Szentírási megerősítés: 1 Tim 6, 3: „Jézus Krisztus üdvös szavai”
2019. október 20. Az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az idő
eljött. Most teljesülnek a próféta szavai: „megszünteti a véres és ételáldozatot. A templom szárnyán
vészt hozó undokság lesz, egészen végig, míg a kiszabott büntetés rá nem zúdul
a pusztítóra.” (Dán 9, 27)
A vészt hozó
undokság már jelen van. Helyettem bálványt imádnak. Hamarosan eltüntetnek Engem
az oltárról. A bálványt állítják a helyemre, és azt fogják imádni.
Olvassátok el a
Szentírást! Amikor az ószövetségi nép a bálványt imádta, akkor mindig
kegyetlenül megbüntettem. Most is ez vár erre a világra. Éljetek szüntelen
készenlétben, mert akkor jövök, amikor nem várjátok! Boldogok azok, akik
szüntelen virrasztanak, és mécsesük tele van olajjal. Amikor megérkezem,
bejönnek Velem a menyegzőre. De jaj azoknak, akiket nem talál készenlétben
érkezésem. Ők kinn maradnak, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.
Nem arra
kaptátok rövid földi életeteket, hogy itt rendezkedjetek be, hanem arra, hogy
igyekezzetek bejönni a szűk kapun, és elnyerjétek az örök életet.
Sokan úgy
élnek, mint saját maguk ellenségei. A
testüket bálványozzák. Csak azzal törődnek, ami elporlad, halhatatlan lelkükkel
nem foglalkoznak. Nem ismerik tanításomat. Nem kellenek a szentségek. Helyette
hiábavalóságokkal töltik az időt. Aztán eljön az óra, amikor kiszáll a lélek e
porsátor testből, és meg kell állni Szent Színem előtt. Én vagyok az Örök Bíró.
Megfizetek mindenkinek tettei szerint. A szeretetet adtam főparancsba. Aki
szeretetben él, az már átment az ítéleten. De aki vét a szeretet ellen,
kegyetlenül meglakol érte.
Ti egymásnak
nem bírái, hanem testvérei vagytok. „Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot,
szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: „Enyém
a bosszú, én majd megfizetek” – mondja az Úr. Sőt, ha ellenséged éhezik, adj
neki enni, ha szomjazik, adj neki inni. Ha ezt teszed, izzó parazsat raksz a
fejére. Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat
jóval.” (Róm 12, 19-21)
Egyedül Én
ismerem, mi lakik a lélekben. Az Én igazságom makulátlan. Nem elfogult, nem
részre hajló. Ti igyekezzetek mindenkivel szeretetben élni! Ha valaki vétkezik,
imádkozzatok érte! Ezzel szeretetet gyakoroltok vele.
Ismerjétek meg
a Szentírást, és váltsátok tettekre a benne foglaltakat! Ha így éltek, boldogok
lesztek, mert a Mennyország a lelketekben, és köztetek van. Én a szívek és a
vesék vizsgálója vagyok. Előttem nincs titok.
Ne legyetek képmutatók, mert azok nem örökölhetik Isten országát. Atyám
azt azoknak készítette, akik Őt szeretik. Szeressétek egymást úgy, ahogy Én
szeretlek titeket. Tegyetek jót! Minden rossztól határolódjatok el! Erre áldalak
meg benneteket Szívem végtelen örök szeretetével, az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében.”
Mt 27, 11: „Jézus felelte”
2019. október 24. Az Úr Jézus…
Nyisd
ki a szentírást! ” Máté 21, 13: „Meg van írva – mondta –, hogy az én
házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává
teszitek.”
„Drága
gyermekeim! Egyházamat ma is rablók barlangjává teszik. Olyan mélyre
süllyedtek, hogy be merészelték vinni a bálványistenek szobrait a Nekem
szentelt templomba. Ezek a faragott bálványok valójában, bármit is
ábrázolnak, démonok, ördögök. Ezek előtt hajbókolnak, ezeket imádják
Énhelyettem, az élő Isten, a Megváltó helyett. Meg is kapják
büntetésüket. Örökkön-örökké azokkal lesznek, akik előtt hajbókolnak.
Meg lesznek fosztva Tőlem, Szent Színem látásától, a boldog, örök
élettől mindörökké.
Gyermekeim!
Ti ne kövessétek példájukat! Tartsatok ki Mellettem mindhalálig, még
akkor is, ha ez az életetekbe kerül. Nézzetek Rám, a keresztre: Én is az
életemet adtam értetek. Megerősítelek titeket minden üldözésben. Olyan
nagy kegyelmet adok, hogy vágyni fogtok arra, hogy az életeteket adjátok
Értem, még véretek kiontása árán is.
Gyermekeim!
Az idő rövid. Hamarosan olyan nagy üldözés jön Európára, amilyen még
nem volt. Mindezt azért engedem meg, hogy különválasszam a juhokat a
kosoktól, hogy a képmutatók ismertté legyenek mindenki számára; az
igazaknak pedig megadom a lehetőséget, hogy vérük kiontásával tegyenek
tanúságot Rólam. Mindig a rosszból hozom ki a jót. A képmutatók ezentúl
nem fognak tudni titeket félrevezetni, mert lelepleződnek. Az igazak
pedig, akik az életüket adják Értem, haláluk pillanatában bevonulnak
dicsőséges Országomba, ahol vég nélkül fognak örvendezni, dicsőíteni
Engem, és hálát adni Nekem. Akik pedig itt maradnak, hűségben és
engedelmességben fognak szolgálni Engem a megújult, igaz Egyházban.
Gyermekeim!
Most szellemi téren nagyobb dolgok történnek, mint ha a Föld megremegne
és kifordulna sarkából. Most a sátán az utolsókat rúgja, és az Általam
alapított Világegyházat próbálja kimozdítani alapjaiból. De mivel Belém
gyökerezett [t.i. az Egyház], ezért nem fog elbírni vele. Péternek, az
első pápának ezt ígértem: „Te Péter vagy, azaz kőszikla, rád építem
Egyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.” Az ígéret ma is
áll. Bármit próbálnak tenni, Egyházam örök marad. Most megtisztítom,
utána felvirágoztatom, megújítom, és annyi lélek fog imádni Engem az
Oltáriszentségben, mint a tenger fövenye. A megújult világban
megsokasítom Egyházam tagjait. Egy csodálatos béke birodalmát fogom
létrehozni, amikor megújítom a Föld színét. A sátánt megkötözöm ezer
évre, a pokol fenekére taszítom, ahonnét nem jöhet ki, és nem tudja
kísérteni gyermekeimet. Várjátok ezt a kort, és imádkozzatok érte, hogy
mielőbb visszajöjjek dicsőségemben, és szám leheletével elsöpörjem a
gonoszt.
Ezt
ígértem: az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat. Aki Engem
keres, és Engem imád, az olyan békére talál, amit sehol másutt nem
tapasztal meg. Ezt kínálom föl minden Szentségimádás alkalmával, és
ezzel jutalmazom mindazokat, akik időt szakítanak Rám. Ha nem is tudnak
az Oltáriszentség előtt imádni Engem, a szívük mélyén ezt megtehetik.
Amikor ezt tanítottam, hogy „zárkózz be szobádba, mert Atyád a rejtekben
is lát téged”, ezt így is lehet értelmezni: zárkózz be lelked hetedik
szobájába, ahol Én trónolok, ahol édes kettesben lehetsz Velem,
imádhatsz, beszélhetsz Hozzám, és meghallod szavamat. Ez sokszor nem
emberi szó formájában történik, hanem egy-egy gondolat, egy-egy jó
ötlet, vagy a béke kiáradása a lelketekben, ami mind Tőlem származik.
Gyermekeim!
Szomjazom az ilyen lelkekre, akik elzárkózva a világ zajától, Engem
keresnek, és Velem akarnak társalogni. Én mindig készenlétben állok.
Engem bármikor el lehet érni, éjjel-nappal. Vágyva vágyom rá, hogy
közeledjetek Hozzám, és szóba álljatok Velem! Így készüljetek föl az
örökkévalóságra! A Mennyben Velem fogtok társalogni örökkön-örökké.
Szemlélni fogjátok dicsőséges Arcomat, csodálatos ragyogásomat,
tündöklésemet. Az egész örökkévalóság kevés lesz rá, hogy megismerjetek
és hálát adjatok Nekem mindazért a sok jóért, amit majd csak a
Mennyországban fogtok megérteni, hogy mennyi kegyelmet adtam Nektek a
Földön. Mert Nálam nélkül semmit sem tehettek, és kegyelmeim híján soha
nem üdvözülnétek. Az örökkévalóság kevés lesz rá, hogy méltóképpen
dicsőítsétek, imádjátok és dicsérjétek Atyámat, Engem és a Szentlelket.
Szent Anyám kimondhatatlanul boldog: jóllehet, kétezer éve már Velem
együtt van a Mennyben, mégis, úgy tűnik neki, mintha csak egy pillanat
lenne az ottléte.
Gyermekeim!
Itt, a Földön, ahol az idő és a tér korlátai közé vagytok zárva, el nem
tudjátok képzelni, milyen nagy béke és nyugalom az örök élet, ahol
nincs idő. Nem kell versenyt futni a percekkel. Minden pontosan akkor
történik, amikor azt Én öröktől fogva elhatároztam. Vágyakozzatok nagyon
Szent Színem látására!
Drága gyermekeim! Tartsatok ki mindhalálig! Az üldözés rövid ideig fog tartani.
Fogadjátok
áldásomat, melyet Szívem csodálatos, minden emberi elképzelést
felülmúló, örök szeretetével adom rátok az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében.”
Szentírási
megerősítések: Máté 24, 9-13: „Szorongattatásban lesz részetek,
megölnek benneteket, s a nevemért minden nemzet gyűlölni fog
titeket. Sokan eltántorodnak hitüktől, elárulják és gyűlölik majd
egymást. Számos hamis próféta fellép, és sokakat tévedésbe ejtenek. A
gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki
mindvégig kitart, az üdvözül.” 21-22: „Akkora lesz a gyötrelem, amilyen
még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. Ha nem
rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen ember sem. De a
választottak kedvéért megrövidülnek azok a napok.” 30: „Akkor feltűnik
az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe, mert
látja, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy hatalommal és
dicsőséggel.”
Az Úr Jézus: „Mindez már itt van”.
2019. október 27. Az Úr Jézus…
„Drága
gyermekeim! Azt akarom, hogy hívjatok Engem segítségül minden
szorongatásotokban! Kizárólag Engem hívjatok! Ne forduljatok máshoz,
mert ezt mondtam: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Továbbá ezt: Veletek
maradok minden nap, a világ végezetéig.
Amikor
Engem hívtok, tanúságot tesztek arról, hogy hisztek Bennem. Elfogadtok
Engem Isteneteknek és Megváltótoknak. Már pusztán ezért különös
kegyelmemmel halmozlak el benneteket. Tudjátok meg: sokszor azért
engedem meg, hogy szenvedjetek, mert eltávolodtatok Tőlem, és azt
akarom, hogy visszatérjetek Hozzám, Engem keressetek, és Bennem
bízzatok. Tudjátok meg, hogy csak a kereszt visz benneteket az
üdvösségre. Ezen váltottalak meg benneteket. Ahhoz, hogy ti is ott
legyetek, ahol Én, mármint a Mennyben, akkor nektek is osztoznotok kell
sorsomban. Milyen volt az Én életem? Szolgálat, engesztelés és
szenvedés. Tanításommal és csodáimmal szolgáltam mindazokat, akik
szomjaztak a tudásra, Atyám Igéjére. Csodáim által meggyógyítottam
sokakat azért, mert ezzel jutalmaztam és erősítettem meg Belém vetett
hitüket.
Én
ma is ugyanaz az Isten vagyok, mint amikor a földön éltem. Ma is tudok
segíteni minden bajban lévő emberen. Én Mindenható vagyok. Ha csak
mustármagnyi hitetek lenne, csodákat tapasztalnátok meg. De ti határt
szabtok Nekem. Földi dolgokat kértek, és ha mást kaptok, akkor nem
akarjátok felismerni, hogy gondotokat viselem. Pedig Én sokkal nagyobbat
adok, mint amit ti kértek. Fel sem tudjátok fogni azokat a lelki
kincseket, amelyeket tartogatok számotokra. Mindezeket csak akkor
kaphatjátok meg, ha megnyitjátok Előttem szíveteket, és Engem kerestek,
nem a földi élvezeteket. Ezt tanítottam: keressétek a Mennyek országát,
és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek. Mennyei Atyátok
tudja, hogy mindezekre szükségetek van.
Gyermekeim!
El nem tudjátok képzelni, mi vár rátok a Mennyben. A legmerészebb
álmaitokat is felülmúlja, amit készítettem nektek. Szem nem látta, fül
nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit Isten azoknak
készített, akik szeretik Őt.
Gyermekeim!
Istent szeretni a legnagyobb boldogság itt a Földön és a Mennyben.
Azért, mert Ő előbb szeretett titeket. Atyám szeretetéből lettetek. Ő
teremtett meg titeket azért, mert már a létezésetek előtt
kimondhatatlanul szeretett. Ezt a csodálatos földgolyót azért
teremtette, hogy nektek ajándékozza. Ráhelyezte az embert és minden
jóval betöltötte. Ez ma is így lenne, ha szeretetben élnétek, és
megtartanátok parancsait.
Szentírási megerősítés: Máté 22, 29: „Jézus válaszolt”
2019. október 29-én délelőtt az Úr Jézus…
„Drága gyermekeim! Elérkeztetek az idők végére, amikor beteljesedik mindaz a sok rossz, amire a sátán kezdettől fogva készült.
Jól
vigyázzatok, nehogy beleessetek ellenfelem csapdájába! Ő mindenki elé
csapdát állít, hogy elejtse őket gyenge pontjaik által.
A
sátán nagyon ravasz. Ha az egyik eszközzel nem ér el eredményt,
próbálkozik újjal. Minden kornak megvan a maga bűne, amellyel kísérti a
sátán. A fiatal korosztályt a test vágyaival, az idősebbeket a hiú
dicsőségvággyal, a bírvággyal, a gőggel, az uralkodással.
Drága
gyermekeim! Imádkozzatok papjaimért, és minden Nekem szentelt
gyermekemért, mert ők adnak számot a legtöbbről. Az élet rövid. Az
örökkévalósághoz képest csak egy pillanat. Ha egész életeteket
önmegtagadásban és kereszthordozásban töltitek, a legnagyobb dicsőséget
szerzitek meg Nekem, amit visszahullatok rátok. De ha egy szolgám,
megvonja Tőlem ezt a dicsőséget az által, hogy engedetlen, és bűnt követ
el (nem él önmegtagadásban, nem hordozza keresztjét), akkor egy
örökkévalóságra kihatnak tettei, saját magát fosztja meg a legnagyobb
jótól. (Itt az Úr akár az örök üdvösségre is gondol, vagy arra, hogy a
tisztítótűzben kell leszenvedni a bűnét, és ez által kisebb mértékben
lesz része az örök boldogságban.)
Drága
gyermekeim! Ti, akik jó úton jártok, maradjatok meg a szűk ösvényen,
soha el ne bízzátok magatokat! El ne felejtsétek: engedelmességetekre
kapjátok Tőlem örök jutalmatokat. Az igazi engedelmesség alapja az
alázat és a lángoló Istenszeretet. Ezen a két pilléren nyugszik az
engedelmesség, amely által, mint egy hídon át, biztos léptekkel
megérkezhettek Hozzám. Mindig Engem, a Keresztrefeszítettet lássátok
magatok előtt. Különösen akkor, ha úgy érzitek, hogy nagy a kísértés, és
nehezetekre esik az önmegtagadás. Ilyenkor Velem együtt ismételgessétek
azt az imát, amit a Getszemáni-kertben mondtam Atyámnak: „Ne az legyen,
amit Én akarok, hanem amit Te.” Ha teljes szívetekből ki tudjátok
mondani ezt a rövid fohászt, akkor Én azonnal megédesítem és
megkönnyítem terheteket. Ezzel a fohásszal az Én igámat
veszitek magatokra. Akkor Én járom veletek együtt a keresztutat, Én
vezetlek benneteket az örök hazába.
Drága
kicsinyeim! Elérkezett az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.
Egyházamnak ugyanazt a kálváriát kell bejárni, amit Nekem. Az igazak
követni fognak Engem a Golgota csúcsára és a keresztre. Igaz Egyházamat
halálra ítélik, megkorbácsolják, tövissel koronázzák és keresztre
feszítik. Egyházam most járja a keresztútját. Igazságban és
engedelmességben követ Engem, vértől ázott Messiásukat, Aki vérző vállán
hatalmas keresztjét cipeli fel a Golgotára. Olyan édességet és
kegyelmet adok az Engem követőknek, hogy bár rengeteget szenvednek,
mégsem cserélnének senkivel, mert a lelkük tele van békével, örömmel,
megnyugvással, és azzal a boldog tudattal, hogy ők a jó úton, a szűk
ösvényen járnak, aminek a végén, a szűk kapun át bejönnek Atyám
dicsőségébe. Míg amazok, akik megtagadnak, kigúnyolnak és keresztre
feszítenek, a széles úton menetelnek, a kárhozat bűzébe, tüzébe.
Örökkön-örökké a démonok fogják kínozni őket, és gúny-tárgyak lesznek,
akik hatalmuknál, felszentelésüknél fogva uralkodtak a szentségek által a
sátánon, de miután elbuktatta őket és kárhozatra jutottak, örökké a
démonok fognak uralkodni felettük.
Gyermekeim!
Soha ne tévesszétek szem elől: igazságosságom épp olyan mély és
tökéletes, mint irgalmas szeretetem. Örökké irgalmas vagyok azokhoz,
akik követnek és szeretnek Engem, de megfizetek mindazoknak, akik
megvetnek, gyűlölnek és elhagytak.
Drága
gyermekeim! Most érkeztetek el ahhoz a ponthoz, amiről korábban azt
mondtam: akkor hozom el a Nagy Figyelmeztetést, amikor a legnagyobb lesz
a baj.
Még
sokan visszatérhetnek Hozzám. De ha megátalkodottságukban találná őket a
halál, örökre viselniük kell döntésük következményét.
Ami
most zajlik, úgy tekintsétek, mintha már el is múlt volna. Hamarosan
visszatérek, és szám leheletével elsöprök minden gonoszt. Olthatatlan
tűzbe dobom bálványisteneiket, amelyek nem mások, mint maguk a démonok:
ők pedig követni fogják azokat, akik előtt hajlongnak, akiket imádtak.
Újra mondom: soha ne kövessétek példájukat!
Megáldalak
benneteket Szívem minden emberi elképzelést felülmúló, örök, végtelen
szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek
nevében.”
[Nagyon
szomorú volt az Úr, de végig benne volt a beszédében, hogy ennek be
kell következnie. A sátán elejétől fogva erre készült, mióta le lett
taszítva.]
Szentírási
megerősítések: Márk 1, 8: „Én vízzel keresztellek titeket, ő majd
Szentlélekkel keresztel benneteket.” Az Úr mondja: „Most árasztom ki
rátok Szentlelkemet, Aki megadja nektek a tisztánlátást, hogy
meglássátok lelketek állapotát. Fölismerjétek, hogy cselekedeteitekkel
mit érdemeltetek ki.”
11:
„Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned
telik kedvem.” A Mennyei Atya mondja: „Vegyétek nagy kegyelemnek, hogy
Szent Fiamat elküldtem, hogy veletek maradt mindennap a világ végéig, és
hogy szól hozzátok, megadva nektek a tisztánlátást.”
„Drága
gyermekeim! Ami most zajlik, az próbatétel: egy szűrő. A sátán is Engem
szolgál, jóllehet, akarata ellenére. Azért engedem meg ezeket a
dolgokat, hogy világossá tegyem mindenki számára, hogy ki hol foglal
helyet. Hogy különválasszam a férgeset a hibátlantól, az ehetetlent a
táplálótól.
Gyermekeim! Ti mindig csak a szépre és a jóra gondoljatok! Röpítsétek
fel pici lelketeket, Hozzám! Ott körözzetek körülöttem, hisz a
lelketekben lakom. Az égi dolgokkal, a magasabb rendűekkel, az
isteniekkel törődjetek, amely üdvözít benneteket! Mindig csak tiszta
forrásból igyatok! A Legszentebb Eucharisztiából, amellyel táplállak, és
az Én igémmel, amely igazság és élet. Csak ezekre gondoljatok!
Imádkozzatok azért, hogy mielőbb jöjjek vissza erre a világra! Gyújtsak
fényt az elmékbe, jöjjön el az Én Országom, legyen meg az Én akaratom!
Ígérem nektek, hogy minden imátokat meghallgatom, és amit kértek,
megadom, mert ez az Én akaratom. A Szentírásban benne áll, és be kell
teljesednie.
Dicsőséges
visszajövetelem már nagyon közel van. Minden szem meg fog látni Engem.
Azok is, akik gyűlölnek, és azok is, akik imádnak és várva várnak.
Készüljetek! Ez lesz a ti legboldogabb napotok. Véget vetek minden
zsarnokságnak, hazugságnak, egyenetlenségnek. Feltámasztom Egyházamat,
megújítom a világot. Csodálatos, szép jövő tárulkozik föl előttetek.
Csak erre gondoljatok, higgyetek, reméljetek és bízzatok Bennem!
Ha
fel tudnátok fogni, mennyire szeretlek benneteket, belehalnátok a
boldogságba, és a viszont-szeretetbe. Gyönge testetek nem bírná ki azt a
szeretet-lángot, tüzet, amely a Szívemben ég minden gyermekem iránt,
akik követnek Engem és életszentségben igyekeznek élni. Szeretetem azok
iránt is lángol, akik örökre elvesznek: vérkönnyeket sírok miattuk.
Végtelenül sajnálom őket, hogy drága, szent Vérem hiába omlott miattuk,
hiábavalóvá vált számukra kínszenvedésem és kereszthalálom.
Minden Szentmisét, amelyeken részt vesztek vagy hallgattok, ajánljátok fel a világ végezetéig élő összes papomért! Kérjétek,
hogy szeressenek Engem, és hűségesek maradjanak Hozzám mindhalálig!
Imáitokra rengeteg pap tér vissza Hozzám, és ki fognak tartani
Mellettem.
A
Szentmise a legnagyobb ima, amely fenntartja az eget és a földet. Atyám
előtt olyan, mintha akkor, abban a pillanatban újra meghalnék a
keresztfán, újraáldoznám Testemet és Véremet az Egyházért.
Drága
gyermekeim! Ne keseregjetek, ne szomorkodjatok! Már pirkad a hajnal,
hamarosan felvirrad az Örök Nap. A béke korszaka már a küszöbön van,
amely Édesanyám Szeplőtelen Szíve Diadalát jelenti. Ha tudnátok, mennyit
imádkozik értetek, ezért a Földért és minden gyermekéért: egyfolytában
hálálkodnátok Neki. Nagy kegyelmeket esd le minden papfia számára, és
mindazoknak, akik Hozzá folyamodnak.
Drága
gyermekeim! Haladjatok az egyenes úton, amely Hozzám vezet, a szűk
ösvényen, amely célba juttat, hogy örökkön-örökké Velem maradjatok, és
elnyerjétek az örök élet boldogságát.
Fogadjátok
megerősítő áldásomat, melyet Szívem túláradó, végtelen, örök, minden
emberi értelmet meghaladó szeretetemmel adom rátok az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: 2Kor 6, 16: „Isten mondja”