2015. december 25., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2015. december 25-én Medjugorjéból

Ma is Fiamat, Jézust hozom nektek
Medjugorje, 2015. december 25. Karácsony (Marija által)
„Ma is elhozom nektek fiamat, Jézust, és karjaimból adom nektek az Ő békéjét és a Mennyország utáni vágyakozást. Imádkozom veletek a békéért és hívlak benneteket, hogy legyetek béke. Mindnyájatokat megáldalak édesanyai béke-áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Emlékezzünk a Szűzanya tavalyi, karácsonyi üzenetére, amelyben a következőket mondta:… „Imádkozzatok és imádjátok Fiamat, hogy szíveteket betöltse az Ő békéje és öröme. Imádkozom értetek, hogy egyre nyitottabbak legyetek az imára.”
A Szűzanya sokszor mondta: „Drága gyermekek, csak a Fiam, Jézus tud igazi békét és örömet ajándékozni nektek.” Édesanyaként nem tud jobbat és értékesebbet ajándékozni számunkra Fiánál. Tudja, hogy egyedül Őbenne és Ővele juthatunk el a békéhez ebben a békétlen világban.
Tudjuk, hogy a „béke” szó mennyire jelen van a nyilvános, politikai és társadalmi életben is. Körülöttünk, mindenhol a békéről beszélnek és mégis lehetséges, hogy bennünk is háború dúl. Egyre kevesebb a béke. Különböző békekonferenciákon, beszélgetések és tárgyalások által megpróbálkoznak eljutni a békéhez, a háborúk azonban mindenhol egyre szörnyűbbek. A békétlenség, mint fenyegetés mindenhová beszivárog. Békétlenség van az emberek szívében, békétlenség a társadalomban, az egyházban, a nemzetek között. A béke nem érhető el törvények által. Egyetlen törvény sem hozhat békét.
Az emberi szívben vagy béke, vagy háború jön létre. A szívben születik minden egyenetlenség és nyugtalanság. Ezt Szent Ágoston is megtapasztalta, aki életútján sokat tévelygett, szenvedélyeinek és a bűn csábításainak hódolva. Ennek gyümölcseként, ürességet és csalódást tapasztalt. Békére akkor talált, amikor Istennel találkozott. Ezért „Vallomásaiban” a következőket mondja: „Békétlen a mi szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk.”
Nehéz felsorolni a békétlenség és a feszültség okait. Minden nagy technológiai előrehaladás és „minőségi élet” ellenére, életünk a háborgó tengerhez hasonló. Ma arról beszélnek, hogy megszaporodott az antidepresszánsok iránti kereslet. Hová tűnt a derű és az öröm, a béke és a megelégedettség? Milyen választ adhatnánk erre a nehéz kérdésre? Egy azonban biztos: minden ember békességre és nyugodt életre vágyik. R. Tagore az alábbiakat írja: „a vihar mégiscsak végcélját, a békét keresi akkor, amikor minden erejével a béke ellen támad”, így életünk minden összetűzés ellenére is, afelé a pont felé vágyakozik, amely magában hordozza a béke teljességét és a végső megnyugvást.
Az ember téves módon is megpróbálhat eljutni a békéhez. Minden téves keresési módszerünk elmélyíti békétlenségünket. Létezik felszínes béke is, amely ingatag. Létezik külső béke is, amely nem erősíti meg azt a szükségletet, hogy benne az ember megtalálja benső békéjét. A külső béke a „világ békéje”, amelyről Jézus beszél, amikor olyan békét ígér, amely más, egészen különleges. Ha minden „békés” a házam körül, az nem azt jelenti, hogy békesség van a szívemben is. A külső béke néha belső békétlenséget vált ki.
Jézusban nekünk adatott az igazi béke teljessége. Benne jött el hozzánk a minden kegyelem teljessége, ezért benne a „béke” és a „kegyelem” szorosan összekapcsolódik. A békét az birtokolja, aki befogadta a kegyelmet. Békével telt az, az ember, aki elfogadta azt, amit Isten szeretne számára adni, aki nem zárkózott be önmagába, aki szabad a bűn rabságától, amely félelmet és békétlenséget okoz. A békétlenség nem Istentől van. Isten jelenlétének legbiztosabb jele a béke.
Aki Istenre támaszkodik, mély békét kap. Ez nem azt jelenti, hogy megőriztetik a békétlenségtől, a kereséstől és a harctól, a kísértéstől és a megpróbáltatástól. Az a béke, amelyet Isten ad, nem a bajok és a szenvedések nélküli „békés élet”. A békét a legyőzött kísértés, az elutasított megpróbáltatás, Isten akarata megtételének megharcolt állhatatossága hozza el. Az Ő akarata a mi békénk.
Imádság
Szűz Mária, Te az Úr alázatos szolgálóleánya, boldoggá lettél, mert hittél Isten ígéreteiben és Isten szavaiban. Boldognak hirdet téged minden nemzedék, mert rád tekintett az Úr, tekintetre méltatta kicsinységedet és alázatosságodat, amelyben az Úr hűséges szolgálójaként éltél. Te kiüresítetted önmagadat, ezért Isten be tudott tölteni önmagával és ajándékaival. Te nem szűnsz meg édesanyja lenni mindazoknak, akik bizalommal rád hagyatkoznak. Te nem szűnsz meg ma sem Jézust ajándékozni minden feléd megnyíló szívnek. Ne szűnj meg közbenjárni értünk, akkor sem, ha mi feladjuk vagy elfáradunk.
Könyörögd ki minden szívnek, minden családnak és nemzetnek azt a hőn óhajtott békét, amelyet csak a te Fiad, a mi Megváltó Jézusunk ajándékozhat nekünk. Ámen.
fra Ljubo Kurtović
fordította: Sarnyai Andrea


Medjugorje, 2015. december 25. Karácsony, Jakov éves jelenésén kapott üzenet

„Drága gyermekek, ezekben az években, amikor Isten megengedi nekem, hogy veletek legyek, ez Isten mindegyikőtök iránti mérhetetlen szeretetének a jele, jele annak, hogy mennyire szeret benneteket Isten. Gyermekeim, mennyi kegyelmet adott és mennyi kegyelmet szeretne nektek ajándékozni a Magasságbeli. De, gyermekeim szívetek zárva van és félelemben él és nem engedi meg Jézusnak, hogy szeretete és békéje betöltse szíveteket és uralkodjon életetekben. Isten nélkül élni azt jelenti, sötétségben élni és soha nem ismerni meg az Atya szeretetét és mindnyájatokról való gondoskodását. Ezért, gyermekeim ma különleges módon imádkozzatok Jézushoz, hogy mától fogva életetek Istenben újjászülessen, és életetek világossággá váljon, amely belőletek sugárzik majd és ily módon Isten jelenlétének tanúivá legyetek a világban és minden sötétségben élő ember számára. Gyermekeim, szeretlek benneteket és minden nap közbenjárok értetek a Magasságbelinél. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2015. december 21., hétfő

A legrégebbi ismert Mária-himnusz Kr.u. 250-ig visszavezethető

11-4-700x438.jpgA Mária-tisztelet csupán a késő középkor találmánya, nem igaz? Gondold ezt újra!
Amellett, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak a Szűzanyának az újszövetségi evangéliumok, az ún. "mariológiai" tanítások Mária egyedülállóan fontos szerepéről a megváltásban egészen a második század elejéig vezethetők vissza.
A legkorábbról ismert imádság, ami a Szűzanyához szól, a történeti forrásokkal a Kr.u. 250 körüli évekig vezethető vissza. Ez a híres Sub tuum, amit sokan az "Oltalmad alá futunk" kezdetű énekből ismerünk.
Az imádság szövege magyarul:
Oltalmad alá futunk,
Istennek szent Szülője,
könyörgésünket meg ne vesd
szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket
minden veszedelemtől,
ó dicsőséges és áldott Szűz.
Az eredetileg görögül írt imát a III. században a kopt (ortodox) karácsonyi liturgiában mondták. Ma a kopt, a bizánci, az ambrózián, és a latin liturgiákban is szerepel.
Fontos megjegyezni, hogy a Kr.u. 250 körüli dátum csupán az, ameddig ez az ima a forrásokkal visszavezethető. Ez tehát nem jelenti azt, hogy ez az ima korábban nem létezett, ahogy azt sem, hogy Mária kiemelt tisztelete ne létezett volna már ennél korábban is. Azt viszont valóban jelenti, hogy a Mária-tisztelet legalább Kr.u. 250-től már létezett az Egyházban!
Lényeges az is, hogy a Kr.u. 250-es dátummal a Mária-tisztelet már két évtizeddel Konstantin császár születése előtt kimutatható az Egyházban - Konstantin ugyanis 272-ben született, és csak 306-ban lett császár. Ez ellentmond tehát annak a tévtanításnak, hogy Mária tisztelete csupán annak köszönhető, hogy Konstantin császár pogány elemeket és gyakorlatokat olvasztott az Egyházba.
Mária kiemelt tisztelete egyértelműen visszavezethető a korai Egyházig. Ne féljünk tehát a nehéz időkben a Miasszonyunkhoz, az Urunk és Megváltónk Jézus Krisztus Édesanyjához fordulni segítségért!

Ettore-Gotti-Tedeschi: Könyörület istenfélelem nélkül?

Ettore-Gotti-Tedeschi – pénzügyi szakember és bankár, 2009-től 2012-ig a Vatikáni Bank elnöke, jelenleg az Osservatore Romano és az Il Sole-24Ore gazdasági lap cikkírója – előző írása a Megmérettettünk – és könnyűnek találtattunk címet viselő összefoglalás 3. részében olvasható: „A harmadik világháború már elkezdődött – és az Egyház ellen irányul” címmel. A most következő írás egy Bergoglionak szóló nyílt levél:
Miután a „könyörület” évének megnyitójáról ma számos kommentárt meghallgattam és elolvastam, fellapoztam János Evangéliumából ezt a fejezetet (Jn 3,14-21):
„Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”
És elgondolkodtam. Igaz, hogy Isten irgalmassága önmagában véve végtelen. De mennyire vagyunk biztosak abban, hogy hatásában is végtelen? Isten mindig megbocsáthat, végtelenül gyakran. De biztosak vagyunk abban, hogy valóban végtelenül gyakran megbocsát nekünk?
Ezt gondoltam: Isten, bár öröktől fogva végtelenül irgalmas, megengedte a bukott angyal és követőinek elkárhozását, méghozzá rögtön az általuk elkövetett első bűn után.
Majd tovább gondolkodtam: Igaz, hogy Isten könyörületes. De nem igaz az is, hogy egyúttal igazságos is? A híres istenfélelem nem arra szolgál nekünk, hogy ne ringassuk magunkat olyan illúziókban, hogy Isten irgalmasságával visszaélhetünk és tovább sértegethetjük Őt?
Miért nem mondják ezt is? Néhány híres mondatot őriz az emlékezetem ezzel kapcsolatban:
Nagy Szent Vazul írja: Az irgalmas Istenre hivatkozni, de az igazságosra nem, egyet jelent azzal, hogy Istent saját aljasságunk cinkosának tekintjük.
Szent Ágoston mondja: Az irgalmasságban való puszta remény sok lelket megtévesztett és elveszejtett.
Ligouri Szent Alfonz-Mária mondja: Az Isten irgalmasságában való bizonyosság több lelket taszított a pokolba, mint Isten igazságossága, mert az irgalmasságára való vakmerő hagyatkozás, megtérés nélkül és a bűn ellen való küzdelem nélkül, kárhozatba dönt.
„Deus non irridetur – Isten nem hagy magából gúnyt űzni.” (Gal 6,7)
Miért nem tanítják hát, hogy Isten irgalmassága abból áll, hogy a megtérő, bűnbánó bűnöst visszafogadja?
(forrás: www.katholisches.info – 2015. december 21.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/tedeschi.htm

Keresztény dalt énekeltek az iskolában, vallási radikalizmussal vádolják a szülőket

rel
Több százan vonultak Norvégia bukaresti nagykövetsége elé szombaton az oslói gyermekvédelmi hatóság ellen tüntetve, azzal a norvég-román házaspárral szolidaritást vállalva, amelytől a norvég hatóságok elvették öt gyermekét.
A Norvég “gyermekrablók” ellen tüntetek Bukarestben című írás szerint a norvég gyermekvédelmi szolgálat november 16-án előzetes bejelentés nélkül, egyszerű gyanúsítgatások alapján fosztotta meg négy hónap és kilenc év közötti gyerekeitől Bodnariuékat.
A román családapa – Marius Bodnariu számítástechnikai mérnök – és norvég ápoló felesége, Ruth tíz éve telepedett le a skandináv országban, mindketten a pünkösdi egyház tagjai. A család Romániában élő hozzátartozóinak beszámolói szerint két lányuk pedagógusa amiatt tett feljelentést a szakhatóságnál, amiért a lányok vallásos dalt énekeltek az iskolában.
A gyermekvédelmi dolgozók állítólag a szülők tudta nélkül hallgatták ki a lányokat, akiktől megtudták: rosszalkodásért vagy rendetlenkedésért otthon rácsapnak a fenekükre vagy meghúzzák a fülüket.
Emiatt a két lányt haza sem engedték, öt és két éves öccsüket aznap rendőri kísérettel vitték el, a szülők 24 órás őrizetbe vétele után pedig gyámszülőkhöz került Bodnariuék három hónapos csecsemője is.
A “vallási radikalizmussal” és családon belüli erőszakkal vádolt házaspár gyermekeit két különböző, a lakhelyüktől több órányi autóútra fekvő városban helyezték el, lányaikat nem, fiaikat hetente egyszer, a kisdedet pedig kétszer négy órára látogathatják, holott a picit anyja még szoptatta – írta az erdélyi Krónika.
Az ügyben az interneten indult szolidaritási akció keretében több ezren petícióban kérték a gyerekek hazaengedését, szombaton pedig mintegy háromszázan Norvégia bukaresti nagykövetsége előtt tüntetve követelték a család újraegyesítését. Több román parlamenti képviselő felszólította a bukaresti külügyminisztériumot, lépjen fel határozottan az oslói hatóságoknál Bodnariuék érdekében.
(MTI)
Bal-Rad komm: Nyugat-és Észak-Európa egymással verseng a liberális fertőben való dagonyázásban.
Ideológiai felhang nélkül mondjuk: a kereszténység ma már-aktuálisan-nem is annyra vallás, mint inkább kultúrális sajátosság. Amely JELLEMEZTE Európát, politikai többszínűsége dacára.
Ez a KULTÚRÁLIS SAJÁTOSSÁG mára viszont mára megszűnt Európa önazonosságaként funkcionálni, helyére a deviancia-a kényszeredett, másságnak való beteges megfelelési vágy-nyomult be. Európa egy arcát, sajátosságát, identitását lassan de biztosan elvesztő arctalan, szürke masszává alakul. Ebben az átalakulásban Norvégia élen jár. Törekvését pedig igyekszik EXPORTÁLNI! Nem is sikertelenül.

A sors kegyetlen játéka

„Most meztelen hátam a sors játékának odatartom” A mindenki által ismerősen csengő Carmina Burana dallamai. De azt már kevesebben tudják, miről is szól az ének…
Carmina Burana. Azaz burai énekek. A 13. századi latin és alnémet szövegű versgyűjtemény-kódexet a bajorországi Bura Sancti Benedicti kolostorban találták meg 1803-ban, s a helység alapján nevezték el Carmina Buranának. A versek mellé néhol kották és ábrák is tartoztak. Ezek a kották még nem a mai rendszerben íródtak, például csak a hangmagasságokat jelölik – azt sem a ma megszokott, egyezményes módon – a ritmust nem. Ennélfogva azt, hogy annak idején pontosan hogyan énekelték a dallamot, az idő homálya takarja előlünk. De a szöveget ismerve és olvasva, mondhatjuk, Carl Orff, a XX. századi német zeneszerző, akinek jóvoltából széles körben ismert a szóban forgó mű, kitűnő, finom, mélyreható érzékkel találta meg az ének belső tartalmát, mondanivalóját. És ezzel, még az is lehet, jobb zenemű keletkezett, mintha kötöttebb formájú lett volna a feldolgozott alapanyag. Mert így ez a mű a száraz adatokkal való megterheltség nyomát sem hordozza, hanem őszintén, a mindenkori emberi lélek mélyéről csendülnek és zúgnak fel hangjai.

kozepkori3

Ez a mű egy mindannyiunkat érintő élményről, a kegyetlen sors játékáról szól. A ránk mért terhekről és egy olyan hozzáállásról, amely „meztelen hátát tartja a sors játékainak”, mely nem fél, nem menekül, hanem felveszi keresztjét és kitart a végsőkig.

Milyen megfoghatatlan ez az egész hömpölygő élet. Ahogy a középkori ábrázolásokon látjuk: a „rota mundi”, a világ nagy kereke, ami folyton forog, egyszer koronával hízeleg a halandó embernek, másszor a kegyetlen igazság játékával gyűri maga alá. A latin eredetű tortúra szó, amely ma kínzást, gyötrést jelent, a csavarni (torquere) szóból ered, ami nekünk a csavarás (torsio) kifejezésből is ismerős lehet. Ez egy olyan forgatás, forgás, amely gyötrelmekkel jár, ami érezhetően erőszakos. Ezért „csavarodik”. Mintha nem akarná. És éppen egy ilyen tulajdonsága a világnak, az emberi életnek. Hogy az egyéni akaratunk mindig szembe és szembehelyezkedik a sors akaratával. Amiből aztán persze borzasztó fájdalmak, kínok, gyötrelmek származnak számunkra. Nem gondolom viszont, hogy ezt megfontolván azt kellene leszögeznünk – mint valamiféle álbuddhista vagy áltaoista –, hogy mindent hagyni kell a saját medrében folyni. Hiszen a világnak nincsen az embertől független „saját medre”. Ugyanis józan ésszel belátható, az embernek szabad akarata van. Innentől kezdve már ráhatása van arra a bizonyos mederre. Már csak egyetlen kiejtett szóval is mekkora változtatásokra vagyunk képesek! És éppen ugyanígy a hallgatással is… És fontos észben tartani, hogy az is ugyanolyan súlyú cselekvés, és az isugyanolyan komoly döntés, határozott állásfoglalás – még ha elsőre nem is tűnik annak –, ha nem cselekszem. Óhatatlanul, akarva-akaratlan, de megszülettünk erre a földre, élünk, lélegzünk, beszélünk (tisztelet a kivételnek), cselekszünk, döntéseket hozunk… stb. Ezért hát ahelyett, hogy – ahogy Kierkegaard írja „már születésünk órájában ürügyet keresnénk arra, hogy kilépjünk belőle, mondván, elfelejtettünk valamit” – a kerék peremének folyton változó részére kisodródva kapaszkodnánk a „jólétet” és talmi „boldogságot” jelentő korona után (ahogy a mellékelt képeken a bal oldali, feltörekvő figura), jobban tennénk talán, ha megpróbálnánk átérezni és felvenni azt a megemelkedett, hősi attitűdöt, ami a Carmina Burana énekéből sugárzik, ami „meztelen hátát a sors játékának odatartja”.
Mindenkinek ajánlom hát jelen éneket, akiben harcos, állhatatos szív dobog, kiemelten a harmadik versszakban – anélkül hogy túlmagyarázással csökkenteném drámai hatását – megjelenő valódi katarzist: „Mindenki pengesse húrját, és zúgjon most velem!”


Egyféle (saját) fordításban a sorok jelentését is közreadom – végtelenül széles a skála a szöveg értelmezésének tekintetében, ezért ez csupán egyetlen megoldása a fordításnak, így aztán bőven fellelhetünk ettől többé-kevésbé eltérő módon értelmező fordításokat is:
Ó, Sors!
Mint a hold
folyton változol.
Egyszer felemelkedsz,
majd lehanyatlasz.
A gyűlöletes élet
hol megkeményít,
hol hízeleg.
A lélek játéka
a csatákat,
a nyomort,
a hatalmat
mind felolvasztja, mint a jeget.
Végzet, te rettenetes,
te üres,
te hömpölygő kerék!
Balsors,
hamis boldogság,
mindig szertefoszló,
elhomályosult
és elrejtett,
éppúgy kínzol engem is!
Most a te átkozott játékodra
hátam meztelen
tartom oda!
A boldog
és dicső sors
most épp ellenemre van,
fellelkesül,
majd elcsügged
a szolgálatban.
Most, ez órában
lankadás nélkül
verje szívetek az ütemet,
mert a sors által
most teríttetik le az erős!
Mindenki zúgjon velem!


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/3714-a-sors-kegyetlen-jateka

2015. december 19., szombat

Így szabadulj meg a Fenevad bélyegétől, a chiptől


Árubeszerzés a’la ISIS

Az alábbi videon “anyagbeszerzés” látható! Az ISIS-férgek fiatal lányokat, asszonyokat gyűjtenek be.
Lerohannak egy-egy települést. Az ott élőket összeterelik. A szemrevaló fiatal nőket a fenyegetett családtagok szeme láttára begyűjtik, és viszik őket a piacra. Ahol szexrabszolgákként árulják őket. Állítólag hatalmas üzlet. A kereslet óriási.
A családtagok-férjek, szülők, gyerekek-tehetetlenül nézik végig az akciót!

http://www.balrad.com/2015/12/19/arubeszerzes-ala-isis/

2015. december 17., csütörtök

Charlie Brown karácsonya Jézus nélkül

charlie_brown_christmas
A Kentucky állambeli W.R. Castle általános iskola csütörtökön tartott karácsonyi ünnepségén az Egyesült Államokban klasszikusnak számító Charlie Brown Karácsonya (magyarul Snoopy és a karácsony) előadásból minden evangéliumi utalást töröltek, egyetlen nemtetszését kifejező személy miatt.
A cenzúrával érintett jelenetben Linus van Pelt Lukács evangéliuma alapján magyarázza el Charlie Brown-nak, hogy miről szól a karácsony.
Az iskolakerület felügyelője szerint az amerikai legfelsőbb bíróság és a helyi fellebbviteli bíróság szerint is tilos az általános iskolások számára, hogy a Bibliából idézzenek, akkor is, ha azt Linus szerepében teszik.
„Szeretném egyértelművé tenni, hogy a programok a tervezett ütemezés szerint, a szövetségi és egyéb rendelkezések betartásával zajlanak majd,” mondta a felügyelő december 11-én kiadott nyilatkozatában.
„Természetesen az iskolakerület támogatja az ünnepek hangulatát és az adakozás lelkületét, valamint az ünnepekkel kapcsolatos hagyományokat.”
A felügyelő nem közölte, hogy a panasz kitől származik.
Az Amerikai Polgárjogi Szövetség (ACLU), keresztényellenes hozzáállásához hűen, természetesen üdvözölte az iskola döntését, dicséretesnek nevezve az alkotmány tiszteletben tartását.
Az előadásból törölt rész az eredeti rajzfilmben 51 másodpercig tart. Linus azért idéz az Újtestamentumból, mert Charlie Brownt bántja, hogy az emberek csak a külsőségekkel és saját magukkal vannak elfoglalva és kétségbeesetten tudni szeretné, hogy mi a karácsony lényege. Linus ezekkel a szavakkal válaszol neki:
„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken, akik kint a mezőn őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És íme, az Úr angyala megjelent nekik, és körülragyogta őket az Úr dicsősége, ők pedig nagyon megrettentek. És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely minden nép öröme lesz, mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus. mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal együtt, akik Istent dicsérték, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!”1
„Ez a karácsony lényege, Charlie Brown!”
A Charlie Brown karácsonya 1965-ben került bemutatásra a CBS csatornán. A CBS ügyvezetőinek szörnyűségére Charles Schulz, a Peanuts képregény szerzője, ragaszkodott hozzá, hogy a sorok Lukács evangéliumából benne maradjanak a rajzfilmben.
Az ügyvezetők biztosak voltak a bukásban, azonban a National Review szerint az amerikai lakosság fele látta az epizódot, és az azóta eltelt 50 évben mindig szerepelt a karácsonyi repertoárban.
Thea: Bizonyára sokan tisztában vannak a karácsony, mint ünnep, pogány vonatkozásaival. Éppen ezért vannak, akik karácsonyfa helyett inkább születésnapi tortát díszítenek Jézusnak, vagy egyáltalán nem ünneplik a karácsonyt. Függetlenül az ilyen külsőségektől és személyes preferenciáktól, el kell ismernünk, hogy a karácsony egy olyan időszak, amikor ebben az Evangélium iránt egyre ellenségesebb világban – ahol egyes körökben Jézus nevének említése is sértő, mert nem számít politikailag korrekt megnyilvánulásnak, hacsak nem szitokszóként használják – az Örömhír legfontosabb üzenetét minden probléma nélkül lehetett hirdetni. Eddig.
Magyarországon, bizonyára a kommunista rendszer elnyomásának köszönhetően, Jézus születésének története egyelőre még egy viszonylag újdonsült szabadságot is jelképez talán az emberek szemében, így itt nem igen tapasztalhatók a fenti hírhez hasonló korlátozások.
Fogadjuk meg azonban Jézus szavait és tegyük a dolgunkat „amíg nappal van… mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.”2
  1. Lukács 2:8-14 [↩]
  2. János 9:4 [↩]

2015. december 16., szerda

Danilo Quinto: Nem kell hinnie a pokolban annak, aki odakerül

A Misericordiae vultus „bulla” első céljában többek között ez áll:
„A könyörület az egyház határain túl is fontos. Összeköt bennünket a zsidósággal és az iszlámmal, akik számára ez Isten egyik legfontosabb tulajdonsága. Izrael népe kapta meg elsőként a Kinyilatkoztatást, ami a történelemben, mint egy mérhetetlen gazdagság kezdete megmarad, amit az egész emberiségnek fel kell ajánlani. … Az iszlám a maga részéről a teremtő neveihez a mindenkin megkönyörülő és mindenkihez irgalmas nevet is hozzáfűzi. Ez a megszólítás gyakran hangzik el a hívő mohamedánok ajkáról, akik tudják, hogy mindennapos gyengeségükben az irgalmasság kíséri és hordozza őket. Ők is úgy hiszik, hogy senki nem állíthat határokat az isteni irgalmasság elé, mert ennek kapui mindig nyitva állnak. Ez a jubileumi év, amit mi az irgalmasság szellemében élünk, elősegíti ezekkel a vallásokkal és más tiszteletreméltó vallási tradíciókkal való találkozást. Nyitottabbá tesz bennünket a párbeszédre, hogy jobban megtanuljuk megismerni és megérteni egymást. Az elzárkózás és a megvetés minden formáját áthidalja, és elűzi az erőszak és a diszkrimináció minden formáját.”
Ezeknek a vallásközi szervezkedéseknek az a célja, hogy a Jézus alapította Egyházat a „zsidósággal és az iszlámmal és más tiszteletreméltó vallási tradíciókkal” egyenrangúvá tegye. Ez egyenesen ellentmond a katolikus tanításnak. Szent Pál apostol mondja: „Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk.” (2 Kor 6,14-16)
Az Egyház tanítása és feladata szerint a nem-keresztényekkel való párbeszéd egyetlen célja a lelkek megtérítése. Ez azonban nem a „másikhoz való alkalmazkodást, hasonulást jelenti a földi béke és boldogság garantálásához”.
Jézus pontos utasításokat adott apostolainak, hogy miként viselkedjenek első missziós útjukon: „Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról! Bizony mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint annak a városnak!” (Mt 10,14-15)
Minden idők keresztényeinek számolniuk kellett a vértanúsággal, mert a keresztények első kötelessége hitük megvallása. Egyedül ezért akart 1219-ben Assisi Szent Ferenc al-Malik szultánnal találkozni. Mikor végre létrejött a találkozás, a szultán ezt mondta annak a szentnek, akinek nevét Bergoglio felvette: „A ti Istenetek azt tanítja az Evangéliumában, hogy a rosszat ne viszonozzátok rosszal. … Nektek keresztényeknek ennek értelmében még kevésbé kellene országainkat megtámadnotok.” Mire a szent így válaszolt: „Úgy tűnik, hogy nem olvastad el Urunk Krisztus egész Evangéliumát. Ő ugyanis ezt is mondja: »Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel bemész az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek.« (Mt 18,9) Ezzel azt akarta nekünk tanítani, hogy egyetlen ember sem lehet olyan jó barátunk vagy rokonunk, mégha számunkra olyan drága is lenne, mint szemünk, hogy ne kellene őt nekünk inkább eltávolítani, kiszakítani, teljesen kioltani, ha megkísérelné, hogy bennünket a hittől és Istenünk szeretetétől eltérítsen. Ezért támadnak meg titeket és országaitokat a keresztények jogosan, mert ti megsértitek Krisztus nevét, és ahány embert csak tudtok, eltántoríttok a Benne való hittől. Ha azonban készek vagytok, a világ Teremtőjét és Megváltóját megismerni, megvallani és imádni, akkor a keresztények szeretni fognak benneteket, mint saját magukat.”
Aki nem a Legszentebb Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket szereti és imádja, aki nem tér meg, az a Jézus Krisztus által alapított Egyház ellensége. Az ellenséget szeretjük, mint embereket, de nem lehet velük közös dolgunk. Állhatatosan harcolni kell ellenük, mégpedig kompromisszumok nélkül, mivel ezek a bűnben való cinkossághoz vezetnek.
(forrás: www.katholisches.info – 2015. december 16.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/zaby5.htm

2015. december 14., hétfő

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Azért jöttem hozzád, hogy elmondjam, mit kívánok Egyházamtól

2015. december 13.

Uram, ne vedd figyelembe gyengeségemet és nyomorúságomat,
csak a szeretetet, amit irántad ébresztettél a szívemben.
 
Ó szelíd és alázatos Uram,
Te mennyei udvaraidba vittél engem
és meghívtál gazdag lakomádra.
Égi Mannával tápláltál és
kimondhatatlan Szereteteddel
megkoronáztad oly szegény lelkemet.
Benéztél szívem ablakán,
hogy tekinteteddel virágba borítsd
és meggyógyítsd annak minden zegzugát.
Szavaid megigézték szívemet
és arra késztették lelkemet,
hogy így kiáltsak fel:
 
’Az Úr az Ő könyörületében újjászült engem, hogy tiszta mirhát csepegtessen ajkamról, hogy tiszteljem és dicsérjem Őt, és Neki énekeljek…’
 
És én kedvesem, zafírokkal koronáztam lelkedet. Időnként kisajátítottalak, hogy csak az enyém légy. Ó, igen! Neked nem kell máshol barátságokat keresned, nem elég neked az én világosságom? Mi szükséged van evilági törődésre?  Sok olyan dologtól elválasztottalak, melyek zavartak engem, bár időnként akaratlanul ugyan, de küzdöttél azért, hogy folytathasd ezeket, mert a tested gyenge, de én, a te Királyod és Istened, legyőztem vágyaidat, melyek elbűvöltek téged.  Magamnak akarom az én edényemet, azt akarom, hogy edényem tiszta legyen, azt akarom, hogy edényem minden jónak az esszenciáját hordozza!
 
Saját érdekemben elűztem minden hanyagságot és más gyengeséget a lelkedből. Ezeket Lelkem adományaira cseréltem fel. Vassula, ha néhány elnyomód még mindig túl harsogónak tűnik, és meg vannak botránkozva a nyelvezetemen, sőt még ennél is jobban meg vannak botránkozva a választásomon, imádkozz értük, hogy ők is megkapják azt az örömet, amit a töredelmes szíveknek adok, amikor megnyitják szívüket, és befogadnak engem, elfogadják ezt az Üzenetet, mely megvilágosítja a szíveket, és közelebb vonzza őket hozzám. És amint helyreállítom e megkeményedett szíveket, helyreállítom teljességüket úgy, hogy magammal egyesítem őket és oly annyira elszegényedett lelküket. És miután gyökerestől kiírtom bűneiket, birtokba veszem őket. És ami egykor szennyes terület volt, most áldott, megtisztult és gyógyult lesz, minden gonosztól mentes! Ezek Bölcsességem útjai.
 
Virágom, légy olyan, mint a radar, hogy észre tudd venni, amikor a gonosz a hatósugaradba lép[1]! Legyél gyönyörű lélek!  Közelségem gyönyörűvé tudja tenni lelkedet, engedd, hogy elárasszam világosságommal, mely oly ragyogó fényt vet rád, hogy amikor téged látnak, engem látnak.  Egyesülésünk legyen tehát olyannyira teljes, hogy amikor kezedet mozdítod, kezed az én kezem legyen, a szemeid pedig az én szemem.
Tudja meg mindenki, aki még nem tudja, hogy senki sem illő, hogy közelemben, a ti Istenetek közelében legyen, de én, aki valamennyi teremtményem Vőlegénye vagyok, azt mondom, aki egyesül velem, menyasszonyommá válik, és igaz életet fog élni bennem. Én vagyok az Egyetlen, aki életet ad.
 
De én annyira jelentéktelen vagyok, és ez elképesztő, hogy Te nem csak rám néztél, hanem fel is fedted magadat előttem! Ennek a mai napig nem tudok a mélyébe hatolni, és nem tudom megérteni! Miként lehetséges, hogy a dicsőséges és örökkévaló Isten az Ő tündöklő ragyogásában rám tekintett, felfedte magát előttem, beszélt hozzám, és magához ölelt. Ez tényleg teljes oktalanság!
 
Ó, Vassula, én Atyád és Teremtőd vagyok, hát nem szerethetem a gyermekemet, akit én teremtettem? Te hozzám tartozol. Ti mindnyájan hozzám tartoztok! Én valóban bennetek vagyok, és ti énbennem. Szívem lelke, légy bizonyos afelől, hogy véghezviszem benned művemet, amely meghaladja képességedet.
 
Ne szűnj meg hát válaszolni hívásomra, és ne fáradj bele szeretet himnuszom írásába! Legyenek szavaim olyanok, mint a tűz, a szenvedély lángjai. Igen![2] Annak idején nem értetted meg, mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy szenvedélyesen fogsz szolgálni engem. A szenvedély őszinte megtérés után jön létre, beborít a szeretet lángjával, a szenvedély lángjával irántam, a ti Istenetek iránt, és azzal a vággyal, hogy megörvendeztessetek engem, és hogy érezzétek jelenlétemet. A szenvedély lángjai felmelegítik szíveteket, hogy rám, a ti Istenetekre szomjazzatok, és arra vágyjatok, hogy megismerjék Szent Nevemet. Szentlelkem által a szenvedély, mint a tűz, úgy ébreszti fel a vágyat, hogy egyedül az én akaratomat teljesítsétek, az én akaratomat, amely egykor arra kért téged, hogy újítsd meg Egyházamat, ékesítsd ismeretemmel, és egyesítsd.
 
Azért jöttem, hogy elmondjam, mit kívánok Egyházamtól. Isten vagyok, a Teremtő, és kijelentem nektek, hogy hatalmammal továbbra is meg fogom erősíteni ezt a virágot, melyet magamba oltottam, hogy senki se tudja gyökerestől kitépni, elfojtani vagy eltiporni, még akkor sem, ha ellenségem, az ördög, a leghevesebb hurrikánt támasztja ellene. Jól meggyökereztettelek Testemben, gyökereid szilárdak és jól tápláltak. Véremmel vannak átitatva, világosságommal megerősítve, és kezem védelmezi őket. Állandóan őrködni fogok feletted…
 
Engem, a méltatlant kimondhatatlan módon szeretsz, ezáltal akarod megmutatni feltétel nélküli Szereteted nagyságát, melyet az egész emberiség iránt érzel. Szereteted örömmel tölti el az ember szívét, atyai Szereteted arra készteti, hogy mindent feláldozzon a megváltás ügyéért.
 
Uram, a Téged dicsőítő szenvedély maradjon meg ereimben, és növekedjen bennem a mohó szomjúság, melyet azért keltettél a lelkemben, hogy ismertté tegyem Szent Nevedet!
 
Ezért legyél a Szeretetem és az Egység apostola! Maradj bennem, és én is benned maradok. Béke veled, add nekem mindig az idődet! IC
 
 
 
 

[1] Szeretem, amikor Jézus modern kifejezéseket használ, és Ő ezt tudja! Tudja, hogy ezzel mosolyra késztet, sőt meg is nevettet, ezért beszél így időnként, hogy kedvemre tegyen.
[2] Jézus arra emlékeztetett, hogy értsem meg végre, mire gondolt egykor az 1987. május 23-i üzenetben, amikor azt mondta: „Ha engem szolgálnál, semmi mást nem nyilvánítanék ki általad, mint szenvedélyt.” Mivel nem értettem, zavaromban csak megismételtem a szót: „szenvedélyt…”Erre Ő azt mondta: ” Igen, szenvedélyt…” Végre megértettem, igen, Ő szenvedélyesen szeret minket, és ha én Őt szolgálom, ezt a szenvedély tűzével, a Szeretet szenvedélyével teszem. Szenvedéllyel, hogy örömet szerezzek neki, hogy ismertté tegyem Szent Nevét, valamint az irántunk tanúsított végtelen Irgalmát és Szeretetét.
http://ichtys.hu/index.php/116-2015-december-13

Maurizio Blondet: „Szinte boldog vagyok, hogy hamarosan véget ér”

„Bergoglio: »A könyörületet az ítélet elé kell helyezzük«. Erkölcsi, szentségi és eszkatológikus értelemben ez aposztázia.” Ezt az SMS-t írta nekem Siro Mazza, egy barátom a betegágyából. Ezzel kényszerít arra, hogy beszéljek, holott nem találok szavakat.
A katolikus igazság, amit Bergoglio minden nap a világ viharos tetszése közepette lábbal tipor, köztudomású, többek között minden katekizmusban megtalálható. Különböző okokból mégis valami eltántorít attól, hogy róla beszéljek. Ezen okokhoz tartozik nem utolsó sorban a hívek között szélesen elterjedt tudatlanság a katolikus tanításról. Vagy másképp kifejezve: Ehhez tartozik az a megvetés, amit a hitetlen tömegember a katolikus tanítással szemben mutat.
Ez a hitetlenség és tudatlanság lehetetlenné teszi, hogy „ezzel a generációval” (Mt 12,38-42) meg lehessen értetni, milyen extrém veszélyt jelent számára ez a hamis, érzelgős és ökológiai irgalmasság, ami a Vatikánba beköltözött. Hiányzanak a szavak, amikkel óvni tudnék ettől. Ezért ez az írás is főleg csak idézetekből fog állni, olyanokból, melyeket a napokban különböző barátaimtól kaptam, és ily módon szótlanságomból kisegítenek.
A cikk elején idézett mondathoz, miszerint az irgalmasságot az ítélet elé kell helyezni, Matteo D’Amico a következő Szent Tamás-i idézetet küldte nekem: „Aquinói Szent Tamás megmagyarázza, hogy az irgalmasság az igazságosság nélkül a felbomlás kezdete. Ez olyan, mintha azt gondolnánk, hogy a gonosztevő és a szent egyformák, hogy az áldozat és hóhéra egyformák, hogy a jó és a rossz egyformák. A hamis felebaráti szeretet, ami igazságosság és ítélet nélkül a vétkest felmenti és nem ró ki rá büntetést, az anti-keresztény korszak szíve és jellegzetessége.”
Kétlem, hogy az ilyen figyelmeztetések használnak valamit. Az irgalmasság katolikus „primátusának” pápai [!] eltorzítása annyira otromba és közönséges, de még mindig túl agyafúrt az egyre jobban elharapódzó kultúrátlanság számára.
Az elmúlt héten úgy tűnt, mintha minden világi rádió- és tévéadó a vatikáni rádióvá változott volna. Órákon keresztül a „szent év megnyitójáról” számoltak be. Ezek, akik fikarcnyit sem tőrödnek a hittel, hanem minden adandó alkalommal viccet űznek belőle. Mégis, december 8-án mindannyian lelkesedtek, tetszésüket nyilvánították és unalmasan fantáziátlan módon „vallásosan” érintettnek mutatták magukat. Nem tartják ezt Önök különösnek?
A fotón a december 8-i „Fiat Lux” fény-show egyik képe: Buddhista szerzetesek járkálnak a Szent Péter bazilika homlokzatán
A tarka halakba, majmokba, jaguárokba és kannibálokba merített Szent Péter bazilika világbank által finanszírozott obszcén spektákulumjának, mint e világ hatalmasainak győzelmét szimbolizáló rémségnek, fel kellett volna ébresztenie az embereket. De egyáltalán, képesek-e még az emberek kővé meredni a rémülettől? Egyáltalán képesek-e még e borzalom mögött rejlő jeleket meglátni és megérteni? A Szent Péter bazilika homlokzatán december 8-án a „természetnek” a kultúra és a történelem felett aratott győzelmét vitték színre. Annak a kultúrának a legyőzését, mely a legszebb építményekben fejezte ki magát, melyeket az évszázadok folyamán a görög, római és keresztény kultúra harmonikus összhangban létrehozott.
A világbank e borzalmas látványosságon – és Bergoglion – keresztül azt adta tudtunkra, hogy ez a kultúra és történelem, konkrétan a római kereszténység, semmit nem számít már. Sőt még ennél is többet mondott: Azt üzente nekünk, hogy ennek a kultúrának és történelemnek el kell tűnnie, ugyanúgy, ahogy az embernek el kell tűnnie, hogy a „természet” ismét odajuthasson, ahol ma az építészet uralkodik. Ki merem jelenteni Nektek: A Szent Péter bazilikából nagyon hamar rom lesz, melyben gazellák és jaguárok tanyáznak – és néhány vadember, aki orrában díszként csontot visel. Hogy ez vajon egyszer majd oda vezet, hogy gyermekeinket a szükséges felkelésre ösztökéli?
De addig minden lehetséges és lehetetlen helyen beborítják magukat tetoválásokkal és piercing-gel, zenéjük megszállott, üvöltő és primitív dobolás, különösen szellemtelen eseményekhez gyűlnek össze és meghágják egymást rendetlen, ösztönvezette élvezet-kielégítésre, mintha mindenfajta civilizáció idegen lenne számukra. Saját kultúrájukról sokan már semmit sem tudnak. Ami 30 évvel ezelőtt volt, az idegen és távoli számukra, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Miért érdekelné őket a történelem, a tegnap, a holnap, a honnan utáni kérdés, hogy a mát és a miértet megértsék. Csak a most elillanó pillanatáért élnek.
Gyakorlatilag már most vademberek és arra törekszenek, hogy még inkább azok legyenek. Ezért nem lehet nekik megmagyarázni, hogy a világhatalmak mit akarnak elvenni tőlük. És pláne nem lehet őket védekezésre felszólítani, hogy megvédjék az igazság szépségét, mivel minden intellektuális eszközük hiányzik ahhoz, hogy ezeket felismerjék, pláne, hogy szeressék.
Nem túlzok. Egy példa: a Milánói Scala-ban 1845-ben volt Verdi „Orléansi Johanna” című operájának az ősbemutatója. Idén december 7-én ezzel a művel nyitották meg a Scala-ban, Milánó város patrónusának, Szent Ambrus egyháztanító ünnepén az új évadot. A rendezést egy zsidóra, Moshe Leiser-re bízták. És hogyan „olvasta” ez a Moshe a francia Szűz történetét?
„Ez egy olyan lány története, aki ki akar törni a névtelenségből, aki a dicsőség életét akarja, azáltal, hogy átadja magát Istennek, ami miatt nem lehet normális kapcsolata férfihoz – ebben az esetben Károly királyhoz. Ennek ellenére lefekszik vele és így bűnössé válik. Meg kell bánnia, és ezért megy a végén a máglyára, és halálra sorvasztja magát.”
Ezen általa kreált történetből Moshe Leiser a következő „érzékeny” látásmódot vezeti le: „Úgy gondolom, hogy Johanna olyan, mint minden dzsihadista, mindent feláldoz, hogy az ellenséget megölje és a halál után megtalálja a paradicsomot. Úgy gondolom, hogy Johanna, pontosan úgy, mint a dzsihadisták, vagy mindenki más, aki itt a földön nem szeretkezhet, valami nagyon halálos valaki.”
Más szóval, Leiser gondolatmenetének „magas értelme” ez: Aki vallásos, az fundamentalista, és azért vallásos, mert nem szexszel. Gondoskodjatok tehát arról, hogy keféljenek [a szerző fogalmaz így], és egészségesek lesznek. A dolgokat olykor a maguk durvaságában kell kimondani, hogy jelentésüket aláhúzzuk. És alapjában véve nem pontosan ez az, amit a tömeg a hozzánk hasonlóakról gondol? „Ez a generáció”? [lásd Mt 12,38-42: „Ekkor néhány írástudó és farizeus így szólt hozzá: »Mester, jelt szeretnénk tőled látni.» »A gonosz és házasságtörő nemzedék jelet kíván – válaszolta –, de nem kap mást, csak Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon.«”]
Elhihetik nekem, ha mondom, hogy 30 évvel ezelőtt még egy ateista zsidó, aki a művészet világában karriert akart befutni, sem mondott volna ilyet. Szégyellte volna, hogy a középkori szűz magasztos történetét, aki megmentette hazáját, Franciaországot az angol inváziótól, akit a máglyára hurcoltak, akit aztán szentté avattak, aki magának Franciaországnak a szimbóluma lett, egy ilyen latrina-pszichoanalízissel meggyalázzon, és olyan nőt csináljon belőle, aki „lefekszik Károly királlyal”. Egy 30 évvel ezelőtti zsidónak Leiser viselkedése egyszerűen idiótának hatott volna. Ez nem a vallás kérdése, hanem az általános műveltség, a kultúra kérdése.
Leisernek azonban már nincs meg a kultúrája, hogy a történelmet és ennek komolyságát felfogja. Ezért azt sem tudja, hogyan kell történelmi alakokat megítélni és koruk történéseiben megérteni. Ezért jut ehhez a végkövetkeztetéshez: „Ördögöket hallott, akik nem engedték meg neki a boldog életet, hanem az apa nevelésére emlékeztették, a téves, katolikus nevelésre. A vallás általi elnyomás tette tönkre ezt a lányt. Minden csak a fejében játszódott le, minden csak az ő illúziója volt.”
És pontosan ez az, amit a tömeg is gondol. És igen, ezt gondolja Bergoglio is, aki minden olyan katolikustól undorodik és minden olyan katolikust megfojt, aki a természetfelettiben hisz. Ezek mind olyan dolgok, amik szerinte csak a fejekben játszódnak le. Védjétek inkább a környezetet, kiáltja oda az embereknek. Nem, ez ellen nem lehet tiltakozni, ha az ember egyszer erre a szintre zuhant már le.
Ezért szinte boldog vagyok, hogy „ez a generáció” eljutott arra a pontra, amikor az egyház a földön magát bontja le és kiszolgáltatja a globalizálódásnak, hogy a pápa [!] olyan spirituális világiassággal veszi magát körül, amivel ő igazságtalanul a híveket vádolja, hogy a kultúra felett győzedelmeskedő „természet” obszcén botránya lezajlott, ami a Gaia-kultusz panteizmusával kiszorította Megváltónk keresztjét, mert mindez jel arra, hogy közeleg a reggel. De addig még Bergoglio további meglepetéseket tartogat a számunkra: Nemrég jelentette ki, hogy tilos a zsidók megtérítése, amivel megváltásukat tiltotta meg.
Készül eltörölni a papi cölibátust, megengedni a születésszabályozást, az újraházasodott elváltak áldozását és így tovább. De ennek már nincs jelentősége, hiszen emberi számításokkal már azt sem lehet elképzelni, hogy ez az egyház 20 év múlva még létezni fog.
Ha Bergoglio tényleg pápa, és Isten görbe utakon is tud egyenesen írni, akkor minden mástól függetlenül használjuk ki bűnbánó szívvel a következő évet. Meneküljünk Mária védőpalástja alá. A többi, a december 8-i fénylátványosság majmai, Moshe Leiser rendező, e világ hatalmasai és a tömegek, akiknek semmilyen kultúrájuk nincs, de helyette szexük van, tetoválják magukat és orrgyűrűt viselnek…, mindez el fog múlni. De mi ne mulasszuk el az alkalmat Isten irgalmasságának a segítségül hívására, mert az irgalom napját az ítélet napja követi.
Maurizio Blondet, katolikus publicista, 2015. nyarán történt nyugdíjazásáig számos olasz katolikus újság újságírója, és az Effedieffe internetes sajtószolgálat főszerkesztője volt.

http://katolikus-honlap.hu/1502/blondet.htm#1217

2015. december 12., szombat

Johannes Schidelko: „Nem szabadon választott gyakorlat, hanem kötelesség a párbeszéd a zsidósággal”

A rablózsinat (az ú. n. II. Vatikáni Zsinat 1962-1965-ig) sikertörténeteihez tartozik a zsidósággal való kibékülés [mikor volt a katolicizmus „összeveszve” a zsidósággal?]. A diszkrimináció, a kényszertérítések és a holokauszt borzalmai után [mi közük volt ezeknek a katolikus Egyházhoz, a katolikus tanításhoz, a katolikus valláshoz?] a keresztények és zsidók megbízható partnerek lettek, sőt jó barátok. A nagystílű gesztusokkal és történelmi találkozásokkal tarkított ezen újrakezdés, intenzív párbeszéd mérföldköve a „zsinat” 1965. október 28-án megjelentetett Nostra aetate kezdetű nyilatkozata volt. Ezen esemény után 50 évvel, 2015. december 10-én a Vatikán egy terjedelmes tanulmányt adott ki, mely a Nostra aetate nyilatkozatban lefektetett tanítással kapcsolatos teológiai alapelveket, és a még nyitott és vitás kérdéseket tárgyalja.
A mostani dokumentum nyomatékosan követeli a párbeszéd intenzívebbé tételét, különösen a zsidók és keresztények együttműködését – akiket több köt össze, mint minden más vallás híveit. Mert a kereszténységnek zsidó gyökerei vannak; Jézust csak korának zsidó kontextusából lehet megérteni [mikor állította valaha is ennek az ellenkezőjét a katolikus Egyházban?]. Mindkét vallás visszavonhatatlanul egymásra van utalva [egy ortodox, vallását komolyan vevő zsidónak mi köze a kereszténységhez?]; ezért e két vallás hívei közötti párbeszéd teológiai szempontból „nem szabadon választott gyakorlat, hanem kötelesség”, áll a dokumentumban. [A mai katolikus hívek bizton rábízhatják magukat e téren Szent Pálra és a többi apostolra, valamint az elmúlt csaknem kétezer év illetékes egyházi személyiségeire, akik ezt a munkát Krisztus szellemében már kimerítően elvégezték, úgyhogy a mai katolikusokra e téren már nem sok feladat hárul.] Ezért a keresztényeknek és a zsidóknak nem csak jobban meg kell ismerniük egymást. [Az apostolok kissé jobban ismerték a zsidókat, mint Bergoglio és társai; ezt a problémát ők, és utódaik már „profi módon” elvégezték, és amit ebből a katolikusoknak ismerniük kell, azt hitelesen át is adták nekik.] De közösen kell az igazságosságért, a békéért, a teremtés megőrzésért és az antiszemitizmus minden formájáért harcolniuk.
A dokumentum középpontjában természetesen teológiai kérdések állnak, mint például a Kinyilatkoztatás jelentősége vagy az Ó- és Újszövetség felbonthatatlan egysége – akkor is, ha ezeket a zsidók és a keresztények különbözőképpen értelmezik. Az Ószövetség és az Újszövetség kapcsolatáról van szó: Isten soha nem bontotta fel a szövetségét; ez továbbra is fennáll, és nem szállt át a zsidó népről az Egyházra.
[Hát erre a római szektára valóban nem, hiszen Urunk Jézus Krisztus megígérte, hogy Egyházán a pokol kapui nem vesznek erőt soha, következésképpen az eretnekség, azaz a Sátán nem győzheti le soha, tehát az egy, szent, apostoli, római katolikus Egyház nem egyenlő az e sorokat kiadó zsinati szektával. De az, hogy Isten szövetsége nem a zsidó népre, mint nemzetre, hanem, mint az Isten terveiben, a Kinyilatkoztatásban szereplő kiválasztott népre vonatkozik, tehát az Ószövetségben a hívő zsidó népre, majd az Újszövetségben Krisztus követőire, az azt hiszem dogma. Schütz Dogmatikájában ez áll (II. kötet 358. oldal): „Az Üdvözítő újszövetséget létesített az utolsó vacsorán; a tanítványainak nyújtott titokzatos vért szövetség vérének mondja. Ámde a kinyilatkozatás szerint törvény (lásd: Ter 15,9-18), hogy Istennel nem lehet másképp szövetséget kötni, mint áldozati vérrel, amint ezt Istennek Ábrahámmal és Mózessel kötött szövetsége is mutatja; következésképp az újszövetség-létesítő vér is áldozati vér. Minthogy az Üdvözítő itt új szövetséget köt a régi helyett, lehetetlen volt új és állandó áldozatról nem gondoskodnia, amint az ószövetségnek is megvolt a maga állandó szövetségi áldozata.” – No lám, itt jelenik meg annak fontossága és célzatossága, hogy a NOM-nak miért kellett eltörölnie a szentmise áldozati jellegét!].
A december 10-i tanulmánynak ugyan nincs tanítóhivatali karaktere [akkor hogyan kerülhet bele olyan kijelentés, hogy a zsidókkal folytatott párbeszéd nem lehetőség, hanem kötelesség], miként ezt a Zsidósággal való Kapcsolatok Pápai Bizottságának szerzői hangsúlyozták; de ebben a dokumentumban vannak először feketén-fehéren azok a részletes teológiai kijelentések és érvek felsorolva, melyeket a „pápák” a római zsinagógában és a Szentföldön, és korábbi párbeszédes irataikban elmondtak, például, hogy a katolikus egyház semmilyen zsidó-missziót nem ismer. Akkor is, ha a katolikusok a zsidósággal folytatott párbeszédek során megvallják a Jézus Krisztusban való hitüket, „az aktív misszionálásról le kell mondaniuk, áll a szövegben.
[„Aztán így szólt hozzájuk (Jézus): »Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik«.” (Mk 16,15-16) – Nem kéne, hogy az ú. n. katolikusok, főképp az ú. n. tradicionalisták végre feltegyék maguknak a kérdést, hogy Üdvözítőnk szavainak, tanításának tükrében hogyan kell megítélni ezeket a sorokat, vagyis ezt a zsinati szektát, mert azt remélem senki nem képzeli, hogy ez a „tanulmány”, ami pápai megnyilatkozásokat foglal össze, Bergoglio tudta és beleegyezése nélkül jelent meg.]
A dokumentum még egy további súlyos problémát is tárgyal: Az Egyházat és a zsidóságot „nem lehet mint két egymással párhuzamos üdvútnak” bemutatni. [Az egy, szent, apostoli, római katolikus Egyház hittételként mondja ki: „Extra Ecclesiam nulla salus”, lásd többek között a honlap ezen cikkét: „Az Egyházon kívül nincs üdvösség” dogma helyes értelmezése”.]
Abból a keresztény hitvallásból, hogy csak egyetlen üdvút létezhet, semmiképpen nem következik, hogy a zsidók ki vannak zárva Isten üdvösségéből [ezt nem is állította soha senki, ha megtérnek, és megkeresztelkednek, akkor miért lennének kizárva], mert nem hisznek Jézus Krisztusban mint Izrael Messiásában és mint Isten Fiában. [lásd a fenti idézetet: Mk 16,15-16 vagy 1 Jn 4,3: „S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé.”] Sokkal inkább az igaz, hogy a zsidóknak „részük van Isten üdvösségében”. Hogy ez azonban hogyan lehetséges „a Krisztusban való explicit hitvallás nélkül, az most és a jövőben is Isten mérhetetlenül mély titka marad”. [Mi ez, ha nem Krisztus szavainak a kifigurázása, semmibe vétele, azaz nyílt Isten-gyalázás! Az is dogma, hogy a Kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával befejeződött; és mivel ilyen titokról a Kinyilatkoztatásban egy szó sincs, ezen új tan kitalálása eretnekség.]
A dokumentum elkészítésébe a kezdetektől fogva zsidó partnereket is bevontak. És a dokumentumot bemutató sajtókonferencián is szót kaptak olyan vendégek, mint David Rosen rabbi az amerikai Jewish Committee-től vagy Edward Kessler a Cambridge-i Woolf Intézet alapító-igazgatója. Számos dicsérő szavuk és elismerésük mellett hiányolták az „Izrael országgal” kapcsolatos világosabb kijelentéseket, ami a zsidók számára nagy vallási jelentőséggel bír. [1904-ben X. Pius pápa Theodor Herzl, a cionizmus megalapítójának, aki azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy az Egyház ismerje el a cionista mozgalmat és Izrael állam megalapítását legalább elvben ne utasítsa el, ezt válaszolta: „Amíg Izrael nem ismeri el Krisztust Messiásnak és Istennek, addig az Egyház se a cionizmust, se Izrael államot nem fogja elismerni.”]
Kurt Koch „bíboros” mint a bizottság elnöke világossá tette, hogy a Vatikán számára ez politikai kérdés, amivel egy vallási dialógusban nem foglalkozik.
A meghívott vendégek hiányolták továbbá a vitatott nagypénteki könyörgést „a zsidók megtéréséért”. Ennek az imának a címe megtévesztő, inkább, mint a tartalma, válaszolta a felvetésre Koch. Ebben az imában nincs szó a zsidók között folytatott aktív misszióról. Sokkal inkább egy eszkatologikus imáról van szó az utolsó időkre megígért egységért.
Mindazonáltal időközben a Vatikán és a zsidó szervezetek közötti kapcsolatok annyira megszilárdultak, hogy az ilyesfajta feszültségek gyorsan megoldhatók, mondta Koch. A holokauszt-tagadó Williamson, XII. Pius boldoggá-avatása vagy az Auschwitz-i karmelita kolostor körüli viták is gyorsan elsimultak. Az új dokumentum a párbeszéd továbbfolytatására szolgáló alap és segítség akar lenni. Ami nem jelenti azt, hogy nincsenek többé megválaszolatlan kérdések.


A napokban az a hír is felröppent, hogy Bergoglio következő enciklikája az iszlámról fog szólni. Eddigi kijelentéseiből, no meg a Nostra aetate dokumentumból kiindulva, jó esély van arra, hogy az iszlámmal kapcsolatban is a mostanihoz hasonló új „titkok” derülnek majd ki.
[a fordító kiegészítéseivel](forrás: www.kath.net – 2015. december 12.)

2015. december 11., péntek

Személyes nyilatkozatom

Hitbeli meggyőződésemről amelyet nyilvánosságra hozok és vállalom a következményeit is, mert a kétszínűséget és megalkuvás álarcát tovább nem bírom viselni, benső, lelki életemet olyan fokú meghasonlásba sodorná, aminek tragikus, örökérvényű következményeit könnyű felismerni: Pokol.
A Hozsanna, teljes kottás népénekeskönyv 1989-es kiadásának 33 oldalán a lelki ismeretvizsgáláshoz először a hét főbűn van felsorolva: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség, és utána a  Szentlélek elleni bűnök, amelyek alapjában rendítik meg az istenes életet: aki vakmerően bizakodik Isten irgalmasságában, aki kétségbeesik Isten kegyelméről, a 3. pontja: aki a megismert igazság ellen tusakodik! (hosszabb ideig, Porul jár, előbb-utóbb! Még ha azt felsőbb elvárás, utasítás, netán parancs kényszere miatt teszi), aki irigyli mástól Isten kegyelmét, (óh, az a bizonyos „szent irigység” leple alatt, mennyit ártott a klérus tagjai közötti szeretetnek a Gonosz lélek), aki az üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodik, aki mindhalálig nem bánja meg bűneit (őszintén!).
Számomra az Egy, Szent, Katolikus Apostoli Anyaszentegyház hite IGAZ HIT, a Szentírás, azaz a teljes BIBLIA 72 könyve Isten kinyilatkoztatott, leirt szava, minden ember számára, a Szentháromság  Igéje értünk emberré lett, megtestesült Jézus Krisztusban. Továbbá, hogy ez az Igaz Isten, az Ő végtelen bölcsességében és teremtményei iránti szeretetében gyermekeinek, nemzedékről-nemzedékre az emberi történelem folyamán választottai által eligazítást, tájékoztatást is nyújtott és nyújt napjainkig, igazolja az Ó és Új Szövetség számtalan példája, ide tartozik a magán-kinyilatkoztatások különböző formái is, a részletekre nem térek ki, ismerős mindenki számára, általános műveltségi, tudás szinten. (az igaz hit-szint, egy teljesen más kategória, nem mindenkié).
Ebből a hiteles forrásból táplálkozva, előbb beoltatva a szőlőtőbe - Katolikus Anyaszentegyház – Isten végtelen kegyelméből és irgalmából mint meghívott és a Szűzanya által nevelt legkisebb gyermeke, birtokában azon ajándékoknak, amelyeket kaptam, kijelentem:
Az Úr Jézus második, azaz dicsőséges eljövetelének, vagyis a végső idők nemzedéke vagyunk, a megjövendölt események már a megvalósulás fázisában vannak és  ennek legkonkrétabb, kézzelfogható, látható, tapasztalható bizonyítéka, sarokköve, sorsfordítója Szentatyánk, XVI. Benedek pápánkkal kapcsolatos.
Anyaszentegyházunk külső és belső ellenségei lemondásra kényszeríthették és helyébe az ő bábujukat állították Bergoglio bíboros személyébe, mint Ferenc ellenpápa, vagyis a Jelenések könyve és a magán-kinyilatkoztatások szerint a Hamis Próféta a Hamis Egyház feje!
Idézek pár rövid részletet az ezzel kapcsolatos próféciákból:
Szent Nílus jövendölése: „A XX. Század közepe táján, amikor közeledik az Antikrisztus eljövetele a becstelenség és a törvénytelenség egyre erősebb lesz. A keresztény lelkipásztorok, püspökök és papok hiú emberek lesznek, teljesen elveszítve a jobb kéz és a bal kéz megkülönböztetését. (jó és rossz, bűn és erény, igazság és gazság). Abban az időben sokan elveszítik teljesen a (z igaz) hitüket! Az istentelenek tudása tele lesz hiúsággal és az embereket arra vezetik (tanítják már óvodás kortól kezdve, hivatalosan), hogy elveszítsék az Isten létében, vagyis a Szentháromságban való hitüket. Akkor a büntetés kardja hirtelen megjelenik és megöli a hitehagyottat és követőit”
Assisi Szent Ferenc jövendölése: „Valaki, akit azon szorongattatás csúcspontján nem az egyházjog szerint választanak pápának, azon fog igyekezni, hogy rafinált módon (eszességgel) sokakba a tévedés halálos mérgét (a lelki halált) csöpögtesse!” (megvalósult 2013. 03. 13-án!) A rendünk kettészakad”... (hűségesekre és megalkuvókra!)
La Salette: „Róma elveszíti hitét és az Antikrisztus székhelye lesz. A démonok az Antikrisztussal együtt nagy csodákat művelnek a Földön és a levegőben. Az ember egyre gonoszabbá válik”. (Róma a Vatikánt jelenti).
Pedro Regis: „Gyermekeim, sokan mennek közületek templomban, de nem tiszta szívvel és hit nélkül teszik! Sokan csak azért mennek, hogy mutassák, ők katolikusok. Ez nagy hiba! (1987. 10. 10.). Kedves gyermekeim! Azt kérem, ne éljetek bűnben! Az emberiség lelkileg vakká vált, és az Én gyermekeim úgy élnek, hogy vak vezet világtalant! (2013.04. 16.) Drága gyermekek! Ne álljatok karba tett kézzel! Most van alkalmatok, hogy megtérjetek! Térjetek meg gyorsan! (2013. 04. 08.) Nehéz napok jönnek Fiam Egyházára! Amikor minden elveszettnek látszik, akkor fog Isten győzelme hozzátok érkezni! (2013. 04. 02.). Én semmire sem akarlak kötelezni, de ez a megfelelő pillanat megtérésetekre. Egy háború fog bekövetkezni. A katonák reverendát fognak viselni! (2013. 03. 31.) Péter utódja most a saját keresztjét fogja megtapasztalni! Péter a Péter földjén van! (2013. 03. 16.) Szent Péter bárkája hánykolódni fog és nagy zűrzavar lesz! Péter, maga a titok, Ő a ti válaszotok! (2013. 03. 05.) Eljön majd a nap, amikor két Trón lesz, de csak az egyik lesz Péter igaz utódjáé! Tartsatok ki az Igazság mellett!!! (2008. 12. 23)  Akinek Péternek kellene lennie, Júdássá válik! Ő megnyitja majd a kapukat az ellenség előtt és szenvedést hoz a hívő férfiakra és nőkre!” (2008. 08. 29.)
Szőkefalva, ötödik titka: „Eljön az idő, amikor az Egyház mérlegre kerül! Eljön az idő, amikor a papok tévelyegni fognak! Megölelik azt az utat, amelyik vesztükbe vezet. Amikor úgy látszik, hogy minden összeomlik, akkor fog győzni az Egyház...”

A továbbiakban szintén röviden, tömören, de a lényeget kiemelve a Kék könyvünkből, a Máriás Papi Mozgalom – Máriás Mozgalom üzeneteiből idézek - megadva az oldalszámot – bizonyítékként, hogy a még mindig bizonytalanság közt vergődő testvéreinknek segítséget nyújthasson a Szűzanya.
„A „napban öltözött Asszony” (Jel 12, 1.) seregével nyíltan küzd a „vörös Sárkány” (Jel 12, 3.) vezetése alatt álló sereggel, akinek a tengerből előjövő fekete vadállat (Jel 13, 1) is szolgálatába állt! A fekete Vadállat a szabadkőművesség, amely beszivárgott az Egyházba, megtámadja, megsebzi és megkísérli alattomos taktikával lerombolni azt!” (435 ó). „Mily nagy a szabadkőművesség és a kommunizmus munkája! Titokban igyekszik lerombolni Egyházamat, amely országaitokban mindig tündökölt és virágzott! Küzdjetek az imádsággal és a vezekléssel, legyen a rózsafüzér győzelmetek fegyvere!” (492 ó). „Ez a nagy harc ideje köztem és a vörös Sárkány, meg a fekete vadállat rendelkezésére álló hatalmas sereg között. A marxista ateizmus és a szabadkőművesség vezetik ezt az egyesült sereget, hogy az egész emberiséget istentagadásra és Isten elleni lázadásra vigyék!” (536 ó).
Úgy éltek, hogy nem veszitek tudomásul, milyen sors vár reátok! Napjaitokat felelőtlenül, közömbösségben, teljes hitetlenségben töltitek! Hogyan lehetséges ez, amikor Én oly sokféleképpen és rendkívüli jelekkel figyelmeztettelek a titeket fenyegető veszélyre, és megjövendöltem a most bekövetkezendő véres megpróbáltatást! Mivel az emberiség nem fogadta el ismételt felhívásomat a megtérésre, a bűnbánatra, az Istenhez való visszatérésre, a legnagyobb csapás készül rátörni, olyan, amelyet az emberiség történelme még nem ismer!!! Sokkal nagyobb büntetés lesz, mit a vízözön! Nem hisz már sok püspök, pap, szerzetes és hívő, elveszítették az igaz hitet Jézusban és Evangéliumában, emiatt kell üldözés és vér által megtisztulnia az Egyháznak!
Ezek azok az idők, amelyet megjövendöltem! Bíborosok-bíborosok ellen, püspökök-püspökök ellen, papok-papok ellen támadnak, és Krisztus nyáját ragadozó farkasok tépik szét, akik védtelen és szelíd báránynak öltözve lopakodtak be az Egyházba! Rajtuk keresztül sikerült a Sátánnak oda behatolnia, és az Egyház csúcsán működnie!” (vagyis a Vatikánban!). (573, 574 ó). Elérkezett a nagy hitehagyás ideje! Elérkezett az általános zűrzavar és a lelkek legnagyobb zavarodottságának ideje! A katolikus Egyházon belül is tévedéseket tanítanak és terjesztenek, míg nagy könnyedséggel tagadják meg a hit alapigazságait! A nagy hitehagyás áldozata lett sok Püspök, Pap, Szerzetes és hívő is! Ebben az időben a katolikus Egyházban kitart egy kis maradék, amely mindig hűséges marad Krisztushoz, az Evangéliumhoz és annak teljes igazságához!” (és az utolsó pápához, XVI. Benedekhez, Őszentsége a Fatimai titok pápája!) (680, 681. ó). A gonoszság sötét erői most már minden oldalról cselt vetnek (az Egyházunk) elébe, a szabadkőművesség sötét  szálai – tagjaikon keresztül – elérték az Egyház legfelsőbb vezetését, sikerült megbénítaniuk cselekedeteit és kioltani apostoli buzgóságát. (sőt, végrehajtották a legprofibb államcsínyt a konklávéval szentesítve!). Higgyetek  abban, amit nektek mondok és maradjatok békémben és fényemben!” (684, 685 ó).
„Készüljetek megtapasztalni azt a kimodhatatlan szenvedést, amikor a leghűségesebbek elhagynak benneteket, testvéreitek kinevetnek, feletteseitek a peremre szorítanak, barátaitok megtámadnak, mindazok üldöznek, akik megegyeztek a világgal és beléptek a szabadkőművesség titkos seregébe! Hangotoknak egyre erősebben kell hirdetnie az Evangélium szavát és a katolikus hit minden Igazságát! Ne engedjétek, hogy félelem vegyen rajtatok erőt! Most már elérkezett feláldoztatásotok ideje! Üldözni fognak benneteket! Az Egyházat rövidesen egy újabb, eddig még nem ismert rettenetes üldözés fogja megrázni!  (698, 699 ó).
„Már megalakítottam seregemet azokkal a gyermekeimmel, akik elfogadták hívásomat és hallgattak szavamra! A szabadkőműves páholyok feladata az, hogy nagy csalárdsággal mindenhol rászedjék az embereket, vessék meg Isten szent törvényét, helyezkedjenek szembe a tízparancsolattal. A fekete vadállat, vagyis a szabadkőművesség félelmetes és álnok támadása ellen biztos menedéketek és Istenhez vezető utatok az Én Szeplőtelen Szívem!” (722, 726, 727 ó).
„Mint Édesanyátok, figyelmeztetni kívántalak benneteket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti, és annak (t.i. az Egyháznak!) elpusztítására törekszik! Ennek végrehajtására emelkedik ki a szárazföldből egy vadállat, amely a bárányéhoz hasonló két szarvat visel és a tengerből jövő fekete vadállat segítségére siet! A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkőművességet jelképezi, (Jel 13, 1.), a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet jelzi, vagyis az egyházi szabadkőművességet, amely főként a FŐPAPSÁG TAGJAI KÖZÖTT TERJEDT EL!” (Jel 13, 11.) (728 ó). (végre fogadjuk el azt a valóságot, amely szemünk előtt bontakozott ki, igazolva a Szűzanya előbbi kijelentésének hitelességét, nem „kamu” az, hogy vannak egyházi szabadkőműves Bíborosok is, sőt 2013. 03. 13-án átvették a Vatikán irányítását, legfelsőbb szinten is. Akinek van szeme, lássa! Aki nem akar látni, mert szemet huny, vagy fél, személyes döntése, aki pedig vak, az nem tudja meglátni, de a tény, tény marad! Ferenc ellenpápa éppen azon a hangszeren játszik, és ugyanazt a nótát fújja  mint a világ, beiktatásától kezdve, és a vele kapcsolatos további prófécia is be fog teljesülni szószerint, betűről-betűre !).
„Az egyházi szabadkőművesség célja Krisztusnak és Egyházának tönkretétele, új bálványt, vagyis Hamis Krisztust és Hamis Egyházat alkotva! Ezért törekszik az egyházi szabadkőművesség elhomályosítani (Jézus Krisztusnak, Szent Evangéliumának és az évezredes Egyházi Tanítóhivatalnak tanítását, Szent Hagyományát alattomosan megváltoztatni!), isteni szavát természetes és ésszel érthető magyarázatokkal, megkísérli, hogy érthetőbbé és elfogadhatóbbá tegye, megfosztva minden természetfeletti tartalmától! Így terjednek a tévedések a katolikus Egyház minden területén! (most már feltartóztathatatlan  „szökőárként”, még a legkisebb sejtjében, a családban is!). (729 ó). Az egyházi szabadkőművesség célja igazolni a bűnt, hogy azt ne úgy mutassák be, mint valami rosszat, (amely mögött sugalmazó kísértőként az ördög lapul meg), hanem mint értéket és jót!” (Ferenc ellenpápa szerint a „melegek”, a házasságtörők, a mohamedánok, „mindenki” hitétől függetlenül  értéket tudnak behozni az Egyházba, ha befogadják! Hadd lássuk, most szélesre tárja a Hamis Egyház kapuit, ajtaját, sőt ablakait is, mi lesz az eredménye? Előkészület, az Antikrisztus fogadására!).
„Az egyházi szabadkőművesség pártfogolja az olyan exegézist (bibliai szövegmagyarázatot), amely különböző irodalmi műfajok segítségével az Evangéliumot teljesen szétszabdalva, annak racionális (észerő) és természetes magyarázatát adja”. (ebbe a sátáni csapdába estek bele a „nagy reformátorok”, utóbb egyes katolikus papok, püspökök, híres teológusok, laikusok is).
„Miután a bárányhoz hasonló kétszarvú vadállat tönkretette a történelmi Krisztust, (elsősorban az emberek szívében, lelkében,  beleértve sok un. gyakorló keresztényt is, és ennek következtében az Oltáriszentség iránti tisztelet, hódolat, imádat már nagyon silánnyá vált, vajon nem a II. Vatikáni Zsinat gyümölcseként?), arra törekszik, hogy a misztikus (titokzatos) Krisztust, az Egyházat is lerombolja! A Krisztus által alapított Egyház az egyedüli, amely Szent, Katolikus, Apostoli, Egy és Péterre épült!” (730 ó).
„Jézushoz hasonlóan az általa alapított Egyház is mint az Ő Titokzatos Teste, szintén Igazság, Élet és Út! Az Egyház Igazság, mert egyedül őreá bízta Jézus, hogy őrizze épségben az egész hitletéteményt. Az egyházi szabadkőművesség ezt a tényt a hamis egyházi egységgel akarja megrendíteni, amely valamennyi keresztény egyház elfogadásához vezet, azt állítva, hogy mindegyik birtokolja az Igazság egy részét. Ápolja egy általános keresztény egyház megalapításának tervét, ami valamennyi keresztény felekezet, köztük a katolikus Egyház egybeolvadásából alakulna. Az Egyház élet, mert kegyelmet ajándékoz. Csak nála vannak a kegyelem hathatós eszközei, a hét szentség!” (731 ó).
„Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a Sárkány ellen, amely az egész emberiséget Isten ellen lázítja! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a fekete vadállat, a szabadkőművesség ellen, amely a lelkeket vesztükbe akarja vinni! Harcoljatok velem, kicsi fiaim, a bárányhoz hasonló vadállat, az egyházi élet belsejébe beszivárgott (egyháziakból álló) szabadkőművesség ellen, amely Krisztust és Egyházát akarja tönkretenni. Hogy ezt a célt elérje, új bálványt akar állítani, vagyis Hamis Krisztust és Hamis Egyházat!” (734 ó).
Pár évszámot leközlök -  kiindulva a vadállat számából – amelyeket a Szűzanya feltárt, összefüggéseiben.
Kr. u. 666: „Ebben a történelmi időszakban az Antikrisztus az Iszlám jelenségén keresztül mutatkozik, amely egyenesen tagadja a Szentháromság titkát és Krisztus Urunk istenségét”.
Kr. u. 1332: „Ebben a történelmi időszakban az Antikrisztus gyökeres támadással jelentkezik az Isten Igéjébe vetett hit ellen. Filozófusok jelennek meg, akik a tudománynak kizárólagos értéket kezdenek tulajdonítani, és később az értelemnek is, ami lassanként odavezet, hogy az igazság egyetlen ismertetőjele csak az emberi értelem lesz. Megszületnek a nagy filozófiai tévedések, amelyek századokon át mind a mai napig fennállnak. A protestáns reformáció nem fogadja el a hagyományt az isteni kinyilatkoztatás forrásaként, csak a Szentírást ismeri el annak. De ezt is csak értelemmel magyarázza, és makacsul elveti a katolikus Egyház Tanítóhivatalának tanítását, bár Krisztus bízta arra a hitletétemény őrzését. A protestánsok szabadon olvassák és értelmezik a Szentírást saját, egyéni elgondolásuk szerint. Így teszik tönkre az Isten igéjébe vetett hitet.
Az Antikrisztus munkája ebben a történelmi korszakban az Egyház megosztása, számos új keresztény felekezet sorozatos alapítása volt, amelyeket fokozatosan az Isten igéjébe vetett igaz hit széleskörű elvetésére vezetett! (tehát a „nagy reformátorok” kinek a malmára hajtották a vizet? A mai „modernisták” nem tanultak elődeik tévedéseiből? A Nagyfigyelmeztetés rendkívüli kegyelmi ajándékával majd feltárja az abszolút Igazságot!).
Kr. u. 1998: Ebben a történelmi korszakban a szabadkőművesség az egyházi szabadkőművesség segítségével valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére! Hamis Krisztust és Hamis Egyházat! Így érkeztek el a megtisztulás, a nagy megpróbáltatás és a hitehagyás csúcsára. A hitehagyás akkor már általános lesz, mert majdnem mindenki követi a Hamis Krisztust és a Hamis Egyházat!”
Szűzanyánk az évszámmal kapcsolatosan nagyon komoly valóságot tár fel,  nem véletlen, hogy a Kék könyvünk nyilvános, utolsó üzenete 1997. 12. 31-én befejeződött. Nagyon mélyen megrendítő valóságot tárt fel – ne feledjük, Ő odaátról nem azt a „felszínt” látja amit mi, látja a lényeget, vagyis az ember szívét, lelkének állapotát azt, hogy már 1998-ra bekövetkezik az általános „hitehagyás” és ennek úgymond „modern” megnyilvánulási formája: Hamis Krisztus és Hamis Egyház! De kérdezhetnénk, hol található és kik a tagjai? Köztünk élnek, minden „felekezetben”, beleértve a katolikus Egyháziakat is, mind egytől-egyig keresztényeknek vallják magukat, igényelik, hogy gyerekeik meg legyenek keresztelve, elsőáldozók, bérmálkozók legyenek, vallási szertartású esküvő, és persze a végső akkordot a temetést is „jogosan” elvárják, esetleg ünnepeken átlépik a templomuk küszöbét is. Nem az ilyen emberekből van a legtöbb, mindenütt? Tehát ne csodálkozunk, ha 15-tizen öt évre rá megérett az idő arra, hogy a Hamis Egyháznak a Feje a Hamis Próféta elfoglalja „székét” a Szent Márta házban, persze arra nincs „lelki ereje”, talán felülről nem is engedi az Úr Jézus, hogy Péter hiteles székét megbecstelenítse, azt majd megteszi cimborája, az Antikrisztus, hogy milyen formában, majd meglátjuk. Ezt még bővebben kifejtem következő írásaimban.
„Akkor tárul ki a kapu, hogy megjelenjék az ember, illetve maga az Antikrisztus! Kedves fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a Jelenések könyvének azokat a lapjait, amelyek a ti időtökre vonatkoznak, hogy felkészüljetek velem a nagy harc legfájdalmasabb és legdöntőbb szakaszára, ami Égi Édesanyátok és a gonoszság felszabadult erői közt dúl. A ti dolgotok ezekben a nehéz esztendőkben az, hogy hűségesek maradjatok Krisztushoz és az Egyházhoz. (beleértve annak utolsó, hiteles vezetőjét, XVI. Benedek emeritusz pápánkat!) Viseljétek el az ellenségeskedést, a küzdelmet és az üldöztetést! Legyetek értékes tagjai a kisded nyájnak, amelynek feladata, hogy harcoljon és végül győzzön az Antikrisztus hatalmas ereje fölött!” (734-738).
„Ez az az idő, amikor olyan bálványt alkotnak, amely az igaz Isten és az igaz Egyház helyére tör. És ez a bálvány a Hamis Krisztus és a Hamis Egyház. Ez az az idő, amikor mindazokat, akik ezt a bálványt követik, megjelölik homlokukon és karjukon. Ez az az idő, amikor a Bárány hűséges követőit félreállítják, üldözik, bebörtönzik, megölik”! (erről szól a 3. Fatimai titok is, tehát amíg még nappal van munkálkodunk, mert nagyon közel az idő, amikor ez a lehetőség is elvétetik, hisz mindent tudnak ellenőrizni, kiszűrni). (741)
„Nagy a fájdalmam, pápámat látva, amint súlyos keresztje alatt összeroskad a püspökök, papok és hívek teljes közömbösségétől körülvéve. (pontosabban fogalmazva, vaksága miatt!). Ma is ugyanazt kérem tőletek, Szeplőtelen Szívemnek szentelt fiaimtól, amit ezen a helyen kértem a három kisgyerektől, Lúciától, Jácintától és Ferenctől, amikor előttük megjelentem. Akarjátok-e ti is magatokat áldozatként felajánlani az Úrnak Szeplőtelen Szívem oltárán minden szegény bűnös gyermekem megmentésére?  Ha elfogadjátok felhívásomat, meg kell tennetek azt, amit most kérek!
Egyre többet imádkozzatok, főleg a rózsafüzért imádkozzátok! Tartsatok gyakran szentségimádási és  engesztelő órát az Oltáriszentség előtt! (amíg még van rá lehetőség, mert jön az Antikrisztus és megszünteti a mindennapi áldozatot, hogy felállíthassa a „vészt hozó undokságát”). Fogadjatok el szeretettel minden szenvedést, amit az Úr küld! (ezen a téren sokan arra szorulnak, hogy megváltoztassák benső hozzáállásukat a szenvedéssel kapcsolatos téves nézeteikhez, éspedig, a szenvedés nem Isten büntetése, ellenkezőleg, kiváltság,  részvétel Megváltónk számunkra felkínált megtiszteltetésében, lehetőség, hogy szenvedéseinket felajánlhassuk testvéreink lelki javára, megtérésük érdekében). Terjesszétek félelem nélkül az üzeneteket, amelyeket Én mint a végső idők égi Próféta Asszonya adok! (ezen a téren mi, a Máriás Papi Mozgalom és a Máriás Mozgalom tagjai, sajnos nagyon sokat mulasztottunk, és már nem sok időnk maradt a korrigálásra, nehezíti az a tény is, hogy emberileg összeegyeztethetetlennek tűnik elfogadni a „két párhuzamos Egyház” valóságát, habár egyre nyilvánvalóbban bontakozik ki szemünk előtt ennek a titoknak megvalósulása, beteljesedése.)
Ha tudnátok milyen büntetés érhet benneteket, hogyha továbbra is elzárjátok szívetek ajtaját égi Édesanyátok aggódó szava elől! Ezért bízta Fiam, Jézus isteni Szíve Szeplőtelen Szívemre az utolsó nagy kísérletet, hogy mindnyájatokat üdvösségre vezesselek.” (746) (az én, a te, a mi válaszunktól függ ennek az utolsó nagy kísérletnek a sikere vagy kudarca, a következményei, sok lélek üdvössége vagy kárhozata  is rajtunk lesz számon kérve, halálunk pillanatában, vagy a Nagyfigyelmeztetéskor, amelyet én most egy éven belül várok, kiindulva az akkori „hivatalos„ főpap- Kajafás -  megnyilatkozásából, és Ferenc ellenpápa „Irgalmasság” éve meghirdetésének összefüggését. Ne feledjük Szűzanyánk minket is bátorít arra, hogy segítségével próbáljuk értelmezni „az időnk jeleit”).
Mária nevében történik majd Művem befejezéseként a szabadkőművesség, valamennyi ördögi erő, a materializmus, a gyakorlati istentagadás veresége is, hogy az egész emberiség találkozhassék az Úrral, így megtisztuljon, és tökéletesen megújuljon Szeplőtelen Szívemnek a világban aratott diadala által! (839)
Emeljétek fel szemeteket, mert közel van szabadulástok. Az égből jön el számotokra a fény és a szentség új korszaka. Az égből jön a Sátánnak és az egész gonosz seregének végleges legyőzése. Az égből jön el hozzátok Krisztus dicsőségének fényes ragyogása, isteni hatalmának fehér lován lovagolva. Emeljétek tehát szemeteket az égre ti szeretett és nekem szentelt fiaim. Mert a fényes felhőkön jön el hozzátok az Én Fiam, Jézus Krisztus, dicsőségének fényében, hogy megalapítsa köztetek szeretetének birodalmát, a szentség, az igazságosság és a béke birodalmát!” (889)
Tehát nincs okunk, hogy aggodalmaskodjunk, annak ellenére, hogy az emberi történelem – beleértve az Egyházat is – egén szörnyű viharfelhők tornyosulnak. Minden amit megjövendöltek, beteljesedik, annak érdekében, hogy a „gonoszság misztériuma” is feltáruljon. Bővebben lehet tájékozódni ezzel kapcsolatosan az Igazság Könyvéből, szívből ajánlom, aki teheti szerezze be, amíg még van lehetőség a nyomtatására, terjesztésére, mert hamarosan lehetetlen lesz beszerezni. Bővebben a +36 1 599 9496 vagy e-mail: level@masodikeljovetel.hu.  Sajnos, egy ideje már oda jutott az egyházi „hivatalos” megnyilatkozás, állásfoglalás, hogy az igazat, hamisnak, a hamisat igaznak tünteti fel, de ez szintén a végső idők egyik jele. Nem kell megijedni attól, hogy nagyon nehéz napok fognak következni, üldöztetés, börtön, kivégzés, hisz teherbíró képességünkön felüli kísértést nem enged meg az mi Urunk. Tekintsük nagy, rendkívüli kiváltságnak a tényt, hogy a második, azaz Urunk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelének nemzedéke vagyunk, lehetünk, és ezt azzal tudjuk legjobban kifejezni, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, azért, hogy nagyon jól felkészüljünk az eseményekre  elsősorban lelkileg és másokat is segítsünk akik elfogadják,  akkor a jutalmunk bőséges lesz. Mert Urunk megérkezésekor is munkában talál. Ferenc ellenpápa majdnem hároméves tevékenysége azt igazolja, hogy Ő valóban nagyon jól, sőt kitűnően fel van készülve saját személyes küldetésének tökéletes teljesítésére, igaz, ebben nagy segítségére vannak szabadkőműves kebelbarátai, akik ellenőrzik a fősodrású médiát, valóságos profikként azt és úgy tálalják, ahogy éppen pillanatnyi érdekeiknek, céljaiknak leginkább megfelel. Beleértve a katolikus médiát is. Mi pedig mire is várunk? Feltehetjük Urunknak a kérdést: Meddig hagysz minket a bizonytalanságban? Megígérted, hogy Egyházadon a Pokol kapui nem vesznek erőt, de ugyanakkor azt is mondtad, amikor az emberfia visszajön, talál-e hitet a földön?  Nagyon sok megválaszolatlan, kényes  kérdéssel találkozhatunk, még egy ideig, de ha szőnyeg alá seperjük nem oldunk meg semmit. Ki-ki a saját belátása szerint azt az utat követi, amelyet jónak, helyesnek vél, a Nagyfigyelmeztetéskor megadatik a lehetőség, feltárul Istenünk Irgalmas szeretetének legnagyobb csodája. Lényeges, hogy ezt az Adventi időt most már a dicsőséges eljövetel várásában töltsük, annak tudatában, hogy még jó pár évbe telik, amíg beteljesedik!   Marana Tha!
Legkisebb testvéretek Z Imre Áve Mária!