2011. május 27., péntek

Határokon átívelő zarándokút születik

A Határon Átnyúló Együttműködési Programban, a „Szent Erzsébet útján a Rákócziak földjén” című program keretében épült ki Sárospatak és Kassa között a gyalogosan végigjárható Szent Erzsébet Út, melynek nyitózarándoklata június 13-án, a pünkösdhétfői szentmisét követően indul, érseki áldással. Ezzel hivatalosan is megnyílik a Sárospatakot Kassával összekötő 120 kilométeres, gyalogosan végigjárható, jelzett zarándok- és turistaút.
„Ha te velem akarsz lenni,
akkor én is veled akarok lenni…”
A „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretében új kulturális és turisztikai kapocs születik 2011 júniusában az észak-magyarországi régióban a két ország közt. A sárospataki Szent Erzsébet Út Alapítvány és a kassai Gótikus Utak Gyöngye Alapítvány pályázati forrásokból arra vállalkozott, hogy a Szent Erzsébet Zarándokúttal köti össze a két várost.
A program két éve kezdődött, s most annak lezárásként 2011. június 1-jén zárókonferenciára kerül sor a sárospataki Szent Erzsébet Házban. A konferencia lehetőséget ad, hogy a két alapítvány munkatársai bemutassák a projekt keretében végzett munka eredményeit. Saját turistajelzést (lásd fent) kapott egy, a Zempléni-hegységen keresztül gyalogosan végigjárható út Sárospatak és Kassa között. Az útvonal az alábbi településeket érinti: Bodrogolaszi – Komlóska – Erdőhorváti – Regéc – Telkibánya – Füzér - Alsó-mislye (Nižná Myšľa) - Koksó Baksa (Kokšov-Bakša). A rózsa jelét követve a településeken és az erdőben útitáblák is tájékoztatják a Szent Erzsébet Úton járókat. A zarándokokat négy nyelven kiadott útikönyv segíti, amely a térképeken kívül leírásokat tartalmaz az adott települések természeti és épített örökségéről, Szent Erzsébetről és a hozzá kapcsolódó emlékekről.
Az úthoz és a zarándoklatokhoz kapcsolódó információk  megtalálhatóak a Szent Erzsébet Út honlapján. A zarándokút ünnepélyes megnyitása június 13-án, pünkösdhétfőn lesz, amikor a sárospataki bazilikában, a kassai és egri érsekek által Szent Erzsébet tiszteletére bemutatott szentmise és az ereklyés körmenet után az érsekek áldásával elindul a nyitózarándoklat.
A június elsejei konferencia előadói között lesznek a magyar és szlovák illetékes minisztériumok munkatársai, Borsod-Abaúj-Zemplén és Kassa Megye vezető tisztviselői, a régió országgyűlési képviselője, Sárospatak és Kassa települések polgármesterei, valamint turisztikai szakemberek. Témája lesz a vallás szerepe a turizmusfejlesztésben, a határon átnyúló együttműködési program eddigi eredményeinek ismertetése Szlovákiában és Magyarországon, valamint a következő évek pályázati lehetőségei. Szó lesz még a régióban található tematikus utakról. A konferenciát két német vendég előadása zárja: Gerald Jaksche, a Wartburg-Marburg közötti Erzsébet Utat építő szervezet tagja; Rolf Damm a 2007-es jubileumi évben gyalog tette meg a Wartburgtól Sárospatakig tartó utat, felvázolva ezzel a következő évek feladatát: az Európai Kulturális Utak szervezet keretében megvalósítandó nemzetközi Szent Erzsébet Utat.
Szent Erzsébet Út Alapítvány/Magyar Kurír

Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az áldás

Ezt az üzenetet Isten egy választottján keresztül kaptuk, akinek az égiek az Anna Terézia nevet adták. A név arra utal, hogy úgy szereti a Szűzanyát, ahogyan édesanyja, Szent Anna szerette. A Terézia név pedig Avilai Szent Terézre utal, akihez hasonlóan ő is sok kegyelmet kapott élete során. Egy idő óta naponta kap üzeneteket szentektől, mennyben lévő üdvözült lelkektől, a Szűzanyától és a Szentháromság személyeitől. Ezek az üzenetek elsősorban az engesztelőknek szólnak. De minden keresztény gyümölcsözően olvashatja őket, hiszen az engesztelők Jézussal, az Ő szívének szándékaival egyesülten munkálkodnak azon, amely Jézus számára a legfontosabb, a lelkek üdvösségén, a Jézussal való egyesülésen, hogy minden keresztény  elmondhassa Pál apostollal, hogy "élek, de már nem én, hanem Jézus él énbennem."
Anna Terézián keresztül kaptuk a következő felszólításokat is: http://engeszteles.bocsajozsef.hu/imaszandekok/ima-az-engesztelk-egysegeert-20110218
Kedveseim, a Szentháromság rendkívüli áldása kísérje napjaitokat! Az áldással mindig erő érkezik hozzátok Istentől. Az áldás olyan hatalom, mely arra tesz képessé, hogy megmaradjatok a kegyelemben, hogy ne veszítsétek el lelketek éberségét és örömét. Az áldáshoz küldetés is társul. Elvinni a küldőtől a kegyelmeket, és továbbadni, vagyis közvetíteni minden nyitott lélek felé. Az áldás belemerít titeket a Szentháromságba egészen. Boldog az az ember, akit az Úr áldásával meglátogat, mert benne új élet fakad a kegyelmek továbbadására. Így válik Isten áldása hatékony eszközzé rajtatok. Legyetek mindig nyitottak az áldás befogadására!
2011.05.04.                                                                         Anna Terézia


Isten akaratának a felismerése

Kedveseim, találjatok megnyugvást mindennapi élethelyzeteitek során! Semmit se tegyetek a Szentháromság akarata ellenére! Vizsgáljatok meg mindent, és azután döntsetek arról, mi a helyes és követésre méltó! Lelketek azonnal megbékél, ha jó úton jártok, ha azonban nyugtalanok maradtok és elveszítitek türelmeteket, az nem vezet el benneteket a biztonságos mezőkre. Figyeljétek meg, mi az, ami eltérít és kizökkent, mi az, ami miatt képtelenek vagytok felülemelkedni egy-egy nehéz helyzeten, és azokat a pontokat nagy bátorsággal és Istenbe vetett bizalommal javítsátok ki! Amennyiben képtelenek vagytok erre, akkor se essetek kétségbe, csak adjátok át Istennek, és Ő átformálja lelketekben.
2011.05.06.                                                                              Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/isten-akaratanak-a-felismerese

A szabadság útja

Kedveseim, váljatok szabaddá mindentől, különösen saját terheitektől, azoktól a korlátaitoktól, melyek lenyomnak benneteket! Jöjjetek Jézus Szent Szívéhez, és tegyétek le nehézségeiteket és a sértéseket, amelyeket másoknak okoztatok! A Szentháromságnak mindezekre gondja van, csak nagy bizalommal adjátok át neki! Megbocsátó szeretetével átjárja szorongásaitokat és magához emelve felmelegíti elhidegült lelketeket. Higgyétek, egyedül Isten művelheti bennetek ezt a magával ragadó nagy csodát. Ne keményítsétek meg szíveteket, inkább engedjétek, hogy kiégessen belőletek minden felesleges salakot! Bátran lépkedjetek ezen az úton!
2011.05.08                                                 Anna Terézia
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/a-szabadsag-utja


Isten tervei

Kedveseim, bizakodjatok, hogy minden, ami kilátástalannak tűnik is, meg fog valósulni Isten terve szerint életetekben. Ha semmit sem láttok előre abból, ami beteljesülőben van, akkor se csüggedjetek, mert nem úgy történnek az események, ahogyan azt elképzeltétek. Sokkal összetettebb minden, de mégis nagyon egyszerűen fog végbemenni. Ezért ne töprengjetek azon, hogy hogyan kezeljétek a változásokat! Ti csak mindent azonnal tegyetek le a Szentháromság elé és ne kételkedjetek! Így haladjatok előre bátran!
2011.05.10.                                        Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/isten-tervei


Önmagunk kiüresítése

Kedveseim, ne engedjétek, hogy kizökkentsenek a nehézségek, melyeket komoly teherként éltek meg! Tegyétek le a Szentháromság kezébe! Szabaduljatok meg még az emlékképektől is, és mondjatok ellen minden nyomasztó érzésnek! Ne ragaszkodjatok még a legboldogabb pillanatokhoz sem, mert azok is csak időlegesen a tiétek! Mindent adjatok át, hogy kiüresedett legyen edényetek! Akkor Isten megtölti bensőtöket és gazdagon megajándékoz kegyelmeivel. Gyűjtsetek minél több kincset, és eszközként használjátok azokat a lelkek megmentésére!
2011.05.26.                                              Anna Terézia

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/oenmagunk-kiueresitese

2011. május 26., csütörtök

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Köszönetet mondok mindazoknak,  akik Szent Igéim terjesztésében segítenek

2011. május 25. csütörtök, 16:00
Most azért jövök, hogy bátorítsam mindazokat a követőimet,  akik felismerték valódi Hangomat és nagylelkűségük által, óriási munkájukkal válaszoltak. Mindazoknak köszönetet mondok,  akik önszántukból időt szánnak üzeneteimre, elősegítik és terjesztik azokat. Ti, értékes gyermekeim, ezekben az időkben,  nagy örömmel töltitek el bánatos Szívemet. Ti, gyermekeim, merészek és bátrak vagytok és el vagytok telve a Szentlélek ajándékával. Jóhiszeműségetek és időtök ajándéka. Számomra és hűséges szeretetetek az Igazság iránt, az Új Paradicsomban,  amelyet megígértem gyermekeimnek,  sok kegyelmet fog teremni.
Kezeteket fogom vezetni, ezalatt a Szent Munka alatt és érezni fogjátok szeretetemet. Sohase féljetek  hirdetni Igéimet,  mert azoknak,  akik ezeket az üzeneteket terjesztik  minden kis erőfeszítése meg lesz jutalmazva.
Menjetek most, értékes, jóhiszemű követőim. Terjesszétek Szent Igéimet és segítsétek azokat a testvéreiteket,  akiknek vezetésre van szükségük.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus


Figyelmeztető üzenet a világ vezetőinek

2011. május 25. csütörtök, 22:00
Leányom,  forrongnak a világ országai a nyugtalanságtól és a gyűlölettől, amelyet az emberek egymás iránt mutatnak, és a bekövetkezendő természeti katasztrófák miatt is. A természet váratlanul kitör bilincseiből, figyelmen kívül hagyva az emberek arrogáns magabiztosságát,  hogy megmutassa nekik, hogy ők képtelenek mindent uralni.
Az embernek sok leckét kellett megtanulnia. A vezető beosztásban lévők állandó erőfeszítése,  hogy minél magasabb szintre kerüljenek, kihatással van az egyszerű emberre,  aki a kormány vezetőire kell, hogy hagyatkozzon, hogy azok törődjenek szükségleteivel. Abban az egyben mutatkozik meg  a valódi segítség, mert erre szüksége van az embernek,   hogy annak a bizonyos beosztásban levő vezetőnek, van –e  igaz szeretet szívében embertársai iránt. Sajnos,  a kapzsiság és a hatalomvágy azt mutatják,  hogy sok világvezetőnek valójában másak a szándékai.
Isten,  az Atya nem fogja tovább bűnös tetteiteket eltűrni…
Figyelmeztetésem ezeknek a vezetőknek, legyenek bárhol és bárkik a világban,  a következő: ha igazságtalanul fájdalmat és nélkülözést okoztok embertársaitoknak, akkor Atyám keze hamar le fog azokra az országokra és helységekre sújtani,  ahol éltek. Bűnös tetteiteket nem fogja tovább eltűrni. Rejtőzzetek el,  ha azt akarjátok,  de ennek semmi értelme. Romboló fegyvereitek meg lesznek semmisítve. Az a bánásmód, ahogyan embertársaitokkal bántok, olyan helyzetet fog teremteni, amiért Istennek az Örök Atyának felelni fogtok,  ha tetszik nektek, ha nem. Felelősségetek legyen erkölcsös, mert végül is cselekedeteitek után lesztek megítélve.
Vezessétek embertársaitokat szeretettel, méltósággal és tisztelettel, fizikai és erkölcsi jólétükre való tekintettel.  Ha elvonjátok embertársaitok vallási jogait,  vagy bármilyen diktatúra alá helyezitek őket, ami arra kényszeríti őket,  hogy a politikai egység nevében ne tudják vallásukat gyakorolni,  akkor ti el lesztek veszve. Nemcsak tetteitekért fogtok felelni, hanem az ítélet is szigorú lesz fölöttetek. Egyesek közületek,  akik embertársaiknak Isten, az Örök Atya nevében, hűséget esküdtek, mégis igazságtalan, új törvényeket vezetnek be, amelyek által megvonják jogaitokat,  hogy élelmiszerhez, vagy lakáshoz jussatok, vagy elveszik a vallási szabadságotokat, nekik Isten haragjával és lesújtó kezével kell szembe nézniük.
A világ most szenved, mert országaiban diktatúra uralkodik, és mégsem azokon a helyeken, ahol ti azt feltételeznétek, hogy ez a helyzet. A világ a pénzügyi nehézségek miatt is szenved, amely a kiszolgáltatottakat még gyengébbé teszi. Azt mondom most azoknak a vezetőknek,  akiknek még van egy kis keresztény együttérzésük: harcoljatok azért a jogért,  hogy engedjék, hogy tanításaim befolyásolhassák döntéseiteket,  amelyeknek közvetlen hatása lesz Gyermekeimre szerte a világon.
Mindazok,  akik hatalmuk erejével több országot elnyomnak azáltal, hogy az emberiséget ellenőrzés alatt tartják – ami nemzetről – nemzetre kihatással lesz, és ami nélkülözéshez vezet - , tudatában annak,  hogy cselekedeteik meg lesznek büntetve. Az Isten,  az Örök Atya eddig türelmes volt,  abban a reményben,  hogy fel fogjátok ismerni azt,  hogy milyen haszontalan úton jártok. Ehelyett törtettetek, mint egy Elit Csoport,  aki magát fontosabbnak tartja a többi emberi fajtánál. Figyelmeztetlek benneteket, cselekedeteitek katasztrófában fognak végződni. A gazdagságtól, az uralkodástól és a kapzsiságtól való függőségetek, nemcsak meztelenül és megsebzetten hagy majd hátra benneteket, hanem sokkal rosszabb állapotba fogtok kerülni azoknál,  akiket a hatalom visszaélésével meggyaláztatok.
Eljött a harc ideje,  hogy a világ megszabadulhasson a gonosztól és a sátán uralkodásától. Isten, az Örök Atya most azon van, hogy felébresszen benneteket, ezért eloldja a katasztrófák – a  temérdek földrengés, a cunamik és az árvizek – kötelékét. A világi és vallási vezetők megdöntésére, valamint az ellenőrző intézkedések, – beleértve a globális pénznem – bevezetésére irányuló összeesküvésetek, nem lesznek figyelmen kívül hagyva. Mivel ti,  tanúi vagytok (ezeknek) a most kibontakozó eseményeknek,  lehetetlen lesz számotokra ezeket figyelmen kívül hagyni. Ezek az események megtörik vak hatalomvágyatokat. Rá fogtok ébredni arra, hogy tévúton jártok. És amikor mindez megtörténik, én ott leszek és várni fogok. Rohanni fogtok Hozzám, de nemcsak azért,  hogy bocsánatot kérjetek, hanem,  hogy szeretetetekkel elégtételt adjatok Nekem. Ti pedig gyermekeim,  akiknek alapjában mély szeretet van szívében Irántam, legyetek az Én legnagyobb reménységem a gonosz és a világban most jelen levő igazságtalan politikai romlottság leküzdésében. Imádkozzatok azért a segítség kegyelemért,  hogy visszatérhessetek Hozzám.
Olyan klímakatasztrófák, aminek Noé napjai óta, senki sem volt még tanúja
Úgy, mint azt már megmondtam, a világ katasztrófáinak enyhítésében az ima fog segíteni, mert most olyan sorozatos katasztrófák lesznek a világon, amelyek az éghajlatváltozással hozhatók összefüggésbe,  és amiben az emberiségnek még nem volt része Noé napjai óta. A világ,  mint ahogyan ismeritek, szenvedni fog,  attól a sok és hirtelen eseménytől,  amelyek be fognak következni,  és ezek majd  káoszt és összezavarodottságot  fognak okozni.
Miért hagytátok,  hogy mindez megtörténjen? Azokhoz szólok, akiknek óriási politikai és pénzügyi befolyásuk van, és akiknek tudomásuk van arról, hogy mi történik a zárt ajtók mögött. Ez az utolsó esélyetek, - amelyet szeretetből és az emberek iránti együttérzésemből adok – arra, hogy megtérjetek és befejezzétek gonosz útjaitokat, amelyen jártok. Különben szembe kell néznetek a következményekkel.
A ti Igazságos Bírótok, Jézus Krisztus,  az Irgalom Királya

2011. május 25., szerda

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. május 25.

2011. május 25.

 
"Drága Gyermekek! Ma mindnyájatokért imádkozom, akik a megtérés kegyelmét kéritek. Kopogtattok szívem ajtaján, de remény és imádság nélkül, a bűnben, és az Istennel való kiengesztelődés szentsége nélkül. Hagyjátok el a bűnt, és döntsetek, gyermekek, a szentség mellett. Csak így tudok segíteni nektek, meghallgatni imáitokat és közbenjárni értetek a Mindenhatónál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Ha az imádkozás nehezetekre esik…

2011. május 24. kedd, 18:00
Szeretett leányom, ma boldog vagyok,  hogy ez a sok munka el lett végezve, mert munkád által Szent Igéimet hirdeted. Nem szabad arra gondolnod,  hogy nem teszel eleget ennek a munkának, csak azért, mert egy csomó ember visszautasítja ezeket az üzeneteket. Azok, gyermekeim,  akik most nem fogadják el Igéimet,  majd idővel meg fogják ezt tenni. Akkor éhezni fognak arra,  hogy meghallhassák Hangomat.
Most csak Rám koncentrálj. Ne hagyd,  hogy félrevezessenek téged azok,  akik gúnyt űznek ezekből az üzenetekből. Sohase légy bátortalan,  mert azok, akik most meghallgatják Igéimet Irántam való szeretetből valóban terjeszteni fogják az Igazságot másoknak is.
A megtérés egy nagy kihívás, egy olyan világban, ahol vakok az emberek az Örök Élet Igazságával szemben. Fontos a kitartás,  mert a Szentlélek segítségével,  akinek az ereje most mindenütt a világban megtalálható, vissza fognak térni gyermekeim Hozzám. De nem mind.  Azoknak, akik a mesterséges kényelmet előnyben részesítik, amit a csaló ajánl fel nekik,  azt mondom,  hogy nekik nagyon nehéz lesz  feladni ezt az életet, amit most élnek.
Imádkozzatok most családjaitok minden tagjáért és minden barátaitokért,  hogy a Nagyfigyelmeztetéskor, Irántam való szeretetetek által,  mindannyiatokat egyesíteni tudjam. Ha  ezt az eseményt, úgy fogadjátok el, hogy ez valójában a szabadsághoz vezető út,  akkor meg lesztek jutalmazva Irgalmasságom által.
Imádkozni nem egyszerű
Az imádkozás sok gyermekem számára nem egyszerű dolog,  főleg azoknak,  akik állandóan a hosszú imákat ismételik,  mert unalmasnak találják. Ha valóban ilyen módon imádkoztok és harcoltok,  akkor üljetek le nyugodtan és teljes csendben próbáljátok Velem felvenni a kapcsolatot. Egyszerűen gondoljatok a Földi életemre,  idézzétek fel azt az időt,  amit a Földön töltöttem el és gondoljatok Szeretetem tanításaira,  amelyet mindannyiatoknak adtam. Ez elég is. Hagyjátok,  hogy megnyugodjon lelketek és Èn majd szemlélődésetekkor mellétek ülök. Mindenkivel együtt megyek sétálni. Jelen vagyok a nap minden percében, mindegy, hogy éppen akkor mit csináltok.  Sohasem vagyok távol tőletek. Ne feledjétek,  hogy az életben Én vagyok a mankótok. Támaszkodjatok Rám.  Őszintén kérjétek támogatásomat és meg fogom hallgatni hívásotokat,  amint azok Szent Akaratomnak is megfelelnek. De bármikor is kértek arra a szívességre,  hogy mértéktelen, felesleges világi javakat adományozzak nektek, ezt sohasem fogom megadni. Sohasem tudnálak benneteket olyasmivel megajándékozni,  amiről tudom, hogy lelketek kárára válna. Ajándékaimat azért adom nektek,  hogy azok közelebb hozzanak Szent Szívemhez benneteket,  mert ha ez megtörténik, akkor már semmi másra sem lesz szükségetek.
A ti szerető és odaadó Megváltótok,
Jézus Krisztus
Menekülés a pokolból halálközeli élmények
Engesztelők Első Országos Találkozója Vác, Szent Anna Piarista Templom 2011.05.21.
Szentségimádás alatt
Jézus:
„Szeretett gyermekeim! Nagy örömömet lelem lelketekben, hogy a mai napot Velem töltitek ezen a helyen. Rengeteg kegyelmet készítettem számotokra. Szentlelkem mindvégig jelen lesz köztetek és megosztja veletek gazdagságát, mely abban fog megnyilvánulni, hogy szíveteket lángra gyújtja és a kegyelmekkel elárasztja lelketeket. Ó gyermekeim, mérhetetlenül boldog vagyok és gyönyörködöm mindnyájatokban, mint szeretett teremtményeimben az Oltáriszentségből. Jöjjetek Hozzám! Én boldogan meghallgatom kéréseiteket. Ha nagy lelki fájdalmatok van, átölellek titeket és Szent Szívemre szorítalak titeket. Az egész Szentháromság és Édesanyám körbe öleljük ezt a szép helyet, melyből egy idő múlva zarándokhely lesz. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Szűzanya:
„Drága kicsinyeim! Értelmetekkel nem lennétek képesek felfogni, ami a mai napon történik. Az egész Mennyország körülvesz titeket. Gazdag kegyelmekben van részetek e szent engesztelési ünnepen. Tudjátok, ma az egész pokol megremeg. Az engesztelés hatalmas karizmájának köszönhetően milliónyi lélek kiszabadul a gonosz karmaiból. Akik haldoklanak, azok megkapják Szent Fiamtól a bűnbánat kegyelmét. Akik bűnben élnek, azok a Szentlélek által rádöbbennek, mekkorát is vétettek azzal, hogy elhagyták Istent. Akiket megszállt az ellenség, azoknak a szenvedését enyhíti Atyám. Akik káromolnak Minket, azokban a Szentlélek felébreszti bűneik súlyosságának a tudatát. Akik a tisztítótűz középső és felső fokozatán vannak, kiszabadulnak, és a mennybe kerülnek. Akik pedig a tisztítótűz legmélyén tartózkodnak, azoknak Atyám végtelen nagy szeretetében és irgalmában enyhíti szenvedéseit úgy, hogy egy fokozattal feljebb kerülnek. Ó gyermekeim, imáitok minden lélekre kiáradnak. Mi, Égiek pedig szétosztjuk a kegyelmeket azok között, akiknek nagy szükségük van rá. Engeszteljetek továbbra is állhatatosan! Higgyétek el, a ti imáitok által fog megmenekülni az egész világ. Jutalmatok az Örök Üdvösség lesz. Ne feledjétek, legyetek szentek, miképpen a Szentháromság is szent. Erre áldalak meg titeket édesanyai szeretetemben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Ezután láttam, hogy Szent Faustyna nővér, Szent Pio atya, és Assisi Szent Ferenc letérdelt az Oltáriszentség előtt és együtt imádkoztak. Imájuk hatására az Eukarisztiából fénysugarak áradtak ki, és a kegyelmek folyamatosan fényes esőként záporoztak ránk. Majd Jézus a bejárati ajtó elé egy aranykaput helyezett, amin nem tudott át jönni a gonosz lélek és mindnyájunkat egy hatalmas fényburok vett körül.
Faustyna nővér:
„Gyermekeim, nézzetek Jézusra, aki most a kereszten van és rátok figyel. Oly sokat szenved értetek, de mindvégig kitart a Mennyei Atya akarata mellett. Mert tudja, hogy ez a ti mentsváratok. Legyetek hálásak! Legyetek buzgóak! Az ima összehoz mindenkit és a végén, a Szentháromsággal szövetséget kötve, örök egység, béke és szeretet árad e világra. Imádkozom veletek a lelkekért! Bízzatok Jézusban, mert Ő is bízik bennetek! Ti vagytok számára az utolsó remény. Kérjétek a Szűzanyát, hogy borítson be titeket édesanyai palástjával, mert ez lesz a ti védelmetek a gonosz lélek ellen, aki mindig köztetek van, és azt várja, mikor adjátok lelketeket az ő kezébe!”
Pio atya:
„Gyermekeim, engeszteljetek kitartóan! Jézus szeretettel megváltott titeket. Viszonozzátok hát szereteteket úgy, hogy minden egyes nap, reggel és este, megköszönitek Neki, hogy életet adott nektek és lehetőséget arra, hogy beléphessetek a Mennyországba. Faustya nővérrel együtt én is imádkozom értetek, hogy a gonosz sose tudjon eltántorítani titeket Istentől, aki végtelenül jóságos és türelmes hozzátok. Figyeljétek a Szűzanyát! Ő mutatja nektek azt, hogy hogyan kell úgy élni, hogy teljesen át tudjátok adni magatokat az Úrnak. Ó, ha tudnátok, mennyire szeret titeket a Szűzanya! Boldogságotokban csak leborulnátok a Mennyei Atya előtt, hogy megköszönjétek Neki, hogy van édesanyátok. Van, aki aggódik lelketek sorsáért és minden áron segíteni akar rajtatok. Örüljetek és mosolyogjatok, miképpen a Szűzanya is, aki itt van köztetek és vigyáz rátok. Megáldom földi küldetéseteket, hogy mindvégig ki tudjatok tartani Isten mellett az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Assisi Szent Ferenc:
„Testvéreim, nézzetek magatok köré! Mindent, ami körülvesz titeket, Isten szeretetének és végtelen nagy jóságának köszönhettek. Szeressetek, mert Jézus is szereti az egész világot, még a bűnösöket is. A növényeket, az állatokat, egyszóval mindent. Mikor láttok egy szegény, koldus vagy beteg embert, úgy tekintsetek rájuk, mint magára Krisztusra, aki azt várja tőletek, hogy szeressétek felebarátaitokat úgy, mint önmagatokat. Jézus bennetek él, általatok szól és általatok cselekszik. Ne feledjétek, mindnyájan eszközök vagytok Isten kezében, aki különböző feladatot bízott rátok! Kövessétek Isten Szent Fiát és tegyétek azt, amire kér titeket! Legyetek engedelmesek! Mert Jézus is engedelmes volt mindhalálig. A Szentlélek növeli bennetek az erényeket. Adjátok át magatokat teljesen az Úrnak! Így tudtok majd üdvözülni. A Szűzanya és a teljes Szentháromság áldása legyen rajtatok! Veletek együtt imádkozom szüntelen, hogy békében élhessetek és eljöjjön az Újvilág, ahol nincs többé bűn, csak szeretet.”
Boldog II. János Pál pápa:
„Gyermekeim, szüntelenül jelen vagyok köztetek Égi Édesanyámmal, aki nagyon boldog, hogy eljöttetek Szent Fiához. Ha látnátok, mi történik körülöttetek, annak boldogságát nem bírnátok elviselni, azon nyomban meghalnátok. Mialatt imádkoztok, szüntelenül égi zápor zúdul le a mennyből a lelketekbe. Ez mind-mind csupa kegyelem. Totus tuus! Teljesen a Tiéd! E naptól kezdve ez legyen a ti jelmondatotok is. Isten Szent Tervében áll, hogy mindnyájan az Ő gyermekei legyetek. Bízzátok magatokat a Szűzanyára, fussatok az Ő oltalma alá, Ő megmutatja nektek, hogyan kell szentül élni.”
A szentmise elején
Látomásban a Mennyei Atya tárt karokkal és mosolyogva köszöntött minket.
Uram irgalmazz alatt
Látomásban láttam a Földet, melyen egy kicsi fényes pont volt. Ebből a pontból egy hatalmas fénysugár lett, mely szétáradt a világűrbe is. Majd ebből a fényből kilépett a Mennyei Atya és átölelte az egész világot.
Szentháromság:
„Ma kiárasztjuk végtelen nagy irgalmunkat az egész világra. Így minden megbánt és meggyónt vétketeket megbocsátottuk és meghívtunk titeket a Mennybe vezető útra.”
Dicsőség alatt
Látomásban a teljes Szentháromság körbe ölelt minket és piros rózsák záporoztak le ránk.
Evangélium előtt
Látomásban a Mennyei Atya kinyitotta a Szentírást és mindnyájan, mint kicsi emberek rajta álltunk.
Mennyei Atya:
„Azt akarom, hogy testestül-lelkestül egyesüljetek Velem, Szent Fiammal és Szentlelkemmel! Hirdessétek a szeretet üzenetét!”
Evangélium után:
Látomásban a négy evangélista szólt hozzánk külön-külön.
Szent János:
„Szeretett testvéreim! Boldogok lehettek, mert ti alkotjátok azt a népet, akiben a Szentháromság nagy örömét leli. Kövessétek Krisztust! Mert Ő valóban Isten Fia, akit a Mennyei Atya küldött le hozzátok, hogy általa örökké élhessetek. Az utolsó vacsorán így szólt Jézus: „Vegyétek és egyétek, mert ez az Én Testem, mely értetek adatik.” Szent Testével megváltott titeket Krisztus, az élő Isten Fia. Majd így szólt: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, amely értetek, és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” Krisztus Szent Vérével megtisztított titeket a bűnöktől, megszabadít a gonosztól. Legyetek hálásak örökre a Szentháromságnak! Mert ha Ők nem tekintettek volna reátok az égből, akkor örökre elvesznétek. Az Úr áldása legyen rajtatok testvéreim.”
Szent Lukács:
„Sose feledjétek! Aki keres, az talál. Ti megtaláltátok Krisztust és Vele együtt boldogságotokat is. A Szentlélek irányítsa gondolataitokat, szavaitokat és cselekedeteket.”
Szent Márk:
„Testvéreim! Legyetek egyek, miképpen a Szentháromság is egy.”
Szent Máté:
„Hirdessétek az emberek között: Jézus szeret titeket és megváltása által megmenekültetek!”
Áldozás alatt:
A Vatikán felett Jézus szent Szíve volt látható, amelyet nem tövisek, hanem virágkszorú övezett, amelyen a virágok az engesztelők voltak. A mi imáink által fénysugarak áradtak az egész Egyházra. A Szentlélek fehér galambként Jézus Szent Szíve fölött lebegett, belőle fehér lángnyelvek áradtak a Szentatyára és az egész Egyházra. Jézus azt mondta: „általatok újítom meg Egyházamat”.
A szentmise végén
Látomásban a Mennyei Atya fehér ruhában, fehér csillogó övvel a derekán és fehér csillogó palásttal a hátán és koronával a fején állt előttünk. Jobb kezében egy pásztorbotot, hóna alatt pedig a Földünket tartotta. Bal kezével megáldott minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
                                                                                              Mária Magdolna


A Szűzanya üzenete Medjugorjéból Mária Julianna által

Medjugorjéban az esti rózsafüzér közben 3/4 7-kor megjelenik a Szűzanya. Ilyenkor mindig csend van.

2011. május 18-án ezt mondta nekem: "Ez az utolsó kegyelmi időszak. A világ egy nagy pusztulás előestéjén áll. Imádkozzatok! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Amíg még időt kaptok rá. Éljetek szeretetben, mert csak ez az egy számít. Megáldalak téged különleges Istenanyai áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében."

2011. május 24., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Miért ilyen úton szólok a világhoz?

2011. május 23. hétfő, 9:45
Szeretett leányom, itt az ideje, hogy szent üzeneteimet megvilágosítsam nektek, és biztosítani tudjam azt, hogy az a sok bűnös lélek az egész világon megszívlelhesse ezeket.
Ne essetek tévedésbe, ezek az üzenetek azért adattak a világnak, hogy segítségetekre legyen megmentésetekben, és minden gyermekem megmentésében, beleértve azokat is, akik más ösvényen követik Istent, az Örök Atyát.
Az emberek, különösen a katolikusok összezavarodnak, ha a más vallási felekezetű gyermekeimmel szemben nem részesítem előnyben őket.  Szavaim szándékosan választékosak, azért, hogy mindenki meghallhassa őket, és nemcsak az a kevés kiválasztott. Szeretetem nem tesz különbséget. Ti, akik azt kérdezitek, hogy miért így szólok az emberiséghez ez által a hírnökömön keresztül, most figyeljetek szavaimra: mivel ti, követőim, megértettétek, hogy keresztre feszítésem ideje óta az Igazság sohasem változott meg, tudnotok kell, hogy szeretetemet Isten minden gyermekére ki kell terjesztenem. Egyik sem jobb, mint a másik.
Leányom, neked nem kell válaszolnod, vagy megpróbálnod azt, hogy Igéimet megvédjed, amikor arra hívnak ki téged, hogy elmagyarázd nekik, hogy miért ilyen módon szólok a világhoz. Ezek Isteni Igék. Nem kell sem megváltoztatni, sem kijavítani ezeket, csak azért, hogy azoknak is ínyére legyen, akik magukat a teológiai törvényekben szakértőknek tartják. Igéim olyan nyelvezettel kerülnek a világba, hogy a mai világ embere világosan értse meg azokat. Sokan azt fogják kérdezni, hogy miért nem ugyanazokkal a kifejezésekkel, vagy terminológiával vannak megfogalmazva, mint ahogyan azt prófétáim és apostolaim egykor használták. Erre most válaszolok:
Ne feledjétek, hogy tanításaim sohasem változnak. Mindegy, hogy milyen nyelvezetet használok, hogy a mai világban modern úton szólok hozzátok, az Igazság ugyanaz marad, mert az sérthetetlen.
Legyetek éberek azokkal a látnokokkal szemben, akik azt állítják, hogy üzeneteket kapnak Tőlem, de ezekben Én állítólag régi nyelvezettel szólok, vagy bibliai részeket idézek. Ez nem az a mód, ahogyan Én a mai emberiséggel kommunikálnék. Miért is tenném ezt? Nem inkább elidegeníteném ezt az új generációt? Azt a generációt, akik nem értik azt a nyelvezetet, ami Atyám Szent Könyvében található?
Az egyszerűség, gyermekeim, ez a kulcsa annak, ahogyan Szent Igéimet hirdetni kell. Ne feledjétek, amikor másokat Létezésem Igazságaira tanítotok, hogy az egyszerű nyelvezet elengedhetetlen ahhoz, hogy meg tudjátok őket közelíteni. Ha nem így tesztek, akkor az elveszett lelkeknél semmit sem fogtok elérni, mert süket fülekre fog találni.
Szeretetem üzenete
Szeretetem üzenete nagyon egyszerű. Én az az élet vagyok, amelyre itt a Földön gyermekeim vágyódnak. Magyarázzátok el nekik, hogy Én vagyok az Igazság. Ez legyen érthető. Nélkülem nincs Örök Élet. Használjátok fel ezeket az üzeneteket, amelyeket ezen a hírnökömön keresztül adok, hogy megnyerjétek a hitetlenek figyelmét. Mert nem azért lettek ezek a világnak adva, hogy félelmet okozzanak, hanem azért, hogy Szent Igéimet ne csak meghallgassák, hanem higgyenek is benne, ezért ilyen módon közlöm most ezeket a mai világgal.
A ti szerető Megváltótok és Tanítótok,
Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya


A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik

2011. május 23. hétfő, 14.30
Drága szeretett leányom, te most azokat a kínokat szenveded el, amelyeket Én is elszenvedtem az emberek bűneiért.  Ez éppen olyan,  amilyennek érzed. Most futólag te is megláthattad egy töredékét annak a szenvedésnek,  amellyel Én is szembenézek a nap minden percében.
A Nagyfigyelmeztetéstől nincs mitől félnetek.
A Nagyfigyelmeztetés dramatikus esemény lesz.
Ez az esemény a világon,  sok embert sokkolni fog,  mert ez, egy dramatikus esemény lesz, amikor az ég meg fog nyílni és szerte a világon kilövellnek az Irgalmasság sugarai. Sok ember nem fogja megérteni,  hogy mi is történik valójában. Olyan sokk alatt lesznek,  hogy tévesen azt fogják hinni,  hogy eljött a világ vége. Mondd meg nekik,  hogy örüljenek,  mert tanúi lehetnek dicsőségemnek, és ha rendesen fel vannak rá készülve,  akkor ez számukra Irgalmasságomra a leglátványosabb példa lesz, a keresztre feszítésem napja óta. Ez gyermekeim,  egy mentő kegyelem lesz számotokra és megvédi azokat, akik arra lennének ítélve,  hogy átlépjék a pokol mélységének kapuit.
A világon minden gyermekemnek figyelmeztetnie kell az elveszett lelkeket,  arra, ami be fog következni. Sürgessétek meg őket,  mert itt az ideje,  hogy beismerjék bűneiket. Nagyon fontos,  hogy minél több ember kegyelmi állapotba kerüljön,  mert különben a sokk miatt, nem biztos,  hogy túlélik ezt az eseményt. Sokkal jobb tanúja lenni ennek az Istentől jött látványos eseménynek,  mint felkészületlen lenni az ítélet napján.
Szorosan tartsatok össze mindannyian. Örüljenek mindazok,  akik igaz hittel követnek Engem,  mert azok akkor egy pillantást vethetnek Isteni jelenlétemre, amit elődeik életük során sohasem tehettek meg.
Imádkozzatok a többi gyermekeimért is. Még most mondjátok meg nekik az Igazságot,  ameddig tudjátok. Ne törődjetek azzal,  ha megvetnek benneteket,  még most tegyétek meg a szükséges intézkedéseket azáltal,  hogy imádkoztok bűneik megbocsájtásáért és ők meg fogják nektek köszönni, ha a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett.
Most menj békével. Ne félj. Csak imádkozz a hitetlen lelkekért,  hogy ne halálos bűnben haljanak meg.
A ti Isteni Megváltótok,
Jézus Krisztus

2011. május 23., hétfő

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”


Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban…

2011. május 22. vasárnap, 14.30
Szeretett leányom, most teljesedett be az a jövendölés, amit 2011. március 18 – án adtam neked, és ami arról szólt, hogy a májusi hónap folyamán vulkánkitörés lesz Izlandon.
Lehet, hogy csodálkozol azon, hogy miért sokkolt ez téged, amikor megtörtént, pedig megjövendöltem neked. Tehát elmagyarázom.
Habár a legtöbb kétséged abban volt, hogy valódiak az általam kapott közlések, mégis attól féltél, hogy a jövendöléseket nem helyesen ismered fel. Most bizalommal kell felemelkedned és meg kell engedd nekem, hogy eloszlassam félelmeid. Itt az ideje, hogy cselekedj és minden vonakodás nélkül kinyilatkoztasd azokat az eseményeket, amelyeket megjövendöltem neked. Miközben ezt teszed, egyre több ember fogja felfogni azt, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki figyelemre szólít fel, ami azért fontos, hogy segítsetek a lelkek megmentésében.
Amikor ezek a jövendölések valóra válnak, követőim szívében már kevesebb kétségek lesznek a hitelességükre való tekintettel. A megkeményedett lelkek, akik a hitet elutasítják, és akik mindig egy logikus feleletet adnak, amikor az Igazságnak tanúivá válnak, mégsem lesznek erről meggyőződve.
Árvíz Franciaországban és kánikula Törökországban…
Hallgass most meg Engem. Ezen a nyáron Dél-Franciaországban árvíz lesz. Törökországban egy nagy hőhullám (kánikula) fog bekövetkezni. Más természeti események is lesznek, amelyek összezavarják az embereket, beleértve egy földrengést is Angliában (de ez nem most rögtön fog megtörténni). Egyes események más Európai országokra fognak kiterjedni. Várható a Földközi-tenger szintjének a megemelkedése is, ami mindenkit sokkolni fog. Földrengések lesznek érezhetőek Norvégiában és Dél-Amerikában is. Leányom, még más eseményeket is ki fogok neked nyilatkoztatni, de csak egy okkal teszem ezt: hogy ezáltal megtérjenek gyermekeim. Örömet fog Nekem hozni az, ha elfogadják azt a tényt, hogy Én általad hozzájuk szólok. Nem akarom megijeszteni gyermekeimet, de ezek az események a világban továbbra is fokozódni fognak, amelyek az elkövetkezendő nagy büntetésnek csak egy része. Ezek elengedhetetlenek a csaló elleni harcban.
Imádkozzatok most gyermekeim, hogy meggyengüljenek, vagy elmaradjanak ezek az események, mert az ima különös erővel bír, hiszen ez a megbocsájtás eszköze.
Most eredj békével. Ne félj nyilvánosságra hozni ezeket a jövendöléseket, mert be fognak teljesedni.
Megváltótok,
Jézus Krisztus
Az első péntek "időszerűsége"
.
Hitéletünkben jártas keresztények ismerik a Jézus Szíve-tiszteletet, főleg az "első pénteki nagykilenced" gyakorlata révén.
.
"Isten szeretete Jézus kereszten átszúrt Szívében nyilvánult meg, és viszont szeretetet hoz létre" (XVI. Benedek pápa).
Jézus célja tehát az, hogy nemes, érzelmekben gazdag, bensőséges, baráti kapcsolatra léphessen velünk. Ennek - a dolog természeténél fogva - bizonyos hitéleti gyakorlatokban is meg kell mutatkoznia. Ebben Jézus maga van segítségünkre: szeretetének viszonzását kérve kilenc egymás utáni első pénteki szentáldozást ajánl. A maga részéről pedig így szólt: "Szívem irgalmában megígérem, hogy mindazoknak, akik e kérésemet teljesítik, megadom a végső bűnbánat kegyelmét; nem halnak meg a nekik szükséges szentségek nélkül."
Jézus ezzel az ígéretével az utóbbi századokban hatalmas tömegeket vonzott magához.
Sajnos, a múlt század közepétől ez a buzgóság lehanyatlott. Sokféle oka van ennek. Egyik az, hogy a jobb megértés hiánya miatt a hívek számára a gyónás volt a fontos: "Gyónni megyek - első péntek van!" Már az is baj volt, hogy a sok gyónó láttán a gyóntató nem foglalkozott alaposan a lelkekkel. A "hamari munka" itt sem ért sokat. Pedig Jézus a gyónást nem is említette. Igen, gyónjon meg, aki lelkiismerete terhén könnyíteni akar, de a cél a bensőséges eucharisztikus találkozás gyümölcse: az elmélyülő barátság Jézussal. A szívek találkozása.
Manapság egyre kevesebb a gyónás (különböző okokból). És vele - az "első péntekes" hívők száma is kisebb lett.
Ugyanakkor megfigyelhető a személyes Jézus-kapcsolat növekvő igénye. E változást jobban megértjük, ha összeillesztünk két jézusi kijelentést: "Aki megtartja parancsaimat, az szeret engem" - "Aki szeret engem, megtartja tanításomat". Mindkét kijelentésben a parancsszámba menő tanítás megtartásáról és a szeretetről is szó van. Régebben inkább a parancsok megtartását láttuk fontosabbnak - ebben rejlett Jézus szeretete. Mint láttuk, egyre inkább érvényesül - főleg a komolyan vallásos fiataloknál - a fordított sorrend: szeressük meg Jézust, éljünk vele személyes, szívtől szív felé forduló barátságban. Igen, bűnösök vagyunk, de hát Jézus "nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket" (Mk 2,17). Őket vonzza Jézus irgalmas Szíve - többek közt az első pénteki felhívással is. Mennyire kedvez ez a fordulat a Jézus Szíve szerinti lelkiségnek!
Vannak mégis, akik e gyakorlatot kifogásolják. Jézus nekik is azt mondja, amit a zúgolódó szőlőmunkásoknak: "Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?!" (Mt 20,16) Mások arra a teológiailag biztos tanításra hivatkoznak, hogy nem lehetünk biztosak üdvösségünk elérésében, így például abban sem, hogy ez vagy az az első pénteki szentáldozásunk a kegyelem állapotában történt-e; teljesült-e a gyakorlat egymásutánisága. Válaszunk: az Isten irgalmas szeretetére számító ember nyugodtan hagyatkozhat az üdvösségnek őbenne rejlő, legalábbis valószínűsítő jeleire. Ilyenek: jótékonykodó szeretetben él, tiszteli Jézus Anyját, és - nem utolsósorban - Jézus nagylelkű ígéretében bízva végzi az első pénteki kilencedet.
Hogyan ébresszük fel tehát mind többekben az igényt a nagykilencedre?
Tudatosítsuk, mit jelent az örök élet, örök boldogság - és mit a kárhozat. Emlékeztessünk rá, hogy Jézus várja barátságunkat - baráti szívvel. Kapcsolatunk elmélyítése igényli a rendszeres ismétlést - kilenc alkalommal, ahogyan Jézus akarja. A gyónás e téren csak eszköz, szükséges eszköz. És hogy jól használjuk ezt az eszközt, ne elsietve, ne tömegben, hanem komolyan, tehát inkább pár nappal előbb végezzük el gyónásunkat.
Főpásztoraink erre az évre meghirdették a nemzetmentő imaévet. Sok, és nagyon szükséges kegyelem forrása lesz a nagykilenced mozgalma. Csatlakozzunk hozzá, bátorítsunk másokat is!
Hevenesi János SJ / Forrás: Új Ember



Az első péntekek 12 ígérete
Az "ELSŐPÉNTEKI NAGYKILENCED", a Jézus Szíve-tisztelet imádságos gyakorlatát 9 egymást követő hónapban kell megtartani.
Jézus Szíve Alacoque Szt Margitnak adott ígéretei között szerepel: „Megadom a végső megigazulás kegyelmét mindazoknak, akik 9 egymást követő hónap első péntekén gyónnak és áldoznak. Nem halnak meg a halálos bűn állapotában, sem a nekik szükséges szentségek nélkül. Isteni szívem biztos menedékük lesz haláluk óráján.”
Az elsőpéntek hagyományos formája a minden hónap első péntekén való szentgyónás, majd a szentmisén való részvétel szentáldozással.
Jézus 12 ígéretet tett Alacoque Szent Margiton keresztül a világnak, amelyekben megmutatkoznak azok az irgalmak, amelyeket Jézus Szíve tesz azok javára akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják AZ Ő ISTENI SZÍVÉT.
Az ígéretek a következők:
1. Megígérem - mondja az Úr -, hogy megadom nekik az Állapotbeli kötelességeikhez szükséges összes kegyelmet.
2. Megadom és megőrzöm a békét családjaikban.
3. Minden bánatukban, szomorúságukban, gondjaikban megvigasztalom őket.
4. Életükben, de különösen átváltozásuk (haláluk) óráján biztos megmenekülésük leszek.
5. Kiárasztom bőséges áldásaimat minden vállalkozásukra.
6. A bűnösök Szívemben megtalálják az Irgalom forrását és végtelen tengerét.
7. A bágyadt, lanyha, erőtlen lelkek Szeretetre fognak gyúlni.
8. A buzgó lelkek rövid idő alatt tökéletességre jutnak.
9. Meg fogom áldani azokat a házakat, amelyekben Szívem képét kifüggesztik és tisztelik.
10. A papoknak meg fogom adni a kegyelmet, hogy a legkeményebb szíveket is megindítsák, és megérintsék.
11. Azok nevei, akik ezt az ájtatosságot terjeszteni fogják, Szívembe lesznek írva.
12. Mindazok számára, akik 9 egymásután következő hónap első péntekén áldoznak, megígérem a végső megtérés ajándékát; ők nem velem ellenségeskedésben fognak átalakulni (meghalni) , hanem megkapják a Szentségeket és Szívem biztos menedékük lesz a végső pillanatban.

2011. május 22., vasárnap

Az Ölelés egészséges, erősíti a test immunrendszerét, gyógyítja a depressziót, csökkenti a stresszt, elősegíti a jó alvást, erősít és élénkít, fiatalít, nincsenek kellemetlen mellékhatásai, egészségesebbé tesz.
Az Ölelés nem más, mint egy csodás gyógyító szer.
Az Ölelés teljesen természetes, organikus és eredendően édes.
Nem tartalmaz mesterséges színezéket, aromát, tartósítószert, adalékanyagokat, és 100%-osan teljes értékű "tápanyag".

Az Ölelés gyakorlatilag tökéletes.

Nincsenek benne kivehető elemek, időszaki ellenőrzések, mozgó alkatrészek.
Az Ölelés alacsony energiafogyasztású és magas energiahozamú.
Infláció-biztos, nem hizlal, nincs havi törlesztése, biztosítási kötelezettsége.
Betörés- és tolvaj-biztos, adómentes, nem környezetszennyező és teljes egészében visszatérül.
Soha ne becsüld le egyetlen Ölelés értékét sem!

Egységről szóló üzenetek Vassula által

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”


A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény…

2011. május 21. szombat, 10.40
Leányom, a megbocsátás nem más, mint egy ösvény, ami szabadsághoz vezet. Amikor megbocsájtotok mindazoknak, akik megbántottak benneteket, vagy fájdalmat okoztak nektek, akkor lelketek igaz szabadságra talál. Ez az, amikor öröm tölti el lelketeket. Ez azt is jelenti, hogy Én jelen vagyok bennetek. Amikor másoknak megbocsájtotok, akkor ez a szeretetnek egy jele, és nemcsak a szomszédotokkal szemben jelent szeretetet, hanem Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt is. Mindazoknak mondom, akik nem hisznek Nekem: tudjátok meg, amikor másoknak megbocsátanak Én is jelen vagyok és kísérem útjukat. Mégsem tudják, hogy ez így van.
A megbocsátás egyenlő a szeretettel. Az Én szeretetem végtelen. De könyörgöm hozzátok gyermekeim, engedjétek, hogy megbocsássam bűneiteket. Ha csak megkérnétek Engem arra, hogy ezt megtegyem, nem csak felszabadulnátok, de meg is lepődnétek attól a szeretettől és boldogságtól, ami eltöltene benneteket. Ez az alázatosság cselekedete, ami arra ösztönözne benneteket, hogy szeretettel legyetek mások iránt. Fényetek világítani fog, ami a többieket különleges módon fogja befolyásolni, de ez nem lesz tudatos sem nektek, sem nekik. Miután a megváltás cselekedete megtörtént, szeretetem elárasztja lelketeket. Megtisztult lelketek olyan lesz, mint egy mágnes, ami vonzani fogja a többieket, hozzátok.
Másoknak megbocsátani nem egyszerű, gyermekeim. A büszkeség és az öndicséret az, ami megakadályozza, hogy megtörténjen ez a nagy Irgalmasság cselekedete. Ez pedig a sátán műve, mert ő azt jól tudja, hogy a megbocsátás hiánya, a legsúlyosabb bűnök elkövetéséhez vezet Atyámmal szemben. Ha nem tudtok másoknak megbocsátani, akkor harag keletkezik belőle, ami, ha tovább fokozódik, gyűlölethez, sőt gyilkossághoz is vezethet. Sok esetben pedig háborúhoz vezet.
Ha az emberek jóságosan meg tudnának egymásnak bocsátani, akkor nem is létezne gyűlölet. Nem lenne gyakori a gyilkosságok száma sem, és a szeretet, Isten, az Örök Atya Szeretete elterjedhetne a világon.
Tanuljatok meg egymásnak megbocsátani. Tegyétek félre büszkeségeteket és kérjétek Irgalmasságomat, mert ha Szent Akaratomnak megfelelően kértek valamit, akkor kéréseteknek eleget teszek.
Szerető Megváltótok
Az Irgalmasság Királya,
Jézus Krisztus

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által



Kilenc elsőpéntek

2011. május 11.
Látomásban Jézus egy haldokló asszonyhoz vitt, aki az ágyában feküdt. Az orvos azt mondta neki, hogy súlyos szívbeteg, ezért kevés ideje van hátra. Ez az asszony minden fájdalma ellenére csak mosolyogni tudott. Mert alig várta, hogy láthassa Jézust. Sokszor mondogatta: „Jézusom, nagyon szeretlek! Kérlek, engedd, hogy láthassalak!” Elhívtak hozzá egy papot is, aki kiszolgáltatta neki a betegek kenetét, mely alatt megkérdezte az asszonytól: „Nem aggódik a lelke sorsáért?” Erre azt felelte: „Bízom az Úrba, midőn megígérte, hogy aki elvégzi a kilenc elsőpénteki szentgyónást, szentáldozást, az nem kárhozhat el.” Pap: „Ez valóban így van. Remélem, az Úr végig fogja kísérni magát egészen a Mennyországba. Én pedig, mint földi eszköze áldásomat adom útjára az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Miután az asszony egyedül maradt, Jézus megkért engem arra, hogy mondjak el érte egy Miatyánkot. E lélek már közel volt a halálához. Majd egyszer csak az Úrjézus nagy fényességben megmutatta magát neki és azt mondta: „Jöjj drága kicsi lélek! Boldog lehetsz, mert ígéretemet betartva nem engedem, hogy a sátán elvigye a lelkedet. Mert te már az Enyém vagy. Megbánt és meggyónt vétkeidet pedig boldogan eltöröltem végtelen nagy irgalmamban. Gyere kicsim! Jöjj, és kövess Engem!” E szavak hallatára meghalt az asszony. Lelke leborult Jézus előtt és megköszönte Neki végtelen nagy irgalmát és jóságát. Majd a Szűzanya kezét fogva együtt követték Jézust, aki egy nagyon szép fényes helyre vezette őket.
                                                                                                                                                                  Mária Magdolna

 http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/kilenc-elspentek

A Mennyei Atya a magyarságnak


A Mennyei Atya egy nagy tömeg ember elé vezetett. A tömegben voltak fehér hosszú ruhás férfiak és a Szűzanyához hasonló öltözetű, fehér fátyolt viselő és kék ruhába öltözött nők és kislányok. De fekete ruhás emberek is voltak közöttük (bűnös lelkek). Én a Szűzanya karjaiban voltam, mint egy kisgyermek, és a Mennyei Atyára néztem, aki így szólt mindannyiunkhoz. „Drága magyar gyermekeim! Ne kételkedjetek abban, hogy Szűz Mária országa vagytok-e, vagy sem. Mert miután Szent István felajánlotta országotokat, azóta Égi Édesanyátok országa lettetek. Sok kegyelemmel árasztalak el benneteket nagy szeretetemben, hogy általa kitarthassatok a hozzám való hűségben és szeretetben. Legyetek gyermeki lelkületűek! Mert az ilyen lelkek kerülnek be egyenesen a Mennyek Országába. Bízzátok Égi Édesanyátokra lelketeket, aki megtanítja nektek, hogyan kell azon az úton haladni, melyet kijelöltem számotokra. Imádkozzatok azért, hogy egymással egységben legyetek! Mert az egység által egyek lesztek velünk, Égiekkel, így a Szűzanya vezetésével győzelmet arathattok ellenségetek a sátán felett, akinek nagy célja, hogy szétválasszon titeket. Sajnos még sok bűnös ember él ebben az országban. Ezért a ti feladatotok, engesztelő gyermekeim, hogy imádkozzatok testvéreitek megtéréséért. Égi Édesanyátok sokszor jár értetek közben szent színem előtt. Legyetek hálásak iránta, mert ha ő nem imádkozna értetek, akkor elvesznétek! Legyetek kitartóak! Mert csakis a kitartó országok maradhatnak fenn a világon, akik minden hitüket és reményüket belénk Égiekbe vetik! Mutassatok példát más testvéreitek számára egységetek és szeretetetek által!" Ezután a Mennyei Atya a Szentlélekre mutatott, aki fényes emberi alakban jött el közénk, majd így folytatta: „Gyermekeim, Szentlelkem eljövetelekor mindannyian meg fogtok térni! Így hatalmas kegyelmem által, újból visszatérítem országotokat a Szűzanyához, aki nagy örömmel karjaiba vesz és elvezet benneteket az új világba, ahol nincs többé bűn, csak szeretet." Utána mindannyian (több millió ember) egy fényes rózsafüzért alkottunk, melynek középpontjában a Szűzanya állt, fölötte pedig ott volt az Úrjézus a kereszten.
A Szűzanya előtt egy atya volt. Térden állva imádkozott Égi Édesanyánkhoz, aki imáját meghallgatva közbenjárt Szentfiánál. Az Úrjézus meghallgatván édesanyja kérését, nagy fájdalmaiban feltekintett az égre és a Mennyei Atyához imádkozott. A Mennyei Atya, hatalmas emberi alakban Szentfia keresztje felett állt és megáldotta országunkat, hogy mindvégig megmaradhassunk az Égiek kegyelmében és az irántuk való hűségben és egységben az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Utána felemelte előttem az Úrjézus Szent Testét, melyen ezt a feliratot láttam. „Engesztelő Magyarország".
Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-mennyei-atya-a-magyarsagnak

2011. május 21., szombat

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Összezavarodottság  visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban

2011. május 20. péntek, 10.00
Szeretett leányom, sok ember szeretné tudni, hogy mit jelent „Visszajövetelem” valójában. Szóval, hadd magyarázzam el.
Először azért jöttem a világba, hogy megváltsam az emberiséget az örök sötétségtől, és ez által az Örök Életből hasznotok lehessen. Isten, az Örök Atya Irgalmasságából küldött Engem, hogy életet kaphassatok, mert ez addig, Ádám és Éva bűnei miatt, nem lett volna lehetséges.  Ezúttal azért jövök vissza,  hogy megjutalmazzam mindazokat,  akik Engem követnek.
Ezzel az eseménnyel kapcsolatban sok a világon a zavarodottság.  Sok ember azt hiszi,  hogy visszajövetelem a világ végét jelzi. Ez nem így van,  mert a világ vége helyett,  ez a végidőket fogja jelenteni,  amikor a sátán és követői,  akik elmondhatatlan nyomort okoznak a világnak,  1000 évre száműzve lesznek a Földről.
A Földi új Paradicsomról…
Ez az új Paradicsom,  amelyet megígértem nektek,  akkor fog létrejönni,  amikor Ég és Föld eggyé olvad. Az az új élet,  amelyet minden hűséges hívemnek fogok adni,  tele lesz szeretettel és dicsőséggel. Nektek híveim, nagyon sokat kell majd szenvednetek, ameddig ez az átmenet megtörténik. Azért,  hogy a világnak segítsek felkészülni erre a nagy eseményre,  előbb Irgalmasságom nagy ajándékát hozom el nektek. A Nagyfigyelmeztetés mindenkinek esélyt fog arra adni,  hogy láthassa bűneit,  amelyekkel megbántanak Engem, és lehetővé teszi az Igazság megismerését. Csak akkor fogjátok igazán megérteni azt a szomorúságot,  amelyet  érzek,  amikor fel tudjátok fogni a bűn szennyét,  amely bennetek van.
Egy pillantás arra,  ami az ítéletkor történni fog…
Azáltal,  hogy megengedem nektek,  hogy Irgalmasságom cselekedetének részesei legyetek,  egy valódi  pillantást vethettek arra,  ami az ítéletkor történni fog. Ezen az úton kaptok még egy esélyt arra, hogy visszatérjetek Hozzám. Amint látjátok, mindannyiatokat szeretem, olyan mélyen és szenvedélyesen,  hogy megteszek értetek minden lehetségest,  hogy a sátán karjaiból megmenthesselek benneteket.
Figyelmeztetlek benneteket,  hogy a sátán megnöveli aktivitását,  melyet testvéreitek által fog elkövetni azért,  hogy még a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezése ellenére is, elszakítson titeket Tőlem. Most nyitottak kell legyetek, és minden emberi gondolkodási módot félre kell tegyetek, hogy el tudjátok fogadni létezésetek igazságát a Földön. Minden hazugságot, amelyet  a tudomány által, az emberi logikus gondolkodás által fogalmaznak meg,  arra használnak fel,  hogy távol tartsanak benneteket az Igazság elfogadásától.
A sátán nem akarja,  gyermekeim,  hogy ti Hozzám jöjjetek. Meg kell törni csavarhúzószerű szorítását,  de ezt csak a ti segítségetekkel lehet megtenni. Ne hagyjátok, hogy hazugságai által összezavarja ítélőképességeteket. Nagyon nehezetekre fog esni,  hogy érveléseit, gúnyolódásait és csúfolódásait el tudjátok hárítani,  mert az ő munkájának ilyen az útja.
Sátán más emberek által fog cselekedni,  hogy elbátorítson titeket…
Sokan közületek nem fogják tudni,  hogy a sátán más emberek által fog ellenetek dolgozni,  olyanok által,  akiket nagyobb tiszteletben tartotok. De pontosan ez az, ő így dolgozik. Olyan szegény lelkek által fog működni,  akik a sötétséghez vonzódnak. Ő biztos akar lenni abban,   hogy gátolt elképzeléseik legyenek, dicsőségem Igazságáról és az Örök Élettel kapcsolatosan,  amely jogosan illetne meg benneteket. Sohasem szabad megengedjétek,  hogy az Irántam való szeretetetekre befolyása legyen. Ne feledjétek: mivel ő ezt a harcot sohasem fogja megnyerni, azok a szegény lelkek,  akik követik őt, vele együtt a pokolba lesznek vetve. Ha az Örök Életre vágyódtok,  akkor használjátok ki ezt az időt a Földön ameddig még tudjátok, hogy megtagadjátok a sátánt.
1000 évig fogok uralkodni a Földön…
Leányom, 1000 évig fogok uralkodni a Földön.  Ne kövessetek el hibákat,  mert az eseményekért, ahogyan most a világban történnek, Én vagyok a felelős. Most előkészítettem az utat a földi Királyságomhoz és ez az idő közel van,  sokkal közelebb,  mint sokan azt elképzelik. Örüljetek ennek a hírnek,  mert ezt mindenki örömmel fogja fogadni. Akkor a szenvedés mindenki számára meg fog szűnni. Lángra fogja lobbantani a szeretet és a dicsőség forrását,  hogy minden embernek része legyen benne.
Ez az új Paradicsom meghaladja majd minden felfogóképességeteket,  de halljátok a következőket: ez az új Élet, amely gond és baj nélküli élet lesz,  minden hűséges hívemnek fel lesz ajánlva. Nem  lesz szükségetek semmire sem. Mindent Én fogok rendelkezésetekre adni. Egyenként mindenki,  aki ezt a dicsőséges Királyságot választja, el fog csodálkozni azon az értékes gyöngyszemen, ami ott fog várni rátok. Most imádkozzatok,  hogy testvéreitek megnyissák szemüket az Ígéretek igazsága előtt,  amelyet Én ígértem meg,  hogy ők is bejuthassanak ebbe a Földi új életbe.
A ti szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus

2011. május 20., péntek

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A szülők felelőssége a mai világban

2011. május 19. csütörtök, 18.15
Szeretett leányom, a világ most a kétségbeesés legnagyobb mélységét érte el,  mert nem hisznek Isten,  az Örök Atya létezésében. Még a kis gyermekek is szórakozva tagadják létezését. Az üres, megkeményedett lelkek nemcsak Örök Atyámat bántják meg,  hanem nekem is mély szomorúságot okoznak.
Olyan mélyre süllyedtetek gyermekeim,  hogy minden veleszületett lelki érzést eldobtatok magatoktól. Mit gondoltok, meddig fokozódik még szeretetetek a világ és a materializmus iránt?  Azokhoz szólok közületek, akiket leköt a gazdagság és a kényelem vonzalma:  tudnotok kell,  hogy nemsokára elveszik ezeket tőletek,  amely az elkövetkezendő megtisztulás egyik része lesz.
A szülők felelőssége…
Miért tanítjátok meg gyermekeiteknek az ember által csinált materializmus fontosságát,  amely szegény kis lelkük kárára válik?  A ti elsődleges célotok most az, hogy megtanítsátok gyermekeiteket arra,  hogy milyen fontos dolog a gazdagság megteremtése. Csak ritkán tanítjátok őket arra a morálra,  amire szükségük lesz felnőtt korukra, hogy  tiszteletet mutassanak mások iránt,  hogy megértsék a becsületesség fontosságát, és hogy mennyire fontos megértéssel lenni testvéreikkel szemben. Sajnos az Én gyermekeim a lelki ösvényen teljesen elvesztették azt az utat,  amely nagyon fontos,  hogy a végérvényes rendeltetési helyre elérhessenek. Nincs szégyenérzetetek? Mikor fogjátok megérteni,  hogy a pénz iránti kényszerszeretet és mindazok iránt, ami ezzel elérhető, annak  katasztrófa a vége?  Majd csak akkor fogjátok megérteni,  hogy milyen egyedül vagytok,  ha ebből a kényelemből, ami után oly nagyon vágyódtok, meztelenre vetkőztetnek benneteket.
Addig hallgassatok Rám,  ameddig még tudtok. Helyezzétek előre mindazt,  ami családjaitok javára szolgál, mert ez így a helyes. Gondoskodjatok róluk.  De ne bátorítsátok gyermekeiteket arra,  hogy a vagyon rabjai legyenek, és arra sem,  hogy hírnevet szerezzenek maguknak,  mert akkor a sátán karjaiba  taszítjátok őket. Gyermekeitek általatok születtek meg,  így általatok kapták a fizikai életet. De mégis Isten,  az Örök Atya teremtette őket, azáltal,  hogy lelket adott nekik. Mindenképpen legyetek felelősségteljesek, mint szülők,  azáltal,  hogy fizikai szükségleteiket kielégítitek. De ne feledjétek, hogy lelkeiknek táplálékra van szükségük. Tanítsátok meg őket tanításaim Igazságaira, és arra,  hogy milyen fontos,  hogy saját lelkükkel is foglalkozzanak. Csak így tudjátok megadni gyermekeiteknek a valódi táplálékot lelkük és testük számára, amelyre szükségük van,  mert csak így fogják tudni élvezni az Örök Életet.
A ti szerető Isteni Megváltótok,
Jézus Krisztus
Sajnos, telhetetlenek vagyunk, mindig több kellene. Emelkedik az életszínvonal, és emelkednek az igények. Pedig Jézus világosan megmondja, nem a vagyonnal való élésben van az embernek a boldogsága. Nagy tévedés, ha azt hisszük, hogy a vagyon, a sok, a még több, a szebb lakás boldogít. Jézus szerint az aggodalmaskodó ember számára egyetlen orvosság van: “Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” Isten most azt tanácsolja, hogy indulj el Őt keresni. Amint ezt teszed, eléd jön az Atya. Jézusban testet öltött az Isten, lejött erre a földre, hogy megkeresse aggódó, félő, nyugtalankodó gyermekét. Hadd mondjam az örömüzenetet: Isten országának csak a kapujáig kell menni. Isten országának ajtaja a kereszt. Ott már nyakadba borul az Atya. Ott már körülfonnak az ölelő karok. Sokszor nem a lábainkkal, a szívünkkel kell mennünk. Az elindulás nagyon sokszor imádkozást jelent. Az imádkozás pedig célba érkezést. Akarsz-e odaérni a kereszthez? Akarsz-e odatalálni, ahol beléphetsz a mennyek országába egy életre, egy örök életre?
Nagymarosi ifjúsági találkozó - a házasság szentségéről a család évében

Május 21-én, szombaton újból megrendezik a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer megrendezett országos lelkinapját. Idén tavasszal a Család évéhez kapcsolódik a találkozó, amelynek mottója: „Boldogság szélessávon – A házasság szentségéről”. Az idei tavaszi együttlét abban segíti a fiatalokat, hogy felismerjék, mekkora kincset, erőt, lehetőséget, kalandot rejt a házasság szentsége; bátorítja őket, hogy merjék vállalni azt Isten áldásával. Az előadást az ismert katolikus könnyűzenész, Sillye Jenő és felesége, valamint másik két házaspár tartják, a szentmise főcelebránsa pedig Zimonyi János kanonok, nagymarosi plébános lesz.
Május 21-én újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő – 1973 óta létező –, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. „Nagymaros” története több évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes-imádságos összejöveteleket szerveztek, amelyeket később a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma kaposvári megyéspüspök, a Püspöki Konferencia ifjúsági referens püspöke – és Kerényi Lajos pártfogásukba vettek, és segítettek folyamatossá tenni a találkozók megrendezését. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

A Család évében megrendezett találkozó mottója: „Boldogság szélessávon – A házasság szentségéről”.
Az idei tavaszi találkozó abban segíti a fiatalokat, hogy felismerjék, mekkora kincset, erőt, lehetőséget, kalandot rejt a házasság szentsége; bátorítja őket, hogy merjék vállalni azt Isten áldásával.
Az előadást ezúttal Sillye Jenő, felesége és másik két házaspár tartják, a szentmise főcelebránsa pedig Zimonyi János kanonok, nagymarosi plébános lesz.

A nap vázlatos felépítése

•   9.00 – közös reggeli ima (az Eucharist zenekar vezetésével)
• 10.00 – előadás (Sillye Jenő, felesége és másik két házaspár)
• 11.00 – fakultációk
• 13.00 – ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
• 14.00 – szentségimádás
• 15.00 – szünet
• 15.30 – énekpróba a szentmisére
• 16.00 – szentmise Zimonyi János atyával, majd Mária-köszöntő
• 18.00 – közös éneklés a plébániakertben, majd táncház

Milyen programok várják a fiatalokat?

Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon vehetnek részt.
·       A főelőadókat a templomkertben csoportokra osztva kérdezhetik tovább a témáról az érdeklődők.
·       A templomban a „keresők” számára tart előadást Kerényi Lajos atya.
·       A református templom szokás szerint egy biblikus előadásnak ad helyet, itt most Jelenits István piarista szerzetes atya várja az érdeklődőket.
·       A város felett magasodó kálvárián Brückner Ákos Előd és Várnai Péter atyák válaszolnak a fiatalok kérdéseire.
·       A Művelődési Házban Markus Muth atya (Ausztria) a MEKT (Közép-európai Katolikus Ifjúsági Együttműködés) tagjaival filmvetítésre és beszélgetésre várja a fiatalokat.
·       A Duna-parton kiscsoportos beszélgetések zajlanak.
·       Egy-egy helyszínen férfi, illetve női szerzetesekkel lehet beszélgetni: az érdeklődő fiatalok feltehetik kérdéseiket a szerzeteseknek, és közelebbről megismerhetik a rendek életét. A férfirendekkel az Alsó iskolában találkozhatnak a fiatalok, a női rendekkel a napközi udvarán lehet beszélgetni.
·       A plébániatemplom altemplomában a találkozó alatt szentségimádás zajlik.
·       Az előadás végétől a szentmise kezdetéig lehetőség van gyónásra, lelkibeszélgetésre.

Információ sajtósoknak
A sajtó képviselőit arra kérjük, hogy érkezéskor jelentkezzenek be a regisztrációs asztalnál, a plébániakert bejáratánál. Aki az előadókkal vagy a szervezőkkel interjút szeretne készíteni, Marton Zsolt atyát keresse (30/462-8925) előzetesen vagy a találkozó helyszínén.


Fritzné Tőkés Éva
sajtóreferens
MKPK Sajtószolgálat
1071 Budapest, Városligeti fasor 45.
Tel.: 321-0945
Fax: 351-0425