2013. március 9., szombat

Március 12-én kezdődik a konklávé

Kik döntik el, hogy ki lesz az új pápa? A népnek beadták azt a hazugságot, hogy ezt majd a 115 püspök fogja eldönteni. Erről szó sincs. Már korábban utaltunk arra, hogy van egy szűkebb ismeretlen tanácskozó testület, akik megkapják a háttérben lévő zsidó köröktől az elképzeléseket. Hogy ez a szűk jelölő kör névszerint kikből állt? - erről hallgattak. Viszont igen beszédes volt, amit a Vatikán szóvivője mondott legutóbb. Már magának a szóvivőnek a beszédstílusa is igen érdekes, mert nem úgy beszél mintha a Szentszéken lenne, hanem mintha valami tőzsdei nyilatkozó lenne. Arra utalt, hogy „hamar” megválasztják az új pápát, ami annyit jelent, hogy a szűk kör már tudja, hogy ki lesz az új pápa. A választási színjáték az csak egy megtévesztő bohózat. Két eset lehetséges a választásnál. Vagy valóban nagyon gyorsan, elsőre megválasztják az új pápát. Vagy elhúzzák az időt és hülyítik a tömegeket a Szent Péter-téren, hogy több napon át várjanak a fehér füstre.
ÚJ PÁPA FELADATAI
- egyházi reform
- szexuális visszaélések
- üres templomok megtöltése
- hiányzó papok kérdése
- keresztények üldözése
- globalizáció
- kapcsolat más vallásokkal
- egység az egyházban



A bíborosok testületének mai döntése értelmében március 12-én, kedden kezdődik a konklávé. A szentszéki sajtóközlemény tájékoztatása szerint 12-én, kedden délelőtt a Szent Péter-bazilikában celebrálják a „pro eligendo Romano Pontifice” szentmisét, ezután a bíborosok visszavonulnak és megkezdődik a pápaválasztó konklávé. A pápa megválasztásához a választó bíborosok szavazatának kétharmada szükséges.
A Sixtus-kápolna a pápaválsztás hivatalos helyszíne. Erre az alkalomra 115 cseresznyefából készült széket helyeznek el benne, amelyeken szerepel majd a helyet foglaló választó bíboros neve. Ezen kívül 12, nyersfából készült, bézs szövettel és bordó szatén terítővel leterített asztal kerül be a kápolnába: 6 a jobb és 6 a bal oldalra. Az oltár előtt, az Utolsó ítélet freskó alatt is egy asztalt helyeznek el az urna számára, amelybe a szavazatokat gyűjtik, továbbá egy olvasóállványt, amelyre az Evangéliumot helyezik és, amelyre a bíborosok esküt tesznek majd.
A pápaválasztók a konklávé előtt egy nappal vonulnak be vatikáni szálláshelyükre a Szent Márta-házba. A konklávé napjaiban a bíborosok kizárólag a Szent Márta-ház és az innen 700 méterre levő Sixtus-kápolna területén tartózkodhatnak. Szigorú titoktartás kötelezi őket.
A Sixtus-kápolna biztonságáért a vatikáni csendőrség felel. Mire a konklávé résztvevői elfoglalják helyüket, a kápolnát teljesen elszigetelik a külvilágtól. A kápolna területét még a mobilhálózatról is lekapcsolják. A bíborosok nem tudnak majd mobilkapcsolatot létesíteni a vatikáni szálláshelyükként szolgáló Szent Márta-házból sem.
A pápa megválasztásához a választó bíborosok szavazatának kétharmada szükséges.
(Magyar Kurír)






Okkult numerológia?

2013. – a 13 fontos és erős okkult tartalommal felruházott szám.
Másrészt:
2+0+1+3 = 6

Mutatok még valamit.
A pápaválasztó konklávé dátuma:
2013.03.12.
Általában 48 órán belül pápát választanak.
Tehát meglehet, hogy a pápaválasztás dátuma:
2013.03.13.

És/Vagy más érdekesség számokban a pápaválasztással kapcsolatban:
2013 = 2+0+1+3 = 6
03.12. = 0+3+1+2 = 6
??? 12:03 = 1+2+0+3 = 6 ???

666 ???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése