2026. szeptember 23., szerda

1974 óta tervezett emberiség elleni holokaust

Itt egy igevers gyűjtemény, amely elűzi a sátánt minden alkalommal, amikor hozzánk jön hazugságaival és megtévesztéseivel.

Haragom sokak számára ismeretlen, de tudnotok kell a következőket: Ha egy ember, aki ismer Engem, káromolja a Szentlelket, Én soha nem fogok tudni neki megbocsátani. Semmi sem tudja, és nem is fogja megváltoztatni ezt a tényt, mivel az ilyen ember már döntött a saját sorsa felett, ezért a megbékélés nem lehetséges. Annak az embernek, aki Színem elé járul, és megpróbálja megindokolni az élet kioltását, tudnia kell, hogy az ő életét Én fogom kioltani. Ha valaki eladja a lelkét a Sátánnak, Én azt nem tudom visszavenni, mivel ő már eggyé vált a gonosszal. Amikor egy ember, aki Fiam, Jézus Krisztus Nevében beszél, elpusztítja az Enyéim lelkét, örökre félre fogom őt dobni. Féljétek most Haragomat, mert Én minden olyan lelket meg fogok büntetni, aki a végsőkig dacol Akaratommal.


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettő, majdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Három, az emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által. (keressétek elő melyik üzenetben volt így leírva először 20130513, majd másodszor, s valószínűleg már harmadszor is ki volt nyilatkoztatva)


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/

 

Az ördög nem akarja, hogy tudjuk róla az igazságot

„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Jakab 4:7.

„A békesség Istene pedig összezúzza a sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!” Róma 16:20.

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10.

„És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: Most jött el az üdvösség, Istenünk ereje és királyi uralma, és az ő Krisztusának hatalma, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig.” Jelenések 12:9–11.

„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban.” 1 Péter 5:8–9.

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” 1 János 4:4.

„Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja.” 1 János 3:8.

sátán nem akarja, hogy tudjuk, nincs mitől félnünk

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” Ézsaiás 41:10.

„Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” Lukács 10:19.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2 Timóteus 1:7.

Nem akarja, hogy tudjunk a hatalomról, amelyhez hozzáférésünk van

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róma 8:31.

„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem… Mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” 2 Korinthus 12:9–10.

„Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban.” Filippi 4:13.

„Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” 1 Korinthus 10:13.

Az ördög nem akarja, hogy tudjunk a nekünk tett ígéretekről Krisztusban

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3:16.

„Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.” Kolossé 1:13–14.

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Szellemének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben.” Róma 8:1–4.

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Galátákhoz 2:20.

„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” Róma 10:9–10.

„Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” Róma 5:8.

„Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Zsoltárok 103:12.

sátán nem akarja, hogy tudomásunk legyen a feltételekről

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Máté 7:21.

„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” Jakab 1:22.

„Mi tanúi vagyunk ezeknek az eseményeknek, és tanúja a Szentlélek, akit azoknak adott Isten, akik engedelmeskednek neki.” Apostolok cselekedetei 5:32.

Nem akarja, hogy tudjunk arról, amit vetettünk, azt le is kell aratnunk

„Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet.” Galátákhoz 6:7–8.

„Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” Jakab 1:15.

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” Máté 16:26.

Olvass többet itt: Vetés és aratás: jót választani

sátán nem akarja, hogy tudjunk a jövőről

„Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elestem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.” Mikeás 7:8

„Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára.” Filippi 1:6.

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Jeremiás 29:11.

Felfegyverkezve a győzelemre! Isten igéje mindennel felfegyverez bennünket, hogy ellen tudjunk állni Sátánnak és lerombolhassuk munkáját. Nem csoda tehát, hogy az ördög nem akarja, hogy ismerjük az igeverseket! Hogyha Istennek ajánlottuk magunkat szolgálatra, akkor tapasztalni fogjuk, hogy bár az ördög dühöng, mi mégis képesek vagyunk bátran szembeszállni vele, mert Isten megígérte nekünk, hogy győzni fogunk – minden alkalommal! Az eredmény pedig magabiztosság, béke, és nyugalom a szellemünkben. A Szellem gyümölcsei lesznek láthatóak életünkben, és örök életet nyerünk!


A teljes Covid globális zsarnokság idővonala = FENEVAD BÉLYEGE

Út az új világrendhez

2015 WEF ( World Economic Forum) Dokumentum.

1. Fázis:

2019.December – 2020.Március: Szimulálni egy fenyegetést és félelmet kelteni. Beindítani egy pandémiát Kínában. Megölni több ezer embert. Növelni a halálozások számát. Már az elején az oltásról beszélni. A Médiában csak is erről a Covid-19ről beszélni.

Végeredmény: Félelem és pánikkeltés.

2. Fázis:

2020.Március-2020.December: Viszályt szítani a nép között. Alkotmányellenes intézkedések bevezetése. Kereskedelem és gazdaság megbénítása. Lázadók megbélyegzése és kigúnyolása. Cenzúrázni a lázadókat és a lázadó vezetőket a közösségi médián keresztül( Youtube, Google, Facebook, instagram stb. ) Orrturkálós teszt általánosítása. Az engedetlenek büntetése. Zavart kelteni a kórházban ápoltak és halottak számában. Valamennyi hatékony kezelés és gyógymód eltüntetése és kizárása a piacról.

Végeredmény: elkeseredés, szorongás, félelem. A lakosság egyre nagyobb megosztása.

3. Fázis:

2020.December-2021.Június: Felajánlani egy ingyenes vakcinát mindenkinek, megígérni a teljes immunitást és védelmet a covid-19 ellen, hogy visszatérjünk a normális élethez. Célként a csorda immunizálását kell kitűzni. Eltüntetni az eredményeket a káros hatásokról és elhalálozásokról. A vakcina káros hatásait bemutatni mint a betegség és a virus természetes hatása. Indokot találni a kényszerintézkedések fenntartására a kívánt immunitás elérésének elmulasztása esetén. Megbüntetni és felfüggeszteni azon orvosokat aki nem az előírt „gyógymódot” alkalmazza.

Végeredmény: Kétségek és félelem, árulás érzése az oltottak között. Oltatlanok elszigetelése. Szétválasztási taktika.

4. Fázis:

2021. Junius-2021. Október: QR-Kód, zöldkártya elterjesztése. Megjutalmazni útlevéllel aki beadatja a vakcinát. És eltiltani azt aki megtagadja. Mozgalmat indítani a kiváltságosok számára(oltott) és büntetni az ellenkezőket (oltatlan). Megtagadni a munkalehetőséget és a tanulást a nem oltottak számára.

Végeredmény: Első lépés a digitális megfigyelés felé és a megtagadók leszegényítése.

5. Fázis

2021.November-2022.Március: Megerősíteni és tovább növelni a káoszt az oltott és az oltatlanok között. Robbanásszerű élelmiszer és áruhiány. Megállítani a reálgazdaságot és bezárni kis és középvállalkozásokat, gyárakat. Megnövelni a munkanélküliséget. A 3. oltás beadása. KÖTELEZNI MINDENKIT AZ OLTÁSRA. A Variánsok mítoszának megerősítése. Az oltás hatékonyságának és az immunitásnak a bizonygatása. Démonizálni a nem oltottakat. Őket okolni a halálozásokért. Bevezetni a digitális felismerést mindenkinek. QR kód-ban Személyi ig., útlevél, anyakönyvi kivonat, TB kártya, jogosítvány stb. Összevonása. Hadiállapot bevezetése.

Végeredmény: A teljes digitális megfigyelés két szakaszának végrehajtása. Az oltást megtagadók bebörtönzése vagy megszüntetése.

6. Fázis:

2022.Március-2022.Szeptember: Az államadósság és a készpénz felszámolása. A tőzsdei összeomlás elindítása. A Bankok veszteségének visszatérítése a magánszámlákról. A Great reset beindítása. Digitális fizetés kötelezése. Az összes érték, magán ingatlan és föld elkobzása. Gyógyszerhasználat betiltása. Kötelező oltás 6-8 hónaponként. Kötelező diétát bevezetni a WHO 1963as dokumentuma alapján. (Műhús, rovarok)

Végeredmény: Digitális ellenőrzés teljes körű elterjesztése. Az új világrend kiterjesztése az egész földre.

7. Fázis:

2022. Szeptember- 2023. Március: Társadalmi pontrendszer általánosítása és kiterjesztett megfigyelés a Kínai rendszer alapján. Katonai fegyelemtartás. Az összes tiltakozó eltörlése. Beindítani az egész világon az elektromágneses frekvenciákat (5G) a biometrikus vezérléshez, a gondolatok, érzelmek és viselkedés ellenőrzéséhez. Tömeges népirtás aktiválása. Chip karba ültetése.

Végeredmény: Az új világrend bevezetése 2030-ig.

https://www.jamiiforums.com/threads/heres-the-timeline-to-the-total-covid-global-tyranny.1924387/ ]

2026. szeptember 22., kedd

Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!



(Tartsd az agónia keresztjét, amit neked adtam a sötétség hatalmával szemben, az ég felé, és imádkozd ezt az imát a kereszt jelével. Tedd ezt az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Győzni fogsz… Imádkozd ezt az imát naponta, mert óriási a harc!)
Ó mennyei seregek legdicsőbb vezére, Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket ebben a rettenetes háborúban e világ fejedelmei, hatalmasságai és uralkodói, a gonosz lelkek ellen! Siess az emberek segítségére, akiket Isten a Saját képére halhatatlannak teremtett, és nagyon drága áron vásárolt vissza az ördög zsarnoksága alól!
A szent angyalok seregével vívd meg ma újra az Úr csatáját úgy, ahogy egykor Lucifer ellen, a gőgös lázadók vezetője, és kísérete, a bukott angyalok ellen tetted! Se erejük nem volt, hogy neked ellenálljanak, sem hely nem volt többé számukra a Mennyben. A rettenetes ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak is hívnak, és aki az egész világot tévútra vezeti, az egész kíséretével a mélységbe taszíttatott.
Íme, ez az ősellenség és kezdettől fogva embergyilkos ismét erőre kapott. A világosság angyalává változva megtámadta a földet, és a gonosz lelkek egész hadával körbejár azért, hogy Istennek és az ő Felkentjének a nevét eltörölje, és hogy azokat a lelkeket, akiknek az örök dicsőség koronája készült, birtokba vegye, gyilkolja és az örök kárhozatba taszítsa. Mint a legmocskosabb szennyvizet, úgy ontja ez a gonosz sárkány gonoszságának a mérgét: a hazugság, az istentelenség és káromlás lelkületét, a tisztátalanság pestises leheletét és mindenféle formáját a bűnnek és ocsmányságnak a megromlott lelkületű és szívű emberekre.
Ezek a legádázabb ellenségek az Egyházat, a szeplőtelen Báránynak a jegyesét epével és keserűséggel töltötték és részegítették meg, és mocskos kezüket annak legszentebb kincseire tették. Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter trónja, és az igazság trónja a világ megvilágosítására felállíttatott, még ott is felépítették a gyalázatosság trónját azzal a csalárd szándékkal, hogy odasújtsanak a pásztorra, hogy a nyáj minden irányba szétszéledjen.
Ezért emelkedj fel, ó legyőzhetetlen Hadvezér, siess Isten népének a segítségére a bukott szellemek támadásaival szemben, és add meg neki a győzelmet! Oltalmazójaként és védő patrónusaként tisztel Téged. Te hozod a szent egyház számára a dicsőséget azáltal, hogy megvédelmezed a pokol gonosz hatalmaival szemben. Terád bízta Isten az emberek lelkét, akiknek részük lesz az örökké tartó örömben. Ó imádkozz a béke Istenéhez, hogy alázza a sátánt lábaink alá, hogy oly módon győzessék le, hogy ne tarthassa többé fogságában az embereket, és ne árthasson többé az Egyháznak!
Vidd imáinkat a Magasságbeli színe elé, hogy a mi Urunk gazdag irgalma gyorsan leszálljon ránk, és adja meg Neked, hogy lesújthass a sárkányra, az ősi kígyóra, aki nem más, mint az ördög és a sátán, és láncaiddal megkötözve letaszíthasd a pokolba, hogy ne vezesse többé félre a népeket! Ámen.
Nézzétek az Úr keresztjét, legyetek szétzúzva ti ellenséges hatalmak!
Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.
Áraszd ránk kegyelmeidet, ó Urunk!
Miránk, akik bízunk Benned.
Uram, hallgasd meg könyörgésemet!
És kiáltásom jusson eléd!
Könyörögjünk!
Ó Isten, a Mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, segítségül hívjuk legszentebb nevedet, és kérve kérjük szelídségedet és türelmedet, hogy a Szeplőtelen Szűzanya, a mi Édesanyánk, és a dicsőséges arkangyal, Szent Mihály közbenjárására nyújts segítséget nekünk a sátán és a többi tisztátalan lélek ellen, akik az emberek kárára és a lelkek romlására körüljárnak a világban. Ámen


2026. szeptember 21., hétfő

ISTENI IMÁRA HÍVÁS MINDENKINEK!!!


A három fő jel, hogy az Apokalipszisben vagyunk és nem egyszerűen rendkívüli időkben a pápasággal kapcsolatban (antipápa kontra hamis próféta):
Egy: az emberiség képes arra, hogy kiégesse magát;
Kettő, majdnem kétmilliárd meg nem született csecsemőt abortáltak; és
Három, az emberi génállományt olyan mértékben manipuláljuk, hogy alapvetően megváltoztathatjuk a földön élő minden ember DNS-ét (a fenevad bélyege), olyannyira, hogy már nem vagyunk többé emberek, és ezért nem vagyunk többé megváltva a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztje által.


https://www.fromrome.info/2022/10/11/pope-benedict-xvi-declares-the-apostolic-see-impeded/



Ghislain ROY atya, híres québeci pap, Emiliano TARDIF atya karizmáinak örököse, küldte ezt az imát, és arra kér mindenkit, aki látja * hogy imádkozza ipso facto, sőt mától kezdve többször is ismételje meg: “Legszentebb Szentháromság, KRISZTUS VÉRE, pusztítsd el a Sátánt; hatástalanítsd és bénítsd meg azoknak a csapdáit (üzelmeit), akik az egész világot manipulálják! Mária Szeplőtelen Szíve, zúzd szét a Sátán fejét; semlegesítsd és blokkold azoknak a csapdáit, akik az egész világot manipulálják! SZENT MIHÁLY arkangyal és a te hat testvéred (az arkangyalok) láncoljátok meg a Sátánt; hatástalanítsátok és bénítsátok azok csapdáit, akik az egész világot manipulálják! Ámen!”


Kérem, imádkozzatok ezt az imát, és adjátok tovább másoknak. Így nagyon rövid időn belül nagyon sokan leszünk, akik ezt a könyörgést intézik Istenhez. Ne feledjétek, hogy a mi Urunk Jézus megmutatta nekünk, hogy az együtt imádkozás milyen erős: (Máté 18:20: “Bizony, bizony mondom nektek: Amit ketten közületek együtt kérnek a földön, azt meg fogják kapni mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”) Bíznunk kell és bízhatunk Istenben, hogy megállítja azt, amit az emberiség ellen a sötétben terveznek ! Tehát akkor előre: kezdjük el ezt az imát !!! Isten áldja meg a jóakaratú embereket. †” (* P. G. ROY azt mondta, hogy akik ezt az információt olvasták, nem véletlenül találkoztak vele: Isten az, aki hívja őket, és meghívja őket, hogy ezzel az imával cselekedjenek, hogy megfordítsák a helyzetet )

https://engesztelok.hu/isteni-imara-hivas-mindenkinek/

Ez az eredeti festmény Isten Anyját ábrázolja címe alatt: Remény és öröm anyja.

Mindenkit arra biztatunk, hogy imádkozzon a Szűzanya felé, miközben szeretettel nézi ezt a szentképet. Az Istenszülő Ígérete el fog érni hozzád, és megérinti a szívedet. Gyengédsége és anyai szeretete szorosan tart és megvéd. Soha nem fog elengedni! Add át Neki a szívedet és a múltadat – Ő alkalmazni fogja azokat az imákat, amelyek lassan begyógyítják legmélyebb sebeidet. Ne feledd, mint a mennyei Édesanyád, közelről ismer téged, és gondoskodik a szükségleteidről. Legyen hite, bizalma és magabiztossága imáitokkal, és biztonságban lesz az örök üdvösség ösvényén. Ne nézz hátra… csak nézz rá a szívedben. Jézus áldjon + téged és a Szűzanya gyengéden szeressenek. Ámen.

2026. szeptember 20., vasárnap

Miért ne

A XIV. (judaizáló) Oroszlánunk előző cikkben idézett „tanításához” adalékul, a Pünkösd utáni 17. vasárnap evangéliumi szakaszában tálcán szállítja az Egyház a példát arra, hogy miért is nem érdemes bizalommal és figyelemmel fordulnunk a zsidóság mai vallása felé.

Az evangéliumi szakasz a mai szentmisében Mt 22,34-46. A kérdéssel sarokba szorítani kívánt Jézus maga is feltesz egy kérdést a farizeusoknak a 109. zsoltár első soráról: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” – felelték. Ő tovább kérdezte őket: „Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem. Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?”

Jézus itt a 109. zsoltárt idézi, Dávid zsoltárát, amelyben Dávid idézi az Isten szavát, miközben saját leszármazottját Urának mondja a Lélek sugallatára, tehát maga Isten nevezi Úrnak, azaz Istennek Dávid leszármazottját. Jézus ezzel az egyetlen kérdéssel bizonyítja a farizeusoknak, hogy az Írásuk tanúskodik a Messiás istenségéről. A zsidók ugyanis tudták, hogy Dávid leszármazottja lesz a Messiás, de az nem volt nyilvánvaló előttük, hogy ez a leszármazott egyúttal Isten is lesz.

A farizeusok kérdésre adott válasza: „Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni. Attól a naptól nem is merték kérdezgetni.” Az ok nyilvánvaló: a csodákkal bizonyított istenség mellett nem akarták elfogadni az Írás tanúságát sem, belátás helyett üldözték, kínozták és megölték a Messiást, majd miután halálával és feltámadásával mégis nyilvánvalóvá lett előttük, hogy Jézus valóban Isten, nem megtértek, hanem még jobban gyűlölték Őt. Ebbe ragadtak bele utódaik is, akik gyűlöletük és ellenkezésük okán magát a Szentírást is meghamisították – erre kiváló példa a 109. zsoltár első sora, amely zsoltár most a hamisító zsidók számozását követve újabban a 110. zsoltárként ismert.

A héber szövegben ma a Leningrádi kódex nyomán mindenhol az olvasható, hogy „Így szólt az Úr (YHVH) az én uramhoz (adoni)”. Pedig a jelek szerint eredetileg nem ez állt a tekercsekben, hanem két Úr szó, tehát az Istenre, és nem emberre vonatkozó kifejezés. Mindkét „úr” mássalhangzói megegyeznek, mindkettőt ADNY-nak írják, és csak a Krisztus tagadó rabbik későbbi pontozása alapján válik az egyik Istenre (Adonai), a másik emberi úrra (adoni) vonatkozó szóvá. Erre utal az is, hogy a farizeusok nem csaptak le Jézus „tévedésére” és nem mondják, hogy „ácsi, nem is ezt mondja a zsoltár!”, hanem eloldalogtak.

Aztán a vereségükből okulva a farizeusok utódai, az istentelenné vált rabbik, Krisztus után, amikor az addig csak mássalhangzókat tartalmazó szentírási tekercseket ellátták magánhangzókat jelölő pontokkal (nikud pontozás), „véletlenül” saját istentagadó hazugságuk szerint írták át a Szentírás szövegét. Onnantól kezdve a kommentárjaik elkezdték Ábrahámra vonatkoztatni a szöveget, mintha Dávid Ábrahámot nevezte volna annak leszármazottjaként urának, illetve elkezdték tagadni a zsoltár feliratában szereplő dávidi szerzőséget. (Erről bővebben: Psalm 110:1: The LORD said to?)

Arra vonatkozóan, hogy ez valóban így történt, az evangéliumi jelenetből hiányzó farizeusi cáfolat mellett még számtalan bizonyíték áll rendelkezésre. A Septuaginta a zsoltár eme sorában mindkét úrra a κύριος szót használja. A legrégebbi szövegtanúkban is mindenhol ugyanez áll. Az első teljes maszoréta szöveg viszont, amely már ezt a hamisítást is tartalmazta, a 10. századból származik.

Zárásként, ha valaki nem tudná, a novus ordo híres arról, hogy misén felolvasott szentírási részeket már nem egy éves, hanem három éves ciklusba osztották, mert csak így fért el a nagyon kibővített olvasmányrend. De talán az is érdekes lehet, hogy egyéb kellemetlen részek mellett az új olvasmányok között nem szerepel a Jn 8,44 sem. Talán mert nem fért össze a Jézus szavaival ellenkező Nostra Aetate szellemiségével. Mert Jézus ebben a részben János apostol tanúsága szerint ezt mondta:

„Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.”

A mai zsidó vallás azoknak a szellemi öröksége, akikhez ezek a mondatok szóltak, ugyan miért kérdeznénk hát tőlük, hogyan is kell értelmezni a Szentírást?


https://invocabo.wpcomstaging.com/2026/09/20/miert-ne/

Gisella Cardia által kapott üzenetek


BÍZZATOK ISTENBEN! A Rózsafüzér Királynőjének üzenete Gizellának, 2026. szeptember 3.

Kedves és szeretett gyermekeim,

Köszönjük, hogy itt összegyűltetek imádkozni, és hogy térdet hajtottatok.

Szeretett gyermekeim, alázatot kérek tőletek, mégis továbbra is büszkeségetek van.

Megbocsátást kérek tőled, mégis neheztelsz.
Békét kérek tőled, ehelyett háborúk lepik el a világot.

Gyermekeim, imádkozzatok sokat a zavarodottakért és a képmutatókért, akik Istenről beszélnek, de nem ismerik Őt; az Irgalmasságról beszélnek, de nem beszélnek az Ő Szent Igazságosságáról.

Gyermekeim, folytassátok a hit útját, amelyre elindultatok. Ne hagyjátok magatokat kísértésbe esni, hanem továbbra is azon az úton járjatok, amelyet Jézus mutatott.

Gyermekeim, sok a kereszt, de bízzátok magatokat Istenre, aki mindent meg tud tenni. Ne a világra nézzetek, hanem az örökkévalóságra koncentráljatok.

Gyermekek, szeretlek titeket, és Szeplőtelen Szívem veletek és bennetek fog diadalmaskodni.

Remény, szeresd Istent, most és mindörökké.

Anyai áldásomat adom neked, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Béke a szívetekben.

Reflexió az üzenetre:

Szűzanya vágyik arra, hogy mindannyiunkat, gyermekeit, megmentse, és ismét arra hív minket, hogy változtassunk bizonyos hozzáállásunkon. Álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el: amikor sértéssel szembesülünk, képesek vagyunk-e nem reagálni és megbocsátani? Amikor valami jót vagy fontosat teszünk, képesek vagyunk-e nem büszkén fulladozni, rejtőzködni anélkül, hogy igényt tartanánk érdemeinkre? Amikor hibázunk és vétkezünk, emlékezünk-e arra, hogy Isten, nemcsak irgalmas, hanem igazságos is, és hogy minden cselekedetünkről számot adunk előtte?

Tartsuk tekintetünket a Mennyországon; ez a célunk, és ne hagyjuk, hogy bármi elterelje a figyelmünket, még a nehéz keresztek sem, amelyeket cipelünk, mert ezek a kulcsok nyitják meg előttünk a Paradicsom kapuit.


NE FÉLJETEK A JÖVŐTŐL! Jézus üzenete Gizellának 2026. szeptember 5-én

Gyermekeim és testvéreim,

Köszönöm, hogy együtt imádkoztatok, és hogy megvigasztaltátok fájó szívemet.

Testvéreim, sokan várnak jeleket, de nem mondtam-e, hogy amikor nemzet nemzet ellen és nép nép ellen lesz, amikor éhínség és betegségek jönnek, akkor ezek az idők jönnek?

Íme, a világ és a Föld zűrzavarban van. Nézz körül!

De mindenekelőtt hallgassatok Édesanyám szavaira, aki ahogyan a keresztem alatt sírt, most értetek sír, gyermekek, mert meg akar menteni benneteket a pokoltól.

Azt mondom nektek: ne féljetek attól, ami jönni fog, mert ti vagytok az én seregem, és a Szentlélek erőt ad nektek a harchoz, és a jó fog győzedelmeskedni.

Gyermekek, veletek vagyok, de hamarosan meg kell térnetek, nem félelemből, hanem szeretetből és a szentség eléréséhez.

Most búcsúzom tőletek, és megáldalak benneteket a Szent Háromság nevében.

A te Jézusod.

Reflexió az üzenetre:

Egy napon, amikor Jézus még a Földön járt, apostolai félrehívták, és kíváncsiságtól vezérelve megkérdezték tőle, hogy mik lesznek az idők vége jelei. Jézus ezután aprólékosan leírta ezeket; Máté evangéliumának 24. fejezetében újra elolvashatjuk őket. Ma Jézus azt mondja nekünk, hogy a kétezer évvel ezelőtt megjövendölt idők elérkeztek; a nagy nyomorúságban vagyunk.

Ezért kéri, ma is, mint akkor, hogy legyünk készen, vagyis változtassunk életmódunkon, mert csak szelíd és alázatos szívvel leszünk képesek szembenézni a gonosz erőivel és az elkövetkező eseményekkel.

Üssük el magunktól minden félelmet, és próbáljuk megérteni, hogy ezeket az üzeneteket egy olyan Atya adja, aki szereti gyermekeit, és aki siet a megmentésükre.

A Rózsafüzér Királynőjének üzenete Gisellának, 2026. szeptember 12-én

Lányom, köszönöm, hogy eljöttél hozzám erre a helyre.

El kell mondanod az Egyháznak, hogy nincs szüksége zsinatokra, hanem olyan püspökökre, akik tanítanak, olyan papokra, akik többet imádkoznak, és arra, hogy a hit betöltse és meggyógyítsa népem beteg szívét. Az Egyháznak nem kell alkalmazkodnia a világhoz, hanem inkább ki kell hirdetnie a világnak, hogy hajoljon meg és ismerje el Istent, és gondoskodnia kell arról, hogy Isten álljon a család és a fiatalok középpontjában.

Ez az üzenet, amelyet ma szeretnék neked adni.

Most megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Gondolatok az üzenetről:

A Szűzanya a rá jellemző anyai gyengédséggel emlékezteti a papokat és a püspököket saját szolgálatukra: a püspököknek tanítaniuk és oktatniuk kell a népet, míg a papoknak többet kell imádkozniuk, meg kell ünnepelniük az Eucharisztia szentségét, és el kell vinniük a hit fényét minden elcsüggesztett, testben és lélekben beteg, elhagyott emberhez.

Szűz Mária arra is emlékeztet minket, hogy az ősi kísértés mindig él: az Egyház tanítását a pillanatnyi eltérésekhez és divatokhoz igazítani. Nem! Az embernek kell megtérnie, hinnie Istenben és abban a megváltoztathatatlan Igében, amelyet Fia, Jézus hozott el nekünk. Az Evangélium az igazi és egyetlen forradalom, amelyet magunkévá kell tennünk! Isten a nap, és nekünk, mint bolygóknak, körülötte kell forognunk, aki egész életünk középpontja.

 

A Rózsafüzér Királynőjének üzenete Gisellának, 2026. szeptember 19-én

Szeretett gyermekeim,

köszönöm, hogy itt vagytok, hogy meghallgattátok a szívetekben hallott hívásomat, köszönöm, hogy letérdeltetek.
Szeretett gyermekeim, ma meghatottátok angyalaimat, és megvigasztaltátok a Szívemet, amely annyira fáj a világ bűnei miatt.
Gyermekeim, ezt a helyet nagy szeretettel építették, és mondom nektek, hogy rengeteg kegyelem fog hullani az Égből.
Gyermekeim, ezen a helyen, amelyet Atyám megáldott, Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog.
Milyen nagy hitet érzek a szívetekben!
Az emberiség várja a Figyelmeztetést, a Csodát és az Ítéletet mindazon felett, amit elvetettetek.
Gyermekeim, ma kegyelem fog alászállni rátok. Tanúskodjatok és legyetek apostolok! Ne féljetek a jövőtől, mert a hit szabaddá és üdvözültté tesz benneteket.
Most fogadjátok el anyai áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Gondolatok az üzenetről:
Hittel élni azt jelenti, hogy bízunk Istenben, rábízjuk magunkat Őrá, és hiszünk atyai jóságában.
Ezért, ha Isten az életünk végső értelme, akkor nincs mitől tartanunk, ahogyan azt a Szűzanya is mondja nekünk. Ez az erény szabaddá tesz minket, megment a világ gonoszságaitól és azoktól a tanoktól, amelyek éppen Isten létezését akarják tagadni.
Mi, akik megtapasztaltuk a Menny jóságát, akik jeleket és kegyelmeket kaptunk, mi, akik továbbra is imádkozunk, feladatunk, hogy mindenkinek tanúskodjunk arról, mi az örömünk és életünk forrása.


[Lásd a weboldalt: https://lareginadelrosario.org/messaggi-settembre-2026/ ]

2026. szeptember 19., szombat

Luz de Mária üzenet a Mennyei Atyától, Jézus Krisztustól, Szűzanyától és Szent Mihály arkangyaltól

EZ AZ A PILLANAT, AZ EMBERI EGO A HELYTELEN ÉTVÁGYRA HAJLIK A SZENT SZŰZ MÁRIA ÜZENETE

A LUZ DE MARÍA-NAK

2026. szeptember 1.

 

Szeretett gyermekeim, a Szeplőtelen Szívem gyermekei:

 

AZÉRT JÖTTEM, HOGY HÍVJALAK BENNETEKET A TELJES MEGTÉRÉSRE EBBEN A „MOST!”-BAN, AMELYBEN ÉLTEK.

 

SZERETEM ÖNÖKET, ÉS SZÍVEMMEL KÉREM, HOGY TÉRJENEK VISSZA ISTENI FIAM ÚTJÁRA.

 

Anélkül, hogy valódi lelkiismeretvizsgálatot végeznének, nagyon nehéz lesz számukra a helyes bűnbánatot megélni a helytelen cselekedeteikért és tetteikért.

 

Az emberi ego könnyen lázad fel az ellen, hogy megtérjenek, amire hívlak benneteket.

 

Az emberi ego a helytelen vágyak felé hajlik, és hamis önképet kelt bennetek, hogy elvezessen benneteket a gőgbe, a büszkeségbe, ami miatt mindig ugyanabba a hibába esetek.

 

Isteni Fiam szeretett gyermekei:

 

A GŐG, AZ IRIGYSÉG ÉS A GŐGÖSSÉG NEM ENGEDI, HOGY A SZELLEMBEN NŐJETEK; megakadályozza, hogy a hibákból tanuljatok, mert annyira károsít benneteket, hogy az ego még gőgösebbé válik, és megveti a bűnbánat minden formáját.

 

Gyermekeim, a Föld folyamatosan, pihenés nélkül remeg egyik ponttól a másikig, különböző intenzitású földrengéseket okozva, amelyek régi töréseket ébresztenek fel a Föld rétegeiben, és a Föld egyre gyakrabban és egyre nagyobb intenzitással remeg.

 

EZ A FÖLD REMEGÉSÉNEK IDEJE, a vízé, amely el akarja mosni a bűn növekedését, az élelmiszerhiányé, amelyet a jelenlegi éghajlati változások okoznak.

 

ELJÖTT AZ AZ IDŐ, AMIKOR FOKOZATOSAN MEGJELENNEK AZOK A BETEGSÉGEK, amelyeket az ember maga ébreszt fel, hogy testvérei ellen terjessze őket.

 

EZ AZ AZ IDŐ, AMIKOR PUSZTÍTÓ FEGYVEREKET FOGNAK HASZNÁLNI, amelyekkel szemben a Szentháromság fellép, hogy megakadályozza az embert abban, hogy elpusztítsa azt a Teremtést, amelyet az ember gondozására, szeretetére és túlélésére adott, nem pedig annak elpusztítására.

 

Európa súlyos veszélyben van: nem kívülről, hanem belülről fogják megszállni, és a haraggal teli emberek egymásra fognak támadni.

 

Ázsia jelenleg nagy fenyegetés alatt áll.

 

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok Angliáért, amely súlyos veszélyben van, szenvedni fog.

Imádkozzatok, gyermekeim, Franciaország súlyosan szenved a természeti erők és az ember saját maga miatt.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok Spanyolországért, a szenvedés már megérkezett, és továbbra is hevesen folytatódik.

Imádkozzatok, gyermekeim, Amerika veszélyben van.

 

Isteni Fiam szeretett gyermekei, az egész emberiség megpróbáltatásokon fog átmenni.

 

Anélkül, hogy elveszítenétek a hiteteket, hanem tudva, hogy már most is az események sorozatában éltek:

 

„Nemzet nemzet ellen, és királyság királyság ellen támad. Lesznek földrengések különböző helyeken, és éhínségek.” (Mk 13,8)

 

Gyermekeim, ne vezessenek ezek az események a hitetek elvesztéséhez, hanem ahhoz, hogy megbánjátok, amit meg kell bánnotok, hogy az átalakulás felé haladjatok.

 

Döntsétek el már, gyermekeim! Nem félelemből kell megtérnetek, hanem azért, mert vágytok a megtérésre és az Örök Életre. Tartsátok szem előtt:

 

„Hiszen nem a rabszolgaság szellemét kaptátok, hogy újra a félelembe essetek; hanem az örökbefogadott gyermekek szellemét kaptátok, amely arra késztet bennünket, hogy így kiáltsunk: Abba, Atyám! Maga a Szentlélek is egyesül a mi lelkünkkel, hogy tanúskodjon arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,15–16)

 

Szeplőtelen Szívem gyermekei:

 

Szeretlek benneteket, megáldalak benneteket, előttetek állok.

 

Mária Anya

 

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

 

LUZ DE MARÍA MEGJEGYZÉSE

Testvéreim:

 

A Teremtés nyögései és a Menny által korábban említett szenvedések láttán nem szabad, hogy a félelem megbénítson minket, hanem fel kell élesztenünk a lelkünket.

 

Dicsőítsük Istent, imádjuk Istent, magasztaljuk az Egy és Háromságos Istent!

 

Testvéreim, a megtérés elengedhetetlen számunkra, hogy elnyerjük az örök életet. A hit arra vezet minket, hogy szilárdan álljunk, éljünk, és reménykedjünk Isten Igéjében. Az imádkozó nép hithű nép. Testvéreim, az imádság meghallgatásra talál, ezért mindig arra buzdítanak minket, hogy imádkozzunk, hogy az Isteni Irgalom kiáradjon gyermekeire.

 

Gyerünk hát, testvérek, félelem nélkül, hanem szilárd hittel várjunk, mert Isten soha nem hagyja el gyermekeit! Isten bizonyította irántunk érzett szeretetét:

 

„Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,8)

 

Sokkal inkább megment minket most a büntetéstől, ha az Ő Vérén keresztül igazakká és szentekké lettünk.

 

Ámen

AZ EMBERISÉGNEK SÜRGÖSEN RADIKÁLIS VÁLTOZÁSOKRA VAN SZÜKSÉGE ISTEN ATYA ÜZENETE LUZ DE MÁRIÁNAK

2026. szeptember 10.

 

Megáldalak benneteket, mint Szerető Atya, aki figyelmezteti gyermekeit, hogy változzanak meg és térjenek meg.

 

HATALMAMMAL ÉS ATYAI SZERETETEMMEL JÖVÖK HOZZÁTOK.

 

FELHÍVLAK TITEKET, HOGY TEGYÉTEK FÉLRE A BŰNT, HOGY SÜRGŐSEN VÁLTOZZATOK MEG, MERT AZT AKAROM, HOGY MINDEN GYERMEKEM MEGMENEKÜLJÖN.

 

A könnyű bűn egy figyelmeztetés, amelynek fel kell ébresztenie titeket, amint észlelitek, hogy megálljatok, vizsgáljátok meg magatokat és bűnbánatot gyakoroljatok anélkül, hogy kifogásokat keresnétek az elkövetett könnyű bűnre. Szeretteim, a könnyű bűntől a halálos bűnig csupán egy lépés, egy lélegzetvétel választ el titeket; ezért jövök hozzátok, hogy lelketek javáért azonnali bűnbánatot kérjek tőletek.

 

Úgy járjátok az életet, hogy nem engedelmeskedtek nekem, a test és a szellem közötti folyamatos küzdelemben, ami a lelki képességek megrontását okozza.

 

SZÁMÍTHATNAK AZ ÉN KEGYELEMEMRE, HOGY AZ IGAZ BŰNBÁNAT ÉS A BŰNEIK GYÓNÁSA ÁLTAL ELTÁVOLODJANAK A BŰNTŐL, ÉS ÚJRA MEGTALÁLJÁK AZT AZ UTAZATOT, AMELY AZ ÉN HÁZAMBA VEZET, HOGY ELDÖNTSÉTEK, HOGY SZERETNI FOGTOK ENGEM!

 

A bűn súlyosan károsítja mindannyiótok képességeit: az értelmet, az akaratot és az érzelmeket, arra késztetve benneteket, hogy olyan cselekedeteket hajtsatok végre, amelyek teljesen távol állnak attól, ahogyan azok cselekszenek, akik szellemben és igazságban szeretnek Engem.

 

AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA SÜRGŐSEN SZÜKSÉG VAN EGY RADIKÁLIS VÁLTOZÁSRA CSELEKVÉSEIKBEN ÉS VISELKEDÉSÜKBEN, tekintettel arra, ami e generációra zúdul, amelyre hárul annak a beteljesülése, amit Házam kinyilatkoztatott nektek.

 

Tartsátok magasra a hiteteket! Én, Atyátok, nem hagylak el benneteket ebben a pillanatban, azonban felszólításaim továbbra is határozottak maradnak a válság közepette, amelyben éltek.

 

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, az Egyház szenved, a válság erőteljesen terjed, és itt szükség van a hitetekre.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, a háború erősödik, egy vezető bukik, az emberiség reagál.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, a Föld itt-ott megremeg. Imádkozzatok egymásért, a föld erőteljesen mozog.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok, az űrből egy aszteroida (1) érkezik a Földre, amely megrázza a bolygót, és azt okozza, hogy az Atlanti-óceán behatoljon egyes partvidéki területekre, és más országokat is érintsen a Földön.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok! A Közel-Kelet továbbra is lázban ég, a háború gyorsan terjed.

 

Gyermekeim, kitartóan higgyetek: „Én vagyok a ti Istenetek”, haladjatok tovább megállás nélkül a megtérés útján. Legyetek engedelmesek, erőtöket arra kell fordítanotok, hogy az Én Utamon maradjatok, ahol várlak benneteket.

 

„… hozzátok ide a kövér borjút, és vágjátok le, hogy együnk és ünnepeljünk; mert ez az én fiam meghalt, és újra életre kelt, elveszett, és megtalálták” (Lk 15,23–24).

 

Gyertek hozzám, gyermekeim, ne féljetek!

 

Én vezetlek titeket az igazi Útra, az Igazságra és az Életre.

 

ÉN VAGYOK AZ ISTENETEK!

 

Atyátok

 

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

ÜDVÖZÖLJÜK A LEGSZENTEBB MÁRIÁT, AKIT BŰN NÉLKÜL FOGANTATTAK

 

(1) Az aszteroidák veszélyéről olvassátok el…

 

 

LUZ DE MARÍA MEGJEGYZÉSE

 

Testvéreim:

Megkapjuk Isten Atya Igéjét, és ez mindannyiunk számára végtelen áldás, amely arra kötelez minket, hogy igennel válaszoljunk az Irgalmasság Istene számára.

Ebben az üzenetben Isten Atya megtérésre hív minket, és azt mondja, hogy nem akarja, hogy bárki is elvesszen; éppen ezért elmagyarázza nekünk, hogy senkit sem utasít el, aki szívből megbánja bűneit és visszatér Hozzá.

Meghívást kapunk, hogy vegyünk részt a bűnbocsánat szentségében, és őszintén bánjuk meg bűneinket.

Kérjük a Szentlélektől, hogy adjon nekünk bölcsességet, hogy minden nap egyre közelebb kerüljünk az Örök Élethez.

A felhívás az emberiség minden szempontjából sürgető, és Isten Atya arra hív minket, hogy fordítsunk figyelmet a háború gyors terjedésére és egy égi test érkezésére, amely súlyos károkat okoz a Földön.

Ámen.

SZENT MIHÁLY ARKANGYAL ÜZENETE LUZ DE MÁRIÁNAK

2026. szeptember 18.

 

Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus szeretett gyermekei!

A SZENTHÁROMSÁG NEVÉBEN JÖVÖK HOZZÁTOK, MINT A MENNYEI LÉGIÓK PARANCSNOKA, HERCEGE ÉS VEZÉRE.

Azok a feladatok, amelyeket Isten rám bízott, a következők:

Harcolnom kell Sátán és démoni seregei ellen, hogy legyőzzem őket, és a pokolba taszítsam őket. Meg kell mentenem a lelkeket, és meg kell védenem őket minden csapdától, amelyet az Ördög állít eléjük, különösen a halál óráján, hogy ne vesszenek el. Folyamatosan védenem kell az Egyházat, én vagyok a védőszentje, és ezért én vagyok felelős Isten népéért a Földön.

A VÉGÍTÉLET IDŐPONTJÁBAN MÉRLEGELEM A LELKEKET, HOGY MEGTUDJAM, MENNYIRE VOLTAK ENGEDELMESEK, IGAZSÁGOSAK ÉS JÓINDULATÚAK.

Fontos, hogy mindannyian mielőbb vizsgálják meg magukat, és a Szentlélek fényében pótolják azt, amit még be kell tartaniuk, hogy az segítsen nektek a hibák kijavításában.

Szeretett gyermekei Királyunknak és Urunknak, Jézus Krisztusnak:

A háború előrenyomulása nem áll meg, éppen ellenkezőleg, szédítően gyorsul.

Egy nap hajnalban a háború megkezdődik…

Amíg van még időtök, és ha lehetséges, szerezzetek be mindent, amire szükségetek van, ne felejtsétek el a vizet és a mézet is félretenni.

Túl sok országot fog megtisztítani a háború, mivel azok nincsenek békében Istennel, és jelenleg elutasítják Urunkat és Királyunkat, Jézus Krisztust, csatlakozva az Ördög követőihez.

Spanyolországot, a nagy evangelizátort, ellenségei elpusztítják; ebben a fájdalomban Anglia is vele együtt bukik el.

Franciaország, amely meghajolt és elfeledte Urát, váratlan forradalmat fog átélni. Az emberek a dicsőséges múlt halvány árnyai, mely a jelenben mulandó, de áruló és fájdalmas lesz, mindaddig, amíg saját Királyuk meg nem érkezik, hogy harcoljon, és Franciaországot az Isteni Felség alá helyezze.

Olaszországot kifosztják, és a hit kincseit a barbárok kezébe adják. Olaszország tanúja volt a gyenge hitnek és a Szentháromság iránti hidegségnek.

EZ A NEMZEDÉK HITBENI SZEGÉNYSÉGE LESZ AZ, AMELY MIATT A FÖLD SZÜLÉSI FÁJDALMAK KÖZÖTT NYÖGNI FOG A MI KIRÁLYUNK ÉS URUNK, JÉZUS KRISZTUS, VALAMINT A MI KIRÁLYNŐNK ÉS ANYÁNK IRÁNYÁBAN ELKÖVETETT SÚLYOS SÉRTÉSEK MIATT, AMIKOR NÉHÁNY VÁROS TELJESEN VÍZ ALÁ KERÜL, ÉS EURÓPÁT MEGHÓDÍTJA OROSZORSZÁG ÉS SZÖVETSÉGESEI.

Ó, milyen fájdalom az emberiség számára!

Ó, milyen büntetés, amelyet az ember keres, anélkül, hogy az Isteni Akarat lenne!

Ez a szenvedés megismétlődik a Föld más országaiban is, a fájdalmak szinte általánossá válnak; az észak-amerikai nagy ország hatalmas tüntetéseket fog átélni, amelyek szinte forradalmakként bizonytalanságba taszítják a „fenséges sast”.

Brazília fájdalmat fog átélni; a víz behatol a földjébe, szimbolizálva a földet terhelő bűn megtisztítását. A Brazíliát megtisztító fájdalom után áldás száll majd erre a nemzetre, és befogadja majd a Föld minden tájáról érkező testvéreket, akik hazájuk pusztulásától menekülve érkeznek ide.

Argentína, amelyet belső zűrzavar övez, szintén súlyos szenvedéseken fog átmenni, és miután megtisztult, többnyelvű országgá válik, amely különböző nemzetekből érkező testvéreket fogad be; a síkságokat azok fogják benépesíteni, akik otthont keresnek azon a földön.

A JÓSLATOK BETELJESÜLÉSE ELŐTT TI, JÉZUS KRISZTUS, KIRÁLYUNK ÉS URUNK GYERMEKEI, MARADJATOK ERŐSEK, NE VESZÍTSÉTEK EL A HITET. AKIKNEK AKÁR EGY MUSTÁRSZEMNYI HITJÜK IS VAN, AZOKAT A BÉKE FÖLDJÉRE VEZETIK.

Ti, a mi Királyunk és Urunk, Jézus Krisztus gyermekei, ne veszítsétek el a hiteteket! Angyali seregeim megőrzik majd benneteket azokon a földeken, ahol a szellemiség megváltozott, és az Isteni Segítség támogatni fog benneteket.

Nézzenek magukba, és engedjék meg maguknak, hogy örvendezzenek annak az áldásnak, hogy azok a gyermekek, akik hűségesek maradnak és lelkileg nem csúsznak el, megkapják Mennyei Légióim segítségét az Isteni Dicsőség és a lelkek üdvössége érdekében.

Megáldalak benneteket, megvédlek benneteket.

Szent Mihály arkangyal

ÜDVÖZÖLJÜK, SZENT MÁRIA, BŰN NÉLKÜL FOGANT

ÜDVÖZÖLJÜK, SZENT MÁRIA, BŰN NÉLKÜL FOGANT

ÜDVÖZÖLJÜK, SZENT MÁRIA, BŰN NÉLKÜL FOGANT

 

 

LUZ DE MARÍA MEGJEGYZÉSE

Testvéreim:

Szent Mihály arkangyal több, mint a gonosz ellen harcoló harcos; valójában meg kell változtatnunk azt a képet, amelyet Szent Mihály arkangyalról alkotunk, és az Isten által rajta keresztül kinyilatkoztatott Ige fényében kell rá tekintenünk.    Szent Mihály arkangyal Isten mindannyiunk iránti szeretetének megnyilvánulása, hogy ne feledjük: soha nem vagyunk egyedül, és főleg nem a lelki harcban.

Amikor ebben a lelki küzdelemben bűnbe esünk, az nem azt jelenti, hogy Isten elhagy minket, hanem egy lehetőséget kínál arra, hogy meglássuk: a kegyelem erősebb a bűnnél, az isteni irgalom pedig nagyobb, mint bűneink.

Bizonytalanságok, kétségek és aggodalmak közepette élünk, és néha úgy érezzük, hogy mindez meghaladja erőnket, de ezt azért érezzük így, mert elfelejtjük, hogy Isten mérhetetlenül szeret minket.

Testvéreim, nem azért hiszünk, mert minden jól megy, hanem azért, mert biztosak vagyunk abban, hogy az isteni szeretet felülmúlja bizonytalanságainkat. Ezért mindazonra, amit Szent Mihály arkangyal kinyilatkoztat nekünk, válaszunk nem lehet félelem, bizonytalanság vagy alvást nem engedő rettegés, hanem a válaszunknak reménynek kell lennie, nem kétségbeesésnek, hanem bizalomnak, hiszen életünk Isten kezében van, és ha Isten velem van, ki állhat ellenem?

Ebben az üzenetben Szent Mihály számos tanítást ad nekünk a jövőre nézve: biztosnak kell lennünk abban, hogy semmi sem pótolhatja az Istennel való kapcsolatunkat; minden összeomolhat, de a hit az, ami megmarad. A ránk váró háborúk, a szenvedések, a nehézségek és az Istentől való eltávolodás tanulságot adnak nekünk: amikor az emberiség megfeledkezik Isten szeretetéről, az igazságról és az isteni irgalomról, végül saját döntései miatt szenved.

Mindezek miatt nem szabad többé a megtérést fenyegetésként tekintenünk, hanem meghívásként kell fogadnunk, hogy az Út, az Igazság és az Élet szerint éljünk.

Testvéreim, kitartó hitre van szükségünk, arra a bizonyosságra, hogy Isten közelében élni azt jelenti, hogy folyamatos megtérésben élünk, mert tudjuk, hogy Isten nem hagy el minket, és ez kell, hogy legyen a biztos támaszunk.

Ámen.

A Szűz Mária- tisztelet megerősíti a hit alapjait, megóv a tévtanoktól és üdvösséghez vezet

Kisboldogasszony ünnepének imái:
Introitus: Üdvözlény, szent szülő, mert te szülted a Királyt, ki az eget és a földet kormányozza mindörökkön örökké. (Sedulius (kb. 400-450))
Oratio: Szolgáidnak, kérünk, Urunk, add meg a mennyei kegyelem ajándékát, hogy akiknek üdvössége a boldogságos Szűz születésével kezdődött: azok számára az ő születésének napja adja meg a béke gyarapodását.
Lectio (Péld 8,22-35: részlet): Az Úr szerzett engem útjai elején, kezdetben, mielőtt bármit is alkotott; öröktől fogva rendelt engem, ős idők óta, még a föld előtt; …. ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap nap után; színe előtt játszadoztam mindenkor, játszadoztam a földje kerekségén, és gyönyörűséggel voltam az emberek fiai között. Most pedig, gyermekeim, hallgassatok reám! Boldogok, kik megtartják utaimat! Hallgassatok az intést, legyetek bölcsek és el ne vessétek azt magatoktól! Boldog az az ember, ki hallgat reám, és ajtómnál virraszt naponta, és őrzi ajtóm félfáját; mert aki engem megtalál, életet talál, és üdvöt merít az Úrtól.
Graduale: Áldott és tiszteletreméltó vagy Szűz Mária, mert szüzességed sérelme nélkül a Megváltó anyja lettél. Szűz Szülője Istennek, Az, akit az egész világ nem tud befogadni, emberré lévén, tebenned lakozott.
Alleluja, alleluja! Boldog vagy, Szent Szűz Mária és minden dicséretre legméltóbb, mert belőled kelt fel az Igazság napja, Krisztus, a mi Istenünk. Alleluja!
Offertorium: Boldog vagy Szűz Mária, mert te hordoztad a mindenség Teremtőjét és szülted, ki téged alkotott és örökké szűz maradsz.
Görög antifóna, amelyet a szeptember 8-i második vecsernye Magnificatja alatt énekelnek: Születésed, ó, Szűz Istenszülő, örömhírt hozott az egész világnak; hiszen belőled támadt fel az igazságosság napja, Krisztus, a mi Istenünk, aki megszabadított minket az átoktól és áldást adott nekünk; s legyőzve a halált, örök életet ajándékozott nekünk.

»Ahogyan a miseszövegek is mutatják, Szűz Mária születésének ünnepét az öröm és a fény légköre hatja át. Ez az ünnep előhírnöke annak az örömnek, amelyet Isten Fiának karácsonyi születése hoz majd el teljes egészében. Mária születésével szertefoszlik a sötétség, és felvirrad a világra a hajnal, amely az Igazság Napját, Krisztust, az Urat hirdeti.
Ez az ünnep hidat képez az Ó- és az Újszövetség között, rámutat, hogy Mária születésével a valóság felváltja a jelképeket és előképeket: az Ószövetséget az Újszövetség váltja fel. Ezért az egész teremtett világ öröméneket zeng, ujjong és részesedik e nap örömében.. „Valóban, ez az a nap, amelyen a világ Teremtője felépítette templomát; ez az a nap, amelyen egy csodálatos mű révén a teremtmény a Teremtő kiválasztott lakóhelyévé válik” (Krétai Szent András).
A szentekre a katolikus Egyház általában haláluk, vagyis mennyei születésük napján emlékezik meg. Mindössze három személy van, akinek az Egyház földi születésnapját is megünnepli: Jézus Krisztusét, Máriáét és Keresztelő Szent Jánosét.
Szűz Mária és Keresztelő Szent János testi születésének megünneplése abban az egyedülálló küldetésben rejlik, amely az üdvtörténetben rájuk hárult. Mind a Boldogságos Szűz születése, mind Keresztelő Jánosé közvetlen kapcsolatban áll a világ Megváltójának eljövetelével. Mária születése és létezése – jóval felülmúlva Keresztelő Jánosét is – különös jelentőséggel bír, ami az üdvtörténet összefüggésében, az Ószövetség és az Újszövetség Isten népével való kapcsolatából tárul fel. Mária születése lezárja a várakozás és az ígéretek korszakát, ugyanakkor megnyitja a kegyelem és az üdvösség új idejét Jézus Krisztusban. Per Mariam ad Jesum! – Mária, az Ószövetség népének utolsó és legméltóbb képviselőjének születésével – az ígéretekre való hosszú várakozás után – beteljesednek az idők, és új üdvrend veszi kezdetét.
Mária létezése elválaszthatatlanul összefonódik Krisztuséval: ugyanannak az eleve elrendelési és kegyelmi tervnek a része. Istennek az Ige megtestesülésére vonatkozó titokzatos terve magában foglalja azt a Szüzet is, aki az Ő anyja. Ily módon Mária születése magának az üdvtörténetnek a szívébe illeszkedik.« (forrás: ewtn.com weboldal.)

»Az Egyház azt tanítja, hogy Szűz Máriát a legnagyobb tisztelet kultusza (hyperdulia) illeti meg. Ez a tiszteletadás különbözik az imádás kultuszától (latria), ami a liturgiában csak Istennek, Krisztus emberségének és a szent Keresztnek van fenntartva. A szenteket a dulia, az egyszerű tisztelet illeti meg.
A Szűz és Isten-anyához intézett imádságok, melyek az ő erényeinek az utánzásához vezetnek, biztos utat jelentenek az üdvösséghez, mivel Mária mindazok számára, akik teljes bizalommal könyörögnek hozzá, egész a halálukig megszerzi a hitben való kitartást, hiszen ő minden kegyelmek egyetemes közvetítője, aki különös jóakarattal viseltetik a hozzá hű gyermekei iránt.
A Szeplőtelen Szűz Máriának kijáró tiszteletadás mindannyiunk és az egész Egyház számára felemelő dolog. Ez a tisztelet megerősíti a hit alapjait, megóv a tévtanoktól, üdvösséghez vezet. Aquinói Szent Tamás tanítja: „Mivel Szűz Mária Isten Anyja, abból a végtelen jóból, ami Isten, ő is birtokol bizonyos végtelen méltóságot. És innen tekintve, nem lehet semmi jobb, mint ő, mint ahogy semmi jobb nincs, mint Isten.” – Mária az egyetlen, aki az Atyaistennel együtt ezt mondhatja a Fiúistennek: Az én Fiam vagy Te. Ezt értette meg világosan Szent Tamás.
Cajetan (1469-1534) bíboros azt tanítja nekünk, hogy azzal, hogy Mária az emberré lett Istent méhébe fogadta, megszülte, tejével táplálta, személyes és emberi tevékenységével egészen az istenség határáig jutott el.« (forrás: J. Regele)


Kisboldogasszony ünnepének története

Az 1933-as katolikus misekönyv szerint Kisboldogasszony, vagyis Szűz Mária születésének ünnepe II. osztályú ünnep egyszerű nyolcaddal. Viszont szeptember 8. után erről a nyolcadról nem esik többé említés: se a nyolc nap alatt, se magán a nyolcadon nincs róla megemlékezés. Maga a nyolcad napja, szeptember 15., már a Hét Fájdalmú Szűz ünnepe, melyen szintén nem esik egyetlen szó sem a nyolcadról.
Ez a helyzet nemcsak feltűnő, de egyedülálló is a katolikus naptárban. Mint fentebb szó volt róla, az Egyház mindössze két ember, Szűz Mária és Keresztelő Szent János születésnapját ünnepli meg: Keresztelő Szent János június 24-én tartott ünnepének vigíliája és közönséges nyolcada van, melyről mind a nyolc napon történik megemlékezés. Szent Lőrinc vértanú ünnepének – ez mint a többi szentnél is, a halálának napja – is van vigíliája, és egyszerű nyolcada is. Az apostoloknak is van vigíliája, Péter és Pálnak pedig nyolcada is. Csak Szűz Mária születésnapjának nincs se vigíliája, se megtartott nyolcada.
De miért van ez így?

Rómában a 7. század vége felé kezdték megünnepelni Szűz Mária születését. Az ezt követő évszázadokban az ünnep fokozatosan elterjedt. A 13. századtól kezdve az ünnep jelentősége megnőtt: IV. Ince pápa 1243-ban ünnepélyes nyolcaddal ellátott elsőosztályú ünneppé tette, amelyet böjttel járó vigília előzött meg.
Amikor VIII. Orbán pápa (1623-1644) 1642-ben 35-re csökkentette a kötelező egyházi ünnepek számát – beleértve a helyi védőszentek ünnepeit is –, ez az ünnep továbbra is kötelező ünnep maradt. VI. Pius pápa (1775-1799) azonban 1777 márciusában felmentést adott számos ünnepnap – köztük ezen ünnep – kötelező megtartása alól. [Ez a mondat azt kell jelentse, hogy magát az ünnepet se nem törölte el, se nem fokozta le, csak a hívek számára erre a napra feloldotta a kötelező miselátogatást.]

A komolyabb beavatkozásokat X. Pius kezdte el, amikor 1913-ban liturgikus reformjai egyik lépéseként – a liturgikus terhek csökkentése címén – szigorú hierarchiát vezetett be az oktávok között. Szűz Mária születésének oktáváját (szeptember 8–15.) egyszerű oktávvá fokozta le. Az akkori rubrikák szerint ez azt jelentette, hogy: a szeptember 9. és 14. közötti napokon a liturgiában az oktáva napjairól egyáltalán nem emlékeztek meg. Csak az oktáva 8. napját (szeptember 15-ét) ünnepelték, azt is mindössze liturgikus megemlékezés formájában. – Hogy a IV. Ince pápa által elrendelt vigíliát ki és mikor és miért törölte el, arról nem találni adatokat.
Később X. Pius még ezen a helyzeten is rontott, amikor a Fájdalmas Szűzanya II. osztályú ünnepét, amit az Egyházban eredetileg szeptember harmadik, változó vasárnapján ünnepeltek, szeptember 15-ére, Kisboldogasszony nyolcadának napjára helyezte át, minek következtében a nyolcadról való megemlékezést egyszerűen eltörölték.
Így történt, hogy az 1933-as misekönyvben (ami X. Pius 1911-es, a Divino afflatu konstitúcióval kihirdetett nagy liturgikus reformján alapszik), Szűz Mária születésének oktávája ugyan a naptárban még fel van tüntetve egyszerű nyolcadként, de az ünnepek szövegeiben már semmilyen utalás nem történik rá.

A hivatalos római egyházban 1955-ben [Bugnini működése alatt, a nagyhét megreformálásával egyidőben], XII. Pius összesen 15 történelmi oktávot törölt el, köztük a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepéhez kapcsolódó miseoktávot is. A liturgikus naptárban csak a karácsony, a húsvét és a pünkösd oktávját hagyta meg (a pünkösdi oktávot később, 1969-ben törölték el). Azóta a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe a hivatalos római egyházban rendes ünnep (festum) státuszú, nyolcnapos kísérő időszak nélkül.


A honlapra 2018-ban tettem fel Michel Mottet Et regnabunt cum Christo mille annis – És ezer évig uralkodtak Krisztussal (Jel 20,4) című tanulmányát, melynek egy nehezen értelmezhető részét 2023-ban egy újabb írásban – Mária, a Sátán leghatékonyabb ellenfele próbáltam megfejteni. – Michel Mottet állítása szó szerint így hangzik:
»Isten Ádámnak és Évának közvetlenül a bűnbeesés után megígért egy Megváltót, aki az őskatasztrófát [a bűnbeesést] meg fogja szüntetni, azáltal, hogy mindent helyreállít. Ez a Megváltó, mondja a Teremtés könyve, az asszony ivadéka lesz: lásd 1 Móz 3,15: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé…” – Ez a Bibliában az egyetlen hely, ahol az „ivadék” (mag) szót egy nővel kapcsolatban használják: ez oly titok, amit Izajás jövendölt meg: „Ecce Virgo concipiet, et pariet filium” – „Íme egy szűz (a sértetlen szűz, akit én látok) méhében fogan, és fiat szül.” (Iz 7,14). És ez Isten Fiának megtestesülésével valósággá lett.
Szent Pál a zsidókhoz írt levelében (Zsid 9,11) közli velünk, hogy Isten Fiának e földön való első megjelenése „nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át” történt meg. Vagyis Jézus a legszentebb Szűz szeplőtelen „sátrán” keresztül jött erre a világra.
Tehát e mondatokkal az apostol az asszony Szeplőtelen Fogantatásának titkát fedte fel, amit Isten Mózes első könyvében jelentett be, hiszen a Megváltó szűzi anyja semmilyen körülmények között – még egy állítólagos „előjog” által sem – foganhat testi úton, mert ez Máriát a bűnös Éva utódai közé helyezné.
Isten nem teheti meg, hogy semmissé tegyen egy szabad cselekedetet, ami mihelyt megtörtént, örökre megmarad. Hogy ezt meg lehessen tenni, ahhoz Istennek meg kellene tagadnia a szabadság ajándékát, következésképpen saját magát is, ami lehetetlenség és abszurdum lenne. Ez a logikus és elkerülhetetlen összefüggés nem kerülte el IX. Pius figyelmét. Ezért tagadta a szabadságot, ami az egyetlen út volt arra, hogy a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját megváltoztassa és meghamisítsa, és ezzel a hivatalos aposztázia korát elindítsa.«

Mottet e mondatokkal arra a tényre utalhatott, hogy IX. Pius miután 1854-ben dogmának hirdette ki a már régóta biztosnak tartott tant arról, hogy Mária mentes az áteredő bűntől, az 1708-ban már általánosan előírt Szeplőtelen Fogantatás ünnepének címét és szövegét is megváltoztatta: az ünnep addigi címét: „Conceptio B. M. V. immaculata”, amit 1622-ben XV. Gergely adott neki, „Immaculata Conceptio”-ra változtatta. … Az eredeti „Conceptio B. M. V. immaculata” cím, vagyis az ünnep eredeti neve ez: „A szeplőtelen Boldogságos Szűz Mária fogantatása” – ami egyértelműen jelzi, hogy Mária Isten terveiben már a kezdetektől fogva, tehát Isten gondolataiban is öröktől örökké szeplőtelen: (lásd az ünnep szentleckéjének szövegét), míg a IX. Pius adta új címben nem maga Mária szeplőtelen, hanem „csak” a fogantatása az: „Immaculata Conceptio”, „szeplőtelen fogantatás”.

Miután M. Mottet elhunyt, nem volt mód kideríteni, hogy mit értett pontosan a fent idézett mondataival. Ugyanakkor az nem kétséges, hogy Kisboldogasszony ünnepének fent részletesen tárgyalt története olyan előzményeket feltételez, melyről ebben a cikkben.még nem esett szó. Pedig Mottet elsősorban valószínűleg arra utalt, hogy IX. Pius nem csak azzal adott hivatalosan is szabad utat az általános aposztáziának, hogy nem ítélte el az evolúció elméletet, hanem sokkal inkább azzal, hogy elindította Szűz Mária üdvtörténetben játszott egyedülálló szerepének a meggyengítését, elbagatellizálását.

Amit Mottet egész írásában leginkább kiemelt, és amit ma már a hivatalos római szekta részéről – a többi vallásról és a világról nem is beszélve – senki sem vesz komolyan, sőt inkább tagad, és nevetségessé tesz: az a tisztaság, a szeplőtelenség. Szűz Máriát abszolút tisztasága, öröktől meglévő szeplőtelensége teszi egyedülállóvá, és kiválasztottá, alkalmassá és méltóvá, hogy Isten Fiának anyjává válhasson: ez az a tulajdonság, amivel egyedül ő bír, és amit a világ minden időben, de napjainkban fokozott mértékben képtelen elviselni.
Amorth exorcista atya számolt be arról, hogy az ördögűzéseik alatt a démonok egészen addig semmibe veszik igyekezetüket, amíg Mária közbe nem avatkozik. Onnantól kezdve a démonok azonban már nem szemtelenkednek, nem gyalázkodnak tovább, hanem panaszkodni és rettegni kezdenek. – „Mária az egyetlen teremtmény, aki a Sátánt teljesen le tudja győzni, mert a bűnnek legapróbb foltja sem érintette őt soha.”

A Szentírásból tudjuk, hogy az első emberpár a paradicsomban a bűnbeesésükig mezítelen volt (Ter 2,25), és nem volt nemi kapcsolatuk, annak ellenére sem, hogy Isten azt a parancsot adta nekik, hogy szaporodjanak, sokasodjanak (Ter 1,28). Ami azt jelenti, hogyha nem váltak volna engedetlenné, a gyermeknemzés nem a nemi aktussal, hanem valamilyen más módon történt volna. Ádám és Éva csak a bűnbeesés után ismerte fel saját mezítelenségét, és csak ezután „ismerték meg” (Ter 4,1) egymást.
Biztosra vehetjük, hogy a Gonosz számára a tisztaság a legelviselhetetlenebb erény; a tisztaság az, ami a legnagyobb kínokat okozza nekik, ami a leginkább szembesíti őket saját végtelen hitványságukkal – ami nem is csoda, hiszen ez a legritkább erény az emberiség történelmében.
Olyan erény, amit kizárólag az apostoli római katolikus Egyház tart erénynek, és nem valami csalafintaságnak, amit kizárólag a katolikus Egyház követel meg felszentelt tagjaitól, és vár el nőtlen és hajadon világi híveitől.
. Egyúttal a szexuális megtartóztatás az az erény, amin a legtöbben elbuknak. Luther azért lett hitehagyott, mert hivatás nélkül lett szerzetes, és tett szüzességi fogadalmat, amit képtelen volt betartani. Ebből nem azt a logikus következtetést vonta le, hogy 1) nem volt soha szerzetesi hivatása, tehát ki kéne lépnie; vagy: 2) ő nem tud megtartóztatásban élni: – hanem végtelen gőgjében azt, hogy a szexuális megtartóztatás lehetetlen, azt senki nem tudja megtenni, vagyis, aki azt állítja, hogy szűzien él, az hazudik. De nem csak neki, hanem az őt követő hitszegővé vált többi katolikus klerikusnak is az volt a fő célja, hogy megnősülhessen, így váltak eretnek protestánsokká. – Az emberiség történelme akár másképp is alakulhatott volna, ha VIII. Henrik is jobban tud uralkodni nemi ösztönein. Ő is azért szakított a katolikus Egyházzal, mert más nőre, nőkre vágyott. Így vált az anglikán Anglia a világ legnagyobb hatalmává, ami a világ minden részére elvitte tévtanait és erkölcstelenségeit.

A katolikusoknál a vénnek ábrázolt József-képek –melyek Luther-felfogását ábrázolják – árulkodnak arról, hogy ők sem tudnak már régóta mit kezdeni a tisztaság erényével. E képekkel nem csak saját hitetlenségüket árulják el, de tudatlanságukat is: Valóban úgy gondolják, hogy Isten egy öreg, törődött embert ad Fia és Édesanyja gondviselőjének, hogy egy ilyen ember menekíti ki őket Egyiptomba, majd hozza onnan haza?! És viseli a gondjukat saját kétkezi munkájával, amíg arra szükség van?!
Nem, ez teljességgel lehetetlen: A mindenkoron szeplőtelen szűz Máriához és Fiához csak egy szintén teljesen tiszta, minden nemi ösztöntől mentes férfiember érhetett. Szent József nyilvánvalóan ugyanúgy az anyja méhében vált már „kegyelemmel teljessé”, ahogy Keresztelő Szent János is. Az sem véletlen, hogy Jézus kereszthalála előtt nem Mária rokonaira – pedig voltak elegen, nők is, férfiak is –, hanem az egyetlen szűz tanítványára, Szent Jánosra bízta édesanyját. Mint ahogy az sem, hogy Jézusnak János volt a kedvenc, a „szeretett” tanítványa.

Egy katolikus hívő számára talán Cajetan (1469-1534) bíboros fogalmazta meg a „legkatolikusabban” Szűz Mária legfontosabb érdemét: „Azzal, hogy Mária az emberré lett Istent méhébe fogadta, megszülte, tejével táplálta, személyes és emberi tevékenységével egészen az istenség határáig jutott el.” – Ez a tanítás ugyanis – mivel bármennyire is szent és szeplőtelen Mária, azért nem szűnik meg ember maradni – azt kell jelentse minden katolikus számára, hogy 1) az ember számára is lehetséges a közelség az istenihez; 2) ha lehetséges, akkor pedig ezt neki is kötelessége elérni, de legalábbis megpróbálnia elérni.
Ezt a célt, igyekezetet minősítette IX. Piustól kezdve összes további igazi és ál-utóda elérhetetlennek, mintegy utópisztikusnak, amikor a Mária ünnepeket elkezdték sorban megfosztani kiváltságaiktól, fontosságuktól. Ezzel ők is annak a protestáns vélekedésnek győzelméhez járultak hozzá, ami szerint tekintetünket ne az égiekre vessük, mert az úgy sem sikerülhet, hanem a földiekre– ami mára a teljes hitehagyáshoz vezetett.


https://www.katolikus-honlap.hu/2601/kisboldogasszony.htm