2012. március 18., vasárnap

Szűzanya üzenete Medjugorje-ből, 2012. március 18-án.

*Mirjana Dragićević-Soldo éves jelenése 2012. március 18-án*

Mirjana Dragićević-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. november 25-ig minden nap megjelent a Szűzanya. Az utolsó minden napos jelenés alkalmával a Szűzanya kinyilvánította számára a tizedik titkot is és azt mondta, hogy ezután minden évben egyszer, március 18-án fog megjelenni neki. Így történik ez évek óta. Több ezer zarándok gyűlt össze ez alkalommal is rózsafüzér imára a Kék Keresztnél. A jelenés 14:00 órakor kezdődött és 14:05-ig tartott.
"Drága gyermekek! Azért jövök hozzátok, mert édesanyátok és közbejárótok szeretnék lenni. Kapocs köztetek és a Mennyei Atya között, a ti közvetítőtök. Szeretném megfogni a kezeteket és veletek járni a tisztátalan lélek elleni harcban. Gyermekeim, teljesen szenteljétek magatokat nekem. Én pedig édesanyai kezembe veszem életeteket és megtanítalak benneteket a békére és a szeretetre és aztán átadlak benneteket Fiamnak. Azt kérem tőletek, hogy imádkozzatok és böjtöljetek, mert csak így tudtok majd édesanyai szívem által, hiteles módon tanúságot tenni Fiamról. Imádkozzatok a pásztoraitokért, hogy Fiamban egyesülve mindig Isten szavának örömteli  hirdetői legyenek. Köszönöm nektek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése