2013. január 22., kedd

A római katolikus Egyház elárulása

Malachi Martin atyának 1987-ben jelent meg „The Jesuits: The Society of Jesus and the Betrayal of the Roman Catholic Church – A jezsuiták: Jézus Társaság és a római katolikus Egyház elárulása” című könyve.
A következő írás e többszáz oldalas könyv recenziója

Bevezető: A háború
A jezsuiták és a pápaság között háborús helyzet áll fenn. Ez a háború két dolog körül forog. Az első a tekintély. Ki parancsol az Egyházon belül? Ki mondja meg, hogy mi az, amit egy katolikusnak hinnie kell? A második: a cél. Mi a katolikus Egyház célja ezen a világon?
A pápaság számára a válaszok világosak és jól ismertek. A hierarchián keresztül történő kormányzásra és tanításra vonatkozó tekintélyt a pápaság birtokolja. Az Egyház egyetlen célja ezen a világon pedig az, hogy minden embernek biztosítsa az utat az örök életre.
A cél tehát teljes egészében túlvilági cél. Ez számos jezsuita számára elfogadhatatlan. A hierarchikus Egyház helyett autonóm kisközösségek laza hálózatát akarják, amiket csak a hit kapcsol össze és nem egy központi tekintély. Ezt nevezik ők „Isten Egyházának”. A hagyományos Egyház túlvilági céljai helyett a jezsuiták egy konkrét társadalmi osztálynak (azoknak a millióknak, akik szociális, gazdasági vagy politikai igazságtalanság áldozataiként szenvednek) a felszabadításáért vívott „itt és most” harcot választották.
A következőkben Martin atya bemutat három jezsuitát, akiknek a jellemzése elengedhetetlen a későbbiek megértéséhez.
1.) Arthur McGovern SJ
Az új jezsuita anti-kapitalizmus kiemelkedő és meggyőződéses hirdetője. 1980-ban kiadott könyvének címe: „Marxizmus: Amerikai keresztény perspektíva.” Szerinte a marxizmus egyszerű és tiszta társadalomkritika. Marx csak azt akarta, hogy gondolkodjunk el azon, mit jelent a termelés és mit jelent az elosztás. Nem szabad tehát a marxizmust igaztalannak lefesteni. Csak Engels és Lenin adták hozzá a »tudományos materializmus« és az ateizmus visszataszító összetevőit.
McGovern szerint tehát el kell választanunk Marx társadalomkritikáját (ami igaz) az idegen elemektől. El kell fogadnunk Marx koncepcióját az osztályharcról, azért mert ténylegesen osztályharc van. Ez forradalmat jelent. A forradalom viszont nem jelent tisztán erőszakot, hanem csak azt, hogy a társadalom új formájára van szükségünk. Ez viszont biztosan nem a demokratikus kapitalizmus, ahogy ma ismerjük.
McGovern Jézusban (ahogy Szent Lukács lefesti) egy forradalmárt lát. Szerinte Szent Lukács evangéliuma »szociális evangélium'« Önigazolásul magát Jézust idézi: „Azért jöttem, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek, szabadságot az elnyomottaknak, megváltást a foglyoknak.”
Akarva vagy akaratlanul McGovern, mint sok modern jezsuita és katolikus aktivista, gyakorlatilag elvetette tizennégy évszázad igazán katolikus és autentikus keresztény Szentírás-értelmezését. Reinterpretálta az evangéliumot és Isten Fiának megváltói küldetését gazdasági, földhözragadt, nem-természetfeletti jelentésben fogta fel és tanította. Ez nem katolikus értelmezés. Az összes többi probléma, zavar ebből az elsőből következik.
2.) James Francis Carney SJ
A gyakorlat embere. A leghíresebb modern jezsuita felszabadítás-teológus. Chicagóban született és ott is nőtt fel. A chicagói Jezsuita Provincia képzésének befejeztével Közép-Amerikába jelentkezett munkára. Oda is küldték 1961-ben. Az ottani szolgálattól annyira el volt ragadtatva, hogy hondurasi állampolgár lett. Az évek során Carney úgy itta magába a felszabadítás teológiáját, mint valami ritka bort. A szegények bajnokaként, a kormányok és a hivatalos erők könyörtelen, kérlelhetetlen kritikusaként vált ismertté. A nyilvánosság az ő nevét és ténykedését is a dzsungelben táborozó gerillákéval azonosította. A Jezsuita Rend még akkor sem tett lépéseket Carney gerilla-kapcsolatainak korlátozására, mikor a hondurasi Katonai Hatóság vérdíjat tűzött ki a fejére. Sőt, ő csak egy volt azon sok jezsuita közül, akik Hondurasban, Nicaraguában, Guatemalában és Costa Ricában ugyanezt a tevékenységet folytatták helyi és római elöljáróik áldásával.
Gerillaharcok során tűnt el a dzsungelben 1983-ban. [megj.: Martin atya is csak feltételezéseket ír Carney későbbi sorsáról. Azt nem tartotta valószínűnek, hogy a könyv megírásakor még életben lenne. Az interneten azt lehet olvasni, hogy a hondurasi hadsereg azt sugallta, hogy éhen halt az erdőben. Öt évre rá, egy egykori őrmester azt állította a New York Times-nak, hogy ő személyesen kihallgatta Carneyt, és hogy megkínozták, majd kivégezték, és talán kidobták egy helikopterből. A CIA nem tartotta kizártnak, hogy mindezek az állítások igazak. Egyébként Martin atya is ezt valószínűsítette.] http://www.katolikus-honlap.hu/1202/rahner-ratzinger.jpg
3.) Karl Rahner SJ (1904-1984)
A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai közül az egyháztannal foglalkozó Lumen Gentium és az evilági dolgok teológiáját tárgyaló Gaudium et Spes kezdetű konstitúciók kidolgozója, az „anonim keresztények” fogalmának kitalálója.

Az évszázad legünnepeltebb jezsuita teológusa. Egész életében azon fáradozott (eleinte óvatosan, majd az idő előre haladtával egyre nyíltabban), hogy megváltoztassa a katolikus hitet.
Carneytól teljes mértékben különbözött. Carney impulzív, szenvedélyes harcos, Rahner elméleti, hideg, szenvtelen értelmiségi volt. Míg Carney logikátlanul, de érzelmekkel teli módon próbálta igazolni tetteit családja számára, addig Rahner írásaiban, előadásaiban és beszélgetései során agyafúrt logikával, érzelemmentes intellektussal próbálta aláásni olvasói és hallgatói szívének legkedvesebb hittételeit. „Az igazságtalanságot nem szenvedhetem!” – ez volt Carney jelmondata. Rahneré pedig: „Nem szolgálok!”
Rahner a társadalmi igazságtalanságok helyett a régóta elfogadott, ősi hitkérdéseket szemelte ki célpontjául. Neki másfajta fegyverek álltak a rendelkezésére, mint Carneynak: pengeéles logika, hatalmas lexikális tudás, csípőből tüzelni képes fanyar humor és rettenthetetlen intellektuális arrogancia.
„Einigung der Kirchen – reale Möglichkeit” (Az egyházak egysége – reális lehetőség) című, 1983-ban, halála előtt utolsóként publikált könyvében Rahner a legnyíltabb módon mutatja be a jezsuiták által elfogadott új hozzáállást a pápasághoz és az Egyház által meghatározott dogmákhoz. Heinrich Fries jezsuita társszerzővel együtt, és jezsuita feletteseik imprimatur-ával Rahner radikális és elképesztően anti-katolikus javaslatot tett. Szerinte a keresztények egységének elérése érdekében el kell vetni a pápai csalatkozhatatlansághoz, mint dogmához való ragaszkodást, és el kell vetni minden olyan doktrína követését, ami a római pápáról és a római katolicizmusról a pápák a IV. századtól kezdve meghatároztak.
Bár Rahner azt akarta, hogy az élet minden területét érintő katolikus tanítás egésze változzon meg, de legfontosabbak számára elsősorban a hittételek megváltoztatása volt. Mindaz, amit az Egyház a katolikus hithez alapvetőnek és elengedhetetlennek határozott meg, Rahner tervei szerint opcionálissá válnának. Az ő elképzelése és terve szerint Krisztus személyének integritása, a hét szentség jelentése és hatása, a menny és a pokol létezése, a püspöki tekintély isteni jellege, a Biblia igazsága, a pápa primátusa és tévedhetetlensége, a papság karaktere, Szűz Máriának, Krisztus Anyjának Szeplőtelen Fogantatása és Mennybevétele mind-mind feladatnának az ökumenizmus érdekében.
Martin atya a bevezető rész második felében a Jezsuita Rend történetét mutatja be a kezdetektől. A bemutatás célja, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa, hogy a jezsuiták eredeti szándékai és céljai és a mostani állapotok között hatalmas szakadék tátong. Leírja, hogy a jezsuiták csak és kizárólag az igaz katolikus tanítás hirdetése és az Egyház védelmezése érdekében jöttek létre. Fennállásuk során mindig ez volt a céljuk. A jezsuita rend másik lényeges feladata és célja a pápának fogadott feltétlen engedelmesség (egészen odáig, hogy a feloszlatásnak is alávetik magukat, ha a pápa úgy látja jónak). Tehát a jezsuiták egész történetét, a minden földrészre és nemzetre kiterjedő missziókat, a minden művészeti ágban és tudományban szerzett jártasságukat csak ennek a fényében szabad értelmezni. Mindennek az eredeti célja a katolikus hit terjesztése és a pápaság segítése volt. Ezzel szemben ma homlok egyenest az ellenkezőjét teszik. Ennek megértése érdekében kell alaposan végignézni a történteket különösen az '50-es évektől.

Rahner „mindenki meg van váltva” tana
Ám pontosan ez az a kérdés [a bor átváltoztatásának népnyelvi fordítása: „sokakért vagy mindenkiért], ami miatt e szócska [„pro multis” helyett „mindenkiért”] meghamisításának egyesek oly nagy fontosságot tulajdonítanak. A jezsuita és zsinat-teológus Karl Rahner művei – melyeket XII. Pius pápasága alatt elítéltek – azok, melyek nyíltan azt [az eretnekséget] tanítják, hogy a kegyelem az emberi természettel szétbonthatatlanul össze van kötve. Ezért birtokolja minden ember a megszentelő kegyelmet, melyet nem is tud senki elveszíteni, még súlyos bűn esetén sem. Ezért – folytatja Rahner – minden ember keresztény, akár akarja, akár nem: ez utóbbi esetben „anonim keresztény”. A különbség csak abból áll, hogy a keresztény tudja, hogy ő keresztény, a „nem-keresztény”, az „anonim keresztény” pedig csak nem tudja, hogy ő tulajdonképpen már keresztény. Rahner-nál ezért van minden ember kivétel nélkül megváltva. Szerinte lehetetlen nem belátni, hogy valaki is létezhet, aki nem a mennybe jut.
Hans Urs von Balthasar, a II. János Pál pápa által oly nagyrabecsült teológus, ezért taníthatta azt, hogy bár van pokol (ez dogma), de valószínűleg nincs benne senki, vagyis üres. Ez pedig nem más, mint a „mindenki meg van váltva” valótlan tanítása, melyet II. János Pál pápa is gyakorta kifejezésre juttat: minden ember, mégpedig életének első pillanatától meg van váltva. Isten, megtestesülése által, nem csak az emberi természettel, hanem minden egyes emberrel összefonódott, mégpedig visszavonhatatlanul. („Redemptor hominis” kezdetű enciklika 13/14)
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: Minek van akkor még keresztség? Mire szolgálnak még a többi szentségek? Mire jó egyáltalán a népek misszionálása? Ha mindenki meg van eleve váltva, visszavonhatatlanul, akkor mire jók még mindezek? A modernisták erre azt válaszolják: Mára mindez más értelmet kap. A keresztség és a szentségek arra kellenek, hogy az emberben tudatosítsák, hogy ő tulajdonképpen eleve (öntudatlanul) keresztény, és a misszionálásnak is az a feladata, hogy az emberekben az ökumenikus párbeszéd útján tudatossá tegyék keresztény voltukat, mely ugye, minden ember sajátja. – Ezek alapján nyilvánvaló, hogy ezek az emberek már nem hisznek abban, hogy az ember nincs eleve megváltva, hanem csak a keresztség szentsége által az igaz hittel párosulva, hogy ez az egyszer megkapott kegyelem és vele az örök üdvösség el is veszíthető, és hogy a lelkek misszionálásához és megmentéséhez rengeteg áldozat szükségeltetik.
A dolgok értelmezésének ugyanezen megváltozása jut kifejezésre az új „főimákban” is. A régi miserítusban az átváltoztatás előtt így imádkozott a pap: „et pro omnibus orthodoxis atque catholicae et apostolicae fidei cultoribus – minden igaz hivővel és a katolikus apostoli hit minden igaz követőjével együtt.” Ez a katolikus Egyház: az igazhitű hívők, a katolikus, apostoli hitű hívők közössége.
Ezzel szemben mit olvasunk Bugnini új negyedik kánonjában: „et omnium, qui te quaerrunt corde sincero – mindazok, kik téged igaz szívvel keresnek.” Tehát – szerintük – nem a hit alapozza meg többé az Egyházat, hanem az embereknek a vallásos érzület utáni vágya, Karl Rahner „anonim kereszténysége”.
Így már az is könnyebben érthető, miért volt a reformereknek az egyházi tanítással, Krisztus szavainak szószerinti pontos idézésével és az Egyház gyakorlatával szembeszegülve olyan fontos a „mindenkiért” kifejezés. Egy egész teológia, egy hamis teológia, a „mindenki meg van váltva” hamis tana áll e megfogalmazás mögött. És e teória képviselőinek ezért olyan kínos Krisztus szavait pontosan idézni: „az én vérem, mely értetek és sokakért kiontatik”.
Nem, Isten megtestesülésével nem lesz automatikusan minden ember Istennel összefonódva, hanem csak az, aki hagyja magát Istennel összekötni – a keresztség, a szentmise, a szentáldozás, az ima által –, és aki ehhez az Istenhez fűződő kapcsolathoz haláláig hűséges marad.

Az emberek egy szervezett testülete egy összehangolt tervet ültetett a gyakorlatba
Martin atya Windswept House – Az utolsó pápa című könyvében, melynek „Történelem prológusként, a végidő előjelei” című bevezető részéből két fejezet ITT olvasható, csaknem 900 oldalon keresztül arról ír, hogy a Vatikánban létezik egy szervezett csoport, mely az „újegyházat” készíti elő nem kisebb szellem, mint a bukott arkangyal, Lucifer utasítására és segítségével. Azt az újegyházat, mely kizárólag humán célokat követ, s amely így alkalmas lehet a szabadkőművesek céljaként megalakuló egyetlen vallás, az ember-világvallás vezetésében a legfontosabb szerepek egyikét játszani.
Hogy Sátán saját elbukása óta szakadatlanul azon munkálkodik, hogy az embert kárhozatba rántsa, következésképpen Krisztus egyetlen Egyházát megdöntse, mindig ismert volt. Hogy ehhez mindig voltak eszközei, elsősorban a vele szövetséget kötött emberek, sőt, klerikusok, ez sem volt soha titok. Hogy e klerikusok közül egyesek az Egyház legfelsőbb köreibe is beférkőztek, a dolog természeténél fogva szintén nem elképzelhetetlen.
De hogy ezek az emberek a Vatikánban, és onnan kiindulva, megszervezve az egész világon szervezetet alkotnak, és hogy ez a szervezet semmitől, a legnagyobb szentségtöréstől sem riad vissza, hogy a Sátánnak Krisztus feletti – látszólagos – győzelme sikerüljön, nos, ez valami egészen új, ami azonban – ha igaz – nagyon sok mindent megmagyaráz, és ennek következtében nagy reményre is jogosít.
Általános emberi tulajdonság, hogy a zűrzavar, a véletlennek tűnő romlás, a kusza történések sora a legnagyobb félelmet kiváltó ok. Ha az Egyház mai állapotát nézzük, a káosz, az érthetetlen, megfoghatatlan döntések, a minden logikát, tant, ismeretet, tapasztalatot, múltat meghazudtoló jelenségek azok, amik értelmetlenségükkel a legnagyobb lelki fájdalmat okozzák a hithű katolikusoknak.
Ha viszont kiderül, hogy ezek a dolgok nem véletlenül, össze-vissza történnek, hanem egy nagyon jól átgondolt, értelmes terv részeiként, a dolog máris tapinthatóvá, következésképpen érthetővé és ezáltal leleplezhetővé, azaz legyőzhetővé válik.
Martin atyát fenti műve megjelenése után számtalanszor megkérdezték, hogy valóban megtörtént-e a Vatikánban a Sátán intronizációja, ahogy könyvében leírta – és ő mindig a leghatározottabb igennel válaszolt. A Cappella Paulina-ban zajló esemény résztvevői közül csak két személyt (a római őrt és egy porosz küldöttet) írt le alaposabban, de hogy ezek kik voltak, azt a Who’sWho-ból (http://www.traditio.com/tradlib/wind.txt – WHO'S WHO IN "WINDSWEPT HOUSE") én nem tudom kideríteni (akik ismerik az akkori fontos személyiségeket, nyilván tudják, kikről van szó). A dél-karolinai kápolnából azonban a két fő aktor, a celebráns és fő segítőjének a neve ismert, és e két főpap élete nagyonis elképzelhetővé teszi, hogy tényleg az aktív sátánisták körébe tartozhattak.
Visszatérve a Vatikánba, Martin atya az ember-vallás, az újegyház fő szervezőjének Agostino Casaroli bíborost teszi meg, aki Villot bíborostól vette át ezt a szerepet. Közvetlen szellemi társai közé tartoztak többek között Silvestrini, Laghi, Lustiger, König, Suenens bíborosok, a fiatalabb generáció közül elsősorban Angelo Sodano bíboros-államtitkár és Martini bíboros.
Ha csak a fele igaz abból, amit Martin atya állít egy ilyen szervezet létezéséről – és a történések azt mutatják, hogy valóban kell léteznie egy ilyen együttműködésnek –, akkor ennek a szervezetnek ma is működnie kell, és e szervezetnek ma is kell egy fejének lennie. Miután a szereplők közül a legtöbben már meghaltak, nem sokan maradnak, akik ezt a hivatalt viselhetik. Valójában azonban nem is az a döntő, hogy ki a kinevezett fő, sokkal inkább az számít, hogy ki képviseli a leginkább e szervezet céljait, ki teszi a legtöbbet e célok elérésére. És e kérdésre a felelet igencsak egyértelmű.
http://www.katolikus-honlap.hu/1202/4.jpgXVI. Benedek pápa ezévi éjféli karácsonyi miséjének prédikációjában egyetlen egyszer említette meg Krisztus nevét. „Krisztus így a mi békénk és békét hirdet a távoliaknak és közelieknek. Hogyan ne hozzá imádkoznánk ebben az órában is: »Igen, Úr, ma is hirdess nekünk békét, a távoliaknak és a közelieknek. Add, hogy a kardokat ma is ekevassá változtassák, hogy a harci felszerelés segítséggé váljon a szenvedőknek. Világosítsd meg azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy a te nevedben erőszakot kell gyakorolniuk, hogy belássák az erőszak értelmetlenségét, és megtanulják felismerni a te igazi arcodat.«”
Még aki csak ritkán hallgat híreket, az is tudja, hogy amióta az észak-írországi harcok befejeződtek, egyetlen keresztény sem folyamodik Isten nevében erőszakhoz, ellenben a mohamedánok a világ minden pontján – így most, karácsony napján is – keresztényeket gyilkolnak Allah nevében. Még a tökéletesen antikeresztény EU, meg UNO statisztikái is kimutatják, hogy korunkban a keresztények a legüldözöttebbek.
Ezek után tényleg logikátlan azt mondani, hogy a pápa itt valójában a mohamedánokról beszél? Különösen akkor, ha egész prédikációjában a keresztényekről mindössze kétszer tesz említést, és mind a kétszer csak a mohamedánokkal együtt? Hogy kereszténység helyett csakis monoteizmusról beszél?
„Isten dicsősége a mennyben összefügg a földön levő emberek közötti békével. Ahol nem tisztelik Istent, ahol elfelejtik, sőt tagadják, ott nincs béke. Ma azonban a gondolkodás széles körben elterjedt áramlatai ennek ellenkezőjét állítják: A vallások, különösen a monoteizmus, az okai a világban uralkodó erőszaknak és háborúknak. Ezektől kell az emberiséget először megszabadítani, hogy béke legyen. A monoteizmus, az egy Istenben való hit az önkényeskedés, az intolerancia oka, mert saját lényege következtében mindenkire rá akarja erőszakolni a saját igazságát.”
Ha a pápa az előbb (majd még később is) a muzulmánokat igaz hívőként állítja be, akkor ez az utolsó passzázs hogyan illik a képbe? Hogyan állíthatja, hogy az intolerncia a máshitűekkel szemben csak egyesek koholmánya? Számára például Szaúd-Arábia vagy Indonézia, vagy Nigéria, vagy – sorolhatnánk az összes iszlám országot, és most már azokat az európai országokat is, például Ausztria, Németország, ahol a muzulmánok keresztény templomokat gyaláznak meg, nem létezik?
Úgy tűnik a pápának ezt a mondatát: „A megtérésnek, amire szükségünk van, tényleg a valósághoz való viszonyunk mélyére kell leérnie” elsősorban saját magának kellene megszívlelnie.
Hiszen ő az, aki a tényektől nem zavartatva magát rendületlenül így beszél: „Imádkozzunk, hogy az izraeliek és a palesztinok az egy Isten békéjében és szabadságban élhessenek. [vajon mit szólnak ehhez a zsidók és az arab muzulmánok?] Imádkozzunk a szomszédos országokért is, …, hogy a keresztények hitünk eredetének ezen országaiban megtarthassák otthonaikat, hogy a keresztények és a muzulmánok Isten békéjében együtt felépíthessék országukat.”
(Ezek után már csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy a pápa karácsonyi prédikációjában „Megváltó”-ként egyszer említette Jézust, amikor Lk 2,15-16-t idézte: „Szent kíváncsiság hajtotta őket [m. m. a pásztorokat], hogy lássák ezt a gyereket a jászolban, akiről az angyal azt mondta, hogy ő a Megváltó, a Felkent, az Úr.”
Mária nevét szintén egyetlen egyszer említette a következő összefüggésben: „Kikerülhetetlenül vetődik fel a kérdés, hogy mi lenne, ha Mária és József nálam kopogna?”)
XVI. Benedek pápa lényegét tekintve arról beszélt, hogy Istent fogadjuk be, mert az emberek csak ez esetben élhetnek békében. „Isten” alatt egyértelműen az összes monoteista vallás istenét értette, sőt minden Istent kereső embert [lásd Rahner tanítását a modernizmus e tanáról]. Isten szeretetét pedig a szegények, a harmadik világból a nyugati országokba bevándorlók iránti szeretettel és gondoskodással tette egyenlővé.
Majd a nagy ember-vallás credóját, az új-evangelizáció feladatát így foglalta össze: „Kérjük az urat, hogy ébrek legyünk a jelenlétére. Hogy meghalljuk, ahogy halkan és mégis szívhez szólóan létünk és akaratunk ajtaján kopogtat. Kérjük, hogy bennünk hely legyen a számára. És hogy őt ismerjük fel azokban is, akik által hozzánk szól: e világ gyerekeiben, szenvedőiben és elhagyatottjaiban, kitaszítottjaiban és szegényeiben.”
Végül a következő mondattal: „Kérjük az Urat, hogy ajándékozza nekünk korlátaink, saját világunk áthidalását, hogy segítsen vele találkoznunk, különösen abban a pillanatban, melyben saját magát a szent Eucharisztiában kezünkbe és szívünkbe helyezi” – a pápa mindenkinek érvet adott a kézbeáldozáshoz, melyet apraja nagyja, laikusa, bíborosa gátlás nélkül gyakorolt a Szent Péter bazilikában ezen az éjjelen is.
Amikor Jézus megalapította Egyházát és tanítványainak megparancsolta, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek (lásd: Mk 16,15), és tegyék tanítványává mind a népeket (lásd Mt 28,19), akkor az örömhír abból állt, hogy a bálványok helyett, akik szeszélyesek, gonoszak, követelődzők voltak, az igaz Isten maga a szeretet, az önfeláldozás, a lelki béke és nyugalom. Jézus tanítványai, aztán őket követve a katolikus Egyház azt tanította, hogy az igaz Isten nem önkényeskedik, nem kíván vért, és világosan kinyilatkoztatta, hogy mit követel az emberektől. Ez volt a legfontosabb újdonság, a legszebb tanítás az akkori népek isteneivel szemben: a keresztények Istene, vagyis az egyetlen igaz Isten maga a szeretet, a jóság.
Az akkori népeknek nem kellett magyarázni, hogy Isten a leghatalmasabb, a teremtő, a bíró, a mindenható, hogy Isten megköveteli, hogy törvényeit betartsák. Mindez magától értetődő volt az akkori ember számára, tudták, hogy egy isten csakis ilyen lehet.
A mai pogányságnál egészen, alapvetően más a helyzet. A mostani embereknek fogalmuk sincs, mit értsenek istenség alatt. Olyan szólamokkal, amiket az újegyház, különösen most az új-evangelizációval, hirdet: „Engedjétek magatokhoz közelebb Jézust!” – ugyan mit tudna kezdeni, és egyáltalán ezzel a felhívással mit lehet korunkban elérni? Ha nem kötelező engedelmeskedni Istennek, ha nem kötelező tökéletes alázattal és hódolattal fogadni őt, akkor miért válassza őt bárki is a ma embere közül, aki számára a jót, a szeretetet, a kellemeset egészen más dolgok jelentik? Ma az újegyház úgy állítja be az emberek előtt Jézust, mint egyet a sok kellemes, szabadon választható kínálat közül. Mikor, hol mondják azt, hogy Jézus kapott minden hatalmat égen és földön (lásd Mt 28,18), hogy klerikusainak az a feladata, hogy az embereket megtanítsák mindannak megtartására, amit Jézus tanítványainak parancsolt (lásd Mt 28,20)?
Visszatérve a korábban feltett kérdéshez – Ki képviseli Sátán célkitűzéseit, programját a leghatásosabban, a legkövetkezetesebben, a legszélesebb körben és a legnagyobb tekintély védelmében – a válasz nem lehet nehéz: az, aki a szentélyben foglal helyet, és aki a legnagyobb hatalmat és lehetőséget kapta az emberek félrevezetésére. – Ha látjuk a rombolást, amit e tanok, a zsinat és az új mise az emberek lelkében végez, akkor csak megnyugvásként fogadhatjuk Martin történetét a Sátán intronizációjáról: Mindaz ami ma történik az egyházban, nem a véletlen, nem csak az emberi butaság, becsvágy következménye, hanem a Jó és a Gonosz közötti természetfeletti harc részei.
Mindezek után álljon itt néhány részlet Martin atyának A kiforgatott katolicizmus című interjúkötetéből
A II. Vatikáni Zsinat óta történt változások lényege az, hogy szekularizálták az Egyházat, a katolicizmust felváltotta a humanizmus. Ennek a kulcsfigurája egyetlen lény: Lucifer. Sikeresen rásózta a portékáját a katolikusokra. Elhitette velük: ezentúl az a feladatuk, hogy a katolikus embereket a népeknek ahhoz a mozgalmához csatlakoztassák, amely az emberi tökéletesség felé vezet a nemzetek egymástól kölcsönösen és szorosan függő társadalmában.
Ezt hirdetik: Ennek a világnak a részévé kell lenned, másként fanatikusnak tartanak. Másként nem vagy jó állampolgár! Ezt egy arkangyali intelligencia adta el nekünk.
Mi történt? Mi idézte elő ezt a változást? Nos, ha egy mindenre kiterjedő, embermilliók életére kiható változást látunk, mely hirtelen tárul elénk, és minden ugyanazt a pecsétet viseli, biztosak lehetünk abban, hogy az nem véletlenül történt. Más szóval ilyenkor tudhatjuk, hogy az emberek egy szervezett testülete egy összehangolt tervet ültetett a gyakorlatba. Mivel oly egyetemes, tudhatjuk, hogy fentről indították el. Nem egy egyházmegyében kezdődött. Ez nem egy országban kezdődött. Ez Rómából indult ki. [És ma is Rómából kapja az utánpótlást.]
Kell annyi hitünk legyen, mint Máriának, amikor azt mondta: „Igen, ez az én Jézusom.” És felment a Kálváriára, hogy lássa Őt meghalni. Az még előttünk van, hogy lássuk ezt a dolgot egészen meghalni. Sírba tenni! Látni fogjuk mindennek a kigúnyolását. Ez az, ami reánk vár. És ezt Jézus szemmel láthatóan akarja és megengedi. Temetkezés vár ránk, a katolikus eszmények fokozatos elhantolása mindenütt, mind a nyilvános, mind pedig a magánéletben.
Az Egyház jelenlegi sebzett állapotában lehet, hogy vele együtt meghalunk, és csak egy másik nemzedék jön majd rá, mi volt Krisztus terve a világgal. De nekünk csak egyetlen teendőnk van, és ez az, hogy kitartsunk a hitben, a rózsafüzér imádkozásában, kitartsunk az Oltáriszentség és a szentmise mellett. Semmi mással nem kell törődnünk. Mi nem bírunk annyi kegyelemmel, hogy igazán változtatni tudjunk a dolgokon. Jézus nem emelt bennünket olyan helyzetbe, hogy ezt megtehessük. Minden teendőnk abban áll, hogy éljük a hitünket, a hitünkben haljunk meg, és kerüljük el a megalkuvásokat. Ennyi minden, amit tehetünk, mert a helyzet mozgatóerői kozmikus méretűek. Nem elérhetőek számunkra. Minden azt bizonyítja, hogy Lucifer már a végét járja. A végső eszközökhöz is hozzányúl, mert tudja, hogy az ő idejének közeleg a vége.
Viselem a keresztemet, és követem Őt. Egyedül ennyi a fontos. Nem összpontosíthatok erre az óriási harcra, mert meghaladja az erőimet. Ennek kozmikusak a méretei. Óriási szupererők vannak belekeveredve. Az egész világ valamennyi népére kiterjed.
És Miasszonyunk eljövetelét igényli


(A két fotón Joseph Louis Bernardin (1928 – 1996), Chicago érseke látható, aki a dél-karolinai szertartáson diakónusként vett részt. Az interneten - és a könyvben - érdekes dolgokat lehet olvasni viselt dolgairól. Még megélte a könyv megjelenését.)
(A cikkel kapcsolatban lásd a honlap következő kommentárját)

2013. január 21., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Az igaz próféták Küldetései azok, amelyek felháborodást okoznak

2013. január 20. vasárnap, 10:10
Drága szertett leányom, a legnagyobb kívánságom, hogy lássam, amint a hitetlenek Szent Szavamat olvassák. Hacsak mindössze néhány percre is, de kísértést éreznének arra, hogy újra és újra visszatérjenek Írásomhoz.
Mivel a Sátán megtéveszti a világot, elhitetvén azt, hogy ő nem létezik, és hogy démonai, a bukott angyalok nem járják be a világot, hogy az emberek testében és szívében menedéket keressenek, így ő ismeretlen a hitetlenek számára. Csak amikor az ember elfogadja a gonosz létezését a világban, fogja igazán megnyitni elméjét, hogy elfogadja Isten Létezését.
Amikor a gonosz szellemek kóborolnak, akkor ők olyan helyek után kutatnak, ahol könnyen beléphetnek egy lélekbe. Ha egyszer már bekerültek a lélekbe, akkor nagyon nehéz tőlük megszabadulni. Ők belekapaszkodnak ezekbe a szegény lelkekbe, akiknek nincs hitük, vagy nem bíznak Istenben. Ezek a gonosz lelkek követőimet hasonló módon támadják, és csak imáik nyújthatnak védelmet számukra. Amikor egy próféta a világba küldetik, a sátán és démonai minden erejüket bevetve támadják a Prófécia Ajándékát.
Te, leányom körbe vagy véve a Sátán támadásaival. Ennek számos formája van.  Azok az emberek, akik válaszolnak Üzeneteimre, szintén gyötörve lesznek. Először is kétségek lesznek a szívükbe ültetve a gonosz szelleme által, aki aggodalmat fog kelteni a lélekben. Ez ahhoz fog vezetni, hogy megkérdőjelezzék Üzeneteimet, és hogy kifogásolják azt, egészen addig, amíg kétségeik gyűlöletté nem fajulnak.
Sok lélek, aki kapcsolatban áll veled, folyamatosan azon kísértésbe esik – bár ez számára nem tudatos -, hogy áruljon el téged. Jönni fog majd néhány idegen is, akik azt fogják mondani neked, hogy ők szintén próféták. Néhányan ezen lelkek közül, akik e Küldetés elején már jöttek hozzád azzal az ürüggyel, hogy a Tőlem kapott különleges kegyelmekkel, ők is az Én prófétáim – és hazudtak neked -, a te legveszélyesebb ellenségeid. Őket a gonosz szellemek fertőzik meg, és sajnos sokan nincsenek ennek tudatában. Azok a felszentelt szolgáim, akikben megbíztál, és elárultak téged, szintén akadályozva vannak abban, hogy a kötelességüket tegyék Velem szemben, a féltékenység „szelleme” miatt.
Nagyon kevesen vannak olyanok, akikben meg lehet bízni, hogy együttműködjenek prófétáimmal, ezért van az, hogy az igaz prófétáknak egyedül kell dolgozniuk, esetleg egy maroknyi emberrel, akikben megbízhatnak. Nektek követőim, sohasem szabad megbántva vagy sértve éreznetek magatokat, amikor nem fogom megengedni prófétámnak, hogy találkozzanak veletek, vagy, hogy nyilvános rendezvényeken részt vegyenek.
Mint a végidők prófétájának, nem engedhetek meg eltereléseket. Szükségem van Mária minden idejére és odaadására. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezetni foglak benneteket imáitokban és Imacsoportjaim segítségével. Soha ne becsüljétek alá a gonosz szellemét, mely kétségeket és nézeteltéréseket szít köztetek a kísértések következtében, hogy félrevezessen benneteket.
Ismerjétek fel ennek okait. Ez azért van, mert a Sátán a legnagyobb háborúját vívja ebben az időben. Az igaz próféták Küldetései azok, amelyek felháborodást okoznak. Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki a gonosz elleni harcot vezetem, és Én vagyok az, Aki meg is fogja azt nyerni.
Szeretett Jézusotok

Ezek az emberek meg fogják semmisíteni Egyházamat, és csak kevesen fogják tudni bemutatni a napi Áldozatot

2013. január 20. vasárnap, 17:50
Drága szeretett leányom, azt szeretném, ha tanítványaim félelem nélkül köszöntenék az előttük álló változásokat. Ezek a változások azért vannak, hogy az ember megtisztulhasson.
A gonosz háborús cselekmények és jogaitok megszüntetése, melyek hamarosan bekövetkeznek, idézik elő azt a módot, amelybe országaitok belerohannak. Ha ez a végső csata Atyám Királysága és az ördög meg annak gonosz szellemei között nem következne be, akkor a gonoszt nem lehetne megsemmisíteni.
Folyamatosan kísérleteket fognak tenni annak érdekében, hogy elvegyék pénznemeiteket és a pénzhez való személyes hozzáférhetőségeteket. De imáitok megakadályozhatják ezeket a gonosz vezetőket abban, hogy a rabszolgaság érdekében ilyen kísérletet tegyenek. Ezek az emberek meg fogják semmisíteni Egyházamat, és csak néhány szolgám fogja tudni bemutatni a napi Áldozatot. 
Mégis ott lesznek azok is közöttük, akik kitartóak maradnak, Isten Kegyelmének köszönhetően.
Üldözni fogják az Egyházat, és a Keresztény Egyházak vezetői között nagy megosztottságot fognak okozni, és mégis lesznek papok és egyházi személyek, akik kitartóak maradnak, mert nem lesznek hajlandóak engedni ennek a nyomásnak.
Megpróbálják majd megszüntetni a Keresztség Szentségét, a Szentáldozást és a Szentgyónást, és mégis ezek a hűséges és bátor felszentelt szolgák továbbra is szolgálni fognak Engem.
Ne feledjétek, hogy imáitok enyhíteni fogják ezen megpróbáltatások hatását és keménységét. Amikor választott lelkeim rendkívüli módon fognak imádkozni az Irgalmasság e cselekedeteiért, Én válaszolni fogok hívásaikra.
Jézusotok

2013. január 20., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"


Szűz Mária: Nektek küzdenetek kell minden törvény és minden érv ellen, amely támogatja az abortuszt

2013. január 19. szombat, 20:45
Gyermekem, amikor a gonosz cselekedetek fokozódnak, mint ahogyan a nemzetek megpróbálják az abortuszt bevezetni, akkor a Szentlélek leereszkedik Isten gyermekeire, így elnyerhetik a bátorságot, hogy küzdjenek ellene.
Az abortusz a legsúlyosabb bűn Atyám Szemében. Semmilyen okot sem lehet az Ő Színe elé terjeszteni, mely ezt az Isten Teremtése elleni gonosz tettet megindokolhatná. Az abortusz egy sértés az emberiség Szent Megteremtésével szemben, és szörnyű büntetést vonz maga után.
Minden érvet fel fognak hozni arra, hogy megindokolják (az abortuszt) nemzeteitekben, de azt semmi sem teheti bármikor is elfogadhatóvá Isten számára. Senkinek sincs joga beavatkozni az Élet Ajándékába, melyet Isten, a mindenek Teremtője alkotott.
Sok szegény lélek azt hiszi, hogy együttérzést mutat, ha elnézi az abortuszt, de mindaz, amit tesz, az, hogy a gyilkosságot nézi el, amely súlyos bűn. Nektek küzdenetek kell minden törvény és minden érv ellen, amely támogatja az abortuszt, és védenetek kell Isten gyermekeinek az életét édesanyjuk méhében. Sohasem szabad félnetek, amikor az élet szentségét hirdetitek.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok azokért a lelkekért, akik nem tudják az élet fontosságát és Isten Teremtésének Szent Cselekedetét elfogadni. Ezeknek a lelkeknek szükségük van imáitokra és türelmetekre. Mutassátok meg nekik, hogy ti nem fogjátok elfogadni azon követeléseiket, hogy elnézzétek Isten születendő gyermekeinek meggyilkolását.
Szeretett Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja

2013. január 19., szombat

Római Riport - 2013. 01. 19.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Fiam minden jelének megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni

2013. január 18. péntek, 19: 30
Gyermekeim, a lap a visszájára fordult, mivel a bűn továbbra is mindenhol terjed. Miközben a bűn elfogadhatóvá válik az ember szívében, a Föld felnyög majd kínjában a sötétség súlya alatt.
A Világháború megszervezés alatt áll, és hamarosan felfedi azt a rútságot, amely a világvezetők szívében rejlik, akik mintha köldökzsinór által egyesültek volna. Egyik táplálja a másikat, de hamarosan egyik sem marad vezető beosztásban a saját nemzetén belül, mert ők csak egyetlen mesternek fognak válaszolni: az Antikrisztusnak.
Sokak számára a világ úgy tűnik, mintha ugyanaz lenne, de ez már nem ugyanaz. A gonoszság miatt, amelyet a megtestesült démonok idéznek elő, akik a hatalom folyosóin vándorolnak, az egész emberiség szenvedni fog. A hatalom, amelyet a gonosz rabszolgái tartanak a kezükbe, a polgári jogok eltűnését fogja jelenteni. A jelek már most láthatóak. Hamarosan mindet meg fogják semmisíteni, és nektek meg kell bíznotok Fiamban, és át kell adnotok magatokat neki, hogy ellen tudjatok állni azoknak az igazságtalanságoknak, melyeket el kell viselnetek, bizonyságul.
Fiam minden jelének megsemmisítése a vég kezdetét fogja jelenteni. Amint ez megtörténik, tudni fogjátok, hogy a Második Eljövetel ideje közel van.
Nektek ki kell tartanotok az imában, gyermekek, és továbbra is imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat imáit, mivel azok nagyon erőteljesek, és segíteni fognak enyhíteni azt a szenvedést, amelyet jelenleg a gonosz csoportok terveznek.
A Föld most ott fog remegni, ahol ezeknek az ördögi befolyás alatt álló vezetőknek a székhelyük van. A Legmagasságosabb Isten Keze le fog sújtani a Földre, de imáitok által sokak megmenthetők azok közül, akik bűnös életet folytatnak.
A gonosz befolyását érezni lehet most az Egyházakban és azok között, akik Isten Igéjét hirdetik. Ők a gonosz elsődleges célpontjai, és az Antikrisztus nem fog alább hagyni azon törekvésében, hogy valamennyi Keresztény Egyházat elpusztítsa.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Krisztus hadseregéért, hogy megőrizze nyugalmát és a békét. Amikor teljesen megbíztok a Fiamban, és átadjátok a szabad akaratotokat Neki, akkor erősek lesztek. Akkor képesek lesztek ezeknek a megpróbáltatásoknak ellenállni.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

2013. január 18., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Mindent el fognak követni, hogy zavart keltsenek Imacsoportjaitokban
 
2013. január 17. csütörtök, 23:17
Drága szeretett leányom, a Szentlélek tüze felerősödött Imacsoportjaim körében, és most el fog terjedni az egész világon, ezerszeresére megsokszorozódva. Ezen csoportoknak adományozott kegyelem lehetővé teszi majd számukra, hogy gyorsan felerősödjenek és növekedjenek, ahogyan azt akarom tőlük.
Ahogyan az Igazság Tüze beborítja a Földet, úgy a sötétség szintén le fog ereszkedni, mint egy nagy sűrű köd. A gonosz és démonai annyi embert fognak gyötörni, amennyit csak tudnak annak érdekében, hogy eltávolítsák őket Tőlem. Nem engedhetem meg neki, hogy ezt tegye.
Ezen lelkek Tőlem való elszakításának fájdalmát – akik önként adják át magukat a hazugságoknak, melyekkel a Sátán eteti őket – nagyon nehéz elviselnem. Azonban semmi sem tudja Isten Szavát megállítani, bár lehet, hogy közületek ez sokak számára nem úgy tűnik. 
Hatalmam által szeretetet fogok kiárasztani azokon keresztül, akik válaszoltak Imafelhívásomra. Amikor ők a szabad akaratukat átadják Nekem, akkor Én meg tudom tenni azt, ami szükséges: Isten Szeretetéhez vonzani őket. Ez a Szeretet egy bizonyos ideje hiányzott az életükből. Aztán ők fel fogják ismerni azt az ürességet, amit belül éreztek, még mielőtt ezt a vigasztalást elhoztam volna nekik. A vigasztalás, amit a lelkükben hiányolnak, nem más, mint a lelki nyugalom, mely egyedül csak Tőlem jöhet.
Gyertek Hozzám, és Én segíteni fogok nektek, hogy meglássátok azt, ami fontos. Hallgassatok most a Hangomra, amikor minden nemzetet összegyűjtök, és összeszedem Családomat, hogy felkészítselek benneteket a ti új életetekre, ahol a halál nem fog létezni többé. Sem a test halála, de a lélek halála sem létezhet az Új Paradicsomomban. A halálnak vége lesz. Az Én Új Paradicsomom készen áll, de azt meg kell töltenem minden egyes, a mai világban élő lélekkel. Ez az Én leghőbb vágyam.
Követőim, nektek most készülnötök kell azokra a szörnyű megpróbáltatásokra, amelyekkel szembesülni fogtok a miatt, hogy válaszoltatok a hívásomra. Mindent el fognak követni, hogy zavart keltsenek Imacsoportjaitokban. Például sok pap megpróbálja majd leállítani őket. Azt fogják nektek mondani, hogy ezekben ne vegyetek részt; hogy ezek nem megengedettek; hogy Imáim a gonosz lélektől származnak. Mindenféle kifogással hozakodnak elő majd nektek, melyek csupán egyetlen dologra irányulnak, hogy akadályozzanak Engem művem véghezvitelében.
Arra buzdítalak benneteket, hogy békében és egyetértésben dolgozzatok együtt. Ne engedjétek, hogy a nézeteltérések megállítsák ezt a munkát. Ez az az idő, amikor a Sátán megpróbál éket verni mindannyitok közé, hogy a Keresztes Imahadjárat Imái ne úgy terjedjenek világszerte, ahogyan Én azokat lediktáltam.
A „Jézus az emberiséghez” nevezett Imacsoportokat mindenhol létre kell hozni. Ezek szerves részei lesznek az alakulatnak és Maradék hadseregem irányításának a Földön. Nektek szorosan együtt kell dolgoznotok szeretetben és egyetértésben, és tartanotok kell a kapcsolatot lányommal, Máriával. Én arra utasítottam őt, hogy segítsen vezetésetekben, ahol az csak lehetséges. Az emberek egy csoportját küldtem neki, akik irányítani fogják ezeket az Imacsoportokat a világ különböző területein. Mindegyikőtöknek a saját régiójára kell összpontosítania, és össze kell kapcsolódnotok egymással. Mária utasítva lesz Általam, ahogyan Én ezeket a csoportokat vezetni szeretném, és hogy formátumuk megfeleljen kívánságomnak.
Megáldok minden egyes Imacsoportot, amennyiben azok Irányításommal összhangban vannak. Szükségem van arra, hogy a klérus tagjai is részt vegyenek ebben, és hogy imakönyveket használjanak. Mária ismertetni fogja veletek, hogy mi az, ami hamarosan várható.
Úgy készüljetek erre a globális Küldetésre, mint semmi másra. Ez a végső Küldetés a lelkek megmentése érdekében; és az út minden lépését Én, Jézus Krisztus, írom elő. Így tehát arra kérlek benneteket, hogy minden bizalmatokat helyezzétek Belém. Örvendjetek, mert ti áldottak vagytok, hogy a világ történelmének legfontosabb időszakában ez a szerep adatott nektek. Ehhez sok ajándékot fogtok kapni Tőlem, mivel szükségem van a segítségetekre a lelkek megmentése érdekében.
Engedjétek meg, hogy a Védelem Áldását adjam nektek a „Jézus az emberiséghez” Imacsoportokért, amint azok minden helységben létre jönnek.  
Szeretetem és Áldásom kísérjen benneteket, Szeretett tanítványaim; ti békét, szeretetet és vigaszt hoztok Nekem ebben az időben.
Szeretett Jézusotok

2013. január 17., csütörtök

A holnap félelmes titok,
de hittel, bátran rányitok,
s az ajtón túl, ím Jézus áll!
Így többé nem kell félni már!

2013. január 15., kedd

Minden délben imádkozzunk a békéért

Mindennap, minden időzónában déli tizenkét órakor álljunk meg egy pillanatra, és kérjük Istentől a béke ajándékát – kezdeményezi idén is a Fokoláre Mozgalom.
Maria Voce, a mozgalom elnöke ezzel a javaslattal fordult a fiatalokhoz, akik háromszázötvenen gyűltek össze az egész világ  képviseletében Castel Gandolfo-ban. December 28-án együtt imádkoztak minden háborúban szenvedő népért, különösen Szíriáért. Sokan azonnal csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely azóta is mindennap folytatódik, a Facebookon is követhető.

„Az abszurd háborúkkal szemben egyedül Isten tud választ adni az emberiség béke iránti vágyára” – mondta Maria Voce a Fokoláre Mozgalom közel-keleti országokban élő tagjaitól érkezett levelek és hírek kapcsán. Hozátette: „Valóban erőteljes, hathatós imára lenne szükségünk, megújított hittel Istenben, akinek ez nem lehetetlen.”

A Time out elnevezésű kezdeményezés 1991-ben, az első öbölháború alkalmával indult Chiara Lubich kezdeményezésére. Mindennap minden időzónában déli tizenkettőkor csendben vagy imában kérik a békét. Az imádság hátterében ott áll számos kezdeményezés a béke és a testvériség előremozdításáért, amelyet a Fokoláre Mozgalom közösségei indítottak a világ több országában – írják a lelkiségi mozgalom honlapján.

Magyar Kurír



Honlap indult a magyarországi szentségimádások rendjével


A Központi Oltáregyesület gondozásában elindult a szentsegimadas.hu honlap.
A Központi Oltáregyesület hivatása és küldetése, hogy előmozdítsa az országban a szentségi Jézus tiszteletét. Ennek a küldetésnek a szellemében indítottak honlapot, azzal a szándékkal, hogy az internet segítségével mintegy láthatóvá tegyék az országban zajló folyamatos imádságot. A honlap segítséget nyújt azoknak, akik helyet, lehetőséget keresnek az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus imádására; erőforrás lehet azoknak, akik valamilyen akadályoztatás miatt csak vágyakozásukkal tudnak csatlakozni a szentségimádókhoz.
Így a közösségi háló segítségével összefűzhetjük a kegyelem hálóját, megvalósíthatjuk Krisztus akaratát: Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy […] dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyben van. (Mt 5,16)
A szentségimádási időpontok elérhetőek a www.szentsegimadas.hu oldalon. Az oltaregyesulet@gmail.com címen folyamatosan jelezhetik, hogy hol és mikor tartanak szentségimádást – szerepel az MKPK Sajtószolgálatának január 15-i közleményében.
Magyar Kurír

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Istenségem ellenére betegnek érzem magam és undorodom az ember bűnei miatt
 
2013. január 14. hétfő, 18:12
Drága szeretett leányom, rövid az idő a Nagyfigyelmeztetésre való felkészülésre. Ez egy olyan idő, amikor nem számít, hogy az üldöztetés milyen fájdalmas, nektek mindent figyelmen kívül kell hagynotok, kivéve Szent Szavamat.
Mivel a felkészülés elkezdődik, ne engedjétek, szeretett Követőim, hogy bárki is megállítson benneteket, miközben a lelketeket felkészítitek, és imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt halálos bűnben fognak meghalni.
Ti, Követőim és felszentelt szolgáim, most azt a fájdalmat fogjátok elszenvedni, amelyet Én is, amikor lenézek a nyomorult bűnösökre. Istenségem ellenére betegnek érzem magam és undorodom az ember bűnei miatt, amint azok a Szemem előtt felsorakoznak.
Önteltségük, szemtelenségük és büszkeségük, melyeket ezek a bűnösök kimutatnak, pontosan a Sátán és démonai jellemvonásival vetélkednek. Ugyanezek a gonosz szellemek felfalták Isten gyermekeinek lelkét, így ők már nem ugyanazoknak a gyermekeknek látszanak, akik egykor voltak, az első lélegzetvételükkor.
Annyira el vannak telve büszkéséggel és annyira meg vannak győződve a saját legyőzhetetlenségükről, hogy ők már nem képesek arra, hogy lehetővé tegyék Isten Lelkének, hogy megérintse a lelküket. Ez az oka annak, hogy szükségük van imáitokra.
Megáldalak benneteket azzal a Kegyelemmel, hogy megmentsétek ezeket a lelkeket, és az Én kedvemért, segítenetek kell nekik.
Az ember nem elégedett azzal, hogy kielégítse szenvedélyeit, hogy a testi vágyait táplálja, hanem még úgy is érzi, hogy a Teremtésembe is be kell avatkoznia. Ezután megpróbál olyan lépéseket tenni, mellyel nemcsak Isten Hatalmával vetélkedik, amikor az emberi élet megteremtéséről és kioltásáról van szó, hanem még azt is gondolja, hogy helyettesítheti Isten létezését. Most már a saját istenségében hisz, mely nem más, mint hazugság, melyet a Sátán helyezett a lelkébe, akinek ő hűséget esküdött.
Ezek a lépések, melyet most az ember tesz, túllépik az Isten által megengedett határokat. Most, amikor az ellenségek és a csalók gonosz szellemei ostromolják Isten Egyházát, a büntetés végre lesújt a Földre.
Atyám Hatalmáról tanúskodni fognak, és az Ő büntetése szigorú lesz. Ez, még a legarrogánsabb bűnöst is sokkolni fogja, akinek semmi kétsége sem lesz afelől, hogy kinek a Keze sújtott le a Földre. Atyám annak érdekében fogja ezt tenni, hogy megszabadítsa a Földet a gonoszságtól, miközben Ő ugyanabban az időben lehetővé teszi hadserege növekedését, mely hűséges követőiből áll, akik segíteni fognak a lelkek üdvözítésében.
A bűn kárt tett a Földben, amelyen jártok, és ezt látni lehet a betegségben, a szennyeződésben és a kormányaitok közötti korrupcióban. A bűn foltja olyannyira beborítja a Földet, hogy az már undorító és aljas dologgá vált Atyám Szemében. Neki, aki a világot teremtette, mint egy olyan helyet, ahol gyermekeit táplálhatja, megszakad a Szíve.
Atyám szintén haragos és az igazságszolgáltatás mérlege most megbillent. Büntetését nem lehet megállítani, amikor az már szükségessé vált.
Segítsétek fivéreiteket és nővéreiteket, különösen azokat, akik olyan törvényeket hoztak, melyek beavatkoznak azok teremtésébe, kiket a Legmagasságosabb Isten teremtett. Ezt a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozása által tehetitek meg. Legyetek erősek. Legyetek bátrak. Legyetek reményteljesek és semmitől se féljetek, ha szerettek Engem.
Jézusotok

2013. január 14., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Hagyd figyelmen kívül a neked feltett kérdéseket és azokat a követeléseket, hogy megváltoztasd Szavamat
2013. január 13. vasárnap, 12:10
Drága szeretett leányom, sohasem szabad elfelejtened, hogy Ki a te Mestered. Amikor mindenféle irányba húznak téged, és roppant nagy terhet helyeznek tanítványaim vállára, ki kell tartanod. Helyezd magad Szent Kezeimbe, vonulj vissza és kérd, hogy tartsak kézben mindent.
Neked csak az Én Hangomra kell válaszolnod. Minden más hangot, mely azt parancsolja neked, hogy Szent Munkámat az ő módjaik és értelmezéseik szerint végezd, el kell vetni.
Sokaknak – akik ezt a Küldetést követik – meg kell érteniük, hogy Szent Szavamat nem lehet kikutatni, megváltoztatni, vagy másoknak megfelelően alkalmazni. Az Én Szavam Szent. Fogadjátok hittel amit mondok és legyetek elégedettek. Az a próbálkozás, hogy rejtett jelentéseket, szenzációt találjatok, vagy jövendőmondásokat keressetek, sért Engem.
Tanuljatok meg hallgatni a Hangomra. Hagyjátok, hogy az megérintse a lelketeket, és legyetek hálásak, mivel bizalmas Tanításaim és vágyaim ezen Ajándékát adom nektek. Ezt könyörületből teszem irántatok, és mert Szeretlek titeket. A kérdések és követelések, hogy azokat a válaszokat adjam nektek, melyeket hallani akartok, sértőek Számomra. Leányom, kérlek, hagyd figyelmen kívül a neked feltett kérdéseket és azokat a követeléseket, hogy megváltoztasd Szavamat, vagy annak jelentését, amit mondok neked. Neked nincs jogodban így cselekedned, amint azt már korábban mondtam neked. Még akkor is, amikor azok a fondorlatos lelkek nehéz kérdéseket agyalnak ki, melyekre nincs válasz, maradj csendben.
Azoknak közületek, akik továbbra is próbára tesznek Engem és gáncsot vetnek Elém, azáltal, hogy kihívják és kritizálják Szent Szavamat, azt mondom: tudnotok kell, hogy ti csak szegény, gyenge bűnösök vagytok. Nem azt találom kellemetlennek, hogy a lelketek javára teszitek fel a kérdéseket. Hanem azt, hogy nem vagytok hajlandóak elfogadni, hogy Én, Jézus Krisztus, valaha is ilyen módon kommunikálhatnék a világgal, ahogyan azt most teszem.
Ha veszitek Szavamat és kiforgatjátok, hogy az nektek megfelelő módon legyen, akkor az értelmetlenné válik. Ha pedig szétszedik azt, hogy szembeszálljatok ezzel a Szent Küldetéssel, mely ennek az utolsó nemzedéknek a megmentésére szolgál, akkor ti félre lesztek dobva.
Tervem most erőteljes, mivel az emberiséget gyorsan vezetem előre az Igazság Ösvényén. Azok, akik elkalandoznak és elkóborolnak, lemaradnak. Már csak mindnyájatok megmentésére maradt idő. Miért vesztegetitek azt el? Minden perc drága!
Hagyjatok esélyt Nekem arra, hogy vezesselek, tanítsalak és megmentselek benneteket. A Velem, Jézusotokkal szembeni engedelmességre szükség van, ha azt akarjátok, hogy segítsek nektek. Csak akkor tudtok engedelmeskedni Nekem, ha átadjátok az akaratotokat. Ha ezt megteszitek, akkor nem lesz zűrzavar többé a lelketekben.
Jézusotok

2013. január 13., vasárnap

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Az a terv, hogy a Katolikus Egyházat a saját körein belül lévők elpusztítsák, már folyamatban van
 
2013. január 12. szombat, 15:10
Drága szeretett leányom, ez a következő szakasznak az ideje Tervemben, hogy felkészítse a világot az Új Korszakra, az Új Paradicsomra, a Királyságra, melyet Én, az Emberfia ígértem meg.
Hadseregemnek most össze kell gyűlnie, hogy összekapcsolódjon az imában, mert a lelkekért folytatott csata most fokozódott. A világszintű tervek a gonosz csoport által, hogy törvényesítsék a háborúkat, a gyilkosságot az eutanázián és az abortuszon keresztül, lendületbe jönnek.    
Az a terv, hogy a Katolikus Egyházat a saját körein belül lévők elpusztítsák, már folyamatban van.  A hatalmi pozíciókban lévő lelkeknek, különösen azoknak, a Keresztény Egyházakon belül, akik elnézik a bűnt és azt megpróbálják törvénybe iktatni, tudniuk kell a következőket: Ti szörnyen fogtok szenvedni. Atyám Keze be fog avatkozni és elpusztítja terveteket.
Minden férfi és nő, aki megpróbál Isten Akarata ellen törvényeket behozni, szörnyű büntetéssel fog szembesülni. Nemcsak ők lesznek lecsapva, de a saját nemzetük szintén meg lesz büntetve.
Atyám eleget viselt már el. Ő már nem fogja tovább tűrni az ilyen beavatkozást Teremtésébe. A Föld rázkódni fog, és nem lesz ember, aki ne venné ezt észre.
Micsoda gonoszság van itt. És micsoda ravaszságot alkalmaznak, mely által szörnyű utálatosságokat vezetnek be az emberiségnél, melyek sértik Istent. Ezekért a cselekedetekért az ember Isten Haragjával fog szembesülni. Az ima, méghozzá a sok ima, meg tudja állítani ezt a gonoszságot! Az imáitok hatására az Isteni Beavatkozások, hogy megbüntessék az emberiséget, késleltetve voltak. Most azok a nemzetek, kiknek uralkodóit a gonosz szelleme vezeti, el lesznek törölve.
Szeretett követőim, ti nagyon fogtok szenvedni, amint az Isten Törvényével szembeni engedetlenség cselekedeteinek tanúi lesztek. Nektek ki kell tartanotok az imában, annak érdekében, hogy az Atyám általi büntetések enyhüljenek.
Most annyi Keresztes Imahadjárat imacsoportot állítsatok fel minden nemzetben, amennyi csak lehetséges. Ha ezt teszitek, megszüntethetitek a gonosz csoport munkálkodását.
A türelmem sohasem ér véget, de az ember, Második Eljövetelem előtt, meg lesz büntetve gonosz tetteiért. A büntetés késleltetve volt egy bizonyos ideje, de Atyám megengedi az ökológiai megrázkódtatásokat a lelkek megtisztításának érdekében.
Íme, egy fontos Litánia, hogy segítsen megenyhíteni Atyám büntetését.
4. Litánia: Isten az Atya büntetésének enyhítésére
Ó, Legmagasságosabb Isten, Irgalmasságodért könyörgünk gyermekeid bűnei miatt.
Köszönjük Neked a Föld Ajándékát.
Köszönjük Neked az emberi élet Ajándékát.
Mi nagyra becsüljük az élet Ajándékát.
Mi védelmezzük az élet Ajándékát.
Köszönjük Neked az Ajándékot: Fiadat, Jézus Krisztust.
Köszönjük Neked a megváltás Ajándékát.
Dicsőítjük Istenségedet.
Teljesen átadjuk magunkat Színed előtt, hogy Szent Akaratod beteljesedhessen úgy a Földön, mint a Mennyben.
Köszönjük Neked a Lelkiismeret Megvilágításának Ajándékát.
Köszönjük Neked az örök élet ígéretét.
Mi üdvözöljük az Új Paradicsomot.
Könyörgünk Hozzád, hogy ments meg minden lelket, beleértve azokat is, akik gyötörnek Téged, és azokat is, akik elvesztek Számodra.
Köszönjük Neked azt a Szeretetet, melyet minden gyermeked iránt tanúsítasz.
Köszönjük Neked a prófécia Ajándékát.
Köszönjük Neked az ima Ajándékát.
Kérünk Téged, add meg nekünk a békét és az üdvösséget. Ámen.
Leányom, ez a Küldetés egyre több nehézségbe ütközik majd, amint az ember- ember elleni gyűlölet felerősödik és megosztja őket.
Isten hűséges szolgái abba a kísértésbe fognak esni, hogy megadják magukat a bűnnek, melyet a tolerancia törvényeként álcáznak. Nektek minden arra vonatkozó kísértésnek, hogy hátat fordítsatok Tanításaim Igazságának, ellent kell állnotok! Amennyiben ti valamennyi megpróbáltatásotokat az Én Szent Kezeimre bízzátok, akkor ezt a lelkek megmentésére szolgáló Küldetést sokkal könnyebbnek fogjátok érezni.
Jézusotok

2013. január 12., szombat

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Az ösvényen, melyet kitapostam nektek, árnyéka sincs a bűnnek
2013. január 11.
Vassulám, az Én békémet és áldásomat adom neked. Ne hagyd el az ösvényt, melyet kitapostam nektek.
Rosszak a cselekedeteim?
Nem, csak azt akarom mondani neked, hogy pillants bele a szívembe, és teljél el az Én szívem gazdagságával. Ne fárasszátok ki magatokat! Az Én jóságom gazdagsága és irgalom van a szívemben, mint lila királyi és szuverén ruhák, úgy mint az Én kincseim. Tehát ne kételkedj, az ösvényen, melyet kitapostam nektek, árnyéka sincs a bűnnek. Érted? Nézd, milyen dicsők a műveim! Add az erődet azoknak, akiknek szükségük van rá, bátorítsd és vigasztald meg Enyéimet. Légy állhatatos ebben a küldetésben, amit adtam neked, hogy megdicsőítsd szent nevemet, és folyton emlékeztesd Enyéimet arra, hogy amint az esthajnalcsillag feltűnik a felhők között, akkor megengedem, hogy mindenki megvizsgálja magát, mielőtt elérkezik az ítélet!
És az Én látogatásom napján néhányakat felmentek, mások szenvedni fognak attól, hogy elhanyagoltak Engem. Megint mások érezni fogják a nyílhegy szúrását. Ismét mások, akik próbára tesznek Engem, akik szándékosan lázadnak ellenem, és parancsaimat semmibe veszik, haláluk után szenvedni fognak.
Ah, Vassula! Ne aggódj azok miatt, akik erőszakosan próbálják kisebbíteni, vagy elpusztítani a szavamat és az Üzeneteket… Mondd ezt!
Igen. A Te hatalmad sokkal erőteljesebb, mint az egész pokolbéli együttvéve!
Teljesen igaz. Légy békében, áldd meg az Enyéimet, ne is figyelj az ellenségem hangját … a Csalóra. http://www.tlig.org/images/global/msg/heart.1.gif IC
http://ichtys.hu/index.php/139-2013-januar-11

Római Riport - 2013. 01. 12.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

A tövisek fájdalmát most érezni fogják a vezetők a Katolikus és a Keresztény Egyházakban  
 
2013. január 11. péntek 11:25
Drága szeretett leányom, kérlek, hallj meg Engem és hallgasd, amint feltárom Fájdalmamat. A tövisekkel beborított fejem fájdalmasan össze van zúzva, mivel kétezer évvel a földi Időm után, Keresztre-feszítésem fájdalmát szenvedem el.
Második Eljövetelem ideje nagyon közel van. Senki se kételkedjék azon Ígéretemben, hogy újra eljövök. Senki se kételkedjék abban, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Készítsétek fel a lelketeket, mert az idő nagyon közel van. Inkább összpontosítsatok a lelketek állapotára, mint a jólétetek jövőbeli állapotára.
A tövisek fájdalmát most érezni fogják a vezetők a Katolikus és a Keresztény Egyházakban. Ők olyannyira szenvednek, mivel a politikai vezetők olyan tanokat írnak elő nekik, amelyek a fenevad szájából özönlenek.
Figyelmeztetnem kell mindazokat, akik Szavamat támadják, hogy a végidők csatája Isten és a Sátán között most van. Bocsássa meg Atyám nektek vétkeiteket! Árassza ki Irgalmát félrevezetett és csökönyös útjaitokra, melyek mindegyike elnézi a bűnt.
Jelenleg a Töviskorona fájdalma ismétlődik meg, melyet gyötrően a földi Keresztén Egyházamra nyomnak, amint az meg volt jövendölve. Az elutasítás fájdalmát – Szavam, Létezésem, és Tanításaim elutasításáét – nemcsak Én érzem, hanem azok a szegény lelkek is, akik tisztelnek Engem, akik hirdetik Szent Szavamat, és akik szeretnek Engem.
Szívem összefonódik velük a szeretetben és a szenvedésben. Ők ezt azonnal tudni fogják, mert Én most a Szeretet és a Megtérés könnycseppjeinek Kegyelmét adom meg nekik, amikor ők ezt a Keresztes Imahadjárat imáját mondják.
A Keresztes Imahadjárat 93. imája: a Megtérés Könnycseppjei
Ó, szeretett Jézusom, Te közel állsz a szívemhez.
Én egy vagyok Veled.
Én szeretlek Téged.
Én nagyra értékellek Téged.
Engedd, hogy érezzem Szereteted.
Engedd, hogy érezzem Fájdalmad.
Engedd, hogy érezzem Jelenléted.
Add meg nekem az alázat Kegyelmét, hogy méltó lehessek a Mennyei Királysághoz hasonló földi Királyságodra.
Add meg nekem a megtérés Könnyeit, hogy mint igaz tanítványod őszintén felajánljam magam neked, hogy segítsek Küldetésedben minden egyes lélek megmentésében a Földön, mielőtt újra eljössz ítélni élőket és holtakat. Ámen
.
Menjetek, szeretett követőim. Megígérem nektek, hogy megadom a Megtérés Könnyeinek Kegyelmét nektek, úgy, hogy Szentséges Szívemben eggyé váljatok, amikor ezt az imát mondjátok.
Szívem átölel benneteket, dédelgetett és hűséges tanítványaim. Szeretlek benneteket. Én most olyan módon vagyok veletek, melyet nehéz lesz majd letagadni.
Szeretett Jézusotok

Gyermekek név nélkül

Részlet egy olasz nyelvű könyvből, amelyhez az előszót a Róma jelenlegi exorcistája írta.
Stefania Caterina: Túl a nagy határon Kiadó: Luci dell Esodo Srl Velence 2008. 
Fordította: Bakos Batu
Az abortált magzatok körülményeiről szól ez a részlet. Elmondom azt, amit láttam, és amit sokan tudattak velem, de különösen Szent Rafael arkangyal.
Az abortált gyermekek lelke általában a tisztítótűzben van, de sorsuk főleg attól a választól függ, amit abortuszuk pillanatában adnak. Amikor akart (tudatos) abortuszról van szó ezek a magzatok áldozatként jelennek meg, akiket feláldoztak a szüleik önzésének oltárán.
Egyesek közülük egyszerűen nem voltak képesek a halálukat elfogadni. Agresszívekké váltak, s ellenérzéssel tele az élőkkel szemben. Mások viszont depresszióba, vagy kétségbe estek. Ismét mások, de ezek kevesen vannak, felajánlották halálukat Istennek, s így vértanúk lettek. Ők azt mondták nekem, hogy saját vérükben keresztelkedtek meg az Istennek történt felajánlás révén, és így azonnal a mennyországba jutottak. Így én is megértettem, hogy a vérkeresztség, azaz a saját halálunk és vérünk teljes felajánlásának ereje Krisztus áldozatával egyesít minket. Ezeken a ritka kivételeken kívül az abortált magzatok döntő többsége, akikkel találkoztam, ahogy mondtam a tisztítótűzben van. A pokolban egyet sem láttam közülük.
Megmagyarázták nekem, hogy átmenni a tisztítótűzön szükséges ezen kisdedek számára. Ki kell gyógyulniuk a szüleik visszautasítása és a külvilág fénye megtapasztalásának hiánya által okozott súlyos sebekből. A tisztulás, olykor fájdalmas ösvényét kell végig járniuk. Megismertem olyan abortált magzatokat, akik a szomorúságtól, kisebbségi érzéstől valósággal őrültek voltak, és szenvedtek, mert az a téveszme gyötörte őket, hogy senki sem szerette őket. Gyakran mesélték el nekem, hogy irigykednek azokra, akik megszülethettek, különösen szerencsésebb testvéreikre, akiket szüleik elfogadtak. Súlyosabb esetekben hallottam, hogy Istent vádolják, miért nem védte meg őket. Mindez viszont sok bajt okoz az élőknek is, amiről majd a családfa gyógyítása kapcsán fogok beszélni.
Az abortált kisdedek engem főleg a keresztelésre kértek. A legfőbb igényük ezzel kapcsolatban, hogy a keresztséggel nevet is kapjanak. Az a tény, hogy nincs nevük az önazonosságuk hiánya miatt mérhetetlen fájdalmat okoz. „Nevet adj nekem!”  Ezt a mondatot ismételték, s hallottam annyi és még annyi alkalommal.  Nevet kérnek, hogy személynek érezhessék magukat. A legtöbb esetben még nevet sem tudnak maguknak választani. „Adj nekem nevet!”
A keresztségen túl még kérik imáinkat és arra vágynak, hogy apjuk és anyjuk legyünk. Sok abortált magzat mondta nekem, hogy Krisztusban édesanyjának tekint engem. Lelki apát és anyát szeretnének érezni, hogy azok segítsék és bevezessék őket a kegyelmi életbe. Az abortált gyermekeknek nagy szükségük van arra, hogy szüleik, akik elvetették őket bánják meg bűnüket és térjenek vissza Istenhez. Igénylik szeretetüket, hitüket Istenben és a reménységet. Szüleik életéből táplálkoznak, ha az utóbbiak képesek önmagukat Istennek ajánlani ezekért a gyermekekért. Így a szülők visszaszerezhetik a lelki apaságot és anyaságot, jóllehet a testit elvesztették, helyesebben eldobták. Ez az abortált magzatok felajánlásának ösvényét megkönnyíti és ők a maguk részéről segítenek szüleiknek.
Az átélt tapasztalataim alapján megfigyelhettem, hogy az abortált kisdedek, ha részesülnek a keresztség kegyelmében és szívből megbocsátanak az Istenhez vezető utat hihetetlen gyorsasággal teszik meg, miután nincsenek a földi tapasztalatokkal megterhelve. Így a választottak valóban impozáns seregévé válnak, ami óriási segítség az élőknek. Imádkoznak érettünk nagylelkűen viszonozva szeretetünket. Én személyesen is megtapasztaltam imájuk segítségét. Látomásban oly sokszor láttam a Szűzanyát körülvéve azoknak a gyermekeknek fénylő lelkével, akik már bejutottak az égbe, „Mária kicsiny mártírjai” – ahogy szeretik magukat meghatározni.
A „befagyasztott” magzatok
Sok tapasztalatom volt a laboratóriumokban mesterséges megtermékenyítéshez használt és megfogant embriókkal. Őket befagyasztották, hogy majd felhasználják, vagy kidobják.
Ezeknek az embrióknak, akiket én magzatoknak nevezek, a helyzete drámai. Lelkük érti mindazt, ami történik velük. Ők az élet és a halál között érzik magukat. Folyton az őket körülvevő hidegről beszélnek, ami elönti a lelküket. Rettegésben és félelemben élnek mindazért, ami történhet velük. Magukat csak úgy határozzák meg, hogy az emberiség utasította el őket. Azonban közülük sem hiányoznak olyanok, akiknek sikerül bízni az Istenben és felajánlani magukat Neki.
Ezek a magzatok is kérték tőlem a keresztséget. Névre vágynak és Isten, valamint a mi szeretetünkre. Az atyai és anyai szeretetre, imára hihetetlen nagy szükségük van. Ők a legelhagyottabb és elkeseredettebb lelkek, akikkel találkoztam. Óriási sóhaj ez, ami ezekből a laboratóriumokból száll föl, sóhaj, amit annyiszor hallottam ima közben, s amit nem mulasztottam el felajánlani Istennek. Sőt ezeknek a teremtményeknek a kiáltása hallható és felemelhető Istenhez imádságban, szentmisében mintha az ő saját imádságuk lenne! Sőt ezek a gyermekek segíthetnek felajánlani és megszentelni szenvedésüket! Hihetetlen segítség lenne ez nekik és az egész emberiségnek!
2005. december 28-án, amikor az Egyház megemlékezik az ártatlan aprószentekről Jézus kifejezte vágyát, hogy ez a nap legyen részben az abortált magzatok emléknapja is. Jézus kérte, hogy imádkozzunk értük, családjukért és szentmiséket mondjanak az abortusz súlyos bűnének kiengesztelésére.


A "Gyermekek név nélkül" című cikkhez küldöm ezt a keresztelést, amit a kis magzatokon bárki bármikor elvégezhet. Elsősorban az egyházi rend tagjainak van fenntartva a szentségkiszolgáltatás, de súlyos halálközeli és vészhelyzetben bármelyik megkeresztelt személy is keresztelhet (ha azt a személy valószínűleg kérte volna).


Keresztelés


Szenteltvízzel meghintjük az égtájakat kereszt alakban, és mondjuk:

Ti, mindnyájan, akik nappal és éjjel anyátok méhében megölettetek, megölettek és még megöletni fogtok, és ti mindnyájan, akik nappal és éjjel halva születtetek és még halva fogtok születni:

(sorolj fel fiú- és lányneveket!)


Megkeresztellek Titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen


Miatyánk...
Üdvözlégy...
Dicsőség...



Végül kérjük meg a Szűzanyát, hogy legyen a most megkeresztelt kis magzatok keresztanyja.

2013. január 10., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Amikor eltávolítjátok az Igazságot, vagy meghamisítjátok azt, akkor az már nem Igazság többé. Mindaz, ami marad, egy üres váz.
 
2013. január 9. szerda, 10:45
Drága szeretett leányom, mennyire bizalmas vagyok minden egyes nap az ember nyelvén keresztül, és mégis milyen távol vagyok tőlük.
Sokan ösztönösen fennhangon, mintegy szólásmód, szólítják a Nevemet, anélkül, hogy valóban felismernék, hogy hogyan használják azt. Nemcsak, hogy nem becsülnek Engem, de semmilyen tiszteletet sem mutatnak Irántam. A nagy súrlódások idején a Nevemet mások elátkozására használják. Mennyire megsebez és megrendít Engem, hogy ilyen módon bánnak Velem.
Sokan használják a Nevemet a mindennapi beszélgetések során, de nem olyan módon, ahogyan az megszólításként felelne meg a Szerepemnek, mint az emberiség Üdvözítője.
Mennyire szeretném felszólítani azokat az ateistákat és agnosztikusokat, hogy ők is meghallgathatnák, ahogyan Nevemet a mindennapi beszélgetésük során használják. Ha ez egy szokás lenne, akkor miért nem használnak egy másik kifejezési formát? Miért foglaltok bele a beszélgetésbe, ha nem fogadtok el Engem? Miért használjátok Nevemet istenkáromlás formájában, amikor nem hiszitek, hogy Létezem?
Oly sok ember utasít el Engem, mintha nem lennék fontos az életükben. Félre tolnak Engem, mintha jelentéktelen lennék.
Sok lélek, aki hisz Bennem, nem gyakorolja a hitét. Ebből kifolyólag elmulasztják felkészíteni a lelküket. Oly sokan nem tudják, hogy mikor lesznek elragadva erről a Földről a következő életbe, és szörnyű hibát követnek el. Mert ők nem alkalmasak arra, hogy belépjenek Királyságomba.
Azon a napon, amikor a lelkek két csoportra osztva találják magukat, a jövő Igazsága végre feltárul majd számukra. Jaj, annak az embernek, aki nem készült fel erre a nagy napra, és aki elvesztegette a számára adott időt a Földön.
Ami a többi embert illeti, akik nem voltak hajlandók meghallani az Igazságot, és akik nyilvánosan megaláztak és elutasítottak Engem, az ő rémületüket lehetetlen lesz leírni. Ezen a napon sírásról, hisztériáról és rémületről lehet majd tanúskodni, amikor ezek a lelkek látni fogják, hogy az út, amelyet választottak, a föld mélyének tűzébe vezette őket.
Ez a lelki megújulás ideje a lelkek számára, akik azzal az Ajándékkal vannak megáldva, hogy lássák a régi próféciák mostani bekövetkezését a világban, amint az meg volt jövendölve.
Nézem a világot, és szörnyű zűrzavart látok, amint az embereket beszippantják azok a hazugságok, hogy hogyan volt a világ megteremtve – ezek hazugságok, melyeknek az a célja, hogy eltávolítsa az embereket az Igazságtól.
Látom, amint a jó embereknek azt mondják, hogy utasítsák el Tanításaimmal szembeni megértésüket, és hogy dobják félre azokat, a Bűn elfogadásának javára. Aztán arra ösztönzik őket, hogy helyeseljék a bűnt, amíg saját maguk meg nem győződnek arról, hogy Én, Jézus Krisztus szemet hunyok előtte.
Tanításaim Igazsága a Kereszténység tulajdonképpeni magján alapszik. Amikor eltávolítjátok az Igazságot, vagy meghamisítjátok azt, akkor az már nem Igazság többé. Mindaz, ami marad, egy üres váz.
Itt az ideje a felismerésnek, hogy fel vagytok – e készülve vagy sem, hogy megengeditek, hogy a modern new age spiritualizmusa megtévesszen benneteket, vagy határozottan kiálltok és megvéditek Isten Szent Szavát. Lehet, hogy úgy tűnik most nektek, hogy ez nem fontos számotokra, de amikor eljön a nap, amikor Ítélni jövök, csak az Igazság lesz elfogadható Királyságomban.
Ha elfogadjátok a hazugságokat, akkor ti nem vagytok őszinték. Nem vagytok hűek az Igazsághoz. Ezért nem fogtok Kegyelmekben részesülni. Olyanok lesztek, mint egy üres edény, mely vitorlázik a tengeren, és amely büszkélkedik rakományával, mely csak az elmétekben létezik. Ez a hamis biztonságérzet nem fog hasznára válni senkinek sem. Nem ad hozzáférést számotokra az Új Paradicsomom kulcsaihoz.
Imádkozzatok minden nap, mintha a holnap az utolsó napotok lenne, mert ti nem ismeritek Második Eljövetelem idejét. Ez váratlanul fog megtörténni. Amikor az a nap felvirrad, kevés idő lesz visszafordulni. Ti vagy elfogadtok Engem és azon Ígéretemet, hogy a Királyságomba viszlek benneteket, vagy arra a helyre lesztek küldve, ahonnan nincs visszatérés.
Jézusotok

2013. január 9., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"

Ne hallgassatok a felnagyított állításokra, melyeket a végidőkről hallhattok
 
2013. január 8. kedd, 21:00
Drága szeretett leányom, miközben a világot Második Eljövetelemre szeretném felkészíteni, azt kell kérnem, hogy valamennyi követőm teljesen bízzon Bennem. Szeretlek benneteket. Én mindig válaszolni fogok imáitokra, hogy mérséklődjenek azok a gonosz cselekedetek, melyeket Isten ellenségei terveznek a világban.
Én, szeretett követőim, megvédelek benneteket. Noha, Én az Igazságot sohasem rejteném el előletek, figyelmeztetnem kell benneteket a hamis próféciákra, melyeket a hamis próféták továbbítanak jelenleg a világban, és melyek félelmet keltenek a lelkek szívében.
Atyám Keze, amint azt már korábban is mondtam, akkor fog lesújtani a gonosz emberekre, amikor megpróbálják Isten gyermekeit elragadni a Földről, még mielőtt alkalmasak lennének belépni Királyságomba.
Sohasem szabad megengednetek a félelemnek, hogy megsemmisítse a reményt, vagy a rémületnek, hogy megsemmisítse a szeretetet. A szeretet el fogja pusztítani a gonoszt. A szeretet erősödni fog a világban és terjedni fog Isten Kegyelme miatt, válaszul gyermekei imáira.
Ne hallgassatok a felnagyított állításokra, melyeket a végidőkről hallhattok. Ne hagyjátok, hogy az ilyen szóbeszédek – melyek közül sok egy képzelgéssel ér fel –, felzaklassanak, vagy megfélemlítsenek titeket. Én, Jézus Krisztus, Irgalmasságomban el fogom pusztítani a gonoszt, mivel sohasem adom fel a lelkeket. Isten maga a Szeretet. Isten Hatalma Mindenható.
Isten irgalmas. Ezt sohase feledjétek el.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mert nem szabad megengedjétek a szíveteknek, hogy zaklatott legyen, amikor sok gonoszságot meg lehet enyhíteni a világban. Adjátok át magatokat Nekem szeretettel, reménnyel és örömmel, és Én majd elveszem minden félelmeteket és felesleges aggodalmatokat.
Amikor egy nagy ünnepségre készültök, ti mindig vidámak és lelkesek vagytok. És bár a nagy nap előtt sok szétesés és kellemetlenség is előfordulhat, minden el lesz felejtve, amikor a várva várt nap hajnalán felkel a nap.
Így kell Második Eljövetelemre is tekintenetek. Bár tanúi lesztek a gonosz félelem és az ellenszenv keltésében, de ez rövid életű lesz, mert hamarosan majd minden feledésbe merül.
Legyetek békében. Sohase veszítsétek el a reményt Nagy Irgalmasságomban. Én sohasem fogom elhagyni azokat, akik szeretnek Engem.
Jézusotok