2011. június 17., péntek

Urunk Jézus Krisztus üzenete Veronika Márta által

A Szentlélek és Mária egyesített Szeretetlángja

Ezt az üzenetet egy Magyarországon élő fiatalasszonyon keresztül kaptuk, akitől az égiek rejtettséget kívánnak. Tőle származik a Szeretetláng látomás http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/szeretetlang,  és annak értelmezése is. http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/0301-ertelmezes Jézus a Veronika Márta nevet adta neki, így indokolva a névválasztást: „Veronika, aki keresztutam során mélyen együtt érzett fájdalmaimmal és Márta, aki őszinte hittel azt mondta nekem: Hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön."


A Szűzanya jött felém és így szólt hozzám. Gyermekem, nézd, mit teszek szerető magyar engesztelő országommal! Nézd, sorban jönnek a szentek utánam. A magyar szenteket Nagy Magyarország határvonalaira állítom. Nézd milyen béke, szeretet van köztük! Egymás kezét fogják, és Mennyei Atyjukra tekintenek. A magyar szentek mögött állnak a többi szentek. Háttal állnak a magyar szenteknek, és ők a Földet ölelik körbe. Én, szerető Édesanyátok Magyarország közepén helyezkedem el. Nézd a négy égtájat! Szerető Fiam szentjeit helyezem oda védelmetekre. Északra helyezem Szent István királyt, délre Boldog Boldog II. János Pál fiamat, Keletre Szent Györgyöt helyezem és őrző angyalaimat. Nyugatra Szent Mihályt állítom angyalok sokaságával. Felettem a Szentháromság helyezkedik el. A Szentlélek szorosan fölöttem van. Mennyei Atyámhoz könyörgök, és kérem segítségét elesett gyermekeim megmentésében. Arra kérem, egyesítse Szeretetlángom tüzét a Szentlélek tüzével." A Mennyei Atya nem szól semmit.
A Szűzanya térdre borul és sírva így könyörög: „Mennyei Atyám, könnyimmel kérlek, mentsd meg eleső magyar gyermekeimet! Mentsd meg őket a pusztulástól, mentsd meg az ellenség karmaiból! Kérlek, légy irgalmas és könyörületes szegény eleső gyermekeimhez!”
A Mennyei Atya szerető leányához lép, felsegíti, és így szól hozzá. „Szerető Leányom, könnyeid a szívemig hatolnak. Könnyeid legyenek eleső gyermekeim tisztulására. Forrjon össze a te Szeretetlángod a Szentlélek tüzével! Ez a láng legyen olyan tiszta, mint a kristály, és folyjon úgy, mint a tiszta vizű patak, és ez a patak legyen az életvíz forrása. Ez a láng égesse eleső gyermekeid lelkét! Ez a láng égesse és vakítsa meg az ellenséget! Ez a láng legyen életetek reménysége, megtisztulása és megváltása! Égesse és járja át minden gyermekedet! Szerető Fiam vérével megjelölöm ezt a földet, és innen indítom útjára engesztelő országodat. Innen induljanak útra az imák, az engesztelések és a böjtök. Én, Mennyei Atyád áldásomat és szeretetemet adom. Szívem pecsétje legyen ezen a kicsiny eleső országon. Menj leányom, tedd, amit tenned kell!”
Szűzanya: „Mennyei Atyám, köszönöm végtelen irgalmas szeretetedet! Atyám, Köszönöm áldásodat. Ez az áldás legyen eleső gyermekeim mentőöve.”
Ezután a Szűzanya körbejárja az országot, és meggyújtja a Szentlélek tüzével egyesült Szeretetlángjával minden kis pontját, és ezt mondja: „Ez a két tűz égesse e földet és tisztítsa meg a fertőtől, a szennytől és a férgektől! Ez a láng gyújtsa lángra a sötét szíveket! Ez a láng állítsa helyre a békét, és a szeretetet, és tartson egységet! Ne legyen több széthúzás, és ne legyen békétlenség és szeretetlenség! Ez az összeolvasztott láng teljesen járja át a Földet és gyermekeim szívét! Elég a vérontásokból, elég a sötétségből! Álljatok fel, nyissátok meg sötét és hideg szíveteket e láng felé! Álljatok fel, fogjatok össze és legyetek segítségemre, hogy újból az én szerető országom lehessetek! Ne zárjátok el magatoktól a szeretetet, és ezt a lángot! Engedjétek, hogy teljesen átjárjon, és vezessen benneteket! Arra buzdítalak titeket, eleső gyermekeim, hogy kezeteket összekulcsolva nyissátok ajkatokat imára! Jöjjetek, fogjátok meg kezemet, alkossunk egy nagy kört, és együtt könyörögjünk a Mennyei Atyánkhoz és Szerető Fiamhoz, hogy könyörüljenek, és mentsék meg eleső országomat a pusztulástól, mentsék meg hideg, rideg, sötét szíveteket az ellenség karmaiból! Ez az egyesült láng világosítsa meg lelketeket! Sötétségben járó gyermekeim, nyíljon meg a szemetek és lássatok! Süket fülek nyíljatok meg, és halljátok meg az égi szeretetet szólításait! Vegyétek észre, eleső gyermekeim ezt az egyesítő lángot! Ez a láng olyan tiszta, mint egy hófehér galamb, úgy ontja a meleget, mint az én lángoló szerető szívem. Ez a láng gyengéd és tiszta szeretettel van átitatva. Ha kitartotok, és buzgón imádkoztok, nem vesztek el, mert Szentfiam vére teljesen átitat benneteket, és egy gyermekemet sem hagyja elveszni. Mi égiek az utolsó percig küzdünk lelketek megmentéséért. Gyermekem, nézz az égre, az ellenség készülődik már! A dühtől toporzékol és tajtékzik, mert látja, hogy milyen burokban van az én kicsiny magyar engesztelő országom. Ez az egyesült láng égeti, vakítja és gyengíti az erejét és hatalmát. Gyermekem, mi így szeretünk benneteket! Nem kérek semmit tőletek, csak annyit, hogy buzgón, állhatatosan és szeretettel imádkozzatok, böjtöljetek, virrasszatok és hozzatok áldozatokat. A mi szeretetünk elfogadásával sok lélek megmenekülését segítitek. Kicsiny magyar engesztelő gyermekeim, nem veszhettek el, az égi szeretetbe vagytok burkolva. Ez oltalmaz benneteket az ellenség támadásaitól. Mi égiek - szentek seregei, az angyalok sokasága, kerubok - vonulunk ki az ellenség megállítására. Mi szállunk harcba vele. Nektek csak erős, kitartó hittel bízni kell bennünk. Remélnetek kell végtelen irgalmas szeretetünkben! A mi égő, lángoló szeretetünkbe kell burkolóznotok! Fogjátok a kezünket, és soha ne engedjétek el! Ne hagyjátok kialudni a Szentlélekkel átitatott Szeretetlángomat! Legyetek kitartóak, és buzgók, kicsiny engesztelő magyar gyermekeim! Megáldalak benneteket ezzel az összeforrasztott lánggal. Anyai palástom oltalmazzon benneteket! Ne feledjétek, nagyon szeretünk, és a tenyerünkön hordozunk benneteket, kicsiny engesztelő országom. Megáldalak titeket égő szívem lángjával, az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Amen.”
2011. Pünkösdjén                                                Veronika Márta

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-szentlelek-es-maria-egyesitett-szeretetlangja

Mindszenty bíboros István királlyal Magyarország fő oltalmazója és példaképe

Üzenet a papoknak és az engesztelőknek

Magyarországért imádkoztam. A Szűzanya szólt hozzám: „Nézd, mit tettem ma! Engesztelő országom közepére viszlek. Nézd, kit hozok és kit állítok országotok északi határára Szent István Király mellé.[1] Nem mást, mint Mindszenty József bíboros fiam. Ő nem szent és nem boldog a földön, de nézd, a mi égi hazánkban a szentek között van. Fiam sokat szenvedett, de mindig buzgón és alázatosan kitartott a mi szeretetünk mellett. Életével tett tanúbizonyságot. Megmutatta mély szeretetét felénk, amit Szentfiam ültetett belé.
Gyermekem, felszólítalak titeket, először egyházam tegyen tanúbizonyságot mellettünk, majd ti is, engesztelő gyermekeim. Azt akarom, hogy olyan sziklaszilárd legyen a hitetek, mint Mindszenty József fiamnak. Először pap fiaimat kérem, tegyenek tanúbizonyságot hitükről. Kérdem, fiaim, készek vagytok-e meghalni értünk, és Szentfiamért? Készek vagytok-e megoltalmazni Fiam egyházát? Készek vagytok-e megvédeni Fiam szent testét és vérét? Készek vagytok-e az Oltáriszentséget megőrizni tisztán? Készek vagytok-e olyan tiszta és egyszerű szeretetben élni, mint Fiam? Készek vagytok-e megőrizni Fiam evangéliumát? Készek vagytok-e alázatban, tisztán, szeretetben vezetni engesztelő gyermekeimet? Készek vagytok-e életeteket adni értünk, ha úgy kívánjuk? Ha a sötétség hatalmába kerít titeket, készek vagytok-e velünk maradni? Szeretném, fiaim, ha sziklaszilárd lenne Fiam egyháza, megőrizné tisztaságát és egyszerűségét. Fiam szerető egyháza legyen kicsi, egyszerű, de ugyanakkor erős sziklavár, amit az ellenség nem tud romba dönteni, engesztelő gyermekeinek legyen menedéke! Szeretném, ha Fiam egyháza megtisztulna és erős hitűvé, tisztává és egyszerűvé válna. Szeretném, hogy akik Fiam egyházába lépnek, benne boldogságot, tiszta életet, erős hitet és égi szeretetet találnának. A mi oltalmunkat, védelmünket és szeretetünket találják meg hajlékunkban. Én, mint édesanyátok, kezembe veszem szerető Fiam egyházát, megtisztítom Fiam vérével, és elárasztom égi szeretettel. Gondoskodom róla, hogy teljesen átjárja a Szentlélek tüze.
Fiaim, hívlak titeket szerető hazátok megmentésére. Szükségem van rátok. Engedjétek át szíveteket nekem! Fel akarom forrósítani szíveteket, és kicsinnyé akarlak tenni titeket. Ne féljetek, én oltalmazlak és vezetlek titeket! Segítsetek eleső gyermekeim megmentésében! Segítsetek a sötétségben járó gyermekeimnek! Segítsetek a bajba jutottakon! Segítsetek és hirdessétek Fiam országát! Tanítsátok azokat a gyermekeket, akik nem ismerik az evangéliumot! Kereszteljétek meg azokat, akik nincsenek megkeresztelve! Minden eleső gyermekemhez hajoljatok le! Minden gyermekemhez juttassátok el Fiam vigasztaló szavait! Minden gyermekemmel ismertessétek meg az égi szeretetet és a békét! Tanítsátok imára és böjtre azokat a gyermekeimet, akik még azt sem tudják, ki Szentfiam! Gyújtsátok lángra a hideg sötét szíveket! Ne féljetek, engedjétek az égi szeretetet kibontakozni magatokban! Az égi szeretet sugározzon rólatok, és ez vezessen titeket a nehéz úton! Vigyétek el beteg és szomjazó gyermekeimhez Fiam Igéit! Vigyétek Fiam szent testét és vérét a betegekhez, és a haldoklókhoz! Hirdessétek, hogy Fiam értetek halt meg és értetek támadt fel! Hirdessétek, hogy Fiam mindenkit meg akar menteni a kárhozattól! Hirdessétek, fiaim, Ő mindenkit szeret, még a legelesettebbeket is! Ő mindenkihez lehajol, senkit nem hagy magára, végtelenül irgalmas, minden gyermekét a tenyerén hordozza. Fiaim, most fogadjátok Fiam áldását.
Jézus: „Szerető fiaim, megáldalak titeket az erős hit kegyelmével, amit együttérző szívem melegével és tiszta szeretettel itattam át. Ezt az erős és tiszta hitet adom nektek. Ezt a hitet olyan erőssé teszem bennetek, mint az erős sziklavár. Szent véremmel oltalmazlak titeket, és vezetlek a nehéz úton. Kereszthalálom legyen megváltásotokra. Feltámadásom legyen örök életetek tüze. Átszúrt, vérző szívem szeretetével megáldalak titeket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”
Szűzanya: „Ó, kicsiny gyermekem, szerető Fiam magyar egyházának élére és oltalmára állítom Mindszenty József bíboros fiamat. Szerető engesztelő országom közbenjárójává legyen! Legyen közbenjárótok a rátok váró nehéz időkben! Könyörögjetek hozzá, és kérjétek tőle azt az erős, buzgó, mély hitet, amellyel Fiam megáldotta!”
2011.06.14.                                                         Veronika Márta

[1] Lásd az ezzel kapcsolatos pünkösdi látomást: http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/a-szentlelek-es-maria-egyesitett-szeretetlangja

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/mindszenty-biboros-istvan-kirallyal-magyarorszag-f-oltalmazoja-es-peldakepe

Sokat szenvedő, depressziókkal küszködő lélek imája

A következő imát a Szűzanya egy konkrét lélek számára diktálta azzal a felhívással, hogy „gyermekem, sokszor mondd magadban ezt a kis imát!" És a neki szóló személyes üzenet végén azt is hozzá tette, hogy más hozzá hasonló, nehéz helyzetben lévők is imádkozzák gyakran ezt az imát.
Drága Jézusom, fedj be engem drága szent véreddel! A te drága szent véred tisztítson meg és oltalmazzon! A te kereszthalálod mentsen meg a kárhozat tüzétől! Édesanyám, a te könnyeid tisztítsanak meg és vezessenek a nehéz úton! A te végtelen anyai oltalmad védelmezzen meg a gonosz támadásaitól! Kérlek Édesanyám, és Jézusom, födjetek be szent palástotokkal! Legyetek segítségünkre a nehéz helyzetekben! Oltalmazzatok, és vezessetek a szeretet útján! Szentlélek, jöjj, tölts be engem a Te szent lelkeddel! Ne engedd lankadni a szívem! Ne engedd a szeretetlángot kialudni a szívemben! Segíts, és tégy engem a szeretet eszközévé. Tölts be engem az égi kegyelmekkel, hogy segítségemre legyenek a nehéz helyzetekben! Mennyei Atya, küldd Lelkedet, hogy mindig tiszta és egyszerű gyermeked lehessek! Töltsetek el az égi szeretettel, és vezessetek! A ti akaratotok valósuljon meg bennem! Amen.
2011.06.16                            
                             Veronika Márta


A Kozmosz titkai

Ez a lenyűgöző és részletes gyűjtemény felfedi előttünk az Univerzum legnagyobb titkait. Mi történt az Ősrobbanás során? Mi történne, ha a néző eljutna egy másik bolygóra? Mi történne, ha nekimennénk egy üstökösnek, és ki volt Edwin Hubble? A remek animációknak, valódi műholdas felvételeknek és a NASA archív anyagainak hála a Kozmosz titkai közelebb hozza a nézőt a világűrhöz, mint korábban bármi. Az utazást egy lehetőség zárja, hogy elgondolkodjanak a 3 lemezes gyűjtemény által felfedett titkokon.

Első rész: Kezdetben: 1. A Semmiből >> 2. A levegő odafent >> 3. Helyünk a Naprendszerben >> 4. Élet >> Ahol ember még nem járt: 1. A földből született? >> 2. De mi a dolga odafenn? >> 3. Oda kell mennünk >> 4. ApolloMásodik rész: Szomszédok: 1. Az istenek hírnöke >> 2. A szerelem istennője >> 3. A háború istene >> Hosszú utazások 1. A nagy vörös folt otthona >> 2. A Szaturnusz és gyűrűi >> 3. Amit csillagnak néztek >> 4. A tenger istene >> 5. A magányos kis bolygóHarmadik rész: Felfedezők: 1. Csillagpor >> 2. Deep Impact >> 3. Ismerjük meg csillagunkat! >> A Hubble és társai 1. Ki volt Hubble? >> 2. Szem az égen >> 3. Chandra >> 4. WMAP

Szélsőséges Világegyetem

A tudomány tulajdonképpen nem más, mint határok feszegetése, a titkok birodalmába való bejutás vágya. Ennek köszönhetően léptük át a hangsebességet, vágtunk neki a világűrnek, és hagytuk ott lábnyomunkat a Holdon. Két fontos régió azonban mindmáig sikerrel verte vissza az ember ostromát: a mélytengerek és a "mélyűr" világa. Pedig ezek a helyek sok mindenre választ adhatnának: például arra, hogy miként keletkezett és várhatóan miként fog elpusztulni a Föld, s talán arra is, hogy annak idején hogyan kezdődött az a csodálatos jelenség, amit életnek nevezünk.Aki átélt már pusztító tornádót vagy hurrikánt, esetleg szélsőséges hőhullámot, villámcsapást vagy özönvizet, úgy gondolhatja, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. Ám ha megvizsgáljuk más bolygók időjárását, kiderül, hogy ugyancsak el vagyunk kényeztetve a mi "miniviharainkkal", hisz vannak olyan helyek a világűrben, ahol 17 ezer kilométer per órás szelekkel és barátságtalan metánesővel érkezik az ítéletidő. De miként készülnek az űridőjárás-előrejelzések? És miért lehetnek fontosak ezek számunkra akkor is, amikor éppen nem tervezünk Földön kívüli utazást? A film által megszólaltatott tudósok egyebek mellett ezekre a - mint kiderül: életbevágó... - kérdésekre is válaszolnak.Az ember talán semmitől se retteg annyia és jogosan, mint a bolygónk története folyamán már tömegkatasztrófák hosszú sorát előidéző földrengésektől és vulkánkitörésektől. A Föld azonban e tekintetben nincs egyedül, ismereteink szerint számos bolygó, hold és csillag élt már át az általunk megtapasztaltnál ezerszer pusztítóbb apokaliptikus eseményeket. Ezek alapján a tudósok a legrosszabbat se zárják ki: hogy egy napon a Föld is balsorsú égi társai sorsára juthat, s ez esetben alighanem még a legátfogóbb és legelőrelátóbb óvintézkedések is eredménytelennek bizonyulnak majd.A kozmikus ütközések olykor szerencsésen is végződhetnek: erre a legjobb példa maga a Föld, mely becsapódások és "égi karambolok" sokaságának köszönheti létét. Mindezzel együtt nem szívesen látnánk egy másik égietestet felénk száguldani; olyannyira, hogy ma már kutatók egész serege dolgozik egy efféle apokalipszis előrejelzésén és - amennyiben mód van rá - megelőzésén. A tudósok számításai szerint ugyanakkor bekövetkezhetnek olyan gigantikus méretű ütközések is, melyeket esélyünk sincs kivédeni - igaz, ezekbe nem csupán a Föld, de az egész világegyetem beleremegne...Mit jelentettek a csillagok a korai ember számára? Eleink miként hagyatkoztak a holdciklusokra vadászataik időpontjának kiválasztásánál; készítettek naptárokat a csillagok járása nyomán; és alapozhattak meg egész civilizációkat az égbolt útmutatásai alapján? Az epizód a régmúltba repíti a nézőket, abba az időbe, amikor az ember mindennapjainak még éppolyan szerves és nélkülözhetetlen részei voltak az útmutató csillagok, mint mondjuk az életadó eső vagy a terményeit érlelő napsütés.Szemre legyen bármily gyönyörű, az univerzum tele van pusztító erőkkel, melyek állandó veszélyt jelentenek a világ jelenlegi formájára. Földrengések, hurrikánok, kisbolygóbecsapódások, felrobbanó csillagok - lehet, hogy az univerzum magában hordozza saját pusztulása kódjait? A film a minket övező világ sötét oldalát tárja elénk, olykor felettébb fényes jelenségek bemutatásával.Vajon egyedül vagyunk az univerzumban? Vagy vannak esetleg társaink egy ismeretlen égitesten? E kérdés már évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, s most közelebb vagyunk a megválaszolásához, mint valaha. A film azokat a hihetetlen felfedezéseket és technológai újításokat tárja elénk, melyek segítségével a tudósok az élet eddig ismeretlen formáit és színtereit kutatják - a Földön és azon kívül egyaránt...Felmérhetetlen kiterjedésű univerzumunkban semminek sincs nagyobb jelentősége, mint a sebességnek. Legyen szó a tér és az idő titkainak faggatásáról, vagy netán egy űrutazásról a Naprendszer külső régióiba, a sebesség kulcsfontosságú tényező, melynek helyes megválasztása esetén olyan arcait fedezhetjük fel az univerzumnak, melyekről korábban nem is álmodtunk...A látszólag végtelen kozmosztól az apró atomokig a világegyetem a szélsőséges méretek birodalma. De mit jelent ez számunkra, akik a mi saját "középdimenziónkban" létezünk és gondolkodunk? A film az elképzelhetlenül hatalmastól a felmérhetetlenül kicsiig kalandozik a nagy egész megértésének vágyától hajtva.

2011. június 16., csütörtök

Tudsz-e örülni mások örömének úgy, mintha a tied lenne? Ha igen, meglátod, hogy az a másnak adott ajándék nagyon sokszor neked is áldást jelent.

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Bánt Engem az intellektuális, vallásos sznobizmus

2011. június 15. szerda; 10:00
Leányom, ma azokat a hűséges követőimet akarom figyelmeztetni, hogy legyenek óvatosak, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, azért, hogy Igazságom Tanításait kövessék.
Minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik minden időben alázatot mutatnak. Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a megfontolt és komoly keresztények, akik Igéimet hirdetik, megpróbálják tanításaimat hangoskodva és arrogáns módon elemezni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igéimet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tenniük,  aminek csak egy célja van, az,  hogy ők mások előtt Szent Igéim megértésében képzettebbnek tűnjenek. Olyan elszántan bizonyítják, hogy igazuk van, hogy ezáltal megosztják igaz követőimet. Az Irántam való megfontolt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teszi őket, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, ami pedig az alázatosságból kellene, hogy fakadjon.
Nekik vissza kell fogniuk hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Nekik  nem kell a hangomra  hallgatniuk (f. megj. az üzenetekre vonatkozik), és ellent kell, hogy mondjanak annak a kényszernek, hogy bizonygassák másoknak a lelki (egyházi) ügyekben való jártasságukat. Mert ha így cselekednek, akkor a büszkeség bűnébe esnek. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mert arra nem szánnak időt, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemeim előtt,  amelyek pedig mindent látnak. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szemeim előtt, addig nem fogom tudni Magamhoz vonzani őket.
Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igéimet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen ne keresztény testvéreiteket.
A ti szeretett Tanítótok és Megváltótok,
Jézus Krisztus


Beszélj egy fiatal, materialista és ingatag társadalomhoz

2011. június 15. szerda, 23:00
Drága, szeretett leányom, azokat a megpróbáltatásokat és azt a lelki szárazságot, amelyeket most el kell szenvedned, Én engedtem meg,  hogy egyesülésünkben téged közelebb hozhassalak Magamhoz.
Néha, amikor szenvedsz, el kell, hogy forduljak, hogy szomorúságodnak ne lehessek tanúja. De azáltal, hogy kiállod a  megpróbáltatásokat és a következő lépcsőfok felé haladsz,  sokkal erősebb leszel, mint valaha is voltál. Minél mélyrehatóbb szenvedésed,  amelyet mások kegyetlenségükkel és megbántásaikkal okoznak neked, amikor ezért a  szent munkádért kigúnyolnak, annál több kegyelmet fogsz kapni.
Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben
Az Én Nevemben való szenvedés azonban nem elegendő. Nem szabad nyíltan ezekről a kínokról panaszkodnod. Engem, leányom, a csendes szenvedéseddel kell kielégítened. A külvilágnak azt kell mutatnod, hogy tele vagy örömmel. Csak így  erősödik meg a lelked és csak így lesz a szentség szintjére felemelve, amit ezért a misszióért elvárok tőled. Ha ilyen módon fogsz fejlődni,  akkor az,  amikor Szent Igéimről beszélni fogsz, gyümölcsöt fog teremni és üzeneteim hatásosabbak lesznek a világ minden sarkában.
Ezúttal, amikor a keresztre feszítésem óta, minden gyermekemet a legnagyobb kihívásra készítem fel, életfontosságú az, hogy minél több ember, meghallhassa Szent Igéimet.
Azt az Igazságot, amelyet most kinyilatkoztatok, nemcsak a hívő emberek hallgatják meg, hanem azok is, akik nem akarnak Engem megismerni, vagy akik nem akarják elfogadni Isten, az Örök Atya létezését.
Beszélj egy fiatal, materialista és ingatag társadalomhoz
Leányom,  módszereket kell alkalmaznotok, hogy átadhassátok Szent Igéimet a fiatal, materialista és ingatag társadalomnak. Mire jó ez a munka, ha Szent Igéim csak a hívő embereket erősítik meg? Igen, fontos, hogy követőim emlékeztetve legyenek Ígéretemről, amely a visszajövetelem ígérete volt,  de mindenáron el kell érnem azokat is, akik nem ismerik Irgalmasságomat, vagy, akik ezt nem értik meg, vagy, akiknek erre nincs semmi érdeklődésük.
Nektek, leányom és követőim, most az a feladatotok, hogy Igazságomról felvilágosítsátok az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Ne legyetek agresszívak. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Igéimet. (Szavaimat)
Nem a világ vége
Beszéljetek nekik arról az Ígéretemről, amit az Új Paradicsomról tettem. Ez nem azt fogja jelenti, hogy vége lesz a világnak, sokkal inkább azt, hogy egy új korszak, a béke, az öröm és a boldogság korszaka fog bekövetkezni. Nem fordíthatnak és nem is szabad hátat fordítaniuk ennek a dicsőségnek. Imádkozzatok értük. Hozzátok Hozzám őket és különleges vezetésben és kegyelmekben lesz részetek.
Az egyszerűség és az Igazság legyenek azok a fegyverek, amelyeket kiválasztotok
A ti példamutatásotok által vezessétek őket. Leányom, meg kell terveznetek most, hogy Igéim átadásában megkülönböztetést és új metódusokat alkalmazzatok.  Segítséget küldök nektek, hogy mindezeket végre tudjátok hajtani.
A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet
A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy ezek biztossá tegyék Igéim gyors terjesztését.  Most imádkozzatok.  Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi országban és nyelven, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audio és videó módszereit, hogy Igéim gyorsan terjedjenek. Forduljatok önkéntesekhez, hogy mindenfele terjesszék üzeneteimet.
Mert ez leányom, lelkeket fog menteni. Szeretlek benneteket.  Erőtök által és az arra való elhatározottságotok által, hogy ez a munka sikerrel járjon, ami tiszta szeretetetekből fakad Irántam és szeretett Anyám iránt, olyan lelkeket hoznak vissza karjaimba és az örök megváltásra, akik különben a pokolra jutnának.
Ne törődjetek azokkal,  akik Nevem iránt nem mutatnak tiszteletet
Legyetek bátrak. Ne törődjetek a bántalmazásokkal. Ne válaszoljatok azoknak, akik megvetéssel vannak Nevem iránt.  Az Én híveim lesznek azok, akik a legtöbbet fognak sérteni benneteket, mert sok jóhiszemű tanítványom időről időre tévedésbe esik. Tanításaim ismeretei,  kihozzák belőlük a büszkeség érzelmét, ami arroganciához vezet. Így az intellektuális büszkeség lopódzik beléjük. Azok a szegény, szeretetteljes és komoly lelkek, akiknek nem kérdéses az Irántam való szeretetük,  nem szabad lenézniük azokat, akik érzéseik szerint, a helytelen ösvényen járnak. Nekik nem szabad a sátán csapdájába esniük, azáltal, hogy fölényes és rideg komolyságot öltenek magukra. Ebből egy szellemi párbaj alakul ki, hogy kiderüljön, emberi szóval kifejezve, melyik okosabb a másiknál, vagy ki érti meg jobban Tanításaim Igazságait.
Ne feledjétek el, mindazt, amit mindannyiatoknak tanítottam. Az Igazság egyszerű. Az Igazság maga a szeretet. Amikor a ti véleményetek szerint, Szent Igéim értelmezésének bizonyítására igyekeztek, de szeretet és türelem nélkül, akkor a ti verziótok az Igazságról nem Tőlem való.
Szeressétek egymást. Ti, Szemeimben ti mind egyformák vagytok. De azoknak azt mondom,  akik sajátságos módon mennek ki, hogy segítségemre legyenek az elveszett lelkek visszahozásában, hogy Szemeimben mind megnőnek.
A ti Isteni Megváltótok,
Az egész világ Királya,
Jézus Krisztus

Jóga, okkultizmus és mágia

Arról szeretnék tanúságot tenni, milyen veszélyes az okkultizmus, a mágia, a pogány keleti világ meditációi és más praktikái. Kezdetben minden ártalmatlannak tűnik, de az ezekben való részvétel a bálványimádat bűnéhez, sőt a sátánizmushoz vezet. Én az életem folyamán végigjártam ezt az utat.

És Istennek hála végül visszatértem az Úrhoz

Hat testvér közül a legidősebbként nem volt könnyű gyermekkorom. A gyermeki képességeket meghaladó kötelességeim, a szeretethiány, édesapám rossz viselkedése és szitkozódása eredményeképp már gyermekkoromban komoly sérüléseket kaptam, és sokat szenvedtem. Húsz éves voltam, amikor Isten először tett velem csodát azzal, hogy megmentette az életemet.
Langyos katolikus voltam, évente kétszer gyóntam és áldoztam. Nem ismertem Jézust, sem a Szentírást vagy a katekizmust, nem éltem Isten parancsolatai szerint, állandóan megszegtem valamelyiket. Ezenkívül hittem mindenféle babonában (az úton átfutó fekete macska szerencsétlenséget jelentett a számomra, a kéményseprő a szerencse jele volt stb.). Hittem a jóslásban, jósnőhöz jártam, és kértem egy számmisztikus segítségét is. Nem tudtam, hogy Buddha szobrát, állatövi jegyek szimbólumait és ezoterikus könyveket a lakásban tartani, talizmánt hordani – a legújabb divat szerint atlantiszi gyűrűt viselni –, horoszkópokban hinni, továbbá megrögzötten tévét nézni és gonosz célokkal internetezni mind bálványimádás, ami szétterjed az emberben, mint a rákos daganat. A spiritizmus, az okkultizmus és a mágia minden formája – akármilyen eredetű legyen is – a rossz energiák forrása, amelyek befolyásolják az embert és környezetét. Fokozatosan, de annál eredményesebben tették ezek tönkre a testemet, a lelkemet és a szellememet egyaránt. Akkor még nem tudtam, hogy a gyermekeiket megátkozó szülők milyen komoly lelki sérüléseket képesek okozni, és ez is okozója volt a szenvedésemnek és sikertelenségemnek. Nem tudtam, hogy az átok egyetlen orvossága a megbocsátás, a szentségek vétele és az ima. Nagy segítséget jelent az imacsoportokban való részvétel, például a Katolikus Karizmatikus Megújulásban.
Huszonhárom éves koromban megismerkedtem egy lánnyal. Nem vettem figyelembe a természetét, a hibáit és a hitetlenségét, az érzéseim vezettek, s az ő szépsége, így aztán feleségül vettem. Nagyon szerettem őt. Az anyósomnál laktunk, aki elvált asszony volt, és rendszeresen látogatott egy kabbalistát meg egy tarotkártyából jósoló hölgyet. Nemsokára két szép gyermekünk született. Külföldre mentem dolgozni, hogy egy kicsit több pénzünk legyen, és minél hamarabb saját lakást vehessünk. A feleségemnek elég ideje és pénze volt akkoriban, mivel a gyerekekre a nagymama és a dédmama vigyázott.
Öt év házasság után a feleségem rájött, hogy valaki mást szeret, és közöttünk mindennek vége. Fogtam a bőröndjeimet, és egy szállodába költöztem. Sokkot és idegösszeomlást kaptam. Ahelyett, hogy Istenhez fordultam volna, az alkoholba menekültem. Halálra akartam inni magam, de nem sikerült megtennem…
1990-ben ideggyógyintézetbe kerültem. Csoportterápián vettem részt, mindenki részletesen beszélt magáról, a családjáról, a gyermekkoráról, a jó és a rossz élményeiről. Azt lehet mondani, hogy ez a gyónás bizonyos formája volt. Akkor sikerült megszabadulnom a neurózis egyik tünetétől, a lábaimat gyötrő égető érzéstől, de az összes többi tünetem megmaradt: a nyugtalanság, az álmatlanság, a személyiségzavar. Homeopatikus gyógyszereket is szedtem; akkor még nem tudtam, hogy ezek szoros kapcsolatban vannak az okkult erőkkel. Abban az időben nem is sejtettem, hogy a gyógyulásom, a személyiségem „összerakása” csakis Jézus Krisztus Egyházában lehetséges.
Tudat alatt kerestem a megoldást, valamint a választ a kérdésre: miért? Miért szenvedek gyermekkorom óta, miért érint meg olyan erősen a rossz?
Nem tudtam elviselni a csendet, ezért vagy rádiót hallgattam, vagy a tévét bámultam, és tömtem a fejem olyan műsorokkal, amelyek még jobban összezavartak lelkileg. 1991-ben egy rádióadásban hallottam egy hirdetést: „Jóga – relaxáció, jó közérzet – gyakorlatok ezen és ezen a címen.” (A hasonló központoknak manapság különféle nevük van. Ma már fájdalmasan tudatosítom, hogy a rossz egyre nagyobb erővel hat, és épp a média közvetítésével vonz magához.)
Akkor még egyáltalán nem tudtam, mi a jóga, de úgy tűnt, hogy ebben megtalálom a problémáim megoldásának kulcsát. Elkezdtem tehát keleti meditációkat végezni. A tanár (guru) a relaxációt zenei aláfestéssel végezte, és főleg a szeretetről beszélt. Az első alkalommal nagyon gondoskodó és kedves volt. Mi több, levette az ingét, amely nekem nagyon tetszett, és nekem ajándékozta. Ezzel a tettel elnyerte a határtalan bizalmamat. Az első számú bálványommá vált. Persze hogy nem jártam többé templomba, hogy „teljesen szabadon” tudjak szellemileg, lelkileg és anyagilag fejlődni…
A gyakorlatok résztvevői művelt emberek voltak, többségük nagyon illedelmes és érzékeny, de sérült volt, szétesett családokból való, éppúgy bűnben élt, mint én. Voltak közöttük orvosok, ügyvédek, tanárok, vállalkozók. Három hónapi részvétel után sokkal jobban éreztem magam, abbahagytam az ivást és a dohányzást.
A gyakorlatokat a lakótelep klubjában vagy az általános iskolában tartottuk. (Ez egy nagyon fontos részlet, amelynek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget.) Kirándulásokat is szerveztek elhagyatott helyekre, ahol a csakrákat megnyitó intenzív fizikai gyakorlatokat (ászanákat) és légzésgyakorlatokat (pránajámákat) végeztünk, előadásokat hallgattunk a buddhizmusról, a szufizmusról és titkos tudományokról. A tanító a Szentírás idézeteit is felhasználta, amelyeket azonban kiragadott a szövegkörnyezetükből, mint például a Miatyánkot is. A jógagyakorlatok, a megfelelő táplálkozás és az új ismeretek arra szolgáltak, hogy átlépjek önmagamon, s így „Buddha-állapotba” kerüljek (a pogány misztika állapotába).
Továbbképzésekre is jártam egy nyugat-európai országba. A tanulmányainkat a gurunk tanítója finanszírozta (az ország volt minisztere). Ő adta át a mi tanítónknak a titkos ismereteket és más anyagokat. Járt a lakásomban is. A látogatása után a gurum azt mondta, hogy a sikertelenségem és nyugtalanságom oka a kereszt, amely a szobám falán függ, ezért arra utasított, hogy távolítsam azt el onnan.
Mint szorgalmas és hálás tanuló titkos nevet kaptam. Utasítottak arra is, hogy relaxációs gyakorlatokat végezzek. Amikor ezt tettem, gondolatban ismételgettem a mantrát, amely a kozmikus erőket hívogatta. Az ilyen mantrákkal, a pogány istenek neveinek mondogatásával, segítségül lehet hívni az ördögi erőket is. Ismeretes, hogy a homeopatikus gyógyszerek és az okkultizmussal kapcsolatos egyes termékek hasonló működésre képesek. Például a vásárló, aki a piacon vesz egy zenei aláfestéssel ellátott relaxációs kazettát, nem tudja, hogyan is készült a felvétel: a kazetta rögzítése során ugyanis a stúdióban a tanító a legjobb tanítványával együtt a mantrát ismételgeti. Így kerül fel a kazettára egy titokzatos energia, amelyet nem lehet ugyan hallani, mégis működik.
Az iskolákban különféle akciókat szerveznek, amelyek során bioenergetikusok és radiesztéták szolgálatát lehet igénybe venni. Magam is részt vettem egy Nem Ebből a Világból nevű fesztiválon, amelyen hivatásos okkultisták „gyógyítottak” reiki módszerrel, színekkel, zenével, homeopatikus készítményekkel. Felajánlották a szolgálataikat a bioenergetikusok és a radiesztéták is. Tanácsot lehetett kérni jósoktól, asztrológusoktól és számmisztikusoktól. A résztvevők vehettek drágaköveket, talizmánokat, vegetáriánus élelmiszereket és okkult irodalmat is. Én a szufizmusról és a tarotról árultam könyveket, valamint relaxációs kazettákat, amelyeket a gurum játszott fel. Ezenkívül reklámoztam a gurum jógaiskoláját és tarottanfolyamokat. A tanítványok ingyenesen jósoltak a tarotkártyából. Ezeknek a fesztiváloknak az lenne a célja, hogy egészséget és boldogságot nyújtsanak, de a valóságban a résztvevőket démoni erők befolyásának teszik ki. Egy hosszú évekig praktizáló bioenergetikus, aki felhagyott a tevékenységével, azt mondta, olyan ez, mint játszani egy bombával, amely bármelyik pillanatban felrobbanhat.
Ennek az egésznek pedig semmi köze a kereszténységhez, mert ez vagy mágia és okkultizmus, vagy ahhoz vezet. Újpogány megnyilvánulások ezek, amelyeknek különféle tudományos nevük van, pl. alternatív orvoslás, antropozófia, teozófia, az elme tökéletesítése a Silva-módszerrel, vagy akár New Age. Milyen energiával gyógyítanak ezek az ún. gyógyítók? Néhányan nem akarnak templomban gyógyítani, mert zavarja őket az Oltáriszentség jelenléte. A fent említett tények lehetővé teszik számunkra, hogy fokozatosan megértsük e módszerek és jógagyakorlatok hatásának a titkát.
A rossz a mágián keresztül két irányból hat. Az első fázisban úgy tűnik, hogy az embert szolgálja, aki gyakran nincs is tudatában annak, hogy az ördög hatásának van kitéve – ezért értem el én is olyan gyorsan azt, amit akartam: megszabadultam a függőségtől és a rossz közérzettől. Ezért azok, akik részt vesznek a gyakorlatokon, a kezdet kezdetén nagyon jól keresnek, és kitűnően érzik magukat. Titokzatos neveket pedig azért kapnak, hogy elszakítsák a kapcsot, amely Jézus Krisztushoz köti őket.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy csak akkor kezdi az ördög kimutatni az agresszivitását, és próbálja meg tönkretenni az embert, amikor az meg akar tőle szabadulni, és radikálisan Jézus Krisztus tanítása mellé akar állni. A gyakorlatokon való többszöri részvétel során az ember elveszti akaratát, és a tanítója kezdi el irányítani. Az én gurum hosszú ideig kereste a megfelelő embereket, és lassan már mindenhol voltak tanítványai – a városházán, az egyetemen, a bankban, a bíróságon, az üzletekben, még az egészségügyben is. Ez az ember gyakran viselkedett minősíthetetlenül, mégis tömegeket tudott manipulálni: művelt és érzékeny – bár a bűntől mélyen megsebzett – embereket. Az ördög nemcsak embereken keresztül képes hatni, hanem tárgyakon és állatokon keresztül is. Például kaptam a gurumtól egy macskát, amely elég furcsán viselkedett. Az egyik tanítványától pedig, miután kilépett a szektából, kaptam egy rózsafüzért és egy virágot, amelyek szintén mágiával voltak megfertőzve. Ezenkívül a bűnöm a gyermekeimre is negatívan hatott. Vagy talán véletlen, hogy amíg én a szekta tagja voltam, a fiam kábítószerezett, a lányomnak meg összeomlott az élete? Mennyi rosszat okoztam akaratomon kívül a családomnak és az ismerőseimnek!
Voltak időszakok, amikor ki akartam lépni a szektából. De nem tudtam megtenni – a relaxációs gyakorlatok mágnesként vonzottak, erősebbek voltak, mint a függőségem. Ma már tudom, hogy bilincseket viseltem, az ördög láncait. 2002-ben történt változás, amit édesanyámnak köszönhetek. Éppúgy, mint Szent Mónika, ő is kikönyörögte a megtérésemet. Már tizenegy éve nem jártam templomba, amikor a tanítómesterem szeme láttára térdre rogytam, és könyörögtem az Istenhez: „Uram, mondd meg nekem, hogy mi történik itt! Tulajdonképpen hol vagyok?” És az Úr megkönyörült rajtam. Azonnal eltöltött a Szentlélek. Megértettem, hogy egy szekta tagja vagyok, ahol a guru irányítja mindazok elméjét, aki a jógagyakorlatokon részt vesz. Hogy tehetetlen bábok vagyunk az ördög kezében. Azonnal döntöttem: elmegyek, elmenekülök. Sajnos a guru tudta, hogy rájöttem, ki ő, és akkor az egész pokol rám zúdult. Megszűnt a jó közérzetem, amelyet az ördög homokra épített. Valóságos horror kezdődött, képtelen voltam logikusan gondolkodni. Az ördög megtámadta a testemet, a lelkemet és a dolgaimat is. A gyakorlat után nem tudtam bejutni a lakásomba. Ismerősöknél aludtam. A lakatosok háromszor törték fel a lakásom ajtaját. Nem tudtam sem aludni, sem lakni a lakásomban.
A lakásom és az életem elvesztése fenyegetett. Úgy éreztem, hogy halálra vagyok ítélve, de Isten gondoskodott rólam. Ma már tudom, hogy visszatéríteni olyasvalakit a normális életbe, aki nyakig elmerült az okkultizmusban és a mágiában, nagyobb csoda, mint Lázár feltámasztása. Éreztem, hogy az én megmentőm az Egyházában jelen levő Jézus Krisztus. Csakhogy volt egy elég komoly probléma: fél évig képtelen voltam belépni a templomba, nem tudtam imádkozni, különösen a rózsafüzért nem, mert az hatékony fegyver az ördög ellen. Még a katolikus Mária Rádiót sem voltam képes hallgatni. Nagyon gyakran feküdtem az isteni irgalmasság szentélye előtt a krakkói Łagiewnikiben, ott egy kicsit jobban éreztem magam. Az ördög bosszút akart rajtam állni, elvette az erőmet, energiámat, élni akarásomat. A lelkemet nyomta a bűnök súlya, főleg a büszkeségé. Mindenki, aki az okkultizmus bűnében él, az ördög tehetetlen eszközévé, médiumává válik. Végül sikerült bemennem az Isteni Irgalmasság-bazilikába, és meggyóntam. Csodálatos volt. Semmilyen vádaskodás. A pap azt mondta: „Jézus Krisztus szeret téged. Csak ő tud igazán szeretni, és megbocsátja minden bűnödet.” De én képtelen voltam imádkozni, rossz gondolatok támadtak meg. Elkezdtem a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, de nem tudtam folytatni. Újra és újra próbálkoztam, nem adtam fel a harcot. Csak a lakásomban bemutatott szentmise, az ördögűző pap értem elmondott imája volt képes a gonosz béklyóinak elszakítására. És ekkor egy váratlan dolog történt: az apám, aki addig csak szidott engem, végre megáldott, a fiam felhagyott a kábítószerezéssel, és a lányom helyzete is jobbra fordult. Tudom, hogy amíg imádkozom, az ördög nem tud behatolni az elmémbe.
Kölcsönt vettem fel, megcsináltattam a papírokat, felújítottam és berendeztem a lakásomat. De továbbra is furcsa, paranormális dolgok történnek. Néha minden ok nélkül elromlik a kezem között a fénymásoló, az új mosógép vagy a rádió; a mobilom úgy égeti a kezem, hogy nem bírom tartani. Tudom, hogy ez az ördög bosszúja, de ez a működése még jobban leleplezi őt. Isten ezt azért engedi, hogy még buzgóbban imádkozzak, gyakran járuljak a szentségekhez, és csak rá hagyatkozzak. Teljesen bízom Krisztusban és Egyházának gyógyító erejében. És ez mentett meg.
Felvettem a kapcsolatot a michaelita atyák közösségével, és Szent Mihály arkangyal oltalmába ajánlottam magam. Azután bekerültem a Katolikus Karizmatikus Megújulás Metanoia nevű csoportjába. A gyógyulásomért az Egyház sok nagynevű karizmatikusa imádkozott. Megtapasztaltam az Atya és az Egyház papjain keresztül tevékenykedő Jézus Krisztus bölcsességét, irgalmas szeretetét és hatalmát. A papok Jézus Krisztus nevében végzik szolgálatukat, ezért mindannyitokat kérem: imádkozzunk érettük!
Az ima során Jézus Krisztus megmutatta nekem a sérült családfámat. A szentmise és a szentáldozás során Jézus többet adott és ad nekem, mint amennyit megérdemlek: minél nagyobb volt a bűnöm, és minél jobban bíztam Isten irgalmasságában, annál nagyobb volt a kegyelem. A Szentírás mindennapi olvasása során megbizonyosodtam, hogy Isten szavának hatalma van, hogy élő és hatásos. Az okkultizmus rabságából való kiszabadulásomban a mindennapi kitartó imán, a bűnbánat szentségén és az Oltáriszentségen kívül segítségemre van a böjt és az alamizsnaosztás is, de a zarándokhelyek meglátogatása szintúgy. Felhívom a médiát igazgató és a médiában dolgozó emberek figyelmét: „Kérlek benneteket, ne harcoljatok Isten és az Egyház ellen! Ne tegyétek tönkre magatokat, a családotokat, az ismerőseiteket, a mi közös, megsebzett hazánkat, amit csak Isten tud meggyógyítani és felemelni!” Én azért éltem át a borzalmakat, mert valaki beengedett a rádióba egy csalót, aki elmondhatta, hol is folynak a jógagyakorlatok. A tragédiám, melyről itt tanúságot teszek, azzal kezdődött, hogy meghallottam a hirdetését. Az ördög az ember elleni gaztetteit leplezi, és így addig, amíg az ember őt szolgálja, barátként viselkedik. De aki elfordul tőle, és Isten felé közeledik, azt megpróbálja tönkretenni.
Hány ember használja az asztrológiát, a számmisztikát, a jóslást, valamint a jógagyakorlatokat, amelyek megnyitják a csakrákat, ahol az ördög lakozik, s mindezt csak azért, hogy pénzhez és hatalomhoz jussanak, vagy egészségesek legyenek. Ne feledjétek, hogy mindez az ördögtől származik! Eljön az idő, amikor követelni fogja tőletek az adót azért, hogy felhasználtátok a hatalmát és az ismereteit. Megéri, miközben Jézus megad nekünk mindent, amire a boldogsághoz szükségünk van?
Kérlek benneteket, dobjatok ki minden olyan tárgyat a lakásotokból, amely akár a keleti, akár a nyugati pogánysággal kapcsolatos: könyveket, kártyát, talizmánt, pornográf dolgokat, atlantiszi gyűrűket és állatövi jegyeket. Ezek a dolgok nyitottá tesznek benneteket a Rosszra. Ezért kérlek titeket, égessétek el, vagy semmisítsétek meg a horoszkópokat, az ilyen kiadványokat, könyveket és minden más tárgyat, ami az okkultizmushoz kötődik!
Szülők! Ne küldjétek gyermekeiteket gyorstanulás-tanfolyamra, jógagyakorlatokra, kung-fu edzésekre és hasonlókra! Ne engedjétek, hogy a gyermekeiteket a televízió és az internet nevelje! Ne engedjétek, hogy már az általános iskolában, sőt már az óvodában pogány jelmezekben játsszanak, füstölőkkel és illatos gyertyákkal – nem beszélve a jósokról, a varázslatról vagy a technozenéről és a heavy metalról. A rossz erői, amelyek ezekben jelen vannak, nagyon hamar leigázzák az embert. Kezdetben minden a jó tettetésével kezdődik, de később, az idő múlásával tönkreteszik az embert, és a pokolra juttatják. Elültetik a gonosz magját, ami egyszer tragikus termést fog hozni. Ne feledjük azonban, hogy az ördög sohasem győzheti le Isten bölcsességét és hatalmát! Ezért amíg ezen a földön élünk, ki tudunk szakadni az ördög karmai közül, és kérhetjük Isten mindenható irgalmát.
Végezetül minden sérült embernek, aki elmerült a függőségben vagy valamilyen szektában, kívánom és tanácsolom, hogy bízzanak a Teremtőben, bocsássanak meg, és türelmesen, szisztematikusan dolgozzanak önmagukon: járuljanak a kiengesztelődés szentségéhez, vegyenek részt szentáldozáson, naponta olvassák a Szentírást, és elmélkedjenek rajta, olvassák a Katolikus Egyház Katekizmusát és a szentek életét is. Fokozatosan el fog jönni a metanoia, a megtérés: megváltozik a gondolkodásunk és szívünk a családban, a hazánkban és önmagunkban.
Én megtapasztaltam a szavak igazát: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából” (a bűn szolgaságából). Ezért én, Wiesław – öreg bűnös – lehetek és akarok is nagy szentté válni. A szentségünk fényleni kezd, ha megtartjuk Isten első parancsolatát: „Ne legyenek idegen isteneid előttem!” Ma már biztos vagyok abban, hogy a szenvedésem és sikertelenségem oka a bűn volt – az én saját bűnöm, az elődeim bűne, az elégtelen vallási ismeretek és a gyenge hit. Én egy alapvető hibát követtem el: 56 éves koromig nem vettem figyelembe Jézust. A következmények siralmasak voltak. Ennek ellenére Jézus sohasem feledkezett meg rólam! Ő az egyetlen Gyógyító, aki meggyógyítja a testet, a lelket és a szellemet. Megtapasztaltam a testem (a hátgerincem) és a lelkem gyógyulását is. Köszönöm neked, Jézusom! A Szentírásban találtam egy zseniális figyelmeztetést Szent Pál tollából, ami összegzi mindazt, amiről írtam: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.” (Kol 2,8) A mai világban ezek a filozófiák, emberi szokások és világi elemek szervezetekben, mozgalmakban, közösségekben, szektákban működnek, és okkult vagy mágikus formát öltenek. Ezek alkotják az újpogányságot, melyet New Age-nek neveznek. Köszönöm minden papnak, szerzetes nővérnek és laikusnak, akik segítettek kilépni a szektából, és továbbra is segítenek (mivel a harc még nem ért véget), hogy megérhessek a szeretetben és a szentségben. „Isten fizesse meg!”

2011. június 15., szerda

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Követőim bátorságot kell mutatnotok, hogy másokat felkészíthessetek a Nagyfigyelmeztetésre

2011. június 14. kedd; 19:00
Szeretett leányom, követőimnek sok munkára van szükségük, hogy felvilágosítsák  az embereket arról, ami a Nagyfigyelmeztetéskor vár rájuk.
Mondjátok el a részleteket nekik, azt, hogy nincs mitől félniük akkor,  amikor a vörös égboltot meglátják, ami Irgalmasságom jele lesz. Inkább örvendjenek, mert ez az egész világon sok gyermekem számára bizonyíték lesz arra, amit egész életükben eddig kerestek.
Ami után vágyódom, az Gyermekeim nagy öröme, és nem a szomorúság könnye. Amikor keresztemet látni fogjátok, akkor fogjátok megismerni szeretetem valódi szenvedélyét.
Sokan örömkönnyeket fognak sírni, mert ők tudni fogják: azért jöttem, hogy elárasszam lelkeiket a Megváltás kegyelmével. Azoknak, akik nem ismernek Engem, azt mondom, hogy ők tele lesznek félelemmel, mert akkor igaz felismerésben lesz részük, amint súlyos bűneik nyilvánvalóvá válnak számukra.
Követőim, szerte a világon, felkérlek benneteket, mutassatok nagy bátorságot, azáltal, hogy megmondjátok gyermekeimnek, hogy nem kell félniük akkor, amikor az emberek iránti nagy Irgalmasságom látványos bemutatásában lesz részük. Hozzátok őket vissza nyájamhoz, azáltal, hogy felkészítitek őket. Ha nem akarják meghallgatni, imádkozzatok értük.
Örök Megváltótok és az Emberiség Megmentője,
Jézus Krisztus

Összeomlás előtt - Mi várható?


Nem megalapozott az az elmélet, miszerint egy átmeneti korszak törvényszerű nehézségei sújtanak minket. A szocializmusnak nevezett államkapitalizmusból a klasszikus kapitalista rendszerbe való átmenetnek minden különösebb nehézség nélkül kellett volna megtörténnie, mert a termelési feltételek javulása a struktúra kis változtatása mellett nagy termelékenység növekedést eredményezhetett volna. Ám pontosan ez volt az a lehetőség, melyet egyetlen nyugat-európai ország, illetve az EU soha nem fogadott volna el. Nekik már húsz évvel ezelőtt sem versenytársakra, hanem felvevőpiacra és olcsó, kiszolgáltatott munkaerőre volt igényük, valamint az olcsón megvásárolható állami tulajdonokra. Erre alapozva egy óriási komplex európai termelő rendszer kiépítését tervezték, amely a multinacionális cégek vezetésével világviszonylatban is elsők közé emelkedhetett volna.
A világpiaci részesedés ebben az esetben kiemelkedőnek ígérkezett. Két tényező miatt nem valósult meg ez a nagyszabású terv. Oroszországot nem sikerült legyűrni, és Kína fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint amire számítottak. Az Oroszországgal kiegészült EU 600 milliós lakosságával, jól képzett munkaerejével, kimeríthetetlen nyersanyagkészletével, magas technológiai tudásával maga mögé utasította volna az USA-t, és Kínát.
Ez a terv Magyarországon bukott el. Itt történt meg elsőként a változás, és a modern, a szociális kérdésekre érzékeny kapitalizmus helyett a legbrutálisabb rablókapitalizmus - cionkapitalizmus szabadult rá az országra. Ez Antallék, és az őt követő politikai garnitúra árulásával az országra nézve tragikus következményekkel járt, de egyben felnyitotta a szemét azoknak az országoknak, melyek árgus szemekkel figyelték a "legvidámabb barakkban" történteket. A környező országokban Magyarországra hivatkozva tettek tönkre amit tudtak, mondván, ha a magyaroknak ez így jó, akkor ti miért ellenkeztek. Akkor még volt az országnak akkora tekintélye, hogy ezt az érvet többen el is fogadták.
Oroszország Gorbacsov és Jelcin alatt hajlott volna a függetlenség feladására, de a népi ellenállás, a nemzeti kommunisták lázadása és a csecsen háború késleltette ezt a folyamatot. Közben Magyarország politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg összeomlott, elrettentő például szolgálva az EU módszereiről. Putyin és a mögötte álló erők az utolsó pillanatban léptek fel, és propagandájukban a magyarországi helyzet ismertetése meghatározó erejűvé vált. Kellett ez az elrettentés, mert a népi vagyon jó része már náluk is a cionkapitalisták kezébe került, és ezzel tudtak hatni a megvezetett tömegekre.
Magyarország ismét példát fog mutatni - a totális összeomlás példáját, melyet egy brutális társadalmi változás követ. Ez elkerülhetetlen. Az ország semmilyen tartalékkal sem rendelkezik, az adóságteher elviselhetetlen, a munkanélküliség Európában a egyik legmagasabb, az ország lakosságának a fele szegény, 20% mélyszegénységben él. Nincs komoly magyar ipari termelőüzem, a multik beszállítói csak az alsóbb kategóriájú alkatrészek vonatkozásában magyarok. A profit nem marad az országban. Országos szinten rohamosan csökken a beruházás, különösen az építkezések és a gépek, szerszámgépek, termelőeszközök vásárlása terén. Az agyonadóztatás következtében a termelés gazdaságtalanná válik, a termelő vállalkozások megszűnnek, és az ügyeskedők lépnek a helyükre. Az ország működőképességének fenntartása és az óriási adóságtörlesztés fedezhetetlen, a magas adóztatás, a brutális büntetések kiszabása, az APEH pénzügyi terrorja, a maradék kis nemzeti vagyon kiárusítása elégtelen bevételi forrás. Nincsenek új munkahelyek, nincs megfelelő termelés, nincs elég dolgozó, akik viselnék a még elviselhető terheket. Ezért akitől el lehet még venni valamit, azt el is veszik. Elvették a 13. havi nyugdíjat, a közszolgák 13. havi bérét, a cafetériát, a minimálbér adómentességét. De még ez is igen kevés. Ha nincs a magánnyugdíj-pénztárak "államosított" 2.500 milliárdnak mondott 3.162 milliárdja, szeptemberre, vagy októberre be kellett volna jelenteni a csődöt. De ez az államosítás volt az utolsó szalmaszál, több ilyen lehetőség - és külföldi kölcsön - nincs. Ez a viszonylag nagy összeg csak arra elég, hogy az adóságállományt az össznemzeti bevétel (GDP) 81%-ról 78%-ra mérsékelje. Lényegtelen változás.
Tovább kell növelni az elvonásokat, a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésével, a vagyonosodási vizsgálatokkal, a munkanélküliek segélyének drasztikus megkurtításával, a szociális segélyek teljesíthetetlen feltételekhez kötésével, a nyugdíj megadóztatásával. Ha egy vesztes háború, óriási természeti katasztrófa, vagy tragikus járványok után történnének ezek a megszorítások, akkor talán elfogadható lenne a magyarság számára. A jelenlegi állapota az országnak azt bizonyítja, hogy az alkalmatlan politikai vezetés sokkal veszélyesebb egy közösség számára, mint a háború, vagy bármilyen katasztrófa.
Mivel nincs gazdasági megoldás, és az összeomlás egy éven belül bekövetkezik, ezért a terror eszközeivel igyekszik a hatalom a saját túlélését biztosítani. Sok tízmilliárdból létrehozták a terrorelhárító központot, a fejlesztése gőzerővel folyik. Átszervezik a rendőrséget, a megbízhatatlanoknak nyilvánítottakat elbocsátva, az ügyészségek hatáskörét megnövelték, új korlátozó törvényeket hoztak (a társadalmi önvédelem teljes tiltása). A hatalmi logika működését ismerve a jövő év nyarára várható egy cionista háttérerők által irányított rendőri-katonai hatalomátvétel, és a rendkívüli állapot kihirdetése. Most likvidálják azokat a rendőri vezetőket, akik ezt nem fogadnák el. Ez a hatalom egyetlen megoldási lehetősége a káosz és az anarchia elhárítására, ha nem következik be egy alapvető gazdasági javulás.
Ha csak hazánk lenne ilyen reménytelen helyzetben, az EU megoldaná ezt a gondot. De legalább öt EU-s tagállam kerül hasonló helyzetbe egy éven belül, így a központi megoldás kizárt. A lakását, házát elveszítő százezer családnak (többségüknél ez munkahely elvesztését is jelenti), a kétmillió munkanélkülinek, akiknek már nincs mit veszíteniük, a télen fagyoskodók millióinak és az éhezőknek gondjait ez a művelet nem fogja megoldani. A tüntetések és a zavargások állandósulnak, a hazafiak, a patrióták, a hungaristák, a kommunisták, szocialisták és még sokan mások ellenállása várható, a további életminőség romlás függvényében. Növeli a feszültséget a hedonista felső tízezer tobzódása. Ha magas az életszínvonal, akkor nem háborodik fel azon senki, ha egy milliárdos elkényeztetett csemetéje a kutyájának százezer forintos ékszereket vásárol, de ha éhező gyermekek ájultan esnek ki az iskolapadokból, már más az elbírálás. Az aggódást felváltja a jogos felháborodás, és ha ez tömegméretűvé növekszik, a terrorelhárítás is könnyen az ÁVH sorsára juthat 24 órán belül. (A fiataloknak erről a sorsról csak annyit, hogy egy akkori ismert sláger átírt szövege így szólt: Döglött ávósok lógtak a fákon, lóbálta őket az őszi szél...)
Hipotézis? Lecsúszott írástudók hagymázas rémálmai? Rémhírterjesztés? - vagy amit akartok. Lényegtelen, hogy ki minek címkézi, a logikus és törvényszerű folyamatokat címkézésekkel nem lehet megállítani. Igen sürgősen tenni kellene valamit, valami eredetit, valami nagyszerűt. Erre az elmúlt évtizedek politikai garnitúrája képtelen, csak egy új népi kezdeményezés lehet a megoldás. Nem újabb kis törpepártok törpécskéi, idegen érdekek zsoldosai, a realitásoktól elszakadt álmodozók, új néptribunusok, egzaltált világmegváltók hozzák a megoldást - bár ezek mind a felszínre törekszenek -, hanem egy népi, egy össznépi mozgalom. Egy önmentő, honmentő összefogás, melynek csak és kizárólag az erkölcsiség lehet az alapeszméje.
Kassai Ferenc

2011. június 14., kedd

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

Adjátok át Nekem nehézségeiteket, és Én megkönnyítem terheiteket

2011. június 13. hétfő, 18:00
Szeretett leányom, most nagy sebességgel szaporodtak meg az imák, ami a Szentlélek adományának köszönhető,  mert az egész világon minden követőm lelkébe behatolt. Most füleik éberek lettek Szent Igéim meghallgatására.
Imádkozzatok azokért a meggyötört gyermekeimért, akik szerte a világon, az emberiség bűneinek köszönhetően, gonosz tettek áldozatai lettek, és nagy szükséget szenvednek.
Hadd emlékeztessem minden gyermekemet szerte a világon, arra, hogy mindennap imádkozzák az Irgalmasság Rózsafüzérét.  Imádkozzátok szeretett Anyámhoz – és ide sorolok minden keresztény vallású embert – a Szent Rózsafüzért is, mert ez az erőteljes ima, meg fogja gyengíteni a sátán uralmát gyermekeim fölött.
Mindaz, amit mindannyiatoktól – akik a megpróbáltatásban szomorúak és nyugtalanok vagytok-, kérek az, hogy adjátok át Nekem minden gondotokat, és hagyjátok, hogy Én törődjek ezekkel. Bízzatok Bennem és akkor terhetek könnyebb lesz. Hagyjátok, hogy egy békésebb állapotba  vezethesselek benneteket. Nyugodjatok meg gyermekeim,  és engedjétek, hogy  az Én Békém elárassza törékeny, éhező lelketeket. A sötétség, amit éreztek, a félelemtől származik. A félelem pedig a bizalom hiányából fakad. Amint elveszítitek bizalmatokat Irántam, a sátán a kétséget ülteti lelketekbe.
Soha ne becsüljétek alá, amikor olyan játékokat űz veletek, amelyekkel felebarátaitok / környezetetek ellen uszít benneteket. Ezeket a megtévesztéseket mindig az Én jámbor követőimnek címezi. Ő utál benneteket, ha szerettek Engem. Sohasem fog addig nyugodni, ameddig jól össze nem zavar benneteket. Amikor ti botladoztok, kinevet benneteket. Ne adjátok meg neki ezt a hatalmat, mert ha megteszitek, akkor a Belém vetett hitetek meggyengül.
A  legnagyobb fegyveretek a sátán ellen, a Szent Mihály arkangyalhoz mondott ima, és a szent Rózsafüzér imádkozása.
Most menjetek és legyetek nagyobb bizalommal, adjátok át Nekem problémáitokat és gondjaitokat, mert Én itt várok rátok minden időben, hogy a világosságra vezethesselek benneteket.
Mindannyiatokat szeretlek, gyermekeim. Bízzatok jobban Bennem.
Szerető Megváltótok
Jézus Krisztus

2011. június 13., hétfő

Megfigyelt társadalom

George Orwell röviddel halála előtt, 1948-ban irta utolsó művét, a klasszikusnak számitó 1984-et. A mű hátborzongató képet fest a jövőről, melyben a világ három diktatórikus kormány uralma alá kerül: az egykori Nyugat-Európa, Anglia, és az USA Óceánia lesz, és a kormányt a Nagy Testvér irányítja. Óceániában az állam elsődleges fontosságú, ezért vak hűséggel kell, hogy szolgálják.
Ahhoz, hogy ezt elérjék, polgáraikat megfosztják magánéletük sértetlenségétől. És ha az ember magánéletét nem tartják tiszteletben, azzal a szabadságát is elveszik.
Mindent cenzúráznak; a híreket, a könyveket, a színdarabokat, a filmeket. A történelmet átírják, hogy a jelenlegi propagandához illeszkedjen. „Gondolatrendőrség” figyeli az emberek viselkedését, hogy kiszűrje a gyanús egyéneket. Személyiségi jogokat sértő lehallgató készülékekkel kihallgatják a legbizalmasabb beszélgetéseket is.
Az ellenőrzés talán egyik leghatékonyabb eszköze a kétirányú televízió; mert belát minden irodai, gyári és lakóhelyiségbe. A polgárok állandóan Óceánia biztonsági erőinek felügyelete alatt állnak.
Bármilyen profetikusnak bizonyult is az 1984, még maga George Orwell sem képzelte volna, hogy a megfigyelés-technológia ilyen mértékű fejlődést ér el. Regénye most kezd valósággá válni. Szegény Orwell! Ha most belépne a világba, és meglátná, hogy milyen, valószínűleg szörnyethalna ijedtében. Az ő idejében mindez még csak sci-fi volt; most már valóság – és ez nem fog elmúlni.
Ami azt illeti, az idők jelei közül az egyik legvészjóslóbb az, hogy az embereket már nem aggasztja az a tény, hogy minden mozdulatukat megfigyelhetik és megörökíthetik. Minden kódolatlan e-mailt el tudnak olvasni. A lehallgató irodák földmegfigyelő műholdak segítségével, és más eszközökkel minden telefonbeszélgetésünket le tudják hallgatni. Minden vásárlásunk adatait, melyet hitelkártyával vagy bankkártyával végzünk, nyilvántartják valamilyen adatbázison a nevünkkel, címünkkel együtt. Ezek a kiterjedt és összekapcsolt adatbázisok pontosan tudják, hol vagyunk, és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk. Ha valaki tanulmányozza költekezési szokásainkat, információt nyerhet az ízlésünkről és a szokásainkról is.
Beültetett számítógépes chipeket használnak gyermekek, foglyok, háziállatok, Alzheimer kórban szenvedő betegek, és mások megfigyelésére. Az utcán sorakozó kamerák, az üzletek, parkolók és magánházak megfigyelő-rendszerei már világszerte egyre inkább kezdenek mindennapi életünk szerves részévé válni. Az Interneten az utolsó egérkattintásig le lehet jegyezni mozgásunkat. A Nagy Testvér már itt van.
És a Nagy Testvér nem csak, hogy megérkezett, de már egyre szorosabban markában is tartja a világot. Ausztráliától kezdve Indián, Kanadán, Dél-Amerikán, az USA-n keresztül egészen Afganisztánig olyan egységes – a világkormányhoz szükséges – infrastruktúrát építenek ki, mely szemmel tartja az embereket a „saját érdekükben, és a társadalom érdekében”. A napjainkban létező megfigyelőeszközök egy lehető legjobban szemmel tartott társadalom kiépítése felé vezetnek.
Minden a hatalom megszerzésére irányul. A Biblia jóslata szerint létrejön majd egy egységes világkormány, melynek vezetője egy ördög által megszállt diktátor lesz. A Biblia Antikrisztusnak vagy fenevadnak nevezi őt (Dániel könyve 11,21.23.24; 8,23-25; Jelenések könyve 13,7). Az Antikrisztusnak előbb az emberek feletti ellenőrzést kell megszereznie ahhoz, hogy az egész világot uralni tudja; és ahhoz, hogy az embereket ellenőrizni tudja, tudnia kell, mit csinálnak.
Azok számára, akik olvastak a Nagy Testvérről, ez a technikai fejlődés hihetetlen és elgondolkodtató lehet; nekünk azonban nem kellene meglepődnünk. A Biblia már több mint 2000 évvel ezelőtt megjövendölte, hogy eljön majd egy ilyen rendszer.
„És megadatott neki [az Antikrisztus legfőbb segítőjének, vagy ahogy a Biblia nevezi, „a hamis prófétának", aki „becsapja a világot"], hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat” (Jelenések könyve 13,16-18).
A 666-os rendszer fennállása alatt a világon senki sem vehet vagy adhat el semmit, ha nem veszi fel homlokára vagy jobb kezére a bélyeget. A technika gyorsan eléri azt a stádiumot, amikor a fenevad 666-os bélyegének elektromos hitelrendszere életbe léphet.
Más olyan változások is történnek a világban, melyek lehetővé teszik, hogy az Antikrisztus hatalomra kerüljön. Jézus azt mondta, hogy abban az időszakban, amikor az Antikrisztus hatalomra kerül, majd hétéves uralkodása alatt „megsokasodik a gonoszság, [és] a szeretet sokakban meghidegül” (Máté Evangéliuma 24,12). A Biblia arról is beszámol, hogy azokban a napokban „a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban” (Timóteushoz írt 2.levél, 3,13). És ki fogja „megmenteni” a világot a gazdasági összeomlástól, a szörnyű háborúktól, a terrorizmustól, stb? – Természetesen az Antikrisztus.
Az egyre istentelenebbé váló emberek kezében van ez a technológia, így a világ közvetlenül az Antikrisztus kezére játszik; elősegíti az egységes világkormány megalakulását, mely „technológiát és biztonságot ígér mindenkinek”, de ezzel együtt nagyobb mértékű megfigyelést és irányítást is; illetve nyers erőszakot azokkal szemben, akik kilógnak a sorból; és totális háborút azok ellen, akik nem hajlandók fejet hajtani az Antikrisztus előtt, és Istenként imádni őt (Jelenések könyve 13,5-7.14-18; Thesszalonikaiakhoz írt 2.levél, 2,3-4).
Nem valami fényes jövő áll közvetlenül előttünk, de az, aki jól informált, jobban fel tud készülni, és ellen tud állni az Antikrisztusnak és a bélyegének. A nem túl távoli jövő azonban, mikor Jézus visszatér, fényesebb lesz, mint valaha (Máté Evangéliuma 24,29-31). És akkor majd egy csodálatos új világ beköszöntét élvezhetjük, melyben a farkas a báránnyal lakik, és a föld tele lesz az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja (Ézsaiás könyve 11,6-9).

Írta: Joseph Candel
2011: Egy szép új disztópia


Egy jövőbeli disztópia két leghíresebb példáját George Orwell 1984 és Aldous Huxley Szép új világ című könyvében olvashatjuk. Vajon melyik író járt közelebb az igazsághoz? Orwell szerint a világot egy mindent elnyomó, mindenkit megfigyelő rendőrállam irányítja majd, ami semmilyen kegyetlenségtől nem riad vissza, hogy hatalma alatt tartsa birodalmát.
Huxley olyan világot látott a jövőben, ahol az embereket a szórakozás, a látványosságok és a technika vívmányai tartják rabságban és bűvöletben, hogy ellenállás nélkül elfogadják saját elnyomásukat és válasszák inkább a pazarló és mértéktelen fogyasztást. Ma úgy tűnik mindkét szerzőnek igaza volt. Huxley igába hajtásunk első fázisát jelenítette meg, míg Orwell megmutatta a másodikat.
A központi állam fokozatosan átvette a hatalmat minden felett, ahogy Huxley írja, elcsábítva a népet az érzékek kielégítésével, az olcsó tömegtermékekkel, mértéktelen hitellel és a politika színházával. Miközben mi jól szórakoztunk, a multikat és nagyvállalatokat egykoron úgy-ahogy kordában tartó rendelkezéseket észrevétlenül hatályon kívül helyezték és a törvényeket, amelyek arra lennének hivatottak, hogy az egyént védjék, megváltoztatták, az emberek nagyrésze pedig elszegényedett. Most, hogy a hitelforrások kezdenek kiapadni, a munkásoknak való jó állások örökre eltűntek és már a tömegcikkek is megfizethetetlenné váltak, a „Szép új világból” hirtelen „1984”-ben találjuk magunkat. A hitelek, vég nélküli háborúk és vállalati jogtiprások által fojtogatott állam egyre közelebb kerül a csődhöz. Itt az idő, hogy Orwell Nagytestvére átvegye a hatalmat Huxley „tapijától”, a szabad szerelemtől és a „szómától”. Fokozatosan áttérünk az ügyes manipulációk és illúziók világából, az óvatos, ideologizált kontrollból a nyílt hatalomelvű irányításra.
Orwell óva intett minket egy olyan világtól, ahol a könyveket betiltják. Huxley egy olyan világ ellen szólt, ahol már senki nem akar olvasni. Orwell óva intett minket a vég nélküli háborúktól és állandó félelemtől. Huxley az  észnélküli örömök ellen szólt. Orwell óva intett minket egy olyan államtól, ahol minden párbeszédet és gondolatot megfigyelnek és az ellenállás minden formáját kegyetlenül megbüntetik. Huxley egy olyan állam ellen szólt, ahol az embereket annyira lekötik a hétköznapi jelentéktelen események és pletykák, hogy már nem érdekli őket az igazság. Orwell azt látta, hogy az embereket megfélemlítéssel engedelmessé tehetik. Huxley szerint az embereket engedelmességre lehet csábítani. Kezdünk rájönni, hogy Huxley története csupán Orwell művének bevezetője. Huxley megértette milyen folyamaton keresztül fogadjuk el saját elnyomásunkat. Orwell megértette magát az elnyomást. Most, hogy a vállalati puccs lezajlott, mezítelenül és védtelenül állunk. Kezdjük megérteni, ahogyan Karl Marx is tudta, hogy a szabadjára engedett és irányítás nélküli kapitalizmus egy brutális forradalmi eszköz, ami teljes kimerülésig vagy az összeomlásig szipolyozza az embert és a természetet.
„A Párt teljes mértékben saját maga miatt törekszik a hatalomra,” írja Orwell az 1984-ben. „Bennünket nem érdekel mások java; kizárólag a hatalom érdekel. Nem a gazdagság, a fényűzés, a hosszú élet vagy a boldogság; csak a hatalom, a tiszta hatalom. Hogy mit jelent a tiszta hatalom, mindjárt meg fogod érteni. Mi a múlt valamennyi oligarchiájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt. A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereikben, de sohasem volt bátorságuk felismerni saját indítékaikat. Azt állították, sőt talán hitték is, hogy nem készakarva ragadták magukhoz a hatalmat, s akkor is csak meghatározott időre, s a következő sarkon már ott van valamiféle paradicsom, amelyben az emberek szabadok és egyenlők lesznek. Mi nem ilyenek vagyunk. Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz; a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson. Az üldözés célja az üldözés. A kínzás célja a kínzás. A hatalom célja a hatalom.”
A központi állam a PR iparág, a szórakoztatóipar és fogyasztói társadalom ízléstelen materializmusa mögé bújva próbál felfalni bennünket. Nem tartozik hűséggel sem nekünk, sem a nemzetnek.
A központi állam nem egy demagóg vagy karizmatikus vezetőn át fejezi ki magát, hanem a vállalat névtelensége és arctalansága határozza meg. A nagyvállalatok, vonzó szóvivők segítségével irányításuk alatt tartják a tudomány, a technológia, az oktatás és a tömegkommunikáció felhasználását. Ők mondják meg milyen üzeneteket közvetítsen a tévé és a filmipar.
Az eredmény egy monokróm információs rendszer. Magukat újságírónak, szakértőnek vagy specialistának mondó celeb udvaroncok definiálják számunkra problémáinkat és türelmesen mosolyogva elmagyarázzák a paramétereket. Azokat, akik a ránk erőltetett paramétereken kívül próbálnak gondolkozni, irreleváns bolondnak, szélsőségesnek vagy radikális baloldalinak titulálják. A társadalom előrelátó kritikusait száműzik. Az elfogadható vélemények tartománya A-tól B-ig tart. Az ilyen vállalati udvaroncok által irányított társadalom, ahogyan Huxley írja, derűs, konformista és végtelen, de végül végzetesen optimista világgá válik. Annyira el vagyunk foglalva olyan termékek megvásárlásával, amik azt ígérik, hogy megváltoztatják életünket, szebbé, magabiztosabbá vagy sikeresebbé tesznek bennünket, hogy közben észre sem vesszük, hogy a folyamatban elveszítjük jogainkat, pénzünket és a beleszólás lehetőségét. A tömegmédiából jövő valamennyi üzenet boldogabb, szebb holnapot ígér.
Ez ugyanaz az ideológia, ami miatt a vállalati vezetők, minden esetben széles mosollyal az arcukon, eltúlozzák nyereségüket és letagadják a veszteségeket. Az embereket rabigába hajtotta a technológiai fejlődés, ami egyéni hatalmat, örök fiatalságot és ezermilliomod másodpercben mért sebességet ígér nekik. A legtöbb ember pedig tudományos informáltság hiányában, de jó képzelőerővel megáldva, ezt el is hiszi.
A termelői bázist tönkretették. Spekulátorok és csalók kifosztották az államkincstárat és milliárdokat loptak a kisrészvényesektől, akik nyugdíjas éveikre vagy gyerekeik számára takarékoskodtak. Alapvető jogainkat elvették. Az alapvető társadalmi szolgáltatásokat, mint a közoktatás és az egészségügy, profitorientált nagyvállalatoknak engedték át, akik mindenkit kihasználnak a nyereség fejében. Az elégedetlenkedőket, akik nem hajlandók alkalmazkodni a vidám vállalati csevejhez különcnek titulálják.
Az emberek életszemléletét és hozzáállását, mint Huxley befolyásolható szereplőit, okosan manipulálja a központi hatalom. A könyv főhőse Bernard Marx frusztráltan fordul barátnőjéhez Leninához:
„Nem vágysz arra, hogy szabad legyél, Lenina?” kérdezi.
„Nem értem mire gondolsz. Szabad vagyok. Szabadon élvezhetem az életet. Manapság mindenki boldog.”
Nevetett. „Igen, manapság mindenki boldog. Ezt mondjuk a gyerekeknek lefekvés előtt, de nem szeretnél másképp boldog lenni, Lenina? A saját magad módján, nem pedig úgy, mint mindenki más.”
„Nem értem mire gondolsz,” ismételte.
Az álomvilág kezd szertefoszlani. Egyre több ember jön rá, hogy kihasználták és kirabolták. Hamarosan vége Huxley Szép új világának és eljön „1984”. Az embereknek hamarosan néhány kellemetlen igazsággal kell szembenézniük. A jólfizető állások örökre eltűntek. Az emberiség történelmének legnagyobb adósságát arra fogják használni, hogy a társadalmi biztonság utolsó bástyáit is felszámolják. Az államforma kapitalista demokráciából neo-feudalizmussá alakult. Amikor ezek az igazságok nyilvánvalóvá válnak, a vállalati derűt düh váltja fel.
Fokozatosan lépünk át Huxley Világállamából Orwell Óceániájába.

Írta: Chris Hedges, truthdig.com

Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – “The Warning”

A Szentségimádáskor kiáradó bőséges szeretetem megerősít és megnyugtat benneteket

2011. június 12. szombat; 19:00
Szeretett leányom, nagyon erőteljesek azok a kegyelmek, amelyeket gyermekeim a Szentségimádáskor kapnak. Nemcsak azokat a kegyelmeket kapjátok meg, amelyek az élet szenvedéseinek leküzdésében vannak segítségetekre, hanem azokat is, amelyek által szeretetetek megerősödik Irántam,  a ti odaadó és hűséges Megváltótok iránt.
Bőséges az a szeretet, amelyet a Szentségimádáskor kiárasztok a lelkekre. A kegyelmek áradatát a lelkek nagyon sokféleképpen érzékelik.  Az első ajándék, az a béke ajándéka lelketek számára. Ezt, amikor véget ér a Velem egyesülve eltöltött idő, rögtön érezni fogjátok.
Nagyon, nagyon sok gyermekem utasítja vissza azt a temérdek ajándékot, amelyet a Szentségimádáskor adok, azalatt az egy óra alatt, amit Jelenlétem előtt az oltárnál töltötök el. Habár a katolikusok tudatában vannak annak, hogy az Eucharisztiának milyen nagy hatalma van, mégis ezt a legfontosabb időt, amit Velem, a szemlélődésben töltenek el, csak kevesen méltányolják. Egyszerűen elutasítják ezt az ajándékot. Azt az időt, amit Rám kellene szánniuk, unalmasnak találják.
Óh, ha tudnák,  hogy ez milyen erőssé tenné őket! Félelmeik és gondjaik mind eltűnnének, ha Nekem, csendes, meghitt társaságot  nyújtanának. Ha gyermekeim látnák azt a fényt, ami ezalatt a szent óra alatt átöleli lelküket, nagyon meglepődnének.
Gyermekeim, nagyon, nagyon közel álltok Hozzám ezalatt az óra alatt. Hangjaitok, kéréseitek, ígéreteitek Irántam való szeretetetekből, mind meghallgatásra kerülnek. Gyermekeim, ezalatt az idő alatt  sok csodálatos ajándékot kaptok. Tehát, kérlek benneteket gyermekeim, ne tagadjátok meg Tőlem azt az időt, amit az Én társaságomban kellene eltöltenetek.
A jutalmak minden aggodalomtól megszabadítanak benneteket
A jutalmak megszabadítanak benneteket aggodalmaitoktól, megkönnyíti szíveteket, elméteket és lelketeket, megnyugvást hoz nektek. Miközben az Eucharisztiát magatokhoz veszitek, megtöltöm a lelkeiteket.  De amikor a Szentségimádáskor jöttök Hozzám, akkor olyan mértékben akarlak benneteket beburkolni, hogy irgalmas szeretetem áradata elméteket, testeteket és lelketeket teljesen betöltse. Olyan erőt fogtok érezni, amely által csendes bizalom alakul ki bennetek, amit nehéz lesz figyelmen kívül hagynotok/mellőznötök.
Most gyertek Hozzám, gyermekeim. Szükségem van társaságotokra.  Szükségem van arra, hogy Isteni jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem. Szeretlek benneteket és minden kegyelmemmel el akarlak benneteket árasztani. Így az Én Szent Szívembe tölthetitek be lelketeket.
Szerető Megváltótok,
Jézus Krisztus
Tévelygő emberek vagyunk, még ha az Úr nevét viseljük is. Milyen nagy kegyelem, hogy az Úr mégis kész megbocsátani nekünk. Ezért valahányszor vétkezünk, siessünk Isten kegyelmének trónusához és kérjük bocsánatát.
Meg kell aláznunk magunkat. Hát nem szégyen ránk nézve már az is, hogy újra és újra vétkezünk, pedig Isten annyi szeretetet árasztott már ránk? – Ó Uram, porig hajolunk meg előtted, és megvalljuk, nagyon hálátlanok voltunk. A bűn gyalázatos dolog, de hétszeresen gyalázatos, ha olyanok követik el, akik kegyelmedet már annyiszor megtapasztalhatták, mint mi.
Azután könyörögnünk kell irgalomért, megtisztulásért, a bűn hatalmából való megszabadulásért. Ez a kívánság kell, hogy vezessen, amikor keressük az Úr orcáját. Isten vétkeink miatt hagyott magunkra minket, kérnünk kell, hogy térjen vissza hozzánk. – Ó Uram, tekints reánk Fiadban, Krisztus Jézusban, és fogadd el kegyelmesen szolgáidat!
Ugyanakkor el kell fordulnunk a bűntől, mert Isten nem fordulhat újra felénk, ha mi nem szakítunk a bűnnel.
Mindezek után beteljesedhet a háromszoros ígéret: Isten meghallgat, megbocsát, meggyógyít.
Atyánk, kérünk, add, hogy megértsük ezt most, hogy beteljesülhessen rajtunk ígéreted.

2012 árnyékában

Az idők végének cselekedetei                     
Szűzanya üzenete 
2011. 06. 12.

Gyermekem! Lányom! Hallasd szavaimat! Az elkövetkezendő év káoszba taszítja azon lelkeket, akik nem találták meg az Isteni Egység útját a szívükben. Az ellentétes információk özönének kilátástalansága, kiúttalansága félelemmel tölti be lelküket, vagy érdektelenségbe süllyednek. Sokan keresik a válaszokat ott, ahol nem találják. Lesznek, akik bedugják fülüket, eltakarják szemüket. Úgy gondolják, ha nem látják, nem hallják, amit a világ valamennyi lakója érzékel már, nem lesz valóságos számukra, nem fog megtörténni. A gyors és váratlan események sora bizonyságot ad néktek az idők végéről, a próféciák valóságáról.

Nehéz napok köszöntenek a Föld lakosaira. Aki nem tanulta meg szívét kinyitni és átadni a Mennyei Atyának a Szent Egységben, Jézus Krisztusban, ahhoz a sötétség és félelem árnyai költöznek. A világ értékrendje darabokra törve a semmi porába hull. Talapzata gonoszság. Tartóoszlopai megrendülnek, mert hamisak: önzés, kapzsiság, gátlástalanság, hatalomvágy.
Ezért kérlek benneteket, Gyermekek! Emeljétek ki lelketeket a lehúzó mocsárból a Fény vonzásába, mely mindent átragyog! Ne az elme magyarázatára hallgassatok!
Nyissátok meg a szíveteket őszinte, hálás alázattal! Ez az út az egyetlen, mely segíthet néktek. Adjátok át a vezetést az égi kegyelem érintésének, belátva, hogy nélküle semmik vagytok! Maradéktalan bizalommal boruljatok Atyátok lába elé Jézus Krisztus Kegyelmében! Kérjetek bocsánatot önzésetekért, a bűnért, a sötét gondolat hatalmáért, melynek engedtetek, és így az Atyával való Egységet megtörtétek! Ti, kiket szeretetének végtelen tüzében alkotott, elárultátok Őt. Ma is közönyösen méregetitek Kegyelmét, melyben hazaszólít benneteket. Tékozló Emberiség! Hát nem értitek? Most jött el az idő, hogy hazatérhettek!
Ti, kik megértettétek a Kegyelem nagyságát felettetek, de nem találjátok az utat Fiam lelkéhez, hogy átölelhessen benneteket, Hozzám lépjetek! Kérjétek alázatos szívvel segítségemet, mert Nekem adatott, hogy a kígyó fejét, a sötét gondolat teremtő erejét bennetek és a világotokban eltapossam! Én vagyok a szívek nyitogatója, szerető Anyátok, ki átölel, befogad, felemeli lelketek a szelíd alázatosság útján. Én vagyok a Napbaöltözött asszony!
Bárhol és bármikor kérhetitek az égi érintés Kegyelmét, és annak elfogadását, csak tegyétek ezt alázatos szívvel, őszinte odaadással!
Ne várjátok meg, hogy a körülmények kényszere szorongassa lelketek! Akik a szívükben az Atyai Egységet választották, felülemelkedetten, békés lélekkel szemlélhetnek minden eseményt, mert ismerik már az Igazságot. Isten Királysága a szívetekben lakozik!

Jöjjetek, jöjjetek, Gyermekek! Ölelő karom átöleli lelketek. Ne maradjatok a sötétség dermedtségében! Tudjátok, ebben jártok, ha üzenetem hidegséget, ingerültséget vált ki bennetek, fogságban van akkor a ti szívetek! Engedjétek, hogy a Fény Új Világának gyönyörűségébe emelkedjetek!

Bízzatok ebben, és mindenkor félelem nélkül legyetek!  A félelem alacsony világok valóságába taszít benneteket. Fogjátok meg azok kezét, akik rettegve szorongatják kicsinyes értékeiket.  Mutassátok meg az utat, kik már értitek az Örömhír valóságos üzenetét! Örökkévaló lelketek Kegyelemre talál, és megismerhetitek a magasabb rendű szeretet hatalmát.
Így tegyetek, és ne késlekedjetek, segítséget kérni, Fiamhoz és Hozzám lépni, hogy az elkerülhetetlen változást áldásként éljétek meg!
Ölelő szeretetem jár veletek, ti, kik keresitek a Fényt, jöjjetek!

Szűzanya

-Anael-