2009. szeptember 3., csütörtök

Ki volt Prof. Dr. EDMOND BORDEAUX SZÉKELY (Székely Ödön)?

Ezt a nevet hazánkban sajnos még nem sokan ismerik, bár több éve már magyarul is kapható a világhírű Esszénus Béke Evangélium I-IV. Könyve, amit az elmúlt hét évtized során közel harminc nyelvre fordítottak le. Az arámi nyelven, Jé¬zus anyanyelvén íródott eredeti ösiratokból az Első Könyvet Prof. Székely 1928-ban először franciára fordította, miután a szöveget annak ószlávra fordított megfelelőjével is összehasonlította. Az 1800-2000 éves apokrif írások Jézus eredeti tanítá¬sait tartalmazzák a természetes és egészséges életről, a mértékletes táplálkozásról, a lélek békéjéről és a legfontosabb emberi tulajdonságról, a szeretetről. A könyvnek rögtön olyan sikere volt Párizsban, hogy erre alapozva Székely professzor, Romáin Hollanddal, a Nobel-díjas íróval együtt megalapította a napjainkban is működő Nemzetközi Biogenikus Társaságot.
Prof. Dr. Székely - a "Professzor", ahogy később mindenki nevezte - Kolozsvárról indult el a nagyvilágba. Székely Sándor, Kolozsvár unitárius püspökének, a kiváló költőnek az unokája. Egyik rokona Körösi Csorna Sándornak, a híres erdélyi utazó¬nak és nyelvésznek. A világszerte elismert orvos, filozófus, tanár, őstörténész, régész, nyelvész, pszichológus, etnográfus és mai kifejezéssel élve, természet-gyógyász, felfedező és világutazó - vagyis modern polihisztor - protestáns székely apától és katolikus francia anyától származott.
A gazdag családból származó fiatalember a piaristáknál szerzett magas szintű klasszikus görög és latin tudás birto¬kában került ferences rendi szerzetesként Olaszországba, vállalva a rend szegénységi, szüzességi és engedelmesség! fogadal¬mát. És nagy kitartással tanult tovább, többek között nyelveket. A hazulról hozottak mellé megtanult még négy ősi nyelvet, valamint a későbbiekben tíz modern nyelvet is. Prof. Székely a párizsi egyetemen szerezte doktorátusát, valamint további tu¬dományos fokozatait Bécsben és Lipcsében. A Filozófia és Kísérleti Pszichológia professzora is volt a Kolozsvári egyetemen. Elismert nyelvtudósa az arámi, szankszrit, görög és latin nyelveknek. Bejutott a Vatikán levéltárába, ahol az egyik szigorúan őrzött katakombában rábukkant a számára oly sorsdöntő esszénus csirátokra, amelyek egész további életpályáját meghatá¬rozták. Az ősi kultúrák iránti olthatatlan vágya indította a nem mindennapi feladatra, hogy Jézus anyanyelvén, az arámi nyel¬ven íródott ősi esszénus szövegeket a modern nyelveken tegye a huszadik század embere számára is hozzáférhetővé. A máig több mint harminc nyelven kiadott Székely publikációk terjedelmes listájáról eddig sem hiányzott a magyar, csak akkor, (1930-1937) és olyan körülmények között jelent meg néhány könyv magyarul is Prof. Székely tollából, (pl. a Kozmikus élet és gyógymód, Természetes élet és gyógymód, Kozmikus Evangélium, A Cosmotherápia Receptkönyve, stb.), hogy azokat rövidesen elborította a világháború pusztítása és lassan a feledés homálya is.
1945-ben ugyan vége lett a háborúnak, de a békében sem volt sok köszönet, különösen a "leghaladóbb" társadalmi rendszerhez csapódott Közép-Kelet-Európában, ahol a progresszivitás egyik fő ismérve attól kezdve az volt, hogy a "mo¬dern, szocialista ember" csak a pártban és a matériában bízik, minden egyéb idealista zagyvaság csak a reakció malmára hajt¬ja a vizet, tehát üldözendő. Hogyan kerülhetett volna egyáltalán szóba az esszénus evangéliumok hazai kiadása?
Pedig napjaink emberének ugyancsak nagy szüksége lenne az Örök Tanításra, aminek leginkább releváns részét sűrítette össze Székely professzor az Esszénus Evangélimokban, amelyek legfőbb értékeit így összegezte:
"1. Az esszénus tanítások az ókori kultúrák teljes tudáskincsének szintézisét leientik.
2. Azt az utat mutatlak meg nekünk, amelyen elszakadhatunk a jelenkori civilizáció egyoldalúan utilitárius
technológiáidtól, és egy olyan érvényes és gyakorlati tanítást képviselnek, aminek révén hasznosíthatók
a minket mindenütt körülvevő energia-, harmónia- és tudásforrások.
3. Őrök érvényű mércét képviselnek egy olyan korban, amikor az Igazság elveszni látszik
az eszmék zűrzavarában.
4. Az előbbiekből következő neurózissal és bizonytalansággal szemben teljes egyensúlyhoz
és harmóniához juthatunk az esszénus tanítások révén."
Székely professzor egész hosszú élete az olyan kortalan igazságok szüntelen keresését jelenti, mint amelyek az esszénus taní¬tásokban, a Zend Avesztában, a buddhista írásokban, a Karma jógában, az Ősi Mexikó prekolumbiánus kódexeiben talál¬hatók. De nemcsak a poros levéltárakban, múzeumokban kutatott, hanem a helyszínen, a Magas Kárpátokon, Indián, a Pamír Fennsíkján, Közép Afrikán és a Déli Tengeren keresztül Kaliforniáig, Mexikóig, Közép Amerikáig, és Kanada Északi Terri¬tóriumáig. Az így megszerzett óriási tudásanyag alkotja írásainak egyik jelentős részét, amelyek közül hadd említsünk az esszénus könyvek mellett csak néhány címet: A kortalan kutatása, Zarathusztra Zend Avesztája, Kreatív munka - Karma jóga, A Himalája Zarándoka (Körösi Csorna Sándor), Az élő Buddha, amit tankönyvként alkalmaznak az USA-ban a buddhista is¬kolákban, Ősi Amerika - az elveszett paradicsom. Életműve ugyanakkor magábafoglal mindent, az ősi tudás tanításától, gya¬korlati oktatásától kezdve a gyakran élet-veszélyes missziók vállalásáig. Utóbbira lehet példa a francia - polinéziai leprások ügye, akik halálra ítélten tengődtek egy kis szigeten, a világtól elszigetelve. Néhány elszánt keresztény misszionáriuson és apácán kívül senki nem törődött velük. Az amerikai sajtó és közönség ekkor, 1934-ben kezdett felfigyelni a tántoríthatatlan humanistára, aki egymaga szállt szembe Francia Polinézia lélektelen és korrupt élő halottaitól és a kevés misszionáriustól tá¬mogatva, megvalósította a lehetetlent, a leprának az esszénus, azaz a Jézusi tanítások általi gyógyítását. A nemzetközik sajtó és tudományos világ nyomására végül a francia kormány eltávolította a francia polinéziai diktátorokat. A vallási missziók tag¬jainak helyszíni beszámolói alapján az ott legaktívabban tevékenykedő amerikai protestáns egyház a "XX. század leg-krisztusabb cselekedetéért" Székely professzort örökös érsekévé választotta.
Az öt kontinens bejárása után, az ősi kultúrák tudáskincsének, az esszénus tanításoknak a XX. századi gyakorlati hasznosítása céljából, a harmincas évek második felében óriási kísérletbe kezdett Mexikóban, a Rancho la Puertán fokozatosan bővülő "organikus" farmon, (bár ez a kifejezés akkor még nem volt ismeretes! A kísérlet 33 évig tartott és közel 124.000 résztvevőt, pácienst érintett, ahol az egészséges, természetes életmód és táplálkozás ősi módszereinek a modern biokémiai isme-retekkel történő kombinációjának alkalmazása minden elképzelést felülmúló eredményeket produkált. Az eredmények hírére valóság¬gal özönlöttek az önkéntes "kísérleti alanyok", köztük számos, hivatalosan gyógyíthatatlannak minősített beteg, aki egész¬ségesen távozott. A nagy kísérlet során szerzett felmérhetetlen értékű tapasztalatot és orvostudományi információtömeget tar¬talmazza A kortalan kutatása c. trilógia II. kötete A nagy kísérlet, és a III. Az ifjúság kémiája, valamint Székely professzor most már nálunk is megjelent másik két alapkönyve: A böjtölés esszénus tudománya és a mértékletesség művészete, továbbá a Tudományos Vegetarianizmus. Ezek a könyvek az ősi tudás tökéletes, modernkori használati útmutatói. Ősi civilizációk hír¬nökei c. könyvében a magyar kutyáknak, mindenekelőtt a kuvasznak állít maradandó, tudományosan kimunkált emléket, amelyek mindegyike Mezopotámiából ered, nemcsak a nevük: KU-ASSZA, PULI, KU-MUND-ÚR, valamint a kutyatartás¬sal kapcsolatos sumer-, magyar szavak is. Ennek kapcsán természetesen rámutat a nyelvi rokonságra.
Székely professzor hihetetlenül nagy munkabírásának és sokoldalúságának egyik bizonyítéka a nyolcvannál több könyv, (zömében angolul, miután betegeinek nagy része Amerikából érkezett) a több ezer előadás, amit az általa művelt tucat¬nyi modern nyelv valamelyikén tartott az előadás színhelyétől függően, a százezernyi pácienssel folytatott személyes konzul¬táció, nem beszélve a kísérleti, gyógyító központ irányításáról, működtetéséről, amelynek területe a beindulás után néhány évvel már meghaladta az 500 hektárt!
A matuzsálemi kort megért Székely professzor, miután befejezettnek ítélte földi pályafutását, és tudta, hogy az álta¬la elkezdett ügy szeretett feleségénél jó kezekben lesz, 1979-ben, egy őszi éjjel, csöndesen jobb létre szenderült. Irigylésre méltó életét az ősi tanításokkal összhangban, tejtermékekkel és tojással kiegészített vegetáriánus elvek szerint folytatta, és úgy érte meg élete végét, hogy nem ismerte a betegséget. Az általa, Romáin Rollanddal alapított Nemzetközi Biogenikus Tár¬saság azonban ma is működik, özvegye, Norma Nilsson Székely irányításával, aki évente szemináriumokat szervez a világ több tucat országából száz számra érkező hallgatók részére, valamint gondozza az óriási Székely hagyatékot. Egyik régi ta¬nítványa és barátja így méltatja Az ifjúság kémiája előszavában: "Negyven évvel ezelőtt volt az, amikor először találkoztam barátommal, Edmond Bordeaux Székellyel. Azt tudtam, hogy én hány éves vagyok, és mindig azt hittem, azt is tudom, hogy ő milyen idős. De megismerve a trilógiából összes kalandjait, teljesítményeit és kreatív eredményeit, elkezdtem morfondí¬rozni, vajon hány száz éve született..."
A Living Earth - ÉLŐ FÖLD Kiadó, a Székely könyvek kizárólagos magyar nyelvű kiadója vállalkozott rá, hogy foko¬zatosan megjelenteti a hatalmas életmű legjelentősebb műveit. Jelenleg az alábbi könyvek kaphatók:
ESSZÉNUS BÉKE EVANGÉLIUM I-IV. Könyv - Az arámi nyelven, Jézus anyanyelvén íródott és a Vatikáni Titkos Levéltárban (a Vatikán alatti katakombákban) megtalált, majd franciára illetve angolra fordított Első könyv feltárja Jézusnak a Nap, a levegő, a víz és az élő táplálékok természetes gyógyerejével kapcsolatos tanításait. Ugyanakkor fényt derít az első és második századi Esszénus közösségek, valamint a korai kereszténység életére és értékrendjére. A könyv, amelyet Dóré világhírű rézkarcai illusztrálnak, olyan sikert aratott, hogy egyrészt a Nobel-díjas Romáin Rolland, a szerzővel együtt alapította meg 1928-ban a Nemzetközi Biogenikus Társaságot, másrészt több mint 30 nyelvre lefordították. A Második és Harmadik könyv is csodálatosan szép világot tár elénk. Néhány a könyvek legfontosabb feje¬zeteiből: Enok látomása, Egyesülések, Töredékek a Jelenések Esszénus könyvéből, A Föld Anya és a Mennyei Atya angyalai, Hétszeres Béke (a testtel, szellemmel, a közösséggel, emberiséggel, korok bölcsességeivel, a földi és a mennyei birodalommal.), A Szent Törvény. A leg-ezoterikusabb mű a Negyedik könyv, A Kiválasztott Tanításai. Jézus és a Közösség öregjeinek különlegesen szép szavai a remény és inspiráció üzenetét hozzák félrevezetett korunk eltévedt emberének.
BÖJTÖLÉS ESSZÉNUS TUDOMÁNYA - Életmentő könyv lehet manapság, hiszen honfitársaink nagy része egészségtelenül táplál¬kozik, "túleszi magát" olyan ételekből, amelyek kárt tesznek szervezetében. A böjt fiziológiai magyarázata és ezzel kapcsolatos szakszerű útmutatások mellett ismerteti a könyv egy ötszáz évvel ezelőtt élt velencei nemes, Luigi Cornaro történetét és bölcs írásait a mértékletes élet áldásairól. Cornaro negyven éves korára az állandó "dolce vita" következtében a sír szélére került. Egy - az ősi Esszénus tanításokat ismerő - orvos-szerzetes tanácsára, szigorú diétába kezdett, amelynek eredményeként egy év alatt egészsége teljesen helyreállt, majd még hatvan aktív és gazdag életet élt, mindenki legnagyobb ámulatára. Rövid idézet a könyvből: "Szó szerint igaz Cornaronak az a mondata is, hogy az embereket meg kell tanítani, mert a jól szabályozott élet és a szigorú mértékletesség az az út, ami a testi egészséghez és az elme nyitottságához vezet. És amikor a test és a szellem egészséges, csak akkor valósulhat meg Isten igazi célja életünkben."

TUDOMÁNYOS VEGETARIÁNIZMUS - A vegetarianizmus legalapvetőbb kérdéseinek tömör, de mélyreható elemzése, tudományos meg¬közelítéssel. Különös érdeklődésre tarthat számot a "Pszichoszomatikus Étrend" c. fejezet, amelyben a vegetatív és a központi idegrendszer, -gyakran egymással szembenálló, - szerepét vizsgálja Prof. Székely. Ebben bemutatja, hogy míg a vegetatív idegrendszer összhangban van a ter¬mészet törvényeivel, addig a központi idegrendszer, - a mi szabad akaratunk -, általában az ellen dolgozik.(pl. csak ezzel magyarázható, a do¬hányzás, és a szervezetünk számára kimondottan veszélyes étel és ital fogyasztása). A könyv ismeretei birtokában a vegetarianizmussal kapcso¬latos minden lényeges kérdés megválaszolható.

ESSZÉNUS JÉZUS - Prof. Székely felejthetetlenül szép és emelkedett gondolatokat közöl Jézus leghíresebb és legismertebb imáival kapcso¬latban. Jézus szavait senkiéhez sem hasonlítható módon idézték az emberiség kétezer éve során, mert az Ő szavait kimondva valódi életerő tölti meg a lelket. A könyv tartalmazza a Hegyi Beszéd, a Miatyónk esszénus értelmezését és egy rendkívüli értékes esszét a Karácsonyi Ünnep jelen¬téséről. Székely prof. írásai arra törekszenek, hogy az elmúlt évezredek hagyomány történetének lebontásával Jézus eredeti tanításait állítsák a középpontba, az örök Törvényről szóló üzenetet, nem pedig a vallásos szervezetek és intézmények elképzelt személyét, akit, mint a szerző fogal¬mazza: "mi kreáltunk az elmúlt kétezer év során". - "Ha közöttünk lenne most és a mai nyelven tanítana bennünket, akkor Jézus ezeket mon¬daná: - "Szeretet hoztam nektek, és ti gyűlölitek egymást. Azt mondtam, hogy az aki kardot ránt, kard állal fog elveszni és ti háborút visel¬tek és lemészárol/átok egymást. Azt tanítottam nektek, hogy éljetek egyszerűen, de ti hatalmas városokat építetek, elhagyván a természetet, eltávolodván a friss levegőtől, a Naptól, a víztől és a természet összes erőitől." (Idézet A Karácsony Jelentése c. fejezetből).

ZARATHUSZTRA - ZEND AVESZTA. A hajdani, 4-5000 évvel ezelőtti Mezopotámiából származó Zarathusztra (görögül: Zoroaszter) hatalmas szent irata "Zend Aveszta" címmel vált világszerte híressé. A mű az emberiség legrégebbi Szent Könyve, korábbi, mint a Védák, vagy a Biblia, s hatása az összes világvallásokban egyöntetűen kimutatható. (Ennek tudatában legalább is elgondolkodtató, hogy hazánkban jó 80 éve, - amikor az Aveszta egy kis töredékét tartalmazó kis könyvecske Zajti Ferenc kiadásában megjelent, - lényegében semmi sem történt e kultúr- és vallástörténeti szempontból egyaránt felmérhetetlen jelentőségű alkotás itthoni megismertetése érdekében, míg az alap¬jaikban ebből merítő későbbi vallások és civilizációk alkotásai bőséges választékban hozzáférhetők. (Hacsak nem azért, amit László Gyula is megállapított, hogy a magyarok ősei minden bizonnyal ismerték Zarathusztra tanításait, a Fény vallását). A most megjelent kötetben, amely Prof. Székelynek az eredeti Zend (óiráni) nyelvből való angol fordítása és válogatása alapján készült, az olvasó megérezheti a szöveg ősi erejét és a belőle sugárzó tudást. Megjegyezve, hogy a kötet végén még az ókori képírásos változat is megtalálható, amelynek olva¬sásához a megfelelő kulcs is rendelkezésre áll. Zarathusztra évezredeken keresztül sem halványuló bölcsességét bizonyítja az az egyszerű törvény, az emberiség legelső erkölcsi törvénye, miszerint az elégedett és boldog élet alapfeltételei: a "jó Gondolatok, jó Szavak és jó Tettek", ami az Univerzum és a Természet törvényeivel való összhangot fogalmazza meg a maga egyszerű tömörségében.
ÖKOLÓGIAI EGÉSZSÉGKERT - amelynek a szerző a "Túlélés könyve "alcímet adta és nem véletlenül. Kitűnő orvos és diag-noszta révén már az 1960-as évek gazdag Amerikájában meglátta azokat a tüneteket, amelyek előrevetítették a fogyasztói társadalom majdani hatalmas környezetszennyezési, közegészségügyi és szociális problémáinak árnyékát. A vegyszeres nagyüzemi mezőgazda¬sági termelés látványos termelési eredményeivel szemben rámutat arra a szomorú tényre, hogy a többlet tonnákért igen nagy árat kell majd fizetnünk. Ilyen módon tönkre tesszük, "kilúgozzuk" a termőtalajt - a földi élet legfontosabb bázisát, - másrészt az így előállí¬tott termék, a gyümölcs, a zöldség már csak egy kis töredékét tartalmazza azon ásványi sóknak és vitaminoknak, amelyekre az emberi szervezetnek szüksége van. (Megjegyezve, hogy itt "nyers" táplálékról van szó és nem a devitalizált és káros vegyszerekkel "gazdagí¬tott" teljesen feldolgozott "élelmiszerekről", amelyeket Dr. Székely gyakorlatilag már emberi fogyasztásra alkalmatlannak minősít. Az ökológiai (vagy bio-) kertészet, - miközben hasznosítja a huszadik századi tudományos kutatás legfőbb eredményeit is, - az embe¬riség legrégibb kertészeti hagyományain alapul, (olyanokén, mint Zarathusztra, a kertészet ősatyja és az esszénusok). Azon a rég elfelejtett ősi tudáson alapszik, miszerint az ember is az Univerzum, a természet szerves része, következésképpen azzal összhangban kell élnie és tevékenykednie. Miután a szerző által kifejlesztett, kipróbált és gyakorolt, valamint ezúton is közkinccsé tett módszer összhangban van a természettel, így eredendően környezetbarát, tehát az eljárás elterjedésének arányában fogja elősegíteni, hogy fokozatosan jóvátehessük azt a számtalan bűnt, amit a természettel, környezetünkkel szemben elkövettünk, illetve ma is elkövetünk.

NYERS ÉTELEK KINCSESTÁRA - Amikor végigolvassuk ezt a könyvet, hitetlenkedve állapíthatjuk meg, hogy Dr. Székely ezt a múlt század harmincas éveiben írta, mivel annyira igaznak és mainak találjuk tudományos megállapításait. Ugyanannyira meggyőzőek és vitathatat-lanok - az akkor már praktizáló orvosnak - a helyes étrenddel kapcsolatos kijelentései is. Nem véletlenül tudott ilyen magabiztos lenni, hiszen e könyv írásakor már egy jó évtizede birtokában volt, annak a saját maga által is követett és kipróbált ősi tudásnak, amelyet több ezer éve taní¬tott Zarathusztra, majd Jézus is, nevezetesen, hogy életünket a természettel összhangban, egyszerűen és mértékletesen kell élni, s akkor nem kell félni semmilyen betegségtől.

AZ ESSZÉNUS BÉKE EVANGÉLIUM FELFEDEZÉSE - amelynek alcíme: "Az Esszénusok és a Vatikán." A könyv végre választ adhat az Esszénus Béke Evangéliummal kapcsolatos kérdésekre. A szerző ilyen módon üzen az olvasónak:
Kövesd az Esszénus Evangélium tör¬ténetét a Forrástól (az Esszénusoktól) a Folyóhoz (Szent Jeromoshoz), a Folyamhoz (Szent Benedekhez), el¬jutván az Óceánhoz (Szent Ferenc¬hez). Olvasd a szerző életrajzi össze¬gezését, amint elmeséli csodálatos kalandjait a Vatikán Titkos Levéltá¬rában a felejthetetlen Mercati mester irányítása mellett. Amikor befejez¬zük a könyvet, azaz érzésünk támad, minthaelvestünk volna 2000 évre, -mint Dante a sötét erdőben, - s szí¬vünk a hazatérés örömével telik meg.

FA TESTVÉR - Meghatóan szép, szívet melengető történet, a nehéz, de mégis olyan csodálatos életről, a természet, és a fák szeretetéről, Zarathusztrai tanítások szellemében. Játékosan megtanítja a fiatalokat a teremtés örökösen visszatérő hatalmas élményére: "És az ELet mindig újra kezdődik!"

AZ ASA MŰVÉSZETE - Utazás a Kozmikus Óceánhoz. Sorskönyv. Egy elveszettnek hitt világ mély bölcsessége és képanyaga, ezo¬terikus kulcs a legősibb képek világához: ASA, a spirituális fejlődés, filozófia, tudomány, művészet, zene, dráma, egy mindent felölelő szin¬tézise, a sakk őse, és a pszichoanalízis legősibb elemének alapja. "ASA" az a talaj, amibe az Esszénus Életfát ültették.

SZEXUÁLIS HARMÓNIA - A szexuális életben, az áldott állapotban és gyermeknevelésben elérhető harmónia világos és a józan ésszel történő megközelítés, az olyan gyermekek nevelésének tudománya és művészete, akiknek teste, lelke, szelleme egészséges és boldog. Ter¬mészetünk szexuális oldala csak akkor járulhat hozzá egyéni fejlődésünkhöz, amikor harmóniában és egyensúlyban van életünk többi aspektusával is.

TERMÉSZETES ÉLET ÉS GYÓGYMÓD - amely mű magába foglalja a Kozmikus Élet és Gyógymód c. könyvet is, az összes gyakor¬lati útmutatókkal együtt. E könyvben a Szerző bebizonyítja, hogy a legjobb szanatórium maga a természet, amelynek gyógyszerei minde¬nütt megtalálhatók, (Nap, levegő, víz, táplálék, gyümölcsök, növények, növényi gyógyszerek, lélekápolás). Néhány fejezetcím a könyvből: A betegségek okai; Általános szabályok a betegségek elkerülésére és az élet meghosszabbítására; Az emberi élet minden területére kiterje¬dő általános gyakorlati útmutató az ősi tudás alapján; A kozmoterápiai alkalmazási módok; Modern tudományos étrendi enciklopédia; Az ételek elkészítésének módjai; Mit ne együnk, és miért ne együk a tiltott ételeket.


http://titoktar-ok.blogspot.hu/2009/09/ki-volt-prof-dr-edmond-bordeaux-szekely.html

2009. szeptember 1., kedd

Vihar Medjugorje körül

XVI. Benedek pápa laicizálta a 67 éves Tomislav Vlasic ferences szerzetest, aki a Boszniában található Medjugorje-i látnokok lelki vezetője volt a Mária-jelenések kezdetekor. Medjugorje lakói a hírt úgy fogadták, mint a látnokok és jelenések elleni újabb támadást. Közben az egyház a mai napig egyetlen itteni eseményt sem tekint természetfelettinek.

Július 29-én a Dnevni Avaz boszniai napilap közzétette a hírt, hogy a pápa laicizálta Tomislav Vlasic ferences szerzetest, a Medjugorje-i Mária-jelenések látnokainak volt lelki vezetőjét. Az atyát sújtó büntetések sorozata 2008. január 25-re nyúlik vissza, amikor a Hittani Kongregáció elítélte őt „kétes tanok hirdetése", „lelkiismeret manipulálása", „feltételezett miszticizmus", „legitim egyházi utasításokkal szembeni engedetlenség" és „contra sextum", vagyis a hatodik parancs megsértése miatt. Egyúttal kikötötték, hogy a páter egy kijelölt házban Észak-Lombardiában tartózkodhat, megszakítva a kapcsolatot az általa alapított közösséggel. 

A Béke Királynője, egészen a tiéd - Márián keresztül Jézushoz csoportosulást Vlasic 1987-ben a német Agnes Haulel-lel Olaszországban hozta létre, 1992 óta itt is élt Abruzzo városában, ahol a közösséget vezette. Ezen kívül megtiltottak neki mindenfajta lelkipásztori tevékenységet, de kötelezettségei megmaradtak: cölibátus, zsolozsma, stb. Előírták, hogy egy teológiai-spirituális kurzuson vegyen részt, mellyel együtt tegyen le nyilvános hitvallást is.

Ezt követően 2008. augusztus 31-én Mostar püspöke közölte a Szentszékkel, hogy Vlasic nem tartja magát a dekrétumban foglaltakhoz: nem vonult vissza, és a lelkipásztorkodást is folytatta, ezért a Vatikán újabb büntetéssel sújtotta az atyát. Ennek megszegése az egyházból való kiközösítést vonhatta volna maga után, ezért idén Vlasic atya a laicizálását és szerzetesi fogadalmai alóli felmentését kérte a pápától. XVI. Benedek meghallgatta kérését, és júliusban laikus állapotba helyezte, felmentette fogadalmai és papságával járó kötelezettségei alól. Ezek után Tomislav Vlasicnak tilos bármilyen apostoli tevékenységet folytatni, vallási kérdésekben nyilatkoznia, főleg Medjugorjét illetően, illetve nem lakhat ferences rendházban.

Ha jobban meg szeretnénk érteni a Vlasic körüli konfliktust, a mai Bosznia török megszállásának idejéig kell visszatekintenünk. Ekkoriban az elfoglalt területekről a papságot szinte teljesen elüldözték, a törökök egyedül a ferenceseket tűrték meg. A probléma akkor kezdődött, amikor a ferenceseket mellőzve újra elkezdték kialakítani az egyház struktúráját. Ugyanez a folyamat játszódott le kicsiben a délszláv háború idején: amikor az egyházmegyés papok elmenekültek, ismét a ferencesek látták el az egyházi szolgálatot, fenntartották a vallási életet, így a háború végeztével a visszaszivárgó klérusnak már kevés hely jutott. Ez alapozta meg a ferencesek és a püspökök máig terhelt kapcsolatát.

A helyi püspök és a boszniai ferencesek között ma is feszültség áll fenn, mert a plébániák egyházmegyés papok kezére való visszaadása sok szerzetesben nemtetszést váltott ki; olyannyira, hogy végül a Szentszéknek kellett engedelmességre intenie őket. A vita odáig fajult, hogy vatikáni sajtóiroda már 1984 novemberében nyilvánosságra hozta a jugoszláviai püspökök közleményét, mely szerint tilos Medjugorje-ba egyházi zarándoklatot szervezni. 2006-ban Benedek pápával folytatott beszélgetése során Peric mostari püspök hangsúlyozta, hogy továbbra is tilos hivatalos zarándoklatok szervezése. A hívők azonban nem felejtették el a Mária-jelenések helyét, és egyre többen látogatták a kegyhelyet, mely a világ egyik legnagyobb zarándokhelyévé nőtte ki magát, évente másfél millió látogatóval, köztük rengeteg magyarral.

Eddig tartott az ügy egyházpolitikai vetülete, de van egy másik oldal is, mely közelebbről érinthet mindenkit, aki kapcsolatba kerül a Béke Királynőjének - ahogy a helyiek mondják: Gospa - városával. Róma eddig ismerte el Medjugorjét hitelesnek, és szokás szerint a végső szó akkor várható, amikor a jelenések befejeződtek. Az egyház történetében ugyanakkor arra még nem volt példa, hogy a Mária-jelenések - a látnokok állítása szerint - 28 éve folytatódjanak. Több mint 40 ezer jelenést tartanak számon, melynek 1981 óta hat fiatal a részese, akiknek - leírásaik alapján - akkor megjelent Mária, karján a gyermek Jézussal. Azóta ők is felnőttek, megházasodtak, egyikük Amerikában, másikuk Medjugorjéban él, és már csak hárman vannak, akiket elmondásuk alapján naponta meglátogat a Szűzanya.

„Medjugorje kategórián felüli" - mondta lapunknak Fejes Antal, a pesti ferences rendház házfőnöke, aki maga is többször járt a helyszínen. Ez a kivételesség lehet az oka, hogy a bosznia-hercegovinai püspöki konferencia a Szentszékkel egyetértésben nyolc éve rendkívüli döntést hozott egy, a jelenések vizsgálatát végző bizottság felállításáról, konkrétumok azonban még mindig nincsenek. Vizsgálják Máriának a látnokokon keresztül küldött üzeneteit, a helyi papok és ferencesek tevékenységét, de a végső szót a várakozások szerint nem fogják kimondani, amíg a feltételezett jelenések tartanak.

Fejes Antal szerint ugyanakkor hiba lenne egyenlőségjelet vonni a Vlasic atya életében felmerült személyes problémák és Medjugorje hitelessége között. „Bántana, ha Vlasic személyes hibái rányomnák bélyegüket Medjugorje megítélésére. Mindig pozitív élményeim származtak onnan: komoly szándékok, megtérések, kegyelmek. Ott imádkoznak az emberek" - mondja.

Török Csaba teológiai tanár szerint ugyanakkor a katolikus hitből nem szükségszerűen következnek a misztikus jelenségek. Az egyház is a legszigorúbb vizsgálat alá veti a jelenéseket, minek következtében a világszerte bejelentett eseteknek csak kisebb részét hitelesítette a Szentszék - ilyen állandó jelenéssorozatra azonban még sehol sem volt példa. Szerinte a másik probléma a látnokok személye körül merülhet fel. Hiszen Lourdes-ban Bernadett kolostorba vonult, Fatimában a három látnokgyermekből kettő korán meghalt, a harmadik - Lucia - pedig szintén szerzetes lett. A hat Medjugorje-i látnok életében viszont nem bontakozik ki életszentség. (Ide azért kénytelen vagyok megjegyzést fűni. Az életszentségnek nem feltétele és nem jele a szerzetesi életállapot. Azt a Szentlélek gyümölcsei mutatják: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, tisztaság, engedelmesség a személy életében, illletve a krisztusi élet megújulása a közösségben. - a szerk.) Bár állítólag egyik jelenésekor Mária cölibátusra hívta őket, csak egyikük vonult szemináriumba, amit abba is hagyott. Fejes Antal szerint ugyanakkor Medjugorje üzenetét bárhol, bármilyen életállapotban meg lehet élni, ez nem vonhatja kétségbe a hely hitelét.

Amit senki sem vitat: a gyümölcsök, melyek bőségesen teremnek az imádságban, bűnbánatban, megtérésekben. Az üzenetek, melyeket a látnokok közvetítenek a világ felé, egyszerűek, ám alkalmasak a hit felébresztésére: imádság, eucharisztia, Biblia, böjt, a bűnbocsánat szentsége. Ezek önmagukban az egyház által vallott értékek, a Vatikán mégis óvatosan kezeli az ügyet.

Mostar püspökének 2006-os vatikáni látogatásakor - a kreuz.net katolikus hírportál szerint - a pápa kijelentette, hogy a hittani kongregáció tagjai elgondolkodtak azon: miként lehetséges, hogy hívő emberek az évtizedekig tartó, naponta megismétlődő látomásokban ennyire hisznek. A kongregáció azon az állásponton van - mondta a pápa Peric püspöknek -, hogy a papok Medjugorjében osszák ki a szentségeket a hívőknek, de a látomások valódiságának kérdését hagyják figyelmen kívül.

Mindenkinek szíve-joga, hogy hitelt ad-e a jelenéseknek, hiszen „egyházunk álláspontja világos és következetes: a katolikus hívő nem köteles hinni semmilyen más kinyilatkoztatásban, magán-kinyilatkoztatásban - csak abban, amit a Szentírás és az Egyházi Tanítóhivatal mond. Elfogadnunk csak akkor szabad, ha erősíti a Jézus iránti vonzódásunkat" - írta korábban az Új Ember magazinban Harmath Károly ferences.

„Valóban voltak/vannak jelenések, vagy az emberek hite szenteli meg a helyet?" - veti fel és egyúttal hagyja nyitva a kérdést Török Csaba. „Meglepne, ha Medjugorje nem lenne természetfeletti" - mondja viszont Fejes Antal, hozzátéve: „A kegyhelynek van egy légköre, amit nem lehet mesterségesen létrehozni." Az egyik fő kérdés tehát az, hogy egy zarándokhely csupán az emberek által megszentelődhet-e. Valóban: ha gyümölcsei által akarjuk mérni Medjugorje értékét, virágzó édenkertet találunk - és mindenki eldöntheti, hogy akar-e szedni a gyümölcsből.
(Czémán Zsófia, hetivalasz.hu)
Egy, a félreértéseket tisztázó írás Medjugorjéról

A Zenit című nemzetközi, katolikus, Rómához hű weblap közleménye a medjugorjei eseményekről:

Róma, 2009. július 29.: A tény, hogy XVI. Benedek elfogadta P. Tomislav Vlasic laicizálását, nem jelenti azt, hogy bármiféle ítélet született volna a Medjugorjei Mária-jelenésekkel kapcsolatban, magyarázta a Ferences rend általános prokurátora.
A Zenitnek adott kijelentésében P. Francesco Bravi megerősítette, hogy a laicizálás P. Vlasic kérésére történt, aki eddig a Ferences rend tagja volt, s nem csupán a papi cölibátus, hanem szerzetesi fogadalmai alóli felmentést is kérte. „Ő maga kérte” mondta p. Bravi. A Ferences rend prokurátora ugyanakkor pontosította azt is, hogy ugyan P. Vlasic káplán volt Medjugorjéban a jelenések kezdetén (1981.), de már több mint 20 éve (1985. óta) Olaszországban él.
(...)
Előfordult, hogy Tomislav Vlasic a látnokok által kapott üzeneteket értelmezte, magyarázta a nyilvánosság előtt, ill. írásban, de ezeknek nem egyszer ellentmondtak maguk a látnokok is. Például azt állította, hogy az általa alapított „Kraljica Mira” közösség a Szűzanya kifejezett kérésére született. Ezt tagadta Marija Pavlovic látnok a Szentszéknek címzett egyik levelében.
A mosztári püspök nyilvánosan kijelentette, hogy nem hisz a medjugorjei jelenések valódiságában, de a dossziét jelenleg a Hittani Kongregáció vizsgálja.
Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, a Hittani kongregáció volt titkára 2007-ben az egyik olaszul megjelent művében « L'ultima veggente di Fatima » (Az utolsó fatimai látnok) a következőket írja: „A mosztári püspök kijelentései egy személyes meggyőződést fejeznek ki, amely nem az Egyház hivatalos és végleges ítélete. Ebben a kérdésben a volt Jugoszlávia püspökeinek 1991. április 10-i határozatát kell figyelembe venni, amely nyitva hagyja a lehetőséget a későbbi vizsgálatok előtt. A hitelesség vizsgálatát tehát tovább kell folytatni. Addig is engedélyezve vannak a hívek privát zarándoklatai lelkipásztori kíséréssel. Vagyis, minden katolikus zarándok mehet Medjugorjéba, mint a Mária-tisztelet helyére és megengedett, hogy ott kifejezzék áhítatukat.
(Francia nyelvből fordította: Keresztről nevezett Mária nővér (Nyolc Boldogság közösség)
forrás: www.zenit.org

2009. augusztus 28., péntek

Igaz Élet Istenben Vassula Ryden: Beszélgetések Jézussal

Arra vezetlek téged, hogy felékesítsd Egyházamat
2009. augusztus 27.
Vassula az IÉI 7. Ökumenikus Zarándoklatán olvasta fel ezt az üzenetet a résztvevőknek, melynek témája „Szent Pál nyomában – a bibliai Görögország” volt. Az Úrtól kapta pár nappal előtte (2009. augusztus 27-én) ezt az üzenet:
“Nem csak a Szerzője vagyok ennek a nagyszerű műnek, de ma arra vezetlek téged, hogy felékesítsd Egyházamat. Ezekben a napokban meg akarom tölteni az értelmedet, a szívedet és az egész lényedet az Én teljességemmel, azért, hogy fejlődni tudjál az Én isteni szeretetemben. Ami a szenvedéseket illeti, melyeket a Nevemért kiálltál, és mindazt, és amiken keresztül mentél Értem, Atyám el fogja felejteni az irántam tanúsított minden közömbösségedet, Én pedig betöltöm mindazt, ami hiányzik belőled. Légy áldott nemes szeretet cselekedeteidért, maradj egységben és légy az egység tökéletes jelképe! És… amint tudod, az Én erőm a gyengeségben rejlik. Örülj és örvendezz, és mosolyogj mindazokra, akiket neked adtam! Légy világosság ebben a sötétségben, és tartsd ébren az Én szent szívemből kiáradó tüzet. Nagyon szeresd a keresztemet, hogy a láng ki ne aludjon benned. Légy Atyám tökéletes képe. Az irgalmam végtelen, és mindnyájatokra kiárad. Legyetek egyek az Én nevemben.”
http://ichtys.hu/index.php/131-2009-augusztus-27

2009. augusztus 26., szerda

Medjugorjei Üzenetek , 2009. augusztus

2009. augusztus 2.
Drága gyermekek! Azért jövök hozzátok, hogy anyai szeretetemmel megmutassam nektek az utat, amelyen járnotok kell, hogy Fiamhoz hasonlóvá váljatok, és ezáltal közelebb kerüljetek Istenhez, és kedvesebbek legyetek számára. Ne utasítsátok el szeretetemet. Ne mondjatok le az üdvösségről és az örök életről e világ múlandó és hiábavaló dolgai miatt. Köztetek vagyok, hogy vezesselek benneteket és édesanyaként figyelmeztesselek titeket. Jöjjetek velem!

2009 augusztus 25.
Drága gyermekek! Ma újra a megtérésre hívlak benneteket. Gyermekeim, nem vagytok eléggé szentek és nem sugározzátok a szentséget mások felé. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok és munkálkodjatok személyes megtéréseteken, hogy Isten szeretetének jelévé válhassatok mások számára. Veletek vagyok, és az örökkévalóság felé vezetlek benneteket, amelyre vágyakoznia kell minden szívnek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

2009. augusztus 17., hétfő

Urunk Jézus üzenetek Jennifer által

2009. augusztus 2. – 15:25

Gyermekem, szeretném megosztani veled, hogy mennyire fontos, hogy a lélek kegyelmi állapotban vegyen részt a szentmisén. Amikor egy lélek halálos bűnben van, és megkapja a legértékesebb Testemet és Vérmet, én ismét a oszlophoz kötözve szenvedek.

Ó, mennyire szenved a szívem, amikor egy lélek nem fogad be engem nagy tisztasággal. Amikor egy lélek tisztasággal fogad be engem, akkor nagy fényt sugárzok belőle, hogy az egész világ lássa, mert én vagyok Jézus, a világ világossága.

2009. augusztus 12. – 15:15

Gyermekem, ne mindig várj arra, hogy én kezdjek beszélni hozzád, mert én csendben várok rád. Szeretném, ha gyakrabban beszélnél hozzám, és tudd, hogy válaszolok neked, amikor látom, hogy lelked készen áll nagyobb dolgokra. Csak azt adom neked, amit Atyám megenged neked.

Gyermekem, szeretném megosztani veled, hogy a lélek számára a legnagyobb haszon a misén való részvétel. Attól a pillanattól kezdve, hogy az én kiválasztott fiam felemeli a legértékesebb testemet és véremet, az én isteni irgalmasságom sugarait árasztom mindazokra, akik jelen vannak. Ó, mennyire sírok, gyermekem, amikor olyan kevesen jönnek misére. Hányan vesznek tudomást az én valódi jelenlétemről a tabernákulumban.

Lehet, hogy elrejtőzöm az Oltáriszentségben, de a testem az én testem, a vérem az én vérem, és a szívem ugyanúgy ver, mint a tiéd, gyermekem. De csak a hit igazi szemei képesek megérteni, hogy jelen vagyok a szentmisén; hogy én, Jézus vagyok az, aki a kenyér és a bor Oltáriszentségének formájában jelenik meg, átalakulva testemmé és véremmé, hogy mindazokban élhessek, akik befogadnak engem.

Minden egyes misén, amelyet celebrálnak, a legnagyobb csoda ismétlődik újra és újra. Sokan várják izgatottan a nagy irgalom napját, de én azt mondom nektek, hogy az irgalom minden órában, minden nap kiárad, de kevesen veszik ezt észre.

Ahogy mondtam neked, gyermekem, eljönnek azok a napok, amikor sokan rájönnek, hogy ostoba szüzekként viselkedtek, mert eljön az igazságosság, és az irgalomnak vége lesz, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. augusztus 13. – 20:30

Gyermekem, ön egy önző, öncélú világban él. Sokan annyira magukkal vannak elfoglalva, hogy elfeledkeznek belső lényükről, a lelkükről. A fizikai és az ideiglenes dolgokra koncentrálnak, de én azt mondom gyermekeimnek, hogy mindaz, amit a földön felhalmozni igyekeznek, mindaz, ami világi, nincs helye és nincs értelme az örökkévalóságban, mert én helyet készítettem önöknek.

Az emberiség egy úton jár, és a Fogadó tulajdonosa elkészítette számotokra a helyet, ahol nem földi örömök, hanem isteni vigasz vár rátok. Mindössze a lelketek kell, hogy felkészüljetek erre az útra; hogy földi küldetéseteket az én szolgáim szolgájaként éljétek; hogy úgy szeressetek, ahogy a Messiásotok szereti – feltétel nélkül.

Feltétel nélkül szolgálni! Megkérdezem gyermekeimet: arra törekedtek, hogy a tömeg részeként szolgáljatok engem, vagy arra, hogy úgy szolgáljatok, mint Simon, aki segített nekem a keresztet vinni? Meditáljatok szenvedésem minden szakaszán, mert az utazásotok velem való utazásotokat utánozza. Vannak, akik továbbra is keresztre akarnak feszíteni, míg mások a Kálvária felé vezető utat járják. Vannak, akik addig keresnek engem, amíg megkérdőjelezik irántam érzett szeretetüket és odaadásukat, majd elfordulnak és tagadnak engem.

Azt mondom gyermekeimnek: amikor a világ elhagy titeket, én mellettetek vagyok. Amikor mások úgy döntenek, hogy nem szeretnek titeket, én még jobban szeretlek titeket, ez nem szűnik meg. Amikor a keresztetek túl nehéz és nehéz, tudjátok, hogy jövök és segítek nektek, ahogy az segített nekem, mert én vittem a terhet, az emberiség bűneinek terhét, hogy megnyissam a Királyság kapuit.

A szeretetből jövök. Az emberiség elutasításától szenvedek, és diadalmaskodom az elveszett lelkek visszatérésénél, akik az én Királyságom fényébe lépnek, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.

2009. augusztus 15. – 8:45

Kiválasztott fiaim, tanárotokként, Mesteretekként szólítalak titeket. Tanítványaimként szólítalak titeket, akiknek szükségük van az én vezető kezemre. Azt mondom nektek, fiaim, hogy megnyissátok a gyóntatószék ajtaját, csatlakoznotok kell hozzám a lelkek megmentésében, mert túl sokan nem emlékeztek arra, kit képviseltek, mert én vagyok Jézus.

Amikor a gyóntatószékben ültök, utánozzátok az én kertben átélt kínjaimat. Nektek adom a kulcsokat, hogy a földön feloldjátok, ami gyermekeim lelkét köti, hogy eltávolítsátok a láncokat, amelyek megakadályozzák a lelket abban, hogy megkapja az én irgalmamat. Nektek kell az én isteni irgalmamat terjeszteni a gyóntatószékből, a szószékről és az oltárról. Szíveteket a szeretetnek kell formálnia, a hitben kell gyökereznie és az irgalomból kell fakadnia.

Túl sokan közületek a plébániátok ideiglenes szükségleteit keressétek, és nem az én népem örök szükségleteit. A gyóntatószékben kell kezdenetek, el kell vennetek a kulcsokat, amelyeket adtam nektek, és meg kell nyitnotok gyermekeim lelkét, és meg kell tisztítanotok őket bűneiktől. Szánjatok időt, fiaim, hogy segítsétek az én népemet ezen a nagy szentségen keresztül, mert minden lélek az én teremtésem tökéletessége.

El kell kezdened látni az ember lelkének valódi értékét. Azokról beszélsz, akik a saját testvériségedben elfordultak hivatásuktól, de én azt mondom neked, hogy hány juhod fordult el, mert hiányzik belőlük a szeretet, az útmutatás és az igazi pásztorkodás. Fogd meg a kezem, mert téged hívtak, téged választottak, mert szükségem van rád, és azt akarom, hogy segíts nekem a lelkek megmentésében. Etesd a juhaimat, kend meg a juhaimat, tisztítsd meg a juhaimat. Ezeket a szavakat ismételgetem neked, mert te vagy az Isteni Irgalmasság kinyújtott keze, mert én vagyok Jézus, én vagyok maga az irgalmasság.

2009. augusztus 16. – 14:45

Kiválasztott fiaim, megkérdezlek titeket, hol nyugszik a szívetek? Bennem nyugszik, vagy a világ útjain? Gyermekeim elbuknak, fiaim, nyájatok eltévelyedik és elmenekül az irgalmam elől a világ útjai miatt. Túl sokan utasítják el a bűnt, amely felhalmozódott a lelkükben.

Hogyan tudhatnának gyermekeim az Isteni Irgalmasság nagy üzenetéről, ha csak néhány kiválasztott fiam beszél erről a nagy odaadásról? Fiaim, arra hívlak benneteket, hogy legyetek igazi pásztorok; hogy hangotok az én hangom legyen a szószékről; hogy a Szentlélek igazán vezesse szavaitokat.

A szentmise, fiaim, az emberiség legközelebbi egyesülése a Szentháromsággal. Legyen nagyobb tiszteletetek, amikor felemelitek legértékesebb Testemet és Vérmet, mert én, Jézus vagyok az, aki eggyé válok veletek mindazok előtt, akik jelen vannak, hogy tanúi legyenek ennek a nagy csodának. Ez az irgalom ideje!
Boldogok azok, akik megkapták ezt az ajándékot, ezt a szabadságot, hogy misét ünnepeljenek és imádkozzanak azokért a testvéreikért, akik szenvednek, mert elvették a szabadságukat. Fiaim, szeretetből jövök, mert azt akarom, hogy ti legyetek a tanúim a világban. Legyetek a hangom és a kezeim, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. augusztus 4., kedd

Nagyfalui üzenet, 2009. augusztus

„Szeretteim! Mivel elég sokan nem ismeritek a Szőkefalva-i Mária jelenéseket és üzeneteket, ezért most röviden összefoglaljuk nektek…”
2009 – A ZARÁNDOKHELYEK MEGISMERÉSÉNEK AZ ÉVE –AUGUSZTUS
”Isten és a felebarát szeretetében éljétek le földi zarándoklásotok szent idejét!”
59. havi imatalálkozó Nagyfaluban, a Szentháromság hegyén
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Jn. 6,24-69; Lk. 1,39-56; Mk.7,1-23).
Havi mottó:„Ti vagytok a világ világossága!” (Mt. 5,14)
Havi imaszándék: a világban lévő lelki sötétség megszünéséért és a lelki világosság növekedéséért kérjük a Szentlélek Istent!
Konkrét feladatunk: a hónap folyamán elzarándokolhatunk egy Istentől kiválasztott szent helyre.
Tanítás a Szentlélek Istentől 2009 augusztusában
            „Szeretteim! Mivel elég sokan nem ismeritek a Szőkefalva-i Mária jelenéseket és üzeneteket, ezért most röviden összefoglaljuk nektek.
Mit mondott Mária Szőkefalván Rózsikának és általa a zarándokoknak és az egész emberiségnek?Én, mint Édesanyátok szeretlek mindannyiotokat! Ne féljetek életetek nehéz helyzeteiben, mert Én veletek vagyok és betakarlak titeket védő palástommal. Ne legyetek soha szomorúak, mert mindennap közelebb kerültök az Én Szeplőtelen Szívem győzelméhez!
Mit kért Mária Szőkefalván a látnoktól és általa tőletek az egész kereszténységtől?
Ha egész életetekben arra törekedtek, hogy megörvendeztessetek Engem, Én is rendkívüli módon foglak megörvendeztetni titeket.
Kérlek benneteket – megmenekülésetek érdekében – ajánljátok fel magatokat és szeretteiteket Jézus legszentebb Szívének és az Én Szeplőtelen Szívemnek. Amikor találkoztok, legyen bátorságotok így köszönni: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké. Ámen!
Szomorúan mondom nektek, sok üres templomot találtam a világban. Most arra kérlek titeket, töltsétek meg a templomokat, ne hagyjátok egyedül az Én Szent Fiamat a tabernákulumban. A szentmisén vegyétek magatokhoz minél gyakrabban Jézus Szent Testét és Vérét, mert csak Ő tud rajtatok segíteni a nehézségeitekben, szenvedéseitekben és a betegségeitekben. Necsak nagyböjtben, hanem máskor is, főleg pénteken végezzétek a keresztúti ájtatosságot. Minden fontosabb esemény előtt végezzetek kilencedet. Mindennap olvassatok egy részt a Szentírásból, legalább egy negyed órát elmélkedjetek rajta és aznap törekedjetek aszerint élni.
Tudnotok kell, az utolsó időben a Sátán ordító oroszlánként jár körül a világban, hogy minél több lelket megszerezzen magának. Bűnbánatotokkal, rózsafüzér imáitokkal, böjtjeitekkel, élő szeretetetekkel,… van hatalmatok legyőzni a Sátánt! Ne engedjétek, hogy a Sátán evilági, múlandó dolgokkal, Istentől elcsábítson titeket. Ne csodálkozzatok azon, ha a Sátán támad benneteket! Csak azt a várat támadja az ellenség, amely nincs bevéve. Bízzatok abban, mi együtt harcolunk a Gonosz ellen és biztosan győzni fogunk!
Legyetek lélekben mindig készen, mert a kegyelmi idő hamarosan lejár és közeledik a Nagy Figyelmeztetés.
Szakítsatok időt a zarándokhelyek felkeresésére, mert ott rendkívüli kegyelmekben részesülhettek.
Legyetek e gyűlölködő világban a szeretet hordozói! Tudnotok kell az Ég tele van szeretettel! Ti szeretetből és szeretetre lettetek teremtve. Csak azok a gyermekeim juthatnak a Szeretet Országába, akik befogadják és gyakorolják a szeretetet.
Mindennap imádkozzatok a szándékaimra, a Szentatyáért és a papok szentté válásáért. Mindennap hívjátok segítségül a Szentháromságot, az angyalokat és szenteket, mert csak úgy tudnak segíteni rajtatok. Imádkozzatok egyedül, a családban és a lelki közösségetekben. Ezáltal bezárul a szívetek a Gonosz előtt és teljesen kinyillik Isten előtt. Mindennap délután öt órakor imádkozzatok Velem  öt percet az egész emberiség megtéréséért. Azt kérem, hogy minden Általam kiválasztott szent hely imaközpont legyen. Vegyétek komolyan az engesztelő közösség alapítását, ahol hetente együtt imádkozhattok és tanúságot tehettek a hitetekről.
Fogadjátok el és ajánljátok fel a testi és lelki szenvedéseiteket Istennek, mert ezáltal sok lelket segíttek az üdvösség útjára. Amikor szenvedtek bármilyen formában, gondoljatok arra, Mi misztikus módon együtt szenvedünk veletek.
Szomorúan mondom nektek, sajnos kevés lélek hallja meg és váltja valóra az üzeneteimet. Ám, örömmel mondom nektek, akik meghallják és megteszik boldogságukat szolgáló kéréseimet, azok a gyermekeim, a nehéz időben nem fognak elveszni, azok rendkívüli, Égi ajándékainkban fognak részesülni.
Megáldunk titeket a szentségre való törekvés lelkületével!!!”
 (Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya és B. M. Éva asszony közvetítésével kapjuk!)
Házi feladat augusztusra:
„E GONOSZ ÉS ROMLOTT NEMZEDÉKBEN, JÓ PÉLDÁTOKKAL, ÚGY RAGYOGJATOK, MINT A CSILLAGOK A VILÁGMINDENSÉGBEN! ”
Előretekintés 2009 szeptemberére:
Közös imaszándék lesz:az ötödik évfordulón hálát adunk: a Szentháromság hegyért, az engesztelő közösségeinkért és a lelki vezetőinkért!
Konkrét feladatunk lesz: bocsánatot kérünk a Szentháromságtól, mindazokért a bűneinkért, hibáinkért, mulasztásainkért, amelyeket az engesztelő utunkon elkövettünk!!!
N.B. Szeptemberben, a Szentháromság hegyéről és engesztelő közösségünkről fogunk összefoglaló tanításban részesülni!
Csilik János: Amit Szőkefalváról tudni lehet
SZŐKEFALVA „A FÉNY KIRÁLYNŐJÉNEK JELENÉSEI ÉS ÜZENETEI 10 ÉV SORÁN (1995-2005)
Szőkefalva – Erdély közepén, Dicsőszentmárton és Vámosgálfalva között, a Kisküküllő mentén fekvő kis település. A falunak 1200 lakosa és négy temploma van, négy helyben szolgáló lelkipásztorral. A négy felekezet évszázadok óta békében él egymással. A falunak a véleménye „az állitólagos Mária jelenéssel” kapcsolatban megoszlik. Márián Rózsika, a látnoknő, 1962 november 4-én született Dicsőszentmártonban, szüleinek első gyermekeként. Két éves volt, amikor a szülők Szőkefalvára költöztek. Rózsika itt járt magyar tannyelvü általános iskolába. Itt volt elsőáldozó és bérmálkozó. Az iskoláit Dicsőszentmártonban román nyelven folytatta. Gépírói tanfolyamot is végzett. Utána tisztviselő lehetett volna nagyon távol a szülőföldjétől, ahova a szülei nem engedték el. Amikor az 1981-ben kötött házassága elviselhetetlen lett számára, Ferenc nevű gyermekével 1989-ben visszaköltözött Szőkefalvára. 1992-ben harminc évesen, cukorbetegsége miatt, elvesztette látását. Sokszor volt élet-halál között és az orvosok többször lemondtak róla. Mégis életben maradt, mert a Szűzanya őt választotta ki a szőkefalvai üzeneteinek továbbítására. 1999 május 2-án lépett be a ferences harmadrendbe. Lelki élete, Szűz Mária megjelenése előtt, saját vallomása szerint hiányos volt: „Csak nagy ünnepeken, Karácsonykor, Húsvétkor jártam templomba. Nem éltem a szentségekkel, nem imádkoztam rendszeresen, nem-igen tartottam meg az Egyház parancsait. Amibe évekig nem tudtam belenyugodni, az a vakságom volt. Ám, amióta Szűz Mária megjelent nekem, nincs szükségem a földi fényre!” Rózsika, küldetésének vállalása óta, nagy szeretettel, önátadással és boldog lélekkel fogadja az engesztelő szenvedést, amit felajánl az Égieknek az emberiség megtéréséért! Jelenleg hetente viszik a látnokot dializisre vese betegsége miatt.

A Szőkefalvi jelenésről röviden. Márián Rózsika 1995-ben Dicsőszentmártonban, a nagymamájánál tartózkodott. Imádságai sokszor az éjszakába nyúltak. 1995 januárjában, vakságának harmadik évében, egy vörös fényt látott, amely többször is megjelent neki. Június 17-én este 11 órakor, imádság közben egy hang szólította meg, amelyről a beszélgetés közben kiderült, hogy a Szűzanya hangja volt. 1995 december 8-án, este 11 órakor megjelent a mennyei fényben egy Mária szobor (kb. 75 cm nagyságu). Mária feje körül 12 csillag volt, ezek fölött egy nagy csillag, amelyből nagyon erős fény áradt Mária szobrára. Ilyen fény szobor formában jelent meg azután (2005 június 17-ig) Szűz Mária a látnoknak, általában évente háromszor.

 Rózsikának 1995-től 1998-ig csak magánjelenései voltak, amiről nyilvánosan nem beszélhetett. E három év alatt, a Szűzanya tanította és felkészítette a látnoknőt hivatásának betöltésére. 1998 november 4-én este 11 órakor volt az első nyilvános jelenés Szőkefalván a látnok családi házában. 1999 március 21-én este 11 órakor volt a második jelenés szintén a családi házban, kb. 35 személy jelenlétében. Ezen Ft. György István lelkipásztor (a látnoknő gyóntatója) is jelen volt. Kérésükre, a Szűzanya elfogadta, hogy azután délután 5 órától jelenik meg a látnoknak. 1999 június 17-én már az udvaron volt a jelenés kb. 200 személy jelenlétében.

Dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári egyházmegye érsekének előzetes engedélyével, a látnok megkérte a Szűzanyát, ha lehet ezentúl a római katolikus templomban legyen a jelenés. 1999 november 4-én a templomban volt a jelenés kb. 1500 zarándok jelenlétében. A következő jelenések a templomban, azután a templom udvarán történtek. Ezekre az alkalmakra egy szabadtéri oltárt építettek. A jelenés időtartalma 10-15 perc volt. Az utolsó jelenés 2005 június 17-én volt, amelyen 120 pap és kb. 25000 zarándok vett részt. Szűz Mária azt jelentette ki Szőkefalván: „Én itt ezen a helyen  a Fény Királynője vagyok”.

A Szűzanya 1999 és 2000-ben öt titkot adott.  1.Gyakoribb és nagyobb természeti csapások lesznek, mint eddig voltak. Éhségre, valamint gyógyíthatatlan betegségekre lehet számítani. 2.Tűzvészek, árvizek, szárazság és nagy földrengések lesznek. 3. Sok gyermek meghal 7 éven alul. (Ez a három titok az egész emberiségre vonatkozik, ha nem tér meg) 4. Az emberi szívekben lassacskán kihűl a szeretet. Romániát egy nagy esemény fogja megrázkódtatni és sok ártatlan vér fog folyni. 5.Eljön az idő, amikor az Egyház mérlegre kerül. Eljön az idő, amikor a papok tévelyegni fognak és megölelik azt az utat, amely őket a vesztükbe vezeti. Amikor úgy fog látszani, hogy minden összeomlik, akkor fog győzni az Egyház, mert jönni fog egy Péter nevü pápa, aki a győzelem útjára fogja vezetni az Egyházat. (Ezt az ötödik titkot 2008 április 4-én mondhatta el a látnoknő)

Az Egyház viszonyulása. Szőkefalván történt és történő eseményeket Dr. Jakubinyi György érsek atya figyelemmel kisérte és körlevélben engedélyezte, hogy a papok és a hívek oda zarándokoljanak. Minden Mária-jelenést az Egyház hivatalos elfogadásáig „állitólagos jelenésnek” szoktak nevezni.

Josef Ratzinger bíboros (aki most XVI. Benedek pápa) álláspontja: „Ahol emberek gyűlnek össze és fegyelmezetten imádkoznak, gyónnak, áldoznak, szentmisén vesznek részt, igehirdetést hallgatnak,… ott nem lehet a Gonosz incselkedése a dolgok mögött. Gyümölcseiről lehet megismerni a fát!”
Jelenleg mi van Szőkefalván? Minden hónap 17-én 19 és 24 óra között engesztelést szerveznek a római katolikus templomban. Minden évben, május 17-én ifjúsági engesztelést szerveznek a Szűzanya kérésére 10 – 18 óráig. Minden év június 17-én megünneplik a jelenések évfordulóját a Szűzanya óhaja szerint (17 órakor ünnepélyes szentmise).

2009. július 29., szerda

Urunk Jézus üzenetek Jennifer által

2009. július 10. – 9:25

Gyermekem, mindenben az én akaratom érvényesül. Az emberiség kudarca, hogy nem bízik teljes mértékben bennem, ami miatt azt hiszi, hogy az ő tervei és céljai nagyobbak, mint az enyémek. Látod-e, gyermekem, mennyire fontos, hogy a lélek felismerje bűnös voltát, mert csak én szabadíthatom meg a lelket a földön elért kötelékeitől az én isteni irgalmasságom által?

Hűséges gyermekeimnek azt mondom, imádkozzatok, imádkozzatok, mert ennek a világnak nagy szüksége van az imádságra. Ne élvezkedjetek a világi dolgokban, mert azok nem használnak a léleknek. A léleknek a legnagyobb hasznot az Eucharisztia hozza. Azt mondom nektek, gyertek és vegyétek magatokhoz a legértékesebb Testemet és Vérmet. Engedjétek, hogy megtisztítsalak és tápláljalak titeket, mert ti az én teremtményeim vagytok, akik az én képmásomra és hasonlatosságomra lettek teremtve. Menjetek el nagy szeretettel, mint tanúim, mert arra vagytok hivatottak, hogy szentek legyetek, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.

2009. július 10. – 14:10

Gyermekem, gyermekeim úgy vándorolnak, mintha senkinek sem tartoznának felelősséggel. Azt mondom nektek, hogy a felébredés napja közeleg. Úgy fog eljönni, mint egy erős, hajtó szél, és áthatol az én népem szívén és lelkén. Azok, akik azt hiszik, hogy úgy élhetnek, mintha soha nem halnának meg, azok fogják magukat felkészületlenül találni.

A pénzügyi ébredés napja közeleg, mert ha gyermekeim nem fordulnak el a bűntől, és nem élnek az én fényemben, ez a világ továbbra is egyre nagyobb sötétségbe fog sodródni. Megmondtam gyermekeimnek, hogy nem lehet gonoszsággal harcolni a gonoszság ellen. Nem lehet azokhoz vonzani azokat, akik nem ismerik az igazságot, ha nem mondjátok el nekik.

Sátán dühének órája hamarosan lejár, mert Anyám szíve hamarosan diadalmaskodni fog. Lépjetek be a Legszentebb Szívem mélységébe. Éljétek meg küldetéseteket. Éljétek meg hivatásotokat, és hagyjátok, hogy ragyogjanak!

Mert a föld porából a legnagyobb drágakővé formáltalak téged, és amikor válaszolsz Mennyei Atyád akaratára, akkor hagyod, hogy az a drágakő ragyogjon, mert akkor a menny és a föld egyesül, hogy dicsőséget és tiszteletet hozzon Mesterednek, mert én Jézus vagyok, és irgalmam és igazságosságom fog győzedelmeskedni.

2009. július 12. – 12:15

Gyermekem, a betakarítás ideje közeleg. Sebeim továbbra is véreznek, gyermekem, amikor lenézek erre a világra. Annyi irgalmat adok, és mégis olyan kevesen figyelnek rá, még az ítélet órájában is.

Hamarosan elhangzik az utolsó hívás, és mégis olyan kevesen vannak felkészülve. Sokan meg akarnak szúrni, meg akarnak sértetni, és mégis az én áldásomat keresik. Nem áldhatom meg azt, ami nem tőlem származik. A szabad akaratotoknak meg kell felelnie az isteni akaratnak. Én vagyok az irgalom Istene és az igazságosságot végrehajtó Isten. Volt Noé, Mózes, Sodoma és Gomorra, és most is vannak.

Ti egy olyan emberi faj vagytok, amely meg akarja semmisíteni az emberi fajt. Gyógyulást kerestek, és mégis megsemmisítitek azokat a méhben, akiknek a küldetése az volt, hogy gyógyítsanak és gyógyulást hozzanak. Ha továbbra is pusztítotok, akkor nincs mit megáldanom, csak azt a kis maradékot, amely hűséges marad a végéig.

Gyertek az irgalmasságom forrásához! Utánozzátok a keresztre feszített jó tolvajt, aki sötét élet után az utolsó pillanatban meglátta az igazságot, és irgalmasságom által felemelkedett az örökkévalóságba, a paradicsomba. Túl sokan keresik a földi mennyországot. A mennyország az örökkévalóságban van!

Ugyanazok a kezek teremtettek titeket, amelyek meg is mentenek benneteket. Nem a testetek, hanem a lelketek lesz megmentve. Gyertek hozzám, és felemelek benneteket, mint a jó tolvajt a kereszten, mert ti az én remekművem vagytok, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmasságom és igazságosságom fog győzni.

2009. július 13. – 11:20

Gyermekem, anyám hív. Gyermekeit hívja, mert túl sokan közülük vakok az igazságra. Nyitott karokkal jön gyermekeihez, hogy megtanítsa nekik, hogy a szeretet áldozatot jelent. Ezen áldozat révén békesség fog eljönni a világra. Mint minden jó anya, ő is gyermekei segítségére siet, és imádkozik a megtérésekért. Ő a gyógyulás közbenjárója azok számára, akik a sötétségbe tévedtek, és lelkük messze van tőlem.

Ő könyörög gyermekeiért. Nagy szeretetből figyelmezteti gyermekeit, hogy az én parancsaim megszegése a lélek örök szenvedéséhez vezet. Azt mondom gyermekeimnek: nyissátok meg szíveteket Anyámnak, és akkor megtaláljátok a fiát, mert én vagyok Jézus.

Figyeljetek ma az evangélium üzenetére, mert hamarosan egyszerűbbé válnak az utaitok. Nézzétek meg szomszédaitok szenvedéseit. Nyújtsatok nekik segítő kezet, mert kezetekkel és lábaival kell utánoznotok Megváltótokat. Szívetekben együttérzésnek kell lennie, mert ideiglenes küldetésben vagytok itt, amely vagy örök jutalmat, vagy örök következményeket hoz lelketeknek.

Ha irgalmat keresel, akkor irgalmasnak kell lenned. Ha szeretetet keresel, akkor szeretetteljesnek kell lenned. Ha a mennyországot keresed, akkor imádkozz üldözőidért. Légy alázatos, és élj, mint szolgáim szolgája, mert én vagyok Jézus, és irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. július 14. – 16:50

Gyermekem, eljött az idő, hogy gyermekeim felébredjenek álmukból. Nagy üdvösség üzenetével jövök gyermekeimhez, de olyan kevesen figyelnek rá. Azt mondom nekik, hogy az ördög valódi, és gyermekeimet keresi. Világi dolgokat ígér nektek, hogy elterelje a figyelmeteket az igazságról. Ő a figyelemelterelés, a megtévesztés és a kedvetlenség hercege.

Harcban álltok, gyermekeim, és fel kell vértezni magatokat a szentségekkel és a szentségjelekkel. Imádkozzatok naponta a rózsafüzért. Ne próbára tegyétek a szellemeket, inkább imádkozzatok, és a szellemek próbára lesznek téve. Eljött az óra, drága gyermekeim, mert a ti időtök nem az én időm.

Amikor mások szavai szenvedést okoznak neked, imádkozz értük. Amikor másokat jobban szeretnek, mint téged, akkor azt mondom neked, hogy szeress még jobban. Amikor nem választanak be a tömegbe, és egyedül maradsz, akkor azt mondom neked, hogy nem vagy egyedül, mert én ott állok veled. És amikor látsz valakit, aki magánytól és fájdalomtól szenved, akkor azt mondom neked, menj és vigasztald meg, mert amikor ezt teszed, ők meglátnak engem, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. július 19. – 17:25

Gyermekem, szeretném megosztani veled azt a nagy titkot, amely sokak számára megértést hoz a kiválasztott fiú hivatásának megértésében. Te, gyermekem, férjhez mentél, és nagy intimitást osztotok meg, amely gyermekeket hoz létre. Ez a férj és feleség hivatása – eggyé válni, hogy egymást a mennybe vigyétek, és gyermekeket hozzatok létre, akiket az igazság fényében neveltek fel.

Gyermekem, amikor a kiválasztott fiaim a kenyeret a legértékesebb Testemmé, a bort pedig a legértékesebb Véremmé szentelik, ez a legnagyobb intimitás, amely a kiválasztott fiam és köztem létrejön, mert én vagyok Jézus. Csak azoknak a megszentelt kezeknek köszönhetően, amelyek az Eucharisztia részévé válnak, nyer az lélek örök életet.

Ahogyan a férj és a feleség eggyé válnak, és az anya méhében fogant élet, úgy a gyermek is az anyja és az apja gyümölcse. Gyermekeim a szentmise szentelése által nyerik el az Eucharisztia gyümölcsét. Ezért kell a léleknek figyelnie hivatására, mert azt mondom választott fiaimnak: éljétek meg küldetéseteket. Menjetek el, mint tanítványaim, mert én vagyok Jézus, a ti férjetek, aki áthatol titeket a minden iránti mély szeretetemmel, mert minden az én akaratom szerint fog történni.

2009. július 27. – 16:00

Gyermekem, te az én tanítványom vagy, én pedig a te tanítód. Vannak, akik a világot engedik, hogy tanítsa őket, mások pedig nagy hittel, odaadással és teljes bizalommal követnek engem, az én irgalmasságomban. Vannak, akik azért, mert nem az igazságban élnek, igazságos életet élnek, és aztán irgalmat kapnak. Vannak, akik irgalmas életet élnek, és aztán igazságot kapnak.

Mindig imádkozz azért, hogy egy lélek megnyíljon az irgalmasságom előtt. Minden alkalommal, amikor egy lélek irgalmat kap, én átadom magam neki, mert nagy nyomorúságba merült. A lélek ezután eljut a nagy szeretet forrásához, mert én Jézus vagyok, én magam vagyok az irgalmasság.

2009. július 27. – 17:00

Gyermekem, szeretném megosztani veled a szentmise fontosságát. Lányom, minden alkalommal, amikor szentmisére jössz, eggyé válsz Velem. Amikor egy lélek szentmisére jön, a földi létezés során elérhető legmagasabb tökéletességi szintre emeli magát.

Amikor az emberiség megeszi Testemet és issza Vérmet, akkor élet van benne. Ez a legnagyobb ajándék, amelyet az emberiség felajánlhat Mennyei Atyámnak, aki az Ő Fia, mert én vagyok Jézus. Minden misézéskor a Fiú felajánlja magát az Atyának. Az emberiség dicséretben és hálaadásban ad vissza engem Atyámnak az Atya emberiségnek adott ajándékáért.

Ezért mondom gyermekeimnek, hogy gyakran vegyenek részt a szentmisén, mert ott adják át Atyámnak a legnagyobb ajándékot, és Ő cserébe örök életet kínál nekik. Hogy sír a szívem, gyermekem, hogy olyan keveset celebrálnak szentmisét, amikor olyan sokan szomjaznak, olyan sokan éheznek. Mondd meg gyermekeimnek, hogy jöjjenek és fogadjanak be engem, amilyen gyakran csak tudnak, mert ott ajándékozom meg azokat, akik eljönnek, a Szentháromság teljességével. A szentmise a legnagyobb imádság, amelyet Atyámnak ajánlunk, mert én vagyok Jézus.

2009. július 28. – 10:30

Gyermekem, mint a tanítód, meg akarom tanítani neked a szentséghez vezető utat. Lányom, amikor egy lélek misére jön, szorong, éhezik. Szenved, mert vágyik arra, hogy eggyé váljon Velem. Az isteni irgalom, gyermekem, az a lélek, amely befogadja a Szentháromságot. Csak az Atyám ajándékán keresztül kapja meg a világ az isteni irgalmat.

A mise az élő szó, az élő test, amelyből én származom, és amelyet Atyámnak mutatok be, hogy dicsőséget és tiszteletet hozzak az Ő Fiához való szeretetéért, mert én Jézus vagyok.

2009. július 28. – 11:07

Gyermekem, nagyon fontos, hogy imádkozzatok azért, hogy egy lélek megnyíljon az én irgalmasságom előtt. Amikor imádkoztok, megnyitjátok a szíveteket és a lelketeket az én szenvedésem szakaszai előtt. Összehangoljátok a szíveteket és a lelketeket az én keresztre feszítésemmel.

El kell kezdened látni a Szentháromságot mindenben. El kell kezdened látni Megváltódat a felebarátod arcában. Imádkoznod kell, hogy minden lélek kegyelmet kapjon, mert ha haragodból és gyűlöletedből nem teszed ezt, akkor figyelmen kívül hagyod szenvedésemet. Nem egyért szenvedtem, hanem mindenkiért. Minden lélek képes megkapni kegyelmet. Csak az a lélek tartja magát távol attól, hogy megkapja. Imádkozz a lelkekért, gyermekem, mert minél többet imádkozol másokért, annál jobban emeled magad. Egyesülsz az én szenvedésemmel, halálommal és feltámadásommal, mert én vagyok Jézus, én vagyok maga az irgalom.

2009. július 26., vasárnap

Medjugorjei Üzenetek , 2009. július

2009. július 2.
„Drága gyermekek! Hívlak benneteket, mert szükségem van rátok. Szükségem van olyan szívekre, akik készek a mérhetetlen szeretetre. Olyan szívekre, amelyeket nem nehezítenek el a hiábavalóságok. Szívekre, amelyek készek úgy szeretni, ahogyan Fiam szeretett, akik készek feláldozni magukat, ahogyan Fiam feláldozta magát. Szükségem van rátok. Ahhoz, hogy velem jöjjetek; bocsássatok meg önmagatoknak, bocsássatok meg másoknak, és imádjátok Fiamat! Imádjátok Őt azokért is, akik nem ismerik és nem szeretik Őt. Ezért van szükségem rátok, és ezért hívlak benneteket. Köszönöm nektek.”

2009. július 25.
“Drága gyermekek! Ez az idő legyen számotokra az imádság ideje. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2009. július 7., kedd

Nagyfalui üzenet, 2009. július

Nagyfalu-2009-7. Az 58. havi imatalálkozó, a Szentháromság hegyén…
A Szentírásból elmélkedjük át a vasárnapi evangéliumokat! (Mk. 6,1-13; 6,30-34; Jn.6,1-15).                                     

Havi mottó:„Uram, taníts meg engem Akaratod szerint szeretni!”

Havi imaszándék: azért könyörgünk együtt, hogy elsőként - elvárások nélkül tudjunk szeretni!

Konkrét feladatunk: minden nap elvégezhetjük a Szeretetláng rózsafüzért!     

 Tanítás a Szentlélek Istentől: „Szeretteim! Most, felfedem nektek azt, hogy a Szeretetláng-mozgalmat az Anyaszentegyház Erzsébet Asszony közbenjáró imájára és a szeretettől lángoló gyermekeim példás életére való tekintettel hagyta jóvá, Magyarországon. Arra kérem, elsősorban a Szeretetláng-mozgalomban élő gyermekeimet, hogy ezután minden nap imádkozzanak Erzsébet Asszony boldoggá és szentté avatásáért. Ő, aki a Szeretetláng üzeneteket kapta az Égiektől, hősiesen élte a szeretetet. Azt akarom, hogy az a templom, ahol Erzsébet Asszony teste pihen a feltámadásig, zarándokhely legyen!                                                    

Mit kell tudjatok a Szeretetlángról? A Szeretetláng elsősorban a Szentháromság egyedi, lángoló Szeretete, amelyhez hasonló soha nem volt és nem is lesz. Amikor az Atya, lángoló Szeretettel megteremtette Máriát, felruházta minden kegyelemmel, ugyanúgy, mint az első Évát, a bűnbeesés előtt. Ezen kegyelem teljessége által volt képes Mária egyedi kapcsolatba kerülni: a Teremtő Atyával, a Megváltó Fiúval, Megszentelő Lelkemmel, az angyalokkal, a szentekkel, az egész emberiséggel és az egész teremtett világgal. Mária, a Szentháromság lángoló Szeretetének a befogadása által vált képessé arra, hogy Jézus megtestesüljön benne. Ki Mária Szeretetlángja? A Szentháromság lobogó Szeretetének az állandó jelenléte Mária testében és lelkében! E lobogó szeretet által Mária egyedi módon szeret mindenkit és mindent.     Mi történik veletek, ha kéritek és befogadjátok Mária lángoló Szeretetét? Ti is rendkívüli módon kerültök kapcsolatba a Szentháromsággal és az egész teremtett világgal. Kimondhatatlan hála, magasztalás és dicsőítés indul el a szívetekben Isten iránt. Mária Szeretetlángjának a befogadása által, arra fogtok vágyni, hogy az egész emberiséget vissza vezessétek a Szentháromság lángoló szeretetébe. E rendkívüli kegyelem birtoklása által megutáljátok a legkisebb bűnt is és megszeretitek az erényes életet. Az állandó szeretet által olyanná válik a szívetek, mint az égő csipkebokor, amely égett de mégse égett el. Mária kérése által, a bűnbánatban fogjátok felszámolni magatokban a gyűlölet tüzét és felfogjátok szítani magatokban a szeretet tüzét, gyakorolva azt. Mária segítségével, rendszeresen fogjátok befogadni a lelketekbe Jézust, az Oltáriszentségben, Szavaival együtt és ezáltal ugyanúgy fog lángolni a szívetek, mint az emmauszi tanítványoknak. Az Égiekhez való tartozásotok ismertető jele az igazi felebaráti szeretet lesz. Ha Máriára figyelve felfogjátok számolni a bűnös mulasztásaitokat, akkor visszatér a szívetekbe az Isten iránti első, lángoló szeretet. Mária szeretetét befogadva a Mennyország hordozóivá váltok. Máriának szentelt életetek által megtanultok szeretni: elsőként - elvárások nélkül, mindenkit - személyválogatás nélkül, még az ellenséget is. Megtanuljátok konkrétan, áldozatokat vállalva szeretni, azokat, akik Isten ajándékai számotokra. Minden nap kérjétek Istentől, Mária által, a szeretetet, fogadjátok azt be, mint Pünkösdkor az apostolok, hordozzátok és adjátok tovább azoknak, akikkel nap mint nap találkoztok. Igy tovább adva a szeretetet, növekedni fog az bennetek. Minél gyakrabban gondoltok Jézusra és Máriára és az irántatok való szeretetükre, annál jobban fog lángolni a szívetek. Ha szándékosan nem gondoltok a szeretetlenség által kapott lelki sebekre, akkor, azok egy kis idő után be fognak gyógyulni. Személyes kérésem, törekedjetek úgy élni, hogy Jézus és Mária, a szeretettel teljes szívetekben és a kölcsönös szeretet által mindig jól érezze magát köztetek. Meg fogjátok tapasztalni, a lángoló szeretetetekből új hivatások fognak születni lelki közösségetekben. Tudnotok kell, Jézus szemében azok a nagyok, akikben szolgáló szeretet van, akik úgy élnek, mint a testvérek. Kérlek benneteket kössétek meg egymás között minden nap „a Szeretetszövetséget”, kimondva: „testvérem, én úgy akarlak szeretni téged, hogyha kell, akár az életemet is kész vagyok adni érted!” Vigyázzatok tudatosan a nyelvetekre, mert a negatív szavaitokkal a gyűlölet tüzét gyújtjátok fel és a pozitív, bátorító szavaitokkal a szeretet tüzét növelhetitek embertársaitokban. Ha megtanultok állandó kapcsolatban maradni az Égiekkel, meg fog maradni a szívetekben a szeretet. Tanuljátok meg elfogadni a szeretetteljes figyelmeztetést és ugyanakkor ti is szeretettel figyelmeztessetek másokat, mert csak így növekedhettek a szeretetben. Csak úgy építitek „a lelki közösségeteket”, ha egyek lesztek a szeretetben, mások előtt csak jót mondjatok  egymásról és csak egymás között szeretettel rendezitek a hibáitokat. Ha nemcsak a Szentháromság és Mária Szíve, hanem a ti szívetek is lángolni fog a szeretettől, akkor számíthattok arra, hogy hamarosan az egész világ is lángba fog borulni a szeretettől.  Megáldalak titeket a Szentháromság és Mária lángoló szeretetével!!!”                                                                                              

(Az üzeneteket Nagyfaluban, Csilik János atya és B. M. Éva asszony közvetítésével kapjuk!) 

Házi feladat júliusra: „URAM, SEGíTS, HOGY ÚGY SZERESSEM A FELEBARÁTOMAT, HOGY AZ ÉLETEMET IS KÉSZ LEGYEK ADNI ÉRTE! ”
Előretekintés 2009 augusztusára:  
Közös imaszándék lesz: a lelki sötétség megszünéséért és a lelki világosság növekedéséért fogunk könyörögni!  
Konkrét feladatunk lesz: a hónap folyamán elzarándokolhatunk egy Istentől kiválasztott szent helyre. 
N.B. Augusztusban  Szőkefalvára fogunk lélekben elzarándokolni! 

2009. július 6., hétfő

Web-hang.hu

A HANG-KÖTETEK LETÖLTÉSE
Dombi Ferenc Hang könyveinek letöltése doc formátumban
Dombi Ferenc, a Hang kötetek szerzője
Hang 01. Hang 02. Hang 03. Hang 04. Hang 05. Hang 06. Hang 07.
Hang 08. Hang 09. Hang 10. Hang 11. Hang12. Hang 13. Hang 14.
Hang 15. Hang 16. Hang 17. Hang 18. Hang 19. Hang 20. Hang 21.
Hang 22. Hang 23. Hang 24. Hang 25. Hang 26. Hang 27. Hang 28.
Hang 29. Hang 30. Hang 31. Hang 32. Hang 33. Hang 34. Hang 35.
Hang 36. Hang 37. Hang 38. Hang 39. Hang 40. Hang 41. Hang 42.



Hang 43.




Egy kötet 110-120 oldal, így a Word dokumentum megnyitásakor türelmesen várj 1-2 percet! A kötetek végén tartalomjegyzék van, ami megegyezik a feltett kérdésekkel. A könyveket, vagy a számodra fontos kérdéseket és válaszokat - ha lehetőséged van rá - érdemes kinyomtatnod.
Dombi Ferenc Hang könyveinek letöltése pdf formátumban
Hang 01. Hang 02. Hang 03. Hang 04. Hang 05. Hang 06. Hang 07.
Hang 08. Hang 09. Hang 10. Hang 11. Hang 12. Hang 13. Hang 14.
Hang 15. Hang 16. Hang 17. Hang 18. Hang 19. Hang 20. Hang 21.
Hang 22. Hang 23. Hang 24. Hang 25. Hang 26. Hang 27. Hang 28.
Hang 29. Hang 30. Hang 31. Hang 32. Hang 33. Hang 34. Hang 35.
Hang 36. Hang 37. Hang 38. Hang 39. Hang 40. Hang 41. Hang 42.



Hang 43.



Mizerákné Kovács Katalin:
A Hang kötetek tárgymutatója

A Tárgymutató 123 oldal és 519 kb. Felhívjuk a figyelmet az anyag elején található "Használati útmutatóra", továbbá jelezzük, hogy a Tárgymutató vége tartalmazza a Szentírás azon idézett helyeit, amelyekre az adott Hang-levelek hivatkoznak. A Tárgymutató a kinyomtatott kötetek alapján készült, így a levelek számozása nem minden esetben egyezik meg a lektorálás előtti Internetes anyaggal.


2009. június 26., péntek

Medjugorjei Üzenetek , 2009. június

2009. június 2.
Drága Gyermekek! Szeretetem a ti teljes és feltétel nélküli szereteteteket kéri, mely nem hagy ugyanolyannak benneteket, hanem megváltoztat és Fiamba vetett bizalomra tanít titeket. Gyermekeim, szeretetemmel megmentelek és Fiam jóságának igaz tanúivá teszlek benneteket. Ezért, gyermekeim, ne féljetek Fiam nevében tanúságot tenni a szeretetről. Köszönöm nektek.
Amikor a Szűzanya elment, Mirjana egy keresztet látott, melynek középpontjában töviskoronás szív volt.

2009. június 25. Ivanka éves jelenése
Ivanka Ivanković Elez látnoknak 2009. június 25-én volt a rendes éves jelenése. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával, 1985. május 7-én, a Gospa miután átadta Ivankának a 10. titkot, azt mondta, hogy élete végéig, minden évben egyszer meg fog jelenni neki, mégpedig a jelenések évfordulóján. Így történt ebben az évben is. A jelenés Ivanka családi házában volt, ahol csak Ivanka családja, férje és három gyermeke volt jelen.
A jelenés után ezeket mondta Ivanka:
A Gospa 10 percet maradt, és a 10. titokról beszélt nekem.
Azt mondta a Gospa: „Drága gyermekek, hívlak benneteket, hogy legyetek a béke apostolai. Béke, béke, béke.”

2009. június 25. A jelenések 28. évfordulója
„Drága gyermekek! Örüljetek velem, örömmel térjetek meg és adjatok hálát Istennek jelenlétem ajándékáért közöttetek. Imádkozzatok, hogy a szívetekben Isten legyen életetek középpontjában és tegyetek tanúságot az életetekkel, gyermekeim, hogy minden teremtmény megérezze Isten szeretetét. Legyetek az én kinyújtott kezem minden teremtmény felé, hogy közeledhessenek Isten szeretetéhez. Megáldalak benneteket anyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2009. június 15., hétfő

Urunk Jézus üzenetek Jennifer által

2009. június 7. – 11:20

Gyermekem, békém legyen veled! Most azért jövök hozzád, mert gyermekeim inkább a bűnben egyesülnek, mint az igazságban. Én vagyok Jézus, a világ világossága, és hívom hűséges gyermekeimet, hogy most még nagyobb mértékben ragyogjanak. Engedjétek, hogy ragyogjon ebben a sötét világban! Túl sokan beszélnek az igazságról, de nem az igazságban. Túl sokan igyekeznek nem megbántani másokat az igazsággal, amikor bűnös módon nyilatkoznak. Hívlak titeket, gyermekeim, hogy ne ítélkezzetek, hanem szeretettel mondjátok el az igazságot.

Használjátok a nektek adott fegyvert. Ne hagyjátok, hogy elterelje figyelméteket a világ módszerei, inkább használjátok helyeteket a világban, hogy dicsőséget és tiszteletet hozzatok az én Királyságomnak, mert én vagyok Jézus. Gyakran vegyétek igénybe a szentségeket, és azok közül, akik szentségben fogadalmat tettek, hagyjátok, hogy az a szentség ragyogjon, és a világ többi részének is megmutassa irántam érzett szeretetüket.

Amikor a szülők türelmesen, kedvesen és szeretettel fegyelmezve szeretik gyermekeiket, akkor a világ többi részének is megmutatják irántam érzett szeretetüket, mert gyermekeiket úgy nevelik, hogy visszavezessék őket karjaimba, hogy az igazság tanúi legyenek.

Amikor egy férfi és egy nő a házasság szentségében hozzám jönnek, köteléket alakítanak ki a mennyországgal, mert egyesülnek velem. Gyermekem, sok olyan házasság van, amely nem tőlem származik, mert szeretetük önző szeretet, ahelyett, hogy szolgáló szeretet lenne, amely a házastársukat a Királyság kapujához vezeti.

Amikor az én kiválasztott fiaim fogadalmat tesznek, hogy hűséges szolgáim lesznek és az egyházamat szolgálják, örökre elkötelezik magukat. Ha csak látnák, hogy a lélek legnagyobb értéke az ő megszentelt kezeiken keresztül érkezik. Ahogyan orvosokat küldök, hogy ápolják és gyógyítsák azokat, akik testükben szenvednek, úgy én is az én kiválasztott fiaim kezein keresztül jövök, hogy etessem, kenjem, tisztítsam, vigasztaljam és szeressem juhaimat.

Ők örökre egyesülnek az első tanítványokkal, akik az utolsó vacsorán ültek, és akiknek a Szentlélek ajándékait adtam. A halál az élet része, és az élet, az örök élet, a halál része. Gyermekem, mondd meg gyermekeimnek, hogy menjenek előre ebben az életben, dicsőséget és tiszteletet hozva Mennyei Atyjuknak, mert mondom nektek, hogy a legnagyobb számú szentek ebben a megpróbáltatások idején fognak megjelenni.

Még a nagy pusztítás közepette is meg fogod látni az emberiség nagyságát, sokan kinyújtanak a szenvedők felé, mert én vagyok Jézus, és az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. június 13. – 19:23

Gyermekem, békém legyen veled. Gyermekem, azt kívánom, hogy imádságaiddal vigasztalj engem. Szeretetem szavai, irgalmasságom üzenetei süket fülekre találnak. Gyermekeim vakok a jelek iránt. Nem azokról beszélek, akik fizikai fogyatékossággal élnek, hanem azokról, akik hallanak, de nem akarnak hallani. Azokról beszélek, akik látnak, de vakok a körülöttük lévő jelek iránt.

Gyermekeim, gyertek hozzám és beszéljetek hozzám úgy, mint egy közeli barátotokhoz. Én vagyok a Teremtőtök, a Messiásotok, a béke hercege. Én vagyok az Isteni Irgalmasság terjesztője, mert én vagyok Jézus, én magam vagyok az irgalmasság. Gyermekeim, ahogy a test megfeszül, amikor a lélek bűnnel van telve, úgy a föld is megfeszül az ember bűneinek mélységétől, és hamarosan megnyílik, megremeg és megrázkódik.

Látjátok, gyermekeim, hogy el kell jönnötök az irgalmasságom forrásához, mielőtt az igazságosság kapui még nagyobb mértékben megnyílnak. Azt mondom nektek: miért akartok elítélni magatokat? Eljöttem erre a világra, és nagy kínokat szenvedtem a kertben. Megkorbácsoltak értetek. Megköpködtek értetek. Tövisekkel koronáztak meg értetek. Megvertek értetek. Vért ontottam értetek. Gúnyoltak értetek. Elutasítottak értetek. Megfeszítettek értetek, és vágyom rátok, mert ti az én gyermekeim vagytok.

Ti az én teremtményeim vagytok, az én tervem. A lelketek az én képmásomra és hasonlatosságomra lett teremtve. Azért lettetek teremtve, hogy dicsőséget és tiszteletet hozzatok az én Királyságomnak. Azt mondom nektek, gyermekeim, miért töltitek az időtöket azzal, hogy nagyobbak legyetek, mint a testvéretek, amikor a testvéreiteket ugyanazok a kezek teremtették, amelyek titeket is? Van egy nagyobb szál, ami összeköt titeket, mint a sötétség hercege, aki megosztani és legyőzni akar titeket.

Szeressétek gyermekeimet, és térjetek meg. Minél jobban törekedtek a szentségben élni, annál jobban fog ragyogni a fényetek ebben a sötét világban, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni, mert az én irgalmam és igazságosságom fog győzni.

2009. június 14. – 10:45

Gyermekem, minden generáció azzal a céllal jön létre, hogy dicsőítse és magasztalja a Királyságot. Gyermekem, mivel ezek az abortuszok továbbra is nagy számban történnek, az igazság fénye egyre halványabbá válik az emberiség számára, és a sötétség elhatalmasodik népem szívén és lelkén.

Gyermekem, mondd meg gyermekeimnek, hogy forduljanak Mennyei Anyámhoz. Mondd meg nekik, hogy az imádságok és a rózsafüzér imádkozása által a fénybe vezetik őket, és a gonosz elmenekül. Minél többet imádkoznak gyermekeim Anyámhoz, annál közelebb kerülnek fiához, mert én vagyok Jézus. Minél többet imádkoznak gyermekeim Anyámhoz, hogy közbenjárjon értük, annál jobban megértik, hogyan kell szeretni Megváltójuk módján.

Azt mondom gyermekeimnek, hogy eljön az idő, amikor minden, amit mondtam nektek, napvilágra kerül, és a felkészülés ideje lejár. Legyetek alázatos és szerető lelkek. A mennyország felhívja a világot, hogy ébredjen fel az igazságosság ideje előtt. Az Anyám és a Sátán közötti végső csata előtt. Válasszátok, hogy az Égi Anyátok szívéhez jössz, mert az ő szerelme szeplőtelen, és ő elvezet titeket az irgalmasságom sugaraiba. Használjátok mennyei fegyverzeteteket ezen a földön, mert kevés idő maradt, mert én vagyok Jézus, és minden az én akaratom szerint fog történni.