Bergoglio szerint Mária ezt gondolta: „Hazugságok! Becsaptak engem!”

A Santa Marta vendégházban celebrált reggeli nyilvános mise prédikációjában Ferenc pápa [?] december 20-án a Boldogságos Szűz Máriát a hallgatás ikonjaként állította be, aki Isten titkát magában hordozza. Máriának a Kálvárián mutatott viselkedéséről azonban teljesen új gondolatokat fogalmazott meg. Átformálja ezzel a máriás teológiát? Máriát nem a Megváltásban résztvevőnek, hanem lázadónak nevezi? Vagy mindent egyben és mindenkinek mindent, ahogy ez a világnak ma különösen tetszik.

Szó szerint ezt mondta Ferenc:

»Az Evangélium nem mond nekünk semmit: hogy vajon mondott-e valamit vagy sem…. Nem mondott semmit, de a szívében – milyen sokat mondott az Úrnak! „De akkor te azt mondtad nekem, hogy nagy lesz. Te azt mondtad nekem, hogy atyjának, Dávidnak trónját adod neki, hogy Jákob háza fölött örökre uralkodni fog. És most ott látom őt!” Isten Anyja emberi volt! És talán kedve lett volna ezt mondani: „Hazugságok! Becsaptak engem!” II. János Pál mondta ezt, amikor minden hónapban Isten Anyjáról beszélt. Ő azonban a csenddel, ami beárnyékolja a titkot, amit ő nem értett meg, és ezzel a csenddel megengedte, hogy ez a titok nőjön és a reményben virágot hajthasson.«

[Mielőtt tovább fordítom G. Nardi szövegét, itt meg kell állnom: Bergoglionak ezek a mondatai valami akkora otrombaságot, pogány hitetlenséget fejeznek ki, ami a legkonokabb ateistának a kereszténységről alkotott nézetein is túltesz. Emlékszem, amikor egy zsinati vezető katolikus egy híres „katolikus” könyvet mutatott nekem és abban két képet a gyermek Jézusról: az egyiken Mária pisiltette, a másikon verte. „Ha egyszer emberré lett, akkor ez természetes, és nem kell megütközni rajta”, mondta nekem a kirakat-katolikus. Az újegyháznak fogalma sincs Isten kegyelméről, a kegyelmi állapotról, melyben Mária – és természetesen Jézus – volt születésüktől fogva. Egyszerűen a fogalommal, és amit e fogalom takar nincsenek tisztában, jobban mondva, még elképzelésük sincs róla.]

Ferenc pápa [?] prédikációjának fent idézett szakaszát a Radio Vatikan olasz szerkesztősége nyilvánosságra hozta. A német szerkesztőség ugyan – mint minden nap – erről a prédikációról is tudósított, de a kérdéses részt kihagyta.

Ferenc merész [?] kijelentései két kérdést vetnek fel. Az első kérdés így hangzik: II. János Pál melyik beszédében vagy írásában adott a Boldogságos Szűz szájába ilyen szavakat? – Kutatás és egy kolléga segítsége a lengyel pápa Redemptoris Mater kezdetű enciklikájához vezetett. Csakhogy amit Ferenc mond, az nem felel meg annak, ami ebben az enciklikában áll. Mind a tartalomban, mind a nyelvben megdöbbentő a különbség. [A kérdéses idézetet a www.katolikus.hu honlapról veszem át:]

