2014. június 9., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Üdvösség Anyja: Arra kérem azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért (&155.)



2014. június 8. vasárnap, 14:45
Gyermekem, meg szeretném kérni azokat, akik követik ezeket az Üzeneteket, hogy imádkozzanak ezért a Küldetésért. Szükség van Imáitokra, hogy ez a Munka védve legyen a gonosz minden álnok csapdájától és cselekedetétől, mely azok részéről érkezik, akik szolgálják és tisztelik őt. Még soha nem volt ennyire szükség Imáitokra, mint ebben az időben. A gonosz munkálkodása e Küldetés ellen nagyon erős, gyűlölete pedig egyre csak növekszik. Ha nem kéritek Istent, hogy oszlassa szét a gonosz gyűlöletét és az emberiségre gyakorolt hatását, akkor munkálkodásai sikerrel fognak járni, és elpusztítják azokat a lelkeket, akiknek egyetlen reményük az üdvösségre azok az Ajándékok lesznek, melyeket Isten ad gyermekeinek.
Arra kérlek benneteket, drága gyermekek, hogy imádkozzatok mindazokért, akik életüket Isten Hívásának és ennek a Küldetésnek szentelik. Ezt az imát Isten minden prófétájáért, látnokáért és szent szolgájáért kell imádkoznotok, hogy továbbra is szolgálják Őt, miközben Végső Szövetséget beteljesíti.
A Keresztes Imahadjárat 155. Imája: Az Üdvösség Küldetésének a Védelméért
Ó, Üdvösségnek drága Anyja, hallgasd meg kiáltásunkat, amelyet az Üdvösség Küldetésének és Isten gyermekeinek Védelméért Hozzád intézünk. Azokért imádkozzunk, akik a történelem eme nagy pillanatában dacolnak Isten Akaratával. Arra kérünk, hogy védd meg azokat is, akik válaszolnak hívásodra és Isten Szavára, hogy mindenki megmeneküljön Isten ellenségeitől. Kérlek, szabadítsd meg azokat a lelkeket, akik áldozatul esnek az ördög megtévesztésének, és nyisd meg szemüket az Igazságra.
Ó, Üdvösség Anyja, segíts nekünk, szegény bűnösöknek, hogy méltók legyünk elnyerni az állhatatosság Kegyelmét szenvedésünk idején, amelyet szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében vállalunk.
Védd meg ezt a Küldetést minden bajtól. Védd meg gyermekeidet az üldöztetéstől. Boríts be mindnyájunkat Szent Palástoddal, és részesíts minket hitünk megőrzésének Ajándékában, valahányszor támadnak minket azért, mert az Igazságot mondjuk, mert Isten Szent Szavát közvetítjük, életünk hátralévő napjaiban, most és mindörökké. Ámen.
Szeretett gyermekeim, nektek minden nap be kell mutatnotok Imáitokat Fiamnak e Küldetés védelméért, a Sátán gyűlölete ellen. Ha ezt megteszitek, minden Áldást meg fogtok kapni. Azoknak mondom, akik megtehetik: kérlek benneteket, amilyen gyakran csak tehetitek, ajánljatok fel Szentmiséket Isten prófétájáért, az Isteni Irgalmasságról nevezett Máriáért, és Isten minden szolgájáért, hogy Isten Irgalmából minden lélek örökre egyesüljön Istennel az Ő Királyságában. Ámen.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése