2016. október 16., vasárnap

Szentek

2016. 06. 29.            Péter-Pál
Drága engesztelő testvéreim, ne szomorkodjatok, amikor elérkezik hozzátok a nehéz időszak. Azoknak a lelkeknek, akik kitartanak Krisztus mellett és igehirdetésünk mellett, azoknak nem kell félniük. Azért kell a Szentlélekre figyelni és nem a saját elképzeléseitekre hagyatkozni, mert Ő megmutat minden szükségeset, amit követnetek kell. De ezt csak az imádságos lelkülettel érhetitek el, és figyelnetek kell, hogy mit mutat nektek a Szentlélek, és aszerint cselekedjetek. Már nagyon közel van az az idő, amikor mindezek bekövetkeznek. Bízzatok, mert Jézus legyőzte a gonosz hatalmát. Ha kitartotok Mellette, semmi sem szakíthat el Tőle. Szent Péter és szent Pál
2016. 07. 11.        Szent Benedek
Drága engesztelőim, mindig osszátok be az időtöket, hogy legyen lehetőség ne csak a munkára, hanem az imára is. A legfontosabb, hogy minden tevékenységet imával kezdjetek, és amikor befejezitek, adjatok hálát az Úrnak és ajánljátok fel Neki engesztelésül. Így biztos, hogy a munka imádsággá változik. Ezt mindenki, még az aktív dolgozók is meg tudjá tenni, csak oda kell figyelni, hogy minden munka imádság legyen és az imádság pedig munka. Így mindenben az Isten szent akarata szerint jártok el. Tehát mindent Isten dicsőségére kezdjetek, és Isten dicséretében fejezzetek be. Így kiegyensúlyozottá válik lelketek és nem lesz hiányotok semmiben. Fogadjátok el tőlem ezt a tanítást és valósítsátok meg életetekben. Szent Benedek apát
2016. 08. 11.         Szent Klára
Testvéreim, a teljes szegénység olyan ajándék, melyet Jézustól kaptam, hogy teljesen Rá hagyatkozhassak. Így nem kellett mással törődnöm, csak az odafönt valókkal. Aki képes Isten kegyelmével elhagyni mindent és rábízni életét az Úrra, meg fogja tapasztalni gondviselő szeretetét és jóságát. Ne ragaszkodjatok semmihez sem, mert minden, amitek van az Úr ajándéka. Úgy használjátok, hogy mindig képesek legyetek lemondani vagyonotokról mások javára, Isten dicsőségére. Szent Klára
2016. 08. 20.         Szent István király
Drága engesztelő testvéreim, imádkozzunk a Szűzanyával együtt magyar hazánkért. Amikor felajánlottam a szent Szűznek Magyarországot, nem vonakodott elfogadni felajánlásomat. Azóta szüntelenül együtt könyörgünk az Úrhoz országotokért. Nagy veszélynek van kitéve az ország, ezért alkossunk imaláncot. Minden nap az irgalmasság órájában ti is tegyétek meg felajánlásotokat országunk megmeneküléséért. Imádkozzunk, hogy a gonosz erők ne tudjanak szétzúzni, hanem állhatatosan ki tudjatok tartani az imában. Velünk együtt egységben tegyétek meg a felajánlást három órakor, az imaidő elején. Imádkozzatok, hogy a kormány ereje ne gyengüljön meg és hogy az örök értékeket képviseljék hazánkban. Szent István király
2016. 08. 24.         Szent Bertalan apostol
Drága engesztelő testvéreim, az Úr apostolaként hívott meg engem. Olyan meggyőző erővel szólt hozzám, hogy azonnal követtem Őt. Nem volt kétség bennem, hogy akit követek, az a Messiás. Mindenre megtanított, hogy vállalhassam az apostoli küldetést. Szörnyű kínzatásokkal ontottam véremet Jézusért, de Ő volt az én példaképem. Nemcsak amíg velünk volt, hanem amikor elszenvedte a szörnyű kereszthalált. Ti ugyanis találkoztok Vele a hit által és minden kegyelmet megkaptatok, hogy a Szentlélek megtanítsa, hogyan kövessétek Mestereteket. Sohase hátráljatok meg, hogy a győzelem részesei lehessetek. Szent Bertalan apostol
2016. 08. 29.         Keresztelő Szent János
Engesztelő testvéreim, az én küldetésem az volt, hogy előfutára legyek az Üdvözítőnek. Bár pusztába kiáltó szó voltam, mégis értették, amit mondtam. Amikor a bűn elhatalmasodik, akkor a kegyelem túlárad. Még a farizeusok és írástudók is kivonultak, hogy meghallgassák a szót, amit Isten az ajkamra adott. Ők legtöbb esetben nem mentek át az alázat alagútján, hanem fennhéjázóan bírálgattak engem. Jézus eljött hozzám, akinek még a lábáról sem voltam méltó levenni a saruját, és beállt a sorba, hogy példát mutasson mindenkinek. A Mennyei Atya a szózatával jutalmazta meg az Ő alázatosságát. Bár Jézus nem szorult rá a bűnbánatra, mégis megalázta magát és a vízbe lépve megszentelte azt. Ekkor nyert értelmet az én küldetésem, mert kinyilvánult előttem is Jézus személye. Keresztelő Szent János
2016. 09. 24.         Szent Gellért
Drága engesztelő gyermekeim, szent István király meghívott az országába, hogy tanácsadója legyek a királynak és nevelhessem Imre gyermekét. Istengyermeki bizalommal vállaltam el ezt a magasztos tisztséget. De ne gondoljátok, hogy oly könnyű tanácsokkal ellátni a királyt. Nekem is nehéz feladat volt betölteni ezt a tisztséget. Minden munkámat átjárta az imádság lelkülete, és mindenben ráhagyatkoztam a Szentlélek sugallataira. Csak az Ő irányítását voltam hajlandó elfogadni és tanácsként átadni a királynak. Hosszas elmélkedéseim a remete magányban érlelték meg a Szentlélek által irányított gondolatokat. A szent király bölcs belátással hallgatta szavaimat és követte ő is a Szentlélek utasításait. Testvéreim, mindig a Szentlélek vezessen benneteket, hogy Istennek tetsző döntéseket hozzatok életetekben. Szent Gellért püspök
2016. 09. 29.         Szent Mihály
Drága engesztelők, hívjatok minket, mert segíteni akarunk. A gonosz lelkekkel való küzdelmetekben támogatunk benneteket minden szükségetekben. Szent Mihály, az angyali seregek vezére vagyok, ezért kérjétek, oltalmazzam házaitokat védő angyalaimmal együtt. Ne féljetek a gonosz erőktől, mert Jézus legyőzte őket keresztáldozatával. Azért vagyunk, hogy segítsünk elhárítani minden veszedelmet, amely országotokra leselkedik. Kapaszkodjatok belénk, és imában hívjatok minket segítségül. Meglátjátok, aki hittel kér minket, az megtapasztalja segítségünket. Ti pedig fogjatok össze, imádkozzatok és szólítsatok meg minket, és mi rögtön jelen vagyunk, hogy elhárítsuk az akadályt. Szent Mihály
2016. 10. 04.           Assisi Szent Ferenc
Testvéreim, szeressétek a szegénységet, nem önmagáért, hanem mert Jézus és a szent család is szegény volt. Ez azt jelenti, hogy ne legyen más elképzelésetek, mint ami Isten akarata bennetek. Ha sikerül kiüresednetek és azt mondjátok, nincs más javam Uram rajtad kívül, akkor képesek lesztek engedni, hogy Krisztus egészen betöltsön titeket. A kicsiny lelkek azok, akik elfogadnak minden jót és rosszat egyaránt az Úr kezéből. Keressétek és szeressétek a szegénységet, mert alázatban tart benneteket. Hagyatkozzatok egészen Jézusra, akinek szüntelenül gondja van rátok. Mert ha azt megteszitek, nem lesz gondotok semmire sem, mert Ő maga meglátja szükségeteket. De ha megkapjátok, amire vágytok, ne tartsátok meg magatoknak, hanem adjatok belőle bőséggel másoknak, hogy újból megajándékozhasson benneteket. Szent Ferenc testvéretek
2016. 10. 08.         Magyarok Nagyasszonya
Gyermekeim, magyarok Nagyasszonyaként köszöntelek benneteket. Édesanyai palástomat terítem hazátokra és minden népre, akik a keresztény értékek mellett kiállnak. Szeretnék segíteni nektek, mert ha velem együtt imádkoztok, akkor a sátán hatalma megtörik és győzelemre viszitek terveteket. Csak ha szorosan mellettem maradtok, tudlak megvédeni benneteket a gonosz erők hatalma ellen. Fogjatok össze és imádkozzátok minden nap szent Fiam vérének rózsfüzérét és litániáját kilencedként és ezt mostantól folyamatosan tegyétek meg. Imádkozzatok országotok keresztény értékeinek megtartásáért, Orbán Viktorért és a kormányért, hogy ellene mondjanak a gonosz erőknek, akik el akarják lehetetleníteni országotokat. Legyetek egységben közösségeitekkel, és akik fizikailag nem tudnak jelen lenni az imában, azok ajánlják fel magukat az ima oltárán engesztelésül Magyarország megmeneküléséért és engesztelő hivatásotokért. Édesanyai szeretetemmel egyesítem imacsoportjaitokat. Magyarok Nagyasszonya
2016. 10. 15.         Avilai szent Teréz
Testvéreim, Jézus határtalan szeretetében megajándékozott olyan kegyelmekkel, amellyel a misztikus élet rejtelmeibe pillanthattam be. Elöljáróim kérésére írásba kellett foglalnom azokat a misztikus gondolatokat, amiket a Szentlélek ihletésére kaptam. Nagyon nehéz volt szavakba öntenem azt, amiről nem igen lehetett beszélni. Olyan lelki ösvényekre vezetett Jézus, amiket igazából csak azok érthettek meg, akik hasonló kegyelmeket kaptak Tőle. Mégis meg kellett fogalmaznom azokat a gondolatokat, hogy elsősorban nővéreim lelki épülésére szolgáljanak, de másoknak is úttörő munkát végezhessek. Bízom benne, hogy Isten legnagyobb dicsőségére szolgál mindaz, amit papírra vetettem. Avilai szent Teréz
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1142-szentek-2016-jun-szept
http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-gyakorlatok/1156-szentek-szeptember-oktober

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése