2017. április 16., vasárnap

Bocsa József:Húsvét 2017

A Megváltót eltemették, három napon át a Föld mélyében nyugodott. Ez az Ő ott tartózkodása a Föld újjászületésének a kezdete.
  • Még ha évszázadokon keresztül is fog szülési fájdalmaiban időzni, egyszer levethet magáról minden enyészetet, és ismét szűzzé, tisztává, újjá válhat.
Sok jel arra mutat, hogy nincs már messze ez az újjászületés.
A Föld számára a Megváltó földre érkezése, sírban nyugovása minden áldásnak a forrása
  • A Föld angyala így imádkozik Húsvétkor
    • „Add áldásodat a Földre, ó Urunk, Te, Aki a Földet abban a kegyelemben részesítetted, hogy körülzárhatott, hogy a sírban való nyugvásod idején Veled lehettek a gyolcs és a fűszerek olaja! Áldd meg a földet, amelyen apostolaid és tanítványaid fognak járni, hogy hirdessék a Te szavadat! Áldd meg a kenyeret, amelyet papjaid átváltoztatnak a Te Testeddé! Áldd meg a bort, amely a lelkek megmentésére a Te Véreddé lesz átváltoztatva! Áldd meg az olajat és a tömjént! Áldd meg kelyheid számára az aranyat és gyertyáid számára a viaszt! Áldd meg a virágokat örömödre és a gyümölcsöket tiszteletedre! Áldj meg minden életet ezen a Földön, hogy Neked szolgáljon, mert amit Te cselekszel, az jó. Jöjj, ó Urunk, hogy jegyesed felölthesse koszorúját, és Alleluját énekelhessen!”
Amikor Urunk és Üdvözítőnk a Kereszten elvérzett, és legkeserűbb elhagyatottságában felkiáltott az Atyához, megtörő szeméből egy könnycsepp csordult ki.
  • Az Úr utolsó könnycseppjét  kezeivel egy angyal fogta fel, úgy, hogy drágagyöngyként nyugodhasson abban. Urunknak ez az utolsó könnycseppje drága kincs minden embernek. Ez számunkra már egy húsvéti könnycsepp.
    • mert egyetlen embernek sem kell Urunk halála óta ezt az elhagyatottságot elszenvednie.
Jézus ott várakozik szívünk kapuja előtt, amíg ki nem nyitjuk számára. Ő nem hagy egyedül bennünket.
Urunk elhagyatottsága megnyitotta számunkra a gyermek Atyjánál való rejtettségét, védettségét.
Még a bűn sem tud olyan messzire kivetni ebből minket, hogy saját akaratunk ellenére ISTEN-nélküliek, ISTENTŐL elhagyottak maradjunk, mert az Úr utánunk jön.
Ha a keserű elhagyatottság órái jönnénk is el, tekintsünk erre a könnycseppre, ebben tükröződik ISTEN egész szeretete.
Akkor felismerjük, milyen közel jött hozzánk ISTEN, hogy segítsen, vigasztaljon, és a közelünkben maradjon.
Ki részesülhetett először a feltámadás örömhírében?
  • Habár a Szűzanya sehol nincs a húsvéti Evangéliumban név szerint megemlítve, mégis ő volt az első, aki csendben és rejtve imádhatta a Feltámadottat. Ezt mondta Szent II. János Pál pápa, és sok misztikus is ezt így látta. Nem is lehetett ez másként.
    • Képzeljük el, hogy a hajnal első sugarával megjelent Jézus szent édesanyjának. Mária hogyan imádta őt, majd pedig Szent Fia hogyan ölelte magához.
    • Vajon milyen lehetett ez a találkozás, ez az ölelés?
Ha ott lehetett volna a Szűzanya a Gecemáni kertben nagycsütörtök éjjelén, talán nem lett volna olyan borzalmas Szent Fia számára az a gyötrő elhagyatottság.
Ugyanígy, ha végig mellette lehetett volna elfogatásakor és a borzalmas kínzások alatt.
  • Bár ki tudja... lehet hogy csak még nagyobb lett volna a szenvedése, mert látnia kellett volna, hogyan szenved Édesanyja az ő szenvedésének a látásától…
Egyiküknek sem adatott meg, hogy egymás jelenlétéből vigaszt merítsenek. Csak a keresztúton egy találkozás erejéig, és a kereszt alatt, az agónia pillanataiban adatott meg ez  számukra.
De nekünk megadatik – és Jézus ezt éppen a kereszten haláltusájában ajándékozta nekünk, amikor édesanyánkul adta őt – hogy bármilyen legyen is a mi szenvedésünk és elhagyatottságunk, Jézus és a Szűzanya ott vannak velünk.
Abba a feltámadás utáni első boldog ölelésbe beleölelnek minket is, minnyájunkat egyenként, mert Jézus az ő istenségénél fogva, és a Szűzanya – a neki adott édesanyai hatalommal – mindnyájunkat egyenként, teljesen egyedi módon szeret.
Maradjunk meg az egész Húsvét folyamán ebben a boldog ölelésben – és utána is.
Azt kívánom mindnyájunknak, hogy legyen ilyen boldog húsvéti ölelés minden szentmise, minden szentáldozás, minden szentségimádás számunkra.


http://bocsajozsef.piarista.hu/irasok/elmelkedesek/vasar-es-unnepnapokra/802-husvet-2017

2017. április 15., szombat

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Nagyhét
2017. 04. 10.
Kedveseim! A Nagyhéten gondolkodjatok el cselekedeteiteken! Mennyire vagytok képesek elfogadni a mindennapi keresztjeiteket, azokat a megpróbáltatásaitokat, amelyeket Krisztusért viseltek el? Mennyire sikerül utánoznotok a szelíd és alázatos szívű Krisztust, aki elszenvedve viselte azt a keresztet, amelyet mi raktunk rá? Megbocsátó lelkülettel vagyunk egymás iránt, vagy neheztelünk azokra, akik rosszat tettek nekünk? Milyen lelkülettel bocsátunk meg embertársainknak, a szavak szintjén, vagy szívünk mélyén is? Mindig Jézus legyen a példaképünk!
2017. 04. 11.
Kedveseim! A Nagyhét minden áldozatát hozzátok meg. Jézus iránti szeretetből. Ne féljetek a nehézségektől, amelyekkel szembesültök minden nap. Inkább gondoljatok arra, Jézus milyen gyötrelmeken ment keresztül, azért, hogy megmentse az emberiséget. Amikor Jézus odaért keresztútján a siránkozó asszonyokhoz, nem véletlenül mondta nekik: „Ne miattam, hanem magatok és gyermekeitek miatt sírjatok”. Tudta, hogy visszatérő bűneink miatt számtalanszor elesünk. Ha nem kérjük Jézust, hogy emeljen fel Magához, és adja meg a gyónásban a megszentelő kegyelem ruháját, akkor elveszünk! Imádkozzunk magunkért és gyermekeinkért, hogy képesek legyünk Jézus mellett kitartani.
2017. 04. 12.
Kedveseim! Amikor saját megpróbáltatásaink miatt szenvedünk, akkor gondoljunk Jézus keresztútjára! Ő mindnyájunkért elviselte, elszenvedte, és felajánlotta életét a Mennyei Atyának. Legyünk végtelenül hálásak Neki, mert kereszthalála által megnyitotta nekünk a Mennyország ajtaját! Szeretetével elhozta nekünk az Atya végtelen irgalmát. Viseljünk el tehát mindent, ami nehezünkre esik! Türelemmel hordozzuk a mások által ránk ruházott kereszteket. Alázattal fogadjuk azokat a nehézségeket is, amelyekkel saját magunk korlátait cipeljük!
Nagycsütörtök, Gecemáni óra
Gyermekeim! Nagycsütörtök éjszakáján meghívlak benneteket, hogy virrasszatok Velem. Érezzétek át elhagyatottságomat, és vérrel verejtékezésem gyötrelmeit. Minden erőtökkel azon legyetek, hogy megvigasztaljatok Engem. Mert ma is elszenvedem misztikus módon ezeket a fájdalmakat. Kiáltsatok fel Atyámhoz, „ha lehetséges múljék el ez a kehely”, mert az emberek ma is ugyanazt teszik Velem, mint kétezer évvel ezelőtt. Irgalomért könyörögjetek, hogy bocsássa meg Atyám az égbekiáltó bűnöket. Virrasszatok, imádkozzatok, és böjtöljetek, hogy megállhassatok Igazságom napján. Most is gyengéden szeretlek titeket, mert arra vágyom, hogy mindnyájan elérkezzetek Hozzám. Maradjatok együtt, és szeressétek egymást, ahogy Én halálosan szerettelek benneteket! Maradjatok Velem, akkor nem kell félnetek semmitől, mert gondoskodom rólatok! Engedjétek, hogy vezesselek titeket, mert veletek járok mindenhol, ahol megfordultok! Bízzatok Bennem, és tartsatok ki Mellettem mindhalálig! Haláltusát vívó Jézus
2017. 04. 14. Nagypéntek
Kedveseim! Eljött az óra, hogy Jézus beteljesítse az Atya akaratát. Meghalt, elszenvedte a kereszthalált, hogy onnan forrásozzon a kegyelem. Szent Oldalából, melyet a katona lándzsája nyitott meg, vér és víz folyt ki. Jézus oldalából kifolyó víz mosson tisztára minket, hogy be tudjuk fogadni mindazt a kegyelmet, amelyet nekünk készített. Olyan mély átéléssel végezzük a keresztutat, mintha a magunkét járnánk végig. Jézus mindig mellettünk áll, amikor saját keresztutunkat járjuk, mert egyedül nem bírnánk azt elviselni. A mi bűneinkért szenvedte el a kereszt gyötrelmét, hogy utat mutasson nekünk az üdvösségre. Szeressük Jézusnak ezt a nagy tettét, amellyel előttünk járt, és ne féljünk a megpróbáltatásoktól sem.
2017. 04.15 Szűzanya Nagyszombat
Gyermekeim! Fájdalmas Szűzanyaként jövök most hozzátok. Mély fádalommal éltem át Szent Fiam keresztről való levételét és gyorsan történő eltemetését. A szívemet valóban hét tőr járta át, ahogy Simeon megjövendölte nekem. Lelkem gyötrelmei felfoghatatlanok voltak. Egyedül Istenben találtam megnyugvást, mert bíztam Benne rendületlenül. A megpróbáltatás idején soha ne veszítsétek el a reményt, mert Isten mindenre ad megoldást. Nehezen értettem meg, milyen választ fog adni Atyám Jézus keresztáldozata után. De bíztam Benne, hogy szeretetének a legtökéletesebb útját mutatja meg. Imádkozzatok, hogy a keresztények szívéhez eljusson a Feltámadás Fénye.
Anna Terézia


http://engesztelok.hu/lelkielet/1213-nagyhet
http://engesztelok.hu/lelkielet/1214-nagypentek-nagyszombat

2017. április 10., hétfő

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Nagyböjt 2017


2017. 03. 01.
Kedveseim! Megkezdődött a nagyböjti szent időszak. Az engesztelőkre komoly feladat hárul. Fogadjatok el mindent az Úr kezéből. Minden nap a Szűzanya Szeplőtelen kezei által Jézus oldalsebébe helyezzétek azokat a személyeket, akikért imádkoztok. Minden eseményt ajánljatok fel Jézusnak, és törekedjetek a jóra. Legyetek bátrak hitetek megvallásában, és erősek az elfogadásban. Ne érzékenykedjetek, és ne tulajdonítsatok jelentőséget, amikor benneteket szidnak. Inkább imádkozzatok azokért, akik rágalmaznak titeket! A rosszat jóval viszonozzátok! Tanuljátok meg az ellenségszeretet parancsát! Törekedjetek az erények megszerzésére!
2017.03.02.
Kedveseim! A lemondás kegyelmét nemcsak a nagyböjt ideje alatt gyakorolhatjuk, hanem állandóan. Úgy kell élnünk, hogy igyekezzünk lemondani dolgokról azért, hogy felajánlhassuk Istennek a lelkek megmentésére. Ha Jézus példáját követjük, akkor értelmet kap lemondásunk. Jézus értünk jött, hogy szolgáljon nekünk, és ezt a cselekedetét nekünk is azzal kell utánoznunk, hogy másokért élünk. Ugyanazt teszi a családanya, a pap, a szerzetes, és mindaz, aki lemond életéről mások javára. Ti miben tudnátok áldozatot hozni testvéreitekért?
2017. 03.03.
Testvéreim! Úgy tegyétek a jót, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. Nem kell kürtölnötök magatok előtt jótetteiteket, hiszen a Mennyei Atya látja cselekedeteiteket, és megjutalmaz érte. De ha a jutalom fejében teszitek a jót, annak nincs értéke. A meglepetést nyújtó szeretet cselekedet igen nagy kegyelem. Imádkozzatok azokért, akik nem számítanak imáitokra. Sokkal értékesebb, amikor azokért imádkoztok, akik ellenségesen viselkednek veletek. Hozzatok értük minél nagyobb áldozatot. Keressétek és találjátok meg a számotokra legmegfelelőbb lehetőséget a jótettekre.
2017. 03. 04.
Kedveseim! Arról tudják meg, hogy keresztények vagyunk, hogy szeretettel viseltetünk egymás iránt. Ha tényleg jó akarat és jó szándék vezet minket embertársaink felé, minden személyválogatás nélkül, akkor bennünk működik Isten szeretet parancsa. Nagyon nehéz minden ember felé szeretettel fordulni. Ez csak Jézussal lehetséges, ha az Ő példáját nézzük. Neki mindenkihez volt kedves szava. Csak, akik magukat igaznak tartották, azokat korholta, figyelmeztette, mert letértek a helyes útról. De Jézus azoknak is jót akart, akik elítélték és elárulták, mert minden embert meg akart menteni. Úgy szeressétek ellenségeiteket, hogy nem kívántok nekik rosszat, még akkor sem, ha nektek ártanak. Mondjatok azokra áldást, akik átkoznak titeket, akkor szívetekbe nem fog felgyülemleni a harag gerjedelme. Imádkozzatok, hogy megkapjátok a kegyelmet, és mentesek kegyetek minden gyűlölettől.
2017. 03. 05. Szentségi Jézus
Gyermekein! Szentségi Jelenlétemben szólok hozzátok, hogy felnyíljon a szemetek bűneitek felismerésére. Olyan dolgokra figyeljetek, amelyeket a Szentlélek tár fel előttetek, és amelyekre eddig nem annyira figyeltetek oda. Vannak olyan viselkedési formák, amelyek mellett könnyen el lehet menni. Pl. hogyan viselkedtek mások előtt, és mit tesztek, ha megbántanak titeket? Ha valaki egyedül él, kevésbé gondol arra, hogyan alkalmazkodjon a másikhoz, ezért sokkal nehezebb neki másokat szolgálni. Nehezebben küzd meg mások problémáival, mert neki is szüksége van meghallgatásra. Szoktatok arra gondolni, hogyan vagytok jelen az emberek között? Hogyan viselkedtek, és mit gondoltok másokról és magatokról? Mennyire ismered fel, és fogadod el mások megpróbáltatásait, vagy olyankor te is a sajátodéra gondolsz? Menyire tudsz együttműködni másokkal, amikor közösségben vagy velük? Meghallgatod őket, vagy fontos neked, hogy téged is meghallgassanak? Mennyire tudod magadat másoknak szentelni, vagy fontos, hogy rád is fordítsanak időt? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressétek a választ. Őszintén figyeljetek lelketek mozdulásaira. Fontos a helyes szemléletváltozás, hogy az eddigi bevett helytelen viselkedésformákat el tudjátok hagyni. Ha helyesen gondolkodtok önmagatokról, akkor könnyebben megtaláljátok a mások felé vezető utat. Ha bevett szokássá válik nálatok a másokért való önzetlen szolgálat, akkor fogtok teljesen megfeledkezni önmagatokról. Akkor más azt fogjátok keresni, minek örülne testvéred, és mivel tudnál neki kedveskedni. Még sok mindenre szeretném felhívni figyelmeteket, csak nyissátok meg szíveteket. Tanuljatok Tőlem, ahogy a szentek tették, hogy eljussatok Atyám dicsőségébe. Jézus
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1209-nagybojt-2017


Imapárok – egységben az erő


2017. 03. 13.
Kedveseim! Törekedjetek arra, hogy ne maradjon el az Irgalmasság, és a Szeretetláng rózsafüzér mindennapjaitokból. Ezek az imádságok legyenek mindennapi kenyeretek. Isten kiárasztja Irgalmát, és a Szűzanya Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja szétárad mindenhol, ahol imádkozzák. Most van a kellő idő a kegyelem befogadására. Lehetőség szerint, délután három órakor mondjátok el, hogy egyszerre egy időben felerősítse az Úr imáitokat, hiszen egységben az erő.
2017. 03.18.
Kedveseim! Buzgó szívvel imádkozzatok, és ne feledjétek, nagy kegyelmeket nyertek Istentől. Bátorítsátok egymást és kerítsetek alkalmat az együtt imádkozásra. Alkossatok párokat és legalább a közös engesztelő imákat mondjátok együtt. Hozzatok egymásért egy kis áldozatot! Hatalmas erő rejlik az így mondott imákban, és még jobban oda tudtok figyelni azokra. Már nincs arra lehetőség, hogy elhagyjuk imádságainkat, mert túl nagy a tét. Ha kitartóan mondjátok, megtermi majd gyümölcsét az ima. Apostolkodjatok, hogy mindenkinek legyen imatársa! A Szűzanyának ajánljatok fel minden imaszándékot, mert Ő eljuttatja Szent Fiához.
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1204-imaparok-egysegben-az-ero



Nagyböjti program, lelkiismeretvizsgálat
2017. 03. 21.
Kedveseim! Legyetek nyitottak az Úr Igéinek befogadására. Olvassátok és gondolkodjatok el azon, mit vár el tőletek Jézus. Úgy elmélkedjetek a hallottakon vagy olvasottakon, hogy gondoljátok végig, mit akar ma mondani nektek Jézus. Melyek azok a cselekedetek, amelyeknek örülne, ha megtennétek. Nyitott szemmel járjatok, de a világ dolgain ne ragadjatok le, mert azok félrevezetnek benneteket. A napi eseményekben kövessétek a lelkiismeretetek hangját, mert az figyelmeztet benneteket. Indítsátok el a napot imafelajánlással, és a nap végén (végezzetek lelkiismeret vizsgálatot?) nézzétek végig az eseményeket, és szűrjétek meg, ami nem Istennek tetsző cselekedet volt, azt bánjátok meg, de a jóért, adjatok hálát Istennek.
2017. 04. 03.
Kedveseim! Hosszú idő telt el a nagyböjti szent időből, mégis oly kevesen értették meg mit jelent Isten irgalmas szeretetében megmaradni. Ez egy olyan kegyelmi idő, ami nem fog visszatérni, mert itt és most valósul meg azok számára, akik jól felhasználják lehetőségeiket. Mik ezek a lehetőségek? Az elcsendesedésben Istenre figyelni, és megragadni minden alkalmat a kegyelem befogadására. Odahallgatni a Szentlélekre, hogy mit kér tőlünk, hogy mire figyeljünk oda, és mit valósítsunk meg a mindennapi életben. Nagyon egyszerű dolgokat kér tőlünk Isten, mégis milyen nehezünkre esik jól átgondolni mindezeket. Ami jó, azt tartsuk meg, de ami nem visz előre és nem terem jó gyümölcsöt, attól szabaduljunk meg!
2017. 04. 04.
Kedveseim! Nem gondoltok sokszor arra, milyen komoly veszélyt jelent a meggondolatlan szavak kiejtése. Bekerültek mindennapi a szóhasználatunkba olyan kijelentések, amelyeket nem vizsgálunk meg, mielőtt kimondanánk. Ne engedjünk azoknak a szleng szavaknak, amelyeket a világban használnak. Ebben az esetben is kérjük a Szentlélek segítségét, hogy tisztán és értelemmel nyilvánuljunk meg. Ne beszéljünk feleslegesen. Inkább győződjünk meg arról, miről szeretnénk beszélni. Értékeljük a csendet, és a hallgatást is, mert nagy kegyelmeket hordoz. Gondoljuk át, mit szeretnénk mondani, mielőtt belekezdenénk. Imádkozzunk, hogy megtapasztaljuk az Úr vezetését.
2017. 04. 05.
Kedveseim! Amikor felemeltétek lelketeket Krisztushoz, szabadon kötelezzétek el magatokat Neki. Ne az emberek véleményét keressétek, mert senki nem képes töretlen tükröt tartani elétek. De amit Isten a lelkiismeret által feltár bennetek, az olyan tükör, amely valóságosabb képet mutat. Minél tisztább, és feddhetetlenebb az életünk, annál könnyebben felismerhetjük, hogy Isten milyennek lát minket. Ha bűnben maradunk, eltorzultan látjuk magunkban Krisztus lenyomatát. Adjunk Istennek szabad teret lelkünkben, hogy átformálhasson minket!
2017.04 06.
Kedveseim! Vegyétek komolyan a lelkiismeret szabadságának ajándékát. Ez olyan kegyelem, amelyben eljutunk arra a felismerésre, hogy bűneink által vétkeztünk Isten ellen. Mindenkinek személyesen tárja fel Isten lelkében a felismerést. De az is kegyelem, hogy erőt kapunk a megbánáshoz és a jóvátételhez. Azonban olyan mélyen kell megbánni bűneinket, hogy azokat soha többé ne akarjuk elkövetni. A legfontosabb az a szándék, hogy törekedjünk nem visszacsúszni oda, ahonnan kijöttünk. Imádkozzunk azért, hogy gyengeségeink, ne tudjanak minket lehúzni, és ne essünk bele a sátán csapdájába.
2017. 04. 07.
Kedveseim! Járjátok a keresztutatokat nagy türelemmel, hogy igazi engesztelést nyújtsatok Istennek. Az legyen a kedves áldozatotok, hogy elviselitek azokat a nehézségeket, amelyeket elszenvedtek. Ne panaszkodjatok, és ne is zúgolódjatok, hanem álljatok Jézus keresztje mellé Cirenei Simonként. Tanuljátok meg Jézustól, hogy amikor keresztjét hordozta, mindent értetek ajánlott fel a Mennyei Atyának. Elmélkedjétek át a keresztút állomásait, és jelenlétetekkel éljétek át amennyire tőletek telik.
2017. 04 08.
Kedveseim! Elérkezett a nagyböjt utolsó hete, adjunk számot Istennek az eddig eltelt időről. Örömmel hoztunk áldozatot, a Mennyei Atyának? Sikerült megtenni mindennap a felajánlásunkat, vagy voltak alkalmak, amikett elmulasztottunk? Mennyire vettük komolyan, amit megtettünk? Hálásak voltunk Istennek, hogy erre a nemes feladatra meghívást kaptunk? Törekedtünk-e közösségben, társainkkal együtt imádkozni? Alázatos hittel, és töredelmesen kérjünk bocsánatot minden hiányosságunkért. Így készüljünk a húsvéti misztériumokra.
2017. 04. 09. Jézus Virágvasárnap
Gyermekeim! Jeruzsálemi bevonulásomkor mindenki a tömegből királyként tisztelt és üdvözölt Engem. Senki közülük nem gondolt arra, hogy az Én időm lejárt. Elindultam arra az útra, amely a Golgota felé haladt. Eltervezték kivégzésemet a farizeusok és a főpapok, mert mindennek be kellett teljesednie az írások szerint. Ti mindezt a Feltámadás fényében látjátok, és vajon milyen lélekkel ünnepelitek jeruzsálemi bevonulásomat? Átérzitek Velem együtt, mit jelentett Nekem az emberek éljenzése? Amikor az ember az egyik pillanatban dicsőít, azután pedig „feszítsd meg”-et kiált? Mennyire gyorsan megváltozik az ember viselkedése! Arra vágyom, hogy maradjatok Mellettem, és tartsatok ki a végsőkig, mert mindent feláldoztam értetek. Jézus
Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/1211-nagybojti-program-lelkiismeretvizsgalat


Az engesztelő ima által tartja még Isten a világot

2017.03. 23.
Kedveseim! Tartsatok ki a három órai (15.00-16.00) engesztelő imában. Ha sikerül párosan mondani, hatalmas kegyelmekben részesültök. Mert most van a kegyelmi idő, amit a legjobban ki kell használnotok. Csak a legvégső esetben maradjon el az imaóra, de igyekezzetek még aznap pótolni. Fogjatok össze három órakor, és az egész engesztelő tábor alkosson egy fűzért. Az ima elején fejezzétek ki, hogy együtt imádkoztok a többi testvérrel, a Szűzanya oltalma alatt. Igyekezzetek minél többen bekapcsolódni ebbe a közösségbe. Kérjétek a Szent Vér oltalmát magatokra, hogy ne tudjon semmi megzavarni benneteket. De, ha mégis közbejön valami, az imapár be tudja fejezni az imát. Legyetek kitartóak, és áldottak.
2017. 03.24.
Kedveseim! Imádságaitokban legyetek nyitottak Isten Szentlelkének befogadására. Imádkozás közben gondoljatok arra, amiről szól az ima. Így biztos nem kalandoztok el. Készítsétek lelketeket, és hangolódjatok rá. Hagyjátok el a világ zaját, és emelkedjetek fel a Lélek szárnyán az imádság színterére. Ne feledjétek, ott már az angyalok és szentek társaságában vagytok, a Szűzanyával együtt. Minden erőtökkel koncentráljatok imáitokra. Ha egységben tudtok imádkozni, nagy kegyelmeket nyertek azoknak, akikért végzitek. Legyetek ennek tudatában!
2017. 03. 29.
Kedveseim! Legyetek készenlétben az imádság alatt, hogy lelketek felemelkedjen ahhoz, amit imádkoztok. Fontos, hogy ne kalandozzatok el, hanem tartsátok magatokat az ima szövegéhez. Imádkozzatok, hogy, megmaradjatok és kitartsatok az imában! Sajnos nagyon sok kísértés megzavarhatja az imát. Gondoljatok arra, hogy Isten előtt álltok, amikor engeszteltek, és másokért közben jártok. Óriási felelősség terheli a vállatokat, mert Isten előtt kell számot adni minden kimondott szóért. De ez a felelősség ne bénítson meg titeket!
2017.03. 30.
Kedveseim! Imádságaitokat vegyétek nagyon komolyan, mert ha az engesztelők nem imádkoznak, és elhanyagolják felajánlásaikat, akkor nehezedik a helyzet. Ti tartjátok imáitok által a világot. Isten szeretetét élvezitek, és minden kegyelmet megkaptok, hogy Neki tetsző módon végezzétek engeszteléseiteket. Különös kegyelmekben részesíti az Úr azokat, akik rendíthetetlenül minden nap kitartanak az imában. Rajtatok nyugszik Atyátok szeme, hogy megtegyétek, amit rátok bízott. Úgy imádkozzatok, hogy minden imátokat meghallgatják az égiek. Legyetek kitartóak, buzgók, és állhatatosak, mert az Úr katonái vagytok.
2017. 03. 31.
Kedveseim! Adjátok oda szíveteket az engesztelésben az Úrnak, és ne szabjatok feltételt Neki. Úgy tegyetek mindent, ahogyan kéri tőletek. Ne adjatok hozzá se többet, se kevesebbet, mert minden úgy jó, ahogy kaptátok. Ne tűnjetek ki a többiek közül. Az imádságotok olyan legyen, mintha mindnyájan egyszólamban énekelnétek. Ne szóljon ki feltűnően a hangja senkinek. Minél jobban belesimultok az isteni kórusba, annál tökéletesebben szóltok. Legyetek összhangban nemcsak azokkal, akikkel együtt imádkoztok, hanem minden engesztelővel is. Így szálljon éneketek a Mennybe.
2017. 04. 01.
Kedveseim! Az engesztelő ima által tartja Isten a világot. Ezért nagyon sok múlik azon, hogyan állnak hozzá az engesztelő közösségek. Óriási jelentősége van annak a kitartó munkának, amit belefektetünk. Soha nem szabad unottan és érzéketlenül végezni imáinkat, mert Isten szeme rátok szegeződik. Olyan különleges kegyelemben részesültök, amelyet csak azok értenek meg, akik benne vannak az imahadjáratban. Látjátok, mennyire fontos szerepe van imáitoknak, ezért minden áldozatot hozzatok meg.
2017. 04. 02. Oltáriszentségi Jézus
Gyermekeim! Amikor Szentségimádásra jöttök, tudatosítsátok magatokban Jelenlétemet. Közel vagyok hozzátok, mindent Elém hozhattok, mert örömmel hallgatlak benneteket. Beszélgessetek Velem úgy, mintha szemtől szemben állnék veletek, mert valóban így is van. Teljes közvetlenséggel szólítsatok meg, mintha a legjobb barátotokkal beszélnétek! De ne csak ti szóljatok, hanem hallgassatok is el, mert Én is szeretnék szólni hozzátok. Leginkább a szívetekben adom meg kérdéseitekre a választ, mert a szív gondolatai őszinték. Hallgassatok a csendben, és hagyjátok, hogy megérintsem szíveteket. Ha jól figyeltek Rám, megkapjátok a választ, hogy mit várok el tőletek. Imádkozzatok, hogy a csendben eltöltött idő, termékenynek bizonyuljon, hogy megszülethessenek azok a cselekedetek, amelyeket elvárok tőletek. Bár a csendben kiüresedik a lélek, és úgy tűnik nincs semmilyen gondolata, de ha képes vagy tovább csendben maradni, akkor hamarosan megnyílnak az ég csatornái, és betöltik szívedet. A csendben hozom el számodra a lelki békét, és azt a feltöltődést, amely által képes leszel Értem mindent megtenni. Szeressetek az Én csendemben megmaradni, és engedjétek magatokba szeretetem kiáradását! Arra vágyom, hogy mindnyájan megtapasztaljátok, mit jelent Jelenlétemben maradni. Megáldalak benneteket az Oltáriszentségből az Atya, Fiú, és a Szentlélek nevében. Ámen! Jézus
Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/1210-az-engesztelo-ima-altal-tartja-meg-isten-a-vilagot

2017. április 9., vasárnap

Kiderült: a szado-mazochizmus és pedofília fellegvára volt a Soros-egyetem

A szado-mazo-liberalizmus fellegvára volt Soros György egyeteme, az onnan kikerült liberális politikusok pedig a pedofíliát is megpróbálták legalizálni. Követőik már a végüket érzik, holnap ismét utcára vonulnak, hogy ne menjen kárba a befizetett tandíj.
Véletlenszerű mintavétellel is szinte kizárólag nemzetellenes és emberellenes ideológiát képviselő dokumentumokat lehet találni a Soros-egyetem által kitermelt szakdolgozatok közt – derült ki egy a Magyar Idők által idézett blog összesítéséből. A CEU-n végzett diákok a nyugati világban még “értékesnek” számító papírért cserébe többek közt a szado-mazochizmus, a homoszexualitás, az istentagadás és a tömeges bevándorlás áldásos hatásairól kellett értekezzenek. Illetve jó kérdés, hogy kellett-e értekezzenek ezekről a témákról, vagy önszántukból ferdültek el ilyen irányba. Amennyiben a Soros-egyetem ilyen, tematikailag egységes, a betegség és hanyatlás jegyeit egyaránt magán viselő témákkal foglalkozásra kötelezte a diákokat, az már önmagában is emberiségellenes bűn – de akár az is kiderülhet, hogy a Soros-egyetemen végzett diákok mind önszántukból foglalkoztak szinte kizárólag a társadalom hullafoltjainak népszerűsítésével. Utóbbi esetben pusztán a társadalom legaljának spontán gyülekező helye a holokauszt-túlélő és egyúttal a nácikkal kollaboráló Soros György által alapított egyetem.
A véletlenszerű mintavételből az is kiderült, hogy a CEU-n végzettek intenzíven foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehetne Európát elárasztani színesbőrű bevándorlókkal, emellett hogyan lehet őket tájékoztatni a fehér európai nőkkel közösülés lehetőségeiről anélkül, hogy akár egyetlen európai nyelvet is megtanulnának.

