Az alábbiakban a Lifesitenews 2017. szeptember 29-én Pierantoni professzorral készített interjúját közöljük, itt a petersziklaja.hu magyar verzióját publikáljuk. Pierantoni, aki Rómában született és jelenleg a középkori filozófia professzora a Chilei Egyetem Filozófia Karán, egyike azon laikus tudósoknak, aki segített formába önteni a filiális korrekciót.
Professor Pierantoni, személyesen mi indította Önt arra, hogy részt vegyen a Filiális Correkció kezdeményezésében? Ennek magyar nyelvű ismertetését lásd itt!
A korrekció teljes szövege angol, olasz, spanyol, francia, német, és portugál nyelveken, kiegészítő dokumentumokkal és az aláírók listájával együtt egy külön e célra létrehozott internetes oldalon található meg, correctiofilialis.org cím alatt.
Azonnal el kezdtem gondolkozni ezen, amint kijött az Amoris Laetitia dokumentuma. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, amikor de Mattei professzor cikkét (“Prime impressioni su un document catastrofico,” Corrispondenza Romana), és Schneider püspök pápának címzett nyílt levelét olvastam, amely az első és legerősebb reakciók egyike volt azok közül, ami megjelent. Tovább nyomoztam és olvastam a cikkeket, amelyek a témában megjelentek. Ezért folyamatosan gondolkoztam is róla. Természetesen addig a pontig, amíg hozzászoktam ahhoz a gondolathoz, hogy ebbe nem kellene laikusoknak belekeveredni, mert vannak püspökeink és bíborosaink. De aztán megértettem, hogy a püspökük és bíborosok nem sokat tesznek, leszámítva Schneider püspököt, azután pedig Burke, Caffarra, Brandmüller és Meisner bíborosokat. Szóval úgy éreztem, hogy tenni kell valamit.
Szeptemberben megírtam az első cikkemet a témában, párhuzamot húzva a jelenlegi helyzet és az ariánus viták között, amelyet Schneider püspök javasolt. Azóta ez a gondolat soha nem hagyott nyugodni. 2017 áprilisában felkérést kaptam arra, hogy részt vegyek a Rómában megrendezett nemzetközi konferencián, amely öt kontinensen felszólalói voltak jelen, akik az Amoris Laetitia tisztázását kérték. Ott beszéltem a Tanítóhivatal és a Hagyomány közötti szükséges kapcsolatról, valamint Liberius és Honorius pápák eretnekségéről. Ez fontos volt annak érdekében, hogy az emberek tisztában legyenek a pápai tévedhetetlenség tanításával az Egyház történelmének fényében.
Nagyon komolyan úgy éreztem, hogy fontos volt erről beszélni, mert az egyik fő probléma ebben a vitában az a tendencia, ahogy sok katolikus úgy értelmezi a pápa személyes elgondolásait vagy véletlen megnyilatkozásait, mintha azok az Egyház Tanítóhivatalának részét képeznék.
Vannak, akik azt mondják: mit tud elérni egy „filiális korrekció”?  Én mindig is úgy gondoltam, hogy az igazság kimondásával, tudományosan és megalapozott módon sok mindent el lehet érni- csak azért, mert az igazat kimondja az ember. Ez nem emberi hatalom kérdése. Természetesen az igazságot a pápa személye iránti tiszteletteljes módon kell elmondani. Azt hiszem, tisztában kell lennünk azzal is, hogy mi pápaként tiszteljük Ferencet, mert néhány ember úgy gondolja, hogy a pápai trón üres (sedekvancisták). Ez nagyon világos ügy, hogy Ferencet pápának tekintjük. Pontosan ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy ítélje el ezeket a tévedéseket.
Miért történt ez a lépés, ha a bíborosok, akik a pápa tanácsadói, formális korrekciót fognak kiadni?
A formális korrekciót már januárra megígérték. Áprilisban azonban, amikor Rómában volt a konferencia, még nem volt utalás arra, hogy Burke bíboros korrigálna. Szóval egy kis csoportban elkezdtünk gondolkodni egy laikus korrekción. Aztán júliusban, amikor korrekciónk végleges formát öltött és bizonyos számú aláírást szereztünk, nagy örömmel hallottuk, hogy Burke bíboros újra gondolkodik a korrekción. Azt is gondoltam, hogy bár a bíborosok formális korrekciójának természetesen sokkal nagyobb hatása lesz, mert konkrét küldetésük a pápának tanácsot adni, nem feltétlenül van jogi különbség. Mi is alá vagyunk rendelve a pápának, de a bíborosok is. A “filiális korrekció” néhány ellenzője azt állítja, hogy ez nem jogi jellegű aktus, és nincs jogi értelme. Én úgy gondolom, hogy igazuk van: helyesen értelmezve nincs jogi értéke. A pápa a jogi korrekció fölött áll (amint azt levélünkben is állítjuk), mert a földön senki nincs felette. De mind a bíborosok, mind a tudósok korrekciójának nagy erkölcsi értéke van. Tehát az erkölcsi érték mindkettőben közös.
Igaza van abban, hogy a bíborosok feladata a pápának tanácsot adni, de a helyreigazítás mindenkit kötelez, aki a megfelelő tudás birtokában van.
És azt hiszem, ebben az esetben a bíborosoknak szükségük van a tudósok támogatására, hiszen olyan kevesen vannak. Ha 60 bíboros lenne, akik tudósok is volnának, akkor persze értelmetlen lenne. De mivel csak ketten vannak, szükséges a laikusok és tudósok támogatása.
Talán az egyházon kívüli emberek szerint ez politikai kérdés. De ez egy teológiai, filozófiai, történelmi kérdés, amely sok tudományos munkát és sok szakértelmet igényel. Az ilyen típusú problémák széles spektrumúak. Szüksége van filozófusokra, történészekre, teológusokra.
Nagyon könnyű lenne Ferenc pápának megválaszolni a kérdéseiket, és tisztázni a dolgokat, nemde?
Természetesen igen, a gyakorlati cselekvés tekintetében. De ez azt jelentené, hogy ellentmondana sok éve tartó fő cselekvési és gondolkodási irányelveinek – nemcsak pápaként, hanem a megelőző éveit is figyelembe véve. Ez nem csupán egy tévedés, amely az életútja egy szakaszát érinti. Ezért hiszem, hogy a modernizmusnak a levelünkben való említése különösen fontos volt, mivel ez a gondolkodásmód a 20. században nagy hagyományokkal bír, és nagyon befolyásos iskolát és gondolkodásmódot hozott létre.
Gondolja, hogy a modernizmus a hét eretnek javaslat gyökere, amelyet a korrekcióban érintenek?
Igen, azt hiszem, hogy a modernizmus az alapvető ok, sokkal inkább, mint a lutheranizmus. Mert a modernizmus filozófiailag koherensebb rendszert alkot határozott előfeltevésekkel, míg a lutheranizmusnak különböző elemei vannak, amelyek nem mindig koherensek egymással. Például a modernizmus alapvető előfeltevése az, amely végső soron a német idealizmus eredője, hogy minden létező maga a történelem, tehát az igazság nem lehet megváltoztathatan, hanem fejlődnie kell. Az alapvető feltételezés az, hogy nincs igazán megváltoztathatatlan Isten (az Első Vatikáni Zsinat által elítélt tévedés), és ezáltal az igazságnak sincs megváltoztathatatlan szilárdsága, de valahogy Isten azonosítja magát a teremtéssel (az Első Vatikáni Zsinat által elítélt másik tévedés), és így fejlődik a történelem. Ebben az értelemben lehet valami igaz a negyedik században, és ugyanaz hamis a huszonegyedikben. E felfogás szerint a mai tanításnak nem kell logikusan koherensnek lennie a korábbi tanítással: elegendő kijelenteni, hogy ugyanaz az univerzális „Substantia” – Isten, Valóság vagy Élet – mai napig beszél, ahogy a jelenlegi tanítóhivatal által is beszél, és nincs értelme a korábbi tanítással szembeállítani. Ez a filozófiai alapja olyan axiómának, mint például: „A valóság felette áll az eszméknek” (lásd Evangelii gaudium, 233). Végül azonban nyilvánvaló, hogy ez az ellentmondás elvének elhagyásához vezet: ezért hallhatunk manapság Rómában olyan kijelentéseket, mint Fr. Spadaro már híressé vált megállapítását: „kettő meg kettő egyenlő öt.” Úgy gondolom, hogy ez az ellentmondás nem csak eretnekséghez, hanem mentális betegséghez vezet. Nem túlzás, amit Sarah bíboros kijelentett a 2014-2015. évi vatikáni szinódusok egyikén, hogy „a tanítás és a gyakorlat közötti szakítás veszélyes skizofrén patológia”.
Tudna többet mondani olvasóinkat a modernizmusról?
