2014. február 12., szerda

Joseph Candel: Nagy Nyomorúság és Isten Haragja – Mi a különbség?


Igen sok vita és párbeszéd folyik keresztények között a Nagy Nyomorúságot és az Isten Haragjaként ismert eseménysorozatot illetően. Mikor lesz a Nagy Nyomorúság és mikor az Isten Haragja?
Az egyik igen elterjedt nézet szerint a keresztényeknek egy titkos elragadtatásban lesz részük, és az Antikrisztus által aláírásra kerülő hétéves szövetség (Lásd: Dániel 9:27) előtt történik az elragadtatás, mégpedig titokban, majd szerintük elkezdődik egy hétévig tartó nyomorúság. Eszerint az elmélet szerint csak a legjobb és felkészült keresztények ragadtatnak el, a többiek pedig a földön maradnak.
Egy másik nézet szerint az elragadtatás a Nagy Nyomorúság felénél következik be. Eszerint a keresztények itt lesznek a hétéves szövetség első három és fél éve alatt, amit ők 1260 nap Nyomorúságnak hívnak. Úgy gondolják, hogy ez nem a Nagy Nyomorúság, csak egy nehéz időszak, ami után, mikor az Antikrisztus megszegi a szövetséget, egy 75 napos Nagy Nyomorúság következik, majd Jézus második eljövetele, a feltámadás és az elragadtatás, végül egy 1215 napos Isten Haragja, amely során megszólal a hét trombita elhozva az ítéletet a földre (Jelenések 8. és 9. fejezete) és a harag poharai is kiöntetnek (Jelenések 16).
Elvileg ezt is egy Nagy Nyomorúság utáni elragadtatás elméletnek tartják, de az időzítés miatt nem igazán mondható annak.
A következőkben megpróbálom eloszlatni a téma körüli zűrzavart, amiben leginkább az lehet segítségünkre, ha meglátjuk a különbséget a Nagy Nyomorúság (és ezen belül a nyomorúság trombitái) és az Isten Haragjának poharai között.
Abban mindenki egyetért, hogy az utolsó hét év a szövetség aláírásával indul, amit az Antikrisztus erősít meg. A Dániel 9:27 azt mondja: „És egy héten [hét éven] át sokakkal megerősíti a szövetséget.”
Ezt a szerződést Dániel könyve többször is „szent szövetségként” említi a 11. fejezet 28-as és 30-as verseiben, ezért bizonyára köze lesz a valláshoz, így valószínűleg megoldja a zsidók, muzulmánok és keresztények együttélésének kérdését Jeruzsálemben, például oly módon, hogy Jeruzsálemet nemzetközi várossá nyilvánítják, ahová minden hit követőjének szabad bejárása lesz. Arra is lehet következtetni, hogy a szerződés lehetővé teszi majd a zsidók számára, hogy felépítsék a harmadik templomot a jeruzsálemi Mória hegyén és helyreállítsák az állatáldozatok bemutatásának hagyományát.
A szövetség első három és fél éve még nem a Nagy Nyomorúság, hiszen ez alatt az idő alatt a világ nagy része csodálatos vezetőnek tartja majd az Antikrisztust, aki helyreállítja a békét, rendbe teszi a gazdaságot, újraosztja a világ vagyonát, segít a szegényeknek, megoldja a közel-keleti válságot és vallásszabadságot ígér (Dániel 11:21-24).
A „hét felén” azonban, tehát három és fél évvel a hétéves időszak kezdete után, az Antikrisztus megszegi a szövetséget.
„És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.” Dániel 9:27
A Dániel 11:31 kulcsfontosságú rész itt:
„És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.”
Megtudhatjuk belőle, hogy három és fél évvel a hétéves időszak kezdete után az Antikrisztus erőszakkal megszállja a zsidó templomot (a „szenthelyet”), így ebből a részből az is kiderül, hogy addigra fel fog épülni, hiszen most még nem létezik. Véget vet a mindennapi áldozatnak és a Hamis Próféta, az Antikrisztus jobb keze, elhelyezi a templomban a „pusztító utálatosságot” (Jelenések 13:11-18).
Több mint 500 évvel azt követően, hogy Dániel ezt a próféciát kapta, maga Jézus is szó szerint idézte, amikor saját második eljövetelének jeleiről beszélt a tanítványainak:
„Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! … Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.” Máté 24:15, 21
Ebből egyértelműen tudhatjuk, hogy ez a három és fél éves, Nagy Nyomorúságként ismert időszak ekkor kezdődik. A Jelenések 13:5 negyvenkét hónap hosszúnak, a Jelenések 11:3 és 12:6 pedig 1260 naposnak írja le ugyanezt. Ez három és fél év. A Biblia 360 napos évvel számol, míg a modern naptári év 365 és egynegyed napig tart.
A Nagy Nyomorúság egy igen összetett időszak, de a mostani tanulmányban a Jelenések 8. és 9. fejezetében olvasható trombitákra és a Jelenések 10:7-ben leírt hetedik trombitára koncentrálunk majd. Az érthetőség kedvéért vegyük át az időszak legfontosabb eseményeit:
Ezen periódus alatt az Antikrisztus „hadakozik a szentekkel” (keresztényekkel), akik még itt lesznek az alatt az utolsó három és fél év alatt. (Lásd még: Jelenések 13:5-7, Dániel 7:21, 25, 8:24 és 12:7) Az Antikrisztus minden vallást eltöröl (Dániel 11:36-37) és istennek kiáltja ki magát és beül Isten templomába (2. Thesszalonika 2:3-4).
A Hamis Próféta, az Antikrisztus jobb keze, aki elhiteti az egész világot, elkészíti az Antikrisztus képét (Jelenések 13:11-14) és behelyezi a felépült zsidó templomba (Dániel 11:31). Ez az a bizonyos kép, amit Dániel „pusztító útálatosságnak” nevezett, és ami valahogyan beszélni fog „és azt míveli, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek.” (Jelenések 13:14-15)
Egy új készpénznélküli gazdasági rendszer is felállításra kerül, amiben senki sem vehet vagy adhat el a Fenevad Bélyege nélkül, amiről a Jelenések 13:16-18-ban olvashatunk. Ez lehet egy RFID vagy hasonló chip, illetve egy olyan technológia, amit még nem ismerünk. Most még nem tudjuk pontosan.
A Biblia azt is elmondja nekünk, hogy „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik és a nép értelmesei sokakat oktatnak” (Dániel 11:32-33). Az emberek egyre kétségbeesettebben keresik majd az igazságot, így azok, akik ismerik Isten Igéjét és hűségesek ennek átadásában, millióknak segíthetnek. A Sátán minden mesterkedése sem fogja tudni megállítani azokat, akik elhatározták, hogy kitartanak a végsőkig.
Térjünk akkor rá a Nagy Nyomorúságra. Amint már említettem, a keresztények még itt lesznek a földön. Ezt az időszakot nem szabad összetévesztenünk az Isten Haragjával és a két esemény szétválasztása tulajdonképpen a legfontosabb feladatunk ebben az írásban. A Bibliát kevésbé ismerő keresztények gyakran idézik az 1. Thesszalonika 5:9-et, aminek első fele azt mondja, hogy „nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” És ez valóban így van! Isten nem arra rendelt minket, hogy a haragját ránk öntse, amiről a Jelenések könyvének 16. fejezetében olvashatunk, azonban a Jelenések 8. és 9. fejezetében leírt Nagy Nyomorúság egészen más kérdés.
A Jelenések 16-ban leírt Isten Haragja eseménysorozat Jézus második visszajövetele, a feltámadás és az elragadtatás után kezdődik. Az utolsó három és fél évet jelző hét trombita viszont a Nagy Nyomorúság alatt, Jézus második eljövetele előtt szólal meg.
Most vegyük sorra ezeket a trombitákat.
Jelenések 8:7: Trombitált az első, és jégeső támadt, és tűz vérrel keverve, és lehullott a földre: megégett a föld harmada, megégett a fák harmada és megégett a zöld fű is mind.
Nagyon úgy hangzik, mint egy atomháború. Jég és tűzeső. Egy atombomba képes lehet elpusztítani a fák egyharmadát és minden füvet. Az atomháború sajnos mindenképpen szóba jöhet, mint lehetőség. (Lásd még: Jelenések 17:16) Az is elképzelhető, hogy egy üstökös vagy aszteroida becsapódás okoz ilyen pusztítást.
Jelenések 8:8-9: A második angyal is trombitált, és valami tűzzel égő nagy hegy zuhant a tengerbe, és a tenger harmada vérré lett: elpusztult a tenger teremtményeinek harmada, amiben csak élet volt, és megsemmisült a hajók harmada is.
Ezt a nagy hegyet akár szó szerint is érthetjük. Lehetséges, hogy egy hatalmas vulkán vagy földterület zuhan a tengerbe, hatalmas szökőárat okozva.
Jelenések 8:10-11: A harmadik angyal is trombitált, és az égből egy nagy égő csillag hullott le, mint egy lámpás, és ráesett a folyók harmadára, és a vizek forrásaira. A csillag neve pedig Üröm, és ürömmé lett a vizek harmada, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűvé váltak.
A „csillag” szó miatt, ami „lámpásként hullik le” elképzelhető, hogy ez egy üstökös vagy nagyon fényes aszteroida lehet, ami becsapódik a földbe és az általa kibocsátott anyagok, például mérges gázok megfertőzik a vizeket, amibe sokan belehalnak.
Jelenések 8:12: A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképen.
Valószínűleg olyan mennyiségű vulkáni hamu vagy légszennyezés lesz, amit egy atomcsapás is okozhat és ami a fenti versben leírt mértékű sötétséget eredményez, de persze lehet egy természetfeletti esemény is.
Emlékezzünk majd a későbbiekben, hogy ezekben a csapásokban, tehát a nyomorúság trombitái hatására a föld adott területeinek, a zöld füvek kivételével, mindig csak az egyharmada érintett. Ez egy fontos különbség a Nagy Nyomorúság és az Isten Haragja között.
Jelenések 9:1-12: Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag leesett az égből a földre, és neki adatott az alvilág mélységének kulcsa. 2 Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. 3 Sáskák jöttek ki a füstből a földre, és olyan erő adatott nekik, amilyen ereje van a földi skorpiónak. 4 És megmondatott nekik, hogy ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje. 5 És parancsot kaptak, hogy ne öljék meg őket, hanem kínozzák öt hónapon át, és olyan legyen a kínjuk, mint amit a skorpió okoz, amikor megmarja az embert. 6 Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de fut előlük a halál. 78 sörényük, mint az asszonyok haja, foguk, mint az oroszláné, 9 és páncéljuk olyan, mint a vaspáncél; szárnyaik zúgása, mint sok lovas hadiszekér hangja, amikor harcba rohannak. 10 Farkuk is volt, a skorpiókéhoz hasonló, volt fullánkjuk is, és a farkukban volt az erejük ahhoz, hogy az embereket öt hónapon át gyötörjék. 11 Királyuk az alvilág angyala volt, neve héberül Abaddón, a görögben pedig az Apollión, vagyis a Pusztító nevet viseli. 12 Az első jaj elmúlt, s íme: még két jaj következik ezek után. A sáskák alakja a harcra felkészített lovakéhoz volt hasonló: fejükön valami aranyhoz hasonló korona, arcuk mint az ember arca,
És itt álljunk meg egy pillanatra. Kit vagy kiket bántanak ezek a lények és csapások? A fenti részből ezt is megtudhatjuk: „csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje.” Egy korábbi fejezetből, a Jelenések 7-ből megtudhatjuk, hogy Isten visszatartja a négy hatalmas angyalt, amíg homlokukon meg nem jelölik Isten szolgáit a földön. Nem tudjuk, hogy ez a pecsét pontosan micsoda, bár valószínű, hogy inkább lelki megjelölés, mintsem egy fizikai jel lesz. Azt viszont tudjuk, hogy Isten követői, akik ezt a pecsétet kapják, nem részesülnek a földre küldött csapásokból. Ezek az Antikrisztus követőit fogják súlytani, pont azokat, akik üldözik mindazokat, akik nem hajlandók felvenni a Fenevad Bélyegét és imádni az Antikrisztust.
Tehát a Nagy Nyomorúság során az odafentről érkező csapások leginkább az Antikrisztus követőit érik majd. A keresztényeknek is lesz része nehézségekben, ezek azonban nem Istentől, hanem az Antikrisztustól érkeznek majd üldöztetés formájában.
A Jelenések könyvének nagyon sok olyan része van, amit még nem értünk pontosan. Bár nem egy ember vállalkozott már arra, hogy megfejtse mik is lesznek ezek a fent leírt lények, ezt most még nem tudhatjuk pontosan és valószínűleg nem is fogjuk tudni egészen addig, amíg saját szemünk nem látjuk őket. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy akármik is legyenek, aki Istent követi és Jézus a szívében van, az Isten szolgájának számít és nincs félnivalója ezektől. (Efézus 1:13, 4:30, Jelenések 7:3-4, 13-17)
Jelenések 9:13-19: A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló arany oltár négy szarva közül, 14 amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: “Oldd el a négy angyalt, akik meg vannak kötve a nagy folyamnál, az Eufrátesznél”. 15 És eloldatott a négy angyal, akik készenlétben álltak órára, napra, hónapra és esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát. 16 A lovasseregek száma húszezerszer tízezer volt: hallottam a számukat. 17 A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a rajtuk ülőket: tűzvörös, jácintkék és kénsárga páncéljuk volt, a lovak feje pedig olyan volt, mint az oroszlánok feje, és a szájukból tűz, füst meg kén ömlött. 18 Ez a három csapás ölte meg az emberek egyharmadát: a tűz, a füst és a kén, amely a szájukból ömlött. 19 Ezeknek a lovaknak az ereje a szájukban és a farkukban van, mert a farkuk kígyóhoz hasonló és fejjel végződik, és ezzel ártanak.
A hatodik trombita egyértelműen valamilyen háborút jelez. Itt sem tudjuk még, hogy az oroszlánfejű, tüzet okádó lovak mik lesznek, de azt tudjuk, hogy 200 millióan harcolnak majd és az emberiség egyharmada elesik ebben a háborúban. Ez tényleg nagy nyomorúság lesz.
Jelenések 9:20-21: A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak; 21 és nem tértek meg gyilkosságaikból, varázslásaikból, paráználkodásaikból és lopásaikból sem.
Sajnos a Fenevad Bélyegét viselők a Nagy Nyomorúság szörnyűségei ellenére sem térnek meg.
Átvettük a nyomorúság hat trombitájának eseményeit, az utolsó, hetedik trombita azonban még hátravan.
Jelenések 10:7: hanem azokban a napokban, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja: beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.
Mi lehet az Isten titka? Az I. Korinthus 15:51-52-ből megtudhatjuk:
„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.”
Ez már Jézus második eljövetele. A feltámadás és az elragadtatás! A titok pedig, amire Pál utal itt, hogy ekkor végre megkapjuk (a földön élő megváltott emberek) új testünket, azaz elváltozunk. (Filippi 3:21)
Pál is egyértelművé teszi, hogy ez az utolsó, tehát hetedik trombitaszó idején történik, ami azt jelenti, hogy a Nagy Nyomorúság csapásait jelző hat trombita megszólalása után.
I. Thesszalonika 4:16-17: Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
Tehát megszólal az isteni harsona, az utolsó, azaz hetedik trombita.
A Máté 24-ben maga Jézus a következőképpen írja le ezt az eseményt:
Máté 24:29-31: Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig.”
Akik ismerik az Igét és helyesen ítélték meg az idők jeleit nem lepődnek majd meg ezen az eseményen (Máté 16:3). Tisztában leszünk vele, hogy mi történik a világban és tudni fogjuk, hogy az Úr eljövetele közel van. Lehet, hogy nem tudjuk a pontos napot és az órát, de tudjuk, hogy a Nagy Nyomorúság három és fél évig, azaz 42 hónapig vagy 1260 napig tart majd. Nagyon fogjuk várni, hogy az Úr visszatérjen „ama napok nyomorúságai után”.
Mi következik ezután?
A Jelenések 16-ból és 19-ből megtudhatjuk, hogy két fontos esemény is történik majd az elragadtatás után.
Az egyik a Bárány Menyegzője a Mennyben és ezzel egy időben az Isten Haragja a földön.
A Bárány Mennyegzőjén Isten valamennyi megváltott gyermeke jelen lesz, és együtt ünnepel.
Jelenések 19:7-9: Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.
II. Korinthus 5:10: Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
Ezen az eseményen tehát minden megváltott ember jelen lesz és megkapja jutalmát. Akik nem fogadták el Jézust megváltójukként, akár élnek még vagy sem, 1000 évvel később, a Nagy Fehér Királyiszék ítélet során jelennek majd meg Isten előtt. (Lásd: Jelenések 20)
Tehát a Bárány Menyegzőjével egy időben Isten Haragjának poharai, szörnyű csapások formájában kitöltetnek a földön az Antikrisztusra és követőire.
Jelenések 16:1-2: Ekkor hallottam, hogy a szentélyből egy hatalmas hang így szólt a hét angyalhoz: “Menjetek el, és öntsétek ki Isten haragjának hét poharát a földre!” Elment az első, kiöntötte a poharát a földre, és csúnya, rosszindulatú fekély támadt azokon az embereken, akiken a fenevad bélyege volt, és akik az ő képmását imádták.
Az Antikrisztust imádó embereken mindenféle fekélyek jelennek meg.
Jelenések 16:3: A második angyal is kiöntötte a poharát a tengerbe, és az olyanná lett, mint a halott vére, és minden élőlény elpusztult a tengerben.
Láthatjuk, hogy hasonló csapások érték már az Antikrisztus birodalmát a földön a Nagy Nyomorúság alatt is, ahogyan azt a Jelenések 8-ban és 9-ben olvashattuk, azonban akkor ezek csak részlegesek voltak. Akkor a vizek egyharmada vált vérré, a halak és hajók egyharmada pusztult el a tengereken, a fák egyharmada égett meg, stb. A harag poharai esetében azonban a pusztítás teljes lesz. Azt olvassuk, hogy a tenger vérré vált, ami úgy hangzik, hogy az egész tengert érinti, és minden élőlény elpusztult benne.
Jelenések 16:4: A harmadik angyal is kiöntötte a poharát a folyókba és a vizek forrásaiba, és azok vérré változtak.
Az Antikrisztus követőinek nem lesz lehetősége friss vízhez jutni, mert minden víz vérré változik.
Jelenések 16:5-11: És hallottam, hogy a vizek angyala így szólt: “Igazságos vagy te, a Szent, aki vagy, és aki voltál, hogy így ítéltél; 6 mivel szentek és próféták vérét ontották ki, te is vért adtál nekik inni: megérdemelték.” 7 És hallottam, hogy így szólt az oltár: “Igen, Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid”. 8 A negyedik angyal is kiöntötte a poharát a napra, és megadatott neki, hogy gyötörje az embereket annak tűző sugarával; 9 és az emberek gyötrődtek a nagy hőségben, és káromolták az Isten nevét, akinek hatalma van ezek fölött a csapások fölött, de nem tértek meg, hogy dicsőséget adjanak neki. 10 Az ötödik is kiöntötte a poharát a fenevad trónjára: országa elsötétült, nyelvüket rágták kínjukban, 11 kínjaik és fekélyeik miatt káromolták a menny Istenét, de nem tértek meg cselekedeteikből.
Az ötödik pohár csapása közvetlenül az Antikrisztus és erői ellen irányul majd. Az első négy pohár esetében azt látjuk, hogy valószínűleg az egész világot érintik, ez az ötödik viszont úgy hangzik, hogy kifejezetten az antikrisztusi birodalmat célozza.
Mielőtt rátérnénk a hatodik pohárra, ami az Armegaddoni Csatára való gyülekezés, majd a hetedikre, ami maga a csata, két fontos kérdést kell tisztáznunk, ahhoz, hogy megértsük Isten Haragját és az Armageddoni Csatát.
1. Mennyi ideig tart az Isten Haragja?
2. Kik ellen harcolnak az Antikrisztus és seregei az Armageddoni Csatában?
Azt már tudjuk, hogy az Antikrisztus a hét év felénél szegi meg a szövetséget és, hogy Jézus „közvetlenül ama nagyok nyomorúsága után” tér vissza. (Máté 24:29-31) A Jelenések 13:5-ből tudjuk, hogy a Nagy Nyomorúság időtartama 42 hónap, a Jelenések 11:3 és 12:6 pedig azt is elárulja, hogy egész pontosan 1260 napig tart majd.
Ahhoz, hogy megtudjuk az Isten Haragjának hosszúságát Dániel könyvének 12. fejezetéhez kell fordulnunk.
Dániel 12:11: És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.
Tehát 1290 nap.
Ez az 1290 nap pontosan 30 nappal több, mint a Nagy Nyomorúság 1260 napos időtartama.
Dániel 12:12: Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.
Ez itt már 1335 nap, ami további 45 napot ad az 1290 naphoz, vagyis összesen 75 nappal hosszabb, mint a Nagy Nyomorúság.
Mivel az Armageddoni Csata az Isten Haragjának szerves része lesz, hiszen az Isten Haragjának 6. és 7. poharai hozzák, elképzelhető, hogy ez az extra 45 nap az Armageddoni Csata hossza lesz. Más szóval az első 5 pohár kitöltése, ami alatt a keresztények a Bárány Menyegzőjén vannak, lehet a 30 nap, a második intervallum, a 45 nap, pedig az Armageddoni Csata időtartama. Akárhogyan is nézzük, eléggé úgy tűnik, hogy ez az extra 75 nap lesz az Isten Haragjának teljes hossza. (Jelenések 19:7-9 és Jelenések 16)
A következő kérdés tehát, hogy kik ellen harcol az Antikrisztus az Armageddoni Csatában.
A Dániel 12:12-ben azt olvastuk, hogy „Boldog [áldott], a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.”
Egyértelmű, hogy ezek a boldog emberek nem a megváltottak, hiszen ők már elragadtattak az Isten Haragja előtt. Ők már boldogok és nem kell megérniük a csata végét. Minden bizonnyal Dániel a háború túlélőire utal itt, legyenek akár katonák, akár civilek. És miért boldogok ők? Azért mert a háborút túlélve folytathatják életüket az Úr által felállítandó új világban. Ezeket az embereket egyesek Antikrisztus-ellenzőknek is nevezik. A Nagy Nyomorúság alatt nemcsak a keresztények lázadnak majd fel a világbirodalom és a Fenevad Bélyege ellen. Lesznek olyan országok és egyének, esetleg más vallások követői, akik ellenállnak majd az Antikrisztus birodalmának.
Az Antikrisztus népszerűsége valószínűleg uralkodása első három és fél évében éri el a legszélesebb tömegeket. Amikor azonban megszegi a szövetséget és Istennek kiáltja ki magát, eltörölve minden vallást, komoly gondokkal kell majd, megbirkózzon. (II. Thesszalonika 2:3-4, 9 és Dániel 11:36-37)
A Dániel 11:21-45-ből látjuk, hogy az Antikrisztus 5-6 háborút is vív majd rövid uralkodása alatt (Lásd: LINK). A 40-44-ig tartó versekben azt olvassuk, hogy harcol a déli királlyal, konfliktusai lesznek keleti és északi hatalmakkal. Tehát komoly ellenállással kell szembenéznie majd.
Ha pedig lesznek országok vagy csoportosulások, amelyek harcolnak az Antikrisztus ellen, nyilván nem imádják őt vagy veszik fel a bélyegét. Így egyszerű következtetéssel három fő csoportra oszthatjuk az embereket: 1) A megváltottak, akik elragadtatnak Jézus második eljövetelekor, 2) az Antikrisztus követői és 3) azok, akik ellenállnak és fellázadnak az Antikrisztus ellen, tehát nem imádják őt és nem veszik fel a bélyegét, de nincsenek megváltva.
Ezeket tisztázva rátérhetünk az Armageddoni Csatára.
Jelenések 16:12: A hatodik is kiöntötte a poharát a nagy folyamra, az Eufráteszre, és kiszáradt a vize, hogy megnyíljék a napkeletről jövő királyok útja.
A hatodik angyal által kitöltött pohár eredményeként kiszárad az Eufrátesz folyó vize, előkészítve az utat a kelet hadainak. Kik ellen gyűjti azonban az Antikrisztus az erőit? Ezek nem lehetnek mások, mint azoknak az országokat a maradékai, akikkel egész uralkodása alatt harcolt. Láttuk, hogy korábban is háborúzott, de ez alkalommal egy végső, mindent eldöntő összecsapásra készülnek.
Jelenések 16:13-21: És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lélek jön ki: olyanok voltak, mint a békák, 141516 És összegyűjtötték a földkerekség királyait arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak neveznek. 17 A hetedik angyal is kiöntötte a poharát a levegőbe, és hatalmas hang szólalt meg a szentélyből, a trónus felől: “Megtörtént”. 18 Ekkor villámlás, zúgás és mennydörgés támadt, és olyan nagy földrengés, amilyen nem volt, amióta ember született a földre: ekkora földrengés, ilyen nagy! 19 A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összeomlottak. A nagy Babilon is sorra került Isten színe előtt azzal, hogy adják oda neki Isten haragos indulata borának a poharát. 20 És eltűnt minden sziget, a hegyek sem voltak találhatók sehol, 21 talentum nagyságú jég esett az emberekre, és káromolták az emberek az Istent a jégeső csapása miatt. Ez a csapás ugyanis igen nagy volt. mert ördögök lelkei ezek, akik jeleket tesznek, és elmennek az egész földkerekség királyaihoz, hogy összegyűjtsék őket a mindenható Isten nagy napjának harcára. “Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét”.
Az Armageddoni Csata az Isten Haragja hetedik poharának kiöntésekor történik. Az Antikrisztus seregei és ellenfelei pedig a hatodik pohár idején gyűlnek össze. Amint olvashattuk, hatalmas, 35 kilogrammos jegek esnek az égből és egy olyan nagy földrengés rázza meg a földet, amilyen még nem volt a történelem folyamán. A hetedik pohár kiöntésekor egy hatalmas hang azt mondja a trónus felől: „Megtörtént”, ami azt jelenti, hogy „vége”. Az emberi történelem drámai és pusztító korszaka lezárul. Egy utolsó hatalmas földrengés lerombolja a világ nagyvárosait, amiről Ézsaiás próféta azt írja: „a nagy öldöklés napján, mikor a tornyok leomlanak.” (Ézsaiás 30:25)
Az Armegaddoni Csata még részletesebb leírását a Jelenések könyvének 19 fejezetében találjuk.
Jelenések 19:11-21: És láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, 12 szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és rajta egy egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; 13 és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. 14 A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. 15 Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának borsajtóját. 16 Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura. 17 És láttam, hogy egy angyal áll a napban, aki hatalmas hangon kiáltott minden madárhoz, amely az ég közepén repül: “Jöjjetek, gyülekezzetek össze az Isten nagy vacsorájára, 18 hogy királyok, vezérek és hatalmasok húsát egyétek, lovak húsát és a rajta ülőkét, minden szabad ember és rabszolga húsát, kicsinyekét és nagyokét”. 19 És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, 20 de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. 21 A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.
Bár az Antikrisztus seregei eleinte úgy gondolják, hogy túlerőben vannak, a csata során Jézus és serege legyőzi őket (Lásd még: Zakariás 14:1-5, Ezékiel 39:17-22). A pusztítás olyan hatalmas lesz, hogy egyedül Izraelben hét hónapig tart majd a halottak eltemetése és hét évig a romok eltakarítása (Ezékiel 39:9-16).
Az Antikrisztus és a Hamis Próféta a csata színhelyéről egyenesen a kénnel égő tűz tavába kerülnek, Sátánt pedig 1000 évre megkötözik (Jelenések 20:1-3).
Ezt követően Jézus az övéivel együtt felállítja királyságát a földön (Dániel 7:18, 27, Jelenések 2:26, 20:4, 6). Ez az időszak ezer évig tart, ezért Millennium néven is ismert.
Láthatjuk tehát mennyire fontos szétválasztani ezeket az eseményeket. Összegzésképpen tehát a Nagy Nyomorúság, amikor a keresztények még a földön lesznek, az Antikrisztus és követői számára hoz csapásokat Istentől, a keresztények számára pedig az antikrisztusi birodalom irányából jelent üldöztetést (Jelenések 13:7). Az Isten Haragja úgy tűnik, egy sokkal rövidebb időszak lesz, amikor a keresztények már nem lesznek itt, sokkal keményebb és teljesebb csapásokat hoz Istentől és ismét az antikrisztusi erők ellen irányul és az emberi történelem egy korszakának lezárása lesz.
Bár az előttünk álló évek nehéznek tűnnek, erőt meríthetünk abból, hogy még emberi mértékkel mérve sem tartanak majd sokáig, utána pedig egy minden álmunknál szebb és jobb világ veszi kezdetét.
Isten azt ígérte, hogy „ha Rá támaszkodunk, megőriz teljes békében” (Ézsaiás 26:3) és a nehéz időkben is mellettünk marad.
„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:27)
Ez a béke pedig mindenki számára elérhető. Nem kell mást tenni, mint megkérni Jézust, hogy legyen életünk része…

http://idokjelei.hu/2014/02/nagy-nyomorusag-es-isten-haragja-mi-a-kulonbseg/

Nagyfalui üzenet 2014. február

2014 -ben FELKÉSZÜLÜNK A SZENTLÉLEK RENDKÍVÜLI AJÁNDÉKAINAK A BEFOGADÁSÁRA - FEBRUÁR

" Az utolsó napokban szétárasztom minden emberre a Lelkemet, fiaitok, leányaitok, a szolgák és a vének prófétálni fognak, látomásokat látnak és álmokat álmodnak!" (Ap. Cs. 2,17) .

113. havi imatalálkozó Szilágynagyfalu mellett, a Szentháromság hegyén

A Szentírásból: elmélkedjük át az Úr Jézus gyógyításait.

Havi mottó
: "Tekintsünk Jézusra, aki az öröm helyett a kereszthalált szenvedte el és most Isten trónjának a jobbján ül!" (Zsid. 12,2)

Havi imaszándék
: egész hónapban minden imánkat, böjtünket, szentmiséinket, áldozatainkat...ajánljuk fel a betegek gyógyulásáért!
Konkrét feladatunk: látogassuk meg az ismerős betegeinket!



A Szentlélek tanítása 2014 februárjában
"Szeretett engesztelők! Ebben a hónapban félelmeitekre, azok okaira és legyőzésének a módjára akarom felhívni a figyelmeteket.
Ha mélyen a szívetekbe néztek, valójában kitől és mitől féltek? Vannak köztetek, akik félnek a fizikai-lelki-szellemi betegségektől, az öregségtől, az egyedülléttől, a tehetetlenségtől, a kiszolgáltatottságtól. Mások félnek a gonosz emberektől, az irigyektől, a rágalmazóktól. Egyesek félnek a természeti csapásoktól, a földrengésektől, vulkánkitöréstől, szárazságtól, árvíztől, orkánoktól. Vannak akik félnek a háborúktól, az üldözésektől, otthonaik elhagyásától. Mások félnek a sátántól, a pokoltól, az örök boldogtalanságtól. Egyesek félnek az Antikrisztustól és követőitől, a chiptől, a tízparancsolat elferdítőitől. Vannak, akik félnek a haláltól, a megsemmisüléstől, az elporladástól. Mások félnek a Mennyei Atyától, az Ő ítéletétől, igazságosságától.
Ezek után gondoljátok végig még mitől és kitől féltek valójában! Most arra kérlek ttiteket, hogy tegyétek a félelmeiteket a mennyei Atya kezébe, hogy elvegye és megsemmisítse azokat!!!
Most gondolkozzatok el azon is, hogy mi az oka a félelmeteiknek? Sokan azért félnek a lelkük mélyén, mert nem hisznek a mennyei Atyában, szeretetében, irgalmasságában, a gondviselésében. Mások azért félnek, mert ragaszkodnak kisebb-nagyobb bűneikhez és a szívükben érzik, hogy ez nem jó irányba viszi őket. Egyesek azért félnek, mert megszakadt a kapcsolatuk Velünk és emiatt félelmetesen egyedül, magányosnak érzik magukat, még családjaikban is. Mások azért félnek, mert nem veszik komolyan a tíz parancsolatot, az imát, az Isten dicsőítést, a szüleik tiszteletét, a templomba járást, az élet tiszteletét, a testi tisztaságot, házastársi hűséget, mások megbecsülését, mások javainak tiszteletben tartását. Emiatt lelkiismeret furdalást éreznek és félelmet a mennyei Atya ítélete miatt. Vannak, akik azért félnek, mert nem veszik komolyan a hét Szentséget. Ők a keresztség helyett névadó ünnepséget tartanak; a Szentlélek helyett a gonosz lélekre hallgatnak; elhanyagolják a rendszeres gyónást - áldozást, ami felszabadítaná őket a félelmeik alól; elhanyagolják a házasságuk rendezését, betegségükben nem kérik a betegek kenetét, tanácstalanságukban nem kérik papjuk segítségét.
Arra kérlek titeket, hogy vigyázzatok a megfélemlítő személyekre, mert azok uralni, ellenőrizni és vezetni akarnak titeket az ő meggyőződésük szerint! Sajnos egyesek jobban félnek az elöljáróiktól, mint a mennyei Atyától. A megfélemlített személyek elveszítik a szabadságukat és a meggyőződésüket. Tudnotok kell azt, hogy a mennyei Atya mindig tiszteletben tartja a szabadságotokat, a megygőződéseteket, még akkor is, ha üdvösségetek ellen döntötök. A mennyei Atya erős Isten, de sohasem erőszakos. Ez kell legyen a ti utatok is.
Most gondoljátok végig, mi a félelmeiteknek az oka? Ha ezeket Előttünk elsoroljátok, már részben megkönnyebültök a félelmeitektől. Az ok nélküli félelem a gonosztól van.
Mi azt szeretnénk, hogy félelem nélkül éljetek, mert a félelem lelki gyötrelemmel jár.
Hogyan szabadulhattok meg a félelmeitektől? Úgy, hogy a Szíveitekbe fogadjátok Jézust, akinek a Neve Emmánuel. Ha ezt megteszitek, akkor életetek minden helyzetében érezni fogjátok, hogy Veletek az Isten és nem lesztek egyedül; hogy felettetek az Isten, aki megáld titeket; hogy alattatok az Isten, aki veszélyben megvéd titeket; hogy előttetek az Isten és a Mennyek Országába akar vezetni titeket, hogy átölel titeket az Isten és határtalanul szeret mindannyitokat.
Úgy szabadulhattok meg a félelmeitektől, hogy felszámoljátok az összes bűneiteket és elindultok a megtérés, újjászületés keskeny útján.
Úgy válhattok félelem mentessé, hogy hisztek a mennyei Atya Irgalmában, végtelen szeretetében, a megígért Mennyországban, a testetek feltámadásában és a lelketek halhatatlanságában.
Úgy könnyebbültök meg a félelmeitektől, hogy komolyan veszítek a tíz parancsolatot, a hét szentséget és minden nap Jézus Szent Vérének és Szűz Mária Szent Könnyeinek védelmébe helyezitek magatokat és szeretteiteket. Próbáljátok ki és megtapasztaljátok, hogy a szabadító imával, böjttel, jócselekedettel, engeszteléssel, félelmeitek (bűneitek, aggodalmaitok) felajánlásával már most minden félelmeitektől megszabadulhattok. A felsorolt természetfölötti eszközök, ha használjátok őket védőoltásként fognak működni az életetekben, a félelem ellen.
Bátorításul mondom nektek, az igazi hívők, segítségünk által képesek minden félelmet száműzni életükből.
Befejezésül mondom nektek, a Szentírásban 360-szor van jelen az örvendetes kijelentés: "Ne féljetek! Veletek vagyok!" Amelyik nap nem gondoltok erre, akkor elfog a félelem titeket. Ha minden nap félelmetekben gondoltok az állandó jelenlétünkre, legyőzhetitek azt!
Most megáldalak titeket a Reánk hagyatkozás kegyelmével!""

Házi feladat februárra:
"URAN, ISTENEM KÉRLEK SEGÍTS, HOGY FELSZÁMOLJAM A BŰNBÁNATBAN AZ ÖSSZES BŰNEIMET, HOGY EZUTÁN FÉLELEM NÉLKÜL ÉLHESSEK!!!"

VISSZATEKINTÉS 2014 JANUÁRJÁRA
Miben erősítettek meg az elmúlt hónapban, az engesztelés napjaiban?
Nagyon hálásak voltak az Égiek, hogy télen is komolyan vesszük az engesztelést. Örömmel hallottuk az égi kijelentést, hogy az engesztelő személyeket Isten öröktől fogva választotta ki. A Szentlélek évében a Szentlélek megigérte, hogy a jövőben rendkívüli kegyelmekben részesülnek mindazok, akik nemet mondanak a gonosznak, a bűnnek, a bűnre vezető alkalmakra. A Szentlélek ki fog áradni mindazok szívébe, akik ezután is áldozatokat vállalnak önmaguk tisztulásáért, szeretteikért, az engesztelő közösségért, az egész emberiségért, és a purgatóriumban lévőkért. Elvárja a Szentlélek, hogy használjuk a lelki fegyvereket, elsősorban a szentelt vizet, amellyel meghinthessük otthonainkat, szeretteinket, járműveinket, állatainkat és kutunkba is tehetünk belőle. A szabadító imát végezzük el minden nap, megkötözve és konkrétan megnevezve a negatív szellemeket, a pokol tűzébe taszítva őket!Kérte a Szentlélek, hogy a kilencedek elején újítsuk meg igenünket az engesztelésre, a példás életre, a csend szeretetére, a lelki élet komolyan vételére! Kérték az Égiek, hogy legyünk gyengédekkel a gyengékkel, karoljuk fel őket, hogy megerősödjenek, hogy közösségben maradjanak. Az Égiek kérésére ebben az évben is újra felajánlottuk magunkat a Szentháromság szolgálatára. Ha úgy élünk, hogy az Égiek meg lesznek elégedve velünk, égi ajándékokra számíthatunk: a lélekkeresztségre, a profétálás adományára, gyógyulásra és a gyógyítás kegyelmére, a nyelvek adományára, nagyon sok pozítiv változásra életünkben és körülöttünk. Kérték az Égiek, hogy éljük meg jól a lelkünket edző próbatételeket. Újra megerősítettek az Égiek abban, hogy a jól megélt szenvedés által a legtöbb kegyelmet tudjuk leesdeni a Földre. Házi feladatot is kaptunk, jöjjünk rendszeresen az engesztelésre és legalább egy személyt hozzunk magunkkal.
Kik részesülhetnek a Lélekkeresztségben? Mindazok a személyek, akik vágynak erre, akik radikálisan nemet mondanak minden bűnre; akik igent mondanak minden jóra; akik kinyilnak a Szentlélek személyes vezetésére; akik vállalkoznak arra a feladatra, amivel a Szentlélek megbízza őket.
Mi volt ez évre szóló üzenet?
"Boldogok vagytok, ha Istennel kezditek, folytatjátok és fejezitek be az éveteket és az egész életeteket!"Csak az Úr Jézus és a Szűzanya voltak azok a személyek, akik a Mennyei Atyával kezdték, folytatták és fejezték be életüket.Elhatároztuk, hogy komolyan engesztelünk azokért, akik Isten nélkül kezdik és fejezik be az életüket. Ezek a személyek Káin, a vízözön áldozatai, a bábeliek, Góliát és követőik csak nemet tudnak mondani a tízparancsolatra, a hét szentségre, minden jóra. Engesztelnünk kell a megátalkodottak megtéréséért.Szomorúan gondoltunk mindazokra a személyekre, akik valamikor Istennel kezdték életüket, de létérve a keskeny útról, Isten nélkül fejezték be. Judás apostolra mondta az Úr Jézus: "Jobb lett volna, ha meg sem születik, a kárhozat fia"Sajnos nagyon sokan rosszul kezdik az életüket, de hála Istennek megtérve, újjászületve Isten Irgalmas szeretetét megtapasztalva, jól fejezik be. Ilyenek voltak: Dávid király, Jónás proféta, a tékozló fiú, a bűnös asszony, a jobb lator, Szent Pál apostol és sokan mások.ne felejtsük el az ezévi üzenetet: törekedjünk Istennel kezdeni, folytatni és befejezni az évünket, egész életünket+ Ezt soha nem fogjuk megbánni!!!
A lelkünk után kell-e törődnünk a testünkkel, a Szentlélek templomával? Prilogon élt egy szerzetes, Neamtu Mihai, akinek megjelent a Szűzanya és elmondott neki teakeverékeket, amelyek a betegségek megelőzésére és gyógyítására jók. A szerzetes azt mondta, hogy ezek csak azoknak használnak, akik hisznek benne és imádkozva fogyasztják. Én is kipróbáltam rákbetegségem harmadik fázisában. Isten segítségével és a teák (pakolások, ülő teák) időnkénti orvosi segítség által - véradás, felerősítés - sikerült a rák betegséget megállítani és visszafordítani. Az a jó, hogy a természetes teáknak nincs semmi káros mellékhatása. Ajánlatos a tisztító, gyógyító teákat havonta 20 napig inni, azután 10 nap szünetet tartani. Én megvagyok győződve arról, ha az életemben ittam volna teákat, elkerülhettem volna a betegséget. Neamtu Mihai könyve és néhány tisztító teakeverék, a Szentháromság Hegyen is kapható. Akik szegények, azok nyáron szedhetnek teafűveket és összepakolhatják azokat. Én elhatároztam, hogy a teljes gyógyulásom után is fogom inni a tisztító teákat és ajánlani fogom másoknak is. Amikor mi a teát főzzük, mindig teszünk a vízhez gyógyító vizet a Szentháromság hegyről. Hisszük azt, így még hatásosabbá válik. A teakeverékek, a Szentháromság hegyen mind megvannak áldva!

Előretekintés 2014. márciusra
Az engesztelések a Szentháromság hegyen márciusban 1-2, 6-7-én lesznek, 13 órától.
Ebben a hónapban megkezdődik a nagyböjt (március 5.), Hétfőn-szerdán-pénteken tegyük félre a húst és részesítsük előnyben a gyümölcsöket - zöldségeket. Ezt is ajánljuk fel a bűnösök megtéréséért.
Húsvét április 20-án lesz, egy időben az ortodox testvéreinkkel!
Legalább nagyböjt péntekjeink, együtt a családunkkal végezzük el a keresztúti ájtatosságot, elmélkedve!
Március első szombatján családfagyógyítás lesz, amely az utolsó idők egyik legnagyobb kegyelme.
Szeretettel teljes nagyböjtöt kívánunk mindenkinek!

2014. február 11., kedd

Mi is voltunk „Neósok”


Tehát a saját személyes tapasztalataink, következtetéseink, meglátásaink szemszögéből igyekszünk 21 – huszonegy év távlatából, emlékezetből visszaidézni eseményeket, megnyilatkozásokat, történéseket. Egyes momentumokat részletesebben kifejtünk, ahol az összefüggések megvilágítása érdekében szükségesnek tartunk. Magunkat egymás közt, de kifelé is a név rövidített alakjával azonosítottuk. Mi Neósok vagyunk! Vagyis, akik a Neokatukumenális út közösségéhez tartoztunk.
De hogyan is indult éppen Sepsiszentgyörgyön be főegyházmegyénkben az első közösség? A „forradalom” után, mivel már részben a kedélyek megnyugodtak, ahogy a „Nemzeti Megmentési Front” Iliescuval az élen, átvette a hatalmat, megnyílott az út a külföldi egyházi tevékenységek számára is. Elsősorban a segélyek formájában, majd különböző lelkiségi szinteken is. Könyvek, folyóiratok, és közösségek vonatkozásában is.
Erdélyt három „intineráns katekéta” kereste fel – Peppino olasz, Amparo spanyol, és Pál atya lengyel személyében - pontosabban a püspökségeket, hogy ők készek bevezető katekéziseket tartani azokon a plébániákon ahol a helyi plébános befogadja őket, hogy elindulhasson a Neokatekumenális út közössége. Főegyházmegyénkben nem került önkéntes jelentkező plébános. A katekéta olyan mint a piaci légy! Nem adja fel egykönnyen! (mi ha elutasítanak, bocsánatot kérünk és szerényen vissza húzódunk, nem erőltessük rá senkire nézeteinket, lelkiségünket). Bizonyára erősködtek, hogy amit nem ismersz attól óvakodsz. De ha nem adsz esélyt a lehetőségre, akkor nincs módodban meggyőződni róla, hogy eszike vagy isszák!
Nem sokkal előtte került az áthelyezésekkel Csató B. atya helyébe Sepsiszentgyörgyre a Szent József (központi) plébániára Szabó Lajos atya. Ő jó barátságban volt a püspök úrral, így baráti alapon megkérte fogadja be a katekétákat a plébániájára, majd elválik mi hogyan alakul. A katekéták pedig belelendültek, remekül. Meggyőzték a Szt. Gellért (csíki negyed) plébánia papját, Márkus A. Atyát is. A „reklám” akkor még plakátok kifüggesztésével és a szentmisék végén a hirdetésekkel történt, 1991 őszén, amelyekkel meghívták az érdeklődőket hetente 2-3 esténkénti ismertető katekézisekre.
(itt fontos megjegyezni, nem az egyháztól eltávolodottakat hozták vissza, ép ellenkezőleg, azokat fogták meg akik gyakorolták hitüket, de még többre vágytak, mélyebb hitelesebb lelki életre). Olyan remek eredményt értek el, pár hét alatt, hogy 150 – száz ötvenen mentek el a „kivonulásra” amit Kovásznán (fürdőváros) egy megfelelő Hotelben tartottak!  Utána beindult a két plébánián a Neokatekumenális út. Ezt a testvérek elbeszéléseiből tudtam meg.
Megjegyzésként kitérek a szavak értelmezésére: - intineráns katekéta, olyan személy, aki feladja civil foglalkozását, és teljesen a Neokatekumenális vezetőség, (Kiko – Carmen és Márió atya     - az út felfedezői, szűkebb kör, - a tizenkettő – nagyobb kör) közösség, eszme szolgálatában áll, feltétel nélkül, teljes engedelmességben! Általában két laikus, egy férfi, egy nő, és egy pap képezi az intineráns katekéta csoportot. Tulajdonképpen vándor katekéták, mert ide-oda, egy körzetben utaznak, közösségeket indítanak el, majd ezen közösségeket időnként felkeresik, újabb katekéziseket tartanak, végig kísérik a csoportokat  az út szakaszain. Hogy hány közösség tartozik egy i. k. csoporthoz, erről én nem tudok. Kivonulás: - elsősorban annak hitelesítése, elfogadása, amit tanítottak, a bevezető katekézisekben, általában hétvégeken került sor, péntek estétől vasárnap délutánig. Vonulj ki természetes környezetedből, megszokott életformádból, mintegy lelkigyakorlat, hogy szabaddá tedd magad az Isten (és az út) számára. Ekkor történt az első szakasz – vagy következő szakasz - ismertetése, minden szükséges tudnivaló, tennivaló, felelős kinevezése, csoportok és csoport felelősök kinevezése stb. Az utolsó mozzanat az első szakasz kezdetén az ÁMEN! Volt,  ami azt jelentette, önként beléptem a  Neokatekumenális út közösségében, és végi akarom járni az utat!
(három dolgot nyomatékosan ki kell emeljek – azt megmondták, hogy az út szakaszokból áll, a végén mindenki felismeri, aki végigjárja, hogy a közösségen belül milyen szerepe van, de minden egyéb tabú volt. A második – feltétel nélküli engedelmességet követeltek önmaguk számára, és a tanításukkal kapcsolatosan. A harmadik az „Ámen”-ból fakadt, mert akik kimaradtak lelkiismeret furdalással szembesültek, egy ideig,  egyesek még gyógyszerkezelésre is szorultak).
Én  Sepsiszentgyörgyön dolgoztam, 1992 novemberében betértem a központi templomban a du. Szentmisére, és akkor láttam meg a hirdetőtáblán a felhívást: - boldogtalan vagy, az életedben semmi sem sikerült, nem érted mi miért van stb. Jézus Krisztus szeret Téged, választ ad kérdéseidre! Gyere el a katekézisre! Természetesen az időpont és helyiség, terem megnevezésével. Így kezdtem eljárni az esti katekézisekre a plébánia kis termében. Felváltva tartották, Peppino tudott valamennyire magyarul, Ő fordította. Nagyon nehezen beszélte a magyart, olaszos akcentussal, engem nem zavart. A katekézist kivonulás követte, 1992 decemberében, ekkor Ilyefalvára a KIDA központban, mert már nem voltunk sokan a második hullámban. Ottan személyesen is „megtetvésztek” a közösség előtt, erre-arra rákérdeztek, őszintén válaszoltam, talán engem jobban, mert voltam a ferenceseknél (OFM) jelölt, Amparo nagyon a lényegre tört. Kijelentette, ha valóban nem volt, nincs papi szerzetesi hivatásom, akkor az Isten utamba hozta azt a lányt  aki a feleségem lehetett volna, de én nem ismertem fel. Ezen napokon át elgondolkoztam, végiggondoltam a lányokkal való kapcsolataimat, de nem jöttem rá a megoldásra, akkor. Pár hét múlva, igen, jó két hónapra rá megnősültem 
Minket, akik utóbb csatlakoztunk, mivel nem voltunk sokan, felosztottak a még meglévő csoportokban. Mert az egy év folyamán majdnem a felére csökkent a  létszám, sokan lassan kimaradoztak. Jó pár hónapra rá a csíki negyedből a maradék Neósok is hozzánk csatlakoztak. Tehát csak egy közösség maradt, Sepsiszentgyörgyön, kb. 50- 70 személy. Miért volt a lemorzsolódás? Én egyik okként a „felkészüléseket” tartom, mint olyan nehézség, amellyel nem mindenki tudott megbirkózni. Második ok a „visszhang” volt, persze ezt kiegészítette kinek-kinek személyes ügye is. Volt akinek úgy tűnt, mindenki őt nézi, és ez nagyon zavarta, mert U alakban körbe ültünk, kezdetben két sorban, mert többen voltunk. Lajos atya pedig „elnökölte” a találkozót. Ő a negyedik oldalon ült, elől.

Az első szakaszok – pre katekumenátus


Kezdődik a megkereszteltetésünk  felidézésével, amelyet lépcsőzetes keresztelőmedence formájában szemléltettek, felette egy keresztel. Csak a lényeget érintem: felidézték, mi öntudatlanok voltunk, szüleink, keresztszüleink vállalták, hogy bevezetnek a keresztény életben. DE A valóságban az emberiség nagy része hitetlen, azaz tévhitben él. Még a keresztények legnagyobb része is. És kifejtették valóban a Konstantini fordulat hozta a felhígulást a hit és élet területén. Sőt napjain népegyházának összeomlását is, éppen ezért mert az emberek már nem tudják, mit és hogyan éljenek meg. Nagyon alacsony az aránya azoknak akik élik az Evangéliumot. Kiko és Carmen a Madridi barakkokban (legszegényebbek nyomortanyái) épen ezeknek a mai kihívásoknak egy hiteles útját fedezték fel, ahol együtt éltek velük egy ideig. Innen indul el a Neokatekumenális út, világhódító utjára! 
(Ezzel párhuzamosan megemlítem Teréz anyát, Ő nem csinált ekkora csindarattát maga körül, ellenkezőleg, kerülte a feltűnést, szerette és gyakorolta az egyszerűséget, szerényen, magamutogatás nélkül. Egy más pont, amit nem hoztak szóban, pl. a fönt említett Teréz anyától visszafelé az utóbbi századok kiemelkedő szentjeit, Pió atyát, Don Boscot, Vienai Szt. Jánost, Nagy Szt. Terézt stb. Miért csak egyik oldalát emeljük ki, a hígulást,  a másikat elhallgatjuk? Hisz az elmúlt századok Egyházi életének szerves részét képezték Ők is!).
Hetente két alkalommal volt találkozónk: Szerdán Igeliturgia, Szombaton este Eucharisztia. Egy csoport készült az Igeliturgiára és az Eucharisztiára is egy héten. A következő hétre a sorrakerülő csoport készült, tehát felváltva, hat-hét csoport volt, öt-nyolc létszám között. Lajos atya mindig jelen volt, csak kivételes esetekben, ritkán maradt el a találkozó, ha az atya elutazott, vagy foglalt volt. Ahogy a kimaradások történtek, a csoport létszám csökkent, összevonásokat kellett tartani.
Katekétáink leadták a témákat, sorrendben, és azok alapján történtek a felkészülések. Beszereztük a Szentírásokat, a Biblikus Teológiai Szótárt, ebben voltak a témák, pl. „engesztelés, „bűnbánat”, „kivonulás” stb. Egy csoport tagjai megbeszéltük az időpontot és sorra egymásnál összegyűltünk, „felkészültünk” az adott témát átolvastuk, a Szentírási idézetekkel együtt, kit mi megérintett megjegyezte, a végén összevetettük és kiválasztottuk azokat a szentírási részeket, amelyekből az Igeliturgia előadását tartottuk, ki mit választott, Szerdán a közösség előtt felolvasta a Szentírási idézetet, utána nem túl hosszan elmondta a saját tanítás verzióját. A többiek végighallgatták, majd utána volt a „visszhang”.
Akit a közösségből valami megérintett az röviden hangosan el kellett mondja a témával kapcsolatosan. Általában öt-tíz  hozzászóló volt, fontos volt a visszhang, nem maradhatott el. De az is, hogy mindenkinek lassan be kellett kapcsolódnia, mindenbe. Sőt egy idő után nem volt szabad papírról felolvasni a felkészülés szabadon fogalmazott mondanivalóját, a szentírási résszel kapcsolatosan. Ez az idős nénikéknek nagyon nehéz kihívás volt. Persze mi elnéztük, de Katekétáink lovagoltak rajta, mellőzni kell a cetliket, jegyzeteléseket még a katekézisek alatt is. Figyeljünk oda, és amit megjegyezünk az lényeges.
Befejezésül Lajos atya ahol szükséges volt kijavított, korrigálta az elhangzottakat és ő is elmondta visszhangját. Gyakran hangsúlyozta: „ki jól distingvál, jól dönt” , vagyis ha ismered az Egyház tanítását, hagyományát és a Szentírást, ahhoz viszonyítod, ez az alap, attól nem lehet eltérni se jobbra, se balra, a korok, az emberek változnak, de ez nem, „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökre ugyanaz, és a tanítása, Evangéliuma is”. Véleményem szerint éppen ezért a Sepsiszentgyörgyi közösség nem esett át a ló túloldalára. Hogy számbelileg nagyon megfogyatkozott, ez tény, jó páran elhunytak, utánpótlás gyenge.
Voltak hangok, felrótták, talán neki is hibája, hogy a közösségnek még ennyi idő után sincs katekétája, szeminaristája, és a „skruténiumokat” elbukta, vagyis nem ment át, pótvizsgáznia kellett. (egy-egy szakasz után volt egyfajta kiértékelés, amit különböző módön neveztek, „semma” „hitre vezetés” „I. Skrutinium”, „II. Skrutinium” stb.).
Az Eucharisztiát szombaton este ünnepeltük, persze a vasárnapi liturgia szerint. Egy szétnyithatos asztal volt az oltár. (tehát ereklye szóba se jöhetett, hogy legyen benne vagy rajta). A soron lévő csoport készítette elő a termet, és a kellékeket. Az olvasmányokhoz a bevezető gondolatokat. Az Evangéliumot az atya fejtette ki. Oltáriszentségül egy nagy kb. 25-30 cm átmérőjű és kb. 1 egy cm vastagságú  tiszta búzalisztből készült, lerben enyhén sütött kovásztalan „kenyér” szolgált. Hasonlóan ahhoz, amit a zsidók a kivonulás éjszakáján fogyasztottak. Az előállítására felkészített személyek feladata volt erről gondoskodni.
A szentáldozásunk alatt, ülve, a bal tenyerünkben a jobbal alátámasztva fogadtuk a darabka Oltáriszentséget. (az atya annyi darabkára törte, ahányan szentáldozáshoz járultunk, tehát nem mindenki, de nem firtattuk, az okokat. Volt olyan személy a ki második házasságban élt. Betartotta az egyházi törvényt, soha nem  áldozott, de nagyon kiegyensúlyozott életet élt, tudatosan. Mindannyian tiszteltük. Miután mindannyiunknak sorra, körbejárva átadta személyesen, visszament az elnöklő székéhez az atya, leült, felmutatta az övét, és akkor egyszerre vettük magunkhoz. Én gyakran miután megkaptam, belsőleg megszólítottam az Úr Jézust, kifejeztem csodálatomat, köszönetemet, hálámat, kértem növelje szeretetemet, hűségemet iránta. Utána következett a kehely körbehordozása a Szent Vérrel, mindannyian egy-egy kortyot ittunk belőle. Mindig két szín alatt áldoztunk.).
A katekézisekkel kapcsolatosan még egy pár dolgot kifejtek. Karácsony és Húsvéti időszakban eljöttek Katekétáink, és az ünneppel kapcsolatosan katekézist tartottak. Minden év őszén két három napos Katekézis sorozatunk is volt, az adott témakörrel, úti szakasszal összhangban.
Az első szakasz a „semma” halld Izrael! Kivonulással egybekötve, Ilyefalván volt. Mi nem tudtunk részt venni. Nem volt kizáró jellegű. A lényeg a jobban odafigyelés az igékre, a témákra és a katekézisekre, valamint a belső készség fejlesztése volt, ami tettekben nyilvánult meg. Itt megjegyzem, időközben megnősültem, nemsokára jöttek az „áldások” , gyerekeink, és a városi bérlakásból hazaköltöztünk falura, bérlakásba, mert a nagyik öröksége romokban hevert. Mi feleségemmel faluról jártunk be heti rendszerességgel, két alkalommal, általában vonattal, de a vasútállomásig jó három km-t kellett kerékpározzunk  Amikor sorra kerültünk a felkészülésekre még legalább egy alkalommal be kellett utazzunk. Normális, hogy a mi jelenlétünk ösztönzően hatott a közösség tagjaira, mi bejártunk faluról, akkor ők helyből annál inkább illett, hogy ott legyenek.
Pár év múlva már mi, a közösség felelőse a csoportvezetőkkel kellett elutazzunk a katekéziseikre, Szatmárra vagy Nagyváradra, mert ottan nagy fejlődésnek indultak a közösségek. Utóbb már román nyelven folytak a katekéziseik, a román nyelvű csoportok beindulásával, mert a katekéták könnyebben beszélték a román nyelvet. Közülünk aki nem tudott elégé jól románul, fülhallgatón keresztül fordításban követte az előadásokat. Tehát már idehaza a mieinknek az „átadást” mi végeztük. Akkor  Igeliturgiákat nem tartottunk, a lényeg az átadáson volt.
Ebből az időszakból 3. három esetet idézek: - első, már akkor egy alkalommal a katekézis alkalmával egy kérdéskörívet kellett körbejárjunk kiscsoportos módszerrel, kifejtve nézeteinket éppen a család, a fogamzásgátlás, abortusz stb. Témakörben. Azt mondták katekétáink, az összeredményt fel fogják terjeszteni a Szentatyának. (II. János Pál) Megjegyzem, nem ismertették az Egyház hivatalos tanítását, álláspontját, hogy annak tükrében dolgozzunk, ellenkezőleg a modern világ kihívásainak tükrében kellett megfogalmazzuk. Engem akkor ez egy kicsit elgondolkodtatott. Mi akarjuk tanítani a Pápát?
 (zárójelben említem, amikor már 3. gyerekünk – István – útban volt, és feleségemen jól látszani kezdtek a jelei, egyik testvérkém egy papír cetlit adott át – „Imre vigyázz, a nő nem olyan mint a vonat, felülünk és nem szállunk le” – megértettem a célzását. Megköszöntem. Magamban pedig azt mondtam – „Uram bocsásd meg neki, nem tudja mit beszél, Te tudod, mi tudatosan fogadjuk Ajándékodat”).
A második eset Szt. Józseffel kapcsolatos, és a 12 éves Jézus elmaradásával a jeruzsálemi templomban. Ez volt a ketekézisek egyik témaköre. Kiko festett is egy képet Szt. Józsefről, nyaka között a megtalált „Jézussal”, két lába elől lelógott. Úgy mint ahogy egy kis gyereket felveszünk a nyakunkra, elől fogjuk a lábukat, hogy le ne essenek. Az előadás nem „elmélkedés” volt, hanem „agyalás”. Sajnos ezt a „módszert” mára sok pap is átvette! Az átadásokra jegyzetelhettünk, vázlatosan. Az előadás végén, felszólítottak, a szünetben menjünk közel a festményhez, és jól, nyugodtan vegyük szemügyre.
Kinek mit mond Szt. József? Én nyugodtan legutolsónak maradtam, hogy mennyi ideig néztem, nem tudom. Azt értettem meg, hogy az életben nincs két egyforma helyzet, de a lényeg Istenre és akaratára figyelni, még akkor is ha nem értem, mi miért történik! A meglepetés a vonaton hazafele ért. Általában a témákról beszélgettünk a fülkében, összevetettük, és már körvonalazódott, ki melyiket választja az átadáskor a mieinknek. Szt. József festményével kapcsolatosan pedig döbbenetemre, mind külön véleménnyel voltunk. Volt aki a lelógó lábakat „papi stólának” látta! Amikor tisztáztuk, hogy ez semmiképpen sem lehetséges, mert nem volt pap, és nyilván Kiko sem fest badarságokat, mert kiröhögnék. Akkor az illető döbbent le, hogy ő ezt meg se gondolta. Más azt látta, hogy az Úr Jézus Szt. József háta mögött állott valamin, azért emelkedett föléje, de a kétoldalt lelógó valamit látta, de nem tudta azonosítani. Az eset engem nagyon megdolgozott. Ha mi amit látunk, még azt is így értelmezzük, akkor amit hallunk, azzal hogy állunk? És amit átadunk mennyire hiteles? Jó hogy ott van Lajos atya! És testvéreink, akik be kellene fogadják, mit kapnak?  Ez volt az első eset, amikor a katekumenális úttal kapcsolatosan kétségeim kezdtek lenni.
A harmadik eset, 1995. október elején történt. Ismét el kellett utazni a katekézisekre, megkaptuk a felszólítást, jó előre, a közösség felelőse és a csoportvezetők részvétele fontos. Feleségem a szülés előtt volt. Zsófia, a kislányunk még két éves sem volt. Nem volt könnyű dönteni, még Lajos atyát is megkérdeztem, azt ajánlotta, tekintetre a helyzetünkre, ne menjek. De a negyedik felszólításkor, még a neveinket (csoportvezetőkét) is felolvasta a felelősünk, azt  következtettem, el kell menjek én is, mert nyugtalanított  a dolog, hogy ha nem megyek el.
(azt mondtam magamban – „rendben Uram, hisz én úgy sem tudok segíteni feleségemnek, Tőled függ minden”. Persze ezt elmondtam feleségemnek is, de neki nehezebb volt.  Elmentem. Nem is voltam nyugtalan egész idő alatt. Feleségemnek borzasztó volt, első éjszaka szüleinél aludtak Zsókával, biztosan  mosták a fejét. Többé nem,  éjszaka idehaza aludtak, lefekvés előtt sírva olvasta a keresztúti elmélkedéseket. Miután hazajöttünk, egy hétre rá született fiunk, Mózes).
Egy rendkívüli kivonulás Alvincre! – a Pongrác István lelkigyakorlatos házban, 1996. februárjában. A cél hitet kérni és kapni az Egyháztól! Tamás József Püspök Úr jelenlétében. Pontosan negyvenen voltunk. Vittük a két kicsit is, Mózest hordozható gyerekkosárban. Brassóban a vasútállomáson az emberek le voltak döbbenve, amikor meglátták hogy valóban gyerek van benne. Van két iker keresztlányunk, őket vittük peszrának, hogy mi tudjuk követni az előadásokat. Ez alkalommal beírták neveinket a közösség Szentírásának Ó és Új Szövetsége közé, egy lapra, hangoztatva, hogy ez annak jele, nevünk be van írva az Élet Könyvébe! Megkaptuk a hitet!
(most már tudom, ez is egyike a béklyóiknak, „maszlagaiknak”. De kell nekünk Kiko, ha ostobák vagyunk, nem foglakozunk komolyabban az Egyházunk Katekizmusával. Mi történik amikor megkeresztelnek? Isten gyermekeivé válunk, és az Anyaszentegyház tagjaivá. De növekedni kell nemcsak testben, lelkiekben is. És ehhez csak komolyabb hozzáállás kell, a  felületességet szemétkosárba dobva. Öt kő, és Góliátot le lehet győzni, Isten kegyelméből, segítségével: szentmise, szentáldozás,  napi Szentírás olvasás, rózsafüzér és böjt.)
Két rendkívüli „vizsgatétel”. Az egyik abból állt, hogy kiültettek katekétáink a „keresztünk” elejébe (arról a keresztről van szó, amelyik mindig jelen van a találkozókon, magas kb. 1,80 m rúdon, ott  van a videón is, az „ambó” mellett,  a 8 000 létszámú „pápai” bemutatón), és szerre nyilvános életgyónást végeztünk! Mert mi másnak lehetett nevezni azt aminek lényege ez volt. Hogy ki mennyire volt őszinte, az személyes ügye volt kinek-kinek. Hogy miért volt szükséges ez is? Hozzátartozott az út szakaszához, és kész. De vajon csak ennyi?
A másik a „pénzzel” volt összeköttetésben. Próbára kellett tegyük magunkat, a „szegény özvegyasszony” módjára, erről szólt a katekézis. Fel voltunk szólítva az „önzetlen adakozásra”, nyilván világosan nem mondták meg, hogy hogyan cselekedjünk, sokféle lehetőség van rá, mondták. Mi addig is gyakoroltuk mérsékelten, különböző formákban, de nem vertük dobra. Feleségemmel úgy értelmeztük, oda, a Katekumenális út javára tegyük. És odatettük, perselyezéskor. Fel is tűnt, akkor persze megjegyezték, nem éppen így kell érteni, de nem lepleződtünk le, mert nem firtatták. Megjegyezték, hogy ha valaki tévedésből elnézte az összeget, jelentkezzék, mert vissza adják. Természetesen hallgattunk. Akkor voltak módosabbak a közösségben, sokan azt hitték ők tehették. Nekünk falun könnyebb volt pénz nélkül egy hónapig. Ha mégis szükségünk volt, kértünk kölcsön – megalázkodás – és utóbb törlesztettük. Sajnos, utóbbi értesüléseink szerint a Váradi vagy Szatmári közösségből tragédiával végződött egy eset. Valaki eladta lakását, a pénzt odaajándékozta ahová gondolta, a végén öngyilkos lett. Egyik testvérünk elbeszéléséből értesültünk, aki még akkor járt a közösségbe. Utóbb ő is kimaradt.
Még amit szükségesnek tartok feltárni. A kezdeti katekézisek Ábrahám kivonulásával és az izraeliták Egyiptomból való kivonulásával voltak összefüggésben. Különös hangsúlyt kapott Mózes, aki által az Úr kivezette népét. Egyértelmű volt, hogy számunkra Kiko a mi Mózesünk. Ellenben katekétáink az összekötő láncszemek. Szóba jöttek bálványaink is. Fontos volt felismerni, ahhoz, hogy le tudja dönteni ki-ki a sajátját. Az Egyház, a pápaság ezzel szemben jelentéktelen volt. A lényeg a rendszeres részvétel a közösség Igeliturgiáin, az Eucharisztián, az engedelmességen, és az útmutatások követésén és betartásán volt.            
Ellenezték katekétáink, hogy jelenési helyekre zarándokoljunk, hogy rózsafüzért imádkozzunk, hogy Szentségimádásokon, engeszteléseken vegyünk részt, litániák, keresztúti ájtatosság végzését felesleges időpocsékolásnak tartották. Meg volt nekük a maguk magyarázatuk, amit logikusnak tűnt, de mi egy páran sehogy sem tudtuk ezt megemészteni. Egyik testvérnőnk volt a plébániai engesztelések fő pillére, neki is nagyon nehéz volt, de csinálta, ahogy tudta. Én pedig a Mária jelenésekkel kapcsolatos irodalmat továbbra is böngésztem. Igaz, komoly fejmosást nem kaptunk, de az engedelmesség fontosságát szüntelenül sulykolták belénk.  Így nekem minden katekéziseik után egy-két hétig gondjaim voltak az rózsafüzér imádkozással, még a Kis Zsolozsma végzésével is. Ezeket én Esztelneken a ferenceseknél eltöltött idő alatt elfogadtam és többé kevésbé de végezgettem, lelki életem részéhez tartoztak. Később már ajánlották a Zsolozsma időnkénti végzését.
Egy nagyon fontos  mozzanat a „perselyezés” volt. Különösen a kivonulások alkalmával a pénztálca fenekére is kellett nézni. Mert először is ki kellett fizetni a költségeket, reggeli, ebéd, vacsora, éjszakai szállás, terem, stb. A katekétáink részét is, első körben. A második körben katekétáink útiköltségeit is fedezni illett. A harmadik körben az Út nemzetközi kasszájába is be kellett pótolni, különös tekintettel Kiko nagy „álmának” megvalósulásáért. A evangéliumi nyolc boldogság kihirdetésének hegyén egy „zarándokokat fogadó, szállást adó pavilon” felépítésének megvalósítása  érdekében. Úgy tudom mára megépült, „egy két téglában” a mi pénzünk is benne van. Tiszta és őszinte szándékkal adtuk. Itt megjegyzem, azzal bíztattak katekétáink, hogy akik az út szakaszait végigjárják, a szentföldön egy hétig fehér ruhában fognak járni az Úr Jézus főbb tanítási helyeit felkeresve.
A világifjúsági találkozókra pl. Denverben tőlünk is voltak fiatalok, abban is a közösségnek bele kellett pótolnia, egyszóval mindenhez illett támogatást nyújtani. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a közösség kasszája a „Neós” ügyet szolgálta. A többlet vérkeringésből Kiko hízott, nem a helyi plébánia, még kevésbé az egyházmegyénk. A végleges kiábrándulásunk akkor következett be, amikor már többen nem bírtuk tartani az iramot és kijelentettük, zsebünk nem bírja a kivonulások fedezését. Ha helyben megtartjuk, jó, különben befejeztük. Beleegyeztek, de a befejező ebédet egy éterembe kellett elfogyasztani. A végső lökést az adta, amikor egy hasonló alkalommal, többször kellett „perselyezni” mert sehogy sem akart összejönni a szükséges pénz. Feleségemmel összenéztünk, nem mindig ültünk egymás mellett, beletesszük még egyszer mindenünket. Éppen fixre kijött az összeg, megmondták, (az érdekesség az, hogy mindig így történt) de a felét mi tettük, utoljára, az utat mi akkor befejeztük, de hogy ne legyen feltűnő, lassan maradtunk ki pár hét múlva.
Pár évvel ezelőtt Magyarországon találkoztam valakivel egy eseményen, és rövid beszélgetés után  kiderült, Ő is „Neós” volt, de kimaradt mert már előbbre jártak, több „skrutiniumon” átment, de már megkövetelték, hogy a jövedelmének 10%-át a „Neós” célokra kell átadja, természetesen önként, a családja végül kitört és így szakított velük. Egy idő után ő is rájött, hatalmas megtévesztés az egész, a nagy katekézisekkel, kivonulásokkal, látványos magamutogatásokkal, titkolózásokkal.
Közel áll a vallási személyi kultusz rejtett formájához az, amit Kiko művel. Talán az a háttér is a videón erre ad választ. Mert felül az ember semmiképpen nem lehet dicsőségében az ég felhőin visszatérő Krisztus. Ellenben a halottaiból dicsőségben feltámadó Krisztus sem lehet, mert a lepel összehuppanva ott maradt ahol a holtest volt, és nem a testtel emelkedett a levegőbe. A kendő pedig összehajtva más helyen maradt. (ti. A dicsőséges test a leplen ép úgy átillant, ahogy a zárt ajtókon, falon). Ami az ember fejen lévő hajat illeti, feltéve ha azt ábrázolja, mintha balra szél fújná, a dicsőséges testre már nem érvényesek a fizikai törvények, tehát a szélfúvás sem.  Ezeket a „megvilágosodott” Kiko figyelmen kívül hagyta volna, amikor a hátteret megtervezte? Nem valószínű.  Sőt! Nagyon kifejező a háttér. Az emberre utal, aki kiemelkedik és Istennek akar látszani, mutatkozni, superman!
Több mint valószínű, pünkösdre ismét megjelennek a gitáros „Neós” csoportok, ahol csak tudnak. Majd ne lepődjünk meg ha később az Egyesült Keresztény Egyház Új Evangéliumának buzgó hirdetőiként is találkozni fogunk velük. Aki követni akarja őket, ajánlom nagyon jól fontolja meg lépését. Ennyit róluk, dióhéjban!
Ami pedig a hiteles keresztény életet illeti, meg lehet élni, még egyszerű rózsafüzér társulati szinten is, egy kis odafigyeléssel, kitartással, hűséggel, pár testvérrel  egymást támogatva.

Testvéri szeretettel Imre. Áve Mária!   

http://www.uzenetek.eu/news/mi-is-voltunk-neosok/

Roberto de Mattei: Egy civilizáció vége


2013-2014: Motus in fine velocior
2013. február 11-e olyan dátum, mely mára már bevonult a történelembe. XVI. Benedek ezen a napon jelentette be a meglepett bíborosok gyülekezetének döntését, hogy lemond a pontifikátusáról. Angelo Sodano bíboros-dékán szavai szerint, melyet a pápához intézett, a bejelentést „mint derült égből a villámcsapást” fogták fel, és a villám képe, mely még ugyanezen a napon valóságosan is becsapott a Szent Péter bazilika kupolájába, az egész világot bejárta.
A leköszönés február 28-án történt meg, de XVI. Benedek előtte még közölte, hogy nyugalmazott [?] pápaként is a Vatikánban akar maradni. Ilyesmi eleddig még soha nem történt, és még megdöbbentőbb volt, mint maga a lemondás. Abban a hónapban, mely a bejelentés és a március 12-én kezdődő konklávé között eltelt, az új pápa megválasztásának előkészülete zajlott, akkor is, ha ennek személye később a világ számára váratlannak tűnt. Még jobban, mint a választott, az argentin Jorge Mario Bergoglio személye, lepte meg a világot az általa választott név – Ferenc – példanélkülisége, mely úgy hatott, mintha az újonnan választott ezzel egy unikumot akart volna megtestesíteni. És meglepő volt az első beszéde is, melyben egy társalgási „Buonosera” [Jó estét] után magát mint Róma püspökét prezentálta, vagyis olyan címmel, mely ugyan a pápáé, de csak a Krisztus Helytartója és Péter utóda címek után, melyek az előfeltételét képezik a Róma püspöke címnek.
A két pápa [?] fotója, akik március 23-án Castel Gandolfo-ban közösen imádkoznak és ezzel egy új pápai „diarchia” képét közvetítették a világnak, csak növelte azon napok zűrzavarát. De ez csak a kezdet volt. Ezt követte 2013. július 28-án a Rio de Janeiro-ból való visszaúton adott interjú e szavakkal: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette!”, melyet azóta mindig felhasználnak, hogy mindenfajta törvényszegést igazoljanak vele. Ezt követte a jezsuitáknak adott interjú szeptemberben és a La Repubblica napilap alapítójának adott interjú októberben, melyek nagyobb sajtó visszhangra találtak, mint első enciklikája. Azt mondták, hogy ezen interjúkban elhangzottak nem részei a tanítóhivatalnak, csakhogy minden, ami azóta az egyházban történik, mindenekelőtt ezen interjúkból fakadnak, melyek, ha nem alapvetően, akkor legalább de facto tanítóhivatali jelleggel bírnak.
A Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa és Tegucigalpa érseke, Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros, Ferenc pápa [?] tanácsadóinak koordinátora közötti konfliktus a zűrzavart a csúcspontjára emelte. Maradiaga szerint a hagyományos tanítás nem elégséges, hogy „a mai világnak korszerű válaszokat” kínáljon. Megtartják ugyan, de vannak „lelkipásztori kihívások”, melyekre nem lehet „tekintélyelvűséggel és moralizmussal” válaszolni, mert ez „nem újevangelizálás”.
Maradiaga kijelentéseit a 2014. októberi püspöki szinódus számára elrendelt a családok kelkigondozására készített körkérdések eredményei követték. Az olasz püspöki konferencia sajtóhírügynöksége közzétette az első válaszok összefoglalóját, melyek Közép-Európából érkeztek. Ezek szerint Belgium, Svájc, Luxemburg és Németország püspökei szerint a katolikus hit túl szigorú és nem felel meg a hívek szükségleteinek. Az egyháznak akceptálnia kellene a házasság előtti nemi kapcsolatot, el kellene ismernie a homo-házasságot [?] és a bejegyzett kapcsolatokat, meg kéne engednie a születésszabályozást és a mesterséges fogamzásgátlást, meg kéne áldania az elváltak második házasságát és meg kéne engednie nekik a szentségek fogadását.
Ha ez az az út, amin menni akarnak, akkor eljött az a pillanat, amiben ki kell mondani, hogy ez az út a szakadásba és az eretnekségbe vezet, mert ezzel az isteni és természetes hitet tagadják meg, mely parancsaiban nem csak a házasság felbonthatatlanságát nyilvánítja ki, hanem a házasságon kívüli nemi életet is tiltja, pláne, ha ezek még természetellenesek is.
Az Egyház mindenkit befogad, aki megbánja tévedéseit és bűneit, és kész arra, hogy azt az erkölcsi rendetlenséget, melyben élt, feladja. Ugyanakkor nem tudja, semmilyen módon se, a bűnös státuszát legitimálni. Az se használ, hogyha azt állítják, hogy a változás csak a pasztorális gyakorlatot fogja érinteni, de a tant nem. Ha a tan és a gyakorlat között nem uralkodik egyezés, akkor ez azt jelenti, hogy a gyakorlat válik tanná, ahogy ez egyébként is a II: Vatikáni Zsinat óta sajnos már történik.
Az egyháznak „a kor színvonalán” új válaszokat kell adni? Az egyháztörténelem nagy újítói egészen másképp viselkedtek. Például, amikor a 11. században a nikolaiták a simóniát és a papok nősülését legitimálni akarták, hogy az egyház a kor realitásától ne szakadjon el, Damjáni Szent Péter és Hildebrand bíboros (a későbbi Szent VII. Gergely pápa) tüzes szavakkal panaszolták fel ezt a romlott helyzetet, és az erkölcsök megtisztítását és az igazi tan restaurációját vezették be. (Damjáni Szent Péter és Szent VII. Gergely szavai a cikk végén olvashatók.)
A szenteknek ez a hajthatatlan és megalkuvást nem ismerő szellemisége az, ami ma olyan drámai módon hiányzik. Sürgősen szükség lenne az acies ordinata, azaz a rend csatasorára, egy csatasorba felsorakoztatott hadseregre, ami az Evangélium fegyvereivel a haldokló modern világnak az élet igéjét hirdeti, ahelyett hogy annak hulláját ölelje át.
A Trienti Zsinat és a francia forradalom közötti időszakban a jezsuiták adták e harcosok élvonalát. Ma minden vallásos közösség pusztulásának korát éljük, és ha ezek között akad egy, amelyik jogot ad a reményre, akkor azt megmagyarázhatatlan okok miatt elnyomják. Az Immaculata ferenceseinek gyászos esete, mely 2013. júliusában vette kezdetét, világra hozta azt a nyilvánvaló ellentétet, mely Ferenc pápának [?] az irgalmasságra való állandó felszólítása és aközött a husáng között áll fenn, amit ő nyomott Fidenzio Volpi biztos kezébe, hogy az azon kevés rendek egyikét, mely ma is virágzik, szétverje, kiirtsa.

A paradoxon nem ér itt véget. Soha eddig nem mondott le jobban az egyház egyik isteni tulajdonságáról, az igazságosságról, mint Ferenc pápa [?] pontifikátusának első évében, hogy magát a világ előtt irgalmasnak és boldogítónak mutassa. Ugyanakkor soha eddig nem volt az egyház annyira a világ kemény támadásainak célpontja, mely felé pedig kezét nyújtogatja.
A homo-házasság [?], melyet mindenekelőtt a nagy nemzetközi szervezetek és csaknem minden nyugati kormány támogat, nem csak az egyház hitével áll frontálisan szemben, hanem a természetes és isteni törvénnyel is, mely minden egyes ember szívébe be van vésve. Mert mi más lenne az a nagy tömegmegmozdulás, mely elsősorban Franciaországban zajlik e törvények ellen, ha nem egy nép lelkiismeretének reakciója egy igazságtalan és természetellenes törvényhozás ellen? De az erkölcstelen lobbik nem elégszenek meg ennyivel. Ami őket hajtja, az nem az állítólagos homo-jogok elérése, hanem a keresztények emberi jogainak az eltiprása.
Christianos esse non licet: Néró császár és Voltaire szentségtörő kiáltása visszhangzik ma a világban, miközben Jorge Mario Bergoglio-t a világi média az év emberének választja!

Az események egyre gyorsabb tempóban következnek. A motus in fine velocior latin szólást szokták egy történelmi periódus végén jelentkező felgyorsult tempó megnevezésére használni. Az események megsokszorozódása megrövidíti az idő múlását, mely önmagában nem létezik azon dolgokon kívül, melyek változnak. Az idő, mondja Arisztotelész, a mozgás mértékegysége (Physik IV, 219b). Pontosabban úgy definiáljuk, mint a változó dolgok tartamát. Isten örökkévaló éppen azért, mert változatlan: minden mozgásnak Benne van az oka, de Benne semmi nem változik. Minél jobban eltávolodunk Istentől, annál jobban növekszik a káosz, melyet a változás hoz létre.
Február 11-e jelzi az idő felgyorsulását, mely egy szédítő mozgás következménye. Történelmi órában élünk, mely nem jelenti egyúttal szükségszerűen az idők végét, de minden bizonnyal egy civilizáció pusztulását és egy korszak végét az Egyház életében. Ha e korszak végén a katolikus klérus és a katolikus hívek nem vállalják magukra az utolsó konzekvenciáig a felelősségüket, akkor elkerülhetetlenül az a sors fog vár rájuk, ami a fatimai látnok szemei előtt fellebbent.
[És ekkor Roberto de Mattei idézi az ú. n. harmadik fatimai titok 2000-ben nyilvánosságra hozott szövegét. Én ehelyett inkább a látnokok „pokol-vízióját” idézném, melyet a harmadik jelenés alkalmával, 1917. július 13-án láttak:
»A Szent Szűz újra kitárta karjait, és mintha fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Láttunk valamit, mint egy tűztenger, és benne elsüllyedve fekete, elégett lényeket, ördögöt és lelkeket emberi alakban, amelyek izzó, áttetsző szénnek látszottak. A lángban magasra csaptak, majd minden oldalról leestek, súlytalanul, mint a pernye egy nagy tűzből, közben rettenetes panaszhangok, fájdalmas és kétségbeesett kiáltások hallatszottak, amelyek borzalmától megrettegtünk. .. Ez a látvány csak egy pillanatig tartott. Meg kell köszönnünk égi Anyánknak, hogy előbb megígérte a mennyországot, különben a rémülettől meghaltunk volna.«]

A fatimai drámai látomásnak elegendőnek kell lennie arra, hogy elgondolkodtasson bennünket, imára és cselekvésre unszoljon. A város már romokban fekszik és az ellenséges katonák már a kapuk előtt állnak. Aki szereti az Egyházat, az védelmezi, hogy Mária Szeplőtelen Szívének a diadala minél hamarabb bekövetkezzen.


Végezetül idézek Roberto de Mattei professzornak egy 2013. október 13-án írt tanulmányából, melyet a katholisches.info 2013. október 18-án közölt le.
Máriának egy másik, alig ismert üzenete még a fatimai üzenetnél is nyomatékosabban hangzik. 2013. október 13-án volt a 40. évfordulója, hogy Japán egyik városában, Akitában a Szent Eucharisztia Szolgálóleányai rendje egyik tagjának, Agnes Katsuko Sasagawa nővérnek Isten Anyja megjelent. 1973. október 13-án kapta Agnes nővér Isten Anyjának utolsó és legfontosabb üzenetét, melyben azt a büntetést írta le, ami az emberiségre vár.
1984 áprilisában a helyi püspök (Niigata püspöke) Msgr. John Shojiro Ito (1909-1993) alapos vizsgálat után bejelentette, hogy az akitai jelenéseket természetfelettinek kell tekinteni és megengedte egyházmegyéjében az Akitai Szűzanya tiszteletét. 1988 júniusában Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa hitelesnek jelentette ki a jelenéseket. Ez időben Fülöp-sziget Szentszékhez akkreditált követe, Howard Dee nyilvánosan közölte, hogy Ratzinger bíboros azt mondta neki, hogy Fatima és Akita üzenetének tartalma azonos.
A fatimai és akitai üzenetek büntetést jövendölnek az emberiség és az egyház számára természetes, politikai és mindenekelőtt szellemi síkon, és arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten végtelenül irgalmas, mert végtelenül igazságos. Most nincs idő az illúziókra, az optimizmusra, a felületes mosolygásra, hanem ez a komolyság és a harc ideje. És ha harcolunk, a Szeplőtelen megígérte, hogy mellettünk áll a végső győzelméig.

Az akitai üzenet:
»Ha az emberek nem bánják meg a bűneiket és nem térnek meg, a mennyei Atya az egész emberi nemre borzalmas büntetést fog róni. Olyan büntetést, mely sokkal rosszabb lesz, mint az özönvíz volt, olyan büntetést, amilyen idáig még nem volt. Tűz hull majd az égből, és az emberiség nagyobb része megsemmisül, a jók csakúgy, mint a rosszak. Nem kíméli sem a papokat, sem a hívőket. Akik túlélik, annyira szenvednek majd, hogy irigyelni fogják a halottakat. Az egyedüli fegyverek, amelyek megmaradnak számotokra, a rózsafüzér és a kereszt, amelyet Fiam nektek hagyott. Imádkozzátok naponta a rózsafüzért a pápáért, a püspökökért, és a papokért. Sátáni erők hatolnak be még az egyházba is; bíborosok kelnek fel bíborosok ellen. Az engem tisztelő papokat, paptársaik megvetik és kinevetik. .. Templomokat és oltárokat fognak kifosztani. Az egyház olyanokkal lesz tele, akik elfogadják a kompromisszumokat és a Sátántól félrevezetve sok pap és szerzetes felhagy az Úr szolgálatával. Az ördög főleg az Istennek szentelt lelkek ellen fog kérlelhetetlenül eljárni. A gondolat, hogy olyan sok lélek fog elveszni, az oka az én szenvedésemnek. Ez az én nagy kínom. Ha nem történik változás és a bűnök számukban és súlyosságukban tovább növekszenek, az emberek többé nem részesülnek irgalomban.« – [Hol vagyunk ma 1973 vétkeitől, hol van az emberiség 1973 vétkeitől?]

(Az első fotón Roberto de Mattei professzor, a másodikon Fidenzio Volpi apostoli biztos, a harmadikon az Akitai könnyező Madonna látható)


Damiáni Szent Péter püspök, hitvalló és egyháztanító (1027-1072, ünnepe február 23.) intelmei
Az erőteljes nyelvezetű Damiáni Péter egyháztanító írásaiból árad az Egyház szentségéért lelkesedő, energikus, szinte zordon buzgóság illata.
Komor színekkel festi korának állapotait: „Egyre mélyebben hempereg a romló világ a mocsárban. A szemérem kihalt, a becsületérzés kialudt, a vallás omladozik. Mindenki azt keresi, ami hasznos neki, a menny utáni vágyódás nélkül, kielégíthetetlenül hajszolják a földi dolgokat. Látjátok, hogy az egész világ hogyan rohan hanyatt-homlok a bűn síkos útján a szakadék felé; hogyan sokasodnak a bűntettek, ahogy a szakadék közeleg. Az egyházias lelkület kimúlt, a papoknak nem fogadnak szót. A lopás, rablás, hamis eskü, fajtalankodás és szentségtörés mindennapos esemény. A legszörnyűbb tettektől sem riadnak vissza, és úgy látszik azért, mert itt vannak azok az utolsó idők, amelyekről az Apostol beszél.”
A lesüllyedt papságnak ezt veti a szemére: „Ó fájdalom! A papsággal már odáig fajultak a dolgok, hogy éppen azok vakítják el az embereket sötét, helytelen tanításukkal, akiknek világoskodniuk kellene a világ előtt! Régen elmúltak azok az idők, amikor a tiszteletreméltó fegyelmet, az illő komolyságot és a papi szellemiséget megtartották. Ma papi összejövetelek alkalmával számtalan tréfát, könnyelmű szójátékot, profán fecsegést és a finom városi élet hízelkedő beszédeit lehet hallani, úgyhogy a papok inkább haszontalan frátereknek és bohócoknak tetszenek, mint az Egyház szolgáinak és Jézus Krisztus fölkentjeinek. Mi vagyunk az oka, hogy a papok iránti tisztelet kipusztul. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte. A püspököt nem a klerikusok sora követi, mint illene, hanem hadi tábor és parittyás zsoldosok serege. Naponta királyi lakomákat rendez. Amivel a szegényeket kellene táplálnia, azt bohócok kapják. Ahelyett, hogy a szegényeket megajándékozná, barátait tömi tele a püspöki asztalnál. A báránybőrt megvetik, hermelin, nyest és róka prémje kell nekik.”
Bíboros-társaihoz így kiált, önmagát sem kímélve: „Én, aki kénytelen vagyok most magamat azok közé számlálni, akik az egyházi hadsereg sátrait őrzik, felemelem nyers hangomat, hogy felriasszam magunkat az álomból; nem is annyira titeket, akik lelkiismeretesen vigyáztok másokra, hanem önmagamat, aki – ó szégyen – langyosan és lustán állok a csatamezőn. Gyakran úgy tanul az ember, hogy tanít. Saját szánk ösztönöz minket, hogy azt tegyük, amire másokat biztatunk. Látjátok, kedveseim, hogy a világ a rosszból a még rosszabba zuhan. Akik kereszténynek mondják magukat, csak látszatra azok. Mi, akik prédikációinkban az angyal feladatát vállaljuk magunkra, hirdessük az élet igéjét szóval és példával. A prédikált szó a nyelvből ered, erejét a prédikáló életmódjától kapja.”
Egy levélben így ír a római egyház kancellárjának: „Ha a Római Szék nem tér vissza a helyes állapotába, az egész világ megmarad a tévedésben. A régi Egyház lelkületéhez való visszatérés feltétlenül szükséges.”
II. Kelemen pápa előtt intő beszédet tartott: „Mit ér, ha azt mondjuk, hogy az Apostoli Széket visszavezettük a sötétségből a világosságra, és közben ugyanabban a sötétségben járunk? Mit használ, ha bőséges eledelünk van elzárva, és közben éhenhalunk? Mit ér, ha éles kard függ az övünkön, de nem húzzuk ki a rohamozó sorok előtt? A mindenható Isten téged állított maga helyett oda, hogy eledelt ossz a népnek. Tebenned adott fegyvert Egyházának az ellenség támadásai ellen. Tőled vártuk, hogy Izrael szabadítója légy! Ezért, Szentatya, törekedj arra, hogy az elvetett és eltiport igazságosságot újra fölemeld!”

Szent VII. Gergely pápa és hitvalló (1020/25?-1085, ünnepe május 25.) mondásai:

Gergely – amint maga mondja – izzón és szenvedélyesen tudta gyűlölni a gonoszságot. Nem volt megnyerő, szeretetreméltó egyéniség, sőt, nem ritkán „goromba volt, mint az északi szél”.
Nagymértékben birtokolta viszont az ellenségszeretet erejét, az igazi Krisztus-követés csalhatatlan ismertetőjelét. Gergely szentsége éppen abban áll, hogy mindenestül hivatala követelményeinek élve kiüresítette önmagát: elfeledte Hildebrandot, hogy Gergely legyen. Így tudta magát a végsőkig odaadni, minden nagyszerű adottságával szolgálva és önmagát fölemésztve. A cél, amelyre nem lankadó szenvedéllyel tört, az Egyház szabadsága és tisztasága volt.
Kortársa és kritikus barátja, Damiáni Szent Péter így ír Gergelynek: „Az alapján, amilyen módon és formában Ön közölte velem ezt a megbízatást, nagy ellentétet látok Önben. Miközben egyrészről az atyai kegy jóindulatával kedveskedik nekem, másrészről borzasztó perpatvarral fenyeget. Míg egyrészt melengető fénnyel sugárzik rám, mint a nap, másrészt úgy támad rám, mint a goromba északi szél.” Damiáni nem tudta megmondani, hogy szerette-e inkább, vagy félt tőle: „Mint valami zsarnok, mint egy Néró, mint egy oroszlán kényszerített mindenre, ami helyes. Úgy uralkodott rajtam, mint egy szent sátán.”
Vitathatatlan, hogy VII. Gergelyt teljesen átitatta szent küldetése és felelőssége. Főpásztori hivataláról így ír: „Isten a pápát őrnek állította minden egyes ember és az egyetemes Egyház fölé. Az utolsó ítélet napján számot kell adnia róluk. Ezért nem hallgathat, amikor az lenne a kényelmesebb. Vállalnia kell inkább még a halált is. Ha mindenki siketnémává lesz is, neki föl kell emelnie hangját: »Magas hegy tetejére állítottál, hogy kikiáltsam és pellengérre állítsam Isten népének gonosztetteit és az egyház gyermekeinek bűneit!«”
Szívesen idézte a próféták mondásait: „Ha a gonosznak nem beszélsz gonoszságról, lelkét a te kezedből kérem számon” (Ez 3,18), és: „Legyen átkozott, aki kardját kíméli a vértől” (Jer 48,10).

Gergely amilyen pontosan különbséget tudott tenni magával kapcsolatban a személy és a hivatal közt, ugyanolyan jól megkülönböztette mások esetében is a személyt és annak ügyét: „Hivatali kötelességem, hogy szeressem az embereket, miközben elutasítom hibáikat, hogy gyűlöljem istenellenességüket, de sohasem személyüket.”
folytatása hamarosan következik


(forrás: www.katholisches.info – 2014. február 11.)

Felhívás a Maradék Hadseregnek!


Kedves testvérek!

Maria Divine Mercy a következő felhívást juttatta el a világszerte hozzá, - illetve az általa közvetített üzenetekhez - kötődő csoportokhoz, így nekünk is:

" Maradék Hadsereg! Kérem, hogy imádkozzatok úgy, ahogy eddig még soha azelőtt!
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok! Kérem, hogy ezt az üzenetet továbbítsátok
Mindenkinek csoportotokban."


Kedves testvérek, MDM tudatta velünk, hogy a tegnapi sürgető kérés, miszerint "imádkozzunk úgy, mint azelőtt még sohasem" a gonosz fokozódó, és egyre fenyegetőbb támadásai miatt történt. Ezeket a támadásokat most főképp az Üdvösség Érme hihetetlen nagy ereje váltja ki belőle, mivel az a lélek, aki ezt az érmet viseli, nem kerül az ellenőrzése alá. Így tehát most mindent megragad, amivel akadályozhatja az Üdvösség Érme elkészítését és közreadását. MDM ismételten kér mindenkit, - és minden imacsoportot- hogy folytassák imáikat annak érdekében, hogy a gonosz által állított akadályokat mielőbb legyőzhessük. Isten áldását kéri mindnyájunkra.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek - 'The Warning'

Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?

2014. február 10. hétfő, 15:43
Drága szeretett leányom, az Én Időm közel van, és a Mennyország már készül a nagy lakomára, amikor az Ég a Földdel egyesül, hogy eggyé váljon.
Számos előkészület van most folyamatban, és szeretett Atyám azt tervezi, hogy sok Ajándékot hozzon azok számára, akik Őt nem ismerik. Az angyalok és szentek mind egyesültek, hogy minden lélekért imádkozzanak, abban a reményben, hogy minden ember megkaphassa az Igazságot, különösen azok, akiknek nincs tudomásuk a Mennyország és a Pokol létezéséről.
Amikor Isten Igéje bemutatásra kerül a lelkek számára, akkor azt ők nem mindig fogadják szívesen. Ehelyett kerülik az Igét, holott számukra az Ige üdvösségük egyetlen eszköze. Miért olyan makacs az ember, és miért feltett szándéka, hogy csak abban higgyen, amiben akar, és ami az ő saját önző énjét kielégíti? Miért nem sikerül az embernek felismernie az összefüggést az életében elkövetett bűn és az elégedetlenség érzése között, amelyet éppen azért érez, mert nem tudja elfogadni, hogy ő egy semmi? Egyedül csak Atyám Szeretetének köszönhető, amelyet a világ és minden gyermeke iránt érez, hogy az ember egészségessé válása érdekében oly sok esélyt kapott. Mégis ő inkább csak egy fél életet élne, ahol Isten az ő életének csak egyes részeiben kapna helyet, és csak ott, ahol az embernek megfelel.
Én, Jézus Krisztus, rövidesen meg fogom nyitni azoknak az elméjét, akik ezekben az Üzenetekben nem ismerik fel Isten Szavát. Én meg fogom érinteni, és az Igazság utáni vággyal fogom eltölteni a szívüket.
Ha a hamisságok bemutatása miatt tele vagytok tévedésekkel, és a bűnt illetően, ahogyan azt Isten látja, hazugságokkal etetnek benneteket, akkor Én korlátként fogok állni mellettetek, hogy megvédjelek titeket.
Sokakat zavarba fogok ejteni, mert Én egykönnyen nem adom fel, amikor az ember figyelmen kívül hagyja a Szentlélek Ajándékát. Olyan leszek, mint tüske az oldalatokban, mint az alkohol égető érzése, amit nyílt sebre öntenek. Csak nagyon kevesen lesznek képesek figyelmen kívül hagyni Engem, de nem mindenki fogja elfogadni Végső Ajándékomat – az Örök Élet Ajándékát.
Sajnos, sokan el fogják utasítani Végső Hívásomat, és helyette ők a fenevadat fogják követni, és ez azt jelenti, hogy örökre el fognak veszni. Nem tudjátok, hogy Második Eljövetelem megtörténte után a lelketek örökké létezni fog?
Nektek majd választanotok kell: vagy a Velem való Örök Élet, vagy az ördöggel való örök kárhozat. Középút nincs.
Minden ember a döntésének megfelelő utat fogja választani.
Jézusotok

2014. február 10., hétfő

Isten ma is művel csodát

Az utóbbi időben feltett cikkeimben mind valójában azt a problémát járom körül, hogy mit tehet ma egy hitét komolyan vevő, azt mindenáron megőrizni igyekvő katolikus, hova járhat el misére, és kiknek a véleményére adhat e kérdésekben. Mégis kapok olyan leveleket, amelyekben újra és újra csak ezt kérdezik: hova menjünk misére, kinek higgyünk?
Hogy a helyzet mennyire megváltozott, az abból is kitűnik, hogy amióta a Szent X. Pius Papi Közösséget ismertem, és magamat hívének tekintettem, erre a kérdésre nagyon egyszerű volt a válasz, amit ráadásul a közösség tekintélyének erejéből mondhattam, vagyis nem volt szükség a magánvéleményemre, a saját okfejtésemre, hanem azt mondtam, amit egy tekintélytől, egy „szakembertől” magam is hallottam.
     Most azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az én véleményem mögött sem áll többé egy szervezet, egy tekintély, amire hivatkozhatok. Mostantól, amit írok – legalábbis a jelent illetően –, az a saját privát véleményem, amiért még felelősséget sem vállalok, mert meggyőződésem, hogy akinek a szándéka abszolút tiszta, azt Isten kegyelme biztosan vezeti ebben a válságos időben, következésképpen maga kell eldöntse – Isten vele kapcsolatos akaratát kikutatva és követve –, hogy mit tegyen.
     Aki eddigi munkásságom, katolikus múltam, könyveim, cikkeim ismeretében mégis megkérdez, annak már csak azt tudom elmondani, amit én, személyesen – a rendelkezésemre álló információk, tanulmányok alapján – gondolok. Egyébként, ahogy már mondtam, már egy ideje ezt próbálom a feltett írásaimban is kifejteni. Most e cikkek mondanivalójának összefoglalása következik:
Először is számomra mai korunk mindenképpen olyan időszakot jelent, ami emberi eszközökkel megoldhatatlan, és ezt szerintem nem szabad döntéseinkben figyelmen kívül hagyni. Williamson püspök úr múlt heti kommentárját (amelyben a szedisvakantisták érveit próbálta megcáfolni) e szavakkal fejezte be: „A modern ember gondolkodása annyira mindent átfogóan összevissza van, hogy egyedül Isten képes ezt a disznóólat kitakarítani. Ez a tény amellett szól, hogy Istennek be kell avatkoznia (mégpedig hamarosan!). Isten súlyos próba elé állított bennünket, és minden joga megvan erre.”
     P. Weinzierl pár nappal később a püspök ellenérveit cáfolta újabb érvekkel, majd saját cikkét így fejezte be, miután idézte a püspök fenti zárszavait. „Éppen abban rejlik a »kilátástalan összevisszaság« legmélyebb oka, hogy legmagasabb tanító tekintélyének kiesésével az Egyház »elsötétült«. Másképp többé már nem magyarázható a jelenlegi helyzet, mindenekelőtt az egyházé. Biztos, hogy ez Isten büntetése, és biztos, hogy csak Ő egyedül képes beavatkozása által minket megmenteni. Ezért mindenekelőtt azért kell imádkozzunk, hogy újra olyan pápát adjon nekünk, aki kiérdemli ezt a nevet.”
Személy szerint nagyon örülök, hogy Williamson püspök úr kertelés nélkül nevén nevezte az egyház és a világ mai helyzetét: disznóól az előbbiben és ennek következtében disznóól az utóbbiban is. Úgy gondolom, hogy aminek most jönnie kell, hogy ez a disznóól végre megszűnjön, az olyan nagy robbanás lesz, hogy számunkra csaknem mindegy, hogy utána lesz-e még a földön „jó” pápa, azaz megtisztulás, vagy azonnal az Utolsó Ítélet következik. [Ezzel kapcsolatban könyvemben idéztem Maeßen atya véleményét az utolsó időkről. Megtalálható a honlapon is a következő link alatt: Azt senki nem állíthatja komolyan, hogy túlvilág, ítélet, pokol és mennyország is annyi van, amennyi vallás – Végső idők]
     Ugyanakkor a Szentírásból azt is tudjuk, hogy minél közelebb van a vég, annál jobban szétválik egymástól a jó és a rossz, a front annál inkább csak fehér vagy csak fekete lesz, tehát megszűnik a langyosok, hezitálók, kicsi megalkuvásukat hozók ideje. Hiszek abban, hogy mostanra – Ratzinger lemondása, Bergoglio megválasztása és az FSSPX bukása után – mindenkinek egyértelműen döntenie kell, hogy hova tartozik, az igazsághoz vagy a tévedésekhez, a jóhoz vagy a rosszhoz, Urunk Jézus Krisztushoz vagy az Ő ellenségeihez. Az idő megérett, a napok meg vannak számlálva, a félmegoldások ideje lejárt. Amikor a végelszámolásnál Urunk Jézus Krisztus „a juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára” (Mt 25,33), nincs szó harmadik lehetőségről, egy harmadik csoportról, ahova azokat állítja, akik féltek a juhok közé tartozni, de a kosokat utálták.
     Mindeközben az kell éltessen bennünket, hogy Isten azt mondta, hogy ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem.
A Mit jelent az a szó, hogy „rendkívüli”? című cikkemben már megírtam, hogy Isten ismeri helyzetünket, „ha megengedi, hogy egy Bergoglio üljön Szent Péter trónján, hogy azok a szörnyűségek bekövetkezzenek, amiket nap nap után átélünk, ha megengedi, hogy Rómában lábbal tapossák a hitet, szétzúzzanak és nevetségessé tegyenek mindent, ami katolikus, akkor a Hozzá hűségesnek megmaradni szándékozóktól sem fog olyat elvárni, amit csak »rendes« körülmények között lehet megtenni. Ellenkezőleg, biztosan azt akarja, hogy védjük meg magunkat a báránybőrbe bújt farkasoktól. És ahogy kegyelme a tradícióhoz elvezetett bennünket, úgy fog kegyelme tovább is vezetni – ha mi nem változunk –, hogy minden nehézség mellett kitarthassunk – »rendkívüli« eszközökkel – az igazság, azaz Őmellette.”
     Ehhez most csak annyit fűzök hozzá, hogy az, aki hite megvédése céljából nem megy el vasárnaponként az általa elérhető misékre, annak minden nap a legpontosabb patikamérlegen kell megmérnie, hogy vallási buzgalma az idő haladtával nem szenved-e csorbát, nem lanyhul-e a hite, hűsége. Mert, csak ha nem, akkor hagyatkozhat saját megítélésére!
A második probléma abból áll, hogy ahány papot megkérdezünk, annyi választ kapunk a „hova járjunk, hova szabad járnunk misére” kérdésre. Nos, erre a kérdésre a 2013. december 23-án feltett Mely közösségnek vagy papnak van ma hitele? című írásomban kezdtem el a válaszadást. Az ott leírtakra ellenvetésül azt hozta fel valaki, hogy csak egyetlen egy Egyház létezik, és minden pap és hívő csak ehhez az egyetlen Egyházhoz tartozhat. Úgy gondolom, ez tipikus féligazság, ezért veszedelmesebb, mint a hazugság. Természetes, hogy Jézus Urunknak egyetlen egy Egyháza van, és aki üdvözül, az csakis ezen Egyház által közvetített szentségek és kegyelmek alapján üdvözülhet,
     Ugyanakkor Jézus Egyházának a földön mára sok „emberi” másolata létezik, melyeknek egyike sem tartalmazza teljességében azt, amit az eredeti tartalmaz, következésképpen csak annyira igaz, illetve olyan mértékben hamis, amilyen mértékben az eredetivel megegyezik. Vegyünk egy példát: aki bármilyen hivatalt viselt Magyarországon a Tanácsköztársaság előtt, és Kun Béláék hatalomátvételekor nem mondott le erről arra hivatkozva, hogy ő is, meg Kun Béláék is csak az egyetlen egy Magyarországot képviselik, az valójában elárulta ezt az egyetlen egy Magyarországot. És ettől kezdve nem volt joga azt állítani, hogy ő nem ért egyet Kun Béláék országával. Egy hivatalviselő ugyanis az emberek számára nem magánember, ezért nem szavaival, hanem kilépésével vagy bennmaradásával tudja csak a nyilvánosság előtt bizonyítani és hitelesíteni elveit, hovatartozását, az általa „igaz, jó rendszerhez” való tartozását. Hiszen egy hivatalviselő elsősorban – sőt, amikor hivatali teendőit végzi, kizárólag – az őt kinevező vagy alkalmazó hatalmat képviseli.
     Nos, ha ezt a tényt elfogadjuk, akkor mára úgy áll a helyzet, hogy egyetlen egyházi szervezet hivatalos tagja sem kompetens annak megválaszolására, hogy egy hitét féltő ember hova járjon misére. Ha az illetőnek a döntő kérdésekben más véleménye van, mint annak a hatalomnak, amit ő hivatalával képvisel, akkor bennmaradásával azt jelzi, hogy valami oka van arra, hogy nem hagyja ott a hivatalát. És ez az ok fontosabb számára, mint az igazság, és ezért megalkuszik. Csakhogy ezzel elárulja mind maga, mind az „ellenség”, a „kísértő” (de a kérdező) előtt is, hogy van egy gyenge pontja, amivel „megfogható”. A kompromisszum hozatalnak ezért van az a sajátossága, hogy soha nem áll meg „egynél”, egyetlen kompromisszum meghozatalánál, hanem egyik jön a másik után. Hiszen amíg az ok fennáll, vagyis az, hogy az illető számára saját érdeke fontosabb, mint az – általa is felismert – igazság, addig újra és újra zsarolható lesz, és ezt mindenki tudja róla. Ezért az a kikerülhetetlen vége minden kompromisszum-vállalásnak, hogy az érintett egy idő után teljesen átáll a „másik” oldalra.
     Ha a történelmet megnézzük, rájövünk, hogy többnyire nem a jók és a rosszak nyílt harca döntött egy-egy harcban – legyen az elvi vagy fizikai –, hanem a megalkuvók nagy tömege. Lefebvre érsek ezt írta nemrég feltett cikkében, „A tévedéssel semmilyen kompromisszumot nem kötő püspökökre van szükség”: „Miközben a zsinati atyák közül 250 püspök örült ennek a győzelemnek, 250-t pedig legyőztek, addig 1750 püspök pusztán arra törekedett, hogy neki ne legyen semmilyen problémája” – Az emberek nagy része számára a legfőbb törvény az, hogy „neki ne legyen semmilyen problémája”, ez irényítja őket, és emiatt sajnos a történelmet, az egyház és a világ sorsát is ők határozzák meg, hiszen az árulók a megalkuvók közül kerülnek ki. A Szentírásban nyilván ezért áll, hogy Isten kiköpi a langyosakat.
A végkövetkeztetésem tehát az, hogy legtöbbünk számára az az egyetlen megoldás, ha olyan pap miséjére járunk, aki nem tartozik egyetlen egyházi képződményhez sem, és aki ily módon a legtöbbet őrizhette meg papi tevekénységében Krisztus igaz Egyházának javaiból.
     Zaby atya 2014. január 26-i miséjének prédikációjában arról beszélt, hogy a csodatevés szervesen hozzátartozott Jézus földi működéséhez, ezzel bizonyította az emberek előtt Isten-voltát. És hogy ez a csodatevés ma is elválaszthatatlanul Hozzá tartozik, és mivel Ő ma is jelen van a tabernákulumban, ezért ma is akar csodákat tenni. [Persze, ehhez hozzátette, hogy amíg korábban a templomban úgy hajtott valaki térdet, hogy biztos lehetett benne, hogy Jézus jelen van a tabernákulumban, ma már csak úgy teheti ezt, hogy azt mondja: „remélem”, hogy Jézus jelen van.]
     És Jézus ma azért nem tesz csodát, mert mi nem hiszünk neki. A mai keresztények úgy gondolják, hogy akkor régen tényleg voltak csodák, de hát ma már ilyenek nem történhetnek.
Nos, Jézus most is tett csodát a kedvünkért itt, Magyarországon: Minden reményünk meglehet arra, hogy február végétől kezdve megoldódik a misét kereső hívek problémája: Két család jóvoltából és a Thököly úti kápolna korábbi papjának köszönhetően rendszeresen lesz Budapesten olyan szentmise, amire vágyunk! Az elsőnek február 23-án, vasárnap délután 6 órakor örvendhetünk. Minden továbbit e szentmise után tudunk meg – és ezt követően teszem közzé.
A szentmise pontos helye és időpontja:
     Budapest VI. kerület, Weiner Leó utca 3. földszint – 2014. február 23. 18 óra

http://www.katolikus-honlap.hu/1401/hiteles2.htm

Pucéran járnak misére-pappal együtt. (Megtekintés csak saját felelősségre)

Az egyházak imával és böjttel tiltakoznak a kiskorúak eutanáziája ellen Belgiumban

A demokrácia lehetővé teszi az állampolgárok számára, hogy kifejezzék gondolataikat. Ezzel a meggyőződéssel és az ima, valamint a böjt fegyverével gyűlt össze 1300 ember csütörtökön este, hogy imavirrasztást tartsanak a koekelbergi Szent Szív bazilikában André-Joseph Léonard, Brüsszel-Malines érsekének vezetésével.
Ugyanaznap Leuvenben is imavirrasztást tartott a brüsszeli segédpüspök. Február 8-án, szombaton este számos településen tartanak hasonló programot. Február 11-én, a Betegek Világnapján Jean-Pierre Delville püspök Liège-ben arra hívja a keresztény közösséget, hogy tartson böjt- és imanapot.
A keresztények „néma” mobilitációját egy ellentmondásos törvénykezési folyamat váltotta ki. Február 13-án a belga parlament szavazásra bocsát egy törvénytervezetet, amely a szenátusi és a képviselőházi élénk vita után ki akarja terjeszteni a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekre is az eutanáziát. Az utolsó parlamenti vitára február 12-én kerül sor a képviselőházban.
A szólásszabadság részét képezi, hogy kinyilvánítsuk véleményünket, amennyiben tiszteletteljes és békés formában történik – kezdte beszédét az imavirrasztáson Léonard érsek. Ésszerű érvekkel jogos a kritika kifejezése. Ezt tesszük, amikor felhívjuk a lelkiismeret figyelmét azokra a veszélyekre, amelyeket ez a törvénytervezet rejt magában. Folyamatban vannak más tervek is az eutanázia, a kegyes halál kiterjesztésére demenciában szenvedő személyekre is.
A Szent Szív bazilikában tartott imavirrasztáson Léonard érsekhez csatlakoztak más keresztény egyházak vezetői is: a görög ortodox, a protestáns és az anglikán egyházak elöljárói. A Miatyánk elimádkozásakor a keresztény egyházak képviselői az oltárhoz léptek és az egység jeleként kezet fogva imádkoztak.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír