Ilyen csodálatosan gyönyörű dalt még nem írtak Magyarországról, mint most a jordániai keresztények hálájuk jeléül

Egy csodálatosan gyönyörű dalt juttattak el hozzám az előbb Jordániából, hogy osszam meg veletek.Hiszen magyar nyelven (némi jordán akcentussal), de egy csodaszép dalt írtak Magyarországról jordániai keresztények.

A kultúránkat és tájainkat dicsérő, magyar nyelven előadott mű szerzője és előadója Tomeh Jbara, a Szeretet forrása kórus vezetője, aki civil foglalkozását tekintve a Jordániai Karitász katolikus segélyszervezet egyik vezetője.

Ebben a minőségében látogatott az év elején William Shomali jordániai püspök társaságában Magyarországra, ahol beszámoltak a hazájuk és a Közel-Kelet keresztény közösségeinek helyzetéről, nehézségeiről és arról a munkáról, amivel a szíriai polgárháború és az Iszlám Állam terrorszervezet elől elmenekült keresztény családokat támogatják.

Tomeh, a felemelő dal előadó-szerzője elmondta, hogy az ihletet számára a magyar kultúra gazdagsága, az ország szépsége adta, és az az együttérző szeretet, amivel a magyarok kiállnak az üldözött, szenvedő keresztények mellett.

Közös küldetésünk a közel-keleti keresztény közösségek megmentése, a menekültek hazatérésének és megmaradásának segítése, amiért a jövőben a támogatási programok keretében együtt kívánnak dolgozni magyarok és jordániai keresztények.

Forrás: A produkció a Caritas Jordan támogatásával készült.

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2018/02/ilyen-csodalatosan-gyonyoru-dalt-meg.html

Engedélyezik a német püspökök, hogy katolikus hívek protestáns házastársai áldozhassanak

A rendezetlen együttélések szertartásos megáldása. A homoszexuális párkapcsolatok megáldása (vagy csak "lelki buzdítása").

Alig ocsúdtunk fel ezekből az ötletekből, amelyeket a német püspöki konferencia e hétre tervezett rendes tavaszi nagygyűlésének előkészületei alatt vetettek fel, máris itt van a következő, immár hivatalosan eldöntött újítás: a német katolikus egyházban "egyedi esetekben" és "bizonyos körülmények között" áldozáshoz járulhatnak a katolikus hívek protestáns házastársai.

A püspöki kar több tagjának régi vágya teljesül ezzel; a megvalósításhoz szintén Ferenc pápa apostoli buzdítása, a "paradigmaváltásként" is ünnepelt Amoris Laetitia adja a hivatkozási alapot.

Íme tehát a német püspökök újabb lázadása - és vele Róma ismét lépéskényszerben.

Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke ma bejelentette, hogy a konferencia döntött egy olyan lelkipásztori útmutatót kiadásáról, amely "egyedi esetekben" és "bizonyos körülmények között" engedélyezni fogja, hogy katolikus hívek protestáns házastársai szentáldozáshoz járulhassanak, feltéve, hogy e házastársak "helyeslik a katolikus hitet az Eucharisztiában" ["wenn er den katholischen Eucharistieglauben bejaht"; 'bejahen' = 'helyesel, megerősít, jóváhagy'].

A bíboros sajtóközleménye szerint az útmutató elsősorban a lelkipásztori szolgálatot végzőknek szól, és segédeszközként kínálják bizonyos lelkipásztori szituációkhoz, hogy a szolgálattevők "a konkrét szituációt megfontolják, és felelős döntést hozzanak annak lehetőségéről, hogy a nemkatolikus partner részesülhessen szentáldozásban".

A közlemény szerint a kérdésről "intenzív vita" folyt, és abban végül "nem könnyű döntés született" a német püspöki konferencia ezen a héten, Ingolstadt városában tartott nagygyűlésén, amelyen a konferencia 62 tagja vett részt, Marx bíboros vezetésével. [Korábbi hírünk, hogy a nagygyűlésen a konferencia külön bizottságot hozott létre a homoszexuális párok megáldásáról szóló vita "előkészítésére" - KV szerk.]

A közlemény szerint az Oltáriszentség vétele a protestáns házastárs számára olyan "egyedi esetekben" megnyitható, "ahol a lelki éhség a közös szentáldozásra a felekezetközi házasságokban olyan erős, hogy az kockára teheti a házasságot és a [katolikus] házastárs hitét". A dokumentum szerint "ez különösen azokra a házaspárokra igaz, akik a házasságukat nagyon tudatosan akarják megélni a közös keresztény hittel".

Marx bíboros közleménye hangsúlyozza: "Egyedi esetekben meghozott döntésekről beszélünk, amelyek gondos lelki megkülönböztetést igényelnek."

A protestáns házastársak áldoztatásának kérdése a német püspökök 2017-es tavaszi találkozóján is felmerült már. Ahogy azt a kar mostani sajtóközleménye elismeri, a konkrét útmutatón a konferencia illetékes bizottságai hónapok óta dolgoznak már, a munkájukat "az elmúlt évtizedek egyházi alapdokumentumaira, köztük az Amoris Laetitiára" építve. A teljes útmutató megjelenését a püspöki kar valamikor a következő hetekre ígéri.

A német püspöki konferencia elnökhelyettese és Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode, már 2016. december 31-én azt nyilatkozta egy evangélikus weboldalnak, hogy reménykedik ennek a gyakorlatnak az elfogadásában, miután Németországban sok helyen a protestáns házastársak már amúgyis kimennek áldozni a katolikus férjükkel vagy feleségükkel.

A német püspöki konferencia (egyelőre még nem hatályosult) kezdeményezése ellentétesnek látszik a hatályos egyházjogi előírásokkal. Az Egyházi Törvénykönyv vonatkozó kánonjogi szabálya ugyanis előírja (a kiemelések tőlünk):

844. kán. -- 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten [...]

4. §. Életveszély esetén, vagy ha a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia megítélése szerint más súlyos szükség sürget, a katolikus kiszolgáltatók [az Oltáriszentséget] megengedetten szolgáltatják ki a katolikus egyházzal teljes közösségben nem lévő többi keresztényeknek is, akik nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, és ezt önként kérik, feltéve hogy ezekkel a szentségekkel kapcsolatban katolikus hitről tesznek tanúságot, és kellőképpen felkészültek.

5. §. A [...] 4. §-ban említett esetekre a megyéspüspök vagy a püspöki konferencia csak akkor adjon ki általános szabályokat, ha az érdekelt nem katolikus egyháznak vagy közösségnek legalább az illetékes helyi hatóságát megkérdezte.

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/22/engedelyezik_a_nemet_puspokok_hogy_katolikus_hivek_protestans_hazastarsai_aldozhassanak

Kapcsolódó cikkek:
- Az új svéd bíboros szerint nem lehetséges a közös áldozás az evangélikusokkal
- Egy éve tettek fogadalmat a közös szentáldozásra a katolikus és evangélikus egyházi vezetők
- Német bíboros: Az "ökumenikus mise" képtelenség
- Olaszországban már megvalósították az "ökumenikus misét"
- Vatikán: Nincs "ökumenikus misén" dolgozó vatikáni bizottság
- "Bolondmise" után - Barsi Balázs atya: Az egyházszakadás végbement.

Szent Pio atya imája

·

Maradj velem, Uram, mert szükségem van rá, hogy jelen legyél, hogy el ne feledjelek. Tudod, milyen könnyen elhanyagollak.

Maradj velem, Uram, mert gyenge vagyok, és szükségem van az erődre, hogy ne bukjam el olyan gyakran.

Maradj velem, Uram, mert te vagy az életem, és nélküled nincs bennem szenvedély.

Maradj velem, Uram, mert te vagy világosságom, s nélküled sötétség borul rám.

Maradj velem, Uram, hogy megmutasd akaratodat.

Maradj velem, Uram, hogy halljam hangodat, és kövesselek téged.

Maradj velem, Uram, mert szeretnélek nagyon szeretni, és mindig a te társaságodban maradni.

Maradj velem, Uram, ha azt akarod, hogy hűséges legyek hozzád.

Maradj velem, Uram, mert akármilyen szegényes is a lelkem, azt szeretném, hogy téged vigasztaló hely legyen, a szeretet fészke.
Ámen.

Hamispróféta ismét nem hajlandó letérdelni az oltáriszentség imádata alatt

A Vatican News az oltáriszentség imádatán készült képeket publikált, ahol a Rómától nem messze lévő Aricciába ment a Római Kúria.

A résztvevők mind térdelnek a szentségtartó előtt, kivéve Ferenc pápát, aki áll.

A pletykák, miszerint Ferenc pápának térdproblémái vannak nem valódiak, hiszen már többször is letérdelt menekültek előtt nagycsütörtökön, vagy amikor meglátogatta az ugandai anglikán szent helyet 2015 novemberében.

https://gloria.tv/article/vHn49ss8tm9R4Hj8rGYzSBoSi

Sarah bíboros: A széles körben elterjedt kézbe és állva áldozás a Sátán támadása az Oltáriszentség ellen.

Szerk. megj.: Sarah bíboros ugyan nem nevezi nevén a liturgikus visszaélések fő okát, a II. Vatikáni Zsinatot és a novus ordót (a zsinati új misét), csak utal rájuk, és ő is csak zsinat utáni pápára és szentre hivatkozik, mintha a Katolikus Egyház a zsinat előtt nem is létezett volna, de talán jobb is, mert így nem ijeszti el a jó szándékú, becsapott zsinat-hívőket, és talán vissza tudja vezetni őket is és a liturgiát is az örökérvényű katolikus igazságokhoz. Ugyanis Schneider püspök szavaival: A tradicionális szentmisét egy oroszlánhoz hasonlíthatjuk: engedjük szabadon és majd megvédi magát! Azért is fontos ez a könyv és Sarah bíboros bevezetője, mert Ferenc a közeljövőben újabb csapást akar mérni a tradícióra.

A Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa felszólítja a katolikusokat, hogy az Oltáriszentséget nyelvre és térdelve fogadják.

Az erről szóló új könyv bevezetőjében Robert Sarah bíboros, a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjának prefektusa ezt írja: "Az ördögi legfélelmetesebb támadása az, hogy megpróbálja megszüntetni az Oltáriszentségbe vetett hitet, tévedéseket terjesztve és arra késztetve a híveket, hogy méltatlanul vegyék magukhoz a Legszentebbet. Valójában ez egy háború, amely a hívek szívében folytatódik: Mihály és angyalai vannak az egyik oldalon, Lucifer a másikon."

"A Sátán támadásának célpontja a Szentmise Áldozat és Jézus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben", mondta.

A Federico Bortoli által írt új könyv olasz nyelven az alábbi cím alatt jelent meg: 'A kézbe történő szentáldozás: történelmi, jogi és pasztorális felmérés' [La distribuzione della comunione sulla mano. Profili storici, giuridici e pastorali].

A fatimai jelenések centenáriumára hivatkozva Sarah azt írja, hogy a Béke Angyala, aki megjelent a három kis pásztorgyereknek a Szent Szűz látogatása előtt, "megmutatja nekünk, hogyan kell fogadnunk Krisztus Testét és Vérét." Őeminenciája ezután megnevezi azokat a sértéseket, amelyekkel Jézust támadják ma a Szent Eucharisztia vételekor, beleértve az ún. 'interkommúniót' [más felekezetekhez tartozók Szentáldozáshoz járulása]."

Sarah azzal folytatja, hogy a Valóságos Jelenlét "hogyan képes befolyásolni az Oltáriszentség vételének a módját, és vica versa," és példának hozza fel II. János Pált és Teréz anyát, mint két modern szentet, akiket Isten azért adott nekünk, hogy utánozzuk őket a Szent Eucharisztia iránti tiszteletben és vételében.

"Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy állva és kézbe áldozunk?" kérdezi az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa. Az a mód, ahogyan a Szent Eucharisztiát adják és fogadjuk, írja, "központi kérdés, amelyre az Egyháznak ma reflektálnia kell."

A továbbiakban részleteket közlünk Sarah bíboros bevezetőjéből.

A mindenről bölcsen gondoskodó Gondviselés adta nekünk Federico Bortoli könyvét, 'A kézbe történő szentáldozás'-t, nem sokkal a fatimai jelenések centenáriumának a megünneplése után. A Szűzanya megjelenése előtt, 1916 tavaszán , megjelent a Béke Angyala Luciának, Jacintának és Francisco-nak, és azt mondta nekik: "Ne féljetek, én vagyok a Béke Angyala. Imádkozzatok velem ..." (...) 1916 tavaszán, az Angyal harmadik megjelenésekor , a gyerekek észrevették, hogy az Angyal, aki minden alkalommal ugyanaz volt, most egy kelyhet tartott a bal kezében, amely fölött egy ostya lebegett. (...) Az Angyal az Ostyát Luciának, a kehelyben lévő vért Jácintának és Francisco-nak adta, akik térden álltak, és az Angyal közben ezt mondta nekik: "Vegyétek és igyátok Jézus Krisztus Testét és Vérét, amelyet súlyosan megsértenek a hálátlan emberek. Tegyétek jóvá gonosztetteiket és engeszteljétek meg Istent." Az Angyal ismét leborult a földre, és háromszor elismételtette az imát Lúciával, Jácintával és Franciscoval.

A Béke Angyala ezért megmutatja nekünk, hogyan fogadjuk Jézus Krisztus Szent Testét és Vérét. Az Angyal által kért ima sajnos, feledésbe merült. De mik azok a sértések, amelyeket Jézusnak el kell viselnie a Szentostyában, amelyekért engesztelnünk kell? Először is ott van magának az Oltáriszentségnek a megsértése: a szörnyű megszentségtelenítések, amelyekről néhány volt-sátánista beszámolt és rémisztő leírást adott. A szentségtörő szentáldozások, amelyek nem kegyelmi állapotban vagy nem a katolikus hitet megvallva történnek, (itt az úgynevezett "interkommúnió" bizonyos formáira gondolok), szintén sértések. Másodsorban az, ami meg tudja akadályozni az Oltáriszentség gyümölcsöző hatását, azok a hívek lelkének hibái, ha nem hisznek az Oltáriszentségben; ez is sértés az Úr Jézus ellen.

Persze, Jézus azokért a lelkekért szenved, akik bántják Őt, és akikért Ő a vérét ontotta, amelyet ezek olyan szánalmasan és kegyetlenül semmibe vesznek. De Jézus még jobban szenved attól, amikor isteni-emberi jelenléte az Eucharisztiában nem tudja a hatását kifejteni az emberi lelkekben. És nem is tudjuk felfogni, hogy a leggonoszabb ördögi támadás abban áll, hogy megpróbálja megingatni az Oltáriszentségbe vetett hitet, tévedéseket hintve el és csábítva a méltatlan vételére. Igaz a háború, amely az egyik oldalon álló Mihály és Angyalai és a másik oldalon Lucifer között zajlik, és amely a hívek szívében folytatódik: a Sátán támadásának célpontja a Szentmise Áldozat és Jézus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben. Ez a rablótámadás két vonalon zajlik: az első a 'valóságos jelenlét' fogalmának gyengítése. Sok teológus kigúnyolja vagy semmibe veszi az 'átváltoztatás' fogalmát, a Tanítóhivatal állandó figyelmeztetése ellenére. (...)

Most vizsgáljuk meg, hogy a valóságos jelenlétbe vetett hit hogyan befolyásolja annak vételét, és vica versa. A Szentostyát kézbe véve az óhatatlanul is a darabkák szétszóródásával jár. Ezzel ellentétben, ügyelve a legkisebb morzsára is, óvatosan törölgetve meg a szent edényeket, nem érintve izzadt kézzel, mind a Jézus valóságos jelenlétébe vetett hitet fejezi ki, még az átváltoztatott ostya legkisebb morzsájában is: ha Jézus az Eucharisztikus Kenyér szubsztanciája, és a darabok mérete csak a kenyér akcidense, akkor semmi jelentősége annak, mekkora az Ostya darabkája! A szubsztancia ugyanaz! Az Ő! Ezzel ellenkezőleg, a darabkák iránti figyelmetlenség elterel minket a dogmától. Apránként lassan ilyen gondolatok uralkodnak el: "Ha a plébános nem törődik a darabkákkal, ha az Oltáriszentséget úgy szolgáltatják ki, hogy nem törődnek a darabkák szétszóródásával, akkor ez azt jelenti, hogy Jézus nincs is benne, vagy 'csak bizonyos fokig' van jelen.

A második módja az Oltáriszentség elleni támadásnak az, hogy a hívek szívéből kiölik a szent iránti érzéket. (...) Míg az 'átlényegülés' fogalma a valóságos jelenlétre utal, a szentség iránti érzék képessé tesz bennünket arra, hogy észrevegyük abszolút egyediségét és szentségét. Micsoda szerencsétlenség lenne , ha pont a legszentebbel szemben veszítenénk el a szentség iránti érzékünket! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ha ugyanúgy fogadjuk a különleges táplálékot, mint a közönségeset. (...)

A liturgiában sok apró rituálé és és gesztus van - ezek mindegyike képes kifejezni ezeket a szeretettel telített, az Isten iránt gyermeki tiszteletet és imádást kifejező mozdulatokat. Éppen ez teszi alkalmassá arra, hogy kifejezze egy olyan gyakorlat szépségét, alkalmasságát és pasztorális értékeit, amelyeket az Egyház hosszú élete és tradíciója során kifejlesztett, vagyis a Szentáldozás térdelve és nyelvre történő fogadását. Az ember nagyszerűsége és méltósága, a Teremtője iránti szeretet legmélyebb kifejezése mutatkozik meg az Isten előtt történő térdelésben. Jézus is térdre borulva imádkozott az Atya jelenlétében. (...)

Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy állva s kézbe fogadjuk az Oltáriszentséget? Honnét van ennek az Isten előtti hódolatnak a hiánya? Egy pap se vesse be tekintélyét azért, hogy visszautasítsa vagy rosszul kezelje azokat, akik térdelve és nyelvre kérik a Szentostyát. Mint a gyerekek,olyan alázatosan fogadjuk Krisztus Testét térdeinken és a nyelvünkre. A szentek ebben példát mutatnak. Modellek ők, akiket Isten nyújt nekünk!

De hogyan vált a kézbe történő áldozás ennyire általánossá? Bortoli atya megadja rá a választ, alátámasztva korábban még sohasem publikált, mind minőségükben, mint terjedelmükben rendkívüli dokumentumokkal is. Az a folyamat, amely minden volt, csak világos nem, és amelyet a Memoriale Domini utasítása kezdett meg, és ami ma már elterjedté vált. (...) Sajnos, mint ahogyan a latin nyelv esetében is, így a liturgikus reformoknak is az előző rítussal homogénnek kellett volna lenniük, a tolvajkulcs egy különleges engedmény volt, amely kierőszakolta az Egyház liturgikus kincsestárának a kiürítését. Az Úr az igazságot egyenes ösvényen vezeti, nem pedig kibúvókkal. Ezért a fenti teológiai megfontolásokon túlmenően nagyon úgy tűnik, hogy a kézbe történő szentáldozás nagyon nem az Úr akarata szerint van.

Bátorítsa ez a könyv azokat a papokat és híveket, akik XVI. Benedek példáján - aki pontifikátusának utolsó éveiben nyelvre és térdelve akarta adni az Eucharisztiát - felbuzdulva ily módon akarják a szentáldozást végezni, amely sokkal jobban megfelel magának a Szentségnek. Bízom benne, hogy ennek a módnak a szépsége és pasztorális értéke újra terjedni fog. Véleményem és megítélésem szerint ez egy fontos kérdés, amelyre az Egyháznak reflektálnia kell. Ez egy további lépés abban az imádatban és szeretetben, amelyet Jézus Krisztusnak tudunk nyújtani. Örömmel látom a sok fiatalt, akik tisztelettel, térdelve és nyelvre fogadják az Oltáriszentséget. Legyen Bortoli atya könyve az Oltáriszentség kiszolgáltatásának az újragondolása. Amint ennek a bevezetőnek az elején mondtam, most ünnepeltük Fatima centenáriumát, és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének a biztos győzelmére várakozva bátorítást kapunk arra is, hogy akkor a liturgia igazsága is győzni fog.

Diane Montagna írása angol nyelven a www.lifesitenews.com honlapon jelent meg.

Új hullám: miért üresítik ki a katolikus templomokat?

Írta: Szilvay Gergely

Új divat bontakozik ki a katolikus templomok felújításában: azzal az indokkal távolítják el a szentélyek eddigi berendezését, hogy az nem felel meg a mai liturgikus követelményeknek, másrészt pedig amúgy sem a templom stílusát meghatározó korból származik. Hogyan döntik el a műemlékesek, hogy mi dobható ki és mit kell megtartani? És miért nem kerül az eltávolított értékek helyére hasonlóan magas színvonalú, a térbe illő kortárs alkotás? A vita a február elején átadott váci irgalmasrendi kápolna kapcsán újult ki, de korábban a győri székesegyház szentélyének átalakítása és a pannonhalmi apátsági templom felújítása kapcsán is megfogalmazódtak a kritikák.

Teljesen kimeszelték a Váci Irgalmasrendi Kápolna liturgikus terét – a felújított kápolnát február 10-én áldották meg, az ünnepi szentmisét Beer Miklós megyéspüspök celebrálta.

A magyar egyházban nem ez az első olyan felújított liturgikus tér, azaz templombenső, aminek kapcsán kérdéseket fogalmaznak meg hívek, építészek, művészettörténészek egyaránt.

A pannonhalmi apátsági templom, a mátraverebély-szentkúti kegytemplom és a győri székesegyház szentélyének átalakítása, valamint most a váci kápolna új kialakítása is mintha egy minimalista divat terjedését tükrözné az egyházi építészetben.

Mi folyik a magyar templomépítészetben? Utánajártunk riportunkban.

Hol mi történt pontosan?

A váci irgalmasrendi kápolnából eltávolították a harmincas évekbeli főoltárt, megcserélték a szentségtartót és a papi székeket, s így most a székek vannak a középpontban, a szentségtartó pedig oldalt; a leglátványosabb pedig az, hogy lemeszelték az 1930-ban Lohr Ferenc által készített freskókat, így a liturgikus tér most tiszta fehér.

Ilyen volt a Váci Irgalmasrendi Kórház kápolnája

És ilyen lett (Magyar Kurír fotója)

Azt tudni kell, hogy az érvényes egyházi előírások szerint ha egy liturgikus teret felújítanak, akkor az új (szembemiséző) oltárnak körbejárhatónak kell lennie,

a régi oltár pedig eltávolítható akkor, ha nem képvisel kiemelkedő művészi értéket.

Az irgalmasrendi kápolna egy pápai jogú szerzetesrend tulajdona, Kozma Imre atyáéké, a felújításba tehát az egyházmegyének és a megyéspüspöknek nem volt beleszólása.

A győri székesegyház és szentélyének állagmegóvó rendbetétele kétségkívül fontos feladat volt. A 2017 végén átadott, új szentély azonban a korábbihoz képest látványosan eltérő képet mutatott: eltávolították a szentélyrekesztő rácsot, a stallumokat, elvitték a díszesen faragott padokat, és a helyükre térdeplő nélküli támlás székeket helyeztek. Az új, minimalista látványvilágot egy vetítővászon tetőzte be. A székesegyházban ennél sokkal több minden történt, például új kövezetet kapott, a vitákat azonban a szentély átalakítása váltotta ki.

Hogy mennyire eltérő interpretációk születtek ezzel kapcsolatban, ahhoz érdemes összehasonlítani három meghatározó, karakteres katolikus médium vonatkozó cikkeit. A Katolikus Válasz blog cikkeinek a címe „Szentélyrombolás a győri székesegyházban” volt; a püspöki kar félhivatalos hírtportáljaként működő Magyar Kurír viszont arról írt, hogy „Kitágult a liturgikus tér”; a SzemLélek blog pedig egyenesen arról értekezik, hogy most a hívek  „közelebb vannak Istenhez”.

A Kurír a konkrétumokról és az indoklásról azt írta: „a felújítás célja, hogy a székesegyház eredeti barokk szépségében legyen látható, és a mai liturgikus igényeknek is megfeleljen”, s ezért „a munkálatok befejezése után minden visszakerült az eredeti helyére, kivéve a szentélyben a barokk átalakítás után jóval később felépített stallum, vagyis a kanonokok számára kialakított ülőhelyek és a cancellus (áldoztató rács)”. Hozzáteszik: „ahogyan ma visszakövethető, eredetileg ezek a stallumok nem voltak részei a kialakított barokk templombelsőnek. Jól mutatja mindezt az is, hogy az oldalhajót a főhajóval összekötő oszlopokat és mellékoltárokat meg kellett faragni azért, hogy beépíthessék ezeket a padokat. A korabeli leírások szerint az is megállapítható, hogy legalább három stádiuma lehetett a stallum beépítésének. Az utolsóra a 19. század végén vagy a 20. század elején kerülhetett sor.” Így a „most elvégzett felújításnak köszönhetően művészeti szempontból egységesebbé vált a székesegyház.”

Tény, hogy a pap 20-25 méterre volt így a hívektől, a stallumokat pedig már régen nem használták rendeltetésüknek megfelelően (a székesegyház papságának felsorakoztatására vagy a kórus számára), ugyanakkor előfordultak alkalmak, például egyes zarándoklatokkor, amikor a stallumokban is a hívek ültek, ki tudták tehát használni azokat. A szentélyrekesztő rács pedig igen alacsony volt (mint mindenhol), a látványt egyáltalán nem takarta el.

Ilyen volt a győri székesegyház szentélye

És ilyen lett

Pannonhalmán pár éve számos, középkor utáni,főleg 19. századi fejleményt „csináltak vissza”, hogy visszaadják a templomot a szerzetesközösségnek. A felújítás vezetője John Pawson sztárépítész volt. A szentély 19. századi baldachinját a szerzetesek ugyan szerették volna eltávolítani, de ebbe először a műemlékfelügyelet nem egyezett bele, de végül 2015-ben ezt is sikerült véghez vinni. (Nyitóképen: Pannonhalma új oltára)

Műemlék versus mai használat

A liturgikus terek elsősorban a szentmise összetett céljait szolgálják, így az egyik fő vita ezzel kapcsolatban a hívek között az, hogy biztos egy konferenciaközpont-szerű vagy leegyszerűsített szentély segít-e közelebb Istenhez; ám a műkedvelő turista nem biztos, hogy hívő, így mi inkább az átalakítások építészeti-művészettörténeti indokoltságára voltunk kíváncsiak. Természetesen a felújítások különböző megközelítéseinek filozofikus problémái itt sem kerülhetők meg, de azért vannak irányelvek.

Megkerestük a győri egyházmegye illetékeseit, a váci irgalmasrendi kórház főigazgatóját és Kelecsényi Kristóf művészettörténész-műemléki szakértőt, egyben az Örökségfigyelő blog szerkesztőjét.

Ugyanakkor szembesültünk azzal a problémával, hogy míg annak idején a Nemzeti Várprogrammal és a várak visszaépítésével kapcsolatban szinte minden szereplőt meg tudtunk szólaltatni pro és kontra, az egyházi helyreállítások esetén a szakmába nem beágyazott, kívülálló érdeklődőként igen nehéz vagy egyenesen lehetetlen volt számunkra kideríteni, hogy ki felelt a felújítások esetén a részletes koncepciójáért, ki volt a tervező. Tőlük függetlenül is

nehéz az egyházi felújítások ügyében nyilatkozót találni,

főleg azok körében, akik érintettek.

Kelecsényi Kristóf kérdésünkre elmondja: sok egyházi épületben van a történetileg kialakult állapot és a mai liturgikus használat közt ellentét. Pannonhalmát a 19. század végén plébániatemplomnak is használták (az apátság vezetője egyben püspök is, mivel néhány környékbeli falu hozzá tartozik, mint egyházmegyéhez, így az apátsági templom tulajdonképpen püspöki székesegyház is egyben), az ezt szolgáló bútorzat volt az, amit most eltávolítottak.

A felújítás ugyan sok vitát kiváltott az a felújítás, de Kelecsényi mégis kedveli azt. Mégpedig azért, mert Pannonhalmán az a különbség a későbbi beavatkozásokkal (Győrrel és Váccal) szemben, hogy ott magas minőségű kortárs átalakítás valósult meg, ami kárpótlást jelenthet a veszteségért.

Pannonhalma: előtte és utána (azóta a baldachint is eltávolították)

Nemhiába tartják ugyanakkor Pannonhalmát úttörőnek a korábbi felújításokhoz képest műemléki szempontból – teszi hozzá Kelecsényi, megjegyezve: Pannonhalma kritikusainak abban igaza van, hogy veszélyes precedenst teremtett, ami rossz kezekben rosszra vezet.

Változó műemlékes alapelvek

Egy templomban, ami több száz éve áll, egymásra rétegződnek a történeti rétegek.

A felújításkor a mai elvek szerint egyik korszakot sem illik kiradírozni

– mutat rá a művészettörténész. Korábban voltak túlkapások, például amikor a középkort túlhangsúlyozták az ötvenes-hatvanas években, mert kevés a középkori emlékünk.

A szakember kifejti: Pannonhalmán kimondták, hogy egy jelentős korszakot, a Stornó-féle átalakítást vissza lehet nyesni, ami a 19. század purista műemlékvédelmi elveire hasonlít; ekkor sokfelé például kitörölték a barokk korszakot egy-egy épületből, és a kortárs neogótra váltottak. Pannonhalmán a 19. század végét törölték ki, és a kortárs minimalizmusra váltottak.

Győrben először a székesegyház plébánosát, Bognár István atyát értük el, aki azonban annyit mondott nekünk: a szentély elkészülte után számos nyilatkozatot tettek és az egyházi lapokban is megjelent minden, amit el kívántak mondani az átalakításokról. Számukra ez lezárt ügy, így nem kívánnak tovább nyilatkozni.

Végül azonban sikerült kérdéseinket írásban feltenni Veres András püspöknek, egyben a püspöki kar elnökének, aki válaszában leszögezte: nem tekintik értéktelennek az eltávolított stallumokat, „az azonban tény, hogy nem a Székesegyház barokkosításának idején készültek, hanem jóval később, ezért megbontották a barokk belső tér harmonikus egységét. Ezt támasztja alá az is, hogy a stallumok beillesztéséhez megfaragták a barokk mellékoltárokat. Ezek helyreállításához a stallumok eltávolítása elengedhetetlenné vált. Továbbá szeretném kiemelni, hogy a stallumok nem feleltek meg a mai liturgikus elvárásoknak.”

Ezzel együtt, mint írta,

a pillanatnyilag raktárban őrzött győri stallumokat hamarosan egy másik liturgikus térbe építik be.

Ez esetben felmerül a kérdés, hogy akkor a stallumok mégis megfelelnek a mai liturgikus elvárásoknak, hacsaknem persze teljesen más funkciót kapnak majd.

Kelecsényi leszögezi: a stallumok kikerülésével valóban jobban láthatóak a barokk mellékoltárok. Azonban attól még, hogy valami nem a meghatározó stílushoz tartozik vagy a fő építési periódusnál régebbi, például 19. vagy 20. századi, még nem feltétlen értéktelen. Ezt számos szempont alapján szakértőnek kell megítélnie. (Hozzáteszi: egy-egy műemlék-helyreállításkor jogszabályi kötelezettség úgynevezett értékleltár készítése, melyben az erre jogosult szakértőnek nem csak az adott épületrész, vagy tartozék korát, de a műemléki érték meglétét, vagy hiányát is rögzítenie kell.)

Győrnél szerinte sem volt könnyű erre a kérdésre választ adni, bár attól még, hogy a stallumok nem voltak az épülettel egyidősek, nem voltak értéktelenek sem. Ráadásul jól illettek a térbe, nem voltak disszonánsak, és figyelemre méltó szobrok voltak rajtuk.

Ugyanakkor ha az eltávolítás megindokolható, akkor is marad egy kérdés. Egy egyházi épülethez ugyanis mindenképpen méltatlan egy útszéli bútoráruházakban is kapható széktípus, és egy székesegyház megérdemelné, hogy egyedi tervezésű, magas minőségű bútorok kerüljenek oda – figyelmeztet Kelecsényi, hangsúlyozva, hogy az építészetnek mindig kiemelt terepe volt az egyházi építészet. Mint mondja: nem feltétlen kell az újnak minimalistának lennie, de

egy székesegyházban egyedinek és magas minőségűnek illene lennie az új berendezési tárgyaknak is.

Veress András nem teljesen így látja, vonatkozó kérdésünkre ugyanis azt válaszolta: „Ha valaki megnézi a székeket, láthatja, hogy igényes, a térbe illő szövettel vannak behúzva. Azért nem padokat készíttettünk, mert gyakran szükség van a tér átrendezésére. Természetesen a barokk padok a helyükön maradtak.”

Hogy mit kell mérlegelni a felújításkor?

Kelecsényi rámutat: a régiségérték, ahogy a múltba visszamegyünk, egyre magasabb. Egyedi esetek vannak, melyek egyedi mérlegelést kívánnak, ezeket a dolgokat nem lehet számosítani. Mérlegelni kell, hogy fellelhető-e még ilyen jellegű, jelentőségű emlék az adott korból. Ha el kell pusztítani például egy 19. század végi falképet ahhoz, hogy feltárjunk egy barokk korit, mérlegelni kell: mi az, ami előkerülhet, milyen jelentős az, amit elpusztítunk, kinek a műve, hogyan viszonyul a tér többi részéhez, a többi szempontról nem is beszélve.

Itt megemlíthetünk egy jó példát: a siklósi ágostonrendi templomban negyed évszázada azért bontották el a barokk főoltárt, mert fantasztikus gótikus freskókat találtak alatta. Annak indokoltságát senki nem vonta kétségbe.

Kelecsényi úgy látja: a historizálást ugyan többnyire érdemes kerülni, de időnként elfogadható valaminek az újrateremtése, ha volt előzmény és van róla elég információ. Mégis inkább a mai alkotó és mai ember kellene, hogy szerephez jusson, ami ugyanakkor egyáltalán nem feltétlen jelenti a minimalizmust.

Vácon Kelecsényi alapvetően a Lohr-féle freskók megtartását tartotta volna jónak, de akár szellemesebb kortárs megoldást is el tudna képzelni.

Ami elfogadhatatlan, az az, hogy semmi nem került a freskók helyére,

csak egy fehér meszelés, ami nem felel meg a katolikus hagyományoknak. 

„Az ürességnek is lehet jelentése, de a konkrét esetben inkább csak az értékvesztést látom. Ilyen előzményekkel lemeszelni a belsőt nem hozzátétel, hanem elvétel” – állítja Kelecsényi.

Lohr freskóiról a különféle szakmai vitákban ugyanakkor erősen megoszlanak a vélemények. Valaki igen jónak és értékesnek tartja őket, mások értéktelen, neobarokk alkotásnak látják -s mindkét véleményt szakmabeliek fogalmazzák meg. Kérdés, hogy ezzel együtt a teljesen fehér új festést mi indokolta – hacsaknem az, hogy „kórházias” legyen a kápolna.

Vácról először a kórház igazgatóját kerestük, akit egy hét után tudtunk elérni, és az épp külföldön tartózkodó Kozma atyához, illetve egyik munkatársához, Palotás Eszterhez irányított minket. Palotás részére elküldtük kérdéseinket, de mindezidáig nem kaptunk rájuk választ. Ha a későbbiekben reagálni kívánnak, természetesen helyet biztosítunk álláspontjuknak.

http://mandiner.hu/cikk/20180222_templomfelujitasok_riport

Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás

A nyilvánosság előtt zajlott, még a Magyar Kurír is beszámolt róla, a szentszékbe és a pápába vetett feltétlen bizalom azonban elaltatta a rá irányuló figyelmet.

Három évvel a freiburgi lázadás után az Amoris Laetitia homályos célzásokat tett a jóváhagyására, Ferenc pápa tavalyi intézkedése pedig, amely az apostoli buzdítás Buenos Aires-i értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozás" rangjára emelve hivatalossá tette, már nem hagyott kétséget afelől, hogy a csatát a lázadók nyerték - az Egyház következetes tanításának és az Egyház fegyelmének súlyos kárára.

A folyamat még nem ért véget: a lázadók harca most a freiburgi irányelvek második pontjáért, vagyis a rendezetlen együttélések szertartásos megáldásáért folyik.

Ez az a pont tehát, amikor már a múlt tapasztalatainak fényében, de a jövőben várható további fejleményekre figyelve, érdemes ismét felidéznünk az utóbbi évek legsúlyosabb lázadását: a német egyház lázadását, ami a freiburgi érsekségben kezdődött.

A "freiburgi lázadás"

Robert Zollitsch freiburgi érsek 2013. szeptemberének utolsó napjaiban "Kéznyújtás" címmel olyan lelkipásztori irányelveket bocsátott közre, amelyekben nemcsak az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta (természetesen a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül), de az ilyen párok együttélésének szertartásos megáldását is. A "Kéznyújtás"-t, amelyet az érsek rövid időn belül irányelvekből "cselekvési tervvé" minősített át, a német püspöki konferencia összes tagjának elküldte, a támogatásukat és együttműködésüket kérve az általános bevezetésükhöz.

Az irányelvek közzététele nem volt előkészítés néküli. Az egyeztetés, majd a munka szinte azonnal megindult, ahogy Ferenc pápát 2013. márciusában megválasztották (hogy kik és hogyan, arról KATT IDE). Ahogy arról a német püspöki konferencia hivatalos honlapja, a Katholisch.de is beszámolt, hasonló tervezet készítését indítványozták egy Luxemburgban tartott egyházi konferencián is, a német Würzburg egyházmegye pedig májustól június végéig magukat az újraházasodott elváltakat kérdezte egy felmérésben arról, milyen lelkipásztori kísérést képzelnének el maguknak - hogy azután e felmérés eredményére (pontosan 110 beküldött válaszra) hivatkozva támogassa az áldoztatásukat.

A merész lépéseivel Robert Zollitsch érsek tudatosan nem kockáztatta a saját pozícióját. Egyfelől a német egyházban szinte korlátlan hatalommal bírt azzal, hogy 2014. március 12-éig ő volt a német püspöki konferencia elnöke (akit az elnökségben a 2013. áprilisától Ferenc pápa személyes tanácsadójaként szolgáló Reinhard Marx bíboros követett). Másfelől Zollitsch 2013. augusztus 9-én töltötte be a 75. életévét, az emiatt automatikusan benyújtott lemondási kérelme folytán pedig az érseki tisztsége szeptember 17-én meg is szűnt. A "Kéznyújtás" így Zollitsch érsek aktív egyházszolgálatának utolsó "nagy műve" és hagyatéka lett.

A Hittani Kongregáció közbelép

Ahogy arról már a Magyar Kurír is tudósított (2013. november 19-én), a Hittani Kongregáció nevében Gerhard Müller bíboros, a Kongregáció prefektusa hivatalos levélben szólította fel (az addigra már nyugalmazott) Zollitsch érseket a freiburgi dokumentum visszavonására. Az alábbiakban a prefektus levelét közöljük, teljes és szó szerinti fordításban:

Excellenciás úr!

Főtisztelendő Érsek úr!

A 2013. október 8-án kelt 2922/13 számú levélben a Hittani Kongregáció apostoli nunciusa elküldte a kiadványtervezetet a különélő, elvált és polgárilag újraházasodott személyek lelkipásztori gondozásáról a freiburgi érsekségben, valamint a német püspöki konferencia tagjainak küldött tájékoztatását a szöveg előközléséről. A tervezet gondos átolvasása azt mutatja, hogy bár tartalmaz helyes és fontos lelkipásztori észrevételeket, a megfogalmazásában homályos, és az alábbi két pontban nem felel meg az Egyház tanításának:

"Az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek"

1. Ami az elvált és újraházasodott hívek szentségekhez járulását illeti, a Felső-rajnai püspökök 1993-as javaslatát ajánlják lelkipásztori megoldásnak: a lelkipásztorral folytatott egyeztetés után az érintettek juthatnak arra a meggyőződésre, hogy különféle módokon résztvesznek az Egyház életében, de tudatosan lemondanak a szentségek vételéről, másrészt viszont juthatnak "arra a felelős lelkiismereti döntésre" is, hogy fogadják a keresztség, a szentáldozás, a bérmálás, a bűnbánat és a betegek kenete szentségeit, ezt a döntést pedig a helyi közösség lelkipásztora "tiszteletben kell, hogy tartsa".

Ezzel az állásponttal szemben az Egyház Tanítóhivatala hangsúlyozza, hogy a pásztoroknak világosan különbséget kell tenniük az egyes szituációk között, és arra kell hívniuk az érintetteket, hogy vegyenek részt az Egyház életében, "mindazonáltal megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományt, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni" (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 1981. november 22, n. 84; lásd még e Kongregáció 1994. szeptember 14-én kelt levelét az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulásáról, amellyel a Felső-rajnai püspökök javaslatát elutasította; XVI. Benedek, Sacramentum Caritatis apostoli buzdítás, 2007. február 22., n. 29).

A Tanítóhivatalnak ez az álláspontja jól megalapozott: az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert az életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít (doktrinális ok). Az ilyen emberek Oltáriszentséghez engedése továbbá zavart keltene a hívek között az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítására vonatkozóan (lelkipásztori ok).

2. Mindemellett javaslattétel történik egy liturgikus szolgálatra is azon elvált hívek számára, akik polgári együttélésbe kezdenek. Jóllehet nyíltan kijelentésre kerül, hogy ez nem "kvázi-esküvő", a kivitelezése pedig egyszerű kell, hogy legyen, a tervezet azonban egyfajta "szertartást" kínál fel, megnyitóval, Isten igéjének meghallgatásával, áldással és gyertya átadásával, imádsággal és lezárással.

Az ilyesfajta ünnepléseket II. János Pál és XVI. Benedek kifejezetten megtiltotta: "A szentségi házasság iránti tisztelet, valamint a házastársak és családtagjaik, illetve az egész hívő közösség megbecsülése tiltja, hogy a lelkipásztor bármilyen oknál fogva, vagy bármilyen lelkipásztori megfontolásból valamilyen szertartással (ritus cuiusvis generis) hozzájáruljon az elváltak második házasságához. Egy ilyen szertartás ugyanis azt fejezné ki, hogy az új házasság érvényes szentségi házasság, és ezzel tévedést okozna a korábbi, érvényes házasság felbonthatatlanságára vonatkozóan." (Familiaris Consortio, n. 84).

Az érintett hívek számára támogatást kell felajánlani "de soha nem szabad az ilyen kapcsolatokat megáldani, nehogy a hívők körében zavar támadjon a házasság értékére vonatkozóan." (Sacramentum Caritatis, n. 29).

A fent említett elhajlások miatt az útmutató tervezetét vissza kell vonni és ki kell javítani, hogy azok a lelkipásztori megoldások, amelyek ellentétesek az Egyház tanításával, ne kapjanak hivatalos jóváhagyást. Mivel a szöveg nemcsak Németországon belül vetett fel kérdéseket, de a világ számos más részén is, és egy kényes pásztori kérdésben bizonytalansághoz vezetett, kötelességemnek éreztem Ferenc pápát tájékoztatni róla.

"Olyan megoldást találni, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának"

A Szentatyával való egyeztetés után egy cikket fogok közölni a L'Osservatore Romano 2013. október 23-ai számában, amelyben összefoglalom az Egyház kötelező tanítását ebben a témában. Ez a cikk a Vatikán hírlapjának heti kiadásában is kinyomtatásra kerül majd.

Mivel több püspök is megkeresett, és a német püspöki konferencia egy munkacsoportja foglalkozik a témával, tájékoztatni szeretném, hogy ennek a levélnek a másolatát Németország valamennyi megyéspüspökének el fogom küldeni. Abban a reményben, hogy ebben a kényes ügyben olyan lelkipásztori megoldást találunk, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának, a legjobbakat és Isten áldását kívánva

Tisztelettel,
Gerhard L. Müller
Prefektus

A levél végén tett ígéretének megfelelően Müller bíboros valóban részletes cikket tett közzé a témában a L'Osservatore Romano hasábjain, október 23-án (ennek lefordításától eltekintenénk).

Engedelmesség helyett Marx és Zollitsch is visszatámad

A Hittani Kongregáció prefektusának felszólítására Zollitsch helyett Reinhard Marx bíboros, a nem sokkal később a német püspöki konferencia elnökének megválasztott müncheni érsek válaszolt. Ahogy a Magyar Kurír erről beszámolt (ugyanúgy a november 19-ei beszámolójában):

Az érsek, aki Ferenc pápa nyolcfős tanácsadó testületének is tagja, kritikát fogalmazott meg a Hittani Kongregáció prefektusának álláspontjával szemben. A bíboros szerint „A prefektus nem zárhatja le ezt a vitát. Annak leszünk tanúi, hogy széles körű párbeszéd indul a kérdésről, de hogy milyen eredménnyel zárul, azt ma még nem láthatjuk előre”.

Marx bíboros szavai csúsztatóaknak érezhetők annak fényében, hogy Müller bíboros válasza majdnem teljesen szó szerint az előző két pápa tanítóhivatali megnyilatkozásait ismétli meg. "A vitát" az újraházasodott elváltak áldoztatásáról és szertartásos megáldásáról tehát nem a prefektus bíboros itt, hanem az előző két pápa zárta le, már sok évvel korábban.

Hasonlóan Marxhoz, Zollitsch emeritusz érsek is elutasította Müller prefektus bíborosnak a pápák és a Hittani Kongregáció nevében tett megnyilatkozását. Az érsek a 2014. márciusában tett nyilatkozatában azt is világossá tette, hogy a freiburgi irányelveknek az egyházmegyéjén messze túlmutató karriert szán: "A lelkipásztori kéznyújtásunk arra tesz kísérletet, hogy megváltoztassa a legtöbb német, osztrák és elzászi egyházmegyében működő gyakorlatot. Arról is szól, hogyan vizsgálhatunk meg minden egyes esetet, és hogyan kínálhatunk számára teljes közösséget. Kasper bíboros szintén ebbe az irányba gondolkozik, és rámutat a teológiai lehetőségekre. Hálás vagyok érte." Ehhez Zollitsch ugyanitt azt is hozzátette: "Azt hallottam, hogy Ferenc pápa nagyon dicsérte Kasper előadását" [ti. amiben az egyik 1993-as kezdeményező Felső-rajnai püspök, Walter Kasper, változatlan kitartással az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta - KV szerk.].

Amoris Laetitia: A freiburgi lázadás a példa

Mindössze három nappal Ferenc pápa szinódus(ok) utáni apostoli buzdításának, az Amoris Laetitiának a 2016. április 8-ai megjelenése után a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a Katholisch.de ezzel a beszédes címmel közölt róla beszámolót: "A freiburgi kéznyújtás a példakép?" ("Freiburger Handreichung als Vorbild?").

A cikk kiemelt bevezetője így szól:

A pápa a házasságról és családról szóló buzdításában felveti az elvált és újraházasodott személyek áldoztatásának lehetőségét az egyedi esetekben. Ez pontosan a sokat kritizált 2013-as freiburgi irányelvek kezdeményezése.

A szövegtörzsben pedig ez szerepel:

Ugyan [a pápa] közvetlenül nem kommentálja az újraházasodott elváltak áldozásának vitás kérdését, mégis azt veti fel, hogy az áldoztatásuk egyedi esetekben lehetséges. Ez pontosan a freiburgi irányelvek kezdeményezése. Talán ezzel még [a freiburgi "kéznyújtás"] példaképpé is válhat.

A cikk (még egyszer: a német püspöki kar hivatalos híroldaláé!) a keretesen kiemelt részében a freiburgi teológus papot, Eberhard Schockenhoff-ot idézi és egészíti ki:

Schockenhoff: A pápa megerősítette a freiburgi megoldást az újraházasodottakra

A freiburgi teológus, Eberhard Schockenhoff az Amoris Laetitiát az újraházasodott elváltakra vonatkozó freiburgi irányelvek világos megerősítésének látja. "Az egyházmegyének minden oka megvan rá, hogy megerősítve érezze magát az útján, és hogy még nagyobb önbizalommal folytassa azt. Ha több egyházmegye követni fogja, az még annál is jobb." - nyilatkozta vasárnap Schockenhoff. Ezzel a három Felső-rajnai püspök 1993-as kezdeményezése is teljesen más megvilágításba kerül. Azidőtájt a Vatikán kategorikusan elutasította a püspökök arra vonatkozó kezdeményezését, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozását az ő lelkiismereti döntésükre bízzák. Ferenc új dokumentuma most az újraházasodás kategorikus szentségi tiltása ellen fordult. Schockenhoff ezt paradigmaváltásnak látja.

A fentiek mellett egészen döbbenetes, hogy a folytatásban a püspöki kar híroldala nyíltan megerősíti a szakítást az Egyház tanításával:

Az [Amoris Laetitia] trükkössé válik, amikor arról van szó, hogy az elváltak áldozáshoz és minden más szentséghez engedhetők-e egy második, polgári esküvő után. Ez nem lehetséges a jelenlegi katolikus tanítás szerint, mivel az a második házasságot az első házasság állandó megtörésének tartja. Az irányelvek azonban feloldják ezt az ellentmondást: még azok a párok is, akik jól megfontolt döntéssel a tartós együttélés mellett döntöttek, és így a második, polgári házasságok is, erkölcsi elismerést érdemelnek. És intenzív lelkipásztori kísérésen keresztül az ilyen párok arra a "felelős, valódi lelkiismereti döntésre" juthatnak, hogy ismét szentáldozásban részesülhetnek.

Szétszakadt értelmezés, szétszakadt Egyház

Az Amoris Laetitia sokkolta és máig sokk alatt tartja a katolikus világot. A Krisztus és az Egyház következetes tanításához hű hívek - szemben a kasperistákkal - nem értették meg a dokumentum sajátos (freiburgi) logikáját, a homályos megfogalmazásába pedig hithű értelmezést képzeltek. Ferenc pápa a következetes hallgatást választotta, és semmilyen (előbb) tisztázó kérdésre, (majd) korrekcióra válaszolni nem volt hajlandó.

Püspökök és püspöki konferenciák szakadtak el egymástól az Amoris Laetitia értelmezésében. Különböző feltételekkel és mértékben, még egymásnak is ellentmondó elvekkel nyitotta meg az újraházasodottak áldoztatását elsőként a Buenos Aires-i régió püspökeinek útmutatója, majd a nemzeti püspöki konferenciák közül sorra a máltai, a német, és a belga konferencia (a máltai konferencia hamar megingott az útmutatója helyességében, de Ferenc pápa azonnal a megerősítésükre sietett).

Nyíltan az újraházasodottak áldoztatása ellen határozott - ugyanúgy az Amoris Laetitiára hivatkozva - a lengyel, a brazil, és a ghánai püspöki konferencia. A kérdést a ghánain kívül más afrikai püspöki kar elő sem vette: minden felülvizsgálat nélkül kitartottak az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett (ahogy tette ezt a hithűséget képviselő magyar püspöki konferencia is, Erdő Péter bíboros prímási vezetése alatt, aki a két családszinódus főrelátoraként a pápa és a világ püspökei előtt is nyíltan és bátran kiállt az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett).

A német püspöki konferencia által 2017. február 1-én kiadott hivatalos irányelvek, amelyeket az Amoris Laetitia gyakorlatba ültetésére szántak, - a rendezetlen együttélések megáldásának ötletét kivéve - lényegében mindenben megfeleltek a freiburgi javaslatoknak. A már a német püspöki kar elnökeként - és továbbra is Ferenc pápa személyes tanácsadói testületében - szolgáló Marx bíboros március 6-án arról számolt be egy sajtótájékoztatóján, hogy amikor Ferenc pápának átadta a német püspökök új dokumentumát, a pápa "örömmel fogadta" és "helyesnek találta" azt.

Gerhard Müller bíboros mindeközben kétségbeesett küzdelembe fogott azért, hogy az apostoli buzdítást az előző pápák tanításával összhangba hozza, még azután is, hogy Ferenc pápa már, egy váratlan és meglepő húzással, a Hittani Kongregáció éléről is eltanácsolta (nem tudunk szabadulni attól, hogy a prefektus bíboros kitartó próbálkozásairól ne Bandira, George Orwell "Állatfarmjának" lovára asszociáljunk).

Miközben a freiburgi irányelvekre válaszolva Müller 2013-ban még egy szóval sem említette azt a lehetőséget, hogy egy olyan pár, amelynek tagjai a saját lelkipásztorukat meg tudják győzni az első házasságuk érvénytelenségéről, de ("bizonyíthatatlanság miatt") az illetékes egyházi bíróságot nem, mégiscsak lehetőséget kaphat a szentáldozásban való részvételre, a bíboros az Amoris Laetitia elkeseredett védelmében már mindenhol ezt a kivételes, erőltetett (és hamis) példát kezdte el hirdetni.

Mi, a Katolikus Válasz szerkesztői lényegében a dubia bíborosok hozzáállásában osztoztunk: ti. miközben azt az értelmezést, hogy az Amoris Laetitia ellentmond az Egyház korábbi tanításának, nem fogadtuk el, a buzdítás önálló értelmezése helyett Ferenc pápa nyílt és egyértelmű tisztázó megnyilatkozásában bíztunk, azt reméltük és vártuk. Ez az álláspont, Müllerével együtt, 2016. decemberétől már semmilyen módon nem tartható, amikoris kiderült, hogy Ferenc pápa a Buenos Aires-i püspökök értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozásnak" minősítette. A tényt, hogy a pápa ezzel megnyitotta a lehetőséget az újraházasodott elváltak áldoztatására a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül, még a Magyar Kurír is elismerte.

Konklúzió és a jövő

Ferenc pápa az Amoris Laetitiával tehát nem csupán a kasperi, de a freiburgi lázadást is szentesítette (ahogy azóta a Magnum Principium motu propriojával a különös mércéknek örvendő német egyháznak még egy liturgikus lázadását is). Pusztán ennek a következményei is beláthatatlanok. Bárki levonhatja ugyanis ezekből a logikus következtetést, hogy egy pápával (akár Ferenccel is) és általában az Egyház Tanítóhivatalával szembeni lázadást valamely következő pápa majd úgyis jóváhagyja és rehabilitálja, csupán a lázadásban kitartónak kell lenni hozzá.

Az üzenet máris "termékeny földre" hullott. Mostanra beindult a homoszexualitás normalizálásáért és a homoszexuális párok megáldásáért folyó totális küzdelem, amelyben már meg is jelentek az első lázadó egyházmegyék. Elkezdődött az életvédelem felhigítása és a fogamzásgátlás normalizálása, az idén 50 éves Humanae Vitae enciklika felülvizsgálatával. Újból előkerült a cölibátusvita, 2019-re, latin-amerikai kezdéssel várható a nős férfiak pappá szentelése. Ferenc pápa a Katekizmust is át kívánja írni, hogy a halálbüntetést és a háborút is (tévesen) belsőleg rossz cselekedetekké nyilvánítsa.

Nehéz időknek nézünk elébe, a vég és a megoldás egyaránt bizonytalan. Immár csak a mi Urunkban bízhatunk, hogy felkel és lecsendesíti a vihart, mielőtt az Egyház hajója felborul. Kitartóan kérjük Őt erre!


http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/18/amoris_laetitia_a_megvalosult_freiburgi_lazadas

A lelkiismeret, mint zsinórmérték

„Az erkölcsi eltévelyedések eme korában tisztában kell lennünk a »lelkiismeret« valódi jelentésével”, címmel jelentetett meg egy cikket a National Cahtolic Register-ben Charles Pope, az egyik legaktívabb amerikai »médiapap«. Írása Aquinói Szent Tamás tanítását követi. A cikk bevezetője és egyik legfontosabb fejezete így hangzik:

Mostanában nagyon sok szó esik a „lelkiismeretről”. A legelterjedtebb vélemény szerint az Egyháznak respektálnia kell az emberek lelkiismeretét, azokét is, akik az Egyház tanításával szemben vagy attól távol állnak. Nos, elsőnek arról kellene szólni, hogy e vonatkozásban mit is értünk pontosan „respektálni” alatt, amit mostanában a leggyakrabban úgy értelmeznek, hogy az érintett személyt meg kell erősíteni téves elképzeléseiben.

Az Egyház lét-oka az igazság tanítása és a tévedések elleni harc. Nem az Egyház feladata, hogy aktuális vagy népszerű elképzeléseket megerősítsen. És az sem, hogy az egyes korok nézeteit visszatükrözze. Az Egyház feladata, hogy Alapítója és Feje tanítását hirdesse. Maga Jézus mondta: „Mindazt, akit szeretek, korholom és megfenyítem. Buzdulj fel és tarts bűnbánatot!” (Jel 3,19) Mindannyiunknak folytonosan szükségünk van oktatásra és állandó kiigazításra, úgy, hogy állandó fejlődés által tudatunk átformálódjon (lásd Róm 12,2: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.”)
Az Egyház tehát azáltal mutatja ki tiszteletét az iránt, akit a lelkiismerete tévedésbe vezetett, hogy szeretettel és türelemmel kioktatja és a helyes útra vezeti.

Mindazonáltal a „respektálni, tisztelni” kifejezés jelentésének tisztázásánál problémásabb a „lelkiismeret” nagyon határozatlan értelmének és bizonytalan használatának a pontosítása. Sok kifejezést, melynek egyértelmű teológiai jelentése van, a mindennapi beszédben gyakran tágabb és kevésbé pontos értelemben használnak. Ezért, ha az Egyházban beszélünk a lelkiismeretről, világosabban és egyértelműbben kell kifejezni magunkat, mint az manapság szokásos.

Manapság a legtöbb ember a lelkiismeretben nem lát többet, mint puszta megérzést a jó vagy hamis iránt. Vagy még ennél is rosszabbat: Egyesek azt hiszik, hogy mindazt, amit gondolnak vagy éreznek, a lelkiismeretük irányítja. Ily módon jelenti ki például valaki: „Lelkiismeretem megmondja nekem, hogy az, amit az Egyház egy bizonyos témában tanít, téves vagy elavult, és ezért már nem alkalmazható.” Aki ilyet mond, az úgy viselkedik, mintha a lelkiismerete olyan tekintéllyel bírna, ami az isteni törvény felett áll.
Ezen vélekedéseknek abszolút semmi közük a lelkiismeret valódi keresztény és katolikus értelmezéséhez.

…

Igaz, hogy az embernek követnie kell lelkiismerete ítéletét, azonban a lelkiismeret tekintélye nem korlátlan. Nem a lelkiismeret az utolsó és változhatatlan tekintély: az egyes ember lelkiismerete sokkal inkább diák, mint tanár. Minden ember kötelezve van arra, hogy lelkiismeretét tanulás és a tapasztalatai feldolgozása által formálja és tökéletesítse.
A lelkiismeret nem független az isteni törvénytől és a jog szerinti tekintélytől. Nem a privát sugallatra vagy értelmezésre alapul. A lelkiismeret nem állíthat fel törvényeket. A lelkiismeret feladata abból áll, hogy azt kövesse, amit Isten a természet-törvény, a kinyilatkoztatás és az Egyház által az egyes dolgokban tanít. A lelkiismeretnek nem az a feladata, hogy ennek a törvénynek ellenálljon, hanem az, hogy elfogadja és parancsait teljesítse.

A probléma természetesen már jó pár évtizede az, hogy a helyes (sok ember számára az egyetlen praktikusan kezelhető) zsinórmérték a katolikusok számára így hangzik: azt kell tenni, gondolni, „amit az Egyház tanít.” Ha azonban az Egyház rendes tanítóhivatala, a pápa és vele az egész hierarchia gyakorlatilag lemond tanítóhivatala gyakorlásáról, sőt, eretnekségeket tanít vagy csak eltűr, akkor ez a zsinórmérték kiesik. És akkor abban a történelmi helyzetben találjuk magunkat, ami még soha nem volt, mióta Isten a prófétákat és végül saját egyszülött Fiát az emberekhez elküldte, hogy törvényeit az emberekkel közöljék.

---

És akkor csak az marad egy katolikus számára, hogy szakadatlanul könyörögjön Istenhez, hogy Ő maga közvetlenül mutassa meg neki a helyes utat, és arról élete utolsó pillanatáig ne engedje letérni. És Isten biztosan meghallgat bennünket, hiszen Urunk Jézus biztosított bennünket, hogy amit egy apa e világon megtesz a gyermekeiért, annál Isten százszorta többet tesz meg gyermekeiért: „Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,9-13)
De ne csak kérjünk, hanem szakadatlanul köszönjük is meg, hogy Isten megadta nekünk a megtérés, a tisztánlátás, a hűség kegyelmét, ami egyedül teszi lehetővé, hogy azok közé tartozzunk, akiket a modern eretnekség áradata nem rántott magával.

(forrás: www.summorum-pontificum.de – 2018. február 15.)
http://www.katolikus-honlap.hu/1801/lelkiismeret.htm

S O S. IMÁK - A SZENT ANGYALOK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA A KERESZTÉNY MAGYARORSZÁGÉRT - AZ ANGYALI VÉDELEM MEGKÉRÉSE

ISTEN SZENT ANGYALAI! NAGYASSZONYUNK, ÉDESANYÁNK, ANGYALOKNAK K IRÁLYNŐJE KEZÉT FOGVA HÍVUNK, SZÓLÍTUNK, KÉ RÜNK BENNETEKET: SEGÍTSETEK!

MAGYARORSZÁG SZENT ŐRANGYALA! Te Királynőnk oldalán állsz Isten Trónja előtt;
SZENT MIHÁLY FŐANGYAL! Isten hűséges harcosa, az Égi Seregek Vezére;
SZENT GÁBRIEL ARKANGYAL! Isten Küldötte, Tanítók Vezetője;
SZENT RAFAEL ARKANGYAL! „Isten Orvosa”, a Gyógyító Angyalok Vezetője;
SZENT URIEL ARKANGYAL! A Te, aki „Fényeddel el űzöd a démonokat”;
Benneteket hívunk és kérünk teljes szívvel Isten Szent Angyalai , hogy mind a 9 ANGYALI KAR ERŐS VÉDELMÉVEL LÁSSÁTOK EL SZŰZANYA ORSZÁGÁT, Magyarországot és az egész Kárpát-medencét, annak minden lakóját a most következő, embert próbáló időkben, a külső–belső támadások kereszttüzében. Veletek – Isten Szent Angyalaival - történő összefogásunk most induló új szakasza legyen erős, é s egyre erősebb az „Idők végéig”, és történjen minden az Úr vezetése és Akarata szerint, Isten dicsőségére! Ámen.
MEGERŐSÍTETT, KITÜNTETETT VÉDELEMMEL LÁSSÁTOK EL:
- AZ EGYHÁZI VEZETŐKET, papjainkat, és POLITIKUSAINKAT, - különösen az egész Magyar népet befolyásoló döntésekben. Védjétek és Isten különös Kegyelmével erősítsétek meg lelkükben az igaz, megalkuvás nélküli apostoli lelkületet, és a Szellemi Örökségként ránk hagyományozott kereszténység iránti védelem felelősségét, és ennek szükséges tetteit! Őrizzétek testi épségüket, segítsétek kitartó lelkierővel őket, és ügyeljetek rá, hogy hivatalukat Isten dicsőségére, és a Nemzet javára fordítva, testben és lélekben egészségesen, és igazságosan működtessék! -
KÉRJÜK AZ ERŐS VÉDELMET minden földalatti és föld feletti természeti kincsünkre, + termőföldünkre, vizeinkre és tisztaságukra, valamint a levegőég tisztaságára. Ugyanígy kérjük az erős védelmet miden fontos építményünkre: középületekre, közútjainkra, repülőtereinkre, Metróra, vasúti,- és buszpályaudvarainkra, fizikai síkú élettereinkre, országépítési munkánk eredményeire... Leplezzétek le, és távolítsátok el mindenhonnan a gonoszság ártó erőit!
- FOKOZOTT VÉDELMET KÉRÜNK ŐRANGYALAINKKAL EGYÜTT, minden magyar ember, ifjúságunk, gyermekeink számára, biztosítsátok lelkükben Isten Szeretet-tervének kibontakozását. Fokozott őrizettel segítsétek az idősek és betegségben küzdőket a Hazafelé vezető úton. Nyissátok ki a szíveket és az elméket Isten Irgalmára, de Igazságosságára is, és Égi Édesanyánk, Királynőnk Szeretetére, valamint a Két Szent Szív Vezetésének Kegyelmi lehetőségeire! A „Szeretet és Igazság Szent Angyalai” erősítsenek minden jó szándékú embert, aki ebben a Hazában Isten iránti hűséggel él, valamint a Béke, és a Szeretet Országának eljövetelén dolgozik.
Kérünk Téged SZENT MIHÁLY ARKANGYAL, mint az Égi Seregek Fővezérét, hogy:
- Nagy, erős Szent Angyalaiddal vedd körbe, védelmezd országhatárainkat, és az egész Kárpát-medencét minden idegen uralomtól, az erőszakos lelki-szellemi rombolás minden formájától! Segíts bennünket Szent Mihály, hogy Istennek a Nemzetünkkel kapcsolatos Terve maradéktalanul megvalósulhasson e Hazában!
- Állíts komoly, Isten Igazságát védelmező Angyalokat a parlamenti tanácstermekbe, és minden tanácskozási helyre, akik lefogják a széthúzó, hatalom és pénzéhes erőket, helyette Isten Szeretetét és Irgalmas vezetési szándékát sugározzák a jelenlévőkre.
- Erős, harcos, Szent Angyalaiddal végy körbe minden gyülekezési helyet, tárgyalótermet, az épületeket és a tereket! Isten Igazságával leplezzél le, és – még időben – szüntessél meg minden veszedelmes, romboló hatású tervet, távolíts el minden ártó kezet, időben oszlass fel minden istenellenes erő által működtetett csoportosulást.
+ A Szent Angyalok közvetítsék Isten Áldását minden rendezvényre, összejövetelre, hogy megnyilvánulhasson a jó szándék és a jóakarat!
+ Körbe vesszük a felsorolt helyszíneket, házainkat, otthonunkat, és azok minden lakóját, külön-külön és együttesen is; fontos közintézményeinket és épületeinket, valamint egész Magyarországot a Szent Vér koszorújával.
+ Egész imánkat, és a benne foglaltakat a Szűzanya Szeplőtelen Szívére helyezve az Úr Jézusnak, mint a Királyok Királyának Irgalmas vezetésére bízzuk. Ámen.

„ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART, JÓKEDVVEL, BŐSÉGGEL! NYÚJTS FELÉJE VÉDŐ KART, HA KÜZD ELLENSÉGGEL! ...” Ámen.
„HAZÁDNAK RENDÜLETLENÜL LÉGY HÍVE, Ó MAGYAR, BÖLCSŐD AZ, S MAJDAN SÍROD IS, MELY ÁPOL S ELTAKAR.... A NAGY VILÁGON E KÍVŰL NINCSEN SZÁMODRA HELY; ÁLDJON VAGY VERJEN SORS KEZE: ITT ÉLNED S HALNOD KELL!”

2018-02-14. www.marianus.eoldal.hu M.G.Mária Ez az SOS. ima szorosan kapc solódik a II./4/3-as fejezet: „ 2018.02.10.-IMA és a SZENT ANGYALOK segítségül hívása” című íráshoz.