2018. március 26., hétfő

Isten szemével

2018.03.04.
1.
A családokért imádkoztam.
Kép: Egy ujj, mely kampó alakban összekapaszkodik egy másik ujjal.
Jézus: A család a társadalom sejtje, és mint ilyen összetartozik, nem szakadhat szét. A tagokat szeretet, béke, és megértés kell, hogy összekapcsolja. Még akkor sem szakadhatnak szét, ha megnőnek a gyerekek, és új családjuk lesz. Kapcsolatuk meg kell, hogy maradjon a különválás után is.
2.
Egyesek gondolják, évente elég 4-5 ször gyónni, annyi elegendő.
Kép: Egy gyertya, mely kioltódott, és füstölög.
Jézus: A szentgyónás szentsége, amivel megajándékoztalak benneteket, nagyon nagy kegyelem. Anélkül a bűnök elsokasodnak a lelketekben, elfelejtődnek, egymásra rakódnak, és a hitetek, mivel nem kap erősítést a rendszeres megtisztítás által, lassan-lassan kialszik.
3.
Kép: Egy férfi jobbra fordulva egy szentségtartót fog a kezében, és mérgében a földhöz akarja vágni.
Jézus: Ha tudnád kislányom, hány olyan ember van gyermekeim között, aki rajtam akarja megbosszulni a szenvedését, vagy sikertelenségét, vagy szegénységét. Rám haragszik, és közben nem fogja fel igazából, hogy ő maga az oka a bajoknak, ami körülveszi.
4.
Szentségimádáson:
Kép: A Szentségtartó pirosas fényben ragyogott.
Jézus: Ezzel a piros fénnyel figyelmedet rá akartam irányítani most a nagyböjti időben kínszenvedésemre, kínhalálomra, ártatlan Vérem hullására.
5.
Arról volt szó, hogy egyesek különböző álarcokat hordanak magukon.
Jézus: Vigyázzatok, mert elkezdődött a megtévesztések ideje. Egyes hamis próféták angyalarcba bújnak, jótékonykodás és hamis együttérzés, humanitás álarcába. Ezzel az álarccal eltüntetnek Engem a gyermekeim lelkéből. Helyettem az embert állítják a középpontba.
6.
Egy ismerősöm arról beszélt nekem, hogy mikro-sugárzást alkalmaznak akár telefonon, akár TV-n vagy más úton keresztül, mely hatására az ember viselkedése nagyon megváltozik, olyan tulajdonságokat hoz ki belőle, amely nem volt addig rá jellemző, pl: az utcán úgy megy, mint a zombi, az emberre jellemző normális érdeklődés megszűnik, fokozottabban érdeklődik a rendellenes szexualitás felé, stb. Arról beszéltem az ismerősömnek, hogy ha a vallásunkat rendszeresen gyakoroljuk, azaz rendszeresen járunk szentmisére, gyónunk, áldozunk, szentségimádásra járunk, ezek mind olyan alkalmak, amikor az Úr eltölt a Saját Isteni erejével, és ez semlegesíti, kiüti a másféle sugárzást, ami ránk hat, mivel Isten ereje felülmúlhatatlan.
Jézus: Jó felvilágosítást adtál az ismerősödnek a mikro-sugárzással végzett manipulációval kapcsolatban. Ne féljetek, teljes védelmet ad ilyesmivel szemben Szent Testem és Vérem, a gyakori szentgyónás, és a szentelmények.
7.
TV-ben: Mindent meg fognak tenni egyesek, hogy megbuktassák a jelenlegi kormányt.
Kép: Egy nagy vastag fekete füsttömeg le akar nyomni egy hosszú fehér kerítést. A kerítés a magasba tör, áttöri, visszanyomja a fekete füstöt.
Hang: (nem tudom pontosan visszaidézni, de áttörésről beszéltek).
Kép: Turbános férfiak elesnek, mint amikor a háborúban lelövik vagy leszúrják őket.
Hang: Nincs más, nincs más remény
Jézus: A gonosz egyes személyek felhasználásával meg akarja buktatni a kormányt, hogy lebontsa a kerítést, és elterjedhessen az iszlámizmus, mely a kereszténységet akarja tönkretenni. De a magyar nép összefog, és a túlerővel szemben győzni fog. Nincs más remény magyar hazátoknak, mint az egység, az összefogás.
8.
Fatimában a Szűzanya kérte, hogy a Pápa a bíborosokkal, püspökökkel együtt ajánlják Oroszországot Szeplőtelen Szívébe annak érdekében, hogy a kommunizmus ne terjedjen szét. Mivel nem így történt, a kommunizmus a magyar hitet majdnem teljesen tönkretette.
Érzés: A magyar nép engesztelése segít az orosz nép hitének felemelkedésén is.
Jézus: A Szovjetunió zsarnoki uralma nagy kárt okozott a Magyar Keresztény lelkekben. Szinte kiölte a hitet. De ez nem az Orosz nép bűne volt, hanem a politikai vezetőiké. Ők a hatalmukat terjesztették ki a világ felé. Ezért, mint ahogy Én megbocsátottam ellenségeimnek, nektek is meg kell bocsátani az Orosz népnek, akik ugyanúgy az Én gyermekeim, mint ti. A ti megbocsátó szeretetetek nemcsak nemzeteteket emeli fel, hanem az Orosz népét is. Általatok megújulnak hitükben.
9.
Arról volt szó, hogy tudunk-e Isten iránt irgalmasságot gyakorolni, ha bármi jót teszünk.
Jézus: Drága kislányom, Felém nem irgalmasságot gyakorolsz, hanem örömet szerzel Nekem, hálát adsz, szeretsz Engem, imádsz, és együttérzel Velem. Ugyanis Én az ember irgalmára nem vagyok rászorulva. Csak az embernek kell Isten irgalma.
10.
A zsidó vallásúakról volt szó.
Hang: Kirabolják őket.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A közelgő nagy keresztényüldözéskor nemcsak ti Keresztények lesztek kirabolva és meghurcolva, hanem a zsidó vallású nép is. Mindez azért történik, mert a zsidók és a Keresztények egyaránt az Egyistenhitet követik. Tiszteletben tartják, és próbálják követni a tízparancsolatot. Ez a rokonság közöttük.
11.
Jelenések könyve: hétfejű sárkány 10 koronával a fején.
Érzés: A hétfejű sárkány a gonosz, a 10 korona pedig a tízparancsolat elleni tevékenységei.
Jézus: Drága gyermekeim, az utolsó időket élitek. A hétfejű sárkány, a gonosz, már egy ideje szembeszáll a tízparancsolattal. Meg akarja semmisíteni. Pl: támadja az 5. parancsot az abortusz engedélyezésével, támadja a 6. parancsot az újraházasodottak áldozási és szentgyónási engedélyével.
12.
A Szeretetláng könyvből: Erzsébet asszony, az Úr kiválasztottja nem tudott egy ideig templomba menni és szentáldozáshoz járulni. Az Úr egy alkalommal, mikor Erzsébet asszony ételt vett magához, az első falat kenyeret változtatta át Szent Testté és Vérré.
Hang: Minden kenyérben benne vagyok.
Jézus: Ezt a megállapítást nem Én adtam, hanem ellenségem, mert Én csak az átváltoztatott kenyérben vagyok benne. Erzsébet asszonynál is nem az összes kenyérben voltam ott, hanem csak az első falatban, amit átváltoztattam.
13.
Kép: Egy valaki fehér zoknis lába, észak-kelet irányba emelve.
Jézus: Ez a kép a jövőből van. A megtért és felemelkedett Magyar nemzet megtanítja az Orosz népet az Igazság és tisztaság útján járni.
14.
Hang: Milyen nagy ellenállás van az emberben… a Római Katolikus hitben.
Kép: Egy férfi egy asztalnál áll, majd leguggol, mozdulatai nyomatékosak.
Jézus: Sok emberben azért van ellenállás a Római Katolikus hittel szemben, mert ezt a vallást szigorúbbnak tartják a többiek. Bosszankodva szemlélik a protestánsokat, akik annyiszor házasodhatnak, ahányszor akarnak, akiknél nincs szentmise, bűneiket nem kell meggyónni. Ezek a legnehezebben teljesíthető részei a tízparancsolatnak. A kép azt jelenti, hogy az ilyen ember alacsonyabb szintre kívánkozik a vallásgyakorlat terén.
15.
Hang: Szóródjatok szét.
Hang: Ne szóródjatok szét.
Jézus: Drága választottjaim, hozzátok szólok. Szóródjatok szét a nálatok fejletlenebb szinten élő bűnösök között, és osztogassátok Igéimet. Ne szóródjatok szét, hanem fogjátok meg egymás kezét, és alkossatok egységet, ne irigykedjetek, féltékenykedjetek egymásra, ne hiteltelenítsétek el a másikat, hanem fogjatok össze a lélekmentésben. Cseréljétek ki gondolataitokat és osszátok el örömeiteket és bánatotokat egymás között.
16.
Hang: Én adok feloldozást.
Jézus: A gyóntatószékben ülő pap csak eszköz, fülével Én hallgatlak meg, hangjával Én szólok hozzád, és kezével Én oldozlak fel.
17.
Hang (egyes országok nevei): Németország; Ausztria; Lengyelország
Jézus: Míg Ausztria és Lengyelország a Keresztény értékek megőrzésén gondolkodik és harcol, addig Németország vezetői ezt a nagyon fontos feladatot hátráltatják és akadályozzák.
18.
Hang: Neked megvan.
Kép: Szent István király előttem.
Jézus: Neked megvan a lelkedben az az érzelem, amely sok emberből hiányzik, a hazaszeretet. Úgy nevelődtetek néhány nemzedéken keresztül, hogy internacionalizmusra tanítottak titeket. Szent István királyotok megmutatta nektek nagy hazaszeretetét, mert az akkori Nagy Magyarországot Szűzanyára bízta.
19.
Érzés: A szívem elvágyódik máshová.
Kép: Mintha egy világító holdon ülnék.
Jézus: Kicsi lányom, ha megfáradtál, pihenj meg az Én Szentséges Szívemen.
2018.03.18.
1.
Március 15.-ei ünnepen felvonják a nemzeti lobogót.
Érzés: A nagy harc most kezdődik el az igazi szabadságért, Krisztus mellett, nemzeti szinten, és a hit kérdésében is.
Érzés: Egy nagy erő kiáramlása, ahogy felvonják a zászlót.
Kép: Sok Angyal jön harci ruhában, Szent Mihállyal.
Kép: A miniszterelnök harci ruhában, sisak a fején, harci eszköz a jobb kezében, a háta mögött sokan, mint a hadserege, ugyanúgy harci ruhában és felszerelésben.
Kép: A kép alján egy nagyobb földdarab alakjában az Európai Unió, belőle egy kicsi zöld rész kiszakad, és az Ég felé repül pillanatok alatt.
Kép: Az Európai Unió, mint egy személy, mely gyötrődik, véres az arca, nyög, nagyon szenved, míg egy másik személy, mint Magyarország, a kép jobb oldaláról nézi őt, ki úgy áll, mintha egészséges volna.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy az Európai Unió odaadta a kultúráját.
Kép: Egy farkas áll egy személy előtt, amely Magyarországot szimbolizálja, és el akarja ragadni a személy kezéből amit tart és szét akarja tépni. Egy másik személy, ki a farkas és Magyarország között áll, folyton nyomást gyakorol Magyarországra, hogy adja oda, ami a kezében van. Magyarország olyan mozdulatot tett, hogy amit tartott a két karjában nagy erővel visszarántotta a farkas szájából, mintha mondta volna: „nem adom!”, és kissé hátralépett volna.
Jézus: Drága kislányom, ezen a nagy nemzeti ünnepeteken valóban megkezdődött a nagy harc kétféle értelemben. A régen folyó küzdelem az igazság mellett álló nemzeti érzelmű kormány, és az ellenzék között, valamint az Istent hívő és szerető engesztelő magyarok és a gonosz lelkek között, akik irányítják a migrációt. A magyarok fölött Magyarország Őrangyala, és minden jóérzésű magyar Őrangyala harcol az ellenséggel. Ezért láttad a képen harcos öltözékben az Angyalokat. Láttad miniszterelnökötöket is, mint vezért, fegyverrel a kezében, aki a gonosz elleni ütközetet vezeti. Sok követője van. Magyarország még olyan áron is megvédi szabadságát, hogy kilép az Európai Unió kötelékeiből. Képben mutattam neked a kiszakadt zöld darabot, amely nem más, mint Magyarország. Ne félj kicsi népem, az Én gyermekemnek nem hiába mutatom, hogy nemzetetek győzelemre jut, az Unió pedig szétesik. Magyarország nem gyáva és megalkuvó, szembeszáll az elnyomóval, nem adja meg magát.
