Nyisd ki a szemed!

A házassági évfordulójuk volt aznap. Emily a férjét, John-t várta otthon, hogy ünnepelhessenek.

A dolgok, amióta megházasodtak megváltoztak. Az ő kapcsolatuk, amolyan „nem tudok élni nélküled” típus volt. Olyannyira átalakult köztük a viszony, hogy minden apróságon összevesztek. Ezek a veszekedések egy idő után már mindkettejüket zavarta.

Emily, miközben férjét várta, azon töprengett, vajon elfelejti-e John, hogy milyen nap is a mai. Amint csengettek, már rohant is az ajtóba izgatottan.
A férje állt vele szemben, mosolyogva, kezében egy csokor virággal.

Aznap este újra átélték a régi szép időket. Hangulatos vacsora kettesben, pezsgő, összebújás. Mind ez egyetlen kis vita nélkül. Emily úgy gondolta, jó lenne most bocsánatot kérnie a sok, apró csipkelődésért, és egyben megbeszélni ezt a helyzetet, de elhesegette ezt a gondolatot, mondván ne rontsuk el az estét. Ráér ez holnap is.

A tökéletes befejezése az estének, hogy ölelkezve, egymás karjaiban aludtak el.

Hajnal 2 óra, a telefon csörög. Emily gyorsan kapta magát, nehogy férje felkeljen, és felvette.
„Igen tessék?”
„Sajnálom hölgyem, hogy ilyenkor zavarom, de baleset történt a vasúti síneknél, és az autóban, amelyik összetört egy halott férfinél egy pénztárca volt. Ezek alapján jutottunk el az Ön elérhetőségéhez. Ez John Cassle telefonja?”
„Igen”
„Ez esetben meg kell kérnem, hogy fáradjon be a kórházba, hogy azonosítani tudja a férjét.”
Emily ledöbbent. De hiszen a férjem itt fekszik mellettem az ágyon, ő nem lehet, nem! Amint ezek megfordultak a fejében az ágy felé fordult, de az üres volt. John sehol. Könnyek törtek elő a szeméből, megszólalni sem tudott. Miért nem kértem tőle bocsánatot? Miért nem beszéltem meg vele azt a sok veszekedést? Miért nem mondtam el neki, hogy én mindvégig nagyon szerettem és hogy sajnálom? Miért? Miért? –zajlott le benne másodpercek töredéke alatt.
Ekkor a fürdőszobából halk zaj hallatszott ki. Az ajtó kinyílt, amin a férje lépett ki.
„Drágám te ébren vagy? Ki hívott ilyen későn? „
Emily megkönnyebbülve, de még mindig szótlanul.
„Nem is mondtam neked, de úgy néz ki ma ellopták a tárcám, hacsak nem hagytam bent az irodába.”

Sose felejtsd el!
Az élet nem ad második esélyt! Ne vesztegesd el az idődet! Nem lehetsz benne biztos, hogy akit szeretsz, az holnap is melletted lesz még, és lesz még esélyed elmondani neki mit érzel!

Bánj, ennek a történetnek a tanulsága alapján úgy a szüleiddel, barátaiddal, kedveseddel és mindenki mással, hogy a holnap már nem biztos!

BL.