Az egyházi év csúcspontja (Pater Schulz levele a bécsi hívekhez 2007 április havában)

Kedves Hívek! Az egyházi év csúcspontját, mintegy szent hitünk ünnepének legszentebbjét ünnepeljük „a nagy és szent héten”, vagyis nagyhéten és magán húsvétkor, amelyhez az Úr szenvedéseinek tisztelete végülis vezet. Ezért nem hiányzik még ezen időszak legkomolyabb és legszomorúbb óráiban, még magán nagypénteken sem, a szent liturgiában az egyik vagy másik utalás az előttünk álló húsvéti győzelemre. Hiszen az Úr megváltói műve nem a halállal, hanem a feltámadással, és végezetül dicsőséges mennybemenetelével végződik. A kereszt előtti nagypénteki hódolat egyik antifónája egészen csodálatosan fejezi ki ezt az érzületet: „Crucem tuam adoramus, Domine; et sanctam resurrectionem tuam laudamus et glorificamus: ecce enim propter lignum venit gaudium in universo mondo – Keresztedet imádjuk, Uram, és dicsérjük, s dicsőítjük szent föltámadásodat; mert íme e fa által jött az öröm az egész világra.”

Ezért kezdődik a szenvedés nagy hete virágvasárnappal, mely Krisztus-király-nap, de egyúttal a szenvedés első napja is. Az Üdvözítő földi életében e napon engedi meg először, hogy a nép királyként ünnepelje. A nép ujjongása közepette királyként vonul be a nagy királyi városba, hogy ott kínhalált szenvedjen érettünk. A tárgyalásán éppen ez a királyi bevonulása szolgáltatja majd a fő ürügyet az elítélésére. Ezért olyan fontos Pilátus számára a következő kérdés: „Te vagy a zsidók királya?” (Mt 27,11) És emiatt kezdődik éppen ezzel a Jeruzsálembe való ünnepélyes, nagyszerű bevonulással Jézus Krisztus szűkebb értelemben vett szenvedése. Az apostoloktól és tanítványoktól vezetve, a néptől kísérve fordul az Úr a szenvedés felé, hogy éppen azokat váltsa meg, akik ugyan most előtte hódolnak, de nemsokára magára hagyják, sőt „keresztre vele”-t kiabálnak feléje. A nép, a tanítványok és a mi számunkra azonban most ez az idő újabb alkalom, hogy Krisztushoz való tartozásunkat lelki pálmákkal a kezünkben Őt kísérve és követve megvallhassuk.
     A nagyhét virágvasárnap utáni első három napjának liturgiája az Úr szenvedésének közelebbi előkészületét szolgálja. Hétfőn Mária Magdaléna az Üdvözítőt a „temetése napjára” keni meg (evangélium: Jn 12, 1-9), kedden „szelíd bárányként viszik megölésre” (szentlecke: Jer 11,18-20), szerdán a véres vesztőhelyre lép.

A nagyhét utolsó három napját, nagycsütörtököt, nagypénteket és nagyszombatot, szívesen nevezik „Triduum sacrum – a három szent napnak”, az utolsó fokozatnak a húsvéti előkészülethez. Először az Úr keserű szenvedése áll előtérben. Eközben különösen az Üdvözítőnek az Olajfák hegyén történt szenvedését, kereszthalálát és a sírban eltöltött nyugalmát tiszteljük. Szomorúság, megbánás és halottsiratás tölti ki az imákat és az énekeket. És mégis, már ekkor mindig újra és újra kihallatszik ezekből Krisztus megváltói művének áldásthozó, kegyelemteljes oldala is, mint például a nagycsütörtöki első szentmisének ünnepében és magában a lábmosás ceremóniájában, aztán nagypénteken az „üdvöt egyedül bíró” kereszt előtti hódolatban, és nagyszombaton (sabbatum sanctum) a feltámadás és Urunk győzelmének vigília miséjében.      Tehát nagyszombat a valódi „szent sabbat”, az Úr szent (és második) nyugalmi napja. Éppen ezért kell ennek a napnak a hívek számára is az egyházi év legcsendesebb napjának lennie, melyen a húsvéti éjszakára készülnek fel (a „vigíliák vigíliája”-ra, „minden vigília anyja”-ra, ahogy Szent Ágoston ezt a napot nevezte), és magára a húsvéti ünnepre.      Egyébiránt régen ezt az egész hetet nem csak a „szent hétnek, a nagyhétnek, a szenvedés hetének”, hanem a „csendes hétnek” is nevezték. Aki tehát hivatali kötelezettségei, munkája mellett megteheti, ossza meg e legszentebb hetet a Megváltóval, mintegy ajándékozza neki e napokat, és még a legfontosabb húsvéti takarítást vagy más elfoglaltságot és munkát is helyezze háttérbe vele szemben – lelke hálás lesz érte.

http://www.katolikus-honlap.hu/0801/schulz.htm