2013. március 30., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Átérezni az Egyház helyzetét
 
Kedveseim, az imádság mindig készenlétben tart titeket és készségessé teszi lelketeket a kegyelmek befogadására. Most van a kellő idő, jól használjátok fel. Ne lankadjatok és ne legyetek késedelmes szívűek megtenni a jót, amit tőletek vár a Szentháromság! Tanuljatok meg csendben, a rejtekben imádkozni, mindazokért, amiket megmutatnak nektek. Éberen őrködjetek gondolataitok felett, és ne engedjétek, hogy bizonyos érzések indulatokat váltsanak ki belőletek, mert az biztos, hogy nem a jótól van. Kérjétek a kegyelmet, hogy át tudjátok érezni az egész katolikus egyház helyzetét! Mi az, amit most leginkább elvár tőletek Jézus? Az engeszteléshez minden olyan terület odatartozik, amelyben felismeritek Jézus fájdalmát és a tiéteket egyesítitek az övével. Bátran vigyétek keresztjeiteket Hozzá és engedjétek, hogy hasson rátok az Ő irgalmas szeretete!
2013. 03. 15. Anna Terézia


Feláldozni magunkat

Kedveseim, vigyázzatok, hogy ne legyen dac, ellenállás a szívetekben a körülöttetek zajló események miatt. Ahogy Jézus is mindent elszenvedett és elviselt, úgy nektek is fel kell áldoznotok a megpróbáltatás oltárán magatokat. Semmi nem vész el abból, amit tiszta szívből és őszinte szándékkal tesztek, vagy elviseltek. Imában készítsétek lelketeket azoknak az elviselésére, amiket majd megtapasztaltok. Csendben, némán tűrve készüljetek! Először csak a kis dolgokban viseltek el megpróbáltatást azért, hogy hozzáedződjetek a nehezebb helyzetek elviseléséhez. Mégsem kell félnetek, mert a lelketek és egész lényetek az Szentháromság oltalmában van.
2013. 03. 16. Anna Terézia

 

Imádkozzatok a főpapokért!

Kedveseim, alázattal boruljatok le a Szentháromság színe előtt és könyörögjetek irgalomért! Imádkozzatok a főpapokért, hogy bűnbánó szívvel Isten irgalmába kapaszkodjanak és felismerjék és megkülönböztessék a lelkeket, melyek az Egyházban erőteljesen működnek. Támogassátok meg szolgálatukat ima-kilencedekkel, hogy megálljanak a felelősségre vonás napján. Imádkozzatok, hogy az Egyházban ne a széthúzás, hanem a krisztusi evangélium útját járók egysége erősödjön. Ne kételkedjetek a próféciákban! Mindennek be kell következnie, amit a Szentírás megjövendölt. Ne féljetek, csak higgyetek és imádkozzatok szüntelenül a magyar egyház egységéért és megerősödéséért.
2013. 03. 17. Anna Terézia

 
 
A gondolat bűnei
 
Kedveseim, éberen őrködjetek gondolataitok felett, mert nem is sejtitek, milyen nagy erőket mozgat meg a gonosz lélek, hogy a gondolat bűneinek csapdájába essetek. A legveszélyesebb, amikor hamisan és helytelenül gondolkodtok olyan személyekről, akik nem túl szimpatikusak nektek. Nagy veszélyt jelenthet számotokra az, amikor beleegyeztek olyan dolgokba, amiket az illető személy ellen fordítotok, és ezzel már meg is bélyegeztétek, vagy rosszabb esetben megítéltétek őt. Óvakodjatok attól, hogy másik emberről elsőként a rosszat feltételezzétek. A megítélés sohasem a ti feladatotok. Ezt azért mondom nektek, hogy figyelmeztesselek benneteket, hogy a rossz milyen alattomos módon próbál hozzátok férkőzni, akár egy rossz gondolaton keresztül is. Imádkozzatok az unszimpátia leküzdéséért, hogy mindig szeretettel gondoljatok egymásra még akkor is, ha másik ember élete kivetnivalót hagy maga után.
2013. 03. 22. Anna Terézia
 
 
Megkezdődött a Nagyhét
 
Kedveseim,arra figyeljetek, ami előttetek áll és ne arra, ami már elmúlt. Megkezdődött aNagyhét. Mélyedjetek el Krisztus szenvedésének misztériumában! Menjetek és haladjatok lábai nyomában, akkor megismeritek keresztútjának állomásait. Ne féljetek, olyan helyen nem kell járnotok, amelyet Jézus már ne járt volna meg. Ha elindultok, Ő biztosan veletek megy, mert előttetek halad. Ő adja az erőt a küzdelmekhez. Bízzatok benne, mert legyőzte a halált!
2013. 03. 24. Anna Terézia
 
 
Ne féljetek, csak engeszteljetek!
 
Kedveseim, minden helyzetben őrizzétek meg nyugalmatokat! Ne féljetek, a gonosz lélek nem tud kikezdeni veletek, mert egészen elköteleztétek magatokat a Szentháromságnak. Tartsatok ki mellette mindhalálig! Vigyázzatok, a gyorsan pergő események ne ingassanak meg benneteket. Már sokan vannak, akik elpártoltak attól az úttól, melyet számukra kijelölt a Szentháromság. Imádkozzatok értük, hogy legalább a Nagyfigyelmeztetéskor felismerjék tévedésüket, beismerjék mulasztásukat. Megkezdődtek az igazán komoly engesztelések, amelyek arra szolgálnak, hogy az igazságtól elpártoltakért felajánljátok szenvedéseiteket. Minél rejtettebben teszitek, annál hatékonyabbak lesznek áldozataitok. Ne féljetek, csak engeszteljetek! Ne bírálgassatok, csak buzgón imádkozzatok!
2013. 03. 25. Anna Terézia

 
Rendkívüli időjárás
 
Kedveseim, a körülöttetek történő eseményekkel is figyelmeztetni akar benneteket a Szentháromság. A rendkívüli időjárás is ezek közé tartozik. Vajon észreveszitek e, hogy egyre kaotikusabb állapotok között kell élnetek, amit az emberek egyre nehezebben viselnek el? A Szentháromság rá szeretné ébreszteni a lelkeket, hogy ébredjenek fel és ne a világi dolgokban keressék problémáikra a megoldást, hanem Isten irgalmában. Egyedül csak az segíthet rajtuk, ha feltekintenek arra, akit átszúrtak, a kereszten függő Jézus Krisztusra. Onnan kell várniuk az üdvösségüket, melyet a feltámadás dicsősége ragyog be. Sajnos, még a választottak is kételkednek, amikor nem látnak maguk körül biztos pontot. Legyetek éberek és vigyázzatok magatokra és egymásra is, hogy el ne bukjatok, amikor megpróbáltatások érnek titeket! Bízzatok!
2013. 03. 26. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/rendkivueli-idjaras

 
 
Boldogok a lélekben szegények
 
Kedveseim,hozzátok fordulok drága kis engesztelőim. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni, amikor a szegénység és az egyszerűség látszatával próbálnak meggyőzni titeket! Minden keresztényben természetesen kell működnie azoknak az erényeknek, melyeket maga Jézus mutatott meg. Elsősorban lélekben kell a szegénységet, az alázatos lelkületet élni úgy, ahogy azt Jézus elénk tárta. Ne feledjétek, egy szegény sorsú ember is lehet felfuvalkodott, amikor nem képes elfogadni sorsát és folyton lázadozik és nem képes elfogadni nincstelenségét. Vigyázzatok, ne engedjetek a megtévesztés lelkének, aki el akarja hitetni veletek, hogy minden kereszténynek ezt az utat kell járnia. Csak azok képesek mindenüket elhagyni Jézusért, akiket egészen a szoros útra hívott meg. Csak nagyon kevés ember van, aki a kegyelem által megkapja a teljes kiüresedés és a teljes Istenre hagyatkozás ajándékát. Ez a kegyelem ajándék és nem kiváltság. Bízzatok, és ne kételkedjetek utatokban!
2013. 03. 27. Anna Terézia

 
Nagycsütörtök

Kedveseim,ma, Nagycsütörtökön, amikor összegyűltök az Utolsó Vacsora emlékére a templomokban, ne feledjétek, valóságosan is jelen vagytok Krisztussal egy asztalközösségben. Ezért nagyon fontos, hogy gondosan elmélkedjétek át és helyettesítsétek be magatokat az apostolok helyébe. Úgy foglaljatok helyet, hogy ne Júdásként viselkedjetek, hanem egészen adjátok át magatokat a szent misztériumnak. Krisztus Teste és Vére valóságos jelenlétében éljétek át, hogy Jézus valóságosan nektek ajándékozza szent Testét és Vérét ételül és italul. Ha nem eszitek az Ő testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet bennetek. Éljétek át a mai nap csodálatos együtt létét, és engedjétek, hogy ez az esemény egészen meghatározza életetek hátralévő részét! Legyetek egyek Krisztussal, ahogy Ő is eggyé vált veletek!
2013. 03. 28. Anna Terézia
 
 
Nagypéntek
 
Kedveseim, minden fájdalmat és szenvedést ajánljatok fel, különösen a mai napon, amikor Jézus Krisztus kereszthalálára emlékeztek! A megpróbáltatások annak reményében viseljétek, hogy a fájdalmak tengerén túl ott vár rátok az Örök Élet dicsősége! Ne féljetek felvenni Jézussal a keresztet, mert akkor eljuttok vele a feltámadás dicsőségébe! Hódoljatok az Úr Szent Keresztje előtt! Nyissátok meg szíveteket, hogy rátok áradjon a Jézus oldalsebéből fakadó vér és víz, mert onnan jön az üdvösség számotokra! Éljétek át az Úr szent jelenlétét a kereszten, és kérjétek az Ő irgalmát rátok és testvéreitekre! Engedjétek, hogy a fájdalom tőre átjárja a lelketeket, ahogy Égi Édesanyánk szívét is mélyen általjárta! Érezzetek vele együtt, hogy egyre jobban megértsétek, milyen nagy ára van megváltásotoknak! Tartsatok ki szorosan mellette, így az Egyház biztos hajóján evezhettek!
2013. 03. 29. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/nagypentek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése