A nyilvánosság előtt zajlott, még a Magyar Kurír is beszámolt róla, a szentszékbe és a pápába vetett feltétlen bizalom azonban elaltatta a rá irányuló figyelmet.
Három évvel a freiburgi lázadás után az Amoris Laetitia homályos célzásokat tett a jóváhagyására, Ferenc pápa tavalyi intézkedése pedig, amely az apostoli buzdítás Buenos Aires-i értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozás" rangjára emelve hivatalossá tette, már nem hagyott kétséget afelől, hogy a csatát a lázadók nyerték - az Egyház következetes tanításának és az Egyház fegyelmének súlyos kárára.
A folyamat még nem ért véget: a lázadók harca most a freiburgi irányelvek második pontjáért, vagyis a rendezetlen együttélések szertartásos megáldásáért folyik.
Ez az a pont tehát, amikor már a múlt tapasztalatainak fényében, de a jövőben várható további fejleményekre figyelve, érdemes ismét felidéznünk az utóbbi évek legsúlyosabb lázadását: a német egyház lázadását, ami a freiburgi érsekségben kezdődött.

A "freiburgi lázadás"

Robert Zollitsch freiburgi érsek 2013. szeptemberének utolsó napjaiban "Kéznyújtás" címmel olyan lelkipásztori irányelveket bocsátott közre, amelyekben nemcsak az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta (természetesen a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül), de az ilyen párok együttélésének szertartásos megáldását is. A "Kéznyújtás"-t, amelyet az érsek rövid időn belül irányelvekből "cselekvési tervvé" minősített át, a német püspöki konferencia összes tagjának elküldte, a támogatásukat és együttműködésüket kérve az általános bevezetésükhöz.
Az irányelvek közzététele nem volt előkészítés néküli. Az egyeztetés, majd a munka szinte azonnal megindult, ahogy Ferenc pápát 2013. márciusában megválasztották (hogy kik és hogyan, arról KATT IDE). Ahogy arról a német püspöki konferencia hivatalos honlapja, a Katholisch.de is beszámolt, hasonló tervezet készítését indítványozták egy Luxemburgban tartott egyházi konferencián is, a német Würzburg egyházmegye pedig májustól június végéig magukat az újraházasodott elváltakat kérdezte egy felmérésben arról, milyen lelkipásztori kísérést képzelnének el maguknak - hogy azután e felmérés eredményére (pontosan 110 beküldött válaszra) hivatkozva támogassa az áldoztatásukat.
A merész lépéseivel Robert Zollitsch érsek tudatosan nem kockáztatta a saját pozícióját. Egyfelől a német egyházban szinte korlátlan hatalommal bírt azzal, hogy 2014. március 12-éig ő volt a német püspöki konferencia elnöke (akit az elnökségben a 2013. áprilisától Ferenc pápa személyes tanácsadójaként szolgáló Reinhard Marx bíboros követett). Másfelől Zollitsch 2013. augusztus 9-én töltötte be a 75. életévét, az emiatt automatikusan benyújtott lemondási kérelme folytán pedig az érseki tisztsége szeptember 17-én meg is szűnt. A "Kéznyújtás" így Zollitsch érsek aktív egyházszolgálatának utolsó "nagy műve" és hagyatéka lett.


A Hittani Kongregáció közbelép

Ahogy arról már a Magyar Kurír is tudósított (2013. november 19-én), a Hittani Kongregáció nevében Gerhard Müller bíboros, a Kongregáció prefektusa hivatalos levélben szólította fel (az addigra már nyugalmazott) Zollitsch érseket a freiburgi dokumentum visszavonására. Az alábbiakban a prefektus levelét közöljük, teljes és szó szerinti fordításban:
Excellenciás úr!
Főtisztelendő Érsek úr!
A 2013. október 8-án kelt 2922/13 számú levélben a Hittani Kongregáció apostoli nunciusa elküldte a kiadványtervezetet a különélő, elvált és polgárilag újraházasodott személyek lelkipásztori gondozásáról a freiburgi érsekségben, valamint a német püspöki konferencia tagjainak küldött tájékoztatását a szöveg előközléséről. A tervezet gondos átolvasása azt mutatja, hogy bár tartalmaz helyes és fontos lelkipásztori észrevételeket, a megfogalmazásában homályos, és az alábbi két pontban nem felel meg az Egyház tanításának:

"Az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek"
1. Ami az elvált és újraházasodott hívek szentségekhez járulását illeti, a Felső-rajnai püspökök 1993-as javaslatát ajánlják lelkipásztori megoldásnak: a lelkipásztorral folytatott egyeztetés után az érintettek juthatnak arra a meggyőződésre, hogy különféle módokon résztvesznek az Egyház életében, de tudatosan lemondanak a szentségek vételéről, másrészt viszont juthatnak "arra a felelős lelkiismereti döntésre" is, hogy fogadják a keresztség, a szentáldozás, a bérmálás, a bűnbánat és a betegek kenete szentségeit, ezt a döntést pedig a helyi közösség lelkipásztora "tiszteletben kell, hogy tartsa".
Ezzel az állásponttal szemben az Egyház Tanítóhivatala hangsúlyozza, hogy a pásztoroknak világosan különbséget kell tenniük az egyes szituációk között, és arra kell hívniuk az érintetteket, hogy vegyenek részt az Egyház életében, "mindazonáltal megerősíti a Szentírásra támaszkodó hagyományt, mely szerint a válás után újra megházasodott híveket nem engedi szentáldozáshoz járulni" (II. János Pál, Familiaris Consortio apostoli buzdítás, 1981. november 22, n. 84; lásd még e Kongregáció 1994. szeptember 14-én kelt levelét az elvált és újraházasodott hívek szentáldozáshoz járulásáról, amellyel a Felső-rajnai püspökök javaslatát elutasította; XVI. Benedek, Sacramentum Caritatis apostoli buzdítás, 2007. február 22., n. 29).
A Tanítóhivatalnak ez az álláspontja jól megalapozott: az újraházasodott elváltak maguk akadályozzák meg, hogy szentáldozásban részesülhessenek, mert az életkörülményeik objektíven ellentmondanak annak a Krisztus és Egyháza közötti szeretetnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít (doktrinális ok). Az ilyen emberek Oltáriszentséghez engedése továbbá zavart keltene a hívek között az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságáról szóló tanítására vonatkozóan (lelkipásztori ok).

2. Mindemellett javaslattétel történik egy liturgikus szolgálatra is azon elvált hívek számára, akik polgári együttélésbe kezdenek. Jóllehet nyíltan kijelentésre kerül, hogy ez nem "kvázi-esküvő", a kivitelezése pedig egyszerű kell, hogy legyen, a tervezet azonban egyfajta "szertartást" kínál fel, megnyitóval, Isten igéjének meghallgatásával, áldással és gyertya átadásával, imádsággal és lezárással.
Az ilyesfajta ünnepléseket II. János Pál és XVI. Benedek kifejezetten megtiltotta: "A szentségi házasság iránti tisztelet, valamint a házastársak és családtagjaik, illetve az egész hívő közösség megbecsülése tiltja, hogy a lelkipásztor bármilyen oknál fogva, vagy bármilyen lelkipásztori megfontolásból valamilyen szertartással (ritus cuiusvis generis) hozzájáruljon az elváltak második házasságához. Egy ilyen szertartás ugyanis azt fejezné ki, hogy az új házasság érvényes szentségi házasság, és ezzel tévedést okozna a korábbi, érvényes házasság felbonthatatlanságára vonatkozóan." (Familiaris Consortio, n. 84).
Az érintett hívek számára támogatást kell felajánlani "de soha nem szabad az ilyen kapcsolatokat megáldani, nehogy a hívők körében zavar támadjon a házasság értékére vonatkozóan." (Sacramentum Caritatis, n. 29).

A fent említett elhajlások miatt az útmutató tervezetét vissza kell vonni és ki kell javítani, hogy azok a lelkipásztori megoldások, amelyek ellentétesek az Egyház tanításával, ne kapjanak hivatalos jóváhagyást. Mivel a szöveg nemcsak Németországon belül vetett fel kérdéseket, de a világ számos más részén is, és egy kényes pásztori kérdésben bizonytalansághoz vezetett, kötelességemnek éreztem Ferenc pápát tájékoztatni róla.

"Olyan megoldást találni, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának"
A Szentatyával való egyeztetés után egy cikket fogok közölni a L'Osservatore Romano 2013. október 23-ai számában, amelyben összefoglalom az Egyház kötelező tanítását ebben a témában. Ez a cikk a Vatikán hírlapjának heti kiadásában is kinyomtatásra kerül majd.
Mivel több püspök is megkeresett, és a német püspöki konferencia egy munkacsoportja foglalkozik a témával, tájékoztatni szeretném, hogy ennek a levélnek a másolatát Németország valamennyi megyéspüspökének el fogom küldeni. Abban a reményben, hogy ebben a kényes ügyben olyan lelkipásztori megoldást találunk, amely teljességgel megfelel az Egyház tanításának, a legjobbakat és Isten áldását kívánva
Tisztelettel,
Gerhard L. Müller
Prefektus
A levél végén tett ígéretének megfelelően Müller bíboros valóban részletes cikket tett közzé a témában a L'Osservatore Romano hasábjain, október 23-án (ennek lefordításától eltekintenénk).


Engedelmesség helyett Marx és Zollitsch is visszatámad

A Hittani Kongregáció prefektusának felszólítására Zollitsch helyett Reinhard Marx bíboros, a nem sokkal később a német püspöki konferencia elnökének megválasztott müncheni érsek válaszolt. Ahogy a Magyar Kurír erről beszámolt (ugyanúgy a november 19-ei beszámolójában):
Az érsek, aki Ferenc pápa nyolcfős tanácsadó testületének is tagja, kritikát fogalmazott meg a Hittani Kongregáció prefektusának álláspontjával szemben. A bíboros szerint „A prefektus nem zárhatja le ezt a vitát. Annak leszünk tanúi, hogy széles körű párbeszéd indul a kérdésről, de hogy milyen eredménnyel zárul, azt ma még nem láthatjuk előre”.
Marx bíboros szavai csúsztatóaknak érezhetők annak fényében, hogy Müller bíboros válasza majdnem teljesen szó szerint az előző két pápa tanítóhivatali megnyilatkozásait ismétli meg. "A vitát" az újraházasodott elváltak áldoztatásáról és szertartásos megáldásáról tehát nem a prefektus bíboros itt, hanem az előző két pápa zárta le, már sok évvel korábban.
Hasonlóan Marxhoz, Zollitsch emeritusz érsek is elutasította Müller prefektus bíborosnak a pápák és a Hittani Kongregáció nevében tett megnyilatkozását. Az érsek a 2014. márciusában tett nyilatkozatában azt is világossá tette, hogy a freiburgi irányelveknek az egyházmegyéjén messze túlmutató karriert szán: "A lelkipásztori kéznyújtásunk arra tesz kísérletet, hogy megváltoztassa a legtöbb német, osztrák és elzászi egyházmegyében működő gyakorlatot. Arról is szól, hogyan vizsgálhatunk meg minden egyes esetet, és hogyan kínálhatunk számára teljes közösséget. Kasper bíboros szintén ebbe az irányba gondolkozik, és rámutat a teológiai lehetőségekre. Hálás vagyok érte." Ehhez Zollitsch ugyanitt azt is hozzátette: "Azt hallottam, hogy Ferenc pápa nagyon dicsérte Kasper előadását" [ti. amiben az egyik 1993-as kezdeményező Felső-rajnai püspök, Walter Kasper, változatlan kitartással az újraházasodott elváltak Oltáriszentséghez engedését indítványozta - KV szerk.].


Amoris Laetitia
: A freiburgi lázadás a példa

Mindössze három nappal Ferenc pápa szinódus(ok) utáni apostoli buzdításának, az Amoris Laetitiának a 2016. április 8-ai megjelenése után a német püspöki konferencia hivatalos híroldala, a Katholisch.de ezzel a beszédes címmel közölt róla beszámolót: "A freiburgi kéznyújtás a példakép?" ("Freiburger Handreichung als Vorbild?").
A cikk kiemelt bevezetője így szól:
A pápa a házasságról és családról szóló buzdításában felveti az elvált és újraházasodott személyek áldoztatásának lehetőségét az egyedi esetekben. Ez pontosan a sokat kritizált 2013-as freiburgi irányelvek kezdeményezése.
A szövegtörzsben pedig ez szerepel:
Ugyan [a pápa] közvetlenül nem kommentálja az újraházasodott elváltak áldozásának vitás kérdését, mégis azt veti fel, hogy az áldoztatásuk egyedi esetekben lehetséges. Ez pontosan a freiburgi irányelvek kezdeményezése. Talán ezzel még [a freiburgi "kéznyújtás"] példaképpé is válhat.
A cikk (még egyszer: a német püspöki kar hivatalos híroldaláé!) a keretesen kiemelt részében a freiburgi teológus papot, Eberhard Schockenhoff-ot idézi és egészíti ki:
Schockenhoff: A pápa megerősítette a freiburgi megoldást az újraházasodottakra
A freiburgi teológus, Eberhard Schockenhoff az Amoris Laetitiát az újraházasodott elváltakra vonatkozó freiburgi irányelvek világos megerősítésének látja. "Az egyházmegyének minden oka megvan rá, hogy megerősítve érezze magát az útján, és hogy még nagyobb önbizalommal folytassa azt. Ha több egyházmegye követni fogja, az még annál is jobb." - nyilatkozta vasárnap Schockenhoff. Ezzel a három Felső-rajnai püspök 1993-as kezdeményezése is teljesen más megvilágításba kerül. Azidőtájt a Vatikán kategorikusan elutasította a püspökök arra vonatkozó kezdeményezését, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozását az ő lelkiismereti döntésükre bízzák. Ferenc új dokumentuma most az újraházasodás kategorikus szentségi tiltása ellen fordult. Schockenhoff ezt paradigmaváltásnak látja.
A fentiek mellett egészen döbbenetes, hogy a folytatásban a püspöki kar híroldala nyíltan megerősíti a szakítást az Egyház tanításával:
Az [Amoris Laetitia] trükkössé válik, amikor arról van szó, hogy az elváltak áldozáshoz és minden más szentséghez engedhetők-e egy második, polgári esküvő után. Ez nem lehetséges a jelenlegi katolikus tanítás szerint, mivel az a második házasságot az első házasság állandó megtörésének tartja. Az irányelvek azonban feloldják ezt az ellentmondást: még azok a párok is, akik jól megfontolt döntéssel a tartós együttélés mellett döntöttek, és így a második, polgári házasságok is, erkölcsi elismerést érdemelnek. És intenzív lelkipásztori kísérésen keresztül az ilyen párok arra a "felelős, valódi lelkiismereti döntésre" juthatnak, hogy ismét szentáldozásban részesülhetnek.


Szétszakadt értelmezés, szétszakadt Egyház

Az Amoris Laetitia sokkolta és máig sokk alatt tartja a katolikus világot. A Krisztus és az Egyház következetes tanításához hű hívek - szemben a kasperistákkal - nem értették meg a dokumentum sajátos (freiburgi) logikáját, a homályos megfogalmazásába pedig hithű értelmezést képzeltek. Ferenc pápa a következetes hallgatást választotta, és semmilyen (előbb) tisztázó kérdésre, (majd) korrekcióra válaszolni nem volt hajlandó.
Püspökök és püspöki konferenciák szakadtak el egymástól az Amoris Laetitia értelmezésében. Különböző feltételekkel és mértékben, még egymásnak is ellentmondó elvekkel nyitotta meg az újraházasodottak áldoztatását elsőként a Buenos Aires-i régió püspökeinek útmutatója, majd a nemzeti püspöki konferenciák közül sorra a máltai, a német, és a belga konferencia (a máltai konferencia hamar megingott az útmutatója helyességében, de Ferenc pápa azonnal a megerősítésükre sietett).
Nyíltan az újraházasodottak áldoztatása ellen határozott - ugyanúgy az Amoris Laetitiára hivatkozva - a lengyel, a brazil, és a ghánai püspöki konferencia. A kérdést a ghánain kívül más afrikai püspöki kar elő sem vette: minden felülvizsgálat nélkül kitartottak az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett (ahogy tette ezt a hithűséget képviselő magyar püspöki konferencia is, Erdő Péter bíboros prímási vezetése alatt, aki a két családszinódus főrelátoraként a pápa és a világ püspökei előtt is nyíltan és bátran kiállt az újraházasodott elváltak áldoztatásának lehetetlensége mellett).
A német püspöki konferencia által 2017. február 1-én kiadott hivatalos irányelvek, amelyeket az Amoris Laetitia gyakorlatba ültetésére szántak, - a rendezetlen együttélések megáldásának ötletét kivéve - lényegében mindenben megfeleltek a freiburgi javaslatoknak. A már a német püspöki kar elnökeként - és továbbra is Ferenc pápa személyes tanácsadói testületében - szolgáló Marx bíboros március 6-án arról számolt be egy sajtótájékoztatóján, hogy amikor Ferenc pápának átadta a német püspökök új dokumentumát, a pápa "örömmel fogadta" és "helyesnek találta" azt.
Gerhard Müller bíboros mindeközben kétségbeesett küzdelembe fogott azért, hogy az apostoli buzdítást az előző pápák tanításával összhangba hozza, még azután is, hogy Ferenc pápa már, egy váratlan és meglepő húzással, a Hittani Kongregáció éléről is eltanácsolta (nem tudunk szabadulni attól, hogy a prefektus bíboros kitartó próbálkozásairól ne Bandira, George Orwell "Állatfarmjának" lovára asszociáljunk).
Miközben a freiburgi irányelvekre válaszolva Müller 2013-ban még egy szóval sem említette azt a lehetőséget, hogy egy olyan pár, amelynek tagjai a saját lelkipásztorukat meg tudják győzni az első házasságuk érvénytelenségéről, de ("bizonyíthatatlanság miatt") az illetékes egyházi bíróságot nem, mégiscsak lehetőséget kaphat a szentáldozásban való részvételre, a bíboros az Amoris Laetitia elkeseredett védelmében már mindenhol ezt a kivételes, erőltetett (és hamis) példát kezdte el hirdetni.
Mi, a Katolikus Válasz szerkesztői lényegében a dubia bíborosok hozzáállásában osztoztunk: ti. miközben azt az értelmezést, hogy az Amoris Laetitia ellentmond az Egyház korábbi tanításának, nem fogadtuk el, a buzdítás önálló értelmezése helyett Ferenc pápa nyílt és egyértelmű tisztázó megnyilatkozásában bíztunk, azt reméltük és vártuk. Ez az álláspont, Müllerével együtt, 2016. decemberétől már semmilyen módon nem tartható, amikoris kiderült, hogy Ferenc pápa a Buenos Aires-i püspökök értelmezését "hiteles tanítóhivatali megnyilatkozásnak" minősítette. A tényt, hogy a pápa ezzel megnyitotta a lehetőséget az újraházasodott elváltak áldoztatására a szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül, még a Magyar Kurír is elismerte.


Konklúzió és a jövő

Ferenc pápa az Amoris Laetitiával tehát nem csupán a kasperi, de a freiburgi lázadást is szentesítette (ahogy azóta a Magnum Principium motu propriojával a különös mércéknek örvendő német egyháznak még egy liturgikus lázadását is). Pusztán ennek a következményei is beláthatatlanok. Bárki levonhatja ugyanis ezekből a logikus következtetést, hogy egy pápával (akár Ferenccel is) és általában az Egyház Tanítóhivatalával szembeni lázadást valamely következő pápa majd úgyis jóváhagyja és rehabilitálja, csupán a lázadásban kitartónak kell lenni hozzá.
Az üzenet máris "termékeny földre" hullott. Mostanra beindult a homoszexualitás normalizálásáért és a homoszexuális párok megáldásáért folyó totális küzdelem, amelyben már meg is jelentek az első lázadó egyházmegyék. Elkezdődött az életvédelem felhigítása és a fogamzásgátlás normalizálása, az idén 50 éves Humanae Vitae enciklika felülvizsgálatával. Újból előkerült a cölibátusvita, 2019-re, latin-amerikai kezdéssel várható a nős férfiak pappá szentelése. Ferenc pápa a Katekizmust is át kívánja írni, hogy a halálbüntetést és a háborút is (tévesen) belsőleg rossz cselekedetekké nyilvánítsa.
Nehéz időknek nézünk elébe, a vég és a megoldás egyaránt bizonytalan. Immár csak a mi Urunkban bízhatunk, hogy felkel és lecsendesíti a vihart, mielőtt az Egyház hajója felborul. Kitartóan kérjük Őt erre!


http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/02/18/amoris_laetitia_a_megvalosult_freiburgi_lazadas