Az előkerült szakdolgozatok alapján ugyanakkor a CEU tanárai intenzív ellenségkép-képzést is folytatnak, és az elítélendő, megsemmisítendő, társadalmilag nemkívánatos kategóriába sorolnak minden olyan ideát, ami akár a nemzetállamok fennmaradását támogatja, akár azt ellenzi, hogy a fehér európai nők a “testükkel szabadon rendelkezés” nevében magzatgyilkosságot kövessenek el, miközben a színesbőrű bevándorlók nyolc gyermekkel érkeznek Európába, és utána még hatot vállalnak állami támogatással.
Sajnos a Soros György által alapított CEU elég sokáig működhetett ahhoz, hogy kitermeljen annyi liberális ilyen-olyan hívő személyt, akik holnap harmincezren felvonulnának tüntetni az egyetem megmaradása mellett. Bár a CEU működését látszólag sikerül törvényes keretek közé szorítani (megszüntetni), a jogi környezet szempontjából az még mindig a szürke kategóriába esik, hogy törvényesnek számít-e, ha több ezer külföldi állampolgár (jelenlegi és volt CEU-s diák) tüntet Budapesten egy magyar törvénymódosítással kapcsolatban.

http://www.hidfo.ru/2017/04/kiderult-a-szado-mazochizmus-es-pedofilia-fellegvara-volt-soros-egyeteme/



Veszélyes ideológiai agymosást folytat a Soros-egyetem

A Közép-európai Egyetemen szigorú ideológiai kereteken belül zajlik az oktatás, a diákoknak pedig Soros György ideológiájára is fel kellett volna esküdniük, ha a másként gondolkodók nem tiltakoznak elég hangosan. Egy volt hallgató nyilvánosságra hozta, mi a gond CEU-n zajló „világszínvonalú oktatással”.
A Magyar Hírlapnak nyilatkozott a CEU-botrány kapcsán az egyetem egy volt politikatudomány szakos hallgatója, aki maga is elismerte, hogy az intézmény ideológiai oktatást folytat, és bevallottan a Soros-féle „nyílt társadalom” ideológiáját vakon követő hívőket akar kiképezni, még ha világszínvonalon is teszi ezt. Mint kiderült, a Soros-egyetem könyvtára is ideológiai alapon szelektált, a hallgatók nem férhetnek hozzá a balliberális ideológia semmilyen alternatívájához.
„Nagyszámú külföldi hallgatótársammal együtt kétségkívül színvonalas oktatásban részesültünk. De a színvonalas oktatás meglehetősen ideológiavezérelt volt. Amint az egész egyetemi hangulat. A nyitottságára oly büszke egyetem könyvtárában a magyar napilapok közül kizárólag azok voltak hozzáférhetők, amelyek az akkori szocialista–szabad demokrata kormányt támogatták. Az angolszász sajtótermékek közül is csak a baloldali-liberális világnézetet képviselőkhöz lehetett hozzájutni.”
A beszámolóból kiderül, hogy a hallgatók kiképzése nem csak hogy ideológiai alapon zajlott, de az oktatók javaslatára az egyetem azt is ki akarta kényszeríteni, hogy a végzős hallgatók esküt tegyenek erre az ideológiára.
„A diplomaosztó ünnepségen pedig esküt kellett volna tennünk a nyílt társadalomra. Ettől csak azután állt el az egyetem, miután néhányan közöltük, hogy nemhogy esküt nem fogunk tenni, de ha ilyen lesz, akkor tüntetőleg ülve fogunk maradni.” – mondta.
A volt egyetemi hallgató F. Zoltán nagyon lényegretörően összefoglalta, amiért ma a magyar társadalom többsége abban is támogatná a kormányt, ha egyszerűen bezáratná a Soros-egyetemet és sóval behintené a helyét:
„Elegünk van a genderelméletből és annak a gyakorlatba való átültetési kísérleteiből. Elegünk van a klasszikus női és férfi szerepek eltörlésére irányuló törekvésekből. Elegünk van a női egyenjogúság leple alatt agresszíven nyomuló feminizmusból. Elegünk van az abortusz propagálásából. Elegünk van a homoszexuálisokból és abból, hogy azt próbálják a fejünkbe verni – és még inkább a gyerekeink fejébe –, hogy a homoszexualitás normális, sőt: támogatandó. Elegünk van abból, hogy a gyerekeiket a legdurvábban szegregáló elitiskolákba járató belvárosi értelmiségiek oktatnak ki bennünket társadalmi integrációból és magyar–cigány együttélésből. Elegünk van a folyamatosan felszínen tartott holokauszt témából. És elegünk van abból, hogy mindezt európai értékként akarják eladni nekünk.”

http://www.hidfo.ru/2017/04/veszelyes-ideologiai-agymosast-folytat-a-soros-egyetem/

2017. április 7., péntek

Ne legyen abortusz Magyarországon

Szűzanya üzenete U. Gyulának
Kicsinyeim, gyermekeim!
Szeretném szentnek látni az én Magyarországom gyermekeit! Kérlek benneteket, minden nap imádkozzatok 1 Miatyánkot, 1 Üdvözlégy Máriát, 1 Dicsőséget azért, hogy ne legyenek Magyarországon művi vetélések általi gyermekgyilkosságok. Édes gyermekeim, köszönöm, hogy hallgattok szavamra.
Megáldalak benneteket az Atya akaratából, a Szentlélek erejével és a Fiú szeretetével.
2017.04.07. Péntek

2017. április 6., csütörtök

Amapola nővér általi Visszahívás 2017. április

 

Kis virág, írd le ezeket a Szavakat fiamnak, Gustavónak, a te érsekednek.
Kisfiam, akit karjaimban és Szeretetköpenyem alatt hordozok, én vagyok az, a te Édesanyád, a mi Jézusunk, akit a keresztjéről adott neked, mindannak jeléül, hogy Ő szeret téged.
Gyermekem, meg fogsz lepődni, amikor befogadod és elolvasod ezeket a szavakat, amelyeket itt ilyen egyszerű papírra, ilyen szegényes közeggel írtam - de ezek a Szeretet Szavai Tőlem hozzád.  Az Én Szívemtől a tiédhez.  Mennyire hívtál Engem, gyermekem, szegény és szenvedő gyermekeink minden óriási szükségletével szemben, amelyek oly mélyen megérintenek téged.  Hallottam szíved minden egyes sóhajtását, gyermekem, és egyesítettem őket könnyeimmel Jézusunk Vérének Kehelyében, amelyet Ő ajánl fel az Atyának, kérve és elnyerve az Irgalmat oly sokak számára.
Fiam, fogadd be ezeket az Én kis gyermekeimet, fogadd be őket szeretettel, mert a Mi nevünkben jönnek, hogy nagy dolgokat jelentsenek be nektek - nagy Irgalmakat és vigasztalásokat gyermekeink számára, és az Én kis gyermekeim hite által képesek leszünk kiárasztani őket itt, ebben a városban.
Fiam, a szíved Hozzám tartozik, és mélyen belül hallod a hangomat, amely azt mondja: „Igen, elküldöm őket hozzád, fiam”.  Ne félj!
Ezért hoztunk ide téged, a Kegyelem és Irgalom eme nagyszerű Művéért.  Tervünk része vagy, Én, Édesanyád, a te segítségedet kérem.
Gyermekem, el sem tudod képzelni, milyen nagy Szeretetet akarunk megosztani mindenkivel - veled.
Fogadjátok el ezeket a szavakat, amelyeket ezek a gyermekeim hoznak nektek, tőlünk, a ti Jézusotoktól és tőlem kapjátok őket.  Vigasztalásként, bátorításként, Békeként és annak bizonyosságaként adjuk nektek, hogy meghallgattuk szíveteket.
Fiam, emlékezz püspök testvéredre, aki fogadta Juan Diegót, az én kis hírnökömet.  Lásd, hogy mennyi mindent tudtam tenni annyi éven keresztül gyermekeim millióiban, mert Pap és Püspök fiam ilyen nyitott volt arra, amit kértem tőle.
Ahogy most is arra kérlek benneteket, hogy segítsetek Nekem.  Ezeknek a gyermekeimnek nagy és fájdalmas küldetésük van, szükségük lesz a segítségetekre, a támogatásotokra.
Ne féljetek befogadni őket - egyetlen vágyuk, hogy akaratomat teljesítsék; és évek óta, sivatagok és fájdalmak közepette készítettem fel őket erre az órára.
Szeretetterveink gyorsan haladnak, mert ellenségünk gyűlölethulláma sok gyermekemet elsöpörte, és itt az ideje Istenetek nagy ellentámadásának, aki felemelkedik gyermekei védelmére.
Igazi küldetésed, gyermekem, most kezdődik.  Ez a felhívás arra szólít fel, hogy mindent átadj Nekem, Anyádnak és Királynődnek, Isten Nagy Anyjának, a Legszentebb Máriának.  Engedd, hogy karjaimba vegyelek, gyermekem, add át magad Nekem, mint egy kisgyermek.  Mennyire, de mennyire szeretlek téged!
Hamarosan, gyermekem, látni fogod mosolyomat, amely megvigasztal téged annyi szenvedésen, amit csak Én látok, kicsikém.
Gyermekem, Szívembe ölellek.  Anyám áldását adom rád, és Jézusom is megáld téged.  Ne féljetek.  Mi mindig veled vagyunk, és Mi vagyunk azok, akik elhoztunk téged e kicsinyeinkhez a mi számodra szóló Szeretet és Kegyelem Szavainkkal.
Megáldalak téged, Szívem gyermeke.
És megáldom az összes gyermeket, akit a gondjaid alá helyeztünk.
Édesanyád, Jézus Anyja,
Isten minden gyermekének Anyja.
Édesanyád, aki annyira szeret téged.


Lysa TerKeurs: Nem merek bátran imádkozni

„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16)
Bevallom, néha nem merek bátran imádkozni. Nem azért mintha nem hinném, hogy Isten mindenre képes. Hogyne hinném. Odavagyok Jézusért. Teljes erőmmel követni akarom. Engedelmeskedni neki. Kalandra kelni Istennel.
Ingadozásom tehát nem abból ered, mintha kételkednék Istenben. Inkább magamban kételkedem, abban, hogy fel tudom-e ismerni, mi az Isten akarata. Tény, hogy Isten néha úgy dönt, nem tesz semmit. Ha pedig Ő a Nem mellett dönt, én pedig vadul imádkozom az Igenért, úgy érzem, nem vagyok összhangban az akaratával.
Ismered ezt az érzést?
Annyira szeretnék Isten akaratával azonosulni, hogy ilyeneket mondok imádkozás közben: Uram, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod őt venni, azt is elfogadom.
Miért nem imádkozom bátran: Uram, gyógyítsd meg a barátnőmet! És aztán továbblépek, tudva, hogy nem imádkoztam hiába – függetlenül attól, mi következik ezután. A bátor imádkozás átemel a vallásos megszokásból az Istennel való hiteles kapcsolatba.  Az imádkozás olyasmire nyitja meg lelki szemeimet, amit magamtól nem látnék meg. És biztos vagyok benne, hogy számít az ima. Az imádság erős és hatékony, ha igaz szívvel imádkozom (Jak 5,16).
Az ima tehát hat – megváltoztatja az életet, fellobbantja az elmét, megrázza a földet. Nem kell tudnom, hogyan. Nem kell tudnom, mikor. Csak bizalommal boruljak térdre, és akkor ennek a Jézust szerető lánynak a remegő imái hullámot vetve terjednek tova a magasságban és a mélységekben.
Hagyjam, hogy ez az abszolút igazság beáradjon a lelkembe, és kioltsa a kételkedés szikráit. Hajlítsa be a térdem. És lobbantson új, bátor, lángolóbb tüzet bennem. Ez a bátorság nem a főnök követelőző bátorsága. Ez a bátorság azt jelenti, hogy teljes szívemből szeretem Jézust, akkor hát hogy adhatnék neki lángoló imaéletnél kevesebbet?
Jézus a Mt 6, 6-8 versekben az imádságos életről beszél. „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle.”
Merjünk hát kérni. Újra meg újra. Nem azért, mintha ezzel akarata ellenére cselekvésre késztethetnénk Istent, hanem hogy lelkünk rákapcsolódjék drága Jézusunkra, és láthassuk, mit tesz a maga akarata szerint.
Uram, hálát adok a lehetőségért, hogy minden bajomat, bánatomat Eléd hozhatom. Köszönöm, hogy pontosan azt adod, amire szükségem van. Hiszem, hogy mindig a javunkat tartod szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.

2017. április 5., szerda

MEDJUGORJE !!! Jó hír - Henry Hoser érsek, pápai követ sajtótájékoztatója Medjugorjeról

* Rendkívüli hírek * Történelmi szavak a Vatikánból Medjugorje-ről ... „Medjugorje speciális szerepe nagyon fontos ... Azt lehet mondani az egész világnak, hogy van fénye Medjugorje-nek”
Ez a beszámoló a mai sajtótájékoztató legfontosabb részeit emeli ki, amit a medjugorjei pápai megbízottja tartott. Remélhetőleg a teljes átirat hamarosan elérhető lesz. Az élőben közvetített sajtótájékoztatót megnézheti itt (Mary Tv)
Először is meg kell jegyezni, hogy az érsek beszéde közben mintha elektromos feszültséget lehetett volna érezni a teremben. A sajtótájékoztatón résztvevők érezték, hogy valami történelmi és különleges dolog történik.
Hoser érsek a konferenciát egy előre elkészített üzenettel indította.
A pápai követet először összehasonlította Lourdes és Medjugorje helyzetét, Lourdes 150 év alatt mintegy 6 millió látogatót fogadott évente, míg Medjugorjében 2,5 millió látogató járt mindössze 36 év alatt.
„Fontos, hogy növekedjen Medjugorje. Az emberek valami rendkívülit fedeznek fel Medjugorjéban. Béke és megbékélés hangulatát érezni. A szív békéjének az atmoszférája, a szív belső békéje. Medjugorjéban hatalmas tere van a spiritualitásnak. Az emberek újra felfedeznek valamit, ami szent. Van abban valami isteni, ha tiszteljük a Szűzanyát.
A Szűzanya mindig visszavezet bennünket Krisztushoz. Ha jobban megnézzük, Medjugorjéban azt látjuk, hogy a középpontban az Oltáriszentség található. Látjuk a szentségimádatot, ahol Jézus Krisztus valóságos jelenléte megtalálható. Medjugorjében az emberek felfedezik a Szent Rózsafüzért. Medjugorjében az emberek elimádkozzák a „keresztutat”, és megtapasztják Jézus Krisztus passióját. Természetesen a Szentgyónás és az Istennel való megbékélés is a középpontban van.”
Hoser érsek egy érdekes pontra mutatott rá Medjugorje elüzletiesedését illetően. Azt mondta, hogy Lourdes-ban van Párizs után a legtöbb hotel Franciaországban, így természetes lenne, ha Medjugorjében is sok üzlet és szálloda létesülne. Azt mondta, hogy Medjugorje tovább fog növekedni.
A pápai követ ezután Medjugorje gyümölcseiről beszélt.
„Medjugorje átalakítja az embereket. Sok országban az egyéni gyónás nem létezik. Nincs Szentségimádás, nincs „keresztút”, nincs rózsafüzér ima.
Sok országban van egyfajta szárazsága a szent helyeknek, ami ahhoz vezet, hogy válságba kerül a hit. Medjugorjéban az emberek eljönnek a forráshoz. Az ima felfedezése mindenütt Szűz Mária segítségével zajlik.”
„Medjugorje hangsúlyozza a »Béke királynője« címet. A Szentatya, Ferenc pápa azt mondta: „egy töredékes harmadik világháborúban vagyunk. Látjuk ezt a kegyetlen polgárháborúkban. Megéltem a ruandai népirtást. Szíria már elpusztult. Szíria volt a kereszténység legrégebbi jelenléte a világban. Ma vegyi fegyvereket alkalmaznak. Rengeteg a politikai konfliktus, ez a mai világ valósága. Most rendkívül fontos, hogy a Béke Királynőjéhez, az Istenanyához forduljunk a békéért való imáinkban. Medjugorje sajátos szerepe nagyon fontos.”
„Azt lehet mondani az egész világnak, hogy van fénye Medjugorjé-nek, és ezt a fényt ismét meg lehet találni. Szükségünk ezekre a fényes foltokra ebben a világban, ami elmerül a sötétségben. Tehát barátaim, legyetek ennek az örömteli hírnek a hordozói”.

Forrás angol nyelven

Áldott Aki az Úr Nevében jön! Hozsanna a magasságban!

A Béke Királynője az Úr Nevében jön!

2017. április 4., kedd

Sarah bíboros: „Számos egyházi vezető alábecsüli a válság komolyságát, amelyen az Egyház keresztül megy ”

  1. április 4. LifesiteNews – A katolikus Egyház súlyos válságon megy keresztül Robert Sarah bíboros szerint, aki az Istentiszteleti Kongregáció Prefektusa. És a helyzetet az a tény is súlyosbítja, hogy jelentős számú egyházi vezető alábecsüli a válság komolyságát.
A krízis lényege egyrészt a dogmatikai, erkölcsi és fegyelmi tanítás relatívizálásában, a súlyos visszaélésekben, a szent liturgia decentralizálása és közönségessé tétele tekintetében áll fenn, amelyhez még az Egyház missziójának pusztán szociális és horizontális síkon való értelmezése is társul – fejtette ki a bíboros egy a német liturgikus konferencián mondott március 31-i beszédében.
A konferencia XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum motu proportio pápai dokumentumának 10 évfordulójáról emlékezett meg. A 2007. július 7-én kiadott rendelet tisztázta a papok jogát, hogy tradicionális latin nyelvű szentmisét mutathatnak be, anélkül, hogy a püspöküktől engedélyt kérnének.
A bíboros a krízisre adott magyarázatát a régi latin mondásra alapozta, mely szerint lex orandi, lex credendi (amit imádkozol, azt hiszed), a bíboros szerint a hit legalapvetőbb igazságai megértésének hiánya, beleértve ebbe a papokat és püspököket is, a katolikus liturgia elszegényedésére vezethető vissza.
„A keresztény hívők, és különösen a papok és püspökök körében fellelhető hit komoly válsága, képtelenné tesz bennünket arra, hogy megértsük az eucharisztikus liturgiát, mint áldozatot, amely azonos Jézus Krisztus értünk bemutatott áldozatával, amelyet vértelen keresztáldozatával tesz jelenvalóvá az Egyház által különböző korokban és helyeken, különböző népek és nemzetek között.” – mondta a bíboros.
„Gyakran mutatkozik szentségtörő tendencia arra, hogy a Szentmisét leegyszerűsítsék egy szimpla étkezésre, egy világias ünnep megtartására, magának a közösségnek az ünnepére, vagy ami még rosszabb, az élet értelmetlen szenvedéseitől való szörnyű elhatárolódásra az Istennel szemtől szembe való találkozástól való félelem miatt, mert tekintete leleplez és kötelez bennünket, hogy őszintén és rendíthetetlenül vizsgáljuk meg bensőnk bűnösségét. De a Szentmise nem kitérés ez elől. Ez Krisztus élő áldozata, aki meghalt értünk a kereszten, hogy megszabadítson minket a bűntől és haláltól, azért hogy megmutassa nekünk az Atyaisten szeretetét és dicsőségét” – tette hozzá a bíboros.
Míg a katolikus Egyház azt tanítja, hogy az Eucharisztia a keresztény élet „forrása és csúcsa”, tanulmányok azt mutatták ki, hogy az amerikai katolikusok több mint 50%-a nem ismeri az Egyház tanítását, hogy Jézus valóságosan – Testével, Vérével, Lelkével, és Istenségével – van jelen az átváltoztatott kenyérben és borban.
A bíboros azt az álláspontot képviseli, hogy az Eucharisztiában való valóságos jelenlét hitének hiánya azoknak a tévedéseknek köszönhető, amelyek beszivárogtak az Egyház legfőbb imájába, a liturgiába.
„Fontos felismerni ezt a mély és komoly válságot, ami hatással van a liturgiára és magára az Egyházra, mivel a zsinatnak köszönhető, hogy a liturgia középpontja már nem Isten és az Ő imádása, hanem az ember és annak feltételezett képessége, hogy valamivel elfoglalja magát az Eucharisztia ünneplése ideje alatt”- mondta.
Azzal, hogy az Egyház nem Istent helyezi liturgiájának középpontjába, elkezdte „önmegsemmisítését”, eltér a küldetésétől, amely a lelkek megmentésére irányul, amelyet sok esetben magas rangú egyházi személyek is jóváhagynak. – tette hozzá.
„Sokan nem akarnak szembenézni az Egyházat érintő szándékos doktrínális, morális és lelkipásztori vonatkozású rombolás által okozott önpusztítás tényével.”
„Miközben egyre több magas rangú főpap makacsul hangoztat nyilvánvaló tanbeli, erkölcsi és liturgikus tévedéseket, amelyeket százszor elítéltek, azon dolgoznak, hogy Isten népének a hitében megmaradó pislákoló hitet is kioltsák. Miközben az Egyház bárkája a dekadens világ viharos tengerét szeli át, és a hullámok betörnek a hajóba, úgy, hogy a hajó majdnem megtelik vízzel, egyre több egyházi vezető és hívő azt kiáltja: ‘Minden rendben, Madame Marquise!’ (Everything’s fine, My Fair Lady) , ahogy az 1930-as évek népszerű dalának refrénje hangzott. De a valóság egészen más”- tette hozzá.
Sarah bíboros azt mondja, hogy az Egyház jelenlegi válságából kivezető út az, hogy újra felfedezzük a liturgia szentségét, minden misztériumával és dicsőségével együtt és minden áron elkerüljük azt a katasztrófát, pusztulást és szakadást, amit a modern liturgia támogatói okoztak azáltal, hogy a II. Vatikáni zsinat nyomán saját elképzeléseik szerint alakították át az Egyház liturgiáját.
A II. Vatikáni Zsinat atyái által javasolt liturgia még nem teljesen valósult meg – hangoztatta a bíboros.
„Elég, csak elővenni ismét a Zsinat Szent Liturgiára vonatkozó konstitúcióját és becsülettel átolvasni, anélkül, hogy meghamisítanánk a jelentését.  Látnunk kell, hogy a II. Vatikáni Zsinat célja nem egy olyan reform volt, amely a hagyománnyal való szakításra nyújt alkalmat, épp ellenkezőleg, a Szenthagyományt akarta felfedezni és megerősíteni a legteljesebb mélységében.”
„Ismét meg kell erősíteni, hogy a II. Vatikáni zsinat soha nem kérte a „tabula rasa”-t és hogy ezért hagyja el az V. Piusz által közreadott Misekönyvet.”
A bíboros azt mondta, hogy Benedek pápa megmutatta az előre vezető utat a hiteles liturgia újrafelfedezése felé azzal, hogy megnyitotta az utat a „régi rítusú” szentmise felé, amelytől a mise rendes formájának gazdagodását remélte.
Benedek pápa vezetését követve Sarah bíboros a „liturgikus megújulás” újraéledését szeretné látni. De nem olyat, amely „néhány újdonságra vágyó teológus félrebeszélésén alapul, hanem olyat, amely a csendes adoráció felé mozdul el.”
A szent csend nélkül, nem találkozhatunk Istennel. „Az adoráció idején Istenbe merülsz el teljesen és minden oldalról körülvesz az Ő szent jelenlétével. Az imádás segít, hogy egyedül Istenhez kívánj tartozni és belevesd magad az Ő szeretetének tisztaságába.” Végül azt mondta, hogy fontos egy megfelelő liturgikus képzés, amely a hit hirdetésére és a mi szerető mennyei Atyánk mélységes titkaira épül.”
Forrás: https://www.lifesitenews.com/news/cardinal-sarah-church-leaders-underestimate-serious-crisis-church-is-going

2017. április 3., hétfő

Veszélyben van a hazátok, Mária országa!

Drága Gyermekek!

Veszélyben van a hazátok, Mária országa! Csak a hatahatós ima, böjt és felajánlás (mise, szentségimádás stb.) mentheti meg a sátáni hordák támadásától. Veletek vagyok e veszélyes helyzetben. Mindenkor hívjatok, ha bajban vagytok, s én segítségetekre sietek. Közvetlen egyszerűséggel is szólhattok hozzám:"Mária segíts! "Nem hagyom magukra gyermekeimet a bajban!
- Mi az én teendőm ezzel az üzenettel?
- Vidd hírül mindenhová, ahová lehetséges!
-Te is kezdd el a böjtöt a mai napon! Ebben a zavaros világban csak bennem és Szent Fiamban bízzatok! Mi segítségetekre leszünk! Ima, böjt, felajánlás a határok védelméért!
Az üzenetet egy szegedi testvérünk kapta múlt év novemberében. Most juttatta el hozzánk a következő szavak kíséretében.
A barátnőmmel alig kezdtük el nov. 15-én az imát e szándékra, amikor ismét üzenetet kaptam Égi Édesanyánktól."Megvédem mindazon gyermekeimet, akik a határok védelméért imádkoznak."
Azóta szinte mindennap imádkozom a határok védelméért (a magyar és általában a keresztény határokért). A két imaközösség is ezt teszi. Úgy érzem, van némi pozitív változás. Mária azonban több ember imáját kéri.
Mások is láttak hasonló tartalmú képeket, hogy ha imádkozunk, mennyei seregek védelmezik határainkat.
A Nagyböjtben vagyunk. Ez különösen az imának és a böjtnek az ideje. Imádkozzunk és böjtöljünk erre a szándékra is!
Veszélyben van a hazátok, Mária országa! Csak a hathatós ima, böjt és felajánlás (mise, szentségimádás stb.) mentheti meg a sátáni hordák támadásától. Veletek vagyok e veszélyes helyzetben. Mindenkor hívjatok, ha bajban vagytok, s én segítségetekre sietek. Közvetlen egyszerűséggel is szólhattok hozzám:"Mária segíts! "Nem hagyom magukra gyermekeimet a bajban!

2017. április 2., vasárnap

Égi Édesanyánk üzenete 2017. április 2-án Medjugorjéból

Drága gyermekek, szeretetem apostolai rajtatok áll, hogy terjesszétek Fiam szeretetét mindazoknak, akik nem ismerték meg azt. Ti, kicsiny fényei a világnak, titeket édesanyai szeretetemmel arra tanítalak, hogy fényesen, teljes ragyogással ragyogjatok. Az ima segíteni fog, mert az ima megment benneteket, az ima megmenti a világot. Ezért gyermekeim, imádkozzatok szavakkal, érzésekkel, irgalmas szeretettel és áldozattal. Fiam megmutatta nektek az utat – Ő, aki megtestesült és az első kehellyé tett engem, Ő magasztos áldozatával mutatta meg nektek hogyan kell szeretni. Ezért gyermekeim, ne féljetek az igazságról beszélni. Ne féljetek megváltozni és a szeretet terjesztésével megváltoztatni a világot, hogy így megismerjék és szeressék Fiamat, Őbenne szeressenek másokat. Édesanyaként mindig veletek vagyok. Kérem Fiamat, segítsen nektek, hogy életetekben a szeretet uralkodjon – a szeretet, amely élő, a szeretet, amely vonzó, a szeretet, amely életet ad. Ilyen szeretetre, a tiszta szeretetre tanítalak benneteket. Rajtatok áll apostolaim, hogy felismerjétek, éljétek és terjesszétek. Érzéseitekkel imádkozzatok pásztoraitokért, hogy szeretettel tudjanak tanúságot tenni Fiamról. Köszönöm nektek.
--
Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

2017. április 1., szombat

Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2017. március 16. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Szívemnek. Az Én drága Szent Vérem nem omlott értetek hiába. Nagyon megvigasztaltok Engem ebben a zűrzavaros világban. Már a keresztfán láttam mindazok lelkét, akik a történelem folyamán igennel fognak válaszolni hívásomra, és megteszik szent akaratomat.
Drága kicsinyeim! Most azokról beszélek nektek, akik csak szomorúságomat és fájdalmaimat növelik. Ők azok, akik hitetlenségükkel elutasítják üzeneteimet, mondván, hogy az Evangéliummal lezárult a kinyilatkoztatás. Annyiban igazuk van, hogy újat nem mondhat senki, ahogy már Szent Pál apostol is leírta: „átkozott legyen, aki mást hirdet, mint amit tőlünk hallottatok.” (Gal 1, 8-9.) De az Evangéliumban szereplő próféciák időszerűségét nem lehet elvitatni. Mt 24, 14: „Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” Ez az ismertető jele annak, hogy hamarosan visszatérek dicsőségemben. Ugyanígy az ezer éves béke uralma sem történt meg mindeddig, az elmúlt kétezer év során, hanem majd csak ezután teljesül be, mert amíg az ördögök és démonok hada belepi a Földet, és kínozza, gyötri a lelkeket, kísérti őket, addig nem lehet békéről beszélni. Ezért tehát, drága kicsinyeim, ti, akik szomjazzátok szavaimat, és megnyitjátok üzeneteim előtt a lelketeket, boldogok vagytok, mert tisztában vagytok az idők jeleivel, és az események sorrendjét fölismeritek, hogy milyen korban éltek. Ezért, drága kicsinyeim, készüljetek föl egy világméretű, hatalmas keresztényüldözésre, amely az Egyház megtisztulását fogja eredményezni. Készüljetek föl mindannak beteljesülésére, amit jó előre megmondtam nektek. A sátán megpróbálja megsemmisíteni Egyházamat; benne legelőször Engem, Aki az Oltáriszentségben jelen vagyok. Mert jól tudja, hogyha Tőlem megfoszt benneteket, elestek attól az erőforrástól, amit az Én védelmem jelent számotokra. De újra mondom: ne féljetek! Ne essetek kétségbe! Mert Én hű és igaz vagyok, veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig. Gondoskodom rólatok, hogy a rejtekben igaz és hű papjaim bemutassák újból és újból a Legszentebb Áldozatot, a Szentmisét; és kiosszanak Engem nektek, mint erőforrást és védelmet, Aki a Szent Eucharisztiában jelen vagyok. Azt kérem tőletek, hogy ebben a zűrzavaros, kaotikus korszakban, többszörözzétek meg imáitokat, kérjétek szentjeim és szent angyalaim közbenjárását, legfőképpen pedig azt, hogy rejtselek el benneteket, és akkor nincs mitől félnetek, mert még ha meg is engedem, hogy közületek sokan vértanúimmá legyetek, a végső győzelem a ti kezetekben van. Mert aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Az örök győztes, az Isten, Én vagyok. Bármennyire is acsarkodik a sátán és az ő eszköze, az antikrisztus, mindenféle szemfényvesztő csodáival megtéveszti áldozatait, ti ne higgyetek neki, ne menjetek oda. Határolódjatok el tőle! Ti csak Engem imádjatok, Aki a lelketekben trónolok! Engem, az élő Istent, a ti üdvözítő Királyotokat. Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Mindenkinek meg kell állni az Én ítélőszékem előtt, hogy elvegye örök jutalmát, vagy örök büntetését a szerint, amit földi életében cselekedett.
Drága kicsinyeim! Tartsatok ki mindhalálig! Bízzatok Bennem, és Én mindig megmutatom nektek segítő hatalmamat, mindenhatóságomat, még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekben is. Fogadjátok szeretetteljes áldásomat, mellyel megerősítelek titeket a végső nagy harcra, amiben már benne éltek, és ami még csak fokozódni fog, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 1Tessz 5, 19-20. „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg.” Mk 4, 1 cím: „Jézus… tanít.” 17: „üldözés”.

2017. március 20. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Tisztítsátok meg a lelketeket még a legkisebb gyarlóságoktól is a bűnbánatban szentségében! Azt akarom, hogy minden szempontból méltókká váljatok fogadásomra! A lelketeket Én magam tisztítom meg a Szentáldozásban minden hiábavaló és vétkes gondolattól, minden gyarlóságtól. Az Én fényességem, amely titeket betölt, távol tartja tőletek a gonoszt, amely retteg belépni az Én fényembe, mert megláttatom veletek dicsőségem által az ő rútságát és ocsmányságát. Undort támasztok bennetek minden kísértés és bűn iránt. Lelketeket pedig fölemelem az Én dicsőségembe, ahol méltóképpen imádtok, magasztaltok és dicsőítetek Engem, a szentek Szentjét, Aki a Legméltóságosabb Oltáriszentségben köztetek trónolok.
Drága kicsinyeim, Szívemnek kedves választottjai! Ti vagytok az Én vigaszom, akik már a kereszten függve is megvigasztaltatok Engem, mert előre láttam életszentségeteket, amely jóllehet az Én kegyelmem, de ti együttműködtök vele.
Drága gyermekeim! Maradjatok ilyenek mindig! Menjetek végig a keskeny úton, az önmegtagadás és a kereszthordozás útján, amely az Én követésem, és ez az út a Mennybe torkollik. Hívjatok meg ide mindenkit, akit csak elértek, és akiket nem, azokért imádkozzatok, hogy meghallják szavam, amikor a lelkiismeretük által szólítgatom őket, és a helyes irányba terelem. Nincs nagyobb boldogság Számomra, mint amikor egy lélek megtér, ahogy mondtam, hogy jobban örülnek a Mennyben az egy megtérőnek, mint a kilencven kilenc igaznak. Gyarapítsátok a megtérők számát, hogy ők is üdvösségre jussanak, és ezzel örömet szerezzenek Nekem, hogy Megváltásom és kínszenvedésem hatalmas ára nem lett hiábavalóvá bennük.
Drága gyermekeim! Most az Egyházról beszélek nektek. Egyházamat próbának vetettem alá. Ezért engedtem meg a főördögnek, aki kikérte, hogy megrostálja. Nagy fájdalmat jelentenek Számomra azok a lelkek, akik elbuknak, és a pillanatnyi dicsőség és karrier miatt nem Engem, hanem a világot és benne a sátánt szolgálják. De még több örömömet találom a hűséges, kicsiny lelkekben és szentéletű papjaimban, akik alázatosak, engedelmesek és kisded lelkűek a Belém vetett bizalomban és hűséges szolgálatomban. Ők az Én anyám és testvéreim, akik megteszik Atyám akaratát. Most különösen nagy örömömre szolgálnak ezek a kisded lelkek, amikor felkészültek a szenvedésre, még a vértanúhalálra is, Irántam való szeretetükből és hűségükből. Még ha nem is lesznek vértanúkká, a szándékukat úgy veszem, mintha azzá lennének.
Drága gyermekeim! Imádkozzatok ezekért a kisdedlelkű testvéreitekért, hogy megmaradjanak a szűk ösvényen, és semmi el ne tántorítsa őket az Irántam való szeretetüktől és hűségüktől. A másik táborra csak azt kérjétek, hogy megkapják és befogadják a tisztánlátás kegyelmét, és ne szolgálják a fenevadat, hogy ne rántsanak magukkal még több lelket, akik hiszékenyek, tudatlanok és könnyű őket a kárhozat széles útjára terelni. Mindazonáltal, mindenkit a kapott talentum szerint ítélek meg, vagyis aki keveset kapott és tudatlan, annak enyhébb lesz a büntetése, mint annak, aki sokat kapott, mert attól sokat kérek számon.
Drága gyermekeim! Életetek Előttem nyitott könyv elejétől a végéig. Igyekezzetek úgy élni, hogy az Nekem tetsző legyen életetek minden pillanatában. Erre áldalak meg titeket Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: Zsid 2, 3: „az Úr hirdetett” 6: „Mi az ember, hogy megemlékezzél róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá?”
2017. március 23. Itthon az Úr Jézus: „Drága gyermekeim! Az óra itt van. Hamarosan kitör az üldözés. Legyetek szüntelen készenlétben! Éljetek életszentségben, hogy bármikor megvalljatok Engem ez előtt az erkölcstelen nemzedék előtt, és az életeteket tudjátok adni Értem.
Drága gyermekeim! Ti vagytok az Én kedves báránykáim a báránybőrbe bujtatott farkasok között. Határolódjatok el tőlük! Most különösen időszerűek szavaim: Óvakodjatok a képmutatóktól és eretnektanításaiktól! Ne féljetek megvallani Engem magaviseletetekkel, szavaitokkal és cselekedetekkel! Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Az óra eljött. Éljetek halálra készen! Nagyon sok vértanúm lesz. Véghez viszik gonosz tervüket. De ez lesz a vesztük, mert amikor azt hiszik, hogy győztek, akkor fognak a legnagyobbat bukni, egészen a pokol fenekére. Mindezt pedig azért engedem meg, hogy szétválasszam az igazakat a hamisaktól, a képmutatóktól. Nektek pedig, drága kicsi gyermekeim, akik hűek vagytok, és azok is maradtok Hozzám mindvégig, ezt mondom: irgalmas Szívembe rejtettelek benneteket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nevetek fel van írva az élet könyvében. Bármikor megölhetnek titeket Értem, akkor se féljetek, mert mint vértanú szentek jöttök fel Atyám dicsőségbe.
Az idő itt van, hirtelen történik meg minden. Elvesznek Engem, az örök élet szerzőjét. A saját kárhozatukra cselekszenek. Ti határolódjatok el tőlük, maradjatok hűségesek Hozzám mindhalálig! Vonuljatok a rejtekbe, ahol helyet készítettem nektek, ahol újra meg újra bemutatjátok a Szentmisét, és Én a szívetekbe térek.
Így imádkozzatok: „Imádott Jézusom! A Te kínszenvedésed és kereszthalálod örök érdemeiért kérlek – melyet Égi Édesanyám Hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve által ajánlok fel Mennyei Örök Édesatyámnak. Engesztelésül a bűnösök megbántásaiért, amelyet Ellened és a Legszentebb Szentháromság és Égi Édesanyánk ellen elkövetnek. Égi Édesanyánk közbenjárására és Vele egyesülve, égig érő könyörgéssel esedezem Hozzád: add meg nekünk a kegyelmet, hogy maradéktalanul beteljesítsük ránk vonatkozó örök, szent tervedet!”
Ha így imádkoztok, csodákat fogtok megtapasztalni. Megkapjátok a tisztánlátást.
Megáldalak titeket megerősítő áldásommal, Szívem túláradó végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítések: 2Tessz 1, 4: „üldözés” 2, 1-8: „Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna. Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. Nem emlékeztek, hogy minderről beszéltem nektek, még amikor nálatok voltam? Tudjátok azt is, mi késlelteti föllépésének idejét. A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz, de Urunk, Jézus elsöpri szája leheletével, és megsemmisíti jövetelének tündöklésével. Megjelenését a sátán erejéből mindenféle feltűnő tett, jel és hamis csoda kíséri, meg mindenféle gonosz csábítás is, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem voltak fogékonyak az igazság szeretetére, ami üdvösségükre szolgált volna. Azért szolgáltatja ki őket az Isten a kísértés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak. Így azok, akik nem hittek az igazságban, hanem a gonoszságban telt kedvük, mind ítéletet vonnak magukra.” 2Kor 4, 2: „Isten szava”

2017. március 26. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon szomorú események előtt álltok. A sátán mindent előre eltervezett. Régóta készül győzelmének megülésére. Az ő győzelme Fölöttem az lesz, hogy eszközei által elvesz Engem tőletek. Ezzel rengeteget árt nektek, mert mindazok, akik nem látnak tisztán és elfogadják tévtanításaikat, az eretnekekhez csatlakoznak. Ingoványos talajra jutnak, és sokan elkárhoznak közülük. Ez az ördög győzelme Fölöttem, amikor elrabolja Tőlem a lelkeket, akikért Én haltam kínhalált. Nagyon sajnálom mindazokat, akik csapdájába esnek, és örökre elvesznek.
Kicsinyeim, drága gyermekeim! Készüljetek föl, mert nemsokára csak a rejtekben fogják bemutatni kiválasztott és szentéletű papjaim a Szentmisét úgy, ahogy azt rátok hagyományoztam, amire ezt mondtam: „Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre.”
Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Nekem. Bízzatok Bennem mindenekfölött! Csak annyi történhet meg, amennyit Én megengedek. Tartsatok ki mindhalálig a Belém vetett hitben, szeretetben, alázatban és engedelmességben! Az idő rövid. Minden szavam beteljesül a maga idejében. Megáldalak titeket Szívem túláradó, végtelen, minden emberi értelmet felülmúló szeretetével, megerősítő, védelmező áldásommal, ami majd a rejtekre is vonatkozik, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szentírási megerősítés: Ef 1, 9: „Tudtunkra adta… akaratának titkát” Fil 3, 6: „üldözés”

2017. március 27. Itthon az Úr Jézus…

„Drága gyermekeim! Nagyon szomorú idők várnak rátok. Az Egyház üldözése már elkezdődött. Imádkozzatok, hogy kitartsatok az életszentségben, Atyám törvényeinek megtartásában! Ne az eretnekek számát szaporítsátok, hanem a földalatti Egyház tagjai legyetek, mint igaz tanúim, akik megtartjátok Atyám törvényeit. Hű és igaz papjaim vezetésével továbbra is részt vesztek a legszentebb Áldozatban, a Szentmisén, és a szívetekbe fogadtok Engem.
Drága kicsinyeim! Ne keseredjetek el! Mindez nem tart sokáig. Rövid idő, és visszajövök dicsőségemben, amikor szám leheletével elsöpröm a gonoszt. Megújítom a Föld színét és visszaállítom az Általam alapított Egyházat eredeti szépségébe és fényébe. Egyházam ragyogása és fénye Én magam leszek a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ti pedig, akik tiszta lélekkel a szívetekbe fogadtok Engem, mind fényhordozóim lesztek, akik által kisugárzom jóságomat, szeretetemet környezetetekre és az egész világra.
Kicsinyeim! Ne aggódjatok, hogy ez hogyan és miként következik be! Bízzátok magatokat Rám, hagyatkozzatok Rám teljesen, mindenben! Én gondoskodom rólatok, és beteljesítem rátok vonatkozó örök, szent tervemet.
Drága gyermekeim! Bízzatok Bennem! Az Én békémet adom nektek, és Szívem szeretetét, amely lángra gyújtja pici szíveteket, hogy viszontszeressetek Engem, és Énbennem testvéreiteket, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Erre áldalak meg benneteket, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Mk 9, 7: „a felhőből szózat hallatszott: ez az Én szeretett Fiam, Őt hallgassátok” 1Kor 10, 7: „Ne legyetek bálványimádóvá…” 20-22: „Amit a pogányok áldoznak, azt nem Istennek, hanem az ördögöknek áldozzák. Igazán nem óhajtom, hogy közösségre lépjetek az ördögökkel. Ti nem ihatjátok az Úr kelyhét is, meg a sátán kelyhét is. Nem részesedhettek az Úr asztaláról, meg az ördögök asztaláról. Vagy ingerelni akarjuk az Urat? Talán erősebbek vagyunk nála?”

2017. március 28. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…


„Drága gyermekeim! Templomaimban el fogják törölni az Átváltoztatást. Sokan ezt még észre sem fogják venni. Azok, akik gépiesen áldoztak, és nem volt Velem személyes kapcsolatuk, őket sokkal könnyebb lesz félrevezetni, mint titeket, akik éberen figyelitek a Szentmise minden szavát, és lángoló szeretettel imádtok Engem a kenyér és a bor színe alatt, ami az Én valóságos Testem és Vérem, amely Szent Jelenlétemet hordozza.

Drága gyermekeim! Rögtön e siralmas idők után, egy új világban fogjátok magatokat találni. Hűlt helye lesz mindannak a testi-lelki nyomorúságnak, amin keresztülmentek. Teljes szabadságban fogtok szárnyalni lélekben Felém, és Én betöltöm szíveteket és az egész Földet. Az Én dicsőségem fénye fogja beragyogni Egyházamból (a Földet). Az örök élet vizét fogjátok inni nap, mint nap Belőlem, a Sziklából, Aki az Oltáriszentségben jelen vagyok. Belőlem fogtok töltekezni, és már nem vágytok senkire és semmire, és nem hiányzik semmi, mert Isten, Aki betölt benneteket, egymaga elég. Ebben a reményben lássátok a rátok váró nagy szorongatást, ami előtt álltok. Bízzatok Bennem rendületlenül! Én gondotokat viselem, Bennem nem fogtok sohasem csalódni. Megáldalak titeket Szívem túlcsorduló, szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: Zsid 4, 12: „Isten szava”

2017. március 29. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…




„Drága gyermekeim! Nagyon kedvesek vagytok Nekem. A megrostálás elkezdődik. Én, Aki a szíveket és a veséket látom, úgyis tudom, hogy kiben mi lakik. De mindezt miattatok engedem meg, hogy ti, akik csak a külsőt szemlélitek, a megrostálás által tudatában legyetek annak, hogy ki hova tartozik.

Az óra itt van. Mindaz beteljesül, amit előre elmondtam nektek. Készüljetek fel mindarra, ami rátok vár! Bízzatok Bennem! Én veletek maradok minden nap a világ végezetéig. Megáldalak titeket Szívem túláradó szeretetével, megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítések: Ef 1, 9: „Tudtunkra adta akaratának titkát.” Mk 14, 42: „Itt az óra. Az Emberfiát a bűnösök kezére adják.” 49: „Az Írásnak be kell teljesülnie.”

2017. március 31. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…


„Drága gyermekeim! Most a Mennyországról beszélek nektek. Atyám csodálatos helyet készített nektek, minden embernek, akik a világ végezetéig fognak élni. Egy új Országot, egy végtelen boldogságot, örök boldog életet. Amikor beleteremtette Ádámot és Évát a Paradicsom-kertbe, akkor úgy képzelte, hogy az ember az Istennel lesz együtt, társalogni fognak, látják egymást, és mint egy nagy család, végtelenül szeretetteljes kapcsolatban élnek.

De sajnos az ember, az asszony hitt a kígyónak, pedig ha azonnal elutasította volna, semmi hatalma nem lett volna a sátánnak az ember fölött. Ahogy ma sincs, ha ti, szabad akaratotokból és élő hitetekkel visszautasítjátok a kísértéseket. Sajnos Éva hitt a kígyónak, aki Engem hazugnak nevezett, és rávette Évát, hogy ne engedelmeskedjen Nekem. Ezzel kitaszította magát a Paradicsomból, és a halált választotta.

Drága kicsinyeim! Ma is mindazok, akik engedetlenek Nekem, elvágják magukat éltető kegyelmemtől, mint a szőlővessző a szőlőtőkétől, aminek következménye az örök kárhozat.

A Mennyország ma is nyitva áll mindazok előtt, akik engedelmeskednek Nekem, megtartják törvényeimet, és hűségesen kitartanak követésemben, mindhalálig. Éva és Ádám bűne miatt kellett kínhalált szenvednem az emberiség megváltásáért. Már akkora volt a bűn, hogy csak az Isten Fia, Én voltam alkalmas rá, Aki szent, tiszta, szeplőtelen, ártatlan Bárányként Magamra vettem a világ összes bűnét, és kereszthalálommal kiengeszteltem Atyám jogos haragját. Ezzel megnyitottam az emberiség számára Atyám Országának kapuját. De a szabad akarat továbbra is keresztülhúzhatja Megváltásom szent tervét, mert csak azok üdvözülhetnek, akik Istent szeretik. Ez a főparancs: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből, felebarátodat pedig úgy, mint magadat. Atyám házában csak szeretet van. Akik nem éltek a Földön szeretetben, azok nem hordozzák magukban ezt az ismeretet (mármint a szeretetet), ezért nem tudnak már odaát sem szeretni. Az ember ugyanis csak addig tud változni, fejlődni, változtatni, amíg testben él ezen a Földön. Mihelyst a lélek kirepül testéből, olyan marad, amilyen halála előtt volt. Ezért ez azt jelenti, hogy ha valaki bűnben élt ezen a Földön, a szeretet helyett a gyűlöletet választotta, akkor olyan marad az egész örökkévalóságon át. Az ilyen lelkek nem akarnak bejönni a Mennyországba, hanem elbújnak a sötétségre, mivel tudják, hogy cselekedeteik bűnösek, ezért titkolják azokat. A Mennyben csupa fényesség uralkodik, és minden tett napvilágra kerül. Én egyetlen lelket sem akarok a pokolra küldeni: ezt ők maguk választják maguknak. Én mindegyiket meg akarom menteni, de csak azokat tudom, akik együttműködnek kegyelmemmel. A szabad akarat és az értelem, amelyet az ember azért kapott, hogy Isten hasonlóságát hordozza magában, meghatározza életét, és döntése az egész örökkévalóságra is kihat. Ezért engedtem meg a poklot és a tisztítótüzet, mivel tiszteletben tartottam az ember szabad akaratát, hogy döntéseik következményét viseljék. Az ember menekül a szenvedés elől. Jóllehet Én az örömre, a boldogságra teremtettem, de a bűn következménye a szenvedés és a büntetés. Csak azok nem szenvednek örökké, akik a Földön elfogadták a kereszteket, megtagadták magukat, és Irántam való szeretetből követtek Engem. Őértük mondtam: Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.

Drága gyermekeim! Amíg éltek, mindig lesz keresztetek, mert mindazokkal, akiket szeretek, megosztok egy kis szálkát hatalmas keresztemből. Hamarosan beléptek a nagy szenvedésbe, a nélkülözésbe, a rejtekbe. Mindezeket úgy vegyétek, hogy az Én szenvedéseimben osztoztok. A derűt soha ne hagyjátok kirepülni a lelketekből! Tegyetek úgy, mint Szűzanyátok, Aki örömeiből táplálkozott minden szenvedésében. Ti is, amikor szenvedtek, gondoljatok azokra az örömökre, amelyeket megosztottam veletek, hogy kibírjátok mindazt, ami még rátok vár. Bízzatok Bennem! Mindig megkapjátok Tőlem az erőt. Soha nem foglak benneteket erőtökön felül próbálni. Amíg ezen a Földön éltek, mindig próbatételeknek foglak titeket alávetni azért, hogy bizonyítsátok hűségeteket és szereteteteket Irántam. Kövessetek Engem a keresztúton, és akkor bennetek is el tudom mondani halálotok óráján: Atyám, a feladatot, amit rám bíztál, elvégeztem. Megdicsőítettem nevedet a Földön. Erre áldalak meg titeket, kicsi gyermekeim, Szívem túláradó, végtelen szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Szentírási megerősítések: 1Tim 4, 5: „Az Isten tanítása”

Mária Julianna lelki naplója I-II. kötet

Mária Julianna lelki naplója III. kötet
Mária Julianna lelki naplója IV. kötet
Mária Julianna lelki naplója V. kötet
Mária Julianna lelki naplója VI. kötet
Mária Julianna lelki naplója VII. kötet
Mária Julianna lelki naplója VIII. kötet 
Mária Julianna lelki naplója IX. kötet 
Mária Julianna lelki naplója X. kötet
Mária Julianna lelki naplója XI. kötet
Mária Julianna lelki naplója XII. kötet
Mária Julianna lelki naplója XIII. kötet
Mária Julianna lelki naplója XIV. kötet
Mária Julianna lelki naplója XV. kötet