Maszkabáloznak Szíriában a hóhérok

Furcsa, arab szokásokhoz nem igazán passzoló dolgokra figyeltek fel a szíriai kormányerők, miután egyre-másra tisztítják meg a falvakat-városokat a terroristáktól.

Házakba-lakásokba behatolva, lemeztelenített női holttestekre bukkantak. Ez pedig-márminthogy a nők meztelenül legyenek akár élve akár holtan-” tájidegen” dolog. Néhány napig nem is tudták mire vélni a dolgot. Azt látták, hogy a lányokat-asszonyokat megölték. És azt, hogy lemeztelenítették őket.

Két nap után rájöttek az újsütetű szokás nyitjára. A ruháikért végeztek a nőkkel. Innentől kezdve adódott a feladat. Az utakon bolyongó nőket kell ellenőrizni.

Nem csalódtak! Az utóbbi két napban hatvannégy ISIS-bérgyilkost fogtak el, akik női ruhákba bújva próbáltak meg eliszkolni a végzet elől. Nem egy közülük még meg is beretválkozott az ügy érdekében. Rövid nemazonosítás után onnan helyből indultak áldozataik után. Mindegyiküknek jutott egy rövid sorozat, +egy golyó a tarkóba. Nehogy letévedjenek Allah hős harcosai a Paradicsomba vezető útról. Még női göncökben sem!

http://www.balrad.com/2015/10/15/maszkabaloznak-sziriaban-a-hoherok/

Egység Királynője Rózsafüzér

Az Egység Királynője Rózsafüzér ihletése Gyergyószentmiklóson a Szűzanya könnyezésével áradó kegyelmek szándékaira létesült Egység Királynője Engesztelő Szolgálat imaalkalmain érkezett, még a könnyezés éveiben. Talán most, az egyre nagyobb zűrzavar idején a leginkább időszerű.

Bevezető  titkok:
1. Akinek gondja van a más akolból valókra is;
2. Aki megkeresi és megmenti az elveszettet;
3. Aki mindeneket magához vonz;

Tizedekre:
1. Aki az apostoli egyházak testvéri egységét helyreállítja;
2. Aki a Szentháromságban hívőket egységre hívja;
3. Aki az Egy-Isten hitűeket a Szentháromsághoz vezeti;
4. Aki minden népet Igaz Atyjához segíti;
5. Aki a hitetlenek és Isten-tagadók számára is felkínálja irgalmát;

http://engesztelok.hu/imak/rozsafuzerek/992-egyseg-kiralynoje-rozsafuzer

A nyugati kereszténység szívesen átadja Európát egy idegen kultúrának

A világ első leszbikus püspöke bejelentette, hogy el kell távolítani a kereszteket a templomokról, mert az zavarja a muszlimokat.

Eva Brunne, a svéd Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke szerint sérti az országba bevándorlóként érkező muszlimok vallásos érzületeit, hogy a keresztény templomokon kereszt van, ezért el kell tüntetni azokat. Emellett azt is javasolta, hogy a keresztény templomok alakítsanak ki külön imaszobákat a muszlimok számára, ameddig nem tudnak elegendő mecsetet építeni.

Brunne azt is javasolta, hogy Stockholmban a kikötők közelében található templomokról minden olyan képet is távolítsanak el, amin kereszt látható. Szerinte a templomokat úgy kell átalakítani, hogy az megfeleljen bármely másik vallás hívőinek is, akik bevándorlóként érkeznek Svédországba.

Ferenc pápa korábban arra szólította fel a plébániákat és más egyházi intézményeket, hogy fogadjanak be bevándorlókat. Szerinte az elöregedő Európát a bevándorlók tarthatják életben. Mivel a pápa láthatóan nem vallási vezetőként funkcionál, hanem liberális politikusként, a nyugati kereszténység képtelen a belső megújulásra, és homoszexuális “vallási vezetők” a nyugati világ uralkodó ideológiája által diktált nyilatkozatokat tesznek a migrációs válság kezeléséről.

A leszbikus püspök nyilatkozatát Stockholmban legalább annyira nem tartják irányadónak, mint amennyire a papság világi hatalomtól távoltartott képviselői sem tartják irányadónak a pápa nyilatkozatait. Patrik Pettersson, egy stockholmi pap kijelentette, hogy nem hajlandó a keresztény templomokat egyszerű közterekként kezelni. Jelenleg a közterek a nem-keresztény személyek elvárásainak is meg kell feleljenek, és a nyugati egyházakon belül olyan mértékben tetőzni látszik a bomlási folyamat, hogy magas rangú vezetők gyakorlatilag átadnák az évtizedekkel korábban még keresztény Európát egy idegen kultúrának.

http://hidfo.ru/2015/10/a-nyugati-keresztenyseg-szivesen-atadja-europat-egy-masik-kulturanak/

Milonov: ki kell tiltani az amerikai homoszexuálisokat

Vitalij Milonov, Szentpétervár törvényhozói testületének tagja Szergej Lavrov orosz külügyminiszterhez fordult, hogy vessenek ki beutazási tilalmat az amerikai homoszexuálisokra.

A képviselő egy az Egyesült Államok által előkészített új törvényre reagált ezzel, ami kimondaná, hogy nem léphetnek be az USA területére olyan külföldi állampolgárok, akik “korlátozzák a szexuális kisebbségek tagjait alapvető jogaik gyakorlásában”. Az amerikai szenátus által jelenleg tárgyalt új törvényt a homoszexuális propagandára érvényben lévő tiltás miatt gyakorlatilag bármelyik orosz politikusra vonatkoztathatják, aki nem az állam ellensége.

Milonov szerint ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az Egyesült Államokban működő, úgynevezett “LMBT közösségek” tagjaira beutazási tilalmat vessenek ki, megakadályozván ezzel számos államellenes hangulatkeltést és célzott provokációt. A politikus a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott;

“Országunknak jogában áll, hogy ezekre a lépésekre szimmetrikus választ adjon. Ha egyes amerikai szenátorok a mi országunk ellen kampányt szerveznek, és megpróbálják ránk erőszakolni a saját értékrendjüket, akkor se a szenátoroknak, se az értékrendjüknek nincs helye Oroszországban.”

Milonov korábban azzal került a nemzetközi média figyelmének középpontjába, hogy az ő nevéhez köthető az a törvény, ami elsőként Szentpéterváron betiltotta a homoszexuális propagandát. A képviselő azt követően javasolta több nyugati popsztár szentpétervári fellépéseinek betiltását, mert azok kiálltak a nyugati országokban a fővonalú médián keresztül folytatott homoszexuális propaganda mellett.

Az úgynevezett LMBT (“leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű”) “közösség” egy politikailag aktív szubkultúra, ami “alternatív szexuális orientációk” nyilvános megjelenítésével próbálja relativizálni a “hagyományos családmodellt” mint a társadalom alapját, és ezzel aktívan részt vesz a tradicionális társadalmak bomlasztásában. Az “LMBT közösség” politikai aktivitása szerves részét képezi a nyugati országokra már sikeresen ráerőltetett “nyílt társadalom” ideológiájának, ami a családot és a hosszú távú párkapcsolatot egyaránt olyan társadalmi mintának tartja, amit el kell törölni.

A közhiedelemmel ellentétben Oroszország nem korlátozza a szexuális kisebbségek tagjait abban, hogy saját magánéletüket saját belátásuk szerint éljék. Annak nagy nyilvánosság előtti megjelenítése (politikává tétele) azonban homoszexuális propagandának minősül, amit bűncselekménnyé nyilvánítottak.

http://hidfo.ru/2015/10/milonov-ki-kell-tiltani-az-amerikai-homoszexualisokat/

A Szentlélek üzenete magyar népünknek Szalóki Katalin által

 

A Szentlélek üzenete magyar népünknek

"Örüljön a szívetek és ujjongjatok, mert elérkezett az idő, hogy tiszta gyolcsruhába öltözzön nemzetetek és letaszítsák a trónról a félrevezetőt. Ne félj te kicsiny nyáj, elérkezett megváltástok napja, mint felékesített menyasszonyt foglak titeket bemutatni a Vőlegénynek, aki oly rég óta vár már rátok. Örüljetek, újra mondom, örüljetek! Szeretetem csodát művel a szívekben,leoldom rólatok a bűnök köpenyét, és mint felékesített menyasszonyt viszlek benneteket Uratok és Megváltótok örömére. Újra mondom, ne félj te kicsiny nyáj, örüljetek, végtelenül örüljetek! Elérkezett a nagy nap, már itt van a küszöbön, mikor ajtót nyittok és befogadjátok, aki oly régóta kopogtat. Ne félj hát, csak dicsőíts, mert elérkezőben az Úr nagy napja, már itt is van. Nyissátok meg szíveteket és érezni fogjátok, hogy igaz minden szó, ami ajkamról elhangzik, mert én vagyok a Szent, akit küldtek, a Lélek, aki elárasztja nemzeteteket, és az szétválik, mint konkoly és a búza. Itt az idő kedveseim, dicsőítsetek hát, dicsőítsetek, újra mondom, dicsőítsetek!" 
Ez a prófécia egy hódmezővásárhelyi római katolikus testvértől jött: "Az Úr Jézus kéri, hogy ezt az üzenetét minél gyorsabban terjesszük, mert közel van az Ő áthaladásának napja."

Egy afrikai püspök a családszinódusról

Emmanuel Ade Badejo, a nigériai Oyo püspöke a This Day újság vasárnapi számában leírta néhány gondolatát a jelenleg Vatikánban zajló családszinódusról.

Hasonlóságot lát a törökön aratott Lepantói tengeri győzelem, és az egyházat most érő pogány fenyegetettség között. A lepantói győzelmet a 16. századbanban, amely a keresztény civilizációt megmentette az akkori török hódítóktól, a rózsafüzérnek tulajdonították, amelyet akkor sokan imádkoztak a pápa ajánlására. Szent V. Piusz pápa ennek a győzelemnek az emlékére vezette be az Egyházban a Szűzanya iránti hála kifejezéseként október 7-ére Rózsafüzér Királynőjének az ünnepét.

Ma egy olyan harc kellős közepén vagyunk - írja a püspök - amelyben a homoszexualitást, a születésszabályozást, az elváltak és újraházasodottak szentáldozáshoz való engedését, és a nők diákunussá szentelésének engedélyezését akarják kikényszeríteni olyan csoportok, amelyek „teljesen ellentétben állnak az egyházzal”. Nézőpontjukat rá akarják erőltetni a családszinódusra is.

„Látva a nyugati államokban az élethez való jog ellen zajló évek óta húzódó nyomást és az egyházellenes és homoszexuális életstílus erőltetését, amely nyilvánvaló ellentétben van Afrika házassághoz és családhoz való hozzáállásával, elmondható, hogy a szinóduson egy ütközet folyik, amit meg kell nyerni.”

Nem véletlen szerinte, hogy a szinódus üléseinek az idejére esett a Rózsafüzér királynőjének az ünnepe. Az sem véletlen, hogy a szinódus Assisi Szent Ferenc ünepén kezdődött. És talán az sem véletlen, hogy azon a vasárnapon az evangéliumban Jézus a házasság felbonthatatlanságáról szólt.

Nincs ok a kétségbeesésre, mert a szinódust a hit cselekvéseként kell felfogni. Ha aggasztó híreket is terjesztenek a Vatikánban zajló püspöki szinódusról, a hívők nem kell, hogy aggodalmaskodjanak, mert „az Egyház története, amely átélt már jó és rossz időket, alkalom arra, hogy bizalmunkat az Úrba vessük. Az egyháztörténelem eseményei Isten népét egyszerűen arra kell, hogy késztessék, hogy jobban imádkozzon a felülről jövő segítségért, és hogy Jézusban bízzon, aki azt mondja: ,ne engedjétek, hogy szívetek összezavarodjon! Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek!’ (Jn 14,1) A rózsafüzér a családról szóló szinódus ideális imádsága. Máriának és családjának annak idején Heródes hatalmával és agressziójával kellett megküzdenie. Az egyenlőtlen küzdelemben, amely a király és az egyszerű szentcsalád között zajlott, Isten győzött.”

A hívőknek ezért október hónapjában a rózsafüzér imádkozása által a Szentlelket kell lehívniuk. Ez bitosan jó hatással lesz a szinódusra.

Forrás: http://www.katholisches.info/2015/10/12/bischof-badejo-die-bischofssynode-die-schlacht-von-lepanto-und-der-rosenkranz/
http://engesztelok.hu/irasok-tanulmanyok/998-egy-afrikai-puspok-a-csaladszinodusrol

Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát

Thea: Szomorú szívvel tudósítok az alábbi eseményről, mivel azonban a téma nagyon is kapcsolódik az idők jeleihez, úgy éreztem nem mehetek el mellette szó nélkül. Napok óta tologatom a fájlt a gépemen, hiszen mennyivel jobb lenne arról írni vagy hallani, hogy magukat kereszténynek nevező emberek az Életet követik és terjesztik. Maga a hír azt gondolom, hogy nem igényel kommentárt, imákat azonban annál inkább, főleg azért, hogy az esetleges érintettek értesülhessenek Isten feltétel nélküli kegyelméről és ne az ítéletet, hanem a Megváltó megbocsátást lássák és találják meg, illetve, hogy erre még azelőtt sor kerüljön, hogy az alább említésre kerülő intézményt felkeresnék.

A Bill Gates és társai által finanszírozott Planned Parenthood abortuszklinika hálózat eddig sem volt a szívem csücske, de a céggel kapcsolatban nemrég kirobbant botrány miatt úgy érzem, kötelességem hangot is adni ennek. Aki esetleg nem tudja, miről van szó, az alábbi linken (vagy a Google-ban rákeresve a ’Planned Parenthood botrány’ kifejezésre) utána olvashat: http://csaladhalo.hu…

Különböző felekezetek több mint egy tucat vallási vezetője gyűlt össze néhány napja, hogy megáldjanak egy Clevelandi abortuszklinikát.

A megmozdulást Laura Young, metodista lelkésznő, a Vallási Szövetség a Nemzési szabadságért (RCRC, Religious Coalition for Reproductive Choice) nevű szervezet Ohiói ágának igazgatója kezdeményezte.

„Áldd meg ezt az épületet,” imádkozott Tracey Lind, a Clevelandi Trinity Episzkopális katedrális lelkésznője, az abortuszklinika előtt.

„Álljanak falai erősen az ellene zúdított szégyennel szemben. Legyen a remény bástyája azoknak, akiknek szüksége van szolgálataira.”

A Washingtoni központú RCRC szervezet országos igazgatója, Harry Knox lelkész, szintén részt vett a Clevelandi demonstrációban és a következőket nyilatkozta:

„Azért állok itt lelkésztársaimmal, hogy kifejezzem hálámat Istennek az abortuszszolgáltatókért.”

A homoszexuális „házasságban” élő Knox az azonos neműek házassága mellett indított kezdeményezésekben is aktív szerepet vállalt Georgia és Florida államokban.

A demonstráló csoport a transzparensein keresztül azt üzente, hogy az abortusz támogatása egyben a hit és a család támogatása is.

Molly Marvar, az egyik résztvevő, azt mondta a Clevelandi intézményben szerzett tapasztalatairól, hogy „abortusza egy nagyszerű, gondoskodással átitatott tapasztalat és kiváltság volt.”

„Meghatározó pillanat volt számomra. Fontos, hogy felszólaljak az abortuszommal kapcsolatban, és ezzel segíthessek más nőknek.”

A Think Progress, magyarul „gondolkozz progresszívan” nevű magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy „ezen a klinikán tisztelik az életet.”

„Az abortusz melletti döntés egy nagyon, nagyon lelki döntés.”

Laura Young pedig a következőket tette hozzá:

„Az abortuszon átesett nőket támadás éri a vallás részéről, így a hitközségnek erkölcsi kötelessége begyógyítani ezeket a lelki sebeket.”

Young, aki „a progresszív teológiai gondolkodás követőjének és feministának” tartja magát, azt mondta, hogy amennyiben a demonstráció és az „áldás” sikeres lesz, csoportja más államok klinikáit is megáldja majd.

Úgy gondolja, hogy az abortusz ellenzői egy „félreértelmezett hitet” követnek, amikor békésen elmagyarázzák az abortuszra érkező nőknek, hogy van más megoldás is. Szerinte az életet védők „gyűlöletet és ítéletet” zúdítanak az abortuszt választó nőkre. „Ez szerető viselkedés?” – teszi fel a szónoki kérdést.

Természetesen sok hívő másként gondolja, köztük Jason Kappanadze, a Holy Trinity ortodox gyülekezet papja is.

„Az egyház soha sem ítélkezik az emberek felett, csak a tettet ítéli el. Ugyanakkor elmondjuk az igazságot az embereknek és segítünk nekik megítélni, hogy mi lenne az Istennek tetsző és a szeretetet szem előtt tartó út.

Milyen messzire tévedtünk a helyzet igazságos megítélésétől, ha valaki gyűlölködésnek tartja egy élet megmentésére tett kísérletet, az élet kioltását pedig szeretetteljesnek?”

„Az Isten által, az Ő szerető akaratában teremtett emberi lények létébe beleszólni tökéletes példája az emberi arroganciának, ami megmutatja, hogy mennyire elvesztettük alapvető erkölcsi érzékünket és nem értjük az élet lényegét.”

Forrás: lifesitenews.com

P. Bernhard Zaby: Liberális „katolikusok”

1. A liberális szellem a paradicsomban elkövetett ősbűn óta benne lappang az emberben. Ez a szellem a függetlenség, a kötetlenség, az önrendelkezés, az „autonómia”, a „Non serviam – Nem akarok szolgálni” szelleme. Mivel az ember lényegében függ Istentől, Teremtőjétől, igyekezete mindenekelőtt arra irányul, hogy mindentől elszakítsa, függetlenítse magát, ami Istené, azaz Isten parancsaitól, törvényeitől, előírásaitól. Ez természetesen egy súlyos következményekkel járó tévedés, hiszen az embernek magát Istentől, azaz saját ősokától elszakítani, egyet jelent saját magának az elvesztésével. Amint az embernek sikerülne teljes egészében elszakadnia Istentől, azon nyomban a tökéletes semmibe süllyedne el.

2. Már az Ószövetség törvényének az volt a célja, hogy az embert visszavezesse az Istenhez való üdvös, tökételes függőségbe, és ezzel létének teljességébe. Hogy eközben Istennek kiválasztott népével mennyit kellett vesződnie, arról az Ószövetség könyvei tanúskodnak. Végül maga Isten Fia jött el, de Isten kiválasztott népe elvetette, mert „nem akarjuk, hogy a királyunk legyen” (Lk 19,14). Ezért az Egyház a pogányokhoz fordult, és megkezdte fáradságos művét, az emberiséget Krisztus édes igája alá vetni, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).
Az Egyháznak a kegyelem bősége által, ami Isten megtestesült Fiából Egyházába folyik, sikerül egész népeket kereszténnyé tenni és keresztény társadalmakat felépíteni, melyek Urunk Jézus Krisztust királyukként ismerik el. Csakhogy az emberi szív fiatalságától fogva a gonosz felé hajlik, és ahogy az emberi lélek, mivel Istentől és Istennek van teremtve, „naturaliter christiana – természetéből kifolyóan keresztény”, úgy a bukott természete miatt ugyanígy „naturaliter pagana – természetéből kifolyóan pogány”, jobban mondva, liberális.
A Gonosz ellenség, minden jó ellensége, Isten ellensége és az emberi nem ellensége, nem az lenne, ami, ha nem tett volna meg minden tőle telhetőt, hogy az embereket ősbűnükből eredő gyöngeségük kihasználásával ismét elszakítsa Urunk Jézus Krisztustól. Ezért látható minden eretnekségben és szakadárságban a liberális szellem működése, ezért látjuk, ahogy ez a szellem a középkori rendet egyre jobban lerontja, amíg végül az ú. n. „reformációval” el nem éri a kereszténység szétszakadását. Innentől kezdve a katolikusokkal, akik Krisztus és Egyházának az uralmához ragaszkodnak, a „protestánsok” állnak szemben, akik magukat „szabad keresztény embereknek” tartják.

3. Mivel a protestantizmus tartósan az Egyház mellett rendezkedett be, idővel a katolikusok kiegyeztek vele. Ezért nem maradhatott el, hogy szelleme egyre jobban beszivárogjon az Egyházba, és ott katolikusokat, köztük papokat és püspököket, megfertőzzön. Így keletkezett az az irányzat, ami először a janzenizmusban öltött testet, ami a protestantizmussal ellentétben nem az Egyházzal szembeni nyílt ellentétként lépett fel, hanem úgy tett, mintha maga is katolikus volna, mégha teljesen protestáns, azaz liberális talajon növekedett is. Az Egyházban a pápai elítélések ellenére túl gyenge volt a védekezés, és ezért e sárkánynak sikerült megvetni a lábát, majd ahányszor csak levágták egyik fejét, mindig újabb és újabb fejeket növeszteni: gallikanizmus, febronianizmus, hermesianizmus, güntherianizmus, frohschammerianizmus…
Albert Maria Weiß írja: „A janzenizmus sajátságos tanait már régen elfelejtették, a janzenisták kezdeti túlzott szigorúságát sokkal inkább iszonytató renyheség és libertinizmus váltotta fel, gyakran nem is lehetett megállapítani, hogy az emberek janzenisták vagy gallikánok vagy tökéletes szabadgondolkodók-e már. Ami azonban megmaradt, az a tényleges szellemiség volt, ami a kezdetektől fogva e vészterhes szekta mozgatórugójának számított, azon szellemiség, mely hihetetlen szívóssággal a saját önkényének összes ötletét az engedelmesség, a katolikus istentisztelet és az egyházi élet aláásására tudta felhasználni, azon szellemiség, ami az Egyház minden hűséges fiát alacsonyabb rendűként üldözte, és túlságosan ortodoxként vagy túlzó katolikusként megvetésre kiszolgáltatott.”
Így lépett fel a 19. században a „katolikus liberalizmus”. Albert Maria Weiß: „Az Egyház e mérsékelt liberalizmus tételeinek sokaságát ítélte el. Az elítéltek alávetették magukat az ítéletnek, aláírták addigi tanaiknak az elítélését, és ugyanabban a pillanatban a következő utód oldalára álltak. Ugyanazok a férfiak, akik korábban hermesianusok voltak, előbb güntheriánusok, aztán frohschammeriánusok, végül állami- vagy ókatolikusok lettek. Ha még ma is élnének, úgy a reformkatolikusok vagy a modernisták táborába tartoznának.” – A janzenistáktól valójában egyenes út vezet a modernizmusig és a mai posztmodernizmusig.

A liberalizmusnak az Egyházba való behatolásával úgy nézett ki, mintha maga az Egyház kettéosztottá vagy kettészakadttá vált volna. Legkésőbb a 19. század óta két párt állt egymással szemben, nevezetesen a liberális „is-katolikusok” és az igazi katolikusok, akiket túl-katolikusoknak, majd később ultramontánoknak kicsinyeltek le. A liberális párt a világra nyitottnak, haladónak, mérsékeltnek, toleránsnak számított, míg a katolikusok megközelíthetetleneknek, mereveknek, hátrafordulóknak, nézeteikben túlzóknak és türelmetleneknek. Nyilvánvaló, hogy melyik oldal nyerte és nyeri el ma is a világ szimpátiáját. Természetesen a liberálisok számára nem okoz nehézséget a liberalizmussal és tanaival szemben mérsékeltnek és türelmesnek fellépni, hiszen eközben hasonszőrűekkel van dolguk. Abban a pillanatban azonban, hogy a katolikus igazsággal találkoznak, türelmüknek azonnal vége szakad. Mindeközben a katolikusok sokkal türelmesebbek a liberálisokkal szemben. Ennek az az oka, hogy aki szilárdan kitart az igazság mellett, annak nem kell féltenie álláspontját, míg a liberálisoknak folyton aggódniuk kell a fáradságosan felállított, dülöngélő légvárukért.

4. Miközben a világ teljes mértékben liberális lett és még az egykor keresztény államok is lerázták magukról Krisztus édes igáját, hogy liberális, „vallás-közömbös” köztársaságokká alakuljanak át, az Egyház belsejében is előretört a liberalizmus, nem utolsósorban azért, mert a katolikusok túlságosan kevéssé, túlságosan későn és túlságosan gyengén reagáltak. Mint mindig, úgy most is, többségük a „harmadik párt” oldalára állt, amelyik a „liberális katolikusok” és a „túlzottan katolikusok” közötti középutat választotta magának. Így történhetett, hogy egyre több liberális jutott vezető pozícióba, annál is inkább, mivel a szabadkőművesség az „Alta-Venta” összeesküvésével is ezt a célt tűzte ki maga elé. Ily módon a 19. század végén, azaz az utolsóelőtti századforduló idején a katolikusok már kisebbségbe kerültek, és a gyengébb pozíciót foglalták el, legalábbis azok a harcoló katolikusok, akik nem a kényelmes „középutat” választották.
X. Pius volt az utolsó pápa, aki megpróbált a liberalizmussal és a modernizmussal energikusan szembeszállni. Csakhogy ekkor már ő is vesztett ügyért harcolt, utódai alatt pedig bekövetkezett a liberálisok végleges győzelme. XII. Pius pontifikátusa már az áttörés közvetlen előkészületét szolgálta, olyan embereket juttatott a legfontosabb pozíciókba, mint Montini, Bea és Bugnini, olyan liberális áramlatokat támogatott, mint a „liturgikus mozgalom” vagy a biblia-kritika, miközben az Egyház képe kívülről még jól rendezettnek, csaknem diadalmasnak látszott. Az 1950-es évek elején minden a legjobbnak tűnt: a papszemináriumok tele voltak, nem hiányoztak a fiatalok és a szerzetes-utánpótlás, élénk egyházi élet uralkodott. Pedig már régen minden korhadt és pusztulásra ítélt volt.
A fő probléma abban rejlett, hogy a legtöbb katolikus, talán anélkül, hogy maguk észrevették volna, már meg voltak fertőzve a liberális szellemiségtől. Még maguk a „konzervatívak” is régen liberális katolikusokká váltak, ami azonban mindaddig nem tűnt fel nekik, amíg a „haladókat” vádolhatták liberalizmussal. Miután Roncalli megválasztásával a katolikus pápa végleg megbukott, és egy liberális ellenpápával lett helyettesítve, a végső, teljes győzelemnek nem állt többé semmi az útjában. A „konzervatívok” és a „progresszívek” közötti színlelt harc sokakat megtévesztett afelől, hogy a liberalizmus valójában már régen átvette a kormányrudat. Az ú. n. „II. Vatikáni Zsinaton” a „konzervatív” zsinati atyák már csak fügefalevélnek szolgáltak.

Pie bíboros utalt egyszer arra, hogy a hit a legfontosabb, hogy a hit minden másnak az alapja. A hit alapozza meg az erkölcsöt, miközben a kultusz képezi a dogma és az erkölcs között a középső tagot. A liturgia a hitben gyökeredzik, és a hithez vezet vissza, és eközben az erkölcsöt közvetíti. Az átlagos, a liberalizmustól átjárt katolikusok ezt pontosan fordítva érzékelik. Ők elsőnek az erkölcsöt, aztán a liturgiát látják, és talán egészen a végén kicsit még a hitet és a tant. Ezért lettek azok a katolikusok, akik még valamelyest megőrizték a katolikus szellemiséget, csak akkor éberek, amikor a szentmise került veszélybe. Számukra az egész problémakör az „új mise” kérdésére redukálódott. Harcuk mindössze arra szorítkozott, hogy a „régi misét”, jobban mondva azt, amit ők annak tartottak, megőrizhessék. Megalakult a „tradicionalisták” mozgalma, ami „kényelmesen” berendezkedett és még ma is létezik. Mégha híveik be is látják, sőt olykor még beszélnek is róla, hogy valójában a hit a fontos és mindenekelőtt a hitet fenyegeti veszély, a gyakorlatban megelégednek azzal, hogy „régi miséjüket” ünnepelhetik, és engedik őket az 1950-es évek katolicizmusában élni. Másokat még a kultuszban véghezvitt változtatások sem zavarták annyira, amíg az erkölcs nem került veszélybe. Ezek csak most eszmélnék fel, amikor a 6. parancsolatot a „zsinategyházi” legmagasabb posztról kezdik ki. De ezen túl nem tekintenek. Őket nevezzük a mai „konzervatívoknak”.

Valójában csak elenyészően kevés igazi katolikus akad, akit a dolognak a lényege érdekel, aki megérti, hogy se többről, se kevesebbről nincs szó, mint a hitről, hogy nem lehet egyszerre liberális és katolikus lenni. Emiatt őket általában szedesvakantistáknak nevezik és gúnyolják. Mindazzal a gáncsoskodással, amit már a kezdetektől fogva a liberálisok a katolikusok fejéhez vágtak, most őket vádolják, és ebben furcsa módon az ú. n. „tradicionalisták” járnak az élen. Ezzel magukat, mint liberálisokat leplezik le, főleg azért, mivel elsősorban azokat az érveket ismétlik, amelyeket elődeik, mint a janzenisták vagy a gallikánok használtak a katolikusok ellen. Ehhez még azt is hozzá kell tegyük, hogy a modernizmus a maga részéről, miként ezt X. Pius felfedte, egy dialektikus rendszer, ami saját modellje számára egy mérsékelt és ezzel sikeresen végrehajtott (r)evolúciót két ellentétes erővel mozgat, egy előrevivővel („progresszív”) és egy megőrzővel („konzervatív”).

5. Mindezt tudni kell ahhoz, hogy a jelenleg zajló folyamatok ne zavarják össze az embert. És a hithű katolikusoknak lassan tudniuk és érteniük kellene mindezt, de sajnos ez egyáltalán nincs így. Ez egyértelműen kiderül abból, amit a Rómában most zajló „családszinódussal” kapcsolatban gondolnak, mondanak, remélnek, bírálnak vagy tesznek: Például a bár sok mindenben különböző meggyőződésű, de úgymond „tradicionalista” csoportok konferenciájának megszervezését szeptember végén az amerikai Weirton/West Virginia-ban „minden ország tradicionalistái, egyesüljetek” jelszó alatt. …
„Konzervatív” csoportok, blogok és honlapok, amik magukat „pápahűnek” nevezik, és szünet nélkül „XVI. Benedekért” rajonganak, hirtelen rendkívül pápa-kritikussá váltak. Miközben Bergogliot szidják, nagy elánnal támogatják és dicsérik az olyan „jó”, „katolikus”, „konzervatív”, sőt „tradicionális” reménységeiket, mint Sarah, Burke és Müller „bíborosok” vagy Schneider és Hounder „püspökök” [akik mind a Woytila-Ratzinger érában kerültek pozícióba, következésképpen a katolikus tan dolgában ugyanolyan laza talajon állnak, mint nyílt posztmodernista társaik]. Az ellenség nevei Kasper és Marx. Ezzel a szerepek világosan és egyértelműen jóra és rosszra vannak kiosztva. És közben nem veszik észre, hogy már régen mindannyian liberális talajon állnak, és ott civakodnak [mint a gyerekek a homokozóban, vagy a gittegylet tagjai a gittrágásról]. És mindeközben ráadásul olyan vitába avatkoznak be, mely semmi mást nem tesz, mint a mocsokban turkál, és a 6. parancsolatot a világ legfontosabb dolgának állítja be. Persze, hogy fontos dologról van szó, és nyilvánvaló, hogy dicséretes a házasságot és a családot azon erők támadásai ellen védelmezni, akik ma kétségen kívül minden keresztény elleni végküzdelemre szánták el magukat, és ezt a harcot leginkább a nemi erkölcs területén vívják meg. De amikor alig múlik el olyan nap, melyen a magukat „katolikusnak” nevező hírportálok teljesen magától értetődőden olyan szót használnak, amit korábban egyetlen katolikus sem vett volna ajkára, akkor mégis csak valami végzetesen szomorú drámai színjátéknak vagyunk tanúi. Már nem csak liberális területre léptek, hanem hagyták, hogy a liberálisok határozzák meg saját témáikat és szóhasználatukat is. Holott tudott, hogy az ellenséget nem lehet a saját területén és a saját fegyvereivel legyőzni.

[A www.antimodernist.org/am 2014. március 5-én, Vom Lehramt zum Leeramt II című cikkéből való a következő pár mondat: „Giovanni Battista Montini volt az 1960-as évek elejéig a világtörténelem legnagyobb forradalmára. Zseniálisan irányította a forradalmat a háttérből és vezette sikerre. Forradalmár-társai természetesen tudták, hogy teljes mértékben számíthatnak rá, miközben az ú. n. konzervatívok többsége soha nem fogta fel világosan, hogy valójában mi is történik. Ahelyett, hogy hangos tiltakozással elhagyták volna a római rablószinódust, ami az egyetlen menedékük lehetett volna, hagyták, hogy bevonják őket ebbe a forradalmi játszadozásba, és ezzel akaratlanul is azokká a hasznos idiótákká váltak, akik a forradalmat végülis érvényre juttatták. A kormányzás átvétele után a forradalmárok arra ítélték őket, hogy az ő konzervatív szólamukat játsszák, míg a progresszisták a haladó szerepkört vették át. (Lásd fentebb a modernizmust, mint dialektikus rendszert.) – Most ugyanez történik: A fent említett Sarah, Burke és Müller „bíborosoknak” és pártjuk tagjainak az egyetlen esélyük arra, hogy komolyan, azaz részben legalább katolikusnak lehessen venni őket, az lett volna, ha „hangosan tiltakozva el sem mennek erre a mocskos „szinódusra”, vagy az első nap felállnak és otthagyják.]

6. A fent említett „tradi-ökumenizmus”, melyben a résztvevők félrerakva minden „stratégiai különbözőséget” a házassági és családi erkölcs legkisebb közös nevezőjén gyűltek össze, a mostani „családszinódusnak” nyilván nem egyik nemkívánatos mellékhatása. Mintha csak most kerültünk volna az első komoly válságba és „a történelem egy kritikus pillanatába”, tökéletesen elfelejtik, hogy ez a „kritikus” pillanat már régen megtörtént, és hogy most ennek a „kritikus pillanatnak” a következményeivel állunk szembe. A szakadás már régen megtörtént. Most már csak annak tanúi vagyunk, hogyan zajlik le az, ami minden eretnek és szakadár közösségnél előbb vagy utóbb bekövetkezik, nevezetesen a különböző klikkesedések, szakadások és szövetkezések, ugyanúgy, ahogy ez a protestánsoknál és az anglikánoknál végbement.
Hogy a nemi erkölcs körüli eme dulakodásban a hitet teljesen szem elől tévesztették (illetve, hogy a „régi hitet” egyre inkább a „konzervatív” házassági és családi erkölccsel azonosították), az már senkinek nem tűnik fel. Ha a hitet már egyszer félretolták, akkor a különböző színezetű „tradicionalisták” „történelmi” ökumenéjának már semmi nem áll az útjában. És így a hitharc egész terhét teljes súlyával megint egyszer a kevés „szedesvakantista” viseli.

7. Hiába, nem segít semmi. Ha katolikusok akarunk lenni és maradni, akkor se a „konzervatívok”, se a „tradicionalisták” táborához nem csatlakozhatunk. A városon kívül kell maradnunk, és Urunkkal ott kell harcolnunk és szenvednünk, akkor is, ha az arra járók káromolnak, gúnyolnak és sértegetnek bennünket. Reménykednünk kell abban, hogy az Üdvözítő keresztjéről fáradt szemeivel irgalmas pillantással hozzánk fordul, és közben e szavakat hallhatjuk Tőle: „Nézd, az anyád!” (Jn 19,27) Ez lenne számunkra a legszebb vigasz, hogy az Ő legszentebb Édesanyjának gyermekei, és ezzel Anyaszentegyházunk gyermekei vagyunk.

(forrás: http://zelozelavi.wordpress.com/ – 2015. október 9.))

A szövegben említett eretnekségek leírása:

Febronianizmus: Johann Nicolaus von Hontheim trieri segédpüspök (1701-1790) írói álnevéről (Febronius) elnevezett irányzat követői. Hontheim Löwenben a jogász Van Espen tanítványa volt, majd történelmi tanulmányai révén az a gondolata támadt,hogy a protestánsokat vissza lehetne téríteni az Egyházba a pápa jogkörének korlátozása révén. 1749-ben felszentelt püspök lett s 1763-ban Frankfurtban kiadta művét: Justini Febronii de stau Ecclesiae et legitima potestate Romani Pontificis. Szerinte az Egyház szervezete nem monarchisztikus, hanem arisztokratikus, a püspökök jogai egyenlők, a pápa elsősége csak tiszteletbeli. Tanítása a gallikanizmustól abban különbözik, hogy a pápától megtagadott jogokat nem a világi hatóságokra, hanem a püspökökre akarja átruházni. Az egyetemes zsinatnak a pápa fölött való hatalmát s a placetum jogosultságát vallotta. Bár XIII. Kelemen már 1764-ben indexre tette művét, s Zaccharia 1767-ben, Ballerini 1768-ban megcáfolta, sőt a protestáns Lessinf a munkát „a fejedelmek felé való arcátlan hízelgés”-ként gúnyolta, a mű hatása igen nagy volt. A fejedelmek örömmel üdvözölték, s az emsi pontozatok és a jozefinizmus számára forráskönyvül használták. Kelemen Vencel trieri érsek erélyes fellépésére Hontheim végre 1778-ban visszavonta tévtanát és megbékült az Egyházzal. VI. Pius 1786. november 28-án kiadott „Super soliditate petrae” brévéjében ítélte el hivatalos formában Joseph Valentin Eybel bécsi kánonjogász „Was ist der Papst? – Mi a pápa?” című könyvét (1782), amely a febronianizmus elveit terjesztette.

Hermesianizmus: Georg Hermes, német hittudós (1775-1831) tanításának követői. A dogmatika tanára volt Münsterben, majd Bonnban. Kant és Fichte hatása alatt a teológiát racionalista szellemben művelte. A hittudomány kiindulópontja szerinte az abszolút kétely, a hit indítóoka a kinyilatkoztatott igazságok belső bizonyossága. Rendszerét XVI. Gergely elvetette (Dum acerbissimas bréve, 1835). Hermes az Egyházzal kibékülve halt meg.

Güntherianizmus: Anthon Günther, német hittudós (1783-1863) tanításának követői. Bécsi világi pap volt, Győrött szentelték pappá. Küzdött a panteizmus ellen, s az Egyház tanítását úgy akarta átdolgozni, hogy az vonzó legyen az Egyházon kívül álló keresztények előtt is. Ezért a dogmákat maradéktalanul az észelvekből akarta levezetni, s így súlyos tévedésekbe esett. Tanította a szükségszerű teremtést, a Szentháromságtanban a tritheizmust, s tagadta Krisztus két természetének személyi egységét. IX. Pius 1857-ben elítélte Günther iratait és tanait (Eximiam tuam bréve). Günther őszintén alávetette magát az ítéletnek. Módszerének nagy ellenfelei voltak Klemens, bonni tanár és Kleutgen jezsuita író.

Frohschammerianizmus: Jakob Frohschammer, racionalizmusra hajló katolikus bölcselő (1821-1893) tanításának követői. 1847-ben szentelték pappá, 1854-től a müncheni egyetemen először teológiai, aztán filozófiai tanár. Több műve indexre került. Racionalizmusát, a tudomány szabadságáról vallott tévtanát IX. Pius 1862-ben elítélte (Gravissimas inter levél). Frohschammer nem vetette alá magát az ítéletnek, így szuszpenzióba esett. Támadta a pápai csalatkozhatatlanságot is. 1877-ben tette közzé Die Phantasie als Grundprinzip des Weltprozesses (Fantázia, mint a világi folyamatok alapelve) című művét, mely a német szubjektivizmus mintájára az egész világfolyamatot a képzeletből vezeti le.

http://katolikus-honlap.hu/1502/zaby.htm

Mi a megváltás, más szóval újjászületés és miért van rá szükség?

A megtérés lényegéről kérdezve valószínűleg a legtöbb hívő keresztény azt feleli, hogy egy olyan eseményre gondoljunk, amely során bűneik megbocsátásra kerültek, így haláluk után a mennyországba mennek. Ez valóban igaz és ezek önmagukban is csodálatos ajándékok, csakhogy ennél sokkal többről van szó! Jézus sokkal többet hozott nekünk. Fogadjuk el az általa kínált teljes ajándékot!

Nézzük meg, hogy mi a megváltás, miért van szükségünk rá, hogyan biztosította ezt Isten számunkra és mit kapunk általa?

Miért van szükségünk megváltásra?

Isten az embert saját képére teremtette¹. Isten egy lélek² [pontosabban szellem, de itt ne egy kísértetre gondoljunk, hanem a ‘pneuma’ görög szó pontos fordítására, ami a legtöbb magyar bibliafordításban ‘lélekként’ szerepel, helyesen azonban szellemnek kellene fordítanunk.], tehát az általa és a saját képére teremtett ember is egy lélekkel és testtel rendelkező szellemi lény. A szellemünk tulajdonképpen lényünknek az a része, ami az életet adja³ és a szellemünkön keresztül lehet kapcsolatunk Istennel is.⁴

Isten az első embert, Ádámot, egy kertbe helyezte, ahol Ádám együtt lehetett Istennel, majd később Isten feleséget teremtett számára Éva személyében és megtanította nekik, hogy miként éljenek⁵. Megmondta Ádámnak (ekkor Évát még nem teremtette meg), hogy minden gyümölcsből ehet a kert fáiról, a jó és rossz tudásának fája kivételével, mert ha arról eszik, meghal. Idővel Ádám megszegte Isten szabályát és evett a tiltott gyümölcsből, aminek katasztrofális következményei lettek. Ádám szelleme meghalt. Amikor valaki meghal, az illető többé nem képes kommunikálni azokkal, akik még élnek. A halott ember elkülönül. A szellemi halál során is hasonló szeparálódás történik Isten és ember között. Ádám tette után az ember többé nem tudott szellemi közösségben élni Istennel. Megszűnt bensőséges kapcsolatuk.

Ádám „halott” emberi szelleme azért továbbra is működött, de ezt Istentől függetlenül tette, sőt, Isten helyett Sátánt kezdte követni. Ádám és Éva nem haltak fizikai halált azon a napon, de szellemi haláluk sok érzelmi és lelki nyomorúság forrása lett ezek után, amit idővel a fizikai halál követett.⁶

Engedetlenségük messzemenő következményeket hozott. Születendő gyermekeik is örökölték tettük következményét és halott szellemmel⁷, a bűn szolgáiként születtek. A halált, a bűnt és az Istentől való szeparálódást tovább adták az őket követő valamennyi nemzedék minden tagjának.⁸ Ádám engedetlensége miatt minden ember bűnösként⁹, a bűn szolgájaként¹⁰, a harag fiaként¹¹ születik és szüksége van megváltásra, illetve valakire, aki megválthatja.

Hogyan kezelte Isten a bűn problémáját?

Minden ember örökölte Ádám szellemét és természetét, ezért minden ember elkövet bűnöket¹². Az ember épp annyira nem képes levedleni bűnös természetét, mint egy párduc a foltjait.¹³ Egyetlen ember sem képes megmenteni saját magát. Akármennyire is próbálkozunk, soha nem leszünk képesek önerőből megszabadulni ettől és megfizetni a hibákért és bűnökért, amiket elkövetünk. A probléma megoldhatatlannak tűnt. Egyetlen ember által jött a bűn a világba, csakis egy ember szabadíthat meg tőle és egyetlen ember sem képes rá. Isten azonban tudta, hogy Ádám miként fog dönteni, így előre gondoskodott a megoldásról, a bűn eltörléséről, hogy minden ember üdvözülhessen¹⁴, vagyis megkaphassa a megváltást, más szóval visszakapja az örök életet, amit az Éden kertjében feladott, elveszített. Isten maga vált emberré¹⁵, hogy elvegye a világ bűneit¹⁶. Magára vette az emberiség által elkövetett valamennyi, múlt és jövőbeli bűnért járó büntetést¹⁷, és ezáltal mindenki számára utat nyitott az örök életre és a Vele való szellemi közösségre.¹⁸

Isten elküldte a Fiát, Jézust, aki teljes mértékben Isten volt¹⁹ és teljes mértékben ember is volt²⁰, hogy meghaljon értünk a kereszten. Ahogy egyetlen ember által jött a bűn a világba, egynek, vagyis Jézusnak az engedelmessége által Isten örökre legyőzte helyettünk a bűnt²¹, ami által sokan igazakká lesznek.²²

Ez azonban nem egy automatikus folyamat. Isten minden ember számára ingyenes ajándékként²³ ajánlja fel a megváltást²⁴, ugyanakkor senkire sem kényszeríti rá, aki ezt nem akarja.

Mit hoz a megváltás?

Isten ajándékának elfogadása hihetetlen előnyöket hoz magával. Megtérésünkkor szellemileg újjászületünk²⁵, átmegyünk a halálból az életbe²⁶ és újjászületett szellemünk örökre elpecsételődik, így a bűn többé nem fertőzheti meg.²⁷ Örök életet kapunk²⁸ – meghitt, szerető kapcsolatot Istennel, ami a megváltás elsődleges célja.

Ezeket az előnyöket a megváltás pillanatában magunkénak tudhatjuk, de ez még nem minden. Jézus a betegségeinket is felvitte a keresztre.²⁹ Meghalt, hogy mi bőségben élhessünk³⁰, megszabaduljunk az elnyomástól, azonkívül a teljes megbocsátással kapcsolatunk is helyreálljon Vele.

Bár maga a megváltás csupán egy pillanat műve, hiszen szellemünk ekkor újjászületik, és új teremtésekké válunk, a változás ugyanakkor egy fejlődési folyamat is. A megváltáskor hitet, örömöt és erőt kapunk, amelyek azonnal jelen vannak szellemünkben. A folyamat teljes és befejezett a szellemünkben, Benne beteljesedtünk.³¹ Ugyanakkor Isten nem elégszik meg ezzel a szellemi változással. Azt szeretné, ha ez külsőleg is megnyilvánulna. Azt szeretné, ha megváltásunk a fizikai életünkben is láthatóvá válna, ez pedig csak elménk megújulásával lehetséges.³²

Az ember szellem, lélek és test. Amikor megváltoztatjuk gondolkodásunkat és elhisszük Istennek, hogy kik vagyunk és mink van az Igéje szerint, akkor megtapasztaljuk azt az életet, amit Isten belénk helyezett. Az elménk megújítása nélkül egész földi életünket leélhetjük anélkül, hogy megismernénk azt a mindenben bővölködő életet, amit Jézus megváltásunkkor adott számunkra.³³

Végül, amikor odafent csatlakozunk az Úrhoz, lelkünk is teljesen megújul és megkapjuk új testünket.³⁴ A megváltás akkor lesz teljes.

Hogyan kaphatom meg a megváltást?

Elfogadni Jézus Krisztust Uradnak és Megváltódnak életed legfontosabb döntése, ugyanakkor, ha már meghoztad a döntést, rendkívül egyszerű is. Isten megígérte az Igéjében, hogy „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.³⁵ Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.”³⁶

Isten az Ő kegyelméből már mindent megtett a megváltásunkért, így nekünk nincs más tennivalónk, mint hinni és elfogadni.

Amennyiben ezt még nem tetted meg, az alábbi ima segítségedre lehet ebben. A bűntől való megváltást a Krisztusba vetett hit hozza el. Ez az imádság csak egy módja annak, hogy kifejezd Istennek a belé vetett hitedet, és megköszönd, hogy üdvösséget adott neked.

Mondd el ezt az imát hangosan:

„Jézus, most Uramnak és Megváltómnak vallak Téged. Hiszem a szívemben, hogy Isten feltámasztott Téged a halálból. Az Igédbe vetett hit által most elfogadom a megváltás ajándékát. Köszönöm, hogy meghaltál értem!”

Amikor odaszánod az életed Jézus Krisztusnak, az Ő Igéjének igazsága azonnal behatol a szellemedbe. Újjászületsz, szellemed teljesen megújul és egy új élet kezdődik számodra!³⁷

Hogyan tovább?

– Andrew Wommack írása alapján 
http://idokjelei.hu/2015/10/mi-a-megvaltas-mas-szoval-ujjaszuletes-es-miert-van-ra-szukseg/

1. I. Mózes 1:27 []
2. János 4:24 []
3. Jakab 2:26 []
4. János 4:24 []
5. I. Mózes 1:28; 2:15-19, 21 []
6. I. Mózes 5:5 []
7. Zsoltárok 51:5; Róma 5:12 []
8. Róma 5:12, 17, 19 []
9. Róma 3:23 []
10. Róma 6:17 []
11. Efézus 2:3 []
12. Róma 3:23 []
13. Jeremiás 12:23 []
14. 1. Péter 1:18-21 a Jelenések 13:8-al []
15. János 1:14 []
16. János 1:29 []
17. 1. János 2:2 []
18. János 3:16, János 17:3, 1. Korinthus 6:17 []
19. Zsidók 1:8 []
20. Filippi 2:7 []
21. 1. János 2:2 []
22. Róma 5:19 []
23. Efézus 2:7-8 []
24. Titus 2:11 []
25. János 3:3-6, 2. Korinthus 5:17 []
26. János 5:24 []
27. Efézus 1:13, 1. János 3:9 []
28. János 3:16, János 17:3 []
29. Lukács 4:18, 1. Péter 2:24 []
30. 2. Korinthus 8:9 []
31. Kolossé 2:9-10 []
32. Róma 12:1-2 []
33. János 10:10 []
34. Filippi 3:21, 1. Korinthus 15:44 []
35. Róma 10:9-10 []
36. Róma 10:13 []
37. 2. Korinthus 5:17 []

Az orosz ortodox egyház kiáll Putyin mellett és „szent háborút” hirdet Szíriában

Az orosz ortodox egyház hivatalosan is támogatását fejezte ki Vlagyimir Putyin Szíriában indított katonai kampánya mellett, „szent háborúnak” nevezve az akciót, ami sokakban a kereszténység elmúlt századaiból ismerős képeket idézett.

„A terrorizmussal folytatott harc egy szent csata és országunk ma talán a legaktívabb erő a világon, amely harcol ellene,”

mondta Vszevolod Chaplin, az egyház társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője.

Miközben az Egyesült Államokban sokan bizalmatlanul figyelik Putyin Szíriában, Iránban és Irakban tett lépéseit, az orosz egyházban úgy tűnik támogatóra talált.

„Oroszország felelős döntést hozott a katonaság bevetésével, hogy megvédje a szíriai népet a terroristák önhatalmúságának szomorú következményeitől,” folytatta Chaplin.
„A keresztények sokat szenvednek a térségben. A klérus tagjait elrabolják, a templomokat lerombolják és a muzulmánok sem szenvednek kevesebbet.”

2012-ben az orosz egyház felhívta Putyin figyelmét az erősödő keresztényüldözésre az iszlám uralma alatt. Az egyház egyik magas rangú vezetője Putyin tudomására hozta, hogy a világon ötpercenként hal meg egy keresztény a hitéért és arra kérte az elnököt, hogy a keresztények védelmét tekintse külpolitikája egyik legfontosabb elemének a jövőben.

„Ez így lesz, efelől ne legyen kétsége,” válaszolta Putyin annak idején.

Kirill pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház feje a hírek szerint Obama elnöknek is írt, arra kérve, hogy hagyjon fel a kereszténység ellenségeinek támogatásával.

„Mélyen hiszem, hogy a keresztény civilizáció részének tekintett országok különös felelőséggel tartoznak a keresztények sorsáért a közel-keleten,” írta.

Milyen ironikus, hogy Putyin, az istentagadó kommunista rendszer szülötte, ma amolyan modernkori keresztes lovagként védelmezi a kereszténységet, miközben az Egyesült Államok kormánya hátat fordított országa keresztény gyökereinek.

„Meg kell védenünk Oroszországot attól, ami elpusztította az amerikai társadalmat,” mondta Putyin nemrégiben, az Egyesült Államokban tapasztalható keresztényellenes hangulatra és a nyugati kultúra dekadenciájára utalva.

Franklin Graham, a Billy Graham Evangelizációs Társaság és a Szamaritánus Erszénye keresztény humanitárius szervezet vezetőjének nyilatkozatából úgy tűnik, hogy ő is támogatja az orosz katonai intervenciót Szíriában:

„Amit Oroszország tesz, az megmentheti a közel-keleti keresztények életét… A szír kormány… megvédte a keresztényeket, megvédte a kisebbségeket az iszlamistáktól.”

Graham úgy gondolja, hogy a keresztényekre vérfürdő vár Szíriában, ha az iszlamisták átveszik a hatalmat.

Látva Irak, Líbia és az Egyesült Államok által „felszabadított” többi ország sorsát, a szír világi hatalom megbuktatásának következménye is még több atrocitás, még több keresztényüldözés, még több nemi erőszak és rabszolgaság, még több templom és műemlék felrobbantása lenne. Hiába ígér John Kerry egy „pluralista” Szíriát. Ráadásul egy sikeres „felszabadítás” esetében a nyugat is több terrortámadásra számíthat.

Az Egyesült Államok ismét az iszlám terroristák oldalán találja magát, akik a legjobbat mindig Amerikának tartogatják. Szaúdi-Arábia, a dzsihádista kígyó feje, amelyet az Egyesült Államok nem fél megcsókolni, azonnal dzsihádra szólított fel az orosz „szent háború” ellen. Vajon Obama és a fősodrású média válaszol a felhívásra?

Mindezeket félretéve egy dolog biztos, amit az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseik eddig a közel-keleten műveltek, és ami a XXI. század legvéresebb kalifátusának és legdurvább atrocitásainak adott teret, az legalább annyira szentségtelen, mint amennyire Oroszország elszántsága szent.

Thea: Mit gondoltok, mennyire tekinthető az orosz lépés őszintének olyan értelemben, hogy az nem, vagy nem elsősorban saját geopolitikai érdekeit, hanem az üldözöttek megsegítését célozza?

Források: godreports.com, frontpagemag.com
http://idokjelei.hu/2015/10/az-orosz-ortodox-egyhaz-kiall-putyin-mellett-es-szent-haborut-hirdet-sziriaban/