»18. Ez az áldás akkor kapta meg teljes jelentését, amikor Mária fia keresztje alatt állott. [Vö. Jn 19,25] A zsinat hangsúlyozza, „ez nem történt isteni akarat nélkül”: „Meggyötört szíve eggyéforrt a szenvedésben Egyszülöttjével, akinek áldozatához anyai érzelmeivel csatlakozott, szeretetből beleegyezve a tőle született áldozati bárány leölésébe”; ezzel Mária a „Fiával való egybetartozását hűségesen vállalta egészen a keresztfáig”:[LG 58.] az egybetartozást, a hit által, azzal a hittel, amellyel képes volt a híradás pillanatában az angyal kinyilatkoztatását elfogadni. Ő akkor megértette, amit mondtak neki: „Fiad nagy lesz... Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”.[Lk 1,32-33]
     És íme, a kereszt alatt állva – emberi szemmel nézve – Mária maga a tanúja ezen szavak teljes meghiúsulásának. Az ő fia meghal ezen a fán, mint egy bűnös. „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia ...: megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra..., akire lesújtott az Isten”.[Vö. Iz 53,3-5] Milyen nagy, milyen hősies így a „hit engedelmessége”, melyet Mária tanúsított „Isten felfoghatatlan akarata” előtt. Hogyan adta át magát minden fenntartás nélkül, miközben „értelmével és akaratával teljesen meghódolt”[DV 5.] annak, akinek „útjai kifürkészhetetlenek”![Róm 11,33] És milyen hatalmas ugyanakkor a kegyelem műve az ő lelkében, milyen átható a Szentlélek világossága és ereje őbenne.
     E hit által fonódott össze Mária Krisztussal a „kiüresítésben”. Mert Jézus Krisztus „mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez”; pontosan itt, a Kálvárián „megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthaláláig”.[Vö. Fil 2,6-8] És a kereszt lábánál lett részesévé Mária, a hit által, a kiüresítés eme misztériumának. Ez talán az emberiség történetében a hit legmélyebb „kenószisza” (kiüresítése): Mária a hit által részesedik fia halálában – a megváltó halálban. Az elmenekült tanítványok hitével szemben ez megvilágosított hit volt. A Golgotán, a kereszten Jézus egyszer s mindenkorra igazolta, hogy „az ellentmondás jele” lesz, ahogyan Simeon ezt már előre megjövendölte. Ekkor teljesedett be az is, amit Máriának mondott: „a te lelkedet is tőr járja át”![Lk 2,35]«

Látható, hogy II. János Pál fejtegetéseinek semmi kapcsolata nincs azzal, amit Ferenc neki tulajdonít. Mária hitét II. János Pál „hősiesnek” és „megvilágosodottnak” nevezi, szemben a tanítványok hitével. Az enciklikában Szűz Mária és Istenanya legkisebb kétségére sincs semmilyen utalás.

A második kérdés a Kinyilatkoztatás és a teológia nagyobb összefüggését érinti. Mely teológiai érvekre támaszkodik Ferenc, hogy egy ilyen – köteles visszafogottsággal nevezzük mi – „féktelen” ítéletet mondjon a Boldogságos, legtisztább Szűz Máriáról? A legjobb szándékkal is csak azt mondhatjuk, fogalmunk sincs róla.

Ha valóban Isten Anyja mondta vagy gondolta volna őket, akkor ezt éppenséggel szentségtörőnek kellene tartanunk. Ez azonban teljességgel lehetetlen, és tökéletesen ellene mond az Egyház Máriáról szóló tanításának. Azoknak a kétségeknek és kérdéseknek, melyeket Ferenc Mária szájába ad, se a Kinyilatkoztatásban, se az egyházi tradícióban, se az egyházatyáknál nyoma sincs. Akkor honnan jönnek? Nem felelnek meg a Szentírásnak és az egyházi tanításnak, hanem csak Jorge Mario Bergoglio gondolatainak. Ugyanis Bergoglio többször utalt már rá, hogy meggyőződése, hogy a hitnek, hogy autentikus legyen, a kétséget magában kell foglalnia.
     Bergoglio 33 évesen, pappászentelése előtt leírt „személyes hitvallása” kifejezésre juttatja ezt a megbízhatóság és kétség közötti kapcsolatot. Az 1969-es cetlinek Bergoglio „creodo”-jával egy fiók mélyén kellene rejtőznie, de a mai pápa [?] többször odaadta másoknak, és még néhány évvel ezelőtt is azt mondta, hogy ma is úgy írná, ahogy annak idején leírta.

A jezsuitáknak szeptember 19-én adott interjújában ezt mondta:
»Igen, eme minden dologban való Isten-keresésnél és -találásnál mindig megmarad a bizonytalanságnak egy területe. Ennek így kell lennie. Ha valaki azt állítja, hogy teljes bizonyossággal találkozott Istennel, és a bizonytalanságnak az árnyéka sem környékezte meg, akkor ott valami nem stimmel. Számomra ez egy fontos kulcsa a vallomásnak. Ha valakinek mindenre megvan a válasza, akkor az bizonyíték arra, hogy Isten nincs vele. Ez azt jelenti, hogy ő hamis próféta, aki a vallást a maga hasznára használja ki. Isten népének nagy vezetői, mint Mózes, mindig hagytak magukban helyet a kétségnek. Az Úrnak kell helyet hagyni, nem a bizonyosságnak. Alázatosnak kell lenni. Minden fontos döntésnél van bizonytalanság, ami nyitott a lelki vigasztalás által elnyert megerősítés számára.«

[Egyszerűen hihetetlen! Bergoglionak fogalma sincs arról, hogy mi az a katolicizmus? E mondatai tömör bizonyítékát adják annak, hogy szerinte – meg a modernizmus szerint – a hit „tapasztalat” dolga. A modernizmusnak ez a legsúlyosabb eretneksége, ezért ítélte el ezt minden pápa a zsinat előtt. – lásd a PASCENDI DOMINICI GREGIS enciklikát, melyben egy egész fejezet (I. rész 2. fejezet): „Az egyéni tapasztalás mint a vallási bizonyosság forrása” című, foglalkozik e tan elvetésével! Ezt az enciklikát visszavonta valaha egy pápa. Mert ha nem, itt a bizonyíték, hogy Bergoglio tanítása eretnekség!
     Ha valóban a tapasztalat lenne a vallási bizonyosság forrás, akkor természetesen minden állna, amit Bergoglio mond, De a katolicizmus: Isten szavában való feltétlen bizalom, Isten szavának feltétel nélküli elfogadása! Egy katolikusnak kötelessége hinni mindazt, amit az Egyház Isten szavaként, tanításaként eléje tár! Ha kétség támadja meg, az lelki és nem ismeretbeli kétség! Óriási különbség! A kétség persze, hogy olykor megtámadja az embert, de ennek semmi köze a katolikus tanításhoz!]

Ferenc az október 30-i audienciáján is beszélt a kételyről, amit ő maga is átélt: „Közülünk ki nem – mindenki, mindenki – élt át bizonytalankodást, összekavarodást, sőt kételyt a hit útján? Mindenki! Mindenki átélte ezt, én is. Ez része hitéletünknek. Mindez nem meglepő, hiszen emberek vagyunk, gyengeséggel és korlátokkal. Ne ijedjetek meg. Mindannyiunknak vannak gyengéi és korlátai.” [Ez az ember mindenkit olyan ostobának és vallásilag analfabétának néz, mint amilyen ő maga.]

De milyen összefüggésben állnak ezek a személyes tapasztalatokból levezetett általánosítások, melyek ránk igazak lehetnek, azzal, amit az isteni Kinyilatkoztatás, a Szentírás és az egyházi tanítás Isten Anyjáról mond? A malaszttal teljes Istenszülő, az új Éva, a szeplőtelenül fogantatott, a bűntelen, a szeplő nélküli szűz. Hogyan passzol kétség, sőt Isten elleni lázadás Máriához, aki a Magnifikat szerzője, és akiről az egyházi himnuszok énekelnek?

[Bergoglio olyan, mint Luther, aki a „torony-élményéből”, azaz az árnyékszéken eltöltött idejéből alkotta meg egész vallását, kötelező érvénnyel rávetítve az egész emberiségre saját zabolátlan és durva természetének gyengeségeit. Lásd a honlap: AZ „ÉN” A HITBEN LUTHER MÁRTONNÁL című dolgozatát.]

(forrás: www.katholisches.info – 2013. december 21.)