2017. október 4., szerda

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Kiengesztelődés

2017. 09. 21. Jézus
Gyermekeim! Vérrel verejtékezésem legnagyobb fájdalmát a kiengeszteletlen kapcsolataitok okozták, és okozzák ma is. Mindez a szeretetlenségből fakad, mert képtelenek vagytok megbocsátani egymásnak. Oly korban éltek, ahol az ellenséges erők mesterkedései szét akarnak szakítani minden kapcsolatot, ahol a szeretetnek a legkisebb lángja még pislákol. A sátán meg akar semmisíteni minden emberi kapcsolatot. Ne engedjétek eluralkodni ezt a lelkületet! Hit által győzzétek le a sátán uralmát. Csak, aki Belém kapaszkodik, és követ Engem, az fog megszabadulni a gonosz hatalmától. Tegyétek meg ti az első lépést haragosotok felé, és vállaljátok fel akár a megaláztatást is, csakhogy létrejöjjön a kiengesztelődés közöttetek. Keressétek meg emberi kapcsolataitokban azokat a pontokat, ahol a szeretetlenség békétlenséget okoz, és kérjétek Szentlelkemet, segítsen helyrehozni azt, amit elrontottatok. Béküljetek ki önmagatokkal, hogy könnyebb legyen megbékélni másokkal. Imádkozzatok, és hozzatok jó döntést embertársaitok felé.
2017. 09. 27.
Kedveseim! Hallgassatok az Úr szavára, és ne keményítsétek meg szíveteket, amikor gyakoroljátok a kiengesztelődést. Nehéz a kezdeményezés, mert az ember önérzetes, és nem hajlik az alázatra. Csak Jézus példáját követve indulhatunk el ezen ez úton. A világ szelleme egészen mást diktál. Pedig, ha elfogadnánk a megaláztatással járó gyötrelmeket, amelyeket Jézusnak ajánlunk, akkor sokkal boldogabbak lennénk. Legtöbbször a magunk igazát keressük, pedig Jézusnál van az Igazság. Mi, csak a magunk oldaláról láthatjuk igazunkat, amihez ragaszkodunk. De ott van még a másik fél is, aki szintén ragaszkodik saját álláspontjához. Ezért jó a döntést az Úrra bízni, és hagyni, hogy az Ő akarata érvényesüljön.
2017. 09. 28. Jézus
Gyermekeim! Nagyon várlak benneteket virrasztani. El sem tudjátok képzelni, mekkora öröm számomra, amikor hallgattok szavamra, és elfogadtok Engem. Szerető szívvel hajoljatok Hozzám, és így szemléljétek szenvedésem minden állomását. Nem is tudjátok, milyen kegyetlen gyötrelmeket kellett átélnem. Csak úgy tudjátok kimutatni velem való együttérzéseteket, ha türelemmel elviselitek megpróbáltatásaitokat, és nem zúgolódtok azokon. Kérjétek a türelem lelkét, hogy el tudjátok viselni mindazt a szenvedést, amit nektek okoztak. Alázatos szelídséggel közeledjetek azokhoz, akik rosszat kívántak, és tettek nektek. Ne viszonozzátok ezt nekik, inkább kívánjatok jót azoknak, akik gonoszul bánnak veletek. Azért fontos, hogy közelemben legyetek, mert ez által szemlélhetitek viselkedésemet. Tanuljatok Tőlem, és ha kitartotok Mellettem, és bizalommal vagytok Irántam, akkor szeretetem mindig veletek lesz.
2017. 10. 03.
Kedveseim! A szívből való kiengesztelődést nem könnyű megvalósítani. Kérnünk kell a kegyelmet, hogy a megbocsátás létrejöjjön bennünk. Ha alázattal elfogadjuk gyengeségeinket, és tudomást veszünk arról, hogy képtelenek vagyunk magunktól megbocsátani, és ezt át tudjuk adni Istennek, akkor megszületik bennünk a szív érzése is. E nélkül nem tudunk felnőni arra a kegyelemre, hogy elfogadjuk a másik embert. Nem kell mindenkiben az ellenséget látni azért, mert másként gondolkodik. Akik viszont ellenségként tekintenek ránk, azokat azért kell szeretnünk, mert Jézus szeretetet parancsol irántuk. Ne csak jót kívánjunk nekik, hanem Jézus áldást osztó kegyelmét is hintsük rájuk.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1262-kiengesztelodes-2

A kormány kiszűri a genderelméletet az oktatásból

Eltávolították a genderelméletet a nemzeti kerettantervből; a magyar fiataloknak mától az oktatási rendszer nem fogja elfogadható alternatívaként bemutatni az LMBTQ-mozgalom ideológiai alapjait – derült ki liberális sajtóorgánumok felháborodott beszámolóiból.
Eltávolították a genderelméletet a nemzeti kerettantervből, a diákok mától fogva az iskolában nem fognak találkozni a nemi szerepekkel kapcsolatos liberális nézetekkel. A HVG a Magyar Közlöny legfrissebb számára hivatkozva azt írja, “gyakorlatilag teljesen kiradírozták az oktatásból” azt, hogy a gyerekeknek “alternatív nemi felfogásokkal” kelljen foglalkozniuk.
Az új szabályozás szerint nem lehet társadalomismeret érettségi tétel „A gender-elmélet és annak kritikája”, illetve a tananyagnak nem képezheti részét ez a témakör. Törölték emellett „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai (nemi szerep vs. gender stb.)” tartalmat, aminek szintén része volt a liberálisok genderelméletének ismertetése.

“Ez mindkettő kukába kerül, az előbbi helyébe „A szexuális viselkedés biológiai aspektusai”, az utóbbi helyére „A nem kialakulása, a nemi szerepek összetevői, fejlődése” című anyag lép. Ezzel gyakorlatilag teljesen kiradírozták az oktatásból azt, hogy a gyerekeknek esélyük legyen hallani a különböző nemi felfogásokról”
írták.
Az új szabályozás szerint tehát a magyar diákok már nem kell kényszerűen foglalkozzanak a liberális szellemi áramlat bizonyos ideológiai tételeivel, illetve nem kell kötelezően megismerkedjenek az LMBTQ-mozgalom ideológiai alapjaival. A kormány ezzel a homoszexuális propaganda egy elemét vonta ki az oktatásból, ami mindenféleképpen egy pozitív fejlemény.
Amennyiben a diákok meg akarnak ismerkedni a liberális ideológia alapjaival, önszorgalomból természetesen továbbra is olvashatnak könyveket ezzel kapcsolatban, ezt semmi nem tiltja. Ami változott, hogy a személyiségfejlődésre nézve káros liberális elméletekkel ismerkedés nem lesz kötelezően ráerőltetve a gyermekekre.

http://www.hidfo.ru/2017/10/a-kormany-kiszuri-a-genderelmeletet-a-kerettantervbol/

2017. október 2., hétfő

Égi Édesanyánk üzenete 2017. október 2-án Medjugorjéból

A Szűzanya 2017. október 2-i üzenete Mirjana Soldo által
Drága gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott és mindig irgalomra és megbocsátásra kész a szívetek. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok, családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjatok jól, Fiam szerint élve minden pillanatot, és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek.

2017. október 1., vasárnap

Jézus szavai Little Pebble testvér által

LP." Jézus ma meglátogatott engem és úgy öltözködött, mint egy harcos. Fehér ruhát viselt,és piros selyemöv volt a derekán, ahol kard volt a tartójában.Fején 3 részes korona volt amelynek elején egy zöld smaragd volt,amely aranypánttal volt körbevéve,rajta az M betűvel ami a korona része volt. Én azt figyeltem meg hogy Jézus jobb kezében egy piros zafírgyűrű van. Ez volt az első alkalom, hogy láttam Jézust gyűrűt viselni. Jézus mögött több millió  angyal állt kezükben karddal.
Jézus megáldott engem, és így szólt.
"Drága fiam, irgalmas szeretetem angyala William, ma a mennyei lakosokkal együtt készen állok a nagy csatára, hogy megmentsük gyermekeinket. Szavamat beléd helyezem fiam és te emlékezni fogsz erre, amikor imádkozni fogsz kérve angyalodat, hogy nyissa ki neked.
Az Atya a fiú és a Szentlélek nevében.
" Pebble:" Majd Jézus elment. Az én Szent hírvivő angyalom, Szent Sacramessungus, Isten angyala, akit Isten néhány évvel ezelőtt adott nekem. Ő olyan, mint Szent Gábriel, közvetíti Isten szavát. Ő most előttem állt, páncélozott mellvértjén  15 csillag volt , melynek közepén egy fény áradt rám ,kinyitva előttem Isten szavát.
Az Úr  így szólt hozzám:
Még egyszer,üdvözöllek téged, szeretett végidők prófétája! A lelkekért folytatott csata nagymértékben elkezdődött,és Isten kegyelmi ideje bezárul, amelyet fel fog váltani Isten ítélete, amely szintén Szent. Isten az emberiség iránti haragja ellenére, tékozló gyermekei iránti ölelő szeretete mindig meg fog maradni.
Gyermekeim! Mennyire fáj az Én szívem az Én Társmegváltómmal, az én szeretett Édesanyámmal együtt! Gyermekeim mit csináltok? Követitek a kicsapongással, korrupcióval és bűnnel teli életet,lefokozva azt a méltóságteljes állapototokat, melyekkel Atyám megteremtett benneteket? Egoizmusotok az egekbe kiállt, és cselekedeteitek olyanok, mint a disznóké és a férgeké, követve a családjaitok gyermekeitek s lelketek összeomlását. Ellenségem a sátán hitvány ígéreteit követitek, a test örömeit,erővel és hatalommal tartjátok ellenőrzés alatt testvéreiteket, elviselhetetlen terhet raktok rájuk! Ti veletek ugyanaz fog történni mint a Furulyás történetében (Pied Piper) mint avval a báránnyal történt aki ugyanúgy megsemmisült. Egyházam a földön, ma olyan, mint a régi idők zsinagógái voltak, ahol árucikkeket adnak el úgy, mintha piacon lennének kevés vagy semmi időt se töltve avval ,hogy lelküket kegyelmekkel és erényekkel gazdagítsák szabadon, amely az én Legszentebb Szívemből jön. Pap fiaim minden egyes nap megvetik tanításaim igazságait, s ehelyett újításokat vezetnek be, úgy hogy még saját szavaimat is megváltoztatják. Ti viperák ,akik kifosztottátok egyházamat,ti , akik leromboltátok mindaz ami szent és jó volt, ti, akik félrevezettétek bárányaimat miközben a szeretetről prédikáltok, ti, akik megrontottátok mindazokat a kis lelkeket akik keresnek engem!!! Mit fogtok csinálni, amikor eljövök és kiszolgáltatlak benneteket?? Hol vannak azok a vezetők és tanítók akik az Én igazságomról beszélnek? A bűn valaha meg volt említve vagy ti mindannyian üdvözülve lesztek bűnbánat nélkül? Miért nem beszéltek a nyájamnak a tisztítótűzről és a pokolról? Vagy ezt a tanítást megtagadtátok? Az Egyházamba lévő szakadást már kijelentették ,de ez hamarosan látható lesz amikor azokra, akik vezetik,kezem le fog sújtani. A tiszta és ártatlan lelkeknek nem kell félniük Atyám haragjától, ők Szent Édesanyám által védve lesznek.
A bűnbánat az, amelyet én jobban keresek most, mint valaha hogy az Egyház lelkiismerete helyre rázódjék. Gyermekeim! Keressetek engem a bűnbánatban és a szentségekben, mivel nektek meg kell tisztítanotok a lelketeket mielőtt eljöttök hozzám, hogy részesei legyetek az én Eucharisztikus jelenlétemben a szívetekben. Tudom, hogy erősen el vagytok nyomva az ördög által, aki nemcsak a világban féktelen. Ez mélyen befurakodott az Egyházam szívébe. Ahol lehetséges vegyétek az Oltáriszentségemet nyelvre, és ahol lehetséges csak paptól fogadjátok el. Tudom hogy a papok már száműztek magukban és átadták a felelősséget a világiaknak hogy az én Szentostyámat kiosszák. Ezért a szentségtörésért drágán meg fognak fizetni (ford megj itt arról van szó hogy csak a paptól fogadhatjuk el az oltáriszentséget se a mellette álló segédtől és mástól se szabad! Csak a felszentelt pap oszthatja ki a szentostyát a híveknek) Gyermekeim ! Ismerem szorongásaitokat és aggodalmaitokat az oltáriszentség vételéről kapcsolatban. Ha nincs más alternatíva,de mégis kézbe kaptátok a szentostyát, hívjátok az angyalokat hogy helyezzék kezeiket a tiétekre, habár minden esetbe engem nyelvre kell kapnotok. Megkapva engem hogy igyatok a Szent kehelyből, nem ezt gyermekeim nem szabad!  Ez csak nagyon ritka alkalmakkor engedélyezett. Számos ilyen sértés lesz bemutatva a hierarchia által,mivel legtöbbjük a sötétségbe hullott és a legtöbbjük a kárhozat felé tart azért mert nem hisznek. Gyermekeim a homokóra üres, és a nagy megpróbáltatás az emberiségre fog szakadni.Édesanyám Fatimai jelenésének 100.évfordulója itt van.Van valami ünnepelni való? Nem nem gyermekeim , mert az Egyház még nem teljesítette az Én Édesanyám kérését hogy Oroszország fel legyen ajánlva az ő szeplőtelen szívének. Most az ő próféciája be fog teljesedni, ahol Oroszországot Isten fogja használni, hogy megostorozza és megkorbácsolja az emberiséget. Az ember azt fogja learatni, amit vetett. Nemzetek fognak megsemmisülni. Ahol Szent Péter széke kiüresedik, ahol a kommunizmus és az ateizmus,le fogja igázni az embert és minden Isteni törvényt száműz.
t
"A nagy háború és az összes természeti katasztrófa már az ajtótokban áll, amely az ember gyengesége és döntései fognak elhozni. A természet fel fog lázadni az emberiség ellen. A bűn be lesz mutatva nyilvánosan az emberiségnek szégyen érzet nélkül. Az emberek ezen elmebajos őrületeken szórakozni fognak és fel fognak lázadni Isten ellen és Isten gyermekeinek sok szenvedést fognak okozni, azért hogy a kárhozat fia a sátán és az Antikrisztus teljes dicsőségében kinyilvánítsa magát Istennel szemben és az emberiséget a szörnyeteg imádatára hívja. Az összes összeomlás amit a világban látni fogsz csak növekedni fog, addig ameddig az emberiség fel nem fogja ismerni bűnösségét és térdet nem fog hajtani. Szívemnek gyermekei nektek semmitől se kell félnetek mert az angyalok mellettetek állnak. Bízzatok és tudjátok azt, hogy az égiek szeretnek benneteket! Nagyon nagy földrengések lesznek láthatóak, amelyek földrészeket fognak felosztani. A vulkánok a világ számos részén ki fognak törni sok emberéletet követelve. A tengerek morajlani fognak és ki fognak áradni elöntve. Kemény esők és nagy tüzek fognak jönni és mindez azért fog bekövetkezni ,hogy megmutassa az emberiségnek ,hogy le kell állniuk mielőtt túl késő lenne. Gyermekeim, nektek egy jóval egyszerűbb életre kell visszatérnetek. A technológia a nyugati világban élő emberek szívét elrabolta, s az embereket buta zombikká tette. Az embereket egy hamis biztonságérzettel oltották be. A technológia gyermekeink életében istenné vált. Kérdezem gyermekeim tőletek azt, hogy kinek van haszna ebből? Gondolkodjatok el, ti a technológia rabszolgájává váltatok. A gyerekek függővé váltak és az egyszerű örömteli egészséges életet felváltották egy kompjuterizált világra, ahol rendes egészséges életre nincs szükség. Távolítsátok el magatokat saját rabszolgaságotokból. S ki áll mindezek mögött gyermekeim? Nemcsak a sátán, hanem a Globalisták, az Elit és a titkos társaságok, akik azon dolgoznak, hogy kontroll alatt tartsák az emberiséget, és a világot a ti ellenségetek az Antikrisztus kezébe adják. Szakítsátok ki magatokat a netes web-oldalaról mert ez összeomlást fog hozni lelketeknek a bennem való örök életeteknek,drága gyermekeim forduljatok hozzám, én várni fogok rátok.Forduljatok az imádsághoz,bocsássatok meg testvéreteknek, éljetek a 8 boldogság szerint, jó cselekedetekkel, jósággal, jöjjetek el hozzám szerető Jézusotokhoz. Az angyalok várnak a parancsomra. Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.



Szövegközi kép 1




http://littlepebble.org/2017/10/04/message-757-1-october-2017/#more-1950

AZ ÖRDÖG VÉLEMÉNYE A RÓZSAFŰZÉRRŐL.

Az ördög véleménye a rózsafüzérről
Francesco Bamonte, Róma hivatalos ördögűzője (Don Gabriel Amorth
tanítványa és utóda) írja most megjelent könyvében a következőket, elsősorban Pio atya tapasztalataira hivatkozva:
Szent Pio Atya gyakran beszámolt egyik álmáról, amelyben a kórusablakából – ahová a szerzetesek szoktak imára összegyűlni- kipillantva a téren végtelen nagy tolongást látott. Pio atya megkérdezte, kik vagytok, mit akartok? A tömeg kórusban, egyszerre, és fülsiketítően, torkaszakadtából ordította: „Pio atya halálát!” A szerzetes ekkor vette csak észre, hogy akiket emberi személynek nézett, valójában démonok. E szavak hallatára visszament a kórusra imádkozni, s a Szűzanyát látta közeledni, aki anyai tekintettel, és határozott mozdulattal kezébe nyomta a rózsafüzért, mondván, hogy ezzel a fegyverrel kezedben te leszel a győztes. Pio atya ekkor visszatért az ablakhoz, és megmutatta a kezében lévő rózsafüzért. Rémületében minden démon a földre vetette magát.”
„ Ördögűzői tapasztalataim során észrevettem, hogy az ördög számára egyetlen nem liturgikus ima sem annyira gyűlöletes, mint a szent rózsafüzér.
… Egyik október 7-én, a Rózsafüzér Királynőjének napján, mikor elővettem zsebemből a rózsafüzért, rögtön így szólt a démon: „Fájdalmat okoztok nekem azokkal a szemekkel, ti nyavalyások. És nyavalyások azok is, akik ezt csinálják!(Valószínűleg azokra utalt, akik a rózsafüzéreket készítik.) Parancsoló hangnemben megkérdeztem, miért bosszantanak annyira azok a szemek? „ Mert annyi ütést kapok. Hagyjátok abba!” Ekkor ráhelyeztem a megszállott személyre a rózsafüzért. A démon pedig ordított: „Súlyos! Összenyom, vegyétek le, összenyom!”
… „Más kifejezések a rózsafüzérről különböző ördögűzések alkalmával:
„ Minden szem, amit imádkoztok, ostoroz, és éget!”
„Rosszul vagyok, amikor annak a füzérnek a titkait szemlélitek. Ütlegeltek vele.”
„Gyűlölöm a rózsafüzért, mert szeretetfüzér, amely mindenkit Velük* egyesít”
(* Jézussal és Máriával; e nevek kimondását kerülik, mert maga a név kimondása is égeti őket.)
„ Ha mindegyikőtök tudná, azonnal végem lenne. Ha mindenki hittel imádkozná a rózsafüzért, ezt a nyavalyatörést.”
„ Undorító, undorító, undorító, undorító, undorító, undorító!”
„Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok. Má..ár..i…a (- rettenetes erőfeszítés árán képes kimondani ezt a nevet- ) Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni a világot. „
„ A gonosz lélek egy más alkalommal kifejezésre juttatta Mária közbenjárói hatalmát, és Jézus azon döntését, hogy minden kegyelmet Mária Szeplőtelen Szívén keresztül juttat az emberiségnek.”
( Részletek a „Szűz Mária harca a Gonosszal az ördögűzések alatt” című könyvből).

2017. szeptember 29., péntek

Müller bíboros: “ha bárki bármely megjegyzést tesz az Amoris Laetitia-val kapcsolatban, elbocsájtják".

Maike Hickson írása a onepeterfive.com honlapon jelent meg 2017. szeptember 29-én.


Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa, széleskörű videó-interjút adott Edward Pentin-nek, a National Catholic Register római tudósítójának. A riport egyéb aspektusai mellett Müller bíboros első ízben ismerte el a nyilvánosság előtt, hogy a Hittani Kongregáció nem vett részt az Amoris Laetitia pápai buzdítás végső szerkesztésében, sőt, ő személy szerint nem is tudja, ki végezte el a dokumentum végső szerkesztését. A szeptember 29-én adott interjúban Müller bíboros először fedte fel, mennyire félelemmel teli a légkör Rómában manapság. Arra is felszólított, hogy folytatni kell a vitát a dubia-ról, és védelmébe vette Carlo Caffarra bíborost mint erkölcsteológust. A következőkben a hosszú interjú legérdekfeszítőbb témáit érintjük, amelyben explicit beszél bizonyos emberekről, akik a Vatikánban kémkednek.


[Müller bíboros:] A karrieristákat és az opportunistákat nem lenne szabad előléptetni, azokat pedig, akik felkészült munkatársak, nem lenne szabad kizárni minden ok nélkül vagy elbocsájtani a Kúriából. Ez nem jó. Hallottam itt házon belül, hogy a Kúriában dolgozó emberek nagy félelemben élnek: Ha a legkisebb sértő vagy kritikai szót is kiejtik a szájukon, a besúgók azonnal jelentik a Szentatyának, és a hamisan bevádolt embernek nincs semmi esélye arra, hogy megvédje magát. Ezek az emberek, akik rosszat és hazugságokat mondanak embertársaikról, megsértik és megzavarják az igaz hitet, a másik ember jó hírét, akit pedig fivérüknek neveznek.

Az evangélium és Jézus szavai nagyon kemények azok ellen, akik besúgják embertársaikat, és akik megteremtik a gyanú rossz légkörét . Hallottam, hogy senki sem beszél; mindenki fél, mert besúghatják. Ez nem felnőtt emberekhez méltó magatartás, hanem olyan, mint egy bentlakásos iskolai kollégium.

[Edward Pentin:] Egy tekintélyes egyházi ember névtelenséget kérve a "terror uralmának" nevezte.

[Müller bíboros:] Ugyanez folyik egyes teológiai fakultásokon is - ha valaki bármi megjegyzést vagy kérdést tesz fel az Amoris Laetitia-val kapcsolatban, azonnal kirúgják. Ez nem az érettség jele. A dokumentum 351. lábjegyzetének bizonyos értelmezése nem lehet annak a kritériuma, hogy valaki püspök lehessen. Egy leendő püspöknek az evangélium tanúságtevőjének, az apostolok utódának kell lennie, és nem csak olyan valakinek, aki a pápa egyik pasztorális dokumentumának bizonyos szavait ismételgeti érett teológiai megfontolás nélkül . (...)

[Edward Pentin:] Az Amoris Laetitia-t, a kritikájától való félelmet és a dubia-ra nem adott választ illetően nem ironikus, hogy mindez a pápának a parrhesiá-ra (nyíltan és őszintén beszélni) és a párbeszédre vonatkozó kívánsága ellenében történik?

[Müller bíboros:] Mindenkinek, aki püspök, bíboros vagy pápa lesz, különbséget kell tudnia tenni a személlyel szemben megfogalmazott és a küldetésével szemben megfogalmazott kritika között. Ferenc Szentatyának tudnia kell, hogy nagyon fontos, hogy azok, akik segíteni akarnak azoknak, akik távol állnak az Egyháztól, az Egyház hitétől, Jézus Krisztustól, elfogadják a szándékát.

... Ez a vita nem ellene van, nem a szándékai ellen van, de szükség van némi magyarázatra. A múltban folytattunk vitákat a hitről és annak a pasztorális alkalmazásáról. Ilyen nem először fordul elő az Egyházban, miért nem tanulunk az Egyházban erről szerzett nagy tapasztalatunkból, hogy jól megalapozott vitát folytathassunk a hitről, az Egyház életéről, nem személyeskedve és megosztva? Ez nem a személye elleni személyes kritika lenne, mindenkinek el kell ismernie és tiszteletben kell tartania a nagy felelősségét. Nagyon nagy veszélyt jelent az Egyház számára, hogy egyes ideológiai csoportosulások kinevezik magukat az Amoris Laetitia kizárólagos őrének és helyes értelmezőjének. Úgy érzik, joguk van mindenkit, aki ellenkező állásponton van, butának, merevnek, ódivatúnak, középkorinak stb. titulálni.

Senki sem mondhatja például, hogy Caffarra bíboros semmit sem ért az erkölcsteológiához. Időnként keresztény-ellenes cikkeket is nyomtatnak a L’Osservatore Romano-ban, a Vatikán félhivatalos újságjában, vagy adnak le a média különböző szerveinek, hogy vitát és frázis-puffogtatást generáljanak. Ez nem segít nekünk a jelen helyzetben - azt csak egy mélyreható teológiai elemzés tenné meg.

Ezekből a megfigyelésekből és megjegyzésekből Ferenc pápa pápaságára nézve súlyos következtetéseket lehet levonni, mivelhogy ő a felelőse a Rómában uralkodó félelem és gyanakvás légkörének; valamint bizonyos ortodox klerikusok és laikusok elnyomásának (mint ahogyan az a nagy tiszteletnek örvendő Josef Seibert professzorral is történt.)

Az interjú egy másik részében Müller bíboros azt állítja az Amoris Laetitia körül zajló zavaros helyzetet tekintve, hogy valahogyan ez nem a pápa hibája: "Úgy gondolom, hogy a pápa nem hibáztatható ezért a zűrzavarért, hanem Jézus Krisztus azért jelölte ki, hogy legyőzze ezt a zűrzavart."

Müller bíborosnak legalább volt annyi bátorsága, hogy sok igazságot elmondjon ebben az interjúban, és valószínűleg ezért meg fog szenvedni. De azért udvariasan meg lehetne kérdezni tőle, miért nem szólítja fel azt az embert, hogy álljon ki, aki végül is ténylegesen felelős ezért a helyzetért, a katolikus Egyházban folyó állapotokért és ügyekért: magát Ferenc pápát. Nem kötelességünk lenne mindnyájunknak, hogy hűségesen szembeszegüljünk vele, amiért a félelem és a gyanakvás légkörét megteremtette, és az ortodox igaz tanítás elnyomásáért? Végül is nem magának Krisztusnak az igazsága az, amelyről tiszteletteljesen beszélünk?

Hamispróféta jezsuitái egy picit mintha eltávolodtak volna a katolikus egyháztól.

George Saju jezsuita szerzetes a múlt héten Budapestre érkezett az Ars Sacra Fesztiválra, és ha már eljött, akkor egy pesti katolikus templomban ízelítőt adott abból, hogy mi az a jezsuita szabadosság, ami miatt egyre erősebb az ellenállás a katolikus egyházon belül a jezsuita szerzetesből egyházfővé avatott Ferenc pápával és liberális nézeteivel szemben.
A katolikus egyházon belül a sokak szerint túlzott önállóságban és szabadosságban működő jezsuita szerzetesrendhez tartozó Saju egy olyan szakrális táncelőadást tartott az egyik pesti katolikus templomban, ami a maga példátlanul döbbenetes mivoltában magyarázatul szolgál arra, hogy milyen egyházat és hitéletet képzel is el a dél-amerikai jezsuitából lett Ferenc pápa a katolikus hívők közössége számára.
George Saju a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban tartott misén a szentbeszéd alatt úgymond indiai stílusú dicsőítő táncot mutatott be indiai buggyos nadrágban és meztelen felsőtesttel.
A templomi szertartás közben félmeztelenül és kifestve, indiai zenére örömtáncot járó jezsuita szerzetes úgymond azt volt hivatott bemutatni a magyar katolikus hívők közössége számára, hogy a Jézus Társasága (a jezsuiták szerzetesrendje) milyen tágan is képes értelmezni a katolikus hitet.
A katolikus tanítás tág értelmezése azonban kezd egyre több ember számára ijesztő és terhes lenni az egyházban. Nemcsak a migránsokkal vagy éppen a klímaváltozással kapcsolatos liberális nézetei miatt, hanem számos, alapvetően a katolikus hagyományokkal szembemenő iránymutatása következtében is folyamatosan nő a Ferenc pápával és a nézeteivel szembeni ellenállás mind a hívők, mind pedig a klérus körében.


Vincze Viktor Attila

‘Apokaliptikus’: a filiális korrekció szervezője szakadásra figyelmeztet, ha a tévedéseket nem korrigálják

Az alábbiakban a Lifesitenews 2017. szeptember 29-én Pierantoni professzorral készített interjúját közöljük, itt a petersziklaja.hu magyar verzióját publikáljuk. Pierantoni, aki Rómában született és jelenleg a középkori filozófia professzora a Chilei Egyetem Filozófia Karán, egyike azon laikus tudósoknak, aki segített formába önteni a filiális korrekciót.
Professor Pierantoni, személyesen mi indította Önt arra, hogy részt vegyen a Filiális Correkció kezdeményezésében? Ennek magyar nyelvű ismertetését lásd itt!
A korrekció teljes szövege angol, olasz, spanyol, francia, német, és portugál nyelveken, kiegészítő dokumentumokkal és az aláírók listájával együtt egy külön e célra létrehozott internetes oldalon található meg, correctiofilialis.org cím alatt.
Azonnal el kezdtem gondolkozni ezen, amint kijött az Amoris Laetitia dokumentuma. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, amikor de Mattei professzor cikkét (“Prime impressioni su un document catastrofico,” Corrispondenza Romana), és Schneider püspök pápának címzett nyílt levelét olvastam, amely az első és legerősebb reakciók egyike volt azok közül, ami megjelent. Tovább nyomoztam és olvastam a cikkeket, amelyek a témában megjelentek. Ezért folyamatosan gondolkoztam is róla. Természetesen addig a pontig, amíg hozzászoktam ahhoz a gondolathoz, hogy ebbe nem kellene laikusoknak belekeveredni, mert vannak püspökeink és bíborosaink. De aztán megértettem, hogy a püspökük és bíborosok nem sokat tesznek, leszámítva Schneider püspököt, azután pedig Burke, Caffarra, Brandmüller és Meisner bíborosokat. Szóval úgy éreztem, hogy tenni kell valamit.
Szeptemberben megírtam az első cikkemet a témában, párhuzamot húzva a jelenlegi helyzet és az ariánus viták között, amelyet Schneider püspök javasolt. Azóta ez a gondolat soha nem hagyott nyugodni. 2017 áprilisában felkérést kaptam arra, hogy részt vegyek a Rómában megrendezett nemzetközi konferencián, amely öt kontinensen felszólalói voltak jelen, akik az Amoris Laetitia tisztázását kérték. Ott beszéltem a Tanítóhivatal és a Hagyomány közötti szükséges kapcsolatról, valamint Liberius és Honorius pápák eretnekségéről. Ez fontos volt annak érdekében, hogy az emberek tisztában legyenek a pápai tévedhetetlenség tanításával az Egyház történelmének fényében.
Nagyon komolyan úgy éreztem, hogy fontos volt erről beszélni, mert az egyik fő probléma ebben a vitában az a tendencia, ahogy sok katolikus úgy értelmezi a pápa személyes elgondolásait vagy véletlen megnyilatkozásait, mintha azok az Egyház Tanítóhivatalának részét képeznék.
Vannak, akik azt mondják: mit tud elérni egy „filiális korrekció”?  Én mindig is úgy gondoltam, hogy az igazság kimondásával, tudományosan és megalapozott módon sok mindent el lehet érni- csak azért, mert az igazat kimondja az ember. Ez nem emberi hatalom kérdése. Természetesen az igazságot a pápa személye iránti tiszteletteljes módon kell elmondani. Azt hiszem, tisztában kell lennünk azzal is, hogy mi pápaként tiszteljük Ferencet, mert néhány ember úgy gondolja, hogy a pápai trón üres (sedekvancisták). Ez nagyon világos ügy, hogy Ferencet pápának tekintjük. Pontosan ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy ítélje el ezeket a tévedéseket.
Miért történt ez a lépés, ha a bíborosok, akik a pápa tanácsadói, formális korrekciót fognak kiadni?
A formális korrekciót már januárra megígérték. Áprilisban azonban, amikor Rómában volt a konferencia, még nem volt utalás arra, hogy Burke bíboros korrigálna. Szóval egy kis csoportban elkezdtünk gondolkodni egy laikus korrekción. Aztán júliusban, amikor korrekciónk végleges formát öltött és bizonyos számú aláírást szereztünk, nagy örömmel hallottuk, hogy Burke bíboros újra gondolkodik a korrekción. Azt is gondoltam, hogy bár a bíborosok formális korrekciójának természetesen sokkal nagyobb hatása lesz, mert konkrét küldetésük a pápának tanácsot adni, nem feltétlenül van jogi különbség. Mi is alá vagyunk rendelve a pápának, de a bíborosok is. A “filiális korrekció” néhány ellenzője azt állítja, hogy ez nem jogi jellegű aktus, és nincs jogi értelme. Én úgy gondolom, hogy igazuk van: helyesen értelmezve nincs jogi értéke. A pápa a jogi korrekció fölött áll (amint azt levélünkben is állítjuk), mert a földön senki nincs felette. De mind a bíborosok, mind a tudósok korrekciójának nagy erkölcsi értéke van. Tehát az erkölcsi érték mindkettőben közös.
Igaza van abban, hogy a bíborosok feladata a pápának tanácsot adni, de a helyreigazítás mindenkit kötelez, aki a megfelelő tudás birtokában van.
És azt hiszem, ebben az esetben a bíborosoknak szükségük van a tudósok támogatására, hiszen olyan kevesen vannak. Ha 60 bíboros lenne, akik tudósok is volnának, akkor persze értelmetlen lenne. De mivel csak ketten vannak, szükséges a laikusok és tudósok támogatása.
Talán az egyházon kívüli emberek szerint ez politikai kérdés. De ez egy teológiai, filozófiai, történelmi kérdés, amely sok tudományos munkát és sok szakértelmet igényel. Az ilyen típusú problémák széles spektrumúak. Szüksége van filozófusokra, történészekre, teológusokra.
Nagyon könnyű lenne Ferenc pápának megválaszolni a kérdéseiket, és tisztázni a dolgokat, nemde?
Természetesen igen, a gyakorlati cselekvés tekintetében. De ez azt jelentené, hogy ellentmondana sok éve tartó fő cselekvési és gondolkodási irányelveinek – nemcsak pápaként, hanem a megelőző éveit is figyelembe véve. Ez nem csupán egy tévedés, amely az életútja egy szakaszát érinti. Ezért hiszem, hogy a modernizmusnak a levelünkben való említése különösen fontos volt, mivel ez a gondolkodásmód a 20. században nagy hagyományokkal bír, és nagyon befolyásos iskolát és gondolkodásmódot hozott létre.
Gondolja, hogy a modernizmus a hét eretnek javaslat gyökere, amelyet a korrekcióban érintenek?
Igen, azt hiszem, hogy a modernizmus az alapvető ok, sokkal inkább, mint a lutheranizmus. Mert a modernizmus filozófiailag koherensebb rendszert alkot határozott előfeltevésekkel, míg a lutheranizmusnak különböző elemei vannak, amelyek nem mindig koherensek egymással. Például a modernizmus alapvető előfeltevése az, amely végső soron a német idealizmus eredője, hogy minden létező maga a történelem, tehát az igazság nem lehet megváltoztathatan, hanem fejlődnie kell. Az alapvető feltételezés az, hogy nincs igazán megváltoztathatatlan Isten (az Első Vatikáni Zsinat által elítélt tévedés), és ezáltal az igazságnak sincs megváltoztathatatlan szilárdsága, de valahogy Isten azonosítja magát a teremtéssel (az Első Vatikáni Zsinat által elítélt másik tévedés), és így fejlődik a történelem. Ebben az értelemben lehet valami igaz a negyedik században, és ugyanaz hamis a huszonegyedikben. E felfogás szerint a mai tanításnak nem kell logikusan koherensnek lennie a korábbi tanítással: elegendő kijelenteni, hogy ugyanaz az univerzális „Substantia” – Isten, Valóság vagy Élet – mai napig beszél, ahogy a jelenlegi tanítóhivatal által is beszél, és nincs értelme a korábbi tanítással szembeállítani. Ez a filozófiai alapja olyan axiómának, mint például: „A valóság felette áll az eszméknek” (lásd Evangelii gaudium, 233). Végül azonban nyilvánvaló, hogy ez az ellentmondás elvének elhagyásához vezet: ezért hallhatunk manapság Rómában olyan kijelentéseket, mint Fr. Spadaro már híressé vált megállapítását: „kettő meg kettő egyenlő öt.” Úgy gondolom, hogy ez az ellentmondás nem csak eretnekséghez, hanem mentális betegséghez vezet. Nem túlzás, amit Sarah bíboros kijelentett a 2014-2015. évi vatikáni szinódusok egyikén, hogy „a tanítás és a gyakorlat közötti szakítás veszélyes skizofrén patológia”.
Tudna többet mondani olvasóinkat a modernizmusról?
Úgy gondolom, hogy a modernizmusban mély filozófiai probléma van magával az Isten-képpel. A modernizmusban Istent, mint változót értelmezik. Valahogy Isten substantiája immanens a világban oly módon, hogy metafizikailag nem különböztethető meg a létezés a változástól. Ha Isten a létezéssel együtt változik, akkor problém van az Istenről kialakított felfogással, és manapság ez egy nagyon erős filozófiai iskola, Hegeli eredetű. Azt hiszem, sokkal ősibb, mint egy tanítás (visszavezethető az ókori gnoszticizmushoz), de Hegel a leghíresebb modern képviselője. És ez nagyon erősen jelen van a modern teológiai karokon. Szóval ez nagyon komoly probléma.
Úgy gondolom, hogy a pápa és tanácsosainak közvetlen szándéka az volt, hogy választ adjanak az elvált és polgárilag újraházasodott katolikusok szentáldozásának kérdésére. De azért, hogy teológiailag és filozófiailag igazolják magukat, ki kellett fejteniük saját előfeltevéseiket, amelyek sokkal mélyrehatóbb módon tévesek. Tehát az általános nézet nagyon félelmetes és apokaliptikus. A modernizmus, ahogy X. Pius pápa remekül megállapítottanem csupán „egy eretnekség”, hanem az összes eretnekség gyökere és megvalósulása.
Ha a helyesbítést nem adták volna ki mitől félhettek volna?
Úgy gondolom, hogy ha egy tévedést valahogy nem korrigálnak, akkor emberi értelemben nyilvánvaló, hogy a hiba tovább fog terjedni. Legalább a korrekció sok embert ráébreszthet arra, hogy probléma van. Azt gondolom, hogy annak az egyértelmű kijelentése, hogy itt egy tárgyi eretnekséggel állunk szemben, ami közvetlenül ellentétes a hittel, gondokodásra buzdít mindenkit.
Ön is egyháztörténész. Milyen tekintetben különbözik a 1333-as példa (XXII. János pápa korrekciója) a jelen ügytől?
Úgy gondolom, a fő különbség az eretnekség puszta „mennyisége”. Tehát láthatjuk, hogy az ember tévedhet egy ponton, de egy fontos megállapítása annak a korrekciónak, amit most aláírtunk az, hogy ennek az eretnekségnek történelmi háttere van, amely megmagyarázza, hogyan utal ez a jellegű gondolkodásmód a modernizmusra és a lutheranizmusra.  Tehát látható, hogy nem csupán egyetlen ponton történt tévedés, hanem ez egy gondolati (filozófiai) iskola, amely eretnekségek sorával hozakodik elő. A mai helyzet sokkal összetettebb és sokkal súlyosabb.
Az áprilisban, Rómában tartott konferencián „apokaliptikusnak” ábrázolta a jelenlegi helyzetet…
Igen, és most is úgy gondolom, hogy apokaliptikus, mert nem az a benyomása az embernek, mintha a pápa csak tévedett volna egyet. Például II. János Pál pápasága idején szóba került az „igazságos háború” kérdése. Az első iraki háború során azt mondta, hogy minden háború igazságtalan. Egyik barátom, Robert Dodaro atya, aki később az Augustinianum igazgatója volt, megjelentetett egy cikket, amelyben azt fejtette ki, hogy a hagyomány szerint lehetséges egy igazságos háború. Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás tanítja ezt, természetesen a Szentíráson alapulva. Tehát ez nem tűnik ortodoxnak. De senki sem gondolta, hogy János Pál eretnek. Egy hibát követett el, és ezt korrigálni lehetett. De nagyon eltérő a helyzet, amikor teljesen más világnézetről beszélünk, amely annak a kockázatát rejti magában, hogy teológiai és filozófiai szempontból ellentétes a katolikus nézettel, és amelynek modernista látásmódja azt mondja ki, hogy a tanítás alapjaiban változtatható meg, úgy, hogy valami, ami a Szentírásban van, egy bizonyos dolgot jelent az első században, egy másikat a tizenegyedik században, és megint más dolgot a huszonegyedik században. Megkérdezhetjük tehát, hogy mi az értelme a Biblia használatának, vagy a Szent Hagyománynak (az isteni kinyilatkoztatás két forrásának)?
A korrekciótt a médiában és másutt abban az értelemben mutatták be, hogy mit mond az Amoris Laetitia az elvált és újraházasodottak szentáldozásáról, de a szavaiból azt veszem ki, hogy más átfogóbb és mélyebb kérdések is felmerültek…
És azt hiszem, ez gondviselésszerű. Bár ijesztő, de gondviselésszerű, hogy a hibák a teológiai és a filozófiai előfeltevéseikkel jönnek elő. Mert egyébként csak azt lehetne mondani: „Tegyük ezt, áldoztassunk indoklás nélkül”, mint ahogy azt sok pap már korábban megtette. De amint megpróbáljuk igazolni – ésszerűen, teológiailag – ,a probléma csak növekszik, mert megmutatja, hogy mik az előfeltevések. Tehát ez az expozíció bizonyos értelemben nagyobb problémákat okoz, de gondviselésszerű is, mert láthatjuk, hogy hol van a tévedés, és mi az az alapvető tévedés, ami bizonyos következtetésekhez vezet. A konzervatív pápák, mint Benedek pápa és II. János Pál pápa megpróbálták megállítani ezt, de ez valamilyen módon arra kötelezte a „progresszív” teológusokat, hogy elrejtsék előfeltevéseiket, és titokban várakozzanak. De most már szabadon megnyílvánulhatnak és a gondolatmenetük világosabb. Tudhatjuk tehát, hogy mit gondolnak, így könnyebb megérteni, milyen súlyos a helyzet.
Aggódnak-e az aláírók – papok vagy laikus tudósok –, hogy megtorlásokat szenvedhetnek el?
Igen, aggodalom van emiatt. Sok embertől hallottam a katolikus intézményekben (itt Santiago-ban és másutt), akiket ezzel közvetlenül megfenyegetettek, ezért nem írták alá. Például hallottam olyan emberekről, akik aláírták a 45 fő dokumentumát, és azt mondták nekik, hogy vagy nem írnak alá semmit, vagy elveszítik az állásukat. Természetesen az intézmény fajtájától függően nagyobb lehet a kockázat. Hallottam olyan emberekről, akiket nem közvetlenül Rómából fenyegetnek, hanem a helyi intézmények részéről, amelyek iparkodnak „pápábbnak lenni a pápánál”.
Ön személy szerint aggódik?
Én állami egyetemen dolgozom, tehát azok nem annyira érintettek. Katolikus intézményben is dolgozom, de ők alapvetően osztoznak az orthodox állásponton, ezért nem üldözik azokat az embereket, akik konzervatív álláspontot képviselnek. Természetesen mindig szükség van bizonyos fokú óvatosságra ebben, próbálva nem megbotránkozni azokat, akik még nem látnak tisztán.
Akkor az Ön által összegyűjtött aláírók csoportja egy nagyobb csoportot képvisel?
Ó igen, határozottan. Például 10 embernek küldtem el, és 10-ből 7 azt mondta, hogy nem akarják aláírni a megtorlástól való félelem miatt. Néhányan úgy gondolták, hogy nem készek a pápa közvetlen kiigazítására, bár egyetértettek a tartalommalElmondhatom, hogy nagyon sokan alapvetően egyetértettek a tartalommal, sokkal többen, mint azok, akik aláírták. Úgy gondolom tehát, hogy tévedés azt állítani, ahogyan az egyes médiában megjelent, hogy ez egy „marginális” vagy „tradicionalist” kezdeményezés. A „tradicionalista” kifejezés szigorú értelemben aztt a személyt jelenti, aki csak a rendkívüli formában megtartott (vagyis a hagyományos latin ritusú misére) jár, vagy aki határozottan ellenzi a II. Vatikáni Zsinatot. De a dokumentumban szereplő álláspontokkal igen széles körben egyetértenek. Valójában néhány elemző azt mondta: „Nagyon ügyesek voltak, hogy mindössze hét eretnekséget említettek meg, mert sokkal több van”, és ezek az elemzők nem voltak tradicionalisták.
Természetesen Fellay püspök aláírása miatt hívják „ultratradícionalistának”.
Igen, igaz, hogy az aláírók között számos tradicionalista gondolkodásmódú ember van, de ez nem jelenti azt, hogy tradicionalista álláspont lenne, hogy ezeket a tévedéseket megemlítjük. Úgy gondolom, hogy sok hétköznapi katolikus is megérti, hogy ezek súlyos tévedések, ha el kezd ezen gondolkozni.
A korrekciót „konzervatívnak” nevezhetjük, feltéve, hogy megértjük, hogy az Egyházban lévő „konzervatív” nem konzisztens a brit parlamentével. A politikában való konzervativizmust azért lehet vitatni, mert az emberi joggal foglalkozik, nem az abszolút igazsággal. De az Egyházban lévő konzervatívizmus annak megőrzését jelenti, amit Krisztustól átadtak az apostoli hagyományon keresztül. Ebben az értelemben fontos, hogy egy katolikus konzervatív legyen.
Azt hangoztatták, hogy a korrekció, amit az ördög trükként használhat, lebonthatja a pápaságot
Éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy abban a vállalkozásban van a pápaság lebontására irányuló trükk, amelyet a pápa és tanácsadói Amoris Laetitia-val vállalták. A pápaság nagymértékben az Amoris Laetitia után vált hiteltelenné. Kétségtelenül azt kell mondanom, hogy messze ez a legrosszabb dokumentum, amely valaha is pápai aláírással került nyilvánosságra az Egyház eddigi történetében. Ezzel magyarázható, hogy miért kezdtek sokan kételkedni abban, hogy Ferenc tényleg pápa-e. Sok ember, aki helyesen úgy gondolja, hogy a pápának a hagyomány védelmezőjének kell lennie, azt mondta: nos, ez nem lehet a pápa. Emellett néhány ember kételkedni kezdett a pápai tévedhetetlenségben vagy a pápaság értelmében. Josef Seifert professzor barátomat Granada érseke azzal vádolta meg, hogy hiteltelenné tette a pápaságot azzal, hogy rámutatott az AL egyik legnagyobb problémájára. De vajon ki teszi igazán hiteltelenné a pápaságot? Először azt kell tisztáznunk, hogy a probléma, amelyre Seifert rámutatott, valóságos és komoly-e. (lásd Seifert védelmét a http://aemaet.de/index.php/aemaet/article/view/46/pdf oldalon).
Végül úgy vélem, hogy nyilvánvalóan a pápa nagy bizalmat helyez egyetlen embercsoportba, akik teológiailag és politikailag mind ugyanaból az iskolából valók; és ez nem jó a pápának. Valóban meg kellene próbálnia meghallgatni különböző embereket. Olaszországban például, de Amerikában és sok más helyen is, napról napra egyre inkább az a vélekedés, mintha a pápa egy bizonyos politikai oldal mellett állna (lásd a „Politikai pápa” című könyvet). Ez az, ami a pápaságot sérti.
Mit gondol, mire gondolhatott XIII. Leó pápa, amikor Szent Mihály állítólagos látomása után megfogalmazott ördögűző imájában ezt írta le„Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter széke és az igazság katedrája a világ megvilágítására felállíttatott, még ott is felállították a gyalázatosság és kegyetlenség trónusát, azzal a csalárd szándékkal, hogy megvervén a pásztort szétszélesszék a nyájat.”? Ismeri ezt a szakaszt?
Igen, rögtön felfedeztem, miután az Amoris Laetitia megjelent, és nagyon meglepett, mert olyan félelmetes volt, mintha tökéletes kép lenne a helyzetről. Azt hiszem, hogy egyetlen fiktív író sem képzelt volna el ilyet, ez egy igaz prófécia, amely most bontakozik ki. Senki sem hitte volna el, hogy ez a prófécia valóban megvalósul, de azt gondolom, hogy XIII. Leó pápa leírása valóra válik.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem erkölcsi ítélet a pápáról. Azt hiszem, a pápa és tanácsadói – például Fr. Spadaro, akit fiatal diákként ismertem meg Rómában, valójában jó emberek. Szerintem jó szándékúak. Ferenc pápa karizmatikus és számos emberi és keresztény erényben bővelkedik, így persze sokan hajlamosak hinni neki. De pontosan ez okozza a zavarodottságot, és mindezek mögött valódi ördögi trükk van.
Mit gondol, mi fog most történni, miután a korrekciót nyilvánosságra hozták?
Azt hiszem, most Burke bíborosnak el kell kezdenie a régóta ígért korrekciójának kiadását. A helyében én „testvéri korrekciónak” nevezném (jobb, mint a „formális”). Valójában célzott arra, hogy helyesli a „filiális” kezdeményezésünket, és úgy érzi, ez őt is támogatja. Biztos vagyok benne, hogy most már tudja, hogy hamarosan eljön az ideje a tetteknek. Talán két vagy három bíboros, vagy fél tucat püspök fog csatlakozni hozzá. Talán több, talán kevesebb. De még ha ő lenne az egyetlen is, azt hiszem, hamarosan ki kell adnia a korrekciót.
Hasonló időket élünk, mint amilyen az ariánus eretnekság és Szent Atanáz idején volt?
Igen, nagyon hasonlít, mert két olyan filozófiai iskola van, amelyeket nehéz összebékíteni egymással.  És eléggé széles körű egyetértés van a tanult teológusok között a nagyon befolyásos felsőoktatási intézményekben (mindenekelőtt Németországban), hogy mindaz, amit eretneknek tekintünk, az valójában ortodoxok. Tehát úgy gondolom, hogy ebben az esetben az eretnek vagy fél-eretnek gondolkodókban ugyanúgy, mint az ősi tanult püspököknél, van egy felsőbbrendűségi komplexus. Hajlamosak másokat lenézni, vagy a régimódinak tekinteni, ahogy az ariánus viták során is történt.  Néha egy szerényebb akadémiai képzés jobb szövetségese lehet az ortodoxiának, mert azokat az okos embereket, akiket egy híres, tekintélyes iskolában neveltek, könnyebb megtéveszteni. Ők gyakran a teológiát az emberi normák alapján ítélik meg, és hajlamosak követni a korszellem vagy iskolájuk tendenciáit (például Karl Rahner iskolája, amely hatalmas befolyással bírt a közelmúltban); többel, mint a Hagyomány és a Biblia.
Mit gondol, mi lehet a következő lépés, ha a testvéri korrekciót elvégezték?
Nagyon nehéz megmondani, de azt hiszem, még azért nem adták ki, mert félnek a szakadástól. De azt hiszem, az ellenkezője igaz: ha nem teszik meg, akkor lesz szakadás. Az az ellentmondás, hogy nem beszélünk az igaz tanításról, hogy nem orvosoljuk a hibákat, és hogy félünk a szakadástól. Csak az igazság tud egyesíteni. Ha a tévedés elterjed, az fog elszakítani plébániát a plébániától, püspököt a püspöktől, országokat egymástól. Ez egy gyakorlati szakadás lenne, amely valójában már létezik, de ha a korrekció nem történik meg, sokkal rosszabb lesz.
Bár lehet, hogy a pápa védelmezői kigúnyolják a kezdeményezést, és azt mondják, hogy az aláírók nagyon kevesen vannak és rendkívül konzervatívak, vagy tradicionalisták, végső soron nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem, hogy igaz-e, amit mond; nem számít, hogy híres vagy ismeretlen emberek mondják-e. A nap híre elszalad, de az igazság megmarad.
Nem hiszem, hogy a szám a fontos. Szent Atanáz korában csak ő volt egyedül. Volt néhány ember, aki támogatta, de nagyon kevesen voltak. De ami továbbra is fennmaradt, az az ortodoxia.
Mit tehetnek a laikus hívők?
Szerintem a laikusok nagyon fontos szerepet játszanak, mert szabadabbak. Úgy gondolom, ez a dokumentum segíthet néhány embernek, hogy átfogóbb módon gondolkozzon. De azt hiszem, sok munka van még hátra. A laikusoknak több ismeretre van szükségük. Sokan azért nem reagálnak, mert nem rendelkeznek alapismeretekkel. A tudósoknak meg kellene ragadni az alkalmat, hogy tanítsák az embereket arról, amiről azt feltételezzük, hogy tudják, de mégsem tudják: az egyház természetéről, a pápa szerepéről, a tévedhetetlenségről, az erkölcsi tantételekről.
Müller bíboros javasolt egy teológiai vitát. Mit gondol erről a javaslatról?
Müller bíboros javaslatát kiváló ötletnek tartom, és csodálatos alkalomnak a párbeszédre, és az igazságra való törekvésre az Egyházon belül. Alapvető fontosságú számunkra, katolikusként és értelmes lényekként is, hogy ebben a vitában az alapvető tanok lényegi igazságára koncentráljunk, és hogy ne kerüljünk abba a kísértésbe, hogy a külső érvekre fókuszáljunk, amelyeket a rangra vagy presztizsre alapozunk. A rang, a hírnév az, ami eltűnik: az igazság azonban VAN (lásd Kiv, 3:14). Az igazság maga Isten.
A cikk angol nyelvű forrása itt található.
Magyar forrás: http://petersziklaja.hu/apokaliptikus-a-filialis-korrekcio-szervezoje-szakadasra-figyelmeztet-ha-a-tevedeseket-nem-korrigaljak/