"Úgy érzem, hogy beborít a mocsok"

Vajon mit érez egy gyerek, akit megerőszakoltak? Átérezni valószínűleg nem tudja, aki nem élte át, de szakemberek beszámolói és egy magát tragikusan fiatalon felakasztó férfi búcsúlevele alapján megpróbáljuk megérteni, mi történhet a molesztálás áldozataival.

Milyen hatása lehet a gyerekek elleni szexuális erőszaknak? Csak az esetek töredéke kerül nyilvánosságra, pedig szakemberek szerint meglepően sokszor fordul elő, ha pedig előfordult, mindenképpen szükség van segítségre. Az áldozatok maguk is titkolják, min mentek keresztül, mert sokan magukat hibáztatják, és nagyon szégyellik, ami történt. Arról, hogy családtagok vagy idegenek molesztálnak-e gyakrabban, megoszlanak a vélemények.

Hova fordulhatok?
Ha ön vagy a környezetében más erőszak, molesztálás vagy zaklatás áldozata, forduljon segítségért a Kék Vonal Alapítványhoz, ingyenes, éjjel-nappal hívható lelkisegély-vonaluk telefonszáma 116-111.

Milyen lenne kapcsolódni
Bill Zeller programozó, a Graph Your Inbox és a MyTunes alkalmazás szerzője 2011-ben lett öngyilkos, búcsúlevelében hozta először nyilvánosságra, hogy gyerekkorában megerőszakolták. Zeller ekkor a Princeton doktorandusza volt, a levélből kiderül, hogy a férfi egész életét meghatározta a molesztálás. Programozni is azért kezdett el, mert az erős koncentráció segített ideiglenesen elfelejteni, mi történt. Az őt ért erőszakról senkivel nem tudott beszélni, végül emiatt döntött úgy, hogy felakasztja magát.

”Először nem akartam megírni, mert nagyon személyes, de szeretem lezárni a dolgaimat, és nem szeretném, ha találgatnák, miért teszem ezt.

Első gyerekkori emlékeim arról szólnak, hogy többször megerőszakolnak. Ez a sötétség, amire nincs más szavam, ködként követett mindig, néha pedig felerősödve legyűrt. Az óvodában nem tudtam vécézni, kővé meredtem, ahányszor csak kellett volna, később megmagyarázhatatlanul kínosan viselkedtem társaságban. Amit tettek velem, máig ellehetetleníti, hogy normálisan használjam a vécét, de ez ma már nem fizikai gátlás, inkább egy mindennapi emlékeztető, hogy mi történt velem.

Az erős koncentrációt igénylő dolgokkal pár órára el tudtam hessegetni a sötétséget, de mindig visszatért. Ezért lettem programozó: sosem érdekelt különösebben a számítógép vagy a matematika, de az ideiglenes nyugalom, amit nyújtott, olyan volt, mint egy drog. A sötétség persze mindig visszatért, a programozás egyre kevesebb menekülést nyújtott.

Velem van szinte mindig, amikor felébredek. Úgy érzem, hogy beborít a mocsok, hogy be vagyok zárva egy tisztíthatatlanul bemocskolt testbe. Amikor csak arra gondolok, hogy mi történt, nyugtalan vagyok és őrjöngök, és semmi másra nem tudok figyelni. A nap minden órájában kimerült vagyok ettől az érzéstől.

Hetente három-négyszer rémálmaim vannak róla. Nem tudok aludni és állandóan fáradt vagyok, csatakosan és dühösen ébredek.

Sosem tudtam nem erre gondolni: sokszor voltam dühös vagy mélyedtem a gondolataimba, amikor valaki rám köszönt vagy bájcsevegni kezdett, és nem értették, miért vagyok hideg és távolságtartó. A világot egy messze a szemem mögötti távoli pontról néztem, és azon gondolkoztam folyton, vajon milyen lenne kapcsolódni más emberekhez, ha nem történt volna meg.

Az alkohol ideiglenesen segített elmenekülni, sosem szerettem, de jobb volt, mint őszintén szembesülni a valósággal. Most már hét hónapja nem nyúltam alkoholhoz vagy droghoz, tehát képes vagyok őszintén és világosan értékelni az életemet: nincs jövőm, a sötétség mindig velem lesz.

Régebben reméltem, hogy majd ha valamilyen célt elérek, eltűnik a sötétség, de hiába kerültem be jó egyetemekre, edzettem, írtam milliók által használt programokat, jelentek meg tanulmányaim, egy fikarcnyit sem változott semmi.

Régen azt hittem, hogy talán a kapcsolataim képesek lesznek megmenteni, de rájöttem, hogy ez sem lehetséges. Menekülés helyett a kapcsolataim csak felerősítették a sötétséget. Csak egy megtört, szánalmas váz vagyok. Az, hogy molesztáltak, teljesen meghatározta az életemet, egy szörnnyé változtatott, és nincs menekvés. Nem tudom, milyen érzés enélkül élni. Lenézem magam, egy embertestbe került állatnak érzem magam, aki megpróbálja megérteni a világot maga körül, olyan lények között, akiket nem ért és akikhez nem tud kapcsolódni.

Nincs értelme megmondani, ki molesztált, nem is teszem meg. Amúgy sem sokat számítana egy halott szava egy olyan ügyben, ami több mint 20 éve történt.

Azt mondják, az öngyilkosság önző megoldás, szerintem az önzőség, ha azt várjuk, hogy az emberek folytassák fájdalmas és szánalmas életüket, hogy ne kelljen egy-két hétig szomorkodni miattuk. Egyszerűen nem bírom tovább ezt a fájdalmat, sajnálom, hogy nem tudtam kivárni, amíg a családom és ismerőseim mind meghalnak, hogy ne fájjon senkinek. Évekig arra vártam, hogy üssön el egy busz, vagy fulladjak vízbe, miközben kimentek egy kisbabát, de sosem volt ilyen szerencsém."

Zeller a problémájával sosem fordult szakemberhez, senkinek nem akart vagy mert róla beszélni.

Minél korábbi, annál súlyosabb
Pedig a bántalmazottaknak nagyon is szüksége van szakmai segítségre: Nagy Péter, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia igazgatója szerint a szexuálisan bántalmazott gyerekek súlyos traumán esnek át, ez a későbbi életüket jelentősen befolyásolja.

Az, hogy mennyiben érinti a bántalmazás a későbbi kapcsolataikat, hangulatukat, érzéseiket, nagyban függ attól, hogy milyen életkorban élik át a bántalmazást. Minden trauma annál súlyosabb következményekkel jár, minél korábban kezdődik, és minél tovább tart. A súlyos következmények ebben az esetben többek között a másokkal szembeni bizalmatlanságot, a tartós, kiegyensúlyozott kapcsolatok kialakításának nehézségeit, a saját testtel való elégedetlenséget, önértékelési zavarokat és más problémákat jelentenek.

Ezek súlyossága a trauma mértékén, idején és időtartamán túl a későbbi élményeken is múlik – a későbbi szeretetteljes, elfogadást és biztonságot nyújtó kapcsolatok jelentősen enyhíthetik a trauma hatásait. A feldolgozást segítő pszichoterápia is részben az ilyen kapcsolat biztosításával gyógyít, emellett pedig segít a trauma átdolgozásában, a traumatikus emlékek integrálásában, az önértékelési problémák enyhítésében.

Boldizsár Ildikó, a paloznaki Meseterápia központ vezetője például sok bántalmazott gyermekkel is foglalkozik. Szerinte ezeknek a gyerekeknek jobb agyféltekés terápiára van szüksége, tehát nem verbálisan átbeszélve, hanem játékkal, mesével dolgoznak velük. Az áldozatok nagyon titkolják, hogy min mentek keresztül, ezért sokszor soha vagy nagyon sokára derül ki, hogy mi történt. A gyerekek azért sem merik elmondani, mert félnek a bántalmazótól, de tánc vagy játék közben, megihletett pillanatban néha kibuknak ezek a dolgok. Boldizsár praxisában volt, aki hosszú ismeretség, a harmadik 10 napos foglalkozás végén mondta el, mi történt vele.

Mindenki gyűlölne érte
Szakértők szerint sokkal több gyereket molesztálnak, mint gondolnánk, és mint ahány eset valaha eljut a rendőrség nyilvántartásába. Magyarországon becslések szerint harminchatszoros is lehet a látencia, több becslés átlagát véve egy tanulmány szerint 24 esetből egy derülhet csak ki.

Susan Forward, a Mérgező szülők című könyv szerzője szerint a gyerekek egyrészt attól félnek, hogy sérülni fognak, ha elmondják mi történt, közben sokszor saját magukat érzik bűnösnek, egyedül érzik magukat és erős szégyenérzetük is van.

„Tíz éves voltam, de úgy éreztem magam, mint egy utolsó ribanc. El szerettem volna mondani, mit tett velem a nevelőapám, de féltem, hogy mindenki gyűlölne érte, az anyám is. Tudtam, hogy mindenki engem hibáztatna, ezért elnyomtam magamban” – idézi Forward egyik kliensét.

Mi számít szexuális erőszaknak?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint a gyerek elleni szexuális abúzus a gyermeknek bármely szexuális tevékenységbe való bevonása,

amit a gyermek nem, vagy nem teljesen tud felfogni
amihez nem tudja „tájékozott beleegyezését” adni
amihez fejlődéslélektanilag vagy fizikailag nem felkészült
ami ellentétben áll az adott társadalom szokásaival vagy jogszabályaival.

