Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2012. október 3., szerda
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"
2012. október 2., kedd
A Szűzanyánk 2012. október 2-ai üzenete Medjugorjéból
Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - "The Warning"
2012. október 1., hétfő
Bruno Ferrero: Az utolsó levél - Felelős vagy!
Jézus és Szűzanya üzenetek Jennifer által
2012. szeptember 3. – 14:30
Gyermekem, az alázatosságon keresztül fogja a világ megismerni irgalmamat. Az egyszerűsítésen keresztül fog a világ alázatosabbá válni. Atyám azért küldött engem a világba, hogy átadjam testemet és véremet, hogy mindannyian örök életet nyerjetek.
Itt az ideje, hogy gyermekeim térdre boruljanak imádkozni. Kezdjétek el imádkozni, hogy ne botlassatok meg abban, hogy olyan vezetőt állítsatok, aki nem fogja népemet arra az útra vezetni, amelyen az én nevem, az imádság és az igazság megengedett.
A világ hamarosan háborúba fog kerülni, mert ez nem csak a nemzetek háborúja, hanem a pénzügyi összeomlás is háborúkat fog hozni saját országotok határain belül. A föld lázad gyermekeim ellen a sok bűnötök miatt.
Túl sokan vétkeznek a házasság ellen, vétkeznek az élet ellen. A Sátán megkezdte harcát, és sokan közületek manipulálva vagytok a csalárd cselekedetei által. Nem szolgálhattok két úrnak, és azok, akik ezt megpróbálják, el fogják veszíteni az igazi békét.
A választóvonal meg van húzva. Nem vagytok immunisak ugyanazokra a büntetésekre, amelyeket Mózes idején küldtek a világra. Abban az időben a bűn terjedt Sodomában és Gomorrában, de a világ most még nagyobb szükséget érez az én igazságosságomra, mint akkor.
Az én irgalmasságom révén jövök és figyelmeztetlek benneteket, hogy nagy változás közeledik, mert sokan nem hallgattak az én kérésemre. Készüljetek fel! Készüljetek fel, gyermekeim, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.
2012. szeptember 8. – 19:25
Gyermekem, azt mondom népemnek, hogy adjatok hálát Mennyei Atyátoknak, mert bőséges szeretetéből kifolyólag megengedi, hogy ez az irgalom utolsó órája elárasztja a világot. Ne legyetek tudatlan gyermekek, mert semmi sem ezen a világon nem készíthet fel benneteket arra, ami az emberiségre vár.
A hitetek és a belém vetett bizalmatok ad erőt nektek a kitartáshoz, mert én vagyok Jézus. A világi felkészülések nem tudnak megóvni titeket a lelki harctól, mert eljött az idő, hogy térdre boruljatok, és imádkozva fogjátok a rózsafüzért, mert ezért jött el Anyám. Azért jött, hogy tanítson titeket és vezessen titeket az üdvösség útján.
Anyám a legnagyobb közbenjárótok nálam, mert én vagyok Jézus. Hallgassatok! Hallgassatok anyátokra, gyermekeim, mert akkor engedelmeskedtek fiának. A napok változnak, és a világ gyorsan a legsötétebb napokba süllyed. A föld a vajúdás fájdalmát nyögte, és hamarosan megszüli azokat a bűnöket, amelyek az emberiséget erre az útra terelték.
Egy életet és egy lelket kaptatok, és eljött az idő, hogy az én parancsaim szerint éljetek. Eljött az idő, hogy hivatásotokat beteljesítsétek, és ne forduljatok el önző vágyaitok miatt. Ez a világ változik, és egy szempillantás alatt meglátjátok, hogy az én szavaim megnyílnak előttetek.
Figyelmeztettelek titeket, gyermekeim, szeretetből figyelmeztettelek titeket. Az embernek szabad akaratot adtam, és ebben a szabad akaratban vagy teljes mértékben és fenntartások nélkül betartjátok az én parancsaimat, vagy a világ útjára tévedtek. Éljétek az igazságban, gyermekeim, mert akkor énben éltek, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.
2012. szeptember 20. – 18:59
Gyermekem, a felbomlás megkezdődött, mert hamarosan nagy zavarok söpörnek végig a világon. Irgalmas könnyeim hullnak, és mégis kevesen reagálnak figyelmeztető szavaimra. Kevesen figyelnek irgalmamra, és az igazságosság keze már nem tartható vissza.
Gyertek, gyermekeim, és forduljatok az Eucharisztia felé, mert ott teljes jelenlétemben vagyok: Testben, Vérben, Lélekben és Istenségben. A kegyelem vár rátok, és mégis azt kérdezem, mi tart titeket távol? Ne aludjatok, gyermekeim, inkább maradjatok ébren, mert eljött az óra, amikor igazán figyelmesnek kell lennetek.
Imádkozzatok, imádkozzatok szívből, és engedjétek, hogy kezem vezessen titeket az üdvösség felé vezető úton. Engedjétek, hogy szívetek egyesüljön az enyémmel a szentségek által, és ez a megbékéléssel kezdődik. A világnak meg kell békélnie Teremtőjével, mert én vagyok Jézus. Egyenként hívlak titeket, mert egyenként formáltalak titeket anyátok méhében, és ez a méh, amelyet az önzés és a bűnös életmód pusztít el.
Gyertek, gyermekeim, és béküljetek meg, mert a világ a saját bűnösségében bomlik szét. Túl sokan keresik az örömöt, és nem a fájdalmat, de éppen az örömötök okozza lelketek szenvedését. Nézzetek a keresztre, és megtaláljátok az örömöt, a békét és az igazi boldogságot, mert én vagyok Jézus. Én vagyok a szeretet, az öröm és a béke, gyertek, gyermekeim, gyertek hozzám, mert én vagyok a békétek ebben a békétlen világban. Most menjetek és térjetek meg, mert eljött az óra, amikor az én irgalmam és igazságosságom fog uralkodni.
2012. szeptember 30. (Üzenet a Boldogságos Anyától)
Gyermekeim, rossz irányba haladtok. Ahelyett, hogy a mennyre szegeznétek a tekinteteteket, egy olyan világra szegezitek, amely nem létezik az örökkévalóságban. Mit mondhatnék még, csak azt, hogy figyeljetek fiam szeretetére. Ez az örök szeretet tette lehetővé, hogy eljöjjek és mindannyiótokat vezessem az üdvösség útján.
Ébredjetek fel, álmos gyermekeim, mert az idő múlik, és nem fogom örökké megengedni, hogy eljöjjek. Használjátok bölcsen az időtöket, mert igazi otthonotok a mennyben van. Fogjátok meg a kezem, drága gyermekeim, és alázatosak legyetek, mint a kisgyermekek, hogy szívetek megnyíljon azoknak az ajándékoknak, amelyeket fiam adni szeretne nektek.
Távolítsátok el minden büszkeséget, mert az a fal, amely köztetek és fiam, Jézus között áll. A büszkeség megakadályozza, hogy az igazi fény behatoljon a lelketekbe. Figyeljetek most, gyermekeim, mert én vagyok a mennyei anyátok, aki azért jöttem, hogy elvezesselek titeket mennyei Atyátokhoz. Anyai áldásomat adom rátok. Most menjetek imádkozni, hogy egy nap velem lehessetek a mennyben.
2012. szeptember 30., vasárnap
Bocsa József atya: Magánkinyilatkoztatások
Milyen kinyilatkoztatásokat ismerünk? Nyilvános kinyilatkoztatás, és magánkinyilatkoztatás. A nyilvános kinyilatkoztatás az, ami az egész emberiségnek szól. Ez két úton jutott el az emberiséghez, az őskinyilatkoztatás útján és a választott nép útján, a Szentíráson keresztül. Az őskinyilatkoztatást Isten az egész emberiségnek adta a teremtés után. Ebből sok nép sok elemet megőrzött, az igazság magvai ott vannak sok vallásban. Ez az alapja annak, hogy a Szentatya pl. Assisibe meghívta a különböző vallások vezetőit, és hogy a II. vatikáni zsinat elismeri a különböző vallásokban való pozitívumokat. Isten minden embernek a szívébe írta a legfontosabb tudnivalókat önmagával és az ember világával kapcsolatban, azt pl. hogy Isten létezik, hogy a jókat megjutalmazza, a rosszakat megbünteti, hogy az ember ne akarjon olyat tenni másnak, amit nem szeretne, hogy vele tegyenek, stb. Ezt az ős-kinyilatkoztatást azonban az emberiség többsége eltorzította, elfeledkezett róla, és /ill. emberi hozzáadásokkal beszennyezte. És amikor az emberben a bukott angyalok és a saját bűnei következtében elhomályosodott ez az alapvető kinyilatkoztatás, akkor Isten ismét közölte ezt kívülről is, maradandó formában, kőbe vésve. Így keletkezett a Tízparancs, és ami ahhoz kapcsolódott, az ószövetségi törvény. De az embernek ez sem volt elég. Ezt a kívülről, nem a lelkiismeret hangján keresztül jövő, tehát egyértelműbben megfogalmazott kinyilatkoztatást is eltakarta, újra leplet húzott rá, emberi előírásokat fűzött hozzá, beszennyezte. A próféták által Isten mindig újra igyekezett lerántani a leplet, magyarázta ezt az általa adott kinyilatkoztatást, és megígérte a Messiást, aki ahhoz a kinyilatkoztatáshoz vezette vissza az embereket, amit Isten Mózesen keresztül adott. Ő nem eltörölte azt, hanem beteljesítette. Isten minden korábbi kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban teljesedik be. Korábbi kinyilatkoztatásai benne válnak érthetővé, őrá irányulnak, és minden magánkinyilatkoztatásnak is a mércéjévé váltak.
Fontos látnunk, hogy az Egyház hogyan tekint erre a nyilvános kinyilatkoztatásra, hogyan kezeli, magyarázza, mert a magánkinyilatkoztatások kezelésénél, magyarázásánál is ezekből az elvekből kell kiindulnunk.
A nyilvános kinyilatkoztatást a Szentírás írott könyvei és az íratlan szenthagyomány tartalmazza. Ami a Szentírásban van, azok a Szentlélek sugalmazására íródtak, ezeknek Isten a szerzőjük. A Szentlélek beszél a mózesi törvényben, a próféták által, az apostolok révén, az evangélisták által. Éppen ezért a Szentírásban nincs tévedés. A Szentírás összes könyvei minden kétségen felül álló igazságot tartalmaznak.[2] Amit a szent író állít, kijelent, tanít, azt a Szentlélek állításaként, kijelentéseként, tanításaként kell felfognunk.[3]
De a Szentírást is magyarázni kell. Péter apostol Pál leveleivel kapcsolatban és a Szentírás többi részével kapcsolatban is a következőket írja. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is (2Pét 3,16). A Szentírással és annak értelmezésével kapcsolatban van egy kis latin vers, amely így hangzik: Hic liber est in quo quaerit sua dogmata quisque, invenit et pariter dogmata quisque sua. Magyarul: ez az a könyv, amelyben mindenki a maga tanait keresi (azok igazolását), és meg is találja. A Szentírással kapcsolatban egy nagyon fontos feladat az értelmezés. Mert nagyon könnyű azt félreérteni, a benne lévők értelmét kicsavarni, ahogy Péter apostol írja. Hogy miért csavarják ki sokan, erre majd még visszatérünk.
A Szentírás hiteles magyarázatának figyelembe kell vennie az egyházi tanítóhivatal döntéseit, az egyházatyák és a teológusok egybehangzó hagyományát. Az egyház visszautasított többféle szentírás-magyarázatot, így a racionalisták, modernisták, bizonyos nem-katolikus bibliatársulatok magyarázási módszereit.[4]
A Szentírás félremagyarázásának, a vele kapcsolatos tévedéseknek gyakori forrása a téves fordítás. Ebből az okból az Egyház a Vulgata fordítást, vagyis a Szent Jeromos által elkészített latin fordítást nyilvánította hitelesnek. De ez a hitelesség sem zárja ki azt, hogy abban is lehetnek fordítási hiányosságok. Ma általában csak azzal a buzdítással találkozunk, hogy forgassuk, olvassuk gyakran a Szentírást. A Szentírás olvasását korábban is ajánlotta az Egyház, de azt is hozzátette, hogy nem mindenkinek válik a hasznára, éppen ezért nem kötelező mindenkinek.[5] A félreértések, félremagyarázások miatt volt ez a tilalom. Az is, hogy az egyház korábban kifejezetten tiltotta a jegyzetek és az egyházi jóváhagyás nélküli fordítások olvasását, és a nem-katolikus bibliatársulatok által kiadott fordítások használatát is. [6]
A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikus konstitúciója a Szentírás magyarázatáról a 12. pontban többek között a következőket írja. Mivel pedig Isten a Szentírásban emberek által emberi módon beszélt, a Szentírás magyarázójának, hogy megláthassa, mit akart velünk közölni Isten, figyelmesen meg kell vizsgálnia, hogy a szent írók mit akartak mondani, és szavaik által mit akart kinyilatkoztatni Isten. A szent írók szándékának kiderítése végett egyebek közt ügyelni kell az irodalmi műfajokra is. Az igazság ugyanis nem egyformán jelenik meg és fejeződik ki a történeti, a prófétai, a költői vagy más műfajú szövegekben. A magyarázónak tehát azt az értelmet kell keresnie, melyet a szent szerző az adott körülmények között a maga korának és kultúrájának megfelelően, az akkori irodalmi műfajok segítségével akart kifejezni és fejezett ki. Mert annak helyes megértéséhez, hogy a szent szerző mit akart mondani írásával, figyelni kell egyrészt a szent író korában szokásos általános gondolkodás-, szólás- és elbeszélésmódokra, másrészt az akkori társadalmi érintkezési formákra. Mivel pedig a Szentírást ugyanazon Szentlélek segítségével kell olvasni és magyarázni, mint akinek sugalmazására készült, a szent szövegek helyes értelmezésénél ugyanilyen gonddal kell szemmel tartani a teljes Szentírás tartalmát és egységét, figyelembe véve az egész Egyház élő hagyományát és a hit analógiáját. A Szentírás-magyarázóknak tehát az a dolguk, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére. Így mintegy az ő előkészítő munkálkodásuk alapján fog kiérlelődni az Egyház döntése. Mindez ugyanis a Szentírás-magyarázatot illetően végső fokon az Egyház ítéletének van alávetve, mert az Egyház Isten igéje megőrzésével és magyarázásával isteni parancsot teljesít, és isteni szolgálatot lát el.
A Szentírás magyarázatánál azt is figyelembe kell venni, hogy minden kinyilatkoztatott igazságot az ész nem képes átlátni. Vannak, amelyek homályosak és ködösek maradnak még a kinyilatkoztatás után is, felülmúlják még az angyalok természetes felfogóképességét is. Ugyanakkor mégsem ellenkeznek az ésszel.[7]
A nyilvános kinyilatkoztatásban már benne van minden, ennek tartalma nem változik. A Szentlélek segít ennek a magyarázatában, de ez a segítség nem új tanítások kinyilvánítására szolgál. Az Egyház a Szentírás-magyarázó tevékenysége során annak tartalmából kiemel bizonyos sarkalatos tanításokat, és ezeket dogmáknak nevezi. Sokan igyekeztek különböző közelítésekből a dogmákat elvetni, azokat aláásni. Az Egyház elutasította azt a tanítást, amely a dogmákról azt mondta, hogy azok változékonyságnak vannak kiszolgáltatva. A kinyilatkoztatott tanítás változatlansága azonban nem zárja ki a dogmák meglévő tartalmának fokozatos kibontakozását.[8] Tehát lehetnek új rálátásaink a Szentírásban kinyilatkoztatott tanításokra is, egyre jobban elmélyülhetünk azok tartalmában, egyre jobban megismerhetjük azokat. Azok a leplek, amelyek a Szentírás bizonyos részein sokáig rajta voltak, lehullhatnak, vagyis azok az értelmezési nehézségek, amelyek a Szentírás sok helyével kapcsolatban még most is megvannak, éppen magánkinyilatkoztatások hatására is lehullhatnak, megoldódhatnak.
Van-e különbség egyrészt az egyéni lelkiéletben tapasztalható megvilágosodások, másrészt a karizmatikus közösségekben tapasztalható próféciák, nyelvmagyarázatok, ismeret adományának működése és harmadrészt a misztikusoknak adott magánkinyilatkoztatások, isteni közlések között? Ha részleteiben elemezzük ezeket, felfedezhetünk különbségeket. De minket most az érdekel, hogy a megkülönböztetés szempontjából másként kell-e kezelni e három csoportot.
Ezekről a kérdésekről teológusok között vita volt és zajlik ma is. Ennek a vitának a részleteibe itt nincs mód belebocsátkozni. Nekem az a véleményem, hogy ha valaki igyekszik magát átadni Istennek, és a vele való kapcsolat, az imádság útjára lép és azon előrehalad, akkor Isten a megismerés, az ismeret, a belátás és bölcsesség ajándékain keresztül belép az életébe, megvilágosodásokban lesz része, nem ritkán képeket lát, hangokat hall, álmai, látomásai lesznek, tanításokban részesül, amiken keresztül vezeti őt Isten. Elsősorban az ő életét irányítja így, de szólhat rajta keresztül másokhoz is, több vagy kevesebb emberhez. Isten mindenkinek bőven ad kegyelmeket, ilyen karizmatikus, misztikus kegyelmeket is. De a kegyelmeknek való megnyílás, a velük való együttműködés, ill. a megfelelő fogadó közeg hiányában sok emberben ezek nem tudnak kibontakozni.
Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy álmai, látomásai, hallomásai nemcsak Istentől lehetnek az embernek, hanem attól is hogy bezabál, a kelleténél többet iszik, bediszkózik, narkotikumok hatása alá kerül, ilyen-olyan obskúrus kezelésekben, beavatásokban részesül, és az ördög is részesítheti ilyenekben az embert, akár indirekt módokon, ilyenekbe való belevitellel, akár direkte is. Ezért fontos a megkülönböztetés és magyarázat, az értelmezés mind az egyéni lelkiélet területén, mind a közösségek szintjén, mind pedig az ún. magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.
Az Istenről való beszéd nehézsége
Istenről nem tudunk definíciót adni, őt meghatározni, mert ha ezt tudnánk, akkor ő már nem lenne Isten, hanem megragadnánk őt és elhelyeznénk fogalmi kategóriáink egy polcára. Ő azonban nem hagyja magát így megragadni, egy általunk meghatározott helyre bezárni. Amikor emberi nyelven, értelmünk segítségével, a kinyilatkoztatást értelmezve, fogalmak útján róla beszélünk ha ezt helyesen akarjuk tenni az állítás, a tagadás, és az analóg értelemben való állítás hármas logikai útján keresztül tehetjük.
Hogy a magánkinyilatkoztatások terén el ne tévedjünk, az Istenről való beszédnek a most kifejtendő alapszabályával kell előbb megismerkednünk. Sirák fiának könyve a következőképpen beszél Istenről. Sokat mondhatnánk, s még nem jutnánk a végére, de egy szó a vége, az hogy Ő a minden. Honnan vegyünk erőt, hogy Őt magasztaljuk? Hiszen nagyobb Ő, mint minden művei. Félelmetes az Úr és rettentően nagy, hatalmas tettei csodálatra méltók. Magasztaljátok Őt dicsőítő énekkel, ahogy csak tudjátok, mert még annál is nagyobb. Ha hozzákezdetek, merítsetek erőt, és ne lankadjatok, mert nem értek soha a végére. Ki az, aki látta és le tudná írni, ahogy hozzá illik? Amit nem ismerek, az sokkal több ennél, csak nagyon keveset láttam műveiből. De valamennyit az Úr hozta létre, s a jó embereknek bölcsességet adott. (Sir 43,27-33)
Többek között erre a szentírási helyre alapozva fejtette ki a katolikus teológia az Istenről való fogalmi beszéd hármas útját. Ez az a bizonyos hit analógiája , amely az idézett zsinati dokumentumban is szerepel. Hogy ez mi is, most szeretném röviden kifejteni.
Az első út az állítás útja. Istent a teremtés révén ismerhetjük meg. Az emberi megismerés két módon történik, a természetes ész útján, és hit által, vagyis a kinyilatkoztatás magunkévá tétele által. Ha a természetes ész útján indulunk el, akkor a teremtett világban látunk különféle jó tulajdonságokat. Ilyenek például az igazság, a szeretet, a szépség, stb. Okkal feltételezhetjük, hogy ezek Istenben is megvannak. Ha Ő teremtette a világot, akkor benne is meg kell, hogy legyenek, hiszen senki sem képes adni azt, amivel maga nem rendelkezik.
Második nekifutásra azonban a világban meglévő néhány tulajdonságról azt kell mondanunk, hogy azok nincsenek meg Istenben. Ilyenek, pl. a mulandóság, a korlátozottság, a halandóság, a térbe való bezártság. És természetesen nem lehet meg benne a bűn sem. Ezeket a tulajdonságokat Istennel kapcsolatban tagadni kell. Ő végtelen, korlátozatlan, halhatatlan, nem mulandó, a bűn árnyéka is távol van tőle. Tehát mégsem olyan, mint a világ.
Ha az ember akár az egyik, akár a másik végletbe esik ezen a területen, félre csúszik. Ha elhanyagoljuk Istennel kapcsolatban a tagadást, vagyis a világban lévő minden tulajdonságról azt gondoljuk, hogy azok Istenben is megvannak, akkor keletkeznek az emberi elképzelések, a mítoszok, az antropomorf istenképek. Az Istenről való helyes beszédből, a teológiából így mitológia lesz. Ha viszont Istennel kapcsolatban csak azt hangsúlyozzuk, hogy ő egészen más, nem olyan, mint a mi világunk, akkor negatív teológia jön létre, amely Istennel kapcsolatban nem állít semmit, csak tagad. Ebbe a kísértésbe esett bele sok keleti vallás.
Amikor harmadik nekifutásra kezdünk el Istenről beszélni, akkor úgy kell beszélnünk, hogy azt mondjuk, mindazt, amit róla a mi véges létünk alapján mondhatunk, analóg, átvitt értelemben kell állítanunk. Tehát a szeretet, a szépség, a bölcsesség, a jóság, stb. nemcsak nagy mértékben vannak meg Istenben, hanem mindent felülmúló, elképzelhetetlen mértékben, eminens módon. Tehát azt kell mondanunk, hogy Ő maga a szeretet, a szépség, a bölcsesség, a jóság, stb.
Ilyen mindent felülmúló mértékben jellemző Istenre az is, hogy Ő kinyilatkoztató Isten, hogy beszél önmagáról, arról, hogy milyen Ő, céljairól, terveiről, cselekedeteiről, teremtményeiről.
Isten alapvető tulajdonságai közé tartozik, tehát, hogy Ő kinyilatkoztató Isten.
Ha tehát Isten kinyilatkoztató Isten, akkor senki sem gondolhatja komolyan, hogy Jézus mennybemenetele után elhallgat. Ha ő kinyilatkoztató Isten, akkor ez a jellemvonása mindörökre megmarad, és kinyilatkoztatja magát még az örök boldogság állapotában is, amikor mindig újabb és tökéletesebb formában ismerjük meg majd Őt, egyesülünk vele a szeretet által. Miért ne adhatna kinyilatkoztatást Jézus mennybemenetele után is, az Ő első és második eljövetele közti időben is?
A magánkinyilatkoztatások szerepe, a velük kapcsolatos lehetséges hozzáállások
Mi a funkciója, szerepe a hiteles, valóban Istentől származó magánkinyilatkoztatásoknak? Mit akar velük elérni Isten? Mi a célja velük?
Az egyik funkció, amit már érintettünk az, hogy a hitigazságok, a dogmák meglévő tartalma fokozatosan bontakozik ki előttünk. Lerini Szt. Vince hasonlata szerint már egy csecsemőben is benne van mindaz, ami benne lesz a kisgyermekben, a fiatal felnőttben és az idős emberben. A hitigazságok a megfogalmazáskor még csecsemő-állapotban vannak, az idő múlásával egyre több minden láthatóvá lesz belőlük, értelmük egyre jobban kibontakozik. A Szentlélek vezeti ezt a folyamatot. Ő az, aki sugallta a szent írókat, Ő az, aki a dogma megfogalmazásakor ösztönzéseket adott, és Ő az, aki adhat magánkinyilatkoztatásokat is, amelyek a Szentírást is értelmezhetik, a dogmák tartalmát is egyre jobban kibonthatják. Tehát nemcsak teológusok, exegéták útján magyarázhatja saját igéjét, hanem misztikusok útján is. Létezik misztikus teológia is, vagyis misztikusok által művelt, ill. misztikusok tapasztalataira, a nekik adott magánkinyilatkoztatásokra épülő, azokat is felhasználó teológia. De mind a teológusok, mind a misztikusok alá vannak vetve az Egyház végső magyarázó tekintélyének, ítéletének, hiszen Isten az ő igéjének a megőrzését és magyarázatát az Egyházra bírta.
A magánkinyilatkoztatások másik funkciója, hogy ezek Isten számára korrekciós lehetőségek. Az Egyház történelme során különböző korszakok voltak, amelyekben a kinyilatkoztatásból egyes részeket komolyan vettek, másokat elhanyagoltak, olyannyira, hogy esetleg el is tértek az eredeti krisztusi üzenettől. Ahogy Isten az Ószövetségben a próféták útján mindig újra emlékeztette a választott népet a Mózesen keresztül adott kinyilatkoztatásra, ugyanúgy az Újszövetség népét is figyelmezteti a krisztusi üzenetektől való eltérésekre, így korrekciós lehetőségeket nyújt számunkra. Gondoljunk csak pl. Assisi Szent Ferenc vagy a különféle rendalapítók küldetésére, vagy arra, hogy az Úrnapja, a Jézus Szíve ünnep bevezetése, az első pénteki és első szombati engesztelő szentáldozások mind magánkinyilatkoztatások nyomán terjedtek el az Egyházban. Vagy a guadalupei, lourdes-i, fatimai kegyhelyek, melyeket évente sok millió zarándok keres fel, mind magánkinyilatkoztatás révén keletkeztek.
A szektákról szokták azt mondani, hogy azok az Egyház kifizetetlen számlái. Vagyis olyan területeken tudnak embereket elragadni, amelyeket az Egyház elhanyagol. Ugyanez érvényes a magánkinyilatkoztatásokra is. Nézzünk néhány példát arra, hogy a keresztény élet egyes ma elhanyagolt területeire hogyan hívják fel a magánkinyilatkoztatások a figyelmet. Ma az egyház egy nagyon támadott, szorongatott állapotban van. A világuralomra törő erőknek egysége és a szervezettsége által nagyon az útjában áll. Minden eszközzel igyekszenek tönkretenni, az ötödik hadoszlop útján belülről is zülleszteni. Egy nagy sátáni támadás kereszttüzében van az Egyház. És pont ilyen korban feledkezik meg az Egyház az angyalokról a szent, Istenhez hűségesnek maradt, és bukott angyalokról teszi félre a szabadító imát, az exorcizmust, ill. igyekszik teológiájában perifériára szorítani az angelológiát. Nagyon sok mai magánkinyilatkoztatás viszont éppen az angyalok fontos szerepére hívja fel a figyelmet. Vagy egy másik példa. Az Egyházba is behatolt az aktivizmus, a cselekvést, a szervezést előtérbe állító szemlélet. Manapság nagyon sok pap csak menedzser szerepet tölt be, szolgáltató funkciója van. Sokan elhanyagolják az imát, az Isten felé fordulást. Nem egy magánkinyilatkoztatás éppen az imának, az elmélkedésnek, a szentségimádásnak a jelentőségére hívja fel a figyelmet. Vagy egy harmadik példa. Korunk nagy botránya a refomáció óta a kereszténység megosztottsága. Megindult ugyan a közeledés az ökumenizmus formájában, de még nagyon távolinak tűnik az egység. Sok magánkinyilatkoztatásban épp erre a botrányra hívja fel az ég a figyelmet, és az ellentétek kiküszöbölésén munkálkodik, erre hív mindnyájunkat. Nem csoda, ha annyira támadják pl. Vassulát, hiszen a neki adott üzenetek középpontjában éppen a kereszténység egysége áll. Ha előre halad az egység ügye, akkor annál nehezebb lesz ellenfeleinek eltipornia az Egyházat, ezért mozgatnak meg az egységet komolyan hirdető magánkinyilatkoztatások ellen is minden követ.
Ma egy teljesen elkereszténytelenedett világban élünk. Isten úgy is megszólít embereket, hogy egy tipikusan mának élő embert fülön csíp, beszélni kezd hozzá, és másokhoz is szól rajta keresztül. Elmeséli az illető, hogy mi történt vele, hogyan szólította meg őt Isten A többi hozzá hasonló evangelizálására küldi. Valahogy úgy, ahogy Pál apostollal tette annak idején.
A magánkinyilatkoztatások egy következő funkciója, hogy felkészítenek minket az előttünk álló eseményekre, ráirányítják figyelmünket történelmi felelősségünkre.
A második század első felében született egy Hermas nevű keresztény testvérünk Pásztor c. prófétikus írása. Ebben olvashatjuk a következőket. Két angyal van az emberrel, az igazságosság angyala és a gonoszság angyala. Uram kiáltottam fel ‑ hogyan ismerhetem fel cselekedeteiket, hiszen mindkettő velem lakik?! Figyelj mondotta ‑ és értsd meg őket! Az igazságosság angyala gyengéd és tartózkodó, szelíd és nyugodt. Amikor tehát ő leszáll a szívedbe, mindjárt igazságosságról, tisztaságról, szentségről és mértékletességről beszél veled, minden igaz tettről és minden nemes erényről. Amikor ilyen dolgok támadnak szívedben, tudd meg, hogy az igazságosság angyala van veled. Ezek tehát az igazságosság angyalának a művei. Bizalmad tehát vesd őbele és az ő műveibe! Most vedd fontolóra a gonoszság angyalának a műveit is! Mindenekelőtt hajlamos a haragra, keserű és veszett, művei pedig rosszak, és megrontják Isten szolgáit. Amikor tehát ő hatol a szívedbe, ismerd fel a műveiről! Uram ‑ mondottam ‑ nem tudom, hogyan ismerjem fel. Halld tehát! ‑ felelte. Amikor harag támad benned, vagy keserűség, tudd meg, hogy ő van benned; továbbá a sokféle tevékenységre irányuló vágy, nagy költekezések sok ételre és italra, sokféle részegeskedésre, különféle és felesleges gyönyörökre; ugyancsak a nőkre és a kapzsi vagyonszerzésre irányuló vágyak, a nagy gőg és a dicsekvés, és minden más, ami ezekhez közel áll vagy hasonlít amikor tehát ilyen dolgok járnak az eszedben, tudd meg, hogy a gonoszság angyala van benned.
Attól függően, hogy az ember melyik angyalnak adja át magát, melyiknek enged nagyobb szerepet az életében, fog hozzáállni a Szentíráshoz és a magánkinyilatkoztatásokhoz is. Ha ennek a második angyalnak (bukott angyalnak), akkor sok kényelmetlen dolgot fog találni a Szentírásban, amelyek mind vádak ellene. Hogy meneküljön ezektől a lelkiismereti vádaktól, igyekszik félremagyarázni a Szentírás számára kényelmetlen helyeit. A magánkinyilatkoztatásokkal egyszerűbb dolga van. Azokat egész egyszerűen elveti, mondván, hogy azok nem kötelezők.
Ebből a nézőpontból a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatos egyik extrém hozzáállás érthetővé válik. Sokan azért utasítják el eleve a magánkinyilatkoztatásokat, mert különben, ha elfogadnák, igaznak tartanák, meg kellene változtatniuk saját életüket.
A magánkinyilatkoztatások eleve elvetésének van egy másik oka is, a kényelmesség, a tunyaság. Nem elég nekem a Szentírásra odafigyelni, minek foglalkozzam még a magánkinyilatkoztatásokkal is?! Valójában ez is az előző hozzáállásnak egyik megnyilvánulása, a bukott angyalra való odafigyelés következménye, hiszen az ilyen ember számára nem az a fontos, hogy minél világosabban és egyértelműbben felismerje és kövesse Isten akaratát, hanem az, hogy tespedt kényelmét semmi meg ne zavarja. Az ilyen emberek nem nyílnak meg Isten előtt, nem engedik be őt a maguk zárt, önző világába.
A másik extrém hozzáállás minden magánkinyilatkoztatás eleve elfogadása. Ez sem tartható, mert vannak hamis magánkinyilatkoztatások, amelyek emberi csinálmányok, vagy ördögi szemfényvesztések.
A magánkinyilatkoztatásokhoz való helyes viszony az igazságot tisztázni akaró kritikus hozzáállás. Lehetnek magánkinyilatkoztatások, amelyek nem Istentől származnak, hanem az ördögtől. Ezeknek az a céljuk, hogy eltávolítsák az embert Istentől, hogy a vele kapcsolatos dolgokban zavart keltsenek. Tehát jó résen lennünk! Ezekkel csak annyit kell foglalkoznunk, mint amit a szeméttel teszünk, hogy kitakarítjuk, kukába dobjuk. Lehetnek magánkinyilatkoztatások , amelyek valójában nem azok, hanem emberi összeollózások, v. egyes emberek saját gondolatai. Ezekről le kell rántani a leplet. Lehet, hogy ezekben is van érték, használható emberi gondolatok, de akkor adják elő azokat olyan formában, ez XY írása, és ne ragasszák rájuk a magánkinyilatkoztatás címkét. A valóban Istentől származó magánkinyilatkoztatásokat pedig értelmezni, magyarázni, gondozni kell. És ha vannak bennük nehezen értelmezhető részek, ezek még nem feltétlenül jelentik azt, hogy hamisak, hiszen a Szentírásban is vannak ilyenek. Láttuk, hogy még ott is vannak olyan kijelentések, amelyek homályosak és ködösek maradnak még a kinyilatkoztatás után is, mert felülmúlják még az angyalok természetes felfogóképességét is. Ugyanakkor mégsem ellenkeznek az ésszel.
A nyilvános kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások.
Az a kijelentés, amivel sokan félredobják a magánkinyilatkoztatásokat, hogy a magánkinyilatkoztatások elfogadása nem kötelező igaz. De nézzük csak meg kicsit közelebbről ezt a kérdést! Az igaz, hogy az Egyház a nyilvános kinyilatkoztatásról mondja azt, hogy annak elfogadása mindenki számára kötelező. Emellett áll ki teljes tekintélyével. És sok keresztény van, akinek elég a Szentírás, egyedül annak alapján is odaadó, szent életet él. Ha valaki ezt őszintén így gondolja, rendben van. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek egyedül a Szentírásnak, Isten szavának. Ez önmagában egy tökéletesebb magatartás. De nem mindenkinek ilyen erős a hite, van, akinek szüksége van jelekre és csodákra, és magánkinyilatkoztatásokra is.
Magánkinyilatkoztatások léteznek, azokat nem lehet csak úgy egyszerűen lesöpörni az asztalról. Egy magánkinyilatkoztatás vagy Istentől jön, vagy a bukott angyaloktól, vagy emberi forrásokból. Ha Istentől jön, akkor azzal nem tehetünk akármit. Ha Isten jónak látja, és fontosnak tartja, hogy szóljon hozzánk magánkinyilatkoztatások által is, prófétái által is, akkor mi milyen alapon utasítjuk el ezeket? Ha az ő követeit, prófétáit, megbízottait utasítjuk el, akkor valójában Őt utasítjuk el. Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok.. (Mt 23,37) A magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatos eleve elutasító magatartás tehát eleve megkérdőjelezhető, Isten elutasítását jelenti. Már láttuk, hogy Isten lényegéhez tartozik, hogy kinyilatkoztató Isten, és nemcsak a múltban volt az, hanem a jelenben is az, a jövőben is az lesz, és az lesz az egész örökkévalóságon át.
A helyes magatartás csak az lehet, hogy odafigyelünk a magánkinyilatkoztatásokra is, igyekszünk a valódi, Istentől jövő kinyilatkoztatást megkülönböztetni a hamis, ördögi forrásból, vagy emberi forrásból származó magánkinyilatkoztatásoktól, és az igazi magánkinyilatkoztatásokba beszűrődő szennyeződéseket igyekszünk kiszűrni. Ettől kezdve a hangsúly a hogyan -on, a hogyanok -on van. Nagyon apró részletekbe nem tudunk itt belemenni.
Ha valóban Istentől származik egy kinyilatkoztatás, akkor is mindig szó van egy emberi közvetítőről, egy emberi szerzőről is, miként a Szentírás esetében. A félreértések ott kezdődnek, hogy Isten mond valamit egy léleknek, de amikor a belső tapasztalatot igyekszik emberi szavakba öltöztetni, már torzulhat az isteni üzenet. Nem szólva arról, ha más nyelvre is lefordítják az ilyen üzeneteket, esetleg nem az eredeti nyelvből, hanem már eleve egy fordítást használnak.
Isten nem szeszélyesen, hanem törvények szerint cselekszik. Tehát minden bizonnyal minden korban hasonló módon indít szólásra embereket, használja őket, ad nekik sugallatokat, mint ahogy tette ezt a Szentírás emberi szerzőivel. Ahogyan használta a Szentírás emberi szerzőit, úgy használja azokat az embereket is, akiknek magánkinyilatkoztatásokat ad az Ő tervei érdekében. Ez fordítva is igaz, ahogyan későbbi korokban, és napjainkban is használt és használ Isten embereket az ő gondolatainak a közvetítésére, minden bizonnyal úgy használta a Szentírás szerzőit is. Tehát a mai, számunkra ismertebb misztikusoknak adott közlésmódokból visszakövetkeztethetünk arra, hogy hogyan lehetett ez a Szentírás emberi szerzői esetében. Egy példa: az egyik kortárs misztikust, Valtorta Máriát a legtöbbször úgy használta Isten, hogy megengedte, hogy lássa, hallja a szentírási jeleneteket, szereplőket, és rábízta, hogy írja le a maga írói fantáziájával, úgy, ahogyan látta. Máskor, fontosabb részeknél szó szerint diktált neki részeket, sőt a korrekturát is közösen elvégezte vele. Elmondta neki, hogy ezt és ezt így és így kell kijavítani.
Az Egyház hozzáállása a magánkinyilatkoztatásokhoz
Először nézzük azt, hogy hogyan kezeli az Egyház a magánkinyilatkoztatásokat!
Az Egyház még az általa boldoggá vagy szentté avatott személyek írásai, megnyilatkozásai mellett sem áll ki akkora tekintéllyel, ahogyan kiáll a Szentírás tévedhetetlensége mellett. Azzal, hogy boldoggá vagy szentté avat valakit, nem mondja ki azt, hogy a szóban forgó személy írásaiban, megnyilatkozásaiban nincs semmi tévedés. A boldoggá és szentté avatáshoz ahogy ezt XIV. Benedek pápa kijelenti elégséges annak megállapítása, hogy a szóban forgó tanítás mentes bármilyen teológiai megbélyegzéstől. [9] A boldoggá és szentté avatás azt mondja ki, hogy az illető szent hősi fokban gyakorolta az erényeket, és biztos, hogy üdvözült. Azt nem mondja ki, hogy írásai tévedhetetlenek.
Ha tehát még szentek írásairól sem mondja ki az Egyház, hogy azok tévedhetetlenek jóllehet egyes szenteket közülük egyháztanítóvá is emelt, tehát kifejezetten ajánlja az írásaikat , akkor nem várhatjuk, hogy egyéb magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban ilyen nyilatkozatot tegyen.
Az Egyház csak a Szentírást mondja a maga teljes tekintélyével Isten szavának, a többiről a legjobb esetben is csak azt mondja, hogy hihető, de nem olyan erős bizonyossággal, mint a Szentírásban leírtak. A gyakorlatban tehát nem ad túl nagy segítséget az egyszerű hívőknek. Azon lehet vitatkozni, hogy jó-e, helyes-e az Egyháznak ez a magánkinyilatkoztatásokhoz való hozzáállása. Korábban egyszerűen tiltotta az ilyenek közzétételét, ha valaki ezt megszegte, kiközösítés volt a büntetés (Régi kódex 1399. kánon). VI. Pál pápa 1966. okt. 14-én felfüggesztette ezt a kánont és nem került bele a II. János Pál pápa által kiadott új egyházi törvénykönyvbe sem. Ez azt is jelenti, hogy a karizmáknak és prófétai kezdeményezéseknek szabadabb utat engedett az Egyház. Ezzel a megkülönböztetés felelősségét is nagyobb mértékben a hívekre hárította. Rómába naponta számtalan kérés érkezik, hogy vizsgálják ki az ilyen-olyan látomásokat, magánkinyilatkoztatásokat. Nem győzik, ill. csak a nagyobb sürgetéseknek engednek. A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy a híveknek dobták oda a labdát. Ránk hárítják a megkülönböztetés feladatát. De ez a személyes felelősség komolyabban vételéből ered. Emiatt nem érdemes berzenkedni. A személyes döntéseiért mindenkinek magának kell vállalnia a felelősséget. Azért is, hogy a magánkinyilatkoztatások, a karizmák területén mit fogad el és mit utasít el.
A korábban mondottak alapján talán érthető ez a tartózkodás. Az ember könnyen félre tudja magyarázni még Isten szavát, a Szentírást is. Ezt a gondolatot tovább vihetjük a Sirák fiának könyvéből való mondattal: Az Úr még szentjeit sem tette rá képessé, hogy minden csodáját el tudják beszélni (Sir 42,17). Amit nem ismerünk Istenről, az sokkal több annál, mint amit ismerünk ahogyan ezt idéztük az elején ugyancsak Sirák fiának a könyvéből. A végtelen nem fér bele teljesen a végesbe. Ezt kiegészíthetjük még azzal, hogy a tévedhetetlenség határai nagyon szűkek. Csak a pápa tévedhetetlen de nem akármikor, nem akármilyen kérdésben, hanem csak akkor amikor hit és erkölcs dolgában, kifejezetten ezzel a szándékkal és ilyen módon nyilatkozik, ill. amikor a püspökökkel egységben tanít. A pápa többi nyilatkozatai, a teológusok vélekedései, sőt még a szentek megnyilatkozásai sem tévedhetetlenek. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a feltételezhetően Istentől jövő magánkinyilatkoztatások sem tévedhetetlenek és azt is, hogy a magánkinyilatkoztatásokról való ítéletek sem tévedhetetlenek , legyenek azok egyéni vagy egyházi bizottságok, tekintélyek által hozott ítéletek, megnyilatkozások.
Hogyan születnek egyházi megnyilatkozások magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban? A magánkinyilatkoztatások kérdése az egyházi vezetők számára elsősorban lelkipásztori kérdés. Emberek elkezdenek egy-egy helyre zarándokolni. Ezt figyelik egy darabig, aztán arról nyilatkoznak, hogy engedélyezzék-e oda a zarándoklatokat. Nagy huzavona után Medjugorjével kapcsolatban pl. ez az engedélyező nyilatkozat megszületett. Egy ellenpélda: Vassulával kapcsolatban, akit katolikus papok is körbevittek az egész világon, jóllehet ortodox vallású, egy olyan nyilatkozat született, hogy ne szerepeljen katolikus templomokban.
Ha már nagyon sokan odafigyelnek egy magánkinyilatkoztatásra, akár azért, mert nagyon támadják, akár azért, mert sok ember helyesli, oda figyel rá, akkor az Egyház is kénytelen foglalkozni vele. Ilyenkor fel szoktak állítani különféle vizsgáló bizottságokat. De nem mindegy, hogy ki állítja fel őket, és kik annak a tagjai. Gyakori eset, hogy tagjai teológusok, pszichológusok és pszichiáterek. De kérdés, hogy ők-e a legalkalmasabbak arra, hogy Isten beavatkozását megítéljék. René Laurentin, a neves mariológus, a magánkinyilatkoztatások Vatikán által is foglalkoztatott szakértője azt tanácsolta egy bíborosnak, hogy válasszon ki olyanokat, akik nem könyvtudósok, hanem rendelkeznek lelki tapasztalatokkal. Nevezzen ki szentéletű gyóntatóatyákat, szemináriumok vezetőit, novíciusmagisztereket, exorcistákat. Ezen a területen döntő fontosságú, hogy a bíráló, a magánkinyilatkoztatást megítélő rendelkezzék ilyen tapasztalatokkal, tehát rokonlélek legyen. Természetesen nem árt 1-2 teológust is kinevezni ilyen bizottságba, aki megvizsgálja, hogy nincs-e teológiai tévedésről szó, vagy tudóst, aki a tények természetét ismeri, de nekik is rendelkezniük kell egy bizonyos lelki érzékenységgel. Ezt az ésszerű javaslatot sajnos alig követik az illetékesek. Ritkán neveznek ki olyan vizsgálókat, akik lelki dolgokban jártasak lennének.
Pozitív nyilatkozat esetén, ha zarándokhelyről van szó, először tehát a kultuszt ismeri el az Egyház, vagyis engedélyezi oda zarándoklatok vezetését. Az olyan elismerés, mint ami pl. Lourdes esetében történt, viszonylag ritka. Ha el is ismer az Egyház magánkinyilatkoztatásokat, velük kapcsolatban általában emberi szavahihetőségről beszél. Az illetékes püspök megbízásából, két héttel az utolsó jelenés után, elkezdődtek a jelenések hitelességére vonatkozó hivatalos vizsgálatok, amelyek közel 4 évig tartottak. Ezek befejeztével a tarbes-i püspök pásztorlevélben nyilatkozott, 1862. január 18-án. Megállapítjuk, hogy a Szeplőtelen Istenanya Bernadette Soubirous-nak 1858. február 11-én és az azt követő napokon, összesen 18-szor, Lourdes-ban, a massabielle-i grottánál megjelent, és hogy ezek a jelenések valódiak, és a hívők ezt igazoltnak tekinthetik...
Az egyes személyeknek adott magánkinyilatkoztatások megvizsgálásánál, ha a személy még él, kérdéseket intézhetnek hozzá a homályos, félreérthető helyekkel kapcsolatban. Tehát egy párbeszéd kezdődik, megindul a tisztázás, a megkülönböztetés folyamata. Ennek függvényében a korábbi óvatosságra intő nyilatkozattal ellentétben nyilatkozhat a bizottság vagy megbízott személy akár pozitív módon is. Már meghalt személy esetén nehezebb a helyzet. Ott hosszabb lehet a kivizsgálási idő.
A magánkinyilatkoztatások megvizsgálása, megkülönböztetése
Ha a hivatalos Egyház nem vizsgál meg minden magánkinyilatkoztatást, akkor a hívek rákényszerülhetnek arra, hogy maguk végezzenek vizsgálatokat, maguk különböztessék meg az igazit a hamistól.
Hogyan végezzük a megkülönböztetést? Egy hasonlat segíthet. Kémikusok tudják, hogy a vegytisztaság relatív fogalom. Elemek általában nem vegytisztán vannak jelen a természetben, és 100 %-ig vegytiszta elem nem is létezik. Hogy ilyeneket nyerjenek különféle műveleteket hajtanak végre olyan vegyületeken, amikben a kívánt elem nagyobb százalékban megvan, hogy kinyerjék belőle azt. Pl. ahhoz, hogy tiszta alkoholt állítson elő az ember, újra meg újra el kell végezni a desztillálás műveletét, ahhoz hogy 96 %-os tiszta alkoholt nyerjünk. Még az ennél nagyobb tisztaságú elemeknél vagy vegyületeknél is azon mérik a kémikusok a tisztaságot, hogy a 99,9 % után hány 9-es található.
Valami hasonló érvényes Istenre is. Vegytiszta formában Isten nem fordul elő világunkban. Senki sem mondhatja el, Jézuson kívül, hogy aki engem lát, látja az Atyát , vagy aki engem hallgat, az Őt hallgatja , vagy amit én mondok, azt az Atya mondja . Ha valaki ilyent mond, abból mindig gyököt kell vonni. Ha valaki így nyilatkozik: ezt mondja az Úr , vagy ezt üzeni a Szűzanya , az illető, vagy vakbuzgó követői lehet, hogy ezt így tartják, de az egyáltalán nem biztos, hogy így is van. Biztos, hogy nincs így. Minden emberi közvetítésbe hiba csúszhat.
Aranyat lehet aranyércből is nyerni, de másból is. Megpróbálták például elégetett szőlővesszők hamujából is kinyerni. Elgondolhatjuk, milyen hatásfokkal. (A középkori alkimisták egyéb próbálkozásait nem is részletezem, hogy mi-mindenből próbáltak aranyat kinyerni.)
Mielőtt egy magánkinyilatkoztatással elkezdenénk foglalkozni, előbb legalább arra az előzetes bizonyosságra kell eljutnunk, hogy a vele való foglalkozástól nagyobb %-ban mit várhatunk. Nagy valószínűséggel Isten szól az illető személyen keresztül, és szavába belekeverednek emberi vagy alvilági hangok, értelmezések, torzítások is, vagy csak olyan valószínűséggel van szó abban isteni elemekről, mint amilyen mértékben arany van a szőlővenyige hamujában.
Hogy a magánkinyilatkoztatásoknak milyen szerepet szánunk és engedünk egyéni életünkben és közösségi életünkben, az egyéni ill. közösségi döntések kérdése. A döntéseinket jól elő kell készítenünk, helyesen kell meghoznunk, végrehajtanunk, nem kihagyva a kellő gyakorisággal, módon, megfelelő szempontok alapján való ellenőrzéseket sem. Az ilyen döntések meghozatalát segítheti ez a tisztázó dolgozat, de a döntéseket mindenkinek magának kell meghoznia.
A megkülönböztetés a gyakorlatban bizonyos eljárások véghezvitelét, bizonyos szabályok alkalmazását, megkülönböztetési receptek használatát jelenti. Ahogy pl. a háztartásban és az iparban a tisztításnak vannak technológiái, elvégzendő műveletei, azok egymásutánjai, úgy a szellemek megkülönböztetésének is. Van ezek közül néhány alapművelet, amit egy ilyen dolgozatban is át lehet adni, meg lehet fogalmazni, de a többsége ezeknek meghaladja egy ilyen dolgozat kereteit. Főzni úgy tanul az ember, hogy megtanul néhány alapfogást és később ezeket variálja, ill. szakácskönyvet vesz, és végigpróbál recepteket, ill. összeállít saját maga számára is receptgyűjteményeket.
René Laurentin a következő alapszabályt adja. Gondolatait nem szószerint, hanem tartalmilag és továbbgondolva idézem.[10]
Amikor az Egyház jelenésekkel, karizmákkal, csodákkal, magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban nyilatkozik, akkor sohasem dogmatikai jellegű kijelentéseket tesz. Nyilatkozata nagyon visszafogott. Meghagyja a hívők szabadságát, hogy ezeket elfogadják vagy elutasítsák. Természetesen, ha egy püspök, egy bíboros, vagy valamelyik vatikáni hivatal vagy általuk kinevezett bizottság nyilatkozik, arra érdemes odafigyelni, ahogyan odafigyel az ember a civil életben is szakemberek nyilatkozataira. De az ilyen jellegű egyházi megnyilatkozások olyanok, mint a tudományos életben a hipotézisek, amelyek azt mondják: a rendelkezésünkre álló adatok alapján ez most így és így látszik , ez a bizottság ezt meg ezt mérlegelte, ennek alapján ezt lehet mondani . Történhetnek téves megítélések is. Nem egyszer volt már, hogy egy-egy ember írásai, magánkinyilatkoztatásai indexre kerültek, amíg volt index, tilos volt őket olvasni, később pedig szentté avatták az illetőt. Vagy Jeanne d Arc-ot egyházi bíróság egyenesen mint eretneket ítélte halálra, később pedig az Egyház szentté avatta. Azért is ritkák a pozitív jellegű megítélések, mert ha ilyen módon nyilatkozna az egyházi tekintély egy látnokkal kapcsolatban, akkor kockáztatná azt is, hogy kiáll valaki mellett, aki holnap esetleg letér a helyes útról, erkölcsileg kifogásolható cselekedeteket visz végbe és belekever olyan dolgokat is az isteni üzenetbe, amik már nem Istentől származnak.
A gyakorlati megkülönböztetési szabályokat lehet kérdés formájában fogalmazni, és a megkülönböztetés ezekre a kérdésekre adott válasz formájában történik.
http://www.communio.hu/ppek/k152.htm
Boldog II. János Pál gondolatai
Az embernek szüksége van a szépségre.
2012. július 03.
A természet szépsége mintegy áthatja az emberi szívet.
2012. július 04.
A vizet, a levegőt, a földet, az erdőket, az állatokat és a növényeket Isten teremtette, és az ember részérő tisztelet illeti őket.
2012. július 05.
Ő, aki teremtett, látott – látta, „hogy ez jó”. Látta, megtalálta mindenben önnön Létének, saját teljességének nyomát – Látott: Omnia nuda et aperta sunt ante oculis Eius – Mezítelen és áttetsző – Igaz, jó és szép – Mennyire más az Ő látása, mint a miénk!
2012. július 06.
Az az ember, aki hisz a teremtmények alapvető jóságában, meg tudja fejteni a természet összes titkait.
2012. július 07.
A hegyekben nemcsak az elénk táruló nagyszerű látványokban gyönyörködhetünk. A hegyek az élet iskoláját jelentik számunkra, ahol megtanuljuk elviselni a nehézségeket a cél felé vezető úton. Kölcsönösen segítjük egymást a nehéz percekben, együtt élvezzük a csendet, és a hegyek nagyságával s fenségével szemben felismerjük saját kicsinységünket.
2012. július 08.
A természetjárásban az ember sok örömet talál. Olyan örömök ezek, amelyekhez az ember fáradság és erőfeszítések, méghozzá közös erőfeszítések árán jut el.
A hegyekben lehetőségünk nyílik arra, hogy megtapasztaljuk, mennyire fáradságos a felfelé vezető út. A meredek emelkedők meghódítása formálja az emberi jellemet, míg a természettel való érintkezés derűssé teszi a lelket.
2012. július 10.
Ha a forrást keresed, felfelé kell haladnod, az árral szemben. Keresd hát, kutasd, ne hátrálj meg, tudod, hogy itt kell lennie valahol – Hol vagy, forrás?... Hol vagy, forrás?
2012. július 11.
A fiatalokra gondolva, akikkel találkoztam, biztos vagyok abban, hogy nekik köszönhetően a világnak van jövője. Mire alapozom ezt a meggyőződésemet? Arra, hogy nagyon sok nemes lelkű, egészséges fiatalt látok, akik szerencsére aggódnak a felelőtlen liberalizmusra, a pazarlásra és az egyenlőtlenségekre épülő civilizáció korlátozottságai miatt.
2012. július 12.
Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi személy nem válhat dolgok, gazdasági rendszerek, a technikai civilizáció, a fogyasztói szemlélet, a könnyű sikerek rabjává. Az ember nem válhat saját, gyakran céltudatosan gerjesztett hajlamai és ösztönei rabjává sem. Ezzel a veszéllyel szemben védekezni kell. Az embernek képesnek kell lennie arra, hogy éljen saját szabadságával, és az igazi értékeket válassza. Ne engedjétek rabságba ejteni magatokat! Ne engedjétek, hogy elcsábítsanak benneteket holmi hamis értékek, féligazságok, csillogó délibábok, amelyektől később kiábrándultan csalódással, sebzetten, sőt talán magatok mögött egy összetört élettel fordultok majd el.
2012.július 13.
Az emberiségnek igen nagy szüksége van szabad és bátor fiatalok tanúságtételére, akik mernek az árral szemben haladni, merik erővel és lelkesedéssel hirdetni Istenbe, a mi Urunkba és Üdvözítőnkbe vetett hitüket.
2012. július 14.
Az emberi élet célja nem az anyagi javak gyűjtése, mivel léteznek más, sokkal értékesebb javak, amelyekért érdemes áldozatkészen harcolni; olyan javak, amelyek által az emberi személy nemesebbé válik és kapcsolatba kerül Istennel.
2012. július 15.
Az nem baj, hogy az ember jobban akar élni, de az már hiba, hogy a jobb életet olyan életstílusnak tulajdonítja, amely a birtoklásra, s nem a létezésre irányul; amikor többet akar birtokolni, nem azért teszi, hogy többé váljon, hanem azért, hogy az élvezet töltse be az életét. Ezért inkább olyan életstílust kell kialakítani, amelynek elemei az igaz, a szép és a jó keresése, valamint az emberekkel alkotott közösség a közös fejlődés érdekében.
A megvalósított testvéri élet önmagában is prófécia, egy olyan társadalomban, amelyben olykor anélkül, hogy tudnák, mélységes vágy él az emberekben egy határtalan testvériség után.
A földi érdekek és a lélek vágyai nem zárják ki egymást, ám szükséges azokat összhangba és egységbe hozni egymással.
Mennyire vágytam rá, hogy eljöhessek ide, és az Egyház nevében ünnepélyesen megerősítselek, Krakkó, szeretett városom: nem tévedtél abban, hogy Hedviget századok óta szentként tiszteled! Hálát adok az Isteni Gondviselésnek, hogy megadatott ez nekem – hogy megadatott nekem veletek együtt csodálni azt a személyt, aki krisztusi ragyogással tündöklik, és tanulni tőle, hogy mit jelent: „a legnagyobb a szeretet.”
A kinyilatkoztatás azt tanítja, hogy a jó és rossz megítélésének hatalma nem az emberé, hanem egyedül Istené.
Az ember csupán abban a mértékben valósítja meg önmagát, amennyire képes önmagával szemben követelményeket támasztani.
Az evangéliumi ifjú nem hallgatott Jézus hívó szavára, amikor Ő szeretettel rátekintett, és így szólt hozzá: „kövess Engem!”. Ez az ifjú azért nem követte Jézust, mert mint olvassuk, „nagy vagyona volt” (vö. Mk 10,21-22). Vágya, hogy megőrizhesse mindazt, amije volt, akadályozta őt. Az a vágy tehát, hogy valamije legyen, hogy minél többet birtokolhasson, megakadályozta abban, hogy ő maga „több legyen”.
Négy éve azt mondtam Jasna Górán: „Szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé, akkor is, ha mások nem állítanának!” A kényelmes élet minden csillogó délibábja ellenére fontos és szükséges, hogy követelményeket állítsatok önmagatok elé. Ez jelenti valójában azt, hogy „többek legyetek”.
Az evangélium követelményei kétségkívül magasak. Jól tudjuk, hogy Krisztus erre vonatkozóan soha nem áltatta tanítványait és hallgatóit.
Ne féljetek szentek lenni! Tegyétek az új évezredet a szentek korszakává!
Az életszentségre szóló hívást csak az imádás csöndjében lehet meghallani, és csak Isten végtelen transzcendenciája tudja kibontakoztatni.
Mindannyiunknak, hívőknek és nem hívőknek egyaránt meg kell tanulnunk a hallgatást, amely lehetővé teszi, hogy a másik megszólaljon, amikor és ahol akar, és azt is, hogy a kimondott szót megértsük.
Az evangélium mindig és mindenütt kihívást jelent az emberi gyengeséggel szemben. Viszont pontosan ebben a kihívásban rejtőzik az ereje. Az ember tudat alatt vágyik is az ilyen kihívásra, hiszen szükségét érzi, hogy felülmúlja önmagát. Az ember csak akkor lehet igazán ember, ha képes önmagát felülmúlni.
A keresztény erkölcs sokat követel. Néha olyan igényeket is támaszt, amelyeket – őszintén megvallva – magasnak találhatunk.
Igaz, hogy egyesek a keresztény erkölcsöt „terhesnek” tartják. Egyébként többé-kevésbé mindenki kísértést érez, hogy ilyennek minősítse, amikor akarata beleütközik annak igényeibe.
Néhányan közületek talán kísértést érezhetnek arra, hogy elmeneküljenek a felelősségvállalás terhe elől: az alkoholizmus és a kábítószerek csalóka világába, futó, házasságra, családalapításra nem irányuló kapcsolatokba, közömbösségbe, cinizmusba, sőt erőszakba. Óvakodjatok a világ csapáitól, amely arra törekszik, hogy kihasználja vagy eltorzítsa a boldogság és az élet értelmének keresésére irányuló vágyaitokat, erőfeszítéseiteket!
Kedves fiatal Barátaim, nagy veszélyt jelent számotokra a reklámok rossz befolyása. Ezek ugyanis az erőfeszítések kerülésére irányuló természetes emberi hajlamokat szítják, az ember vágyainak azonnali kielégítésére csábítanak, és emellett az általánossá váló fogyasztói társadalmi szemlélet azt diktálja, hogy önmaga megvalósítását mindenekelőtt az anyagi javak élvezetében, kihasználásában keresse.
A jó és rossz közötti harc az emberi életnek megpróbáltatás jelleget ad. Erkölcsi próbatétel ez, innen ered különös szépsége. Bizonyos mértékben a megpróbáltatás ad létüknek értelmet, ezen keresztül szólít fel bennünket Krisztus, hogy valósítsuk meg Isten Országát itt e földön.
A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…
Az embert nem lehet teljes mélységében megérteni Krisztus nélkül. Vagy még inkább: az ember Krisztus nélkül nem képes tejesen megérteni önmagát.
Vianney Szent Jánosban mindenekelőtt azt csodálom, ahogyan feltárta előttünk a szegényes emberi eszközökön keresztül működő kegyelem hatalmát. Ez az alázatos pap, aki több mint tíz órát gyóntatott naponta, miközben végtelenül szerényen táplálkozott, és alvásra mindössze néhány órát szánt, képes volt ebben a nehéz időszakban igazi lelki forradalmat előidézni Franciaországban, sőt nemcsak ott. Emberek ezrei jöttek Ars-ba és térdeltek gyóntatószékében. A 19. század elvilágiasodó és egyházellenes világában tanúságtételének szó szerint forradalmi jelentősége volt.
Minden ember szívében ott lakozik a vágy, hogy láthassa Istent. Az ember méltóságának legmélyebb vonása abban rejlik, hogy emberi hivatása alapján tekintete találkozhat Isten tekintetével. Ez a bensőséges találkozás átalakítja az ember egész életét. Ahhoz, hogy Jézust láthassuk, mindenekelőtt engednünk kell, hogy Ő ránk tekintsen.
Krisztus arcára szegezni tekintetünket, fölismerni a misztériumot emberségének mindennapos és fájdalmas útján, s végül meglátni az isteni ragyogást, amely véglegesen az Atya jobbján megdicsőült Föltámadottban nyilvánul meg – ez Krisztus minden tanítványának feladatat, tehát a miénk is.
Az, aki halálában annyira iszonyatosnak és csúfnak látszott, hogy az emberek eltakarták előle arcukat (vö. Iz 53,2-3), épp a kereszten nyilatkoztatja ki az Isteni Szeretet szépségének és erejének teljességét.
Az Istennel való eleven kapcsolat megnöveli az emberben élete egyediségének és értékének, valamint személyi méltóságának tudatát.
A Krisztussal való kapcsolatától megfosztott világ előbb vagy utóbb az ember ellen fordul. Ezt bizonyítja a történelem, napjaink történelme is. Ahol elvetik Istent, ott az embert is elvetik.
Megvédeni és segíteni az embert, minden embert: ez az evangélium hirdetésének elengedhetetlen feltétele.
Izrael törvénye szerint az igazságosság elsősorban a gyengék védelmezésében állt.
A szegénység minden formája kihívás a keresztény szeretet számára.
A tettekben megnyilvánuló szeretet kimondhatatlanul nagy erőt kölcsönöz a szavakkal kimondott szeretetnek.
Krisztus azt akarja, hogy Péter Utódaként tanúskodjam az egész világ előtt arról, miben mutatkozik meg korunk emberének nagysága – és nyomorúsága. Miben nyilvánul meg veresége, és miben győzelme. (Auschwitz 1979. jún.07.)
Ó. Mária, Édesanyánk, aki ismered az Egyház és a világ szenvedéseit és reményeit, segítsd gyermekeidet a mindennapi élet elkerülhetetlen próbatételei között! Eszközöld ki számunkra, hogy közös erőfeszítéseink által megakadályozhassuk a sötétség győzelmét a világosság fölött! Ó, Megváltásunk Hajnalcsillaga, Rád bízzuk utunkat az új évezred kezdetén, hogy a Te vezetésed alatt minden ember találjon rá Krisztusra, a világ Világosságára, a mi egyetlen Üdvözítőnkre, aki az Atyával és a Szentlélekkel uralkodik örökkön, örökké. Ámen.
Az ősi magyar egyház kedves fiai és leányai! Ismerem a megpróbáltatásokat, amelyekkel meg kellett küzdenetek az elmúlt negyven év folyamán. Ismerem azokat a nehézségeket, amelyek elsősorban Isten Népének egységét kezdték ki ebben az országban…
A magyar társadalom az átmeneti kor mély válságát éli át, erősen fenyegeti a szekularizmus veszélye is. Alapvető erkölcsi erényeket nemegyszer elhanyagolnak, vagy egyenesen nevetségessé tesznek.
A Magyarország és Európa előtt álló feladat nagyobb, mint mindaz, amit anyagi és kulturális erőinkkel megvalósíthatunk. Az imádság ezért életbevágóan fontos.
Bátran és türelmesen nézzetek szembe a mostani társadalmi átalakulás okozta nehézségekkel! Fedezzétek föl magyar és keresztény gyökereiteket, és minden lehetőt tegyetek meg a szebb jövő építéséért. Ne hátul kullogva rimánkodjatok azért, hogy befogadjanak benneteket, hanem úgy jelentkezzetek, mint akik a keresztény eredetű nagy európai hagyományt hordozzátok.
Az Isteni Gondviselés nagy ajándéka volt, hogy ezer évvel ezelőtt a magyar nemzet számára kiváló államférfit adott. Rátermettségét és bölcsesség felismerte Szilveszter pápa, amikor koronát adományozott neki. A korona elnyerését István nem kitüntetésnek, hanem szolgálatnak tekintette. Korának körülményei között mindig a rábízott közösség javát kereste.
„Öltsétek magatokra az új embert!” (vö. Ef 4,24), úgy, ahogy ezt ezer éve őseitek tették, amikor Szent István vezetésével megtértek a pogányságból! Jól ismeritek hazátok történelmét és tudjátok, mennyi veszély fenyegette hosszú történelme során. A nemes magyar nép, mindennel dacolva, hűséges maradt, mert a döntő pillanatokban, még a nagy tragédiák közepett is, sikerült megújulnia a hitben és a keresztény életben.
A történelem arra tanít bennünket, hogy azok az emberek és népek, melyek azt hitték, Isten nélkül is boldogulnak, mindig tragikusan tönkrementek.
Civilizációnk több szempontból is beteg és mély változásokat okoz az emberben. Miért van ez? Azért, mert társadalmunk elszakadt az ember teljes igazságától, attól az igazságtól, hogy a férfi és a nő személy.
A dolgok legmélyén a kultúra mély válsága húzódik meg, amely megkérdőjelezi a tudás és az etika alapjait, s egyre nehezebbé teszi az ember megértését, valamint kötelességeinek és jogainak világos felismerését.
Az erkölcsi rossz az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik.
A legnagyobb illúzió, amely a legsúlyosabb szerencsétlenséghez vezet, az az ámítás, amely szerint az élet Isten nélkül is élhető, a szabadság pedig elérhető az erkölcsi igazságok figyelembe vétele és személyes felelősségvállalás nélkül.
Nem szabad félni attól, hogy nevén nevezzük minden rossz elsődleges szerzőjét: a Gonoszt. Az általa alkalmazott taktika célja, hogy ne fedje fel önmagát – hogy a rossz, amit kezdettől fogva ő olt az emberbe, magából az emberből, az emberek, osztályok, nemzetek közötti rendszerekből táplálkozzék, hogy egyre inkább strukturális bűnné váljon, és ezáltal egyre nehezebbé váljon személyes bűnként való megragadása. Ezáltal az ember mintegy „felszabadítva” érezheti magát a bűn alól, miközben egyre inkább elmerül abban.
A rossz félelmetes erővel vonzza az embereket, olyannyira, hogy számos bűnös magatartásformát sikerült „normálisnak” vagy „elkerülhetetlennek” bélyegeztetnie. A rossz állandóan növekszik és pusztítja a lelkiismereteket. Az ember lelkiismerete így fokozatosan elveszíti tájékozódó és felismerő képességét.
Minden élet szenvedésben és fájdalomban születik. Ennek ellenére minden élet Isten ajándéka.
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés! Magyarországon a papok, a szerzetesek és a szerzetesnők száma, kevés, többek között a múlt rendszer megszorításai miatt. Sürgető ezért a hivatásébresztéssel foglalkozó lelkipásztori munka megújítása. Elengedhetetlen az is, hogy igénybe vegyétek komolyan képzett és apostoli buzgósággal eltelt világiak segítségét. Minden erőt latba kell vetni az Evangélium hirdetésére.
Bár életünkhöz szükségünk van anyagi javakra, az emberi boldogságot nem lehet merőben anyagi jólétre építeni.
Olyan nemzet fia vagyok, amely történelme során a legkegyetlenebb megpróbáltatásokat élte át, melyet szomszédai többször is halálra ítéltek – mégis életben maradt, és önmaga maradt!
A tudományok és technika fejlődése napjainkban csodálatos, ám egyúttal félelmetes lehetőséget is ad az ember kezébe.
…Az emberiség rendkívül megnövekedett technikai hatalma megköveteli a végső értékek megújított és nagyon pontos ismeretét. Ha a technikai eszközöket nem a puszta hasznosságot felülmúló célra rendeltség vezérli, nagyon hamar embertelenné, sőt az emberi nemet elpusztító erővé válhatnak.
Tudományos területen dolgozni elkötelezettséget jelent! Kötelezettséget jelent mindenek előtt arra, hogy az ember kiemelt figyelmet szenteljen saját emberségének fejlesztésére.
Nem lehet szilárd alapja egy társadalomnak, ha hirdeti ugyan az emberi személy méltóságának, az igazságosságnak és a békének az értékeit, ugyanakkor gyökeresen ellentmond neki azáltal, hogy elfogadja vagy eltűri az emberi élet – főleg a gyenge és kitaszított élet – megvetésének és megsértésének különböző formáit. Csak az élet tisztelete alapozhatja meg és biztosíthatja a társadalom legdrágább és legszükségesebb javait, mint amilyen a demokrácia és a béke.
Az Egyház életének jelen szakasza elsősorban tudatos, mély hitet követel, s feladataink tudatos vállalását
Az embernek, ha szíve mélyéig érteni akarja önmagát – s nemcsak futó pillantást vet önmagára, amellyel tökéletlenül, gyakran csak felszínesen, külsőleg megmutatkozó magyarázatokat és szabályokat vesz észre az életben –, Krisztushoz kell mérnie önmagát félelmeivel és kétségeivel, gyöngeségeivel és bűnösségével, életével és halálával együtt. Az embernek mindenestől, amije van, Krisztusba kell öltöznie; föl kell vennie és magáévá kell tennie a Megtestesülés és Megváltás teljes igazságát, hogy újra megtalálhassa önmagát. Ha ez a belső folyamat lejátszódik valakiben, az az ember nemcsak Isten imádásában termi gyümölcsét, hanem önmaga iránt is helyes csodálatra ébred.
Az emberiség válaszút előtt áll, ma sokkal inkább, mint bármikor a múltban. Ó, Szent Szűz, ma is csak és kizárólag a Te Fiad, Jézus lehet a mi üdvösségünk!
A technika és az orvostudomány bizonyára még soha nem tett nagyobb erőfeszítéseket azért, hogy az emberi életet megóvja a betegségtől, meghosszabbítsa és megmentse a haláltól. Ugyanakkor még egyetlen korszakban sem létezett oly sok hely és módszer az ember „legális” megalázására és megsemmisítésére, mint a mi időnkben.
Emlékszem, amikor a Redemptor hominis kezdetű első enciklikámat írtam, több mint húsz évvel ezelőtt, elmélkedéseimet mintegy végigkísérte a napjaink embere által átélt félelem kérdése. E félelem számos forrása közül az egyet külön is kiemeltem: az ember állandó fenyegetettséget érez saját alkotásai, saját kezének s különösen saját értelmének és akarati törekvéseinek művei részéről. Úgy tűnik, hogy ma, az új évezred kezdetén ez az érzés még erősebb. Túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy az, amit az ember a gondolkodás és a technika új lehetőségeinek köszönhetően létrehoz, egyfajta „elidegenedésen” megy át – ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben kicsúszik alkotói ellenőrzése alól, és szembefordul az emberrel.
Egyedül az igazságosságból születhet szabadság és béke. Csak ezekre az értékekre lehet emberhez méltó életet építeni. Nélkülük nem marad más, csak romok és a pusztulás.
A Szűzanya minden kegyhelye a béke és a kiengesztelődés helye.
A béke neve: igazságosság, szolidaritás és szeretet.
Az emberi ész képtelen kimeríteni a Szeretet kereszten megjelenő misztériumát; a kereszt ellenben meg tudja adni az észnek a végső választ, amit az keres.
A hit – benső fényének köszönhetően – teljes mélységében feltárhatja mindannak jelentését, ami a tudományos elemzés számára érthetetlennek, sőt egészen abszurdnak tűnik; ilyen például a halál,a szenvedés és a rossz.
Két megismerési rend létezik: az ész és a hit rendje. Amikor az ész és a hit látszólag szembekerül egymással, akkor minden bizonnyal vagy a kulturális tevékenység, vagy a hitből táplálkozó reflexió túllépte saját illetékességi körét, nem vette figyelembe saját módszere követelményeit.
Senki sem lehet közömbös tudásának igazsága iránt.
Vélemények elbűvölhetik az embert, de meg nem nyugtatják.
Különféle személyes érdekek elnyomhatják az igazságot. Az is előfordulhat, hogy az ember, alighogy elkezdi megismerni az igazságot, elkerüli, mert fél a követelményeitől. Ennek ellenére, még ha fut is előle, az igazság befolyásolja létezését. Soha nem alapozhatja ugyanis életét kétségre, bizonytalanságra vagy hazugságra; az ilyen életet állandóan szorongás és félelem fenyegetné. Így is meg lehet határozni az embert: igazságkereső lény.
„Effata, nyílj meg” (Mk 7,34) A szó, melyet Jézus a süketnéma meggyógyításakor mondott, ma felénk hangzik el; megindító szó, mély, szimbolikus jelentéssel, s arra hív, hogy nyíljunk meg a meghallásra és a tanúságtételre. Krisztus megnyitja az embert Isten és önmaga megismerésére. Az igazság számára nyitja meg Ő, aki az Igazság (vö. Jn 14,6), belülről érintve meg, és így belülről gyógyítja meg minden képességét.
Ha az ember lelkileg nem „süket és néma”, a gondolkodás, a tudomány és a tapasztalat minden mozdulata a Teremtőre emlékezteti, Isten utáni vágyat ébreszt szívében, amely vágy gyakran rejtett, esetleg elnyomott, de kiolthatatlan.
Istent a tiszta értelem felismerheti, jóllehet ez az ismeret nem teljesen megfelelő és szabatos.
Hogy miért viselkedik az ember, ez az értelmes lény, annyira értelmetlen oktalan módon? Ez izgalmas alapkérdés, érdekfeszítő etikai és antropológiai létprobléma. Egyúttal ősrégi kérdés is! Azt hiszem, hogy a világirodalom jó része ezzel foglalkozik.
Úgy az állam, mint az Egyház erejének forrása a nemzet alapos képzettsége és iskolázottsága; az állam jólétéhez, önállóságához valamint nemzetközi elismeréséhez a jól működő egyetemeken keresztül vezet az út.
A hitoktatás az Egyház küldetésének abszolút elsőrangú feladata. Az Egyház szentelje energiái legjavát a hitoktatás ügyének!
Minden új nemzedéknek új apostolokra van szüksége.
Az a hitoktatói tevékenység, amely a családon belül folyik, egészen kivételes lehetőségekkel rendelkezik, és semmi egyéb nem helyettesítheti.
Aki hitoktatást végez, akármilyen beosztása legyen is az Egyházban, gondosan törekedjék arra, hogy tanításával és magatartásával Krisztus életét és tanítását adja tovább. Nehogy azok szívét és lelkét, akiket tanít, magához láncolja, vagy saját véleménye és lelki adottságai szerint alakítsa őket. Főleg pedig attól óvakodjék, hogy saját véleményét és gondolatait úgy adja másoknak, mintha ezzel Krisztus tanítását és életét közölné. Aki joggal nevezi magát hitoktatónak, soha nem teheti meg, hogy saját ízlése szerint válogasson a hitletétemény anyagában, maga ítéljen fontosnak és tanítson bizonyos dolgokat, másokat pedig, mint jelentékteleneket kihagyjon a tanításból.
Tévedés azt gondolni, hogy a gyönge értelemmel szemben, a hitnek hatalmas meggyőző ereje van; épp ellenkezőleg, az a veszély fenyegeti, hogy mítosszá, illetve babonává torzul.
„Isten Szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál” (Zsid 4,1). Ez a Szó ragyog minden kor embere számára, mint világosság az élet sötétségében. Tegyetek meg mindent, hogy a Szentírás eljusson mindenki kezébe, még ha ez komoly erőfeszítést és áldozatot követel is!