Úgy gondolom, hogy a modernizmusban mély filozófiai probléma van magával az Isten-képpel. A modernizmusban Istent, mint változót értelmezik. Valahogy Isten substantiája immanens a világban oly módon, hogy metafizikailag nem különböztethető meg a létezés a változástól. Ha Isten a létezéssel együtt változik, akkor problém van az Istenről kialakított felfogással, és manapság ez egy nagyon erős filozófiai iskola, Hegeli eredetű. Azt hiszem, sokkal ősibb, mint egy tanítás (visszavezethető az ókori gnoszticizmushoz), de Hegel a leghíresebb modern képviselője. És ez nagyon erősen jelen van a modern teológiai karokon. Szóval ez nagyon komoly probléma.
Úgy gondolom, hogy a pápa és tanácsosainak közvetlen szándéka az volt, hogy választ adjanak az elvált és polgárilag újraházasodott katolikusok szentáldozásának kérdésére. De azért, hogy teológiailag és filozófiailag igazolják magukat, ki kellett fejteniük saját előfeltevéseiket, amelyek sokkal mélyrehatóbb módon tévesek. Tehát az általános nézet nagyon félelmetes és apokaliptikus. A modernizmus, ahogy X. Pius pápa remekül megállapította, nem csupán „egy eretnekség”, hanem az összes eretnekség gyökere és megvalósulása.
Ha a helyesbítést nem adták volna ki mitől félhettek volna?
Úgy gondolom, hogy ha egy tévedést valahogy nem korrigálnak, akkor emberi értelemben nyilvánvaló, hogy a hiba tovább fog terjedni. Legalább a korrekció sok embert ráébreszthet arra, hogy probléma van. Azt gondolom, hogy annak az egyértelmű kijelentése, hogy itt egy tárgyi eretnekséggel állunk szemben, ami közvetlenül ellentétes a hittel, gondokodásra buzdít mindenkit.
Ön is egyháztörténész. Milyen tekintetben különbözik a 1333-as példa (XXII. János pápa korrekciója) a jelen ügytől?
Úgy gondolom, a fő különbség az eretnekség puszta „mennyisége”. Tehát láthatjuk, hogy az ember tévedhet egy ponton, de egy fontos megállapítása annak a korrekciónak, amit most aláírtunk az, hogy ennek az eretnekségnek történelmi háttere van, amely megmagyarázza, hogyan utal ez a jellegű gondolkodásmód a modernizmusra és a lutheranizmusra.  Tehát látható, hogy nem csupán egyetlen ponton történt tévedés, hanem ez egy gondolati (filozófiai) iskola, amely eretnekségek sorával hozakodik elő. A mai helyzet sokkal összetettebb és sokkal súlyosabb.
Az áprilisban, Rómában tartott konferencián „apokaliptikusnak” ábrázolta a jelenlegi helyzetet…
Igen, és most is úgy gondolom, hogy apokaliptikus, mert nem az a benyomása az embernek, mintha a pápa csak tévedett volna egyet. Például II. János Pál pápasága idején szóba került az „igazságos háború” kérdése. Az első iraki háború során azt mondta, hogy minden háború igazságtalan. Egyik barátom, Robert Dodaro atya, aki később az Augustinianum igazgatója volt, megjelentetett egy cikket, amelyben azt fejtette ki, hogy a hagyomány szerint lehetséges egy igazságos háború. Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás tanítja ezt, természetesen a Szentíráson alapulva. Tehát ez nem tűnik ortodoxnak. De senki sem gondolta, hogy János Pál eretnek. Egy hibát követett el, és ezt korrigálni lehetett. De nagyon eltérő a helyzet, amikor teljesen más világnézetről beszélünk, amely annak a kockázatát rejti magában, hogy teológiai és filozófiai szempontból ellentétes a katolikus nézettel, és amelynek modernista látásmódja azt mondja ki, hogy a tanítás alapjaiban változtatható meg, úgy, hogy valami, ami a Szentírásban van, egy bizonyos dolgot jelent az első században, egy másikat a tizenegyedik században, és megint más dolgot a huszonegyedik században. Megkérdezhetjük tehát, hogy mi az értelme a Biblia használatának, vagy a Szent Hagyománynak (az isteni kinyilatkoztatás két forrásának)?
A korrekciótt a médiában és másutt abban az értelemben mutatták be, hogy mit mond az Amoris Laetitia az elvált és újraházasodottak szentáldozásáról, de a szavaiból azt veszem ki, hogy más átfogóbb és mélyebb kérdések is felmerültek…
És azt hiszem, ez gondviselésszerű. Bár ijesztő, de gondviselésszerű, hogy a hibák a teológiai és a filozófiai előfeltevéseikkel jönnek elő. Mert egyébként csak azt lehetne mondani: „Tegyük ezt, áldoztassunk indoklás nélkül”, mint ahogy azt sok pap már korábban megtette. De amint megpróbáljuk igazolni – ésszerűen, teológiailag – ,a probléma csak növekszik, mert megmutatja, hogy mik az előfeltevések. Tehát ez az expozíció bizonyos értelemben nagyobb problémákat okoz, de gondviselésszerű is, mert láthatjuk, hogy hol van a tévedés, és mi az az alapvető tévedés, ami bizonyos következtetésekhez vezet. A konzervatív pápák, mint Benedek pápa és II. János Pál pápa megpróbálták megállítani ezt, de ez valamilyen módon arra kötelezte a „progresszív” teológusokat, hogy elrejtsék előfeltevéseiket, és titokban várakozzanak. De most már szabadon megnyílvánulhatnak és a gondolatmenetük világosabb. Tudhatjuk tehát, hogy mit gondolnak, így könnyebb megérteni, milyen súlyos a helyzet.
Aggódnak-e az aláírók – papok vagy laikus tudósok –, hogy megtorlásokat szenvedhetnek el?
Igen, aggodalom van emiatt. Sok embertől hallottam a katolikus intézményekben (itt Santiago-ban és másutt), akiket ezzel közvetlenül megfenyegetettek, ezért nem írták alá. Például hallottam olyan emberekről, akik aláírták a 45 fő dokumentumát, és azt mondták nekik, hogy vagy nem írnak alá semmit, vagy elveszítik az állásukat. Természetesen az intézmény fajtájától függően nagyobb lehet a kockázat. Hallottam olyan emberekről, akiket nem közvetlenül Rómából fenyegetnek, hanem a helyi intézmények részéről, amelyek iparkodnak „pápábbnak lenni a pápánál”.
Ön személy szerint aggódik?
Én állami egyetemen dolgozom, tehát azok nem annyira érintettek. Katolikus intézményben is dolgozom, de ők alapvetően osztoznak az orthodox állásponton, ezért nem üldözik azokat az embereket, akik konzervatív álláspontot képviselnek. Természetesen mindig szükség van bizonyos fokú óvatosságra ebben, próbálva nem megbotránkozni azokat, akik még nem látnak tisztán.
Akkor az Ön által összegyűjtött aláírók csoportja egy nagyobb csoportot képvisel?
Ó igen, határozottan. Például 10 embernek küldtem el, és 10-ből 7 azt mondta, hogy nem akarják aláírni a megtorlástól való félelem miatt. Néhányan úgy gondolták, hogy nem készek a pápa közvetlen kiigazítására, bár egyetértettek a tartalommal. Elmondhatom, hogy nagyon sokan alapvetően egyetértettek a tartalommal, sokkal többen, mint azok, akik aláírták. Úgy gondolom tehát, hogy tévedés azt állítani, ahogyan az egyes médiában megjelent, hogy ez egy „marginális” vagy „tradicionalist” kezdeményezés. A „tradicionalista” kifejezés szigorú értelemben aztt a személyt jelenti, aki csak a rendkívüli formában megtartott (vagyis a hagyományos latin ritusú misére) jár, vagy aki határozottan ellenzi a II. Vatikáni Zsinatot. De a dokumentumban szereplő álláspontokkal igen széles körben egyetértenek. Valójában néhány elemző azt mondta: „Nagyon ügyesek voltak, hogy mindössze hét eretnekséget említettek meg, mert sokkal több van”, és ezek az elemzők nem voltak tradicionalisták.
Természetesen Fellay püspök aláírása miatt hívják „ultratradícionalistának”.
Igen, igaz, hogy az aláírók között számos tradicionalista gondolkodásmódú ember van, de ez nem jelenti azt, hogy tradicionalista álláspont lenne, hogy ezeket a tévedéseket megemlítjük. Úgy gondolom, hogy sok hétköznapi katolikus is megérti, hogy ezek súlyos tévedések, ha el kezd ezen gondolkozni.
A korrekciót „konzervatívnak” nevezhetjük, feltéve, hogy megértjük, hogy az Egyházban lévő „konzervatív” nem konzisztens a brit parlamentével. A politikában való konzervativizmust azért lehet vitatni, mert az emberi joggal foglalkozik, nem az abszolút igazsággal. De az Egyházban lévő konzervatívizmus annak megőrzését jelenti, amit Krisztustól átadtak az apostoli hagyományon keresztül. Ebben az értelemben fontos, hogy egy katolikus konzervatív legyen.
Azt hangoztatták, hogy a korrekció, amit az ördög trükként használhat, lebonthatja a pápaságot
Éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy abban a vállalkozásban van a pápaság lebontására irányuló trükk, amelyet a pápa és tanácsadói Amoris Laetitia-val vállalták. A pápaság nagymértékben az Amoris Laetitia után vált hiteltelenné. Kétségtelenül azt kell mondanom, hogy messze ez a legrosszabb dokumentum, amely valaha is pápai aláírással került nyilvánosságra az Egyház eddigi történetében. Ezzel magyarázható, hogy miért kezdtek sokan kételkedni abban, hogy Ferenc tényleg pápa-e. Sok ember, aki helyesen úgy gondolja, hogy a pápának a hagyomány védelmezőjének kell lennie, azt mondta: nos, ez nem lehet a pápa. Emellett néhány ember kételkedni kezdett a pápai tévedhetetlenségben vagy a pápaság értelmében. Josef Seifert professzor barátomat Granada érseke azzal vádolta meg, hogy hiteltelenné tette a pápaságot azzal, hogy rámutatott az AL egyik legnagyobb problémájára. De vajon ki teszi igazán hiteltelenné a pápaságot? Először azt kell tisztáznunk, hogy a probléma, amelyre Seifert rámutatott, valóságos és komoly-e. (lásd Seifert védelmét a http://aemaet.de/index.php/aemaet/article/view/46/pdf oldalon).
Végül úgy vélem, hogy nyilvánvalóan a pápa nagy bizalmat helyez egyetlen embercsoportba, akik teológiailag és politikailag mind ugyanaból az iskolából valók; és ez nem jó a pápának. Valóban meg kellene próbálnia meghallgatni különböző embereket. Olaszországban például, de Amerikában és sok más helyen is, napról napra egyre inkább az a vélekedés, mintha a pápa egy bizonyos politikai oldal mellett állna (lásd a „Politikai pápa” című könyvet). Ez az, ami a pápaságot sérti.
Mit gondol, mire gondolhatott XIII. Leó pápa, amikor Szent Mihály állítólagos látomása után megfogalmazott ördögűző imájában ezt írta le: „Még a legszentebb helyeken is, ahol Szent Péter széke és az igazság katedrája a világ megvilágítására felállíttatott, még ott is felállították a gyalázatosság és kegyetlenség trónusát, azzal a csalárd szándékkal, hogy megvervén a pásztort szétszélesszék a nyájat.”? Ismeri ezt a szakaszt?
Igen, rögtön felfedeztem, miután az Amoris Laetitia megjelent, és nagyon meglepett, mert olyan félelmetes volt, mintha tökéletes kép lenne a helyzetről. Azt hiszem, hogy egyetlen fiktív író sem képzelt volna el ilyet, ez egy igaz prófécia, amely most bontakozik ki. Senki sem hitte volna el, hogy ez a prófécia valóban megvalósul, de azt gondolom, hogy XIII. Leó pápa leírása valóra válik.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem erkölcsi ítélet a pápáról. Azt hiszem, a pápa és tanácsadói – például Fr. Spadaro, akit fiatal diákként ismertem meg Rómában, valójában jó emberek. Szerintem jó szándékúak. Ferenc pápa karizmatikus és számos emberi és keresztény erényben bővelkedik, így persze sokan hajlamosak hinni neki. De pontosan ez okozza a zavarodottságot, és mindezek mögött valódi ördögi trükk van.
Mit gondol, mi fog most történni, miután a korrekciót nyilvánosságra hozták?
Azt hiszem, most Burke bíborosnak el kell kezdenie a régóta ígért korrekciójának kiadását. A helyében én „testvéri korrekciónak” nevezném (jobb, mint a „formális”). Valójában célzott arra, hogy helyesli a „filiális” kezdeményezésünket, és úgy érzi, ez őt is támogatja. Biztos vagyok benne, hogy most már tudja, hogy hamarosan eljön az ideje a tetteknek. Talán két vagy három bíboros, vagy fél tucat püspök fog csatlakozni hozzá. Talán több, talán kevesebb. De még ha ő lenne az egyetlen is, azt hiszem, hamarosan ki kell adnia a korrekciót.
Hasonló időket élünk, mint amilyen az ariánus eretnekság és Szent Atanáz idején volt?
Igen, nagyon hasonlít, mert két olyan filozófiai iskola van, amelyeket nehéz összebékíteni egymással.  És eléggé széles körű egyetértés van a tanult teológusok között a nagyon befolyásos felsőoktatási intézményekben (mindenekelőtt Németországban), hogy mindaz, amit eretneknek tekintünk, az valójában ortodoxok. Tehát úgy gondolom, hogy ebben az esetben az eretnek vagy fél-eretnek gondolkodókban ugyanúgy, mint az ősi tanult püspököknél, van egy felsőbbrendűségi komplexus. Hajlamosak másokat lenézni, vagy a régimódinak tekinteni, ahogy az ariánus viták során is történt.  Néha egy szerényebb akadémiai képzés jobb szövetségese lehet az ortodoxiának, mert azokat az okos embereket, akiket egy híres, tekintélyes iskolában neveltek, könnyebb megtéveszteni. Ők gyakran a teológiát az emberi normák alapján ítélik meg, és hajlamosak követni a korszellem vagy iskolájuk tendenciáit (például Karl Rahner iskolája, amely hatalmas befolyással bírt a közelmúltban); többel, mint a Hagyomány és a Biblia.
Mit gondol, mi lehet a következő lépés, ha a testvéri korrekciót elvégezték?
Nagyon nehéz megmondani, de azt hiszem, még azért nem adták ki, mert félnek a szakadástól. De azt hiszem, az ellenkezője igaz: ha nem teszik meg, akkor lesz szakadás. Az az ellentmondás, hogy nem beszélünk az igaz tanításról, hogy nem orvosoljuk a hibákat, és hogy félünk a szakadástól. Csak az igazság tud egyesíteni. Ha a tévedés elterjed, az fog elszakítani plébániát a plébániától, püspököt a püspöktől, országokat egymástól. Ez egy gyakorlati szakadás lenne, amely valójában már létezik, de ha a korrekció nem történik meg, sokkal rosszabb lesz.
Bár lehet, hogy a pápa védelmezői kigúnyolják a kezdeményezést, és azt mondják, hogy az aláírók nagyon kevesen vannak és rendkívül konzervatívak, vagy tradicionalisták, végső soron nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem, hogy igaz-e, amit mond; nem számít, hogy híres vagy ismeretlen emberek mondják-e. A nap híre elszalad, de az igazság megmarad.
Nem hiszem, hogy a szám a fontos. Szent Atanáz korában csak ő volt egyedül. Volt néhány ember, aki támogatta, de nagyon kevesen voltak. De ami továbbra is fennmaradt, az az ortodoxia.
Mit tehetnek a laikus hívők?
Szerintem a laikusok nagyon fontos szerepet játszanak, mert szabadabbak. Úgy gondolom, ez a dokumentum segíthet néhány embernek, hogy átfogóbb módon gondolkozzon. De azt hiszem, sok munka van még hátra. A laikusoknak több ismeretre van szükségük. Sokan azért nem reagálnak, mert nem rendelkeznek alapismeretekkel. A tudósoknak meg kellene ragadni az alkalmat, hogy tanítsák az embereket arról, amiről azt feltételezzük, hogy tudják, de mégsem tudják: az egyház természetéről, a pápa szerepéről, a tévedhetetlenségről, az erkölcsi tantételekről.
Müller bíboros javasolt egy teológiai vitát. Mit gondol erről a javaslatról?
Müller bíboros javaslatát kiváló ötletnek tartom, és csodálatos alkalomnak a párbeszédre, és az igazságra való törekvésre az Egyházon belül. Alapvető fontosságú számunkra, katolikusként és értelmes lényekként is, hogy ebben a vitában az alapvető tanok lényegi igazságára koncentráljunk, és hogy ne kerüljünk abba a kísértésbe, hogy a külső érvekre fókuszáljunk, amelyeket a rangra vagy presztizsre alapozunk. A rang, a hírnév az, ami eltűnik: az igazság azonban VAN (lásd Kiv, 3:14). Az igazság maga Isten.
A cikk angol nyelvű forrása itt található.
Magyar forrás: http://petersziklaja.hu/apokaliptikus-a-filialis-korrekcio-szervezoje-szakadasra-figyelmeztet-ha-a-tevedeseket-nem-korrigaljak/