki Egyházam vezetőjeként tetszeleg – kész arra, hogy viselje azt az öltözéket, mely nem neki készült.
Meggyalázza majd Szent Eucharisztiámat, és ketté fogja osztani Egyházamat, majd megint ketté.
Erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy elűzze azokat a követőket, akik az Általam kijelölt, szeretett Szent Helytartómhoz, XVI. Benedek pápához hűségesek.
Ő gyökerestül ki fogja irtani mindazokat, akik hűségesek Tanításaimhoz, és odaveti őket a farkasok elé.
Intézkedései nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, de hamarosan láthatóak lesznek a jelek, amint ő keresni kezdi a világ befolyásos vezetőinek, és a felsőbb körökben lévők támogatását.
Amikor az utálatosság gyökeret ver, a változások hirtelen jönnek. Nem sokkal ezután jönnek majd az általa tett bejelentések, minden vallás és egyéb felekezetek egyesítésével, egy egyesített Katolikus Egyház létrehozatalára vonatkozóan.
Ő fogja vezetni az új egy-világ vallást, és ő fog uralkodni a pogány vallások felett. Felhagyván a megbélyegzéssel, elfogadja majd az ateizmust, mely szerinte az úgynevezett emberjogi törekvés velejárója. Ezen új befogadó–Egyház mindent, ami Isten Szemében bűn, elfogadhatónak fog tekinteni.
Bárkit, aki meri támadni őt, felkeresik majd, és megbüntetik. Ki fogják közösíteni és meg fogják fosztani tisztségüktől azokat a papokat, püspököket és bíborosokat, akik szembeszállnak vele. Többeket megfenyegetnek, és sok papot üldözni fognak, így kénytelenek lesznek bujkálni.
Azok a szegény felszentelt Szolgáim, akik most felismerik Hangomat, kérlek, hallgassatok meg Engem, amint kezemet Nyújtom felétek, hogy megvigasztaljalak benneteket. Soha nem Kérnélek benneteket arra, hogy utasítsátok el földi Egyházamat, mert Én, a ti szeretett Megváltótok voltam az, aki ezt létrehozta. Én felajánlottam Testemet, mint az Élő Áldozatot azért, hogy megváltsalak benneteket. Ti azt a feladatot kaptátok, hogy tegyetek tanúságot Rólam, annak érdekében, hogy megmentsétek azokat a lelkeket, akiket tanítotok és vezettek.
Mindössze annyit tehettek, hogy bíztok Bennem, és továbbra is Engem szolgáltok. Nem szabad elfogadnotok semmilyen tant, melyet számotokra ismertetnek, és melyről azonnal tudni fogjátok, hogy nincs összhangban Tanításaimmal. Tegyétek azt, amit a szívetek diktál, de tudnotok kell a következőt.
Ez az időszak mély fájdalmat fog okozni nektek, és sírni fogtok a zord bánattól, melyet akkor fogtok érezni, amikor látjátok, hogyan gyalázzák majd meg Egyházamat. De a maguk valójában kell látnotok a hamarosan elétek tárt hazugságokat, melyek sértik Kereszthalálomat.
Ez a rombolás Egyházam szerkezetének összeomlásához vezethet. Az épületek változtatásain és átalakításain kívül, az egy-világ-egyház számára megtervezett új templomot Rómában fogják kivitelezni, és elhelyezni.
Biztosak lehettek abban, ahogy Templomomat meggyalázzák, Engem, Jézus Krisztust, az egész emberiség Megváltóját is félredobnak majd, és a kanálisba öntenek.
Jézusotok

2013. március 8., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'


Az ima meg fogja és meg tudja menteni az emberiséget

2013. március 7. csütörtök 11:05
Drága szeretett leányom, fontos, hogy Tanítványaim a Földön megértsék, hogy az ima hogyan fogja és tudja megmenteni az emberiséget. Az ima erejét, különösen a Szent Rózsafüzér imádkozását, mely tehetetlenné teszi a fenevadat, nem lehet alábecsülni. Hogy még több lelket mentsetek meg, az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét is imádkoznotok kell.
Válasszatok a Keresztes Imahadjárat imáiból, melyeket adtam nektek, és úgy mondjátok azokat, hogy minden imacsoport összejövetelének folyamán különböző kérésekre tudjatok összpontosítani. Például, ha a „Védettség Kegyelméért” adott Keresztes Imahadjárat imáját imádkozzátok, akkor az imacsoportnak azon a napon a Keresztes Imahadjárat azon imáinak összeválogatására kell összpontosítania, melyek Isten védelmét hívják segítségül a lelkek számára. Aztán egy másik napon azon imák összeválogatására összpontosítsatok, amelyek a papok és klérus védelmére adattak.
Ezen Keresztes Imahadjárat csoportok, amikor a világ minden táján megalakulnak, fegyverzetté fognak válni, mely szükséges az ellenség legyőzéséhez, több módon, mint hinnétek, hogy lehetséges
Én továbbra is az új imák Ajándékát fogom adni nektek, melyek különleges csodákat hoznak majd magukkal. Egy ilyen beavatkozás nélkül nem tudnám megmenteni a lelkeket, akik után oly nagyon vágyakozom.
Menjetek és tervezzétek meg a Keresztes Imahadjárat találkozóit, amelyek a nektek adott mintákon alapulnak, de olyan részekre osszátok azokat, hogy a különleges szándékokra összpontosítani tudjatok. Nem szükséges az egészet egyszerre elimádkoznotok, bár buzdítalak benneteket arra, hogy hetente annyit imádkozzatok, amennyit csak lehetséges.
Ti annyi örömöt és vigaszt hoztok Nekem, drága Követőim. Én az erő és a bátorság Áldását adom rátok, mivel ti továbbra is azt keresitek, hogy lelkeket mentsetek. Szeretlek benneteket.
Jézusotok

2013. március 7., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Sokatok, félelemből fakadóan, el fogja utasítani ezt a Mennyei Hívást


2013. március 6. szerda, 09.45
Szeretett leányom, Szólítom mindazokat a világban, akik hisznek Bennem, Jézus Krisztusban, hogy hallgassanak meg.
Oly sokatoknak lesz nehéz elfogadni a szenvedést, mellyel szembe kell majd néznetek az Én Nevemben. Ez idáig, szenvedésetek az emberiség bűnei, és az Általam – az emberiség saját gonoszságától való megmentéséért – hozott Áldozat miatt, a lelketekben érzett szomorúságra korlátozódott. Most, ki fognak gúnyolni benneteket Hitetekért, és elérik majd, hogy szégyelljétek, amikor kiálltok Tanításaim és Isten Törvényei mellett.
Sokatok, félelemből fakadóan, el fogja utasítani ezt a Mennyei Hívást. Elfogadni azt, hogy Én jelenleg kommunikálok a világgal, hogy felkészítsem a világot Második Eljövetelemre, nem olyasvalami, amit az emberek egykönnyen el tudnak fogadni. Mert ki is az Én prófétám? És kik azok, akik őelőtte az Én Nevemben jöttek? Honnan tudjátok, hogy ő az Igazságot szólja, az oly sok hamis próféta és csaló szélhámos között, akik összezavarnak benneteket? Soha nem volt még egy – Mennyből küldött – próféta sem, aki nem szenvedett el gúnyolódást, gyalázkodást, gyötrelmet és kegyetlenkedést. Senki. Sokat meggyilkoltak. Amikor az Általam, az ilyen prófétáknak adott Megbízatás gyümölcsei imádságot és megtérést eredményeznek, biztosak lehettek abban, hogy őket Isten küldte a világba, hogy felkészítsék az Ő gyermekeit, hogy visszatérjenek majd Őhozzá.
Legyetek tudatában annak, hogy az Én igaz prófétáim ki fogják állni az idő próbáját, és azok számára, akik elutasítják az általuk, az emberiségnek hozott Üzeneteket, lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Amikor egy igaz prófétának adott Szent Szavamat (Üzenetemet) támadjátok, akkor beleavatkoztok Isten Akaratába. Lehet, hogy most nincs szégyenérzetetek. Úgy vélhetitek, hogy Igémet védelmezitek, amikor támadjátok Prófétáimat, de idővel, amikor az általatok – ennek, az utolsó földi Küldetésemnek – tett kár feltárul előttetek, az szörnyű félelmet és bánatot okoz majd nektek.
Ha szerettek Engem, jól nyissátok ki a szemeteket, és olvassátok figyelmesen Útmutatásaimat. Ha nem szívlelitek meg Figyelmeztetéseimet, melyek Isten Szeretetéből fakadóan adatnak nektek, el fogjátok utasítani az Igazságot. Csak az Igazság tud megmenteni benneteket. Az Igazság az oxigén, mely lelketek életben tartásához kell. Az Igazság nélkül nem fogtok tisztán látni Engem, és arra sem lesztek képesek, hogy a helyes döntéseket hozzátok meg. Ne feledjétek, Én vagyok az Igazság. Nélkülem, nincs életetek.
Jézusotok

2013. március 6., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Mindannyiatoknak megadatnak majd a jelek, és csodák történnek majd

2013. március 5. kedd, 15.30
Szeretett leányom, senki sem fogja nem észrevenni a világszerte majdan kitörő változásokat, mert mindaz, amit a Jelenések Könyvében megjövendöltek, be fog teljesedni. Sok ilyen esemény eltér majd a János evangélistának kinyilatkoztatott titkok szokásos emberi értelmezésétől. De ezek majd értelmet nyernek, amikor azokat a maguk valójában látjátok.
Az Antikrisztus szövevényes, de gondosan kidolgozott terve ügyesen került megfogalmazásra sok ember – köztük világhírű politikusok – által, nem véve észre ezt a gonosz tervet, egészen mostanáig.
Sok központot hoztak létre, különböző nemzetekben, ahol sok ország hatalomátvételét tervezik. Ugyanakkor ténykedésük visszaszorult a választott lelkek imáinak és a ti imáitoknak köszönhetően, akik Imahadjáratom Imáit imádkozzátok.
Imáitok mindig meghallgattatnak a Mennyben, így továbbra is buzgón kell imádkoznotok, hogy mérsékeljétek a fenevad gonosz tetteit, aki sosem fogja megnyerni ezt, a lelkekért vívott csatát, mivel napjai fogyatkoznak.
Nem megrémíteni, hanem felkészíteni Szeretnélek benneteket. Én most különleges képességeket és kegyelmeket adok mindannyiatoknak, akik követitek az Imahadjárati Imák imádkozására vonatkozó Kéréseimet. Mindannyiatoknak megadatnak majd a jelek, és csodák történnek majd.
Erőm ereitekben áramlik majd, amint Viszlek benneteket Utamon az emberiség megmentése felé.
Jézusotok

2013. március 5., kedd

Telefon Los Angelesből...---Jézus válasza.


Drága Testvérek!


Ma felhívtak Los Angelesből.
Ismerősöm azt a hírt kapta Garabandál hírközlőjétől, Maria Saracotól, hogy a nagy Csoda napja most április 11-én (csütörtöki napon) várható.
Előtte lévő hetekben pedig a Figyelmeztetés. Maria S. most utazik el Garabandálba, ahová már sokan utaznak.
Mivel a hír megbízható ismerőstől jött, aki pontos információval van ellátva, nem merem elhallgatni.
Nem fűzök hozzá semmit, és nem is akarok hozzászólni. Istennél semmi sem lehetetlen.



Az értesítést kaptam, továbbítom Isten áldásával:
Mária

Drága Testvérek!
Nem hagyott nyugodni a lelkem ennek a hírnek olvasása után ,tovább sem küldtem addig, míg a kadarkúti Éva néni közbenjárása által Jézusunkat meg nem kérdeztem erről a dologról.
A válasz, 2013.03.05.21:15.

Jézus válasza:" Drága gyermekeim!

Itt vagyok előttetek. Tudom rendkívüli módon érdekel benneteket , hogy mikor lesz a Nagy Csoda és a Figyelmeztetés. Mennyei Atyám ennyi idővel előtte egyetlen választottjának sem árulja el, nem akar pánikot kelteni, öngyilkosságokat látni. Ne féljetek, bízzatok Bennem, valóban nagyon, nagyon hamar bekövetkeznek ezek az események. Előbb fog megtörténni, mint a keresztényüldözés. Márpedig üzeneteim alapján az új pápaválasztásának következtében, jönnek a reformok és ennek lesznek ellenzői. Bekövetkezik a nagy egyházszakadás, és a hatalmon lévők üldözni, eretneknek nevezi az Én igazi, hűséges Egyházamat. Mielőtt ezt megteszik, meg lesz a Figyelmeztetés.

Ne féljetek! Nektek, akiknek tiszta a lelke, és hűségesek Hozzám, örömet és boldogságot fog jelenteni.

Rengeteg gyermekemet megmentem.

Imádkozzatok azokért, akik most halálos bűnben vannak. Egy bárányomat sem akarom elveszíteni!

Vigyázzatok! A dátumokat nem Én adom.

Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Kereszténység üldözése Hazánkban is, erről miért nem beszélnek...?

Keresem azt a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!

2013. március 4., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Egyházam a Földön támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve

Drága szeretett leányom, ne félj a támadásoktól, amelyek ellened irányulnak, mert Én minden pillanatban veled vagyok, hogy erősebbé tegyelek. Elszomorít Engem, hogy azt kell mondanom, hogy te sok szóbeli bántalmazást fogsz elszenvedni Üdvösségem Tervének ezen időzítése miatt.
Mert ez az az idő, amelyben nemcsak a buzgó Katolikusok lesznek próbára téve a hitükben és Irántam lévő hűségükben, hanem egyben ez lesz a legnagyobb megpróbáltatás is minden Keresztény számára a világ minden részén.
Azoknak, akik eretnekséggel vádolnak benneteket, a következőket mondom: Én, Jézus Krisztus, sohasem hazudnék, mert Én az Igazság vagyok. Sohasem tudnálak becsapni benneteket, mert az nem lehetséges. Ne feledjétek, hogy az Én Testem, maga az Egyház. A Földön lévő Egyházam támadás alatt van, és ez azt jelenti, hogy Testem újra Keresztre lesz feszítve, ahogy az meg volt jövendölve.
Ez alatt azt értem, hogy attól a perctől kezdve, amikor a szent Eucharisztiát a Római Szentszék szolgái elvetik, az én Testem már nem lesz többé Jelen.
Ez valósággá válik, és nektek akkor hátat kell fordítanotok.
Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Isten minden gyermekéért – minden felszentelt szolgámért, beleértve a félrevezetett hamis prófétákat is. Én azonban sohasem fogom kérni tőletek azt, hogy az Antikrisztusért imádkozzatok, mert az lehetetlen.
Ébredjetek fel mindnyájan és hallgassatok arra, amit el kell mondanom nektek. Nem szabad pánikba esnetek, kétségbe esnetek vagy a reményt elveszítenetek, mert ez az utálat a végső gyötrelem lesz, amelynek tanúja kell, hogy legyen Isten minden gyermeke, és amelyet el kell viselnie, még mielőtt újra Eljönnék.
Ez a Nagy Dicsőség, a Nagy Öröm napja lesz, és Eljövetelem véget fog vetni a gonoszságnak, amely megrontja a Földet.
A félelem helyett legyetek vidámak. Nektek előre, Második Eljövetelemre kell néznetek, mert Én a nektek megígért Új Paradicsomot hozom Magammal.
Keresztemet hordozni mindig nehéz lesz. Ez az időszak, amelyben most éltek, egyfajta keresztrefeszítést hoz magával, melynek elviselését sok Keresztény nagyon nehéznek fog találni – olyan nagy fájdalmuk lesz.
Azok a szegény lelkek, akik nem hiszik, hogy Én az Igazságot mondom ezeken az Üzeneteken keresztül, kérdezzék meg önmaguktól a következőket: Hisztek-e a Szent Bibliában és azokban a próféciákban, amelyeket a borítója között tartalmaz? Hiszitek-e az Antikrisztus létét és a csalóról szóló kinyilatkoztatásokat, aki fondorlatos eszközök által fogja Péter Székét átvenni? Ha igen, akkor el kell fogadnotok, hogy ez az az időszak, amikor az események a szemeitek előtt fognak kibontakozni. Ez nem a jövőre vonatkozik – ez most zajlik. Fogadjátok el ezt bátorsággal és jöjjetek Hozzám teljes bizalommal, mert Én, szeretlek benneteket. Arra van szükségem, hogy a szemeteket nyitva tartsátok. Nem szabad megrettennetek az Igazságtól.
Az utálat most már elkezdődött. Ha elutasítjátok a Kelyhemet, akkor megakadályoztok Engem a lelkek megmentésében, akikre pedig szükségem van, hogy beteljesítsem az Atyámnak ígért Szövetséget.
Megáldalak benneteket. Arra vágyom, hogy megnyissam a szíveteket és elvigyelek benneteket Dicsőséges Királyságomba.
Jézusotok

Nagyfalui üzenet 2013. március

2013.-A SZŰZANYA MEGJELENÉSÉRE VALÓ FELKÉSZÜLÉS ÉVE-MÁRCIUS

"Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott Neked!"( Lk: 1.45.)
                          
                                102. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból elmélkedjünk át a négy evangéliumból az Úr Jézus szenvedését, halálát és feltámadását.
Havi mottó:" Ne törtessünk kihívóan és egymásra irigykedve, hiú dicsőség után!!! ( Gal. 5.26.)

Havi imaszándék:  egy jó szentgyónással szabaduljunk meg a bűneinktől és harcolva, imádkozva maradjunk minél tovább a kegyelem állapotában! Ezért imádkozzunk!
Konkrét feladatunk: legalább a böjt napjaiban végezzük el a keresztúti ájtatosságot egész Egyházunkért, különösen a volt és a jövendőbeli pápáért!
 
                                                     Szűz Mária üzenete 2013. márciusában

" Szeretett engesztelő gyermekeim!!!
     A nagyböjt elsősorban a bűnbánat ideje a számotokra! Ebben a kegyelmi időben, egyik leggyakrabban előforduló bűnötökről, az irigységről, annak következményeiről és a megszabadulás módjáról akarok beszélni nektek.
  Kiről mondható el az,hogy irígy?  Irigy az az engesztelő, aki felebarátjának szerencséje miatt szomorkodik, vagy a szerencsétlensége miatt örvend, azaz, kárörvendő. Irigyek voltak:  a sátán, első szüleitekre a paradicsom kertben.Káin, az ő testvérére, Ábelre, mert annak áldozata kedves volt Isten előtt.Jákob fiai, az ő testvérükre,Józsefre, mert apjuk jobban szerette őt.Saul király Dávidra, mert Góliátot legyőzve, nagyobb tiszteletben részesült. Jónás próféta irigykedett a Niniveiekre, azért, mert Isten a bűnbánatuk miatt megbocsátott nekik.
  Mit mondanak a szentek az irigységről? Az irigy ember az ördöghöz hasonló, ördögi módon gondolkozik és cselekszik. Az irigység a bűnök között a legnagyobb. Ugyan minden gonosz tettnek van bizonyos ürügye, amellyel mentegetőzik, az irigy ember semmiféle mentséget nem hozhat fel.Az irigység az egyedüli bűn, amelyet szeretettel nem lehet megsemmisíteni. Ha eteted a kutyákat, azok megsszelídülnek, az irigyek azonban a szeretettől még vadabbakká válnak. Az irigy ember az indiai kígyóhoz hasonlít, amely az illatos fákat megrágja, mert az illatukat nem bírja elviselni Az irigy ember a pillangóhoz  hasonlít, amely a lámpa világát repkedéseivel nem oltja ki, hanem önmagát égeti össze, anélkül,hogy a fénynek ártana. Az irigy ember a molyhoz hasonlít, amely a ruhát megrágja. A rozsdához, amely a vasat is megemészti. A hernyóhoz, amely a zöld növényeket elpusztítja.Kenyér-irigység van annak az embernek a lelkében, aki a jobb falatot, a jobb módot irigyli a felebarátjától. Az irigység felsőfokát éri el az az ember, aki embertársától Isten kegyelmét és az erényekben való gyarapodását sajnálja. Így irigykedtek a főpapok és a farizeusok Szent Fiamra, amikor látták, hogy sok csodát tesz, ezért elhatározták, hogy megölik Őt.
     Melyek az irigységnek a káros következményei? Az irigy ember elsősorban önmagát emészti fel teljesen haszontalanul.Feldúlja lelkének a nyugalmát és minden örömtől megfosztja önmagát. Az irigység megrövidíti az életét, ezért önmagának a hóhérja. Az irigység sok szerencsétlenségre vezet! Káin irigysége miatt áztatta legelőször a földet testvére vérével. Az irigység vette rá Jákob fiait, hogy eladják a testvérüket! Az irigység indította Saul királyt, az ő jótevőjének,Dávidnak az üldözésére. Sőt, az irigység miatt végeztették ki a főpapok ártatlanul Szent Fiamat. Az irigység, ha nem számoljátok fel,kizárhat a Mennyországból is! Az irigyek nem lesznek Isten Országának az örökösei!
       Mit tegyetek, hogy megszabaduljatok a hét fő bűn egyikétől, az irigységtől?
Azzal, ha azt mondjátok, hogy ti nem vagytok irigyek, ezáltal nem szabadultok meg ettől a bűntől.Első lépés számotokra a beismerés! Alázatosan ismerjétek be Isten és ember előtt, hogy irigyek vagytok! A második lépés a bűnbánat! A szentgyónásban valljátok meg, magyarázkodás nélkül, hogy irigyek vagytok! A harmadik lépés tanuljatok meg örülni az örvendezőkkel, és sírni a sírókkal.Úgy tekintsetek mások sikerére, mintha az a tietek is volna! Igyekezzetek minél több jót tenni azokkal, akik ellen a szívetekben az irigység gyökerére bukkantok.Minden nap imádkozzatok azokért, akikre irigykedtek. Időnként  elmélkedjetek a földi dolgok mulandóságáról, amelyet rövid idő múlva itt kell hagyjatok a földön. Ha ezeket teszitek, kiűzhetitek az irigység ördögét a szívetekből és örvendező engesztelőkké válhattok.
      Még azt is el kell mondjam nektek, hogy legnagyobb a szomorúságom, amikor azt látom, hogy egyik látnok irigykedik a másikra, egyik zarándok helyen lévők irigykednek a másik zarándok helyen lévőkre, lejáratva azokat.Amikor egyik karizmatikus irigykedik a másikra, a nagyok a kicsikre. Jó volna, ha Mózes lelkülete töltene el titeket, aki annak is örült volna, ha Isten mindenkinek megadta volna a prófétaság ajándékát.
          Befejezőleg mondom nektek! Egy alkalommal a lelki vezetőtöket is megkísértette az irigység ördöge, az egyik lelkigyakorlaton, méghozzá misézés közben. Nagy szomorúság nehezedett ezért a szívére. Amikor észre vette önmagában az irigység ördögét, a beismerésben, a bűnbánatban azonnal felszámolta azt.Azután újra teljesen eltöltötte az öröm. Erre vagytok ti is mindannyian meghívva. Ha eben a nagyböjtben felszámoljátok önmagatokban a hét fő bűn egyikét, az irigységet és a többi bűneiteket is, kegyelemmel teljes lesz a húsvéti ünneplésetek.
  A Szentháromság Általam áld meg titeket az őszinte bűnbánat lelkületével!

                                         Házi feladat márciusra
 "FELTÁMADT KRISZTUSOM! TANÍTS MEG MINKET ÖRVENDEZNI AZ ÖRVENDEZŐKKEL ÉS SÍRNI A SÍRÓKKAL!!!"



VISSZATEKINTÉS 2013. FEBRUÁRJÁRA

Miben erősítettek meg az Égiek bennünket február első napjaiban?

. Isten, akiket kiválaszt magának, azokat megtisztítja próbák által és azután lepecsételi magának!
. A fizikai és lelki szenvedéseket tanuljuk meg elfogadni, felajánlani és egyesíteni Jézus szenvedésével, mert csak így válnak a javunkra és az egész emberiség javára.
. Isten a kéréseinkre mondhatja azt is, hogy: Igen! Nem! Várj türelmesen! Mi Isten kérésére csak azt mondhatjuk: Igen! Csak így válunk igazi engesztelőkké!
. Kérték az Égiek, hogy elsősorban önmagunkkal, a saját lelkünk rendbe tételével törődjünk és csak utána akarjunk segíteni másokon! Ne féltsük túlzottan a szeretteinket , mert Isten reánk való tekintettel nekik is rendkívüli kegyelmet fog adni, akkor, amikor kinyílnak a kegyelmek befogadására.
. Az utolsó időben, amikor Isten kegyelme rendkívüli módon árad és a gonosz is nagyon támad, szükségünk van a szentelményekre! Legyen mindig nálunk legalább egy szentelmény (gyógyító kereszt, skapuláré, csodás érem, Jézus és Mária érem. stb.), mert nagy védelmet kapunk általuk. Használjuk: a szentelt vizet, szent olajat, szentelt gyertyát, a szabadító imát legalább a böjt napjaiban hétfőn, szerdán és pénteken, mert fényt és erőt is fogunk kapni általuk.

Mit tegyünk Húsvét előtt a Nagyböjtben, hogy az kegyelemmel teljes legyen?

A bűnbánat által számoljuk fel a bűneinket! Tanuljunk meg harcolni a gonosz ellen, hogy minél tovább kegyelmi állapotban maradjunk! Engesztelődjünk ki családunkban bocsánatot kérve és megbocsátva! A rendszeres napi ima, heti mise, és havi gyónás, legyen ott az életünkben! Legalább a böjt napjaiban végezzük el a keresztúti ájtatosságot jó szándékainkra. Imádkozzunk rendszeresen és többet együtt a családunkkal. A böjtben elsősorban a bűnről mondjunk le, másodlagosan az ételről. Mindenkinek a javát keresve éljünk a jó cselekedet szellemét. Minden nap vegyük komolyan az engesztelő hivatásunkat! Lelki közösségünkkel találkozzunk hetente! Imádkozzunk azért, hogy minél hamarabb együtt ünnepeljük a Húsvétot! Úgy éljük meg ezt a nagyböjtöt, mintha az utolsó lenne számunkra!!!

Érdekes álom XVI. Benedek pápával

Sápadt volt, gyenge, egészen magába roskadva a pápa! Engedte azt is, hogy megsimogassam az arcát részvétem jeléül.
Ezután ezeket mondta: " Nekem senki ne beszéljen a munka morálról. Én, amíg volt erőm, mindent megtettem, ami tőlem telt! Most úgy érzem, hogy közeledik a halálom, ezért ezután csak Istennel és a lelkemmel akarok foglalkozni. A hátralévő életemben fel akarok készülni életem legnagyobb eseményére, az Úrral való találkozásra! Ezért mondtam le a pápaságról!

V. Ilona álomlátása Mihály Neamtu szerzetessel

. Mihály Neamtu már meghalt. Életében a Szűzanya megjelent neki és elmagyarázta hogyan gyógyítsa az embereket gyógyteákkal és imákkal.V. Ilona tőle tanulta meg: a szívbéli imát, az igazi böjtöt és a jó cselekedetet! Tőle tanulta meg azt is, hogy egy szegény asszony, amilyen ő is volt, hogyan adhat tizedet a palacsinta sütései által, amelyet felkínált a gyerekeknek.
. A kezelésem során azt a teakeveréket használom a hegyi szent vízzel, amelyet Mihály Neamtu szerzetes kapott a Szűzanyától. Az orvos, ellenőrzés alkalmával azt mondta nagyon jó irányba megyek előre a gyógyulásban"--- Mondta Csilik János atya.
. Amikor együtt volt az engesztelő közösség, a szerzetes azt mondta álomlátásában: " János atya, te Isten engedélyével kaptad a betegségedet! Fogadd el és ajánld fel elsősorban a tisztulásodért, az engesztelő közösségért és a hierarchikus személyekért!" V. Ilona kezét megfogva azt mondta: " Örülök, hogy megerősödtél és kitartottál az engesztelés útján!"

Ft. Birman József tanúságtétele

Borszéken,Hargita megyében születtem 1943. okt. 7.-én, Rózsafűzér Királynéja naplán. Tapasztaltam: a Szűzanya már születésemtől pártfogásába vett és vezetett egész életemben. 1967. ápr. 2.-án szentelt pappá boldog emlékű Márton Áron püspök Úr, Gyulafehérváron. Két helyen voltam segédlelkész és három helyen plébános. 2003-tól Gyergyószárhegyen élek és az erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás lelkiségének lelkipásztori felelőse vagyok! Már kispap koromtól érdekeltek a Szűzanya jelenései és üzenetei! Sorra ismerkedtem meg: a Lourdes-i, Fatima-i, Garabandl-i, Medjogurje-i és az Érsemjéni, majd a Nagyfalui üzenetekkel Szilágynagyfalu mellett a Szentháromság Hegyen az üzenetek által, Isten Akaratának a kinyilatkoztatását ismertem fel és fogadom el a jelenre és jövőre vonatkozólag. Örömmel osztom meg veletek azt, hogy a Szentlélek, a Karizmatikus közösség által változtatta meg az életemet.. Isten az első helyre került az életemben, az életgyónásom és a kis közösség által megújult pappá lettem. Öt évvel ezelőtt, amikor halálos beteg voltam meglátogatott Éva asszony, János atya, és V. Ilona. Imádkoztak a felgyógyulásomért, ami be is következett, Meggyőződésem: Szilágynagyfalut és a küldötteit Isten választotta ki. Örömmel látom a kegyelmeket a zarándokok életében: a kiengesztelődést, az egységet, az életük megváltozását. Minden kegyelemért, ami a Szentháromság Hegyen történik, nagyon hálás vagyok.


ELŐRETEKINTÉS 2013. ÁPRILISÁRA. Áprilisban 4-5-6-7.-én lesznek az engesztelések a Szentháromság Hegyen du. 15-órától!

. Április 7.-én lesz az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Végezzük el a szentgyónásunkat, ha lehet odahaza, hogy teljes búcsúban részesülhessünk.
. Március 29.-től, Nagypéntektől végezzünk kilencedet az Irgalmas Jézus tiszteletére!!!
. Az Irgalmas Jézus üzenete Szent Fausztina által:" Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és Irgalmas Szívemre szorítani!"(Napló: 1588.)



2013. március 3., vasárnap

Magyarok Nagyasszonya - Könyörögj érettünk!

Eszterházy Pál Nádor (1635-1713) könyörgése


Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária! Emlékezzél meg örökségedről, amelyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, szent István neked fölajánlott és végrendeletében reád hagyott. Tekints kegyes arccal országodra, és dicső érdemeiddel légy szószólónk és közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak őseink és minden ínségükből megszabadultak, mert éber szemed folyton-folyvást vigyázott örökségeidre, mindörökké áldott Nagyasszonyunk! Ezt mi biztosra vettük, ezért gyakran folyamodtunk hozzád, és tapasztalásból tudjuk, és mondhatjuk, hogy éretted áldott meg minket az Úr. Ez a remény éltet most is, ez a bizalom lelkesít, hogy oltalmadban keressünk menedéket mi, a Te néped, örökséged és nyájad, akiket szent Fiadról kereszténynek neveznek, különös pártfogásodért pedig hazánkat Mária országának hívjuk és valljuk.


Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket és kulcsoljuk imára kezünket, hogy alázattal eléd tárjuk könyörgésünket.


 Oltalmazd és védd hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki bajtól édes hazánkat, hogy Isten dicsőségére és néped vigasztalására mindenkor virágozzék. Eszközöld ki könyörgéseddel, hogy az Anyaszentegyházat, vagyis a katolikus hitet idehaza és mindenütt a világon felmagasztalás érje: hazánk főpásztorainak és egész papságának nyerj isteni segítő kegyelmet, nekünk híveknek pedig tanulékony, engedelmes és az élő hit cselekedeteiben s gyümölcseiben bővelkedő szívet, hogy szent Fiad meg ne nehezteljen reánk, és országát tőlünk joggal el ne vonja. Gyullaszd föl bennünk ősatyáink buzgóságát és vezéreld a hitetlenkedőket az igazak okosságára, hogy mindannyian egy szájjal, egy szívvel-lélekkel, azonegy hittel szolgáljunk Fiadnak, a mi Urunknak, Téged pedig tiszteljünk és valljunk Nagyasszonyunknak, pártfogónknak, amint valósággal tiszteltek is dicső őseink.


 Könyörgünk, Nagyasszonyunk, magyar hazánk vezetőiért, hogy a Szentlélek ajándékai által felvilágosítva megismerjék az igazságot, megbüntessék a gonoszt és védelmezzék az igazat, hogy a közjó előmozdításán őszinte igyekezettel fáradozzanak, az árváknak, özvegyeknek és ártatlanoknak igaz lelkiismerettel szolgáltassanak igazságot.


Könyörgünk Nagyasszonyunk, egész nemzetünkért. Légy hozzá irgalmas, örökséged polgárait, akiket védelmed alá vettél, őrizzed meg minden bűntől; kormányozd és vezesd kegyességeddel, tartsd meg Isten szeretetében és félelmében. Esedezésed által nyerj a bűnbánóknak bocsánatot, az igazaknak állhatatosságot, a szüzeknek tisztaságot, a házastársaknak hűséget, az utasoknak szerencsés megérkezést, az özvegyeknek és árváknak gyámolítást, a szegényeknek pártfogást, a szomorúaknak vigasztalást, a megholtaknak pedig örök nyugodalmat.


Ne vesd meg esdeklő gyermekeidet és a bűnök bocsánatáért könyörgőket mindenkor tapasztalt irgalmaddal oltalmazd; mert bár mi megmutatkoztunk a fiúi kegyeletben, Te megmaradtál édesanyánknak és Nagyasszonyunknak.


 Légy minden bajos ügyünkben szószólónk szent Fiadnál, hogy az Ő akarata szerint rendezzük életünket, és téged Nagyasszonyunknak, különös pártfogónknak valljunk és tiszteljünk életünknek minden napján.


Jó Anyánk! Te uralkodjál felettünk és szent Fiad, Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk! Fogadd kegyesen hódoló szívünk esdeklését, amelyet színed elé terjesztünk, hogy közbenjárásoddal megsegítve, a jelen élet viszontagságai után, a síron túl, az örökkévaló boldogságra juthassunk.


Ti is, édes hazánk védőszentjei: Béla püspök, István király, Imre herceg, Mór és Gellért püspökök, László király, Erzsébet asszony, Szent Margit, Boldog Kinga és Jolán (IV. Béla király leányai), Boldog Márk, István és Menyhért kassai vértanúk, Isten minden megdicsőült szentjeivel együtt esedezzetek érettünk a mi Urunk Jézus Krisztusnál. Ámen.


(szentmagyarorszagert.blogspot.hu )

Képes beszámoló XVI. Benedek pápa, pápaságának utolsó napjáról

2013. március 2., szombat

A Szűzanyánk 2013. március 2-ai üzenete Medjugorjéból

Medjugorje, 2013. március 2.
"Drága gyermekek; édesanyaként újra arra hívlak benneteket, hogy ne legyetek keményszívűek. Ne hunyjatok szemet a figyelmeztetések felett, amelyet a Mennyei Atya szeretetből küld nektek. Szeretitek-e Őt mindenek felett? Bánjátok-e, hogy gyakran megfeledkeztek arról, hogy a Mennyei atya nagy szeretetéből küldte el Fiát, hogy keresztje által megváltson bennünket? Bánjátok-e, hogy még mindig nem fogadjátok el az üzeneteket? Gyermekeim, ne szegüljetek ellen Fiam szeretetének. Ne szegüljetek ellen a reménynek és a békének.Imádságotok és böjtötök által, Fiam el fogja űzni  keresztjével a sötétséget, amely be akar kebelezni benneteket és uralkodni akar rajtatok. Erőt fog adni az új élethez. Fiam általi életetek áldás és remény lesz a bűn sötétségében tévelygő bűnösök számára. Gyermekeim, virrasszatok! Én édesanyaként virrasztok veletek. Különösen imádkozom és virrasztok azok felett, akiket Fiam meghívott arra, hogy számotokra a fény és remény hordozói legyenek – pásztoraitokért. Köszönöm nektek!"

Római Riport - 2013. 03. 02.