Csak
ritkán nyilatkozom meg a nyilvánosság előtt, inkább Jézus helyezem
mindenek elé, de most szükségesnek tartom az eljövendő nehéz idők miatt
is, hogy néhány mondatban elmondjam apostolkodásom történetét.Ateista
istentagadó családba születtem,fiatalságomat teljesen Isten nélkül,
teljes kicsapongásban töltöttem.A transzcendenst, a misztikumot a más
világot azért mindig kerestem. Elmerültem az asztrológia , a
tenyérjóslás, ufológia a new age világába, kereső voltam. Míg második
gyermekem megszületése után, anyósom kérésére, aki református vallású
volt, az iránta való tiszteletből engedtem a kérésnek és egy szép napon,
református szertartás szerint fiamat egy istentiszteleten
megkeresztelték. A szertartás alatt, zokogva, a Szentlélek által
teljesen elragadva megtértem. Haza érve a csecsemőt tartva, az ablakon
egy fénysugár betöltötte a szobát, egyenesen a gyermekre és rám
lövellve, kimondhatatlan békesség és hála öntötte el a szívemet.Hosszú
évekig reformátusként, nagyon komolyan vettem a hitem, sokszor szökve
mentem istentiszteletre, mert családom többi tagja, továbbra is ateista
maradt. (Azóta is így élek közöttük).Teltek
az évek, az internet áldásos működésének és persze utólag
visszagondolva a Szentlélek munkájának köszönhetően, megismerkedtem a
Vassula -üzenetekkel, ami Isten Szeretet-Ódája az embereknek. Sok-sok
viszontagság, a kirekesztettség érzése, a megvetettség, értetlenség a
református testvérek és lelkész részéről, a gúnyolódások és egyéb
megpróbáltatások sokasága következett. Az utolsó Istentisztelet után,
újra, a katolikus templomban zokogva kértem bocsánatot a Szűzanyától,
amiért eddig teljesen kizártam őt az életemből. Akkor csatlakoztam az
Igaz Élet Isten-ben lelkiséghez.Az sem riasztott
vissza, hogy Budapestre kell elmenni egy-egy ilyen IÉI imaórára. Ezeket
az üzeneteket is nagyon komolyan vettem, és azt éreztem, ezeket nagyon
sok embernek meg kell osztanom. Ezen üzenetek olvasása, megint óriási
erővel hatott rám, eltökéltem , hogy katolizálni fogok. Katekumen hittan
órák, rendszeres Szentmise látogatás, bérmálkozás után ez meg is
történt. Már akkor éreztem Isten használni akar engem.A városban, ahol
élek, a budapesti testvérek segítségével kétszer is szerveztem Igaz Élet
Isten-ben evangelizációt. Aztán jöttek a lelkigyakorlatok
zarándoklatok. A rendszeres gyónás, a minden napi áldozások.Míg egyszer
egy e-mailban, Isten kiválasztott emberétől kaptam egy meghívást, a
kadarkúti, Öt Szent Seb Engesztelő Csoport imaórájára. Elmentem, aztán
szerveztem több kis buszos zarándoklatot, azóta pedig egy állandó
engesztelő zarándokcsoporttal rendszeresen járunk engesztelni imádkozni.
Megint csak Isten Szent Lelke arra indított, osszam meg sokakkal ezeket
az üzeneteket, melyet az Úr egy választott lelkén keresztül ad a
világnak.Fontosak, nagyon fontos tanítások!
Azóta
sok- sok üzenetet kaptam az Úrtól, a választottján keresztül
megerősített , igen, személyesen Jézus, hogy apostoli munkára hívott el.
Nekem ezt csinálnom kell, még ha más lelkiségi , vagy katolikus
testvérekkel konfrontálódni is kell. Örömmel és félelem nélkül teszem.
Az Úrtól kaptam, nem az én érdemem.
Aztán
elérkezett 2010 novembere! Mint egy meteor, olyan erővel robbantak be
az életembe az utolsó idők 7. prófétájának, az Irgalmasságról elnevezett
Máriának üzenetei . Azonnal tudtam, hogy ezek igaz próféciák. Megedzett
a Szentlélek a korábbi üzenetei alapján. Felkészített. Megkaptam a
tisztánlátás és a megkülönböztetés ajándékát. Felismerem Jézus hangját.
Újabb kirekesztések és kritikák és most már fenyegetések, mert azt is
felismertem minél nagyobb a tét, az ördög annál ádázabb ellenséggé
válik.
Azóta, több mint 5 éve, folyamatosan küldöm e-mail-ben, facebook-on, amilyen fórumon csak lehetséges, ezeket az üzeneteket. 2015. május 6.-óta nincs új üzenet, de a Szentlélek arra indított, hogy évekre és minden napos dátumokra lebontva, minden nap küldjem az üzeneteket, ahogy Ő mondta, hogy elmélkedjenek és mélyedjenek el az üzenetekben, olvassák újra.
2007 óta rendszeresen részt veszek a váci kiengesztelési találkozókon. Isten fokozatosan az engesztelés csodálatos művébe vezet, párhuzamosan a Szent Angyalok Művébe is. Megismerkedtem a Barabás-féle imákkal, ami csúcsa az engesztelés hivatásának, hiszen ezekkel a Haláltusát Vívó Jézust vigasztaljuk és imádjuk Drága Szent Vérét.
A Szűzanya azt mondja 1997.január 29.-én, a Jézus Drága Vérének Rózsafűzéréről:"Gyermekeim! Ez a rózsafűzér egyesíti a Szent Fiam szenvedésével és Szent Vérével kapcsolatos összes ájtatosságot."
Azóta, több mint 5 éve, folyamatosan küldöm e-mail-ben, facebook-on, amilyen fórumon csak lehetséges, ezeket az üzeneteket. 2015. május 6.-óta nincs új üzenet, de a Szentlélek arra indított, hogy évekre és minden napos dátumokra lebontva, minden nap küldjem az üzeneteket, ahogy Ő mondta, hogy elmélkedjenek és mélyedjenek el az üzenetekben, olvassák újra.
2007 óta rendszeresen részt veszek a váci kiengesztelési találkozókon. Isten fokozatosan az engesztelés csodálatos művébe vezet, párhuzamosan a Szent Angyalok Művébe is. Megismerkedtem a Barabás-féle imákkal, ami csúcsa az engesztelés hivatásának, hiszen ezekkel a Haláltusát Vívó Jézust vigasztaljuk és imádjuk Drága Szent Vérét.
A Szűzanya azt mondja 1997.január 29.-én, a Jézus Drága Vérének Rózsafűzéréről:"Gyermekeim! Ez a rózsafűzér egyesíti a Szent Fiam szenvedésével és Szent Vérével kapcsolatos összes ájtatosságot."
2015. december 18.-án felvehettem a Nagypecsétet.
A mi Urunk Jézus Krisztus 1995-ben Nwoye Barnabásnak ( imakönyv 10. oldalán található) a Pecsétről.
6. A Pecsét
"Akik
megkapják a pecsétet, megkapják az erőt, és a kegyelmet ahhoz, hogy ne
vegyék fel a vadállat 666 -os jelét, ami nélkül az istentelen világban
nem tudnának létezni. Ezek a személyek el fogják utasítani az
Antikrisztus hamis tanait és megmenekülnek a vadállat hatalmától és
hűségesek maradnak Istenhez, és ők lesznek a "szent maradék". Nem érheti
semmiféle ördögi támadás Isten lepecsételt gyermekeit, akikben Krisztus
él. A lepecsételt lelkek élvezni fogják Isten különleges(
megkülönböztető) védelmét, amit ezekben az időkben ad. Mindezekhez
azonban szükséges megmaradni a megszentelő kegyelem állapotában, hogy
szívünk élő Tabernákulum legyen."
Amiért ezt a levelet írom nektek, annak oka a következő:
Egy választottján keresztül ezt mondta nekem Jézus:
Drága kislányom Évám!
Nagyon
boldog vagyok, hogy van akinek hiányzom.Tömegek vannak, akik nem
ismernek el,vagy egyenesen gyűlölnek, vagy soha eszükbe sem jutok.
Felvidul a Szívem mikor látom, hogy valaki alig várja szavaimat.Ezért
arra kérlek kicsim, szándékaid közé tedd bele az Engem nem szerető
lelkek sokaságát. Ugye hallottál róla,
hogy hamarosan megszűnnek a kadarkúti tanítások, sőt már meg is szűntek.
Ez nem azért van, mert meg akarlak fosztani titeket kegyelmeimtől,
hanem nagyon közel van a megpróbáltatások ideje és égetően szükségem
van, a Barabás -féle Szent Vér imák imádkozására. Tanítás helyett
ebben lesz részetek.Ne féljetek, mond meg a többieknek is, hogy
szavaink nem szűnnek meg, spontán módon közben röviden szólunk hozzátok.
Olvassátok az interneten vagy könyvekben az eddigi kadarkúti üzeneteimet, mert el kell mélyíteni azokat. Megkérlek
kislányom, odafelé menet, olvasd fel ezeket zarándok társaidnak, hogy
ne kelljen ismételni Önmagamat.Remélem ez a döntésem senkit nem fog
vissza tartani attól, hogy jöjjön továbbra is lelkeket menteni.
Drága kis Évám!
Továbbra is apostolkodj, terjeszd tanításaimat, hogy minél több gyermekem kezébe kerülhessenek.
Most
pedig búcsúzóul, forró szeretettel Szentséges Szívemre vonlak és kicsi
arcodra, jobbról és balról , egy-egy jegyesi csókot lehelek. Amen.
"Ó
Legdrágább Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az Isteni
Bölcsesség Templomából, az Isteni Tudás Tabernákulumából, Égnek és
Földnek Napsugarából árad, födj be minket és az egész világot!
Ámen.
Nagy szeretettel ajánlom ezeket a linkeket. Osszátok, terjesszétek! Legyetek ti is az Úr apostolai!
Maranatha!
http://engesztelok.hu/
http://engesztelok.hu/
http://nagyeva1.nolblog.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése