2019. október 11., péntek

Új vicc: Az amazonasi diakónust először "bennszülött rítusban szentelték fel"


Mitù püspöke, a kolumbiai Medardo de Jesús Henao del Río nemrég felszentelt egy bennszülött diakónust "két rítussal", a rómaival és egy (egyelőre ismeretlen) "bennszülött rítussal".

Az október 10-ei amazonasi szinódus sajtókonferenciáján Henao elmondta, hogy ez a "rítus" abból állt, hogy "bennszülött vezetők egy koronát helyeztek a diakónus fejére".

Henao szerint a "korona" azt szimbolizálja, hogy az ember "megszerzi az emberek bölcsességét és megosztja azt a közösséggel". Azonban a felszentelés nem arról szól, hogy megszerzi valaki az "emberek bölcsességét".

Néhány tánc, majd egy második Novus Ordo felszentelés után jött az Eucharisztia. Henao szerint ez "szükséges", hogy asszimiláljunk bizonyos őslakos értékeket és eltanuljunk tőlük bizonyos elemeket a (pogány) szertartásukból: "Nem bélyegezhetünk meg mindent, vannak hiedelmek és szertartások".

Henaót az akkor még kolumbiai nuncius, Ettore Balestrero szentelte püspökké, akinek később problémái akadtak.


https://gloria.tv/article/G1BCEmojb9tQ2hrb19usFpaWU

Reto Nay atya: Az új hamispróféta bíboros úgy munkálkodik, mint egy termesz


Michael Czerny szociális munkás jezsuita új bíboros címere so dologról árulkodik.

Egy hajó van benne, amiben négy fekete ember ül. Ez nem Szent Péter szimbóluma, ami az egyházra utal, hanem az embercsempészek hajója, akik meggazdagodnak azon, hogy embereket csempésznek Európába, akik élete veszélyben forog. A vatikáni tömeges bevándorló pártok is támogatják ezeket a bűnözőket.

Czerny püspöki mottója a Suscipe (Latin: “kapni,” “befogadni”). Az embercsempészek szövegkörnyezetében ez azt jelenti, hogy az illegális bevándorlókat akarja, hogy fogyasztókká és olcsó munkaerővé váljanak Európa számára, ezzel megfosztva anyaországukat a fiataloktól és ezzel együtt a jövőtől.

A Suscipe továbbá az első szó a híres imában, ami Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatának.

Így a szavak és a szimbólumok továbbra is itt vannak, viszont ez már csak egy üres álarc, ami az üres politikát segíti.

Ferenc pápa pártjának a kezében az egyház egy házzá alakult, amit a termeszek pusztítanak.

https://gloria.tv/article/trnRxw62H1vs4UchCToq8xpff

Garcia püspök: Az elszámolás napja eljön a hamisprófétáért


A következőt nyilatkozta Rene Henry Gracida prelátus, a texasi Corpus Christi volt püspöke Ferenc pápa vatikán kerti Pachamama hókusz-pókuszával kapcsolatban kapcsolatban:

Ferenc pápa vatikáni kerti botrányával kapcsolatban a következőt idézhetik tőlem:

A kegyelmes Ferenc pápa vatikáni kerti pogány szertartása további bizonyíték arra, hogy nem érdeklik a kánonjogi megrovások, amelyeket azért kaphatna, amiért eretneki, sőt, okkult vallásos szertartásokban vesz részt, amely minden katolikus számára tiltott, főleg azon katolikus számára, aki (érvénytelenül) Szent Péter Trónján ül.

Azonban nem zavarja, hogy a Universi Dominici Gregis törvény szerint exkommunikálva van, ezért a megrovásokat egyre könnyebben mellőzi.

Az elszámolás napja eljön érte is, mint mindnyájunkhoz."

A nyilatkozatot a FromRome.Wordpress.com publikálta (október 10.).

https://gloria.tv/article/cT9XkmGuc9v34q6YWPcGwbSLx

2019. október 10., csütörtök

Urunk Jézus Krisztus üzenete Mária Magdolna által

A szentgyónás megtöri az ember gőgjét

2019. 10. 01, Kedd
Láttam, hogy a szentgyónás során a lélek nemcsak hófehér ruhát kap, hanem az alázatban is növekszik fokozatosan. Ilyenkor az ördög elbukik és meggyengül az ereje a lélekkel szemben, aki a szentség kegyelme által a kísértéseknekjobban ellen tud állni. De ehhez rendszeres gyónás szükséges, ahol a lélek folyamatosan tisztul a bűnbánatban és Jézus Szent Vérében.
Jézus: „Gyermekeim, a szentgyónás kegyelme megtöri a gőg bűnét és erősíti az alázat erényét. Csak az nyerheti el az Én irgalmamat, aki mélyen meg tud Előttem alázkodni. Gyermekeim, alázat, alázat és alázat. Az alázat erénye nélkül nem tud a lélek felemelkedni Hozzám, mint Teremtőjéhez. Az ördög számára elviselhetetlen kínt jelent az alázatos lélek jelenléte. A Mennyben Utánam a legalázatosabb lélek az Én szeretett édesanyám. Ma a gőg uralkodik mindenhol. Ám ahol alázat van, ott megnyilvánul Isten dicsősége is. Mindennap kérjétek Tőlem a kegyelmet, hogy az alázatban növekedni tudjatok. Én meg fogom hallgatni a kéréseteket. Ám az erényekben a próbatételeken keresztül tudtok megedződni.”
Mária Magdolna



Az örökimádás kegyelme

2019. 10. 04, Péntek
A csendes szentségimádás során hallottam, hogy az Úr így szólt:
„Beszéljetek Hozzám. Mondjátok el Nekem terheteket, kéréseteket. Nyissátok meg szíveteket Előttem, és akkor kegyelmem át fogja járni testeteket és lelketeket. Ne csak a kötött imákra törekedjetek, hanem a szóbeli imákra is! A szentségimádás a legméltóbb alkalom a Teremtő és teremtménye közötti párbeszédre. Én mindent hallok és látok. Nincs nagyobb örömöm annál, mint ahol örökimádás zajlik. A Mennyben is örökké imádják a szentek és angyalok a Szentháromságot. Ami a Mennyben van, az a Földön is jelen van egy bizonyos formában. Így jön létre egy híd a Menny és a Föld között. Mindazok a lelkek, akik egy órát szabadon és szeretettel vállalnak az örökimádás során, bizony mondom nekik, hogy életükre sok áldás és kegyelem fog kiáradni. Buzdítok minden gyermekemet arra, hogy az Előttem töltött egy óra különleges érdemszerzéssel jár. Aki Velem tölti az idejét, annak az élete is megszentelődik. Törekedjetek arra, hogy ne csak a szívetekkel hódoljatok Előttem, hanem a testetekkel is. A testnek különösen szüksége van arra, hogy a hódolatot méltóképpen kifejezze. A Szentlélek temploma vagytok és ebben a templomban a testnek és léleknek harmóniában kell együttműködnie.”
Mária Magdolna




Az ítélet egyedül Istené

2019. 10. 06, Vasárnap
Láttam, hogy egy felszentelt pap mögött maga Krisztus áll. Az Úr fényessége oly hatalmasra nőtt, hogy ez a fény befedte tetőtől-talpig a pap személyét. Ez a kegyelem minden papra kiárad, kivéve azokat, akik eretnekségeket hirdetnek.
Jézus: „Gyermekeim, minden felszentelt pap mögött Én állok. Nagy szomorúságot okoz Nekem, ha az emberek ellenük beszélnek. Ez olyan Számomra, mintha személyesen Engem bántanának. Bizony mondom nektek, hogy akik keményen ítélkeznek felszenteltjeim fölött, azoknak súlyos számonkérésben lesz részük. Ők már a földi életükben megtapasztalják kezem nehéz súlyát mindaddig, amíg fel nem ismerik bűneiket. A papok is követhetnek el hibákat, tévedhetnek, de ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy ítélkezzen fölöttük. Az ítéletet bízzátok Rám! Egymás fölött se ítélkezzetek, mert azzal ítéletet mondotok magatok fölött! Csak Én ismerlek titeket tökéletesen és látom, hogy kit milyen szándék vezérel. Az eretnekek kizárják magukat az Én kegyelmemből. Az eretnekség mindenütt jelen van olyannyira, hogy már Egyházam belsejébe is befészkelődött. Az ördög tudja, hogy csak belülről kifele haladva rombolhat szét mindent. Imádkozzatok, hogy mindig legyenek előttetek olyan hitszónokok, akik védik az Én tanításaimat és híveimet a hűségre nevelik!”
Mária Magdolna




Szent Péter Bazilika mennyezete

2019. 10. 09, Szerda
Láttam, hogy a Szent Péter Bazilika lassan omladozott. A bűn szinte földrengésszerűen hat ki mindenre, ami körülötte van. Október 4-én a bazilika mennyezetének darabjai hullottak a földre.
Jézus: „Leányom, többször mutattam neked, hogy a bazilika épülete hamarosan romokban fog heverni. A legsúlyosabb bűnök hatása lehet oly nagy, hogy még a fizikai térre is kihatnak. Ezt tekintsétek előjelnek. Mindaz, amiről beszéltem, az a valóságban is megmutatkozik.”
Mária Magdolna


...........................

2019. október 9., szerda

Hamispróféta: Jézus "egyáltalán nem volt Isten"


Az olasz ateista és egyházellenes aktivista, valamint újságíró Eugenio Scalfari, aki Ferenc pápa bizalmasa és többször adott neki interjút, a következőt írja a La Repubblica lapnak október 9-én:

"Szerencsém volt többször találkozni vele (Ferenc pápával) és mélyen elbeszélgetni. Ferenc pápa Krisztust a názáreti Jézusnak tekinti, tehát egy férfinak, nem Istennek. Születésétől fogva ember volt mindaddig, amíg meg nem halt a kereszten.

Továbbá:

A kifejezésekkel kapcsolatban a következőt mondta a pápa: "Ez a bizonyíték arra, hogy a názáreti Jézus, amint emberré vált, hiába élt erényes életet, nem volt Isten".

Ez megmagyarázza, miért nem hajlandó Ferenc pápa letérdelni az Oltáriszentség előtt.

2018 márciusában Ferenc pápa azt mondta Sclafarinak, hogy “nincs pokol”. A Vatikán soha nem cáfolta ezt a kijelentést.

https://gloria.tv/article/BeLcYpGQ3kXk4YnCKZ3QN1wjG


Matteo Bruni, az Apostoli Szentszék sajtóirodájának igazgatója október 9-én nem volt hajlandó tagadni vagy javítani Ferenc pápa azon állításán, miszerint Jézus “egyáltalán nem Isten”.

Ferenc pápa ezt barátjának, Eugenio Scalfari újságírónak mondta (a cikk a képen látható).

Bruni a következőt mondta: "Mint többször mondtuk, Dr. Eugenio Scalfari idézőjeles részleteit nem lehet hitelesen Ferenc pápa mondanivalójának venni, inkább egy személyes, szabad értelmezésnek a hallottak alapján, ez evidens abból, amit ma írt Jézus Krisztus isteni eredetéről".

Bruni magyarázatának nincs értelme. Miért adna interjút Ferenc pápa Scalfarinak, ha teljesen mást írna le az újságíró?

Ez volt Ferenc pápa hatodik interjúja Scalfarival. 2018 márciusában Scalfari felfedte, hogy Ferenc pápa azt mondta neki, "nincs pokol". Már ekkor is azzal próbálta a Vatikán menten iaz egészet, hogy Scalfarit hibáztatták a nyilatkozat miatt.

https://gloria.tv/article/UmCNwKwZHnet2uMCzqmFZfNbg

Csecsemő gyilkosság: Az amazonasi bíboros kínos helyzetbe hozta magát a tudatlansága végett


Egy újságíró azt mondta az október 8-ai amazonasi szinódus sajtókonferenciáján, hogy legalább húsz amazonasi ember megöli gyermekét, ha az fogyatékos, a szinódus viszont "ártatlan és tiszta" emberként mutatja be a törzseket.

A tudatlan, 75 éves perui Pedro Barreto bíboros kínos helyzetbe hozta magát azzal a válasszal, hogy "nem minden tökéletes" az őslakosokkal kapcsolatban.

Majd azt mondta, hogy "soha nem hallott" erről a dologról, az ilyen vádakat "pedig nem lehet könnyen kimondani, mivel ez barbárság".

Barreto egyike a három küldöttségi elnöknek, valamint ő a Pán-Amazonasi Egyházi Hálózat (REPAM) elnökhelyettese.

"Igen, vannak olyan gyakorlataik, amelyek nem egyeznek meg a nemzetközi emberi jogokkal. Nem értek egyet a csecsemő gyilkossággal" - mondta az újságíró.

https://gloria.tv/article/cG4nD86hMy8J2VzXvfHwtdynn

Az imám katolikus vallást oktathat


A 33 éves Hamdan Al Zeqri imám október 15-én az olasz Firenzében lesz a (katolikus) vallásos tudományok doktora.

Bevándorló, 16 éve jött Jemenből. Ezzel a diplomával katolikus vallást taníthat az állami iskolákban. "Muszlim maradok, de szeretem Jézust, mivel az iszlám és Krisztus nagyon közel állnak egymáshoz" - mondta a VanityFair.it oldalnak október 8-án.

A firenzei érsekség fizette a teológiai tanulmányait, pedig Al Zeqri egy repülőgépgyártó cégnek dolgozik. A helyi iszlám közösség szívélyesen fogadta a tanulmányait, mint "vallásközi párbeszéd".

Al Zeqri kiemelte, hogy az érsekség nem próbálta megtéríteni (valószínű azért, mert először őket kellene megtéríteni).

A disszertációját az iszlám börtön lelkészségről írja, amiben Al Zeqri imámként vesz részt.

https://gloria.tv/article/scjKcuAu8UMi3X42knzN34ZFK

A Vatikán néhány beosztott felfüggesztését úgy ünnepli, mintha győzedelmeskedtek volna a korrupció fölött


A vatikáni sajtóiroda öt vatikáni beosztott felfüggesztését és nyílt megszégyenítését úgy állította be, hogy ez bizonyíték arra, hogy működik a rendszer.

De az AldoMariaValli.it lap kiemelte, hogy a felfüggesztett munkavállalók csak követték a parancsokat, a valódi tetteseket pedig "fent kell keresni". EkkorBecciu bíboros volt az államtitkárságban.

A weblap kimondja, hogy a vatikáni pénzügyi helyzet "irányíthatatlan". A 89 éves Herranz, a 95 éves Tomko és a 89 áves De Giorgi bíborosok ellen nyomozást indított XVI. Benedek 2012-ben, ám az eredményeket Ferenc pápa elrejtette.

https://gloria.tv/article/Cm19TycJXp2V2BGxEHJA1jHZ9


Püspök: A cölibátus eltörlésével a liberálisok prelátusok kudarcait akarják elrejteni

A papi cölibátus védelmére kelt a pán-amazóniai szinóduson mondott felszólalásában a perui Moyobamba püspöke, Rafael Escudero López-Brea (a képen). Az erről szóló beszámolót maga a moyobambai egyházmegye honlapja közölte.
Mint írják, a püspök a szinódus munkadokumentumának 129. pontjával kapcsolatban fejtette ki az észrevételeit. Az Instrumentum Laboris e pontja annak megvitatását indítványozza, hogy az amazóniai térség egyes területein lehessen helyi családos férfiakat is pappá szentelni, hogy ők mutathassanak be szentmisét és szolgáltathassák ki az Oltáriszentséget.
Mint Escudero püspök kifejtette: azért pappá szentelni valakit, hogy kizárólag szentségek kiszolgáltatója legyen (munus sanctificandi), de közben ne gyakorolja (ne tudja gyakorolni) a tanítás és a kormányzás papi feladatait is (munera docendi és regendi), "újdonságot jelentene az egyházi életben, abban a szentségi-hierarchikus felépítésben, amelyre az Egyháznak isteni megbízatása van".
A püspök szerint ezzel a pap puszta "funkcionáriussá" válna valódi pásztor helyett. Escudero püspök hangsúlyozta: amazóniai püspökként szerzett tapasztalatai mondatják vele, hogy a szentségek kiszolgáltatása mellett ezeknek a közösségeknek "olyan evangelizációra is szüksége van, amely Jézus Krisztust az ember, a népek, és a kultúrák egyedüli megváltójaként hirdeti".
A moyobambai püspök a felszólalásában a püspökök felelősségére is utalt az egyes területek paphiányának kialakulásában:
Nincs hiány ma hivatásokból és papokból azokban az egyházmegyékben és szerzetesi közösségekben, amelyek az Egyház egészséges tanítása szerint formálódnak, és ahol hiteles keresztény lelkiség szerint élnek.

A pogány kellékek a Santa Maria in Traspontina templomban vannak kiállítva,---" az átfogó ökológia" jegyében. Uram irgalmazz!!!

Két napja osztottunk meg egy videófelvételt, amelyen egy hölgy a pán-amazóniai szinódust ünnepelve táncol a római Santa Maria in Traspontina templomban. A háttérben az oltár elé helyezve látszottak azok a kellékek, amelyeket múlt pénteken a vatikáni kertekben tartott "ökológiai szertartáson" körbetáncolva láttunk. Lásd: https://www.facebook.com/KatolikusValasz/posts/2550659634995143
A kellékek azóta is a Santa Maria in Traspontina templomban vannak kiállítva, az egyik mellékoltár lábához helyezve (lásd a képen). Még meghökkentőbb azonban egy drapéria, amelyet szintén a mellékoltárnál helyeztek el: ez egy Ferenc pápa Laudato Sí enciklikájából vett idézettel, képekkel, és blokk diagrammal próbálja elmagyarázni a híveknek az "átfogó ökológia" ideológiájának lényegét.

Pán-amazóniai szinódus: önálló amazóniai miserítus, házasok pappá szentelése, Greta Thunberg

gmain.png"Bennszülött rítusok" alapján önálló ún. "amazóniai miserítus" létrehozásáról folytattak eszmecserét a meghívott püspökök a pán-amazóniai szinódus második napján - írja az argentin ValoresReligiosos híroldal szinódusi tudósítója. A hírt Ferenc pápa barátja és életrajzírója Austen Ivereigh, brit katolikus újságíró is megerősítette a Twitter oldalán.
Az új miserítus indítványozói a felvetést azzal indokolták, hogy az amazóniai térségnek nemcsak sajátos "környezeti ökoszisztémája", de sajátos "egyházi ökoszisztémája" is van.
Ugyanezen a napon a házas férfiak pappá szentelésének kérdése is előkerült. Erre a felvető indoklása szerint azért lenne szükség, hogy a krónikus paphiányban szenvedő területek lakói ne érezzék úgy, hogy az Egyházban vannak "elsőrangú katolikusok", akik könnyen áldozáshoz tudnak járulni, míg vannak "másodrangú katolikusok, akik arra vannak ítélve, hogy két éven át nélkülözzék az Élet Kenyerét".
Szó esett még a fiatalok részvételéről is "az átfogó ökológiáért folytatott küzdelemben", aminek felvetője a svéd Greta Thunberget emelte ki követendő példaként.
[Megj.: A Szentszék engedélyezte a tudósítóknak, hogy beszámoljanak a szinódusi megbeszéléseken elhangzottakról, de csak azzal a feltétellel, hogy nem közölhetik, hogy a felvetések és idézetek kitől hangzottak el. - KV szerk.]

2019. október 8., kedd

Szavazati jogot kér a női résztvevőknek a pán-amazóniai szinódus egy püspöki csoportja

Püspökök egy csoportja a vasárnap kezdődött pán-amazóniai szinódus résztvevői közül azzal az indítvánnyal fordult Lorenzo Baldisseri szinódusi titkárhoz, hogy a 35 női résztvevő (20 szerzetesnővér és 15 világi hívő) is szavazati joggal vehessen részt a szinóduson.
A női résztvevőket kizárólag tanácskozási joggal hívták meg a püspöki találkozóra. A munkadokumentuma alapján a nők egyházi funkcióinak újragondolása is szerepelni fog az október 6-a és 27-e között Rómában tartott szinóduson.
Baldisseri bíboros jelenleg a szinódus többi résztvevőjének véleményét igyekszik felmérni a szavazati jog ilyen "kiterjesztéséről". A felmérést követően a titkár Ferenc pápához fordulhat azzal a kéréssel, hogy adja meg a szavazati jogot a női résztvevőknek.
A 35 női résztvevő közül María Luisa Berzosa szerzetesnővér szerint nincs "sem kánonjogi, sem teológiai akadálya" annak, hogy a nőtársaival együtt szavazati jogot kaphassanak a püspökök között. Az általa is szorgalmazott lépés szerinte a jelenlegi folyamatok "természetes evolúciója" lenne.
A mostani püspöki szinódusnak (egyelőre) 185 szavazójoggal rendelkező résztvevője van. A 35 női résztvevővel ez a szám 220-ra emelkedne.

2019. október 6., vasárnap

Vatikán botrány: A vádlott beszél


Az olasz IlMessaggero.it úgy írta le a Vatikán új pénzügyi botrányát, mint egy "hatalmi összecsapást" a vatikáni bank és az államtitkárság között.

Evidens, hogy az IlMessaggero.it az államtitkárságtól szerzi az információt.

Az egész ügy akkor kezdődött, amikor Edgar Peña Parra államtitkár-helyettes 150 millió eurót kért a vatikáni banktól, hogy a Vatikán luxus ingatlanját ki tudják fizetni Londonban.

Gian Franco Mammì, a vatikáni bank vezetője ezt elutasította. Szerinte az államtitkárságnak nincs dolga ingatlanokkal üzletelni. Szerinte ez közvetlen a Péterfillérrel, azaz egy jelentős bevételforrással való visszaélés.

Ezért Mammì tájékoztatta Ferenc pápát, akivel jó kapcsolata van, és engedélyt kapott, hogy panaszt tegyen a vatikáni rendőrségnél. Valószínűleg Ferenc pápa ekkor még nem értette az egész ügyet.

Azonban az IlMessaggero.it szerint a következő a háttértörténet: Mammì azért haragszik az államtitkárságra, mert a hatalmas örökség majdnem 80%-a nem az ő bankjánál van, hanem a Credit Suisse banknál.

https://gloria.tv/article/21L8ngCcEtiSDomKz4gTBhrHW

Már a hamispróféta pártja is támadja a "reformjait"


"Ez a ronda történet megerősíti azt, hogy Ferenc pápa reformjai kudarcot vallottak, főleg a pénzügyi reformok".

A névtelen Ferenc pápa bíboros szavait a Corriere.it idézte. Az általában katolikus ellenes Corriere.it igyekszik nem kritizálni Ferenc pápát.

A bíboros hozzátette: "Hogyan mondjuk el a hívőknek azt, hogy Ferenc pápa Vatikánjának luxus épülete van a Sloane Square-ben, London legdrágább kerületében, ahol kétszáz millió eurót fektettek be meggondolatlan módon?"

A Corriere.it szerint Ferenc pápa "lazán kezeli a pénzt minden tekintetben", nem törődik a pénzügyi reformmal.

"Rossz irányításról, rossz irányító személyekről, bejelentett, de nem elvégzett reformokról, pénz pazarlásról és a Casa Santa Marta automatikus referencia buborékáról" ír a lap.

Az intézmény feladata az lett volna, hogy kitisztítja a Vatikán pénzügyeit, ám az intézmény "már évek óta le van fejezve" - írja a Corriere.it. Továbbá Pell bíborost soha sem cserélték le, a Vatikán könyvvizsgáló generálisa, Libero Milone, ki lett rúgva, mert feltűntek neki a hatalmas és gyanús tranzakciók.

https://gloria.tv/article/wAPCVM3k9R6q3pwHjF9jPEJpo

Előjel? A mennyezet egy darabja leesett hamispróféta miséje közben


A Szent Péter Bazilika mennyezetének darabjai hullottak a földre október 4-én a püspökök felszentelése alatt, amelyet Ferenc pápa tartott.

Senki sem sérült meg, de a bazilika jobb kereszthajóját kiürítették biztonsági óvintézkedésként.

Nincs szükség javítási munkára. Viszont ez akkor történt, amikor Ferenc pápa bent volt a bazilikában, a pápák pedig ritkán szoktak itt tartani hasonló eseményeket. A felszentelt püspökök között volt a tömeges bevándorlást támogató Michael Czerny is.

https://gloria.tv/article/jjArgDoBDUje2EgteXFhKUAfK

Az első házas őslakos "pap" az Olaszországban létrejött pogányságot szolgálja


A Reuters azt akarja, hogy a 48 éves Shainkiam Yampik Wananch, aki egy házas, tíz gyermekes achuar őslakos, legyen az első "házas pap" Ferenc pápa egyházában.

A Reuters cikke a ReligionDigital.org lapon jelent meg. Wananch a perui, repülőtérrel rendelkező Yurimaguas turistaváros vikáriátus diakónusa.

Wijint névre hallgató falujában vasárnapi szertartást tart, amit hajnalban kezd az "őslakos növények megtisztításával" és egy három fatuskóból álló pogány tűz meggyújtásával.

"Bűncsánati rítushoz" a résztvevők a szájukba veszik a vizet, majd a fejükre öntik. Az előre megszentelt szentostyákat a jelenlévők veszik fel.

Az őslakosok ártatlanok, mivel ezt az egészet az olasz Luigi Bolla (+2013) szalézi atya találta fel.

Yurimaguas vikáriátusát a spanyol születésű Jesús María Aristín atya vezeti, akit nemrég importáltak Olaszországból. Ellenzi a cölibátust és részt fog venni az amazonasi szinóduson.

Ferenc pápa 2018-as perui utazása során Aristín öt házas diakónusnak mutatta be, köztük volt Wananch. Ferenc pápa arra bátorította őket, hogy támadják a cölibátust: "Merész (=eretneki) ötletek kellenek a szinódusra!".

A Lauritas apácák, akik Wijintben vezetnek egy iskolát, szintén támogatják a cölibátus eltörlését. A Reuters Maruja Escalante apácát idézi, aki úgy gondolja, hogy "fontos egy nő számára, hogy papnő lehessen és minden vele járó munkát elvállalhasson".

https://gloria.tv/article/XnRCESZdFwTh2189Lef61QLJ6

2019. október 4., péntek

Pogány "ökológiai szertartást" mutattak be a vatikáni kertekben

Ferenc pápa és a kúria tagjainak jelenlétében.

Ferenc pápa és a kúria több tagja pénteken faültetési ceremónián vettek részt a vatikáni kertekben, a Globális Katolikus Klímamozgalom, a (pán-amazóniai szinódust is szervező) Pán-amazóniai Egyházi Hálózat, és a Ferences Kisebb Testvérek Rend szervezésében. A rendezvényt Assisi Szent Ferenc ünnepnapja és a vasárnap kezdődő pán-amazóniai szinódus megünneplésének szánták.

A rendezvényen főként világi hívek vettek részt civil ruhában, a résztvevők között azonban volt egy ferences szerzetes rendi ruhában, valamint amazóniai lakosok is pogány vallási öltözékben.
Az egészen szokatlan ünnepség alatt a résztvevők kézenfogva álltak körbe, térdeltek le, és hajoltak meg két, szinte teljesen meztelen várandós nő képe előtt - számol be róla az amerikai Catholic News Agency katolikus hírügynökség. Az ünneplők ez követően körtáncot jártak a képek körül a dél-amerikai bennszülöttek Földanyának bemutatott "pago a la tierra" rituális táncának mintáját követve.
A bemutatón Ferenc pápa és a kúriai alkalmazottak a körön kívül, ülve vettek részt. Arra, hogy a táncot miért mutatták be, és hogy az hogyan kapcsolódik Szent Ferenc ünnepéhez, a szervezők nem adtak magyarázatot.
A résztvevők az ünnepségre olyan edényeket hoztak, amelyeket a világ különböző részeiről származó földdel töltöttek meg. Az edények mindegyike egy-egy témát (pl. a klímaváltozást, a migrációt, stb.) jelenített meg. Az edényekből a földet egy Assisi-ből származó facsemete köré szórták, amelyet a program keretében "az átfogó ökológia szimbólumaként" ültettek el.
Szintén az ünnepség részeként a résztvevők egy lepedőt terítettek le, amelyre gyümölcsöket, gyertyákat, és több faragott képet helyeztek el. Az installációt körbevéve mindannyian leborultak, és imákat mondtak el.
Ezt követően egy rituális öltözékű bennszülött hölgy Ferenc pápához lépett, és egy olyan, fekete színű gyűrűt adott neki át, amelyet ő maga is viselt a kezén. A gyűrű állítólag egy Brazíliában hordott ún. tucum gyűrű, amelyet a felszabadítási teológia híve, Pedro Casaldáliga püspök népszerűsít, a társadalmi igazságosság melleti elköteleződés jelképeként.
A ceremónia végén a résztvevők egy szobrot adtak át Ferenc pápának, amely állítólag "Az Amazóniai Szűzanyát" ábrázolja. A Szentatya megáldotta a szobrot.
Az ünnepségre Ferenc pápa köszöntőbeszéddel készült, amelynek teljes szövegét a Vatican News is leközölte. A beszédet a Szentatya azonban nem mondta el, helyette inkább minden kommentár nélkül az Úr imádságát, a Miatyánkot imádkozta el.
Az eseményről a hivatalos egyházi orgánumok (magyar nyelven a Vatican News és a Magyar Kurír) meglehetősen hiányosan, a meghökkentő részletek közlése nélkül számoltak be.
Az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériumának képviselője a CNA-nak hangsúlyozta, hogy a dikasztérium tagjai csak meghívást kaptak a rendezvényen való részvételre, a szervezésében azonban nem vettek részt. A vatikáni sajtóiroda szintén leszögezte, hogy a rendezvényt külső szervezetek kezdeményezték.
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája hírszolgálata, a Catholic News Service által közölt videóösszefoglaló az eseményről alább tekinthető meg. Az esemény teljes videófelvétele a Vatican News videócsatornáján, ide kattintva található.
https://katolikusvalasz.blog.hu/2019/10/05/pogany_okologiai_szertartast_mutattak_be_a_vatikani_kertekben



Videók és képek az eseményről itt láthatók:
https://youtu.be/F85oJS_-mqs
https://novusordowatch.org/2019/10/golden-calf-vatican-idolatry-francis/
https://youtu.be/1wioisaIU2I
http://w2.vatican.va/content/francesco/en/events/event.dir.html/content/vaticanevents/en/2019/10/4/festa-sanfrancesco.html
https://twitter.com/CatholicSat/status/1180108810637193218
https://de.catholicnewsagency.com/story/indigene-rituale-und-zeremonien-mit-papst-franziskus-in-den-vatikanischen-garten-5142
A novusordowatch honlap az eseménynek ezt a címet adta: A föld-istennő bálvány imádásának szertartása a vatikáni kertekben – Hölgyek és urak, a Vatikán az aposztáziától eljutott a bálványimádásig! – Pachamama [más néven, Gaia, Földanya, azaz a föld nőnemű pogány istene, akit az inkák Pachamama-nak neveznek] pogány isten bálványozása.
A rendezvényt a nyugati média eredetileg „A pápa Szent Ferenc napját a Vatikáni kertekben tartandó szertartáson ünnepli” címmel reklámozta.
Az internetes források arról számolnak be, hogy a rendezvényen két „fából faragott meztelen állapotos asszonyt imádtak” [ehelyütt ez a német szó áll: "beschwören", ami többet jelent, mint imádni – akkor használják, ha a varázslók a pogány szertartásokon szellemeket idéznek: a szótárban ezek a igék állnak e szó magyar jelentésénél: elvarázsol, megigéz, varázsigével felidéz, varázsigével elhárít, elűz, ráolvas; den Teufel beschwören=ördögöt idéz]. Táncoltak, elültettek egy szimbolikus fát, és Bergoglionak átadtak egy fekete karikát.
Miközben az egyik oldal az eseményt pogány öko-rituálénak értelmezte, addig a másik oldal erre a kritikára azt válaszolta, hogy ez egy dél-amerikai indiánok által bemutatott katolikus ceremónia volt.
A képek és videók láttán ki-ki maga eldöntheti, hogy ő mit lát ezeken.
A ceremóniát az Amazonos-szinódust szervező társaság, az ú. n. REPAM (Pan-Amazonos egyházi hálózat), a „Globális katolikus klímamozgalom” nevű társaság és a ferences rend szervezte, és az eseményt Szent Ferenc ünnepére és a 6-án kezdődő Amazonos-szinódusnak ajánlották fel.
A résztvevők, köztük bennszülöttek rituális öltözetben, a lehető leghitványabban öltözött európaiak bemázolt arccal és egy ferences „szerzetes”, egymás kezét fogva hol körbetáncoltak egy nagy szőnyeget, hol mélyen a földre borulva imádták a szőnyegen levő tárgyakat, köztük a két meztelen állapotos nőt, aki egyesek szerint Erzsébetet és Máriát, mások szerint a földanyát szimbolizálta. A tánc nagyon hasonlított a „pago a la tierra”, azaz „áldozati tánc a föld-anyának” nevű mutatványhoz, amit Dél-Amerikában az indián törzsek mutatnak be pogány szertartásaikon. A szőnyegen a két női alakon kívül gyümölcsök, gyertyák és más faragott bábúk voltak, ezek előtt hajlongtak a résztvevők, akik a világ különböző részeiről összegyűjtött földet hoztak magukkal, melyek mind egy-egy politikailag aktuális témát szimbolizáltak, és amiket a mellé az Assisiből származó facsemete köré helyeztek, amit most ők ültettek ide, a „Egész földre vonatkozó Ökológia szimbólumaként”.
A ceremónia végén két nő odament Bergogliohoz (aki néhány „bíborosával” – köztük Claudio Hummes, Luis Tagle, Peter Turkson és George Gänswein – a körön kívül ült az egész esemény alatt); az egyik egy fekete karikát adott neki, a másik az egyik meztelen női figurát vitte oda, akiről azt mondta, hogy az az „Amazonasi Miasszonyunkat” ábrázolja, majd kezet fogott Bergoglio-val, aki „megáldotta” a faragványt. Előbb mindketten keresztet vetettek. Bergoglio a vasárnap kezdődő Amazonas-szinódust Szent Ferenc védelmébe ajánlotta.
A novusordowatch-on olvasható beszámoló szerint a pogány szertartás már reggel 6:43-kor elkezdődött, amikor pogányok egy csoportja énekelni és táncolni kezdett a föld istennője számára a szőnyegre tett adományaik körül. A tánc körülbelül 10:50-kor ért véget, és ekkor csendes imádsággal folytatták a ceremóniát.
Hol vagyunk már attól, amikor a Vatikáni kertekben „csak” zsidókkal és muzulmánokkal ünnepelt Bergoglio, aki akkori monoteizmusától mostanra már eljutott a nyílt pogányságig! (Emlékeztetőül: Bergoglio 2014. június 8-ára, éppen Pünkösdvasárnapjára hívta meg Peres-t és Abbas-t a Vatikáni kertekbe – kíséretükkel együtt –, hogy ott együtt imádkozzanak a békéért. Vagy a 2015-ös Pogány fényjáték a Vatikánban borzalmaira!)

Érdekesség: Az ú. n. Amazonas szinódus, melyen Bergoglio minden eddiginél rombolóbb és jóvátehetetlenebb intézkedéseket szándékozik bevezetni, október 6-tól október 27-ig, vagyis éppen Rózsafüzér hónapjában ülésezik, és pont október 27-én, Krisztus Király ünnepén ér véget.
„Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,20)

(www.summorum-pontificum.de és www.katholisches.info – 2019. október 5.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/balvanyimadas.htm




Pachamama háttérinfó:

Bepillantva az inka mitológiába és legendákba, megtudhatjuk, hogy Virakocsa (Huiracocha) isten gyermekeinek tartotta magát az egész inka nép. Virakocsa tehát az emberek teremtője, ezen felül pedig a föld, az ég, az égitestet, sőt az istenek teremtője volt (megj. legalábbis az inkák szerin). Virakocsa volt tehát a Mindenség Teremtője, azaz a Legfelső isten, míg felesége Mama Cocha (később a tenger istennője) volt, kettejük fia pedig Inti, a napisten lett.

Virakocsának Intin kívül volt még két másik gyermeke is: Pachamama és Mama Quilla. Előbbi a Föld istennője, utóbbi a Hold istennője volt.

https://gloria.tv/post/fTMyaVQZ4yBb12rgfCf3j6rvk

Szegényt játsszva: Czerny "pectoralis keresztje"


A 73 éves Michael Czerny atya, aki október 5-én lesz bíboros, büszkén tette ki egy közösségi oldalra a "pectoralis keresztjét", ami fából készült.

Szokás szerint Krisztus keresztjét felhasználta a tömeges bevándorlás propagálására. Czerny azt állítja, hogy a fa egy "migránsok által használt hajóból" származik, amivel az olasz Lampedusa szigetre hajóznak a migránsok. Igazából a hajó pedig a gazdag embercsempészekhez tartozik, akik üzletét Czerny ezzel is hirdeti.

A keresztet egy szicíliai férfi, Domenico Pellegrino készítetet, aki "művésznek" hívja magát.

Czerny, Ferenc pápa követője, régóta a Vatikán alsó titkára, de valószínű, hogy most a karrierje haladni fog.

https://gloria.tv/article/uwZyzi8r6ymt3sP98PsPVfneQ

A német püspök miseruhában ment hullámvasútra


A müncheni 49 éves Rupert Graf zu Stolberg-Stolberg segédpüspök, öt pap és egy oltársegítő egy ingyen hullámvasút útra mentek szeptember 27-én, miután zu Stolberg megáldotta a létesítményt, ami a müncheni Oktoberfest sörfesztivál része.

A klérus teljes miseruhát viselt. Előtte zu Stolberg eucharisztiát tartott az Oktoberfestnek. Ez volt az ötödik ilyen liturgia 1956 óta.

A résztvevők díszített sörpadoknál ültek (kép lent). "Normális esetekben" ritkán viselnek miseruhát a püspökök és papok Németországban.

https://gloria.tv/article/2abvvRKVYq9U3YCgQbSksLQuZ

Szinódus főnök: A szinódusi atyák fogják javasolni a cölibátus eltörlését


Az amazonasi szinódus (eretnek) munkadokumentumának kritikája, mint eretnek, "elfogadható", mivel mindenki elmondhatja "véleményét".

Baldisseri bíboros, a szinódus generális titkára azt mondta egy október 3-ai sajtókonferencián, szarkasztikusan hozzáadva, hogy "a mai egyházban több szólásszabadság van, mint a régiben".

Ő továbbá úgy gondolja, hogy a (katolikus ellenes) német püspökök "nyugodtan kifejezhetik magukat" a szinodális móddal kapcsolatban.

Ugyan ez a "szabadság" érvényesül az amazonasi szinódusra, amíg felhozzák ("megbeszélik") a papi cölibátus kérdését.

Baldisseri "szólásszabadságával" az a baj, hogy arról csak akkor lehet beszélni, ha valaki ezzel hirdeti a Szentírást, a hitet és az igazságot.

https://gloria.tv/article/9k2K4kZr81kw3RnVyathjvpuV

Az aposztáziától a bálványimádásig

Aki nem hiszi, hogy az aljasságot és az istentelenséget, a Sátán-imádatot egy bizonyos határ után már nem lehet fokozni, annak meg kell néznie azokat a képeket és tudósításokat, melyek az elmúlt héten készültek a Vatikánban – és akkor rögtön belátja tévedését. [E cikkben nem lesz szó minden szörnyűségről: például az új „bíborosok” kreálásáról és az Amazonos-szinódus megnyitójáról sem, mivel ezek régóta ismert események.]
1. Szeptember 29-én, Szent Mihály arkangyal első osztályú ünnepén a Szent Péter téren, közvetlenül a Bernini-oszlopok előtt felállítottak egy „műremeket” [nem átmenetileg, hanem örökre], ami Bergoglionak azt az ideológiáját fejezi ki, hogy a korlátlan migráció emberi jog.
A bronzból öntött mű neve „Az ismeretlen (akaratukon kívüli) angyalok” („Angels Unawares“), elkövetője a kanadai Timothy Schmalz, aki a megbízást „Az emberek egészére vonatkozó (teljességre törekedő) fejlődésének szolgálatára rendelt dikasztérium” „Migránsok és menekültek” szektorától kapta. Az elnevezés egyértelmű: Bergoglio szerint az európai országoknak minden migránst úgy kell befogadniuk, mintha angyal lenne.
Ezt az új dikasztériumot Bergoglio 2016 augusztusában hozta létre, és a fent nevezett szektor vezetését maga vette át, amivel a nyilvánosság előtt is világossá tette pontifikátusának legfőbb értelmét és célját. A szektor tényleges vezetését Bergoglio az egyik titkárra, a jezsuita Michael Czerny-re bízta, akit október 5-én kreált bíborossá. Czerny volt az, aki Schmalz-cal felvette a kapcsolatot, és megbízta a „mű” elkészítésével.
Bergoglio személyesen vett részt a szobor leleplezésénél, a migránsok és menekültek világnapjává tett napon, szeptember 29-én (azaz Szent Mihály arkangyal ünnepén). A leleplezéskor ezt mondta: A szobor „különböző kultúrákban és különböző történelmi korszakokban élt migránsok egy csoportját ábrázolja. Azt akartam, hogy ez a műalkotás itt a Péter-téren álljon [!], hogy mindenkit emlékeztessen a befogadás evangéliumi kihívására.” – A Fokolar-mozgalom nemrég Rómában megtartott „Egy-világ” rendezvényén, melyen bejelentetlenül vett részt, Bergoglio szintén leszögezte, hogy „nem fontos”, hogy egy ember milyen valláshoz tartozik.
Prédikációjában egyetlen szót sem ejtett Szent Mihály arkangyalról, se a többi angyalról, hanem csakis a migrációról beszélt, miközben többször elismételte, hogy „minden ember Isten gyermeke”, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy ez hazugság, ami ellene mond a katolikus Egyház tanításának: ami kimondja, hogy bár minden embert Isten teremtett, de az Isten gyermekség rangját csak a megkereszteltek nyerhetik el.
Emlékeztetőül csak három mondat az arkangyal ünnepére tavaly feltett cikkből: „A keresztes lovagok, útban a Szentföldre, mindig megálltak e helyen, és Szent Mihálynak ajánlották fel magukat.” – „Szent Mihály, aki lobogó nyilat bocsátott ki Gargano hegyéből, világosan megmutatta, hogy az ő parancsára szálltak harcba az elemek a város védelmében a támadó gótokkal” [azaz az akkori idők migránsaival]. – „A Gargano hegyen álló mennyei bazilika az egyetlen a világon, amit nem ember, hanem Szent Mihály és az angyalok szenteltek föl; Ez az angyalok által történt felszentelés az, amit az Egyház minden évben szeptember 29-én ünnepel.”
Magyarul: Szent Mihály arkangyal soha nem a pogányok befogadásáért, hanem a keresztényeknek a pogányok támadásai ellen való győzelméért szállt harcba és segítette a hozzá fohászkodókat.
(forrás: novusordowatch.org – 2019. október 4.)
http://katolikus-honlap.hu/1901/balvanyimadas.htm