Isten, az Atya: Ima az Új Paradicsom Kulcsának elnyeréséért
Szeretett
leányom, ahogyan a Szentlélek Lángja beborítja azokat az alázatos
lelkeket, akik olvassák ezeket az Üzeneteket, úgy fog terjedni
világszerte a megtérés is. Isten Szent Szava olyan, mint egy erős széllökés, amely a tökéletesség gyümölcseit hozza magával és mindazoknak a lelkeknek, akiket felébreszt.
Azokból az első elültetett magvakból rengeteg gyümölcs termett, amely kiterjed minden nemzetre, beleértve a kommunista rendszer alatt lévőket is.
Leányom,
mivel Szent Szavam minden vallású (egyén) elméjét és lelkét megragadja,
kardhoz hasonlóan fogja átszelni azokat a nemzeteket, amelyek hátat
fordítottak Nekem, szeretett Atyátoknak. Tehát, amikor növekszik a
gyűlölet veled szemben akkor tudnod kell, hogy a lelkek megmentésére
adott Szent Szavam sikerrel jár.
Te,
hírnököm, csak egy eszköz vagy. Ez a Küldetés nem rólad szól. Ez nem a
te lelked megvilágításáról szól, mert nem ez a célom, még ha az kedves
is a Számomra. Neked, leányom, mint az utolsó hírnöknek, csak
közvetítened kell a világ felé a neked adott Üzeneteket, hogy az
emberiség javát szolgálja. A te véleményednek és a mások számára adott
tanácsodnak nincs jelentősége, és jogod sincs arra, hogy másokkal
megossz ilyen véleményeket.
Amikor Isten Hangja megérinti az emberek szívét, akkor az sokak lelkében megsokszorozódik. Az Én Jóságom az – mint az egész emberiséget szerető Atyáé –, mely az ilyen nagy áldásokat lehetővé teszi.
Amint
az meg volt jövendölve, nagy csodáknak lesznek szemtanúi azok, akik
ezen a Küldetésen keresztül a Szentlélek Ajándékában részesültek.
Megáldom mindazokat, akik szétszórják és terjesztik Üzeneteimet, mert
erőfeszítéseik úgy gyümölcsöztetik Szavamat, akár a köd, mely beborítja a
Földet.
Azoknak,
akik a Megtérés Ajándékára vártak a Hozzám tartozó szegény, üres lelkek
– most a következőket mondom: Én, a ti szerető Atyátok megígérem
nektek, hogy amikor ezt az imát mondjátok, át foglak ölelni benneteket
és megnyitom a szíveteket.
Isten, az Atya: Ima az Új Paradicsom Kulcsának elnyeréséért
Drága
Atyám, én a te elveszett gyermeked vagyok, aki oly összezavarodott és
vak, hogy semmi vagyok a Te Segítséged és Szereteted nélkül.
Ments meg Engem Fiad, Jézus Krisztus Szeretete által és add nekem földi Új Paradicsomod Kulcsát. Ámen.
Gyermekek,
meg foglak áldani és védelmezlek foglak benneteket. Ti az Enyéim
vagytok – mindannyian. Miközben vágyódom utánatok és sírok közületek
azokért, akik gyűlölnek Engem, Mindenható hatalmamat fogom felhasználni,
hogy megnyissam megkeményedett szíveteket, hogy rátok tudjam hagyni azt
az örökséget, amelyet Szeretettel Teremtettem.
Azáltal,
hogy feltárom előttetek az eljövendő eseményeket, beavatkozásom
segíteni fog nektek megérteni azt, hogy mennyire szeretlek benneteket.
Amikor
ezek az események a szemeitek előtt kibontakoznak, Én várni fogom, hogy
Hozzám gyertek szeretettel és bizalommal a lelketekben.
Szeretett Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése