2015. január 30., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

Énok és Illés nem emberi formában lesznek jelen





2015. január 29. csütörtök, 21:30
Drága szeretett leányom, az előttetek álló időben a Római Katolikusoknak és a zsidóknak kell majd a legnagyobb ellenállással szembenézniük. Hátrányos megkülönböztetéstől, szembeszegüléstől és gyűlölettől kell majd szenvedniük, amint a hitehagyás megfojtja az emberiséget.
Az ő Hangjuk el lesz hallgattatva, mert amikor a gonosz megtéveszti a világot, hogy az elutasítsa Isten Igéjét, hamisságok fel fogják falni Isten gyermekei elméjét.

Ez a két tanú továbbra is hirdetni fogja az Igazságot azok által, akik elég erősek ahhoz, hogy terjesszék a Szentlélek Tüzét, míg az Úr Nagy Napja fel nem virrad az emberiségre. Énok és Illés szelleme fogja elárasztani a lelküket, és ők felháborodást fognak okozni, amikor tanúságot tesznek Isten mellett az Igazságról és az Életről, amelyet milliók el fognak majd utasítani. Amint az meg volt jövendölve ezzel a két tanúval szembe fognak szállni, és harcolni fognak ellenük, de jaj annak az embernek, aki megpróbálja elpusztítani őket, mert Isten meg fogja büntetni ellenségeit, hogy ezek ketten életben tudják tartani Szeretetének Lángját a világban, amelyet a hitehagyás sötétsége fog beborítani.
Énok és Illés nem emberi formában lesznek jelen, de tudnotok kell a következőt: ők e két tanú szellemében lesznek jelen, és az ő szenvedésük által Isten meg fogja menteni azokat, akik vakok az Igazságra.
Soha ne féljétek az Igazságtól, egyedül csak azoktól féljetek, akik ekkora gyűlölettel vannak eltelve Irántam, Jézus Krisztus iránt, akik a gonosz cselekedet mindenféle formájáig le fognak alacsonyodni, csakhogy ezt a két tanút elhallgattassák.
De nem fognak tudni hatást gyakorolni rá, mert a Szentlélek Tüze úgy fog áradni a tanúk szájából, mint egy kard, és be fog hatolni azok szívébe, akiknek a legnagyobb szükségük van Isten Irgalmára. Aztán, amikor eljön az ideje, ezt a két vallást be fogják tiltani, és azokat, akik azt nyilvánosan gyakorolni merik, bűncselekmény elkövetésével fogják vádolni. Az alapig leégett Templomok hamukupaccá fognak válni, és a világ örömét fogja lelni Isten Híveinek megsemmisítésében, és ünnepelni fogja azok kimúlását.
Ezt követően Isten Hangja hallható lesz a világ minden sarkában, és a hamuból fel fog támadni az Új Kezdet, az Új Jeruzsálem, egy új, bűn nélküli tiszta világ.
 
Jézusotok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése