2011. június 27., hétfő

Van egy örökség, amelyet bátran birtokba vehetünk, ez a kegyelem öröksége. Amit az egyik hívő már megkapott, azt bármelyik másik is elnyerheti. Legyünk azért erősek a hitben, buzgók a szeretetben és szorgosak a munkában, így semmi sem gátolhat meg a birtokbavételben. A vigasztalás és szabadulás megtapasztalásában, vagy a kegyelem csodájának átélésében nekünk is éppúgy részünk lehet, mint bármely testvérünknek. Az Úr ?elénk tárta” a kegyelmet, és senki sem vonhatja kétségbe, hogy jogunk van hozzá. Induljunk, és vegyük birtokunkba az Ő nevében!
De ugyanígy elénk tárta a világot is, hogy meghódítsuk az Ő számára. A világ minden országa, minden zuga meg kell hogy hódoljon neki. Ne bátortalanítson el, ha a szomszédságunkban elesett, zülött emberek élnek, sőt, még inkább ösztönözzön bátorságra, hogy induljunk hozzájuk is. Meglátjuk majd, hogy a sötét otthonok és a kemény szívek megnyílnak Krisztus előtt. Ne engedjük, hogy bárki is azért maradjon a kárhozatban, mert nekünk nincs elég hitünk Krisztusban és az evangéliumban ahhoz, hogy elinduljunk és birtokba vegyük ?a földet”. Nincs olyan sötét szív, nincs olyan elvetemült ember, akit a kegyelem ereje ne tudna meghódítani. Ezért félre a gyávasággal! Indulj a hit hódító útjára!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése