2016. április 10., vasárnap

A katolikusok nem fogadhatják el a pápa buzdításának azon elemeit, amelyek veszélyeztetik a hitet és a családot.

akatolikusoknemfogadjakal
Ferenc pápa Amoris  Laetitia című apostoli buzdításának kihirdetése a zsinati folyamat lezárását jelzi, amelyet olyan kísérletek uraltak, amelyek aláássák a katolikus tanítást olyan kérdésekben, mint az emberi élet, család, házasság, olyan kérdéseket is érintve, mint például a házasság felbonthatatlansága, a fogamzásgátlás, a reprodukció mesterséges módjai, homoszexualitás, „gender ideológia” és a szülők és gyermekek jogai. A katolikus egyház tanításának eltorzítására tett kísérletek gyengítik az egyház természeti és természetfeletti rendjének igazságáról tett tanúságát és fenyegetik a család jólétét, különösen a leggyengébb és legsérülékenyebb tagjait.
Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás egy nagyon hosszú dokumentum, amely a családdal kapcsolatos legkülönbözőbb témákat fejti ki. Sok olyan fejezete van, amely hűségesen tükrözi a katolikus tanítást, de ez nem csökkenti azoknak a passzusoknak a súlyát, amelyek aláássák a katolikus egyház gyakorlatát és tanítását. A „Voice of the family” az elkövetkező napokban és hetekben a szövegben lévő súlyos problémák teljes elemzését kívánja bemutatni.
A „Voice of the family” a következő kezdeti aggodalmait fejezi ki a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel és kizárólag azzal az őszinte vággyal, hogy segítse a papságot a katolikus tanítás kihirdetésében az élettel, a családdal és a házassággal kapcsolatban, hogy a család és annak legsebezhetőbb tagjainak valódi javát támogassa.
Úgy véljük, hogy az alábbi aggályok figyelembevételével eleget teszünk kötelességünknek, amelyek egyértelműen le vannak fektetve az Egyházi Törvénykönyvben, mely szerint:
A tudásuk, a kompetenciájuk és a presztízsük szerint, amellyel rendelkeznek, joguk és olykor kötelességük is, hogy kifejezzék véleményüket a szent pásztoroknak olyan ügyekben, amelyek az Egyház javára vonatkoznak és megismertetni véleményüket a többi keresztény hívővel a hit és az erkölcs egységének sérelme nélkül, tisztelettel a pásztorok iránt, és figyelemmel a közös előnyökre és a személyek méltóságára. (Canon 212 §3)
Az elvált és újraházasodottak Szentáldozáshoz engedése
Az Amoris Laetitia a 8. fejezet során (291-312) számos javaslatot tesz olyan megközelítésekre, amelyek előkészítik az utat „az elvált és újraházasodott” katolikusok számára, hogy szentáldozáshoz járulnának, anélkül hogy igazi bűnbánatot tartanának vagy megváltoztatnák az életüket. Ezek a bekezdések a következőek:
  1. a katolikus tanítás zavaros magyarázatai a halálos bűn természete és hatása, a bűn állandósága, és a lelkiismeret természete tekintetében
  2. ideológiai nyelv használata az Egyház hagyományos terminológiája helyett
  3. szelektív és félrevezető idézetek használata az Egyház korábbi dokumentumaiból
A korábbi tanítások pontatlan idézésének különösen aggasztó példája található a 298. pontban, amely II. János Pál pápa megállapítását idézi a ’Familiaris Consortio’-ból, hogy léteznek helyzetek, ahol súlyos okokból, mint például a gyermekek felnevelésében, ha nő és a férfi nem tesznek eleget ezen kötelességüknek, szétválaszthatók.
Azonban az Amoris Laeititia-ban II. János Pál mondatának második felét kihagyták, amely kimondja, hogy az ilyen párok „ magukra vállalják a felelősséget, hogy teljes megtartóztatásban élnek” (Familiaris Consortio, No. 84),
Továbbá a félrevezető idézet lábjegyzetében ezt olvashatjuk:
Az ilyen helyzetekben sokan, akik tudják és elfogadják a lehetőséget, hogy testvérekként éljenek, melyet az Egyház kínál számukra, rámutatnak arra, hogy az intimitás bizonyos kifejezései hiányoznak, „gyakran előfordul, hogy a hűség veszélybe kerül és a gyermek jóléte szenved” (Vatikáni Zsinat, Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban Gaudium et Spes, 51).
A dokumentum erre a téves nézetre hivatkozik, de nem magyarázza, hogy miért hamis ez a megközelítés, amely nevezetesen az, hogy:
  1. Minden házasságon kívüli aktus eredendően bűnös, és soha nem indokolt eredendően gonoszat cselekedni, még annak érdekében sem, hogy jó a vége.
  2. A „hűség veszélyeztetett” a házasságon kívül nemi intimitás gyakorlása által, azonban a „hűség megélt”, amikor az érvénytelen kapcsolatban lévő személyek tartózkodnak a szexuális intimitástól az eredeti kapcsolatukhoz való hűségük miatt, amely érvényes.
  3. Az idézet azt sejteti, hogy a gyermekek szenvednek, mert a szüleik, Isten kegyelmének segítségével, tiszta életet élnek. Épp ellenkezőleg, az ilyen szülők adnak példát gyermekeiknek a hűség, a tisztaság és a bizalom megélésére Isten kegyelmének erejében.
A dokumentum idézi a Gaudium et Spes-t, de a részlet ki van ragadva a környezetből és nem támasztja alá a felhozott érvet. A szövegkörnyezet világossá teszi, hogy a Gaudium et Spes a nemzéssel összefüggésben beszél a házasságban élő katolikusokról, és nem azokról, akik érvénytelen élettársi kapcsolatban vannak. A teljes mondat a következő:
Ahol azonban a házas élet intimitása megszakad, a hűség néha veszélybe kerülhet és a termékenység minősége tönkremehet, mivel akkor a gyermekek felnevelése és a bátorság további gyermekek elfogadására egyaránt veszélyeztetett. (Gaudium et Spes, No. 51).
Ezért nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az apostoli buzdítás legalábbis felveti azt a lehetőséget, hogy a házasságtörő szexuális aktusok bizonyos esetekben indokoltak lehetnek, és helytelenül lett idézve a Gaudium et Spes, mintha az alapot adna erre.
Szülői jogok és a szexuális nevelés
Az Amoris Laetitia tartalmaz egy szakaszt „a szexuális nevelésre való igény” ( 280-286. bekezdések) címmel. Ennek a szakasznak a hossza meghaladja az 5 oldalt anélkül, hogy egyetlen utalást is tenne a szülőkre. Másrészről viszont utal „oktatási intézményekre”. Mégis a szexuális nevelés „a szülők alapvető joga és kötelessége”, amelyet „figyelmes útmutatásuk alatt kell elvégezni, akár otthon, akár az általuk kiválasztott és ellenőrzött oktatási intézményben” (II. János Pál pápa, Familiaris Consortio, No. 37). Ennek a nevelésnek az elmulasztását a szülők olyankor követik el, amikor a szexuális nevelést érintő szülői jogokat súlyos és tartós támadások érik a világ számos országában és a nemzetközi intézményekben. Ebben a részben az Amoris Laetitia nem hivatkozik semmilyen korábbi dokumentumra, ami egyértelműen megerősíti ezt a jogot, azonban idézi a frankfurti iskolával összekapcsolható pszihoanalitikust, Erich Fromm-ot. A dokumentum korábbi hivatkozása a szülői jogokra (84. bekezdés) nem kompenzálja a szülők kizárását ebből a részből.
Homoszexuális kapcsolatok
Az Amoris Laetitia, követve a korábban a zsinati dokumentumokban elfogadott megközelítést, utalást tesz arra, hogy az „azonos neműek kapcsolata” kínálhat „bizonyos stabilitást”és lehet egy fajta hasonlósága vagy kapcsolódása a házassághoz. Ez kimondja, hogy:
El kell fogadnunk a családi helyzetek sokféleségét, amelyek bizonyos stabilitást nyújthatnak, de „de facto” az azonos neműek kapcsolatát például nem lehet egyszerűen azonosítani a házassággal.(53. bekezdés).
Hatalmas a nyomás a nemzetközi intézmények részéről a család hagyományos értelmezésének elutasítására olyan nyelvezet alkalmazása révén, amely hivatkozik a család formáiban lévő „változatosság”-ra és „sokféleség”-re. Annak a következménye, hogy az „azonos neműek kapcsolata” is részét képezi a „családi helyzetek sokféleségének”, pontosan az, ami ellen a családot védő csoportok keményen harcolnak.
Ilyen nyelvezet használatával az apostoli buzdítás aláássa a családvédő mozgalmak munkáját, akik azért dolgoznak, hogy a család valódi értelmezését, és ennek következtében a gyermekeket védelmezzék, akik a család szerkezetétől függenek, amelyet Isten az ő jólétükért és egészséges fejlődésükért rendelt. Meg kell jegyezni, hogy a 251. bekezdésben az Egyház hiteles tanítása újra ki van fejtve, hogy „egyáltalán nincs alapja a homoszexuális kapcsolatokat bármilyen módon hasonlónak vagy akár analógnak tekinteni Isten házasságra és családra vonatkozó tervével”
„Gender ideológia”
Az Amoris Laetitia támogatja a „gender ideológia” központi elemét azt állítva, hogy ki kell hangsúlyozni, hogy a biológiai nemet és a társadalmi-kulturális gendert meg lehet különböztetni, de nem lehet szétválasztani (50. bekezdés). A gender-elmélet alapelvének elfogadása aláássa a dokumentum egyébként örvendetes kritikáját az ideológiáról és annak hatásairól. A hamis elképzelést, hogy a biológiai nem megkülönböztethető az ú.n. „gender”-től, először az 50-es években javasolták és ez az alapja a „gender-ideológiának”. A „gender-ideológia” következményeinek lehetetlen lesz ellenállni, ha a hibás alapelvei el vannak fogadva.
Támadások az ártatlan emberi élet ellen
Amoris Laetitia nem küzd meg a születendő gyermekeket, az időseket és a fogyatékkal élőket érő fenyegetések sokaságával. Konzervatív becslések szerint több mint egymilliárd születendő gyermeket pusztított el az abortusz az elmúlt században. Még a családok kihívásait megcélzó dokumentumban is, ami 264 oldalas, csak egy csekély számú hivatkozás van az abortuszra. Nincs megemlítve a megtermékenyítés mesterséges módja által okozott pusztítás, amely szintén millió ember életének elvesztését okozta. A születendő életeket érő támadások komoly vitájának hiánya ebben az összefüggésben egy súlyos mulasztás.
Fogamzásgátlás
Az Amoris Laetitia nem erősíti meg a fogamzásgátlás használatának katolikus tanítását. Az aggasztó elnézése annak, hogy a szexuális aktus nemző és egyesítő célját szétválasztják, a halál kultúrájának fő katalizátora, és az, hogy széles körben elterjedt az engedetlenség és tudatlanság az Egyház tanítását illetően ezen a területen, pontosan a hierarchiának köszönhető, mert nem mondja ki ezt az igazságot. A dokumentum értekezése a lelkiismeretről szintén hibás mind a 222. bekezdésben, amely a „felelősségteljes szülő” témájával foglalkozik, mind a 8. fejezetben, amely a nyilvános házasságtörésben élők Szentségekhez való engedését taglalja. A 303. bekezdés különösen aggasztó, főleg az alábbi állítás:
Mégis a lelkiismeret többet tehet, mint hogy felismeri, hogy egy adott helyzet nem felel meg objektíven az Evangélium teljes kívánalmainak. Azt is felismeri őszintén és becsületesen, hogy mi most a legbőkezűbb válasz, ami adható Istennek, és meglátja egy bizonyos morális biztonsággal, hogy ez az, amit Isten maga is kér az egyén korlátainak összetettsége közepette, miközben még nem teljesen objektíven ideális. Mindenesetre emlékezzünk, hogy ez a megkülönböztetés dinamikus, mindig nyitottnak kell maradni a növekedés új szakaszaira és új döntésekre, amelyek lehetővé teszik, hogy az ideális nagyobb mértékben megvalósuljon.
Úgy tűnik, ez a kijelentés elfogadja a „fokozatosság törvényének” hamis értelmezését és azt sugallja, hogy vannak bizonyos esetek, amikor a bűn nemcsak elkerülhetetlen, hanem akár Isten akarata is annak a személynek. Ez egyértelműen elfogadhatatlan lenne.
Következtetés
Ez csak egy rövid bevezetése a rendkívül nagyszámú problémának, amelyek az Amoris Laetitia-n belül találhatók. További vizsgálatokra lesz szükség, hogy teljesen kielemezzük a szöveg hatásait, de az már világos, hogy a dokumentum nem fejti ki világosan és hűen a katolikus tanításokat, és arra a következtetésekre vezethet, amelynek eredményeként a Katolikus Egyház megváltoztathatatlan tanítása sérül, és az a fegyelem is, ami elválaszthatatlanul erre épül. Ez a kezdeti áttekintés elegendő indokot ad, hogy úgy tekintsük ezt a dokumentumot, mint fenyegetést a katolikus hit egységére és a család javára nézve.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ezeket a kritikákat a pápai hivatal iránti legnagyobb tisztelettel gyakoroljuk, de laikus katolikusként ezt az Egyház jóléte iránti kötelességünk tudatában tesszük, és családvédőként, hogy megvédjük a családot és annak legkiszolgáltatottabb tagjait.

http://petersziklaja.ml/a-katolikusok-nem-fogadhatjak-el-a-papa-buzditasanak-azon-elemeit-amelyek-veszelyeztetik-a-hitet-es-a-csaladot/

2016. április 8., péntek

ELLENÁLLÁS A PÁPAI LIBERALIZMUSSAL SZEMBEN



http://i0.wp.com/www.riposte-catholique.fr/medias/2016/04/20150214_115435.jpg?w=770



Jézus varratlan ruha darabjai egy Argenteuil nevű Párizs közeli kis város katedrálisában vannak, rengeteg zarándok látogatott el hozzá; ez alkalomból 15 bíboros fogalmazott meg ellenállást és küldött fel a vatikáni pápai titkárságra, tiltakozásul, hogy a Pápa néhány napon belül beakarja jelenteni, hogy könnyítéseket léptet életbe a házasság felbontás szentségre vonatkozóan, a gyónás és az Eucharisztia szentségeire vonatkozóan; Müller kardinális 20 oldalban fogalmazta meg tiltakozását érvekkel alá támasztva. A tiltakozó dokumentumot a Le Figaro napilap is közzétette.


http://www.riposte-catholique.fr/osservatore-vaticano/amoris-laetitia-cardinaux-sopposent

Megjelent a hamis próféta apostoli buzdítása a családról és házasságról

Ferenc pápa integrációt, pozitív jövőképet és reményt szorgalmaz a mai világ és társadalom problémái közepette élő családok számára – mondta Christoph Schönborn bécsi érsek a latinul Amoris laetitia (AL), magyarul A szeretet öröme kezdetű apostoli buzdítás vatikáni bemutatásán pénteken.  A több mint kétszázhatvan oldalas dokumentum a Vatikánban 2014 októberében tartott rendkívüli, valamint a 2015 októberében rendezett rendes püspöki szinódus zárójelentéseinek szélesebb rendszerben való összefoglalását és ezek egyházfői kiegészítését tartalmazza. A „családban való szeretetről” szóló apostoli buzdítás nemcsak a klérushoz, hanem a keresztény házastársakhoz és a világi hívőkhöz is fordul.
Christoph Schönborn bíboros – saját szülei válását említve – kijelentette, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítása integrációt szorgalmaz minden „sérült” család számára az irgalmasság rendkívüli szentévében. Hozzátette: az egyház a múltban túlzottan absztrakt családképet vázolt fel, „eltávolodva a konkrét élethelyzetektől”.
Kijelentette: Ferenc pápa az egyházban „újít anélkül, hogy szakítana a múlttal”.
A kilenc fejezetből álló teológiai dokumentum a családnak az egyházban és a mai társadalomban való helyzetét, szerepét, küldetését, kihívásait és nem utolsósorban problémáit érinti. „A családok java alapvető a világ és az egyház jövője számára” – fogalmaz az apostoli buzdítás, hangsúlyozva, hogy „keresztényekként nem mondhatunk le a házasság példaként való felmutatásáról csak azért, hogy ne sértsük meg a mai érzékenységet, divatból vagy kisebbségi érzésből az erkölcsi és emberi zülléssel szemben”.
A dokumentum – a szinódusok nyomában – számtalan családpolitikai-szociális témát érint a migrációtól kezdve az otthonteremtés anyagi nehézségeiig, a szétszakított családokban felnövő gyerekektől a magukra maradó fiatalok és idősek helyzetéig. Szól a családokat sújtó szegénységről, betegségről, a drogfüggőségről, a kiskorúak és a nők elleni erőszakról, az élet védelméről. Hangsúlyozza, hogy a mai családokat minden korábbinál jobban terheli a jövőtől való aggodalom. Tanácsokat is ad, hogy a házasélet nehézségeit hogyan kell „türelemmel és jóindulattal” leküzdeni.
„El kell kerülni az ítéleteket, amelyek nem veszik figyelembe a különböző helyzetek összetettségét, és figyelemmel kell lenni arra, hogyan élik és szenvedik meg az emberek helyzetüket” – írta Ferenc pápa.
A „korunk drámájának” nevezett, egyre nagyobb számú válások miatt az apostoli buzdítás ítélkezés helyett „kísérést” szorgalmaz az elvált és polgárilag újraházasodott hívők számára, akik nem részesülhetnek egyes szentségekben: „nem érezhetik magukat kiközösítve az egyházból (…), integrálni kell őket a keresztény közösségekbe minden lehetséges módon az egyház élő tagjaiként”. Hangsúlyozza, hogy a házasságokban és családokban kialakult helyzetekért nem minden fél egyformán felelős, ezért a következmények is eltérőek lehetnek.
A dokumentum leszögezi, hogy a keresztény család egy férfi és egy nő közötti házasságon alapul. Ugyanakkor elutasítja a homoszexuális emberekkel szembeni diszkrimináció minden formáját. „Ferenc pápa nem osztályozza az embereket, azt látja, hogy a családok élete dinamikusan változik. Útmutatást kíván adni, túllépve a mai gondolkodásmódon, amely teherként kezeli a családokat” – mondta Schönborn bíboros.
A dokumentumhoz csatolt szentszéki összefoglaló szerint az AL kulcsszava a „konkrét”, gyakorlatias hozzáállás és a „felismerés”, vagyis „elméletek és ideológiák helyett az apostoli buzdítás a tapasztalat nyelvén szól. Nem az ideális, ellenkezőleg az eltérő körülmények között élő, igazi családokról szól, pásztori figyelemmel az egyházat körülvevő valóság iránt”.
Az AL nem tartalmaz doktrinális újdonságot, módszertanit azonban igen. Ahogyan Ferenc pápa fogalmaz „újfajta bátorítás”, „mivel nem minden doktrinális, erkölcsi vagy pásztori vitát kell egyházi tanítással megoldani”. Bizonyos kérdésekben „minden egyes országban vagy térségben lehet a helyi kultúrában gyökerező megoldásokat találni a hagyományokra és a helyi kihívásokra való figyelemmel”.
Arra a kérdésre, hogy a jövőben várhatók-e doktrinális módosítások, Lorenzo Baldisseri bíboros, a püspöki szinódus főtitkára úgy válaszolt, hogy „az egyház utját járva halad előre”.
A dokumentum a Szent Családhoz intézett imával zárul. Ferenc pápa egyházi dokumentumok mellett Martin Luther Kinget, Erich Fromm pszichoanalitikus-szociológust és a Babette lakomája című dán filmet is idézi.
Az AL szövegét a Vatikán több nyelven közölte. Federico Lombardi szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a gyorsan végzett fordítások miatt hivatalosnak az olasz változat tekintendő.  MTI

2016. április 6., szerda

Socci: Ratzinger próféciája - Bergoglio szerint "Isten nem katolikus"

Ki Antonio Socci?  1959-ben született Sienaban. Házas, 3 gyermek atyja. Újságíró, számos bestseller szerzője. Néhány cím könyvei közül. Milyen funkciókat töltött be? Főszerkesztője volt egy ideig a neves nemzetközi folyóiratnak, a 30 Giorninak. A Rai 2 igazgatóhelyettese. Perugiaban egy újságíró főiskola igazgatója 2004-től (Scuola di giornalismo radiotelevisivo di Perugia)

Könyve bevezetőjéből a következőket tudjuk meg róla, és arról, hogy miért szánta rá magát könyve megírására. Könyve olaszul csak nyomtatott formában elérhető. Ez az ismertető az Interneten is megtalálható német kivonatos fordítás alapján készült. HerzMariens (német)

A szerző kezdetben Bergoglio lelkes híve volt.

Abban reménykedett, hogy pápasága sok tekintetben megújulást fog hozni. Tetszett neki a stílusa, ahogyan Argentínában odament a szegénynegyedekbe. Úgy gondolta, pápasága friss levegőt fog hozni a Vatikánba. Ezért újságíróként védelmezte és támogatta. Olyannak tűnt számára, mint egy valódi apostol, akit a Szűzanya maga küldött az Egyháznak. Védelmezte tradicionalistákkal szemben is. Az is tetszett neki, ahogyan meghirdette azt, hogyan kell misszionálni, vagy ahogyan döntéseket célszerű hozni, és hogy meg kell szabadulni bizonyos előre formulázott mintáktól. Azt is jónak értékelte, ahogyan Ferenc befejezte az enciklikát, amit még Benedek pápa kezdett el.
Ma azonban, ezt mondja magáról:
„Egy vagyok a sok csalódott között. Sokan nemcsak csalódottak, hanem aggodalmak között élnek amiatt a törés miatt, amit Bergolio pontifikátusa hozott.”
Mintegy az ő csalódottságát is szavakba foglalta Lucrecia Rego de Planas, az a  9 gyermekes édesanya, aki docens egy mexikói egyetemen, és aki jól ismerte Bergogliot még Dél-Amerikában. Előbb egy magánlevelet írt Bergoglionak, majd nyílt levél lett belőle. Ezt a levelét magyarra is lefordították.

Ennek a professzor asszonynak feltűnt, hogy Bergolio egy sajátos kettősségben (talán tudathasadásos állapotnak is lehetne fordítani) mindig népszerűségre törekedett. Azt remélte, hogy pápaként majd megváltozik, de ugyanaz maradt.
Apologéta:
Én csak - rossz kedvemben -
a Walt Disney rajzfilm versenylova után, mely mindig győzött (volna) a célfotó készítésekor, de megállt és a kamerába vigyorgott FOTOGÉN 3-nak nevezem.
Ezt írja levelében:
„nagyon szereti, ha mindenkinek tetszik, és ha mindenkivel jóban van, vagyis mindenkinek meg akar felelni. Ezért aztán előfordul, hogy egyik nap a tévében az abortusz ellen nyilatkozik, és másnap, ugyanazon a tévécsatornán úgy jelenik meg, ahogy áldást oszt a Plaza de Mayo-n az abortuszpárti feministáknak. Tud fantasztikus beszédet mondani a szabadkőművesek ellen, és néhány órával később együtt vacsorázik és koccint velük a Rotary Clubban.” (Apologéta: tessék nézni a kézfogást a szabadkőműves nővér és a szabadkőműves pápa között. TÖBB kép itt.)
A professzor asszony kifejezi fájdalmát amiatt, hogy, Bergolio szembefordul az egyház hagyományával. „Nem tudok tapsolni egy olyan pápának, aki nem hajt térdet se a Szentségház előtt, se az átváltoztatás után, ahogyan ezt a szentmise szertartása előírja, aki soha nem nevezi magát pápának, csak Róma püspökének.

Nem tudtam, mit gondoljak vagy mondjak, amikor nyilvánosan kigúnyoltál egy csoportot, akik lelki imacsokrot küldtek neked, mert szerinted „ők azok, akik számolják az imákat.” A Rózsafüzér az egyház csodálatos hagyománya, de mit gondoljak arról, ha az én pápámnak ez nem tetszik, és kigúnyolja azokat, akik ezt az imádságot érte ajánlják föl?”

Socci könyve bevezetőjében a következő alapvető viselkedésmódokat, kijelentéseket kifogásolja Bergoglionál.
  • Nem akar etikai kérdésekben nyilatkozni, mint elődei. „Megértem – írja – hogy Ferenc pápának rengeteg kötelezettsége van, de az elől a feladat elől, hogy szembeszálljon a hamissal, nem térhet ki. Szembe kell szállni azokkal, akik részben magas székekből, a hit szívét támadják. Ehelyett ő azokat támadja, azokat a jó katolikusokat, akiket ortodox keresztényeknek bélyegez.”
  • Kritikus a keresztényekkel kapcsolatban, de soha nem foglal állást a különféle laicista lobbykkal szemben, mint például a gender csoportosulások, ahogyan azt  XVI. Benedek tette.
  • Felkeltette az antiklerikálisok érdeklődését, akik újra meg újra őt idézik, ha támadni akarják az Egyházat.
  • Nem akar olyan embereket megtéríteni, akik nem keresztények.
  • “Isten nem katolikus”. Bergoglionak ehhez a kijelentéséhez fűzi hozzá Socci irónikusan: „Ha Isten nem katolikus, akkor az ő képviselője, a pápa sem katolikus.”
  • A szegények folytonos emlegetése és a rajtuk való segítés fontosságának a hangoztatása közben multinacionális konszernek és üzleti vállalkozások paradicsomává lett a Vatikán.
  • Olyan újságnak nyilatkozik, amelyek mindig antiklerikális voltak, mint pl. a Repubblica
  • „Mit jelent mindez? Ha ez lenne a helyes pápai magatartás, akkor ez az egyház szétrobbantását jelenti, amely nagyon drámaivá válik… A keresztények imádkoznak és szenvednek XVI. Benedek miatt és Ferenc miatt is.
  • „Eljárásmódja sok hívőt elbizonytalanított és csalódottá tett. Soha egy kritikus szava nem volt azokkal a körökkel szemben, amelyek újra meg újra támadják az Egyházat.  Bergoglio, ha rajongói körét tekintjük, egy forradalmár az Egyház élén, aki elveti a dogmákat, és mindent, ami hitbeli tartást adna az embereknek.”

Ratzinger próféciája

Könyvének ebben a fejezetében Socci Ratzinger három, próféciának tekinthető gondolatát idézi.

1) A régi egyház szétrombolása az optimizmus álarca alatt.



Az első próféciája a mai klerikális optimizmust írja le. Ratzinger arra hivatkozik, hogy egy barátja a hetvenes években egy utazást tett Hollandiába. Az akkori holland egyházat tekintették a leghaladóbbnak. Ez a barát üres szemináriumokról, szerzetesrendekről beszélt, ahová senki se lépett be, papokról és szerzetesekről, akik hátat fordítottak annak, amire küldettek. A vallás különféle megnyilvánulásai, a szentmisék háttérbe szorultak. A meglepetés az volt, hogy ugyanakkor ezt az egyházat egy grandiózus egyháznak jellemezte ez a barát, mert nem volt benne semmi pesszimizmus. Az az optimizmus, amely jellemző volt rájuk elfeledtetett minden dekadenciát és minden rombolást.

Ratzinger azt írja erről a „módszertani optimizmusról”, hogy
„azok produkálták, akik a régi egyház szétrombolását akarták, és ezt minden lárma nélkül. A nyilvános optimizmus a hívek megnyugtatására szolgált, hogy az egyházat közben a legnagyobb nyugalommal szétrombolják. Ez az optimizmus azonban nem egy igazi Istenben való optimizmus volt, hanem a hűség és a remény paródiája.”

2) Ratzinger második próféciája a mai korra vonatkozik: Az igazságot képviselni konformizmus, megalkuvás nélkül

Ezt írja: „Az ember azt hiszi, hogy minden modernre rá kell bólintani. Ez biztos a hamis út, amelyről – a zsinatra és XXIII. János pápára hivatkozva – azt akarták, hogy járják a keresztények. Bátornak lenni azt is jelentheti, hogy az ember az igazságot képviseli anélkül hogy konformista lenne, egy szembe fordulás az uralkodó eszmékkel, és hogy ezáltal az ember egy kisebbségi pozícióban találja magát. A világot mindig azok a bátor kisebbségek karakterizálják, akik az igazságért szenvedni is tudnak, és nem a tömegjelenségek, amelyek felszínesek maradnak.”

3) Ezekből a mostani megpróbáltatásokból egy új egyház születik.



A harmadik próféciája úgy tűnik a jövőnek egy olyan képe, amely azokra a keresztényekre vár, akik kiállták ezt a próbát. „Ebből a mostani válságból egy olyan egyház fog megszületni, amely sokat veszített. Kisebb lesz és elölről kell kezdenie. A hűséget és a hitet mint a saját új centrumát értelmezi, és a szentségeket teljesítményként, nem pedig egy strukturális liturgikus problémaként fogja értékelni."
„Ez a folyamat hosszú és nehéz lesz… De ezekből a megpróbáltatásokból egy olyan egyház fog kilépni, amely megerősödött… Az egyház számára nehéz idők következnek. Ezek most kezdődnek, de én azt hiszem, hogy ez lesz az egyház számára a lehetőség arra, hogy egy új útra lépjen, amely… új reményt képes adni.”
Forrás: petersziklaja.ml

2016. április 2., szombat

Égi Édesanyánk üzenete 2016. április 2-án Medjugorjéból


Medjugorje, 2016. április 2.
"Kedves gyermekeim! Szívetek ne legyen kemény, zárt s félelemmel teli. Engedjétek, hogy anyai szeretetem megvilágosítsa, s megtöltse szívetek szeretettel s reménységgel, hogy édesanyaként enyhítsek fájdalmaitokon, hiszen én ismerem azokat, átéltem azokat. A fájdalom felelemel, ez a legnagyobb ima. Fiam különösképpen szereti azokat, akik fájdalmakat szenvednek. Engem küldött, hogy ennyhítsek rajtuk, s reményt hozzak. Bizzatok Benne. Tudom, hogy ez nehéz nektek, mert egyre több sötétséget láttok magatok körül. Gyermekeim, ezt meg kell törjétek imával s szeretettel. Aki imádkozik és szeret, az nem fél, abban remény van s könyörületes szeretet, az látja a fényt s látja Fiamat. Mint apostolaimat hívlak benneteket, hogy igyekezzetek a könyörületes szeretet s a remény példái lenni. Mindig imádkozzatok még több szeretetért, hiszen a könyörületes szeretet elhozza a fényt, amely megtör minden sötétséget - elhozza Fiamat. Ne féljetek, nem vagytok egyedül, én veletek vagyok. Könyörgöm, imádkozzatok pásztoraitokért, hogy minden egyes pillanatban legyen bennük szeretet, hogy szeretettel dolgozzanak Fiamnak, Fiam által, s Fiam emlékére. Köszönöm."

Elsőszombati szentmise a Szent Anna Réten 2016. április

Kik azok, akikben a húsvéti hit először megszületett?
  • Az első a Szűzanya volt
    • Ő a sírbatételtől hitt abban, hogy Szent Fia fel fog támadni a halálból.
A hagyomány szerint a Mennyei Atya az Ő kedvéért rövidítette meg a napokat, és támasztotta fel Jézust nem három nap múlva, hanem harmadnapra. Ezt órában is számolhatjuk: 72 óra helyett, kb. 40 óra múlva. Tehát majdnem megfelezve a 3 napot.
  • Utána következtek Mária Magdolna és az asszonyok
  • Majd az emmauszi tanítványok és mások
  • És csak a végén kullogtak valahol az apostolok
    • A mai evangéliumban egyenesen azt olvassuk, hogy Jézus szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket.
Elmagyarázta nekik immár húsvét után is, hogy az írásokban és a prófétáknál mindez meg volt írva, hogy ezeknek így kell történnie.
Az apostolok nehezebben mozdulnak, de azután, hogy meggyőződtek, felálltak gyávaságukból, levetkezték hitetlenségüket, legyőzték félelmeiket és befogadták a Szentlelket, már kiállnak bátran. Nem engednek a fenyegetőzéseknek. És a mai olvasmányban, amit hallottuk, már eltűnt belőlük az emberektől való félelem, és ezt mondják az őket számon kérő Főtanács előtt: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre.”
Hogyan alkalmazhatók mindezek a mai helyzetre, a mi helyzetünkre?
  • Az egyház ma üldöztetésének, szétverésének, keresztre feszítésének az óráit éli.
    • Azt gondolom, ezt nem kell részletezni.
    • Akinek van szeme, az látja, akinek van füle, az hallja.
Papok, püspökök, bíborosok miért nem akarják ezt látni, miért nem adják jelét annak, hogy bizonyos dolgok nagyon nincsenek rendben?
  • mert hitük megfogyatkozott,
mert nem lett bennük személyes hit az, amit a teológián tanultak,
mert nem ellenőrizték a teológián tanultakat,
mert féltik pozícióikat,
mert jobban félnek az emberektől, mint Istentől,
mert bűneik, megalkuvásaik miatt nem mernek szembenézni a valósággal,
mert nincs meg a bátorságuk,
mert túl vannak terhelve, nincs idejük arra, hogy igazán utána járjanak annak, ami az egyházban ma zajlik.
mert – sajnos ezt sem lehet kizárni - Júdás módjára fontosabbak nekik saját előnyeik, és ezekért hajlandók akár el is árulni saját Mesterüket
Miért nem látják az egyházi illetékesek Magyarország igazi engesztelő hivatását? Miért nem akarnak ennek a helynek itt a szerepében hinni? Miért nem akarják, az itt megépítendő kápolnára való felhívások isteni eredetét elhinni?
  • Erre is ugyanezt válaszolhatjuk: a most felsorolt okok miatt.
De mielőtt vádolnánk őket, és a bírói székbe ülnénk, azért előbb nézzünk magunkba, hogy mi hogyan is vagyunk ezekkel!
A hívek nagy többsége miért nem látja azt, ami ma az egyházban zajlik?
  • mert mennek papjaik, püspökeik, elöljáróik után. Ez önmagában nem lenne baj, de vakul
mert nem tettek szert sohasem önálló, személyes hitre,
mert nem hisznek a sátáni erők sötét megtévesztő erejében,
mert csak annyit jegyeztek meg, hogy a hitben fontos az engedelmesség, de azt már nem, hogy ugyanolyan fontos az éberség és a megkülönböztetés is,
mert odáig már nem jutottak el, hogy Istennek tartozunk elsősorban engedelmességgel, embereknek csak annyiban, amennyiben meggyőződtünk róla, hogy ők is Istennek engedelmeskednek, az Egyház 2000 éves hitének.
Hogy mi is tisztán lássunk, le kell számolni magunkban a bűnökkel: kényelemszeretetünkkel, érzékiségünkkel, gyávaságunkkal, a hit területén való vétkes tudatlanságunkal, az emberekre való tekingetésünkel, félelmeinkkel, sorolhatnánk tovább... És soroljuk is tovább magunkban, nézzünk szembe ezekkel, küzdjünk meg a mögöttük álló kísértő, bennünket gúzsba kötő démoni erőkkel elutasítva őket magunktól: apage satanas, távozz tőlem sátátn.
Hogy mi is tisztán lássunk, és bátran cselekedjünk ahhoz bizony bennünk is szükség van az összes nélkülözhetetlen erény meglétére, és magos fokára, az érett, felnőtt hitre, az alázatra, a megkülönböztetésre, a tisztánlátásra, a bátorságra… Van mindnyájunknak min dolgoznunk!
És ha látjuk másokban, egyházi vezetőinkben is a bűnöket, és ezeknek az erényeknek a hiányát, akkor ezt nem a fejükre kell olvasnunk, hanem valahogy úgy kell cselekednünk, ahogyan az asszonyok cselekedtek húsvét után, és azok, akik már húsvéti hitre jutottak.
Hogyan viszonyultak az asszonyok: a Szűzanya, Mária Magdolna, meg a többiek a hitetlenkedő apostolokhoz?
  • Egyszerűen elmondták nekik, amit láttak és tapasztaltak.
    • Mi elmondtuk már?
Azután türelmesen várakoztak.
És minden bizonnyal imádkoztak értük, hogy lássanak már végre tisztán, szedjék már végre össze magukat, álljanak már végre talpra – hiszen ők lennének mégis csak az apostolok...
http://engesztelok.hu/szent-anna-ret/1063-elsoszombati-szentmise-a-szent-anna-reten-2016-aprilis

Öt mig­ráns erő­sza­kolta meg az egye­te­mista lányt egy ha­jó­ki­rán­du­lá­son!

hakir
A héten szomorú véget ért 1700 egyetemista hajókirándulása: öt férfit vettek őrizetbe csoportos nemi erőszak vádjá­al, amikor a hajó kikötött Stockholmban.
Helsinki rendőrfőnöke nemrég azt mondta: Európa egy eddig ismeretlen volumenű és típusú bűncselekményt kapott a nyakába a migrációval. Az M1 stockholmi tudósítója szerint öt migránst fogtak el a hatóságok, egy hajókirándulás alkalmával erőszakoltak meg egy egyetemista lányt. Az őrizetbe vett férfiak közül kettőt gyilkosságban való részvétellel is vádolnak.
A nemi erőszak nem újfajta bűncselekmény, de olyan eset, hogy egy nőt egymás után többen is megerőszakolnak, korábban Skandináviában nem fordult elő
– hangsúlyozta a rendőrfőnök.
Az M1 tudósítója beszámolt arról is: pénteken Finnországban ítéletet hoztak egy, három fő által elkövetett csoportos nemi erőszak ügyében, melyet Helsinki főpályaudvarának környékén követtek el. A férfiak mind letöltendő börtönbüntetést kaptak, 4, illetve 2 évet, és 13 500 eurós pénzbüntetést kell fizetniük.
Egy másik ügyben is egy migráns férfit vádolnak kétszeres nemi erőszakkal,a férfi szintén börtönbüntetést kapott.
(ripost)

2016. március 31., csütörtök

Malula. Értékek és pusztítás Szíriában



Elpusztulhat az utolsó falu, ahol még beszélik Jézus nyelvét

Az alábbi történet a kicsi szíriai keresztèny települès, Malula 2013-ban törtènt terroristàk àltali elfoglalàsàt ismerteti.
A vàroskàt 2014 tavaszàn a Sziriai Arab Hadsereg felszabaditotta.

A Malula felszabadításáért elesett kormánykatonák “tablója”
A hétvégén a szíriai felkelők elfoglalták Ma’lúlát, azon falvak egyikét, ahol még beszélnek nyugat-arámiul. Ez annak az ősi nyelvnek a változata, amelyen feltehetően Jézus Krisztus is beszélt.
A kormányerők és a felkelők összecsapásai után többek között az al- Kaidához köthető szélsőséges iszlamista Al- Núszra csoport szerezte meg az ellenőrzést a település felett. Állítólag felgyújtottak két templomot is, és lefejezéssel fenyegettek keresztényeket, ha nem térnek át az iszlám hitre.
A kialakult helyzetről egyelőre nincsenek pontos információk, egyes jelentések szerint a szíriai hadsereg katonái igyekeznek visszaszerezni az ellenőrzést a falu felett. Felbecsülhetetlen értékek válnak a harcok martalékává…

A maalula-i SZENT TEKLA MONOSTOR – a szír kultúra valódi emléke, a világ-és a szír nemzeti örökség része – napjainkban bonyolult, fájdalmas időket él meg: a monostor egy olyan területen fekszik, amelyet minden oldaláról lőnek, ami megbonyolítja a lakóinak szánt humanitárius segély szállítását, ami az utóbbi időkben az önkéntesek számára halálos veszélyt jelent.


Ma’lúlában nem csak felbecsülhetetlen keresztény emlékek, hanem a keresztény kor előtti kincsek is vannak, mint például egy római szentély maradványai vagy egy napisten tiszteletére faragott pogány kultuszhely. Ezen kívül több, antik sziklasír is található a faluban.
A KELETI-ARÁMI NYELVET több százezren beszélik Szíriában és a Közel-Keleten is, a nyugat- arámi azonban csak Ma’lúlában és a közelében lévő két másik faluban maradt fent valóban beszélt nyelvként.
Ma’lúla lakói a helyiség sajátos fekvésének köszönhetően tudták megőrizni vallásukat és nyelvjárásukat: a falu eldugott kis völgyben, kieső helyen fekszik. Lakói nem tértek át az iszlám hitre, mint a többi, környező faluban, hanem megmaradtak kereszténynek. Annak ellenére, hogy a település mindössze 55 kilométerre található Damaszkusztól, az infrastruktúra hiánya miatt ez régen szinte leküzdhetetlen távolságnak számított. Így a lakók, akik főleg gyümölcstermesztéssel és pásztorkodással foglalkoztak, ritkán hagyták el Ma’lúlát, a világtól elzártan éltek. Manapság még mindig arámiul beszélnek a hétköznapokban, igaz, írásban már nem használják azt.
Ma’lúlában még nyelvi központ is épült állami támogatásból, amely az ősi nyelvet volt hivatott megőrizni, itt külföldi kutatók és hallgatók tucatjai fordultak meg, hogy tanulmányozzák ezt az utolsó nyugat-arámi “zárványt”.
SZENT TEKLA LEGENDÁJA
A legenda szerint a sziklahasadék, amelyről többek között ismert a városka, akkor keletkezett, amikor Szent Tekla imái hatására megnyílt a hegy.
Tekla előkelő római lány volt, aki Szent Pál tanítványaként áttért a keresztény hitre. Apja azonban egy pogány rómaihoz akarta hozzákényszeríteni, ezért elmenekült. Apja pribékjei hegyen-völgyön át üldözték a lányt, egészen Ma’lúláig. Itt Tekla látta, hogy véget ér az út, ezért elkezdett imádkozni. A szikla megnyílt, a lány megmenekült, a katonák pedig a csodát látva ide már nem merték követni.

Tekla itt telepedett le, majd itt is temették el- sírja és a mellette fakadó csodatévő forrás, amit a korábbi békeidőben muszlimok is előszeretettel látogattak, az árvaházat is működtető ortodox apácák kolostora feletti sziklafalban található.
(K. W-K)

2016. március 29., kedd

ELMÉLKEDÉS A 2016-os Újévi Körlevelünkből ezt értettem meg, személyes hitem, nézőpontom által

„Ez a 2016-os év az Irgalmasság éve: az emberiség annyira eltávolodott az Atyától, hogy csak egy nagy Irgalmasság tudja azt megmenteni. „csak egy közbelépés Fentről (...) adhat reményt egy kevésbé homályos jövőnek” (Szent II: János Pál: Rosarium Virginis Mariae, 40).
Nemzetközi Felelősünk elmélkedését nagyon lényeges összefüggés kapcsolattal indítja, Szent II. János Pál pápa megnyilatkozásának általam kiemelt tőmondatával utal a lényegre, amely a mai „jóakaratú embereknek” – Lk 2, 14b – ajándékként megadatik hamarosan Fentről, annak ellenére, hogy sokan kétségbe vonják és lehetetlennek gondolják. A többieknek  nehezebb lesz befogadni ezen ajándékot makacsságuk, keményszívűségük, gőgjük - vagy mert nincs emberük „aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük – okok miatt. A Nagyfigyelmeztetéskor szembesül az  emberiség az Igazsággal, és erre a természetfeletti globális eseményre illik jól felkészülni elsősorban a katolikusoknak és a magukat „keresztényeknek” vallóknak, hogy példánkat látva a „más akolban” lévők számára „kovászokká” váljunk. De ahhoz, hogy valóban Irgalmasság évvé váljon az idei év és a majd bekövetkezendő, megjövendölt   „esemény” számomra, számunkra bizonyos feltételeknek teljesülniük kell. Istennek hála még vannak jó papjaink akik a témát a teljes igazság és hiteles katolikus tanítás szerint tárják elénk, a többi rajtunk múlik. Hogy Ferenc (ellen)pápa milyen okból hirdette meg az Irgalmasság évét, lényegtelen. Tény, hogy nagyon felületesen és szokásához híven csak féligazságok kíséretében, hangoztatásával tette a „ kecskebak lógóról” nem is beszélve. Nagy ívben elkerülöm Csíksomlyón a Kegytemplom ajtajának azon bejáratát amely fölött „trónol” a lógó, sőt, még a falinaptárunkon azt a részt is leragasztottam ahova odabiggyesztették idézetével együtt. A falinaptárunk szerkesztőinek figyelmébe ajánlom a következőket: Szent Fausztina nővér az Isteni Irgalmasság hiteles „titkárnője” – mindörökre. „A karióti Júdás” - Mt 10, 4b – az Úr Jézus árulója – mindörökre. Ferenc (ellen)pápa, vagyis Bergoglio bíboros  „Krisztus Misztikus Teste” vagyis az Egyház árulója, a „végső időkben”, a magán kinyilatkoztatások szerint – egyelőre – a beteljesülés után – mindörökre. A Hamis Próféta az Antikrisztus „titkára”, tehát a két titkár csak ennyire tartozik „egy lapra”.   II. János Pál pápa ismerte a „titkokat”, a pápával kapcsolatosat és a „Nagyfigyelmeztetést”  is. Megtörténhet ez évben? Ha az események annyira felpörögnek, hogy Szentatyánk XVI. Benedek el tud menekülni a Szent Márta házi őrizetéből, akkor lehetséges, sőt, előrehaladott kora miatt is ideje már, hogy megvalósuljon.  Mellékesen jegyzem meg a CERN „tudósainak” sikerült megnyitniuk a  „dimenziókaput” a Pokol felé, hírzárlatuk ellenére is kiszivárgott a Fény és Hang találkozás! Hogy a résztvevő kutatóknak azóta van-e nyugodt éjszakájuk? Ők keresték maguknak, megkapták. Fittyet hánytak az Isteni kinyilatkoztatásra, beleestek a Sátáni „intelligencia” csapdájába, vesztükre.  Tény, hogy a Mennyország felé vezető „kapu” most már fokozatosan és „hivatalosan” elzáródik sokak elől!
„EZ AZ AZ IDŐ!, amikor szeretném minden fiamra kiárasztani Szívem irgalmasságát, hogy megértő, segítő és megbocsátó anyai szeretetemmel megmentsem őket. Általatok szeretnék cselekedni, szeretett papjaim”. (1975. 11. 09.)
Ezt az üzenetet, melynek címe: Éljetek önfelajánlásotok szerint! Teljesen idézem tartalma miatt:
„(...) Én választottalak arra, hogy megismertesd mindenkivel – különösen paptestvéreiddel – szívem gazdagságát és csodáit”.
Szűzanyánknak ez a kijelentése érvényes elsősorban Gobbi atyára és utódjaira, továbbá a nemzeti felelősökre és közvetve ránk, területi önkéntes felelősökre is. Tehát nem azért lendültem bele a „tevékenységbe” mert „kedvem kerekedett”, hanem azért hogy minden nyomorúságom ellenére válaszolni próbálok Égi Édesanyám eme rendkívüli megbízatásnak, amelyre sajnálatos módon innen, Erdélyből nem sokan vállalkoztunk.
„Fatimában úgy mutattam meg Szeplőtelen Szívemet, mint amely az egész emberiség megmentésére szolgál. Az Istenhez visszavezető utat mutattam meg. Nem hallgattak Rám! Szeplőtelen Szívemet most, mint egyedüli menedékhelyet szeretném nektek ajánlani a reátok váró igen fájdalmas időkre. Szenvedésetek napról napra növekszik majd. Az Egyházban végbemenő válság egészen a nyílt lázadásig fog fokozódni, főleg sok fiam részéről, akik részesülnek Fiamnak, Jézusnak papságában. A sötétség, amely már sűrűsödik, mélységes éjszakává válik a világ felett.
A marxista ateizmus megfertőz mindent, mérgező felhőként hatol be mindenhova, és sok fiam hitének halálát okozza. Az Evangéliumban lévő igazságot a visszájára fordítja! Tagadni fogja Fiam isteni természetét és az Egyház isteni eredetét. Főleg hierarchikus felépítését fogja fenyegetni, és megkísérli ledönteni azt a SZIKLÁT (Pétert), amely az Egyház épületének alapja.”
Íme az egyházi illetékesek  emberi okoskodásainak, mulasztásainak  következménye: nem ajánlották fel Oroszországot, tévtanaival megfertőzte az egész világot, beleértve az Egyházat is, hisz „békepapok” kerültek minden kulcsfontosságú „püspöki és teológiai katedrai”  székbe és készítették elő a „megfelelő talajt” az „egyházi szabadkőműves ideológia” számára. Tehát ne csodálkozunk, ha sikerült a Sziklát már három éve „elmozdítani” és csak nagyon kevesen vettük észre, hogy a Kék könyvünk mellett az Igazság könyve tulajdonképpen „tényfeltáró dokumentum” modern korunk számára! Ami a jó fél évszázados marxista ateista  hivatalos állami oktatást, agymosást  illeti, ki-ki nézzen önmagába, kezdve az „óvónőkön, tanítókon, tanárokon, professzorokon, és ne ámítsa önmagát senki, „hithűséggel”.   Már  harmincegy éve, 1985 január 6-tól elkezdtem a belső  „nagytakarítást” és még nem tudtam befejezni.
Nemzetközi felelősünk milyen bölcsen választotta ki ebből az üzenetből Körlevelének azt a két jelentéktelennek tűnő „kulcs mondatát”, amely a fönti idézet után következik. Első kilenc betűjét, kódját kiemeltem, nagybetűvel, tehát nem idézem. De kérdezem: mitől, kitől akarja megmenteni papfiait Szűzanyánk? Attól a tévedéstől, hogy a „végső időkben” elárulják az Evangéliumot, Szent Fiát és az Egyházat! Meg akarja menteni a „Hamis Próféta” Hamis Egyházának sátáni csapdájától! De hogyan? A Körlevél üzenet idézetének második mondata megadja a választ. A MPM papjai „iránytűkként” kellene szolgáljanak elsősorban a paptestvéreik számára.   Annak a papnak nehezebb, aki csak most kezd „ébredezni” de az üzenet folytatása feltárja az „ösvényt”.
„Hogy megtehessem, fel kell ajánlanotok nekem, hogy mindenben rendelkezésemre álltok! Annál jobban tudok hatni reátok, minél inkább átengeditek magatokat szelíd anyai gondoskodásomnak. Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlásotok által tegyétek ezt: egyedül ez szükséges ahhoz, hogy Papi Mozgalmamhoz tartozzatok. Tegyétek meg fiaim, újítsátok meg gyakran és főleg éljetek felajánlásotok szerint. Mennyei vigasztalást nyújtotok Fájdalmas Szívemnek, amikor találkozásaitokon a szentmise közös bemutatásában egyesülve, együtt megújítjátok a Szívemnek tett felajánlást!
Hogyha felajánlásotok szerint éltek, valóban átalakul életetek: hozzászoktatlak benneteket ahhoz, hogy úgy lássatok, úgy érezzetek, imádkozzatok és szeressetek, mint én. Közlöm veletek lelkületemet, és egyre kisebbé, egyszerűbbé és alázatosabbá teszlek benneteket. Rávezetlek arra, hogy mindig bízzatok az Istenben, és egyedül az Istenben bízzatok. Minél inkább növekszik majd a kétkedés és a tagadás, ti annál inkább meg fogjátok Benne találni biztonságotokat, és erről tanúságot is tesztek.
Nagy szeretetre ébresztelek benneteket az Egyház iránt. Igen fájdalmas idejét éli ma az Egyház, mert fiai egyre kevésbé szeretik. Sokan csak bírálgatásával, intézményének heves támadásával akarják megújítani és megtisztítani. Semmi sem újul meg és semmi sem tisztul meg szeretet nélkül. A pápa iránti gyermeki és mély szeretetre ébresztelek benneteket. Az Édesanya megtanít arra, hogy a pápával együtt hordozzátok keresztjét és osszátok meg vele szenvedését. Hol vannak ma azok a papok, akik közel állnak ehhez az első paphoz, ehhez az első fiúhoz, akit az Édesanya különös gyengédséggel szeret? Legyetek ti a legközelebb a pápa szívéhez, Szeplőtelen Szívemnek szentelt papok! Imádkozzatok érte, szenvedjetek vele, legyetek mindig vele. Hallgassátok meg, valósítsátok meg, amit nektek ajánl, terjesszétek tanítását, amelyre nem hallgatnak.”
Ez az üzenet elhangzása idejében érvényes volt VI. Pál pápára, és utódjaira, XVI. Benedek emeritus pápánkig. De ezt máma Ferenc (ellen)pápára érteni, elfogadni, csak a naiv hiszékenyek és a katolikus hitüket felületesen ismerők képesek. Bergoglió hároméves „tevékenységét” mérlegelve felismerhetővé válik, hogy a „tegnapi kerékkötők” máma „nyeregbe kerültek”. Ki szenved ma jobban a két pápa közül? Kinek nehezebb a „keresztje”? Ki ismeri az Igazságot és „elnémítva” tanúságot tesz róla úgy, hogy „nyeregbe” engedte az „ellenzéket”, vagyis az egyházi szabadkőműveseket -  hadd fejthessék ki nyíltan terveiket, szándékaikat. Kiről lehet megállapítani, elmondani, hogy a „Mester” nyomdokain jár és nem keresi a „világ elismerését”? Az Igazság hamarosan feltárul, az Antikrisztus megjelenésével.
„A legsötétebb éjszakában az lesz az egyedüli világító fény. Az a fény világít majd meg benneteket és azt terjesztitek majd vezetésemmel az egész sötétségbe merült világban. A ti hűségetek fegyverével fogom végigharcolni és megnyerni a csatát. Emiatt hívlak benneteket Fiaim, meneküljetek egészen Szeplőtelen Szívembe”. (1975. 11. 09.)Tehát a Körlevél első üzenetének teljes tartalma  mély és átfogó, nagyon aktuális, átíveli küldetésünket Szűzanyánk „diadaláig”, mert csak akkor ér  véget küldetésünk.
„Akkor a ti segítségetekkel megvalósulhat nagy szeretet tervem Szeplőtelen Szívem diadala által, ami Isten irgalmas szeretete a világ felett.”  (1979. 07. 29.) Ezt az üzenetet is melynek címe Válaszotok, leközlöm teljesen.
„Szeretett fiaim, anyai szemmel tekintek reátok minden pillanatban, mert mindannyiótoktól egyre tökéletesebb választ várok kívánságaimra, melyet már sokféleképpen kifejeztem. Egyedül csak így használhatlak fel benneteket a már megkezdett küzdelemben. Egyedül csak így tartozhattok seregemhez, amelynek Királynője és Vezére vagyok!” Miről is van szó, illik pontosabban meghatározni, annál is inkább, mivel sokan vallják és hiszik a Szűzanya tisztelő testvéreink is, hogy Szűz Mária, az Úr Jézus Édesanyja az  Ő Királynőjük és Vezérük is, és ebben nem tévednek. De nekünk van egy sajátságos, egyedi megkülönböztető „jelünk”, és küldetésünk, a „végső idők apostolainak” ideje titkából fakadóan: azt a Sereget amelyhez mi tartozunk maga a NAPBA ÖLTÖZÖTT ASSZONY – Jel 12, 1. – képezte ki, a Kék könyv üzenetei által. Bárki ellenőrizheti, már háromszáz évvel ezelőtt A tökéletes Mária tiszteletben részletesen kifejtette M Szt G L. Tehát ebben a szellemben, lelkületben lehet és ajánlatos értelmezni az üzeneteket.
„Annak érdekében, hogy tervem megvalósuljon, számítanom kell mindegyikőtök válaszára. Válaszotok legyen nagylelkű, tartós és fenntartás nélküli! Válaszolnotok kell arra a nagy ajándékra, amelyet tőlem kaptatok, engedvén, hogy tápláljalak, neveljelek és szeretettel vezesselek benneteket. Válaszoljatok sürgető felszólításomra, legyetek az imádság papjai, minden igyekezetetek arra irányuljon, hogy megajándékozzátok a lelkeket az isteni élet fényével, amelynek ti vagytok szolgái és kiosztói. Velem együtt végezzétek mindennapi imátokat Szeplőtelen Szívem oltárán.
Válaszoljatok a szenvedésre hívó anyai felszólításomra. Így teszlek egyre hasonlóbbá keresztre feszített Fiamhoz, hogy személyesen vegyetek részt megváltói munkájában. A ti szenvedésetek az, szeretett fiaim, amelynek segítségével képes vagyok közbelépni annyi szegény eltévedt gyermekem érdekében, és megmenthetem őket sok szenvedéstől.” Hányan értik meg, fogadják el és élik meg ezt máma még a katolikus közül is? Az „önmagukat ünneplők és élvezők” – Szentatyánk XVI. Benedek frappáns megjegyzése az Egyházban nagyon aktívan jelen levő és tevékenykedő azon csoportokról, személyekről  akik mindig „reflektor fényben” szeretnek pózolni  -  közül egy sem, csak az a sajnos, hogy Ők nagyon sokan vannak és fogalmuk sincs, hogy a Hamis Egyházhoz tartoznak és tév hitet és utat követnek.
„Válaszoljatok felszólításomra, haladjatok az életszentség felé. Szeretnélek mindannyiótokat rávezetni, (az életszentség ösvényére), mivel egyedül csak így lehettek Szeplőtelen Szívem apostolai. Arra vagytok hivatva, hogy Krisztus fényével világítsátok be a Földet! E fénynek kell tükröződnie személyetekben, életetekben és apostoli munkátokban! Így megújulhat az egész Egyház, szeretett fiaim. AKKOR A TI SEGITSÉGETEKKEL MEGVALÓSULHAT NAGY SZERETET-TERVEM SZEPLŐTELEN SZIVEM DIADALA ÁLTAL, ami Isten irgalmas szeretetének diadala a világ felett!
Ennek a nagybetűvel kiemelt mondatnak a pontosabb kifejtése végett idézek a San Marinóban 1996. 06. 24-én Gobbi atya előadásának fő témájából röviden, melynek címe: Krisztus dicsőséges eljövetele! „Kedves Testvéreim, mi Szűz Mária Szeplőtelen Szívének diadalára vagyunk kiválasztva! Ezért hívta életre a Szűzanya az Egyházban a Máriás Papi Mozgalmat, és minket, papokat hívott meg arra, hogy részt vegyünk ebben a Mozgalomban, hogy mi legyünk Szeplőtelen Szíve diadalának eszközei a világban! Miképpen lehetünk e diadal eszközei? Szűz Máriának a mi életünkben kell diadalt aratnia! A Szent Szűz a cönákulumot kéri tőlünk annak érdekében, hogy támogatni tudjon ezen az úton, a Szentlélek pedig átalakíthasson minket. Üzenetein keresztül alakít át minket. Ha már a mi életünkben diadalt aratott, akkor válhatunk majd mi is az Ő Szeplőtelen Szíve diadalának eszközeivé a világban! Hol arat diadalt Szűz Mária Szeplőtelen Szíve? Egyedül Krisztus dicsőséges diadalában! Új ez a téma, amit én magam is meglepetéssel fedeztem fel az üzenetekben, melyeket az Istenanya nekem KINYILATKOZTATOTT! Érthető, hogy nem voltam erre a szempontra felkészülve! Teológiai képzésem során nem ragyogott fel előttem ez a szempont, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szívének diadala Jézus dicsőséges eljövetele által valósul meg!”
Tehát már húsz éve „meghúzták a vészharangot” „érkezik a VŐLEGÉNY, KÉSZÜLJÜNK FOGADÁSÁRA!” Ne feledjük ez az ÖRÖMHIR a leghitelesebb egyházi forrásból származik – nem „kacsahír” -  akkor még San Marinóban tartották a Máriás Papi Mozgalom évi Nemzetközi lelkigyakorlatát kb. 300 pap és 25 püspök vett részt, sőt a „MPM bíborosa, az ecuadori Echevveria bíboros is ott volt! Tisztelt papjaink, kedves Atyák! Ne botránkozzanak meg ha mi laikus hívek – a Máriás Mozgalom és a Jézus az Emberiséghez imacsoportok bátrabb tagjai - A HÁZTETŐKRŐL HIRDETJÜK „URUNK DICSŐSÉGES ELJÖVETELÉNEK NEMZEDÉKE VAGYUNK!”  Beléptünk az eljövetelt megelőző nagy és rendkívüli események beteljesülésének idejében, tömören fogalmazva, a Misztikus Test, az Egyház kálváriájának, keresztre feszítésének, látszat- halálának idejében. De van egy nagyon lényeges különbség az akkori apostolok magatartása, hite, és a végső idők apostolainak magatartása és hite között. Akkor Péter így nyilatkozott társai nevében is: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet Veled!” Mt 16, 22b. Mi már tudjuk, KEK 675-ből, a Jel. Könyvéből és a magán kinyilatkoztatásokból,  értjük mert megkaptuk a Szentlélek ajándékát és hisszük a: KEK 677 pontjának tanítását. Sőt, nem véletlen, hogy az Igazság könyve első üzenetének első mondatát Szűzanyánk ezzel kezdi: „Gyermekem, ez a feladat, amit rád bíztam, nagy felelőséggel bír, nem hagyhatod, hogy bárki is megakadályozzon feladatod végrehajtásában! Hirdetni kell az IGAZSÁGOT! Kiválasztott vagy erre, hogy ezt tedd! Gyermekem, légy erős! Nézz fel az Istenre, és kérd, hogy vezessen, hogy elvégezd a feladatot amit rád bíztam! (2010. 11. 08.) Ebben a pár tömör mondatban „kulcsfontosságú” szavak vannak, „feladat, amit rád bíztam”, Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője, aki a „Napba öltözött Asszony”, Ő a mi Vezérünk! A második üzenetben pedig Megváltónk, Jézus Krisztus kijelenti: „A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük. Az ateizmus és a sátáni kultuszok rohamos növekedése gyorsan terjedő szellemi sötétségbe vezetett ebben a szomorú és hálátlan mai világban”. Aminek sajnos áldozatul estek egyes papjaink is, mások elbizonytalanodtak, páran pedig valósággal átpártoltak az ellenséghez – egyházi szabadkőművesség tagjai, élükön Bergoglióval. „Ezért az egyszerű lelkeknek, az igazi hivőknek kell ezt a feladatot magukra vállalniuk!” (2010. 11. 09.) Papjaink – Erdélyben - vonakodtak, hogy nyíltan és hivatalosan felvállalják – a MPM – üzenetei  általi felkérést, küldetést. Mi ismerjük fel a „végső idők jeleit” és mondjunk IGENT, szóban és tettben. Az Mindenható cselekvési módja is „ismétli önmagát”, az első eljövetelkor egyszerű emberek, halászok, voltak a kiválasztottak, apostolok. Most, a második, dicsőséges eljövetel, vagyis a „végső idők apostolainak feladatát” nekünk szánta az Úr, ne hozzon zavarba. Ha így akarja „megleckéztetni” az okosakat, tudósokat, képzetteket,  a „hivatalos” bizonytalankodó illetékeseket, nem ránk tartozik. A gőgösöket, öntelteket, kevélyeket, egyházi szabadkőműveseket, egyszóval, ellenségeit megszégyeníteni a „kicsinyek” gyengesége, erőtlensége által, az Ő nagyobb dicsőségére, mi maradjunk mindvégig alázatosak, azok, akik valójában vagyunk, senkik és semmik, a legméltatlanabbak, a legalkalmatlanabbak de kegyelméből hűségesek, mindhalálig.
„A ti válaszotoktól függ, hogy számíthatok-e rátok a Sátán és hatalmas serege ellen megkezdett ütközetemben. Megmondtam nektek, hogy közületek egyenként mindenkinek megvan a maga helye, amelyet Én készítettem számára. Mindenkinek megvan a maga helye, más azt be nem töltheti!” (tehát nincs értelme egymásra irigykedni, ezt jól jegyezze meg mindenki közülünk!). „Ne kérdezzétek tőlem, melyik hely a tiétek, miként használlak fel benneteket, hová vezetlek, mert anyai szeretetem jelölte ki mindenki számára saját betöltendő helyét. Csendben és alázatban kell mindenkinek betöltenie ezt a helyet, a tökéletességig.
Ezért kell végtelen nagy bizalommal rámhagyatkoznotok, hinnetek kell bennem, engednetek kell készséggel és gyermeki odaadással, hogy vezesselek benneteket. Ne hagyjátok, hogy megállítson a benneteket körülvevő kétely és hitetlenség, vagy saját, olykor féktelen kívánságotok vagy kíváncsiságotok arra ösztönözve akaratotokat, hogy ismerjen meg mindent, amit ez idő szerint még nem kell ismernetek”. (de ne essünk ennek az ellenkező ténynek csapdájába se, hogy amit az idő és események feltárnak, szemet hunyjunk előtte. Konkrétan, hogy jelenleg ki a hiteles pápánk!).
„Királynőtök és égi Vezéretek vagyok és seregembe gyűjtelek benneteket, miközben saját győzhetetlen és rettenetes erőmmel ruházlak fel ellenségeimmel szemben. Most engedelmeskednetek kell rendelkezéseimnek. Néhányan mégis még határozatlanok és bizonytalanok, megállnak, hogy segítséget és bátorítást kérjenek: így az ő válaszuk még nem kész és nem teljes. Ez számotokra már a biztonság (és bizonyosság) órája, mert itt a harcba vonulás ideje! Közületek mindenki hamarosan megérti azt a nagy feladatot, ,melyet Szeplőtelen Szívem különös szeretete jelölt ki számára. Most mindannyiótoktól fenntartás nélküli választ kérek, szeretett fiaim, hogy megvalósulhasson szeretetem nagy terve, és a ti harcotok  irányításom szerint alakulhasson.” (1979. 07. 29.)
Mit kell tennünk? Cönákulumokat és szentségimádásokat végezni! „Szaporítsátok mindenütt az ima-cönákulumokat, késztessétek arra Isten irgalmasságát, hogy harmatként leszálljon e világ végtelen pusztaságára. És készüljetek fel arra, hogy olyat láttok, amilyet emberi szem eddig még nem látott.” (1981. 01. 01.) Ennek az üzenetnek a címe: Az üdvösség egyetlen lehetősége.
„Kezdjétek ezt az új évet istenanyaságom fényében. Én vagyok az az út, amelyen a béke hozzátok érkezik. A mai ember képtelen a béke megteremtésére, és ez makacs istentagadásával függ össze. Addig nem lesz béke, amíg az emberiség továbbra is az Isten visszautasításának és a törvénye elleni lázadásnak útját járja. Hanem megnövekszik az önzés és az erőszakosság, egyre kegyetlenebb és véresebb háborúk törnek ki. Bekövetkezhet a harmadik világháború sokszor előrelátott lehetősége, mely rettenetes erejével képes az emberiség nagy részét elpusztítani, ha az emberek komolyan el nem határozzák, hogy visszatérnek Istenhez.
Az Úr kész a ti eltévedt és annyira fenyegetett nemzedéketekre is kiárasztani irgalmasságának áradatát, de csak azzal a feltétellel, hogyha e nemzedék bűnbánóan visszatér Mennyei Atyja karjába! Én magam magasztaltam az Ő irgalmasságát, amely kiterjed az emberek minden nemzedékére, akik félik az Urat. Számotokra a megmenekülés egyetlen lehetősége, hogyha visszatértek az Isten iránti szeretethez és az Ő félelméhez.
Az új év első napján, amikor istenanyaságom örvendetes titkát tisztelitek, felétek fordítom szegény gyermekeim, irgalmas tekintetemet. Bánatos lélekkel és aggódó hangon kérlek benneteket,  térjetek vissza Istenhez, aki ugyanazzal a szeretettel vár, amellyel az apa várta mindennap tékozló fia visszatérését (...). Az engesztelő ima szeretetteljes keresztes hadjáratára és a bűnbánat cselekedeteire szólítalak fel benneteket. Velem együtt esdjétek ki Istentől sok távollévő gyermekem számára a visszatérés kegyelmét. ( következik a Körlevélbeli üzenet idézet, és a befejezés:) Én a béke útja vagyok! Általam kap az egész emberiség felhívást arra, hogy térjen vissza Istenhez, mert anyai Szívem csak az emberiség teljes visszatérésében képes diadalmaskodni (...)”. (1981. 01. 01.)
Kedves Testvéreim az Úrban, ki-ki végezze el a saját személyes ismeretei alapján  elemzését e rövid üzenet tartalmának és a korunk eseményeinek összefüggéseit illetően, és vonja le a „tanulságot”, hogy a keskeny útra rátaláljon. Vajon ezen halad a Szent Márta házból irányított hivatalos(?) Egyház? Szerintem nem!
„Abban az órában, amikor látszólag minden elveszett, mindent megment az Atya irgalmas szeretete, ami Jézus eucharisztikus Szívének legnagyobb megnyilatkozása által válik láthatóvá.” (1980. 12. 12.) (ezen üzenet idézet dátuma tévesen van megjelölve, folytatom a soron következő bekezdéssel, és befejezem a két ima leközlésével).
„Ugyancsak 2016-ra esik a száz éves évfordulója Portugália Angyalának az eljövetele. Béke Angyala az, aki tanította a három Fatimai gyermeket az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus iránti jóvátevő imádás két imádságára. Ez „megtanított ima ezekre az időkre” (1986. 08. 08.), a hittagadás idejére, amikor az eucharisztikus hitet tagadják, amely oly sok elégtételt kér. Felhívom a MPM minden tagját, hogy tanulja meg ezt a két imát fejből, és hogy mondják el minden nap!”
a) Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged! Bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek és nem imádnak, nem remélnek és nem szeretnek Téged!
b) Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek! Mélységes alázattal imádlak és felajánlom Neked a mi Urunk, Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki a Föld valamennyi tabernákulumában jelen van, engesztelésül a sértésekért, a szidalmakért, a szentségtörésekért és a közömbösségekért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgünk a szegény bűnösök megtéréséért. Ámen!
Szeretettel Z Imre. Áve Mária!

2016. március 27., vasárnap

Bocsa József atya húsvéti homiliája

A Nagyhét és a Húsvét egymás folytatása, csak együtt értelmezhetők.
Miután a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedésével és halálával befejezte az emberiség megváltásának a művét, testét a sírba tették, és ott nem egészen három napig nyugodott. A borzalmas szenvedések után ez valóban megnyugvás, elnyugodás volt a számára.
Az ő szent testének a sírba tétele a föld megszentelését is jelentette. A katolikus temető megszentelt föld, ahol az Úrban elhunytak megnyugodhatnak, és várhatják azt, hogy bejussanak – feltámadt testük is bejuthasson – a nyugalomnak abba az országába, amelyről a nagyszombati zsolozsma olvasmányos imaórájának szentírási olvasmánya szól: „Törekedjünk tehát rá, hogy bejussunk nyugalmának ebbe az (országába)"
Jézus halálával és sírban nyugvásával maga a Föld is belépett újjászületésének abba az új korszakába, amely a már Izajás prófétánál is ott szereplő új égben és új földben fog kiteljesedni. Ez az újjászületés a vajúdásnak, szülési fájdalmaknak még évszázadait jelenti, de ennek az új földnek a körvonalai napjainkra már egyre jobban kirajzolódnak.
Milyen lesz ez az új Föld? Ennek az új  égnek és új földnek az ígérete már ott szerepel Izajás prófétánál: „Mert új eget és új földet teremtek; a régi feledésbe merül, és eszébe se jut többé senkinek.” (65,17) Erről részletes leírás szerepel a Jelenések könyvének 21-22. fejezetében. „Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. (Jel 21,1)” Ez Jézus második eljövetele után fog megvalósulni. Az Apostolok cselekedetiben és a Jelenések könyvében is úgy olvashatjuk, hogy Jézus a felhőkön fog eljönni. Ha pedig a felhőkön jön el, ez azt is jelenti, hogy még nincs itt a világ vége, mert még létezik a föld a maga légkörével. Sok jelenkori próféciában ez úgy szerepel, hogy Jézus azt a paradicsomot fogja visszaállítani, amiből Ádám és Éva a bűn miatt kiűzetett.
Az Isten által a Szentírásnak számos más helyén megígért új paradicsomnak félreértelmezései is voltak már a történelem folyamán, amelyeket az egyház mint hamis várakozásokat, elképeléseket, elítélt. Volt egy ilyen a Középkor és az Újkor határmezsgyéjén És volt egy a közelmúltban, amely még nem zárult le most sem teljesen.
Ez pedig a szocialista-marxista földi paradicsom. Számunkra, a szovjet szocializmust, kommunizmust átélt Kelet-európai országoknak ez már csak egy rémálom, amely sokunkat megnyomorított. Csak egy kis emlékeztető: a lényege ennek az volt, hogy a termelőeszközök köztulajdonba vételével, a szocialista-kommunista proletárforradalommal automatikusan el fog jönni ez a földi paradicsom. És amikor aztán évtizedek múltán is váratott magára, akkor próbáltak farigcsálni az elméleten. Mi jól tudjuk, hogy a földi paradicsom ígérete helyett a szenvedéseknek és a borzalmaknak milyen áradatát hozta magával ez a 40-50 éves kommunista uralom.
A latin-amerikai országokban  azonban most is kacérkodnak vele. Ez nyilvánvalóvá lett Ferenc pápa latin-amerikai útja kapcsán, amelynek mintegy szimbolikus összefoglalása volt a bolíviai elnök által neki átnyújtott különös kereszt, ahol Jézus a Sarlóra és kalapácsra van felfeszítve. Ez a kép azt sugallja, hogy a kereszténységgel összeházasított marxizmus, a felszabadítás teológia hozza el a földi paradicsomot az emberiség számára.
A marxizmust-leninizmust és annak különféle változatait a korábbi pápák XIII. Leo pápától kezdve egyértelműen elítélték, rámutattak a szocialista-kommunista eszmék  káros voltára – nemcsak a kereszténység, hanem a civil polgári társadalom szemszögéből is. És kifejtették az egyház szociális tanítását. A felszabadítás teológiát II. János Pál pápa Ratzinger bíborossal karöltve, aki akkor a Hittani Kongregáció prefektusa volt, határozottan elítélte annak teljes filozófiai-teológiai mélységeiben. Rámutattak arra, hogy keresztény-szocializmus és marxista felszabadítás teológia fából vaskarika.
Azt azonban nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az egyházi magas tisztségviselők körében ez mindenestül lezárt téma lenne. És sajnos a kommunizmus réme Európát is tovább fenyegeti az orosz birodalom és Kína közelsége miatt.
Hogy ezt a két veszedelmet, és a ránk leselkedő egyéb veszedelmeket is  elkerüljük, ahhoz húsvéti hitre, és abból fakadó tisztánlátásra és hitből fakadó cselekedetekre is szükségünk van. Ezt a húsvéti hitet csak az ajándékozhatja, közvetítheti számunkra, aki azt elsőként birtokolta.
A Szűzanya húsvéti hite.
A sírba tételtől kezdve egy ember volt csak a földön, aki őrizte magában a feltámadás hitét, és ő a Szűzanya volt. Ennek a húsvéti hitnek az igazi ápolója és első képviselője a földön a Szűzanya volt.
A hagyomány úgy tartja, hogy a Szűzanyára való tekintettel rövidítette meg a Mennyei Atya azokat a napokat, hogy nem három nap lett belőle, hanem csak "harmadnap", ahogyan azt a Hiszekegyben is valljuk: „Harmadnapon feltámadott a halottak közül.” Ha úgy lett volna, mint Jónással, hogy három nap és három éjjel tartózkodott a hal gyomrában, akkor Jézusnak csak Húsvét hétfőn délután három óra után kellett volna feltámadnia. De Ő már a 3. sírban töltött nap hajnalán feltámadt.
A Szentírásban ugyan nem szerepel, de a hagyomány úgy tudja – ezt Szent II. János Pál pápa is kijelentette – hogy Jézus feltámadása után elsőként Édesanyjának jelent meg, hogy megvigasztalja Őt, és megajándékozza a feltámadás örömével. Ő, a Feltámadott boldog anyja tud megajándékozni minket is a húsvéti hittel. Vagyis azzal a hittel, hogy most, amikor, Európára, a világra és az egyházra is oly nagy sötétség borul – minden emberi kilátástalanság ellenére is – közel a húsvét hajnala. Bár az egyház is a keresztre feszítésének az óráit éli, de éppen ezért közel van a feltámadás is.
A Szűzanya egészen szoros együttműködését megváltásban egy sajátos egybeesés is kiemeli a mostani 2016-os évben. Az idén Gyümölcsoltó Boldogasszony napja és a Nagypéntek egybeesett. Liturgikusan ugyan külön ünnepli az egyház, de ez az egybeesés mégis figyelemre méltó. Jézus földi életének a fogantatása és befejezése egy napra esett ebben az évben.
Két személy, az új Ádám és az új Éva igenje kellett a megváltáshoz. A Szűzanya igenje Gyümölcsoltó Boldogasszony napján: Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a Te igéd szerint. És Jézus igenje Nagypénteken: „Ha lehetséges, múljék el tőlem e kehely, de mindazonáltal ne az én akaratom legyen, Atyám, hanem a tiéd.” Ha bármelyikük nemet mond, nincs megváltás és nem várhatnánk új ég és új Föld elérkezésére sem.
A Föld már Jézus halálának a pillanatában vajúdni kezdett. Hatalmas égzengés, villámlás volt, nagy földrengés támadt, minden elsötétedett, a templom függönye ketté hasadt. A régi befejeződött és valami egészen új kezdődött.
Ennek az újnak a kiteljesedéséhez, az új földnek az elérkezéséhez Jézus és Mária igenje mellett a mi igenünkre is szükség van. Jézus mint a misztikus test feje megtette, ami tőle telt az emberiség megváltása érdekében, és a Szűzanya is, de nekünk, mint az ő misztikus teste tagjainak is meg kell tennünk a magunkét. Cselekednünk kell ennek érdekében a Szentlélektől megvilágosított hittel és abból következő világos látással. És egyesítve minden cselekedetünket és szenvedésünket Jézus cselekedeteivel és szenvedéseivel, hogy e pusztuló világ romjai alól minél több lélek megmeneküljön és üdvözüljön, és hogy sokan megérhessük az új ég és új föld mielőbbi elérkezését, a feltámadt Üdvözítő második eljövetelét.

http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/1056-husvet-2016