Töredékét ismerjük
Gyermekek szexuális bántalmazása címmel 2011-ben készített átfogó tanulmányt a magyarországi helyzetről a Pandora szelencéje nemzetközi projekt részeként a NANE egyesület és a budapesti gyermekvédelmi szakszolgálata. Ebben csak azokat az eseteket tudták összesíteni, amelyek egyáltalán a rendőrség látóterébe kerülnek – tehát az összes töredékét.

2006 és 2010 között az áldozatok kevesebb, mint 20 százaléka fiú, 82 százalékuk lány volt. A gyerekek 41 százaléka 12 éven aluli, szakértők szerint az öt év alattiak ellen elkövetett esetek a legkevésbé felderítettek, mert erre az időszakra nem lát rá annyira az ellátórendszer.

A regisztrált bűncselekmények 84 százalékát családon kívül követték el, bár a családon belüli esetek aránya emelkedett, 7,2 százalékról 25 százalékra:

Az elkövetők az esetek több mint 90 százalékában férfiak, ez az arány nem változott az évek során. Nők mindössze az összes regisztrált eset körülbelül 5 százalékában elkövetők:

Gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői

Évek:              2006 2007 2008 2009 2010
Nők száma:        19   18     19     17    28
Férfiak száma:  319  308   425   361  438
A regisztrált esetek nagy részét alacsony iskolázottságú felnőttek követik el, a kimutatások szerint a legtöbbjüknek általános iskolai a legmagasabb végzettsége. Nagy Péter szerint más pszichiátriai zavarok is gyakoribbak alacsonyabb státuszú embereknél, a Pandora-jelentés szakértői szerint viszont ez a statisztika félrevezető, és valójában a szexuális erőszak előfordulása sokkal egyenletesebb a társadalmi osztályok között.

A szerzők szerint azért vannak túlreprezentálva a kimutatásokban az alacsonyan képzettek, mert szorosabb kapcsolatban vannak a szociális ellátórendszerrel: többször találkoznak például a családsegítő munkatársaival vagy rendőrökkel, és inkább számíthatnak felelősségre vonásra, mint a magasabb státuszúak, akik hatékonyabban tudják képviselni az érdekeiket, jobbak a kapcsolataik és az anyagi helyzetük. „Ugyanúgy előfordulhat a te családodban, mint egy hegyvidéki eldugott tanyán” – írja Susan Forward.

Családtag vagy idegen?
A legnagyobb ellentmondás a statisztikák és a szakemberek tapasztalata között abban a kérdésben van, hogy családtag vagy idegen-e a gyerekek elleni szexuális erőszak tipikus elkövetője. Szakemberek szerint a statisztikákhoz képest sokkal többször közeli hozzátartozók, illetve olyan ismerősök az elkövetők, akikben a gyerek megbízik.

A rendőrségi adatbázis ugyanis torzít, amikor sok ismerőst (családi barátot, szomszédot, a gyereket nem tanító tanárt) idegennek kategorizál, és azt is figyelembe kell venni, hogy a családon belül elkövetett bűncselekmények ritkábban derülnek ki, tehát a statisztikákba kevésbé kerülnek be. Sokszor a nevelőapa, a nagyszülő, a nagybácsi, a féltestvér, unokatestvér az elkövető. Az ismerősök közül az iskolatársak és a nevelőotthoni nevelők tűnnek fel gyakran.

Forward szerint az sem szükségszerű, hogy az elkövetők szexuálisan depriváltak, vagyis nincs normális szexuális életük a molesztálás mellett. Előfordulhat, hogy a gyerekekhez a hatalom iránti igény vonzza őket. Bár sokan a gyerekeket is hibáztatják („biztos ő is akarta”), a pszichológus emlékeztet: a normális fejlődés része, ha kihívóan viselkednek például a kamaszok, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy szexuálisan kihasználja őket.

Nincs tipikus profil
Nagy Péter szerint tipikus elkövetői profil nem állítható fel, de valószínűsíthető, hogy egy olyan ember, aki gyerekeknek tartósan, ismételten súlyos szenvedést képes és akar okozni, az rendelkezik egy olyan fajta érzéketlenséggel, kegyetlenséggel, ami a legtöbbünkben szerencsére nincs meg. Önmagában a mások érzéseinek, fájdalmának átérzésére való képtelenség nem jelenti azt, hogy az illető gyerekeket szexuálisan bántalmazó bűnöző lesz, de ismert az az összefüggés, hogy a gyerekeket bántalmazó felnőttek sok esetben saját maguk is bántalmazott gyerekek voltak.

A Kék Vonal tapasztalatai szerint nehézséget okoz, hogy sok fiatal, mivel ebben nőtt fel, normálisnak érzékeli az egyenlőtlen párkapcsolatot, amiben él, és a szexuális visszaéléseket, melyeknek ki van téve. A legnehezebb helyzetben több szakember szerint azok a gyerekek vannak, akik a családjukban vagy valamilyen intézményben válnak szexuális erőszak vagy kizsákmányolás, prostitúció áldozatává: az ő védelmüket sokszor senki sem tudja garantálni.

(Halmos Máté, index)