2018. május 28., hétfő

Isten szemével

2018.05.06.
1.
Fatimai Szűzanya szobor volt körúton Magyarországon, Budapesten. A szobrot a Parlamentbe is elvitték, a Szent Korona elé, ahol imádkoztak is. Többek, kik szemtanúi voltak ennek az eseménynek a Szent Korona előtt, nagyon meghatódtak.
Érzés: A Szent Korona nagy ereje besugározta a fatimai Szűzanya szobrot, megtisztította mindenféle hatástól. Bárhová viszik a továbbiakban a szobrot, a Szent Korona ereje sugárzik belőle.
Jézus: Drága kislányom, a Szent Korona hatalmas, természetfeletti erővel rendelkezik, és ezt a természetfeletti erőt rásugározta a fatimai Szűzanya szobor másolatra. Ezzel, ha bármi tapadt volna hozzá a szoborhoz, az mind eltűnt róla. Az Egyházvezetés részéről a fatimai szobor másolatok szétküldése a világba pozitív cselekedet volt, mert erősítette Mennyei Édesanyátok üzeneteit, hogy térjetek meg, imádkozzatok, mondjátok a Rózsafüzért, és engeszteljetek.
2.
Kép: Mi olyanok vagyunk, mint egy energiatartály. Ha negatív dolgokkal foglalkozunk, pl: ki mit csinál és miért, az energiánkat szétaprózzuk, kevesebb marad arra, amire kell. Ha az össz energiánkat pozitív dolgokra fordítjuk, a legtöbbet hozzuk ki belőle.
Jézus: Azt üzenem minden engesztelőnek, hogy ne a hibákkal foglalkozzanak, hanem inkább mások erényeivel, jócselekedeteivel. A lelkük csak így tud előrehaladni, így tudnak erősödni. Ha mindig a rosszat nézik, az ítélkezés bűnébe eshetnek, és visszafejlődnek.
3.
Kép: Budapest utcáin katonai kocsik, kamionok haladnak jobbra.
Kép: Kék fény.
Jézus: Ellenségem ijesztgetni akar a háború előszelével. A kék fény Édesanyámtól, a Béke Királynőjétől származik, lelked békéjét akarja biztosítani.
4.
A múltból visszatérő rossz emlékekről, gyengeségekről, ítélkezésről, és azok elkerüléséről volt szó.
Jézus: Drága kislányom, a múltból visszatérő emlékektől csak egyféleképpen lehet szabadulni, ha nagyon elfoglalod gondolataidat, Bennem élsz, vagy a mindennapi teendőidet végzed. Mert ahogy ledőlsz az ágyra, vagy a fotelba, a gonosz kihasználja az időt, a helyzetet, és eléd tárja a múltat. Ha azonnal nem zavarod el, uralja az értelmedet, és elkezdesz spekulálni, hogy mikor mivel bántottál meg Engem vagy az embereket, melyik döntésedet rontottad el, vagy mikor választottad a jó utat. Tehát, a jelenben élj, foglald el magad valamivel, és ne vájkálj a múltban. Szinte minden engesztelő gyermekem szabadulni akar még a bocsánatos bűnöktől is. Elmegy gyónni, és komolyan elhatározza, hogy többé ugyanezt a bűnt, amit meggyónt, nem fogja elkövetni. De sajnos az ördög nem alszik. Belekerülsz olyan ember társaságába, aki szeret ítélkezni. Te, aki tudod, hogy ez tilos, próbálod védelmedbe venni azt a harmadikat. De mivel a vád igaz, a gonosz a te eszedbe beültet egy rossz emléket, és kibuggyan belőled. Nem akarsz megbántani, de már ott a lelkeden a bűn. Vannak engesztelők, akik még nem szakadtak el egészen a világtól, és nézik a TV filmeket. Ó, nem akarnak ők paráználkodni, de az ártatlannak látszó filmben hirtelen beugrik egy ágyjelenet. Ha van annyi ereje, azonnal kikapcsolja a TV-t, és ami történt, csak kísértés maradt. De ha még gyenge a lelke, győz a kíváncsiság, és végignézi a darabot. Szegénykének a lelke paráznaság súlyos bűnével megfertőződött. Ezek a váratlan kísértések a szentgyónás napján is előfordulhatnak. És hiába gyónta meg az ítélkezést, vagy a gondolati paráznaságot, újra a gyóntatószékben találja magát. Ettől csak úgy lehet megszabadulni, ha az ember a kínálkozó alkalmakat tudatosan kerüli. Pl: nem néz a TV-ben filmeket, helyette imádkozik. Az ítélkező ismerőseivel próbálja kerülni a kapcsolatot. Ha mégis találkozik vele, minden erejét összeszedve ellenáll az ítélkezésnek.
5.
Mesélték: Egy valakinek Hindu hozzátartozója azt mondta, hogy ha veszélyben van, hívja Jézust. Egy alkalommal az illető egy őserdőben tartózkodott, amikor egy nagy kígyó termett elé. Azonnal az Úr Jézust hívta, és a kígyó elment. Az illető ezek után a Kereszténnyé vált.
Jézus: Mivel a Hindu vallás hamis oldalról származik, a követője hiába kér segítséget bármely Hindu istentől, csend rá a válasz. A gonosz örül, ha áldozata bajba kerül. A Keresztény gyermekem mennyivel jobb helyzetben van. Csak hívnia kell Engem, és Én elhárítom a veszélyt, vagy megoldom a problémáit.
6.
Egy pap arról beszélt, hogy amikor a Zsidók felismerik, hogy Jézus hozzájuk tartozik, nem lesz vége a lelkesedésüknek.
Érzés: A Keresztények ugyanolyan örömöket fognak tudni tapasztalni, amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, mert a Szentlélek Isten megvilágítja az embert az Igazságban, és lelkük állapotától függően tapasztalhatják az Úr jelenlétét.
Jézus: Az előadó pap arra gondolt, hogy a frissen megtérők hite az újdonság erejével hat, és nagyon lelkesen követnek Engem. És ti Keresztények hozzájuk hasonlóan a Nagyfigyelmeztetéskor egészen ki fogtok cserélődni. Istenszeretetetek és hitetek óriásivá nő, bátrak, és elszántak lesztek. Tulajdonképpen Isteni Irgalmasságomnak a megnyilatkozása mindenkire hatalmas erővel fog hatni. Mindegy, hogy zsidó, keresztény, iszlám-hitü, vagy hindu vallású.
7.
Arról volt szó, hogy a szellemnek tüzessé kell válnia, és mindez a szíven keresztül történhet meg.
Érzés: A szeretet olyan, mint a tűz. Minél jobban járjuk az Úr útját, tanításait tisztán követjük, a Szentségekkel élünk, gyakoroljuk a szeretetet, irgalmat, annál nagyobb tűz ég bennünk.
Jézus: Az Istennek hátat fordító gyermekeim szelleme rideg, hideg, és közömbös a túlvilági dolgok iránt. Szeretete leszűkül önmagára és családjára. A szíve így csak szűk körökben működik. A mélyen hívő engesztelő gyermekeim szelleme bőségesen tele van tűzzel és lelkesedéssel. Ezt a tüzet a Szentmise és a szentségek táplálják. Ezek a Szent dolgok megérintik érzelmeit, szíve kitágul, felmelegszik, és szellemét tüzessé teszik.
8.
Olvastam: A Mennyországban a Mennyei Trón a Mennyország közepén van a magasban, ahová lépcsők vezetnek fel, a közelében a Mennyei Oltár. A földi templomokban a Szentély ehhez hasonlóan van, illetve kell, hogy legyen kialakítva, ezért van az, hogy az Oltáriszentség a tabernákulummal az oltáron helyezkedik el.
Jézus: Ez a tanúságtétel megfelel az Igazságnak, mert a Szentháromság Trónja a Menny közepén, magasban, kiemelve helyezkedik el. Ennek mintájára az Egyház a templomokban a Szentélyt magasabbra emeli, és az oltár tetejére teszi a tabernákulumot, benne az Eucharisztiával. Milyen szomorú látvány, amikor egyes helyeken oldalra, vagy mellékterembe helyezik az Én testemet és Véremet, mintegy egészen mellékes dolgot.
9.
Kép: A szüleim előttem állnak egymás mellett a Mennyországban.
Egy tanúságtétel szerint: Akik házastársak voltak a Földön, a Mennyországban azon a szinten lesznek, amelyet kiérdemeltek a Földön, azaz külön-külön.
Egy másik tanúságtétel szerint: A földi házastársak kérhetik az Urat, hogy együtt maradhassanak a Mennyben is.
Jézus: Egyik tanúságtétel sem helytálló teljesen. A Mennyben minden másképpen van, mint ahogy ezek a tanúságtevők elmondják. Ezeket nem kell firtatni, és nem kell róluk beszélni, mert könnyen az ezotériába találjátok magatokat. Ezek Mennyei titkok, majd mindent megtudtok.
10.
Hang: Mert minden képet.
Kép: Egy férfi kártyalapokat helyez egy asztalra.
Jézus: A külön-ítéleten a képen a ti lelketek van. Én minden képet alaposan megnézek, mindegyik más és más. Minden ember oda kerül, amelyik helyet kiérdemelte. Rakosgatom a lapokat, felül kevesebb van, ők egyenesen a Mennybe jutnak. Az alatta lévő sorban sok-sok lap sorakozik, rájuk a tisztítóhely vár. A legalsó sorban már kevesebben vannak, ők a kárhozottak közé kerülnek, mert ezek a lelkek Tőlem egészen eltávolodtak, és nem akarnak Velem élni. Nem akarnak bocsánatot kérni, és leborulva imádni Engem.
11.
Kép: Egy valaki több kártyalapot tartott a kezében, egyet közülük nekem adott, utána a többit szétcsúsztatta a kezében. A lapokon különböző ábrázolások voltak.
Jézus: A lapokon a megbánt, meggyónt bűnök után járó tartozások voltak feltüntetve. Az egyiken több, a másikon kevesebb. Kiemeltem egyet a sok közül. A kezedbe adtam, és te láttad, hogy a tartozást még itt a Földön le kell vezekelned.
12.
Hang: Semmit sem kell csinálnotok, hanem azt úgy, hogy...
Kép: Egy egyén egy dombon a hátán feküdt, és pihenve elmélkedett.
Jézus: Én sosem nézem, milyen helyzetben imádtok Engem. Hogy ültök, térdeltek, arcra borultok, vagy hátatokon feküsztök, az Nekem mindegy. Semmi mást nem kell csinálnotok, csak elmélkedve, szemlélődve imádkozni, és Én gyönyörködöm bennetek.
13.
Egy beteget gyógyítottak kézrátétellel és imával.
Kép: Piros fény egy kehely felett.
Jézus: Gyógyítás közben Szent Vérem kelyhéből bocsátottam ki piros fény alakú gömböt, és ennek gyógyító erejét alkalmaztam. Így enyhítettem a beteg fájdalmát.
14.
Hang: Minden ilyen titkának Isten az...
Jézus: Az Ég minden titkának Isten az elrejtője. Nem fed fel előttetek mindent, nem is szabad kíváncsiskodni. Mindent megtudtok a maga idejében, amikor az Atya hazahív benneteket.
15.
Az emberi szívekről volt szó.
Jézus: Mindenkinek más a szíve. Az egyik üres, a másik fekete, a harmadik lángoló, a negyedik csupa dísz.
16.
Hang: Egy új csillag.
Jézus: A Szentek csillagként világítanak az Égben. Mikor meghal egy alázatos, tiszta, Istent szerető lélek, egy új csillag jelenik meg. Az Angyalok és Szentek örvendezve veszik körül.
17.
Hang: Kérek szépen zsebkendőt.
Jézus: Olyan sok sötét bűnt látok a világban, hogy záporesőként megeredt a könnyem. Kérek egy zsebkendőt, hogy letörölhessem.
18.
Hang: Megajándékozlak.
Jézus: Ahányszor segítesz egy legkisebbnek, aki a segítségedet kéri, mindig megajándékozlak hálával. Lehet, hogy már itt a Földön megkapod, lehet, hogy összegyűjtöm neked az Örök Életre.
2018.05.13.
1.
Arról volt szó, hogy a sikertelenségek megtörtséget okoznak.
Jézus: Drága kislányom, hogyha mindenki rajongana érted, nem lenne irigység senkiben feléd, csak elismerés és szeretet, akkor nagyon jól éreznéd magad, de lassan gőgössé válnál. Kell, hogy legyenek nehézségek, támadások, lelki sebek, amelyek alázatosabbá tesznek, illetve az alázatban tartanak téged.
2.
Arról beszélt nekem valaki, hogy az emberek nem készségesek a szeretet gyakorlására.
Érzés: Sokféleképpen, millió módon összetörjük az Úr szívét, szinte megerőszakoljuk a szeretetet.
Kép: Egy negatív, megtört erő száll fel az Égbe a Föld felszínéről az emberek felől, mely hatalmas fájdalmat okoz az Úrnak. De az Úr mindezek ellenére ontja ránk a szeretetét, és kegyelmét, irgalmát, mely pozitív erőként érkezik a Földre.
Jézus: Bizony az Én engesztelőim még sokat kell, hogy fejlődjenek. Hol egyik, hol másik ítélkezik, a saját érdekeit keresi, harcol az igazáért, a saját kényelméért. Amikor téged bántanak, arra gondolsz, hogy már megint tövist szúrt valaki a Szívembe. Ha tudnák az ilyen engesztelők, hogy az apró szeretetlenségekért milyen komolyan kell majd vezekelniük itt a Földön vagy a tisztítótűzben, akkor megfontolnák, hogy hogyan is viselkedjenek.
3.
2017 május 13.-án Fatimában, a fatimai jelenések 100-ik évfordulóján 6 fatimai Szűzanya szobrot indítottak útnak a világ minden országába, hogy hirdessék Szűzanya üzenetét. Így jutott el egy szobor a 6 közül hazánkba is, Magyarországra.
Kép: Egy Égi kéz áldja a szobrot.
Jézus: Semmi kivetni valót nem találok, hogy ez a 6 szobor Fatimából eljutott gyermekeim közé a világba. Adtam egy képet neked, amely egy áldó kezet ábrázolt. Azt akartam ezzel tudomásodra hozni, hogy az áldásokat, amellyel szétküldték ezeket a szobrokat, egy felszentelt gyermekem tette meg. Ezért, ez az áldás érvényes, és fogadjátok el. A legtöbb engesztelő meghatódottan és áhítattal szemlélte Mennyei Édesanyátokat. Ők szívük mélyéből örültek, hogy ellátogatott az Ő örökségébe, hazátokba.
4.
A fatimai Szűzanya szobor elé odahelyezték a Jézus Szent Szíve képét, és a Szűzanya képét is.
Jézus: Higgyétek el gyermekeim, hogy mind a kettőt hozzáértő művészek készítették. Egyetlen szembetűnő, hogy a két kép nem ugyanabban a korban született. A Jézus Szíve kép régebben, a Szűzanya kép pedig ma.
5.
Hang: Érdemeid szerint élsz te.
Gondolat: Érdemeink szerint fogunk élni a Mennyben.
Jézus: Sokszor vizsgáld át a lelkedet, mert aszerint foglak megjutalmazni, hogy itt a Földön mennyi érdemet szereztél a szeretet területén.
6.
Kép: Az Élet könyvében van egy írás, melyben egyes helyeken nagyobb betűkkel van valami írva a többihez képest.
Jézus: Gyermekem, Én a szeretet legkisebb megnyilvánulását is észreveszem, és feljegyzem. Ezt fejezi ki ez a kép.
7.
Kép: Az Őrangyalom rengeteget munkálkodik, sokat sürög-forog, hogy elsimítson dolgokat, hogy gördülékenyebben menjenek egyes dolgok.
Jézus: Az Őrangyalnak, akit melléd rendeltem, nemcsak annyi a feladata, hogy őrizze a testedet a balesetektől, lelkedet a kísértésektől, hanem egyengeti a sorsodat, segít a döntésekben rávilágít arra, hogy mi a fontos probléma, és mi a lényegtelen, amivel nem kell törődni.
8.
Kép: Egy fekete csizma, melynek oldalán sötétkék rózsa van.
Jézus: A fekete csizma azt jelképezi, hogy sok gyermekem rossz úton jár, mert lépteit ellenségem vezérli. A sátán a sötétkék rózsa.
9.
Hang: Lerongyolódtam.
Kép: Európa és Magyarország, mint 1-1 egymással szemben álló személy. Európa a kép bal oldalán helyezkedik el, arca véres, és úgy néz ki, mint egy koldus, mint egy hontalan. Magyarországnak könyörög.
Érzés: Mintha Magyarország befogadná a Nyugat-Európai országokból menekülő őslakosokat, a Keresztényeket.
Jézus: A megállíthatatlan migráció miatt az európai népek egészen tönkremennek, és az egyetlen biztonságos országtól, Magyarországtól kérnek védelmet, bebocsátást.
10.
A pénzről, anyagi dolgokról volt szó.
Kép: Egy nyitott könyv, melynek lapjai a könyv összefűző része felé nyelődnek el, elemésztődnek, megsemmisülnek
Kép: A Mennyei Atya szigorúan mutat balra, korona van a fején.
Jézus: Gyermekeim, most az idő vége felé felesleges foglalkozni földi dolgokkal, az anyagi javakkal, az öröklésekkel, a pénzzel, mert ez mind eltűnik, porrá válik. A képen a Mennyei Atyám mutatja, hogy a lelkiekkel foglalkozzatok, a szeretettel, a békével, parancsaim betartásával, és a jócselekedetek gyűjtésével, mert csak ezeknek marad meg az értéke.
11.
Hang: Igyekezz megtalálni a helyedet Bennem.
Jézus: Minden választottamnak más és más a feladata Bennem. Van, akinek a tanítás a dolga, van, akinek a lelkek mentése buzgó imádkozással, van, akinek szenvedésem kiegészítése, emberek gyógyítása és szabadítása. Találd meg a helyedet Bennem.
12.
Hang: Vigyük az Oltáriszentséget... a közös oltárunk.
Jézus idézi valakinek a szavait: „Vigyük az Oltáriszentséget Szentségimádáskor az Őt megillető helyre, közös oltárunk közepére, két lobogó gyertya közé. Ne rejtsük el ilyenkor a tabernákulum zárt ajtaja mögé.“
13.
Hang: Odaköltöznék.
Jézus: Odaköltöznék sok gyermekem szívébe, de visszautasítanak. Imádkozz értük.
14.
Hang: Hogy a magokat ne veszítsem.
Kép: Egy férfi sok magot szór ki egy asztalra egy zacskóból.
Jézus: Sok választottam van a Földön, ők a magok, akik bő termést hoznak. Én állok az asztal előtt, és az összegyűjtött magokat kiszórom Magam elé. Ők az Én választottjaim, nagyon vigyázok rájuk, hogy el ne veszítsem őket. Mert ha ők megfogyatkoznak, mi lesz a terméssel?
15.
Hang: Ünneplője vagy te ennek.
Hang: Az az igazság.
Kép: Egy férfivel ülök egy asztalnál, a földön mellettünk egy fehér galamb, mely felrepül.
Hang: Egy asztalhoz ülünk.
Jézus: Minden szentáldozásnál Engem ünnepelsz az Oltáriszentségben. Az az igazság, hogy valóságos jelenlétemet az Eucharisztiában nem mindenki hiszi el. Minden alkalommal, amikor áldozol, egy asztalnál ülsz Velem. Hiszen meghívlak asztalomhoz. A fehér galamb nem más, mint Szentlelkem, Aki miután közreműködött az átváltoztatásban, felrepül a Mennybe.
16.
Arról volt szó, egyes esetekben hallgatnunk kell-e és szemet hunyni, amikor nem az Igazsággal állunk szemben.
Jézus: Vannak helyzetek, amikor nem lehet hallgatni, és bátran ki kell állni az Igazság mellett. De mindig tapintatosan, és szeretettel.
2018.05.20.
1.
Kép: Kétsoros Isteni Ige balra mozog.
Hang: Élek.
Hang: Boldog lehetsz.
Jézus: Az írás balra mozgatása azt jelenti, hogy visszafelé haladj az időben, az a hang, hogy élek azt fejezi ki, hogy ma ugyanúgy élek Én, mint 2000 évvel ezelőtt. Boldog lehetsz kislányom, hogy te most élsz az idők végezetében, amikor a nagy eseményeknek a tanúja lehetsz.
2.
Hang: Hová mész? Egyre nagyobb veszélyek jönnek.
Kép: Egy valaki észak-nyugat felé néz.
Kép: Egy valami fényt akar elnyomni, mintha egy tárgy ránehezedne valamire, amelyből fény árad ki egy pillanatra.
Jézus: Ez a kérdés magyar gyermekeimre vonatkozik, akik el akarják hagyni a hazát a meggazdagodás érdekében. Svédország és Németország felé nézegetnek. Most a keresztény kormány érájában az ellenzék szeretné megakadályozni a kibontakozó hitéletet.
3.
Egy ismerősöm azt tervezi, hogy külföldre megy hosszabb időre. A jövő eseményeire gondoltam.
Kép: Az ismerősöm arca előttem.
Érzés: Amikor a jövő eseményei beindulnak, szalad haza.
Jézus: Erre az érzésre azért nem reagálok kislányom, mert a jövőt mindig eltakarom előttetek. Különösen a személyes jövőt.
4.
Arról volt szó, hogy meddig lesz áramszolgáltatás, és más energiaszolgáltatás. 2020-ra gondoltam, amikor az Eucharisztikus Kongresszus lesz Magyarországon.
Érzés: Még lesz energiaszolgáltatás, de az események sűrűsödnek.
Jézus: Atyám akaratán és döntésén múlik, hogy az események mikor és milyen sorrendben történnek meg. Egy biztos, a Nagyfigyelmeztetés lesz az első nagy esemény. Amíg az meg nem történik, addig még lesz energiaszolgáltatás.
5.
Egy valaki egy tárgyat kért tőlem. Tudtam, hogy neki abból több van, mint nekem. Nem adtam oda neki.
Maria Valtorta írásából: Jézus beszéde után Jézus köré gyűltek egyes rászorultak, pl: egy többgyermekes özvegy anyuka, ki nagyon szegény sorsban élt férje halála után, majd egy mozgáskorlátozott, utána pedig egy koldusruhás idősebb férfi. Az Úr Jézus az Őt hallgató tömegtől összegyűjtött pénzt két részre osztotta, a pénz nagyobb részét az özvegynek adta, a maradékot pedig a mozgáskorlátozottnak. A harmadik nem kapott semmit. A koldusruhás ember rosszallta a helyzetet, Jézus csak ránézett, de nem szólt semmit. Az ember egyre hangosabban és erőteljesebben lázadozott, mire Jézus felfedte mindenki előtt, hogy először nem akarta őt megszégyeníteni az idősebbek iránti tiszteletből, de ez az ember egy ezüsttel vagy arannyal jól megtömött erszényt rejtegetett a koldusruhája alatt. Jézus azt is hozzátette, a férfi az ál-kéregetésével meglopja a ténylegesen rászorulókat.
Jézus: Drága kislányom, tudom, hogy nem ragaszkodsz az anyagi dolgokhoz, de bölcsen cselekedtél, mert azzal, hogy nem adtad oda, arra tanítottad őt, hogy ne halmozza fel a dolgokat, amire nincs is szüksége.
6.
Egy eskütételen voltam, ahol az Úr Jézus melletti maradást erősítette meg.
Kép: Egy fényben egy angyal volt a levegőben, balra fordulva.
Jézus: Amikor az eskütételt mondtátok, mindegyiketek Őrangyala együtt mondta veletek.
7.
Hang: Hajléktalanok azok is.
Kép: Egy várandós édesanya, ki a másik gyermekét a karjában viszi, a kisgyermek az édesanyja a várandós hasához simul.
Jézus: Szomorúan látom, hogy a kisgyermekes és áldott állapotban lévő anyák is olyan nehéz helyzetben élnek, hogy nincs hol lehajtani a fejüket.
8.
Hang: Mit jelent az, hogy küzdelemben élni?
Jézus: A test és a lélek állandó küzdelemben van egymással. Általában, ami a testnek jó és kellemes, az a léleknek ártalmas. Egy ember élete állandó küzdelemből áll, és ha hallgat Őrangyalára és Isten parancsaira, akkor képes lesz megnyerni ezt a harcot a test felett.
9.
Különböző gyógymódokról volt szó, az orvosokról, természetgyógyászokról, és egyéb lehetőségekről. Olyan esetben, amikor nem tapasztalhattak gyógyulást, nagyobb Istenhez fordulást és életgyónást javasoltam.
Jézus: Ha valaki az orvosához fordulása után is rosszul érzi magát, nem szabad természetgyógyászhoz fordulni, mert sajnos a legtöbbjük démonokat hordoz magában, és akaratlanul is átadhatja a betegnek. Ezzel aztán még nagyobb bajba kerül az illető. Helyes volt, hogy Istenhez fordulást és életgyónást javasoltál, de a gonosztól megfertőzött léleknek ez nem elegendő. Szabadító imára vagy ördögűzésre van szüksége. Így lesz teljes a felépülése.
10.
Kép: Egy középkék virág, mely hasonlított egy összecsukódott szárnyú lepkéhez.
Jézus: Ez a kép egy olyan gyermekem lelkét mutatja, aki zárkózott az emberek felé, és Én felém is. Képtelen kinyitni a szívét.
11.
Hang: Mindenki pontosan úgy nézett ki, ahogy keresztet vetett.
Jézus: A keresztvetésről azonnal látom lelketek pillanatnyi állapotát. A felületes elsietett mozdulat azt jelenti, hogy máshol jár az eszetek. Viszont az összeszedett, áhítatos, csukott szemmel történő lassú, Felém forduló keresztvetés egy mély, áhítatos állapotot fejez ki.
12.
Hang: Én nem tiltakoztam.
Jézus: Amikor elhatalmasodott a bűn a világban, és míg a Szentháromság azon tanakodtunk, Ki vállalja az emberiség megmentését, Én, a Fiú egy percig sem tiltakoztam.
13.
Olvastam, hogy Eugénia Elisabetta Ravasio nővérnek a Mennyei Atya emberi test alakjában jelent meg Angyalok és Szentek kíséretében. Az eljövetelét egy Angyal jelentette be Eugénia nővérnek. Miután az Angyalok és Szentek eltűntek, a Mennyei Atya leült a nővér mellé, a Mennyei Koronáját és dicsőségét a lábai elé helyezte, a Földgömböt Szent Szívéhez szorította. Mindezt azért tette, hogy az embert bizalomra gerjessze Isten iránt.
Gondolat: Az ember megváltásához sokféle út lett volna, de a legcélszerűbb az volt, hogy Jézus emberi testet öltsön, kisbabaként szülessen meg, mint az összes többi ember, így tudta megmutatni a legjobb példát az embereknek. Jézus fogantatásakor is angyal hozta a hírt Szűzanyának, és Jézus születését is angyalok hirdették a pásztoroknak. Jézus is minden mennyei dicsőséget és gazdagságot a háta mögött hagyva jött el közénk. Ez nagy megaláztatás Számára.
Gondolat: Mivel az őrangyalok is a mennyei szférákból jöttek, hogy minket kísérjenek a földi életünkben, ők sem élvezhetik a Földön az Égi dolgokat, így ők is megalázzák magukat érettünk, hogy szolgálhassanak.
Érzés: Így, hogy Isten is és angyal is megalázza magát, hogy minket felemeljen, nekünk is kell megaláztatást vállalni, hogy felemelkedhessünk közéjük.
Jézus: Eugénia nővérnek nem valami fény alakban vagy szellem mutatkozott Atyám, hanem egyszerű ember alakjában. Olyan embernek az alakjában, aki hasonlított Hozzám, a Fiához. Ez azért így történt, mert Isten alkalmazkodott az ember képzelőerejéhez és értelméhez. Hasonlóvá akarta tenni megjelenését az Enyémhez, Aki szintén nem Isteni dicsőségében, királyi méltóságában lettem emberré, hanem a legnagyobb szegénységben születtem, és nagyon egyszerűen éltem. Igazad van, kislányom, amikor eszedbe jut erről őrangyalod, aki a Mennyország tündöklő ragyogásából a te érdekedben vállalta, hogy kísér téged földi életedben. Neki ez a változás nem is olyan könnyű.
14.
Hang: Hallottál a sok szeráfról?
Hang: Tökéletes.
Jézus: A szeráfok angyalaim közül nagyon közel állnak Isten trónjához, a legközelebb, mert a szeretet bennük a legtökéletesebb. A Mennyben lakó szentek közül minél nagyobb szeretet lakik bennük, annál közelebb állnak a Szentháromsághoz.
15.
Hang: Nem ismerjük nemzetünket, ennek arcát.
Hang: Hamarosan bekövetkezik.
Jézus: A nemzet arcát nem a vezető politikusok határozzák meg, hanem a nép túlnyomó akarata. Ez hamarosan megmutatkozik.
16.
Hang: Meg kéne beszélni.
Jézus: A családokon belül kellene megbeszélni a nyomasztó problémákat, nem pedig kifelé a barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel. Mert ezek a problémák csak a családra vonatkoznak. Ha kikerülnek az emberek közé, pletyka lesz belőle.
17.
Hang: Úgy igazítottam, ahogy kellett, hogy igazítsam.
Hang: humánus.
Jézus: Az ember életének eseményeit úgy igazítottam, hogy végül a jó és rossz fordulatok lelke hasznát szolgálják. A humánus gondolkodás kétélű dolog. Mindig azon múlik, hogy pozitív vagy negatív, hogy milyen célja van vele. Ha az a cél, hogy a migráció beáramlása összekeverje a nemzeteket és eltüntesse a határokat, akkor rossz. Ha pedig az a célja, hogy a bevándorlókat saját hazájukban támogassa anyagilag, hogy otthon maradhassanak, akkor pozitív.
18.
A Szent Vérről volt szó.
Kép: Egy nagy ragyogó vércsepp.
Kép: Jézus képe a torinoi lepelről.
Jézus: A nagy vércseppből azért árad gazdagon a fény, mert megváltásommal megdicsőítettem Véremet, és egész Istenségemet.
19.
A Szentmise után Szentségimádásra gondoltam.
Jézus: Az igaz, hogy a Szentmise a legmagasabb rendű liturgia, mégis a Szentségimádás az ember és Isten legmélyebb egymásba merülését a legbensőségesebben fejezi ki.
20.
A németek szorgalmazzák, hogy a protestánsok a katolikus templomban szentáldozáshoz járulhassanak.
Érzés: A protestánsok, ha katolikus szentségekhez akarnak járulni, át kell, hogy térjenek a katolikus vallásra úgy, hogy katolikus módon keresztelkednek meg, mint ahogy számos esetben van erre példa.
Jézus: Németország elől jár a reformok meghozatalába. Bizony bűnös dolog a protestánsok áldoztatása.
21.
A különböző, Szentélekről elnevezett közösségekről volt szó, és a Szentlélek adományairól e közösségekben.
Jézus: Isten szemében nem a vallás számít, hogy melyik lélek hova tartozik, hiszen nem tehet róla hova született, hanem a szeretet, és az irgalmasság cselekedetei. Ezért Szentlelkem ott árad ki, ahol akar.
22.
Szentmisén a szentáldozási sorban álltam.
Hang: Sebzett.
Jézus: Nem a te szentáldozásodra gondoltam, hanem az Én sebzett szívemre, amely azok miatt vérzett, akik méltatlanul áldoztak azon a szentmisén.
23.
Hang: Hogy nem adja ki magát.
Jézus: Aki nem adja ki magát Nekem, magába zárja bűneit, nem bánja meg, és nem járul szentgyónáshoz, az nagyon rossz úton jár.
24.
Hang: Csönd a sötétségben.
Jézus: Van, amikor lelki sötétség borít el, melyben elveszem érzelmeidet, így teszem próbára kitartásodat.
25.
Hang: Szívélyességen-felüliség.
Jézus: Én azt a szeretetet értékelem nagyobbra, amely nemcsak udvarias és kedves, szívélyes, hanem őszinte érzelmet takar, együtt érző szeretetet, megbecsülést a másik iránt, törődést a felebarát lelkével.
26.
Arra gondoltam, vannak, akik irigykednek ránk.
Jézus: Ne fájjon az irigység neked, foglalkozz az Én véleményemmel.
27.
Az Égi „karrier”-ről volt szó, hogy ki hová jut a Mennyben.
Jézus: Szép-szép a dicsőség utáni vágyakozás, de legfontosabb célotok ne az égi „karrier” legyen, hanem az Én dicsőségemnek emelése, hogy egyre nagyobb örömet nyújtsatok Nekem azzal, hogy a lelkek sokaságát mentitek.
28.
Az egészségügyi miniszter, ki egyben orvos is, mondta, ha a 10 parancsolatot betartanának, 75%-a a betegségnek nem lenne.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Kép: Fény.
Jézus: A betegségek legnagyobb részét stressz okozza, és mély lelki sebek. Igaza van a miniszternek, sokkal kevesebb lenne a beteg, ha a szeretetlenség és gyűlölet helyett béke és szeretet uralkodna a Földön. Hogy örülne ennek az Én Szentséges Szívem.
2018.05.27.
1.
Egyes ismerőseim Németországban élnek.
Kép: Összedőlt házak, hontalanná váló, elkeseredett emberek a romok között.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Ne féltsd őket akkor sem, ha a megpróbáltatások ideje alatt éppen Németországban vannak, mert az Én Szentséges Irgalmas Szívem ott is velük lesz és vigyáz rájuk.
2.
Egy ajándékot kaptam valakitől.
Kép: Ugyanaz az ajándék jelent meg a szemem előtt, csak hatalmas méretben.
Jézus: A méretbeli különbséggel az Égi és a földi ajándék közötti különbséget akartam érzékeltetni.
3.
Hangom: Valakiben úgy megbízni, mint Te benned… Nem tudok senkiben úgy megbízni, mint Te benned.
Jézus: Jól mondod gyermekem, Bennem soha nem fogsz csalódni. Csak bízz Bennem rendületlenül.
4.
Hang: Nem volt senkinek akkora bizalma Bennem.
Jézus:… mint azoknak a gyermekeimnek, akiket szeretetemben kiválasztottam Magamnak.
5.
Naplemente folyamán:
Kép: Egy nagy kereszt a nap körül, a nap a kereszt közepén helyezkedett el. A nap alatt lévő felhő egy nagy hajó alakot vett fel.
Jézus: Az Én győzedelmes keresztem égisze alatt ringatózik igaz Egyházam hajója az örök élet vizén. Az igazak egy része a Földön marad, hogy bátorítsa és tanítsa az üldözötteket. A vértanúk lelke, a piros és fehér vértanúké egyaránt ezzel a hajóval úszik a Mennyország felé.
6.
Tengerparton:
Gondolat: Azon gondolkodtam, hogy exorcizált vízzel meghintsem a templomot, a partot, a tengert, az olajfákat, a lakást, ahol tartózkodom, és az épületet is.
Jézus: Jó ötlet volt tőled ez a meghintés, mert a gonosz lelkek mindenütt ott vannak. Megtámadhatják a parton sétálókat, az olajfák alatt hűsölőket, tengerben fürdőzőket, sőt, bemerészkednek a templomba, és a lakásokba is.
7.
Hang: Aki kapja a kegyelmeket, annak is nagyon csúnya dolgokat…
Jézus: … mondhat vagy mutathat a gonosz lélek. Bámulatosan tudja utánozni a szavaimat vagy hangomat azoknak, akik a belső szó kegyelmét kapták meg. Megdöbbentően szép látomásokat tud adni a látnok gyermekeimnek. De ezek a látomások hamisak. A gonosz támadásait választottjaim a gyümölcsei alapján tudják felismerni. Az ő gyümölcsei keserűek, lehangolóak, nyomasztóak.
8.
Kép: Egy hegyen mentem előre kitárt karral felfelé észak-kelet irányba egy úton énekelve.
Jézus: Boldogan haladsz fölfelé az életszentség útján, közben örömödben énekelsz, mert látod, hogy az engesztelők könyörgése következtében Oroszország a legjobb úton halad, Én felém közeledik.
9.
Hang: Én felemelem kezeimet.
Hang: Én veled fogok menni.
Jézus: Mikor jönnek a nehéz megpróbáltatások, Én felemelem áldást osztó jobb kezemet, és áldásommal erőt adok neked. Ne félj, mindenhova veled fogok menni. Nem hagylak egyedül.

"Buzgó vágyakozás Jézus vételére" - Az Egyház tanítása a lelki áldozásról

A lelki áldozás (communio spiritualis) az áldozás egyik módja [1]. Aquinói Szent Tamás meghatározásában a lelki áldozás "buzgó vágyakozás Jézus vételére az Oltáriszentségben, és az Ő szeretetteljes átölelése úgy, mintha már vételeztük is volna Őt" [2].
Lelki áldozás végzéséhez különösen alkalmas ez az előkészítő ima, amelyet Liguori Szent Alfonz nyomán [3] az Egyház hozzá ajánl:
" Jézusom!
Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj legalább lelki módon a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! "
Vagy rövidebb formában [3]:
" Hiszek Benned, Jézus, az Oltáriszentségben. Szeretlek és vágyom Rád. Jöjj a szívembe! Magamhoz ölellek, ne hagyj el többé engem! "
A lelki áldozás a hatásaiban a személyes felkészültségnek megfelelően (ex opere operantis) közli a Krisztussal való találkozásnak azokat a kegyelmeit, amiket a tényleges áldozás közvetlenül és biztosan (ex opere operato) közöl [4].
A halálos bűn állapota kizárja, hogy a lelki áldozásban megtörténjen az egyesülés (communio) Krisztussal [5]. A lelki áldozás ilyenkor megszentelő kegyelmet nem közvetít, megadhatja viszont a Krisztussal való találkozásnak azt a segítő kegyelmét, ami a halálos bűn állapotából való kilépéshez segíthet hozzá.
A méltatlanul (halálos bűn állapotában vagy szentségi böjt nélkül) végzett lelki áldozás nem valósít meg szentségtörést. Lelki áldozást azok is végezhetnek, akik a szentmisén nem járulhatnak szentáldozáshoz, vagy akik el vannak tiltva a gyónástól és szentáldozástól (pl. rendezetlen együttélésben lévők) [6].
Lelki áldozás napjában többször is végezhető, akkor is, ha valaki képtelen szentáldozáshoz jutni, de akkor is, ha ténylegesen meg tudott áldozni [7]. A lelki élet szent mesterei minden hívőnek ajánlják [8].
A lelki áldozás a tényleges szentáldozást nem válthatja ki. Csak lelki áldozást az végezhet, akit külső körülmények akadályoznak abban, hogy tényleges szentáldozást végezzen [9].
[1] Tridenti Zsinat, Határozat a legszentebb Oltáriszentségről, XIII. sess., VIII. c. (DS 1648). Fontos itt megjegyezni, hogy időnként fogalomzavar mutatkozik a "lelki áldozást" értelmezni próbálók között, ahogy erre például Paul Jerome Keller OP atya "A lelki áldozás mindenkié?" című dolgozata is rámutat. Az áldozás módjainak, és köztük a lelki áldozás tárgyalásakor az Egyház tanítóhivatala következetesen az eucharisztikus communio létrejöttére irányuló (emberi) aktust érti az "áldozás" szó alatt, és nem pedig e communio tényleges létrejöttének (isteni) aktusát. Míg az előző méltatlanul és akár még szentségtörő módon is megvalósulhat, utóbbi megvalósulását Isten tökéletes jósága és a lélek halott állapota is kizárja. Petrus Lombardus Szent Ágostontól vett idézete (lásd Libri Quattuor Sententiarum, IV, d.9.c.1.1.) például világosan a communio létrejöttére, és nem az erre irányuló emberi aktusra vonatkozik, amikor így ír: "két módja van az Eucharisztia vételének: az egyik a szentségi, így veszik jók és rosszak egyaránt; és lelki értelemben: ezen a módon csak a jók veszik magukhoz".
[2] Aquinói Szent Tamás: STh., III, q. LXXX, 1, 2.
[3] Lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.
[4] Szent Delanoue Johanna tanúskodott arról, hogy valahányszor lelki áldozást végzett, ugyanolyan kegyelmeket kapott vele, mint tényleges szentáldozáskor. Paula Maresca nővér, a nápolyi Sziénai Szent Katalin konvent alapítójának látomásában pedig a tényleges szentáldozás és a lelki áldozás egymás mellett tűnik fel két értékes váza képében: a tényleges szentáldozás arany, a lelki áldozás ezüst vázaként. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
[5] "Az Oltáriszentség méltó fölvevője a megigazult keresztény." (dogma); Tridenti Zsinat, XIII. sess., XI. c. Szent II. János Pál pápa emellett így ír erről az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (35. pont): "Az Eucharisztia ünneplése [...] nem lehet a communio kiindulópontja, sokkal inkább föltételezi annak meglétét, hogy megerősítse és tökéletessé tegye. A Szentség kifejezi e közösségi köteléknek mind láthatatlan dimenzióját – mely Krisztusban a Szentlélek hatására összeköt az Atyával és egymással - [ezt szünteti meg a halálos bűn - KV szerk.], mind látható dimenzióját, amiből az Apostolok tanításában [ez nincs meg más hitű személyekkel - KV szerk.], a szentségekben [ez nincs meg pl. újraházasodott elvált személyekkel - KV szerk.] és a hierarchikus rendben való communio [ez nincs meg pl. más keresztény felekezetek tagjaival - KV szerk.] következik. Az egyházi communio láthatatlan és látható elemei közti bensőséges kapcsolat alapvető az Egyház mint az üdvösség szentsége számára. Csak ilyen összefüggésben valósul meg az Eucharisztia törvényes ünneplése és a benne való igaz részesedés. Ebből fakad az Eucharisztia alapvető követelménye, hogy közösségben, pontosabban annak teljesen ép kötelékeiben ünnepeljék."
[6] XVI. Benedek pápa így ír erről a Sacramentum Caritatis apostoli buzdításában (55. pont): "A szentmisén való részvétel akkor is szükséges, érvényes, tartalmas és gyümölcsöző, ha valaki nem járulhat szentáldozáshoz. Ilyen körülmények között jó ápolni a Krisztussal való teljes egyesülés vágyát, például a lelki áldozás gyakorlásával"
[7] Keresztes Szent Ágota azt állította, hogy ő naponta kétszázszor végez lelki áldozást. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
[8] Fáber Szent Péter arról tanúskodott, hogy a tényleges szentáldozás megfelelő végzéséhez is kiemelt fontosságú a lelki áldozás gyakorlása. Liguori Szent Alfonz szerint érdemes lelki áldozást végezni minden alkalommal, amikor egy templomban meglátogatjuk a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, és minden egyes szentmise alatt is. Ugyanő ajánlja a szentmisék előtt és után végzett külön lelki áldozást is. Szent Delanoue Johanna szerint a lelki áldozást végezhetjük egymagunkban, böjtölés és külön engedély nélkül, akár minden órában. (lásd Liguori Szent Alfonz, Visite al SS. Sacramento e a Maria Santissima.)
A lelki áldozást Szent II. János Pál pápa is ajánlja az Ecclesia de Eucharistia enciklikájában (34. pont), idézve Avilai Szent Terézt: "[N]agyon jó állandóan éleszteni a lélekben az Eucharisztia iránti vágyat. Ebből született a „lelki áldozás” gyakorlata, mely századok óta közismert az Egyházban, és a lelkiélet szent mesterei ajánlják. Jézusról nevezett Szent Teréz írta: „Amikor nem áldoztok és nem vesztek részt szentmisén, megáldozhattok lelkileg, ami nagyon hasznos... Így nagyon megerősödik bennetek a mi Urunk szeretete.” (A tökéletesség útja, 35. f.)"
További példák még ITT.

(Kép: Raffaelo Sanzio, Disputa del Sacramento)

2018. május 26., szombat

Írországban az abortuszellenes tábor elismerte, hogy elvesztette a népszavazást. Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez.

Bár Írországban még zajlik a szavazatszámlálás az pénteki népszavazás után, szombat délelőtt az abortuszellenes Save The 8th kampány szóvivője, John McGuirk elismerte, hogy vesztettek.
Már péntek este, a szavazás után az  első exit poll eredmények azt mutatták, hogy   földcsuszamlásszerű az igenek többsége: az Irish Times és az RTÉ felmérése azt mutatta, hogy 69 százalék a tilalom eltörlésére szavazott. Hivatalos eredmény estére várható. 
Várhatóan Dublinban lesz a legmagasabb az igenek aránya: Az Irish Times szerint 50 százalékos feldolgozottságnál a fővárosban volt olyan szavazókör, ahol 79 százalék volt az igenek aránya. Leo Varadkar ír miniszterelnök azt mondta, hogy az igenek nagy arányú győzelme „Írország csendes forradalmának csúcspontja”. Az eredményről megjegyezte, hogy a nemzet nincs is annyira megosztva a kérdésben, hanem egységes, és kész a változásra.
Annak az 1983-as alkotmány kiegészítésnek az eltörléséről szavaztak, ami azonos értékűnek nyilvánítja az anya és a magzat jogait. Ez számít Európa egyik legszigorúbb abortusztilalmának.
A mostani szabályozás szerint csak akkor lehet megszakítani a terhességet, ha az anya élete veszélyben van. Ugyanakkor az illegális abortuszért akár 14 év börtönt is lehet kapni, ami a beavatkozást végrehajtó orvosokra is vonatkozott. Ezért gyakran amikor veszélybe került egy terhes nő élete az orvosnak azon kellett gondolkodnia, hogy az aktuális helyzet jogilag kielégíti-e a törvényben szereplő “valós veszély” kitételt.

Inkább külföldre mentek.


A becslések szerint tiltás miatt évente ír nők ezrei utaznak évente Nagy-Britanniába hajón, vagy repülőn, hogy Manchesterben vagy Liverpoolban végeztessék el a terhességmegszakítást. A népszavazás előtt sokan mondták el a történetüket arról, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben még külföldre kell utazniuk.
Ha az országban a népszavazás után lazítanak a szabályokon, akkor a magzat 12 hetes koráig lehet megszakítani a terhességet, vagy ha az anya életveszélybe kerül, illetve ha a magzatról tudni, hogy nem élné túl a szülést.

Mindkét oldalnak voltak támogatói bőven, az ír miniszterelnök igenpárti, a nagyobb pártok tagjai megosztottak, a kisebb pártok inkább igen pártiak. (BBC/Independent)
https://444.hu/2018/05/26/irorszagban-az-abortuszellenes-tabor-elismerte-hogy-elvesztette-a-nepszavazast

Szűz Mária: Ha bevezetésre kerül az abortusz Írországban, elvágjátok a köteléket Szívemhez.

2012. február 17., péntek, 3:30
Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Szűz Mária, a Szeplőtelen Fogantatás.
Ó, mennyire sírok ma, amikor Írország, amely legnagyobb mértékben nekem – szeretett Anyjuknak – szentelt ország, áldozatul esik a gonosznak..
Nagy sötétség ereszkedett le erre a nemzetre. Oly sokan elvesztették a hitüket, mint ahogyan sokan szívüket is elfordították szeretett Fiamtól, Jézus Krisztustól.
Gyermekem, Írországban sokan megengedték a Gonosznak, hogy szívüket kővé változtassa.
Mindazok, akik szeretik Fiamat, nagyon szenvednek, mivel tanúi annak az elvilágiasodásnak, mely átvette az ellenőrzést, e fölött, az egykor oly szent ország fölött.
Most az abortusz bevezetésére tesznek kísérleteket, mely, ha bekövetkezne, akkor mélyen megbántaná az Én drága Fiamat.
Gyermekeim, ha bevezetitek az abortuszt Írországban, akkor elvágjátok azt a köteléket, amely oly közel hozott benneteket Szívemhez.
Írországban most nagyon sok ember sérti meg Fiamat azáltal, hogy Vele szemben tiszteletlenséget mutat. Már Engem se tűrnek meg, és a Nevemet is meggyalázzák.
Írország gyermekei, ti különleges lelkek, akiket arra választottak ki, hogy Atyám Szavát átadjátok az egész világnak, most meg kell hallgatnotok Engem.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy ne kerüljön sor azon tervek bevezetésére, melyek az abortusztörvényekre vonatkoznak.
Ha ez mégis megtörténne, akkor Írországnak Atyám Királyságában nagy kegyvesztésben lenne része.
Az abortusz bűne a legsúlyosabb Atyám szemében. A népirtásnak ez a legrosszabb fajtája.
Harcolnotok kell e gonoszság ellen, gyermekeim. Ezt most kell megtennetek, különben az utolsó Isteni kötelék, melyet most inkább erősíteni kellene, meg fog gyengülni.
Fel kell állnotok gyermekeim, hogy visszaköveteljétek katolikus és keresztény hiteteket, különben ellopják azt tőletek.
Ne engedjétek meg, hogy a hatalmon levők gúnyolódjanak veletek, amikor ti Isten Szent Szavát hirdetitek.
A sötétség eme szelleme most nemcsak országotokat borította be, hanem a szentélyeket is, amelyekben látszólag tisztelnek Engem.
Bánatomban sírok, amikor azt látom, hogy szeretett Írországom az útszélen hever.
Van még remény, gyermekeim. De most erőtöket egyesítenetek kell, hogy megvédjétek a hiteteket.
Hamarosan kényszerítve lesztek elhagyni, nemcsak katolikus hiteteket, de a keresztény hiteteket is.
Követeljétek vissza országotokat a szocializmustól és a világi diktatúrától.
Ők az állampolgári jogokra fognak hivatkozni, mégis meg fogják tagadni a legalapvetőbb jogokat, beleértve az imádkozáshoz való jogot is, melyekről azt állítják, hogy védelmezik.
Ők törvény által kényszeríteni fognak benneteket, hogy fogadjátok el a meg nem született gyermekek meggyilkolásának jogát.
Ne feledjétek, hogy a Mindenható Isten szeretettel teremtett meg minden lelket.
Minden ember, aki az abortusz mellett dönt, vagy segít az abortusz gonosz tettének elkövetésében, halálos bűnt követ el.
Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok imámat, a Keresztes Imahadjárat 32. imáját:
„Ó, Üdvösség Anyja,
Imádkozz írországi gyermekeidért, hogy az abortusz gonosz cselekedete, melyet ránk erőltetnek, meg legyen akadályozva.
Védd meg ezt a szent nemzetet attól, hogy még mélyebbre süllyedjen a kétségbeesésben, és védd meg a sötétségtől, mely beborítja országunkat.
Szabadíts meg minket a Gonosztól, aki el akarja pusztítani a meg nem született gyermekeidet.
Imádkozz, hogy a vezetőknek legyen elég bátorságuk azokra hallgatni, akik szeretik Fiadat, hogy majd ők is kövessék Urunk, Jézus Krisztus tanításait. Ámen
.”
Menj most, gyermekem, és mondd el ír gyermekeimnek, hogy erősnek kell maradniuk! Nekik ki kell állniuk amellett, ami helyes.
Nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot, Isten Szent Szavát, bármilyen nehéz is legyen az.
A ti Mennyei Királynőtök,
Az Üdvösség Anyja.

Török Iván: Konfliktusainkról a keresztény pszichológus szemével

Török Iván szenior supervisor előadása az Engesztelők Országos találkozóján hangzott el 2018. május 26-án.
A béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége. – (Dan Millman)
Ha megkérdezik tőlünk, hogy milyen szavak jutnak eszünkbe  a konfliktus szó hallatán, akkor többek között ilyenek jelennek meg: veszekedés, civakodás, ellentét,  különbség, nézeteltérés, békétlenség,összecsapás, vita, ellentmondás, viszály, harc, csata, ütközet, küzdelem, összeütközés, stb. A hétköznapi beszédben a konfliktus alatt valamiféle ellentétet, ütközést, összecsapást értünk.  Akivel konfliktusban vagyunk, azzal  szembe kerültünk, nem  tudunk megegyezni, nincs köztünk harmónia. Az emberek többsége negatív jelentéseket, negatív érzéseket kapcsol a konfliktushoz. Ezért próbálják sokan elfedni, vagy elkerülni azokat, akár önmaguk előtt is letagadni a létező konfliktusaikat. Sokáig hódított a társadalom-felfogásban a harmónia modell, amely az emberi együttélés elengedhetetlen követelményének tartotta a szakadatlan összhangot. Ez azonban illúzió volt, s talán nem is lenne előnyös, ha valaha megvalósulhatna.
A konfliktus fogalma
A konfliktusnak sokféle tudományos definíciója született, itt csak néhányat idézek.
Freud szerint az ember alapvető tulajdonsága a tudatos és tudattalan elméje közötti konfliktus és az életében alapvető szerepe van a kisgyermekkori konfliktusoknak. Adler minden emberi jelenség alapjának tartotta a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzés közötti konfliktust. Rogers szerint a problémák gyökere az a konfliktus, amely az emberek pozitív természete és a civilizációs társadalom természetellenes ráhatásai között feszül. Deutsch megkülönbözteti a konstruktív és a destruktív konfliktust: a destruktív konfliktus résztvevői mind vesztesnek érezhetik magukat, - a konstruktív konfliktus résztvevői viszont elégedett nyertesnek. Érdekes Sartre gondolata, hogy minden emberi interakció már önmagában egy konfliktus, de a feleknek szabadsága van, hogy a konfliktushoz való viszonyulásukon változtassanak. Erikson az emberi élet minden fejlődési szakaszához egy-egy alapkonfliktust rendel hozzá. Kiemelem Glasl tételét: a konfliktus egy interakció valamilyen mértékben egymástól függő emberek között, amikor köztük összeegyeztethetetlenség jelentkezik, s ezt érzelmi sérelemként élik meg.
Pszichológiai szempontból nem kétséges, hogy a konfliktusok az érintett személyeket döntések, választások elé állítják, amelyek feszültséget, sőt frusztrációt okoznak. Ennek kellemetlen, fájdalmas élményét viselik el az emberek nehezen, ez vezet a konfliktus negatív szemléletéhez, esetleg a konfliktusok elől való meneküléshez.
Tehát minden konfliktushelyzet közös vonása az egymással kapcsolatban lévő, de szembenálló legalább két szereplő, akik között eltérés, ellentét van, s ez feszültséggel jár.Minden konfliktusnál előfordulhat egy sor pszichológiai mechanizmus: zavar (frusztráció, harag), torz észlelés (szelektív figyelem, csőlátás), az empátia elvesztése (érzéketlenségi páncél, rugalmatlanság, sztereotípiák), stb.
A konfliktusok fajtái: megkülönböztethetjük a helyzeti konfliktust, a tudat alatti konfliktust, a rejtett és a nyílt konfliktust, a látszólagos konfliktust, a tudatos konfliktust, a lebecsült vagy a túlbecsült konfliktust, stb.
Konfliktus tipológia.
A konfliktus típusok 3 fő fajtája főleg abban különbözik, hogy honnan származik és hol játszódik a konfliktus. Így találkozhatunk személyek közötti, személyen belüli és csoportok közötti konfliktusokkal. Egy másik tipológia szerint  vannak célkonfliktusok (eltérő célok és érdekek miatt), a megítélési konfliktusok (eltérő helyzetértékelések miatt), a kapcsolati konfliktusok (személyes ellenszenv miatt), szerepkonfliktusok (eltérő szerepelvárások miatt), és identitás-konfliktusok.
Thomas kategorizálta a  konfliktus-magatartásokat két dimenzió alapján. Az egyik dimenzió a saját igényekrre irányulás (önérvényesítés), a másik a partner igényeire irányulás (együttműködés). Grafikusan ezt így ábrázolhatjuk:

A kényszerítő konfliktus-magatartás csak a saját igényeire irányul, s nem törődik a partner érdekeivel. Az alkalmazkodó magatartás csak a partner igényeire irányul, s feladja a saját igényeit. Az elkerülő magatartás sem a saját, sem pedig a partner igényeivel nem törődik, kitér a konfliktus útjából. A kompromisszumos magatartás a saját és a partner igényeit is figyelembe veszi, mindketten feladnak valamennyit s így félúton találkoznak. Az együttműködő magatartás a saját igényeket és a partner igényeit is kielégíti, a közös megoldásra törekszik.
A kényszerítő vagy agresszív magatartás mögött ott állhat a versengő, rivalizáló hajlamunk. Le akarjuk győzni a konfliktuspartnert, felülkerekedni vele szemben. A görög-római, zsidó-keresztény kultúránk is szerepet játszik ebben, amely versengő jellegű, szemben olyan törzsi kultúrákkal, amelyek nem is ismerik a versengést. Egyébként a versenyre szükség van, önmagában nem rossz, csak fel kell tudni ismerni, hogy mikor előnyös a versengés, és mikor az együttműködés, összefogás, megegyezés.
A konfliktusokban gyakran megbújik vagy nyíltan megjelenik az agresszió. Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, amelynek indítéka, hogy – nyílt vagy szimbolikus formában – valakinek vagy valaminek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon. Az antiszociális agresszió romboló, közösségellenes magatartás, - a proszociális agresszió a közösség és az egyén érdekeit szolgáló viselkedésnek minősül A konstruktív agressziót a pszichológia inkább asszertivitásnak nevezi.
Indulati konfliktusok – frusztráció, agresszió és érzelmek
Az agresszió érzelmi kísérőjelensége és megnyilvánulási formája a düh és a harag. Az agresszív viselkedés közvetlen kiváltó oka pedig a frusztráció, amely a cselekvést korlátozó tilalmak hatására keletkezik, a célirányos viselkedés megakadályozásának vagy késleltetésének a következménye. A konfliktusok úgy kapcsolódnak a frusztrációhoz, hogy a vagy a konfliktus helyzet vagy a konfliktusban szembenálló személy jelent akadályt a cél elérésében.  Az agresszív feszültség egyébként nemcsak cselekvésben nyilvánulhat meg, hanem képzeletben is megjeleníthető.
A konfliktusok általában kiéleződnek, s ennek a kiéleződésnek különböző fokozatai lehetnek. Minél kiélezettebb fokozatba jutott a konfliktus, annál nehezebb megoldást találni rá.
A kevéssé kiélezett fokozatokban még lehetséges a nyertes-nyertes megoldást közösen megtalálni. Az élesebb fokozatokban már semleges közvetítő segítségével is csak nyertes-vesztes megoldást tudnak találni.  A leginkább kiélezett  fokozatokban legvalószínűbb a vesztes-vesztes megoldás. Ezért célszerű a konfliktusokkal minél korábbi fokozataikban foglalkozni, hogy a résztvevőknek legyen lehetőségük a konstruktív megoldás megtalálására.
A belső konfliktusok között meg kell még említeni az ideális énkép és az aktuális énkép közötti eltérést, távolságot. S a gyakori súlyos veszélyre is utalni kell, hogy a belső konfliktust a személy kivetíti magából a partnerre, s így az látszólag külső konfliktusként jelenik meg, (anélkül, hogy tudna róla)
Tudomásul kell vennünk, hogy gyakran fordulnak elő az életünkben megoldhatatlan, tartós konfliktusok, amelyekkel együtt kell élnünk.
A konfliktus nem mindig kerül felszínre, olykor csak mint lehetőség jelenik meg. Általában az érzéseink alapján ébredünk rá arra, hogy konfliktushelyzetbe kerültünk, félünk valakitől, dühösek vagyunk valakire és negatív érzéseinket kivetítjük rá. Ezután következnek azok a jelek, amelyeket már a kívülállók is észrevesznek - hangos szóváltás, veszekedés, sértődöttség, egymás folyamatos bántása. A megoldás - a kapcsolat mélységétől, az egymásrautaltság mértékétől függően - sokféle lehet, de nem mindegy, milyen hatása lesz a jövőre nézve.
Konfliktus az emberben saját magán belül is létrejön. Ilyenkor beszélünk belső vívódásról, dilemmáról. Gyökerük többféle lehet, olykor csak nem tudunk dönteni egy fontos kérdésben, nem tudunk választani két megoldás között, vagy nem tudjuk, mikor melyik „szerepünkbe" bújjunk bele. De vannak sok fejtörést, gyötrődést okozó belső dilemmáink, melyeknek megoldása nemcsak rólunk szól, hanem a környezetünkben élő emberekre, családunkra is kihatással van. Ennek eredményeképpen kialakulhat egy tartós stressz állapot, melyre gyakran a helyzetből való kilépés a jó válasz.
A konfliktusok életünk törvényszerű következményei. Lehetnek jók, termékenyek, egészséges versenyhelyzetet eredményezők, melyeknek jó megoldása előreviszi a kapcsolatokat, fejlesztik az együttműködési készséget, a kreativitást, mindenki számára kielégítően végződnek, pozitív konfliktuskezelési sémákat adnak a későbbiekre vonatkozólag. Ezekre a konfliktusokra személyiségfejlődésünk érdekében is szükségünk van. A konfliktusok nagy része érezhetően a „rossz konfliktus" kategóriájába tartozik (a konfliktus szó is inkább negatív jelentéssel bír a legtöbb embernél). A rossz konfliktus alapja lehet megfélemlítés, diszkrimináció, agresszió, túlérzékenység, személyeskedés, visszafojtott feszültség, lappangó indulat. Az érintett felek úgy érzik, hogy a másik fél frusztrálja őket, veszélyezteti érdekeiket és pozíciójukat, gátolja céljaik elérését.
A konfliktusok leggyakoribb típusai
Kapcsolati konfliktus: erős érzelmek dominálnak, a kommunikáció nehézkes (elbeszélnek egymás mellett, vagy már nem is beszélgetnek), saját nézőpontjukat akarják a másikra erőltetni. Jellemzőek a bántó megnyilatkozások, a téves észlelések a másikról.
Értékkonfliktus: a szereplők életfelfogásuk, hitrendszerük, politikai nézeteikből fakadóan a gondolatokat és viselkedéseket más kritériumok alapján ítélik meg, az elérendő célokhoz eltérő értékek kapcsolódnak. Ezek a nézetek nehezen befolyásolhatóak.
Érdekkonfliktus: akkor alakul ki, amikor egyik fél saját szükségleteit a másik kárára próbálja kielégíteni, a javakért folytatott versengés vagy a felek ütköző szükségletei, ellentétben álló érdekei váltják ki.
A problémamegoldó stratégia mindegyik fél számára győztes végkimenetelt eredményez, mert olyan megoldására törekednek, amelyben mindkét fél érdekei érvényesülnek. A közösen elfogadott megoldás mellett mindkét fél elkötelezett, egymás mélyebb megismerése, rejtett értékeinek felfedezése pedig stabilizálja, fejleszti a kapcsolatot.
Ha a konfliktus már kialakult, akkor elsősorban "menedzselni" kell. Megelőzni az elmélyülését és a kiterjedését. Feldolgozni, az indokokat kézzelfoghatóvá tenni, a hozzá fűződő érzelmeket leválasztva a mögötte meghúzódó érdekeket átláthatóvá tenni, vagyis ÁTALAKÍTANI JÓ KONFLIKTUSSÁ.
A konfliktuskezelés, megelőzés  módszerei, technikái
  • encounter/találkozás
  • erőszakmentes kommunikáció
  • mediáció, közvetítés,
  • tárgyalás, alkudozás, megegyezés
  • empátia, compassió
  • pozitív humor, önirónia
  • kívülről rátekintés a konfliktus-helyzetre
  • a partner személyének feltétel nélküli elfogadása
  • értelemkeresés, a szenvedéshez való viszony megváltoztatás
  • kiengesztelés, bocsánatkérés
  • megbocsátás, irgalom
  • kölcsönös kiengesztelődés
A KONFLIKTUSOK KERESZTÉNY SZEMLÉLETE
A konfliktus-helyzet elfogadása – felajánlása engesztelésül (magamért, másokért)
Minden konfliktus valamilyen mértékű feszültséggel, stresszel, de fájdalommal, szenvedéssel is együtt jár:
akkor is, ha kompromisszumot kötnek a konfliktus szereplői, hiszen mindketten lemondanak saját szükségleteik, érdekeik, stb. egy részéről, s bár kielégítően megoldották a konfliktust, mégis van veszteség-élményük;
akkor még inkább, ha az alkalmazkodás jegyében az egyik fél teljesen lemond saját igényéről, feladja, s engedi, hogy teljesen a partner akarata, érdeke érvényesüljön. Ilyenkor a legnagyobb a veszteségélmény, sőt vereség, megalázottság élménye van annak, aki alkalmazkodott;
ha elmenekül a konfliktusból, kitér előle, akkor tulajdonképpen a helyzetből lép ki, s ezzel a partnerrel való kapcsolatot veszíti el, de legalább is annak közelségét, bensőségességét, őszinteségét, – s ez is fájdalmas, ez is szomorú;
ha a kényszerítő, vagy agresszív kompromisszumkezelést választja, s van ereje a partnerrel teljesem elfogadtatni a saját akaratát, érdekét, - akkor legalább utólag jelentkezhet lelkiismeret-furdalás, szégyenérzet, esetleg a vesztes és kisemmizett, megalázott partner sajnálata – s ez sem jó érzés, ez is fájdalmas;
talán csak az ötödik, a megegyezésre törekvő konfliktus-megoldás jár a legkisebb szenvedéssel, hiszen a végén mindketten győztesnek, sikeresnek érezhetik magukat, - de ez a leginkább megerőltető, fárasztó, sok türelmet, figyelmet igénylő út, - s ezért terhes megoldás.
Ezeknek a feszültségeknek, fájdalmaknak, szenvedéseknek, vagy csak terheknek az elfogadása és engesztelésként való felajánlása a keresztény konfliktuskezelés sajátos formája lehet.
Kicsit bővebben kell foglalkoznunk azokkal az esetekkel, amikor a konfliktus belátható időn belül megoldhatatlan, vagy annak tűnik. Itt legalább az egyik partner tudatában van a kibékíthetetlen konfliktusnak, ellentétnek, de az is lehet, hogy mindketten, - mégsem lép/nek/ ki a helyzetből, nem menekül/nek/, mert a kapcsolat olyan fontos, értékes, hogy nem mond/anak/ le róla. Ezért akár hosszú távon együtt élnek a konfliktussal, igyekez/nek/ nem foglalkozni vele, ezt nevezték más területen békés egymás mellett élésnek. Ez nem azonos azzal az önáltatással, amikor a partnerek nem vesznek tudomást a meglévő konfliktusról, próbálják elhitetni magunkkal, hogy nincs is konfliktus, esetleg szőnyeg alá söprik azokat. A békés egymás mellett élésben nem láthatatlan a konfliktus, az ellentét, - csak félreteszik. Az ökumenikus törekvésekben szokták emlegetni szent XXIII. János pápa óta: nem az keressük, ami szétválaszt, hanem ami összeköt. S ha két ember között van olyan érték, ami erősen összeköt, akkor azzal a feloldhatatlan ellentétet, a komoly konfliktust is elviselik. A keresztények embereknek ilyen összekötő kapocs a szeretet.
Mindazonáltal ez is fájdalommal, szenvedéssel jár mindkettőjük számára. Megterheli a kapcsolatot, különösen akkor, ha érték-konfliktusról van szó (például világnézeti, hitbeli, erkölcsi felfogásbeli, politikai, stb. különbségről, ellentétről). A felek ezekben az esetekben gyakran az időre bízzák a konfliktus feloldódását, türelmesen várnak rá, - a keresztények inkább a Szentlélekben bíznak, aki majd megvilágosítja mindkettőjüket, vagy legalább az egyiküket. A kezelés része az is, ha kitartóan imádkoznak egymásért: például, ha az egyikük hívő keresztény, a másik vallásilag közömbös, vagy nem hívő, esetleg nem keresztény vallás követője, akkor annak megtéréséért, a  krisztusi hit kegyelméért számára.
Azonban a szenvedés ezekkel az aktivitásokkal nem múlik el. Ezért itt van leginkább tere az engesztelésnek. Az engesztelés sokféle lehet.
  • Az egyik: „testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak a javára.” Tehát engesztelve szenvedek az Egyház javára. Engesztelve szenvedek, mert a Jézus Krisztusiránt megnyilvánuló compassio erre indít.
  • „Örömmel szenvedek értetek” - mondja Szent Pál apostol még az előző ige-mondat elején. Tehát engesztelve felajánlhatom szenvedésemet a konfliktusban érintett partneremért, az ő bűneiért, azért, mert nem engedi hatni magában az Isten meghívó kegyelmét.
  • Végül engesztelhetek magamért, a saját felelősségemért, mindazokért a hibákért, mulasztásokért, amiket a partneremmel szemben elkövettem, s amelyek hozzájárulhattak a konfliktus kialakulásához, a partner álláspontjának, szembenállásának megmerevedéséhez.
A konfliktusok gyakran indulatokat gerjesztenek, s eközben a partnerek sérthetik, egymást, megsebezhetik egymást, megrendíthetik a másik önértékelését, stb. Ez is mind szenvedéssel jár. Egyrészt ezt is felajánlhatják engesztelésül, esetleg éppen a sértő partnerért. Másrészt itt van leginkább szükség megbocsátásra, irgalomra s erre támaszkodó kiengesztelődésre (amit a sértett kezdeményezhet). De lehet, hogy mindketten sérültek, s akkor még inkább a (kölcsönös) kiengesztelődő gesztusokra, valódi belső megbocsájtásra van szükség (az irgalmas Isten megbocsájtását utánozva)
A belső (személyen belüli) konfliktusok ugyancsak fájdalmasak. Itt az egyik rossz út a kivetítés. Ha viszont tudatosítja az adott személy saját belső ellentmondását, a személyisége különböző részei közötti vitát, konfliktust, akkor a kiengesztelődés olyan értelmezése kerülhet előtérbe, ami meglepő, hiszen nem szoktunk így gondolni rá: kiengesztelődik önmagával. Úgy is fogalmazhatunk, hogy megbocsát önmagának, személye egyik  (pozitívnak ítélt ) része a másik (negatívnak ítélt) résznek. Ez pszichológia nyelven azt jelenti, hogy hiteles lesz, őszintén gondol saját magára, közel engedi magához az érzéseit s kapcsolatba lép velük. Ezután már empátiát is érezhet önmag iránt, saját nehézségei, szenvedései iránt. S végül elfogadja, feltétel nélkül, pozitívan elfogadja önmagát, becsüli, sőt nagyra becsüli önmagát. S ha mégis marad önvád, belső ellentmondás, akkor azt felajánlhatja Istennek engesztelésül.
Most visszatérek Pál apostol már idézett fél mondatára: „Örömmel szenvedek értetek”. Talán az öröm szó lep meg sok embert. Lehet örömmel szenvedni? A fájdalom – akár testi, akár lelki kín – inkább szomorúságot, rossz kedvet, elkeseredést, esetleg bosszúságot, haragot, sokkot, tiltakozást, lázadó reakciót  vált ki a szenvedő emberekből. S most mégis azt olvassuk illetve halljuk, hogy „örömmel szenvedek”. Akadhat, aki azt gondolja cinikusan, hogy a levél írója talán mazochista, - hiszen azok élvezik a fájdalmat.
Ennél a témánál hivatkoznom kell Viktor Franklra. Ő úgy vélte, hogy a homo patiens, vagyis a szenvedő ember magasabban áll az értékrendben, mint a homo faber, az alkotó ember.
A pszichológiai, pszichoterápiás irányzatok közül leginkább a Frankl nevéhez fűződő logoterápia és egzisztenciaanalízis jutott közel ahhoz, hogy segítse a szenvedő embert választ találni a Mi célból? kérdésére. Elméleti síkon közelít a szenvedés értelmének témájához, másrészt értelemközpontú pszichoterápiaként konkrét technikákkal facilitálja az értelemfellelés folyamatát.
Kiemelem Frankl következő megjegyzését: „Az akarat szabadságához és az értelem akarásához … a szenvedés értelme társul harmadik oszlopként”.
Frankl megközelítésében nincsen olyan élethelyzet, amely valóban értelmetlen lenne. Ez azt jelenti, hogy „az emberi egzisztencia negatív oldalai, ama tragikus triász, amelyben a szenvedés, a bűn és a halál egybefonódnak, átalakíthatók valami pozitívba, teljesítménybe, csak helyes tartással és beállítódással kell bánni velük". Az ember tehát megfelelő beállítódást kialakítva képes teljesítményt kovácsolni elkerülhetetlen szenvedéséből. Ez a beállítódás Frankl szemében a megvalósítható értékek közül a legemberibb, a legmagasabb rendű a többi értékkategóriát - az alkotói és élményértékeket - felülmúlva. Az az ember, aki már nem tudja az életét alkotó módon alakítani, mégis tudja uralni azt másképp, azáltal, hogy kialakít egy bizonyos beállítódást a helyzettel szemben: belső szabadságából kifolyólag dönt arról, hogy így vagy úgy viszonyul hozzá. Ez egyfajta belső uralás képessége, amelyben az ember elfogadja, hogy külsődlegesen nem tud alakítani a helyzeten, viszont tudja alakítani saját magát, a hozzáállását.
Elekes Szende pszichológus kutatás végzett a szenvedés gyakorlati értelméről: Leggyakrabban a változás és a megedződés szavak szerepeltek az interjúalanyok válaszaiban. Ezek konkrétan a következők voltak:
  • Pozitív irányú személyiségváltozás
  • Az élet felértékelődése
  • Az értékrend és a prioritások megváltozása
  • Spirituális növekedés
  • A közeli személyek felértékelődése
  • Új célok körvonalazódása
  • Önismeret fejlődése
Elekes kutatásában a megkérdezett személyek közül többen válaszolták azt, hogy volt értelme a megtapasztalt szenvedéseknek. A megkérdezett idős személyek életük szenvedéssel teli helyzeteire visszagondolva többen válaszolták azt, hogy volt értelme a megtapasztalt szenvedéseknek. Egy 79 éves férfi a vezeklésben látta a nehézségek értelmét, szerinte a szenvedés „lelki megnyugvást ad, hogy az ember a másoknak okozott gondokat elfelejtse vele". Ugyanakkor hozzáteszi azt, hogy szenvedés nélkül igazi örömről sem beszélhetünk: „ahhoz, hogy örömünk legyen, kell szenvedni, s ahhoz, hogy az életben örömöt tudjunk átélni, azért szenvedni is kell". Egy sklerosis multiplexben szenvedő néni pedig határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e, van-e értelme szenvedéseinek: úgy vélte, szenvedéseit felajánlhatja Istennek, amivel mások javát szolgálhatja.
Az utóbbi példákban már előkerült az engesztelés, – bár más szavakkal: vezeklés, illetve felajánlás Istennek mások javára.
Így már érthetőbb az örömmel szenvedés. De hitünk alapja, az evangélium is jó hírt, örömhírt jelent. Vagy még egy bibliai ige: a jókedvű adakozót szereti az Isten. Az adakozás is az engesztelés egyik formája, lemondás javaink egy részéről, ami nem egészen fájdalommentes. De ezt jókedvűen kéne tennünk!
S ha a szenvedés lehet örömteli, jókedvű, akkor az engesztelés is, amely természetes szenvedéssel jár együtt. Itt visszakanyarodok a konfliktusokhoz: a konfliktusoknak meg lehet találni  az értelmét, s ez – többek között - az engesztelés. S ha jól tesszük, akkor lesz az örvendező engesztelés.
Összefoglalom gondolatmenetemet: az elkerülhetetlen mindennapi konfliktusainkat – melyek gyakran megoldhatatlanok - pszichológiai szakkifejezéssel átkeretezhetjük, értelmet találhatunk nekik. A tudatosított fájó, kínzó, megterhelő konfliktusainkat egy belső átkapcsolással engesztelésnek tekinthetjük. Még tovább lépve ezen a nyomvonalon a konfliktusokat felajánlhatjuk Istennek: magunkért vagy másokért, - akár a konfliktusban érintett partnerért is. A vele járó szenvedést pedig hozzácsatolhatjuk Jézus szenvedéséhez, együtt érezve vele, s kiegészítve az övét, hozzájárulhatunk a megváltás művéhez. Ennek a hozzájárulásnak a tudata a szenvedés mélyén, a teljes tehetetlenséget átélve is eltölthet valódi örömmel és hálával.
Ez a konfliktus-kezelő modell csak a mélyen hívő embereknél működhet. A hegyeket mozgató hit segíthet az átkapcsolásban. A hitnek meg kell előznie a konfliktusokat és az engesztelést is.

http://engesztelok.hu/talalkozok/1333-konfliktusainkrol-a-kereszteny-pszichologus-szemevel

2018. május 25., péntek

Égi Édesanyánk üzenete 2018. május 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2018. május 25.
„Drága gyermekek! Ebben a békétlen időben arra hívlak benneteket, hogy legyen több bizalmatok Istenben, aki a ti Atyátok, aki a mennyekben van és aki engem küldött, hogy Hozzá vezesselek titeket. Nyissátok meg szíveteket az ajándékokra, amelyeket Ő szeretne adni nektek és szívetek csendjében imádjátok Fiamat, Jézust, aki életét adta azért, hogy örök életetek legyen, ahová el szeretne vezetni benneteket. A ti reményetek a Magasságbelivel való találkozás öröme legyen a mindennapi életben. Ezért hívlak benneteket: ne hanyagoljátok el az imát, mert az ima csodákat művel. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Nem Isten teremtett melegnek

Szeretném előrebocsátani, hogy bár Ferenc pápa egyik állítólagos kijelentése késztetett írásra, és a kijelentés a homoszexualitás sokak számára érzékenynek számító kérdésével kapcsolatos, engem most elsősorban nem a pápa és nem is a homoszexualitás érdekel.
Az esetről az Index is írt, ami persze nem biztosíték arra, hogy valóban így történt, de a jelen poszt szempontjából az Index változata is megteszi:
„Juan Carlos Cruz, egy meleg férfi, akit gyerekkorában szexuálisan molesztált egy pap, a Ferenc pápával történt találkozásáról beszélt egy spanyol nyelvű lapnak. A pápa azt mondta Cruznak, hogy Isten teremtette melegnek, és hogy ő így szereti őt.
Azt mondta: ’Juan Carlos, te meleg vagy, de ez nem számít. Isten teremtett ilyennek; ő ilyennek szeret téged, és engem sem foglalkoztat a dolog; a pápa ilyennek szeret téged. Muszáj megbékélned azzal, aki vagy.’”
Nem. Nem Isten teremtette melegnek, ahogy engem sem Isten teremtett türelmetlennek és nem Isten kódolta úgy a génjeimet, hogy csak nehezen tudjak ellenállni a csokoládé csábításának. Nem Isten teremtette hazugnak a hazugokat vagy gyilkosnak a gyilkosokat és nem Isten teremtette betegnek a betegeket. Való igaz, hogy a lelki vagy fizikai fogyatékosságaink ellenére szeret bennünket, mégpedig feltétel nélkül, de az sem igaz, hogy „így szeret”. Olyan értelemben nem, ahogy valaki kifejezetten egy adott tulajdonságot vagy éppen fogyatékosságot preferál vagy szab meg szeretete feltételeként, merthogy a pápa kijelentését úgy lehet érteni, hogy Isten kifejezetten azért „teremtette” ilyennek Juant, mert pont így szereti őt és nem másképp.
Nem.
A kijelentés olyan sok sebből vérzik, hogy azt sem tudom, hol kezdjem. Amint fentebb említettem, a pápa nincs egyedül ezzel a véleményével. Sokan gondolják ugyanezt. Keresztények és nem hívők egyaránt.
Először is Juant vagy történetesen engem, nem Isten teremtett, illetve nem olyan értelemben, ahogy azt a legtöbben gondolják. Isten egyetlen emberpárt teremtett, felruházva őket mindennel, hogy sokasodjanak, és végül te meg én, meg Juan is megszülethessen, egy egész sor néha rossz, néha pedig jó döntés eredményeként. Istennek nem kell minden egyes élőlényt, fűszálat, fát, lovat, kiscicát vagy búzakalászt megteremtenie, mert bölcsességében és előrelátásának úgy indította útjának a világot, hogy az képes fenntartani és megsokszorozni önmagát.
Való igaz, hogy Isten előre látta még azt is, hogy hány hajszál lesz a fejemen vagy fűszál a kertemben vagy milyen tulajdonságaim lesznek, jóval azelőtt, hogy megszülettem volna. Tudta, hogy milyen döntéseket fogok hozni és, hogy ezeknek eredményeként milyen lesz az életem, de az életem alakításában pont annyira vett részt, amennyire én hagytam Neki. Eleinte semennyire (gondoltam én), majd apránként egyre jobban.
Azonkívül, ha Isten teremtene minket betegnek vagy éppen melegnek, akkor igazából a legtöbb ima valamilyen szinten Isten akaratával szembe menne. Miért imádkoznánk azért, hogy meggyógyuljunk, ha Isten teremtett betegnek? Az igazság azonban az, hogy Isten azt szeretné, ha kívül belül egészségesek lennénk, ezt azonban nem fogja ránk erőltetni.
Amióta az első rossz emberi döntéssel a világ elindult lefelé lejtőn, minden egyes tett javított vagy rontott, sajnos többnyire rontott az állapoton, és ebbe az állapotba a jelenleg romlandó testünk is beletartozik, ami időnként megbetegszik, sőt, már eleve betegen születik. Illetve született. Egészen a világ legnagyobb horderejű eseményéig, ami mindent megváltoztatott. A lejtőn csúszást Jézus születése, halála és feltámadása állította és fordította meg. Bár ez a csoda minden embernek szól, mégse mindenki tudhatja a magáénak. A látszólagos paradoxont talán úgy szemléltethetnénk, ha elképzeljük, hogy Jézus minden ember számára biztosított egy ajándékot, de nem mindenki vette még át. Ki azért, mert még nem értesült róla, ki azért, mert úgy gondolja, hogy jobb neki az ajándék nélkül.
Tehát, nem Isten teremtett minket olyannak, amilyenek vagyunk, de tulajdonságainktól függetlenül szeret, illetve elkészítette számunkra az utat, hogy olyanná válhassunk, amilyennek teremtett volna, ha nem szólunk bele a folyamatba. Az út elején ráadásul szárnyakat is kapunk. De mit szárnyakat, egyenesen újjászületünk!
És még valami. Nem meleg, hetero, transzszexuális, fehér vagy fogyatékos emberek vagyunk.
Emberek vagyunk.
Akikért Krisztus meghalt.
Nem a vágyaink vagy testi adottságaink határozzák meg az identitásunkat, hanem Istennel való kapcsolatunk, mert csak Vele együtt ismerhetjük meg a teljességet, amit nekünk szánt. Ne hagyd, hogy egy olyan szűk dobozba passzírozzon a világ, amibe a tested is alig fér bele!

http://idokjelei.hu/2018/05/nem-isten-teremtett-melegnek/

Arinze bíboros: Nem oszthatjuk meg az Oltáriszentséget nem katolikusokkal, mint a sört vagy a tortát

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció egykori prefektusa a német interkommúnió-tervezetről, és az újraházasodott elváltak áldoztatásáról nyilatkozott.

Oltáriszentségben kizárólag a kegyelem állapotában lévő katolikusok részesülhetnek, és ez nem olyasmi, amit meg lehetne osztani, mint a sört vagy a tortát - nyilatkozta a nigériai Francis Arinze bíboros. A bíboros korábban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusaként, valamint II. János Pál és XVI. Benedek pápák tanácsadójaként szolgált.
Arinze bíboros szerint minden olyan kezdeményezés, ami az elvált és újraházasodott katolikusoknak vagy a katolikus hívek protestáns házastársainak az eddigieknél szélesebb hozzáférést engedne az Oltáriszentséghez, "súlyos" kihívást jelent az Egyház tanításával szemben.
A bíboros a Catholic News Service-nek adott interjújában elutasította Ferenc pápa Amoris Laetitia buzdításának azon értelmezéseit, amelyek különválás és szexuális önmegtartóztatás nélkül is lehetővé tennék a szentáldozást a polgári úton elvált és újraházasodott katolikusok számára.
"Ha egy személy elválik és újraházasodik (az első házassága érvénytelenségének kimondása nélkül), az problémát jelent." - fogalmazott Arinze bíboros, hozzátéve, hogy Jézus tanítása szerint az ilyen együttélések házasságtörést valósítanak meg. "Nem mi találtuk ki ezt. Krisztus volt az, aki ezt mondta."
"Nem lehetünk irgalmasabbak Krisztusnál." - tette hozzá a bíboros. "Ha közülünk bárki azt mondja, hogy felhatalmazása van Krisztustól arra, hogy megváltoztassa az egyik legfőbb pontot, amit Krisztus az Evangéliumban átadott, úgy szeretnénk látni tőle azt a felhatalmazást, az aláírással együtt."
Beláthatjuk, hogy ez nem lehetséges. Még ha az összes püspök is egyetért ebben, akkor sem válik azzá. Elég komoly dologról van szó, mivel érinti az Oltáriszentséggel kapcsolatos hitünket, és azt is, hogy már együttélt keresztények között nem lehet felbontani a házasságot, semmilyen emberi hatalom nem bonthatja fel azt.
A bíboros arról is szólt, hogy a protestánsokkal közös interkommúnió nem egymás szívélyes fogadásáról szól. Szerinte fontos megértenünk, hogy "az Oltáriszentség nem a saját tulajdonunk, amit megoszthatunk a barátainkkal."
"Ilyen a teánk vagy az üveg sörünk. Ezeket megoszthatjuk a barátainkkal." - tette hozzá a bíboros. "Nem csupán arról van szó, hogy jót kívánunk egymásnak. A mise után bemehetünk a refektóriumba, ihatunk egy csésze teát, vagy akár egy pohár sört, egy kis tortával. Ez rendben van. De a szentmise nem így működik."
Nagyon fontos, hogy megnézzük a tanítást. A szentmise eucharisztikus ünneplése nem ökumenikus szolgálat. Nem azoknak a gyűlése, akik hisznek Krisztusban és kitalálnak egy imát az alkalomra - [hanem] az Krisztus misztériumainak ünneplése, aki meghalt értünk a kereszten, a kenyeret a testévé, a bort a vérévé tette, és azt mondta az apostolainak: 'ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'.
A bíboros hozzátette:
A szentmise eucharisztikus ünneplése a hit és a közösség ünneplése - azoké, akik hisznek Krisztusban, és osztoznak a hitben, a szentségekben, és az egyházi közösségben... egyházi egységben vannak a pásztorukkal, a püspökükkel és a pápával. A közösség az, aki az Eucharisztiát ünnepli. Bárki, aki nem tagja ennek a közösségnek, nem illik ebbe bele.
Az interjúban ezért Arinze bíboros arra biztatja a katolikus szentáldozásra vágyó protestánsokat, hogy térjenek meg a katolikus egyházhoz: "Jöjjetek, az Egyház befogad Titeket, és akkor részesülhettek szentáldozásban, akár hetente hétszer. Máskülönben nem."