2015. szeptember 10., csütörtök

Paolo Deotto: Emlékszik még valaki arra, hogy a házasság szentség?

A házasság érvénytelenítésére folytatott eljárás – További lépés a család lerombolására
(Paolo Deotto a Riscossa Cristiana internetes oldal főszerkesztője)
Azok az „újdonságok”, amiket Bergoglio [ebben a cikkben maga a szerző nevezi így a zsinati szekta mostani vezetőjét] a házasság érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban elhatározott csak korlátozottan rengetik meg az embereket, hiszen ezek jól illenek a puszta emberi logikába és a marketing logikájába. Emlékszik még egyáltalán valaki arra, hogy a házasság szentség?
A „jó sajtó” máris nagy dicsérettel halmozza el Bergoglio a házasságok érvénytelenítésével kapcsolatban meghozott döntéseit. Persze, ezen nincs mit csodálkoznunk. Két év óta látjuk magunk előtt Bergoglio dicsőséges masírozását a világ helyeslésének megnyerésére, és kétségen kívül áll, hogy ma hatalmas lépést tett előre ezen az úton.
Bergoglio döntésének alapelve a pontos ellentéte annak, ami az egyházjogban a házasságra mindig is érvényben volt: matrimonium gaudet favore iuris (a házasság érvényességének az előfeltételezése, azaz az érvénytelenítési eljárásban abból kell kiindulni, hogy a házasság érvényes, és az érvénytelenítéshez ennek az ellenkezőjét kell bizonyítani). Bergoglio most ügyesen ennek az alapelvnek az ellenkezőjét vezette be. Az alapvető és hivatalosan kinyilvánított kritérium most így hangzik: Eleget tenni azon ezer szituációnak, melyek a „híveknek” szenvedést okoznak (miközben több mint jogos lenne megkérdezni, hogy ezek a „hívek” kihez és mihez hűek…).
Az érvénytelenítési eljárás leegyszerűsítése, és meggyorsítása és – mint hab a tortán – ingyenessége úgy tűnik, mintha konkurálni akarna az állami törvényekkel, amivel például Olaszországban az „oly katolikus” miniszterelnök, Matteo Renzi a „gyors válást” bevezette, és amivel a házasságot viccé változtatta.
A fő változtatások – „máriás” szakaszok
A második instancia és a kettős ítélet eltörlése;
A jogászkollégium eltörlése és egyetlen bíróval való felváltása;
A püspököknek fenntartott jog „evidens” semmisség esetében a közvetlen döntésre;
A dispensa super ratum leegyszerűsítése a házasság létrejöttére (a házasság elhálására) vonatkozó „nagyon valószínű” kétely kitalálásával;
Új érvénytelenítési indokok kitalálása (ez utóbbiakról még nem lehet biztosat tudni).
Az új rendelkezések 2015. december 8-án lépnek hatályba.
Feltűnő Bergoglio mostani intézkedéseinek máriás vonatkozása: 2015. augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének ünnepén írta alá a Mitis Index Dominus Iesus motu proprio-ját, amit szeptember 8-án, Kisasszony napján hirdetett ki, és ami december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén lép majd életbe. Tehát három Mária-ünnep. [„Ha az emberek kedvét keresném, nem volnék Krisztus szolgája” (Gal 1,10); „Ne áltassátok magatokat; Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat romlást” (Gal 6,7-8).]
Bergoglio ezen intézkedésének következménye: a házasság elbanalizálása és annak a központi, isteni törvénynek a semmibevevése, ami láthatóan senkit nem érdekel már, nevezetesen, hogy a házasság Krisztus alapította szentség. Az Egyház kétezer éves bölcsessége mindig azt tanította, hogy a házasuló felek kölcsönös, szabad elhatározásból történt konszenzusa és a házassági akadályok hiánya a házasságot érvényessé teszik, és mint ilyet, felbonthatatlanná, pont szentségi természete miatt: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt 19,6) Emlékszik-e még egyáltalán valaki erre a mondatra?
A házassági kötelék, tehát egy szentség semmisségének a kimondása olyan súlyos döntés, hogy a kötelező kettős ítélet (és e kettő eltérésénél a Rota Romana döntése) garanciát jelentett a bíró esetleges tévedése ellen.
De az is rejtély, hogy miként válhatott az „együttélés rövidsége” megsemmisítési okká. Az álhatatlanság és az ingatagság az emberi természet része, és ha a házasságot akarják megvédeni, akkor az ember természetén kell javítani, nem pedig e gyengeségeket egy szentség megsemmisítésének okaként kinevezni.
Első pillantásra az „újdonságok” az egyház tragédiáját – ismétlem, tragédiáját – tükrözik vissza: a mindig kevésbé egyház-létet, és helyette egy közelebbről meg nem határozott irgalmasság mindig jobb kiszolgáló-létét, a pusztán evilági „boldogság” adományozója létet.
Isten kigúnyolása a házasság szentségének viccé való redukálásával és a házasfelek becsapásával, akiknek nem nyújtanak segítséget akkor, amikor áldozatra van szükség, holott ez a segítség párok generációit mentette meg a „krízisben”, mert megvolt az akarat, hogy a szent házassági köteléket megmentsék, mind különösen súlyos történés.
Ez az eljárás azonban megfelel azok perverz logikájának, akik a legnagyobb jót, a hitet elvesztették. Akkor az igazság őrzőiből egy mulandó boldogság adományozói válnak, ami hamis irgalmasságból ered – és mindezt lehetőleg még ingyen is.
Szívből kívánjuk minden házasembernek, akiknek nehézségeik vannak, hogy találjanak egy jó és buzgó lelkipásztort, akik valóban segít nekik, és mindenekelőtt és pont imával és áldozattal arra oktatja őket, hogy megmentsék házasságukat. Mert ez az út vezet az igaz örömhöz és nem egy akciós áruhoz a világ – melynek pontosan tudjuk, ki a fejedelme – legjobb ajánlásaival.


Megjegyzések:
1. A katholisches.infon ma jelent meg ugyanebben a témában Roberto de Mattei tanulmánya, amit a professzor úr e szavakkal fejezett be: „Egy éve suttognak egy lappangó szkizmáról az egyházban, most azonban Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa óvott regensburgi beszédében az egyházi szakadástól, és éberségre szólított fel. Az októberben megrendezendő szinódus előtt [Bergoglio] reformja nem eloltja a tüzet, hanem lángra gyújtja, és egyéb katasztrofális újítások előtt egyengeti az utat. Nem lehetséges többé a hallgatás.
2. Burke bíboros szeptember 8-án este a házasságról és a családról szóló, az amerikai Ohio államban ferencesek előtt tartott beszédében – tehát az időeltolódást is figyelembe véve – több órával Bergoglio bejelentése után – egy szóval sem tért ki az újításokra; úgy beszélt az októberi szinódusról, mintha annak döntései ezek után nem vesztették volna el tökéletesen a jelentőségüket.
3. A www.kath.net és a Magyar Kurír tudósítói szerint Bergoglio újításai „nem érintik a házasság felbonthatatlanságáról szóló katolikus alapelvet”.
4. Bergoglio mostani határozata – és a 3. pontban említettek véleménye – csak megerősíti azt az évszázados vádat, hogy a katolikusok képmutatók, azaz tetteiknek nincs közük a tanításukhoz. Holott a katolikus tanítás alapja, hogy a gyakorlatnak tökéletesen meg kell egyezni a tanítással!
5. Ha valaki felülről nézi a történéseket, eszébe kell jusson Szodoma és Gomorra sorsa, illetve Ábrahámnak az Úrral való alkudozása e városok tragédiáját megelőző napokban: „Talán ötven igaz is akad a városban”, majd: „Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz”; „De lehet, hogy csak negyven van”; és így tovább, végül: „Lehet, hogy csak tízen vannak. [Az Úr] ezt válaszolta: »Tíz miatt sem pusztítom el«.” – Miként tudjuk, Isten mégis elpusztította a két várost, vagyis Lóton és családján kívül nem talált más igaz embert bennük. (Ma vajon hány igaz embert talál Isten a földön, a zsinati szektában?)
A mostani egyre gyorsuló történések hasonló vizsgakérdéseknek tűnnek egy kívülálló számára. Csak amik ebben az évben történtek: a januári párizsi esemény; a német repülőgép katasztrófája, a grazi vérengzés, és a világnak ezekre adott ördögi válaszai (vagyis, hogy Európa népei és vezetői a gonoszt és a jót még akkor sem voltak hajlandók egymástól megkülönböztetni, amikor saját rokonaik voltak az áldozatok), de kiváltképp Bergoglio mostani rémtettei: a bevándorlókkal, és most egy isteni törvény megszegésével kapcsolatban. Ezek mind vizsgakérdések a zsinati „katolikusokhoz”: meddig hiszitek még, hogy Krisztus szeplőtelen menyasszonya, a katolikus Egyház, ennek tévedhetetlen Tanítóhivatala, Krisztus földi helytartója ez a szekta, illetve ennek a szektának a hitszegő feje lehet? Aki ilyet elhisz, ilyet feltételez, annak micsoda fogalma lehet egy igazságos, könyörületes, irgalmas Istenről? Hogy lehet feltétezni, hogy a végtelenül jó Isten hagyja, hogy népét félrevezessék?! Nem, a zsinati szekta, és annak képviselői, nem az egy, szent, katolikus, apostoli Egyház tagjai. És Bergoglio nem az első, aki nem Krisztus igaz helytartója, ő csak bevégzi azt, amit elődei elkezdtek, és befejezésre neki hátrahagytak.
(forrás: www.katholisches.info – 2015. szeptember 9.)
http://katolikus-honlap.hu/1502/hazassag.htm

2015. szeptember 8., kedd

A hamis próféta módosította a kánonjogot az egyházi házasságok semmisségi eljárásának egyszerűsítésére

Gyorsabbá és kevésbé költségessé válik a templomban kötött házasságok egyházjogi semmisségi eljárása a Ferenc pápa által motu proprio (saját kezdeményezésére) kiadott két apostoli levéllel, amelyeket kedden mutattak be a Vatikánban.
„Elősegíteni az eljárások gyorsítását, nem pedig a házasságok érvénytelenítését” – Ferenc pápa ezzel a mondattal jelöli meg a kedden bemutatott két Motu proprio célkitűzését. A „saját indíttatásból kiadott apostoli levelek” egyike a római latin rítusú egyháznak, a másik pedig a keleti egyházaknak szól,”Szelíd bíró Úr Jézus” illetve „Szelíd és irgalmas Jézus” bekezdésekkel.
Ferenc pápa a tíz-tízoldalas apostoli levelek elé hosszabb bevezetőt írt, melyben elmondja a célkitűzését, eljárásmódját, a rendelkezéseket és azok érvényességét.
Az elődök nyomán és a szinódus szándéka szerint
„A lelkek üdvösségéért érzett aggodalom” indította a pápát arra, hogy ezt a „reformdokumentumot nyújtsa a püspököknek a házasság érvénytelenítésének okairól”. Ebből a célból az „egyházjog, a lelkipásztori és bírói gyakorlat kiváló szakembereiből egy csoportot bízott meg, a Rota Romana dékánjának a vezetésével, hogy vázoljanak egy reformtervezetet, szilárdan tartva magukat a házastársi kötelék felbonthatatlanságának alapelvéhez”. Ezt a tervezetet a pápa „átelmélkedte, más szakértőkkel megvitatta és végül a Motu Propriok formájába öntötte”. „Péter utódjának a feladata, hogy a püspöktársaival együtt oltalmazza a házasságnak a hitben és egyházfegyelemben való egységét, ugyanis a házasság a keresztény család sarokpontja és eredete.
A hívek hatalmas számára tekintettel…
Ezt a reformtörekvést táplálja a híveknek a hatalmas száma, akik jóllehet követni akarják lelkiismeretük hangját, nagyon gyakran ki vannak véve az egyház jogi struktúrájából, fizikai vagy erkölcsi távolság miatt; a szeretet és az irgalmasság megkövetelik, hogy az egyház maga, mint anya megközelítse a fiait, akik elszakadva érzik magukat”.
Ne hagyjuk a késlekedés okozta kétség sötét felhőit…
Ferenc pápa hivatkozik „a legutóbbi rendkívüli szinóduson a püspöktestvérei többségének a szavazatára, mely gyorsabb és egyszerűbb eljárásokat óhajtott. Ezekkel az igényekkel teljes összhangban döntött, hogy elősegítse az eljárások gyorsítását, nem pedig a házasságok érvénytelenítését. Az ítéletek késleltetett meghozatala ne hagyja sokáig a hívek szívét, akik helyzetük tisztázását várják, a kétség sötét felhői között.”
Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy az apostoli levelében „elődei nyomdokán halad, akik azt akarták, hogy a házasság érvénytelenítésének az ügye bírói út legyen és ne pedig adminisztratív, hogy így oltalmazzák a legnagyobb mértékben a szent kötelék igazságát”.
A reform nyolc alapvető kritériuma
A Motu Proprio nyolc pontban sorolja fel a reform alapvető kritériumait:
Egyetlen ítélet legyen a végrehajtói érvénytelenítés javára, ne pedig kettős döntés, hogy a feleket elfogadják az új szentségi házasságra.
Egyetlen bíró legyen a püspök felelőssége alatt, mindenesetre klerikus, papi személy.
A püspök maga bíró. A II. Vatikáni Zsinat tanítását szeretné ez a gyakorlatba átültetni, ami szerint a püspök a saját egyházában pásztor és fő, és ennélfogva bíró is a reá bízott hívek között.
Rövidebb eljárás. Túl azon, ahogy a jogi eljárást könnyebben járhatóbbá teszi az új módszer, ezt akkor kell alkalmazni, amikor különösen nyilvánvaló tényezők állnak fönn.
Fellebbezés a metropolia székhez. Illő, hogy helyreállítsák a metropolia székhez való fellebbezést, minthogy az egyháztartomány fejének ez a hivatala, mely századok óta fennáll, egy megkülönböztető jele az egyház szinodalitásának.
A püspöki konferenciák feladata. A püspöki konferenciák feladata, hogy elérjék az elveszett híveket és a megtérésre vezessék, mindenkor tiszteletben tartva az egyes részegyházak püspökeinek jogait. A püspöki konferencia segítse ugyanakkor az egyes püspököket, hogy a gyakorlatban valósítsák meg a házassági ügyek eljárásának a reformját.
Fellebbezés az Apostol Székhez. Megfelelőnek látszik, hogy megmaradjon a lehetőség az Apostoli Szék rendes fellebbviteli Bíróságához, vagyis a Rota Romana-hoz való fellebbezés lehetősége, mely tiszteletben tartja ezt az ősrégi jogi alapelvet, mely által megerősödik a kötelék a Szent Péter Széke és a részegyházak között. A Rota Romana törvényét egyébként hamarosan hozzáigazítják a reformfolyamatok szabályaihoz, a szükséges időhatáron belül.
Előrejelzések a Keleti Egyházak számára. Ferenc pápa úgy látta jónak, hogy elkülönítve bocsássa ki a másikkal egy időben azokat a normákat, amelyek megreformálják a Keleti Egyházak kánonjog kódexének házasságfegyelmi eljárásait.

http://vs.hu/kozelet/osszes/amit-isten-egybekotott-ferenc-papa-szetvalasztja-0908#!s2

http://bonumtv.hu/news/vatikan/ferenc-papa-modositotta-a-kanonjogot-az-egyhazi-hazassagok-semmissegi-eljarasanak-egyszerusitesere-10205

2015. szeptember 7., hétfő

SZENT LEVÉL

E szent írás egyben szent áldásul szolgál. Bizonyíték a következő szent tanács. Római XII. Pius 1902 január 18-án kiadta Jézus Krisztus nevében,L.F.K.K.H.L.K.N.K. Az Atyának és fiúnak és szentlélek Istennek nevében Amen. Úgy, mint Krisztus a Kálvária hegyén szenvedett, úgy nekünk is tűrni és szenvedni. De minden egyes hites katolikus akinek e levél e levél a tulajdonában van, bátran állhat ki minden veszélynek. Biztosítva van minden vész ellen. Nem érheti sem golyó, sem szurony, nem lesz oka félni gyilkosoktól, sem tolvajoktól, szóval elhárít magától minden bajt és betegséget. Nem szabad félni, minden puska, vagy pisztoly célt téveszt. Tudom, hogy kételkednek szavaimban, de higyjék el,hogy e szavak nem az én szavaim. Ezekben a szavakban az Úr Jézus halhatatlan lelke szólal meg. Győződjön meg minden katolikus, tegyen próbát egy állaton. Másolja le a 9 betűt, kösse egy kutya nyakába, lőjön rá s meg fogja látni, hogy a golyó célt téveszt.Épp biztosítja magát minden ember is, aki ez írást magánál hordja.Ez olyan igaz mint, hogy Jézus Krisztus felettünk él.Legyen arany, ezüst, ólom, vagy réz, semmi sem fogja őt szerencsétlenné tenni.Az Atyának és Fiúnak, és Szentléleknek nevében Amen.Ez a levél a mennyből van a földre küldve,és megtaláltuk a Mária Oltáránál 1894-ben. Ott szált az oltár körül és amint hozzá akartak nyúlni kikerülve minden élő ember kezét. Ott volt 1910-ig, míg egy tiszta szívű és lelkű katolikusnak sikerült lemásolni e szent szavakat. E sorok azt tanácsolják, hogy minden vasárnapot szenteljük Istennek, ne dolgozzunk, járjunk templomba, hallgassunk szent misét. Ha ezt tesszük minden bűn meg lesz bocsájtva. Ne kívánjunk tőle aranyat, ezüstöt.Ezt csak szorgalmas és becsületes munka árán szerezheti meg.Azért teremtett 6 napot a dolognak, egyet pedig szenteljék Istennek. Ne irigyeld a boldogot, ne lopj, ne ölj, mert ez által bűnt követsz el.Azért viseljétek a sorsotokat tisztasággal, tartsatok be minden szavamat, ezzel elkerültök minden bajt, betegséget.Isten nevében tanácsolom nektek. Ne vádoljatok ártatlanul senkit.Aki így cselekszik, azt áldás fogja követni. Az egyik jó barát juttassa e levelet a másiknak, mert akinek annyi bűne van mint a homok szem a földön, meg lesz neki bocsájtva. Győződjön meg minden katolikus akinek ilyen levél a tulajdonában van, hogy annak sem házát sem semmijét nem éri baj.E levél mindenkinek szolgál, aki hisz neki és imádkozik. Ha valakinek vérzése van, rögtön elállítja, olyan sebek, amelyek évek óta gyógyíthatatlanok voltak, meggyógyulnak, ha ezt a levelet rá teszik.Aki nem hiszi, tegyen próbát, írja betűket a kardra, vagy a puskára, meg fogja látni, hogy nem öl.Ez a levél többet ér minden aranynál, Ez A LEVÉL NAGY KINCS.

2015. szeptember 6., vasárnap

A szeretet rangsora

Richard Williamson püspök 2015. szeptember 5-i Eleisón-kommentárja


Hogyan viszonyul a katolikus Egyház a „rasszizmushoz”? Vagy az „antiszemitizmushoz”, vagy a „sexizmushoz, vagy pláne a „homofóbiához”. És így tovább. Milyen érdekes, hogy liberális világunk, melyben fel kéne tételezni, hogy mindenki mindenkihez kedves, a „politikai korrektség” rendszeresen új emberi csoportosulásokat nevez meg, akiket gyűlölni kell [és mostanában olyanokat is, akiket kötelező szeretni].
Ezzel szemben a katolikus Egyház, isteni Alapítóját követve, azt írja elő, hogy a felebarátot szeretni kell és nem szabad senkit sem gyűlölni, mindazonáltal azt nem mondja, hogy minden embert megkülönböztetés nélkül egyformán kell szeretni.
Figyeljük csak meg, hogyan teremt rendet Isten és ember iránti köteles szeretetünkben egy katolikus teológus. Következzen Aquinói Szent Tamás Summa Theologiae-ből az idevonatkozó 13 fejezet összefoglalása (2a, 2ae, 26. kérdés-):
1. A szent szeretetben rangsor van. Hiszen a szeretet a természetfeletti üdvösségben létező barátság, és ennek az üdvösségnek a kiindulópontja Istenben van. Ahol azonban létezik egy ilyen ELSŐ, ott kell lennie további rangsornak is, tehát egy lépcsőzetes sorrendnek vagy rendnek. (Figyeljük meg, hogy egy katolikus elsőnek mindig az Istenhez való viszonyt határozza meg. Szemben a liberálisokkal, akik … legjobb esetben is az embert helyezik az első helyre.)
2. Istent jobban kell szeretni, mint a felebarátot. Hiszen a szent szeretet az üdvösségben létező, és minden üdvösségnek, boldogságnak, legyen saját magam iránt vagy a felebarát iránt, Isten a forrása. (És hol van a liberálisok boldogságának a forrása? Az önmegvalósításban, az emberben? Ezek igencsak szegényes forrásai a boldogságnak.)
3. Isten jobban kell szeretni, mint magunkat. Mert minden teremtmény saját módján természetéből fakadóan a közös legjobbat jobban szereti, mint a neki megfelelő jót, és Isten a természetes és a természetfeletti közös Legjobb.
4. Lelkünket jobban kell szeretni, mint a felebarát lelkét. Mert én közelebb állok magamhoz, mint a felebarátom, és ha én nem szeretem a saját lelkemet, akkor képtelen leszek a felebarátom lelkét szeretni. De …
5. …a felebarát lelkét jobban kell szeretni, mint testi létét, vagyis, mint a testét. Mert a lelket a test elé kell sorolni, mert a lélek közvetlenül vesz részt az üdvösségben, míg a test csak közvetve, azaz a lelken keresztül.
6. A felebarátok között az egyiket jobban kell szeretni, mint a másikat. Mert az embereknek különböző közelségük van a szeretet két pólusához: objektív Istenhez és szubjektív hozzám. A tökéletesebbek közelebb vannak Istenhez, és a rokonaim közelebb vannak hozzám.
7. Objektív a tökéletesebbeket jobban kell szeretni, mint a rokonokat. De mi szubjektív jobban szeretjük ez utóbbiakat, mint az előbbieket, mert a testi rokonság és más barátság fontosabb számunkra. „A felebaráti szeretet otthon – a rám bízottak szeretetével – kezdődik.” [A liberális elhanyagolja családtagjait, hogy vadidegen, távoli emberek – sokszor vélt – testi szükségleteit szolgálja.]
8. A vérrokonokat jobban kell szeretni, mint az idegeneket. Mert a vérrokonság a természetes eredet összekötő erején alapszik. Bár olykor más barátságok erősebbek lehetnek.
9. Objektív a szülőket jobban kell szeretni, mint a gyerekeket. Mert a szülők az élet és más jótettek forrásai, és ezért közelebb állnak Istenhez; míg szubjektív a gyerekek különböző okokból közelebb állhatnak hozzánk.
10. Az atyát jobban kell szeretni, mint az anyát. Mert életet adó részesedésük folytán az atya formálisabb és aktívabb, míg az anya materiális és passzív.
11. Objektív a szülőket jobban kell szeretni, mint a feleséget. Mert az élet és a sok jótett forrásaiként a szülők közelebb állnak Istenhez, míg szubjektív a feleséget, aki „egy testté” válik a férjjel, kell jobban szeretni.
12. Objektív a jótevőt jobban kell szeretni, mint azt, aki a jótettet fogadja. Mert a jótevők a jó forrásai számunkra, míg szubjektív jobban szeretjük azok közelségét, akiknek mi teszünk jót, mégpedig több okból, pl. „adni jobb, mint kapni”.
13. A szeretet rendje a mennyben is megmarad. Különösen az Isten iránti szeretet minden más előtt. A felebarát objektív állása Istenhez is többet fog számítani a mennyben, mint itt a földön.
Ezek szerint:
„Rasszizmus”? – melyik faj áll közelebb Istenhez és hozzám? A fajok nem egyformán állnak közel Istenhez, tehát hozzám sem. „Antiszemitizmus”? – a „sémiták” vajon Isten barátai vagy ellenségei? „Sexizmus”? – segítenek vagy hátráltatnak a mai nők engem az Istenhez vezető utamon? „Homofóbia”? – hogyan állnak a homoszexuálisok Istenhez?
Kyrie eleison
http://katolikus-honlap.hu/1502/williamson.htm

2015. szeptember 5., szombat

Egy szír keresztény nő megdöbbentő, őszinte felszólalása, avagy a politikusok és az egyház kereszténynek vallja magát? Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység 2015-05-06

Egy szír keresztény nő megdöbbentő, őszinte felszólalása, avagy a politikusok és az egyház kereszténynek vallja magát?



Megkérdezném az összes amerikai és európai politikust kereszténynek vallja-e magát?

Ahová csak béketeremtés címen betették a lábukat, ott több ezer éves kultúrák pusztulnak el, és vitathatatlanul erősödnek a keresztényellenes csoportok. Ébresztő! A teljes keleti keresztény civilizáció romokban! Amit évezredek hoztak létre és őriztek meg számunkra, azt a jelen kornak 100 évbe sem került felszámolnia. Milyen a mai ember? Tényleg semmi sincs ami értéket jelent számára?  

A szírek ott élnek a kereszténység kezdete óta, régebben mint ahogy a római kereszténység egyáltalán létrejött volna. Egy magyar református oldal nyilvánosan kiállt a "felkelők" mellett, a szavam is elakadt, ennél csúnyábban nem lehet megtagadni hittestvéreiket. Nem értem miért nem hallják meg az segélykérő szavaikat! Meg kellene érteni, ez az a helyzet amikor az egyháznak le kell győznie önnön nagyságába vetett hitét, nagyképű gőgjét és értük kell nyúlnia, amíg még van kiért!

„100.000 keresztény hal meg évente a hite miatt Vatikán szerint”
„olyan hatalmas az áldozatok száma, amekkora a korai idők keresztényüldözéséhez hasonlítható. A 20. században több embert üldöztek a hite miatt, mint az összes korábbi időszakban.”
„Szomorú tény, hogy mostanra mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása miatt a világon, az ellenük irányuló támadások pedig immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000 és 2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi 10 évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 75%-a keresztény volt.”


 

A Szír kultúráról:

Muszlim arab állam jelentős keresztény vallási,- valamint kurd, örmény, illetve asszír nemzeti kisebbségekkel. Nyolc vallás ezredéves együttélése.
A Vatikán a kereszténység bölcsőjének nevezi, való igaz, az Örmény Apostoli Egyház jóval például jóval megelőzi a nyugati kereszténységet, 200 körül már mindenütt püspökségek álltak.

MIÉRT SZORGALMAZTA AZ AMERIKAI VEZETÉS A SZÍR TÁMADÁST? MERT ÉRTÉKTELEN VILÁGRENDJÜKKEL ÁLL SZEMBEN!
INDOKLÁSUL:
Szíria az az ország ahol nincs kölcsön-rabszolgaság, senkinek sem adósa! (Sem az egyén sem az állam.) Szíria nem adósa a központi banknak vagy az IMF-nek. Szíriának ingyenes egészségügyi ellátása és oktatása van. Szíriának erős középosztálya van. Nincs GMO, importja tiltás alatt van. A Közel-Kelet utolsó szekuláris állama, olyan állam ami évszázadok óta fennáll, ősi gyökerekkel rendelkezik. Nagy múltú állam óriási kulturális kincsekkel. Van olaj és földgáz.
Az Assad kormányzás világi kormányzás, ahol minden felekezet és kisebbség képviseltetheti magát, ezért élhettek ott eddig a keresztények, miközben Irakból és Iránból majdnem eltűntek. 

Valóság:
Egy szír nő megdöbbentő, őszinte felszólalása
John McCain szenátornak őszinte kérdéseket szegez egy felszólaló szír hölgy.
Szaúd-Arábia és Irak mindkét oldalt támogatja!
TÁMOGATJA MINDKÉT OLDALT!!
„Személyes tapasztalatom is van, unokatestvérem 18 éves volt, tíz nappal ezelőtt ölték meg az ún. lázadók és az al-Kaida. És ők nem szírek, a világ minden részéről érkeznek Szíriába, hogy harcoljanak. Ezt nem engedhetjük meg! Nem engedhetjük meg, hogy Szíriából egy újabb Irak vagy Afganisztán legyen! Könyörgöm! A családom ott van. Olyan sok jó szír ember van, a szírek többsége szeretné országukat megmenteni. És meg kell hallgatnia az amerikai nép többségét is, akik szintén nem akarnak odamenni. ..
Nem akarunk egy újabb támadás a Közel-Keleten. Nem akarjuk, hogy az al-Kaida kerüljön uralomra. Akár kedveli Ön Bashar Assad-ot, akár nem, én sem vagyok a rajongója, de legalább egy világi kormányt alakít ki. Igenis világi, McCain szenátor. Mi egy kisebbség vagyunk ott. Mi vagyunk a kisebbségi keresztények, akiket sajnos Ön és sokan mások a szenátusban csak járulékos veszteségnek tekintenek. És ezt kikérem magamnak, kikérem magamnak, mert a családom nevét a Bibliáig tudom visszavezetni. Ott voltunk az emberiség kezdete óta. Ott voltunk. Kikérjük magunknak, hogy távozni és menekülni kényszerüljünk, és járulékos veszteségnek tekintsenek bennünket.”


Szíria
Háttér és valóság – egy ott élő keresztény szemével

Az alaviták a hadsereg tisztjei között messze a számarányukon túl képviseltek, de itt nem alavi-szunni konfliktus van. Erre példa a 2012. július 18-i robbantásban meghalt vagy súlyosan megsebesült hét vezető. Dawoud Rajha hadügyminiszter (görög ortodox), Assej Shawkat hadügymin. helyettes (alavita), Hasan Turkmani elnökhelyettes (szunni), Hafez Makhlouf hírszerzési vezető (alavita), Hisham Ikhtiyar hírszerzésiu vezető (szunni), Mohammad el-Shaar belügyminiszter (szunni), Mohammed Saeed Bekheitan Baath-párt vezető (szunni).
A közös bennük, hogy a Baath-párt képviselői. Vagyis nacionalisták.
Az ellenzékük legszervezettebb része a Muzulmán Testvériség, akik jórészt szunnik vagy szelefik. A szunnik közül kerültek ki hagyományosan a legnagyobb földbirtokok tulajdonosai, és a földosztás óta sérelmeket hordoznak. Bár ma is ők a tulajdonosai a legnagyobb birtokoknak, de egy részét szétosztották kisparasztok (alavita vidéken alaviták, szunni vidékeken szunniták, drúz vidéken drúzok stb. között), ezt még ma is sérelmezik, ismerőseim szerint. Tehát valójában ez egy arab nemzeti (Baath-párt) és vallási (iszlámista) ellentét. A kisebbségek túlnyomórészt a nemzetiek mellett állnak - jól felfogott létérdekből, a puszta létük a tét - a szunnik megosztottak a nemzetiek és az iszlámisták között. A szelefik jelenléte új jelenség, az utóbbi 30 évben terjedt el a szekta, gyors ütemben növekszik, és véleményük szerint nem elég a sharíja törvénykezés, de a keresztény templomok nem megtűrhetők muszlim földön. Ez így kicsit leegyszerűsítve, de a hiper-leegyszerűsített "alavita-szunnita ellentétnél" azért valamivel bővebben...

És a válaszom:
Köszönöm, hogy segít átlátni a helyzetet! Sajnos ez is abban erősített hogy amióta a nyugat keresztényei támadják a muszlimokat azóta rohamosan romlik a keleti keresztények helyzete. A keresztényellenesség terjed szerte a muszlim világban és erről elsősorban a nyugati keresztények tehetnek. A vallási vezetők néha megszólalnak ugyan, de hangjuk annyira halk hogy még a hírekig is alig jut el (legalábbis nálunk, de gondolom máshol is így van). A politikai szféráig láthatóan el sem jut, ezt a kérdést egyáltalán nem érintik.
Megkérdezném az összes amerikai politikust kereszténynek vallja-e magát?
Illetve hogy állítólagos gáztámadás miatt miért akarja a szír lakosságot bombázni? (Amit még akkor sem lehet elfogadni ha nem állítólagos!) Vagy majd csak bizonyos épületeket fog támadás érni? Nevetséges! Mindenki tudja hogy tömeg méretű pusztítás lesz. Már régen találni képeket az interneten mit is jelent a háború.
Az amerikai hívő emberek ezt akarják, és a papok erre buzdítják őket?
Nem tudom elhinni hogy így lenne!
Vannak akik tudják hogy mindannyian hogy Ábrahám gyermekei vagyunk, de sajnos nagyon kevesen!

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás
Az országban a hivatalos nyelv az arab, de beszélik még a kurdot, az örményt és az újarámi nyelveket (például az asszírt). A lakosság 90%-a arab, 6%-a kurd, 2%-a örmény, 2%-a asszír és egyéb nemzetiségű.
A lakosság 89%-a muszlim, ebből 79% szunnita. A maradék 7%-ban alavita, 2%-ban drúz, 1%-ban pedig iszmáilita síita. (Háfez el-Aszad hatalomra kerülése óta a zárt, titokzatos, meglehetősen ismeretlen közösséget alkotó alaviták irányítják az országot, és az egyéb muszlim felekezetek csak azóta ismerik el muszlimnak az egyébként iszlámhoz képest meglehetősen szélsőséges nézeteket valló alavitákat. Az elsöprő többségben Drúz-hegységben élő drúzok szektája az iszmáilita síából nőtte ki magát, iszlámhoz sorolása azonban nem egyértelműen elfogadott.)
A lakosság mintegy 10%-át kitevő keresztény vallásúak kb. 55-60%-a ortodox hitű és az antiochiai ortodox egyház tagja, kb. 15-20% pedig katolikus, szinte kizárólag keleti katolikus. A többi keresztény miafizita (Szír Ortodox Egyház és örmény apostoli ortodox egyház), ill. nesztoriánus, s más kevésbé jelentős keresztény felekezetek tagja.
(forrás: Wikipedia)

A lázadók nagy része szunnita, az alaviták a síita irányzathoz tartoznak. De a jelenlegi szíriai konfliktus nem vallásháború! Amerika régóta játszik kettős játékot, zsoldosok komoly díjazással.
Az iszlám világban 87-90% szunnita, 10-13% síita.
A síiták öröklési kérdésben nagyon szigorúak, úgy tartják hogy csak Mohamed próféta családjának a vonalát szabad csak követni.
2000-5500 - dzsihadisták külföldi van aki rész vesz a harcokban a lázadókkal együtt harcolnak. 70.000 lázadó lenne? 100.000 halott.
Győzelmi front? és az al-Kaida.
Na ez a szabad Szír hadsereg.


További cikkek amire alapozom mondanivalómat:

A szíriai és a közel-keleti békét sürgette Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében, melyben azt is hangoztatta, hogy a háború a fegyverkereskedők érdeke lehet.

A háború árnyékában
Magyar Nemzet
2013. szeptember 09., hétfő 00:01
„A hiten, az erkölcsi megfontolásokon kívül ugyanis mi más marad az emberiségnek akkor, amikor a logikus érvek elfogytak, s a vezető hatalmak már láthatóan eldöntötték, hogy újabb háborúba kezdve lecsapnak az amúgy is lassan már három éve szenvedő Szíriára? Csakis arra a természetes jóérzésre lehet ilyenkor alapozni, amely abból táplálkozik, hogy a világ felelősségteljes többsége nem harcolni, öldökölni akar, hanem a lehetőségek szerint harmóniában élni. Ezt hangsúlyozta Ferenc pápa is, aki szerint világunkat az egoizmus, az egyéni érdekek, a hatalomvágy uralja, ami erőszakhoz, közönyhöz, konfliktushoz és káoszhoz vezet. Pedig ha mélyen magunkba nézünk, akkor a legtöbben arra vágyunk, hogy az egymást testvérnek érző emberek egyetlen családot alkossanak, a világ pedig olyan legyen, amelyben mindenki felelősnek érzi magát a másikért. Ehelyett a fegyvergyártók lobbija előtt ma a legnagyobb hatalmak vezetői is meghajolnak, s hessegetik el egyre körmönfontabban el-elalvó lelkiismeretük háborgását, hogy az igazság érdekében cselekszenek. Arról már hallgatnak, hogy csakis a maguk igazságáról van szó. Ráadásul általános haszonelvként még azt is elfogadják, hogy a válságos időkben sokak jólétét erősíti, a kilábalást is segíti a hadiipar fellendülése.”


Keresztény falvakban mészárolnak a terroristák, veszélyben Jézus nyelve
Vatikáni Rádió, MNO
2013. szeptember 10., kedd 12:4

A szíriai békéért telt meg teljesen a Szent Péter tér

Az amerikai püspökök keményen beszóltak Obamának
„Az amerikaiak 60 százaléka jelenleg ellenez bármiféle szíriai beavatkozást”

Az al-Kaidához kötődő harcosok foglalták el az ősi szíriai keresztény várost, Malulát.
A libanoni határ közelében fekvő települést – ahol még a Jézus által beszélt arámi nyelvet is használják – a szélsőséges szunnita csoportok napok óta támadták. A fontos kommunikációs és közlekedési csomópontnak számító város keresztény lakosságát az iszlamisták azzal vádolják, hogy az Aszad-kormánnyal szimpatizál. Az arámi nyelvet az UNESCO veszélyeztetett nyelvnek minősítette, a várost pedig a világörökség részének nyilvánította.



Sok cikket írtam a kereszténységet fojtogató veszélyről, és a hamis prófétákról:

100.000 keresztény hal meg évente a hite miatt. Az Arab tavasz és a keresztény nagyvilág

Riasztó adatok a keresztényüldözésről!

Alexandriai Kopt keresztény egyház

Keresztényüldözés és a zeitgeist

Mandeusok - egy vallásfelekezet, amely napjainkban tűnik el a föld színéről, pedig még ma is őrzi a talán ezer évvel ezelőtti megkövesedett állapotát.

Soha ezelőtt, Keresztre feszítésem óta, nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység

2015. május 6. szerda, 22:31
Drága szeretett leányom, Könnyeim nagy patakokban folynak ebben az időben, mivel most Isten Szent Igéjét darabokra tépik.
Az Irántam, Jézus Krisztus iránti szeretet szertefoszlott, s közben Egyházam lelke úgy kiszárad, hogy nemsokára már csak egy sivatag lesz belőle. Meg lesz fosztva az élettől, és egyedül csak az igaz hitűek fogják Benne állandóan dobogásban tartani Szeretetem Szívét, miközben minden más, ami azt körbe veszi, ki fog száradni, mivel kiszívnak belőle minden csepp életet.
Soha ezelőtt, Keresztrefeszítésem óta nem szenvedett el ekkora üldöztetést a Kereszténység, mely annak a következménye, hogy megvetik Isten Igéjét.
Mindazt, amit Atyám Királyságában szentnek tartanak, most az ember megtizedeli, kinek szíve többé már nem érez szeretetet Teremtője, a Legmagasságosabb Isten iránt.
Azok, akik továbbra is hűségesek maradnak Hozzá, szeretik Őt, és nagy tisztelettel vannak Iránta, érezni fogják szívükben az Ő Fájdalmát, mintha azt éles kard járta volna át, mely szörnyű fájdalmat okoz, de nem öl. Mert azok, akik igazán szeretik Istent, képtelenek lesznek elszakadni Tőle, mert ők egy olyan köldökzsinórral vannak Hozzá kötve, amelyet nem lehet elvágni.
 
Isten az Ő Irgalma által el fogja pusztítani ellenségeit, akik megpróbálják ellopni azok lelkét, kiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe.
Az Én Időm szinte már elérkezett hozzátok. Soha ne adjátok fel a reményt, és ne essetek kétségbe, amikor tanúi vagytok ádáz ellenségem munkálkodásának és annak a sebességnek, amellyel a gyanútlan lelkek elfogadják az ő gonosz és ravasz útjait.
Én mindenekelőtt a Nagy Türelem Istene vagyok, és bőségesen fogom kiárasztani Irgalmasságomat az emberi nemre, Szeretetem Lángjai közepette.
Ezek a lángok ugyanúgy fogják belecsepegtetni a Belém vetett megújult hitet a Hozzám hűtlenné vált emberekbe, mint ahogy majd elpusztítják a Sátánt, minden démonát, és minden bukott angyalt, akik túszul tartják azokat a lelkeket, akik bár elszakadtak Tőlem, de mégis Hozzám tartoznak.
Az Én Időm el fog jönni, de nem azelőtt, hogy a világ meglátná a Jelenések Könyvében és az Igazság Könyvében megjövendölt jeleket. Ne féljetek Tőlem. Készüljetek fel Rám. Utasítsátok el az ellenségeim által tett hamis ígéreteket. Maradjatok mindig hűségesek Igémhez. Ellenségeimnek nem lesz részük Királyságomban.
Az Én szeretett híveim, beleértve azokat is, akik a Nagyfigyelmeztetés során segítségért kiáltanak Hozzám, nem fognak meghalni soha. Mert az övék lesz az Új Királyság, az Én Királyságom, az Egyetlen, amely Nekem, a Messiásnak, minden idők Királyának lett megígérve – egy vég nélküli világ.
Ez lehet a zűrzavar, a megosztottság, a szomorúság és azok utáni vágyakozás időszaka, akik Engem képviselnek ezen a Földön, hogy hirdessék az Igazságot. De tudnotok kell a következőt: Én Vagyok az Igazság. Az Igazság nem hal meg soha. Az Én Királyságom örökkévaló, és ti, szeretett gyermekeim, Hozzám tartoztok. Jöjjetek! Maradjatok szorosan Mellettem!
Én a ti jogos örökségetekbe foglak vezetni benneteket. Bízzatok Bennem. Hallgassatok Rám, amikor ezen üzeneteken keresztül- az Igazság Könyve által szólok hozzátok. Ez számotokra Isten Ajándéka, hogy ne feledjétek el soha Ígéretemet: hogy újra eljövök, hogy megítéljem az élőket – azokat, akik e Földön élnek, valamint azokat, akik az Én Kegyelmemben haltak meg.
Én most mindenféle jelet fogok mutatni világszerte. Azok, akik meg vannak áldva a Szentlélek Ajándékával, tudni fogják, hogy ezek a jelek szeretett Atyám Utasítására küldettek a számotokra.
Menjetek Békével. Ezekben az időkben egyedül csak ezeken az üzeneteken keresztül hallgassatok Rám.
Nagyon szeretlek benneteket, és mint Enyéimre, igényt tartok rátok. Senki ne próbáljon ellopni Tőlem egy lelket sem, mert tetteiért örök kínszenvedésben lesz része.
 
Jézusotok

2015. szeptember 4., péntek

Tilalmat hirdettek a Fidesz ellen a magyar muszlimok

Harammal, vallási tiltással reagált a Magyar Iszlám Közösség Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújára.
Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség  elnökeBolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnökeVallási tiltást hirdetett ki a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ellen a Magyar Iszlám Közösség, a haramról a pénteki tanácskozáson döntöttek – mondta el a hirado.hu-nak Bolek Zoltán, a szervezet elnöke. Az a muszlim, aki be akarja tartani a haramot, nem szavazhat a kormánypártra, nem támogathatja, nem működhet vele együtt.
A Fidesz-ellenes lépés oka, hogy Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában rendkívül ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról – mondta Bolek Zoltán. Hozzátette, a Korán szerint azokkal, akik a muszlimok ellen vannak, nem lehet barátkozni, nem lehet segíteni őket.
A Magyar Iszlám Közösség pénteken közleményt adott ki, amelyben közli, megdöbbent a kormányfő kijelentésén, miszerint nem szeretne az országban nagy létszámú muszlim közösséggel együtt élni. „Mikor határozta el a kvóta bevezetését, s majd lehetséges, hogy ez más vallások követőire is ki fog terjedni? Hogyan gondolja a vallásszabadság korlátozását?” – kérdezi a közösség a közleményében. Bolek Zoltán szerint az is kérdés, mi lesz a Fidesz álláspontja akkor, ha a hazai muszlimoknak több gyerekük születik majd, mint a más vallású magyaroknak, és így növekszik az arányszámuk.
A Magyar Iszlám Közösség korábban a Jobbikra már hirdetett haramot, a muszlimok elleni uszítással vádolva az ellenzéki pártot. Bolek Zoltán szerint a döntés a muszlim országokban felkapott hír volt, Törökországban több tucat médium foglalkozott vele, és várhatóan ez így lesz most is, hogy a keleti nyitás fontosságát sokszor hangoztató Fidesz ellen mondták ki a tilalmat.
MTI

Beregovojéban csoda esett meg! És még mindig tart!

Lemberg-régió Beregovoje falujában csoda esett meg! Nem!-nem arról van szó, hogy olcsóbb lett valami!
kyai5bd
Szeptember elsején megjelent a népeknek Jézus és Szűz Mária. Ott vannak azóta is egy ház ablaküvegén. Pontosabban már a falu templomában, mert a helyi pópaság úgy döntött, hogy az egész jelenést rámástul be kell vinni a templomba megfigyelésre.
o9a6JYX
Szóval szeptember elsején egy helybéli férfiember meglátta az épülőfélben lévő ház egyik ablakában Jézus Krisztus és Szűz Mária alakját. A helyszínen készölt fotók és videofelvétel alapján-bármilyen alaposan is nézzük-a nevezett szenteket mi ugyan föl nem fedezzük, de hát az a jóember úgy látta, hogy ott azok vannak. Jól be lehetett a felfedező nyalva, de ennek már semmi jelentősége. Tekintettel arra, hogy a felfedezést követő alig fél órán belül a ház zarándokhellyé változott.
ngzgeDa
A falu apraja-nagyja ott lesi az ablakot, és a frissen érkezőknek-akik elsőre nem látnak a morcsos üvegen kívül semmit-elmagyarázzák, hogy márpedig ott van. És az érkezők is előbb-utóbb látják a formamagyarázatot követően.
Jöttek persze a hírre az egyházfiak is. Hozták a szükséges kellékekeiket. Több alkalommal is tömeges (!) fohász kerekedett az ablak előtt. Mígnem a település legfőbb egyházfia úgy rendelkezett,hogy a jelenést be kell vinni a templomba. Megőrzésre, megfigyelésre!
cBCcco5
Így aztán rámástul bevitték az üvegtáblát-rajta (!) a szent család gerincével-a templomba! Azóta senki emberfia azt nem láthatja. A pópa minden nap beszámol a híveknek a fejleményekről. Miszerint Jézus és Szűz Mária még mindig ott vannak az üvegen a templomban.
A hívek pedig roppantul elégedettek, és FÖLÖTTÉBB HÁLÁSAK! Buzgón imádkoznak, és buzgón adakoznak a templom javára!
Nem is tudjuk elképzelni, hogy minek kéne bekövetkeznie ahhoz, hogy a pópa bejelentse: eltűntek a szentek!

https://balrad.wordpress.com/2015/09/06/beregovojeban-csoda-esett-meg-es-meg-mindig-tart/