2011. június 27., hétfő

Az Istenanya követése - Kövess engem!

Alamizsnálkodás – az érdemek gyarapítója

161. Szegénysorban éltünk Szent Fiammal. Szerettem a szegénységet és nem aggodalmaskodtam soha, hisz’ velem volt a Világmindenség Királya.

162. A Szegények Szüzének is neveznek engem.

163. Szegénynek mondhatod-e magad gyermekem, ha veled van Szent Fiam? (A kegyelmi állapotban).

164. Az irgalmas részvétet Szent Szüleimtől örököltem, mert Ők együtt érzők voltak a szegények iránt. Ne hagyjon téged se hidegen mások nyomorúsága!

165. Mindig gondom volt rá, hogy szűkös körülményeim közt is segítsem a rászorulókat.

166. Amit a Három Napkeleti Bölcs felajánlott Szent Fiamnak, azt én a szegényeknek osztottam szét.

167. Az igazságot és irgalmasságot a lelked mélyén mérlegeld, mert felszínesen nem indít meg téged!

168. Ne vesd meg a szegényeket, mert több szent járt darócban, mint bíborban.

169. Ne gondold, hogy a szegény azért van szűkében a földi javaknak, mert Isten megveti őket, sőt inkább szereti valamennyit, azért bízza a te gondjaidra őket.

170. A szegények imádsága hatalmas Isten előtt, ámde a szívtelenekre lesújt a büntetése!

171. Ha adhatsz, akkor adj! Ha ez nem áll módodban, akkor biztosítsd a szegényt jó szándékodról.

172. Ha nincs mit adnod, akkor legalább jó szót adj!

173. Az igaz szeretet nem várja meg míg a szűkölködő kér, hanem készségesen siet a segítségére.

174. Ne mérlegelgeld, hogy alamizsnádat ez vagy az megérdemli-e, mivel Isten nem azt nézi, hogy kinek adsz, hanem azt, hogy milyen lelkülettel!

175. Ha több nem állna módodban, és akár egyetlen pohár vizet is adsz valakinek Krisztus nevében, bizony mondom neked, megkapod érte a jutalmat.

176. Gyermekem, sokat kapsz viszonzásul a Mennyben azért a pár fillérért, falat kenyérért, együtt érző fohászért és szóért, amit a koldus Lázárnak adtál.

177. Ne kritizáld a szegényt, köszönését szívből viszonozd, mert Isten megbüntet a megszégyenítéséért!

178. Szent József együttérzése felülmúlhatatlan volt.

179. Ha lélek szerint élsz, járj is aszerint. Ne irigykedj és ne is kérkedj tehát javaiddal, ingerelve másokat!

180. A rászorulónak ne mond, hogy nincs! A szándék ugyanis nem a pénztárcából, hanem a lélekből fakad!

181. A nélkülözőnek ne csupán az erszényedet, de a szívedet is nyisd meg gyermekem!

182. Szíved és nyelved mindenkor teljes összhangban legyen! Vigyázz, hogy embertársad gondja és fájdalma iránti részvéted ne csak színlelés legyen!

183. Mindig vigasztald meg a szegényt nyomorúságában, hogy testi-lelki alamizsnához jusson. Kövess engem!


187. Otthonom imádságos magányában voltam épp, amikor Gábriel arkangyal köszöntött engem, s én az Üdvösség Igenjét válaszoltam Neki.

188. Bizony, nem jól gondozza lelkét az, aki időről-időre nem képes elvonulni a világ zajától.

189. A lármás, külső forgatag kizárja a benső csendet.

190. A felszínes társaságoktól tudj mindig visszavonulni, hogy mélységeiben gondolhasd át az életed.

191. A templom csendes mélyén Fiam folyton epedve vár benneteket, s ti mily ritkán látogatjátok meg Őt.

192. Ha életedből ki akarod hagyni az emberek szolgálatát, s csupán „vallási kötelezettségeidet” akarod teljesíteni, az Istennel való kapcsolatod elsorvad!

193. Ha egyedül Istenre és lelked állapotára fordítanád figyelmedet, kevéssé idegesítene a világ.

194. Az a jó magány, melyben a lélek meghallja Istent. – Légy fegyelmes figyelmedben!

195. Szeretet nélkül, haszontalan minden cselekedet!

196. Sehol sem lehetséges nagyobb benső örömet megélni, mint az istenes magányban.

197. Ha csak egyszer is megízlelnéd az éggel társalgó szent magány boldogságát, még szobád fala iránt is nagyobb vágy fakadna szívedben, mint a léha emberek felszínes társasága iránt.

198. Egy keresztény lehet magányos, de egyedül soha!

199. Gyakran szólsz olyasmit, mely nemcsak haszontalan, de egyenesen árt a lelkednek!

200. Néha magad is mennyire fájlalod, ha haszontalanságokat fecsegtél, feledve „a csend tanácsait”!

201. Ha környezeted rendszerint csak gyarlóságaidat tapasztalja meg, lassan lerombolod azt az emelkedettséget, melyet pedig sugároznod kellene!

202. A társaság és a hely is megszentelődne, ha olykor ott imádkoznál magadban, ahol éppen vagy!

203. Önmagad ellenségeként hagyod, hogy gyakran teret nyerjen benned az a világiasság, melyet aztán egyre nehezebben vagy képes elűzni magadtól.

204. Ha bármi múlandót kezdesz nagyra becsülni, fokozatosan visszamaradsz a lelki életben.

205. Akkor tudod majd tökéletesebben végezni a munkádat, ha azt előtte megtárgyalod Istennel.

206. Ha dolgaid végeztével magadba vonulsz, világosabban láthatod, hogy miben hibáztál.

207. Ha nem tudsz magányban élni, keresd a jók társaságát, mert szent közösségekben is épülhet a lelked.

208. Amikor valamely szinten feladod a szabadságodat, egy másik szinten nyomban szabadságra lelsz.

209. A fájdalom megviselhet, de a szomorúság nem!

210. Gyertek hozzám mindnyájan, kik anyai gyengédségre vágytok, és töltekezzetek szeretetemmel.

211. Ne fogadd barátaid közé azt, aki nem Isten útján jár! Kövess engem!

Az Istenes jó szándék – a cselekedetek leghasznosabb indíttatása
212. Amit tettem, gondoltam vagy beszéltem, azt mind Isten dicsőségére irányítottam.

213. Még csak édesanyám Szent Anna ölében pihentem, de máris mindent Istennek ajánlottam, hogy életem minden pillanatában megdicsőítsem az Urat.

214. Jól jegyezd meg gyermekem; amilyen a szándék, olyan a lélek arculata Isten előtt.

215. Ha cselekedetedet jó szándék indítja – mégha sikertelen is –, a lelked képe szép. Ha azonban rossz szándék vezérel, akkor torz a te lelki világod!


216. Mi értelme földi javak szerzéséért fáradoznod, ha közben elhanyagolod az égi kincsek gyűjtését?!

217. Ha jót tettél a földön, már most örvendezhetsz, hisz’ jó cselekedeteidnek nagy lesz a jutalma!

218. Akkor indíttat jó szándék, ha valamit Istenért vagy a lelkek üdvéért teszel. Sajnos károdra van, ha földi haszonért vagy a hiú dicsőségért fáradozol.

219. Szeretettel karold fel azt, aki gyönge a hitben, anélkül, hogy felhánytorgatnád tévedését vagy vitatkoznál eltérő felfogásáról. – Magatartásoddal tégy tanúságot!

220. Gyermekem! A lelkekért vállalt önmegtagadás és böjt; a kereszt szeretetéről tesz tanúságot.

221. A mézes-mázos emberek előbb-utóbb elhallgatnak, aztán mindjárt gyalázkodnak.

222. Három dolog képes fölemelni az embert; a hit, a tisztaság és a jó szándék.

223. Édes gyermekem te nagyra születtél, légy tehát emelkedett! – Tégy mindent a Magasságos Istenért!

224. A csekély dolgok is naggyá válhatnak, ha jó szándékkal végzed azokat.

225. Ha azt akarod, hogy mások segítsék vinni a terhedet, te is vállad fel a másét.

226. Amit rossz szándékkal kezdenek, ritkán fejezik be azt jó céllal. – Ezt tapasztalhatod a világban!

227. Ó gyermekeim! A csillogásban kevésbé veszitek észre, hogy mennyire gyengénlátók vagytok!

228. Míg a rossz cselekedetek igen-nagy jószándék mellett is nehezen tehetők jóvá, addig bármi szép és jó könnyen lerontható, csekélyke rossz akarattal is!

229. Amit nem kívánhatsz, azért ne is imádkozz!

230. Isten jutalma az egész örökkévalóságon át érvényes, még ha egy földről fölvett szalmaszálért adta is azt. Tekints tehát Istenre és kövess engem!

Engedelmesség – a tökéletesség fejlesztője
231. Nem volt bennem semmi önzés, és példaképévé lettem az Istent szeretőknek. Az isteni parancsoknak mindenben alávetettem magamat teljesen, így kerülhettem el minden veszélyt.
.
232. Az Isten Szentséges Fia nekem – mint Anyjának –, teljesen engedelmes volt, ám én magam is mindenben engedelmeskedtem Neki.
.
233. Engedelmes voltam szüleimnek, miként szűzi Jegyesemnek is, akivel Betlehembe és Egyiptomba mentem anélkül, hogy a legkevésbé is húzódoztam, vagy zúgolódtam volna.
.
234. Nincs jobb orvosság a kevélység leküzdésére, mint az alázatos és maradéktalan engedelmesség.

235. A kevély ember csak a maga akaratát követi, az alázatos viszont lemond a saját tetszéséről.

236. Fiam nevére kérlek, hogy ugyan azt mondjátok mindnyájan, ne pártoskodjatok, és legyetek egyek!
237. Aki késlekedő vagy zúgolódó az engedelmességben, az önfejű lelkületéről tesz tanúságot.
238. Imádság és önmegtagadás nélkül, semmilyen hivatásban nem tudsz igazán helytállni.
239. Gyermekem! Ne kutasd, hogy miért épp veled történnek dolgok, vagy vannak ilyen-olyan elvárások, mert ezzel te vagy megpróbálva és nem más!
240. Ne mondd, hogy elöljáróid épp oly gyarlók, mint te, mivel ők is hibázhatnak! Ez ugyanis nem mentesít téged az engedelmesség alól, elöljáród és lelkivezetőd ugyanis, Isten nevében parancsol neked!
241. Ha az elöljáróid kedved szerint parancsolnának, bizony dicsérnéd őket – ám mi lenne a te érdemed?
242. Elöljáródnak ugyanaz lesz a bírája, mint neked, ám nála a szeretet vezérelte felelősség-, míg nálad a szeretetből történő engedelmesség lesz a mérce!

243. Ha kelletlenül fogadod a parancsot, gondolj Cirenei Simonra, aki kezdetben szintén lázadozva fogadta a Keresztet, de csakhamar megérezte, hogy ez egy egészen kivételes kegyelem a számára.

244. Ne lázongj a keresztek ellen, mert nem tudhatod, hogy melyikkel segítesz az Úrnak. (Lelket menteni!)

245. A testnek való szüntelenül kedvezés – még ha nem is bűn – károdra lehet, mert elnyomja a lelket.

246. Isten a házasságot a szentség rangjára emelte. A házas állapot lehet JUTALOM (örömeivel), ÉRDEMSZERZŐ (a szenvedéseivel) vagy akár szent VÉRTANÚSÁG is (tragédiájával), de a feleknek mindenképp szentül ki kell tartaniuk egymás mellett! Imában fontolandó meg tehát, hogy kihez kötik végleg az életüket!

247. Nincs nagyobb oktalanság, mint az emberek elismerését keresni, hiszen ez teljes hiábavalóság!

248. A tökéletességre törekvő, ne csak a parancsolt dolgokat cselekedje meg, hanem az Istennek tetsző indíttatásoknak is tegyen eleget.

249. Ó mily utálatos az engedetlenség bűne, mely által angyalok sokasága a Mennyországot, az emberi nem pedig a Paradicsomot vesztette el.

250. Gyermekem! A világ kincseinél is jobban szeresd az engedelmesség erényét és akkor rátalálsz a Mennyország gazdagságára. Kövess engem!

Áldozat, imádság – a lélek készsége
251. Ó drága gyermekem, semmiben sem találsz felemelőbb örömet, mint az imádságban.
.
252. Életemnek az imádság volt egyetlen vezérlő lényege, és nem volt egyetlen pillanat sem, amit meg ne szenteltem volna imával.
.
253. Ha nem is mozgott az ajkam, mégis mindig az isteni dolgokról elmélkedtem.
.
254. Addig ne imádkozz, míg el nem távolítod elmédből mindazt, ami akadályozhatná lelked Istenhez való emelését. – Imádság előtt, tarts bűnbánatot!
.
255. Az ima olyan, mint egy illatos rózsaszál, az illatát azonban csak az érzi, aki tiszta szívvel imádkozik.
.
256. Az imádság bensőségességének; az alázat, az Isten iránti szeretet és bizalom, a hitvalló élet és a csendes összeszedettség a legkiválóbb fokozója.
.
257. Nem kell mindig imát mormolnod, de mindig élj az imádság lelkületében!
.
258. Gyermekem, ha imádkozol, akkor Istenhez beszélsz, ha pedig elmélkedsz, Istennel társalogsz.

259. Gondosan figyelj arra amit Istennek mondasz, és vésd elmédbe azt amit Isten mond tenéked.

260. Édesanyai szándékom, hogy rózsafüzérem tisztelői életükben, halálukban és haláluk után is áldást, kegyelem-bőséget élvezzenek. Szabadságot nyerjenek, hogy látók legyenek és ne vakok vagy keménnyakúak, de egyenesek, hívők és tiszta lelkűek! Királyokká nemesüljenek, a fejükön majdan korona ragyogjon, s részesülhessenek az örök dicsőségben.

261. Mindenhol és mindenkor, ébren vagy félálomban, imádkozz a lelkedben. Mert lehet lélekben imádkozni!

262. Isten, az Ige Megtestesülésére és az emberek megváltására az Angyali Üdvözletet választotta. Ezért azok is akik környezetük, vagy a nép erkölcseit akarják megjobbítani és Jézus Krisztusban megújítani, ezzel a köszöntéssel tiszteljenek engem!

263. Ezen szó által: AVE – ami az EVA fordítottja – megtudtam, hogy Isten mindenhatósága megőrzött engem a bűntől és minden nyomorúságtól.

264. Senki sem köszönthet szebben, más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az Istenanyai méltóságot!

265. Az köszönt engem legédesebben, aki az Atyaisten üdvözletével köszönt: AVE MARIA!

266. Hogy mily hatékony volt az első Üdvözlégy, arról az Evangélium tanúskodik. – A te gyermeki köszöntésed is ilyen legyen!

267. Nem lehet jó katolikus az, aki a szentolvasó kegyelmeit megveti! – Imádkozd a rózsafüzért!

268. Ne csak ajkatokkal, de szívvel-lélekkel forduljatok hozzám, ne legyen az a látszat, hogy: ez a nép csak szájával tisztel, de a szíve az távol van Tőlem!

269. Isten Fia tetteiben mindig az Atyát dicsőítette, s azért jött e világra, hogy általa az emberek is megdicsőítsék az Atyát. Ezért tanított meg bennünket arra az imára, mellyel a legjobban magasztalhatjuk Istent: megtanított bennünket a Miatyánkra, amelynek Ő a szerzője. Imádkozd tehát gyakran, lassan és tagoltan, olyan érzülettel, ahogyan azt Szent Fiam tanította!

270. Ha mindent megteszel amire képesek vagy, Isten megteszi neked azt, amire képtelen lennél.

271. Imádkozzatok, hogy el ne fáradjon azok a lelke, akik imáikkal és áldozataikkal fenntartják a világot.

272. Gyermekem! Az áldozat-imádság a mennyben egy szó, ne akard ezt te kettéválasztani!

273. Áldozat-imádság alapja minden erénynek. A nép erényessége nélkül nem valósulhat meg az egység.

274. Ha fáj az, hogy valami okból nem tudsz imádkozni, ez az áldozat is imádság.

275. Mondjátok gyakran: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd a menybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. Amen.

276. Gyermekem! Sajnos érdemtelen, ha lelkedben súlyos terhekkel és képmutató módon imádkozol Istenhez, hisz’ amilyen a lelked, olyan az imádságod!

277. Ha Istentől kérsz valamit, ne kívánj mást, mint ami Isten tetszése szerinti, és üdvösségedre vá

278. Nem bízhatsz mindig önmagadban, mert olykor híján lehetsz az Isteni kegyelemnek és a mélyebb belátásnak. – Imádság nélkül semmibe se fogj bele!

279. Nem állíthatod, hogy az ember képtelen munka közben is imádkozni. – Gondolj Szent Józsefre!

280. Aki nem imádkozik, nem kér és nem hálálkodik, az semmit se kap! – Tekintve, hogy te végülis mindenben szűkölködsz, legjobb ha folyvást imádkozol!

281. Ha jó szándék fűt, ez máris imádság; ha pedig mindenütt Isten jelenlétében jársz, jól is imádkozol!

282. Sokan egy életen át keresgélnek és elméleteket kreálnak, holott üdvösségükért csak az Evangéliumot kéne követniük, s tennék azt, amit Szent Fiam mond!

283. Az épületes-, istenes beszéd, nem csak Isten dicsérete, de egyúttal imádság is.

284. Minden olyan imádság visszatetsző Istennek, melyben a lélek nem ‘Nála jár’.

285. A földi baj, a fájdalom és az összhang megbomlása az áteredő bűn következménye, ám ez a világ mulandó és nem végleges. A földi élet az érdemszerzés lehetőségét kínálja minden teremtett léleknek.

286. Imádkozzatok pap fiaimért és a hivatásokért!

287. Sok mindent elhagyhatsz, de az Isten- és ember-szeretet indíttatású imát el ne hagyd! Kövess engem!

A békére való törekvés – a szeretet táptalaja
288. Soha senkivel sem civódtam, vagy veszekedtem.

289. Nem csak ügyeltem, hogy a jelenlétemben ne nyerjen teret semmi viszály és senki meg ne bántsa a másikat, de igyekeztem még a haragosokat is megbékíteni egymással. Imádkoztam értük.

290. Annyira szerettem a békét, hogy még azokkal is békességben éltem, akik nem akarták a békét.

291. Kerülj minden helyet, ahol békétlenség van.

292. Az Istent szolgáló lelkekkel benső egyességben voltam, a szeszélyesekkel pedig, hogy megnyerjem a jónak, szelíden bántam. – Ezt kérem tőled is; légy szelíd, békére törekvő és mindig egységben velem!

293. Ha az Evangéliumot olvasod, Isten szól tehozzád, és a lelked békére talál.

294. Gyermekem, a szív legnagyobb öröme az igazakkal való békés egység! A jó emberek ugyanis egymás épülésére vannak az erényekben.

295. Ne feledd! Isten a Béke Királynőjévé tett engem, ezért tőlem kell kérnetek a lelkek és a világ békéjét!

296. Szent József a Családi Béke Őre. Üdvös tehát, ha úgy a szülők, mint a gyermekek Hozzá fordulnak!

297. Az igazi egyszerűség; – az Úr békéje –, nem ismeri a viszálykodást, és alapja a boldogságnak.

298. Akik hűek Istenhez és a valódi életszentségre törekszenek, azok a szent békében egyesülnek.

299. Igyekezz kibékíteni a civakodókat, és ha nem hallgatnak meg, jobb ha elhagyod őket.

300. Mindenkivel élj békességben, ez azonban ne megalkuvásból, hanem szent szeretetből fakadjon!

301. Soha ne hallgass a felbujtókra, besúgókra, mert azok a sátán szolgái. Nem tesznek ők egyebet, mint gyanút ébresztenek és ellenségeskedést szítanak.

302. A békétlen lelkű az irigy, és nem szívleli mások nyugalmát. Azon igyekszik, hogy zavart keltsen.

303. Könnyen feldúlhatod szíved békéjét, ha nem zárod be füledet a ‘jólértesültek’ hírei elől.

304. Vannak akik finoman kipuhatolják, hogy miként gondolkozol, aztán később durván visszaélnek ezzel. – Légy tartózkodó és élj rejtett alázatosságban.

305. Gyermekem! Először magadban teremts békét, s csak azután békéltess másokat.

306. A gonoszok közötti béke a legnagyobb háborúság, mert a rosszak mindig készek tönkre tenni egymást.

307. Aki más hibáit szajkózza neked, rólad is hasonlóképp beszél mások előtt.

308. A földi dolgokért rajongók és a kevélyek, mindenen csak pártoskodnak és szüntelenül viszálykodnak.

309. A bölcs nagyra értékeli a békességet, míg az oktalan – aki önmagával sincs békében –, folyton lázong és semmiségeken is civakodik.

310. Ha igazi lelki békére törekszel, akkor beszédedben, gesztusaidban, érdeklődésedben és viselkedésedben, légy mindig szelíd és visszafogott.

311. Mindenekelőtt a saját indulatosságodat mérsékeld és csak azután munkálkodj mások békítésén.

312. Nagy lelki békével bír az, aki nem törődik se dicsőséggel, se gáncsoskodással, csak teszi a jót!

313. Inkább engedj a magadéból, semhogy törésre vidd a békét szüleiddel, felebarátoddal vagy házastársaddal. – Imádkozd a rózsafüzért, környezetedért!

314. Ha nem csorbítja Isten dicsőségét, inkább add fel a véleményedet és alkalmazkodj, mintsem a békétlenség támasza légy. – Szüntelenül imádkozzál!

315. Gyermekeim! Szünet nélkül imádkozzatok a békéért, mert a sátán a békétlenségben nyer teret!

316. Szeplőtelen Szívemhez intézett imádsággal elnyerhetitek a békét, mert Isten reám bízta ezt!

317. Intelmeimet, mint szerető Édesanyádét fogadd:
– Törekedj mindig a szeretet parancsa szerint cselekedni, s akkor részed lesz Isten Békéjében.
Kövess engem!

Őszinteség és odafigyelés – az élet édesítője

318. Soha kettős szívvel nem voltam az emberek felé. Egyetlen szívem van, telve lángoló szeretettel Isten és az emberek iránt. Te se mérj kettős mércével!

319. Senki sem kételkedett szavaimban, mert tudhatták, hogy amint beszélek aszerint élek. – Légy hiteles!

320. Mivel én vagyok az Igazság Anyja, megvetem a hazugságot. – Tartsd meg a nyolcadik parancsolatot!

321. Felebarátodhoz mindig légy őszinte, vagy ha nem mondhatod el az igazat, akkor hallgass, de semmiképp se véts a nyolcadik parancs ellen!

322. Szükségtelen, hogy embertársadnak feltárd lelked mély titkait, mert ez igen nagy könnyelműség.

323. Mivel küldetésed van – a világban kell élned –, de nehogy a világnak élj! – Tégy tanúságot Fiamról!

324. Minden iránt ugyanazt a lelki hozzáállást alakítsátok ki magatokban, amely Jézus Krisztust jellemezte.

325. Álnok az, aki úgy érvel, hogy „az igazság érdekében kénytelen a VIII. parancsolat ellen véteni”!

326. Ha annyira megveted az őszintétlenséget, akkor magadhoz is légy épp oly következetes!

327. Akik azt állítják, hogy Szent Fiamat szeretik de engem folyvást sértenek, bizony hamiskodók azok!

328. Miként a halat horoggal, a madarat léppel fogják, a hazugok épp úgy ragadják meg képmutatásukkal az egyszerű és hiszékeny embert.

329. Gyermekem! Ha jókívánságod fejezed ki felebarátod felé, azt kívánd neki teljes szívedből és teljes lelkedből, és ezzel teljesíted a szeretet parancsát.

330. Az őszinteség; okosság és szemérmesség nélkül könnyen közönségessé válhat és ez maga után vonhatja a megvetést, amely árt a méltóságnak.

331. Isten elveti a képmutatót és a hízelgőt, mert az ilyen teljesen más a szívében, mint a nyelvében!

332. Féljétek az Urat, szolgáljatok neki igaz szívvel és örömmel, s járuljatok eléje lelkendezve.

333. Gyermekeim tudnotok kell, hogy az én szolgáim mentesek a ravaszságtól, ezért ne is tartsa magát senki ‘Mária gyermekének’, aki szívből nem őszinte!

334. A tapintatból való hallgatás és az őszinte megnyilatkozás mérlegeléséhez, kérd őrangyalod segítségét.

335. A lélek az ami éltet, a test pedig annyiban van javadra, amennyiben teljesíti és megéli az Igét.

336. A ravasz ember állandó bizonytalanságban él, mert nem tudhatja, hogy mikor szégyenítik meg.

337. Bármit mondasz, légy mindig őszinte és egyenes.

338. Figyelj az ellenségeidre, mert elsőként ők fedezik fel a hibáidat.

339. Az egyszerű és őszinte ember a szeretetreméltó. – E lelkületben volt a legkiválóbb Szent József!

340. Az őszinte lelkület és a jó lelkiismeret az örökkévalóság záloga. Tedd ezt magadévá, s akkor lelkiszegénységben gazdag maradsz. Kövess engem!

Szegénység és mérték – a lélek megnyugtatója
341. A világ minden kincsének birtoklása se lett volna képes megérinteni se a szívemet, sem az elmémet.

342. Lelkem teljes nyugalomban volt a szűkölködésben is, és szegényes otthonomban nagyobb békében éltem, mint akár egy pompás palotában.

343. Bár Dávid király családjából származtam, akik a sors folytán elszegényedtek, nekem mégsem jutott eszembe a Gondviselést, egy kicsit is vádolni ezért.

344. Mondd drága gyermekem, ha birtoklod Istent, mi hiányozhat még tenéked?

345. A szegénység és szükség inkább válik a lélek javára, mint a bőség, mert a nélkülözés fokozhatja a bizalmat, ám a gazdagság csak növeli az aggodalmat.

346. Gazdagok sírjatok, mert javaitok elenyésznek, titeket pedig szigorúan számon kér az Isten!

347. Gyermekem! A mennyei boldogság utáni vágy kell, hogy meghatározza számodra a földi javak Isten törvénye szerinti használatát.

348. Elvakul az az ember, akinek anyagi gyarapodásával párhuzamosan nem növekszik a benső hite is.

349. Miként az egyszerű otthont, akként az egyszerű lelket is könnyebb tisztán tartani.

350. Az egyszerűség, nem igénytelenség! Nézd meg házamat Názáretben, Loretóban vagy Efezusban, és látni fogod, hogy a fényűzés távol állt tőlem.

351. Kevés az a gazdag, aki szívével ne ragaszkodna vagyonához. Sajnos a többség, bűnösen rosszul használja javait és emiatt a pokol várományosa!

352. Sajnos gyermekem, az gondol legkevesebbet Istenre és örök üdvösségére, akiben elsekélyesedik az erkölcs és teljesen elmerül a földi javak gyűjtésében.

353. A kapzsi bírvágy leköti az értelmet, elnyomja a lelki érzéket, iriggyé és számítóvá alakítja az embert. Sokak, ezáltal válnak képtelenné a benső hallásra.

354. Örvendezz gyermekem, mert ha a kegyelemben birtoklod Istent, akkor te már a jövődet éled!

355. Aki anyagiakat gyűjtöget magának, az csak lelkének terheit halmozza, mert felelősséget gyűjt magára.

356. Ha a világban kell is élned, ez ne jelentse, hogy a napi divatok sodrása szerint. A felszín hullámzásait a mélység áramlásai is magyarázhatják. Mindig tekints a dolgok mögé, ügyelve arra, hogy életedben az isteni parancsolatok maradjanak az irányadóak!

357. Az igazi lelki szegénység oly magas szintű gazdagság, hogy már csak Istennel képes megelégedni.

358. Azért kaptál mindent Istentől, hogy azt jóra fordítsd. Az utolsó garast is számon kéri rajtad az Úr aszerint, hogy lelked (a lelkek) javára fordítottad-e.

359. Ó gyermekem, (lényegét tekintve) teljesen mindegy neked, hogy gazdagon vagy szegényen halsz-e meg, ha anyagiakat nem vihetsz magaddal.

360. Mit használ a csillogó földi vagyon, ha a mennyországnak még a reményét is elhomályosítod vele!

361. Nem az marad ugyanis a tied, amit életedben gyűjtöttél, hanem csak az, amit cselekedtél!

362. A kísértésbe esőt a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig mihelyt megfogan bűnt szül, a bűn pedig ha elkövetik, halált okoz!

363. Lásd a pompás természetet, mily kevéssel is beéri, miért akarsz te drága és fölösleges dolgokat?

364. Fiamhoz hasonlóan én is mondom: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a Mennyek Országa.

365. Boldogok, akik szomorúak, mert én a Szomorúak Vigasztalója megvigasztalom őket.

366. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

367. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert én az Igazság Tükre, megvilágítom nekik.

368. Boldogok az irgalmasok, mert az Irgalmasság Anyjaként elnyerem számukra Isten irgalmát.

369. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.

370. Boldogok a békességesek, akik a Béke Királynőjének tartanak engem, mert Isten fiainak hívják őket.

371. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a Mennyek Országa.

372. Boldogok vagytok, ha énértem gyaláznak és üldöznek benneteket, bálványimádással vádolnak és hazudozva minden rosszat rátok fognak miattam.

373. Kísértés idején a léleknek nagy erősség Isten kegyelme és bizony hatalmas dicsőségére is válik, ha a kísértés legyőzését meghálálja!

374. Édesanyaként mondom tehát: Könnyű volna szentté válnod, ha kizárólag ebből a szempontból ítélnéd meg életed minden kérdését és feladatát!

Kövess engem!

http://metropolita.hu/?s=Az+Istenanya+k%C3%B6vet%C3%A9se

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése