Üzenet: A Vatikán titkai

2013. március 27., szerda

A Vatikán titkai

Az olvasót még a cím is zavarba hozhatja, a téma pedig biztos kérdéseket vet fel. Bulvártéma vagy egy feltáró riport? A könyv, amely alapjaiban rengette meg a Vatikánt…

XVI. Benedek 2013. február 11-én bejelentett lemondása találgatások sorát indította el, hiszen Szent Péter trónusát önszántából rajta kívül csupán egyetlen pápa hagyta el. A hír hallatán sokakban felmerül a kérdés: valóban csak az indoklásban szereplő megrendült egészségi állapot az oka a leköszönésnek?

Gianluigi Nuzzi nagy port kavaró könyve még húsba vágóbb a pápai lemondás fényében. Egy bizalmas informátor jóvoltából Nuzzi olyan féltve őrzött dokumentumok birtokába jutott, melyek lerántják a leplet a Vatikánban folyó titkos ügyletekről. A könyvben kirajzolódó történetek nemcsak a katolikus egyházra, hanem az olasz kormányra is mély árnyékot vetnek.

„Az én esetemben a bátorság azt jelenti, hogy megismertessem az emberekkel az egyház legkényesebb ügyeit. Hogy közkinccsé tegyek bizonyos titkokat, kisebb-nagyobb történeteket, amelyek nem jutnak ki a bronzkapukon. Megkönnyebbülést érzek attól a gondolattól, hogy végre megszabadulok a csendes cinkosság elviselhetetlen terhétől.”

Ma már tudjuk, hogy e szavak mögött XVI. Benedek legbizalmasabb embere rejtőzik, Paolo Gabriele, aki pápai főkomornyikként elindította a lavinát, átadva mindazon titkos iratokat e könyv szerzőjének, melyek napvilágra kerülése beláthatatlan változásokat hozhat a katolikus egyház életében.

Gianluigi Nuzzi 1969-ben született Milánóban. Először a Corriere della Sera napilapnak dolgozott, majd a Panorama című hetilap és a Libero napilap különleges kiküldött tudósítója lett. 1994 óta kíséri figyelemmel a legjelentősebb politikai és pénzügyi vonatkozású igazságügyi nyomozásokat. Létrehozója és műsorvezetője az olasz La7 csatorna Érinthetetlenek című műsorának, melyben a legfontosabb aktuális témák mélyreható elemzésével foglalkozik. Nevéhez fűződik a Vatikáni Bank és az Enimont konszern kenőpénzbotrányairól írt bestseller, a Vaticano S.p.A. (Vatikán Rt.), valamint a maffia és a politika összefonódását tárgyaló, Claudio Antonellival közösen jegyzett Metastasi (Áttétek) című könyv.

Őszentsége XVI. Benedek titkos iratai
(Részletek a könyvből)

A pornó zavarba hozza az egyházat: a szerzetesektől a Weltbild kiadóig

Ugyanazokban a hetekben – ugyancsak Németországban – Tarcisio Bertone bíborosnak egy másik kényes problémával is szembe kell néznie. Október végén ugyanis Ratzinger szülővárosában kirobban a német könyvkiadó-óriás, a Weltbild botránya, mely évi kétmilliárdos forgalommal büszkélkedhet. Bár a vállalkozás tizenkét egyházmegye tulajdonában van, kiadványai között ezernyi erotikus és ezoterikus kötet is szerepel. Némelyiknek a címe is sokatmondó: „Szex műértők számára”, „Az ügyvéd ribanca”, „Mocskos történetek”. Miképp egyeztethető össze az egyház és az erotika? Ezek a címek önmagukért beszélnek, azzal vádolják a Kúriát, hogy nagy vagyonra tett szert a pornó által. A hír pár órán belül elterjed, és feldúlja a konzervatív katolikusokat nem csupán Németországban, hanem világszerte.

Az apostoli palotákban a hír bombaként robban. Egyrészt a valós zavar miatt, amit ez a kényelmetlen és botrányos ellentmondás vált ki, mivel az egyház szigorúan elítéli a pornográfiát; másrészt a spekulációk és a visszaélések miatt, amelyek ebből következhetnek. Bertone msgr. Balestrierót bízza meg az ügy kivizsgálásával, akivel már volt alkalmunk „találkozni” az Államok közötti kapcsolattal foglalkozó szekció titkárhelyetteseként. A helyzet nagyon bizonytalan. A hír már két napja olvasható az internetes portálokon, a sajtóban, és a világ számos tévécsatornája is közölte. Van, aki ironizál azon a bordélyházi kézikönyvön, mely a „Hívjál ribancnak” címet viseli, és amit 8 euró 9 centért meg lehet vásárolni; van, aki gúnyolódva felemlegeti a „Pornóherceg” felejthetetlen terjedelmét, vagy felsorolja valamennyi, a katalógusban szereplő erotikus és ezoterikus kiadványt, eljutva így a 2500 darabból álló rekordhoz. Balestriero beszél az ügyről Lombardi atyával, hogy felmérjék a botrány nagyságát és mérlegeljék az esetleges fejleményeket. Megpróbálnak rájönni a német egyházmegyék erőegyensúlyaira. Égnek a telefonvonalak Róma, a berlini nunciatúra és a döbbent német bíborosok között. A Vatikánból kiszivárgott dokumentumok alapján most beszámolhatunk arról, hogy miként kezelték ezt a vészhelyzetet a legmagasabb rangú vatikáni vezetők, mindenekelőtt a pápa. A helyzet ugyanis annyira súlyos, hogy közvetlenül bele kell vonni a szentatyát is. Aki azokban a napokban a pápa lakosztályában jár, észreveheti, hogy XVI. Benedek szomorú, döbbent, hallgatag. Arra készül, hogy lépjen valamit, de sajnos ez nem a végső lesz.

Az államtitkárságon a válságstáb három fronton kezdi meg a vizsgálatokat. Mindenekelőtt a helyzet feltérképezésénél azt kell megállapítani, hogy a médiában miként terjedt el a hír (a Die Welt és a Frankfurte Allgemeine című napilapok voltak azok, melyek napvilágra hozták és elemezték az ügyet); ezzel párhuzamosan a vállalkozás létrejöttét is vizsgálják, és arra próbálnak rájönni, hogy a német püspöki közösség miért nem intézkedett eddig az ügyben. Végül meg kell keresni a leggyorsabb és legfájdalommentesebb stratégiát. Az első iratok, melyeket Balestriero tucatnyi újságcikkel együtt küld el a pápa különleges titkárának, pontos képet festenek a helyzetről, és kíméletlenül körvonalazzák a német egyház zavart döbbenetét.

Tarcisio Bertone és a hatalomvágy

„Szentatyám, zavar uralkodik az egyház szívében”

A Szentszéket kemény próbatételek elé állították az egymást követő botrányok, melyek az egyházat sújtották. Kezdve a pedofíliával, amelynek mértékét évekig alábecsülték. 2002-ben monsignor Tarcisio Bertone, mielőtt a botrányok világszerte kirobbantak volna, azzal intézte el a kérdést, mintha egy betegség lenne, ami csak a papok „elenyésző kisebbségét” érinti. A lista hosszú. Kezdve azokkal a szexuális visszaélésekkel és a lelki terrorral, amelyeket Marcial Maciel, a Krisztus Légiója nevű szervezet alapítója követett el. Macielt 2010-ben XVI. Benedek „erkölcstelen életű hamis prófétának nevezte: egy kalandor, elfecsérelt, torz léleknek”. A lefebvristák problémája a tradicionalista hitszakadással, mely 1988-ban következett be négy pap püspökké szentelése után; a pénzmosással kapcsolatos bírósági vizsgálatok, melybe a vatikáni IOR Bank is belekeveredett; az „őszentsége gentiluomója” címmel kitüntetett Angelo Balducci klikk-kapcsolatai olyan egyházi személyekkel, akik a különféle ügyeket és tendereket intézték; a Propaganda Fide házai, és néhány prelátus bűnös hajlama, amit a zsarolás fegyvereként használtak fel; tucatnyi botrány, mely a vatikáni palotákban szőtt összeesküvések során éleződtek ki. Többek közt azok, melyeket az Avvenire igazgatója, Boffo, illetve Carlo MariaViganò presbiter leplezett le. Ezeket a küzdelmeket egyre jobban kiélesítik a pápai palotákba érkező névtelen levelek. Először a Bertone bíboros ellen irányuló halálos fenyegetés, majd a sárdobálás a prelátusok és a bíborosok ellen. Mint például a római egyházmegye pápai vikáriusának, Agostino Vallininek az esete, akinek elmozdítása érdekében prelátusok által aláírt „álpetíció” érkezett. Az aláírásgyűjtés csalás volt. 2011 szeptemberében vizsgálat indult annak kiderítése érdekében, hogy ki áll a Vallini ellen indított támadások mögött. Az ügy jelenleg is folyamatban van.

Nehéz idők ezek, melyek önuralmat és rátermett irányítást igényelnek. Ezen tulajdonságok nem mindegyike található meg Tarcisio Bertonéban, akit 2006-ban jelölt ki a pápa az államtitkári posztra Angelo Sodano helyére. Elődeivel ellentétben Bertone nem a diplomácia világából érkezett. Ezt a tényt Ratzinger nyilván alaposan megfontolta, előre látva, hogy ez a döntése bizalmatlanságot fog kiváltani. Ratzinger azért választotta Bertonét, mert megbízik benne: 1995 és 2003 között Bertone titkári posztot töltött be a Hittani Kongregációban, amelynek akkoriban Ratzinger volt a prefektusa. Ezenkívül Bertone fontos összeköttetést jelent a Szentatya számára a Vatikánon kívüli területekkel: elsősorban a politika, főleg az olasz politika területén. Bertone gyenge pontjai az erősségévé válhatnak: az államtitkár ugyanis már beiktatásától kezdve magának tartja fenn a politikával való kapcsolattartást. Korlátozza a Bagnasco bíboros által vezetett Püspöki Konferencia tevékenységi körét, ezáltal elégedetlenséget váltva ki a Kúriában.

Bertone kezdettől fogva nehézségekbe ütközik, még logisztikai problémája is akad. Sodano tovább használja államtitkári irodáját egy évig. Nem hajlandó átadni egészen addig, míg el nem készül az új irodája, amit a bíborosi testület dékánjaként fog elfoglalni. Így utódjának be kell érnie egy oldalsó szobával. A logisztikai probléma elenyésző azokhoz a sötét felhőkhöz képest, melyek az államtitkárság felett gyülekeznek. Alighogy elfoglalta hivatalát, máris érezhetőek a diplomáciai válság első jelei. 2006. szeptember 2-án XVI. Benedek Ratisbonában tart beszédet, mely tele van tűzdelve tudományos elemekkel, irodalmi és történelmi idézetekkel. Ezek folyamatosan a hitre, az értelemre és a tudásra utalnak. Az újonnan beiktatott államtitkár, Bertone számára is ez az első jelentős megmérettetés. A történelmi idézetek között azonban feltűnik a tipikus banánhéj; II. (Palaiologosz) Manuél „csúszós” mondata: „Vizsgáld meg, vajon mi újat hozott Mohamed, s meglátod, hogy csak gonosz és embertelen dolgokat.” E szavak valóságos földrengést idéznek elő, és azonnali láncreakciót váltanak ki a világsajtóban. Az arab országok szinte harckészültségben állnak. Senki sem figyelmeztette XVI. Benedeket? Nem ellenőrizték a szöveget? Az incidens természetesen a Vatikánon belül is viszályokat és töréseket okoz. Ezt követően a Szentatya erőfeszítést tesz arra, hogy csendesítse a válságot. Többször is kihangsúlyozza, hogy csupán egy idézetről van szó, ami természetesen nem tükrözi a saját véleményét. E hibás lépés elkövetéséhez valószínűleg az a személy is hozzájárult, aki nem emelte ki a szövegben ezt a kényes részt. De nem elszigetelt esetről van szó.

Az elkövetkező években az ehhez hasonló incidensek megismétlődnek, bár Bertone egyre befolyásosabb lesz. Az államtitkár kettős célt tűzött ki maga elé: egyfelől eltávolítani az intézkedéseit bíráló ellenzékét, másfelől előléptetni bizalmi embereit. Különös figyelmet szentelt a gazdasági minisztériumoknak és a kiadásokkal foglalkozó irodáknak: Domenico Calcagno bíboros az Apsa ügynökséghez kerül, amely a hatalmas ingatlanbirtokokat kezeli. Ettore Gotti Tedeschi az IOR Bank igazgatója lesz. Az olaszországi vatikáni nuncius, Giuseppe Bertello a Governatoratónál tölt be fontos szerepet, míg Giuseppe Versaldi bíboros a gazdasági ügyek prefektúráján. Ez a jól kikövezett út vezet hatalma megszilárdításához és befolyása növeléséhez a római Kúrián belül, egészen a konklávé tekintélyes bíborosaihoz, akik majd XVI. Benedek utódját fogják megválasztani.

A hatalmi játszma egyre feszültebb légkörben zajlik. Senki sem meri bírálni a feletteseit vagy kifejezni ellenkező véleményét, tartva a megtorlástól vagy az áthelyezéstől. A kis államban minden eszközt bevetve folynak a küzdelmek szakmai féltékenység, irigység, karrierépítési stratégiák, egyéni érdekek miatt. Ütközetek kezdődnek, amelyekben a pénz, a hatalom, vagy akár mindkettő rejtett viszályokra adnak okot. Az etika eltűnik. Egyre keményebbé válik a küzdelem a bíborosok, a különféle érdekszövetségek és klikkek között. Egyre aktuálisabbá válik Joseph Ratziner figyelmeztetése, amit már 1977-ben hangoztatott. „Az egyház sokak számára – írta az akkori bíboros – a hit legfőbb akadályává válik. Nem látnak benne mást, mint a hatalom ambícióját, egy emberekkel teli arénát, akik azzal az ürüggyel, hogy a hivatalos kereszténységet igazgatják, akadályt gördítenek a valódi keresztény szellem elé.

A különféle intrikák és belső harcok mindig is hozzátartoztak az egyház történetéhez, de sohasem voltak annyira kiélezettek, mint manapság. Az eszközök sohasem voltak annyira gátlástalanok, mint napjainkban. A hangnem sohasem lépett túl bizonyos határokat. De mindenekelőtt még sohasem rángatták bele ezekbe az ügyekbe a szentatyát ilyen közvetlen módon. Ez a légkör meglehetősen új helyzethez vezet: sokan próbálják „megfúrni” Bertonét, akinek államtitkárként fontos „határkövet” kellene jelentenie a Vatikánban. Pedig éppenséggel benne vélik felfedezni a problémák gyökereit.

Általában csak a legszélsőségesebb esetekben szokás a pápához fordulni. Ez számtalan kockázattal és előre nem látható hatással járhat. Ennek ellenére a pápa manapság a legkülönbözőbb témájú, részben segélykérő levelek címzettjévé vált. Annak, hogy sokan megkockáztatják, hogy a pápához forduljanak, számos oka van: „Amikor Wojtylát pápává választották – magyarázza a La Stampa című napilap Vatikán-szakértője –, senki sem ismerte. Ratzinger viszont 1981 óta él a vatikáni palotákban, így bizalmas viszony köti a prelátusokhoz és a bíborosokhoz. A bíborosok magától értetődőnek veszik, hogy rögtön hozzá forduljanak.” De hogy keltsék fel a pápa figyelmét? Az egyházi emberek – még a legbefolyásosabbak is – ezernyi taktikához és trükkhöz folyamodnak, hogy közvetlenül el tudják érni XVI. Benedeket. Titokban cselekedve feltárják a pápa előtt a különféle konfliktusokat, kirekesztéseket, illegitimnek tartott érdekeket. Kérik a szentatya beavatkozását, mielőtt az események kisiklanának és a botrány kitudódna. Egyedül ő az, akire mindenki úgy tekint, mint egy forradalmi változásokra törekvő pásztorra, aki a szívén viseli az egyház jövőjét. Kissé mélyedjünk el ezekben az ügyekben, melyeknek főszereplője a pápa és titkára, Bertone. Ez az első alkalom, hogy mesélhetünk ezekről a súrlódásokról a Vatikán szemszögéből nézve.

XVI. Benedek (Peter Seewalddal): A világ fénye. A pápa, az egyház és az idők jelei. Vatikánváros, Libreria Editrice Vaticana (Vatikáni Könyvkiadó) 2010, 64–65. o.
Andrea Tornielli 2011. augusztus 31-én a következőket írja a Vaticaninsider.it honlapon: „A Vatikánban a névtelen levelek nem jelentenek újdonságot, sem pedig kivételt. Számuk magas, gyakran gyalázkodóak vagy megalapozatlan vádakat tartalmaznak. Azért folyamodnak hozzájuk, hogy lejárassák ezt vagy azt az egyházi személyt, vagy hogy megakadályozzák egyes prelátusok előléptetését. Nem kell tehát túlságosan meglepődni azon, hogy az utóbbi napokban egy olyan levél forgott közkézen, mely egy súlyosan fenyegető mondatra tett utalást Tarcisio Bertone államtitkár, XVI. Benedek legközelebbi munkatársa ellen. A levél egy fenyegető mondatot idéz don Giovanni Boscótól, a Szalézi Kongregáció alapítójától (Bertone is ehhez a rendhez tartozik): »Nagy temetések az udvarban!«, mellyel a híres torinói szent gyászokat jósolt II. Viktor Emánuelnek abban az esetben, ha a piemonti birodalom tovább folytatja az egyházi vagyonok elkobzását. A Bertonénak címzett névtelen levél írója, aki úgy tűnik, igen tájékozott a Kúria ügyeivel kapcsolatban, folytatásként azzal vádolja a bíborost, hogy nem tud dönteni, és pusztán a személyes szimpátia alapján választja ki munkatársait. Majd arra a döntésére tesz utalást, mellyel áthelyezéssel eltávolította Carlo Maria Viganòt a Vatikánból.”
Egy érdekesség: a bíboros egy (legalábbis egyházi személyek számára) szokatlan hobbinak hódol: fegyvergyűjtésnek. Kijelentése szerint, melyet 2006-ban tett a savonai rendőrkapitányságon Calcagno liguriai tartózkodása idején, egy kisebbfajta arzenál volt a birtokában. „Természetesen többnyire muzeális puskák, de orosz Nagant típusú fegyverek is – írja az Il Fatto 2012. április 11-i számában –, melyek ránézésre is félelmetesek, és amelyek egy kilométer távolságból is eltalálnák célpontjukat. Íme a bíboros fegyvereinek listája: Breda márkájú, Argus típusú puska; Schmidt márkájú, 31. típusú muskéta; Faet Carcano márkájú puska (az érthetőség kedvéért: ahhoz hasonló, amivel Kennedyt megölték); orosz gyártmányú Nagant puska; valamint egy török Hatsan fegyver. Valamennyit fegyverboltban vásárolták. De ez nem minden. Calcagno bíboros azt is bejelentette, hogy az alábbi fegyvereknek is »birtokában van a hozzájuk való töltényekkel együtt«: egy 22-es kaliberű Berretta típusú karabély sportlövészet céljára; kétcsövű, 12-es kaliberű Franch márkájú fegyver; Smith & Wesson márkájú, 357-es kaliberű magnum (olyan, amit Callaghan felügyelő, valamint Starsky és Hutch használ). Valamint további fegyverek, köztük egy Remington 7400-as precíziós karabély, egy valóságos nagyágyú, mely egyáltalán nem tűnik vadászfegyvernek: ha eltalálna egy fürjet, írmagja se maradna.”
Curzio Maltese: Az egyház számlái, La Repubblica, 2007. szeptember 28.

[1] XVI. Benedek (Peter Seewalddal): A világ fénye. A pápa, az egyház és az idők jelei. Vatikánváros, Libreria Editrice Vaticana (Vatikáni Könyvkiadó) 2010, 64–65. o.

[1] Andrea Tornielli 2011. augusztus 31-én a következőket írja a Vaticaninsider.it honlapon: „A Vatikánban a névtelen levelek nem jelentenek újdonságot, sem pedig kivételt. Számuk magas, gyakran gyalázkodóak vagy megalapozatlan vádakat tartalmaznak. Azért folyamodnak hozzájuk, hogy lejárassák ezt vagy azt az egyházi személyt, vagy hogy megakadályozzák egyes prelátusok előléptetését. Nem kell tehát túlságosan meglepődni azon, hogy az utóbbi napokban egy olyan levél forgott közkézen, mely egy súlyosan fenyegető mondatra tett utalást Tarcisio Bertone államtitkár, XVI. Benedek legközelebbi munkatársa ellen. A levél egy fenyegető mondatot idéz don Giovanni Boscótól, a Szalézi Kongregáció alapítójától (Bertone is ehhez a rendhez tartozik): »Nagy temetések az udvarban!«, mellyel a híres torinói szent gyászokat jósolt II. Viktor Emánuelnek abban az esetben, ha a piemonti birodalom tovább folytatja az egyházi vagyonok elkobzását. A Bertonénak címzett névtelen levél írója, aki úgy tűnik, igen tájékozott a Kúria ügyeivel kapcsolatban, folytatásként azzal vádolja a bíborost, hogy nem tud dönteni, és pusztán a személyes szimpátia alapján választja ki munkatársait. Majd arra a döntésére tesz utalást, mellyel áthelyezéssel eltávolította Carlo Maria Viganòt a Vatikánból.”

[1] Egy érdekesség: a bíboros egy (legalábbis egyházi személyek számára) szokatlan hobbinak hódol: fegyvergyűjtésnek. Kijelentése szerint, melyet 2006-ban tett a savonai rendőrkapitányságon Calcagno liguriai tartózkodása idején, egy kisebbfajta arzenál volt a birtokában. „Természetesen többnyire muzeális puskák, de orosz Nagant típusú fegyverek is – írja az Il Fatto 2012. április 11-i számában –, melyek ránézésre is félelmetesek, és amelyek egy kilométer távolságból is eltalálnák célpontjukat. Íme a bíboros fegyvereinek listája: Breda márkájú, Argus típusú puska; Schmidt márkájú, 31. típusú muskéta; Faet Carcano márkájú puska (az érthetőség kedvéért: ahhoz hasonló, amivel Kennedyt megölték); orosz gyártmányú Nagant puska; valamint egy török Hatsan fegyver. Valamennyit fegyverboltban vásárolták. De ez nem minden. Calcagno bíboros azt is bejelentette, hogy az alábbi fegyvereknek is »birtokában van a hozzájuk való töltényekkel együtt«: egy 22-es kaliberű Berretta típusú karabély sportlövészet céljára; kétcsövű, 12-es kaliberű Franch márkájú fegyver; Smith & Wesson márkájú, 357-es kaliberű magnum (olyan, amit Callaghan felügyelő, valamint Starsky és Hutch használ). Valamint további fegyverek, köztük egy Remington 7400-as precíziós karabély, egy valóságos nagyágyú, mely egyáltalán nem tűnik vadászfegyvernek: ha eltalálna egy fürjet, írmagja se maradna.”

[1] Curzio Maltese: Az egyház számlái, La Repubblica, 2007. szeptember 28.