Milyen jó azoknak, akiknek Jézus mondhatja: menjünk – te meg én – együtt! Ha ő vezet, bátran mondhatod: Uram, menjünk! Jézus mennyire ember volt, mutatja az is, hogy ez után a fárasztó nap után elaludt a hajóban. Tanítványai megértették, és “elvitték őt úgy, amint a hajóban volt”. Minden tanítvány nagy lehetősége, hogy viheti magával Jézust. Amikor elindultak, csendes volt még a tenger. Nem tudjuk, mennyi ideje hajóztak, melyik részén jártak a tengernek, amikor nagy szélvihar támadt. Életünkben mindig megvan az ideje a viharnak. Lehet, hogy elindultatok egy házasságba, egy darabig minden jól ment, aztán valahol “akkor” elindult a baj. A vihar váratlanul csap le a családi életre. Reggel még vidáman búcsúzkodunk, és napközben történik valami. Talán a tanítványok sem vették észre a felhőket; éjjel volt, sötét volt, nem gondolták, hogy baj lesz. “Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok pedig becsaptak a hajóba, annyira, hogy már-már megtelt.” Miért vártak eddig a tanítványok? Lehet, azt gondolták, elég ügyesek ők, hogy megoldják a helyzetet. Nem kell mindjárt Jézusnak szólni. Megvárták, amíg majdnem elsüllyedtek. Nem vagy-e te is úgy, hogy “már-már” felmondja az idegrendszered a szolgálatot? Miért nem szólsz előbb? Persze ha Jézus nincs a hajódban, nincs is kinek szólnod. Az egyetlen komoly kérdés, amit ma feltesz az Ige: Jézus a hajódban van már?! Ha erre a kérdésre nem tudsz biztos választ adni, ne indulj el Nélküle!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése