2025. október 31., péntek

De igen, Mediatrix és Coredemptrix!

Minden ökumenikus közeledés szükségszerűen katolikus igazságokról való lemondással szokott társulni, így volt ez már a zsinat kezdetén is, amikor Joseph Ratzinger javaslatára nem szóltak a Szűzanya kegyelemközvetítő szerepéről, hogy ne riasszák el az ortodoxokat. A fiatal modernista Ratzinger akkor azt mondta, hogy a Szűzanya „nem dogmatizált” címeivel a katolikusok „nem kapnak olyan új javat, amivel eddig nem rendelkeztek volna, de a kívülállók (különösen az ortodoxok) elé új akadályt állítanak”. És mivel ügyes ember volt, röviden tudta összefoglalni a lényeget: le kell mondani az igazságról ( „a rómaiaknak egyszerűen meg kell hozniuk ezt az áldozatot”) a pusztán emberi egység kedvéért  („ad quaerendum unitatem”).

Mivel most nem csak a hittagadó magyar görögkaotikus hierarchák részéről, hanem központilag is az ortodoxok vannak megcélozva az egységgel, Leó pápa nem üres kézzel, hanem ajándékkal készül a novemberi isztambuli látogatására. Most a Szűzanyát kell megfosztani a „nem dogmatizált” címeitől az ortodoxokkal való reménybeli emberi egység érdekében. Mert ez látszik most kevésbé kockázatos előkészítő lépésnek a máriás dogmák hiteltelenítése majd kiürítése előtt.

November 4-én Fernández bíboros, a csókszakértő szodomita azzal a „szakértővel” fog bemutatni egy új dokumentumot “a Szűzanya megváltásban játszott szerepével kapcsolatos bizonyos címeiről“, aki az Amoris Laetitia kapcsán nyilvánosan érvelt a nem bűnbánó bűnben élők megáldoztatása mellett. El sem tudom képzelni, hogy mi várható – mondanám, ha hazudni akarnék… De arra számítok, hogy éppen az orotodoxoknak szánt ajándékot fogja élvezettel kibontani.

Persze ebben sem nyújtanak újat a Szinodális Egyház képviselői, hiszen példaképük, a rossz emlékezetű és mocskosszájú hamis próféta már megtette, amikor a Guadalupei Szűzanya ünnepén megtagadta a coredemptrix címet. Mert ő a Szűzanya legfőbb jellemzőiről szólva szívesebben nevezte mesztícnek őt, mintsem hogy elismerje szerepét a megváltásban. Tette mindezt állítólag az egyedüli megváltó Jézus Krisztus „védelmében”.

Krisztus névkeresztény gyűlölői sosem fáradnak bele Krisztus egyedüli megváltói szerepének állítólagos védelmébe, annak ellenére, hogy egy katolikus sem kérdőjelezi meg azt. És ennek központi eleme mindig a „máriás túlzások” elleni küzdelem. Ezért is tarthatta úgy sok szent, hogy a Szűzanya bensőséges tisztelete az üdvösségre való kiválasztottság biztos jele. Mert a hittagadók valójában csak verbalizálnak az üdvösségről, de nem készülnek oda, hiszen nem szeretik Istent, így nem szeretik az Isten által legszeretettebb embert sem, akit Isten üdvösségünk eszközéül választott ki. És mivel lázadásuk és hitvesztésük végső oka a gőg, nem tudják elfogadni azt sem, hogy Isten a legalázatosabb Máriát választotta ki arra, hogy a Megváltó társa legyen, akinek hivatása nem csak Jézus Krisztus megszületéséig tartott, hanem örökké: Isten rajta keresztül ad minden kegyelmet nekünk, és az üdvösségben általa növekedhetünk örökké az örömben. Mennyei Édesanyaként az üdvösségre szül, és örökké táplál bennünket, ő, az öröm olajával felkent.

Aki pedig eddig nem volt bizonyos abban, hogy a Szűzanya valóban igazság szerint nevezhető Coredemptrixnek, az az új jegyzékben várható, démoni inverzió által vezérelt tagadás nyomán juthat teljes bizonyosságra: igen helyes és igazságnak megfelelő minden kegyelmek közvetítőjének és a Megváltó társának nevezni a Szűzanyát.

Mivel is lehetne méltóbban készülnöm a szinodális rómaiak „dogmatikus jegyzékére”, amelyet a szodomiták megáldásáról szóló ótvar írása után most megjelentetni készül Tucho kardinál, mint a blog Szűzanyáról szóló írásainak tematikus összegyűjtésével.

A Megváltó társa, minden kegyelmek közvetítője

Kiért élt Jézus Krisztus harminc évig rejtett életet? Velünk van

Ave Eva! Hogyan társ a Szűzanya a megváltásban? Nagyokosságú Szűz

Miért szükségszerű, hogy a Szűzanya kegyelemközvetítő legyen? Mediatrix

A Mediatrix rejtetten hivatalos működésének kezdete  Τί ἐμοὶ καὶ σοί?

A Szűzanya kegyelemközvetítő már Krisztus születése előtt A protestáns zongora és a Szűzanya

Befejeződik a Szűzanya szerepe az örök életben? Hogyan lesz örökké örömünk oka a Szűzanya? Örömünknek oka

A Szűzanya szépségéről

Az alázatos szolgálólány, aki nem magát nevezte alázatosnak Alázatos szolgálólány

Az áteredő bűntől való mentesség következményei A sértetlen emlékezet – Invocabo nomen Domini és Ismét mondom…

Mire tanít Mária kiválasztása Szent Józsefről? Szent Józsefről a Szűzanya révén

Mária az elmélkedés és szemlélődés mintája Egészen szép vagy, Mária!

Mária, az első tanítvány A tizenkét éves Jézus és a zsoltárok

Szent Jánosnak az segített a Szentmise és az Eucharisztia mélyebb megértésében, aki – bár nem volt pap – mégis bírta a papi lélek teljességét  Az Oltáriszentség iránti áhítat példaképe

Végidőbeli szerepe

A végső harc liturgikus meghirdetése Ilyen a boksz!

Miért nem értették az egyházatyák a 153 hal jelentését, és miért jó nekünk tudni erről? 153

A Szeplőtelen Szív a botlás köve lesz az Egyház ellenségeinek Az utolsó programpont

A Szűzanya tiszteletében tanúsított minimum valójában leplezett hitetlenség Elégséges-e a minimum?

https://invocabo.wordpress.com/2025/10/31/de-igen-mediatrix-es-coredemptrix/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése