2023. december 17., vasárnap

Egy égi jel Buenos Airesben - Villám semmisítette meg Szent Péter glóriáját és kulcsait a pápa születésnapján Argentínában

 

 

(Andrea Cionci cikke alapján, amely eredetileg a Sfero című lapban jelent meg)2023. december 17-én, vasárnap egy villám szó szerint elporlasztotta Szent Péter szobrának kulcsát és glóriáját, amely a San Nicolas-i Rózsafüzér Szűz Mária-szentély homlokzatán található , Buenos Aires-től északra, Argentínában.A hírt a Telegram csatorna "A pápa gyöngyszemei" jelentette : hamisnak tűnt, tekintve, hogy a világhálón nem találtak róla hírt, de az eseményt megerősítette Justo Lofeudo tisztelendő atya, egy helyi pap.A szentély papjai kiadtak egy nyilatkozatot, amely elutasítja a tény szimbolikus értelmezését, de magát a tényt nem: "A Szentély nem ért egyet azzal az értelmezéssel, amelyet a Szent Péter apostol szobrán keletkezett sérüléssel kapcsolatban került napvilágra".Szembetűnő, hogy az eset Jorge Mario Bergoglio születésnapján történt, egy nappal a "Fiducia supplicans" nyilatkozat közzététele előtt, amely megnyitja az áldást a meleg párok előtt.A San Nicolas szentély Argentínában van, a jelenlegi pápa hazájában, néhány kilométerre Buenos Airestől, a várostól, amelynek Bergoglio sokáig püspöke volt.2013. február 11. óta különböző "szuggesztív" események tarkítják a Péter széke bitorlásának történetét, amelyet a "Ratzinger-kód" nyomozás három dokumentumfilmben rekonstruált.Emlékezhetünk a villámra, amely Benedek pápa "lemondásának" éjszakáján csapott a Dómba; a Castel Gandolfo harangjainak megmagyarázhatatlan elzárására Ferenc érvénytelen megválasztását követően; a Bergoglio által elengedett galambok varjak és sirályok általi megölésére; a betlehemi kápolna felgyújtása néhány órával Ferenc látogatása után; a Castel Gandolfo konzisztóriumának tűzvészét néhány hónappal ezelőtt, ugyanazokban a napokban, amikor ezt a méltató beszámolót közöltük, és sok más olyan eseményt, amelyeket a katolikusok alig egy évszázaddal ezelőtt az Örök Atya egyértelmű "sajtóközleményeiként" értelmeztek volna.Úgy tűnik, hogy Ferenc pápa ideje a végéhez közeledik: az égiek szimbolikusan megsemmisítették a szentség glóriáját és megsemmisítették a pápa tekintélyét jelképező kulcsot. Furcsa, hogy a szoborban csak egy kulcs volt… Eredetileg egy aranykulcs a mennyországban való hatalomra utal, egy ezüstkulcs pedig a pápaság földi szellemi hatalmát jelzi. A kulcsszemeket összekötő kötél a két hatalom közötti kapcsolatra utal.(forrás: Andrea Cionci- "Buenos Aires: lightning on the halo and keys of St. Peter. Bergoglio at the end of the road?")

https://gloria.tv/post/X7GmoZgiayUU2L1A4WUzLLmUP/replies

A vesszőzés

 

A Passió című filmjének ostorozás-jeleneténél Mel Gibson felhasználta azon információknak egy részét is, amit a torinói lepel kutatói tettek közzé tanulmányaikban. Így például a tényt, hogy Jézus sebeinek jelentős része vesszőzéstől keletkezett, illetve azt, hogy ez időben megelőzte az ostorozást, hiszen a sebek közötti átfedéseknél mindig az ostor (flagellum) nehezékei által okozott nyomok „írták felül” a vesszőzés sebeit. És persze Gibson megrázó drámaisággal oldotta meg a kettő közötti váltást Jézus vesszőzés utáni felállásával („Credere non possum!), aminek láttán a katonák a kegyetlenebb kínzóeszközzel, a flagellummal folytatták a verést.

De bármennyire drámai és ügyes volt a filmes megoldás, a római katonák által végzett vesszőzés nekem mégis nehezen illett bele a képbe. És ennek oka a rómaiak katonai fegyelme.

Talán senkit nem lep meg a gondolat, hogy a római birodalom a hadseregére épült, a római hadsereg pedig a szigorú fegyelemre, amely lehetőségi feltétele volt közelebbről a manipulusok, cohorsok, légiók harci taktikájának, távolabbról pedig a birodalom fennállásának. Ez a fegyelem pedig azt jelenti, hogy a katona azt teszi, amit parancsolnak neki, és nem azt, amit ő jónak lát a parancsba kapott dolog helyett. Ahogy az a bizonyos római centurió megfogalmazta Jézusnak: „Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – elmegy, a másiknak: Gyere ide! – odajön hozzám; vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! – megteszi.” Tehát ha küldi, a katona nem jön, hanem megy…

Nem furcsa tehát, hogy Pilátus helytartó átadja a katonáknak ostorozásra Jézust, azok pedig inkább megvesszőzik ÉS megostorozzák?

Márpedig Pilátus Máté és Márk evangéliuma szerint valóban ostorozásra adta át a katonáknak Jézust („Jézust pedig megostoroztatta” „τὸν δὲ Ἰησοῦν φραγελλώσας” (Mt 27,26, illetve Mk 15,15) – az ebben a mondatban használt görög szó a latin ostor (flagellum) szóból görögösített kifejezés, azaz latinizmus, ami csak itt fordul elő a szentírásban, máshol más szó szerepel az ostorozás megjelölésére (pl Jn 19,1: ἐμαστίγωσεν). Ez pedig elég konkrét és szakszerű megnevezése annak, hogy mit rendelt el Pilátus, és mit tettek a római katonák Jézussal.

Maga Jézus is ezt jövendölte szenvedéseiről beszélve: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák (μαστιγῶσαι) és keresztre feszítsék, de harmadnapon föltámad.” Mert be kellett teljesednie mindannak, ami Jézusról írva volt, akinek Atya iránti engedelmessége az Írások megjövendölt keserűségeivel telt kelyhet a beteljesedésig kiitta, így a verésben is úgy volt része, ahogy a zsoltáros mondja:

„És ostoroztattam egész nap és fenyíték (≈ vizsgálat, gyalázat) volt részem reggeltől” (72. zsoltár)

A fájdalmak férfia, aki tudta mi a szenvedés (fotó: © Vernon Miller, 1978)

 

 

Mivel a lepel kutatói szerint a vesszőzés megelőzte az ostorozást, és nem valószínű, hogy a rómaiak vesszőzték meg Jézust, csak a zsidók tehették. A Jézust istenkáromlással vádoló főpap után a jelenlévők leköpték, ököllel ütötték őt – és valószínűleg meg is vesszőzték. Lukács evangéliumában (Lk 22,63) találhatjuk meg az erre utaló mondatot: „A férfiak pedig, akik őrizték, gúnyolták és verték őt.”

A verésre használt kifejezés (δέρω) több helyen előfordul a szentírásban és több verésformára utalhat: ezt használja a szent szerző a Jézust arcul ütő szolga tettére, de ez a kifejezés szerepel az Apostolok Cselekedeteiben a megvesszőzésre is. A Csel 5,45-ben Péter és János apostolt a Főtanács meggyilkolásuk helyett Gamáliel tanácsa nyomán elengedi, de előtte megvesszőzteti őket, a Csel 16,37-ben pedig Szent Pál szól a megvesszőzésről, amit római polgár létére jogtalanul elszenvedett.

A rekonstruált vesszőnyalábok

 

És ha már jogellenesen elszenvedett vesszőzés: a gonoszság tombolása idején mindig megszűnik a jog, ezért lehet az, hogy amennyiben a zsidók valóban megvesszőzték Jézust, a lepel tanúsága szerint törvényellenesen jártak el még ebben is. Mert ezt mondja a törvény: „Ha a vétkest verésre találják méltónak, akkor (a bírák) saját jelenlétükben fektessék le és veressék meg. A vétek nagyságához igazodjék az ütések száma, úgy azonban, hogy a negyvenes számot meg ne haladják, hogy ne rútul megszaggatva távozzék testvéred szemed elől.” (MTörv 25,2-3)

A lepel tanúsága alapján Jézus viszont rútul megszaggatva távozott. Egész testét beborították a vesszőzés nyomai, ami inkább valószínűsíti azt, hogy nem fekvő állapotban szenvedte el a verést, mint azt, hogy gondosan forgatták közben az egyenletes eloszlás kedvéért.

A vesszőzés a korábban említett tanulmány szerint a 2. típusú sebért felelős, amely a több százas sérülésszám kétharmadát jelenti, tehát Jézus a negyven ütés többszörösét szenvedte el a zsidóktól. Mert ennyire gyűlölték a törvény elbukott őrei a törvény emberszerető alkotóját.

Ez a gyűlölet hajthatta a Jézust verőket, akik a vessző (vesszőköteg) töréséig ütötték áldozatukat: a tanulmány a 3. típusú sebről megállapította ugyanis, hogy a sebek kb. 1%-át egy ugyanolyan eszköz okozta, mint a 2. sebet, a különbség közöttük pusztán az volt, hogy ennek törött vesszői voltak, amelynek nyomai jól kivehetőek a lábszárakon.

Sebek, átfedések: flagellum (hármas kerek seb), vesszőnyaláb (piros csík), törött vesszőnyaláb (lila vonalak)

 

 

És mivel a Főtanács csak virradatkor ült össze döntést hozni, mindez nem a bírák jelenlétében történt, hogy így a törvény minden egyes előírása kínosan precíz gondossággal legyen megszegve.

De ha így történt, miért nem maradt a hagyományban ennek nyoma, ahogy az ostorozásnak?

Talán mégis maradt.

Az ostorozásban láthattuk, hogy a szentmisében a Jézus által passióban elszenvedett ostorozásra, illetve általában a verésekre és gyalázatra az Egyház a tömjénezéssel emlékezik. És a tömjénezés első nagy köre akkor történik a szentmisében, amikor a pap először az oltárhoz lép. Ez a zsidó főpapok elé hurcolt Jézus szenvedésének kezdete és annak liturgikus megjelenítése: az evangéliumos könyv a leckeoldalon (az ószövetség liturgikus helye), amelyet csak a verés és zsidó ítélet után visznek át az evangéliumi oldalra, északra, a nemzetek oldalára: ez a Pilátus elé hurcolt Jézus liturgikus megjelenítése. A vesszőzés az első tömjénezés.

És hogy miért ádventben foglalkozom Jézus szenvedésével, belerondítva a díszkivilágításos, mézeskalács illatú, pihe-puha várakozásba?

Egyre jobban megragad Szent Ferenc igazsága, aki Celanói Tamás életrajza szerint „Egy pillanatra sem szűnt meg tehát (az Úr) szavairól elmélkedni, és beható szemlélődéssel szüntelenül szem előtt tartotta cselekedeteit. Különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe, hogy mellettük alig tudott másra gondolni.” Ezért akarta halála előtt három évvel, pontosan 800 évvel ezelőtt feleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, ahogy ő mondotta: “tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán”.

Mert az Isten Fia jászolban fekvésének kiszolgáltatottsága, valamint a vesszőzés, ostorozás és kereszthalál elviselésének alázatossága, engedelmessége között nincs különbség. A születéssel kezdődött Jézus megváltó szenvedése.

https://invocabo.wordpress.com/2023/12/17/a-vesszozes/


2023. december 16., szombat

Egy kápolnaszentelés margójára – nem ünneprontás, hanem az IGAZSÁG


Kedves Barátaim és Lélektársaim!

Leszögezem, hogy az alábbiakkal senkit sem szeretnék elveiben és meggyőződésében megsérteni. Minden ilyetén állásfoglalást tiszteletben tartva fogalmazódott meg az észrevétel.

Jézus úgy tanította: „Én vagyok, az Út, az Igazság és az Élet!”
Jézus neve a keresztény világban Sol Iustitii, az Igazság Napja.

Homíliájában Budapest-Esztergom érseke egyértelművé tette, hogy ez a kápolna nem az a kápolna, amelyet Natália nővér 79 évvel ezelőtt magánkinyilatkoztatásként kapott, amelyet Mindszenty bíboros, Magyarország hercegprímása megvizsgáltatott és jóváhagyott. Erdő Péter szavait minden jelenlévő hallhatta. Mi a Magyar Kurír közlése alapján idézzük: „A mostani kápolnaszentelés nem jelenti semmilyen magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyását."

Bizonyára arra utalva, hogy a Natália nővér által kapott magánkinyilatkoztatásból más kápolna-kép rajzolódott ki, a bíboros úr frappánsan így fogalmazott: „Ne engedjünk a fanyalgás kísértésének! Megépült ez a kápolna akkor és úgy, amikor és ahogyan lehetett!"

Natália nővér és Mindszenty bíboros, hercegprímás neve nem hangzott el az érseki homíliában.


Tisztelt bíboros úr fentebb elhangzott kijelentéseivel és beszédes elhallgatásaival sokakat érintő komoly és megalázó sértéseket követett el:
1. Natália nővér
2. Mindszenty bíboros, hercegprímás Főpásztor
3. XII. Pius pápa
4. A teljes - fizikailag jelen lévő és lélekben ott lévő - szívéből ünneplő Mária-hitű gyülekezet
5. Egész nemzetünk, mint Regnum Marianum, Mária-országa (mely mostantól a kápolna létrejöttével Jézus akarata szerint, „Mária engesztelő országa” lett)
6. Jézus Krisztus és Mária, mert kijelentése szerint: „Az Én szívemhez, Szeplőtelen Édesanyám szívén keresztül vezet az út!”

„A mostani kápolnaszentelés nem jelenti semmilyen magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyását."
Ha Tisztelt bíboros úrnak a Vatikánban is végzett számos elfoglaltsága mellett lett volna ideje és szándéka pontosan tájékozódni, akkor tudná, hogy sem neki, sem az egyházának egyáltalán nem kell jóváhagyni semmit, mert már régen jóváhagyódott az akkori bíboros hercegprímás Főpásztorunk Mindszenty, és az akkori pápa XII. Pius által, aki elismerte Szűz Anya „új címét” és 1942-ben 80.000-es tömeg előtt fordult Szűz Anyához, mint a Világ Győzelmes Királynőjéhez. XII. Pius pápa és Mindszenty bíboros hercegprímás úr a látomások hivatalos kivizsgálását követően, azokat egyházi szinten elismerten, közvetlenül Jézustól és a Szűz Anyától kapott üzenetekként ismerték és fogadták el. „Bármilyen rezsim lehet az országban, a magyar népnek Szűz Mária a királynője, vegyük tudomásul!” - jelentette ki Mindszenty bíboros, hercegprímás. Az egyházi cenzúra azonban mindmáig nagyon jól működik, hiszen a rendszerváltást követően, Natália nővér halála után (1992) az ő rendi utódát és a rend jogi képviselőjét Fogas Annát fogadta Paskai László bíboros, aki hogy-hogynem, csak ekkor szerzett tudomást a Prímási Levéltárban őrzött aktákról (PL 2930/1947, 3437/1948, 7435/1948). Azóta biztos megint jól eldugták, ha újra senki sem tud róla.

Szeplőtelen Édesanyja akarata szerint, Jézus is kérte Natália nővéren keresztül, hogy indítsanak engesztelő mozgalmat és építsenek kápolnát a Szent Anna réten. Ha ez bekövetkezik, akkor ígérete szerint, Magyarország mentesül a II. világháború borzalmaitól, illetve az egész világon béke fog bekövetkezni, mert Jézus, Édesanyja kezébe helyezte hazánk és a világ eljövendő sorsát. A háborús helyzet miatt a legfelsőbb egyházi adminisztráció késlekedett a kérés megvalósításával miközben a politikai helyzet egyre válságosabbra fordult.

Natália nővérnek köszönhetően a jóakarat gépezete ugyan beindult, mert 1942-ben társulat alakult a kápolna felépítésére, a főváros vezetése a Jézus által kijelölt helyen a Szent Anna réten nagy területet ajándékozott erre a célra, Hermány Géza megbízott építészmérnök pedig megkezdte a tervek elkészítését. De kicsit késve, mert 1942. szeptember 9-ről 10-re virradó éjjel aztán megtörtént az első totális bombatámadás, mely a fővárost váratlanul és felkészületlenül, teljes kivilágításában érte.

Az első bomba a városmajori Jézus Szíve templomot találta telibe. Aztán megkezdődött minden borzalom. Serédi Jusztinián bíboros úr 1944 őszén, amikor már betegen az óvóhelyre menekült még jóváhagyta az elkészült terveket. 1944. december 8-án, Molnár László a Batthyány téri Szent Anna templom esperesplébánosa pedig felszentelte a Világ Királynője Engesztelő Kápolna alapkövét, miközben bombák hullottak Budapestre. 1944. december 8-án, Szeplőtelen fogantatáskor Natália nővér vezetésével az országos mozgalom hatására, több ezres tömeg jelenlétében megtörtént ugyan az alapkőletétel és rohamtempóban el is kezdték az építkezést, amit azonban a sorozatos bombázások megszakítottak. 1946. január 25.-én Mindszenty József bíboros hercegprímás újólag jóváhagyta a kápolna tervét, és Főpásztorunk 1947. május 8.-án ismét elindította az engesztelő kápolna fölépítését szolgáló mozgalmat: „Akaratom, hogy a magyar engesztelésnek szentély épüljön!” A már épülő templomot Rákosi Mátyás leromboltatta.
A kezdeményezés több mint két emberöltő után, MOST teljesedett be. Mindenki boldog és felszabadult…

De Tisztelt bíboros úr további (szinte dicsekvő) kijelentése, mármint hogy a kápolna szembemenve a szent akarattal, mégsem aszerint épült meg, enyhén szólva furcsa és kissé leforrázta a híveket. Az ünneplő, engesztelni akaró hívek, de egész felelős nemzetünk, aztán meg végképp nem tud mit kezdeni azzal a következő kategórikus alamizsnaosztó kiszólással, hogy: „Ne engedjünk a fanyalgás kísértésének! Megépült ez a kápolna akkor és úgy, amikor és ahogyan lehetett!"

Tehát örüljünk az odavetett és saját pénzen megvett kockacukornak.
Igen ám, de lehetett volna pontosan úgy is, ahogyan Mária kérte, ha a Tisztelt bíboros úr és egyháza is támogatta volna és nem a híveket húzza le megint. Ráadásul később Jézus, Édesanyjára hivatkozva, hozzájárulást kért a papoktól IS. Kilóg a lóláb, hiszen Tisztelt bíboros úrról tudjuk, hogy „egyéb” okoknál fogva nem „máriás”, így inkább ő az, aki fanyalogva vesz tudomást Magyarország leghatalmasabb őrangyaláról (ahogyan Pió atya látomásos üzenetének megnevezéséből tudjuk). Tisztelt bíboros úr szívéből beszélt, de hát „nem adhat mást, csak mi lényege”. (Valószínűleg Pió atya látomásait is ignorálja.) És ezek szerint fanyalogva vesz tudomást az engesztelő magyar hívek örömtelien egyre gyarapodó létszámáról, a magyarság szívében újra reménytelien kirügyezett töretlennek látszó Máriás keresztény hitünkről és határozott engesztelni akarásunkról.

Ferenc pápa is gyakorta itt gyógyul a „hit melegében”, de a Vatikán sem adott egy huncut lírát sem, pedig rájuk férne a jótékonykodás, ami a történelem során a velünk szemben elkövetett bűneik kevéske jóváírása is lehetett volna. Pedig pontosan tudják, hogy ha oda kerül a sor, többek között a Vatikánt is a mi engesztelésünk fogja felrezegtetni… (Csak zárójelben megjegyezve: hazánkban párszáz főt számláló kisebbségi községekben természetesen idegen nyelven miséznek, de a Vatikán és a magyar egyházi felső vezetés a mai napig nem tudja, vagy nem akarja elintézni a román állammal és a román ortodoxiával, hogy a legnagyobb és legősibb Mária-hitű moldvai csángók több tízezres hívő lélekszáma minden vasárnap rendszeresen magyar nyelvű misét hallgathasson és magyarul imádkozhasson.)

- Hyeronimus (Szent Jeromos) egyházatya 408-as utibeszámolójában megőrizte a fehér hunokról azt a tényt, hogy: „a heftaliták saját írásaikból, saját nyelvükön olvassák a szent iratokat. A hunok zsoltárokat énekelnek gyülekezeteikben, amelyek már akkor püspökségekben egyesültek.” (...) „...zsoltárt tanulnak a hunok. Szkítia földje forró a hit melegétől.”
- Orosius egyházatya 418-ban leírja: „Kelet és Nyugat templomai hunokkal telnek meg”, (mivel) „a hunok Jézushitűek.”
- A Máni-felfogású meotiszi előmagyarok között Arrán püspöknek köszönhetően 551-ben hun nyelvű Szentírást találunk.
Így tehát egyértelmű és nem meglepő, hogy Atila/Etele hun királyunk otthonában ott voltak a Jézus-hit hirdetői, és a vele a Kárpát-medencébe hazatértek hittérítő tevékenysége innen sugárzott ki a szomszédos térségekbe. Az „Isten ostora” hadai ugyanis nemcsak háborúztak, hanem elsősorban térítettek is.


Vélhetően lett volna más magas rangú excellenciás egyházi személy is, aki boldogan és Mária-szellemében és szeretetében szenteli fel kápolnánkat, de az egyházi ellendrukkerek személyesen ható lehúzó energiajelenléte még sajnos hatalmukból adódóan elengedhetetlen. Ezt továbbgondolva feltehetjük a kérdést: - kapott-e meghívást erre az eseményre az Országos Mária Légió és annak papjai? Válasz: - ha igen, minden bizonnyal ott lettek volna...

Ezért rendkívül fontos a tisztánlátás, és ha valaha, akkor MOSTANTÓL még fontosabb az engesztelés és megbocsátás, mert bizony gőgjükben és felfuvalkodottságukban már tényleg „nem tudják mit cselekesznek”... Mindez természetesen nekünk jó jel, mert hibát, hibára halmoznak, és ez azt jelenti, hogy félnek, fogytán a puskaporuk, ha már ilyen szintű nyílt és sértő kijelentésekre alacsonyodnak. Vagy még mindig ennyire ostobának és aluszékonynak vélnek bennünket?

Szilárd hittel meggyőződésem, hogy ezen a szent helyen minden rosszindulatú kijelentés visszaszállt a kibocsájtóra, vagy eleve kioltódott, mert az engesztelő szeretet mindent legyőz. Engesztelő gyermekei öröme, Máriánk öröme, az egész nemzet öröme! Az engesztelő hit és szeretet minden alattomost képes átírni és felemelni. Boldogságos Szűz Máriánk kápolnája és helye - ahová kegyelmeivel leszállhat - és ünneplése megszentült, de nem az egyházi homíliától, hanem szívünk boldogságától és örömétől, Mária és Szent Fia iránt érzett lángoló hites szerelmünktől, nemzetünk szeretetétől.

Legyen mindennap kísérőnk Natália nővér látomásaiban a Magyarországnak szóló üzenetekből magától Jézustól a következő biztató kinyilatkoztatás: „Szeretném minden magyar ház ajtajára aranybetűkkel felírni, Anyám országa és öröke Magyarország nem pusztul, hanem tisztul.” (...) „Csakis az igazak engesztelése miatt tartom fönn a világot.” (...) „Magyarország engeszteléséért kész vagyok az egész világon könyörülni

Hála! Úgy legyen! Amen! Lámpásotok: Katalin

2023. december 14., csütörtök

Prófétai álom – 2023. december 13.

 

2023. december 13

[Kanadából elhallgatott név]: „A 2023. december 13-i álom csak a következő szavakat tartalmazza: „a szócső halott”. Felébredtem, és ez ismétlődött a fejemben – talán Bergoglióra utalt?”

Válasz a Yellow Lily of Canada segítségével

SÁRGA LILIOM: Jézus azt válaszolja, hogy a "pápa" meghalt. Aki őt alakítja, az is csaló. Vannak olyan cselszövések, amelyekről nem lehet beszélni; Béke. Hadd folytatódjon még egy pillanatig a színjáték, minden kiderül, és egyre inkább rá fog mutatni a pápai bárány, Péter II. igazságára.

Mindenki, akinek füle van, hallja, akinek szeme van, nézze, ez a csalás ki fog derülni, a Vatikánt nem csak egy kutyákból álló konzorcium irányítja. A nyilvánosságnak most azonnal látnia kell egy színdarabot, ennek a színdarabnak tragikus vége van, minden féreg előbújik a fából.

Béke, minden béke királyától. Ez akkor fejeződik be, amikor hatalmam által felfedem a kész, hűséges, figyelmes szíveknek a kiválasztottat, a megjósoltat. A kálvinizált győzni fog, ahogy a pikkelyek lehullanak, ahogy a láncok eltörnek, ő megállíthatatlan, felemelkedik.

A római Vatikán nem tud megállítani, ahogyan az új hatalmat megteremtem: Az én szócsövem. Legyetek nyugodtak, hangszekrényeim visszhangozni fognak, Péter II.


2023. december 9., szombat

Angela Fabiani (Zaro)

 

Angela – Imádkozz sokat Krisztus helytartójáért

Zaro di Ischia Szűzanya  Angela Fabianinak 2023. december 8-án:

Ezen az estén Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásként jelent meg. Teljesen fehérbe volt öltözve, nagy, nagyon világoskék köpenybe burkolózva, amely szinte leért a földgömbön nyugvó mezítlábáig. A földgömbön volt a kígyó, amelyet a jobb lábával szilárdan tartott. Fejét fejdísz takarta, mint egy finom fátyol, amely a válláig ereszkedett. Fején tizenkét ragyogó csillagból álló korona volt. A karja nyitva volt, jobb kezében pedig egy hosszú rózsafüzér volt, mintha fényből készült volna, és majdnem a lábáig ereszkedett. Szűz Mária mellkasán tövisekkel koronázott hússzív volt, amely lüktetett. Szűz Máriát nagy fény borította, és sok angyal vette körül, akik édes dallamot énekeltek.

Mielőtt anya megérkezett volna, az erdő mintha kivilágosodott volna, aztán jött egy ezüstfehér fénysugár. Aztán megláttam a harangot, amelyet a Szűz minden alkalommal mutat nekem. [a Szeplőtelen Fogantatás] ünnepére zengett. Legyen dicséret Jézus Krisztus…

Drága gyermekeim, örüljetek velem, imádkozzatok velem. Szeretlek titeket, gyerekek, végtelenül szeretlek titeket. Drága szeretett gyermekeim, arra kérlek benneteket, hogy éljetek békében és örömben. Gyermekeim, éljetek imában, életetek legyen imádság.

Drága szeretett gyermekeim, vigyázzatok velem imában és elmélkedésben; az ima vezessen el benneteket a Fiammal, Jézussal való folyamatos beszélgetésre. Gyerekek, ne féljetek a megpróbáltatásoktól!

(Szűz Mária sokáig hallgatott).

Drága, szeretett gyermekeim, nehéz idők várnak rátok, de én mellettetek vagyok. Kérlek benneteket, legyetek az imádság férfiai és női, de mindenekelőtt legyetek a csend férfiai és asszonyai. Gyermekeim, ma este ismét kérlek benneteket, hogy imádkozzatok szeretett egyházamért. Imádkozzatok sokat Krisztus helytartójáért, imádkozzatok sokat a Szentlélekért, imádkozzatok azért, hogy az Egyház hiteles Tanítóhivatala ne vesszen el.[1] Az Egyház megpróbáltatásokon és megpróbáltatásokon megy keresztül. Imádkozzatok, gyermekeim.

Ezen a ponton Szűz Mária összefogta a kezét, és így szólt hozzám: – Lányom, imádkozzunk együtt. Sokáig imádkoztunk, és miközben én imádkoztam, látomásom volt. Aztán Szűz Mária újra beszélni kezdett.

Gyermekeim, szeretlek titeket, mérhetetlenül szeretlek benneteket, legyetek könnyedek és éljetek örömben. Legyen világosság azoknak, akik még mindig a sötétségben élnek.

Befejezésül szent áldását adta.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.


Megjegyzés: ez nem mond ellent Máté 16:56-57-nek, miszerint „a pokol kapui nem vesznek erőt” az Egyházon. Inkább arra figyelmeztet, hogy az Egyház tanítói tekintélye (Magisterium) elhomályosulhat a hitehagyás, az üldöztetés stb.

2023. december 8., péntek

Aki a kegyelem állapotában van, az Krisztus Misztikus Testéhez tartozik

Malachi Martin atya részleteiben nemrégen feltett „A sötétség birodalma” című interjújából valók a következő megállapítások:
: – „A hit tudás. És Sátán ezt a tudást akarja megrontani.”
– „Lucifer ma embercsoportokra összpontosít. A szervezetekre koncentrál.”
– „Ma bizonyos erők úgy rendezik az ügyeket, hogy a világ állandó változásban legyen.”
– Ha az Egyháznak nincs pápája, akkor „szörnyű helyzetbe kerülnénk. Olyan lenne, mint egy rémálom. A legnagyobb szentek hitét tenné ez próbára.
Sziénai Szent Katalin hitét. Jób türelmét tenné próbára. Fekete nap lenne, olyan nap, amikor minden ablakot feketével kellene beragasztani, eloltani a lámpákat, zsákvászonba öltözni, hamut hinteni a fejünkre vezeklésül, kegyelemért imádkozni. A hitünk darabokra törne. Ha ez megtörténne, megfizetnénk az árát, és a föld alá kényszerülnénk. … Szentségek nélkül senki sem mentheti meg a lelkét.”


1. „A hit tudás.” – Ezt a tényt a Biblia több helyütt így fejezi ki: „A bölcsesség kezdete Isten félelme.”
„A bölcsesség kezdete az Úr félelme, s a Szentnek ismerete okosság. … a balgák megvetik a bölcsességet és az intést.” (Péld 9,10; 1,7, és Sir 1,14; Zsolt 111,10)
Majd ugyanez részletesebben a Bölcsesség könyvében:
„Mert a bölcsesség legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni a bölcsességet. … Mert Isten adta nekem a dolgok igaz tudását, hogy értsem a világ szerkezetét, az elemek erejét …. a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását. …. Mindent megismertem, ami el volt rejtve, s ami látható volt; mert a mindenség művésze, a bölcsesség megtanított reá.” (Bölcs 6,17; 7,17-26)

E világot Isten teremtette, következésképpen Ő szabta meg e világ törvényeit, és ezeket „használati útmutatásként” Ő adta át az embereknek. Ezért csak az az ember ismerheti fel az élet szabályait, csak az élhet okosan, működtetheti maga körül a világot bölcsen, aki hajlandó e szabályokat megismerni és betartani. De csak az lehet erre hajlandó, aki hisz Istenben, és aki ezért hisz Neki. Vagyis, akinek van hite, IGAZ hite, csak az tudja megszerezni a tudást, ami az élethez szükséges.
Ezért, aki Isten „útmutatását” semmibe veszi, az soha nem fog „tudni” sem: soha nem fogja a világon semminek megérteni az összefüggését, az okát, a miértjét, következésképpen se maga nem fog tudni eligazodni a világban, se mást nem fog tudni oktatni vagy vezetni e világban – az végső soron csak veszélybe sodorhatja önmagát és másokat is.
Mivel mára a világ túlnyomó többsége eretnek vagy pogány, logikus, hogy a tudatlanság az emberek között egyre csak növekszik. A mai ember, mind a képzetlen, mind az ú. n. képzett – köztük az ú. n. tudósok, szakértők – tudatlansága szinte határtalan. Mivel gondolataikból eleve kihagyják Isten létét és tanítását, bármiről is értekeznek, végeredményben mindenről csak téves vagy ködös elképzelésük lehet. És ami a legfájóbb: ez a tudatlanság a vallás dolgában, az emberi lét céljának kérdéseiben mára már egészen abszolút méreteket ölt.

Isten az embernek szabad akaratot adott. Sátán sem kényszerítheti erőszakkal semmire az embert, csak befolyásolhatja őt. És ezért a Sátán a befolyásolás legravaszabb és leghatékonyabb eszközeit találta ki. Az egész ú. n. ipari és technikai forradalom már évszázadok óta nem követ más célt, minthogy az embert a Sátán céljainak megfelelően befolyásolhatóvá tegye. És mivel időközben Sátánnak sikerült a hivatalos "egyházat" is a karmába kaparintania, sőt, saját legengedelmesebb, legszorgalmasabb kiszolgálójává tennie, az emberek hite és ezzel a tudása is végzetesen meggyengült. Így nem maradt számukra más menedék, csak az Istenben való végtelen bizalom, ami segíti őket hitük és e hitből eredő tudásuk megtartásában. Csak az az ember szabadulhat meg az ördög karmaiból, aki ellenáll a fősodornak, aki minden körülmények között megőrzi józan eszét, ítélőképességét – illetve, ezek forrását: az Istenbe vetett abszolút bizalmát és hitét.


2. és 3. „Lucifer ma embercsoportokra összpontosít. A szervezetekre koncentrál.” – „Ma bizonyos erők úgy rendezik az ügyeket, hogy a világ állandó változásban legyen.”
Az elmúlt mintegy ötven évben az év vége és az év kezdete csomó új törvény, új szabály és komoly drágulás bevezetésével telik el. Az idő múlásával e változások értelmetlensége, sőt kifejezett ostobasága, veszélyessége feltűnő módon megnövekedett. Így van ez idén is. A sok értelmetlen változtatás Martin atya 1992-ben tett kijelentésének igazát bizonyítják. Hiszen nehezen elképzelhető, hogy ennyi fölösleges, sőt káros, másokat egzecíroztató intézkedést ember magától találjon ki: ezek mögött csakis a Sátán által befolyásolt, sőt már teljesen magának megszerzett csoport állhat. A világ minden táján ilyen sok és egyforma ostobaságot csakis e csoport tagjai eszelhetnek ki. Ezek mind az emberek megfélemlítésére, eltömegesítésére és elbutítására, és ezáltal a Sátán céljainak gyorsabb elérését szolgálják.
A rendeletek számának emelése arra is kell, hogy senkinek ne legyen ideje értelmes, hasznos dolgokkal foglalkozni. Hogy már ne is juthasson el ahhoz a pillanathoz, amikor ereje és nyugalma lenne mással is foglalkozni, mint amit a hivatalok előírtak neki. Pláne, ne tudjon annyi csendet és nyugalmat maga körül teremteni, ami az imához, az értelmes dolgok tanulásához szükséges.

Néha úgy tűnik, hogy Isten ezt az időt azért engedte meg, hogy a hitetlenek vagy csak kételkedők a napnál is világosabban felismerhessék az Ő jóságát és törvényeit, és Sátán gonoszságát. A hitetlenek egyik nagy, legtöbbet hangoztatott érve Isten ellen nagyjából így hangzik: „Ha van Isten, miért enged meg ennyi szenvedést?” – És ha erre azt a felelet kapják, hogy Isten az embert szabad akarattal teremtette, mert azt akarja, hogy azok szabadon válasszák Őt, akkor a szabad akarat fogalmával van gondjuk, azt nem értik meg, illetve magyarázzák félre.
Vegyük észre, hogy korunk kiválóan alkalmas a szabad akarat mibenlétének, azaz Isten és a Gonosz „módszereinek” a megértésére és megkülönböztetésére. Isten szellemi, lelki téren egyáltalán nem adott szabad választási lehetőséget teremtményeinek. Miután Ő maga a Bölcsesség, a Jóság, Ő tudja a legjobban, hogy 1) mi a célja az embernek; 2) hogyan érheti el ezt a célt, azaz az örök üdvösséget. Ezért a kezdetektől fogva egészen pontosan tudtára adta az embernek, hogy mit szabad tennie, és mit nem!
Ugyanakkor, és ez isteni szeretetének és jóságának jele, nem használ semmilyen fizikai eszközt az emberek engedelmességének a kicsikarására. Magyarul: Isten nem áll pisztollyal az ember háta mögött, hogy kényszerrel rávegye a jóra.
Ha valaha, hát akkor napjainkban a napnál is világosabb, hogy a Gonosz mindig pont ennek az ellenkezőjét teszi: Sátán mindig kényszerít, régebben különösen fizikai eszközökkel, testi kínzással, napjainkban megfélemlítéssel, csalással, hazugsággal, féligazsággal és újabban durva egzisztenciális fenyegetésekkel. De legesleginkább értelmetlen, sőt gonosz és a szabadságot korlátozó törvényekkel, amiket az ő csapatának tagjai a világon mindenütt, ugyanúgy, ugyanakkor hirdetnek ki, ezzel is megakadályozva az alóluk való menekülés lehetőségét.
Ezzel tulajdonképpen Sátán, és az ő emberei, vagyis az egész világ vezetői megint fizikai kényszert használnak az emberiség ellen. Mégpedig azért, mert ők akarnak a világ urai lenni. Mert istenné akarnak válni, és azt akarják, hogy az egész teremtés az ő lábuk alatt heverjen, hogy ezzel Istent sérthessék meg. [lásd a honlap A cél: Isten végleges trónfosztása” című cikkét]


4. Ha az Egyháznak nincs pápája, akkor „szörnyű helyzetbe kerülnénk. Olyan lenne, mint egy rémálom. A legnagyobb szentek hitét tenné ez próbára.”
Korábban úgy véltem, hogy ha a 20. század nagy hitvallói, bennük például Konnersreuthi Neumann Teréz, nem halnak meg a "zsinat" alatt, vagy közvetlen előtte, utána, nem történhettek volna meg azok a rombolások az "egyházban", mint amik megtörténtek. Aztán alaposabban elolvasva és megértve életüket, rájöttem, hogy Isten azért vette ki őket e világból, hogy ne kerülhessenek veszélybe. Ezeknek az embereknek a hite ugyanis annyira pápa-függő volt, hogy valós veszélyt jelentett volna számukra az új Rómából érkező újításokkal való szembenállás. Legjobb esetben egyszerűen belehaltak volna.

Mára az a helyzet állt elő, hogy a meg- és áttérteknek könnyebb a pápa-kérdésen túltenni magukat, és ezért ebben a drámai időben könnyebb hívő katolikusnak maradni, mint a „született” katolikusoknak. Mert az „újoncoknak” könnyebb elfogadniuk azt a helyzetet, amit Martin atya így írt le: „Jelenleg a Sátán működik az "egyházban". Igen nagy erőre tett szert az "egyházban" a hitetlenség révén. … Az intézményes "egyház" nem egyezik meg Krisztus Misztikus Testével. … Ma már nincs lehetőségünk a bajok elkerülésére. Ma (1992-ben) az Egyház szervezete már nem létezik többé.”

Bergoglio egyre nyíltabb eretnek és barbár megnyilvánulásai miatt mind a hivatalos "egyházban", mind a német szedesvakantista körökben felerősödött annak vágya, hogy valamilyen megoldást találjanak a pápa-kérdésre: Azzal foglalkoznak, hogyan lehetne Bergogliot letenni, és új pápát választani. Az „összefogás” érdekében egyre dörgedelmesebb és sürgetőbb írások olvashatók az interneten.
Nos, ha Isten azt akarta volna, hogy ez a helyzet megoldódjon, akkor még idejében, amikor még nagyon sok igaz hívő létezett, mind a klerikusok, mind a laikusok körében, lehetővé tett volna egy ilyen megoldást. Ha ez az akarata Neki is, akkor támasztott volna olyan vezetőt, aki ezt le is tudja vezényelni. Ráadásul abban az időben, a mobiltelefon, az internet előtt évtizedekkel, a világ helyzete még nem volt olyan kétségbeejtő, mint napjainkban. Isten azonban senkit nem bízott meg e probléma megoldásával. Ami azt mutatja, hogy nem az emberekre bízta ezt a feladatott, mert ezt Ő maga fogja megoldani. Nekünk tehát nincs más dolgunk, mint Benne bízni, Neki engedelmeskedni, az Ő örökérvényű tanítását és parancsait követni, szüntelenül imádkozni, és amíg megengedi, érvényes szentséghez járulni.


Martin atya ezt a tennivalót így írta le: „Emlékeznünk kell arra, hogy Krisztus Misztikus Testéhez tartozunk. Ez a test valóságos! Olyannyira valóságos, mint az orr a maga arcán, de a természete szellemi. Ez azt jelenti, hogy ha egyszer a kegyelem állapotában van, akár itt a földön, akár a tisztítótűzben vagy a mennyben, egy olyan testülethez tartozik, amelyet a Krisztus által közvetített természetfölötti élet tart össze. Mi ehhez a testülethez tartozunk. A látható szervezet Péterrel, Jakabbal, Jánossal kezdődött és a többi apostollal, akik összevissza menekültek, hogy elkerüljék az üldöztetést. Városfalakról hajították le, vízbe fojtották, vadállatok elé vetették őket, lándzsákkal szúrták át a testüket, vagy fejjel lefelé keresztre feszítették őket. Ez volt akkor a látható Egyház. Az, ami 1950-ben megvolt [azaz a zsinat előtti, békebeli, szervezett Egyház], akkor még nem létezett. Nem volt szükség rá sem akkor, sem most. Jelenleg Isten megengedi, hogy elvegyék tőlünk.”

Szeplőtelen Szűz Mária könyörögj érettünk!
Jöjj el, Urunk Jézus!

https://www.katolikus-honlap.hu/2301/mm2023.htm

Jennifer – Amikor meglátod a jelet Jeruzsálemből

 

Jennifer – Amikor meglátod a jelet Jeruzsálemből

Urunk Jézus üzenete Jennifernek 2023. december 7-én:

Gyermekem, azt mondom gyermekeimnek: amikor látjátok a jelet, amely Jeruzsálemből jön, tudjátok meg, hogy Egyházam belépett szenvedésembe. Amikor úgy tűnik, hogy minden jó és hűséges papot, bíborost és püspököt megfosztottak ruháitól – papjaikat azért távolították el, mert hajlandóak voltak megvédeni Egyházam igaz tanításait –, ők is szenvedésem áldozatai. Gyermekeim, a gonosz felgyorsult az egész világon.

Nem a jelképek Istene vagyok, hanem olyan Isten, aki a szeretet és az irgalom nagy tettei által jeleket küld, hogy figyelmeztesse gyermekeimet, hogy bátorítsa népemet, hogy mindenben jelen vagyok. Gyermekeim, a szivárvány nem a büszkeség szimbóluma; ez Atyám által küldött jel, hogy nem fogja megbüntetni az emberiséget azzal, hogy [újra] elárasztja vízzel a földet. Ideje figyelni a körülötted lévő jelekre. Itt az ideje, hogy csendben üljünk a jászol előtt, és várjuk születésem ünnepét. Ott csendben fogod hallani a hangomat, és megérted a küldetést, amelyre küldetést kaptál.

Gyertek gyermekeim, és ne engedjétek, hogy a világ akadályozza a veletek kapcsolatos terveimet. Javítsd meg megromlott kapcsolataidat a családoddal, és imádkozz Legszentebb Családomhoz a kegyelemért, hogy meggyógyítsa a sebesülteket.

Látom szíveteket, gyermekeim, mert az igazság, ami a szívetekben van, soha nem titkolható el előlem. Sok épület van, amely dicshimnuszokat énekel, de csak egyetlen igaz egyház van, ahol jelenlétem van és mindig is marad. Semmiféle gonosz erő nem akadályozhatja ezt, mert szenvedélyem, halálom és feltámadásom a világ minden tabernákulumában rejlik, teljesen jelen van a testben, a vérben, a lélekben és az istenségben. Az emberiség üdvösségét megszerezték.

Gyermekeim, gyertek Hozzám az Oltáriszentségben. Ott olyanok vagytok, mint a bölcsek, akik azért jönnek, hogy imádják a Királyt, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom győzni fog.

2023. december 4., hétfő

URUNK JÉZUS KRISZTUS ÜZENETE GLYNDA LOMAXNAK

 

2023. DECEMBER 1., PÉNTEK

A kegyetlenség növekedése

"Gyermekeim, az ellenség a kegyetlenség növekedését küldte a világba, hogy akadályozzon és megijesszen benneteket.

Ennek következtében a bátorság növekedését engedem el gyermekeimben, hogy segítsek nektek ebben az időben erősen kiállni értem.

Abban is segítek gyermekeimnek, hogy elengedjék a világ dolgaihoz való ragaszkodásukat, és minden egyes nappal elveszítsék a világ iránti ízlésüket, hogy hamarabb hazatérhessetek Hozzám.

A ti időtök a földön most olyan rövid, figyeljetek arra, hogy ne dőljetek be az ellenség megtévesztéseinek, gyermekeim".
A Zöld Skapuláré Apostolátus - Jézus Krisztus - "Hamarosan az Apokalipszis Szentírása a mindennapjaid részévé válik. Atyám haragja addig nem csillapodik, amíg a Szentírás minden szava be nem teljesedik". - 2023. december 2.


A ZÖLD SKAPULÁRÉ APOSTOLSÁGA
https://greenscapular.org


MEGVÁLTÓNK, JÉZUS KRISZTUS ÜZENETE
"ATYÁM HARAGJA NEM CSILLAPODIK, AMÍG BE NEM TELJESEDIK AZ ÍRÁSOK MINDEN SZAVA"
2023. DECEMBER 2., SZOMBAT @ 18:35.

Anna Marie: Drága Uram, hallom, hogy hívsz engem. Mennyei Uram, te vagy az Atya, a Fiú vagy a Szentlélek?

Jézus: Én vagyok az, a te Urad, Istened és Megváltód, a názáreti Jézus.

Anna Marie: Igen, drága Jézusom, kérdezhetek tőled valamit? Meghajolsz-e és imádod-e Szent Örökkévaló Irgalmas Atyádat, aki az Alfa és az Omega, minden élet, minden látható és láthatatlan Teremtője?

Jézus: Én, a te Isteni Megváltód, az Irgalmas Jézus, most és mindig leborulok és imádni fogom Szent Örökkévaló Irgalmas Atyámat, aki az Alfa és az Omega, minden élet, minden látható és láthatatlan teremtője.

Anna Marie: Kérlek, beszélj édes Isteni Uram Jézus, mert bűnös szolgád most hallgat.

Jézus: Kedvesem, tudom, hogy ma este a takarítással vagy elfoglalva, de kérlek, ne feledkezz meg az imáidról.

Anna Marie: Igen kedves Uram, nem fogom.

Jézus: Sok minden fog kezdődni, és szükség van az imáitokra, hogy segítsetek enyhíteni a traumát, amely ma este és az adventi időszak hátralévő részében fog bekövetkezni a nemzetetekben, és amely a karácsonyi születésemhez vezet.

Anna Marie: Igen, drága Jézusom.

Jézus: A gonoszság mindenütt jelen van, gyermekeim életének minden területén. Csak elkötelezett imák által lesznek képesek szeretett gyermekeim elviselni az ilyen ördögi támadásokat. Ez a másik ok, amiért azt kértem, hogy a családtagjaitokról készült fényképeket helyezzétek el az otthoni oltárotokon.

Anna Marie: Igen, drága Jézusom.

Jézus: Hamarosan az Apokalipszis szentírásai a mindennapjaitok részévé válnak. Atyám haragja addig nem csillapodik, amíg a Szentírások minden szava be nem teljesül.

Anna Marie: Igen, kedves Jézus.

Jézus: Legyetek békében, szeretteim. Én mindig itt VAGYOK , hogy vigyázzak rátok és vezesselek benneteket mindenben, amit tesztek. Sokan el fognak pusztulni, de legyetek békességben, amikor sokan eltávoznak a földről, mert eltávoztak. A szeretteitekért való állandó imáitok megmentik őket a kárhozattól.
Kérlek, bízzatok az irántatok érzett szeretetemben és az irántuk érzett szeretetemben.
Ha nevük Szent Anyám áldott Zöld Skapuláréjára van írva, akkor legyetek biztosak abban, hogy ő ott fog állni szeretteitekkel együtt Atyám Trónja előtt, és könyörögni fog az ő örökkévaló lelkükért.

Jézus: Most menj kedvesem, fejezd be a házimunkádat és mondd el az imáidat. Ezt az üzenetet holnap, advent első napján teheted közzé.

Isteni Megváltótok, az Isteni Irgalmasság Jézusa.

Anna Marie: Köszönöm, Jézus! Minden apostol szerte a világon szeret téged édes Jézusom. Dicsérjük Szent Nevedet és dicsérünk téged, drága Megváltó.

Jézus: Én is szeretlek téged kicsikém és minden szeretett Apostolomat szerte a világon.

ÜZENET VÉGE

2023. december 3., vasárnap

Nem csak mi örülünk, hanem az Eljövendő is örül Advent fő témája a csend

 

Jaroslav atya prédikációjából – amit ma feltettem – hallottam először a zsinati aposztaták november 16-i elképesztő gyalázatos kijelentéséről. Annyiban rosszabb, mint a 4 évvel ezelőtti Pachamama-kultuszuk, hogy ezt a mostani égbekiáltó bűnüket még írásban is lerögzítették. Az is igen érdekes, hogy az ú. n. "konzervatív katolikus" weboldalak egy szóval sem említik ezt a gyalázatot: nyilván azért, mert ezt már semmivel nem lehet kimagyarázni, ebből már nekik is le kellene vonniuk az egyetlen lehetséges konzekvenciát – na de akkor a világ szemében szektává válnának, és ez ugye, számukra rosszabb, mint Istent elárulni. – Lásd a honlapon „A végidő a zsinati szektában kezdődött el” című cikkben G. Nardi írását.

Jaroslav atya prédikációja
2023. december 3-án – Advent első vasárnapján – Straniban

 

Kedves Hívek!

Őszinte hálával tölt el bennünket, hogy megélhettük egy újabb advent kezdetét. Ez az idő tele van csendes örömmel és reményteli várakozással. Adventus – annyit jelent, mint eljövetel. Gondolataink fő témája ebben az időben a csend legyen. Amikor kimenekülünk a világi gondok lármájából és a rohanásból, és elcsendesül az elménk, akkor megtelünk szent gondolatokkal, és az időbeli és örök öröm várására való foglalkozással. Urunk és Megváltónk, kedves testvéreim, Urunk arra vágyik, hogy készen találjon bennünket. A mai olvasmányban elárulja, hogy milyen csapások fognak erre a vége felé közeledő világra lesújtani, és azt akarja, hogy mi ne szeressük ezt a világot. Tudatja velünk, hogy hány katasztrófa előzi meg a közeledő világvégét, így ha nem akarjuk Istent most félni, akkor legalább az Ő közeli ítéletétől való félelmet kell érezzük – már csak a minket elpusztító sebek miatt is.

„Milyen kellemes azoknak az eljövetele, akik jó hírt hoznak” – mondja a Szentírás. (Róm 10,15) – Milyen örömteli olyan emberek érkezése, akiket tisztelünk és szeretünk. Látjuk a gyerekek arcán, milyen az, amikor boldogok, és végre azok érkezésére várnak, akikre szükségük van az élethez és a boldogsághoz. Nekünk, embereknek szükségünk van Istenre és az Ő eljövetelére. Ezért készülünk erre az adventi időre. A zsidó népnek évszázadok óta kellett volna készülnie annak eljövetelére, aki választott néppé tette őket. De Izajás próféta szomorú tanúságot tesz az ő idejében élt zsidó népről. És a zsidók Jézus Krisztus eljövetele idején is ugyanilyenek voltak. És mégis eljött az Úr – és eljön ma is. Az akkori pogány világ nem tudott mit kezdeni magával. A legnagyobb filozófusok nem tudták a választ az emberi élet alapvető kérdéseire: Ki ez az ember? Honnan jött? és hova megy? A mai világ sem tudja, hogyan kezelje önmagát. És akárcsak akkor és ma, a papság (néhány kivételtől eltekintve) nem ad igazi fényt. Ahogy az akkori zsidó papság sem adott, akiknek pedig az utat kellett volna megvilágítania a nemzet és az egész világ számára.

Ma a katolikus Egyház az, aminek ebben a sötét időben ragyognia kellene az emberiségre. A papság felelőssége a legnagyobb. Megváltónk maga oktatta tanítványait Isten országa és e világ vége eljövetelének „idejéről és körülményeiről”, és apostolainak száján keresztül ugyanezt a felvilágosítást továbbadta az Egyháznak is. [v.ö.: ApCsel 1.7: „Non est vestrum nosse tempora vel momenta” – Nem a ti dolgotok, hogy tudjátok az időket és a pillanatokat”]
Ezzel a témával kapcsolatban Urunk arra buzdít bennünket, hogy vigyázzunk, és szívünket ne terheljük meg túl sok étellel-itallal, se evilági gondolatokkal.
Tudjuk, hogy közeleg a vég napja, és bár nem ismerjük ennek pontos óráját, mégis tudjuk, hogy már közel van. Ezért mindenki készüljön fel az Úr eljövetelére, nehogy valakit közülünk úgy találjon, mint akinek a hasa az istene, vagy a világ a fő gondja. Kedves hívek, mindennapi tapasztalat, hogy a túlzott ivás eltompítja az elmét, és a túlzott evés meggyengíti az akaraterőt.

Mindazonáltal nem csak azok örülnek, akik várnak, hanem az Eljövendő is. Isten örül. Isten annak örül a legjobban, ha az emberek Őt keresik. A mód, ahogy Ő cselekszik, az, hogy el van rejtve előlünk, hogy elrejtőzik. Azt akarja, hogy az emberek olyan erőfeszítéseket tegyenek, mint a betlehemi pásztorok, akik az angyalok szavára éjszaka indultak útnak. Mint a három király, akik megszégyenítették az egész zsidó népet, annak főpapját és királyát. Isten soha nem vall kudarcot.

Ezen a napon, december 3-án Xavéri Szent Ferenc, a katolikus Egyház egyik legnagyobb misszionáriusárának ünnepéről is megemlékezünk a szentmisében. Szent Ferenc Indiában töltött évei alatt 1,5 millió pogányt keresztelt meg. De vajon mit szólna ez a szent misszionárius a Vatikán 2023. november 16-i nyilatkozatához? A római Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma több ázsiai ország buddhista egyetemével és alapítványával, valamint a "Thaiföldi Katolikus Püspöki Konferenciával" együtt ezen a napon tette közzé zárónyilatkozatát, melyet a "Szentszék" sajtóirodája is leközölt. Ebben, a buddhistákkal közösen kiadott nyilatkozatban a Vatikán ezt írja: „Buddhát és Jézust nagy gyógyítóknak tartjuk."

De mi mégse engedjük, hogy elménket az ilyen és ehhez hasonló hitehagyott kijelentések megzavarják, hanem örvendjünk katolikus hitünknek, mely egyedül képes örök életet adni nekünk.
Laudetur Jesus Christus!

https://www.katolikus-honlap.hu/2301/dec3.htm

Az ostorozás

 

Szent Brigitta hosszú időn keresztül imádkozott azért, hogy megtudhassa vajon hány sebet szenvedett el Krisztus, míg egy napon megjelent neki az Úr, és teljesítette kérését: eszerint 5480 sebet ejtettek Szent Testén. Bár Szent Brigitta látomásainak hitelességéről kifejezetten sosem nyilatkozott az Egyház, de életszentségének elismerésével, látomásainak több évszázados másolásával és terjesztésének engedélyezésével mégis közvetve hitelesnek fogadta el, amely megfontolásra érdemessé teszi azokat a mi számunkra is.

És e megfontolás elsőként rögtön Brigitta kérésének okára irányulhat. Hogy Szent Brigittát nem a puszta kíváncsiság vezette imájában, az magából a kitartó imából és Jézus válaszából is látható, hiszen abból kiderül („Ha valamilyen módon meg szeretnéd azokat tisztelni), hogy minden seb elmélkedő, imádságos tiszteletben részesítésének szándéka vezethette Brigittát kérésében. És az ő példájára elterjedt gyakorlat lett Jézus szent sebeire való egy éven át tartó imádságos megemlékezés. Mert napi tizenöt Miatyánkot és Üdvözlégyet mondva a Jézus által adott imákkal pont egy évig tart mind az 5480 sebről való megemlékezés. Ha pedig konvertálnánk mindezt rózsafüzér tizedekre, egy napi teljes rózsafüzér (tizenöt tized) szükséges egy éven keresztül a minden egyes sebről való megemlékezéshez. És a felvilágosodás előtti sötétnek nevezett korban mégis elterjedt volt ez a kitartó ima, tehát volt a keresztényekben kitartás és kompassióra való határozott és kitartó szándék. Bárcsak ennyire sötét lenne a mi korunk is…

A látomás számairól beszélgetve többen meglepődtek Jézus hatalmas számú sebeinek hallatán, mert úgy vélték, hogy az ostorcsapások száma negyven körüli lehetett – talán Szent Pál példája nyomán, aki a második korintusi levélben leírt tanúságtétele szerint öt ízben kapott egy híján negyvenet. De Szent Pál a zsidóktól szenvedte el ezeket, a rómaiakat pedig nem kötötte a negyvenes szabály, és szükséges volt ennél több csapást elszenvednie Jézusnak, hogy nyilvánvalóvá váljék az ok nélküli embertelen gyűlölet, amellyel a zsidók az Élet Urának 137-szer (a zsidó számmisztika névadó kabala szó betűinek értéke) negyven sebét látva is inkább Barabást választották az életre méltónak. Pedig az ostorozott Jézus látványa nem hagyhatott volna emberi szívet szánalom nélkül.

Hogy a negyvenes nagyságrendű ütés tévképzetét eloszlassam, előkerestem egy tanulmányt, amely a torinói lepel vérfoltjainak képi elemzése alapján igyekezett meghatározni a sebeket okozó eszközöket.

A tanulmány megállapításai szerint a vérfoltokat három különböző eszközzel testre mért ütések okozták. A legfeltűnőbb sebek okozója a rómaiak által előszeretettel alkalmazott flagrum taxillatum, a hármas ostor, amelynek szárain három kisméretű, kerek sebet hagyó nehezék volt.

A másik két eszköz egyike a nagy, változó hosszúságú, karcolt sebekhez hasonló csíkos sávokat okozó eszköz, amely valamiféle hajlékony fapálcákból (“virgae”) vagy vékony, merev bőrcsíkok (“bucadae” vagy “spanyol ostor”) kötegéből állt, a harmadik eszköz pedig a másodikhoz hasonló felépítésű lehetett, de legyező alakú sebeket okozott.

 

Bár a tanulmány nem összegzi a vérfoltok alapján beazonosítható sebek számát, de a legutóbbi, legyező alakú sebet hagyó eszközről elmondja, hogy ez a sebek kevesebb mint egy százalékát okozta, és hogy ezek száma kb tizenöt, ebből pedig sejthető, hogy az ostorcsapások által okozott sebek teljes száma az ezres nagyságrendben lehetett a torinói leplen látható vérfoltok alapján. Méltó és igazságos eme nagy szám tükrében a fájdalmas rózsafüzér ostorozásnak szánt tizede.

De vajon a szentmisében, amelyben a Golgota eseményei válnak jelenvalóvá, ne emlékezne meg az Egyház erről a szenvedésről, és nem pusztán általánosságban, Jézus szenvedései részeként, hanem kifejezetten is, felismerhető liturgikus mozzanatként? Mivel a hagyományos szentmisében az Egyház a Golgota eseményeivel való párhuzam és azonosság a szentmise részeinek, cselekményeinek, de még a szent ruhák szimbolikus értelmezésére is lehetőséget ad, talán nem mindentől elrugaszkodott alap nélküli jámbor képzelgés, ha erre alapozva feltételezzük az ostorozás, sőt a tövissel koronázás liturgikus megjelenítését is. Erre pedig leginkább a tömjénezésben ismerhetünk rá.

Mivel a szentmise az, “ahogyan az áldozatnak történnie kellett volna”, megadva közben Istennek azt, ami neki jár, a dicsőséget, a tiszteletet és az áldást, felidézhetjük magunkban azokat a momentumokat a szentmiséből, amelyekben tömjénezés zajlik, és láthatjuk, hogy ezek akkor történnek, amikor szenvedése közben Jézust verték, gyalázták, gúnyolták.

Amikor az ünnepi szentmisében a pap karján a manipulussal (mint a megkötözött kezű Jézus), a ministránsok által „vezetve” az oltárhoz (a főpapok elé) lép, először történik tömjénezés: a kereszt, illetve az oltár (Krisztus) első tömjénezése. A második tömjénezés már Pilátus előtt történik, ez a római ostorozás a vélum kehelyről való levétele (Krisztus megfosztása ruháitól) után, az áldozat a (kenyér és bor) előkészítése során. Ekkor a kenyeret és bort, a keresztet, az oltárt, a papot, azaz Krisztust, az áldozatot, Krisztust, az oltárt, Krisztust, az áldozatot bemutató főpapot tömjénezik – a turibulummal, amely hagyományosan három láncú, ahogy a római flagellum is háromágú… És hogy még jobban idézze az eredeti kínzóeszközt, az ortodoxok még három gömb alakú csengettyűt is helyeznek a turibulum mindhárom láncára, hogy taxillatum is legyen az a flagellum.

Ennél a második, a római ostorozásról megemlékező tömjénezésnél az adományok fölött a pap körkörösen is meglengeti a tömjénezőt, emlékeztetve bennünket a katonák tettére, amelynek során Jézus fejére nyomták a töviskoronát.

Jézus szent sebei, megváltó szenvedése és kínhalála áll előttünk minden szentmisében, bárcsak Szent Brigitta példáját követnénk ezek imádságos szemlélésében és megdicsőítésében!

https://invocabo.wordpress.com/2023/12/03/az-ostorozas/

2023. december 1., péntek

Miasszonyunk a Béke Királynéja a következőket mondta Pedro Regis (brazil) látnoknak

SOKAN ELFOGADJÁK AMI HAMIS. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.11.02.

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Édesanyátok, és azért jöttem a Mennyből, hogy a Mennybe vigyelek benneteket. Hajoljatok térdre imádságban Jézusom Egyházáért. Imádkozzatok a hivatásokért. Imádkozzatok a tisztítótűzben lévő lelkekért. Egy olyan jövő felé tartotok, ahol sokan fogják elfogadni azt, ami hamis, és kevesen fognak szilárdan kitartani az igazság mellett. Kevés lesz a jámbor ember, és Jézusom Egyháza kicsi lesz. Ahogyan már a múltban is mondtam, ne engedjétek, hogy az ördög győzzön. Ti az Úré vagytok, és egyedül őt kell követnetek és szolgálnotok. Vigyázzatok lelki életetekre. A világban vagytok, de nem vagytok a világból. Csak az Úré legyetek. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

EZ AZ ELSŐ LÉPÉS A JÉZUSSAL VALÓ TALÁLKOZÁS FELÉ. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.11.04

Drága gyermekek, várjátok az Urat teljes bizalommal. Ne engedjétek, hogy a világ dolgai elvonjanak benneteket Fiamtól, Jézustól. Benne van az igazi felszabadulásotok és üdvösségetek. Hajoljatok térdre imádságban. Az emberiség beteg és gyógyításra szorul. Forduljatok Őhozzá, aki a ti Egyetlen Igaz Megváltótok. Olyan időket éltek, amelyek rosszabbak, mint az özönvíz idején. Tartsatok bűnbánatot, mert a bűnbánat az első lépés a Jézussal való találkozás felé. Ő szeret téged, és tárt karokkal vár téged. Azért jöttem a mennyből, hogy segítsek nektek. Legyetek szelídek és alázatos szívűek. Én vagyok az Édesanyátok, és ismerem a szükségleteiteket. Ne csüggedjetek! Isten győzelme eljön az igazaknak. Ne érezzétek magatokat egyedül! Az én Jézusom veletek van! Bízzatok benne, és minden jóra fog fordulni számotokra. Üdvözöljétek az én Jézusom evangéliumát. Ne engedjétek, hogy az ördög megtévesszen benneteket. Fussatok el az újdonságoktól. Egy olyan jövő felé tartotok, amelyben az igazságot megvetik, de azokat, akik a végsőkig hűségesek maradnak, az Atya áldottnak fogja hirdetni. Menjetek ki az igazság védelmében! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

AKIK SZERETIK AZ IGAZSÁGOT, AZOKAT KIDOBJÁK, ... GYERE KÖZELEBB ... A Béke Királynőjének üzenete, Sergipe, továbbítva: 2023. 11. 05.

Drága gyermekek, vegyetek bátorságot! A megpróbáltatások idejét éltek, de ne veszítsétek el a reményt. Én vagyok a ti Édesanyátok, és azért jöttem a Mennyből, hogy megtérésre hívjalak benneteket. Forduljatok el mindentől, ami eltávolít benneteket Fiamtól, Jézustól. Tartsatok bűnbánatot, próbáljatok meg a gyóntatószékhez járulni, és keressétek Jézusom kegyelmét. Nincs kegyelem bűnbánat és gyónás nélkül. Fiam szeret benneteket és megbocsát nektek. Bízzatok az Ő szeretetében és szeressétek testvéreiteket. Csak a szeretet által tudtok növekedni lelki életetekben. Imádkozzatok! Keressetek erőt az Evangéliumban és az Eucharisztiában. Szenvedek azért, ami értetek jön. A fájdalom a kis házból fog jönni, és áthalad ezen a földön. Szenvedek a ti szenvedéseitek miatt. Forduljatok ahhoz, aki a ti egyetlen utatok, igazságotok és életetek. Adjátok nekem a kezeteket, és én győzelemre vezetlek benneteket. Előre az igazság védelmében! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

AZ ELLENSÉGEK EGYESÜLNEK. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.07.11

Drága gyermekeim, nagy lelki zűrzavarral teli jövő felé tartotok. Azokat, akik szeretik és védik az igazságot, üldözni és kiűzni fogják. Az ellenségek egyesülni fognak, és a bosszú a trónról fog jönni. Szenvedek azért, ami az igazakra vár. Ne csüggedjetek. Az én Jézusom veletek van. Hirdessétek félelem nélkül Jézusom evangéliumát és Egyháza igaz tanítóhivatalának tanításait. A hamis tanok mocsara terjedni fog, de az igazság győzni fog. Isten győzelme el fog jönni az Ő Egyházának. Ne hátráljatok meg! Az igazak hallgatása megerősíti Isten ellenségeit. Menjetek előre az általam mutatott úton! Ne forduljatok el az imától és az Eucharisztiától. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

EZ LEGYEN A CÉLOD. A Béke királynője üzenete. Pedro Regis 2023.11.11

Drága gyermekeim, én vagyok a ti Édesanyátok, és azért jöttem a mennyből, hogy a szentségre hívjalak benneteket. A világban vagytok, de nem vagytok a világból. Ne feledjétek: a mennyországnak mindig a célotok kell lennie. Ebben az életben minden elmúlik, de Isten Kegyelme bennetek örökkévaló lesz. Meneküljetek a bűntől, és forduljatok ahhoz, aki a ti reménységetek és üdvösségetek. Add nekem a kezed, mert veled akarok járni és vezetni téged a biztonságos úton. Legyetek figyelmesek. Ne engedjétek, hogy az ördög megtévesszen benneteket. Nehéz idők jönnek, és csak azok maradnak szilárdan a hitben, akik szeretik az igazságot. A hamis tanok mocsara megfertőzi szegény gyermekeimet, és az emberiség lelkileg vakon fog járni. Imádkozzatok! Közeledjetek a gyóntatószékhez, és keressétek Jézusom Irgalmát. Ez a megfelelő idő a visszatérésetekre. Menjetek előre félelem nélkül! Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

NE FELEJTSD EL A MÚLT TANULSÁGAIT, A SZENVEDÉS NAGY LESZ. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.11.14

Drága gyermekek, nagy lesz a szenvedés azok számára, akik szeretik és védik az igazságot, de ne hátráljatok meg. Ne e világ dicsőségét keressétek, hanem a mennyei kincseket. Amit az én Jézusom az igazaknak készített, azt emberi szemek soha nem látták. Bízzatok Jézusom ígéreteiben. Ő mindig mellettetek lesz. Bármi történjék is, nyugtassátok meg szíveteket, és maradjatok hűségesek Jézushoz. Aki Jézussal van, azt soha nem fogják legyőzni. Még sok nehéz próbatételekkel teli évetek lesz, de végül eljön Szeplőtelen Szívem Végleges Diadala. Adjátok nekem a kezeteket, és én elvezetlek titeket ahhoz, aki a ti mindenségetek. Ebben a pillanatban kegyelmek rendkívüli záporát zúdítom rátok a Mennyből. Menjetek előre örömmel! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

MÉG-MÉG NAGY ZAVART LÁTSZ MINDENHOL. Pedro Regis (Anguera, Brazília), 2023. november 15., Mária, a Béke Királynőjének üzenete.

Drága gyermekek, itt az alkalmas idő, hogy visszatérjetek az Úrhoz. Eljön a nap, amikor sokan megbánják majd az életet, amelyet Isten Kegyelme nélkül éltek, de már túl késő lesz. Amit tennetek kell, ne halogassátok holnapra. Az Igazságos Bíró mindenkinek az ebben az életben tanúsított magatartása szerint fog adni. Legyetek igazságosak. Szeressétek és védjétek az igazságot. A hamis tanok sötétsége terjedni fog Isten házában, és csak azokat nem fogják megtéveszteni, akik hűségesek a múlt tanulságaihoz. Legyetek bátrak! Akik sötétséget terjesztenek, sötétséget fognak aratni. Akik az Úr világosságát terjesztik, azokat az Atya áldottnak fogja hirdetni. Még mindig nagy zűrzavart fogtok látni mindenütt. Sokan, akik buzgón hisznek a hitben, félelemből visszavonulnak majd. Szomjazzátok az Urat. Maradjatok hűségesek Jézusom evangéliumához és Egyháza igaz tanítóhivatalának tanításaihoz. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A NAGY KATASZTRÓFA FELÉ VEZETŐ ÚT. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.11.18

Kedves gyermekek, vegyetek bátorságot! Az én Jézusomnak szüksége van rátok. Hallgassatok rá! Ne forduljatok el az igazságtól! Az ördög tevékenysége sokakban okozott lelki vakságot. és a nagy hajó nagy hajótörés felé tart. Azok, akik akik szeretik és védik az igazságot, megmenekülnek. Ahogy már mondtam felejtsétek el a múlt leckéit. Legyetek éberek: Istenben nincs félmegoldás. igazság. Imádkozzatok. Győzelmetek az imádság, az Eucharisztia és a az Én Jézusom Egyházának igaz tanítóhivatalához való hűségben. Tegyetek tanúságot mindenütt arról, hogy az Úrhoz tartoztok. Forduljatok el a a világtól és szolgáljátok az Urat örömmel. Ebben a pillanatban leküldöm a mennyből rátok a kegyelmek rendkívüli záporát. Örüljetek, mert a ti már be vagytok írva a mennybe. Ez az az üzenet, amit én a Szentháromság nevében. Köszönöm nektek megengedtétek, hogy ismét összegyűlhettek itt. Megáldalak benneteket a Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A NAGY VIHAR KÖZELEDIK ... A Béke Királynőjének üzenete: 2023. november 21. Kedves gyermekek, arra kérlek benneteket, hogy tartsátok égve hitetek lángját. Ne engedjétek, hogy bármi eltérítsen benneteket az igazságtól! Ti az Úréi vagytok, és a dolgok a világ dolgai nem a tiétek. Gondoskodjatok lelki életetekről, hogy nagyszerű legyél Isten szemében. Meneküljetek a bűntől, és bűnbánattal keressétek a Jézusom irgalmát a gyónás szentségén keresztül. A Az emberiség beteg és gyógyulásra szorul. Forduljatok ahhoz, aki Megváltó. A szentséghez vezető út tele van akadályokkal, de én vagyok az Édesanyátok, és veletek járok! Adjátok a legjobbat magatokból a küldetésben, amelyet az Úr rátok bízott. Legyetek hűségesek Jézushoz, mert akkor üdvözülni fogtok. Egy nagy vihar közeledik, és sok ember és férfi és nő el fog fordulni az én Jézusom Egyházától. Forduljatok el mindentől ami ellentétes Jézusom és Egyháza tanításaival. Menjetek ki az igazság védelmére! Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek nekem hogy ismét összegyűlhettem itt. Megáldalak benneteket az Atya, az Atya és a Szentháromság nevében. Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A Béke Királynőjének üzenete, továbbítva 23/11/2023

Drága gyermekeim, az én Jézusom igazsága az a fény, amely megvilágít minden sötétséget. A féligazságban az ellenség árnyéka van, hogy megtévesszen és a szakadékba vezessen. Az ördög sokakat megtéveszt a rossz pásztorokon keresztül, és a lelki vakság mindenütt megfertőzi szegény gyermekeimet. Legyetek éberek. Az Én Jézusom igazsága teljes mértékben felragyog, és az üdvösséghez vezet. Üdvözöljétek az Evangéliumot és Egyháza igaz Tanítóhivatalának tanításait. Ez a választás ideje: Kit akartok szolgálni? Imádkozzatok! Csak az ima által érhetitek el a győzelmet. Nyissátok meg szíveteket és fogadjátok hívásaimat. Azért jöttem a Mennyből, hogy elvigyelek benneteket a Mennybe. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

EZ SZABADSÁGRA SZABAD A Béke Királynőjének üzenete, Pedro Regis: 2023. november 25.

Drága gyermekek, haladjatok előre azon az úton, amelyet mutattam nektek, és keressétek a lelkeket Jézusért. Példátokkal és szavaitokkal mutassátok meg, hogy Fiamhoz, Jézushoz tartoztok. Forduljatok el a világtól, amely rabszolgává tesz benneteket és a kárhozatba vezet. Arra kérlek benneteket, hogy legyetek az imádság férfiai és asszonyai. Az emberiség beteg, és csak Jézusban találhat megváltást. A jóság nagy tartaléka van a szívetekben, de ne féljetek. Tegyetek bizonyságot arról, hogy a világ dolgai nem nektek valók. A nagy megosztottság jövője felé tartotok, és kevesen maradnak meg szilárdan a hitben. Legyetek éberek! Szeressétek és védjétek az igazságot. Amikor minden elveszettnek tűnik, látni fogjátok, hogy Isten Hatalmas Keze az igazak javára cselekszik. Legyetek bátrak! Tegyetek meg minden tőletek telhetőt abban a küldetésben, amelyet az Úr rátok bízott. Nagy lesz a jutalmatok. Ebben a pillanatban kegyelmek rendkívüli záporát küldöm le rátok a mennyből. Ezt az üzenetet adom nektek ma a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

A NAGY CSATÁT NEM NYERIK MEG. Mária üzenete. Pedro Regis 2023.11.28. Drága gyermekek, Isten dicsősége az igazaké lesz. Ne feledjétek: akinek sokat adtak, annak sokat fognak visszafizetni. A hit elárulói nem fogják megnyerni a nagy csatát. A győzelem a bátor reverendás katonáké lesz, akik szeretik és védik az igazságot. Rajtuk keresztül a lelkek táplálkozni fognak a múlt tanulságaiból. Eljön a nap, amikor a hívek közül sokan fogják magukhoz ölelni a lelki kincseket, és tanúságot tesznek arról, ami Istené. Az ellenségek egyedül maradnak. Az ellenségek egyedül lesznek. Az én Uram az Ő hűséges népével lesz. Bátorság! Nincs győzelem kereszt nélkül. Ne térjetek le az általam mutatott útról. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.

SZOMORÚ DOLGOKAT LÁSZ MINDENHOL. Mária üzenete. Pedro Regis 2023. november 30.

Drága gyermekek, ne engedjétek, hogy a hit lángja kialudjon bennetek. Keressetek erőt Jézusom szavaiban és az Eucharisztiában. A fájdalom időszakában éltek, és csak az ima és a Jézushoz való hűség által tudjátok elviselni a kereszt súlyát. Mint már mondtam, az Egyház nagy hajótörés felé tart. Csak azok menekülnek meg, akik hűségesek maradnak az Én Jézusom Egyházához. Ne hagyjátok el a múlt tanulságait. A Szentet meg fogják vetni, és mindenütt borzalmakat fogtok látni a rossz pásztorok miatt. A Fiamhoz, Jézushoz hűséges papokat üldözni és elűzni fogják. Én szenvedek azért, ami rátok vár. Hallgassatok rám! Nem akarlak kényszeríteni titeket, de amit mondok, azt komolyan kell venni. Ezt az üzenetet adom ma nektek a Szentháromság nevében. Köszönöm, hogy megengedtétek, hogy ismét összegyűjtselek benneteket itt. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Legyetek békében.