2.
A miniszterelnök az ünnepen üdvözölte a lengyeleket.
Kép: II János Pál Pápa balra fordulva a pásztorbotjára támaszkodik, és mosolyog
Jézus: II János Pál Pápa végignézte ezt az ünneplést, és szíve együtt dobogott veletek.
3.
Kép: A Magyar korona Szűzanya kezében, majd a fején.
Kép: A Magyar Korona Jézus fején, majd a Mennyei Atya fején.
Kép: A Magyar Korona felemelkedik a levegőben az Ég felé.
Jézus: Atyám, Édesanyám és Én nagy szeretettel övezzük országotok jelképét azzal a mozdulattal, hogy a fejünkre tettük, kifejeztük előtted, hogy a magyar nemzet választott népünk. Megóvjuk és felemeljük. Az Új Világban a magyar nép nagy megbecsülésben és tiszteletben részesül a többi nép megmaradt tagjai előtt, viszont, az Európai Unió vezetői, ha nem lesz bennük bűnbánat, nem állhatnak meg Előttem, a mélybe taszítom őket.
4.
A Koronához mentünk a Parlamentbe, ahogy az Úr kérte egy választottján keresztül. A csoport két részre szakadva ment a Koronához, nem találták meg egymást a váró tömegben. A csoport egyik része pappal ment be, a csoport másik része pedig nem. Voltak, akiknek ez rosszul esett, és gondolták, hogy a jelenlétünk nem ér annyit az Úr szemében, mintha a csoport másik részével mentek volna a Koronához.
Jézus: Amikor ott álltatok a Korona előtt, Én úgy tekintettem rátok, mintha köztetek lenne az Én felszentelt szolgám is, hiszen ő is ott volt az épületben. A szándékot nézem, nem pedig azt, hogy a körülmények mit produkáltak.
5.
Isten erejéről volt szó.
Érzés: Olyan hatalmas és erős, hogy a negatív beállítottságú embereket meg is tudja bénítani, de ugyanakkor a pozitív beállítottságú embereket felemeli.
Kép: Egy személy úgy emelkedik, repül, mint a toll.
Érzés: Azért repül, mert a bűn már nem bilincseli le annyira. Minél több teher, bűn kerül le az emberről, annál jobban emelkedik, amit az ember szabad akarata szabályoz.
Jézus: Isten ereje valóban mindenre képes. Le tud taszítani, a legsúlyosabb bénaságba, vagy akár a tisztítóhely legmélyére, vagy a pokolba. Ezt olyannal teszi, aki gőgös, és nincs benne semmi bűnbánat. De ugyanakkor, ez az erő pozitív irányba is működik, az alázatost, a bűnbánót, a szeretettel teljest elárasztja kegyelmekkel, és magasra emeli.
6.
Arról volt szó, hogy mi a teendő, amikor a betegség ágyhoz köt.
Jézus: Drága gyermekem, ha csak arról van szó, hogy fájdogál a lábad, vagy a fejed, vagy a fogad, akkor elvárom tőled, hogy hozz áldozatot, gyere el a házamba. De ha fekvő beteg vagy, nem kívánom ezt tőled. Ugyanis, még nagyobb baj lehet belőle, a gyenge szervezeted hozzáfázik, és kaphatsz egy tüdő- és mellhártyagyulladást, amit hetekig, vagy hónapokig hordozhatsz. Amíg lázas vagy, ne kelj fel, ne menj zarándokútra, se a templomba. A tested a Szentlélek temploma.
7.
A TV-ben a Titanicról volt szó.
Érzés: Az Úr a gonosz ármánykodását használta ki, hogy Magához szólítson embereket. Nem véletlenszerű, hogy ki maradt életben. Akinek további feladata volt a Földön, az túlélte a katasztrófát, akinek nem volt szüksége, hogy a Földön maradjon, azt Magához szólította.
Jézus: Isten élet és halál Ura. Ő előre tudja mindenkiről, meddig fog élni. A Titanic sorsát is előre tudta. Akinek szerinte eljött az ideje, annak menni kellett. Akinek viszont még hátra volt bizonyos idő, azt kimenekítette, az túlélte a katasztrófát. Ez esetben is, minden az Ő Isteni akaratán múlott. Ez nem azt jelenti, hogy Ő okozta és akarta a Titanic vesztét.
8.
TV-ben: Európában egy felmérést végeztek, hogy melyik nép a legboldogabb. A finneket találták a legboldogabbaknak, kik meg vannak elégedve az oktatással, egészségüggyel, és mással is. Korábban olvastam, hogy a gyermekeket már nem tanítják meg írni, hanem elektronikus eszközön felismerni a szavakat. Ezt a tanítási módszert más országokban is szorgalmazzák és próbálgatják.
Érzés: Csak akkor lehet a tudást felépíteni, ha az alapoktól kezdik. Ha nem így történik, a későbbiekben nagyon visszacsap. Így van ez a lelki fejlődésben is. Pl: az Úr a saját korában sok beteget gyógyított és szabadított, de voltak közülük, akik visszaestek. Azok estek vissza, kiknek a szabad akarata nem volt elég erős, hogy ellenálljanak a kísértéseknek. De akinek a szabad akarata erősödött, az jobban ellen tudott állni a gonosz kísértéseinek.
Jézus: Én a fokozatosság elvét tartom célravezetőnek az ismeretszerzésben, de még a lelki fejlődésben is. Az egyszerűtől a bonyolult felé kell haladni, a könnyűtől a nehéz felé. Mindent az alapoknál kell kezdeni. Pl: a pici gyermeknek a vallásos nevelésben nem a Szentírást kell felolvasni, hanem kezébe adni a keresztet, de nem a felfeszítettel, és elmondani neki, hogy milyen mélyen bántottak Engem. Azután, simogassa meg, csókolja meg a sebeimet, és szorítsa a kis szívéhez. És ahogy növekszik, úgy kell felvilágosítani, hogy mi a jó, és mi a rossz, megismertetni velük a Szentségeket, és hozzászoktatni őket a vallás gyakorlásához.
9.
Kép: A Szűzanya szobrát hozzák katonák.
Érzés: Vele együtt harcolunk a kereszténységért.
Kép: Szűzanya meghatódva néz, csillognak a szemei, mosolyog.
Jézus: Ti vagytok Édesanyám öröksége, Ő vezeti a harcot ellenségeitekkel szemben. Győzelemre akar vinni titeket. Ő az, Aki mindenkit Hozzám vezet.
10.
Amikor szívimát mondunk:
Kép: Egy Angyal, balra fordulva jegyzetel.
Jézus: Mikor saját szavaiddal szólsz Hozzám, az nagy öröm Számomra. Hogy hagynám elveszni? Egy betű sem tűnhet el belőle.
11.
Hang: Hazudjatok!
Jézus: Ne is figyelj rá, ez ellenségem hangja.
12.
Kép: Fontos megünnepelni ezt bennetek.
Kép: Jézus Szent Szíve képe.
Kép: Arany fény
Jézus: Legyen ünnep számodra, amikor az Eucharisztiát magadhoz veszed. Aranybetűs ünnep legyen minden nap, mikor áldozol.
13.
Hang: Céltalanná válik életed nélkülem.
Kép: Fény.
Jézus: Ha nem lennék melletted, nem találnád a helyed, csak üres földi céljaid lennének.
14.
Hang: Könnyű vérű vagyok.
Kép: Mint az árvíz, csak vérből. Fák és egyebek állnak vérben.
Jézus: Könnyen adtam a Véremet az emberiségért, mert hatalmas bennem a szeretet. Az árvíz, amit a képen mutatok, az Én áldozatos vértanúim vére.
15.
Hang: Érzelmek.
Kép: Jézus Szent Szíve képe.
Jézus: Az érzelmek veszélyesek, mert általuk a gonosz rossz irányba vihet téged. Én sem az érzelmeket nézem az érdemeid között, hanem az akaratodat.
16.
Kép: Nagy piros dobogó szív.
Hang: Igen, minden szem belülről jön.
Jézus: Mivel a szem a lélek tükre, látszik benned szíved minden érzése. Látszik, ha szomorú vagy, látszik, ha fáj valami, látszik, ha örülsz, és boldog vagy. És ezek az érzések a szívedből erednek.
17.
Idegen nyelvek tanulásáról volt szó.
Érzés: A Szeretet nyelvét kell jól megtanulnunk.
Kép: Jézus Szent Szíve képe.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Sokkal többre értékelem, ha valaki ismeri és használja a Szeretet nyelvét, mintha inkább 20 nyelven beszélne.
18.
Az ember tudásáról volt szó, és mi történik akkor, ha az ember elhagyva a Földi életet átköltözik az Örök Életbe
Kép: Az emberből többfelé szálak indulnak ki, melyek akár a Föld felszínén terjednek, vagy az Ég felé.
Érzés: Az a tudás, amely az ember földi ismereteit gyarapítja, az az ember halála után itt marad a Földön, csak az marad meg, mely Istennel kapcsolatos. Az ember tudása a túlvilággal kapcsolatban egyes esetekben csak gyér, más esetekben szélesebb körű.
Jézus: Ha a lelketek kilép testetekből, a földi ismeretek közül csak azok kerülhetnek fel veletek együtt a Mennybe, melyek a hittel, a túlvilággal, a lelketekkel, Istennel kapcsolatosak. Még a 3-4 diplomával rendelkező gyermekem sem viheti magával tudását, amit a tudományból elsajátított. Ahogy beléptetek a Mennyek országába, nem áll le az ismeretszerzés. Ott már értelmetek kitágul, nagyobb lesz a kapacitása, és nagyon gyorsan sokat tanultok. De ez a tudás, amit ott szerzetek, nem azonos a földi tudással. Ez Isten tudásának egy kicsiny része.
19.
Hang: Felfogásod ez.
Kép: Egy meredek sziklás hegyen guggolok lila ruhában, lefelé nézve nyúlok a sziklák közé, jobbra fordulva.
Jézus: Felfogásod szerint a bűnöket azonnal meg kell bánni. Csak a kegyelem állapotában, tiszta lélekkel, tele bűnbánattal lehet eljutni az életszentség magaslatára. Ha elestél, nem nyugszol bele, hamar megtalálod az új bűnöket, és viszed a gyóntatószékbe.
20.
A testvéremmel az életről beszélgettünk, hogy az egy olyan verseny, amelyben nem másokkal versenyezünk, hanem saját magunkkal. Mivel az Úr mindenkinek más képességet adott és feladatot, magunkat nem hasonlíthatjuk másokhoz. Kizárólag csak magunkhoz képest tudunk előre haladni. Az igaz, az emberek egymásnak vagy segíthetnek, vagy lábat állíthatnak.
Jézus: Így is fogalmazhatnánk kislányom, hogy az élet verseny a test és a lélek között. Mindenki önmagában vívja meg ezt a harcot. Ha győz a lelke, boldog, és kiegyensúlyozott. Ha a test győz, az lehúzza őt. Soha ne egymással versenyezzetek, mert mindenki más, Én adtam az erényeit, Én engedem meg az eleséseit. Senkihez ne hasonlítsátok magatokat.
21.
Kép: Egy eldugott helyen egy barlangrendszer, puha dologgal bélelve, egy vájolatban az Úr ül, és nyújtja karját.
Jézus: Azt mutattam meg neked, hogy a rátok váró nehéz időben az Én puha, édes védelmemet fogjátok élvezni.
2018.03.25.
1.
Hang: Irakban… Franciaországban…
Jézus: Közel-Keletről és Európából kiemeltem egy-egy országot, ahol szegény gyermekeim nagy megpróbáltatásokon esnek át. Vérük Égre kiált, és Atyám keze ökölbe szorul. Minél hamarabb szeretné elnémítani ellenségeiteket, akik végig akarják tarolni egész Európát. A ti dolgotok engesztelőim, hogy könyörögjetek segítségért Hozzánk Égiekhez, és irgalomért a gyilkosoknak.
2.
Valami fontos papír aláírásáról volt szó.
Hang(1): Nem írom alá.
Hang(2): Nem?
Jézus: Az Egyház reformjairól van szó, melyeket mindenáron el akarnak fogadtatni, minden bíborossal és püspökkel. Közülük vannak elszántak és bátrak, akik szembe mernek szállni a követelésekkel.
3.
Hang: Mert azt akarom, ami beteljesedett.
Jézus: Te csak tedd a jót kislányom, és mindig tedd a lábaim elé, ami már beteljesedett.
4.
Arról volt szó, hogy azoknak az embereknek az Őrangyalai vannak harci ruhában és jobban harcolnak a gonosz lelkekkel, akik maguk is a hit mellett állnak, gyakorolják a hitüket, imádkoznak, és felvértezik magukat az Igazsággal.
Jézus: Rendkívül fontos, hogy ti gyermekeim kérjetek az Őrangyalaitoktól sokat. Azok az Angyalok, Akiktől nem kérnek, nem harcolnak olyan lelkesen. Sokan vannak, akik el sem hiszik, hogy van Őrangyaluk, és semmit sem kérnek Tőle. Az ilyen Őrangyal szomorúan látja, hogy nem tud segíteni.
5.
A kísértésekről és azok kivédéséről volt szó.
Érzés: A kísértés mindig jön, a kísértő mindig ott van körülöttünk. Az erőt, energiát mindig az Úr adja, amit Ő önt belénk a hit gyakorlása során. Ha az energiaszintünk kellően magas, az adott kísértést könnyen legyőzzük, vagy észre sem vesszük, hogy ott van, de ha az energiaszintünk alacsony, a kísértés könnyen magával ránt, és lehúz.
Jézus: Látod gyermekem? Ezért mondom mindig nektek, hogy sose kapcsolódjatok ki Belőlem. Csak akkor tudok működni bennetek, és védelmet nyújtani a gonosz ellen, ha bennem maradtok. Ha a világ felé fordultok, sokkal erősebbek a kísértések.
6.
Olvastam: A napsugár, amikor kint vagyunk a természetben, a levegőn, pozitívan hat a kedélyünkre, feltölt energiával, de a felhő, a sötétség lenyom.
Érzés: Ugyanez történik a lélekkel is. A mi napunk az Úr Jézus, Aki sugaraival átragyogtat, feltölt, felemel. De ahogy ki kell mennünk a levegőre, hogy a Nap sugara ránk ragyogjon, ugyanúgy nekünk a templomba kell menni, és keresni az Úr jelenlétét fizikai formában is. Nem elégedhetünk meg azzal a megállapítással, amit sokan mondanak: minek templomba menni, hiszen otthon is ott az Isten, otthon is lehet imádkozni. Ha nem megyünk az Úrhoz fizikailag is, a lelkünk nem kapja meg azt a napfényt, amire szüksége van, és a homályban és sötétségben tartózkodik.
Jézus: A Szentmisén való részvétel táplálja és életben tartja lelketeket. Nélküle fokozatosan elszakadtok Istentől. Eleinte kényelmesnek tűnik, egy-egy Szentmise elmulasztása, de még hiányérzetet okoz, de ha nem ébredtek fel ebből a tunyaságból, már lassan nem is gondoltok a lelketekre, és leszoktok még az imádkozásról is.
7.
Olvastam: „A Földön elhangzó jó és rossz szó visszhangot kelt a túlvilágon. Igyekezni kell úgy beszélni, gondolkodni, hogy a túlvilági lelkek tanulhassanak, szívesen hallgassanak.”
Jézus: Mikor a lélek kiröppen a testből, értelme megnyílik, kitágul, és ismeretei növekednek. Nincs a Földön olyan okos ember, aki észjárásával az üdvözült és a tisztuló lelkeket túlszárnyalná. Tehát, a túlvilágiak nem tanulnak a szavaitokból, viszont az elhangzottak örömet, vagy ellenérzést keltenek bennük.
8.
Olvastam: „A szellemi szem csak meghatározott szellemi érettségnél nyílik meg. Ekkor világosság lesz eme lelkek körül, míg azokat, akik nem látnak semmit, szellemi sötétség burkolja, mert szellemi látásuk még el van zárva.”
Jézus: Ezt a jelenséget lelki érettségnek is nevezzük. Van, aki már fiatal korában teljesen éretten gondolkodik a hit dolgairól, az erkölcsről, a túlvilágról. Ők világosságban élnek. Van, aki csak az évtizedek előrehaladásával érkezik el idáig. De bizony vannak olyanok, akik meghalnak anélkül, hogy lélekben megvilágosodnának. Ők azok, akiket elnyel a világ.
9.
Olvastam: „Hasonló fejlettségű lelkek hasonló lelkek társaságában vannak a túlvilágon”.
Gondolat: Nem lehet összehasonlítani azokat a lelkeket, kik állandóan az Úr körül tevékenykedtek, azokkal a lelkekkel, kik nem gyakorolták a hitet, és mások imája segítségével menekültek meg a kárhozattól, és így kerültek egy idő után be a Mennybe.
Jézus: Mivel az ember társas lény, a túlvilágon is meglesz a maga társasága. A Mennyben fokozatok vannak. Azok, akik azonos lelki fejlettségi szinten vannak, ott a Mennyben együtt lesznek. Természetes, hogy különböző ajándékokban részesülnek az üdvözültek aszerint, hogy itt a Földön mennyit fogadtak be Istenből a lelkükbe.
10.
Arról volt szó, hogy a meggyónt bűnöket a gonoszok nem látják.
Gloria Polo tanúságtételéből: A meg nem bánt és meg nem gyónt bűnök az ember lelkén vannak. A gonosz a bűnt sajátjának tekinti. Így, ha a gonosz látja az ember lelkén a bűnt, joggal teszi rá a kezét, hogy magával rántsa a mélybe.
Gondolat: Az Úr Jézus a Saját Vérével mossa le a bűneinket a szentgyónáskor, így a meggyónt bűnök nem látszanak.
Jézus: Nagy segítség ez nektek, hogy a gonoszok szeme elől a föloldozással egészen eltakarom a bűneiteket. Így megakadályozom, hogy a bűnök odavonzzák rátok a szemüket.
11.
Kép: Egy férfi otthonában kinyit vagy becsuk egy teraszajtót. A mozdulatait figyeltem, és láttam, hogy sok a felesleges mozdulata.
Jézus: Ezzel csak az akartam neked jelképesen mutatni, hogy a nap folyamán gyermekeimnek rengeteg ideje szétforgácsolódik a fölösleges dolgokra. Pedig a következőkkel kellene csak foglalkoznia, az állapotbeli kötelességekkel, imával, lélekmentéssel, jócselekedetekkel, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteivel. Olyan sokat fecsegnek fölöslegesen, olvasnak üres könyveket és számítógépeznek, interneteznek, és buta filmeket nézegetnek. Elfecsérlik az időt.
12.
Kép: Egy férfi és egy nő egymás mellett haladnak dél-kelet felé, a kezükben egy-egy nagy arany-piros csillogású ajándékcsomag.
Jézus: Engesztelők viszik imáikat, együttérzésüket, szeretetüket üldözött közel-keleti népeknek.
13.
Az ökumenizmusról volt szó.
Jézus: Tudnod kell, hogy ez a törekvés, ami az ökumenizmus elterjedésére irányul, nem az egy akol egy pásztor szellemisége. Célja egy kevert, zagyva, szentségek nélküli, lagymatag vallás elterjesztése. Az egy akol egy pásztor, ami Én fogok megteremteni, az Új Világban fog létrejönni.
14.
Hang: Kormányzással akar megszűnni az egész Golgota.
Kép: Egy jogar, mely balra mutat.
Jézus: Mindig kevesebbet beszélnek Golgotai szenvedésemről. A humanizmus szövi át a gondolkodásmódot, nem Én vagyok a középpontban, hanem az ember. Ezt sugallják felülről, a vezetők.
15.
Kép: Sok pap buzgón gyóntat a szabad ég alatt.
Kép: Gyóntatószékek között haladok el, sokan várnak a gyóntatószékek előtt.
Jézus: Ez a hitbeli felbuzdulás a sok frissen megtért között, a Nagyfigyelmeztetést követően lesz. Sietnek megszabadulni lelki terheiktől, mert látják a következményeket.
16.
Hang: Átváltozni Igazsággá.
Jézus: Embernek lehetetlen, de Istennel lehetséges, hogy egészen átlényegülj a gondolkodásodban, hogy úgy lásd az igazságot, mint Én.
17.
Énekhang: Ő fegyverzett le… minden bajunktól
Jézus: Ez az emberi énekhang a Szentek háláját szimbolizálja, Rólam énekel, Aki kínszenvedésével és kínhalálával minden bajtól, bűntől, kísértéstől megszabadít titeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése