Korábban áttekintettük már az Egyház tanítóhivatalának máig következetes folytonosságban lévő megnyilatkozásait a születésszabályozás (összefoglaló nevén) Természetes Családtervezésnek, vagy röviden TCST-nek nevezett módszeréről.
Ebben a korábbi cikkünkben láttuk, hogy a kérdésben ma mércének állított Humanae Vitae enciklikában Boldog VI. Pál összefoglalja ugyan a születésszabályozás általános erkölcsi szempontjait, azonban a TCST-vel kapcsolatban nem közöl részletes elemzést, hanem helyette egyszerűen XII. Piusz pápa 1951. október 29-én kelt, a szülésznőknek szóló üzenetét hivatkozza meg referenciaként (ahogy jeleztük, ezt a fontos hivatkozást sajnálatos módon az enciklika magyar nyelvű hivatalos fordításából valamiért kihagyták, látható azonban a dokumentum latin eredetijében, vagy pl. angol nyelvű változatában).
2012-ben egy amerikai katolikus pap prédikációban foglalta össze és magyarázta el világosan a híveknek az Egyház TCST-ről szóló tanítását. A prédikáció szövegének leirata a katolikus író Jay Boyd Ph.D. személyes blogján jelent meg először, melyet Boyd később a TCST témájának szentelt teljes könyvébe ("Natural Family Planning: Trojan Horse in the Catholic Bedroom?") is beemelt. Az alábbiakban a pap atya prédikációjának magyar nyelvű fordítását közöljük, amelyet a Boyd könyvében szereplő leirat alapján készítettünk el.
A prédikáció hangfelvételét 2015-ben a Sensus Fidelium katolikus YouTube-csatorna is közzé tette, aláfestő képekkel videóvá bővítve. A magyar nyelvű szöveghez ezt a videót is mellékeljük, hogy angolul értő olvasóink eredetiben is meghallgathassák.
A prédikáló pap kilétét sajnos sem Boyd könyvéből, sem a Sensus Fidelium videójából nem tudtuk kideríteni.
***
Eddig a házasságot vizsgáltuk.
Láttuk, hogy a házasság szerződés, ami egy kapcsolatot eredményez. Láttuk, hogy a házassági szerződés nagyon sajátos; hogy benne egy férfi és egy nő életreszóló és kizárólagos jogot ad és fogad el azokra a cselekményekre, amelyek önmagukban alkalmasak gyermekek nemzésére. Láttuk, hogy Isten egy következményt kapcsol ennek a szerződésnek a megkötéséhez. Ha a férfi és a nő érvényesen kötik meg a szerződést, úgy kettejük között a kapcsolat szorosabbá válik, mint egy apa és fia, vagy mint egy fiútestvér és lánytestvér között. Ezt a kapcsolatot közvetlenül Isten hozza létre.
Ez a kapcsolat életreszóló - ami azt jelenti, hogy halálig tart. Kizárólagos, ami azt jelenti, hogy csakis az a bizonyos férfi és nő vesznek részt benne, és senki más. És korlátozott, ami azt jelenti, hogy a pár csakis azokra a cselekményekre kap jogot, amelyek önmagukban alkalmasak gyermekek nemzésére.
Házasságra lépve Isten mindkét félnek jogokat ad, ami azt jelenti, hogy a másik házastársnak ennek megfelelő kötelessége áll fenn, hogy az ezekkel kapcsolatos méltányos kívánságot elfogadja.
Amikor ezt tavaly megvizsgáltuk, láttuk, hogy ez súlyos kötelesség, láttuk, hogy a másik házastársnak ez az igazságosság alapján jár, és hogy ezt vagy nagylelkűen megadják, vagy egyáltalán nincs megadva.
Láttuk, hogy pontosan azért, mert ez egy súlyos kötelesség, súlyos ok nélkül megtagadni ennek az adósságnak a megadását, halálos bűn az igazságosság ellen, és halálos bűn a tisztaság ellen is.
Most röviden idézzük fel, hogy pontosan mi is a házasság célja. Isten két sajátos célra hozta létre a házasságot. A házasság elsődleges célja a gyermekek nemzése és nevelése. Ez a házasság elsődleges célja.
A házasság másodlagos céljának két szempontja van: kölcsönös segítségnyújtás, és gyógyír. Vessünk ezekre egy-egy pillantást.
Először is, kölcsönös segítségnyújtás és jólét: Isten azt akarja, hogy férj és feleség segítsék egymást - nem csupán a házimunkában és a gyermekek nevelésében, hanem leginkább is kölcsönös szeretettel és gondoskodással egymás iránt.
Gyógyír: a bűnbeesés óta a házasság gyógyír is a bujaságra. Ez azt jelenti, hogy a házasság egyik célja a szenvedélyek legitim csillapítása, ez azonban nem pusztán a szenvedélyekkel kapcsolatos: ez a szeretet kifejezését, valamint a férj és feleség, mint két személy mélyebb egyesülését is célozza.
Isten tehát a házasságot két sajátos céllal hozta létre: az elsődleges célja a gyermekek nemzése és nevelése; a másodlagos célja pedig a házastársak kölcsönös segítségnyújtása és jóléte, valamint hogy gyógyír legyen a bujaságra.
Világosan értenünk kell ezeket a dolgokat, mindenekelőtt azért, hogy az Evangélium szerint élhessünk, másrészt azért, hogy világosan elmagyarázhassuk és átadhassuk a házasság helyes, istenadta fogalmát azoknak a felebarátainknak, akiket Isten az életünkbe helyezett.
Szembe fogjuk magunkat találni ezzel a káosszal és zűrzavarral. Meg kell majd fizetnünk annak a több, mint negyven évnyi gyáva csöndnek az árát, amit a legtöbb szószékről és a legtöbb püspökségről ezekben tapasztaltunk az Egyesült Államokban. Gyáva csönd ez. És ez a legszeretetteljesebb, amit mondhatunk róla. Gyáva csönd, mulasztás a hívek felé a néha fájdalmas igazságok elmagyarázásában a házasságról, a válásról, a fogamzásgátlásról, a sterilizációról, és a perverzióról. Gyáva csönd... mintha nem lenne pokol.
Mintha nem lenne pokol.
Mintha nem lenne pokol azok számára, akik nem követik az Egyház tanítását ezekben a dolgokban, vagy azon papok és püspökök számára, akik nem figyelmeztetik őket. Imádkoznunk kell, hogy ez a gyáva csönd véget érjen... végre. És hogy azok a püspökeink és papjaink, akik ezt a zűrzavart megörökölték, valahol bátorságra találjanak, valahol erőt találjanak a szólásra: mindenekelőtt a kormányunk fogamzásgátlásban megmutatkozó imperializmusával szemben, de még inkább és még különösebben a válás, a fogamzásgátlás, a sterilizáció, és a saját sorainkban jelenlévő perverzió bűnei ellen, ami minket ebbe az állapotba juttatott.
Mostanáig gyáva csönd volt. Eljött a számadás ideje. Imádkoznunk kell.
Imádkozzunk az apaságért, mert ez az, ami hiányzik az Egyházban. Apaság: erről szól ez a válság, az apaság hiányáról.
Mielőtt továbbmennénk, íme egy idézet George bíborostól, amin érdemes elgondolkodnunk. George bíboros azt mondta: "Arra számítok, hogy ágyban halok meg. Az utódom majd börtönben. Az ő utódja pedig mártírként, a nyilvánosság előtt."
Azt hiszem, George bíboros optimista.
Legutóbb megvizsgáltuk a fogamzásgátlást. Ma megnézzük azt az eltorzult gondolkodást, ami időnként ahhoz a gyakorlathoz kapcsolódik, amit helyesen időszakos megtartóztatásnak nevezünk, és ami időszakos tartózkodást jelent a házastársi jog gyakorlásától. Az időszakos megtartóztatásnak ezt a gyakorlatát széles körben TCST vagy Természetes Családtervezés néven ismerik.
Az eltorzult gondolkodás tökéletes példáját láthatjuk egy olyan cikkben, aminek a címe: "Kicsi? Közepes? Nagy? Extra nagy? Melyik a jó méret a családod számára?", és amelyet Gregory Popcak írt, aki hívő katolikusnak látszik. A szerző azzal kezdi, hogy megkérdezi:
Vajon Isten arra hív, hogy legyen még egy gyermeked? Az Egyház az ő bölcsességében nem ad választ erre a kérdésre, ad azonban néhány nagyon egyszerű gyakorlati tanácsot azoknak a pároknak, akik őszintén keresik az Úr akaratát ebben - és néhány tanács talán meglepő lehet.
Eddig rendben van. Most nézzük meg, milyen tanácsot találunk a cikkben:
"A legjobb mód aktív megkülönböztetést végezni ebben a kérdésben" - tudniillik abban a kérdésben, hogy legyen-e még egy gyermekünk - "az, ha állandó jelleggel TCST-t használunk."
Mit is mond itt? Azt, hogy ha egy pár azon gondolkodik, hogy vajon Isten azt akarja-e, hogy legyen még egy gyermekük, úgy a legjobb, az Egyház által is jóváhagyott mód ennek megválaszolására, ha időszakos megtartóztatást, vagyis TCST-t alkalmaznak. Nos, előre szólt, hogy néhány tanácsa meglepő lesz a számunkra.
És ez a tanács nagyonis meg kell, hogy lepjen minket - mivel teljességgel téves.
Téves. Nézzük meg, miért. Egy a Vatikán lapjában, a L'Osservatore Romano-ban 1997-ben megjelent cikkre utalunk, hogy megnézzük, mi a téves ebben. A cikk címe is árulkodó: "Súlyos okok igazolhatják a párok számára az időszakos megtartóztatás alkalmazását".
Ez a cikk XII. Piusz pápára, VI. Pál pápára, és Boldog II. János Pál pápára hivatkozik. Mivel a válaszai rendkívül részletesek, mi nagyrészt csak a tiszteletreméltó XII. Piusz pápa magyarázataira fogunk hagyatkozni.
Mielőtt a pápához fordulnánk, szögezzük le, hogy megértettük, hogy a pápa semmiféle szabályt nem talál itt ki. Valójában nincs ilyenfajta tekintélye. Isten nem adott senki számára tekintélyt a házasság természete és szabályai felett. Sem a párnak, még kevésbé az államnak vagy ezeknek a hamis bíráknak, sem az Egyháznak, de még a pápának sem. Isten nem adott ilyen tekintélyt senkinek. Így hát mi az, amit a pápa itt tesz? A pápa megmagyarázza a szabályokat, nem kitalálja azokat. Elmagyarázza, milyennek alkotta Isten a dolgokat. Ami azt illeti, minden, amit a Szentatyától hallani fogunk, kikövetkeztethető abból, amit már tudunk a házasságról, a házassági szerződésről, és a házasság céljáról.
Ahogy azt már megszokhattuk, az idézeteket kiemeljük, bemásoljuk, és az érthetőség kedvéért szerkesztjük.
Első pont, XII. Piusz pápától:
Az időszakos megtartóztatás erkölcsi megfelelőségét aszerint kell megállapítani, hogy a pár szándéka megfelelő erkölcsi bizonyossággal bíró okokra van-e alapozva, vagy sem. Az a puszta tény, hogy a férj és feleség nem sérti az aktus természetét, és a gyermeknek, aki az elővigyázatosságuk ellenére születhet, az elfogadására és felnevelésére is készek, még önmagában nem elegendő a szándékuk becsületességének és a motivációik kifogástalan erkölcsösségének garantálására.
Az első pont tehát, hogy megfelelő és súlyos okoknak kell fennállnia az időszakos megtartóztatás (TCST) alkalmazására. Mindjárt rá fogunk térni ezekre az okokra, de mielőtt megtesszük, megnézzük a pápa második pontját, amelyben elmagyarázza, hogy ez miért igaz.
Második pont: a pápa itt elmagyarázza, miért szükséges, hogy megfelelő és súlyos okok fennálljanak. Vegyük észre, hogy a pápa magyarázata a házassági szerződésen alapszik, ami jogokkal ruházza fel a párt, de a házasság elsődleges célján is, ami a pár egy idevonatkozó kötelessége.
XII. Piusz:
A házassági szerződés, amely felruházza a házaspárt a természetes hajlam beteljesítésének jogával, az élet egy adott állapotába helyezi őket, nevezetesen, a házasság állapotába. Mármost a házaspárokra, akik az állapotuknak megfelelő cselekménnyel élnek, a természet és a Teremtő rábízza az emberiség fenntartásának feladatát. Ez az a jellemző szolgálat, ami az állapotuk sajátos értékét, a bonum prolis-t adja. Az egyén és társadalom, a nép és az állam, maga az Egyház, a létében függ, Isten által alapított rend szerint, a termékeny házasságoktól. Éppen ezért, elfogadni a házas állapotot, folyamatosan élni az ennek az állapotnak megfelelő és csakis benne törvényes képességgel, egyúttal súlyos ok nélkül kibújni annak elsődleges feladata alól, bűn lenne magával a házas élet természetével szemben.
Mit mondott tehát a pápa? Hogy a házassági szerződés jogot ad a párnak a házassági cselekményre, ennek a jognak a gyakorlása pedig kötelességet ró rájuk, ami nem más, mint a gyermeknemzés. Miért? Azért, hogy az emberiség fennmaradjon - ami a házasság elsődleges célja.
Emellett a pápa megjegyzi azt is, hogy súlyos okok nélkül bűn rendszeresen gyakorolni a házassági jogot a házassági kötelesség elhagyásával.
Ismerjük már ezt a koncepciót. Kötelességünk szentmisére menni vasárnaponként és a kötelező ünnepnapokon. Ha súlyos ok nélkül ezt kihagyjuk ezeken a napokon, bűnt követünk el. De ha súlyos okunk van arra, hogy a szentmisét elmulasszuk, úgy ez egyáltalán nem bűn. Ez pontosan ugyanaz a koncepció.
XII. Piusz világos ebben:
Ha súlyos okok állnak fenn, a cselekményt a terméketlen időszakokra korlátozni törvényes lehet. Ha azonban ésszerű és igazságos ítélet alapján ilyen súlyos okok nem állnak fenn, úgy annak szándéka, hogy a házasságuk gyümölcsözőségét elkerüljék, miközben az érzékiségük teljes kielégítését folytatják, csakis az élet hamis értékelésének, és józan etikai elvektől idegen indítékok eredménye lehet.
Ha tehát súlyos okok állnak fenn, úgy az időszakos megtartóztatás (TCST) alkalmazása jogos. Ha azonban nincsenek súlyos okok, "úgy annak szándéka, hogy..." [megismétli az idézetet].
Mármost az alapvető hiba Popcak úr érvelésében világosan látható. Annak a gondolatnak a népszerűsítésével, hogy a pár folyamatosan gyakorolhatja az időszakos megtartóztatást, mint a megkülönböztetés eszközét annak eldöntésére, hogy legyen-e még egy gyermekük, lényegében felcseréli a házasság elsődleges és másodlagos céljait - mintha a házasság elsődleges célja lenne a házastársak kölcsönös segítségnyújtása és jóléte, valamint hogy gyógyír legyen a bujaságra, és a házasság másodlagos célja lenne a gyermekek nemzése és nevelése.
Harmadik pont: azután, hogy a pápa elmagyarázta, miért kell, hogy egy házaspárnak megfelelően súlyos okai legyenek a TCST gyakorlására, most azt magyarázza el, mik is ezek az okok.
A súlyos indítékok, mint amilyenek azok, amelyek nemritkán orvosi, fejlődéstani, gazdasági és társadalmi ún. 'indikációkból' erednek, felmentést adhatnak a férjnek és feleségnek a kötelező, tevékeny adósság alól, hosszú időre, vagy akár a házasélet teljes időtartamára is.
A pápa itt rámutat, hogy amíg erre súlyos ok áll fenn, a házaspár jogosan mentesülhet a gyermeknemzés alól, akár a házasélet teljes időtartamára is. Később rámutat arra is, hogy a házaspár kétféle módon erkölcsösen is elkerülheti a gyermeknemzést: időszakos vagy teljes önmegtartóztatással.
Fontos felismernünk, hogy a "súlyos" nem jelent "életveszélyest". Súlyosnak kell lennie, ahogy súlyos okunk kell, hogy legyen ahhoz, hogy a vasárnapi szentmisét kihagyjuk; itt ugyanarról a gondolatról van szó. Mik tehát ezek a súlyos okok?
Mondunk néhány tipikus példát.
Orvosi: súlyos, valódi, és objektív veszély, aminek egyik vagy másik partner - általában a nő - testi, vagy akár pszichés egészsége van kitéve.
Fejlődéstani: a gyermek súlyos és gyógyíthatatlan örökletes rendellenességének valódi lehetősége. Ez a házasság teljes időtartama alatt fennállhat, vagy csak egy átmeneti időszak alatt, például amikor a nő orvosi kezelésben kell, hogy részesüljön, ami alatt bizonyos fajta gyógyszerek születési rendellenességeket okozhatnak.
Gazdasági: ez komoly pénzügyi nehézségre utal. Komoly pénzügyi nehézségre. Egy olyan mélyen anyagias társadalomban, mint a miénk, ez a pont Isten előtti brutális őszinteséget kíván. A mi kultúránkban túlságosan is gyakran kerülnek az élet csapdái maga az élet elé.
Társadalmi: ez olyan, a társadalmi renden belüli problémákat foglalja magába, mint amilyen a legfeljebb egy gyermeket megengedő zsarnoki szabályozás Kínában; vagy olyan katasztrófákat, mint árvíz, tűzvész, háború, és így tovább.
Így tehát lehetnek súlyos orvosi, fejlődéstani, gazdasági, vagy társadalmi okok az időszakos megtartóztatás gyakorlására.
A súlyos ok mellett azonban van még néhány további körülmény, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy jogosan lehessen az időszakos megtartóztatást avagy TCST-t gyakorolni. Ezeket nagyon könnyű megérteni, mivel a házasság adósságából következnek, és a házassági szerződésben, valamint a házasság céljaiban gyökereznek.
Először is: a beleegyezésnek az időszakos megtartóztatásba kölcsönösnek és szabadnak kell lennie mindkét fél részéről, és bár a két házastárs beleegyezésének közösnek kell lennie, azt akármelyikőjük egyedül is visszavonhatja.
Ahogy a pápa kijelenti:
...[E]z azért van, mert a jog a házassági szerződésből levezethetően állandó jog, ami nem megszakítható vagy időszakos, és mindkét fél egymás felé tiszteletben kell, hogy tartsa.
Ezt láttuk már, amikor a házasság adósságáról beszéltünk.
Másodszor, ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat egyik házastársat sem fogja bűnbe vinni. Minél inkább valószínűsíthető a súlyos bűn veszélye, annál súlyosabb ok szükséges az időszakos megtartóztatás gyakorlásához.
Ezért ahhoz, hogy az időszakos megtartóztatás (TCST) legitim legyen, abba mindkét házastársnak kölcsönösen és szabadon bele kell egyeznie, fenntartva, hogy bármelyik házastárs bármikor felfüggesztheti azt, méltányos kérést kifejezve az adósság tiszteletben tartására. És ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat nem eredményez súlyos bűnt egyik házastárs számára sem.
Tekintsük át tehát:
Láttuk, hogy ha súlyos okok vannak rá, egy házaspár legitim módon gyakorolhat időszakos megtartóztatást avagy TCST-t.
Láttuk, hogy ezek a súlyos okok jelenthetik például a szülő súlyos és objektív egészségügyi állapotát, a gyermek súlyos születési rendellenességének valós lehetőségét, a pénzügyi terhek valós eseteit, és a társadalmi rend olyan zavarait, mint a háború vagy az éhínség.
Láttuk, hogy ebbe a gyakorlatba mindkét házastárs kölcsönösen és szabadon bele kell, hogy egyezzen, fenntartva, hogy bármelyik házastárs bármikor felfüggesztheti azt egy méltányos kéréssel.
És láttuk, hogy ésszerű biztosíték kell, hogy legyen arra, hogy ez a gyakorlat egyik házastárs számára sem fog súlyos bűnt eredményezni.
Mármost könnyű belátni, hogy a TCST állandósult használatának ötlete, súlyos okok nélkül, visszaélést jelent. Talán azt állítjuk ezzel, hogy a TCST a fogamzásgátlás romlottságához hasonlítható? Nem. Mivel a közvetlen fogamzásgátlás és a közvetlen sterilizáció belsőleg rossz cselekedetek, ez pedig nem az. Azok belsőleg rosszak, ami azt jelenti, hogy sohasem megengedhetők. A közvetlen fogamzásgátlás és sterilizáció soha, semmilyen körülmények között nem megengedhető, ez azonban igen.
Jól van, de ha ez nem belsőleg rossz, akkor azt állítjuk, hogy Popcak tévedése magától értetődő? Nem, nem ezt. Egyáltalán nem. Mondjuk ki világosan. Ha nem követjük Isten szabályait, úgy a TCST lelkek elvesztéséhez vezethet.
És nem csak a pokolban.
"Hogy érti azt, atya, hogy lelkek elvesztéséhez vezethet, és nem csak a pokolban?"
Ez egy jó kérdés. Vegyünk csak egy sokgyerekes családot, mondjuk tízgyerekeset. Képzeljük el azt a helyzetet, amikor valakinek az édesapja egy tizedik gyermek fia, az édesanyja egy tizedik gyermek lánya, ő maga pedig egy tizedik gyerek gyermeke. Az apa tehát egy tizedik gyermek fia, az anya egy tizedik gyermek lánya, ő pedig egy tizedik gyermek fia.
Ezzel a kombinációval ha bármelyik közvetlen felmenője állandó jelleggel gyakorolta volna a TCST-t, nyugodtan állíthatjuk, hogy ő sohasem jött volna a világra. Az ő lelke abban az értelemben elveszett volna, hogy sohasem vált volna létezővé. Ezt könnyű belátni.
Azt hiszem itt mindenki egyetértene azzal, hogy ha megkérdeznénk ezt az embert, ő lenne az első, aki elmondaná, mennyire hálás érte, hogy létezhet. Hálás azért, hogy a felmenői voltak annyira nagylelkűek az Isten előtti kötelességük teljesítésében, hogy ő hálás lehet, hogy lehetőséget kapott az üdvözülésre. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetértene.
Megkérdezhetnénk őt: "hé, atya, ön hálás azért, hogy létezik?". "Hé, atya, ön hálás azért, hogy a felmenői nagylelkűek voltak az Isten előtti kötelességük teljesítésében?" "Hé, atya, ön hálás azért, hogy legalább lehetősége van az üdvözülésre?"
Én ugyanis egy tizedik gyermek fia vagyok. Az idei nyárig azt hittem, hogy az édesanyám egy tizedik gyermek lánya, de mint kiderült, ő egy tizenegyedik gyermek lánya. Az édesapám egy tizedik gyermek fia, és egy tizenkilencedik gyermek unokája.
Hogy tehát megválaszoljuk a kérdést: igen. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Elképesztően hálás vagyok érte.
Amint látják, ez nem elméleti dolog csupán. A Popcakhoz hasonlók írhatnak erről cikkeket, de ezeknek az embereknek arca van.
Én magam nem gazdag és hatalmas emberek leszármazottja vagyok, akik nagy házakban laktak. Szegények leszármazottja vagyok. Ha bármelyik felmenőm az elmúlt 150 évben ezt a Popcak-teóriát gyakorolta volna ahelyett, hogy a saját életükben felveszik a keresztet, én ma nem lennék az önök papja. Nem is léteznék. A családom legalább négy nemzedéke nem létezett volna. És ezekben a nemzedékekben rengeteg egyházi hivatás volt.
Ez nem csupán elméleti dolog.
Befejezésül idézzünk fel néhány gondolatot XII. Piusz pápától:
A valódi erkölcsi rend egyik alapvető követelménye az, hogy a házassági jog kihasználásához az anyai hivatás és szolgálat őszinte, belső elfogadása is társuljon. Ezért sürgető megerősíteni, újra felébreszteni, és bátorítani az anyai hivatás átérzését és szeretetét.
Ezt nemzedékekkel ezelőtt mondta. (megismétli az idézetet)
Az anyaság szolgálata. Ezt jelenti a házasság. A házasság ["matrimony"] szó a matris munis latin kifejezésből jön, ami azt jelenti: "az anyaság szolgálata".
Megfigyelték már azt, hogy a (hagyományos rítusú) szentmisében kétszer hajtunk térdet mindnyájan: a hitvallás és a záró zsoltár alatt. Miért hajtunk térdet? Mert egy asszony - a tökéletes asszony - igent mondott az anyaság szolgálatára.
XII. Piusz:
Abban a pillanatban, hogy megértette az angyal üzenetét, a Szűzanya felkiáltott: 'Íme az Úrnak szolgálóleánya. Legyen nekem a Te igéd szerint.' - lángoló 'igen' ez az anyaságra.
A Szűzanya lángoló igent mondott az anyaságra - "lángoló igent".
Térdeljünk hát le, és kérjük a Boldogságos Szüzet, hogy ébressze fel újra és bátorítsa az anyai hivatás átérzését és szeretetét, itt és az egész világon. És azért is, hogy segítsük, hogy minél több házaspár részesüljön abban a kegyelemben, hogy lángoló igent mondhassanak az anyaságra való meghívásra.
https://katolikusvalasz.blog.hu/2018/07/30/az_egyhaz_tanitasa_a_termeszetes_csaladtervezesrol
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése