2011. július 2., szombat

NÉHÁNY GONDOLAT A HÁZASSÁGRÓL – ÉS A HÁZASSÁG KAPCSÁN

II. A szeretet törvénye

A múltkori számban elkezdtem egy újabb sorozatot, ezúttal a házasságról. Természetesen nem a teljesség igényével, lévén a téma olyan nagy és olyan fontos, hogy ha igazán meg akarnánk adni a módját, akkor könyvet kellene írni. Azt már persze írtak sokan – bár az igazat megvallva jómagam nem sokat tudnék közülük jó szívvel ajánlani. Ez a cikksorozat a lényeget próbálja kiemelni, és azokra a témákra kíván rávilágítani, melyek fölött gyakran elsiklunk. 
A Jézus által adott szeretet törvénye minden területre, így a házasságra is érvényes!
Az egyetlen újszövetségi törvényről van szó, az egyetlenről, amihez tartanunk kell magunkat. Miért volt lehetséges, hogy az újszövetségben csak egyetlen törvény legyen, miért nincs ez most részletezve? Lássuk csak az első Igénket!  
34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint (ahogyan) én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást (János 13,) 
Látjuk, Jézus azt mondta, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket. Az emberi szeretet teljesen más, mint az a szeretet, ahogyan Jézus szeret minket! Amikor az ószövetség idejét élte az emberiség, még nem volt itt az Isten szeretete a Földön. Amikor az embernek azt mondták, hogy „szeretet”, azt pontosan részletezni kellett, hogy mit jelent, mert mindenki elsősorban a saját érdekeinek rafinált érvényesítését értette rajta – mint egyébként minden máson. Isten szeretetét azonban elhozta Jézus. Jézus egészen pontosan azt mondta, hogy nem azért jött, hogy a törvényt eltörölje, hanem azért, hogy betöltse! (Máté 5,17.) Szeretetével töltötte be azt
8 Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
   9 Mert ez: ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne szólj, ne kívánjad, és ha valamely más parancsolat van, ebben az igében foglaltatik egybe: szeressed felebarátodat, mint magadat.
    10 A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet. (Róma 13,) 
Amikor Jézus elment, azt ígérte, hogy elküldi majd a Szent Szellemet, aki megtanít minket mindenre, elvezet minden igazságra. Az Ige azt mondja, hogy Isten szeretete Vele együtt kitöltetett a szívünkbe. 
5. …mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által, aki adatott nékünk. (Róma 5,) 
Miután a Szent Szellem részünkké vált, már nem kell definiálnunk ezt a szeretetet, csak arra kell ügyelnünk, hogy a Szent Szellem vezetése szerint éljünk, és akkor ez a szeretet érvényre jut. Erről szól ez az egyetlen parancsolat. A dolog „hogyanját” a Szent Szellem fogja megmutatni, minden egyedi esetre akkor és ott – ha figyelünk Rá. Meg kell tanulnunk figyelni Rá, ez nem velünk született képesség!
Érdemes még egy pillanatra a Róma 13-ból idézett igére visszapillantanunk. Azt mondja, hogy „senkinek semmivel ne tartozzunk”. Mire akar utalni az Ige ezzel? Nem akarom a téves magyarázatokat felsorolni, inkább leírom a valódit… A szeretet nem veri magát tartozásba, és nem tartozásból tesz meg dolgokat a másiknak. A szeretet nem akar mást sem tartozásba verni, hogy majd a maga idejében megkérhesse az árát! A szeretet nem udvariasságból ad vissza valamit. A szeretet elutasít, ha valaki tartozásból akar adni, illetve akkor, ha valaki tartozásba akar kényszeríteni. A szeretet azért ad, mert szeret. Ez nagyon igaz a házasságra is. Nem azért szeretem a másikat, mert megtesz nekem bizonyos dolgokat. A házasságban nem fizetőeszköz a szeretet. „Akkor szeretlek, ha…” A szeretet feltétlen. Nem fizetünk, és nem kérünk fizetséget sem szeretettel (pl. testi szeretettel) sem semmivel. A szeretet önként ad, éspedig pontosan azt, és pontosan úgy, amit és ahogy a másik szereti. A háztartási munkáktól az ajándékokon keresztül az ágyig, mindenhol. A szeretet odafigyel arra, hogy kikutassa, hogy a másik mit szeretne, és azt hogyan szeretné.
A szeretet mindig szabad marad. Ne verd magad tartozásba. Ne béklyózz másokat azzal, hogy elérd, tartozzanak neked. Ez nem szeretet, ez zsarolás. Még ha annak nagyon furfangos változata is.
Isten királyságának egyik alappillére a feltétlen szeretet. Isten Királyságában minden ennek alapján működik. Ez a szeretet Istentől származik, Isten maga a forrása, mint ahogy az életnek is Ő a forrása. Ez azt jelenti, hogy Nélküle nincs élet, Nélküle nincs szeretet. Ha szeretetben akarsz járni, Vele kell járnod.
A múltkori cikkben már említettem, hogy Isten „belekalkulálta” Önmagát a házasságodba. Isten a házasságnak lényeges Eleme. Ha kihagytad, kész, vége a bulinak, csak idő kérdése, és tönkre megy. 
10 Annak okáért, míg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, legfőképpen pedig a mi hitünknek házanépével (családtagjaival). (Galata 6,) 
Ez persze csak egy száraz törvénykezés, ha nem értelmezzük megfelelően, és ha kiragadjuk az újszövetség Szelleméből! Ezt a szeretetet először Istentől kell elvenni, aztán Istentől el kell tanulni. Ezt akkor vagyunk képesek megtenni, ha Istennel olyan szorosra fűzzük a kapcsolatunkat, amennyire csak lehetséges. Olyan sok időt töltünk Vele imában, és az Ő Igéjén át, amennyit csak lehetséges.
A szeretetben tökéletesednünk kell, függetlenül attól, hogy házasok vagyunk vagy sem. Ennek két iránya van:
        * elvenni Isten szeretetét, és
        * átadni Isten szeretetét másoknak – például a társunknak. 
18 A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes (teljessé lett) szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelemnek büntetése van; aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. (I. János 4,) 
Aki megismeri Isten szeretetét, az nem fog félni semmitől. Istennek a szeretete kiűzi a félelmet. A félelem az ellenség műve, és legfőbb célja az, hogy Isten iránti bizalmatlanságot keltsen. A félelem ezért magában hordja a büntetését: egyrészt elválaszt Istentől, másrészt összekapcsol sátán bukott világával, mert ez utóbbinak alaptörvénye a félelem. (Isten világának alaptörvénye a szeretet, sátánénak a félelem. Aki a szeretetben manipulál, az Isten világával köti össze magát, aki a félelemmel – még ha csak félelemben jár is –, az sátánéval.)
A problémára azonban a gyógyír maga Isten. Az Istentől elszakadt embereket úgy tudjuk legjobban megismertetni Ővele, és visszaterelni Őhozzá, ha mi az Ő szeretetét sugározzuk. A feladatunk tehát: megfürödni Isten szeretetében, és e szeretetfürdőt rázúdítani az emberekre. Ez a szeretet Istenből származik, ember nem tudja produkálni, de csak ez képes győzedelmeskedni minden helyzet felett. Nem mi „csináljuk”, csak a „tömlők” vagyunk, akiken keresztül a megfelelő helyre eljut.
Bár ez a tanítás nem kifejezetten a hitről szól, pár szót ezzel kapcsolatban még fontosnak tartok itt leírni.
A hit és a szeretet testvérek. A gyűlölet (szeretetlenség) és a félelem szintúgy testvérek. Egymásnak azonban ellenpólusai. A hit és a szeretet kiüti a félelmet és a gyűlöletet, de a félelem és a gyűlölet is kiüti a hitet és a szeretetet. A hit ugyanaz a szellemi erő, mint a félelem, csak ellentétes irányba halad. A szeretet ugyanaz a szellemi erő, mint a gyűlölet, csak ellentétes irányba halad. Tudjuk, hogy nem mehetünk egyszerre két irányba. Vagy erre megyünk, vagy arra. Vagy hiszünk, vagy aggódunk. Vagy szeretünk, vagy gyűlölködünk!
A Biblia azt írja, hogy minden, ami nem hitből van, az bűn (Róma 14,23). Ezért is van büntetése a félelemnek. Sőt az a helyzet, hogy még ez sem minden, mert a félelem – mivel bűn – kiszolgáltat az ellenségnek, és rendszerint azzal a következménnyel jár, amitől fél az ember.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki nem bizakodásból tesz meg valamit, hanem aggódásból, az nem hitben cselekedett, hanem félelemben, így bűnt követett el, ami rendszerint pontosan azt hozza be az életébe, amitől félt. (Így járt pl. Jób…– lásd: Jób 3,25)
Ezért a félelem az egyik legfőbb ellensége az embernek, és ellene az egyik legjobb gyógyír a hit beszéde (az Ige megvallása), a másik Isten személyének, így szeretetének minél közelebbről történő megismerése.
Ha megismerjük Isten felénk áradó szeretetét, az megtanít minket másokat is szeretni – ha engedelmesek vagyunk Istennek!
Visszatérve konkrétan a házasságra, ahol két ember napi rendszerességgel „kénytelen” együtt élni, ott a személyiségek különbözőségei állandó súrlódást fognak okozni, melyet csak ez a szeretet képes megolajozni, így elviselhetővé tenni, és csak a megtérés képes megszüntetni. A megtérés azt jelenti, hogy megváltozunk Isten akaratának megfelelően. Nem egymáshoz kell hasonulni, hanem mindkét félnek Istenhez! Minél inkább olyan valaki jelleme, mint Istené, annál könnyebben elviselhető ember lesz – mind a társadalom, mind pedig természetesen legszűkebb környezete, a családja számára. A keresztények – leginkább a keresztény vezetők – megtéretlensége okozza a világ összes problémáját. Ha teljességre jutott volna az engedelmességünk, Isten már rég kész lett volna megbüntetni minden engedetlenséget (II.Kor. 10,6).
A legtöbb házassági problémát is ugyanez okozza. Az nevezetesen, hogy az ember nem tanult meg engedelmeskedni Istennek, mert ez a kulcsa a megtérésnek, és a megváltozásnak. Aki nem tanulta meg egyedül, hogy hogyan támaszkodjon Isten szeretetére, és hogyan legyen engedelmes Neki, annak nehezebb lesz a házasságban, mert immáron nemcsak Isten másságát kell úgymond „tolerálnia”, és ahhoz idomulnia, hanem még egy állandó személy másságát is el kell tűrnie, aki ráadásul nem rendelkezik Isten türelmével, és egyéb fantasztikusan előnyös tulajdonságával.
Ezért aztán vannak az Igében speciálisan házasokra vonatkozó szabályok, melyek sikerre és áldásra hivatottak vezetni ezt a kapcsolatot.  

NÉHÁNY GONDOLAT A HÁZASSÁGRÓL – ÉS A HÁZASSÁG KAPCSÁN

I. Az Igazság ismerete
 

Az igazságot azok fogják ismerni, akik megmaradnak Jézus beszédeiben, és ilyen módon az Ő tanítványaivá lesznek. 
31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok;
    32 És megismeritek az Igazságot, és az Igazság szabadokká tesz titeket.” (János 8,) 
Ezen ige szerint tehát az igazságnak a megismeréséhez (mely nélkül nem élvezhető a házasság) az szükségeltetik, hogy megmaradjunk Jézus beszédeiben, és ilyen módon az Ő tanítványaivá váljunk. Nem elég tehát hinni Jézusban, meg is kell maradni beszédeiben ahhoz, hogy az igazság megismerésére eljussunk!
Nagyon sokan azt hiszik, hogy elég csak hinni, hogy Jézus létezik és feltámadott, aztán kész is van. No igen, ezzel és ennek megvallásával nyerünk örök életet, de Istennek nem csupán az az akarata, hogy örök életünk legyen, hanem az is, hogy megismerjük az igazságot! 
„Aki [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az Igazság ismeretére eljusson.” (I. Tim.2,) 
Sokan úgy vélik, hogy elég Isten előtt összeházasodni, és azzal egy olyan áldást szerzünk a házasságunkhoz, ami aztán már garantálja is a további sikert. Nos, nagy tévedés az ilyesmi. Jézus mindig azt tanította, hogy az igazságban járni kell, és nem csak megtudni, vagy hallani róla!
Hadd lássuk, Jakab apostol hogyan foglalta ezt össze egy nagyon frappáns mondattal: 
23 Mert ha valaki hallgatója az igének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
    24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.
    25 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog/áldott lesz az ő cselekedetében. (Jakab 1,) 
Jakab azt mondja, hogy az Isten Igéje a szabadság tökéletes törvénye! Az a tükör, amibe beletekintve tökéletesen látszik a szabadság! Azt is mondja Jakab, hogy nem elég csak egyszer hallani, hanem meg is kell tartani (elménkben, ismeretünkben), meg is kell maradni mellette és cselekedeteinkkel követni is kell, és csak ekkor leszünk boldogok, vagy másként fordítva áldottak általa! Nézzünk most néhány igazságot, amit Isten tanított a házasságról! 
20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
    21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét.
    22 És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá, és vivé az emberhez.
    23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
    24 Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
    25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala. (I.Móz.2,) 
Ez a Bibliában annak leírása, hogy Isten hogyan alkotta meg a nőt, hogyan vitte a férfihez, és adta neki segítőtársul! 
A nő a férfihez illő segítőtárs, akit Isten szerzett neki
A társat tehát nem mi választjuk, végső értelemben, hanem Isten hozza elénk. Erről szólt az előző cikk az újságban, erre így most nem térek ki bővebben. A segítőtárs pedig mindig arra adatik, amilyen feladatra Isten elhívta azt, akinek a segítség kell. Isten Ádámot azzal bízta meg, hogy megőrizze, és gondozza a kertet, amit neki adott; valamint azzal, hogy sokasodjon, szaporodjon, betöltse az egész Földet, és hatalma alá hajtsa azt.
Isten a nőt azért adta az ember mellé, hogy segítsen az embernek abban, hogy elvégezze azt, amivel Isten az embert megbízta. A Biblia végig ragaszkodik ehhez a felfogáshoz, és világosan tanítja, hogy a nő semmiképpen nem kerekedhet a férfi fölé, elhagyva ezt a segítőtársi szerepét! Még az újszövetségben sem, ahol a Biblia azt mondja, hogy a Felkentben nincs különbség férfi és nő között, ez az egy megmarad: a nő alárendelt és segítőtárs a férfinak. 
28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő: mert ti mindnyájan egyek vagytok a Felkent Jézusban. (Galata 3,)
    12 A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben. (I. Tim. 2,) 
Milyen értelemben alárendelt a nő a férfinak?
A hatalom tekintetében! Isten mindent a férfin kér számon, mert őt bízta meg a vezetéssel és az uralommal. Az Ige azt írja, hogy nem a férfi teremtetett a nőért, hanem fordítva: a nő a férfiért. 
8 Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból.
    9 Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért. (I.Kor.11,) 
Isten elküldött egy férfit egy feladatra, és ahhoz a feladathoz adott neki egy nőt, hogy annak a feladatnak a végrehajtásában segítsen. Ez egész konkrét mélységekig így van. Mivel Istennek mindenki számára terve van, akik Isten vezetésében járnak, azok ennek a tervnek a végrehajtásához kapnak társat, vagy lesznek társak. (Persze ez nem jelenti azt, hogy egy nő ne kaphatna egy konkrét elhívást a Felkent Testében, és abban a férje nem lehet a nő segítségére! Sokan a fent idézett igékre hivatkoznak, amikor nem fogadják el, hogy egy nő pásztori, tanítói, vagy valami hasonló szolgálatot töltsön be. Ez nem így van, betöltheti, mert Jézus arra hívta el. Viszont ez az elhívás nem változtathat a családban, és az emberi társadalomban betöltött hatalmi viszonyokon! Isten akkor is a férfin kéri számon, hogy a családja betöltötte-e a feladatot, amivel annak idején Ádámot megbízta, nem a nőn, mert az nem a nő hatalma, így nem a nő felelőssége. A nőn csak a neki adott szolgálatot kéri számon, miszerint segítette-e a férfit abban az első elhívásban, és ettől függetlenül kéri rajta számon mondjuk a pásztorlását, vagy a tanítói szolgálatot.)
Az elsődleges elhívása azonban a férfinak van, éspedig arra, hogy betöltse és hatalma alá hajtsa a Földet. Uralkodjon Isten akarata és módszerei szerint, töltse be a Földet Isten ismeretével és Isten áldásaival, többek között olyan emberekkel, akik ezt a feladatot tovább tudják vinni. Ez az ember elsődleges küldetése és elhívása ezen a bolygón! Ezt nem változtatja meg semmilyen világkorszak, ez még ma is érvényben van.
Ez olyannyira fontos, hogy megéri az ismétlést. 
28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (I.Móz. 1,) 
Az uralom ugyanannyira a nő vállán is nyugszik, mint a férfién, ebből az igéből világosan kiderül. Ugyanakkor a férfi a végrehajtó, és a nő a segítője! Sokan nem látják az élet célját maguk előtt. Nos itt van: azért vagyunk itt, hogy betöltsük a Földet emberekkel, akik Isten akarata szerint uralmuk alá hajtják a bolygót, betöltve azt Isten áldásaival.
Ehhez adta Isten a férfit, mint végrehajtót, és a nőt, mint segítőtársat ennek végrehajtásában.
Ennek a tanításnak a tiszta megfogalmazása ott található az újszövetségben is. 
2 És amiket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hű emberekre, akik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek. (II.Tim.2,) 
Ezért választotta ki Isten Ábrámot is, mert ennek a célnak megfelelt: 
19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle. (I.Móz.18,) 
Ha valaki nem ebben gondolkodik, amikor házasságot köt, eleve rossz alapról indít, mert nem Isten célját tűzte ki maga elé célul. Hogy mennyien nem így gondolkodnak e tekintetben, az látszik a történelemkönyvekből, meg a társadalom jelen állapotából. 
Miért lesznek egy test?
A nő a „formatervezés csúcsa” – azt hiszem ebben mindenki egyet ért! Én művész ember vagyok, és sokáig azt gondoltam, hogy bizonyára azért tartom a nőket megörökítő műalkotásokat a legszebbnek, mert férfi vagyok. Erre azonban rácáfolt sok női művész kollégám, akik osztják velem a véleményt, hogy a nő a leggyönyörűbb a teremtésben! A férfit az Isten megformálta, a nőt megalkotta – a magyar fordítás szerint.
Azt látjuk a Bibliában, hogy Ádám is meg volt elégedve a látvánnyal, amikor Isten elővezette párját, és azt mondta, hogy ez már rendben van, ez a magam fajta, ez már csont a csontjaimból és hús a testemből!
És mivel Isten a nő testét a férfiéból vette, ezért akarja a férfi a női testet annyira a magáévá tenni, annyira „vissza kapni”, a magáénak tudni. A Biblia világosan tanítja, hogy mivel a nő a férfi testéből vett hús és a férfi testéből vett csont, annak okáért ragaszkodik hozzá a férfi (még atyja és anyja elhagyása árán is) és annak okáért lesz vele egy test.
A szexuális hajtóerő tehát ez a ragaszkodás, ami nem más, mint a férfitest ragaszkodása a nő húsához, testéhez. Mintha a férfitest „emlékezne” arra az állapotra, amikor a nő még benne volt, és nehezen tűrné az elszakítottságot, és ezért minél többször szeretne vele egy test lenni! Ha ezt a hölgyek a házasságukban megértik, és ebben kedves hajlandóságot mutatnak, egy örök űrt töltenek be a férfi életében!
A legtöbb nőben nincs meg ez a fajta vágyódás ilyen erősen. A nő teste úgy tűnik nem arra „emlékszik”, hogy kivettek belőle valamit, hanem arra az ölelésre, arra a hazatalálásra vágyik, aminek hiánya abból következik, hogy kivették valamiből, elszakították valahonnan.
A férfinak ezt a biztonságot, ezt az otthont kell a nőnek nyújtania, mindig, mindenhol, és feltétel nélkül, ahova a nő mindig visszatérhet, ahol mindig menedéket talál, mert ő erre fog vágyni egy életen át! Ha a férj megadja a nőnek, amire vágyik ezen a területen, a nő örök szükségét tölti be vele, boldoggá tévén őt! 
Meztelenek egymás előtt
Az utolsó kifejezés, amit szeretnék kicsit értelmezni, a pár meztelensége volt, amit egyáltalán nem szégyelltek. Tudjuk, hogy Ádám és tisztelt neje akkor kezdtek magukra fügefaleveleket aggatni, amikor bűnt követtek el. A bűn megjelenéséig semmi bajuk nem volt önnön meztelenségükkel. A meztelenséggel kapcsolatban nagyon sok torz kép van az emberek fejében, és sok esetben nem értik meg a meztelenség céljait és lényegét, vagy perverz módon használják. Érdemes erre talán egy kicsit kitérni. Gondoljuk csak meg, ki az aki előtt fesztelenül lehetünk meztelenek? Az előtt, akiben feltétlen megbízunk! Gondoljuk csak meg, melyik gyermek szégyenlősködik az őt szerető szülők előtt? Az embernek – mivel Isten jelenlétében volt – teljes volt a bizalma mind egymás, mind pedig Isten felé. Miért? Mert abban bízunk meg, akinek ismerjük a szeretetét! Akitől félünk, akitől jogosan félhetünk, akiben nem bízunk meg, az elől takargatjuk magunkat, sőt nemcsak takargatjuk, de még el is akarunk bújni előle! Mivel a bizalmatlanságot és a félelmet a szeretet kiűzi (I.Ján.4,18), ezért a teljes szeretet légkörében semmit sem kell takargatni! Ebben a légkörben volt Ádám és Éva Isten előtt, és ebben a légkörben kellene lennie minden házaspárnak egymás előtt és Isten előtt – egy életen át.
A meztelenség persze nemcsak fizikailag értendő, hanem azt is jelenti, hogy a házas felek teljes őszinteségben és nyitottságban vannak egymás előtt, teljes bizalommal, és semmit sem takargatnak az életükből egymás előtt, maximum az eldugott szülinapi ajándékot. Ha azonban már a meztelenségnél tartunk, azt hiszem ez a téma önmagában is megér néhány sort.
A meztelenség és a viselet
A prüdéria és a szemérem tehát – bármennyire vallásos erénynek tűnik – nem az Istentől van, hanem a bűn következménye! A meztelenség önmagában teljesen normális dolog férfi és nő között és általában az emberek között. Meg kell adnunk azonban a megfelelő helyét, és mivel jelen van a bűn a Földön, csak a szeretet légkörében szabadna élnünk vele! Ellenkező esetben versengést, keserűséget, és zabolátlan vágyakat hajlamos kelteni, ami a világon senkinek nem használ. Az Ige azt mondja, hogy ne tápláljuk a testet kívánságokra (Róma 13,14). Az is meg van ugyanakkor írva, hogy dicsőítenünk kell Istent a testünkben (I.Kor.6,20), ezért a szép, jó karban tartott test, Isten dicsőségére van, ilyen értelemben követendő példa. Nemcsak szépnek kell azonban lennie a testünknek, hanem helyesen is kell azt viselni és csomagolni! Helyesebb inkább mindent eltakarni, mint egy kicsivel is többet mutatni a kelleténél. Ha egy társaságban nem vagyunk biztosak abban, hogy mi a helyes csomagolás a testünkön, akkor inkább csomagoljuk magunkat túl, mint alul! A nyilvános helyek egyértelműen magukkal hozzák az illendő viselet jogos igényét, amely viselet lehet csinos – sőt helyes, ha az – de sokkal inkább legyen konzervatív, mint egy kicsit is kihívó. Nem attól csinos egy hölgy, hogy farkcsontig kilóg a dereka, a köldöke alatt úgy húsz centire a hasa, és a dekoltázsa is kis híján köldök alá ér. Ez nem csinos viselet, hanem állatias szexuális kihívás, ami társaságban közönséges. Még akkor is az, ha egy filmsztártól láttuk! Ezt egy keresztény ember soha, sehol nem engedheti meg magának! Vannak társadalmak, ahol a meztelenség természetes és a mindennapok rendszeres, egyszerű velejárója, és senki nem problémázik rajta, de tudomásul kell vennünk, hogy a mi társadalmunk nem ilyen. Le kell szögeznünk továbbá, hogy más dolog meztelennek lenni, és más hiányosan öltözni. A teljes meztelenség lehet természetes, de a hiányos öltözet nem, az egyértelműen szexuális kihívás. Még ha a társadalmunk helyesli is a hiányos öltözetet, a biológia azonban azt mondja, hogy az kihívás. Ne feledjük, vannak helyek, ahol még a drogozást is elfogadják társadalmi szinten – de attól még nekünk nem kell beszívnunk!
Mi keresztények sosem lehetünk szexuálisan kihívók, csak a férjünk, vagy a feleségünk előtt. Ami ott helyes, az másutt nem. Tudomásul kell vennünk, hogy a divatból húzott henye viselet is ide tartozik, mert egyesek kihívásnak fogják értelmezni, és ha mi adunk arra alkalmat, akkor az a mi bűnünk! Olyan pedig nincs, hogy nem lehet másik fazont kapni, mert a feleségemnek pl. egy ’olyan’ fazonú cucca sincs, pedig rendszeresen vásárol.
A párválasztási időszakban sem szabad szexuális kihívást használnunk a másik megfogására! Erre nincs mentség! Vannak helyek, ahol még a teljes meztelenség sem jelent szexuális kihívást, és vannak helyek, ahol még egy rövidebb szoknya sem helyes. Tessék megtanulni disztingválni! Egy olyan tóparton, ahol minden ötödik emberen van csak fürdőruha és mindenki más teljesen meztelen, ott rendben van, ha meztelenre vetkőzünk – ha nem zavar minket, és ha nem zavarunk vele mást. Ha zavar minket, eleve oda se menjünk. Egy olyan strandon, ahol mindenkin szolid fürdőruci van, ne mi kezdjük a monokinizést, és lehetőleg ne pont a mi fürdőruhánkból kandikáljon ki olyasmi, ami máséból nem! Ha még a fürdőruhás emberek látványa is zavar, és nemkívánatos vágyakat kelt, akkor ne menjünk strandra, le lehet élni az életet lebarnulás nélkül is. A másik oldalon a naturistákat sem kell megbélyegeznünk, akik reggeltől estig mindenhol csupaszok, lévén ők egy zárt közösségben, természetesen tudnak meztelenek lenni, és szabadon tudnak így élni. Nem akarnak senkit kihívni, csak jól érzik így magukat – nem másnak vetkőznek le, hanem maguknak. Akit zavar, az ne menjen közéjük, akit nem, az bátran vetkőzzön meztelenre, és ne zavartassa magát olyan emberek rosszallása miatt, akik egy ilyen közegben nem tudnák a meztelenséget elvonatkoztatni a szexualitástól, ezért megszólják. A meztelenség bizonyos hőmérséklet fölött kellemes viselet, ennyi az egész – egy naturista sem pucérkodik télen.
Aki elfogadja ezt a magatartást, az se ítélje meg az olyan embereket, akik nem fogadják el a meztelenséget, és az ilyen helyeket. Ne is reklámozza akárhol, hogy meztelenül napozik, úszik, vagy szaunázik ellenkező neműekkel együtt, mert nem mindenki tudja ezt úgy meghallani, hogy be ne indulna a fantáziája, vagy félre ne nyelne tőle. Ez sikamlós dolog, és a Biblia azt tanítja, hogy a gonosznak még a látszatától is tartózkodjunk (I.Thes.5,22)

A HÁZASSÁG ÉS AZ IMA KAPCSOLATA

http://www.mosoly100.hu/sites/mosoly100.hu/files/abrak/hazassag.jpg
„A férfiak hasonlóképpen, megértően éljenek együtt feleségükkel,… megadván nékik a tiszteletet,… hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” — 1Péter 3,7

Az Ige figyelmeztet, hogy a házaspárok imáinak adódhatnak akadályai. Hagin egyik könyvében olvashatjuk: „Fontosabb, hogy az emberek megtanuljanak imádkozni, mint hogy egyetemi oktatásban részesüljenek.” Ezzel nem azt mondja, hogy az oktatás nem fontos, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy sorsdöntő megtanulni eredményesen imádkozni. (Jak. 4,3)

A kereszténység egy élő hitközösség az élő Istennel, aki meghallgatja és megválaszolja imáinkat. (1Ján. 5,14-15) Az nem ima, ha üres szavakat szólunk, vagy Isten szemére hányjuk a tartozását. Az imádkozás valójában nem más, mint erőink egyesítése az Atyaistennel egy bensőséges közösségben. Tehát mindennél fontosabb, hogy megtanuljunk helyesen imádkozni és a fogadó oldalon biztosítani a feltételeket!

A hit mozgatórugója az isteni-fajta szeretet. Ami Krisztusban igen erőteljes, az a „szeretet által munkálkodó hit”. (Gal. 5,6) Istentől csak hit által nyerhetünk el bármit is. A mi hitünk arra aktivizálja a menny erőforrásait, hogy a Jézus nevében hozott rendeleteinket beteljesítsék a szolgáló angyalok segítségével. (Zsolt. 103,20) Nem véletlenül mondja tehát az Ige: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor. 16,14) Ezen a területen szükséges, hogy mélyebbre ássunk Isten Beszédében!

A tanítások zöme az üdvösség, a hit, a gyógyulás és a gyarapodás köré csoportosul a gyülekezetekben. Mégis vannak olyan hithű házasok, akiknek az életében nem nyilvánulnak meg olyan mértékben az áldások, mint az elvárható lenne. Ha elmélkedünk az Igén, akkor kijelentést kaphatunk ennek okáról is: a házasságukban nem juttatják érvényre a magasabb rendű agapé szeretetet. (1Kor. 13,4-8) A házastárshoz való viszonyulás határozza meg az ima megválaszolását: elősegítheti vagy gátolhatja azt!

Az Ige világossága felfedi, hogy milyen alapvető fontosságúak is a házassággal kapcsolatos tanítások. Ennek lényegi eleme a „szeretettel szolgáljatok egymásnak” versrészletben rejlik. (Gal. 5,13) A házaspárok előtt szükséges feltárni, hogy házassági problémák esetén miként járhatnak az Ige világosságában: hogyan állítsák munkába a bennük levő isteni-fajta szeretetet társuk felé. Mi a különbség a szeretetben járás és a test kívánsága szerinti járás között? A szeretet és az önzés különbségét megismerve az áldások útját tudják választani. Milyen végeredményt is ad az egyik és a másik út?

A házasság ellensége legfőképp a testiségből fakadó önzés. Ha testben járunk, akkor nem szellemben azaz nem hitben vagyunk. A kettő együtt nem megy, vagy az egyik életet éljük, vagy a másikat. Amikor kilépünk a szeretetből, akkor a test foglyává válunk, és egyúttal blokkoljuk a hegyeket mozgató hitünket. Az Úr a lelkünkre köti: „… szellem szerint járjatok, így a testnek kívánságát nem fogjátok véghez vinni.” (Gal. 5,16)

Világosan kell látnunk a házasság és a házasélet területén rejlő csapdákat, hogy elkerülhessük azokat. A Biblia rámutat ez ekre: házasságtörés, paráznaság, bujálkodás, tisztátalanság (Gal. 5,19), kéjencség, férfiszeplősítés (1Kor. 6,9), továbbá, ha a házaspárok önzően nem adják át a testük feletti jogot egymásnak (1Kor. 7,4). Isten egyedül a hitvesi ágyat áldja meg! (Zsid. 13,4) A világ normáit követők könnyedén veszik az erkölcsi intelmeket, és még ők csodálkoznak, hogy miért nem járnak szent egészségben, bővölködésben? Tehát el kell távolítani ezeket az akadályokat és birtokolhatjuk az Isten országához tartozó áldásokat. (Gal. 5,19-21)

Bor Ferenc
A PÁRKAPCSOLATOK ÁLDOTTSÁGA
http://www.szelidszo.hu/magazin/wp-content/uploads/2010/02/hazassag_szelidszo.jpg
„Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekből a Krisztusban…” — Efézus 1,3
Az áldás múlt időben áll a fenti idézetben, kérlek, ezt vedd észre! Ez azt jelenti, hogy Isten már elvégezte az Ő részét Krisztusban. Ahhoz, hogy ezt mind nagyobb mértékben birtokolni tudjuk, meg kell tennünk a saját részünket. Mert nyilvánvaló, hogy mindannyian még áldottabbak szeretnénk lenni, hogy másokat is megáldhassunk.
Nem célunk sorainkkal bárkit is kárhoztatni. Az az indíték vezet bennünket, hogy a világi normák szerint élőknek mutassunk egy helyes és tiszta utat, s az átadott bibliai ismeret birtokában választási lehetőséget biztosítsunk. Jézus példázatként említi a szőlő látható részét. (Ján. 15. fej.) Viszont a szemmel nem látható gyökérzeten nagy pusztítást végezhet például a filoxéra tetű. A silány vessző így gyenge termést fog eredményezni. Ezt figyelembe kell vennünk a házasságban is, hogy az virágba borulhasson és gyümölcsözővé válhasson.
Isten feltételhez köti az áldások birtoklását: minden dolgotokat szeretetben vigyétek végbe (1Kor. 16,14); szeretettel szolgáljatok egymás felé. (Gal. 5,13) Mindezt azért mondja, mert a hit működéséhez szükséges üzemanyag az isteni-fajta szeretet. (Gal. 5,6) A görög szövegben a szeretetre vonatkozóan mindhárom Igében az ‘agapé’ szó áll. Tehát a magasabb rendű szeretetről van szó, amely Krisztus elfogadásakor töltetik ki az emberi szívbe. De akik figyelmen kívül hagyják mindezeket, azok elesnek Isten legjobbjától!
Az áldás akadályait vegyük ezúttal szemügyre. A párkapcsolatok két nagy csoportját különböztetjük meg: a házasságban élők és az azon kívül eső formák (futó kalandok, együttélés, élettársi kapcsolat). A házasság intézménye Isten terve azok számára, akik társra vágynak. Minden más forma az isteni renden kívül esik. Ne feledjük: mindaz, ami nem a hitvesi ágyban történik, Isten szemében paráznaságnak minősül. De Ő egy sokkal kiválóbb utat szeretne mutatni! Ezt a tanítást meghallgathatod: www.hazassagtan.fw.hu
Miért nem meri mindenki felvállalni a nyilvános elköteleződést? Esetleg magukban sem biztosak? Az együtt élők gyakran érvelnek azzal, hogy nem a papír számít! De nézzük meg, hogy mi a különbség a házasság szentségében és a kapcsolatban élők áldottsága között. Fizikai síkon valóban csak az okirat létezésében különbözik. De szellemi vonatkozásban már sokkal nagyobb a különbözőség! A házasság szövetségén kívül hiányzik Isten Szellemének a ragasztója, ami összeköti a párokat; továbbá az a gigantikus erő, amellyel a tízezerszeres ellenséges erőt is képesek megfutamítani; valamint az egységre áradó áldások teljessége.
A ‘nem örökölhetik Isten országát’ kifejezést sajnos gyakran félreértelmezik, és úgy vélik, hogy a paráznák a pokolba jutnak. (Gal. 5,19-21) Az ezzel kapcsolatos helyes értelmezés: az újjászületett, de testi módon élő keresztények a földön nem tudják birtokba venni, megtapasztalni az áldások teljességét, továbbá veszítenek a mennyei, örökre szóló jutalmukból! Tehát a paráznák nem az üdvösségüket veszítik el, csupán az áldásaikat csorbítják. (A ‘nem mehetnek be Isten országába’ kifejezés vonatkozik az üdvösségre.)
Látod már, hogy mely párkapcsolatok a legáldottabbak? Amelyek Isten terve szerint valók! A teljesség csak az Úr előtt megkötött frigyben található meg. A házasság megfelelő mederbe tereli és intézményesíti a szexualitást. A hívők a tisztátalan életükkel Krisztus Testét szennyezik be. De a házasságkötés megszünteti a paráznaságot oly módon, hogy az együtt élőknek az egybekelésüket követően már saját tulajdonú hitvesük lesz. (1Kor. 7,2) A pásztorok nem erkölcscsőszök, ők tanítanak, a döntést pedig mindenki saját maga hozza meg. Isten azonban elvárja, hogy a rendelkezésre álló világosságban járjunk!

Bor Ferenc

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. július 2.

„Drága gyermekek! Ma Fiammal való egységre hívlak benneteket, nehéz és fájdalmas lépésre. Bűneitek teljes megvallására és meggyónására, a megtisztulásra hívlak titeket. A tisztátalan szív nem tud Fiamban és Fiammal lenni. A tisztátalan szív nem tudja a szeretet és az egység gyümölcseit teremni. A tisztátalan szív nem tud helyes és igazságos dolgokat cselekedni és nem tud Isten szépséges szeretetének példája lenni, azok számára, akik körül veszik, és akik még nem ismerték meg őt. Ti, gyermekeim, gyűljetek körém lelkesedéssel, vággyal és várakozással telve, és én kérem a jó Atyát, hogy megtisztult szívetekbe helyezze a Szentlélek által Fiamat, a hitet. Gyermekeim, hallgassatok rám és gyertek velem.”
 
A Szűzanya távozásakor bal oldalán a sötétséget mutatta, a jobb oldalán pedig a keresztet aranyló fényben.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani

2011. július 1. péntek; 23:00
Szeretett leányom, az ima és az Irántam való hűség olyan, mint a víz, amelyet egy szomjas embernek adnak. Ha víz szűkében vagytok, akkor tovább szomjaztok, és végül  víz hiányában meg fogtok halni. Mindazoknak, akik ismernek és szeretnek Engem, és hűségesek Hozzám, a következőket mondom: meg kell egy dolgot értenetek: ha nem veszitek továbbra is rendszeresen magatokhoz Testemet, és nem imádkoztok Hozzám, akkor el fogjátok hamar veszíteni az Irántam való vágyat. Enélkül a vágy nélkül el fogtok távolodni Tőlem,  egészen addig,  ameddig a fejetek elfordul Tőlem a bűn kísértése miatt, amelyet a sátán ültet a lelketekbe.  Amikor már nem Vagyok az életetekben valóban jelen, akkor ti már nem az Én gyermekeim vagytok.
Legyetek éberek minden időben. Az ima megvéd benneteket a bűntől. Irántam való hűségetek talán vonzani fogja a csalót, aki gyakran gúnyolódni fog veletek. Mégis, ha hűségetek nem rendszeres Irántam, akkor a világban céltalanul fogtok bolyongani.
Híveim, értsétek meg, hogy az ima sok nézeteltérést tud a világban elhárítani. Azoknak az imáknak a hatására, amelyet ez a látnoknő és más látnokok mondanak, már meggyengültek azok a közvetlen veszélyek, amelyek a pápát fenyegették, de nem hosszú időre. Az Én áldott Édesanyámhoz intézett ima hegyeket tud elmozdítani, meg tudja gyengíteni az undorító gonosztettek hatásait, beleértve azokat is, amelyek már meg voltak jövendölve, és meg tudja téríteni a bűnösöket is.
Ne feledd el a következő tanítást: Az ima, a te fegyvered a csaló ellen. Küldetésedben mindenekelőtt,  meg kell tanulnod a rendszeres imádkozás szükségességét. A Szemlélődésben több időt kell Velem töltened, mert ha nem ezt teszed, akkor meggyengülhet az érzékelő képességed az üzeneteimmel szemben, és hibák léphetnek fel. Légy óvatos leányom, amikor olyasmit adnak neked, ami a jövendölések dátumára vonatkozik. Ha Én hónapokat mondok, akkor az egy éven belül bármikor bekövetkezhet. Ne téveszd össze az emberi értelmezéseket az Általam adott időzítésekkel. Én nem adtam neked semmilyen jellegzetes dátumot, csak egy irányvonalat.
Ezek a jövendölések be fognak teljesülni, de egyedül csak az Örök Atya keze által. Bízzál jobban Bennem. Imáid és az Én követőim imái segíthetnek a katasztrófák késleltetésében, és egyes esetek elhárításában. Mindig emlékezz erre.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!  Mert ha ezt szívből teszitek, imáitok meghallgatásra fognak találni. Különösen imádkozzatok azokért a világvezetőkért, akiknek nemsokára elveszik az életüket, gyűlölettel telt, gonosz tettek által. Ezeknek és mindazoknak, akiknek kemény szívük van, akik az embertelenség bűncselekményében vétkesek, nagy szükségük van az imáitokra.
Mindig imádkozzatok a bűnösökért, mert Én minden gyermekemet szeretem, és szükségem van imáitokra, hogy a pokol tüzétől megmenthessem őket.
A ti mindig irgalmas
Jézus Krisztusotok

2011. július 1., péntek

Két brit kapucinus az utcára vitte az Oltáriszentséget


Az egyik szerzetes nyolc percen át felemelve tartotta az Oltáriszentséget, miközben társa modern litániát mondott Jézusról. A felvétel szerint a járókelők különféleképpen reagáltak.
A Lancashire-beli Preston főterén áthaladók közül többen letérdeltek, míg mások érdeklődve, nevetgélve vagy közömbösen szemlélték az eseményt. Az áldozócsütörtöki misszió újszerű módon, úgynevezett flash mob (előre megrendezett csoportjelenet) formájában, vagyis nem teljesen spontán, hanem mintegy harminc önkéntes részvételével történt. A dolog érdekessége az, hogy ennél többen térdeltek le a szentség előtt.
A litánia szövegének magyar fordítása alább olvasható.

Jézus Krisztus a Biblia valamennyi könyvében szerepel.
A Teremtés könyvében Jézus az Asszony Szülötte.
A Kivonulás könyvében ő a húsvéti Bárány.
A Leviták könyvében ő a Pap, az Oltár és az áldozati Bárány.
A Számok könyvében ő a Felhőoszlop nappal és a Tűzoszlop éjjel. 
A Második Törvénykönyvben Jézus a Próféta, akárcsak Mózes. 
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Józsue könyvében Jézus üdvösségünk Vezére. 
A Bírák könyvében Bíránk és Törvényhozónk.
Rut könyvében testvéri Megváltónk.
Sámuel két könyvében igaz Prófétánk. 
Ezdrásnál ő építi újjá életünk romba dőlt falait. 
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Nehemiás könyvében ő épít fel minket újra. 
Tóbiás könyvében ő az új élet Hírnöke. 
Judit könyvében ő a Gyengeség, aki Győzelemmé lesz.
Eszter könyvében ő a Pártfogónk.
A Makkabeusok két könyvében ő a Vezér, aki meghal Isten törvényéért.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Jóbnál Jézus örökké élő Megváltónk.
A Zsoltárokban ő a Pásztorunk.
A Példabeszédekben ő a Bölcsességünk.
A Prédikátornál ő a feltámadás Reménye.
Az Énekek énekében szerelmes Vőlegényünk.
A Bölcsesség könyvében Isten gondolatának kiáradása.
Sirák fia könyvében Jézus a Biztonság. 
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Izajásnál Jézus a szenvedő Szolga.
Jeremiásnál ő az igaz Sarj.
A Siralmak könyvében ő a Próféta, aki sír.
Báruknál ő az Örökkévaló Irgalma.
Ezekielnél ő az, aki uralkodni méltó.
Dánielnél Jézus a negyedik férfi a tüzes kemencében.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
  
Ozeásnál Jézus a Férj, aki örökké hűséges a bűnöshöz.
Joelnél ő keresztel tűzzel és Szentlélekkel.
Ámosznál ő állítja helyre az igazságosságot.
Abdiásnál ő az, akinek hatalma van, hogy megmentsen.
Jónásnál ő a nagy Küldött.
Mikeásnál ő a jó hírt hozónak lába.  
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Náhumnál Jézus a mi Erősségünk a megpróbáltatásban.
Habakuknál megváltó Istenünk.
Szofoniásnál Izrael Királya.
Aggeusnál ő a Pecsétgyűrű.
Zakariásnál alázatos, szamárcsikón érkező Királyunk.
Malakiásnál Jézus az igazságosság Fia.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
 
Máténál Jézus a köztünk lévő Isten.
Márknál Isten Fia.
Lukácsnál Mária Fia, aki hozzánk hasonlóan érez.
Jánosnál az Élet Kenyere.
Az Apostolok Cselekedeteiben Jézus a világ Megváltója.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!

A római levélben Jézus Isten Igazságossága.
Az első korintusi levélben ő a Feltámadás.
A második korintusi levélben ő a vigasztalás Istene.
A galata levélben ő a Szabadságunk és Szabadítónk.
Az efezusi levélben Jézus az Egyház Feje.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
A filippi levélben Jézus az Örömünk.
A kolosszei levélben ő a Kiteljesedésünk.
A tesszalonikai levelekben ő a Reménységünk.
A Timóteusnak írt első levélben ő a Hitünk.
A Timóteusnak írt második levélben biztos Állandóságunk.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!

A Titusz-levélben Jézus az Igazság.
A Filemon-levélben Jótevőnk.
A Zsidókhoz írt levélben ő a mi Tökéletességünk.
Jakabnál ő a hitünkben rejlő Erő.
Péter első levelében ő a Példaképünk.
Péter második levelében ő a Tisztaságunk.
Jöjjetek most, térdeljetek elé!
Az első János-levélben Jézus az Életünk.
A második János-levélben Mintaképünk.
A harmadik János-levélben Ösztönzőnk.
A Júdás-levélben hitünk Alapja.
A Jelenések könyvében Jézus az eljövendő Király.
Ő az Első és az Utolsó, a Kezdet és a Vég.
Ő a Teremtés Kezdete és mindenek Alkotója.
Ő a világegyetem Tervezője és minden idő Ura.
Mindig volt, mindig van és mindig lesz: mozdulatlan, változatlan, legyőzhetetlen, megsemmisíthetetlen.
Megsebezték, mégis gyógyulást hozott.
Átdöfték, mégis enyhíti fájdalmainkat.
Üldözték, mégis szabadságot adott.
Meghalt, de életre kelt.
Feltámadt és erőt ad.
Uralkodik és békével tölt el.  
A világ nem érti meg őt.
Hadseregek nem győzhetik le. 
A tudósok nem tudják megmagyarázni.
A hatalmasok nem tudják kikerülni.
Heródes nem tudta megölni.
A farizeusok nem tudták összezavarni.
Nero nem tudta összezúzni.
Hitler nem tudta elhallgattatni.
A New Age nem tudja pótolni.
Ő az Élet, a Szeretet, az Örökkévalóság, ő az Úr.
Ő a Jóság, a Gyengédség, ő az Isten.  
Szent, igazságos, hatalmas, erős, tiszta.
Útjai igazak, szavai örökké megmaradnak, törvényei sohasem változnak, szelleme áthat minket.
Megváltóm, Üdvözítőm, Istenem, Papom, Örömöm, Vigaszom, Uram, életem Ura. Amen.
Magyar Kurír
Nem lesz ellenőrzés az orosz-fehérorosz határon

Oroszország az orosz-fehérorosz-kazah vámunió fejlesztésének jegyében péntektől megszüntet mindenféle ellenőrzést a Fehéroroszországgal közös határán, s a kazahsztáni határon is csak a határőrség marad. Hivatalos bejelentés szerint az ehhez szükséges dokumentumokat ratifikálták a vámuniót alkotó tagállamok. Az orosz vámőrség illetékese szerint a fehérorosz határon a továbbiakban nem lesz semmiféle ellenőrzés, az utazók észre sem veszik, hogy határt léptek át, mert Oroszország és Fehéroroszország már messzire jutott a közös szövetségi államba való integrálódás útján.
Ezzel szemben a kazah határon továbbra is csak a kijelölt átkelő helyeken lehet átjutni, ahol azonban csak határőrök végeznek majd ellenőrzést. A határőr ellenőrzések fenntartásának oka, hogy még  vannak eltérések Oroszország és Kazahsztán migrációs jogszabályai között, de az egységesítésen dolgoznak.
A három tagállam külső határain minden marad a régiben.
A határok megnyitása az utolsó pillanatig kétséges volt, mert eltérések voltak az orosz és a kazah behozatali vámtételek között is.
A határnyitás nyomán szerzett első tapasztalatokat július közepén összegzik.
A három ország vámuniójának létrehozásáról szóló első megállapodást két éve írták alá, s az éppen egy éve lépett életbe.  A vámunió  orosz politikusok szerint ösztönző hatással lesz a tagállamok gazdasági fejlődésére. Az egységes piac 170 millió fogyasztót ölel fel, a a vámunió tagjai a belső kereskedelmi korlátokat lebontják, kifelé viszont közös vámokat vetnek ki. Mindez növeli majd a három ország GDP-jét, becslések szerint a növekedés 2015-re 15 százalékot tehet ki.
A vámunióból leginkább Kazahsztán profitál, és a legtovább Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ódzkodott: szakértők a vámunió körüli vitával hozzák összefüggésbe egyebek között a tavaly júliusi orosz-fehérorosz gázár-háborút is.

(MTI)
Natália nővér egy XX. századi látnok volt, aki Szűz Mária és Jézus közléseit közvetítette az emberiség felé: a közlések főként a II. világháború borzalmainak elhárítására vonatkoztak. XII. Piusz pápa hitelesítette a jelenéseket; a Mindszenty József által elrendelt vizsgálat szintén eredménnyel zárult. A kortársak közül mégis sokan kételkedtek. A történelem egyébként tele van látomásokról szóló beszámolókkal: ma már világszerte ismerik Jeanne d' Arc nevét, akit Isten látomásokban kért Franciaország angol uralom alóli felszabadítására. Egy francia kisvárosban, Lourdes-ban pedig egy 14 éves lánynak, Bernadette-nek összesen 18 alkalommal jelent meg Szűz Mária. Nézőink közül mindenkinek szíve joga eldönteni: hitelt ad-e a szentéletű nővérnek. Mi mindenképpen érdemesnek tartottuk arra, hogy életét, tevékenységét bemutassuk.
http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/04/07/20/Natalia_nover_egy_XX_szazadi_latnok.aspx

Calcuttai Boldog Teréz anya idézetek

2011. április 01.
Vegyétek a fáradtságot, hogy állhatatosak legyetek az apró dolgokban! Ahhoz, hogy legyőzzük az ördögöt, a világot és a testet, szükséges a bűnbánat és az elégtétel. Így mondta Jézus. Krisztus szenvedése meg kell, hogy változtasson bennünket. Ez a változás Isten kegyelmének segítségével történik úgy, hogy igazán lemondunk saját énünkről. Tartós, nehéz áldozat kell ehhez. Ki kell magunkat üresíteni.
2011. április 02.
Elmélkedjünk nagy odaadással Urunk szenvedésén és vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy megláthassuk, mi okozta Jézus szenvedését! Ezen elmélkedtem ma reggel. Ki fogom javítani hibáimat, és hogy jobban részesülhessek Jézus szenvedésében, elégtételre szánt cselekedeteimet megkétszerezem. Szigorú ellenőre leszek szememnek. Csak tiszta gondolatokat fogadok szellemembe, nagy figyelemmel tartom meg a szív csendjét, hogy abban meghallhassam Isten erősítő szavait, és teljes szívemből erőt meríthessek, hogy megvigasztalhassam a szegények szenvedéseiben rejtőzködő Jézust.
2011. április 03.
A feltámadott Jézus örömtő sugárzik – kívánom nektek az Ő örömét! Áldozat nélkül nem lesz örömötök. Azért előzi meg a Nagypéntek a Húsvétot. A kölcsönös szeretet boldogság: „Onnan tudják majd, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” (Jn 13,35) Örömöt szeretnék szerezni felebarátomnak.
2011. április 04.
Jézus nélkül életünk értelmetlen lenne, föl sem tudnánk fogni. Jézus életünk magyarázata. Szívünk békéje érdekében megpróbálunk többet beszélni Vele, és kevesebbet az emberekkel.
2011. április 05.
A feltámadott Krisztus legyen örömötök és békétek! Föltámadott Urunk öröme adjon nektek erőt a munkában! Ez legyen az Atyához vezető út, a világító Fény, az Élet Kenyere.
2011. április 06.
Emlékezzetek rá: a tiszta szív meglátja Istent. Kérem az Urat, hogy mindnyájan emlékezzetek erre, és meggyőződéssel gyakoroljátok minden nap, hogy semmi se szakíthasson el benneteket Krisztus szeretetétől. Ez a meggyőződés bizonnyal nagy szentséghez vezet. És ha szentek lesztek, imává alakíthatjátok munkátokat. A szentség gyümölcse, hogy – bár a világban élünk – meg tudunk maradni szemlélődőnek.
2011. április 07.
Jézus úgy kívánja, hogy szeressük egymást, ahogyan az Atya Őt szerette. Jól megértettük ezt? A szeretet helyett annyi durvaság van a világon, a kedvesség helyett annyi keserűség, a csend helyett annyi viszálykodás. Elfeledjük, hogy Isten épp a szív csendjében szólal meg, és a mi hangunk is szívünk teljességéből szól.
2011. április 08.
Fiatalok, mélyen szeressétek és tiszteljétek az idősebbeket; idősebbek, mély szeretettel és tisztelettel övezzétek a fiatalabbakat, mert ők ugyanúgy Jézushoz tartoznak, mint ti. Ő mindannyiunkat kiválasztott magának, hogy világosságként ragyogjunk és szeretve szeressünk a világban. Ahhoz, hogy az Ő lámpásává váljunk, gyöngédnek, szeretetteljesnek, odaadónak, őszintének kell lennünk, egymás iránt. Ez a legegyszerűbb út. „Erről ismerik majd meg, hogy tanítványaim vagytok.” (Jn 13,35)
2011. április 09.
A családban rendszeresen kell imádkoznunk. Elegendő időt kell biztosítanunk az imádságra. Gyakran sietve, az utolsó pillanatban, minden összeszedettség nélkül imádkozunk. Remélem, és kérem Isten segítségét, hogy átszellemültebbé, csendesebbé, szeretetteljesebbé váljunk.
2011. április 10.
Ma alaposan vizsgáljátok meg, mennyire vagytok tiszták. A tisztasággal nem tréfálhatunk. Vigyétek elmélkedéseteket Jézus elé. Nyissátok meg magatokat Jézus előtt. Ne járjatok magatokban – járjatok Jézussal együtt! Ajánljátok föl Neki magatokat egész életre szóló szeretettel.
2011. április 11.
A szegénység öröm: meg kell elégednetek azzal, amitek van, és azzal is, amitek nincsen. Sokan jönnek Kaluttába a Szeplőtelen Szív leprásokat gondozó kórházába, hogy dolgozzanak, és azt mondják: „Most nemcsak nézek, hanem látok is. Otthon csupán nézem, de nem láttam. Most, hogy hazamegyek meg fogom látni a szegényeket.
2011. április 12.
Isten ajándékokkal halmozott el mindannyiunkat. Kérjünk a Szűzanyától egy utolsó ajándékot: tegye szívünket olyan szelíddé és alázatossá, mint amilyen Fiáé volt. Jézus tőle kapta szívét, benne formálódott.
2011. április 13.
Betlehemben „örömöt” hirdettek az angyalok. Jézus örömét még életében meg akarta osztani az apostolaival. „Az én örömöm legyen bennetek” (Jn 15,11). Az öröm volt az őskeresztények legelső szava. Hányszor ismétli Szent Pál is: „Örvendezzetek mindig az Úrban, ismétlem Nektek: örvendezzetek” (Fil 4,4). A keresztség hatalmas kegyelmére válaszul örömmel szolgáljátok az Egyházat. Az öröm nem vérmérséklet kérdése
2011. április 14.
Nehéz nekünk megérteni Jézust, mert Ő Isten. Mária viszont egy közülünk: Mária szeretett, átadta magát egészen, kiüresítette magát. Isten sem töltheti meg azt, ami már teli van. Ki kell üresíteni magunkat ahhoz, hogy Isten betölthessen minket.
2011. április 15.
Minden hibánk ellenére Isten szeret minket, mindig szolgálatotokra és szolgálatomra siet, hogy a világban fölgyújtsa a szeretet és együttérzés fényét. Szívből jövő köszönettel és derűs tekintettel feleljetek hát Jézusnak.
2011. április 16.
„Ha valaki szeret engem, megtartja tanításomat (Jn 14,23). „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket (Jn 13,34). „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, és Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” (Jn 14,23) Szeretetteljes munkában, szeretve egymást, kegyelmet sugározunk és növekszünk, erősítjük az isteni szeretet. Attól pillanattó fogva, hogy Jézusban szeretjük egymást, úgy tudunk majd szeretni, ahogyan Ő, és általunk Ő jelenik majd meg minden személynek és az egész világnak. Ebből a kölcsönös szeretetből pedig az emberek fölismerik, hogy az Ő tanítványai vagyunk.
2011. április 17.
„Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad” (Fil 4,13). Az, amit Teréz anya mond, lehet, hogy nem mindig érdekel titeket. De Jézusmindig és mindenben szólhat hozzátok. Nincs magyarázat, meg kell róla győznötök magatokat. Így is, ilyen gyengén is? Belsőleg ilyen erőtlenül? Igen, mert megszabadulhatok gyöngeségeimtől – az Ő segítségével.
2011. április 18.
Íme a buzgóság jelei: - határtalan és féktelen munkakedv; - minden alkalom megragadása a lelki segítségnyújtáshoz; - az Ige állandó, szakadatlan tanítása; - minden egyes léleknek a legmagasabb értékkel való felruházása, hiszen Üdvözítőnk azt állította: „Az Evangélium a szegényeknek hirdettetik” (Mt 11,5).
2011. április 19.
Ma az Egyházban és azon kívül látható sok-sok szenvedés kizárólag a rosszul értelmezett szabadságból és modernségből ered. Nem lehetünk szabadok, ha akaratunkat nem vagyunk képesek szabadon alárendelni Isten akaratának. Sokat beszélnek a párbeszéd szükségességéről, a személyes szabadságról, mintha csak ezek hiányoznának az engedelmes életből. Beszélnek arról, hogy milyen nagy szükség van a közösségi életre, de közösségi élet felelősség nélkül nem lehetséges. És ez automatikusan vezet az engedelmességhez.
2011. április 20.
A Szűzanya iránti szeretetet csak imádkozva tanulhatjuk meg. De mindenekelőtt való az öröm, amelyet megpróbáltunk szétárasztani az egész világon. Szeretve, ahogyan Jézus szeretett mindannyiunkat, ahogyan szerette Édesanyját és a mi Édesanyánkat, ahogyan bennünket szeretett és szegényeit. A Szűzanya az Egyház anyja és édesanyánk: tisztasága, szegénysége, engedelmessége. Próbáljátok teljes egészében befogadni a Szűzanyát életetekbe és otthonotokba.
2011. április 21.
Emlékezzetek az Evangélium ama jelenetére… Nagyon sok ember volt az esküvőn… Mégis csak a Szűzanya vette észre, hogy fogyóban van a bor. Rosszul érezte magát z ifjú pár miatt, és meg akarta menteni őket a megaláztatástól, hogy nincs elég boruk a vendégek számára. És mit tett akkor? Nem csapott zajt, nyugodtan elhagyta a szobát (mert zsidó ünnepeken férfiak és nők külön voltak), odament Jézushoz, és egyszerűen azt mondta neki: Nincs több boruk” (Jn 2,3) Lássátok Mária szeretetét, ahogyan figyeli, mire van szüksége másnak, és amilyen gyöngéden szólt Jézushoz: védtelenül állt ott a válaszra várva.
2011. április 22.
Jézus negyven napot töltött imádságban, mielőtt nyilvános életét megkezdte volna. Gyakran visszavonult: egész éjszakákat töltött egyedül a hegyekben, csöndben, imádságban. A csönd gyümölcse az ima. Az ima gyümölcse a hit. A hit gyümölcse a szeretet. A szeretet gyümölcse a szolgálat. Biztosítsuk egymásnak a béke és nyugalom légkörét, amely elősegíti az imádságot, a munkát, a tanulást és a pihenést.
2011. április 23.
A tiszta szív szabad, és a szabad szív képes a szeretetre. Köszönöm, Mária. Segíts nekünk, hogy megvédjük tisztaságunkat, akár életünk árán is. Emberi lény ne tudja megrontani Istennek ezt az ajándékát személyünk ellen irányuló támadással. Mindent Jézusért, általad, Jézus anyja, Édesanyám.
2011.április 24.
Látjátok, én nem törődöm a ruházatommal. Mindig megkérdezem: „Kérem szépen, kaphatok egy…?” Ha pénz érkezik hozzám, minden jogom meglenne rá, hogy megtartsam és elköltsem. De nem teszem. Szükségem van egy táskára? „Kérem szépen, kaphatok egy…?”
2011. április 25.
Legyünk szőlővesszők a Jézus-szőlőtőn! Így szilárd elhatározással, nagyobb szeretettel és alázattal fogjuk szeretni és szolgálni egymást, és valami szépet adunk Istennek. Biztos vagyok benne, hogy összetartozó szeretetteljes szív vagytok, és így teljesítitek Teréz Anya kívánságát és betöltitek reménykedését, hogy együtt növekedjetek a szentségben, egymás és a szegények iránti szeretetben.
2011. április 26.
Isten minden egyes gyermekét néven szólította. „Te enyém leszel, és víz el nem sodorhat, sem tűz meg nem égethet.” A mindenható Isten beszél a lélekhez. Ő magadért választott téged. Te szent vagy. Kisgyerek korunktól tanították nekünk, hogy ha egy szerzetes jött, bármit is csináltunk, félbe kellett hagynunk a dolgunkat és meg kellett hajolnunk, mert a fölkentség szentségével találkoztunk: valami különös dologgal.
2011. április 27.
„Legyenek egyek, Atyám, ahogyan Te bennem és én Tebenned” (Jn 17,11). Mindannyian egyetlen családot alkotunk. Mindannyiunk kötelessége és kiváltságai azonosak. Ugyanazért a célért dolgozunk. Ahogyan isteni Tanítónk imádkozott tanítványaiért, Szent Pál is ugyanarra irányítja az első keresztényeket. „Adja nektek a türelem és a vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértők legyetek” (Róm 15,5)
2011. április 28.
Ha igazán megértjük a csend értékét, akkor értjük majd meg az imádságot. „Jézus Szívének csendje, szólj hozzám!” Ha igazán és csak Jézussal akarunk lenni, meg kell tudnunk őrizni a csendet. Figyelnünk kell a csendre, hogy szellemünk összeszedett, összpontosított maradjon. A csend csodálatos: belső életünk védelmezője.
2011. április 29.
Emlékszem, hogy egyszer egy szeméttelepen szedtem össze egy nőt. Láttam, hogy haldoklik. Elvittem onnan, haza magammal, ő meg csak egyre ezt ismételgette: „A fiam tette ezt velem.” Többször mondta, egymás után: „Éhes vagyok, meghalok, szenvedek.” És egyre csak azt ismételgette: „A fiam tette ezt velem.” Sok idő kellett hozzá, hogy ki tudja mondani halála előtt: „Megbocsátok a fiamnak.”
2011. április 30.
Mi a Szentáldozásból merítjük erőnket. Áldozzatok, hogy szelíd és alázatos szívűek legyetek. Mondjuk gyakran: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint.” Ez is az alázat apró cselekedete. Tegyük meg, hogy jobbak lehessünk.
2011. május 01.
SZENT JÓZSEF, A MUNKÁS. A Szent Család Jézusból, Máriából és Józsefből áll. Jézus nem volt egyedül. Ahhoz, hogy a család teljes legyen, Jézus hatalmasságán és Mária szeplőtelenségén túl szükség volt Józsefre, az ácsra is.
2011. május 02.
Jézus szeretetért átdöfött szíve emlékeztet bennünket arra a hatalmas kegyelemre, hogy az Oltáriszentségben az Ő Testében és az Ő drága Vérében részesülhetünk. Nagyon hiányzik a szeretet. Jézus szíve ezért van átdöfve. Amikor a szeretet ellen vétünk, az Ő szívét döfjük át. Emlékezzünk arra, amit Urunk Alacoque Szent Margitnak mondott: a legnagyobb fájdalmat választottainak gondatlansága, mulasztása okozza.
2011. május 03.
Nincs szeretet imádság nélkül. Ha nincs szeretet otthonainkban, vizsgáljuk meg imaéletünket: hűséges, hiteles, állandó, teljes-e, átjárja-e úgy mindennapjainkat, hogy szívünk csendjében megszülethessen Isten igéje? Ha jól ismernénk a csend művészetét, örömét, gyümölcseit, Isten szeretete ragyogna otthonainkban és az irányítaná minden cselekedetünket.
2011. május 04.
Nagyobb szeretettel és nagyobb hűséggel végezzük engesztelő munkánkat! Teljes egészében adjunk tovább minden kapott szeretetet! Azért engesztelünk, hogy kegyelmet és örömet szerezzünk magunknak és az egész világnak. Azoknak is, akik elhagyták vagy megpróbálták elhagyni a vallást.
2011. május 05.
Nagyon fontos, hogy megtanuljatok imádkozni. Úgy imádkozni, hogy valóban szeretni tudjátok a körülöttetek lévőket. Az imádságot mindenek elé helyezem. Az imádságon keresztül jut belénk a táplálék. Ahogy járom a házakat, mintha kevesebb szeretetre és több panaszkodásra, veszekedésre lelnék. Miért van ez? Mert hiányzik két dolog: az ima szelleme és a csend.
2011. május 06.
Elsősorban akkor leszünk szentek, ha megszabadítjuk szívünket a tisztátalanságtól és önzéstől. Így leszünk képesek arra, hogy szeressük Jézust, és hogy jelenlétét megéljük életünkben. Másodsorban minden hamisságtól, veszélyes olvasmánytól meg kell szabadítani szellemünket – még ha csak kíváncsiságból is vennénk kézbe. Óvakodnunk kell a meggondolatlan ítéletektől. Így megengedjük Jézusnak, hogy közöttünk lakozzék. Végül harmadsorban, sohasem támadhatunk magunk és mások ellen: sohasem lehetünk tisztátalanok testben és lélekben.
2011. május 07.
Úgy látom, nem örülünk már annyira annak, hogy a szegények kenyerét ehetjük. Ugyanazt a kenyeret, amit ők esznek. Néhányan azért nem eszik, mert nem ízlik nekik ez az étel, vagy mert túl meleg vagy épp túl hideg, otthagyják a húst, vagy épp válogatnak. Azért jöttünk, hogy Krisztus szegénységének szegényei lehessünk. Ő gazdag volt. És szegénnyé tette magát értünk.
2011. május 08.
Vizsgáljátok meg, mennyire vagytok engedelmesek, és meglátjátok majd, milyen kapcsolatban áll ez tisztaságotokkal. Belső tapasztalatot kell szereznetek, de csak akkor lesztek képesek erre, ha imában és imával éltek. Ha nem imádkoztok, nem engedelmeskedtek. Ha imában és imával éltek, az imádság gyümölcsként meghozza majd az engedelmességet; az engedelmesség gyümölcse pedig a tisztaság.
2011. május 09.
Próbáljátok megtalálni azt, ami minden emberben szép. Le kellene térdelnem Jézus előtt, aki az emberek szívében lakozik. Mélyítsétek el szereteteteket egymás iránt. Tanuljatok Máriától, aki bízott Szent Józsefben. Mária ott volt mindenütt. Látta a megalázott, tövisekkel koronázott, megostorozott Jézust… Nem szégyellte megvallani, hogy Jézus az ő fia.
2011. május 10.
Amikor Krisztus szívetekben dobog – mert részesültetek az Élet Kenyeréből – emlékezzetek arra, mit érzett a Szűzanya, amikor a Szentlélek kegyelemmel töltötte el. És Ő méhében érezte Krisztus testét. A szellemi és lelki élet olyan erős volt benne, hogy tüstént fölkelt és szolgálatra indult. Minden szentáldozásnak ilyen hatást kellene kiváltania belőlünk, hiszen Jézust vesszük magunkhoz; ugyanazt a Jézust, aki Máriában megfogant. Jézus életének örömhírét nekünk is közölnünk kell másokkal úgy, ahogyan Mária tette.
2011. május 11.
A kegyelem gyümölcse az alázat. A kevélység gyümölcse gyűlölet és keserűség. Ha részesülünk abban az áldásban, hogy Krisztus megjelenik nekünk az Oltáriszentségben, és a szentáldozásban magunkhoz vehetjük Testét és Vérét, akkor miért nem vagyunk szentek?
2011. május 12.
Felnőttek! Tanuljatok, imádkozzatok és Krisztus tündöklő fényével világítsatok a fiatalabbaknak!Lássák meg, hogy teljes egészében Isten kezébe helyeztétek magatokat, tehát elfogadtátok mindazt, amit Ő nektek adhat, és megadjátok Neki, amit kér tőletek. Tanulják meg tőletek a készséges, egyszerű és vidám engedelmességet. Értsék meg általatok, hogy mit is jelent a szerelmetes bizalom. Mosolyotok és örömötök mutassa meg nekik, hogy mennyire boldogok vagytok, és hálásak Istennek azért, hogy kiválasztott benneteket, szolgálni Őt az emberek között.
2011. május 13.
A Szűzanya megtanít majd bennünket az Ő alázatára. Ahogyan Ő tette, nekünk is nagyobb és odaadóbb szeretettel kell gondoznunk a leprásokat, haldoklókat, a magányosokat, a nem kívántakat, hiszen hatalmasok azok a kegyelmek is, amelyeket mi kaptunk.
2011. május 14.
Feltétel nélkül szeressétek a Szűzanyát, és teljes szívvel bízzatok benne. Királynőnk és Anyánk Szeplőtelen Szíve, Te légy mindig Jézushoz vezető utunk! Jézus világossága és Jézus élete legyen mindannyiunkban! Ha elfogadjuk ezt az ajándékot, egyre több alkalmunk nyílik arra, hogy örüljünk egymásnak és békét vigyünk mindenhova.
2011. május 15.
Úgy beszéljetek Jézussal, ahogyan a gyermek beszél édesanyjával, ahogyan a szerelmes feleség az ő urával.
2011. május 16.
Egyszer egy jezsuita elmesélt nekem egy történetet. Másik rendházba helyezték, és vonaton ment az új helyére. Egész napos utazás után megérkezett az állomásra, ahol egy távirat várt rá: „Ülj vonatra és menj egy másik helyre!” – Mire gondolt? ”Ez a távirat bizonnyal Isten akarata.” És nem akadékoskodott. Ilyen teljes a mi engedelmességünk is? Nem kell többé megmagyarázni, mi is az engedelmesség.
2011. május 17.
Bízzatok Istenben, aki szeret titeket, aki szeret minket, aki gondoskodik rólunk, aki mindent lát, mindent ismer, mindent megtehet az én javamra és a lelkek javára. Ha minden a visszájára fordul is, ha hajótörést szenvedek, akkor is teljesen át kell adnom magam Neki. Isten munkáját nekem nem kell ellenőriznem. Nem kell számolnom, hány kilométert tettem már meg, akkor sem, ha kedvemre való lenne. Nem kell kívánnom, hogy haladásom világosan lássam, vagy hogy pontosan ismerjem, hol is állok a tökéletesedés útján.
2011. május 18.
Jézus visszafoghatta ugyan az emberekkel való együttérzését, de amikor látta, hogy éhesek és fáradtak, akkor csillapította éhségüket. Könnyű beszélni a szegényekről, a szegénységről, de milyen kevéssé is ismerjük azt valójában! Hiszen mindenünk megvan, amit csak, kívánunk. Így sohasem fogunk nagy dolgokra hívatni.
2011. május 19.
Egész létünk szent, mert Ő név szerint kiválasztott bennünket. Ruhánk is jele annak, hogy Hozzá tartozunk. Ő név szerint meghívott engem. Én számára drága kincs vagyok. Hogyan? Tenyerestalpas nővér is? Igen, Tenyerestalpas nővér is! A kicsiny Goretti Mária! Bernadett. Jácintka. Mindannyian becsesek és drágák Őelőtte.
2011. május 20.
Jaj nektek, ha nem emlékeztek arra, hogy Ő név szerint hív titeket. Övéi vagytok, becsesek, drágák az Ő számára, Ő szeret titeket. Imádkozom mindannyiótokért, hogy Krisztushoz hasonlóvá növekedjetek, a kölcsönös és szegényeket szolgáló szeretetben.
2011. május 21.
Mit jelent nektek a keresztény élet, bármi legyen is az? Szeretitek? Megbecsülitek? Szerelemmel éltek-e benne? Életetek, örömmel, várakozással, Isten iránti mély hálával teljes azért, amit Ő nektek adott? Valóban boldogok vagytok?
2011. május 22.
Higgyetek nekem: ha a hozzátok legközelebb állót nem szolgáljátok szabadon és teljes szeretettel, akkor semmit sem adhattok a szegényeknek. Egy napon, amikor Új-Delhiben voltam, autón utaztam egy széles úton. Egyszer csak megláttam egy embert, aki félig az úton, félig a járdán feküdt. Az autók elmentek mellette és senki sem állt meg, hogy megnézze, mi baja lehet. Megállítottam a kocsinkat, és az embert magunkkal vittük. A nővérek meglepődtek és megkérdezték tőlem: „Anyám, hogyan látta meg? Senki sem vette észre, még nővéreink sem.” Ha szívünk megszabadul a bűntől, akkor meg fogjuk látni Istent.
2011. május 23.
Szükségünk van az alázatra, hogy megóvjuk magunkat a veszélytől, a bukásoktól, hogy szeretetszolgálatunk valóban gyümölcsöt teremjen. Jó és szép látni Krisztus alázatát. Krisztusét, aki „Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,6-7)
2011. május 24.
A szülői szeretet szép és igen értékes, de Isten kérhet mást is. Emlékszem, amikor azt mondtam anyámnak, hogy el akarok utazni, bezárkózott szobájába, imádkozott, hogy segítséget leljen. Levelet kaptam egy lánytól: „Tudom, hogy hivatásom van, de anyámnak kell döntenie.” Az anyja pedig odaírta: „Ha Jézus, az, aki akarja.”
2011. május 25.
Nem lehetünk alázatosak, ha nem imádkozunk. Jézustól kell kérnünk az alázat ajándékát, hogy imáink gyümölcseként megkapjuk tőle. Imádkozzunk, hogy mindannyian jobban megérthessük Őt.
2011. május 26.
Elfogadni mindazt, amit Ő küld – és odaadni mindazt, amit kér. Derűsen mondani igent Jézusnak akkor is, ha kérése nem kedvedre való. Lehet szó lényegtelen dolgokról, de Isten számára semmi sem lényegtelen: minél kisebb dologról an szó, annál nagyobb legyen a szeretet.
2011. május 27.
Ne beszéljetek! Ne beszéljetek az embereknek életetek nehézségeiről. Egyszerűen csak legyetek boldogok, hogy Krisztus tud azokról.
2011. május 28.
Derűtök, örömötök árama eljut hozzám. Jó szolgálatra vezető lépéseitek visszhangja édes zenét jelent Jézusnak. Jézus forró szomjúságát tartsátok mindig szívetekben. Fiatal diákok! Az alázat igazság, és ti most a keresés időszakában vagytok. Krisztus világosságát tartsátok élőn magatok között.
2011. május 29.
A csend: sokszor meglenne a kész válaszom, mégsem felelek. Várok, és mindig hálás vagyok Istennek, mert megadja nekem ezt a lehetőséget. Mária megmondhatta volna Józsefnek, hogy a benne lévő gyermek Isten fia. Keresztelő János, aki még meg sem született, fölismerte, hogy a Megváltó jött el, de Józsefnek, bár Máriával együtt élt, nem volt erről tudomása. És Mária tudta, hogy József el akart menni. Vegyünk példát erről a csodálatos elhatározásról: fékezzük meg nyelvünket, hogy be ne szennyeződjék.
2011. május 30.
Amikor gyermekek voltunk, anyánk azt mondta, hogy ha hazugságot szólunk, megfeketedik a nyelvünk. Egy napon hazudtam valamit és rögtön befutottam a tükörhöz, hogy megnézzem a nyelvemet… Vigyáznom kell, hogy nyelvem be ne szennyeződjön, mert Jézusnak kell lakoznia ott, ugyanúgy, ahogyan Mária méhében lakozott. Ahhoz, hogy tiszta szívem legyen, szeretnem kell Jézust, és szolgálnom Őt a szegények között is legszegényebbekben. Szeretnem kell felebarátomat, ahogyan Ő szeret engem.
2011. május 31.
Szeressük a Szűzanyát minden munkánk által, amelyet Jézusért, Jézussal végzünk s Jézusnak szentelünk! Kérjük Jézust, hogy segítsen elmélyíteni Mária iránti szeretetünket, és hogy szeretetünk mind személyesebb és bensőségesebb legyen. Szeressétek a Szűzanyát úgy, ahogyan Ő szerette, hogy örömöt szerezzetek Neki. Úgy, ahogy Ő szerzett neki örömöt.
2011. június 01.
Június havában vagyunk és már több mint háromszáz esztendeje annak, hogy a Szent Szív még egyszer föltárult a világnak, hogy fölismerhessük és szerethessük. Ezért, gyermekeim életünk legyen Jézus folyamatos befogadása és átadása. Ugyanennek a szeretetnek kell a szegények felé fordulnia. Hogyan szolgáljuk őket? Mi a szegényeknek köszönhetően létezünk. Ők kenyérre és szeretetre éheznek; vízre és gyöngédségre szomjaznak; megbetegedtek a kóroktól és az elhagyatottságtól; hajléktalanok, mert nincsen házuk és mert nem kívánatosak; négy fal közé vannak bebörtönözve és tudatlansággal befedve.
2011. június 02.
Június havában vegyük a fáradtságot, hogy a szeretet élő példái legyünk. Egyesüljünk mindannyian, hogy megszabaduljunk minden szeretetlenségből fakadó kritikától, gondolattól, vagy cselekedettől, hogy Jézus Szent Szíve vigaszra és elégtételre leljen bennünk.
2011. június 03.
Ne áltassuk magunkat: ami a szívünkben van, az minősíti cselekedeteinket . „A szív bőségéből szól a száj” (Lk 6,45). A tisztaságnak nem kell magába zárkóznia. Az osztatlan szeretetnek meg kell mutatnia magát. Ahhoz hogy igaz lehessen, a szeretetnek vállalnia kell, hogy rosszat is okozhat.
2011. június 04.
Meg fogjuk próbálni, és az imádságban kérni fogjuk, hogy megértsük, szeressük és megéljük az anyagi javak elvetéséből eredő szabadságot. Miért utasították vissza az emberek Krisztust? Isten nem akarja, hogy az emberek szabadságunk miatt visszautasítsanak bennünket.
2011. június 05.
Minden emberi lény vágyódik Isten után. „ Lelkem szomjazik Istenre” (Zsolt 42,3). A keresztények tovább mennek: ők nemcsak vágyódnak Isten után, hanem állandó jelenlétének kincse is ott van közöttük. Mi, keresztények nem szorítkozhatunk arra, hogy azt mondjuk: szeretjük Jézust Oltáriszentségben. Szeretetünket cselekedeteinkbe kívánjuk átültetni. Nem választhatjuk külön egymástól az Oltáriszentséget és a szegények valóságát.
2011.június 06.
Tegyetek úgy, hogy családotokba megérkezhessen a mi Urunk, és veletek együtt lélegezhessen. Jézus megígérte, hogy szívébe vési azok nevét, akik Szent Szívének tiszteletét terjesztik a világon. Jézus nem csap be bennünket: nevünk be van írva az Ő szívébe.
2011.június 07.
Jézus nem használt sok szót ahhoz, hogy megértesse velünk, hogyan kell szeretni felebarátainkat. Annyit mondott: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket”(Jn 15,12).
Gyakran meg tudunk győzni idegen embereket, de nem mindig jut időnk arra, hogy otthon derűt sugározzunk a mellettünk élőknek.
2011.június 08.
Ő az ige, akit ki kell jelentenünk. Ő a fény, amit meg kell gyújtanunk. Ő az út, amelyen végig kell mennünk. Ő az élet, amelyet meg kell élnünk. Ő a szeretet, amelyet szeretnünk kell. Ezért úgy cselekedjünk, hogy életünk Jézus befogadása és átadása legyen.
2011.június 09.
Mi nem megtartjuk az engedelmességet, mint Isten ajándékát. Isten nem azért adja ezt nekünk, hogy háborgasson bennünket, hanem hogy nyissa meg szívünket az Ő igéinek, amelyeket a teremtmények által küld, hogy gyengéd szeretetben egyesülhessünk. Krisztus azért hív minket, hogy akaratunkat szeretetéhez kössük. Ezért, ha engedelmeskedsz, nem vagy egyedül. Ha arra figyelsz, aki parancsol neked, csak azt fogod látni. De ha magasabbra tekintesz, Őt látod majd.
2011.június 10.
Megint elismétlem: cselekedjetek úgy, hogy otthonotok mindinkább a szeretet és a béke háza legyen! Ne hagyjátok, hogy az ördög ravasz cselfogásaival rászedjen benneteket és durvaság és keménység lakozzon közöttetek! Legyetek egymás iránt mindig szeretettel!
Nagy figyelemmel legyetek egymás iránt, és ez nagy szeretethez és egységhez vezet majd benneteket.
2011.június 11.
Megvan bennetek az ellenszolgáltatást nem váró adakozás forró buzgalma? Segítetek a viskókban és a nyomornegyedekben élő gyermekeknek (akár a házi feladatuk megoldásában is)? Ég-e bennetek a vágy, hogy fölleljétek a nagyobbacskákat és fölkészítsétek őket az elsőáldozásra? Kívánjátok-e, hogy együtt legyetek a gyermekekkel a vasárnapi misén? Akartok-e minél több családot a Szent Szívnek szentelni ebben a hónapban? Örültök-e, hogy a legnehezebb munkákat kell elvégeznetek?
2011.június 12.
Jézus Szent Szíve elénk tárja az együttérző és kegyelemteljes szeretet mélységét, magasságát és tágasságát, amelyet Isten sugároz mindannyiunkra.
Isten jelenlétének tudatában töltsük ezt a hónapot. Isten bennünk lakozik és segít minket, hogy fölfedezzük szeretetének ajándékait itt és most, mai világunkban is.
2011. június 13.
Jó szeretnék lenni, de van valami (ha csak piciny dolog is), ami nem engedi, hogy egészen eggyé legyek Jézussal. Kérjetek Tőle erőt a változáshoz. „Aki nyelvével nem üt sebet, már igaz úton jár.”
2011. június 14.
Jézussal való egyesülésünk gyümölcse tisztaságunk lesz. Épp úgy, ahogyan a gyermek gyümölcse a házasság szentségének. Szeretnünk kell, hogy tiszták lehessünk. Minden eszközt föl kell használnunk ahhoz, hogy tiszták legyünk; testben és lélekben egyaránt.
2011. június 15.
Csak egy kegyelmet kértem számotokra: azt, hogy fölfoghassátok Jézus szavait: „Szeressétek egymást.”Egyre inkább értem, megértem: ha nincs meg közöttünk ez a szeretet, akkor agyondolgozhatjuk ugyan magunkat, ám a munka mindig csak munka marad, és nem szeretet. A szeretet nélkül végzett munka rabszolgaság.
2011. június 16.
Mi abban az örömben is részesülünk, hogy közelebb kerülhetünk Hozzá, magunkhoz véve Őt a szentáldozásban. De Jézus nem elégszik meg azzal, hogy az Élet Kenyere legyen számunkra; szegények szenvedő testében rejtőzve éhezővé változtatja magát.
2011. június 17.
Hitelesen, alázatos az, aki lemond mások megítéléséről, és aki mindig gyöngéd érzéseket és gondolatokat táplál irántuk, aki örül mások javának, aki megbocsátja hiányosságaikat, aki boldog és mindig vidám a szegények, betegek és haldoklók között. Ha nem ellenkeztek elöljáróitokkal, ha derűsen viselitek a megaláztatásokat és figyelmesek vagytok társaitokhoz, akkor valóban alázatosak vagytok.
2011. június 18.
Életünk az Isteni Gondviseléstől függ. Így kell lennie. Ingyen kaptatok, ingyen is adjatok. Nem kell kiiktatnunk ezt a fogalmat: „ingyen”. – Inkább ki kell állnunk mellette. Nem engedhetjük meg, hogy az emberek kiüresítsék a jelentését. . Egyszerűen és mindig ingyen kell tennünk mindent. Maradjatok meg egyszerűeknek; ne keressetek soha felesleges és szükségtelen dolgokat.
2011. június 19.
Amikor valamely helytelen viselkedésünket szüleinknek kell kijavítaniuk, őszinte szívvel mondják meg nekünk az igazságot. Természetes és gyermeki bizalommal próbáljuk megkönnyíteni a feladatukat, Isten akaratának tekintve mindazt, amit tesznek és mondanak.
2011. június 20.
„De hát egyedül nekem kell megcsinálnom ezt? Megint csak nekem kell elvégeznem ezt a megalázó munkát?” – Megeshet. Annak ellenére, hogy akarnátok, mégis megtörténhet. Nem megtagadnotok kell érzelmeiteket, hanem fölajánlani azokat. Ebben áll az áldozat. Ez a kereszt, amelyet át kell ölelnünk.
2011. június 21.
„Az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem lakik és én őbenne.” (Jn 6,55-57) Többet már nem tehetett Jézus értem, minthogy testét ételként adta nekem. Nem, még Isten sem tehet ennél többet, nem nyilváníthat ki ennél nagyobb szeretetet.
2011. június 22.
Ne féljetek; szükség van a Keresztre, szükség van a szenvedésre. Ez annak a jele, hogy közel vagytok Jézushoz.
2011. június 23.
Legyetek gyöngédek azok iránt, akik felelősek valamiért. Tegyetek velük úgy, ahogyan ti cselekednétek az ő helyükben. Amikor Krisztus együtt élt apostolaival, mindig szeretetre méltó volt. Bízott mindannyiukban, személyre szóló szeretettel szerette mindannyiukat.
2011. június 24.
Igazi csend kell, hogy egyedül maradhassunk Istennel. Szükségünk van az áldozat szellemére, ez szítja bennünk a szeretet tüzét. Megtanultuk már a csend művészetét? Ha a csendet nem ismerjük, én mondom nektek, akkor nem imádkoztok, mert a csend gyümölcse az imádság. Szükségünk van a csendre, hogy megláthassuk van-e a szívünkben valami más is Jézuson kívül.
2011. június 25.
Hűségesek legyetek az apró dolgokban, mert ebben lakozik a ti erőtök. Istenünk előtt semmi sem kicsiny, mert Ő olyan nagy, és mi olyan kicsinyek vagyunk. Éppen ezért bízza ránk ezeket az apró dolgokat, hogy megmutathassuk iránta érzett szeretetünket. Általa minden naggyá válik. Ő kicsiny dolgot nem cselekedhet. Isten dolgai mindig határtalanok. Igen. Hűségesen végezzétek a szeretet apró gyakorlatait, amelyek életszentséggé épülnek bennetek, és Krisztushoz tesznek titeket hasonlatossá.
2011. június 26.
Kedves Testvéreim! – ismerjétek meg az Igét, - szeressétek az Igét, - éljétek az Igét, - adjátok tovább az Igét, - és igazságban éltek majd. „És az igazság szabaddá tesz majd titeket” (Jn 8,32).
2011. június 27.
Amikor nem tartunk bűnbánatot, nagyon gyorsan belénk lopódzik a vágy a gazdagságra, és kitalálunk mindenféle mentséget, csakhogy igazolhassuk magunkat. A bűnbánat szellemének gyengülése lelkünk kárára való. Bűnbánattal és elégtétellel engeszteljük ki bűneinket, testünket megzabolázzuk, és így kegyelmek bőségében részesülünk. Nem rendkívüli elégtételeket kell tennünk, csupán apró dolgokról van szó, melyek lelkünket Istenhez és Istent lelkünkhöz közelítik.
2011. június 28.
Munkánkat meg kell próbálnunk nagyobb figyelemmel, odaadással és engedelmességgel végezni. Jó hatással lesz lelkünkre.
2011. június 29.
Hálás vagyok mindannyiótoknak, akik lángoló örömmel terjesztitek a családokban a Szent Szív szeretetét.
2011. június 30.
Ha igazán fölfogtuk a csöndet, akkor megértettük az imádságot. Az együtt imádkozó család együtt is marad. Az imádság a mi alapunk; ahhoz, hogy elérkezzünk az imádsághoz, le kell mondanunk minden egyébről.

Szorozzunk meg minden összeesküvés-elméletet (-1)-gyel

- a Georgia-kövek első parancsolata: tartsd az emberiség éves szaporulatát 500 millió fő felett;
- az Olduvai-elmélet ipari civilizációs jelleggörbéje a normál parabola felszálló ága, origóban a Holdra szállás;
- a Luganoi-jelentés szerint a Bilderberg-csoport legfőbb törekvése a minél nagyobb népsűrűség az egész Földön, és a Föld lakóinak öt csillagos szállodai körülmények biztosítása;
- Hetesi Zsolt korrigálta az olajkitermelési csúcsra vonatkozó elméletét: a kitermelés jelleggörbéje 45 fokos szög alatt emelkedő, a végtelenbe tartó egyenes;
- 2001. szeptember 11-én az ikertornyok acéloszlopainak megerősítésén dolgozott a Moszad és a CIA, csak túlhevültek az acéloszlopok a serény munkavégzés közben és az arra járó repülőgépek pályájára dőltek;
- Pearl Harbor: Roosevelt elnök kiadta a támaszpont kiürítésére vonatkozó parancsát, amit a japán császárral is közölt – a japánok Hirosimát és Nagaszakit akarták bombázni – megelőzendő a várható atomtámadást, de téves koordináták alapján a baráti USA-támaszponton engedték ki bombaterhüket a kamikáze-gépek;
- Hitler nem is sejtette, hogy felmenői között egy Rotschild-báró is ékeskedik – teljesen önépítő zsenialitással vitte bele hőn szeretett német népét egy véletlenül totális megsemmisülésbe torkolló háborúba;
- Lenin soha nem hallott a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyveiről, a nyugati bankvilágtól egyetlen kopejkát el nem fogadott, csak is kizárólag az orosz nép felemelkedése lebegett égő tekintetében már akkor, amikor az első gulágokat gondoskodó atyaként megépítette;
- a FED által kizárólagos joggal 1913 óta gyártott Dollár nevezetű papírtermék a Föld minden országában hihetetlen sikernek örvend, elsősorban az 1 Dolláron figyelő szemnek, és az Új Világrendet hírdető lélekemelő felíratoknak köszönhetően;
- Alaszkában, a Gakona nevezetű település közelében gazdasági megfontolásokból antenna-ültetvényt telepítettek amerikai farmerek – rájöttek, hogy az északi fény soha nem látott mértékű növekedésre serkenti az antenna-magokat; a kifejlett antenna sokadmagával különös jelenségeket produkál, ha véletlenül nem aratják le időben;
- új vizuális művészeti ág terjedt el a bolygó nagy részén: a több ezer éve megszokott, és igen unalmassá vált felhőtípusokat az új technológia révén geometriai alakzatokkal sikerült felváltani; a földeken gürcölő parasztok, a strandokon napozó, munkában megfáradt dolgozók, de a csak passzióból az eget kémlelő félőrültek is kitörő örömmel fogadták a teljesen megváltozott rajzolatú felhő-kavalkádot: csíkokat, fátylakat, fehér tócsákat; még azt is pozitívumként könyvelték el, hogy földjeiket kissé túláztatták a mellékjelenségként elkönyvelhető esők, hogy a Napot játékos rácsozat mögé kényszerítették a népek szórakoztatását felvállaló repülőgépek; a megnövekedett allergiás megbetegedéseket a parlagfű számlájára írta mindenki; a lassan kibontakozó élelemiszerhiány jól jött a túlsúllyal küzdő európai emberek számára, sőt a nyomában kibontakozó III.Világháború éppen akkor tudott megélhetést biztosítani a munkanélkülivé vált fiatal férfiak számára, amikor devizahiteleiket már alig voltak képesek törleszteni – az átázott termőföldek felvásárlására is éppen időben jelentkeztek közel-kelet-i befektetők, akik egy törvénytisztelő civilizáció képviselői, és éppen ezért felhagytak bizonyos őslakosoktól kölcson vett földeken folytatott építkezéseikkel;

Akinek a fenti szorzási eredmény nem tetszik, nyugodtan szorozza vissza az egészet (-1)-gyel.

/Statikus/

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatt, elfordítson Tőlem benneteket

2011. június30., csütörtök; 20:00
Szeretett leányom, ezen az estén mosolygok az örömtől, amely Szívemet elárasztotta, mert végre a fiatalok is meghallották Igéimet az interneten keresztül, amint az meg volt jövendölve.
Ilyen módon egyre több ember lesz képes a világnak elmondani azt, hogy hogyan kell a Nagyfigyelmeztetésre felkészülni. Megreped a Szívem az örömtől, amikor azt a szeretetet látom, amelyet gyermekeim Irántam tanúsítanak a világ minden sarkában. Szeretetem sohasem hal ki. Az Én szeretett követőim szeretetemmel vannak eltelve, amelyet szívükben éreznek. Most meg tudják mondani a világnak beleértve a cinikusokat is, hogy milyen nagyon tisztelnek Engem, azáltal, hogy mindenkinek magasztalják dicsőségemet.
Azoknak a bátor és szerető teremtményeimnek a következőket mondom: Ők megfogják nyerni mindazokat, akik mindennek előtt, a Földi létük Igazságainak mondanak ellen. A Mennyország örvend mindazoknak, akik az interneten keresztül nyíltan hirdetik Irántam való szeretetüket. Irántuk való szeretetem körbe veszi őket, úgy, hogy kegyelmeim mindannyiukat elárasztja majd, a Föld egyik sarkától a másikig.
Ne feledjétek el egy tanításomat, gyermekeim: tanításaim Igazságai sohasem változtak. Az emberi tévedés, felszentelt szolgáim bűnei és azok bűne, akik visszaéltek az igazsággal, azért, hogy a saját törekvéseiket előnyben részesítsék, mindez, beszennyezhette Nevemet, de az, hogy ki is vagyok valójában sohasem változott. Én az emberiség Megmentője vagyok. Először azért jöttem megmentésetek miatt, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. Most azért jövök, hogy megmentselek benneteket még az Utolsó Ítélet előtt.
Mivel a szeretetem nagyon erőteljes, ezért kiterjed az egész világra a Szentlélek ereje által, hogy az ölembe hozzon vissza benneteket. Most érezzétek szeretetemet, gyermekek. Ne hagyjátok, hogy csalódásaitok Egyházam emberi gyengeségei miatt elfordítson Tőlem, Jézus Krisztustól, vagy az Örök Atyától benneteket.
Azoknak, akik az Egyház bűnei miatt elfordulnak Tőlem
A bűnök azok, amelyek miatt elzárkóztok az Igazság elől. Mindazok közületek, akik az Egyházat okolják a belém vetett hitük hiányossága miatt, nem őszinték önmagukkal szemben, mert ha valóban szeretnének Engem, akkor nem beszélnék ki magukat. Gyermekek, a sátán most mindenütt ott van a világban és arról próbál meggyőzni benneteket, hogy nincs értelme a hiteteknek, hogy az nem olyan fontos és nem azt jelenti, hogy ezért bejuthattok a Mennyországba. Egyes esetekben azt hiszitek, hogy Isten Irgalmassága végtelen és hogy megmentésetek is lehetséges, hogyha az életetek során nem okoztok fájdalmat másoknak.
Nagyon gyakran kihívás számomra, amikor a világ gonoszságaiért Engem okoltok. Ilyen, amikor Rám vagy Istenre, az Örök Atyára vagytok dühösek: Miért hagyja Isten jóvá a világ gonoszságait, ami tele van gyilkossággal, erőszakkal, terhesség megszakítással, kínzásokkal, önzőséggel és szegénységgel? Most szálljatok magatokba és hallgassátok az alábbiakat.
Emlékezzetek a bűnre, amelyet sátán okoz, akiről a legtöbb ember azt hiszi, hogy nem is létezik, mégis eláraszthat mindenkit közületek, mert a Teremtőtöktől, Istentől, az Atyától egy ajándékot kaptatok: ez az ajándék a szabad akarat, amelyet mindenki megkapott. Egyesek jó dologra használják fel ezt az ajándékot, amellyel, mindenkivel szemben szeretetet mutatnak, míg mások visszaélnek vele, hogy kihasználják a többieket. Amikor sátán megnyeri őket gyenge szabad akaratuk miatt, akkor nagy szörnyűségeket képesek elkövetni.
A szabad akarat a tietek, gyermekeim, de amikor a bűn ezt megfertőzi, akkor káosz keletkezik a világban. Isten, az Atya, nem kényszeríthet benneteket arra, hogy abbahagyjatok valamit, legyen az jó, vagy rossz, mert nem akar beleavatkozni a szabad akaratotokba. Ő mindig imára fog biztatni benneteket, azért, hogy megkapjátok a szükséges kegyelmeket a bűn elkerülhetésére. Szabad akaratotok miatt, két döntés közül fogtok választani: Istenhez fordulni, vagy megengedni sátánnak, hogy hazugságai által elcsábítson benneteket, aki az Igazságtól akarja lelketeket elfordítani.
Ne felejtsétek el: az Igazság Én vagyok. Sátán nem akarja, hogy ti az Igazságot lássátok. Intelligenciátokat fogja felhasználni és mesterkélt érveket fog felajánlani, hogy elcsábítson benneteket. Még arról is meg tud győzni benneteket, hogy valami rossz, amikor az jó. Szóval, amikor azt hiszitek, hogy képmutató dolog az imához folyamodni és Istent, az Atyát dicsőíteni, mert az Egyháznak bűnei vannak, akkor ezt a megtévesztést olyannak kell felismerjétek, amilyen valójában: teljesen más útra biztat benneteket, hogy elforduljatok Tőlem. Gyermekeim, most mutassátok meg szereteteteket azáltal, hogy felálltok és egy hitetlen világban megvéditek Nevemet.
Nagyon közel az az idő, amikor másokat biztatni fogtok arra, hogy meghallgassák a ti nézeteiteket. Ugyanúgy, mint azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Bennem, hangosan kiáltják, hogy milyen nagyon gyűlölnek Engem, nektek is meg kell most mondanotok a világnak, hogy szerettek Engem. A nagy megtérések csak akkor indulnak el a világban. Hadd emeljelek fel benneteket, úgy, hogy gyermekeimet előkészíthessétek arra, hogy a földi új Paradicsomomba bemehessenek. Ne feledjétek, csak azok mehetnek be ebbe a Paradicsomba, akik hisznek Bennem és az Örök Atyában.
Most menjetek és hozzátok Hozzám a sokaságot.
Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus