2013. május 16., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Isten, az Atya: Az Én Nagy Beavatkozásom elkezdődött, hogy megmentsem az emberiséget, és cselekedeteim gyorsasága mindenki számára nyilvánvaló lesz.
 

2013. május 15. szerda 16:40
Drága leányom, Isten Lelke most oly módon árad ki a Földre, mint még soha azelőtt.
Annak érdekében, hogy felkészítsem gyermekeimet az Új Paradicsomra, mely rájuk vár, beborítom őket az Igazság Lelkével. Néhányan tárt karokkal fogják azt fogadni, és hálásak lesznek ezekért az áldásokért. Mások el fogják utasítani, mivel nem akarják megnyitni a szívüket.
Az Én Nagy Beavatkozásom elkezdődött, hogy megmentsem az emberiséget, és cselekedeteim gyorsasága mindenki számára nyilvánvaló lesz. Az Általam, a Mindenható Atyátok által engedélyezett csodák széles körben el fognak terjedni, és beszélni fognak róla. Ez még több megtéréshez fog vezetni. Aztán, ahogy Szeretetem Lelke kiárad, a gonosznak és az ő seregének cselekedetei is növekedni fognak.
Kezem meg fogja állítani azok gonosz cselekedeteit, akik azzal próbálkoznak, hogy háborúkkal, betegségekkel, gyilkossággal és abortusszal sújtsák gyermekeimet. Kezem azokra is le fog csapni, akik kínozzák szeretett Fiam hűséges követőit, és akik megpróbálják megszüntetni az Ő jelenlétét a Szent Eukarisztiában.
Halljátok meg most Hívásomat. Minden gyermekemet Irgalmasságom felé fogom vonzani. Azok, akik elutasítják Fiamat, Engem utasítanak el. Azok, akik megsértik Fiamat, nem jöhetnek Hozzám. Azok, akik elvetik az Ő Tanításait és elferdítik az Igazságot, elutasítják Létezésemet. Nem lehet saját törvényeket létrehozni és ugyanakkor Nekem is engedelmeskedni. Az sem lehetséges, hogy elnézitek a bűnt, és ugyanakkor elvárjátok, hogy megláthassátok Arcomat is.
Ha a bűn nem csökken, meg fogom büntetni azokat a nemzeteket, amelyek felelősek a bűnökért, amelyekkel megbántanak Engem. Ahogy Szentlelkem továbbra is kiárad, így lesz a Beavatkozásommal is, hogy megakadályozza a bűn terjedését.
Mindezek a változások ugyanabban az időben lesznek láthatók. Nem sokkal azután, hogy Fiam minden kísérlete Egyházán és Tanítványain keresztül az Igazság terjesztése érdekében megtörtént, el fog jönni az a nap, amikor Fiam Nagy Irgalma leszáll az emberiségre. Aztán nem sokkal azután, eljön majd az Ítélet Napja.
Készüljetek gyermekeim, mert az a nap bármikor elérkezhet. Csak azokat lehet megmenteni, és lesznek megmentve, akik Parancsaimat megtartják és bűneik miatt bűntudatot mutatnak.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése